2.

Asame

Kezdek kicsit rohadtul ideges lenni és már a cigi sem segít. Deon valamikor a délelőtt folyamán lépett le Kazukihoz és lövésem sincs, mikor jön haza, mindenesetre Akihito már úton van Eiyával. Még fél óra és megérkeznek. Ryuuichi már mindent előkészített a fogadásukhoz, így más dolgunk nincs, csak várni. Akihito szerint a kölyök kezelhetetlen. Már jelentkeztek nála az elvonási tünetek, így nem lesz egyszerű bánni vele. Nem igazán érdekel. Ha kell, kikötözöm az ágyhoz, míg nem tudjuk kezelni őt, nehogy kárt tegyen magában vagy nekiugorjon bárkinek. Az meg már teljesen más, Deon mit fog szólni ehhez az egészhez. Nem hiszem, hogy könnyen veszi, de nagyon remélem, nem rendez jelenetet, mert akkor én leszek az, aki elhúz a faszba egy időre a házból. Féltékenységi jelenet borítékolva.


Eszemben sincs eltitkolni azon szándékomat, hogy a későbbiekben Takuyának szánom Eiyát, de nem, mint szajhát. Már tájékoztattam arról az újdonsült yakuzát, hogy a fia mellé adni akarok egy testőrnek való remek alapanyagot, de várniuk kell vele, mert a kölyök megjárta a poklot, így egy darabig eltart a kinevelése. Vagy legalábbis a normális állapotba hozása.


Hosszas várakozás után végül megszólal telefonom, s a kijelzőn Ryuuichi neve szerepel. Fel sem kell vennem, hogy tudjam, megérkeztek, így csak kinyomom és elindulok ki az udvarra. Megállok testőröm mellett, aki két fegyveressel az oldalán várja, hogy a fekete terepjáró végül leparkoljon a ház előtt. Akihito is megadja a módját mindig a dolgoknak. Kissé olyan az egész helyzet, mintha valami veszélyes fenevadat akarnának átadni, pedig Eiya számomra még mindig csak egy kölyök. Hány év is telt el azóta? Hat-hét? Talán kicsit több. A kölyök akkor múlt tizennyolc, mikor túladtam rajta és Kínába vitettem.


Miután a fekete, sötétített üveges Merci leparkol, Akihito és egy kigyúrt fickó száll ki belőle, majd a hátsóajtóhoz lépnek. Komolyan ez már kicsit kezd túl formálissá válni, mindegy, rábízom. Két szintén nagydarab fegyveres kerül elő végül a hátsó ülésről és szinte kirángatják a kölyköt a kocsiból. Semmit nem változott... Eiya ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt volt. Talán, ha pár centivel lett magasabb, de így sem lehet több százötvenötnél és bár látszik rajta, hogy rendesen megtörték, mégsem veszített semmit lágy vonásaiból. Még mindig ugyanaz a szőke bestia, s bár gondolom, Akiék telenyomták nyugtatóval, most is képes lenne bárkinek nekiugrani, ahogy annakidején is. Ennek megfelelően meg is kötözték őt rendesen, s a két gorilla most két oldalról tartva őt hozzák elém a kölyköt. Álla alá nyúlok és fejét megemelve nézek szemeibe, melyek ködösek a belé nyomott nyugtatótól. Eiya azt sem tudja, hol van, nemhogy még felfogja azt, hogy az áll előtte, aki erre a sorsra ítélte. Elengedem őt és intek Ryuuichinek, hogy vezesse a két gorillát a kölyöknek előkészített szobába. Míg eltűnnek a bejárati ajtó mögött,végig figyelem őket, majd előkotorva zsebemből a cigimet fordulok vissza Akihoz és gyújtok rá.

- Mennyi nyugtatót nyomtatok belé? - kérdezem meg tőle szigorúan.

- Valahogy el kellett őt hoznunk Kínából. Nem tudom, hat év alatt mi a faszt műveltek ott vele, de ez már nem az az Eiya, akin te túladtál évekkel ezelőtt. A kölyökből őrjöngő vadállatot csináltak és van is erő a kis mocsokban, főleg, ha be van lőve - húzza fel karján az inget és mutatja meg rajta a kötést.

- Azt hittem, el tudsz bánni egy kölyökkel - morgom kifújva a füstöt.

- Eiya már nem kölyök, Asame.

- Meddig tart nála ennek a szarnak a hatása?

- Még pár óra, de hogy milyen állapotban lesz utána, nem tudom. Takashit iderendelted?

- Szóltam neki, hogy álljon készenlétben.

- Szükséged is lesz rá. Lassan huszonnégy órája nem kapott drogot. A nyugtató egyelőre féken tartja, de ha javasolhatom, tartsd az ágyhoz kötve, mert fogalmam sincs, hogyan fog reagálni, ha elmúlik a hatása annak a szarnak.

- Derítsd ki, mivel nyomták tele!

- Itt van róla minden anyag - lép az autóhoz és a kesztyűtartóból egy elég vastag dossziét elővéve adja azt kezembe. Nem véletlenül ő a legjobb informátorom.

- Csinos mennyiség - jegyzem meg.

- Minden benne van, ami a Kínában tartózkodása alatt történt vele. Orvosi jelentések, hamis papírok... Az a kínai tacskó kínosan ügyelt mindenre, hogy véletlenül se legyen gondja a hatóságokkal Eiyával kapcsolatban. Meg is értem. Azok után, amiket művelt vele, nagyon megüthette volna a bokáját, bár amennyi pénze volt, gyanítom, simán elrendezte volna a dolgot, az azonban fix, hogy a kölyök nem maradhatott volna ott tovább. Nem lesz könnyű újra talpra állítani.

- Legalább lesz benne kihívás - oltom el cigim, s időközben a gorillák is megjelennek.

- Vigyázz vele mindenesetre! - kér komolyan, mire csak biccentek, ő pedig beülve a terepjáróba a gorilláihoz végül távozik. Nem ártana kiderítenem, Deon mikor jön haza, mielőtt ránéznék Eiyára és Takashit is iderendelném. Előhalászom zsebemből a mobilom és először a kölyköt hívom.

- Csőváz! Hátte? Hiányzom? - kérdezi nyilvánvalóan vigyorogva.

- Nem hívhatlak fel minden ok nélkül? - kérdezek rá kicsit húzva az agyát.

- Nem szoktál.

- Tény. Mikor jössz haza?

- Úgy terveztem, még elleszek egy darabig. Menjek most? - kérdezi komolyan.

- Nem kell, pusztán érdekelt a dolog.

- Asame - szól rám. - Mire készülsz?

- Semmire. Tájékozódom, mint mondtam.

- Ezt az ember nem szokta csak úgy - jelenti ki. - Elmész? Vagy előkészülsz valamihez? - kérdezősködik.

- Megbeszéljük, ha itthon leszel - jelentem ki -, és én sem fojtom magam addig a medencébe - teszem még hozzá halkan, inkább magamnak csak, mint a kölyöknek szánva a mondat ezen felét egy apró sóhajjal.

- Hazamegyek most, jó? Vagy az jobb, ha maradok? - kérdezi idegesen.

- Nyugi van, csibe. Nincs gáz, oké? Majd jössz, ha meguntad Kazut, én meg visszamászom a számlák közé.

- Rendben...

- Hé, tényleg nincs gond.

- Oké. Akkor majd megyek.

- Jólvan - bontom a vonalat.


Újra zsebembe süllyesztem a készüléket, majd elindulok befelé a házba. Rá akarok nézni Eiyára, mielőtt magához térne teljesen. Azt hiszem, kibaszott hosszú éjszakám lesz.