26.

Masao

Laza, kötetlen, kellemes időtöltést gondoltam Jeremyvel. Valamit, ami nem pusztán a szexről szól, hanem a szokásos beszélgetés mellett egy kicsit más jelleget is kap a találkozó, ezért nem is az otthonomba hívtam, hanem elviszem egy remek helyre. Másképp akarom csinálni, mint eddig, nem kizárni lehetőségeket, elfogadni, hogy tovább kell lépnem és esélyt adni arra, hogy akár ezzel a kölyökkel, akár valaki mással működhet valami, amit korábban minden létező módon gátoltam. Nem akarom Jeremyt hülyíteni, ezért nem szándékozom beavatni semmibe, egyszerűen csak próbálom csinálni, amit eddig: élvezni vele az együtt töltött időt, s most annyi gátat sem szabva neki, mint eddig. Sok szeletét nem ismeri annak, aki vagyok, ezért megpróbálom megmutatni neki az eddig fel nem fedett részeimet. Hogy sikerül-e, még nem tudom, nem ma fog eldőlni.


Onodera jelenléte bezavar egy kicsit. Számítottam rá, hogy kikezd velem és ha elutasítom, belém köt, ahogy arra is van sanszom, hogy megtömte Jeremy fejét mindenféléről rólam. Nem lennék meglepve, ha a srác tudná, hogy míg Raktarival együtt voltam, szedtem fel Onoderát is, s nem ő volt az egyetlen, akivel még keféltem. Igen, ez csak ennyi volt, szex, érzelmek nélkül, gyakran elvakult, vad módon. Úgy, ahogy Raktarival sosem tettem volna semmit. Zűrös időszak volt... gyönyörű és gyötrelmes, förtelmes és fantasztikus... Jeremynek az elmenetelem előtt megmondtam, hogy az eszem arra hajt, adjam fel a hiú ábrándokat, legyek vele, szabaduljak meg a béklyóktól, hiszen jól tudom, hogy sokkal jobban járnék minden szempontból, hogy ő sokkal rátermettebb arra, hogy a vágyaimat kiéljem, gátlások, félelmek, játszmák és félrekefélések nélkül megélhessem a boldogságot, de attól tartok, jócskán félreértett. Legalábbis az arckifejezéséből erre következtettem, ám nem akartam nyilvánvalóbbá tenni semmit, nem akartam, hogy hülyítésnek vehető legyen akármi, amit mondok, mert bár hetek óta dolgozom magammal, még most sem mernék semmit biztosra kijelenteni arról, hogyan is alakul majd a szexuális, szerelmi, párkapcsolati életem. Lutri, ahogy normál esetben általában az, s én nem attól félek, mint a többiek, a visszautasítástól vagy a kudarctól, hanem attól, hogy már elvesztettem valamilyen képességet, amely elengedhetetlen szükséglete annak, hogy Raktarin túllépve boldog lehessek.


Kettesben maradva a kölyökkel elindul a beszélgetés. Sydneyről és Onoderáról beszélgetünk főként, a két aktuális témáról. Tsuji remek alvilági, de rémes személyiség, ha engem kérdez Jeremy, az Ausztráliában töltött napok pedig felértek a Paradicsomban töltöttekkel. A legjobb döntéseim egyike volt kimenni. Aztán persze előkerül az, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy kiköltözöm Sydneybe, noha a kölyök nyíltan bevallja, hogy hiányoztam neki, amit anélkül is tudtam, hogy kimondta volna. A reakcióin látom, hogy megviselné rendesen, ha megtenném, ha elhagynám az országot. Ez sem ér váratlanul, mégis egy rohadt görény vagyok, míg meg nem mondom neki, hogy bár játszottam a gondolattal, az én hazám Japán.


A Taokyuban jókat mosolygok magamban a srácon. Édes a zavara, az izgalom, ami kiütközik rajta, mégis úgy fest, hamar rájött, miféle helyre hoztam, mert bár elmondtam, talán túl burkolt voltam. Kiszúrja a nyílt étkezőben lévőket, a két leszbikus párt, a zavart srácokat, akik láthatóan nem mernek egymással kezdeni semmit, hiába izgatja őket a hely, a lehetőségek tárháza, a vegyes párost, ahol a nőt jobban izgatja a két sutyorgó srác, mint a neki hevesen udvarló fickó, talán még a két idősebb yakuzát is, akik üzleti tárgyalást intéznek itt. Végül eljutunk a lefoglalt helyig, amivel meg vagyok elégedve. Hűen tükrözte a telefonos elmondás, igazán kellemes, ráadásul Jeremynek is tetszik és mintha rájönne, hogy egyáltalán nem viccből mondtam, hogy bátran kiélhetők itt a vágyak. Zavarba jön, de nagyon örül.


