12.

Deon

Egy kicsit megrázott mindaz, ami előkerült, kezdve azzal, hogy a saját lábán jött el hozzám Eiya, mikor még nagyon nem kellett volna felkelnie, ráadásul fájdalmai is voltak végig és fel is szakadt a sebe, egészen addig, hogy szerelmes volt Asaméba. Teljesen más megvilágításba kerül az, hogy elcsábította Naotot, de csúnyán elszámította magát, hiszen a rosszfiúm sem testőrnek, sem szajhának nem adott esélyt arra, hogy ténylegesen a közelébe kerülhessen. Eiya nem tudta, amit én, Tatsuot, mert ha tudta volna, nem szarakodik Naotoval, s ha tényleg megadott Asaménak mindent, amit nem kétlek, mert a yakuzám is elégedett volt a fiúval, akkor talán... Ebbe nem is akarok belegondolni, mert csak felébred bennem a félsz és a féltékenység, pedig már nem akarom mindenképpen eltávolíttatni a házból őt.


Bár ha belegondolok, akkor az is megrázóan hatott rám, amit láttam, a teste látványa és az a mély bizalom, amelyet Aoyun felé képes tanúsítani. A párosuk emlékeztetett a régi időkre, amikor még teljesen Tatsukira voltam utalva és ő ugyanígy gondozott engem. Furcsa érzés volt kívülről látni ezt az egészet, tudni, mi történik, egyszerre benne lenni és szemlélni, átérezni. Azt hiszem, Eiyának Ao ugyanolyan, mint nekem Asame, ezért nincs okom féltékenykedni, de valszeg csak majd az idő fog lenyugtatni.


Úgy tudom, Asame már visszatalált a házba, ezért a dolgozószobájába megyek, hogy beszéljek vele. Elég szörnyen viselkedtem vele egy fél napja, talán magyarázatot kéne adnom neki arra, meg már amúgy is ráfér, hogy egy kicsit megszeretgessem, csakhogy a szoba üresen fogad, pedig úgy tudom, már hazajött. Kivételesen lazítana? A dojoban és a medencében lehet, de Shabu a szobája fele indult, a macska hatodik érzéke pedig tévedhetetlen, az a kis luvnya mindig tudja, hol van a nagy szerelme, ezért megnézem, hogy csak az ágyban akart-e aludni, vagy tényleg ott van-e Asame.


És igen, a férfi az ágyban ül és olvas. Úgy szeretem, amikor szemüveg van rajta, annyira aranyos vele! Széles mosollyal indulok el hozzá, miután becsuktam és jót mulatok magamban azon, hogy Shabu is az ölében elhelyezkedve dorombol. Megtámaszkodom a yakuzám mellett az ágyon és csókot nyomok a nyakára.

- Merre jártál? - kérdezem kíváncsian, mire becsukja a könyvet és leveszi a szemüvegét.

- Akihitonál - feleli megdörzsölve szemeit, majd félrerakja a könyvet az okuláréval együtt, ezért mellé ülök és vállának dőlök.

- Baráti csevely vagy meló miatt?

- Is-is. Beszéltem vele Aoyunról és Eiyáról kicsit, meg megnéztem, hogyan alakul a dojoja. Ma vizsgáztak az újoncai.

- Délután... rohadtul ki voltam akadva... - kezdem. - Végre sikerült beszélnem Eiyával, de tök olyan volt, mint egy hatéves kisgyerek... Megzavarodtam és rohadtul nem stimmeltek a dolgok - makogom el.

- Láttam rajtad, hogy valami nagyon kiakasztott - árulja el magához karolva. - De ahogy elnézem, sikerült megoldani a problémát.

