12.

Aoyun

Az éjszaka nyugodtan telik, így sikerül pihennem nekem is eleget ahhoz, hogy már korán reggel ébren legyek. Óvatosan mászok ki a kölyök mellől, egy rövid csókot nyomva homlokára, majd a fürdőbe megyek. Lezuhanyozok, rendbe teszem magam és átöltözöm. Eiyát hagyom még aludni, kávéért és reggeliért megyek magunknak. Amint megvagyok vele, óvatosan felkeltem a kölyköt. Szívesen hagynám még aludni, de nem tudom, mikorra várhatjuk Bakarit, így amint Eiya is elég éberré válik, lassan megmosdatom őt, átkötözöm a sebét, majd nekiálluk reggelizni és kávézni. Tíz, negyed tizenegy magasságára sikerül mindennel végeznem, beleértve a rendrakást is. Talán nem ártana kérnem néhány könyvet Deontól, hogy Eiya lefoglalja magát valamivel, így később ezt is megejtem, addig pedig visszamegyek hozzá.

- Kérhetek egy cigit?

- Ideges vagy? - kínálom meg közben.

- Egy kicsit.

- Nem lesz gond  - ígérem meg neki. - Kérek neked majd Deontól néhány könyvet, hogy azért ne und magad halálra itt mindennap a négy falat bámulva. Ha pedig szeretnéd, kicsit kiviszlek az udvarra is, rendben?

- Az jó - mosolyogja. Elhal kettőnk közt a beszélgetés, amit annyira nem is bánok, de szeretném, ha hamarosan már nem csak velem tudna kommunikálni. Lassan mögé telepedek, majd vállára támasztva állam karolom őt magamhoz, s lehunyva szemem egy mantrát kezdek el mormolni neki, miközben lágyan ringatom is. Igazából ebbe bele tudunk feledkezni mindketten. Eiya hamarosan eloltja a cigit, majd fejemnek döntve fejét csúsztatja kezét enyémre. Érzem, hogy lassan elnyugszik és elernyed karjaimban, légzése is nyugodttá válik, ám tudom, hogy nem alszik. Lassan vezetem őt végig a meditáción, folyamatosan mormolva a mantrát, bele-bele csempészve egy-egy kérést is. Kopogást hallok meg, így egyszerre szólva a kölyökhöz és a kintlévőhöz is szólalok meg.

- Gyere! - Lassan pedig elkezdem kivezetni Eiyát a meditációból ezáltal. Deon dugja be a fejét az ajtón és elmosolyodik. Viszonzom azt, majd csak tekintetemmel jelzem neki, hogy jöjjön csak. Tálca van a kezében, rajta egy tányér egy másikkal lefedve, kakaó, lekvár és egy pohár tej. Tovább mormolom a mantrát, egészen addig, mígnem Eiya is visszatalál a valóságba, s testének eddigi lassú ritmusa ismét normálissá válik. Megsimogatom az arcát, majd végigdörgölök karjain. - Jó reggelt! - köszöntöm végül Deont.

- Szia - köszön Eiya is neki, bár még hangján erősen hallani azt a nyugodtságot, amiben a meditáció alatt volt.

- Reggel... Hol van az már? Hétkor kelés, kajálás, öltözés és irány a dojo majdnem minden nap nekem, utána fürdés, öltözés és kajálás. Na, ez utóbbit kicsit megvarriáltam, csináltam palacsintát - meséli vidáman és lassan hozzánk lépked és a közelünkbe pakolja a tálcát.

- Szerencsére sikerült pihennem eleget ahhoz, hogy most én is korábban talpon legyek, bár nyolcig sikeresen durmoltam kivételesen.

- Rád fért - jegyzi meg Eiya csendesen.

- Tudom. Köszönjük a palacsintát - mosolygok rá és csinálok egyet Eiyának, megpakolva kakaóval, majd a kezébe adom. Magam csak üresen fogyasztom el, de így is igazán finom.

- Finom - mondja a kölyök szinte abba sem hagyva a burkolást. Deon áttelepszik a székbe és csak büszkén mosolyogva figyel minket.

- Ha fájni fog a hasad, megharaplak - fenyegetem meg játékosan Jit, de csinálok neki egy újabbat, ezt most lekvárral. Örülök, hogy eszik és rendesen.

- Ha kell, csinálok még - kuncogja a másik srác. - Ez az én kizárólagos jogom ebben a házban, Ayakonak csak akkor engedem át, ha én már odafőttem a tűzhely fölé, merthogy mindenki úgy jár rá, mint a gyerekek az édességre. Imádom, mikor rajtakapok egy-egy testőrt, hogy settenkedik, vagy megkívánom és már hűlt helye sincs - neveti. - Merthogy egyébként Asaménak és a barátaimnak szoktam sütni palacsintát - árulja el.

- A fél életed a konyhában tölthetnéd, ha mindenkit jól akarnál lakatni vele - kuncogom.

- A barátaid milyenek? - kérdezi a kölyök, miközben egy újabbat kér és a kakaóra mutat, mikor várom, hogy eldöntse, mit tegyek bele neki.

- Kazukira emlékszel?

- Igen, szemüveges, sovány srác, de nálam magasabb volt - mondja elgondolkodva.

- Azóta elég dögös srác lett belőle, Nishida kikupálta - árulja el széles vigyorral. - Akarsz róla látni képet? - kérdezi meg. - Ő volt az első, aki a barátom lett. Gyorsulási versenyre vitt Asame, én meg berongyoltam a kocsik közé. Nem ismertem én senkit, de szartam is az egészre, engem csak a verdák érdekeltek, ő meg odajött hozzám és tök normális volt, pedig az utcán beletaposnak az aszfaltba egy ilyen tettért.

- Aha. Kíváncsi vagyok, hogy néz ki - feleli lelkesen, ezért Deon előkutatja a telefonját a vállán hordott övtáskából és keres egy képet Kazukiról. Amint megvan vele, lassan Eiya felé nyújtja, kölyköm arcára pedig kiül a csodálkozás.

- Miből lesz a cserebogár, mi? - kérdezi röhögve. - Láttam róla régi képet. Hát... mondanom sem kell, szakadtam a röhögéstől. Nem tudom, Asame és később Nishida mit látott benne, de a mai Kazut ismerve egyikük se faragott rá. Pártfogolt lett.

- Hát... nem gondoltam volna, hogy ezt lehet kihozni belőle. Elég kitartó volt akkor Nishida  - kuncogja Eiya.

- Az tuti, elég meredek hülyeségeket kellett csinálnom, hogy Nishida kiakadjon. Azt simán elviselte, hogy beközöltem neki, hogy az alvilágim mostantól hivatalosan is a kutyám és bármit is tett korábban, azért maximum velem tárgyalhat, de amikor meglátott lolitaként... - meséli elröhögve magát. - Kábé fél éve ismert, vagy hogy, és nekem vannak ilyen heppjeim, szóval mivel versenyezni még nem tudtam, Kaz ellen vesztettem egy fogadást, gondoltam, csinálok egy kis meglepit. Kurvajóvolt!

- És mindezt hagyták? - kérdezi Ji őszinte kíváncsisággal.

- Nekem egyetlen ember mondhat nemet, akinek a szaván tényleg és igazán elgondolkodom, és ez Asame. A barátaimra és anyámra még hallgatok, de elég önfejű vagyok hozzá, hogy megoldjam azt is, amit nem hagynak, de nem lesz belőle gond. Rosszat senkinek se akarok, de az ártalmatlan hülyeségekben szerencsére inkább segédtáborom van, mintsem ellentáborom.

- Érdekes társaság lehettek.

- Shinjit tudod, ki? - Eiya pedig megrázza a fejét nemlegesen. - Kérem - kéri a telefonját vissza újra lassan nyújtva ki érte a kezét. Amint megkapja, újabb képet keres benne, aztán visszaadja. - Itt volt testőr szerintem már akkor is, mikor még te is itt voltál, de lehet, hogy sose találkoztatok, mert eléggé zárkózó, csendes, magánakvaló és visszahúzódó volt. Ryuuichi nevelte, Asame meg őt rendelte mellém, mikor arról volt szó, hogy kell mellém egy testőr. Azóta olyan, mintha a bátyám lenne és ő is öcsikeként gondol rám, már amikor nem az életét nehezítem a hülyeségekkel és nem kénytelen végigrohanni a birtokot utánam - teszi hozzá elvigyorodva.

- Nem emlékszem rá - vallja be. - Kedvesnek tűnik. A többiekről is van képed? - kérdezi visszanyújtva a telefont, én pedig elveszem a tálcát és az éjjeliszekrényre rakom.

- Nyugodtan közelebb ülhetsz - mondom Deonnak elmosolyodva, hogy ne kelljen sokat ugrálnia. Eiya egyelőre elfogadta a közelségét, így nem lesz gond belőle, persze maradok mögötte, ha bármi mégis adódna.

- Kösz. Szívesen megmutatok mindenkit, rengeteg képem van a bandáról, anyukámról, a húgomról, az életemről, csak nem mind a telefonomon. Itt csak pár kép van, a többit a laptopomon tárolom, ha akarod és bírod a kiképzést, azt is áthozom majd - ajánlja fel. - Shin nagyon rendes, remek testőr és igaz barát. Nem tudom, más yakuzák kedvenceivel találkoztál-e, de a banda következő tagja Yoru. - Megint keres, aztán visszaadja a telefont. - Asahito pártfogoltja. Ő a vad, mi csak feketepárducnak nevezzük, mert folyton feketében van és tényleg olyan, mint egy vadmacska. Tiltólistát kaptam Asamétól az első adandó alkalommal, mikor lehetőség volt találkozni velük, engem meg kábé úgy vonzottak, mint éji lepkét a lámpafény.

- Őrá emlékszem. Nem sűrűn jelentek meg nagyobb összejöveteleken, de mindig botrányt rendeztek. Asame tényleg nem kedvelte őket és Asahito-sama még engem is alaposan végigmért, csakhogy bosszantsa vele Asamét. Állandóan meg akart venni tőle, emlékszem, mindig azt mondta, kellene a házikedvencének egy játszótárs, Asame meg általában elhajtotta őt a fenébe, hogy azzal játsszon, ami vele egyidős - meséli a kölyök, Deon pedig szinte pukkad a röhögéstél, még a száját is befogja és kipirul.

- Igen-igen-igen-igen! - neveti. - Imádom Asame és Asahito párosát, egyszerűen halálos, amit művelnek! - árulja el izgágán. - Állandóan szívják egymás vérét, mi meg Yoruval élvezzük a műsort. Nem mintha mi nem szívóznánk egymással, de a yakuzáink ezt magasabb szinten űzik és valami frenetikus, ahogy csinálják. Asahito amúgy engem is alaposan megnézett magának, még az állam is megfogta, hogy megemelje a fejem, de érzékelte, hogy köbö hajszál választja el attól, hogy nekimenjek. Agresszív tetű voltam, mikor idekerültem - ismeri be vidáman.

- Asahitot sosem zavarta, ha valaki nekiugrik, még élvezte is. Emlékszem, Keiyuu, azt hiszem, így hívták Nagano-sama kedvencét, egyszer tényleg neki is ugrott, de olyan szinten, hogy a karma nyoma ott maradt Asahito-sama arcán.

- Ja-ja, Asahito nem egy ijedős, szelíd bárányka, de ez normális egy olyan srác mellett, mint Yoru - mondja, s újra kérő mozdulattal a telefonért nyúl, majd újabb képet előkeresve nyújtja azt vissza Eiyának. - Igen, Nagano kedvence volt Keiyuu. Ez már egy hosszabb sztori, ahhoz kapcsolódik, amikor Naoto meghalt. Azzal a kínai vadászkopóval lepaktált Hitsuji, ezért Asame kivégezte, a helyére pedig némi lecke után beavanzsálta Hirotot, aki a pártfogoltja volt. Asszem, ha nyomsz egy balrát, ő lesz látható - teszi hozzá. - Viszont Hiroto tulajdonában volt a már említett alvilágim, Tatsuki tetoválószalonja, nekem meg az kellett, úgyhogy amint lehetett beszélni Hiroval, mondtam neki, hogy nincs igazán cserealapom, ezért kérjen valamit, amit én el tudok nagy valószínűséggel intézni neki és cserébe megkapom a szalont. Hát ő Keiyuut kérte. Kellett egy kis morgás, de elintéztem, ők meg ezután a barátaim lettek, bár a bandához annyira szorosan nem kapcsolódnak, mivel Keiyuu és Yoru közt azért megmaradt egy hideg, kissé feszült viszony a múltból eredő dolgok miatt.

