14.

Yoshimi

Mikor megébredek, Tari nincs mellettem, amitől hirtelen pánikot kapok. Ha elment... Nem lehet...! Kipattanok az ágyból és berohanok a nappaliba, de a telefonja ott van és mintha motozást hallanék a fürdőszobából. Nagy levegőt veszek és lerogyok a kanapéra arra a pár percre, míg összeszedem magam. Kibattyogok a konyhába, hogy kávét csináljak nekünk. Mi van, ha mégsincs gond? Mi van, ha van? Ha emiatt... ha nem tudja elviselni? Félek kicsit és nem tudom, hogyan viselkedjek vele. Visszagondolva az egész rossz ötlet volt, talán nem kellett volna, bár mind a ketten nagyon élveztük. Tudom, hogy ő is, hogy akarta, de azt is, hogy ez nehéz kérdés és nem tudom, utólag hogyan fogja értelmezni.


Végül kikeveredik a fürdőből, így igyekszem mosolyt erőltetni az arcomra és átölelem, nyomok csókot az ajkaira. Ezt elutasítja, érzem, amitől megremeg a bensőm. Hagyom, hogy hozzám bújjon, ugyanakkor rettegek, hogy baj van. Nem tudom, hogyan kérdezzek rá, csak kibukik a kérdés a számon, aztán sodródom majd az árral attól függően, mi a válasz. Félek, aggódom, hogy elrontottam valamit, hogy bántottam őt, amit nem akartam. Önző voltam tegnap, nem lett volna szabad, vádolom magam, mert ez igenis az én hibám, az én türelmetlenségem, az én vágyaim miatt van így. Szeretem Tarit, nagyon. Szorítom magamhoz, de aztán... Hogyan kezdjek bármit is a helyzettel, ha nem tud beszélni? Mit csináljak? Fogalmam sincs. Milyen találó a "néma gyereknek anyja sem érti a szavát" mondás most.


Nem akarom elengedni soha, most mégis menne ahelyett, hogy próbálnánk megoldani. Mi van, ha nem akar visszajönni? Masaoval találkozik. Már elmúlt a féltékenységem a férfival szemben, ugyanakkor tudom, hogy talán vele tud beszélni. Mar az önvád, mert nem akartam ezt tenni. Nem akartam bántani azt, akit a legjobban szeretek. A mondata viszont kicsapja a biztosítékot. Az hol lenne megnyugtató, hogy Masao is kihasználta ezt a helyzetet?! Hirtelen önt el a düh és már csak azt látom, hogy kirepül a tányér a kezemből, mire Raktari lemerevedik. Nem tudok itt maradni, kibontakozom az öleléséből. Elgondolkodom, hogy én lépek le, de aztán csak az erkélyre menekülök és rágyújtok. A francba már! Hogy lehet valami ennyire bonyolult? Az első slukk után azonban nem kívánom tovább, így eloltom és visszamegyek. Levegőért kapok, mikor meglátom Tarit ugyanott állni, ráadásul rohama van. A kurva életbe! Hát kell nekem hibát hibára halmozni?! Ennyire nem lehetek hülye... még én sem... Azonnal hozzá rohanok és átölelem. Nem akartam bántani, pedig megint sikerült. Lehúzom a kanapéra, hogy segítsek megnyugodni neki, de valahol magamnak is. Összebújunk vigasztalva egymást. Végre... Ha csak kicsit is, de megnyílik és választ kapok a kérdéseimre. Könnyebb nem lesz, ráadásul már értem a meghasonulását önmagával. Beleverték, hogy mit szabad és mit nem, ennek pedig nem felel meg. De én szeretem... Elgondolkodva hallgatom, de a családja... Hogy tehettek ilyet egy gyerekkel? Ráadásul Raktarinak mindig voltak gondjai az írással, még ma is előfordul, meg persze a hiperaktivitás... Hányszor verhették el azért, amiről igazán nem is tehetett, vagy amit egy kis odafigyeléssel kezelni lehetett volna? Ez kegyetlen és értelmetlen, amit nem tudok nem elítélni.


Előjönnek a kérdések és tudom, hogy ennek is köze kell, hogy legyen a családjához. Nem tévedek, mikor arról beszél, hogy elásnák a kertben, tudom, hogy nem viccel, ettől pedig hányingerem lesz. Már értem, miért nem akar felvállalni, vagy elismerni, hogy meleg. Nem fogom kérni soha többet, megelégszem azzal a társasággal, akivel lehet. Megesküszöm magamnak is, hogy sosem hozom fel ezt többet, mert ilyen áron nekem aztán semmi nem kell. Velem van és ennél semmi nem fontosabb.


