5.

Asame
 
Elmondhatatlanul felbosszantott Deon a viselkedésével. Sok mindent megértek, elviselek tőle, tudom, hogy kurvára nincs kibékülve sok dologgal magával kapcsolatban, de hogy ekkora jelenetet rendezzen azért, mert megmentettem azt a kölyköt a biztos haláltól... Mintha olyan kurva nagy veszélyt jelentene rá Eiya bármiben is, főleg ebben az állapotban. De persze ezt az én hülye kölykömnek magyarázhatnám napestig. Ő a fejébe vette, hogy Eiya mindenképpen ellenség a számára, csak mert hazahozattam és azt akarom, hogy talpra tudjuk állítani, hogy ha vérebnek nem is tudom kinevelni, de jó helyen legyen valaki mellett, aki tud rá vigyázni. Őszintén nem értem Deon aggodalmát. Mintha nem tudná, hogy ő az elsődleges és legfontosabb, mindenki más le van szarva. Persze megbeszélni sem lehet vele könnyen a dolgot, mert puffog-duzzog, aztán amíg le nem higgad, esélyét se adja az embernek arra, hogy beavassa bármibe is.


Nem tudom, mennyi ideje rovom a köröket már a medencében, s kezdek kellően jólesően elfáradni, mikor megszólal telefonom. Kimászok a vízből és megtörölve magamat a készülékhez lépek. Ryuuichi keres, én meg nagyon remélem, hogy Eiya nem kezdett el megint vergődni és őrjöngeni és nem azért hívnak, hogy menjek, mert nem képesek úgy lefogni, hogy Takashi lenyugtathassa. Csalódnék testőreimben, azt hiszem. Tény, hogy egyiküket sem arra képezték ki, hogy egy megvadult kölyköt lefogjanak, de reménykedem benne, hogy ez számukra sem nagy feladat.

- Megszabadították a férfiasságától. - Ledöbbenek. Ezt most nem értem, vagy nem akarom.

- Úgy érted, kasztrálták?

- Nem, Asame, úgy értem, hogy kasztrálták és levágták a farkát. - Akkor jól értettem.

- Remek. Az orvosi papírok között van valami ezzel kapcsolatban? - kérdezem tőle, mire egyelőre nem válaszol, csak hallom, hogy motoszkál.

- Nem sok - szólal meg végül. - Annyit írnak, hogy néhány műtét után rendbe tették annyira a kölyköt, hogy legalább hugyozásra használni tudja, de ennyi az egész. Van itt még egy-két olyan papír, ami a műtéteket követő kezelésekről ír, meg néhány dokumentáció arról, hogy Eiya hogy viselte a dolgot pszichikailag, de más nincs.

- Ez tényleg édeskevés. Beszélek Akihitoval, hátha ki tud még deríteni valamit, aztán meglátjuk, érdemes-e kijózanítani a kölyköt, vagy jobb, ha inkább hagyjuk a huzavonát a fenébe és megkíméljük a szenvedéstől.

- Ezért kár volt hazahozatni.

- Az én dolgom! Ha nincs olyan pszichikai állapotban, hogy lehessen vele bármit kezdeni, ha csak egy hangyafasznyit is ön- és közveszélyes, kinyírom! Kint a kínok kínját átélve döglött volna meg rövid időn belül, akkor már kegyesebb az, ha én magam eresztek golyót a fejébe hamar véget vetve a szenvedésének.

- Megnyugtató, hogy Deon mellett sem puhultál el túlságosan - jegyzi meg testőröm, mire csak egy mosolygrimasz fut át arcomon. - Ha van valami, jelentkezem - mondja még, majd bontja a vonalat.


Mielőtt újra fejest ugranék a medencébe, hogy folytassam a rögtönzött edzést, megejtem azt a telefont Akihitoval is. Jobb hamar letisztázni mindent, mert ha lépni kell, akkor még ebben a három napban szeretném megejteni, amíg a kölyök állapota nem kezd el esetlegesen javulni. Jobb az neki is talán, ha nincs tisztában dolgokkal.

- Máris hiányzom? - kérdez bele, miután felvette a telefont.

- El sem tudod képzelni, mennyire. Mit tudsz még Eiyáról?

- Mit kellene?