- Igen, ő is ismerős.

- Hiroto a gyorsulási versenyeken rivalizált Kazuval, őket is össze kellett békíteni, de legalább sikerült és most már nem akarják széttépni egymást egy-egy verseny után - meséli nevetve. - Biztos remek látványt nyújtottak, de azért jobb egy idegen, gazdag kölyköt kiosztani, mint egymást elgyepálni.

- Nem sűrűn voltam gyorsulási versenyen. Talán egyszer vitt magával minket Asame, de akkor is azért, hogy átadjon valamit Nishidának és megmutassa neki Kazukit. Nem sokkal utána meg elkerültem innen.

- Én is hallomásból tudom, hogy tépték egymást néha, sajnos lemaradtam róla, viszont a közöttük lévő hepajt erősen érzékeltem, ráadásul Keiyuu is beszállt. Nem igazán lopták be magukat a szívembe, Keijel eléggé hajszálon múlt, hogy ne akaszkodjak össze. A riválisokkal nem vagyok valami visszafogott, de szerencsére nem volt időnk kialakítani a harcias állapotokat, aztán már azon voltam, hogy Kei átkerüljön Hirotohoz és segítettem őket, amiben tudtam.

- Az jó.

- Szóval a banda eddig ismertetett tagjai Kaz, Shin, Yoru és van még valaki, akivel tulképp én ápolom a legjobb kapcsolatot, mert én ismerem a legjobban. - Megint a kezét nyújtja, hogy megkeresse a kellő képet. - Jeremy. Tatsuki tanítványa, ővele is hajszálnyi választott el attól, hogy rivalizálásba kezdjünk és hegylakósan csak egy maradhasson a gáton. Rengeteg közös pontunk van, ráadásul Tatsuki kábé a helyemre választotta, ami meglehetősen ingerelt még annak ellenére is, hogy én Asame utódja akartam lenni.

- Ezt a Tatsukit sokat emlegeted. Ő ki neked? Róla van kép?

- Van. - Megkeresi, majd visszaadja a telefont megint. Eiya hosszan nézi a képet és érzem, hogy megborzong a karjaimban. Elmosolyodom rajta és ismét megdörgölöm a karját. - Tulajdonképpen első körben neki köszönhetem, hogy még élek. Tetoválószalonja volt és hozzá mentem el pirszinget lövetni, aztán mivel jó volt a légkör nála, random megjelentem lábat lógatni. Volt egy... balesetem tizennégy éves koromban, aminek köszönhetően mindkét kulcscsontom szilánkosra tört és emiatt elestem a nekem szánt nagy pályától. Versenyszerűen úsztam és eredményes is voltam benne, volt mentorom, a szüleim rengeteget áldoztak a karrieremre, de a lesérülésem után rájöttem, hogy apámnak csak eszköz voltam a kezében, mert konkrétan le se tojt utána. Emiatt eléggé életunt voltam és elkezdtem álomvilágba menekülni, ami miatt kómába kezdtem esedezni. Tatsuki volt az, aki időben felismerte ezt és orvoshoz vitt, elkezdett meditáltatni, hipnotizálni, tanított, foglalkozott velem a maga módján, aztán bebuktam egy ügyletet, amit rám bízott, ami kicsit megtörte a dolgainkat. Elpártoltam tőle, Asame is kivetette rám a hálóját, úgyhogy a viszontlátás eléggé mókásra sikerült, de igazán szoros kapcsolat alakult ki köztünk.

- Ő az akkor, akit említettél, hogy tud neked majd segíteni? - pillant fel rám, én pedig aprót bólintok neki. - Elég félelmetesnek tűnik.

- Olyan ember, aki az alvilágba született és mindent maga intézett, szerzett meg. Kemény és határozott ember, aki a semmiből küzdötte fel magát addig, hogy még a yakuzák is kétszer meggondolják, akarnak-e összetűzést vele. Nagy tudású, elszánt fickó, de sokat szelídült. Nem kell tőle félned, azért jön, hogy segítsen és meg fogja tenni.

- És a másik, akit említett Ao? Az az orvosféle... ő milyen ember?

- Bakari, Tatsuki jobbkeze. - Ismét kéri a telefont és keres képet az említettről. - Tíz éves volt, amikor felszedte őt az utcáról Tatsuki. Elég keményen megdolgozta és az élet is. Igen, jól látod, megégett az arca. Tulajdonképpen nem csak az, mivel az asszonyára és a kisfiára gyújtották a lakásukat, ő pedig berongyolt értük, de segíteni már nem tudott rajtuk. Hűvös és kimért, mint Asame, de még nála is kevesebb érzelmet képes mutatni, nekem is kellett egy idő, mire megpuhítottam. Ő is sokat változott, de nem túl közvetlen, főleg akkor nem, ha orvosként van rá szükség. Nagyon bölcs és körültekintő, a tudását folyamatosan bővíti, keveset beszél, de sokat mond.

- Én... a fóbiám miatt megszoktam, hogy folyamatosan beszélnek hozzám, hogy mondják, mi lesz, mit csinálnak, mikor ébren vagyok... De... ő szimpatikus. - Ezen pedig még én magam is meglepődök.

- Szerintem megoldható, hogy elmondja, mit csinál, miért és mit állapít meg, vagy csevegjen, ha azt szeretnéd. Ha orvoslásról van szó, nem ismer viccet - mondja komolyan. - Tatsuki ijesztően fest, de ő az az ember, aki azért, hogy megvédje a szerelmét, meg mindenkit, aki neki fontos, elpusztított egy egész klánnyi ellenséget. Alapos, könyörtelen és gátlástalan, de ezt szeretem és tisztelem benne, mert ha nem ilyen lenne, nem lett volna képes segíteni rajtam.

- És mikor jön?

- Bakarit háromra rendeltem ide, Tatsukinak még csak említettem, hogy szeretném, ha eljönne.

- Oké. Holnap jöhet Tatsuki is. Aonak ez fontos, tudom, hogy segíteni tudjon nekem, ezért én is szeretném.

- Tatsukinak megsérültek a kezei abban a harcban, amit említettem, ezért őt egy kicsit tovább tart megkérni, nem tudom, hogy holnapra meggyőzhető lesz-e, de mindent megteszek a siker érdekében.

- Annyira nem sürgős - szólalok meg én. - Majd, ha úgy látja jónak. Egy darabig még úgysem megyünk innen el, ha csak ki nem raknak minket - kacsintok Deonra.

- Nem fognak és Asame is csak akkor jön ide - intézi szavait komolyan Eiyának -, amikor te hívod ide. Addig nem.

- Rendben - mosolyodik el a kölyök. - És mit szoktál itt csinálni, amikor nem edzel?

- Áthívom a barátaimat, segítek Asaménak, tanulok, táncolok, úszom, beszélgetek a testőrökkel, alkotok, játszom Shabuval, új terveket szövök, amivel kiakaszthatom a többieket, olvasok, átrángatom a moziszobába Asamét, vagy valamilyen más módon vonom el a munkájától, kimegyek kutyázni, amiről ő szigorúan nem tud - mondja vigyorogva, rákacsintva Eiyára -, szórakoztatom a vendégeit, beülök Ayakohoz, telefonálok, fényképezek, üzeneteket írkálok, heverészek és henyélek, de csavargok is bőszen.

- Akkor nem unatkozol - kuncogja. - Kaphatok könyveket?

- Aha. Milyet szeretnél?

- A szamurájokról szólóakat nagyon szeretem például és az izgalmas krimiket is.

- Abból lesz bőven. Majd szólok valamelyik testőrnek, hogy tolja át az egyik könyvespolcot - jegyzi meg vigyorogva.

- Ne - kuncogja Eiya. - Ezek képesek megtenni anélkül, hogy lepakolják - neveti.

- Pont az a lényeg - mondja vidáman Deon.

- Ez jó - neveti még mindig Eiya. Megsimogatom a hátát mosolyogva. Nagyon rég nevetett már ennyit és ilyen őszintén. Tetszik, Deon tényleg csodákra képes. - Néha én is kibabráltam az őrökkel, mikor Asame elfoglalt volt és szabadidőt engedélyezett. Lévén mélynövésű vagyok ezzel a kemény százötvenegynehány centimmel, könnyen el tudtam bújni és szerettem felmászni magas helyekre is - meséli vidáman. - Sokszor csináltam azt, hogy elbújtam és papírgalacsinokkal lövöldöztem őket, ilyen egészen aprókkal, de úgy, hogy ne vegyenek észre. Persze volt, hogy lebuktam, ők meg nem győztek mászni utánam, hogy lehozzanak a rejtekhelyemről, mint valami fán rekedt macskát. - Ezen Deon jót vigyorog.

- Én télleg megedzettem őket, kezdetnek mindjárt magamra gyújtottam a szobát, kiugrottam az ablakon, meglógtam...

- Nem kaptak idegbajt? - kérdezi kuncogva.

- Az volt a lényeg. Ki akartam zökkenteni Asamét a nyugalmából, ahhoz pedig fel kellett bolydítani mindent körülötte.

- És sikerült? - kérdezi kíváncsian.

- Nem szándékosan, de igen. És nem örültem neki túlzottan - ismeri be.

- Gondolom, úgy reagált, ahogy nem pont eltervezted.

- Nem pozitív értelemben sikerült kiakasztanom, ahogy akartam, hanem tényleg.

- Sejtettem.

- Miután kinyuvasztotta azt a kínai kopót, jött egy másik. Egy nagyobb pofa, akivel nem lehetett szarakodni. Az úszó időmben mentorolt és konkrétan nem akart semmi mást, csak azt, hogy Asame odaadjon neki. És ezért bármire hajlandó lett volna. Hát elmentem hozzá, elszívtam vele egy cigit, aztán hazajöttem, őt meg lehetett temetni. Nem lettem érte megdicsérve, mert nagyon sok buktatója volt a tervemnek, ráadásul kurvára féltem tőle, mert gyerekkorom óta kerülgetett ilyen pedobear jelleggel, de vannak harcok, amiket nem adok át Asaménak, mert inkább az én ügyem, mint az övé - meséli el őszintén.

- Hát, neked is kijutott a jóból rendesen - mondja csendesen. - Miután Asame eladott egy kínainak, egész normálisan ment a sorom. Szajhának kezeltek, hisz annak kaptak, de a rémhírekkel ellentétben nem bántottak, legalábbis ott nem. Aztán túladtak rajtam, mert a férfi egy csomó pénzzel tartozott a Si-tainak, onnantól kezdve pedig az egész rémálommá vált. Egy darabig persze békén hagytak, nem nyitotta rám a kutya sem az ajtót jó egy hónapig. Ennyi volt a türelmi idő...

- Nekem a legjobb dolog az életemben az, hogy ide kerültem - mondja Deon komolyan. - Rohadt szarul végezhettem volna, rebezsgetve volt a hullazsák, a betonozás, vagy Naoto részéről, hogy kinyuvaszt, de pont leszartam. Nekem az tette rendbe az életem és lett sokkal jobb, mint valaha volt, hogy idehoztak és igazi kihívások elé állítottak. Mázlim volt, ezt elismerem, de volt egy olyan személyiségem, amivel nagyon kevesen bírtak volna el.

- Tudod, minden szenvedés és gyötrelem ellenére is... örülök, hogy végül így történt minden - szólal meg a kölyök halvány mosollyal az arcán. - Ha nem így lett volna, nem ismerem meg Aot és talán az igazi boldogságot sem... Haltáp, szervdonor... mindegy, mi lett volna a vége, mert ez a két véglet létezik csak egy szajha számára Kínában.

- Ja, halkaja is lehettem volna! - kuncogja. - Kína a múlt - vált komolyra. - A jövő jó lehet.

- És az is lesz - jelenti ki magabiztosan.

- Örülök, hogy egy nevezőn vagyunk. Van még kérdésed? Kérsz valamit esetleg? Te? - kérdezi tőlem.

- Ha eszembe jut, felteszem, ígérem - biztosítja róla Deont. - Nem, köszi. Azt hiszem, tele vagyok - kuncogja és megsimogatja saját hasát. Elvigyorodom rajta.

- Én sem kérek semmit - válaszolok, majd elveszem a cigim és meggyújtva Eiya szájába dugom, utána magamnak is gyújtok egyet és Deont is megkínálom.