Hamar túlesünk az ételek és italok kiválasztásán, aztán máris a szenvedély kerül terítékre. Akarom Jeremyt, hihetetlenül kívánom, de csak azután szeretném elfogyasztani, hogy megrendeltem a menüt. Nem is tétlenkedek, a telhetetlenségét úgy elégítem ki, hogy máris az ölembe rendelem őt, majd falni kezdem. Sydneyben sem unatkoztam, meglepő módon sokan tapadtak rám, panaszom ugyan nem lehetne arra, hogy üres és hideg maradt volna az ágyam, noha nem szexeltem végig a kint töltött napokat. Úgy volt jó, ahogy. Ez a kölyök azonban más, lehetetlenül odavagyok érte, hiszen érzékeny, szenvedélyes, nyitott és kíváncsi. Remek szerető, de tényleg. Odaadó és ügyes is, hamar feltalálja magát, a zavara pedig gyorsan oldható, s még csak alkohol sem kell hozzá. Hamar felfektetem az asztalra és addig ingerlem tettekkel és szavakkal is, míg könyörögni nem kezd a szexért. Még véletlenül sem akarom megalázni, egyszerűen jólesik hallani, látni a türelmetlenségét, érezni a tüzelő vágyát. Persze mikor máskor hoznák meg a kaját, mint mindennek a közepén? Murphy... Lefogadom, hogy élvezi, vagy pedig forog a sírjában, annyit emlegetik világszerte. Mindenesetre engem aztán most az sem érdekel, ha omlik az épület, a kéjek hullámait meglovagolva akarom a gyönyörig hajszolni mindkettőnket, amiben Jeremy is partner. Tetszik, mennyire elveszti lassanként az eszét, s bár sosem voltam oda azért, ha látható nyoma marad akárminek rajtam, nem zavartatom magam különösebben a hátamra karmolt barázdák miatt. Gyorsan elmúlnak, egy remek menet meg megér ennyit bőven.


Meglepően ragaszkodik hozzám ez a srác, s tudom, hogy nem csupán a szex miatt. Szeret, rajong értem és velem lenne, ha engedném. Ez elgondolkodtat egy pillanatra, ám inkább nem mélyedek bele, csak kibontakozom a lábai és karjai közül, majd bepakolom az ételt. Hachi zavartan pislog tisztes távolságból rám, de egy pillantással intek neki, hogy nyugodtan elmehet. Kezdő létére kikapott két igen szabad hímegyedet, amelyek ki fogják használni a hely adta lehetőségeket. Nem bánja, talán még kíváncsi is, ám a tisztesség úgy kívánja, hogy ezt igyekezzen eltitkolni. Előlem felesleges. A kettőnk incidense után megterítek, s hamar nekilátunk az ételnek, ám az Onodera-téma elveszi az étvágyam egy időre. Bevallom Jeremynek, hogy félredugtam hajdanán és részletezés nélkül megosztok vele két okot, hogy miért. Nem akarok magyarázkodni, s bár ő nem vetne meg, mégis felbosszantana, ha megtenné. Tudom, hogy gerinctelen dolgokat műveltem, ám akkor arra voltam képes. Nem lennék előrébb, ha szembe köpném a tükörképem, változtatni utólag már semmin sem tudok és talán nem is kell. Csak tartok tőle, hogy Onodera megpróbál majd tönkretenni. Meg is mondom Jeremynek, hogy szemrebbenés nélkül őt is ki fogom nyírni és eltüntetem, ahogy Arahammal tettem, ha az utamba kerül. Nem érdekel Tatsuki, nekem már tényleg nincs mit veszítenem, a meghasonulást viszont nem várhatja el tőlem. Nem alkuszom, aki megkísérel kicsinálni valahogy, annak annyi.


