3.

Asame

A kölyök lassan kezd kikeveredni a nyugtató hatása alól, s ennek megfelelően egyre nyugtalanabbá válik, miközben már küzd az elvonási tünetekkel. A homlokán gyöngyözni kezd az izzadtság, mégis szinte meg akar fagyni, úgy reszket. Egyelőre eloldozom a őt, mert nem állatként, rabságban akarom itt tartani. Abból elég volt neki az utóbbi hat évben. Ryuuichi persze azonnal közelebb lép hozzánk, hogy ha kell, segíteni tudjon, de egyelőre nem látom szükségét. Takashi még nem ért ide, de úton van, így egyelőre inkább megpróbálkozok beszélni Eiyával. Sovány, szinte vézna. Jó lenne tudni, mi a szart kapott, de most nincs időm végigolvasgatni az aktát. Testőröm a kezembe nyom egy törülközőt, amivel letörölhetem a szőkeség homlokáról a verítéket, majd csendesen megszólítom.

- Eiya.


Nem reagál, de nem is vártam mást, így egyelőre hagyom inkább az egészet. Talán később, ha tisztább lesz. Egyelőre jobban idegesít az, hogy a kölyök egyre nyugtalanabbá válik és remegni kezd a teste. Még csak következtetni sem tudok, mit kaphatott évekig, mert a nála jelentkező elvonási tünetek szinte minden drogra ráhúzhatóak. Csak találgatni tudok. Heroin, kokain, GHB... Ez utóbbi az esélyesebb, mert ehhez a legkönnyebb hozzáférni, de ennyiből még kurvára nehéz megállapítani a dolgot. Ha GHB-t kapott, lesz vele gondom rendesen, mire lehozzuk a szerről. Kibaszottul el kellene olvasnom az aktáját, legalábbis ezt a részét, így intek testőrömnek, hogy segítsen az ágyhoz kötözni a kölyköt. Kegyetlenség talán, de leszarom.


Épp csak végzünk a lekötözéssel, mire befut Takashi is és azonnal az ágyhoz lép, hogy megvizsgálja Eiyát, én pedig végre fellapozom az aktáját. Vannak olyan helyzetek, mikor rohadtul gyűlölöm, ha igazam van. Ez is egy ilyen. A kölyköt az elmúlt hat évben naponta legalább kétszer nyomták tele GHB-vel csak, hogy a kábszertől bódulttá válva engedelmes szajhaként élvezze a gazdi játékait. A leggyorsabb és legegyszerűbb módja ez a szer annak, hogy valakit gátlástalanná tegyenek és még csak törnie se kell magát az illetőnek, mert bármelyik diszkóban vagy klubban hozzájuthat ehhez a szarhoz, főleg, ha a kínai piacot nézem.

- GHB-t kapott - tájékoztatom Takashit.

- Mennyit?

- Kurva sokat. Naponta kétszer, hat éven keresztül.

- Célszerű lenne kórházba vinni és ott kezelni. Ilyen mértékű függőségnél sokkal intenzívebbek az elvonási tünetek is. Adok neki baclofent, az enyhíti a dolgot, de készülj fel, hogy a kölyök valószínűleg hallucinálni fog és erős fájdalmai lesznek - magyarázza, mire bólintok. - Ugyanakkor a külső ingerekre, mint a hang, fény és érintésre való érzékenység is jelentkezni fog nála egy-két napon belül, de görcsös rohamai is lehetnek. Ekkora szintű függőségnél tulajdonképpen a tünetek közül bármit produkálhat az elkövetkezendő húsz-huszonegy napban. Ilyenek például az álmatlanság, étvágytalanság, letörtség, tachycardia. Ami inkább aggasztóbb ezeken kívül, az a pszichotikus állapot megjelenése, de ezt elég kevés esetben észlelték csak, mint jelentkező elvonási tünetet.

- Kórházba szállításról szó sem lehet. A kölyök több, mint hat éve halott az itteni hatóságok szerint, utóbbiról meg kicsit bővebben is ejthetnél pár szót, mert az orvosi lexikont még nem magoltam be, bár ha így haladunk, lassan ideje lenne azt is - morgom, miközben vetek egy pillantást Eiyára, akinél úgy tűnik, lassan hat a szer, mert kezd megnyugodni.

- Összességében úgy fogalmazhatunk, hogy a pszichotikus állapotban lévő személy és a valóság, a realitás közötti kapcsolat megszakad, vagy legalábbis fellazul. Ennek következtében a pszichotikus állapotú személy másképpen látja, érzi, értelmezi a körülötte lévő világ eseményeit, történéseit, mint egészséges társai. Más dolgokat tart fontosnak, jelentősnek, esetleg fenyegetőnek, mint azt a valóság diktálná, emiatt mások számára esetleg furcsán, érthetetlenül viselkedik.

