6.

Aoyun

Visszakísérnek ahhoz a szobához, ahonnan a kölyök annyira fájdalmas hangját hallottam kiszűrődni, majd a Ryuuichinek nevezett férfi kinyitja előttem az ajtót és előreenged. Tipikus vendégszoba van előttem, nincs semmi felesleges bútor vagy tárgy, csak ami kell ahhoz, hogy méltó helye legyen a pihenésre pár éjszakára az itt megszállónak. A Si-tainál még ez is teljesen másmilyen volt. Ő adott a fényűzésre, arra, hogy vendégei még az egyszerű vendégszobákról is napokig beszéljenek, vagy felemlegessék a legközelebbi találkozásnál is, hogy mennyire pazar volt a szobák ellátottsága. Eiya az ágyon fekszik, most békésen, az arca is nyugodtságot sugároz. Közelebb lépek hozzá és a mellette szolgálatot teljesítő testőrre pillantok, aki már akkor talpra ugrott, mikor főnöke és én beléptünk a szobába, ám a kölyök jobban érdekelt jelen helyzetben, mint ő. Ryuuichi csak bátorítóan int fejével, hogy nyugodtan menjek közelebb Eiyához, így megteszem. Letelepszem mellé az ágyra, gyengéd csókot nyomva homlokára, s megfogom kezét. Szegény kölyök. El sem tudom képzelni, min mehet és még min fog keresztül menni, de ha megengedik itt leszek és segítek abban, hogy felépüljön. A saját fiamat nem tudtam megmenteni és mérhetetlen gyűlöletet éreztem a Si-tai iránt, amiért Chiyonak kellett megfizetnie a baromsága árát.


Tizenkettő volt. Megverték, mocskos módon elbántak vele, s kidobták a ház elé. Azt hittem, beleőrülök abba, hogy az anyja után őt is elvesztem, de muszáj volt talpra állnom belőle. Nem engedték, hogy vele legyek a kórházban, pedig szüksége lett volna rám. Pár nappal később átvitették őt a pszichiátriára, mert kezelhetetlen volt. Leszedálták, leszíjazták s mivel nem kapta meg a megfelelő ellátást az első dührohama után, belehalt az ellátatlan belső sérülésekbe. Ha akkor engedték volna, hogy ott legyek vele, talán nem így alakul. Nem sokkal utána jött Eiya... Gyűlöltem, mert fiatal kis szajha volt, olyan, mint aki miatt a fiam az életével fizetett, aztán a Si-tai bántalmazásai miatt minden megváltozott bennem. Elesett kölyöknek láttam és már akkor tudtam, hogy meg fogom menteni attól, ami a Si-tai mellett rá várhat

Számít ez a kölyök. Hosszú percekig csak figyelem őt, s elmosolyodom, mikor megszorítja kezem. Talán reflex, talán tényleg tudja, hogy itt vagyok, de ez nem igazán számít. Hosszú percek telnek el így nyugalomban, míg végül Eiya megint kezd nyugtalanná válni. A testőr és főnöke már mozdulnának, hogy lefogják és gyógyszert nyomjanak belé, de leintem őket, majd felmászom az ágyra, a kölyök fölé térdelve, s kezeit összefogom, míg másikat arcára simítva kezdek el hozzá beszélni, mély, megnyugtató hangon.

- Semmi baj, kölyök! Itt vagyok melletted. Már nincs gond, biztonságba vagy, csak pihenj – csitítom. Hallom, hogy nyílik a szobaajtó, de egyelőre rohadtul nem érdekel, ki jön be rajta éppen. Meg akarom nyugtatni Eiyát anélkül, hogy tele kelljen nyomni nyugtatóval vagy minden olyan faszsággal, amire nincs szüksége. - Emlékszel? A rétre a patakkal, a kiskutyával. Ott senki nem bánt – mondom neki szelíd hangon. - Aludj csak – kérem csendesen, majd elengedem a kezét, s csókot nyomva homlokára szállok le róla és az ágyról is. Megigazítom ruháimat, majd megnézem, ki talált be hozzánk végül. Valahogy nem lepődöm meg azon, hogy a srác az, már a yakuzája mellett is láttam rajta, hogy érdekelné pár dolog. - Segíthetek valamiben? - kérdezem meg tőle udvariasan. Fáradt vagyok, de most nem alhatok egyelőre, még nem. A kölyök elmosolyodik.