- Igen. Ha nem cseszi át a fejem, megpróbál bízni bennem, korrekt velem, tényleg mindenben támogatom, ahogy a többi srácot is - jelentem ki komolyan. Voltaképpen a korombelieket, mintha én lennék a legidősebb, holott mindenkinél fiatalabb vagyok, patronáltam egy kicsit. Shinjinek kezdődött ez a kocsival és a versenyekkel, Kazut lelkileg kupáltam ki és például elkísértem a szüleihez, Jeremyt is lelkileg trenírozom, de tanítom és védem is, Yorunak támasza igyekeztem lenni, Sheont kicsit megszelídítettem, akárcsak Bagirát, Hirotonak elintéztem, hogy Keiyuu vele lehessen. Belegondolva nagyon durván sokat tettem másokért és hajt is az, hogy segíteni tudjak a többieknek, szeretem megtenni és nem a háláért, hanem mert ilyen vagyok, ez esik jól, ilyen a természetem. - Tulajdonképpen ez az édességbolt nekem nagyon bejön, szívesen lennék a tulajdonosa, Eiyával meg rengeteg közös ponttal bírunk, ami egyelőre ugyanúgy pengeél, mint Jeremyvel volt, de igyekszem nem megmarni, mielőtt biztos nem lennék a dolgomban.

- És, mire jutottatok?

- Azt a taktikát folytattam, hogy amikor ellehetlenítette a beszélgetést, egyszerűen felálltam és otthagytam. A második alkalom után ő jött utánam, de rohadtul beijedtem, mert ugye hozzányúlni nem lehet, de az ajtón támaszkodott és alig állt a lábán - mesélem. - Asszem, ennyire könnyű engem kizökkenteni, vagy mi... - utalok így arra, hogy azonnal elástam a csatabárdot Eiyával szemben.

- Csalódtam volna, ha nem így teszel - közli elmosolyodva, azzal csókot nyom a fejemre, én pedig még jobban hozzábújok. - Mesélj tovább - kéri.

- Rettentően fél itt. Retteg attól, hogy egyszer te jelensz meg és undort, megvetést, szánalmat vagy sajnálatot fog rajtad látni. Mondtam neki, hogy ezt elfelejtheti, mert nyilván nem azért hozattad vissza, hogy még egyet belérúgj, de úgyis csak akkor nyugszik majd meg, ha túlestek a beszélgetésen.

- Egyik sem játszik szerencsére, sőt, nagyon is erős kölyöknek tartom mindazok miatt, amin keresztülment. Aoyun mondta, hogy ha lehet, ne menjek be hozzá, ezért sem tettem meg eddig, majd ha ő akarja, ezzel nincs is gond. Végül tudtatok azért másról is beszélni? Hajlandó volt nyitni feléd? - kérdezget tovább.

- Megtetszett neki Shabu, az ölébe tettem, meg hoztam neki édességet, utána mesélni kezdtem arról, hogy mi történt azután, hogy idekerültem, ilyeneket, de elég ramatyul volt, mert felszakadt egy kicsit a varrata, úgyhogy hívtam Aoyunt és elláttuk - mesélem el Asaménak csendesen.

- Már ez is haladás - mondja csendesen, összeborzolva a hajamat. - Te meg egy mocsok kis ribanc vagy - közli megvakargatva a cica fülét, amin nagyot nézek. - Minden férfinak behízelged magad.

- Szerintem tuti a háremének tartja az egész házat, amiben te vagy a legjobb helyen elhelyezve - ugratom Asamét vigyorogva.

- Csak élvezi, hogy szinte egyedüli nőként minden pasi körbeugrálja. Igazi kis yakuzafeleség, macskabőrben - neveti el magát.

- Ezt majd fontolóra veszem, amikor feleséget válogatok magamnak - röhögöm - és akkor is, amikor a húgom kezd el szemezgetni a korabeli pártfogoltak közt. - Ezen Asame is jót nevet.

- Ezt a feleség-dolgot azért ne kapkodd el - kéri kicsit komolyabban.

- Eszemben sincs, de azért olyan harminc éves korom környékén el kellene kezdenem, nem? Egyelőre úgy gondolom, nem akarok pártfogoltat - teszem hozzá.

- Tény - ért egyet kurtán.

- Baj? - kérdezem meg csendesen.

- Nem.

- Hanem? - Szeretném tudni, hogy áll ehhez a kérdéshez, mert teljesen komolyan gondoltam, hogy én feleséget szeretnék inkább, hogy gyereket szüljön nekem, mintsem pártfogoltat.

- Nincs hanem, csibe. Szoknom kell a gondolatot, ennyi. - Feltérdelek mellette, úgy helyezkedem, hogy lábaim közé kerüljön, aztán átölelem a vállait és nyakához fekszem.

