39.

Kasari

Egyetlen csemetém makacskodik, pedig sikerül annyira megnyugtatni, hogy belealszik. Jót mosolygok rajta, ahogy azt tettem már nem egyszer a mai nap folyamán is, aztán visszatakargatom a mellkasáig és felállok, hogy krémet keressek neki a vállai és nyaka különféle sérüléseire. Nem neheztelek Ichirora, tulajdonképpen megszokhattam volna már, hogy legjobb esetben foltosan kerül elő egy-egy buliból vagy kóbor éjszaka után, mégis szeretném, ha rá tudná venni Yajirot a gyengédebb szeretkezésre és nem tépnék, marnák egymást az aktus közben.


Mialatt óvatosan a bőrébe dörgölöm a fertőtlenítő és hámképző, regeneráló gyógykenőcsöt, elgondolkodom újra Ichiro azon a feltételezésén, zavar-e, hogy a fiam látja el a női szerepet kettejük közt az ágyban, mert még mindig nem értem, ennek miért kellene zavarnia, vagy bármilyen rossz érzést keltenie bennem. Pont én tudom közülük a legjobban, milyen nemes feladat passzívnak lenni, hagyni, hogy kiszolgáljon az, akiben bízom és akit szeretek, hálával és odaadással bánni vele.

- Hajlandó megbeszélni Taoval a múltbéli dolgokat - árulom el halk hangon a fiúnak.

- Az csodás lenne! - lelkesedik fel egy kicsit és óvatosan megsimogatja a srác haját. - Ideje lenne már.

- Fél tőle viszont - teszem hozzá a takarón keresztül is megsimogatva a fiam hasát. - Ha ideges, fél valamitől, megfájdul a hasa, ha szorong, akkor még a mellkasa is.

- Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet a háttérben - ismeri el. - De nem fogom magára hagyni és nem hiszem, hogy gond lenne, de ha kell, beszélek előre Taoval is.

- Nem egy rossz ötlet, legalább azt a fiút sem éri teljesen váratlanul semmi, ő is felkészülhet, végiggondolhatja, mit mondana el Yajironak, hiszen nem sikerült semmit sem megbeszélniük.

- Akkor felhívom ma, hogy nem tudnánk-e beszélni valamikor és még péntek előtt megejthetnénk köztük is a beszélgetést.

- Yajiro még pár napot el fog tölteni az ágyban, hol jobban lesz, hol rosszabbul, ezért őrajta nem fog múlni és már nem is áll ellen ennek. - Melegszik azonban a bőre, így mielőtt még felszökik a láza, keresnem kell valamit, amiben víz lehet és egy egy rongyot, amivel törölgetem. - Kérek langyos vizet és valamit, amivel mosdathatom, mert kezd belázasodni.

- Már megint? - kérdezi a srác aggódva, de már lép is ki egy lavórért és törölközőért, amiket megkapva áttörlöm a gyerekem fejét és kiszabadítva karjait a takaró alól azokat is.

- Ha felzavarodik a lelke, belázasodik. Emészti már magát pár éve a történtek miatt, de ugye te ezt a felszínre hozod apránként és még arra is igyekszel rávenni, hogy beszélje meg Taoval, ezért ez várható reakció tőle. Csak azt remélem, kórházba nem kell vinni, annyira már nincs rosszul.

- Ha ápoljuk és figyelünk rá, akkor nem lesz baj. Ráadásul viszonylag könnyen lemegy a láza, ha meg nem, akkor kötelező a hűtőfürdő, nincs mese.

- Sajnos van, amit csak a kórházban tudnak megtenni érte.

- Mikor kell ez? - kérdez rá a srác komolyan, aggódva.

- Amikor már a hűtőfürdő sem használ, nem lehet megnyugtatni sehogy sem, fullad és nem marad meg benne semmi.

- Szerinted esélyes, hogy idáig jutunk?

- Esélyes, de azt hiszem, nem fogunk - válaszolok őszintén. Yajiro, ha nehezen is, de beszél és elfogadja a segítséget, néha kéri is, amik akkoriban nem voltak rá jellemzőek, ráadásul ragaszkodik Ichirohoz, aki tud is rá hatni.

- Nagyon remélem, szeretnék vigyázni rá, meghallgatom, bármi is van és nem okoz gondot ápolni sem, bár ő szerintem még mindig meg van róla győződve, hogy de. - Elmosolyodom.

- Majd rájön, hogy nem - nyugtatom a srácot, s befejezem Yajiro vizes törölközővel való törölgetését, mert túlságosan kihűteni sem szeretném.

- Remélem. Borzasztó, hogy felmerül benne, hogy ki akarjam dobni innen.

- A barátain kívül mások nem foglalkoztak vele sosem - árulom el a dolog okát csendesen.

- De tulajdonképpen a barátja is megmaradtam. Legalábbis remélem, ő is így gondolja.

- Biztosan.

- Nem engedem, hogy baja essen - ígéri komolyan, mire rámosolyogva simogatok végig az arcán, hiszen tudom, hogy így lesz. Aki leül minden munkanap ebédelni Yajiroval és udvarol neki olyan szelíden, türelemmel és kedvesen, ahogy ő tette, annak a szavában nincs okom kételkedni. Úgy érzem, Ichiro olyan, akinek odaadhatom a gyerekem, noha az anyjának lenni csak a halállal fogok tudni megszűnni.

- Köszönöm. - Nem tudok neki mást mondani, mint kifejezni a hálámat, ő pedig ráfog a kezemre és gyengéden megszorítja.

- Nincs mit, nekem ez a természetes - válaszol őszintén.