Eljutunk végül az ominózus témához is, de csak burkoltam fogalmazok meg mindent, amibe Jeremy bele is nyugszik. Meglep, hogy nem akar pontosan tudni mindent, ugyanakkor ez bizonyára érezhetően nehéz téma a számomra, mivel semmi biztosat nem tudok neki mondani. Nem jelenthetem ki, hogy összejönnék vele, mert semmit nem tudnék letenni az asztalra, ami azt biztosítaná, hogy ez helyes döntés volna. Egyelőre valószínűleg semmiképp, de a későbbiekre nem zárom ki a lehetőségét. Most elkezdem őt más szempontból is vizsgálni, nem csak mint szeretőt, annak megfelel, ezt már rég tudom. Éppen ezért nem mondok semmit sem arra, mikor bevallja újra, hogy hiányoztam neki. Fogalmam sincs, mit szeretne hallani. Hogy ő is? Nem vele voltam elfoglalva, ezzel viszont megbántanám, azt hiszem. Témát terelek és be is jön, hamarosan beülünk a dzsakuzziba, csak a kölyök teljesen be van indulva újra. Igyekszem visszafogni egy picit, de nem lehet, s az, ahogy élvezi, engem is felhúz. Van még mit tanulnia, ha úgy akar szexelni, ahogy én, érzem a próbálkozást erre, ezért vezetem egy kicsit, aztán annyira belejön, hogy végül elvesztem a fejem.


Hű... most pótoltatni akarja velem ez a srác a három heti szexadagot? Szép kis hajrá lesz akkor... Visszacsukom a szemem és cirógatva a hátát, átboronálva a haját várom, hogy egy kicsit megnyugodjunk mindketten. Kíváncsi vagyok, meddig tart nála ez az állapot és lerohan-e újra. Egyelőre csak fekszik rajtam és pihen, simogat, néha felsóhajt vagy mocorog, így van időm nekem is kifújni magam rendesen.

- Ázunk még egy kicsit? - kérdezi bátortalanul. Válaszul átfogom és belecsúszom vele a vízbe, ezzel az ölembe véve Jeremyt. Nagyot szusszanok, mert most az optimális leginkább a mozdulatlanság lenne még egy ideig, annyira teleettem magam és még meg is tornáztattam mindenem. A kölyök még jobban hozzám bújik, óvatosan helyezkedik rajtam még valamennyit, aztán elengedi magát, de mintha nagyon vigyáznia kéne. Pehelysúlyú, mégis alig mer teljesen rám nehezedni, amin jót mosolygok.

- Egy picit mintha ki lennél éhezve - jegyzem meg azért hosszú hallgatás után, ami alatt sikerül helyre raknom mindent a bensőmben.

- Három hét után csodálod? - kérdez vissza halkan kuncogva. - Sosem a cölibátusról voltam híres.

- Rajtam kéred számon? - heccelem tovább.

- Inkább veled élem ki - vág vissza. Sejtettem...

- Csak egy vasat tartasz a tűzben? - érdeklődöm.

- Mivel nem nagyon van jelen helyzetben választék, így igen - vallja be csendesen. - Nem volt kedvem lófrálni meg mások után futkosni, Teru mellett nem is akartam, Tsujival meg egyelőre ilyen helyre nem akartam menni, szóval ennyi - vonja meg picit a vállát.

- Ez nem volt valami előnyös rám nézve - ugratom. - Ha nincs ló, jó a szamár is?

- Hülye vagy - közli nyíltan. Meglepetten felnevetek a válaszán. - A nincs kedvemben elég erősen benne vannak bizonyos tényezők, de ha azt mondom, hogy vártalak, akkor megijesztenélek - mondja ki őszintén némi szünet után.

- Nem vagyok annyira ijedős - mondom neki halvány félmosollyal -, egyébként is a tudtomra adtad már kétszer ma, hogy hiányoztam.

- Mert így is van, sokat gondoltam rád - ismeri el. - Néha észre sem vettem, csak miután kész lett a rajz, vagy befejeztem az elmélkedést.

- Voltaképpen mit akarsz tőlem? - kérdezem meg, hátha bevállalja a választ.