- Csodás napjaink lesznek - sóhajtom kissé lemondóan. Ráadásul még Deonnak is be kell ezt adagolnom hamarosan. - Van még valami?

- Mindig legyen mellette valaki. Egyelőre ne engedjétek el, még fürdeni se, mert pillanatok alatt válhat agresszívvá és kezelhetetlenné az elvonás miatt. Nem titeket féltelek, sokkal inkább magára lehet veszélyes.

- Rendben van. Ha van valami, hívlak.

- Akartam kérni. Holnap hozok még baclofent meg phenibutot, mert szükségetek lesz rá.

- Kösz - felelem, majd rágyújtok, míg Ryuuichi kikíséri Takashit. Gőzöm sincs, kit rakhatnék a kölyök mellé, majd később végiggondolom a dolgot Ryuuval. Elnyomom cigimet a hamutartóban, majd az ágyhoz sétálva letelepszem Eiya mellé, s kisöprök arcából egy kósza szőke tincset. Furcsa őt ennyi év után újra látni és érinteni, még most is annyira törékenynek tűnik, mint amikor hozzám került. Persze csak álca volt, hogy belophassa magát a szívembe, de nem jött össze neki, ahogy akkoriban senkinek sem. Nem tekintettem sohasem rájuk másként, mint értékes áruként. nem tartottam őket többnek, mint betörhető szajháknak, akik rengeteg pénzt hoztak a konyhára idővel, de túl unalmasak voltak ahhoz, hogy foglalkozzak velük bármilyen szinten.


Eiya más volt. Ragaszkodtam hozzá...


Ryuuichi végül visszatér hozzánk, s egyelőre elvállalja a kölyök őrzését, így felállok mellőle, majd elindulok kifelé a konyhába, hogy kávét kerítsek, meg valami kaját is, bár gőzöm sincs, Deon mikor esik haza. Meg kellene várni. Egyelőre akkor marad a kávé, ám amint becsukom magam mögött az ajtót, megszólal telefonom a zsebembe, s meglepődve emelem fülemhez a készüléket, mert a kijelzőn Deon neve villog.

- Mondd!

- Merre jársz? - kérdezi meg.

- Jelenleg a folyosón, de ha nem sietsz, bevetem magam a konyhába.

- Hacsak nem előbb érek oda.

- Nem vagy te olyan gyors - heccelem őt, majd bontom a vonalat, mert időközben sikeresen eljutottam a konyháig, s bár nem sokkal lemaradva, de Deon is befut. Én mondtam, hogy nem olyan gyors. - Majdnem sikerült. - Deon nem válaszol azonban, inkább megölel. Átkarolom őt és mosolyogva megcsóválom a fejem. - Megint túlparáztad a dolgot, mi?

- Hülyéskedsz? Totál fura voltál. Jól vagy? - kérdezi meg aggódva.

- Úgy festek, mint akinek van bármi baja is?

- Az tök mindegy - üti félre a kérdést.

- Inkább kávézzunk egyet.

- A fenébe már! - csattan fel elhúzódva és szikrázó pillantást mér rám, egyenesen szemeimbe nézve. - Mióta nem válaszolsz egyértelműen egy kérdésre?! Egy eldöntendőt tettem fel és nem jellemző rád, hogy nem tudsz választani, vagy passzolod a kérdést és terelsz! Mi a franc van veled?!

- Feleslegesen csinálod a feszkót. Fáradt vagyok.

- Akkor ne kávézzunk, hanem feküdjünk le - mondja az előbbihez képest sokkal visszafogottabban, halvány kéréssel a hangjában.

- Márpedig kávézni van kedvem, meg kajálni lassan - nyomok csókot nyakába és lépek a pulthoz, hogy elkészítsem mindkettőnk számára a fekete nedűt. A feszkóhoz vagyok fáradt, nem máshoz.

- Én előbb ennék - jelenti be, de hátulról átölel és a vállamra hajtja a fejét.

- Akkor együnk - egyezek bele végül én is. - Ayako rakott tésztát csinált. Lassan tényleg féltékeny leszek, ha így elkényeztet - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben előpakolok két tányért, Deon pedig halkan kuncog a dolgon.

- Téged kényeztetlek én, az nem elég?

- Nem is kell több - válaszolok neki és Shabu is betalál a konyhába. - No nézd már, a kisasszony is előkerült! Hiába, kaja szagra gyűl az éji vad...

- Hello, te kis éhenkórász luvnya! - köszönti őt Deon is és elenged, majd felkapja a macskát.