A szex... Basszus, hogy lehet ennyire bonyolult? Nem is értem... Talán, mert még mindig nem tudja megmagyarázni, hogy mi a baj. Egyrészt, hogy elítéli, mert a családja is elítélte, ezt értem... Az enyém is, mégsem érzem így magam. Akkor nekem kell engednem, mert nem akarom semmi módon sem belekényszeríteni semmibe. Tudom, hogy néha ő is kívánja ezt, de mikor lesz úgy, hogy mégsem és már nem tudok leállni? Ezt sosem kockáztatnám meg. Akkor vegyünk vissza, másképpen is lehet, biztosan van olyan módja ennek, ahogy ő is el tudja fogadni. Sosem lennék képes félrelépni, a szex ennyire nem lehet fontos. Még mindig feszülnek a kérdések bennem, de sokkal kevesebb van, ugyanakkor nem tudom feltenni azokat, amiktől most félek. Inkább hagyom, hadd menjen, de még visszafordít. Felé fordulok és kitörnek belőlem a kérdések. Megrohan a kétségbeesés, mikor azt mondja, hogy sosem lesz megfelelő nekem. Bolond! Annyira szeretem és most mellette akarok lenni, vele, csak vele, senki más nem kell. Szinte biztosra veszem, hogy megrohanta a szerető, az elhagyás és minden egyéb képe.


Végül elengedem, ha menni akar. Nem tarthatom itt, de szeretném, ha visszajönne, hogy még egy kicsit kettesben lehessünk. Adok neki kulcsot is, mert ha bealszom, nem fog tudni bejönni, majd megvárom, míg elmegy. Csak a konyhaajtóból figyelem, ahogy távozik és nagyot sóhajtva megyek be végül, hogy feltakarítsam a szilánkokat. Amikor ezzel végzek, megiszom a kávém, majd a hálóban rádobom magam az ágyra. Elveszem a képregényt az éjjeliszekrényről és nekiállok valamit csinálni, legalább kicsit kikapcsolódni. Nem tart sokáig ez az állapot, mert az agyam úgyis elnyom mindent. Nem akarok gondolkodni, majd ha Raktari hazajön, ha visszajön hozzám. Végül csak elfekszem az ágyon és hagyom, hogy a fáradtság behúzzon. Úgyis éjjeles vagyok, nem árt rápihenni. Azért beállítok egy ébresztőt háromra, bár remélem, addigra visszajön Tari. Remélem... Végül nem bírom és SMS-írásba kezdek. Alig ment el fél órája, én meg nem bírom tovább, csodás... Mindegy, írok sokfélét, aztán végül mind törlésre kerül és az elküldött változatban csak egy szívecske marad. Ezután már hagyom, hogy elragadjon az álom, bár nyugtalanul alszom. Vele álmodok, de ezek nem kellemesek most, mert félelemmel, haraggal teli képek, és mind ugyanúgy ér véget. Nem akarom elveszíteni, akkor inkább feladom magam, de őt nem. Ebben a tudatban az álmok is marnak, de pihenni muszáj. Alszom, de mégsem... Mikor ér már haza?


Végül Raktari kelt fel, mire először csak felpislogok rá, azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok, aztán kinyúlok felé, hogy még egy kicsit behúzzam magamhoz. Bemászik mellém, vagyis inkább rám és sok pici csókot ad a számra. Meglep, de viszonzom mindet. Nem tudom, mi történt azóta, de nekem nagyon hiányzott és most jó, hogy itt van, így csak átkarolom és szorosan ölelem magamhoz, ő meg csak bújik hozzám.

- Hiányoztál - árulom el csendesen.

- Pedig úgy két órát voltam távol csak.

- Féltem, hogy nem jössz vissza.

- Mintha valami veszélyes küldetésre mentem volna... Yoshi, csak sétáltam egyet és találkoztam Masaoval - védekezik, bár nem értem, miért, nem megvádoltam, csak tényt közöltem.

- Nem erről van szó, csak... hülyeségeken agyaltam és eszembe jutott sok minden. És... az egyik volt, hogy talán nem jössz vissza, mert mégis csak haragszol.