- Elfogadom, köszi - mondja és lassan nyúl érte, mikor az Eiya kezében lévő telefon megszólal és a kölyköm megugrik a karjaimban. Odaadom Deonnak a készüléket, mert kinyújtja érte a kezét, miközben simogatom és nyugtatom a kölyköt az ölemben, aki szerencsére hamar ismét elnyugszik.

- Jól van, semmi baj - dicsérem csendesen, csókot nyomva nyakára.

- Kimegyek, gyere a folyosóra - mondja a készülékbe, aztán elindul. - Megjött Bakari - jelenti be, mialatt elteszi az övtáskájába a mobilt.

- Semmi gond, nyugodtan gyertek majd be - kérem őt, Deon pedig kimegy a férfiért. Az egész nem tart sokáig, s végül a nevezettel együtt tér vissza a szobába. Tudom, illetlenség, hogy nem állok fel, de egyelőre jobb az mindenkinek, ha maradok Eiya mellett, s egy apró biccentéssel köszöntöm a férfit, aki viszonozza ezt, Ji pedig megszeppenten ül az ölemben és szorítja kezem.

- Nyugodj meg - szólal meg Bakari -, nincs mitől tartanod. - A kölyök felnéz a férfira és keze is enged a szorításból, így ki tudom szabadítani balomat is, hogy tovább oldva őt végigmasszírozzak a feszültségpontjain. - Deon elmondta, nagyjából mire számíthatok, de a pontos dolgokat nektek kellene elmondani. A pszichológus Tatsuki, a kémikus Masao, én orvos vagyok. - Bakari tényleg olyan, mint amilyennek Deon leírta, kimért és semleges, tartása pedig magabiztos.

- Elmondod vagy beszéljek én? - kérdezem csendesen a kölyöktől.

- Elmondom - feleli, így csak folytatom tovább a masszírozását. - Érintésfóbiám van. Félek attól, ha valaki hozzám akar érni, megijedek és pánikba esek, ugyanakkor a hirtelen mozdulatok is ilyen hatást váltanak ki. Ha lassan közelítenek felém és hagyják, hogy én is ezt tegyem, akkor nincs gond. Belenyugszom abba, hogy megérintenek, ugyanakkor nekem arra is szükségem van, hogy folyamatosan mondják, mi lesz velem, mi fog történi, miután mi következik, ezért sokszor inkább bealtatóztak vagy nyugtatóztak, ha meg akartak vizsgálni.

- Nem vagyok híve a gyógyszerezésnek, ilyen apróságok miatt pedig főleg nem. Főként a saját érzékeimre hagyatkozom, mert azok mindig velem vannak, nem kell egy táska műszert hordoznom magammal és nem vagyok meglőve, ha nincs nálam, de szükség lenne rám, ennek megfelelően a módszereim is sok esetben eltérnek a szokottól - mutatja be magá Bakari, Deon pedig visszaül a székbe és rágyújt.

- Igazából ezért is kértem meg Deont, hogy ha lehet, hívjon ide - szólalok meg. - Elég sokáig tömték GHB-val és egyéb gyógyszerekkel Eiyát, pontosabban közel négy évig, ahhoz, hogy ha szükség lenne rá, de elkerülhető, ne kelljen semmilyen szerrel tömni, viszont az én tudásom sajnos elég hiányos ezen a téren - vallom be őszintén. - Az elmúlt négy évben elég sok műtéten átesett már, most az utóbbi időben is volt két komolyabb, hogy helyrehozzák őt legalább annyira, hogy vizelésre tudja használni a férfiasságát.

- Orvosi papírjai vannak? Rendes, normális papírok, a hantával semmire se megyek - köti ki határozottan. - Sok mindent lehet gyógyszerek és erőszak nélkül kezelni, én jobb’ szeretem, ha a test maga regenerálja önmagát, mert az erősíti, de igenis van olyan helyzet, amikor közbe kell avatkozni, mert a szervezet nem elég gyors. Csodát azonban már láttam, csak ez nem az én asztalom - teszi hozzá.

- Sajnos nincs meg minden - válaszolom kikelve Eiya mögül és odalépek az íróasztalhoz, majd elvéve onnan a dossziét adom azt Bakari kezébe és visszatelepedek a kölyök mögé. - A Si-tai gondosan ügyelt arra, hogy mindent eltűntessen, így volt, amit nem tudtam már megszerezni még egyszer.

- Tulajdonképpen mit tudsz? - kérdezi, miközben figyelmesen olvasni kezdi a lapokat, fel sem emelve a tekintetét róluk.

- Ismerek néhány akupresszúrás pontot, amivel lehet enyhíteni a fájdalmat, csillapítani valamelyest a lázat, le tudom nyugtatni őt. Választhattam, vagy maradok a kölyök mellett, hogy amennyire lehet, megóvjam, vagy eljárok a mesteremhez, hogy jobban elsajátíthassam ezeket a dolgokat. Az előbbi maradt...

- Mi voltál és mi vagy? Nem csak ez a tudásod érdekel, azzal is szeretnék tisztában lenni, hogy mire vagy képes, mire alkalmaztak, milyen képességekkel bírsz, mert ha azt akarod, hogy tanítsalak, akkor ahhoz kell igazodnom, amid már van, hogy időt spóroljunk.

- Egyszerű testőr voltam, arra képeztek ki, hogy védjem a gazdám. Amit el akarok érni, azért keményen megküzdök, nem számít, hányszor kell felállnom egy hasraesésből, ugyanakkor megfontoltan cselekszem és a lehetőségeimhez mérten végzem a munkám, intézem a dolgaim. Nem kapkodok el semmit, kivárom a megfelelő pillanatot és akkor cselekszem. Persze az ember hazai terepen könnyebben mozog. Közel hetven testőrt kijátszva végeztem a gazdámmal, és mire ráeszméltek, hogy mi történt, már rég a Tokióba tartó gépen utaztam, jelenleg pedig Akihito tanítványaként vagyok itt és azért, hogy vigyázzak a kölyökre.

- Az eredményeid szépek - közli kurtán. - Gyere ide - int magához. Felkelek a kölyök mögül és odalépek hozzá. Mire számíthatok? Lényegtelen, bármire. Bakari a fejét kidönti oldalra, hogy Eiyára tudjon nézni, szemem sarkából pedig látom, hogy ő is figyel a férfira. - Nem bántom - jelenti ki határozottan.

- Az alvilágiak - szólal meg Deon - gyakran szemléltetnek vagy tesztelnek valamit a másik emberen. Ne ijedj meg - kéri Eiyát, Bakari pedig a kezét nyújtja nekem. Elfogadom és felé nyújtom sajátomat. Ráfog a csuklómra és határozottan ráz rajta egyet, amitől ujjaim lazák lesznek, ezután másik kezével végighúz kéztőcsontjaimtól kezdve mind az öt ujjamom. A fogástól, melyet alkalmaz, ellazulnak az izmaim, de nem gémberednek el. Végül kiválasztja középső ujjamat, ismét végighúz rajta, majd a középső ujjpercen egy csavaró mozdulattal rászorít. Éles fájdalmat érzek nem csak ujjamban, de lábamban is, s bár nem nagy, de nem is sorolható a kellemes kategóriába. Halvány mosollyal nyugtázom a dolgot.

- Mennyire vagy jártas az anatómiában? - kérdezi, miután megmozgatva csuklómat elnyugtatja azt az idegpályát, amire nyomást gyakorolt, majd elenged.

- Amennyire az akupresszúrához szükséges volt.

- Nem korrekt válasz, azt mondtad, nem tanulhattál meg mindent - jelenti ki semleges hangszínnel. - Az alapja annak, amit tanulni akarsz, ha bevasalod az izomtérképet, az idegpályák vonalát, a test felépítését és működését. Nem derült ki számomra, hogy ebből mennyit tudsz pontosan, de ha ezekkel megvagy, már megmutathatom, hogy mivel mit tudsz elérni mókolás és bizonytalanság nélkül.

- Pontosítom a válaszom, mert nem célom átverni sem téged, sem magam. Nem volt időm és lehetőségem arra, hogy részletesen megtanuljam az előbb felsoroltakat. A szükségeseket tudom, hogy mely pontokat kell megnyomni, masszírozni ahhoz, hogy csökkenjen a fájdalom, csillapodjon a láz és tudom, hol helyezkednek el a testen a feszültség pontok. Ezek voltak a legszükségesebbek akkoriban.

- Akinek segítségre van szüksége, az nem csapja be azt, akitől azt kéri. Hiányosságot és hibát elismerni nem szégyen, azzal lehet dolgozni, ami még fejlesztésre szorul. Néhány apróságot tudok, de én pusztán orvosi szemszögből közelítem meg a testet, aki ért a masszírozáshoz, az Tatsuki, de - És itt most Deonra pillant. - nem fog megtapsolni, ha idehívod ilyen miatt.

- Tisztában vagyok vele, de már beadagoltam neki a dolgot. Nem volt valóban elragadtatva, de tudjuk, hogy nem szoktam könnyen feladni semmit.

- Vagyis inkább egyáltalán nem - javítja ki egy halvány félmosollyal. Közben visszatelepedek a kölykömhöz és óvatosan végigsimítok arcán, ezzel ellenőrizve a lázát is. Szerencsére egyelőre nincs, nem jelentkeznek nála az elvonási tünetek még. - Ha szükséges, hozok jegyzeteket, amikből tanulhatsz - folytatja ugyanolyan kimérten, mint ahogy korábban beszélt. - A telefonszámomat Deon majd megadja, Takashival pedig értekezni fogok Eiyát illetően, mivel nem szívesen nyúlok bele a munkájába anélkül és ő pontosabb leírást tud ennél nekem adni - mondja, azzal lassan visszaadja nekem a kapott dokumentumokat.

- A jegyzeteket szívesen fogadom - felelem elvéve a dossziét. - A többit meg természetesen megértem - teszem hozzá, Eiya pedig a férfi felé nyújtja a kezét. Én elmosolyodom, Bakari pedig meglepődik a dolgon, de lassan közel lép hozzá. - Ha saját maga teremt fizikai kontaktust, könnyebben fogadja el azt, hogy az az ember, akivel ő teremtett kapcsolatot a későbbiekben hozzáérjen - magyarázom a férfinak, ő pedig biccent és Eiya felé nyújtja a kezét. A kölyök még így is vár egy darabig, majd a férfi tenyerére simítja övét. - Minden esetben hagyni kell, hogy ő maga engedjen persze. Hetekig tartott, mire engem megszokott még így is - folytatom tovább, Bakari pedig Eiyát figyeli, ráösszpontosítva a figyelmét, ahogy a dokumentumokkal tette. - A hirtelen mozdulatokat még tőlem sem viseli el, nem is fogja senkitől, de hosszabb idő után és többszöri kontakt mellett a későbbiekben már nem kell megvárni, hogy feldolgozza azt a tényt, hogy meg akarják fogni a kezét, vagy megsimogatni - és hogy ezt érzékeltessem, lassan mozdulva ugyan, de kezem ráfektetem a Bakariéban pihenő kezére.

- Tatsuki a pszichológus, ő tudja majd, hogy ezzel mit kezdjen. Amennyiben a tudásomra szükség van, Takashi elfogad társnak, segítségnek, az érintésem el kellene tudni fogadni.

- Nem hiszem, hogy ez gond lesz - válaszolom komolyan. Ismét aprót biccent, s még tartja Eiya kezét egy darabig. A kölyök másik kezével is ráfog Bakariéra, én pedig tudom, hogy ismerkedik az érzéssel. Annak idején velem is így tett, kezei közé fogta enyémet, forgatta, szokta a bőröm érintését. Minden nap egyre több felületet barangolt be rajtam, ismert meg belőlem. Már nem rezzen össze, ha beülök mögé és átkarolom, mert tudja, milyen, mikor mellkasom hátának simul, hogy milyen, mikor karom hasához ér... Hónapok munkája.

- Most mit csinálsz? - kérdezi meg a fiút.

- Ismerkedem az érintéseddel - válaszolja.

- Erre van szükséged ahhoz, hogy elviseld később?

- Igen. Mindenkinek másmilyen az érintése. Deoné például hideg, de ennek ellenére is nyugtató, kellemes. Aoé meleg, könnyed, gyengéd és határozott. A tiedé is határozott, nem gyengéd, de nem durva, érdes... - mosolyodik el. - A Si-taié ijesztő volt. Égette a bőröm a hideg keze, határozott és kemény volt minden érintése. Kellemetlenül éreztem magam tőle... - meséli, én pedig büszke vagyok rá, mert hosszú munkába telt ezt megtanítani neki, de remekül elsajátította.