- Ne most akarj az agyamra menni, mert szarul jársz! - figyelmeztetem őt komolyan. - Milyen állapotban van pszichikailag?

- Fogalmam sincs. Felveszem a kapcsolatot az ottani informátoraimmal, talán össze tudnak kaparni még pár infót, de ezeket is elég hosszú időbe telt megszerezni, mert Eiya gazdija gondosan igyekezett eltüntetni mindent a kölyökről, hogy ha beledöglene a kínzásba, könnyebb dolga legyen az eltakarításával.

- Huszonnégy órát kapsz - jelentem ki, majd bontva a vonalat az ágyra rakom a telefont és újra fejest ugorva a medencébe folytatom tovább azt, amit Ryuu félbeszakított.


Órákkal később mászok csak ki a vízből, mert kellően elfáradtam ahhoz, hogy ne gondolkodjak semmin tovább, csak egyszerűen elvonuljak a szobámba és egy forró zuhanyt követően aludni térjek. Akihito ma már úgysem fog jelentkezni, ahhoz túl szűkös a határidő, amit kiszabtam neki, hogy cseverésszen velem pár dologról, így emiatt nem aggódom, Deon pedig valószínűleg jó helyen van, különben már Ryuuichi tájékoztatott volna arról, hogy semmit sem tud róla és Shinjit is hiába kérdezte. Derekam köré csavarom a törülközőt, majd összeszedve ruháimat indulok vissza szobámba azért a zuhanyért, s amint azzal is megvagyok, rágyújtva telepedek be az ágyamba és nekiállok olvasni. Furcsán üres most az ágy a kölyök nélkül, mert bár előfordult, hogy nem aludt itthon, az teljesen más volt, mint a mostani.


Valamikor tizenegy magasságában azonban zenélni kezd a telefonom, hangosan jelezve, hogy üzenetem érkezett, s elvéve az éjjeliszekrényről a készüléket nézem meg, ki az. Halvány mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megpillantom a kölyök üzenetét: "Hiányzol. Utállak. Kapd be magadnak!" Nem is Deon lenne, és nem is én lennék, ha mindezt szó nélkül hagynám, így visszaírok neki: “Hasonlóan szép estét neked is!”.


Még egy darabig olvasom a már ígyis kívülről fújt Párnakönyvet, végül félrerakom az éjjeliszekrényre azt, s lefekszem aludni. Nagyon remélem, hogy reggelig senkinek nem jut eszébe semmilyen halaszthatatlan dolog és hogy végre Eiya is lenyugodott annyira, hogy gond nélkül átvészelje az éjszakát. Természetesen, ha minden ilyen gördülékenyen menne, unalmassá válna az életem, így meg sem lepődöm azon, mikor hajnal négykor telefonom csörgésére ébredek fel. Kijelzőmön egy ismeretlen szám villog, így szinte azonnal válok éberré, majd fogadom a hívást.

- Seichirou Asame-sama? - szól bele egy kellemes, ám ismeretlen hang kellően erős tört japánsággal és annál is erősebb kínai akcentussal. Nem könnyítem meg a dolgát azzal, hogy kínai nyelven adom tudtára, én vagyok az. - Aoyun Jinsong vagyok - mutatkozik be. - Akihito-sensei megbízásából hívom Önt. A sensei arra kért, tájékoztassam az Önnél lévő fiú állapotáról, ám ezt semmiképpen sem telefonon szeretném Önnel közölni. Eddig bizonytalan volt az itteni állapotok kimenetele, ezért arra kértem Akihito-senseit, tartsa titokban, hogy egyáltalán létezem, de most, hogy mindent elrendeztem itt, pár órán belül indul a gépem Tokióba. Szeretnék Önnel találkozni és beszélni a fiúról - kér udvariasan.

- Ha megérkeztél Tokióba, hívd fel Akihitot, a továbbiakról ő fog tájékoztatni! - Bontom a vonalat, majd tárcsázom Akit.

- Tehát felhívott - szól bele elégedetten.

- Ki ez a fickó?

