15.

Shinji

- Két napja kaptam egy levelet a főiskoláról - szólalok meg csendesen, cigivel a számban, Tatsuki mellé telepedve. - Egy hete benyújtottam egy kérvényt, hogy bár kértem egy év halasztást, megpróbálnám letenni az év végi vizsgákat - árulom el neki.

- Ezt akár kínaiul is mondhattad volna, pont annyit értettem belőle. Sosem jártam semmilyen iskolába, úgyhogy nem tudom, hogy most milyen hírt közöltél velem - árulja el egyszerűen. - Mit jelent az, amit mondtál? Tanulnod kell? Bemenni vizsgázni? Vagy mit? - Látom, hogy tényleg nem ért szinte semmit abból, amit hallott, az arcán észrevehető bizonytalanságból pedig arra következtetek, hogy azt sem tudja, hülyeséget kérdez-e. Nem, nem kérdez hülyeségeket.

- Kész szerencse, hogy kínaiul nem tudok túl sokat - kuncogom hozzábújva, nyakába csókolva. - Megengedték, hogy letegyem az év végi vizsgákat, ami azt jelenti, hogy ha sikerül, akkor októberben nem elsőévesként kezdek, hanem ugyanúgy, mintha végigjártam volna ezt az évet - felelek neki. - Viszont ezt csak akkor engedélyezik, ha a félévi vizsgákat is lerakom sikeresen - szusszanok fel még mindig nyakához bújva, finoman harapdálva bőrét. Tatsuki becirógat felsőm alá válaszul, arcát pedig hajamba temeti.

- Sok sikert hozzájuk - mondja csendesen. - Már tudni, mikor lesznek vizsgáid? - érdeklődik.

- Van másfél hónapom - sóhajtom, ezzel megadva a választ, hogy mi az, ami jelenleg aggaszt. Másfél hónap kurva kevés arra, hogy sikeresen levizsgázhassak.

- Az elég sok idő - mondja halvány mosollyal. Nem, ez rohadtul kevés idő. - Kerítsek tanárt? - kérdezi azért meg némi hallgatás után. Megrázom fejem. Ha magam nem tudom megtanulni ennyi idő alatt, akkor val'szeg egy tanár sem tudná a fejembe verni, felesleges lenne.

- Nem tudom, hogy belevágjak-e - vallom be végül. - Az év végi vizsgákig lett volna elég időm felkészülni, ez a másfél hónap azonban kurva karcsú. Igen, továbbra sem bízom meg teljesen a képességeimben annyira, mint amennyire ti bíztok. Az viszont kibaszottul bosszantana, ha nem sikerülne. Éljen a maximalizmus...!

- A maximalizmus jó, csak ne vedd túl komolyan, hogy mindenben remekelned kell - mondja játékosan, de őszintén. - Tudd meg, milyen tárgyakból kell vizsgáznod! - kéri végül.

- Programozás négyféle programozási nyelven, informatikai hálózatok, adatbázis-kezelés - sorolok fel párat, csakhogy Tatsuki is tudja, hogy utánanéztem. Volt két napom, ezért vagyok rohadtul kétségbeesve, mert kapásból hat tárgyból kéne valamilyen szinten felkészülnöm, arról nem is beszélve, hogy mindemellett a másik szakon is vizsgáznom kéne közben büntető- és polgárjogból, a biztonsági rendszerek mechanizmusából. - Ha a két szakot nézem, tíz tárgyból kellene kibaszott gyorsan felkészülnöm másfél hónap alatt - mondom csendesen, kissé talán lemondóan. Ezért hoztam fel most ezt a témát, mert lövésem sincs, mi legyen. Tatsuki gondolkodik, számolgat, vonogatja a szája szegletét, agyal, végül felsóhajt.

- Necces - mondja. Enyhén. - Ha csak tanulnod kéne, simán meg tudnád csinálni - jelenti ki, én pedig erre összeráncolom szemöldököm. Remélem, meg sem fordul a fejében, hogy arra kérjen, hogy inkább tanuljak, mint vele foglalkozzak, mert az kizárt. Nem érdekel, hogy fog menni, hogy sikerül megcsinálnom vagy sem, de mellette maradok végig. Nekem még mindig ő a fontosabb, nem egy olyan vizsga, amit jövőre úgyis végigcsinálhatok megint, ha nem sikerül most. Még mindig érvényben van, hogy halasztást kértem.