- Kérlek, menjetek ki - kéri Ryuuichit rápillantva, majd csak azután folytatja, hogy ő és a másik testőr teljesítették a kérését. - Akihito majd valószínűleg rittyent egy teljesebb körű bemutatást, de nem igazán szeretek várni. A nevem Deon, Deon Elerden - egészíti ki -, de kérlek, mellőzd a túludvariaskodást, mert én úgy tartom, lehet valakit tegezve is tisztelni és magázva is elküldeni melegebb éghajlatra - kér elmosolyodva. Logikus. Deon nyíltan a szemembe néz végig, miközben beszél, tartása pedig magabiztosságot sugároz. Nem vagyok én sem beszari, így állom pillantását, s bár a kölyök mosolya őszinte, van benne némi rafináltság, amivel azt a hatást igyekszik kelteni, hogy képes még a szemem rebbenéséből is olvasni és lelát a vesémig, s mindehhez még gondolatot is olvas. Meggyőző, de nem sokra megy vele, ha nem akarom, semmit nem fog kiolvasni belőlem. Félelem természetesen egy szemernyi sincs benne, ám kíváncsiság annál több. Tart tőlem pár lépés távolságot, ezzel némileg tiszteletre utasítva, feleslegesen. Mindig tisztelem azt, aki elém áll, mindaddig, míg nem ad rá okot, hogy ne tegyem.

- Aoyun Jinsong. - Ha már kötelező körök, bár újat nem mondok neki, s ezt az is bizonyítja, hogy Deon felnevet. Mire gyúrsz, kölyök?

- Fele annyi időt töltöttem az aktáddal, mint Asame, de kívülről betéve tudom - jelenti ki könnyedén. - A szöveg nem minden.

- A fotómemória hasznos képesség - nyugtázom ennyivel a dolgot.

- Nem minden esetben áldásos, de általánosan véve igen, az - ismeri el. - Milyennek ismerted meg Eiyát? - kérdezi meg kíváncsian.

- Szemtelen, nagypofájú, mitugrász kis nyikhaj volt - sandítok az ágyon fekvő kölyökre, majd ismét Deonra nézek. - Mindenáron érvényesíteni akarta az akaratát és azért bármeddig képes volt elmenni. A Si-taijal azonban nem lehetett ezt eljátszani.

- Hogy kerültél mellé? Mi fogott meg benne?

- Eiya hajlamos volt a szökésre, így mellé raktak, hogy figyeljek rá. Rohadtul nem volt ínyemre a dolog. Utáltam és megvettettem őt azért, ami és ahogy viselkedik. Értéktelen senkinek tartottam őt, aki mást nem tud, csak a seggét nyújtani. Aztán megváltoztak a dolgok. Pont az fogott meg benne végül, amit az elején rühelltem, a nagy pofája és szókimondósága.

- Így szokott lenni - mondja elmosolyodva.

- Nem minden esetben - egészítem ki.

- Nekem bevált - árulja el vigyorogva. - Kevés olyan embert tudok felsorolni, akit jelenleg szeretek, de korábban nem utáltam - vallja be.

- Embere válogatja. - Erre Deon somolyogva megcsóválja a fejét.

- Kávét? - dobja fel. - Vagy előtte ennél valamit? Mást kérsz?

- Egy kávét elfogadnék – felelem végül. - Később pedig lezuhanyoznék, ha maradhatok Eiya mellett, természetesen abban az esetben csak.

- Nem bírálom felül Asame döntését, tehát amíg ő másképp nem határoz, maradhatsz Eiya mellett - jelenti ki. - A fürdőt ott találod - mutat rá az ajtóra -, ha pedig szükséged van valamire, kérd a bent posztoló testőrtől. - Aprót biccentek neki, hogy megértettem a dolgot, majd mikor kimegy az ajtón, megint Eiyára pillantok és rágyújtok cigarettámból. Hallom, ahogy Deon a kinti őrrel beszél és arra utasítja, hogy ha a kölyök megint nyugtalanná válik, nekem szóljanak, ne pedig lefogják vagy gyógyszerezzék be. Ezért hálás vagyok tényleg, végül a beszélgetés elhal, én pedig elnyomva csikkemet megyek be a fürdőbe.