- Nem szoktam ilyesfajta kontaktusba lépni az emberekkel. Én csak megvizsgálom, ellátom, akit kell és a szerepem meg is szűnt. Nem érintkezem, mert el kell határolódnom a másik embertől és mert nem akarok.

- Pedig érintéssel sok mindent meg lehet tudni - engedi el a férfi kezét végül és enyémet megkeresve simul hozzám. Fárad.

- Ezt nekem nem kell bemutatnod, de valószínűleg mást szűrűnk le a tapintásból - jelenti ki visszavonulva, hátrább lépve. - A személyiségre nem tudok következtetést levonni, ellenben azt igen, hogy egy kicsit többet kellene innod és olyan ételeket enned, amelyben sok a magnézium. - A kölyök elkuncogja magát a karjaimban.

- Jobban odafigyelünk erre -  válaszolok én helyette elmosolyodva, mire a férfi biccent egyet.

- Pihenj - kéri a kölyköt, ő pedig távozni készül. Eiya egy kicsit fészkelődik még, majd fejét combomra hajtva helyezi magát kényelembe és hunyja le szemét. Hálásan, fejemmel intek még Bakarinak búcsúzóul és hagyom őt távozni, miközben a kölyköt simogatom egy újabb mantrát mormolva neki. Deon is feláll a székről, így felpillantok rá. Hálásan rámosolygok, majd egy halk köszönömöt mondok neki és hagyom őt is távozni.

11.

Aoyun

Deon lepakol az ágyról, a közelbe helyezi a lavórt, majd a szekrényhez lép, hogy törülközőket vegyen elő, miközben füléhez emelve a telefont Takashit hívja. Egyelőre csak figyelem őt, miközben Eiyát nyugtatom ismét egy mantrát mormolva fülébe, apró kis utasításokat is belecsempészve, majd miután Deon elkészül, kiemelem a fotelból Eiyát és az ágyhoz víve elfektetem rajta. Továbbra is csukva van a szeme, így folytatom a beszédet hozzá még mindig nyugtatva.

- Üdv, sensei! Remélem, nincs nagyon elfoglalva, mert itt van önre szükség. Kérem, siessen! - hallom félfüllel, ahogy Takashival beszél a kölyök, lazán, mégis tisztelettel. Elengedem végül Eiyát, amint meggyőződöm róla, hogy nyugton lesz, majd feltűrve az ingem ujját veszek el egy másik törülközőt is a kupacból, s egyelőre ráterítem a kölyök testére. Óvatosan megszabadítom őt az alsójától, majd csakúgy, mint első alkalommal, mikor a házba kerültem, fölétérdelek és arcára simítom egyik tenyerem, egészen közel hajolva hozzá.

- Om. Bhur bhuva svaha. Tat savitur varenyam. Bhargo devasya dhimahi, dhiyo yo nah prachodayat - ismételgetem neki csendesen, míg Deon kihozza a ládát. - Om. A Három Világot beragyogó Legfelsőbb fény. Világítsa meg tudatunkat és irányítsa értelmünket az Erényesség útján - lehelek apró csókot a kölyök homlokára, majd felkelek az ágyról. Elmegyek kezet mosni, majd visszatérve a szobába a vízbe mártom a kisebbik törülközőt, s kicsavarva azt óvatosan és lassan benyúlok a kölyök testét fedő törülköző alá, hogy lemosdassam. Deon a pillantásával kérdezi, ő mit tehet. - Egyelőre mást nem tudsz - válaszolok neki szóban. - Most nyugton lesz egy darabig, míg ellátom és ideér Takashi is - mondom csendesen, miközben átmosom a vízben a törülközőt és folytatom tovább Eiya lemosását. Párszor még megismétlem, majd elviszem és kiöntöm a vizet, átöblítem a törülközőt is, s újabb kézmosást követően visszatérek a szobába. - Légyszíves vegyél ki nekem egy bontatlan csomag gézlapot és nyisd ki - kérem őt. Deon biccent, ám előtte elszalad kezet mosni, majd miután visszatért, kivesz egy csomaggal a gézből és kibontva azt nyújtja felém. Kiveszek pár darabot, majd tépek vattát és belecsomagolom a gézbe. - Kérek fertőtlenítőt - teszem még hozzá és miután önt belőle az így gyártott gézlabdára, felhajtom a törülközőt a kölyök testén. Ehhez már muszáj vagyok látni is. Az egyik törülköző fölé tartom a szabaddá váló kezem. - Önts egy kicsit ide is - kérem őt, majd amint ez is megvan, megfogom a kölyök farkát és nekiállok lekezelni, folyamatosan figyelve Eiyára, aki bár halkan nyöszörögni kezd, egyelőre még nyugton van. Félreteszem a gézlabdát, majd elvéve a fertőtlenítős üveget ismét öntök tenyerembe és mindkét kezem átmosom vele. - Kérek még két gézlapot, meg egy gurigát.


Bekötöm a sebet, Deon pedig segít elvágni a gézt és vág egy darab ragasztót is, amivel ideiglenesen rögzíteni tudom a kötést, majd visszatakarom a törülközővel Eiyát, s felkelve az ágyról elkezdek rendet rakni magam után, hogy egy újabb kézmosást követően visszatérhessek a szobába mellé. Deon is elmegy kezet mosni, miután a még kint hagyott két törülközőt beveszi a fürdőbe, hogy bedobja a szennyesbe, én pedig elfekszem Eiya mellett és gyengéden simogatni kezdem, s a kölyök is közel telepszik az ágyhoz egy széket húzva magának. Hamarosan Shabu ugrik fel az ölébe, ő pedig simogatni kezdi a macskát. Elmosolyodom.

- Eiya is szeretne egyet - szólalok meg védül csendesen.

- Látni kellett volna Asamét, amikor megmondtam neki, hogy macskát szeretnék - meséli elnevetve magát. - Asszem, azt mondta, erre a kérdésre később visszatérünk, aztán fejpumpolás nélkül ő kezdett később kérdezni, hogy mégis milyet, honnan. Shabu menhelyi macska, közösen választottuk és nagyon hálás egy bestia. Mindig azt fűti, amelyikünknek kell egy kis dorombolás, azon meg nem győzök röhögni, mikor udvarol Asaménak, mint valami kistini.

- Aranyos kis dög - mondom őszintén elmosolyodva. - Megígértem a kölyöknek, hogy kap egy macskát, ha minden rendeződött. Már ennyitől is képes keményen küzdeni azért, hogy hamar talpra álljon, nekem meg nincs okom rá, hogy ne adjam meg neki, amit szeretne.

- Én a házi macskára szavazok, ha engem kérdezel, ellenállóbb és hálásabb, egyébként szerintem jó ötlet, talán ugyanúgy jó hatással lenne Eiyára, mint Asaméra volt.

- Az állatoknak amúgy is van valami különleges képességük, amivel segíteni tudnak az embereken - teszem hozzá. - Majd együtt nézünk valamit. Szeretném, ha ő választana. Évekig nem engedték neki, hogy szabadon döntsön bármiről, itt az ideje elkezdenie szokni ezt is, hogy nem az van, amit mondanak neki, hanem igenis megválaszthatja, mit akar és mit nem.

- Hatodik érzék. Beszélni nem tudnak, de legalább érzik, mi van az emberben. A macska kifejezetten meg tud nyugtatni szerintem, engem legalábbis kifejezetten megnyugtat a dorombolása és imádok vele játszani. Eiya elaludt?

- Nem, mély meditációban van. Könnyebb ellátni így a sebeit.

- Az jó. A későbbiekben, ha akarod, összehozhatlak két férfivel, akik egymást kiegészítve tanultak meg dolgokat. Számomra a gyógyszerek kilencvenöt százaléka méreg, a maradék meg lófaszt se ér, ezért Tatsuki engem is masszírozott, meditáltatott, hipnotizált, míg Bakari rengeteget tud az orvoslásról, testről - ajánlja fel. - Nem tudom, ki tud újat mutatni a másiknak, Tatsuki mindent maga tanult, Bakarinak voltak tanítói is.

- Valószínűleg tudnának mit tanítani nekem még. Nemrégiben kezdtem el foglalkozni ezzel, mert a GHB mellé nem igazán mert senki sem gyógyszert adni a kölyöknek és nem is szeretem őket annyira. Ki tudom masszírozni a fájdalmat a testéből, lejjebb tudom vinni a lázát vele, el tudom rövidebb időre nyugtatni, mint most is, de a tudásom ennél tovább nem terjed és sajnos nem tudok a mesteremehez fordulni már. Szeretnék velük találkozni és tanulni tőlük.

- Rendben, megkérem őket, hogy látogassanak meg minket.

- Köszönöm.

- Ugyan, nincs mit. Komolyan gondoltam, hogy amíg nem vagytok ellenünk, támogatlak titeket.

- Senki nem akar ellenetek lenni. Nekem Eiya az elsődleges, a kölyök pedig csak nyugalmat szeretne végre. Még mindig képes magát ostorozni a történtek miatt, de most már szeretném, ha nem szenvedne tovább sem emiatt, sem a bűntudata miatt, mert más lett. Már nem az a szajha, akit annak idején eladtak és akit a Si-tai megvett. Megtörték, többször is, de felállt belőle. Már csak ebből kell rendbe jönnie. Nem volt egyszerű dolgom vele, mire el tudta fogadni magát, hogy nem egy emberi selejt, hanem igenis értékes kölyök, de most már nem tekint magára úgy, mintha semmit sem érne.

- Az, hogy ki mennyit ér, nem mérhető pénzben és nem függ a testtől - jelenti ki. - Elmondta, hogy mi volt Asaméval és én az ő oldaláról is ismerem, hogy áll a kérdéshez, de csak annyit mondhatok, hogy nyugodtan összeereszthetők ők ketten.

- Én ezzel tisztában vagyok és szerencsére most már ő is, hogy nem attól lesz több vagy kevesebb, mennyit fizetnek érte vagy hogy képes lesz-e még nemi életet élni. Nem félek összeereszteni őt Asaméval, de ezt neki kell elsősorban akarnia.

- Akarja, de fél Asamétól, pedig nem kell. Zárkózó és kimért ember, de nem azért hozatta vissza Eiyát, hogy újabbat rúgjon bele.

- Tudom. Itt lenni is fél, de talán most, hogy tudott veled beszélni róla, már könnyebb lesz az is, hogy majd Asaméval megtegye.

- Nem akarom, hogy minél előbb elvidd, igenis nézzen szembe a félelmével és jöjjön rá, hogy indokolatlan, mert senki se akarja és fogja bántani. Ha kikerül innen, legalább már azon túllesz.

- Nem akarom elvinni. Egyedül nem tudom őt ellátni, bármennyire is szeretném, ahhoz nem elég a tudásom.

- Javulni fog a helyzet és a tudásod is nő majd. Említetted a nemi életet. Mitől függ, hogy képes legyen rá a későbbiekben?

- Ha ebből a műtétből rendbe jön, később lehet szó arról, hogy egy implantátumot tegyenek be neki, ami teljesen úgy fog működni, mint az eredeti.

- Ez mennyi idő?

- Ha teljesen komplikációmentesen zajlik, akkor már csak egy hónap.

- Az jó - mondja elmosolyodva. - És használatba mikor veheti?

- A teljes gyógyulást követően szinte azonnal.

- És az időben mennyi?

- Két-három hónap.

- Az tök jó! - vágja rá meglepődve. - Azt hittem, több, sokkal több.

- Szerencsére a mai orvostudomány mellett már nem, de az a három hónap így is kemény lesz, de megéri mindenképpen, ha ő is vállalja - simogatom meg Eiya arcát, aki most már kezd lassan magához térni.

- Mert ez kétséges? - kérdezi meg komolyan.

- Bízom benne, hogy nem, de ha azt mondja, nem akar tovább szenvedni már, akkor nem fogom erőltetni. Három hónap már lehet, hogy semmi az eddigiekhez képest, amit kibírt, de ettől még mindenkinek van egy határ, mikor már azt mondja, elég. Mindegy, mi lesz a döntése, én támogatni fogom benne akkor is.

- Persze, létezik olyan, hogy tűréshatár és el kell tudni fogadni a másik döntését, de én is azt remélem, hogy maradéktalanul rendbe akar jönni és teljes értékű életet akar élni.