- Miután nyomozni kezdtem Eiya ügyében, az informátoraim jelentették, hogy a kölyköt egy véreb őrzi éjjel-nappal, ez Aoyun. Nem tudtuk még, mire számítsunk tőle, így mindkettejüket figyelni kezdtük, ám Ao kiszúrta az egyik emberem. A fickó nem kispályás, kurva jó adottságai vannak és érti is a munkáját, szóval nem volt könnyű ezek után elkapni és kivallatni. Eiya mellé rendelték, s bár testőr, odavan a kölyökért. Az ő segítségével szöktettük meg a fiút és hoztuk vissza Japánba, cserébe annyit kért, hogy miután leszámolt az ottaniakkal, intézzem el neki, hogy letelepedhessen ebben az országban. Ehhez mérten ma, amint leszáll a gépe Tokióban, a nevén kívül minden más adat megváltozik az itteni rendszerekben róla és hivatalosan is japán állampolgárrá válik fiktív háttérrel, múlttal.

- Szedd fel a reptéren és hozd ide! - utasítom őt.

- Reméltem, hogy ezt mondod. Intézkedem. Majd csörgök, mikor érkezünk.

- Rendben - bontom a vonalat, majd dobok a kölykömnek egy sms-t, hogy ha lehet, jöjjön haza, vagy csörögjön rám, ha sikerült felébrednie. Nem a koránkelésről híres, de beszélni akarok vele, anélkül, hogy duzzogás vagy bármi lenne a későbbiekben abból, hogy nem tájékoztatom a dolgaimról.


Kikelek az ágyból, majd a szekrényhez lépve ruhát kerítek magamnak, s felöltözöm. Magamhoz veszem pisztolyomat is, telefonom és cigim a zsebembe süllyesztem, majd elmászok a konyhába egy kávéért. Ryuuichit is ott találom szerencsére, így megspórol nekem egy utat legalább. Tájékoztatom őt mindenről, s megkérem, hogy hozza még át Eiya papírjait, majd bögrémmel a kezemben vonulok át a dolgozószobámba. Leülök asztalomhoz és rágyújtok, hamarosan az akta is megérkezik, így nekiállok átnyálazni azt.


Valamivel nem sokkal hat után nyílik dolgozószobám ajtaja és egy kómás Deon dugja be rajta a fejét. Képtelen vagyok nem elröhögni magam rajta. Megelégedtem volna azzal is, ha telefonál, de ezt szerintem világosan a tudtára adtam sms-ben is. Mindegy, már megszoktam, hogy néha annyira hülye, mint hat másik együttvéve sem. Nem is ő lenne, és nem szeretném ennyire.

- Jó reggelt - köszönök neki azért, de mosolyogva megcsóválva a fejem.

- Jó hajnalt neked is - köszön motyogva, miközben hozzám caplat, majd betelepszik az ölembe és a vállamra hajtja a fejét. Most vagy nem aludtak semmit, vagy kurva keveset, legalábbis abból ítélve, hogy összevissza áll rajta a ruha és még kócos is.

- Akit hajnalban akasztottak, csibe, már rég kihűlt - heccelem hátát cirógatva még mindig jókat kuncogva rajta.

- Hát de hülye vagy... - közli elkuncogva magát.

- Tényeket közöltem csak. Rövid volt az éjszaka?

- Igen. Jöttek a srácok, sütöttem palacsintát, felhívtuk Shinjit, aztán elhappoltam őt vagy egy órára a többiektől, utána meg még hülyéskedtünk. Aludtam nem egész két és fél órát - árulja el álmos hangon.

- Kávé, zuhany, masszírozás? - ajánlom be neki a három eddig jól bevált ébresztést.

- Három óra plusz alvás után ebben a sorrendben - válaszol.

- Talán teljesíthető a három plusz óra, de ne engem szidj, ha egy óra múlva kirángatlak az ágyból, mert dolgunk van.

- Milyen dolgunk? - kérdezi, közben pedig leveszi a pulcsiját.

- Vendégünk jön.

- Még egy? - Leszáll az ölemből, majd háttal fordulva ül vissza, így jelezve, hogy igénybe venné a masszírozást, a pulóverét pedig az asztalra teszi.