- Akarni semmit, maximum szeretnék - próbálja ezzel lepasszolni a kérdést, mire tenyereimbe fogom az arcát és úgy mozdítom, hogy egymásra tudjunk nézni. Nem hiszem, hogy nagyon szükséges lenne feltenni máshogy vagy újra a kérdést, ráadásul Jeremy szemében pici félelem csillog, szorongás és idegesség, s hogy oldjam, apró csókot nyomok ajkaira. Talán valóban nem kellene feszegetnem ezt a kérdést... még nem. Elengedem és visszafekszem, beérem ennyivel, hiszen tulajdonképpen mindent elmondott. Vissza is bújik hozzám, simul testemhez, ahogy tud, arcát a nyakamhoz fúrva rejti el, így nyugtatóan megsimogatom. - Szeretni - mondja végül nagyon-nagyon halkan, szinte suttogva. Ez nem válasz volt a kérdésemre, de nem baj, megsimogatom a fejét.

- Ezt tiltani sem lehetne neked - jelentem ki csendesen.

- Csak azt nem tudom, meddig viseled el - válaszol halkan.

- Korábban sem azért nem szívleltem, mert valami bajom lenne vele, hanem mert nem akartam viszonozni és így tartottam fairnek - vallom be a srácnak. - Nem akartam egyenlőtlen kapcsolatot, vagy hogy rám fogható legyen, hogy kihasználtam volna bárkit is.

- Még mindig nem akarod? - Őszinte kíváncsiság cseng a hangjában, én pedig játszani kezdek a hajával.

- Még mindig nem akarok egyenlőtlen viszonyt, de nem utasítom vissza a szeretetedet azzal a feltétellel, hogy elfogadod, nem tudok annyit se garantálni, mint amennyit normál esetben más tudna - válaszolok komolyan neki.

- Már megint olyan világosan fogalmazol, hogy fogalmam sincs, mire gondolsz most konkrétan - ismeri be. - Sosem kértem, hogy meghazudtold magad, vagy meghasonulj, még csak hajlítani sem próbáltalak nagyon, csak egy kicsit.

- Ne haragudj - kérek tőle elnézést -, nem akartam túlhomályosítani. Arról van szó, hogy még kell idő, hogy lecsengjen nálam, ami volt és ha ez megtörténik, sem vagyok benne biztos, hogy az érzéseid képes lennék viszonozni. Nagyon kedvellek, fontos vagy nekem, vonzódom hozzád, jól érzem magam veled, ezeket kijelenthetem, de azt nem, hogy ennél lehet több is. A lehetőségét nem vetem el, nem próbálok mindenáron szabadulni tőle, ám nem akarom, hogy úgy érezd bármi miatt, hogy becsaptalak.

- Már az is jóval több, mint eddig, hogy nem zárkózol el előle - világít rá csendesen. - Amiket felsoroltál, tudom, érzem. Igazából nincsenek elvárásaim, nem akarok, szeretnék dolgokat, de ezek nem csak rajtam múlnak. Nekem már az is sokat jelent, hogy engem nem zártál ki az életedből véglegesen és valamiféle esélyt adsz.

- Miket szeretnél? - kérdezek rá most már konkrétan.

- Találkozni, együtt lenni, olyan tök normális, hétköznapi dolgokat csinálni, mint egy mozi, vagy csak bezárkózni és megnézni egy filmet. Nem tudom... semmi nagyon extra dolgot, csak megismerni a másikat minden oldaláról. Azt is, ami esetleg nem olyan szép, vagy nem annyira jó.

- Rendben - egyezek bele. - Ezért sem csak áthívtalak. Milyen filmeket nézel szívesen? Vagy miket szeretsz még, mik érdekelnek? - kérdezgetem meg kicsit mindjárt Jeremyt.

