11.

Eiya

Én nem akartam ezt. Főleg nem Aot bántani az egésszel, mégis őt sikerült. Miért nem képes megérteni senki, hogy mit érzek? Rettegek itt lenni! Minden kopogásnál görcsbe ugrik a gyomrom és abban bizakodom, hogy ne Asame akarjon bejönni és látni engem. Félek attól, amit látnék rajta, ha látnék egyáltalán, mert sosem mutatta ki az érzelmeit. Nem akarom a megvetését, az undorát, a szánalmát, semmit nem akarok tőle! Majd, talán később bocsánatot kérni, bár lehet, már az is felesleges, de azt akarom, hogy tudja, mi történt, miért történtek azok a dolgok, ami miatt eladott végül. Nyugodtabb lennék, jobban érezném magam tőle és könnyebb lenne minden. Én nem akarom Deont sem bántani, egyszerűen csak rettegek tőle. Nem vagyok erős. Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek Ao akar látni és amilyennek lát. Képtelen vagyok legyőzni az emberek iránt érzett félelmeimet és rettegek attól, hogy valaki hozzám ér.


Letörlöm arcomról a könnyeim és lassan kikelek az ágyból. Nehéz mozdulni, fáj. Épp csak lépésekkel mászom el a szekrényig, hogy valamit magamra vegyek alulra is, majd elbotorkálok az asztalig és írok pár sort Aonak, hogy ne aggódjon. Nem tudom, mikor akar visszajönni, de azt igen, hogy ha nem talál itt, rohadt ideges lesz, végül elveszem az egyik cigijét az asztalról és a gyújtót hozzá, majd elindulok. Gőzöm sincs, hol fogom Deont megtalálni, de ezt most nekem kell rendbe hozni. Nagyon lassan és nehezen haladok, s bekopogok minden szobába, hátha valahonnan kiszólnak. Végül ahhoz a vendégszobához érek, ahol annak idején Kazuki volt elszállásolva. Itt is kopogok, s várok kicsit.

- Gyere be! - Összerezdülök a hangjától, de végül lenyomom a kilincset és ha erősen kapaszkodva is a szerkezetbe, de belépek a szobájába. Látom rajta, hogy meglepődik, hogy egyáltalán nem engem várt, mégis felpattan az ágyról és a hamutálra teszi a cigijét. Megakad a szemem a macskán, amelyik az ágyon ácsorog kíváncsian, ám nem mozdulok. - Segítsek, vagy be tudsz jönni egyedül? - kérdezi aggodalommal a hangjában. Ha megoldható, hogy nem érsz hozzám... Mindegy.

- Kellene egy kis segítség - adom meg végül magam, mert körbenézve a szobában semmiben nem tudnék megkapaszkodni, hogy legalább a fotelekig eljussak.

- Tudom, hogy érintésfóbiád van, de ez akkor is bejátszik, ha csak a kezed fogom meg?

- Mindegy, hogyan akarnak hozzám érni. Ao is azért olyan óvatos. Ha nem teszel hirtelen mozdulatot, el tudom viselni, hogy hozzám érj, meg így, hogy tudok róla, nem lesz gond - magyarázom.

- Nyugi, csak segíteni akarok - mondja és lassan elindul felém. - Ágy, fotel, hova akarsz letelepedni? - kérdezi meg lassan kinyújtva a kezeit felém. Elengedem az ajtót, hogy a kezeire fogjak enyémmel.

- Jó a fotel - válaszolom, így lassan elindulunk afelé. Beletelik egy kis időbe, mire eljutunk oda, és nem csak azért, mert alapjáraton is kisebb vagyok nála és kisebbeket is lépnék, mint ő, de kábé a tyúklépésnél jobban egyelőre nem tudok közlekedni és még ez is pokoli fájdalommal jár most már. Deon sem siettet, hagyja, hogy úgy haladjak, ahogy nekem megfelel, amiért most tényleg hálás is vagyok. - Köszi.