- Nem szoktam olyat csinálni, hogy csak később derül ki, hogy hogyan állok hozzá valamihez. Ha haragszom, akkor azonnal és elzárkózom, vagy kinyilvánítom, ha pedig nem, de a másik azt hiszi, megmondom neki, hogy nem, ahogy neked is megmondtam - jelenti ki komolyan. - Ne hidd azt, kérlek, hogy közel huszonöt évesen ez volt az első, hogy becsíptem. Még csak nem is a második és az utolsó sem lesz. Szeretem az édes koktélokat, likőröket, de gyorsan a fejembe szállnak. Az meg, ami utána volt... Mindenre tisztán emlékszem - mondja meg őszintén -, még arra is, amiket gondoltam. Tisztában voltam vele, hogy ha iszom, az milyen következményekkel fog járni és teljesen tudatosan mentem bele. Ezek fényében szerinted bármiért is haragudnom kéne rád? - kérdezi meg.

- Nem tudom - árulom el őszintén. - Az sem zavar, hogy ott a válladon a jelem? - kérdezem meg csendesen.

- De, az igen - ismeri el. - Bocs, hogy lekapartam a bőröd - kér elnézést szégyellősen, mire csókot nyomok a homlokára.

- Egyáltalán nem zavar - mondom meg őszintén. - Ez csak azt mutatta nekem, hogy jó, amit csinálok - árulom el csendesen. - Miért zavar?

- Nem fest jó képet senkiről, ha ki van szívva a nyaka, válla, vagy máshol. Meg rólam úgy tudják, nincs senkim. Ha ezt valaki meglátja, hogy magyarázom meg? - magyarázza kérdéssel.

- Értem, ne haragudj - mondom csendesen. - Többet nem fordul elő.

- Nem haragszom, csak ennyit szerettem volna, hogy többet ne, ha lehet.

- Rendben van, figyelni fogok rá - válaszolok neki. Nem gáz, vissza tudom magam fogni.

- Ettél? - kérdezi meg.

- Nem - vallom be. - De nem is voltam éhes. És te?

- Masao megtömött, mikor meghallotta a gyomromat kaját követelni. Őneki aztán mondhatom, hogy nem kívánom az ételt, addig mustrál és fodrozza a száját, míg muszáj vagyok beadni a derekam - meséli. - Üssünk össze valami kaját. Mit szólsz?

- Benne vagyok, de előbb... - Elvigyorodom és megemelve a fejét húzom csókba. Reggel kimaradt és igazán hiányzik. Őszintén viszonozza a csókot, érzem, hogy örül, amitől nekem is sokkal jobb kedvem lesz. Nem tudom, mit mondott vagy beszélt meg Masaoval, de mintha a reggeli furcsa hangulat elszállt volna. - Mit főzünk?

- Mit rejt a konyhád?

- Tojást - nevetem el magam. - De a ház másik oldalán van egy kisbolt, onnan bármit lehet szerezni, mellette meg húsbolt is van.

- Valamilyen bundás hús rizzsel? Nem két perc, de laktató, finom és egyszerű elkészíteni.

- Felőlem jó, de te főzöl - kuncogom el magam. - Tudod, mindig Jeremy csinálta az ebédet. Ciki, mert egyedül élek úgymond, de a rántotta a legdurvább, amit el tudok készíteni.

- Igen, tutira éhen halnál hosszútávon, ami azért nem kis teljesítmény - heccel nevetve. - Alapokat, mint a rizsfőzés, tésztafőzés, hús sütés, panírozás, meg kell tanulnod - jelenti ki. - Na gyere, mert soha nem lesz kaja, amit megehetünk! - mondja, majd úgy kel fel, hogy engem is húz magával, amin csak kuncogni tudok.

- Akkor bolt? - kérdezem vigyorogva. - Egyébként teát főzni tudok.

- El vagyok ájulva - neveti. - Öltözz fel rendesen, hideg van kint!

- Igenis, apuci - nevetem el magam én is, azzal nekiállok felhúzni egy farmert, meg egy kabát sem ártana. - Nem akarok indiszkrét lenni, de te nem akarsz most már átöltözni?

- Még egyszer ne fürödjek meg? - kérdezi kissé sértetten. - Csak lakáskulcsot kaptam, kocsikulcsot nem - teszi hozzá, azzal előkutatja a kapott kulcsot és átnyújtja.

- Nem erre gondoltam, hanem hogy nem kényelmetlen-e, ugyanis tudom, hogy erre nagyon ügyelsz. Azt meg tartsd meg - mondom komolyan.