- Egyelőre kitart, és nagyon remélem, hogy ez így is marad - nyomok csókot a kölyök fejére. Nem zavar, hogy itt van Deon. Nem érdekel az sem, hogy belelát a kettőnk közti kapcsolatba, mert legyen bármi, akkor is nekem Eiya az első. Senkinek nem hagyom, hogy bántsa. - Mikorra tudod idehívni Tatsukit és Bakarit? - kérdezem meg végül. Ha megtanulhatom, hogyan enyhítsem még jobban a fájdalmat, hogyan tudjak még többet segíteni Eiyának, akkor élni akarok a lehetőséggel minél előbb.

- Tatsuki úgy negyed órára lakik innen, Bakari valamivel több. Amikor kell, hívom egyiket vagy másikat, mert együtt elég gyilkos páros - mondja elvigyorodva.

- Először mindenképpen Bakarival szeretnék beszélni. Szeretném, ha meg is nézné Eiyát, utána jöhet Tatsuki is.

- Jó - mondja elmosolyodva. - Ha valamit ő nem tud, akkor van kapcsolata, ahonnan informálódhat. Kevés esetben bíz másra valamit, amit elvállalt, csak akkor, ha ő nem érzi helyénvalónak valami miatt, hogy ő csinálja meg.

- Akkor holnap, ha ráér megejthetnénk. Felkészítem Eiyát is rá lelkileg, de tájékoztasd, kérlek Bakarit is, hogy tudjon róla.

- Természetesen felkészítem arra, hogy nagyjából mire számíthat. A módszerei rendhagyóak, de semleges, kimért és tartózkodó ember.

- Rendben van - válaszolok neki végül. - Köszönöm - teszem még hozzá és végül Takashi is megérkezik. Megvárja, míg elnyugtatom újra az ágyon fekvő kölyköt és leviszem egy mélyebb meditációba, hogy ne legyen vele gond, majd nekiáll ellátni őt. Szerencsére a dolog nem olyan vészes, mint elsőre tűnt. Három apró öltéssel helyrehozza a felszakadt sebet, majd kötést tesz rá, végül még ellenőrzi, hogyan áll a leszokással, majd elköszön tőlünk. Óvatosan karomba emelem Eiyát és elindulok vele a saját szobánkba, elköszönve Deontól. A kölyök hamarosan úgyis felkel, hogy lemosdathassam és valami ételt is belé diktáljak. Majd akkor lesz időnk megbeszélni a másnapot.

10.

Aoyun

Örülök annak, hogy ha nem is túl gyorsan és nagy léptekkel, de Eiya végül nyit
Deon felé. Úgy látszik, tényleg megtartja azt, amit ígért, mert visszahívja a kölyköt, pedig tisztában vagyok vele, hogy neki sem egyszerű az, ha látják, miként bánok vele, de Ji békejobbot nyújt neki mégis. Persze látom Deonon, hogy nem érzi túl jól magát ebben a helyzetben, hogy frusztrált, így igyekszem én is hamar túlleni Eiya átmasszírozásán. Most nincs szüksége amúgy sem a hosszú, órákig tartó lazító masszázsra, mert azt megkapta. Egyelőre csak csillapítom a fájdalmait, enyhítem a rosszullétét, s amint ezzel megvagyok, visszaadom rá a felsőjét. A kölyköm persze még mindig hallgat, így végigsimítok karjain, s combjára fektetve kezeit kulcsolom össze ujjainkat, miközben arra kérem, hogy hunyja le szemeit. Elmosolyodom, mert úgy látom, Deonnak is sikerül felkelteni az érdeklődését, de továbbra sem tolakodó. Engem nem zavar, hogy látja, mit csinálok, Eiya meg kiküldte volna, ha mégis meggondolja magát.


Most már megint csak Eiyára koncentrálok, s füléhez hajolva egy mantrát kezdek el mormolni. Érzem, hogy a kölyök lassan elernyed, megszűnik benne a feszültség, mert gyengül a szorítása, s amint teljesen ellazul, elengedem kezeit, és lassan végigmasszírozok karjain, majd combjain.

- Jobb? - kérdezem tőle befejezve, mire aprót bólint, majd kezeim dereka köré húzza és nekem dől.

- Szép mantra - szólal meg Deon is, felnyitva a szemeit és rám pillantva. Láthatóan sokkal nyugodtabb lett ő is, aminek örülök. - Hol tanultál masszírozni és mantrát mondani?

- Említettem neked már, hogy a mesteremtől kértem segítséget Eiyához annak idején. Mivel a drog mellé nem lehetett akármit adni neki és a Si-tait nem érdekelte, mennyire szenved, így a mesterem kértem meg rá, hogy tanítsa meg nekem ezeket, mert valamit tennem kellett Jivel.

- Sokkal jobb is ez a módszer, mert bár egy szót sem értettem belőle, rám is nyugtató hatással volt, ráadásul nincs kellemetlen mellékhatása, bármikor alkalmazható és az ember saját maga is kitalálhat mantrát, amit magának mormolhat, vagy mondhat fejben.

- Ennek a mantrának pont ez a lényege. Segít feloldani a lét bilincseit, ahol a fájdalom és a szenvedés az úr, és megszabadít a démonoktól, ártó szellemektől.

- Démonokban és ártó szellemekben nem igazán hiszek, azt viszont könnyen el tudom fogadni, hogy mi magunk vagyunk önmagunk démonai, pontosabban a gyengeségeink, hibáink azok, melyektől igyekeznünk kell megszabadulni - mondja komolyan Deon, s halvány mosolyra húzza a száját.

- Minden csak értelmezés kérdése - felelem neki viszonozva a mosolyt. - Te meg ne csak lapíts az ölemben, mert Deon nem hozzám jött és mintha mondani akartál volna valamit - rovom meg játékosan a kölyköm, de komolynak szánva a kijelentést.

- Csak nem akartalak megzavarni titeket - feleli csendesen. - Sajnálom az előbbit - mondja végül Deonra pillantva.

- Mit? - kérdezi meg értetlenül. - Szeretek veled beszélgetni - teszi hozzá rám pillantva.

- Ahogy viselkedtem veled. Csak úgy éreztem, sarokba akarsz szorítani.

- Azért, mert azt mondtam, behívom Asamét fordítónak?

- Nem, nem erről van szó, de ha lehet, inkább ne hívd ide. Tudom, hogy előbb-utóbb szembe kell vele kerülnöm, de még nem akarok. Még nem most. Úgy érzem, csak arra ment ki az egész, hogy megtudj valamit...

- Ez természetes, hiszen nem ismerlek. A papírjaidat bármikor magam elé tudom idézni teljes pontossággal, hallottam rólad Asamétól és Kazutól, beszéltünk pár mondat erejéig Aoyunnal rólad, de ennyi.

- A legegyszerűbb módja, ha idejössz és kérdezel, de a hátulról mellbe dolgot nem szeretem. Elég volt belőle hat éven keresztül. Az, ami pedig téged érdekel, gondolom, Asaméhoz kapcsolódik.

- Megpróbáltam egyszerűen nyitni, nem mindjárt a közepébe vágni a dolgoknak, de leredukáltad a beszélgetést a gumicukorra, arról meg nem volt kedvem hosszadalmas csevelyt folytatni - közli nyíltan. - Menne, de kurvára nem vágott egybe mindazzal, amit tudok rólad és utálom, ha hülyére vesznek. Lehet, csak nem célravezető, mert nem Asame miatt vagyok itt.

- Mit akarsz tudni?

- Így semmit.

- Eiya! - szólok most már rá komolyabban a kölykömre, mert nem arról volt szó, hogy a másik végletet választva nekiugrik Deonnak. Tarkójára csúsztatom kezem és végigmasszírozok rajta gondosan átdolgozva az itt található trigger-pontot, Deon azonban feláll a helyéről és leint.

- Nem kell belekényszerítened ebbe az egészbe, ha nem, nem, így is lehet - jelenti ki, azzal elindul az ajtó felé.

- Borzalamasan gyerekes, ahogy viselkedtek - közlöm mindkettejükkel. - Mindkettőtöknek türelmesebbnek kellene lennie a másikkal. Mellesleg, ne haragudj, de nincs igazad. Eiyát nem lehet kényszeríteni, erre biztos nem. Mellette voltam, tanítottam, képeztem, tisztában vagyok vele, hogy amit nem akar, azt nem fogja megtenni, nem a két szép szeméért tömték droggal. Viszont szeretném, ha tisztáznátok dolgokat egymás között, mert a felesleges acsarkodással nem mentek semmire.

- A keresetlen megjegyzéseidet tartsd meg magadnak! - szólít fel határozottan és hidegen. Az arckifejezése is egészen rideg lesz, pillantása metszővé válik. Kikelek a kölyök mögül, s csak engedelmesen meghajolok, majd cigarettám elővéve gyújtok rá. - A saját káromon tanultam meg, hogy a túl kemény ellenállás arra készteti az embereket, hogy beletördeljék a járomba azt, aki nem elég okos. Nekem ez szó szerint értendő, Eiyát droggal tömték, ettől függetlenül is tisztában vagyok vele a tapasztalataim útján, hogy kurva szar leállni, vagy amikor ágyhoz van kötve az ember. Majd ha értelmes huszonéves módjára hajlandó viselkedni és nem játszmázik, fontolóra veszem, hogyan tovább - közli, azzal távozik. Kifújom a füstöt és megdörgölöm a halántékom.

- Ez mire volt jó? - kérdezem komolyan Eiyát, mert jelenleg magam sem értem ezt a támadó viselkedést.

- Nem akarok itt lenni - feleli csendesen, elvackolva magát az ágyban.

- Megígértem neked, hogy elviszlek innen, amint helyre jöttél, de addig igazán nyugton maradhatnál, mert nekem nincs meg a kellő tudásom ahhoz, hogy rendbe hozzalak teljesen. Nem azért hoztalak el a Si-taitól, hogy a makacskodásod miatt dögölj meg itt! - morgom. - Kicsit gondolkodj el azon, hogy megéri-e ezt a cirkuszt csinálni, vagy tényleg kidobatod innen magad. Lehet, hogy téged ez kurvára nem mozdít, Eiya, de én nem fogom végignézni, hogy tehetetlen leszek, mert azzá teszel és ebbe döglesz bele végül - lépek az ajtóhoz, a kölyök pedig elsírja magát. Talán jobb is, ha végre kiadja magából és jelenleg nélkülem. Legalább van ideje gondolkodni és átgondolni dolgokat.

9.

Aoyun

Elégedetlen vagyok a kölyökkel, de egyelőre nem csinálok semmit, hagyom, hogy beszélgessen Deonnal, de az, amit produkál, nagyon nincs ínyemre, ráadásul ő sem tud mit kezdeni ezzel a lököttel mellettem így. Az érintésfóbiája egy dolog, az meg már egy másik, hogy megjátsza a hat éves, naiv gyereket. Persze teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nem több tőle kicsinyes bosszúnál, ami inkább nekem szól, mert nem hagytam, hogy a maga tempójában engedjen Deonnak. Miután a srác távozik, szúrós pillantást vetek Eiyára, ő pedig leszegett fejjel teszi le a kezéből a kanalat és fekszik el az ágyban hátatfordítva nekem. Felsóhajtok, majd mögé húzódom és magamhoz karolom.

- Ez nem volt éppen kedves tőled - mondom neki csendesen. - Ji... - szólítom becenevén. - Senki nem fog bántani többet. Nem kell megjátszanod magad. Legyél végre az, aki vagy. Mutasd meg nekik, milyen az az Eiya, aki fel bírt állni abból a szarból, amibe az élet lökte, hogy ennél sokkal többet érsz, többre vagy képes a szajha szerepnél, amit rád kényszerítettek évekkel ezelőtt. Mutasd meg nekik, hogy erős férfivá cseperedtél annak ellenére is, amit veled tettek. Tudom, hogy képes vagy rá és te is tisztában vagy ezzel.