- Nem akartam izé lenni...

- Hé - szól rám szelíden, magához karolva -, azért, mert engem nem érdekelnek a nők, még nem jelenti azt, hogy ha úgy alakul, hogy nem találok megfelelő pártfogoltat magamnak, aki szerencsémre több is lett annál, akkor nem gondoskodtam volna az utódlásról. Mindenben nem kell a példámat követni. Ha saját fiút akarsz, akkor így lesz - mondja komolyan.

- Egy saját fiúval nem lenne olyan incidens, amit nem nagyon tudnék kezelni - motyogom, bár ezzel most kurvára nem mondtam el azt, amire gondolok. Hogy én nem akarok hasonló kapcsolatot a pártfogoltammal, mint amilyen a miénk, mert tudom, hogy amíg Asame él, addig én senkit sem fogok észrevenni, utána pedig senkinek sem lesz esélye rá, hogy úgy szeressem, mint amennyire képes lennék rá. Egy gyereket viszont őszintén, odaadóan és félelem nélkül lennék képes elfogadni és szeretni, úgy érzem.

- Nem számít, hogyan döntesz, elfogadom - mondja őszintén.

- Tudod, hogy nekem ez ennél macerásabb. Tudom, hogy elfogadod, de ettől még nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad.

- Majd belenyugszol - mondja szelíden megsimogatva engem. - Van még időnk átbeszélni mindent.

- Jó, tény, de miért én kell, hogy belenyugodjak? - kérdezem meg, mert ezt nagyon nem értem.

- Mert még mindig te vagy az, aki ezen túrázik továbbra is - kuncogja csókot nyomva a fejemre. Úgy fest, Asame tényleg jól fogadja a hülyeségeimet, amiért nem örömet, hanem hálát érzek. Nélküle nem elég, hogy sehol sem lennék, de minden lépésemhez annyira pozitívan áll hozzá, amire nincsenek szavak. Egy kicsit még szorosabban fogom magamhoz, aztán inkább más vizekre terelem a gondolataimat, mielőtt elbőgném magam. Asame is érzi, hogy van valami, mert hátranyúl és a hátam cirógatja, amin csak mosolyogni tudok.

- Mit beszéltél meg Akihitoval? - kérdezem meg ezzel elterelve minden témát az előbbiekről.

- Megemlítettem neki, hogy Eiya szeretne egy édességüzletet.

- Mit szólt hozzá? - érdeklődök elnevetve magam.

- Édesszájú, kettőt tippelhetsz. - Kuncogok ezen, aztán csak bújok és bújok. Szeretek Asaméval lenni, legyünk akárhogy és az, hogy Eiya itt van, azt hiszem, még ragaszkodóbbá tesz, de nem a féltékenység, a félsz, vagy a versenyláz teszi kizárólagosan, hanem az a gyengédség, amivel Aoyun bánik vele, mert az engem is inspirál, meg a srác megpróbáltatásai valahogy azt vetítik a szemem elé, ahogy a kapcsolatunk indult Asaméval, hogy mennyire hajszálon múlt időnként, hogy ne veszítsük el egymást. Nem bántam meg, hogy elmentem Luxhoz, a mai napig helyes döntésnek tartom és ugyanúgy megtenném, ha nem tudnám a kimenetelét, ahogy akkor sem tudtam, mert kellett, egyszerűen muszáj volt. Ettől függetlenül az a momentum is csak azt mutatja, mennyire könnyen megölhető valaki, eltávolítható az életéből és bár tudom, hogy én inkább a halált választanám, ha elvennének Asamétól és nem lehetne visszaverekednem magam ide, mintsem máshol raboskodjak, tudom, hogy az utolsó erőmmel a reménybe kapaszkodnék, hogy hazajutok hozzá, hogy értem jön, és küzdenék, tombolnék, mint egy megvadult állat. Ugyanúgy kellene velem bánni, mint Eiyával, ugyanúgy üthetnének és tömhetnének drogokkal, nem adnám fel. A srác ezeket is elém vetíti és még sok mást... nagyon sok mást.