- Abból a szempontból kényelmetlen, hogy tegnapi, de legalább meleg. Ami kint van a kocsidban, az hideg és kint van - válaszol, míg vacillál, végül visszacsúsztatja a zsebébe a kulcsot.

- Azt hittem, tisztáztuk, hogy használhatod a szekrényt is - válaszolok, mikor rájövök, mi a gond.

- Mennem kellett. Nem értem rá öltözködéssel bíbelődni - jelenti ki, azzal nekiáll levetkőzni.

- Nem is akkor gondoltam, hanem most, ezért kérdeztem rá. - Közben levetkőzik és tiszta ruhát vesz elő a szekrényből. Ilyenkor kicsit könnyebb, hogy nincs sok köztünk sem magasságban, sem testfelépítésben. Zavarban van, de kicsit dacos is, amit nem tudok hova tenni. - Baj van? - kérdezek rá azért.

- Nem, csak ha zavar, mondd azt - darálja el, majd átteszi a mobilját, a kapott kulcsot és az iratait a kölcsönnadrág zsebébe, majd indul is kifele a szobából. Utána lépek és visszahúzom, hogy átöleljem.

- Tudod, hogy most hülye vagy? - kérdezem élek nélkül, barátságosan. - Az sem zavar, ha két hete nem mosakodtál volna, csak felajánlottam, mert ismerlek. Amúgy meg a fenébe is, annyira jól néztél ki benne, szóval még egy darabig el tudtam volna nézni rajtad őket.

- Zabos vagyok, nem hülye - morogja, de szégyenlős mosollyal az arcán.

- Mitől vagy zabos?

- Áh! Nem fontos - mondja mosolyogva.

- De én voltam? - kérdezek rá.

- Felhúzott ez a helyzet. Nem szeretek két nap ugyanabban lenni, odafigyelek a higiéniára, rendezettségre és rosszul érintett, hogy ezt az előbbit megjegyezted, mert úgy tűnt tőle, mintha nem adnék magamra, pedig adok.

- Ne haragudj, nem így gondoltam - vallom be végül. - Azt hittem, hogy azért nem, mert nem akartad megkérdezni, vagy ilyesmi, pedig nyugodtan használhatod a cuccaimat. Egy kicsit talán rosszul kérdeztem - ismerem el.

- Nem fontos, mondtam. Most már mehetünk? - kérdezi meg. - És igen, megint kölcsön kérném a kabátod - teszi hozzá elmosolyodva.

- A tied lehet kölcsönbe - kuncogom el magam. - Mehetünk. - Nyomok azért egy csókot az arcára és elengedem, majd elrakom a cuccomat a zsebembe, meg felveszem a dzsekim és már menetkész is vagyok. Raktari a haját turkálja, szóval gondolom, segítek neki és egy kicsit összeborzolom, aztán megigazgatom a tincseit olyanra, amilyenre én szeretem és rávigyorgok. A szája szegletén mosoly ül, de úgy tesz, mintha haragudna. Akkor muszáj leszek kiengesztelni, így puszit kap az arcára, aztán a szájára, aztán az orrára is.

- Ebből így nem lesz elmenetel - jegyzi meg nevetve.

- De lesz - kuncogom el magam. - Maximum máshova.

- Hova? - kérdezi naivan, mire újra elkuncogom magam.

- Például egy hegy tetejére.

- Köszönöm, de én ezt a lehetőséget kihagyom. Ott még hidegebb van - magyarázza is meg ennyivel, azzal kézen fog és az ajtóig húz. Megcsóválom a fejem, de hagyom neki, bár az ajtóból visszafordulok és előszedek egy szatyrot a szekrényből, amit a kezébe nyomok, majd nekiállok bezárni.

- Akkor mit is kell vennünk?

- Húst, rizst, prézlit és lisztet, ha utóbbi nincs raktáron.

- Inkább vegyünk, ami van, lassan három hónapos - kuncogom el magam.

- Erre nem mondok semmit - neveti a fejét csóválva.

- Régen jártam itthon - ismerem el készségesen. - Meg mondom, nem nagyon használtam egyedül.

- Én is hasonlóan vagyok, de amikor összeszervezünk nálunk egy kibeszélős estet a srácokkal, mindig előbb elugrom a lakásra és kitakarítok, bevásárolok.

- Hirtelen felindulásból jöttünk - védekezem mosolyogva. - De legközelebb nem követem el ezt a hibát.