- Kérsz valamit? Enni, inni?

- A cicát meg lehet simogatni? - kérdezem meg csendesen. - Nem kérek semmit egyelőre, köszönöm.

- Persze - válaszolja halványan elmosolyodva. Most nyugszik meg, s a macskáért megy. - Shabunak hívják és imádja, hogy ha kényeztetik. Ne ijedj meg, ha feltappancsol a mellkasodra, puszit ad az álladra - magyaráz, miközben kézbe veszi az állatot, majd lassan idehozza nekem és az ölembe teszi. Elmosolyodva simogatom meg a cicust.

- Látszik rajta, hogy szeretitek elkényeztetni. Szép cica. Az állatokkal szemben nincs érintésfóbiám - árulom el neki. - Bár amennyi állat volt a közelemben, abból nem lehet ezt biztosan kijelenteni, de Ao mestere szerint ez csak emberekre vonatkozik.

- Ha látnád... Shabu a legzordabb pasikból is előhozza a kedvességet - meséli örömmel, büszkeséggel nézve az ölemben magát illegető macskát. - Mindenki imádja, a kis bestia meg szerintem azt hiszi, hogy az egész ház azért van, hogy őt szolgálja és kényeztesse - neveti.

- Mit vártál egy nőtől? - kérdezem elkuncogva magam.

- Nos igen, nem elhanyagolható, hogy a kisasszony tudja, hogyan csábítson el akárkit - ért egyet.

- Nincs azért túl nehéz dolga - jelentem ki. - Ne haragudj az előbbiért - szólalok meg végül néhány percnyi hallgatás után. -, és Aora se - teszem hozzá.

- Ao rohadtul megsértett, de majd elmúlik, te meg simán hülyén viselkedtél. Nem számítottam könnyű menetre, gondoltam, hogy lesz pár pofára esés, de azért eléggé nagy csalódás volt ez a nap nekem.

- Nem szeretném, ha haragudnál rá. Csak túlságosan védeni akar - kérem őt így. - Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de képtelen voltam máshogy. Én csak... félek itt lenni...

- Ne hidd azt, hogy nem értem meg Aoyunt - telepedik le a szőnyegre törökülésbe -, de szerintem ő is jól tudja, hogy ezt most elcseszte. Érzékeltettem - teszi hozzá. - Nem haragszom rá, legalábbis nem fogok hosszan. Elszív egy cigit... Hupsz, az enyém meg elég! - kap észbe, azzal felpattan, én pedig összerezzenek a hirtelen mozdulataitól, majd miután elnyomja a hamutálban azt, visszatelepszik a szőnyegre. - Bocs, de csak akkor poén kigyújtani a szobát, ha szándékos, egyébként eléggé gázos - kér elnézést. - Rengeteget változott itt az élet, mióta idekerültem.

- Biztos így van, én viszont csak azt ismerem, amilyen akkor volt, mikor itt voltam. Tényleg évekkel ezelőtt volt és azóta más lehet itt minden, de én akkor is félek. Borzalmas érzés az, amikor minden kopogásnál görcsbeugrik a gyomrod és rettegve figyeled az ajtót, hogy ki jön be.

- Nem mondom, hogy átérzem, mert én sosem féltem, de akartam neked mesélni, hogy mi a helyzet most.

- Akkor mesélj - kérem őt.

- Jó - egyezik bele elmosolyodva. - Kivel kezdjem?

- Nem tudom, kik maradtak meg abból az időből. Ayako még itt van? Ryuu... Naoto...

- Na ezért kérdeztem, hogy kire emlékszel - mondja vidáman. Shabu közben letelepszik az ölembe és hangosan dorombolni kezd, így tovább simogatom a szőrgombócot. - Ayako még mindig itt van, miattam megtanult külföldi kajákat is elkészíteni, sőt, néha kénytelen átengedni nekem a terepet, mivel palacsintát én csinálok - meséli büszkén. - Naoto életét adta Asaméért, Ryuuichi viszont él és virul. Kicsit megdolgoztam az idegeit, miután idekerültem, de nagyon megszerettem.