- Túl sokat látsz bennem - válaszol csendesen. - Szerinted nem tudom, mire megy ki ez az egész? Kétlem, hogy ne lennél tisztában vele, hogy nem látod, miért akar Deon megismerni, hogy mit akar megtudni velem kapcsolatban. Asame szajhája voltam, azé a yakuzáé, akihez most ő tartozik és akibe annak idején titokban beleszerettem. Azt is elmeséltem neked, miért adtak el. Mindenáron a férfival akartam maradni, így rejtegettem az érzéseimet és igyekeztem jó szeretője lenni, mindent megtenni neki. Mikor megtudtam, hogy Naotonak is tetszik a gazdája, féltékeny lettem. El akartam őt tüntetni, így elcsábítottam, csak azért, hogy megdugjon és direkt úgy, hogy biztos legyek benne, le fogunk bukni Asame előtt. Tisztában voltam a szabályokkal, miszerint egy testőrnek tabu az áru és ezt kihasználtam, de kurvára rácsesztem. Nem ölte meg Naotot, ahogy arra számítottam és másnap engem is eladott egy kínai baromnak, akitől a Si-tai megvett. Igen, sok mindenen keresztül mentem, és az, hogy most visszahozatott, rettegéssel tölt el. Nem akarok semmit tőle... Hagyjon engem békén és kerüljön el. Igen, félek tőle, Ao, mert már nem az vagyok, aki mellette voltam annak idején és nem tudom, mire számíthatok....

- Eiya...

-  Nem, Ao! Tudod, hogy igazam van. Saját magamnak köszönhetem a sorsom. Azt hiszem, kellően megfizettem az árát, hogy ártottam Naotonak és ezzel Asaménak is, nem kell, hogy újra belém rúgjanak. A bosszú a kicsinyes emberek játéka... Én csak... nyugalmat szeretnék végre.

- Ji, eleget vádoltad magad! - szólok rá komolyan. - Lépj végre túl a dolgon! Ha rendbe jössz, elhúzunk innen. Megoldjuk, hogy azt csináld, amihez kedved van, amit szeretnél, én pedig ott leszek melletted. Bizonyítsd be, hogy okos vagy, hogy mennyire jók a képességeid és nem tudtak megtörni és tönkretenni az elmúlt évek, mert erős vagy, testileg és lelkileg is! Tisztában vagyok azzal, mit akar Deon, de tudni akarom, te mit akarsz! Bebizonyítani, hogy téved, vagy hagyni neki, hogy semminek nézzen és eltávolítson az útjából, ha úgy érzi, veszélyben van miattad?

- Furcsa, hogy ennyi idő alatt még nem jöttél rá, hogy mit akarok - kezd el mocorogni, így elengedem, hogy helyezkedhessen, ő pedig felém fordul és mellkasomhoz hajtva fejét bújik hozzám. Apró csókot nyomok hajába.

- Tőled szeretném hallani - mondom csendesen.

- Veled lenni. Más nem érdekel! Wǒ ài nǐ! - Elmosolyodom.

- Én is.


Nem tudok rá haragudni, egyszerűen képtelen vagyok, még akkor is, ha nem ártana, de senkije nincs, aki mellette legyen és segítse, hát itt vagyok neki és ezt ő is tudja. Kétlem, hogy erre még nem jött volna rá. Sokan hiszik azt róla, hogy csak egy ostoba szajha, hogy nem jó semmire a dugáson kívül, de ez nincs így. Amikor tehettem, mellette voltam és tanítottam. Tudást adtam a kezébe, ezzel lefoglalva és elterelve a figyelmét mindarról, ami vele történt. Emlékszem, egyszer megkérdezte tőlem, miért nem hagyom a fenébe, miért foglalkozom vele, hiszen nem több egy emberi selejtnél. Nem érezte magát teljes értékűnek és, nem érezte magát férfinak sem, pedig ő az. Az orvosok csodát műveltek vele és hamar helyrehozták annak a baromnak a munkáját. Hetekkel azelőtt volt az utolsó műtéte, hogy elhoztam onnan, így bár még segítségre szorul, de képes férfiként, állva pisilni. Helyre lehetne hozni a többit is, de ebben már neki kellene döntenie, mert egy implantátum beültetése újabb hosszú gyógyulási folyamatot jelentene és fájdalmakat, amiket nem akarok neki többet, s bár még nem beszéltem vele erről, lassan ideje lesz megejtenem ezt is.


Egy ember sokféleképpen szeretheti a másikat és ehhez nem feltétlen van szüksége testiségre, ugyanakkor, ha már mindenképpen testi kapcsolatot is akarunk, akkor szeretném, ha ő is élvezné, nem csak annyiból állna az együttlétünk, hogy fogom és megdugom... Úgy, olyan körülményekkel sosem tudnék hozzáérni.

- Ha Deon visszajön, megpróbálsz normális lenni vele?

- Meg, a szavamat adom rá - ígéri csendesen, nekem pedig ennyi bőven elég.

- Ji, megcsókolhatlak? - Apró bólintással felel csak, így lassan álla alá csúsztatom kezem, hogy gyengéden fogva meg állát felemelhessem fejét, majd lassú, szerelmes csókra invitálom. A fóbiája miatt teljesen olyan, mintha megkaphatatlan lenne, mint egy tiltott gyümölcs. Tőlem már elviseli, ha hozzáérek, megsimogatom, de csak akkor, ha én sem hirtelen nyúlok felé. Olyankor bepánikol és azonnal védekezni kezd, ám ilyenkor elnyugszik és bátran érinthetem őt.


Miután ajkaink elvállnak, még hosszú percekig figyelem őt, gyengéden cirógatva hüvelykemmel arcát. Csillognak a szemei, így homlokára csúsztatom tenyerem, majd elmosolyodom. Nem lázas még, de megint kezdenek jelentkezni az elvonási tünetek.

- Mit érzel? - kérdezem tőle csendesen, miközben lassan felülök és neki is segítek ebben.

- Fájnak az izmaim.

Kikelek az ágyból, s táskámhoz lépve előszedek belőle néhány kenőcsöt, amikre szükségem lehet, valamint a fürdőből az elsősegély ládát, törülközőt és egy tálba friss, meleg vizet. Átmosdatom Eiyát, majd elfektetem az ágyon, hogy el tudjam őt látni. Óvatosan nyúlok hozzá, de még így is érzem, hogy meg-megfeszül teste. Igyekszem gyors lenni és amint megvagyok, ráterítem a takarót, majd csókot nyomok homlokára és nekiállok elpakolni magam után.

7.

Aoyun

Befejezem a zuhanyt, s a derekamra kötött törülközővel térek vissza Eiyához a szobába. Zavar, hogy nincs nálam sem telefon, sem óra, hogy tudjam, mennyi lehet az idő, de végül arra a következtetésre jutok, voltaképpen teljesen mindegy. Több, mint harminchat órája fent vagyok, még tizenkettő ide vagy oda már nem számít. Ruhát keresek magamnak abból a szekrényből, amit Deon mondott, majd belebújok egy pólóba és melegítőalsóba. Megiszom maradék kávém, végül pedig feltelepedek az ágyra a kölyökhöz, csak úgy, ahogy akkor tettem, mikor az előbb le kellett őt nyugtatni. Rásimítom tenyerem arcára, s gyengéd csókot nyomok homlokára.

- Minden rendben lesz, kölyök - szólalok meg végül ugyanazon a mély, megnyugtató hangon, ahogy mindig is beszéltem vele, ha segíteni kellett neki megnyugodni, boldogulni a rémálmai okozta útvesztőben, vagy egyszerűen csak azt akartam, higgye el, lehet még jobb a helyzet, hogy nem mindenki gyűlöli és bántja őt, hogy még van, akire támaszkodhat. - Többé már nem bánthat senki, még ő sem. Rendben leszel, de akarnod kell neked is, hallod? Erős vagy, le tudod győzni a fájdalmat, én pedig itt leszek veled végig és segítek neked, Eiya. Képes vagy rá, tudom! Nem a képzeleted játszik veled, nem lázálmok kísértenek, nem a drog teszi ezt, tényleg itt vagyok! Csak ki kell nyitnod a szemed és rám nézned.


A kölyök percekig szuszog tovább békésen, én pedig kezdem feladni azt a reményt, hogy talán magához térhet most, mégha csak rövid időre is. Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, de azt is, hogy tudok rá hatni, ahogy mindig is tudtam, miután elfogadott és a bizalmát megszavazta nekem. Lemondó sóhajjal nyomok még egy csókot homlokára, remélve, hogy eljutott hozzá mindaz, amit mondtam, s már épp mozdulnék, hogy leszállva róla telepszem vissza a fotelba, mikor megszorítja kezével karom, amivel mellette támaszkodom. Elmosolyodom.

- Itt vagyok, kölyök - mondom neki csendesen.

- Ao - szólal meg végül alig hangon.

- Semmi baj, hallod, minden rendben van. Pihenj! - kérem őt ugyanazon a megnyugtató hangon, ahogy eddig beszéltem vele. - Biztonságban vagy, én pedig nem hagylak magadra - mondom neki csendesen.

- Fáj...

- Tudom, kölyök, de erős vagy! Ki fogod bírni ezt is, ahogy annyi mindent kibírtál már. Most nem adhatod fel. Csak rám figyelj, rendben? Nyugodj meg szép lassan és aludj. Jó helyen vagy, biztonságban - beszélek hozzá továbbra is csendesen, mígnem szuszogása megint egyenletessé válik, s keze karomról az ágyra hullik. Elmosolyodom ismét és leszállva róla lépek az asztalhoz, hogy cigit vadásszak, majd amint ez megvan, kinyitom az ajtót és szólok a testőrnek, hogy bejöhet, ha akar. Kajálnom is illene valamit, de nem vagyok éhes. Nem érzem magam annak, pedig enni is vagy huszonnégy órája ettem utoljára. Majd reggel, vagy később.

6.

Aoyun

Visszakísérnek ahhoz a szobához, ahonnan a kölyök annyira fájdalmas hangját hallottam kiszűrődni, majd a Ryuuichinek nevezett férfi kinyitja előttem az ajtót és előreenged. Tipikus vendégszoba van előttem, nincs semmi felesleges bútor vagy tárgy, csak ami kell ahhoz, hogy méltó helye legyen a pihenésre pár éjszakára az itt megszállónak. A Si-tainál még ez is teljesen másmilyen volt. Ő adott a fényűzésre, arra, hogy vendégei még az egyszerű vendégszobákról is napokig beszéljenek, vagy felemlegessék a legközelebbi találkozásnál is, hogy mennyire pazar volt a szobák ellátottsága. Eiya az ágyon fekszik, most békésen, az arca is nyugodtságot sugároz. Közelebb lépek hozzá és a mellette szolgálatot teljesítő testőrre pillantok, aki már akkor talpra ugrott, mikor főnöke és én beléptünk a szobába, ám a kölyök jobban érdekelt jelen helyzetben, mint ő. Ryuuichi csak bátorítóan int fejével, hogy nyugodtan menjek közelebb Eiyához, így megteszem. Letelepszem mellé az ágyra, gyengéd csókot nyomva homlokára, s megfogom kezét. Szegény kölyök. El sem tudom képzelni, min mehet és még min fog keresztül menni, de ha megengedik itt leszek és segítek abban, hogy felépüljön. A saját fiamat nem tudtam megmenteni és mérhetetlen gyűlöletet éreztem a Si-tai iránt, amiért Chiyonak kellett megfizetnie a baromsága árát.


Tizenkettő volt. Megverték, mocskos módon elbántak vele, s kidobták a ház elé. Azt hittem, beleőrülök abba, hogy az anyja után őt is elvesztem, de muszáj volt talpra állnom belőle. Nem engedték, hogy vele legyek a kórházban, pedig szüksége lett volna rám. Pár nappal később átvitették őt a pszichiátriára, mert kezelhetetlen volt. Leszedálták, leszíjazták s mivel nem kapta meg a megfelelő ellátást az első dührohama után, belehalt az ellátatlan belső sérülésekbe. Ha akkor engedték volna, hogy ott legyek vele, talán nem így alakul. Nem sokkal utána jött Eiya... Gyűlöltem, mert fiatal kis szajha volt, olyan, mint aki miatt a fiam az életével fizetett, aztán a Si-tai bántalmazásai miatt minden megváltozott bennem. Elesett kölyöknek láttam és már akkor tudtam, hogy meg fogom menteni attól, ami a Si-tai mellett rá várhat

Számít ez a kölyök. Hosszú percekig csak figyelem őt, s elmosolyodom, mikor megszorítja kezem. Talán reflex, talán tényleg tudja, hogy itt vagyok, de ez nem igazán számít. Hosszú percek telnek el így nyugalomban, míg végül Eiya megint kezd nyugtalanná válni. A testőr és főnöke már mozdulnának, hogy lefogják és gyógyszert nyomjanak belé, de leintem őket, majd felmászom az ágyra, a kölyök fölé térdelve, s kezeit összefogom, míg másikat arcára simítva kezdek el hozzá beszélni, mély, megnyugtató hangon.