- Nem hibáztatlak - jelenti ki. A bolt tényleg csak két perc, megkerüljük a sarkot és ott van mindkettő. Elmosolyodom Tarin, mert a kulcsával játszva sétálgat benn. Összeszedjük, ami kell és miután végzünk, már alig várom, hogy otthon legyünk. Kíváncsi leszek erre a közös főzőcskére. Pláne, hogy időnk még van szerencsére. Mikor hazaérünk, lepakolok mindent a konyhaasztalra, majd átadom a terepet a srácnak.

- Akkor a konyhatündérek gyöngyéé a feladat - mosolygok rá.

- Akkor hívd át Ayakot - javasolja kézmosás közben. - Ha segíteni akarsz, moss kezet!

- Akarok? - kérdezem ártatlanul, de azért megmosom a mancsom.

- Igen. Keresel nekem egy közepes méretű tálat, három mélytányért, vágódeszkát, kést például - válaszol játékosan kiadva a feladatokat.

- Ez menni fog - nevetem el magam és nekiállok előszedni, amit kér. Szeretni fogom ezt az alkalmat, már érzem. Mikor elé csúsztatom a deszkát, meg a legélesebb késem, kap egy csókot a nyakába, aztán beszerzem a tálat és a tányérokat is, mind kipakolom elé. Közben ő is szorgoskodik, megmosta a húst és a deszkára teszi. - Még valami?

- A tálba önts rizst, majd mosd ki egyszer. Egy edénybe tedd fel főni.

- Igenis, kapitány... azaz séf - ugratom tovább vigyorogva, de teszem, amit kér és nagyjából öt perc múlva sikerül is a művelet. Közben Tari szeletekre vágja a húst, majd kissé besózza őket.

- A három tányér jön. Liszt megy az egyikbe, prézli a másikba, két tojás a harmadikba, amit fel kell verni.

- Az elméletet tudom, csak kivitelezni nem - árulom el kuncogva. - Izé... ugye a tojást feltöröd?

- Hm? - Meglepetten pillant rá. - Abban mi bonyolult van? - kérdezi meg kíváncsian.

- Általában a héjának a fele a kajába kerül és utána szoktam kivadászni belőle - árulom el, de most azért kicsit ég az arcom. Nem szeretek főzni, ez most biztosan kiderül. - Ez ciki, mi?

- Gyakorlás kérdése - jelenti ki elmosolyodva. - Előttem ne szégyellj ilyesmit, a hiperaktivitásom miatt csomó mindent kétszer annyi időbe telt megtanulni, mint egy átlagos gyereknek vagy tinédzsernek. - Amint végez a hússal, megmossa a kezét, majd elkap két tojást. - Figyelj! - kéri játékosan, majd összecsapja a kettőt. - Fontos az erő, legyen benne egy kevés, de kontroll is kell. Mindig csak az egyik törik meg, de csak egy ütésed van, különben tényleg szilánkosra törik és megy a belsejével együtt - magyarázza vidáman, majd két hüvelykjét a törésbe nyomja és elegáns, laza mozdulattal szétfejtve a két részt a tányérba kerül a tojás. A másodikat már gyorsabban, folyamatos mozgás mellett töri meg és teszi a tányérba, majd a héjakat a kukába dobja és újra kezet mos. Csodálom ilyenkor, de tényleg. Ezek nekem lehetetlen műveletnek tűnnek. Mondjuk felverni már fel tudom a löttyöt, így kerítek egy villát és nekiállok.

- Tejet nem szoktál beletenni? - kérdezem kíváncsian, mert már olyat is hallottam. - Meg... mit tudsz még csinálni?

- Nem vagyok egy konyhaművész, de volt, hogy Masaonak nekem kellett kaját rittyenteni, mert mire hazament, már az éhhalál szélén állt - meséli. - Meg egy egyedülálló férfinek azért nem árt néhány dolgot tudnia, főleg, ha tervbe se vette, hogy megházasodik - teszi hozzá. - Nem szoktam bele tejet tenni - árulja el, s míg beszél, átkeveri a rizst.

- Hát... én mindig rendeltem pizzát, kaját, elmentem étterembe, nem ettem meleget - vallom be most már tényleg égve, miközben a liszt és a zsemlemorzsa is a helyére kerül. - Ellenben panírozni tudok - teszem hozzá gyorsan. Azt Jeremy mellett is csináltam, ráadásul a srác amilyen kicsi, olyan jól főz. Elképesztő volt látni.

- Anyu istenien főz, ezért én nem bírtam megszokni az éttermi kosztot - vallja be. - Tálca merre van?