- Ha egyszer egy üzlet beindul... - mosolygom, majd elkezdem őt masszírozni. - Sokat nem tudok róla, szóval faggatózhatsz nyugodtan. Annyi infóm van, hogy ő segített Akihitonak kimenteni Eiyát a gazdájától, ráadásul elég sokat tud a kölyök állapotáról, lévén a testőre volt. Beszélni akar velem, ahogy én is vele, hogy a megtudottak alapján dönthessem el, életben marad a kölyök, vagy véget vetünk a szenvedéseinek.

- Annyi minden után, amit összekapartak róla az infósaid, kíváncsi leszek, mit jósol neki az a fickó, bár elég nyilvánvaló azok után, hogy segített kihozni onnan Eiyát - mondja.

- Ha hihetünk Akihitonak, márpedig még nem okozott csalódást, a testőr nem csak a testőre, de támasza is volt Eiyának, így tisztában lehet azzal is, milyen állapotban van pszichikailag. Engem most inkább ez érdekel elsősorban, mert ha nem több egy dühöngő őrültnél, nincs értelme időt fecsérelni rá és elnyújtani a szenvedését.

- Te látsz arra esélyt, hogy normális élete legyen?

- Attól függ, mekkora kapaszkodó volt neki az a férfi. A drogok miatt talán nem fogta fel a dolgokat maga körül, de nullától huszonnégyig sem lehet bódulatban tartani valakit, főleg a GHB-val.

- Az inkább alkalmi cucc - ért egyet Deon. - Mennyi idő, mire kijózanodik annyira, hogy érdemben lehessen vele kommunikálni?

- Takashi szerint ha az első három napot túléli, már tiszta lesz annyira, hogy lehessen vele beszélni.

- Mióta számolódik ez az idő?

- Mióta megkapta az első adag semlegesítőt, úgy tizenkét órája.

- Akkor még a nagyja hátra van. Rájöttél közben, hogy mi bajom volt, vagy te is azt gondolod, féltékenységi rohamot kaptam? - kérdezi meg.

- Ismerlek annyira szerintem, hogy tudjam, mi verte le a biztosítékot, de megoszthatod velem, hátha tévedek.

- Előbb mondd el, hogy mire jutottál - kéri határozottan.

- Én sem aludtam többet három óránál - jelentem ki. - Kibaszottul baszta a csőröd, hogy hazahozattam Eiyát és ha az még nem lett volna elég, hogy a tudtod nélkül, még foglalkozni is akartam vele esetlegesen, ha olyan állapotba kerül. A kedvencem volt, de csak annyira kedveltem, amennyire egy szajhát kedvelni kell, hogy engedelmes legyen és minden parancsodra zokszó nélkül ugorjon. És gyanítom, roppantul bosszant az is, hogy jobb-e nálad vagy sem. Nem jobb, Deon. Eiya egy szajha volt, megtanult örömet szerezni különböző módokon, de ennyi. Az automatában kapható kávé is csak gyenge utánzat...

- Igazán beszélhetnél velem szépen azok után, hogy elsősorban te tehetsz róla, hogy oda lyukadtunk ki tegnap, ahova és igen, amiatt, mert ismersz annyira, hogy tudd, egy ilyen menőverre alapból fordul velem egyet a Föld, de hogy belevágsz az egésznek a közepébe, egy kész helyzetbe és még úgy is viselkedsz velem, ahogy... Emellett aztán pláne biztosítékkiverős, hogy parancsolgatsz nekem, meg kivágsz az ágyadból, mintha én is csak egy szajha lennék. De amúgy igen - folytatja új lendületet véve -, kevés emberrel törődsz, azokkal nem volt semmilyen viszonyod, sosem nyilatkoztál róluk elégedettséggel vagy elismeréssel sem. Az egy dolog, hogy ez engem tökre bosszant és igenis felkelti bennem a versengési lázat Eiyával szemben, de sarkos értelemben véve ő egy volt szeretőd és nem csak a megkérdezésem és tudtom nélkül visszavetted ide, mikor azt beszéltük meg, hogy egyenlőek vagyunk és fontos kérdésekben megvitatjuk, hogy mi legyen, satöbbi, de ezzel engem rohadt egy helyzetbe hoztál és a viselkedéseddel egyszerűen megbántottál.

- Sajnálom, csibe – kérek tőle komolyan bocsánatot. Felesleges lenne túrázni már ezen, nincs is kedvem hozzá. Ideges, feszült voltam, de már túlvagyunk rajta, remélem.