- Semmi baj, kölyök! Itt vagyok melletted. Már nincs gond, biztonságba vagy, csak pihenj – csitítom. Hallom, hogy nyílik a szobaajtó, de egyelőre rohadtul nem érdekel, ki jön be rajta éppen. Meg akarom nyugtatni Eiyát anélkül, hogy tele kelljen nyomni nyugtatóval vagy minden olyan faszsággal, amire nincs szüksége. - Emlékszel? A rétre a patakkal, a kiskutyával. Ott senki nem bánt – mondom neki szelíd hangon. - Aludj csak – kérem csendesen, majd elengedem a kezét, s csókot nyomva homlokára szállok le róla és az ágyról is. Megigazítom ruháimat, majd megnézem, ki talált be hozzánk végül. Valahogy nem lepődöm meg azon, hogy a srác az, már a yakuzája mellett is láttam rajta, hogy érdekelné pár dolog. - Segíthetek valamiben? - kérdezem meg tőle udvariasan. Fáradt vagyok, de most nem alhatok egyelőre, még nem. A kölyök elmosolyodik.

- Kérlek, menjetek ki - kéri Ryuuichit rápillantva, majd csak azután folytatja, hogy ő és a másik testőr teljesítették a kérését. - Akihito majd valószínűleg rittyent egy teljesebb körű bemutatást, de nem igazán szeretek várni. A nevem Deon, Deon Elerden - egészíti ki -, de kérlek, mellőzd a túludvariaskodást, mert én úgy tartom, lehet valakit tegezve is tisztelni és magázva is elküldeni melegebb éghajlatra - kér elmosolyodva. Logikus. Deon nyíltan a szemembe néz végig, miközben beszél, tartása pedig magabiztosságot sugároz. Nem vagyok én sem beszari, így állom pillantását, s bár a kölyök mosolya őszinte, van benne némi rafináltság, amivel azt a hatást igyekszik kelteni, hogy képes még a szemem rebbenéséből is olvasni és lelát a vesémig, s mindehhez még gondolatot is olvas. Meggyőző, de nem sokra megy vele, ha nem akarom, semmit nem fog kiolvasni belőlem. Félelem természetesen egy szemernyi sincs benne, ám kíváncsiság annál több. Tart tőlem pár lépés távolságot, ezzel némileg tiszteletre utasítva, feleslegesen. Mindig tisztelem azt, aki elém áll, mindaddig, míg nem ad rá okot, hogy ne tegyem.

- Aoyun Jinsong. - Ha már kötelező körök, bár újat nem mondok neki, s ezt az is bizonyítja, hogy Deon felnevet. Mire gyúrsz, kölyök?

- Fele annyi időt töltöttem az aktáddal, mint Asame, de kívülről betéve tudom - jelenti ki könnyedén. - A szöveg nem minden.

- A fotómemória hasznos képesség - nyugtázom ennyivel a dolgot.

- Nem minden esetben áldásos, de általánosan véve igen, az - ismeri el. - Milyennek ismerted meg Eiyát? - kérdezi meg kíváncsian.

- Szemtelen, nagypofájú, mitugrász kis nyikhaj volt - sandítok az ágyon fekvő kölyökre, majd ismét Deonra nézek. - Mindenáron érvényesíteni akarta az akaratát és azért bármeddig képes volt elmenni. A Si-taijal azonban nem lehetett ezt eljátszani.

- Hogy kerültél mellé? Mi fogott meg benne?

- Eiya hajlamos volt a szökésre, így mellé raktak, hogy figyeljek rá. Rohadtul nem volt ínyemre a dolog. Utáltam és megvettettem őt azért, ami és ahogy viselkedik. Értéktelen senkinek tartottam őt, aki mást nem tud, csak a seggét nyújtani. Aztán megváltoztak a dolgok. Pont az fogott meg benne végül, amit az elején rühelltem, a nagy pofája és szókimondósága.

- Így szokott lenni - mondja elmosolyodva.

- Nem minden esetben - egészítem ki.

- Nekem bevált - árulja el vigyorogva. - Kevés olyan embert tudok felsorolni, akit jelenleg szeretek, de korábban nem utáltam - vallja be.

- Embere válogatja. - Erre Deon somolyogva megcsóválja a fejét.

- Kávét? - dobja fel. - Vagy előtte ennél valamit? Mást kérsz?

- Egy kávét elfogadnék – felelem végül. - Később pedig lezuhanyoznék, ha maradhatok Eiya mellett, természetesen abban az esetben csak.

- Nem bírálom felül Asame döntését, tehát amíg ő másképp nem határoz, maradhatsz Eiya mellett - jelenti ki. - A fürdőt ott találod - mutat rá az ajtóra -, ha pedig szükséged van valamire, kérd a bent posztoló testőrtől. - Aprót biccentek neki, hogy megértettem a dolgot, majd mikor kimegy az ajtón, megint Eiyára pillantok és rágyújtok cigarettámból. Hallom, ahogy Deon a kinti őrrel beszél és arra utasítja, hogy ha a kölyök megint nyugtalanná válik, nekem szóljanak, ne pedig lefogják vagy gyógyszerezzék be. Ezért hálás vagyok tényleg, végül a beszélgetés elhal, én pedig elnyomva csikkemet megyek be a fürdőbe.


Kellene egy zuhany, de a táskám Akihito kocsijában maradt, így csak arcot mosok egyelőre, hogy valamennyire felfrissítsen, majd megtörülközve térek vissza a szobába. Deon nem sokkal később tér vissza tálcán szervírozva fel a kávét két személyre, tejjel, tejszínnel, cukorral, édeskével, citromlével. Utóbbit nem igazán értem, mert bár a kávé citrommal fájdalomcsillapító hatású, de ennyire nem nézhetek ki szarul, hogy rászoruljak. Ő tudja. Lepakolja a hozott cuccokat az ágytól nem messze lévő dohányzóasztalra, majd nekiáll elkészíteni a kávéját, sok tejjel és négy púpos kanál cukorral. Csoda, hogy nem ragadt még össze a segge. Bár Eiyához képest ő még szolidan tolja. Sosem értettem, a kölyök hogyan képes hat kanál cukrot tenni a reggeli tejeskávéjába, de neki ízlett. Engem meg a hideg rázott még a gondolatától is. Odalépek én is az asztalhoz, majd elvéve a másik bögrét kortyolok bele a fekete nedűbe. Felesleges lenne elrontani tejjel vagy bármi mással.

- Gondolhattam volna - mondja kuncogva.

- Hm? - nézek rá felvont szemöldökkel, újabb cigit halászva elő.

- Hogy feketén iszod a kávét - magyarázza ennyivel. - Kérek - kér pillantásával a cigarettámra bökve. Felé nyújtom a dobozt, s miután vett belőle, az asztalra rakom. - Köszönöm. Ha más ízre vágysz, nyugodtan szolgáld ki magad - ajánlja fel és a felsőtestén átvetett övtáskából háromféle cigaretta kerül elő. Nem aprózza el a kölyök.

- Látom, nem aprózod el - jegyzem meg neki, majd elveszem az asztalról az eperleveles cigi dobozát. - Gyanítom, ez a tied - nézem meg kicsit alaposabban, majd visszateszem.

- Miből gondolod? - kérdezi meg elvigyorodva és helyet foglal az egyik fotelben.

- A sama ezt szívta a dolgozószobában, míg beszélgettünk - bökök a másik dobozra, amit kitett, miközben válaszolok neki. - Ez viszont nem passzol hozzád annyira ahhoz, hogy a tied legyen - veszem kezembe a tequilásat is, majd visszarakva azt leülök a másik fotelba magam is. Most érzem igazán, hogy öregszem és kezdek fáradni.

- Az valóban Asaméé - ismeri el, s rágyújt a kapott szálra. - A koktélcigi meg megunhatatlan, de valaki máshoz tényleg jobban passzol. Ez nagyon finom - dicséri meg elégedetten az én cigim.

- Tippelhetek? A srác, mert gyanítom, a koktélos tulajdonosa még jócskán nem veri a harmincat - kezdek bele, miközben újra kezembe veszem a cigisdobozt és nézegetem -, a testőröd.

- Háttérinfókkal rendelkezel, gondolatot olvasol, vagy cigifüstből állapítod meg? - kérdezi nevetve.

- Egyik sem - felelek elmosolyodva. - Egyszerű volt.

- Tényleg? - kérdezi csodálkozva.

- Tényleg. Egy koktél abban az esetben, ha nem tudod, miből készül, mindaddig kiismerhetetlen marad, míg nem próbálod meg kitalálni az összetevőit. Időigényes munka, de nem lehetetlen, ráadásul összetett ital. Az, aki ilyen cigit szív, hasonló személyiséggel rendelkezik. Mindenkinek megvan a magához passzoló. Innen nézve tökéletes leírása egy jó testőrnek. Csak az ismeri meg, aki előtt ő maga fedi fel magát és akinek hagyja, hogy megismerje az összetettségét. A koktél ugyanez, ha ismeretlenül kóstolsz olyat, ami nem jön be, akkor nem fog érdekelni, nem akarod tudni, miből készül, taszítóvá válik és marad egy pocsék koktél, aminek a nevét megjegyzed, de nem fog érdekelni, mi alkotja akkor sem, ha eléd tolják, mert egyszerűen nem jött be.

- Ilyen perspektívából sosem néztem a koktélokat - mondja. - Azokat, amiket szeretek, nem mixeri pontossággal, de össze tudom állítani, a többi azonban valóban nem nagyon érdekel. Ha van benne valami, ami megfog, mint például a lángdísz, a sókarima, a különleges felszolgálás, esetleg a színe, azt megjegyzem, de ennyi. Ettől függetlenül a Tequila sunrise-t és a testőrömet igen különleges párhuzamba állítottad, és ízlelgetem, mennyiben hasonlít a kettő, bár azt egyáltalán nem értem, miért kizárólagos, hogy testőr lehet csak olyan, mint amilyenről beszéltél.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy kizárólag csak testőr lehet, de a testőrökre jellemzők a koktélos cigik általában.

- Lehet benne valami - mondja elnyomva a csikkét, majd kézbe veszi a bögréjét és kortyol a kávéjából. - Milyen jellemzőkkel láttál el a cigarettám alapján? - kérdezi meg apró vigyorral.

- Az eperlevél elég karakteres ízt ad a ciginek, és ahogy elnézlek, nem is olyan vagy, akiből tizenkettő egy tucat. Mindemellett megharcolsz azért, hogy elérd a céljaid és kíváncsi is vagy, de nem tolakodó mértékben.

- Tetszik a tudományod - mondja mosolyogva. - Erről mit mondanál? - kérdezi a sama cigijét megkocogtatva.

- A felszínen kegyetlen, rideg, elutasító mindenkivel, de ha jobban megismered és hagyja, hogy a közelébe férkőzz, teljesen mást találsz, mint amit hittél. – Kihúzok belőle egy szálat és megforgatom ujjaim között, a cigaretta kellemes aromája pontosan az előbb említett dolgokról árulkodik. - Nézd csak meg – magyarázom Deonnak. - A külseje visszataszító, elutasító, kinézetre a cigaretta nem olyan, mint amit az ember szívesen elszívna, de ha merész vagy és vállalkozol arra, hogy elszívd – töröm most ketté és kimorzsolom az illatos dohányt -, akkor egy egész különleges ízvilágot találsz. - Deon erre elkuncogja magát. Láthatóan élvezi a beszélgetést.

- Majd elmondom neki, hogy megfejtetted a titkát - neveti. - És a tiéd? - veti fel játékosan. Halvány félmosolyra húzom számat, majd kiveszek még egy szál cigit a dobozomból és elé rakom.

- Próbáld meg, meglátjuk, mit tudsz belőle kihámozni – ajánlom fel neki.

- A másik ember viselkedéséből, pillantásából, hozzáállásából, beszédéből sokkal többet tudok kiolvasni, mint a cigarettából.

- Hallgatlak – dőlök hátra rágyújtva megint.

- A cigarettád és a kávéd nekem éles ellentétben áll, mert előbbi gazdag ízvilággal rendelkezik, míg a másik egyszerűen csak keserű. Ami közös bennük, az az erős íz, ami utalhat szívósságra, de ha a szín is számít, akkor feltételezem, neked is van mit rejtegetni. - Nem rossz, kölyök. Kíváncsian várom, hogyan tovább innen.

- Mindenkinek van. Van, akinek többet, van, akinek kevesebbet – felelek ennyivel a dologra.