- Legbal alsó szekrény, felső polc, oldal - mondom meg komolyan. - Látnád a kölyköt főzni! Én úgy néztem... Gyorsan, ügyesen, mint egy igazi séf. Ráadásul nem is hagyományos kajákat főz, hanem európait - mesélem el neki, miközben előkeríti a tálcát. - Sosem gondoltam volna, de kiderült, hogy szeretem az olyanokat is.

- Ha a srácok beleegyeznek, meghívjuk az összeülésre és főzhet - neveti.

- Szó szerint megdolgoztatod a helyéért? - kérdezem kuncogva. - Lehet abból fennakadás, hogy ő és Dayki...? - Kérdezem meg végül finoman. Igen... talán kicsit túl sok minden kijött belőle a Taos dolog után, többek között az ettől való félelme is.

- Nem, de bárkinél be tud vágódni jó kajával - válaszol elvigyorodva. - Ha ő nem csinál belőle gondod, akkor nem. Dayki egy szót sem fog ejteni róla, valószínűleg ismétlés vagy folytatás sem lesz, de ha mégis, Dayki akkor sem csinál belőle ügyet, a többiek meg aztán főleg nem. Miért vagytok ennyire megijedve attól, hogy gáz lehet? Egy évek óta együtt lévő baráti társaság vagyunk és bár nem minden szennyest terítettünk ki, azért elég sokat sikerült akarva-akaratlanul megmutatnunk a bandának. Tisztában vagyunk vele, hogy ki hogy áll bizonyos kérdésekhez, amit elfogadunk és annak megfelelően igyekszünk hozzá fordulni, ha megbeszélnivalónk van a témában.

- Én már nem félek tőle, Jeremy annál inkább. Egy éjszaka alatt sikerült elcsábítania Daykit és kiborítania Taot. Ez egy kicsit betett neki és nagyon meg volt ijedve, hogy haragudni fogtok rá, pedig nem akart rosszat, csak kérdezett, ahogy szokott. De ismered, mindig beletalál abba, amit lehet, nem kéne húznia. Majd kaja után lehet, felhívom, hogy megkérdezzem, egészben hazaért-e. Nem féltem, de na - kuncogom el magam.

- Majd rájön, hogy ez nálunk nem ügy - mondja lazán. - Jobban jártunk amúgy, hogy Tao kisírta magát és elaludt, mert ha rajta múlik, bekortyol még pár italt, részegen hepajkodik, kidobja a taccsot és kifekszik aludni, aztán másnap azt se tudja, mit csináljon, olyan rosszul lesz.

- Akkor lehet, tényleg jobb volt így. Szegény srác, nem irigylem. De ha jól értem, Chiaki és Yajiro között is van vagy alakul valami, igaz?

- Egyértelműen jobb volt így - jelenti ki kétségek nélkül. - Chiaki és Yajiro csak barátok, akik néha összebújnak.

- Egyébként tudom, hogy hülye kérdés, de Yuut miért nem raktátok még ki a társaságból? - kérdezem meg kíváncsian, hiszen az utolsókat rúgja és nem értem, mi a mentsége erre.

- Egy régi baráttól nem válsz meg csak úgy. Yajiro és Chiaki ragaszkodik hozzá - válaszolja ennyiben hagyva a kérdést, miközben a hússzeleteket az olajba pakolja. A rizst korábban elzárta, most konyharuhákba és egy kikészített törölközőbe csavarja, majd az egészet egy székre félreeső helyre rakja.

- Ez attól függ, mit csinál az a régi barát. De értem - válaszolok komolyan, miközben figyelem a srác ténykedését. - Amúgy miért van rám indulva ennyire? Egyszerűen nem értem, hogy miért nem fogja fel, mi a helyzet.

- Kihívást jelentesz a számára. Nem csak szimpatikusnak, vagy érdekesnek, vagy kívánatosnak kell lennie a számodra, de el kell érnie, hogy félrelépj.

- Akkor nem fog leállni, igaz? Vagy ha eleget koppan, akkor lehet?

- Én is le tudtam állítani anno. Igaz, hogy az egyik legdurvább lefogást alkalmaztam rajta, amit ismerek, de legalább belátta, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban és nagyon rosszul mérte fel a helyzetet, ha azt gondolja, elmegyek vele.