- Ayako mindig finomakat főzött - mondom elmosolyodva -, és mikor Asame nem látta, kaptam tőle édességet is - teszem hozzá. - Ryuu... ő mindig olyan volt, mint egy apa. Valahogy mindig terelgetett mindenkit, még Naotot is. Vele mi történt, vagyis inkább hogyan?

- Hát eléggé erősen megutált, mivel engem Asame nem szajhaként tartott itt. Kazuval összeraktuk, hogy szerette őt, ezért igyekeztem Naototól távol maradni, mert voltak összetűzéseink és Asame az én pártomra állt. Jött ide ugatni egy rohadt kínai vadászkopó, aki vadászott Asaméra, de sajnos harapós is volt, Naoto pedig a testével fogta fel a neki szánt golyókat.

- Már akkor is szerette Asamét, mikor én idekerültem - mondom csendesen, a macskát figyelve és simogatva. - Véletlenül hallottam, ahogy Ryuu megdorgálja a dolog miatt, én pedig féltékeny lettem rá. Nem akartam, hogy Asame közelébe kerüljön bárhogyan is, azt akartam, hogy eltűnjön a házból és ezért mindent megtettem, mert beleszerettem Asaméba...

- Ú baszd meg...! - szalad ki a száján, mire ismét összerezzenek és megpróbálom összébb húzni magam, de feszül az ágyékom a mozdulattól.

- Én nem akartam innen elkerülni, nem akartam, hogy Asame valami miatt túladjon rajtam, így mindent megtettem neki, mindegy volt, mit kért...

- Ezt... meg akarod vele beszélni? - kérdezi meg óvatosan.

- Bocsánatot akarok kérni tőle... de félek. Én... amint lehet, el akarok innen menni... Ha megbocsájt, talán könnyebb lesz, de ha nem, az sem baj, csak azt akarom, hogy tudja. Jobban érezném magam...

- Meg fogsz lepődni, mert bár zárkózó ember, sokat változott a jó irányba.

- Elhiszem, de... nem tudom neked elmagyarázni, mennyire rettegek itt.

- Mitől félsz?

- Attól, hogy valami olyat látnék rajta, amit nem szeretnék. Szánalmat, undort, megvetést... sajnálatot. Egyiket se akarom. Nem kell sajnálni és szánni, mert magamnak köszönhettem mindent. Nem kell szánni azért sem, amit velem tettek. Nem lettem tőle kevesebb, nem vagyok kevésbé férfi. És... tőled is félek... - vallom be neki.

- Semmi ilyesmit nem fogsz rajta látni. Tőlem miért félsz?

- Nem tudom. Vagyis... én biztos nem örülnék, ha az a férfi, akivel élek, a házba hozna egy szajhát, akihez köze is volt...

- Nem vagy szajha - közli komolyan. - Lehet, hogy az voltál, de abban a pillanatban, hogy megérkeztél a házba, megszűntél az lenni. Nincs a házban egy sem és ezen nem lesz változtatva, mivel nincs rá szükségünk - köti ki határozottan. - Nekem nincs semmi bajom veled, amíg nem akarsz ártani Asaménak, vagy nem akarsz szétszedni minket, abszolút támogatóra lelsz bennem. Egyébként nem örültem, konkrétan úgy kiakadtam, hogy összeestem, de nem azért, mert visszahozatott a házba, hanem mert akkor tudtam meg ezt, mikor már itt voltál, pedig meg szoktuk beszélni a dolgokat, meg szarul kezelte az egészet, hülyén viselkedett, ettől meg rohadt ideges lettem.

