9.

Deon

Aot megkedveltem és tisztelem a tudásáért, tetteiért. Örülök, hogy Akihito a tanítványának fogadta és semmi esetre sem engedném át másnak én sem. Tényleg egy kicsit felszabadultabb lett, meg ahogy Asaméból is hajdanán, úgy belőle is kiszabadítottam a szavakat. Eiyával is nagyon jó kapcsolatot ápol és meg is értem, miért őbenne bízott meg a srác. Remélem, a mai kísérletem, hogy érdemben beszélgessek vele, nem lesz eredménytelen, mert azóta is frusztrál egy kicsit, hogy mi lesz, ha szabadon járhat-kelhet a házban. Azt a parát, ami bennem ül mélyen, csak ő tudja eloszlatni, ha nem ad semmilyen jelet arra, hogy bepróbálkozna Asaménál akár incselkedés címén, akár a bosszú miatt. Sajnálom, de nem tudok mást elképzelni, hiszen az egyetlen szajha, aki a házban tanyázott és vele is rengeteg gond volt, az Eiji volt. Őt sem szajhának hoztuk, de ebből nem tudott kilépni teljesen, az pedig nem felejthető számomra, ahogy mindkettőnket bepróbálta. Aztán persze az is bennem van, hogy hajdanán Asame kefélte ezt a srácot rendesen és kedvére való is volt. Oké, hogy azóta évek teltek el, itt vagyok én is, satöbbi, de van, ami nem múlik el nyomtalanul. Belőlem meg aztán végképp nem. Néha azt gondolom, áldásos lenne elfelejteni néhány dolgot, de természetesen az ilyesmit pont nem megy.


Egy nagy doboz, bontatlan fagyival és három kanállal lépdelek a szobája felé. Eszemben sincs lekenyerezni, a teszt jelleget inkább ragaszhatjuk erre, mintsem azt, hogy nem bírom ki még egy darabig fagyi nélkül. Halkan és röviden kopogok, aztán benyitok. Aoyun az ágyon ül, Eiya meg hozzábújva alszik. Na pont ezért szoktam halk lenni, mert a srác rengeteget szunyál és nem akarom zavarni, meg mivel a kapcsolatuk eléggé elhatárolódástalan, inkább jelzem, hogy érkezem, mintsem beletoppanjak akármibe is. Biccentek a férfinek, aztán elkapom az íróasztalhoz tartozó széket és odaviszem a másik oldalához, s leülök rá.

- Fagyit? - kérdezem meg tőle, miközben csendesen az éjjeliszekrényre teszem a kanalakat, majd minden zajongás nélkül igyekszem felnyitni a dobozt.

- Kösz, nem. Az elmúlt napokban annyi édességet ettem, hála ennek a töknek, hogy egy életre elég volt belőle - feleli elmosolyodva. - És így sem fogom megúszni - teszi hozzá.

- Szerintem nincs olyan mennyiség, hogy egy életre elég - jegyzem meg vigyorogva, s végre sikerül megszabadítanom a dobozt a fedőjétől. Az is az éjjeliszekrényen landol és már magamhoz is veszek egy kanalat. - Van mit leedzeni - heccelem.

- Legalább lesz, aki édességet eszik vele és én sem fogok cukormérgezést kapni.

- Majd versenyt rendezünk, ki bír többet enni és kúrálhattok minket Asaméval - ajánlom be széles mosollyal. A fagylalt elég laktató, egy egész dobozzal csak nagyon ritkán tudok betömni, aztán megesik, hogy fáj a hasam tőle, de ebben a gumicukor a legnyerőbb, abból kilószám meg bírok enni, csak utána hagyjanak az ágyban döglődni fél napig.