- Megpróbálta kiszedni belőlem, hogy mi van köztünk az ágyban. Ezzel betette a kulcsot. Oké, hogy elég egyértelmű volt az eddigi kapcsolataimban a felállás, de ezt szerintem akkor is magánügy.

- Ezt két ok miatt is kérdezhette, de erősen nehezményeztem volna, ha válaszolsz - mondja meg őszintén, miközben a megsült húsokat kipakolja. - Az egyik, hogy engem nem tudnak még a bandában sem elhelyezni, hogy melyik oldalt erősítem, a másik, hogy Yuu seme és valószínűleg szeretné elkerülni azt a kellemetlenséget, hogy éles helyzetben találja magát szembe egy másik semével.

- Eszembe sem jutott bármit is mondani neki, mert szerintem ez csak ránk tartozik - mondom meg komolyan. - Sosem tudtam volna másnak engedni - vallom be -, most pedig már szerencsére nem is kell ezzel foglalkoznom. Amúgy meg esélye sincs, szóval tök mindegy, mi vagyok, vagy mi nem. És szerinted tényleg képes lenne kihasználni Jeremyt, hogy a közelembe férkőzzön?

- Yuu elég gátlástalan tud lenni. Yoshi, átgyalogolt a saját barátján egy menet miatt! Persze, hogy képes lenne felhasználni Jeremyt, de óvatosan figyelmeztettem is erre a kölyköt.

- Jeremy egyre jobban átlát az ilyeneken, ahogy ő maga is agyafúrtabbá válik. Ezért hívtad félre, ugye?

- Igen. Mindenképpen fel akartam hívni a figyelmét arra, hogy a bandában nem ugyanolyanok a viszonyok, meg Yuu képes alattomosságra, figyeljen oda.

- Egyszerűen nem tudom megérteni még mindig, hogy ez miért jó neki. Mármint tudja, hogy az utolsó dobásai között van, lassan kirakjátok. Akkor miért köti még mindig az ebet a karóhoz? Meg miért nem keres magának inkább valakit?

- Yuu sosem tudott megülni a hátsóján - jelenti ki csendesen, már terítés közben, mire nekiindulok segíteni. - Hajtja a vér, de annyira, hogy nem tudja fékezni magát. Tudja, hogy komoly tétek forognak kockán, mert nem hülye, csak zabolátlan. Mi úgy gondoljuk, ha valaki el bírná viselni, hogy a hűséget hírből ismeri, akkor intenzív szexuális élet mellett le tudna nyugodni. Tao egyszer szexfüggőnek nevezte, aztán a folytatásért kupán nyomtam. Haragudott Yuura, ám ezt nem ítéltem elégséges indoknak ahhoz mérve, amik elhagyták a száját. Nem voltak méltók hozzá a kijelentései - magyarázza ennyivel tettének okát. - Még ez is lehetséges, de sosem kérdeztünk rá.

- A szexfüggővel egyetértek, az biztosan következik abból, amit csinál. Keressünk neki valakit - ajánlom. - Biztosan vannak ilyenek, mármint akik kölcsönösen így gondolkodnak és akkor nincs fennakadás.

- Szerinted nem próbáltuk? - kérdezi elmosolyodva. - Az évek során igyekeztünk mindenféle megoldást találni erre a problémára. - Kicsomagolja a rizst, majd vigyorogva teszi az asztalra, ahogy a húst is. - Na? Mennyire vagy éhes? - heccel, mire elvigyorodom és mellé lépve karolom magamhoz, majd csókot nyomok a szájára.

- Rád nagyon, meg hát a kajára is most már - kuncogom el magam. - Hm... Azt hiszem, beszélek majd erről Jeremyvel. Mármint hogy neki nincs-e valami ötlete, mert azért sok mindenben leleményes tud lenni.

- Együnk, amíg friss-meleg, utána összebújhatunk - javasolja csendesen. - Minden ötletet szívesen fogadunk, bár Chiakit sem kell félteni.

- De most tényleg levadásztatta valakivel? - kérdezem újra a kezemet sikálva, majd leülök az asztalhoz és megvárom Raktarit is. - Jó étvágyat!

- Igen. El tudja venni az ember kedvét egy macsó, amelyik kétszer nagyobb és hatszor erősebb nála, s persze olyasmit akar, amit legkevésbé sem szeretne neki megadni - jelenti ki. - Jó étvágyat.

- Uh... Ez elég durva megoldásnak hangzik. De azért ugye erőszak nem történhetett? - kérdezem meg bizonytalanul, miközben nekiállok enni.

- Nem, biztos, hogy nem.