Deon kiszáll ölemből és szemben velem visszatelepszik, hogy hozzám bújhasson. Átkarol, megkapaszkodik a ruhámban, arcát a nyakamhoz simítja.

- Ha beszéltünk ezzel az új vendéggel, lefekszünk aludni? - kérdezi meg. Elnevetem magam.
 
- Le.
 
- Nehéz úgy aludni, hogy körülötted hárman mozgolódnak - panaszolja.
 
- Gyanítom, megint egymás hegyén-hátán aludtatok - jelentem ki mosolyogva.
 
- Hát persze, úgy kell azt. Semmi értelme összejönni, ha aztán szétmegyünk, de azért kettő környékén már erősen úgy éreztem, agyonütöm azt, aki még egy pisszenést hallat - vallja be vidáman. - Azelőtt úgyis letoltunk egy mindenki mindenki ellent, de ezek nem tudom, min élnek, hogy nem lehet őket kifárasztani. Az egyetlen normális köztünk Shinji, ő is csak addig tért magához, míg nekem kellett meggyúrnia a fejemet, meg paktáltunk, aztán ment vissza durmolni.

- Vagy csak te hiszed azt, hogy ez úgy volt - heccelem a kölyköt. Nem tudom, a testőrének mik a szokásai, de Tatsuki mellett nem hiszem, hogy mindig nyugodt éjszakája lenne.
 
- Nem, télleg aludt, álmos volt a hangja, Tatsuki meg mellette horpasztott - meséli kuncogva.
 
- A te hangod is álmos, mégsem alszol - nevetem.
 
- Mondta, hogy mi keltettük, meg aludt - motyogja. - Az a kávé nem akar lábon idejönni? Nekem nagyon nincs kedvem innen elmozdulni - vallja be.

- Hozatok neked egyet. - Veszem elő zsebemből telefonomat, kicsit fészkelődve, majd a fülemre emelve a készüléket tárcsázom Ryuut és hozatok egy kávét Deonnak, meg valami reggelit is.
 
- Köszi. Mi a terved a mai napra?

- Attól függ, hogy alakulnak a dolgok azzal a férfival. Egyelőre szeretném megtudni, ő milyen kapcsolatban van Eiyával azon kívül, hogy a testőre volt és mi érdeke fűződik ahhoz, hogy segített nekünk. Az alváson kívül lenne kedved valamihez?
 
- Bent lehetek, amikor beszélsz vele? - kérdezi meg. - Nem akarok sokat aludni, mert akkor éjszaka megint bámulom a plafont, az meg agyrém. Sétálnék a városban, flangálnék veled testőri kíséret és mindenféle felhajtás nélkül. Most nyugi van, csinálhatnánk valami olyat, amit az átlag emberek.

- Azért hívtalak haza, hogy bent legyél, ha akarsz - felelem komolyan. - Akkor utána kitaláljuk a programot.
 
- Hogyhogy? - kérdezi csodálkozva.

- Mit hogyhogy?
 
- Hogyhogy úgy tervezted, hogy bent leszek?

- Be akartalak avatni minden Eiyával kapcsolatos dologba, megvitatni a hogyan továbbot, csak nem úgy jött össze a dolog.
 
- Úgy rendben lesz - mondja csendesen. - Eiya nekem versenytárs, ellenfél... sokkal nagyobb, mint Keiyuu volt. Ha nem úgy áll hozzá és felőled sem érzem azt, hogy háttérbe szorulok, lemaradok, nem leszek vele ellenséges. Azt már bizonyítottam szerintem, hogy megfelelő hozzáállással nagyon messzire el tudok menni másért... Hirotot se kedveltem és Keiyuut sem, de most mindkettő jóbarátom...
 
- Igazából azért lettem rád mérges, mert egyből támadtad és esélyét sem adtad annak, hogy megvitassuk. Nem az a gond, hogy vetélytársként tekintesz rá, az volt, hogy emiatt engem sem hallgattál végig, mert egyből felpörögtél tőle. Persze nem is te lennél - mosolyodom el. - Mindegy, túlvagyunk rajta, beszélünk a testőrrel és utána átbeszéljük, mi legyen.
 
- Jó, maradjunk ennyiben - egyezik bele.