- Vállalom a kockázatot, mert lövésem sincs, a kölyöknek hol van az a határ, mikor már nem bír több édeset magába tömni - mondja mosolyogva és megsimogatja Eiya karját. Nem tudom megszokni, annyira tetszik, hogy még ilyenkor is óvatosan, lassú mozdulatokkal ér Eiyához. Mellette a srác tényleg olyan, mint egy nagyon törékeny, nagyon érzékeny holmi. Mármint nem tárgy, de nem is emberi, ahogy Ao bánik vele. Persze pozitív értelemben.

- Elég ciki lesz, ha kiderül, hogy kénytelen vagy felvásárolni neki egy édességboltot saját használatra - ugratom.

- Ez még így is előfordulhat.

- Tényleg? - kuncogom.

- Valamit kénytelen lesz kezdeni magával, ha rendbe jött - jelenti ki elmosolyodva. Ezzel egyetértek. - Mindig azt mondogatta, hogy egyszer majd lesz egy hatalmas édességboltja tele mindenféle különleges csokikkal és süteményekkel, ha egyszer megszabadul Liong Samtól. Hát megígértem neki, hogy megkapja és azt is, hogy kiviszem onnan. Persze kiröhögött, hogy ne akarjam ugratni és túlzottan hatalmas reményekbe ringatni. Most meg... - Én is elmosolyodom. Végre tudjuk, mit akar Eiya. Az ölembe teszem a fagylaltot, majd előkeresem a telefonomat, hogy Asaménak pötyögjek egy üzenetet.

- Egészen el tudom képzelni - mondom őszintén. - Meghallgatnám, hogy ő hogyan álmodta meg, mitől lennének különlegesek az üzletben kapható finomságok. - “Mit gondolsz, belefér a profilunkba egy édességbolt?” - írom meg Asaménak és egy széles vigyorral elküldöm neki.

- Hamarosan megteheted - kuncogja a férfi, mert Eiya is mocorogni kezd. Izgalom és idegesség lesz rajtam úrrá, mivel akárhányszor jártam itt, ébren és józanul még nem láttam, ezért fogalmam sincs, milyen a srác. Egy apró mosolyt küldök Aonak, aztán megnézem, mit írt vissza a rosszfiúm: “A ruhaüzletek mellett, amiket előszeretettel látogatsz? Kettő is.” Jót vigyorgok. “Aoyun szerint Eiya egy hatalmas édességboltra vágyik mindenféle különleges csokival, sütivel. Szerintem ez tök jó és én is díjaznám.” - válaszolok neki, aztán újabb falatokat küldök le a már olvadásnak indult fagylaltból. Egyelőre csendben várok, nem tudom, mit mondhatnék, mivel feszültséget érzek magamban.

- Tianshi - szólal meg a srác álmos hangon és szemét dörzsölve ül fel, ám amint észrevesz engem, egyből Ao oldalához húzódik, szinte elbújva, mire a férfi megint csak óvatosan simogatja meg.

- Méiguānxì, háizi. Suíyì tán rìběn. - Aha, ez így fenséges lesz... Ao akármit is mondott, Eiya a fejét rázza, mire újra szelíd simogatást kap mosollyal fűszerezve. Tudom, hogy meg kéne tanulnom a kínai nyelvet, de úgy gondoltam, a magyar egyelőre bőven elég, most azonban kibaszottul frusztrál, hogy halvány lila fingom sincs, mi hangzott el és hülyén is érzem magam ettől az egésztől. Eiya első ránézésre most tök olyan, mint egy félénk hatéves, ami nekem nem fér össze azzal, amiket hallottam és olvastam róla. - Jól van - feleli Ao a srácnak, majd rám pillant. - Nyugodtan beszélj hozzá - kér engem -, nem felejtett el japánul, csak most játsza a megszeppent nyuszit. - Erre Eiya belekönyököl Ao oldalába célzatosan, de a férfi csak elvigyorodik. - Megvédheted ám magad szóban is, nem kell az oldalamba építened a könyököd.

- Xié'è.

- Nem én viselkedek úgy, mint egy hat éves kisgyerek.