- Leckének meg lehet, nem rossz, majd meglátjuk, ő mit fog hozzá szólni és hogy változik-e valami.

- Szerintem balhézni fog Chiakival, aki majd jót nevet rajta - mondja elmosolyodva. - Ízlik?

- Aham, nagyon finom - válaszolok, ha abból ez nem derült volna ki, hogy már lassan a felét bepusztítottam. - Fogsz még ilyen finomat főzni nekem?

- Nem nagy kunszt, szóval biztosan. Yakisobát például nem, ahhoz én kevés vagyok.

- Hm... És sütni is tudsz? - kérdezem azért kuncogva.

- Süteményt? - kérdez vissza meglepetten.

- Aham.

- Az nem az én asztalom, ilyesmit eszedbe se jusson elvárni tőlem! - kuncogja.

- Elvárni? Én csak megkérdeztem - mosolygok rá. - Hátha.

- Én csak válaszoltam - védekezik vidáman, majd eltolja maga elől a kiürített tányért és elégedetten, jóllakottan felsóhajt. Bekapom az utolsó falatot és elnyúlok a széken.

- Ez isteni volt - ismerem el. - Mi lenne, ha az összebújást mosogatás előttre időzítenénk?

- Akkor később lesz elmosogatva - válaszolja, azzal feláll a székről és letakarja a maradék rizst meg húst.

- Én is így gondoltam - nevetek fel. - Akkor? - állok fel és nyújtom felé a kezem. Elfogadja és jön velem, én meg a hálóba húzom és bevackolom magam, majd felkínálom neki is a helyet magam mellett. Leheveredik mellém, hozzám bújik és átkarol, mire egészen testemhez vonom és csókot nyomok a homlokára. A válasz egy gyengéd csók, amibe belemosolygok, de élvezettel és kedvtelve viszonzom, aztán csak cirógatni kezdem a srác hátát és vállát. Ellazulok teljesen, amiből így lehet, megint alvás lesz, pedig már nagyon nem kéne.


Nem is nagyon lehet, mert Tari szelíden törleszkedik, és újra meg újra megcsókol, amíg már szinte egy végeláthatatlan folyammá nem növi ki magát a ténykedésünk. Belefolyok teljesen és akármi is a terve ezzel, engedek neki. Simogatni kezd a csókolózás közben, mellkasom, karom, vállam járja be a keze szelíden, de néha rászorít az izmaimra. Első körben megremegek, ezzel percek alatt fel fog húzni és nem tudom, mennyire van tisztában a helyzettel, mégsem tudom megállítani, csak belefeledkezem a csókba, öntudatlanul mozdulva, simogatva a hátát, vállát. Ettől csak még jobban felbátorodik és a mellkasát az enyémhez dörgöli, majd ahogy végighullámzik, lassan teljes testtel hozzám simul.


Nem értem... Nem tudom, mire megy ez ki, de képtelen vagyok nem kiélvezni, mert annyira jólesik a közelsége, az illata, a csókja, így nem tudok azon gondolkodni, hogy lemondjak róla. Apró csókokkal kúszik le a nyakamra, a keze pedig a pólóm alá siklik. Az baj, hogy ezzel most tényleg nem tudok mit kezdeni? Vagyis... De tudok, csak érteni nem fogom. Hevesebben simogatom, ahol hozzájutok, majd beletúrok a hajába. Az, hogy hatással van rám, egyértelmű, valószínűleg már számára is, mert már kemény lettem a percek alatt odalenn. Nyakamat járják be ajkai, miközben lassan fölém emelkedik, de továbbra is hozzám simul, végül belép a lábaim közé és nekem feszíti merevedő farkát. Képtelen vagyok nem felsóhajtani, és már nem is akarom elfojtani a hangomat, inkább utat engedek neki. Vágyom rá és... nem tudom, mi történt, de... ennek sosem fogok tudni ellenállni, ugyanakkor kíváncsi vagyok, hova és meddig megyünk el, így csak simogatom, markolászom a hátát, tarkóját, beletúrok a hajába néha. Feltolja a pólóm, mire megemelkedem, hogy le tudja húzni rólam. Nem akadékoskodom egy percig sem, szeretem, mikor ő irányt, bár sokszor teszem meg én is, bár szeretném megfordítani is a dolgot, így lassan felfelé kezdem söndörgetni az övé alját. Csak annyira emelkedik el, hogy le tudjam róla szedni a pólót és már simulunk is össze megint.