Kellene egy zuhany, de a táskám Akihito kocsijában maradt, így csak arcot mosok egyelőre, hogy valamennyire felfrissítsen, majd megtörülközve térek vissza a szobába. Deon nem sokkal később tér vissza tálcán szervírozva fel a kávét két személyre, tejjel, tejszínnel, cukorral, édeskével, citromlével. Utóbbit nem igazán értem, mert bár a kávé citrommal fájdalomcsillapító hatású, de ennyire nem nézhetek ki szarul, hogy rászoruljak. Ő tudja. Lepakolja a hozott cuccokat az ágytól nem messze lévő dohányzóasztalra, majd nekiáll elkészíteni a kávéját, sok tejjel és négy púpos kanál cukorral. Csoda, hogy nem ragadt még össze a segge. Bár Eiyához képest ő még szolidan tolja. Sosem értettem, a kölyök hogyan képes hat kanál cukrot tenni a reggeli tejeskávéjába, de neki ízlett. Engem meg a hideg rázott még a gondolatától is. Odalépek én is az asztalhoz, majd elvéve a másik bögrét kortyolok bele a fekete nedűbe. Felesleges lenne elrontani tejjel vagy bármi mással.

- Gondolhattam volna - mondja kuncogva.

- Hm? - nézek rá felvont szemöldökkel, újabb cigit halászva elő.

- Hogy feketén iszod a kávét - magyarázza ennyivel. - Kérek - kér pillantásával a cigarettámra bökve. Felé nyújtom a dobozt, s miután vett belőle, az asztalra rakom. - Köszönöm. Ha más ízre vágysz, nyugodtan szolgáld ki magad - ajánlja fel és a felsőtestén átvetett övtáskából háromféle cigaretta kerül elő. Nem aprózza el a kölyök.

- Látom, nem aprózod el - jegyzem meg neki, majd elveszem az asztalról az eperleveles cigi dobozát. - Gyanítom, ez a tied - nézem meg kicsit alaposabban, majd visszateszem.

- Miből gondolod? - kérdezi meg elvigyorodva és helyet foglal az egyik fotelben.

- A sama ezt szívta a dolgozószobában, míg beszélgettünk - bökök a másik dobozra, amit kitett, miközben válaszolok neki. - Ez viszont nem passzol hozzád annyira ahhoz, hogy a tied legyen - veszem kezembe a tequilásat is, majd visszarakva azt leülök a másik fotelba magam is. Most érzem igazán, hogy öregszem és kezdek fáradni.

- Az valóban Asaméé - ismeri el, s rágyújt a kapott szálra. - A koktélcigi meg megunhatatlan, de valaki máshoz tényleg jobban passzol. Ez nagyon finom - dicséri meg elégedetten az én cigim.

- Tippelhetek? A srác, mert gyanítom, a koktélos tulajdonosa még jócskán nem veri a harmincat - kezdek bele, miközben újra kezembe veszem a cigisdobozt és nézegetem -, a testőröd.

- Háttérinfókkal rendelkezel, gondolatot olvasol, vagy cigifüstből állapítod meg? - kérdezi nevetve.

- Egyik sem - felelek elmosolyodva. - Egyszerű volt.

- Tényleg? - kérdezi csodálkozva.

- Tényleg. Egy koktél abban az esetben, ha nem tudod, miből készül, mindaddig kiismerhetetlen marad, míg nem próbálod meg kitalálni az összetevőit. Időigényes munka, de nem lehetetlen, ráadásul összetett ital. Az, aki ilyen cigit szív, hasonló személyiséggel rendelkezik. Mindenkinek megvan a magához passzoló. Innen nézve tökéletes leírása egy jó testőrnek. Csak az ismeri meg, aki előtt ő maga fedi fel magát és akinek hagyja, hogy megismerje az összetettségét. A koktél ugyanez, ha ismeretlenül kóstolsz olyat, ami nem jön be, akkor nem fog érdekelni, nem akarod tudni, miből készül, taszítóvá válik és marad egy pocsék koktél, aminek a nevét megjegyzed, de nem fog érdekelni, mi alkotja akkor sem, ha eléd tolják, mert egyszerűen nem jött be.