- Régen nem sokat filmeztem, újabban kaptam rá a dologra - kezd el mesélni érezhetően nyugodtabban. - Mostanában főleg kaland, akció és történelmi filmeket néztem, mert Teru ezeket szereti, így a gépén fellelhető egy pár. Meg Deonnal is néztünk párat, volt klasszikusabb, meg kevésbé klasszikus, újabb mozifilmek is. Nagyjából mindenevő vagyok, ha nem folyik és csöpög lehetőleg se a romantikától, se nagyon a vértől. Mit szeretek még csinálni? Hát... mostanában úszni, bár a kiköltözés óta nem nagyon volt rá lehetőség. Aztán imádok csacsogni Deonnal, élőben vagy telefonon, az mindegy. - Ezen csak mosolyogni tudok, mert arra, ami miatt kérdeztem, egyáltalán nem segítség, de nem baj, Deon érdekes személyiség, mindig érzem azt a feszültséget a levegőben, amiről nem egészen tudom eldönteni, milyen eredetű vagy természetű. - Amint gondolom, tudod, rajzolni, festeni, alkotni, vásznat csinálni az emberekből, bármit. Meg edzeni és erősödni, mostanában még pszichológiát is tanulok. Most hirtelen ennyi jut eszembe - kuncogja el magát zavartan. - Jah, meg vezetni tanulok - újságolja büszkén. - Akkor te jössz! - dobja vissza sokkal vidámabban a kérdést.

- Ez az embervászon egészen furcsán, de jól hangzik - említem meg neki, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól értelmeztem ezt a dolgot. - Motorozni és vezetni szeretek, sokféle helyre szívesen megyek, legyen az bár, fürdő, étterem, mozi, színház, az ország különböző pontja, vagy külföld. Az edzés nekem is fontos, ideális feszültséglevezető, megnyugtat. Amit nem igazán szoktak rólam tudni - kezdek bele elmosolyodva -, hogy bírom a kölyköket. Szívesen foglalkozom velük, mindegy a koruk.

- Kíváncsi lennék, mit kezdenél a húgaimmal - mondja halványan elmosolyodva. - Az az embervásznas dolog... szóval szeretek másra festeni. Olyan, mint egy lemosható tetoválás, de sokkal csinibb is lehet és könnyebben javítható. Tatsuki szerint jó gyakorlás, így ki is használom a környezetem ép bőrfelületeit - ismeri be. - Igazából én legtávolabb a tengerparton voltam eddig, annál messzebb sosem jutottam, de nagyon kíváncsi lennék, milyen lehet máshol, városban, faluban, a semmi közepén, egy sátorban - kezd kicsit hadarni. - Sosem akartál saját kölyköt?

- De, ez azonban nő hiányában eléggé nehezen kivitelezhető - nevetem. - Eszembe sem jutott egy alvilági nővel szarakodni, egy normális nő meg sikítva rohant volna el tőlem. Raktarira nagyon sokáig a sajátomként tekintettem.

- Pont ezért nem értem, miért tartod kivitelezhetetlennek, hiszen ma már szinte bárki örökbe fogadhat gyereket. Vagy én tudom rosszul?

- Alaposan elkéstem már vele.

- Nézőpont kérdése. Kölcsönadjam a húgaimat néha? - kuncogja el magát, én meg kérdőn nézek rá.

- A fiúkkal jobban boldogulok - árulom el végül.

- Mondanám, hogy öcsém is van, de ő már idős - válaszol kedvesen. - De sosem akartál betanítani, vagy oktatni, vagy mondjuk harcművészetet tanítani, vagy ilyesmi?

- Mindent annak rendeltem alá, hogy Raktari mit akart - vallom be. - Az ő nagy álma az volt, hogy továbbvigye a családi hagyományokat és testőr lehessen Asaménál, aztán később dojot nyisson. Amikor fiamként kezdtem tekinteni rá, eltűnt mindenfajta törekvésem arra, hogy kölyköm legyen bárhogy.

- Nagyon szeretted őt - mondja ki, aztán felsóhajt. - Kibékülsz vele?

- Nem vagyunk összeveszve, csak neheztel rám, mert olyan titkaim vannak előtte, ami nem az alvilággal kapcsolatosak - válaszolok újra elmosolyodva. - Az ember akárkiért nem vállal akármit - jelentem ki aztán komolyan. - Akkoriban, mikor megismertem Raktarit, erősen gondolkodtam azon, hogy az, amit élet címszó alatt kínált nekem az apám, maga a pokol és inkább a halál, mint az. Amíg élt az öreg, esély sem volt menekülésre, a föld alól is előtúrt volna, így hát maradt a fénykeresés, ezt pedig Raktariban találtam meg. A kölyök nekem olyan volt, mint számodra Tatsuki, a legmélyebb szarból jelentett kilépőt, ezért nem létezhetett semmi, ami eltántorított volna. Ehhez aztán szerelem társult, amit jó tíz évvel azelőtt éreztem utoljára és ezzel zárult a kör - mesélem el Jeremynek.