- Wǒ hèn nǐ, Tianshi! - duzzogja, Ao pedig csak bólint neki.

- A nevem Deon - szólalok meg. - Egy kukkot se értek kínaiul, ezért kérlek, ezt a nyelvet használd, különben kénytelen leszek Asamét felkérni fordítónak.

- Ne hívd ide - kéri csendesen. Ez a nyelv sokkal szebben hangzik a szájából, dallamosan és lágyan beszéli.

- Nem hívom, dolgozik, csak kellett valami, amivel rábírlak a közös nyelv használatára. Fagyit? Kicsit megolvadt már - teszem hozzá felé nyújtva a dobozt. Felnéz Aora, mintha megerősítést várna valamire, a férfi pedig biccent neki, hogy nyugodtan elfogadhatja, így elvesz egy kanalat az éjjeliszekrényről és ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjen hozzám, vesz a fagyiból.

- Köszönöm.

- Szívesen. Aoyun mondta, hogy szereted az édességet és hogy őt már lassan megmérgezed azzal a mennyiséggel, amennyit belé tömsz - mondom halvány mosollyal.

- Mindig túloz - közli egyszerűen, ám a mozdulatai rá is cáfolnak erre a kijelentésre, mert vesz a kanalára megint és azt a férfinak nyújtja, Ao pedig elfogadja.

- Szerintem csak nem tud neked nemet mondani - kuncogom.

- De tud.

- Néha kell, elég csúnya lenne, ha tényleg cukormérgezést kapna - ugratom Eiyát.

- Olyat nem is lehet kapni.

- Rosszul lehet lenni a mértéktelen édességfogyasztástól - jelentem ki.

- Te voltál már?

- Benyaltam kemény egy óra alatt több, mint egy kiló gumicukrot. Szerinted? - kérdezem röhögve, a srác pedig elmosolyodik. Akkor nem voltam ennyire humoromnál és meglehetősen nehezteltem azokra, akik kinevettek, de most már szent a béke, én is jól szórakozom a saját hülyeségemen.

- Én azt szeretem, amelyiknek állatka formája van. Azok aranyosak, csak sajnálom őket megenni. - A fejem fogom a röhögéstől. Azért ezt se hallottam még soha senkitől.

- Bakker, van egy formája a kukacnak, amiben megeszem! - nevetem.

- Arra én mindig csomót kötök.

- Kézzel nem nagy ügy - mondom vállat vonva, újabb falat fagyit magamhoz véve. Most már figyelnem kell, mert az egy dolog, hogy lefagyott a kezem, de már csöpög és nem akarom leenni magam.

- Ha túl erősen húzom meg, elszakad, de az is jó, mikor hatot összekötsz és kapsz egy nagyon hosszú kukacot. Tianshi egyszer hozott nekem vagy húsz darabot. A végén a kígyó elért a szobám ajtajától az ágyig - árulja el elkuncogva magát. - Aztán elvették tőlem - mondja elszontyolodva, mire Ao ismét kedvesen nyúl felé, hogy megsimogassa az arcát, aki első pillanatban el is húzódik, hogy ne érjenek hozzá, aztán lassan ő maga húzódik közelebb a felé nyúló kézhez, hagyva végül magát. Tényleg olyan, mint egy félénk hatéves, egy gyerek. Furcsa, mert valamiféle csalódást érzek magamban.


Eiya sokkal súlyosabb eset, mint Ehime, ezt pedig fel kell dolgoznom magamban. Nagyon is megértem, Ao miért olyan kettős érzelmekkel szereti őt, de jelen helyzetben, azt hiszem, én nem tudok mit kezdeni a sráccal. Inkább felállok és leteszem a fagylaltot az éjjeliszekrényre.

- Később jövök még - ígérem -, de most dolgom van. - Azzal megindulok az ajtó felé.

- Rendben van - szólal meg Ao.