- Ilyen perspektívából sosem néztem a koktélokat - mondja. - Azokat, amiket szeretek, nem mixeri pontossággal, de össze tudom állítani, a többi azonban valóban nem nagyon érdekel. Ha van benne valami, ami megfog, mint például a lángdísz, a sókarima, a különleges felszolgálás, esetleg a színe, azt megjegyzem, de ennyi. Ettől függetlenül a Tequila sunrise-t és a testőrömet igen különleges párhuzamba állítottad, és ízlelgetem, mennyiben hasonlít a kettő, bár azt egyáltalán nem értem, miért kizárólagos, hogy testőr lehet csak olyan, mint amilyenről beszéltél.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy kizárólag csak testőr lehet, de a testőrökre jellemzők a koktélos cigik általában.

- Lehet benne valami - mondja elnyomva a csikkét, majd kézbe veszi a bögréjét és kortyol a kávéjából. - Milyen jellemzőkkel láttál el a cigarettám alapján? - kérdezi meg apró vigyorral.

- Az eperlevél elég karakteres ízt ad a ciginek, és ahogy elnézlek, nem is olyan vagy, akiből tizenkettő egy tucat. Mindemellett megharcolsz azért, hogy elérd a céljaid és kíváncsi is vagy, de nem tolakodó mértékben.

- Tetszik a tudományod - mondja mosolyogva. - Erről mit mondanál? - kérdezi a sama cigijét megkocogtatva.

- A felszínen kegyetlen, rideg, elutasító mindenkivel, de ha jobban megismered és hagyja, hogy a közelébe férkőzz, teljesen mást találsz, mint amit hittél. – Kihúzok belőle egy szálat és megforgatom ujjaim között, a cigaretta kellemes aromája pontosan az előbb említett dolgokról árulkodik. - Nézd csak meg – magyarázom Deonnak. - A külseje visszataszító, elutasító, kinézetre a cigaretta nem olyan, mint amit az ember szívesen elszívna, de ha merész vagy és vállalkozol arra, hogy elszívd – töröm most ketté és kimorzsolom az illatos dohányt -, akkor egy egész különleges ízvilágot találsz. - Deon erre elkuncogja magát. Láthatóan élvezi a beszélgetést.

- Majd elmondom neki, hogy megfejtetted a titkát - neveti. - És a tiéd? - veti fel játékosan. Halvány félmosolyra húzom számat, majd kiveszek még egy szál cigit a dobozomból és elé rakom.

- Próbáld meg, meglátjuk, mit tudsz belőle kihámozni – ajánlom fel neki.

- A másik ember viselkedéséből, pillantásából, hozzáállásából, beszédéből sokkal többet tudok kiolvasni, mint a cigarettából.

- Hallgatlak – dőlök hátra rágyújtva megint.

- A cigarettád és a kávéd nekem éles ellentétben áll, mert előbbi gazdag ízvilággal rendelkezik, míg a másik egyszerűen csak keserű. Ami közös bennük, az az erős íz, ami utalhat szívósságra, de ha a szín is számít, akkor feltételezem, neked is van mit rejtegetni. - Nem rossz, kölyök. Kíváncsian várom, hogyan tovább innen.

- Mindenkinek van. Van, akinek többet, van, akinek kevesebbet – felelek ennyivel a dologra.

- Folyton tartózkodsz - közli elkényelmesedve, törökülésbe helyezkedve a fotelben. - Tesztelsz, hogy mit látok belőled a páncélod és álarcod ellenére? - teszi fel a kérdést. - Felesleges. Felvállalhatod a véleményed és a személyiséged, mert engem az érdekel, minden más másodlagos. Mint ahogy arra utaltál is, a fotómemória sem egy szokatlan spell, másnak is van, de az összes tulajdonságomat egybevetve igazán csodálom Asamét és a barátaimat, hogy el bír viselni. Nem látom értelmét takarózni és sminkelni azt, aki vagyok - jelenti ki könnyedén -, hiszen úgyis kisül, hogy képes vagyok hosszú monológokban beszélni, megmondom a véleményem nyíltan, hajlamos vagyok hevesen lereagálni dolgokat, és a többi és a többi.

- Testőr vagyok, az a dolgom, hogy tartózkodjak. Teszt lenne? Csak annyira, amennyire te tesztnek szántad a cigikkel a dolgot. A kíváncsiság benned van, de a kíváncsiságod mellé társul ez is jelen helyzetben. Takargatnivalóm azonban nincs. Közel húsz évig szolgáltam a Si-tait és én magam végeztem vele tegnap, mert elég volt abból, ahogy bánt a szajháival. Egy szajha nem több használati cikknél, de egy szajha ugyanakkor érték is és legfőképpen ember. Ha nyílt lapokat vársz tőlem, játssz te is azokkal, kérdezz bátran, nem fogok nem válaszolni egy kérdésedre sem.