- De ugye fogsz vele beszélni? - kérdezi meg csendesen. - És Akemivel hogyan tovább?

- Letisztázok magamban mindent és beszélek Raktarival is természetesen. Hívtam őt nemrég, mondtam neki, hogy jártam Sydneyben, majd összeülhetnénk elsimítani a dolgokat, csak még legyen egy kicsit türelmes és ezzel ő meg is nyugodott. Korábban eszembe sem jutott, hogy elmondjam neki, hogy rákos vagyok - vallom be a kölyöknek. - Hogyhogy hogyan tovább? - kérdezem meg értetlenül. - Akemi remek helyen van, Araki nagyon kedveli, a két sráccal meg egy kicsit még elutasító, de egy hónap múlva tökéletes lesz minden.

- Felhívott - ismeri be végül felsóhajtva. - Elújságolta, hogy elmentél hozzá, meg hogy mennyire jól nézel ki, satöbbi, de akkor már lassan jöttél, így finoman igyekeztem lepasszolni, csak persze összekapcsolta a dolgokat. Azt hiszem, most dühös rám, vagy csalódott, vagy megsértődött, vagy valami ilyesmi - halkul el a hangja és inkább furakszik még egy kicsit. - Nem akartam bántani, meg semmi, meg nem az orra alá dörgölni, először hazudni akartam, de azt meg nem tartottam fairnek.

- Ne, azt ne - kérem. - Most is úgy gondolom, hogy Akemit le kellett adnom Arakinak és bár nagyon szeretem azt a kölyköt, semmilyen esetre sem adnék neki olyan lehetőséget, amire vágyik. Fáj neki valószínűleg, hogy veled jobban tartom a kapcsolatot, de el fog múlni, Araki kárpótolni fogja. Őneki még annyi fogalma sincs az életről, mint neked - teszem hozzá. - Nem beszéltem a kölyöknek semmiről veled kapcsolatban, de akkor majd megteszem, te meg ne rágódj ezen.

- Rendben van, ahogy gondolod - mondja halkan, aztán gondolkodik egy kicsit és végül kinyögi a kérdését. - Akit Raktari előtt szerettél... szóval őt bántotta Araham?

- Igen - válaszolok tömören. Ha a kölyköt érdekel valami, úgyis kérdez, de mesélni arról csak így nem tudok.

- Kérdezhetek, vagy inkább hagyjuk ezt a témát? - kérdezi halkan.

- Kérdezhetsz - mondom neki végigsimítva a hátán.

- Igazából Tatsuki mondott nekem dolgokat, de szeretném, ha te mondanád el inkább, mert az a biztos. Szóval... valami olyat tudok, hogy az illető szajha volt, de a tiéd, amit így nem nagyon értek - ismeri el, aztán inkább nyom egy csókot a nyakamba és csendben marad.

- Ikurának hívták - kezdek bele. - Három évvel volt nálam fiatalabb és tizenhat éves kora ellenére edzett szajha volt. Beleszerettem és kivásároltam a futtatójától, így lett csak az enyém. Lakást béreltem neki, tanítót fogadtam mellé és igyekeztem meggyőzni róla, hogy nem kell tovább árulnia magát, azért meg aztán főleg nem, hogy visszafizesse mindazt, amit adtam neki. Így került össze Arahammal, aki puszta kedvtelésből kínozta. Nem tartott sokáig neki teljesen tönkretenni Ikurát, mígnem holtan találtam a neki bérelt lakásban. Önkezűleg végzett magával, ráadásként pedig betoppant Araham. Utána kezdtem vadászni rá, de amit akkoriban én tudtam, az kevesebb volt az ő tudásánál, nem mellesleg meg elvakított a harag és a gyűlölet. Végül Tatsuki vetett véget a háborúskodásnak, mivel apránként elpusztítottam Araham környezetét.

- Sajnálom - mondja ki őszintén. - Araham egy szemét rohadék volt, ez bőven kiderült számomra is azalatt az idő alatt, amit mellette töltöttem. De... jobb lett attól idebenn - közben megsimogatja a mellkasomat -, hogy bosszút álltál?