- Remélem, semmi olyan nem fordult meg a fejedben, hogy inkább foglalkozzak a tanulással - veszem elő azért a témát.

- Tudtam, hogy leharapod a fejem, ha csak megkísérlem sugallni ezt, úgyhogy nem - mondja elvigyorodva, én pedig kuncogni kezdek. - Tiéd a döntés, én meg elfogadom - jelenti ki ezt már komolyan.

- Már azt hiszem, egy ideje eldöntöttem, csak nem tudom... - Na ez értelmes lett, Shinji, tényleg. - Megpróbálom, lesz, ami lesz, maximum jövőre hivatalosan elkezdem - mondom komolyan. - De azért ha nagyon elviselhetetlen leszek, nyugodtan szólj rám - kuncogom megint.

- Intézzek neked tanárt? - kérdezi meg ismét.

- Felesleges - felelek elmosolyodva. - Amúgy is kérdezted már - nyújtom ki rá nyelvem, majd vigyorogva megcsókolom. Nesze neked, meg majd nekem is azért, amit emiatt kapok. Hm, alig várom. Szenvedélyesen csókol meg, de most nem rohan le, elhúzódik és csak szemlél engem.

- Ez ilyen bejárós dolog?

- Mármint a mostanira gondolsz?


Oké, pont nem azzal vagyok épp elfoglalva leginkább, hogy értelmezzem a kérdését. Na jó, vártam, hogy igenis lerohan, és most azért meglepett azzal, hogy nem tette, pedig... Megsimogatom combját, méghozzá gondosan ügyelve arra, hogy - persze tök véletlenül - a farkához érjek. Tatsuki erre úgy válaszol, hogy megfogja csuklóim, s miközben kezeimet a fejem fölé emeli, a falnak tol testével. Ártatlanul nézek szemeibe továbbra is.

- Igen, a mostanira gondoltam - felel nyugodtan, továbbra is rajtam tartva a tekintetét. - Mit tudsz róla?

- Nem kell bemennem, majd csak vizsgázni. Ha beleegyezek abba, amit ajánlottak, átküldik tételesen, hogy miből kell felkészülnöm, aztán van másfél hónapom, hogy meg is tegyem ezt, majd levizsgázzak belőle.

- Akkor hajrá! - vágja rá könnyedén. - Megpróbálod, aztán ha nem sikerül, akkor jövőre is nekirugaszkodsz, veszítenivalód nincs.

- Az nincs - mosolyodom el.

- És miért nem bízol meg annyira és úgy magadban, ahogy mi benned? - teszi fel a nagy kérdést.

- Mert a maximalizmus mellé erős pesszimizmus is társul.

- Az meg miért? - kérdezi értetlenül.

- Val'szeg ha tudnám erre a megfelelő választ, már nem társulna pesszimizmus hozzá. Csak szigorú vagyok magammal szemben.

- Én is magammal és valószínűleg másokkal szemben is, ettől függetlenül nem vagyok pesszimista - jelenti ki komolyan. - Realistának tartom magam. Olyan embernek, aki precízen, pontosan, odafigyelve, jól akar dolgozni és ez rendszerint sikerül is neki. Az optimizmus és a pesszimizmus számomra ugyanolyan... érthetetlen. Hogy miért jó mindenben hinni, vagy hogy lehet úgy élni, hogy semmiben sem veti meg az ember a lábát.

- Pesszimista is csak magammal szemben vagyok, de tényleg ne kérdezd az okát, van, aminek egyszerűen nincs, vagy csak kibaszott jól álcázza magát - vigyorodom el.

- Mindig meg bírsz lepni, mennyire hülye vagy tényleg - mondja halványan elmosolyodva. Testével hozzáfeszít a falnak, lassan dörgölőzik hozzám, miközben ajkaimra mar. Foggal tépi, cincálja meg őket, bár fel nem harapja, ellenben vörösre szívja, hevesen csókolja. Felszisszenek-nyögök.

- Én is jól szoktam álcázni ezek szerint - hagyja el ajkaimat egy újabb apró nyögés.

- Talán néha túl jól is - ért egyet belemondva a szavakat a fülembe, ahonnan nyakamra tér át és ugyanúgy vadabbul kezd garázdálkodni ott is.

- Volt időm gyakorolni - nyögöm szinte a mondatot.