- Hogy miben tesztellek és mire vagyok kíváncsi, eltér egymástól - jelenti ki mosolyogva. - Nem kell aggódni, amire kíváncsi vagyok, azt megkérdezem. Örülök, hogy végeztél vele - ismeri be -, viszont a szajhákról alkotott véleményed nem osztom. Nem hiszem, hogy azért, mert nekem nincs szajhám, mert ha lenne, sem tárgyként kezelném. Tárgynak nagyon frappáns és sokféle eszközt kitaláltak, amivel az ember a frusztrációját, feszültségét levezetheti. Ha ideges vagyok, lemegyek úszni, futok egy kört, bezárkózom a szobámba kikiabálni magamból, ha feszült, akkor beülök a kocsimba és le se szállok a gázpedálról. Elkerülöm az embereket, mert nem akarok senkit bokszzsáknak használni. Teljesen mindegy, hogy mi egy ember, érző lény és az egy dolog, hogy valaki szajhának tartja, nekem nem feltétlen kell úgy bánnom vele.

- Félreértettél. Nem tekintem tárgynak a szajhákat. A gazdám tekintette annak őket és ehhez mérten is bánt velük. Ezt elégeltem meg végleg, aminek volt rendesen előzménye is. Tény, hogy utáltam Eiyát az elején, de nem azért, mert egy szajha volt...

- A volt gazdád - jelenti ki. - Egy pillanat, keres a kishölgy - kér elnézést, azzal felpattan és az ajtóhoz megy, így már tisztán hallani a macskanyávogást. Deon leguggol az ajtó előtt. - Itt vagyok. Na gyere, te dög - hívja játékosan, majd felveszi a cicát és felegyenesedik. Dorombolást hallatva dörgöli fejét a macskáéhoz, aztán visszacsukja az ajtót és visszatelepszik a fotelbe. A cica örömében pipiskedik a combjain, nem győz hozzádörgölőzni folyamatosan dorombolva, a srác meg vigyorogva simogatja. - Én is örülök neked - mondja neki.

- A volt gazdám - ismétlem el utána.

- Egyébként sem vagy bőbeszédű, vagy csak most, vagy csak velem nem? - kérdezi meg.

- Nem szoktam túl sokat fecsegni. Ennyi idő után meg még inkább nem. Idővel...

- Ahhoz képest azért sikerült néhány dolgot kihúznom belőled, de igazad van, hagyok időt kivetkőzni a testőrszerepből és kipihenni a nap fáradalmait - jelenti ki játékosan, s karjaiba véve a macskát fel is áll a fotelből. Én is így teszek. - Amit elfelejtettem mondani, hogy a szekrényben találsz ruhát.

- Köszönöm - felelem őszinte hálával és apró meghajlással.

- Nincs mit köszönni.

- Deon - szólítom még meg, mielőtt távozna. - Megkérhetlek, hogy ne küldd még be az őrt? Szeretnék kicsit kettesben maradni a kölyökkel. Tudom, hogy nincs eszméleténél, de.... Majd szólok neki később én.

- Semmit sem jelent, hogy nincs eszméleténél, tudom - mondja komolyan, visszafordulva -, az információk attól még bemennek. Nem küldöm be, te meg szólsz neki, ha kell.

- Így lesz - biztosítom róla őt egy biccentéssel.

- Úgy tekintesz rá, mint fiadra?

- Annál ez egy kicsit bonyolultabb.

- Ez érdekel, de tényleg hagylak lazítani - mondja elmosolyodva. - Jó éjt.

- Jó éjt!


Deon végül távozik. Még hallom, ahogy szól az őrnek, hogy hívni fogom, ha szükségem van rá, majd az ajtó bezáródik, én pedig visszatelepedek a kölyök mellé és megsimogatva arcát nézem őt egy darabig. Deon nem tévedett sokat, mikor azt mondta, Eiya olyan mintha a fiam volna, mégis egy kicsit több annál, kicsit sokkal több, s talán még a kölyök sem sejti. Nem baj. Megígértem neki, hogy mellette maradok, legyen bármi, hogy vigyázok rá és törődök vele, akkor is, ha mindenki más hátat fordít neki vagy ellöki magától őt. Felállok végül mellőle, majd elmegyek lezuhanyozni.