- Nem vártam tőle csodát, megnyugvást vagy bármit - felelem könnyedén. - Már rég feldolgoztam, túlléptem rajta, megvetés van bennem harag és gyűlölet helyet, és mivel volt egy jó okom, hogy eltüntessem, hozzácsaptam a személyes tartozásom. Ez nem bosszú volt - jelentem ki komolyan.

- Mi volt a jó okod rá? - kérdezi meg finomkodva.

- Akartam a helyét - felelek vigyorogva.

- De hol?

- Tanítódként. - Erre Jeremy felszusszan és helyezkedik megint egy kicsit, majd rám néz. Tetszhet neki, amit hall, mert mosolyog.

- Miért pont engem szerettél volna tanítani? - kérdezi meg tőlem.

- Kézenfekvő, nem? Évekig voltál a szeretőm, az teljesen nyilvánvaló, hogy annak a kevés embernek, akit megkedvelek, ahogy tudok, segítek.

- Te meg tudod mondani, hogy mit látsz bennem, amitől érdemes tanítani? - kérdezi meg kíváncsian. Nem nagyon tudom hova tenni ezt a kérdést, de válaszolni szerintem tudok rá.

- Szívességi alapon döntöttem el - mondom meg őszintén -, de elsősorban gyarapítani akarlak a tudásommal. Hogy érdemes-e, az nem kétséges, minél többet tudsz, márpedig neked véleményem szerint többet kell, mint Tatsuki tud, annál jobb és könnyebb lesz az életed. Ez nem az én érdekem, hanem a tiéd.

- Tudom - válaszol csendesen. - Hálás is lennék érte nagyon és szívesebben is tenném, mint Arahamtól tettem, és talán kevesebb ellenállásba ütközött volna ő is, ha képes normálisan viselkedni velem. Én akartam tanulni, de nem olyan körülmények között.

- Araham sosem volt normális, de ezt hadd ne részletezzem.

- Tudom, feltűnt. Pláne az utolsó húzása után. Még sosem féltem annyira, mint akkor - ismeri el. - De mikor megláttalak titeket, akkor úgy jó lett.

- Araham kicsit túlbecsülte magát akkor - jelentem ki. - Ha fel tud készíteni, jól is összejöhetett volna az a dolog, de nem készült fel eléggé. Omoi neki túl nagy falat volt.

- De semmit nem akart nekem mondani, még csak azt sem igazán, hogy ki az a fazon, akivel találkozni akarunk. Aztán ő ijedt meg a legjobban, nekem meg fogalmam sem volt, mit kéne tennem. - A hangja halk, de kirázza a hideg is. - Féltem és tanácstalan voltam, azt hittem, meg fogunk halni. - Nem mondok neki semmit, mert nem hiszem, hogy bármit is érdemes volna, inkább combjait fogva kiemelkedem vele a vízből, majd hátramegyek az öltöző részbe és letéve törölközőt adok neki. Én is megtörölközöm, utána egy yukatát veszek magamhoz és a hátamra kanyarítom.

- Még most sem kérsz semmit? - kérdezem meg a kölyköt.

- Nem, köszi, most így jó - mosolyog fel rám és ugyanúgy tesz, mint ahogy mutatom neki a yukatával, végül kérdővé válik a pillantása.

- Megkívántam valami édességet - árulom el néhány törölközőt magamhoz véve, amiket könnyedén ledobok a járólapra, amikor kiérek a helyiségbe, aztán elfoglalva korábbi helyem az asztalnál kézbe veszem az étlapot.

- Hát... - kuncogja el magát, aztán az asztalhoz lépked, elgondolkodik egy percre, végül kérlelő szemekkel befészkeli magát az ölembe. Nagyon ragaszkodó kölyök...

- Biztos nem kérsz semmit? - kérdezem meg újra, mert tudom, hogy mennyire szerény tud lenni, ráadásul ezek az édességek etetik magukat.

- De, esetleg... - Elkezdi tanulmányozni a lapot, mire mosolyra húzom szám. - Dobostortát - csillannak fel a szemei. Megbúbolom, aztán leadom a rendelést és összepakolom a tálcára, ami már nem kell, hogy ki tudjam adni.