39.

Yajiro

Ichiro elmegy fürdeni, anya meg visszatér a bögre teával, de nem iszom bele, csak leteszem az éjjeliszekrényre és persze megköszönöm, majd mivel anyám leül mellém és hozzám bújik, átkarolom.

- Nagyon aranyos ez a fiú és igazán jóravaló - mondja nekem csendesen. - Örülök, hogy vele vagy. - Mindig kimondja a gondolatait vagy az érzéseit, ami elég mókásan jön le néha, de hálás tudok lenni neki. - Remélem, hagyod neki, hogy segítsen rendezni dolgokat benned.

- Miért, asszed, egyedül nem megy?

- Volt rá egy pár éved, fiam, és nem ment - válaszol őszintén. Durván kérdeztem, ő azonban szelíden válaszol, ezért egy kicsit finoman megszorongatom, mintegy bocsánatkérésképp.

- El sem tudom képzelni, mit akar Taoval, vagy hogy mit remél a szüleitől, de leszögeztem neki, hogy csak úgy megyünk, ha bevállalja, hogy én nem bírom befogni és a szociális érzékem is kicsit alacsonyabb az átlagnál. - Anya nevet rajtam, én pedig csak a nyakához hajtom a fejem, mert összeszorul bennem minden. Ichiro szüleitől nem tartok, legrosszabb esetben kivágnak, mint a szemetet, vagy én szedem a sátorfám, nagyon nem hiszem, hogy el tudnának jutni hozzám azok, amikkel viszont őt nagyon meg tudják bántani, amit nem akarok. Ichiro érzékeny annak ellenére, amilyennek talán tűnik és azt sem hiszem el, hogy le tudná nyelni, ha mással kufircolnék, de nem akarom kipróbálni, tényleg megbocsát-e, vagy nem. Anyu megsimogatja a fejem.

- Semmi baj, fiam - mormolja csendesen, s kedvesen a fülembe nyom egy anyai puszit, mint mindig, amikor meg akar vigasztalni olyan dolog miatt, amin csak én tudok kiakadni. - Minden rendben lesz - biztat, nekem meg fogalmam sincs, miről beszél, de ez nem zavar, maradok így és várom vissza Ichirot. - Engedj neki és beszéljetek Taoval - kéri, mire bólogatok, jelezve, hogy rendben, hiába félek tőle nagyon.

- Fáj a hasam - ismerem be motyogva. Anya erre kibontakozik az ölelésemből és a mozdulataival bír arra, hogy lefeküdjek. Engedelmesen felhúzom a lábaim és hagyom, hogy simogassa a hasam, lehunyom a szemem és hagyom, hogy ezzel megnyugtasson. Szokott csillapodni a fájdalom, ha csak arra figyelek, milyen jólesik, hogy törődik velem.

- Más is fáj?

- A mellkasom. - Nem esik több szó köztünk, anya beleveszi ezt a területet is a simogatandóba, én meg csak várom, hogy megszűnjön a szorítás. Hosszú percek telnek el így, mire meghallom az ügyvédem mezítlábas, halk lépteit, aztán leül mellém. Felpillantok rá és szinte zavarba hoz a mosolya, ezért inkább felé fordulok ezzel megszakítva anyát és úgy gömbölyödöm köré, hogy ne lássa a képem. Válaszul átkarol és finoman, gyengéden elkezdi a vállamat és oldalamat simogatni.

- Már nem fáj? - kérdezi tőlem anya. Komolyan megfordul a fejemben, hogy nem válaszolok őszintén, mert ismerem annyira, hogy akkor állhatatosan folytatni akarja majd, amit eddig csinált.

- De, egy kicsit.

- Akkor feküdj vissza, Ichiro meg segít nekem - ajánlja fel, én azonban inkább a fejemre húzom a takarót. Nevet rajtam megint, ráadásul a srácot is sikerült maga mellé állítania, mert noszogató mozdulatokkal igyekszik rávenni arra, hogy megtegyem, amire anya kért. Muszáj vagyok tehát, ezért visszahelyezkedem a korábbi testhelyzetbe, lehúzzák rólam a takarót, és hagyom, hogy mindketten nyugtatóan simogassanak.