- Ha túl jól rejted... - mormolja -, nehéz kifürkészni... megfejteni... megérteni... tenni valamit... - Közben ágyékát enyémnek feszíti és lassú, de határozott, erős mozdulatokkal dörgölőzik hozzám. Megremegek és újabb sóhaj hagyja el ajkaim. Egyszerűen megőrjít.

- Majd... rontok... a technikámon...

- Elég, ha előttem teszed meg - dorombolja a fülembe, s belép lábaim közé, hogy combjával óvatosan préselve, dörgölve ingereljen tovább.

- Sej...tettem - nyögöm vágytól rekedtes hangon. Cseszd meg! Élvezed, mi, hogy egyre nehezebben tudok neked válaszolni, ahogy egyre jobban felizgatsz?! Hülye kérdés. Naná, hogy élvezi, különben nem tenné!

- Nem kell aggódnod, elég rejtélyes, fura, érthetetlen és nagy kihívás maradsz - közli játékosan, s alaposan megcsócsálja a fülem.

- Nincs bennem... semmi aggodalom... amíg szereted a kihívásokat. - Megremeg testem újra játékától, s megint szabadítanám ki kezem, hogy hozzáérhessek, de nem enged. Tudom, hogy ha erősebben próbálnám kihúzni kezem a szorításából, sikerülne szabadulnom, de nem akarok. Élvezem ezt a játékot és élvezem, ahogy megint ural, irányít, kínoz, lefog.

- Persze, hogy szeretem őket! - mondja, majd végigvezeti nyelvét állkapcsom vonalán. Finoman ingerel ágyéka, csípője, combja segítségével tovább, immár folyamatosan, közben eljátszik ajkaimmal, végigharapdál a nyakamon. - És te mit szeretnél? - incselkedik velem.

- Hogy uralj... irányíts... kínoz... - nyögöm megint meg-megremegő testtel, de már egyre jobban elvesztve a kontrollt magam felett.

- Azt teszem, nem? - mormol vigyorogva a fülembe, majd alatta erősebbeket belecsíp a bőrömbe fogaival. - Pontosabban fogalmazz! - utasít dorombolva. Mintha az olyan kurva könnyű lenne ebben a helyzetben.

- Cseszd meg! - szisszenek fel, de jólesően megborzongok. Gyerünk, Shinji, kapard össze magad egy értelmes válaszra! - Én... - nyögöm. Na ez így nem fog menni. Megint jelzésképpen szabadítani próbálom kezeim, de játékától amúgy sem menne ennél erősebben. Gonosz kis vigyorra húzódik Tatsuki szája és könnyű csókot helyez el nyakamon.

- Azt akarod, hogy most azonnal dugjalak meg? - kérdezi fülem simogatva az ajkaival, miután szétrúgta lábaim, hogy még jobban elérhesse érzékeny pontjaim, ahogy szinte már erőszakosan ágyékomnak dörgöli az övét.

- Azt - nyögök ki ennyit. Azt hiszem, új szintre lépett a köztünk lévő kommunikáció.

- Kérd! - utasít könnyedén, majd nyakam bőrébe harap. Kapd be! Megint megremegek, s ajkamba harapva fojtom el nyögésem. Szadista dög...

- Szívatsz... még... vagy... megkefélsz? - morgom a kérdést nyögve szinte. Fantasztikusan meggyőző lehet így.

- Szívatlak - választja élveteg vigyorral, azzal elhúzódik tőlem egy kicsit, majd lefelé kezd nyomni, bár nem túl sok erővel a kezeiben, ám hagyom neki és folytatom tovább én is ezt a játékot, jelzésértékűen tiltakozva az ellen, amit tesz.

- Szeretnél - morgok neki vissza játékosan. Az már más tészta, hogy nekem sincs ellenemre, de hát nehogy már megszokja.

- Megteszem - közli magabiztosan, s nekiáll szétbontani övét és farmerja gombjait. Utóbbinál elakad, ujjai nem elég erősek és ügyesek, hogy meg bírjon birkózni velük, bár az övvel is elbíbelődött egy ideig. - Picsába! - morogja csalódottan, miközben kezeit leengedi, homlokát a falhoz koppantva veti neki. Felállok, s magamhoz ölelve nyomok csókot nyakára, hagyom megnyugodni. Csak finoman harapdálom és csókolom, miközben kezemmel cirógatom, s kibontom a gombokat farmerján. Szavak helyett tettekkel nyugtatom, hiszen nincs miért csalódottnak lennie. Pár nap és a gombokkal sem lesz gondja, ebben biztos vagyok. Ő a nyakamhoz hajtja a fejét és mélyet sóhajt, mert oda az egész, amin eddig ügyködött. - Menjünk a szobába - javasolja.