- A macskaszőr nem a legjobb fűszer - jegyzem meg neki, mire a kölyök pukkadni kezd a röhögéstől, de befogja a száját, ám az egy kéz kevésnek bizonyul a művelethez, ezért elengedi a menekülni akaró Shabut, s már két kézzel igyekszik elfojtani a nevetését. Ennyire azért nem volt egetrengető ez a beszólás, de Deon legalább jót mulat a dolgon, végül kimegy a konyhából, hogy leporolja magáról a szőrt és visszatérve a csaphoz lép kezet mosni. - Akarjam tudni, mire gondoltál? - kérdezem meg tőle kivadászva a sütőből a kaját és az asztalra pakolom. Nem esik le a gyűrű az ujjamról, hogy ezt meg kell csinálnom, így feleslegesen nem zaklatom a nénit, ha nem muszáj.

- Ha akarnád, se mondanám el - jelenti ki vigyorogva és evőeszközt kerítve telepszik le a helyére.

- Nem is érdekel - vonok vállat nemtörődöm módon.

- Akkor ezt megbeszéltük.

- Meg. - Szedek magamnak közben a tésztából, s megvárom, míg Deon is így tesz. - Jó étvágyat - állok neki enni. Egyelőre nem firtatom a dolgot, hogy elmondjam neki, vendégünk van. Majd kaja után, vagy ha előbb nem, holnap. Tényleg jobb szeretnék jelenleg egy nyugodt éjszakát, bár gyanítom, ennek az esélye már akkor elúszott, mikor Akihito közölte, úton vannak Eiyával.

- Neked is - mondja, majd az első falat után ad egyet Shabunak is, hogy ne tekeregjen annyit körülöttünk. Csendben fogyasztom el a kiszedett kajamennyiséget, s miután befejeztem az evést, tényleg elkészítem a két kávét, hogy bevárva a kölyköt ezt is megejthessük. Már épp rágyújtanék, mikor azonban megszólal telefonom a zsebemben és elővéve azt testőröm neve villog a kijelzőn. Remek időzítés.

- Mondd! Azonnal megyek! - jelentem ki, majd bontva a vonalat már állok is fel. - Bocs, kölyök, mindjárt jövök! - Deonnak persze kikerekednek a szemei és csak nagyokat pislog rám. Nem érek rá megmagyarázni jelenleg ezt, így már indulok is a konyhaajtó felé, hogy segítsek Ryuuichinek lenyugtatni az időközben magához tért Eiyát, ám Deon megindul utánam. - Maradj a konyhában! - kérem és utasítom őt szigorúan. Ígyis-úgyis tálalnom kell és tálalni is akarom neki, de most nem szeretném, ha velem jönne.


Jó fél óránkba telik, mire Eiya ismét elalszik, s mielőtt visszatérnék Deonhoz, még megkérem Ryuuichit, hogy kerítsen valakit éjszakára a kölyök mellé, aki el tudja látni őt, ha ismét gond lenne vele. Nem várom el testőrömtől, hogy ő vigyázzon rá, bár az ő felügyelete alatt jó kezekben lenne a srác, és még mielőtt távoznék megkérem, hogy ha bármi van, szóljon, azzal visszamegyek a konyhában hagyott, minden bizonnyal még mindig duzzogó csibémhez. Nem tévedek sokat, Deon az asztalnál ül, üres csészével maga előtt, keresztbe tett lábakkal, karba font kézzel és morcos képpel. Imádom, mikor duzzog.

- Vendégünk van - közlöm vele egyszerűen.

- Erre már én is rájöttem - morogja. - Ki az?

- Eiya - válaszolom neki, mire a tartása megváltozik. Szinte pillanatok alatt illan el belőle az arrogancia és a harag helyét is átveszi a döbbenet, majd szinte elfehéredik és a vállai is leesnek a felhúzott tartásból. Alakulunk...


Figyelem őt egyelőre, de nem szólalok meg. Deon levegőt sem vesz, s pillantása először levándorol az asztalra, majd a lázas gondolkodás mellé hamarosan ide-oda pislantás is társul. Nem tudom, mi járhat a fejében, de ha azon töri azt a lökött fejét, hogy le akarom cserélni vagy meguntam, akkor én leszek az, aki inkább kiugrik azon a tetves ablakon és itthagy a faszba mindenkit pár napra. Sajnos, kitelik ettől a hülyétől, hogy ez is megfordult a fejében. Karjai kibomlanak a fonásból, leejti őket, s szája elnyílik, majd miután nyelt egy nehézkeset végül lélegezni is kezd. Kapaszkodik erősen, bár azt csak sejtem, hogy a székben. Többször is nekifut a beszédnek, de nem tud megszólalni. Miért gondoltam, hogy könnyű menet lesz? Ráadásul sokk és értetlenség ül ki az arcára, így egy aprót fújtatok. Hát akkor, essünk túl a dolgon...!