- Nem, nem akarok ártani neki, sem szétszedni titeket. Az már elmúlt évekkel ezelőtt. Volt időm végiggondolni dolgokat és megtaláltam azt, aki... akit szeretek - mondom komolyan. Nekem Aon kívül nincs szükségem másra. Én csak örülök, ha Asame is boldog és ezek szerint az. - Kérhetek valami édeset? - kérdezek rá bátortalanul és ökölbe szorítom remegő kezemet.

- Persze. Addig Shabu vigyáz rád, ne félj - mondja elmosolyodva. Aprót bólintok és figyelem, ahogy kimegy a szobából. Shabu tényleg vigyáz rám, mert a füle botját sem mozdítja arra, hogy a gazdája távozik a szobából, hanem továbbra is dorombolva fűt engem. Aranyos. Vajon Ao belemenne, hogy legyen egy macskánk? Remélem...


Deon hamarosan visszatér kezében egy tálcával, rajta egy halom édességgel. Csokival, keksszel, gumicukorral. Még házi sütemény is akad közöttük, ráadásul Ayako az egyik kedvencemet csinálta, és bár már nagyon régen ettem ilyet, még mindig emlékszem az ízére. Deon felém nyújtja a tálcát, én pedig elveszek egy sütit róla és pár szem csokit is mellé, majd azokat a fotel karfájára téve enni kezdek.

- Ez még mindig finom.

- Tud Ayako rosszat csinálni? - kérdezi kuncogva. - Ja, macska nem kaphat ilyesmit.

- Sose csinált rosszat még - mondom halvány mosollyal. - Oké, akkor nem kap. - Lassan múlni kezd a remegésem, így az utolsó kocka csokit is elfogyasztom, majd éppcsak mozdulva előhúzom zsebemből Ao cigijét és elővéve belőle egy szálat rágyújtok.

- Ennyi, nem kérsz többet?

- Ennyi elég. Már jobb - pillantok le cigit tartó kezemre.

- Mást nem tudok segíteni? - kérdezi letéve a szőnyegre a tálcát és leül. Ő is süteményt kezd falni.

- Nem igazán. A többihez már Ao kellene.

- Felhívjam?

- Az jó lenne. - Deon pedig előszedi az övtáskájából a mobilját és a füléhez emeli.

- Kérlek, gyere a szobámba Eiyához.

- Máris ott vagyok. Mi van a kölyökkel? - hallom meg a kérdését.

- Azt kérdezi, mi van veled - mondja kihangosítva a telefont.

- A remegés elmúlt, de rosszul érzem magam és fáj... ott... - válaszolok neki elszoruló torokkal.

- Semmi baj, kölyök, itt vagyok - mondja és ezzel egyidejűleg be is lép a szobába kezében a táskájával, majd egyenesen elindul hozzám. Megint óvatosan nyúl felém és kivéve kezemből a cigit nyomja azt el a hamutartóban, majd a karjaiba von. - Deon, légyszíves hozz vizet meg egy törülközőt nekem, jó? - kéri őt csendesen, Deon pedig már indul is. - Bocsánat, kisasszony - veszi ki ölemből Shabut, akinek annyira nem tetszik a dolog, de beletörődik. - Nézz rám, Ji, rendben? - Bólintok neki. - Ügyes vagy - dicsér meg elmosolyodva és combomra simítja tenyerét. Lassan csúsztatja be kezét alsóm szára alatt, majd már húzza is ki onnan. - Nem lesz gond... - mondja szelíden, nyugtatva.

- Segítsek még valamit? - kérdezi lassan közeledve.

- Azt megköszönném, mert így nem tudom átvinni a szobánkba. Kellene az elsősegélyláda és később Takashi is.

- Nyugodtan vegyétek használatba a szobám, hozom a ládát. Mikorra rendeljem ide Takashit?

- Ahogy csak tud, jöjjön. Valószínűleg felszakadt az egyik varrat, de ezt így nem tudom biztosra mondani. Tegyél az ágyra pár törülközőt, kérlek.