- Rendben van - felelek neki újra belecsókolva a nyakába. Tatsuki kibontakozik a karjaimból, kézen fog és a hálóba invitál.

- Vetkőzz le - kéri, s ő így tesz, lassan, logikus mozdulatokkal veti le farmerját és alsónadrágját, tornássza le magáról a pólót. Én is nekiállok megszabadulni a ruháimtól. Tatsuki, miután megszabadult a cuccaitól, síkosítót kerít elő és könnyedén az ágyra dobja, majd elfekszik rajta keresztbe és int nekem, hogy másszak rá. Fölé telepszem, megtámaszkodom mellette karjaimon, s megcsókolom őt. Tenyerei azonnal az oldalamra simulnak, ahonnan az egyik felnyúl a lapockájához, a másik a fenekére vándorol és gyengén belemarkol. Csókja szenvedélyes, telített vággyal. Én is érintem őt megtámaszkodva egyik kezemen, miközben viszonzom a csókját. Végighúzok testén, s farkára fogva kezdem el őt lassan kényeztetni, mire ösztönösen a tenyerembe lök, majd hamarosan hátamról lecsúszik mancsa a csípőmön át ágyékomra. Felhevülten fogja marokra heréimet, aztán farkammal kezd játszani. Megremegek és felnyögök, s hogy elfojtsam hangomat, végigharapdálok Tatsuki vállán.


Nem sokáig játszadozik velem, kezembe adja a síkosítót, s ujjait tartva arra kér némán, hogy kenjem be vele azokat. Nyomok tenyerembe a gélből, majd megteszem, amit kér, s újra fölé hajolva helyezkedem úgy, hogy könnyen hozzám férjen, miközben a mancsomon maradt síkosítót lassan farkára kenem tovább játszadozva vele. Gyengén markolja fenekem, simogat, húz végig combomon tenyerével, miközben megujjaz, ezzel egyre több apró nyögést kiváltva belőlem, Tatsuki végül kihúzza belőlem ujjait, belemarkol fenekembe mindkét kezével és az ölére húz, jelezve, hogy meg akar kapni. Nem kell túlságosan kérnie, beigazítom farkát, majd ölébe ereszkedem, s mellkasán megtámaszkodva lassan mozgatni kezdem csípőmet. Pillantásom találkozik Tatsukiéval. Szokásosan engem néz, szemeiben vágy és élvezet tükröződik, ahogy egyre gyorsabb tempót felvéve lovagolom meg őt. Arca kifejezéstelenségbe merevedik, miközben kezével bejárja testemet, ahol csak ér. Rövidesen apró, finom lökésekkel csatlakozik mozgásomhoz, néha belemarkol izmaimba. Megremegek, nyögök és zihálok felette, ahogy ütemesen hajtjuk magunkat a beteljesülés felé. Nem fogom sokáig bírni, tudom, ahhoz már az előbb is túlságosan felhúzott, ám ki akarom élvezni, ameddig lehet. Tatsuki is közel jár már a beteljesüléshez, ezért hajtani és ösztökélni kezd, percekkel később testem megfeszül, s remegve élvezek el ölében. A férfi még lök rajtam párat nagyobbakat szusszanva, s torkában elfojtott nyögésekkel követ engem. Csókot nyomok ajkaira, majd elfekszem rajta fejem nyakához fúrva, még mindig szaporán véve a levegőt. Továbbra is remeg mindenem a beteljesüléstől, és jólesően borzongok meg attól, ahogy felhevült bőrünk egymáshoz ér.


Lehunyom szemem, illata és teste melege megint teljesen elnyugtat, miközben Tatsuki hátam és hajam simogatja. Takarót ügyeskedek magunkra, még hosszan élvezni akarom ezt a kellemes meleget, ami bőréből árad. Küzdök a fáradtság ellen, mert nem akarok aludni, csak kiélvezni ezt az egészet, ám hiába akarok mindenáron ébren maradni, szép lassan mégis átcsúszom az álmok világába.