- Folyton tartózkodsz - közli elkényelmesedve, törökülésbe helyezkedve a fotelben. - Tesztelsz, hogy mit látok belőled a páncélod és álarcod ellenére? - teszi fel a kérdést. - Felesleges. Felvállalhatod a véleményed és a személyiséged, mert engem az érdekel, minden más másodlagos. Mint ahogy arra utaltál is, a fotómemória sem egy szokatlan spell, másnak is van, de az összes tulajdonságomat egybevetve igazán csodálom Asamét és a barátaimat, hogy el bír viselni. Nem látom értelmét takarózni és sminkelni azt, aki vagyok - jelenti ki könnyedén -, hiszen úgyis kisül, hogy képes vagyok hosszú monológokban beszélni, megmondom a véleményem nyíltan, hajlamos vagyok hevesen lereagálni dolgokat, és a többi és a többi.

- Testőr vagyok, az a dolgom, hogy tartózkodjak. Teszt lenne? Csak annyira, amennyire te tesztnek szántad a cigikkel a dolgot. A kíváncsiság benned van, de a kíváncsiságod mellé társul ez is jelen helyzetben. Takargatnivalóm azonban nincs. Közel húsz évig szolgáltam a Si-tait és én magam végeztem vele tegnap, mert elég volt abból, ahogy bánt a szajháival. Egy szajha nem több használati cikknél, de egy szajha ugyanakkor érték is és legfőképpen ember. Ha nyílt lapokat vársz tőlem, játssz te is azokkal, kérdezz bátran, nem fogok nem válaszolni egy kérdésedre sem.

- Hogy miben tesztellek és mire vagyok kíváncsi, eltér egymástól - jelenti ki mosolyogva. - Nem kell aggódni, amire kíváncsi vagyok, azt megkérdezem. Örülök, hogy végeztél vele - ismeri be -, viszont a szajhákról alkotott véleményed nem osztom. Nem hiszem, hogy azért, mert nekem nincs szajhám, mert ha lenne, sem tárgyként kezelném. Tárgynak nagyon frappáns és sokféle eszközt kitaláltak, amivel az ember a frusztrációját, feszültségét levezetheti. Ha ideges vagyok, lemegyek úszni, futok egy kört, bezárkózom a szobámba kikiabálni magamból, ha feszült, akkor beülök a kocsimba és le se szállok a gázpedálról. Elkerülöm az embereket, mert nem akarok senkit bokszzsáknak használni. Teljesen mindegy, hogy mi egy ember, érző lény és az egy dolog, hogy valaki szajhának tartja, nekem nem feltétlen kell úgy bánnom vele.

- Félreértettél. Nem tekintem tárgynak a szajhákat. A gazdám tekintette annak őket és ehhez mérten is bánt velük. Ezt elégeltem meg végleg, aminek volt rendesen előzménye is. Tény, hogy utáltam Eiyát az elején, de nem azért, mert egy szajha volt...

- A volt gazdád - jelenti ki. - Egy pillanat, keres a kishölgy - kér elnézést, azzal felpattan és az ajtóhoz megy, így már tisztán hallani a macskanyávogást. Deon leguggol az ajtó előtt. - Itt vagyok. Na gyere, te dög - hívja játékosan, majd felveszi a cicát és felegyenesedik. Dorombolást hallatva dörgöli fejét a macskáéhoz, aztán visszacsukja az ajtót és visszatelepszik a fotelbe. A cica örömében pipiskedik a combjain, nem győz hozzádörgölőzni folyamatosan dorombolva, a srác meg vigyorogva simogatja. - Én is örülök neked - mondja neki.

- A volt gazdám - ismétlem el utána.

- Egyébként sem vagy bőbeszédű, vagy csak most, vagy csak velem nem? - kérdezi meg.

- Nem szoktam túl sokat fecsegni. Ennyi idő után meg még inkább nem. Idővel...

- Ahhoz képest azért sikerült néhány dolgot kihúznom belőled, de igazad van, hagyok időt kivetkőzni a testőrszerepből és kipihenni a nap fáradalmait - jelenti ki játékosan, s karjaiba véve a macskát fel is áll a fotelből. Én is így teszek. - Amit elfelejtettem mondani, hogy a szekrényben találsz ruhát.

- Köszönöm - felelem őszinte hálával és apró meghajlással.

- Nincs mit köszönni.

- Deon - szólítom még meg, mielőtt távozna. - Megkérhetlek, hogy ne küldd még be az őrt? Szeretnék kicsit kettesben maradni a kölyökkel. Tudom, hogy nincs eszméleténél, de.... Majd szólok neki később én.

- Semmit sem jelent, hogy nincs eszméleténél, tudom - mondja komolyan, visszafordulva -, az információk attól még bemennek. Nem küldöm be, te meg szólsz neki, ha kell.

- Így lesz - biztosítom róla őt egy biccentéssel.

- Úgy tekintesz rá, mint fiadra?

- Annál ez egy kicsit bonyolultabb.

- Ez érdekel, de tényleg hagylak lazítani - mondja elmosolyodva. - Jó éjt.

- Jó éjt!


Deon végül távozik. Még hallom, ahogy szól az őrnek, hogy hívni fogom, ha szükségem van rá, majd az ajtó bezáródik, én pedig visszatelepedek a kölyök mellé és megsimogatva arcát nézem őt egy darabig. Deon nem tévedett sokat, mikor azt mondta, Eiya olyan mintha a fiam volna, mégis egy kicsit több annál, kicsit sokkal több, s talán még a kölyök sem sejti. Nem baj. Megígértem neki, hogy mellette maradok, legyen bármi, hogy vigyázok rá és törődök vele, akkor is, ha mindenki más hátat fordít neki vagy ellöki magától őt. Felállok végül mellőle, majd elmegyek lezuhanyozni.

5.

Aoyun

Megnyugszom attól, hogy a kölyök most már biztonságban van. Nem tudom, okos ötlet volt-e visszaküldeni ahhoz, aki erre a sorsra ítélte, de talán még mindig jobb ott neki, mint ezen a helyen. Így én is nyugodtabb vagyok és nyugodtan intézhetem azt, amit elterveztem. A repjegyem már megvan. Amint vége ennek a balhénak, elhúzok Japánba, ha nem jön közbe valami, ha nem történik semmi. Eiya képes nélkülem is talpra állni, bár bele fog dögleni lelkileg, ha elveszít. Így sem volt könnyű őt rendbe rakni, miután olyan rondán elbánt vele ez a féreg, de most megfizet érte. Már éppen indulnék bevégezni, amit be kell, mikor megszólal zsebemben mobilom. Akihito-sensei keres.

- Igen?

- Hívd fel Asame-samát! - utasít, majd bediktálja a telefonszámot. Nem írom fel, nem hagyok magam után ilyen nyomokat, inkább megjegyzem. - Tudni akar pár dolgot Eiyáról.

- Nem akarom, hogy tudjon rólam!

- Beszélj vele! Elintézem az eltűnésed és ebben ő is a segítségedre lehet, de infókra van szüksége. Ha nem tájékoztatod, számolj azzal, hogy Eiya az ő keze által hal meg!

- Nem hagyom, hogy kinyírja!

- Semmit nem fogsz tudni tenni! Van huszonnégy órád rá. Ha nem kap infót, megöli a kölyköt, mert nem fog a világ nyakára szabadítani egy félőrültet.

- Eiya nem őrült! - morgok.

- Bizonyítsd be! - közli, azzal bontja a vonalat. Kibaszott ideges vagyok. Eddig azt hittem, jó kezekben tudhatom a kölyköt, ezek után kezdek kételkedni benne. Befejezem a készülődést, mobilomat lehalkítva a zsebembe csúsztatom, magamhoz veszem a fegyvereim, majd elindulok, hogy bevégezzem a feladatomat. Egy napja menekítettem ki a kölyköt Akihito-sensei és embereinek segítségével. Most ideje örökre eltakarítani a Föld felszínéről azt a gennyet, amiért megkínzott és kegyetlen módon megcsonkított egy kölyköt.


Régóta vagyok már mellette. Pontosabban négy éve, mióta a Si-tai megvásárolta a kölyköt valami kínai féregtől. Akkoriban nem szívleltem Eiyát, csak a mocskos kis szajhát láttam benne, aki jó pénzért bárkit kielégít, aztán az első verése után, mikor nem bírt lábra állni sem, változtak a dolgok. Kórházba vittem, hogy ellássák. Akkor még nem kapott drogokat és a verést is azért zsebelte be, mert megharapta az egyik vendéget, majd megpróbált szökni. Csúnyán ellátták a baját jutalmul érte. Mikor magához tért, úgy kellett visszanyomnom az ágyra. Nagy mennyiségű nyugtatót kapott, hogy ne legyen kedve elszökni megint, mert így rendelte el a Si-tai. Mellette maradtam éjszakára és nappal is, volt időnk beszélgetni, s bár először elutasító volt, végül mégis megenyhült, mikor nem hagytam, hogy telenyomják gyógyszerrel, cserébe csak azt kértem, ne szökjön el. Megígértette velem, hogy segítek neki megszökni, de sajnos ezt csak mostanra sikerült elérni. Most, mikor már túl késő... Nem tudtam megmenteni őt attól, hogy telenyomják droggal, hogy ne verjék meg, mert ha ellenszegültem, az egész tervem dugába dőlt volna, és egy engedetlen testőrrel nem szaroznak, lelövik.


Mikor Akihito-sensei emberei elkaptak, nem érdekelt volna semmi, csak a kölyök ügyeit be tudjam fejezni, hogy eltűnhessen ebből a tetves országból, ahol nem kezelik többnek, csak állatnak. Már majdnem sikerült, ám a napokig tartó fogság visszavetett a tervem kivitelezésében, s mikor az egyik embere közölte a senseijel, hogy Eiya kórházba került megint, mert a Si-tai megcsonkíttatta őt, hirtelen fordult velem a világ. Évek munkája kezdett el szép lassan kihullani a kezem közül, így már nem küzdöttem tovább. Mindent elmondtam Akihitonak, ő pedig felajánlotta a segítségét abban, hogy kijuttatja a kölyköt innen. Egy dolgot kértem csupán, hogy rólam ne beszéljen és ha a kölyök biztonságba kerül, hagyja, hogy végezzek a Si-taijal. Bosszút forraltam, holott nagyon is tisztában voltam azzal, hogy a bosszú a legrosszabb tanácsadó, de már nincs mit vesztenem, Eiya kiheveri, ha meghalok, én pedig valamennyit vezekelhetnék azért, mert nem tudtam megvédeni.


Éjszakai érkezést tervezek, addigra már az őrök is kezdenek fáradni, nekem pedig nem lesz nagy nehézség bejutni a házba. Tudom a biztonsági kódokat, tudom, mikor ki hol tanyázik, ismerek szinte mindent az épületben és azt is nagyon jól tudom, hogy a Si-tai már otthon van és minden bizonnyal a szobájában tartózkodik egy fiatal szajhával. Remek lehetőség lesz ez számomra. A falon, ahogy terveztem, gond nélkül átjutok. A két szolgálatos őr éppen dohányzik és beszélgetnek nem foglalkozva semmivel, pechjükre. Senbonokat húzok elő és ujjaim közé fogva őket indulok meg árnyékként befelé a házba. A folyosó már neccesebb. Nem egyszerű kijátszani a kamerákat, de ki lehet. Azóta tanulmányozom a ház biztonsági rendszerét, mióta elterveztem, hogy megszöktetem Eiyát innen, így nincs nehéz dolgom.


Hangtalanul osonok végig a folyosón, egyenesen a Si-tai szobája felé, de gondosan ügyelve arra, hogy a kamerák ne lássanak és egy testőrbe se fussak bele. Hihetetlen, mennyire biztosak abban, hogy valaki nem fogja őket megtámadni. Erre basznak most rá szépen. Mikor odaérek a Si-tai ajtajához, teljesen rásimulok a fa szerkezetre. Nyögések, fájdalmas kiáltások hallatszódnak ki bentről. Egy fiú lehet megint az áldozata. Halkan nyitom ki az ajtót és osonok be. A férfi, bár nem nevezném annak, épp újabb hatalmasat ver oda szerencsétlen kölyöknek a forró piszkavassal, mire az csak üvölt és ránt a kötelein egyet. Mindkét csuklója és bokája véres, ahogy a durva kötél belevájt húsába, s testét is gondosan megkötözték, lehetőleg jó erősen, hogy minél több fájdalmat okozzanak vele. Ez egy kegyetlen barom, jobb is lesz, ha megszabadul tőle a világ. Újabb ütést mér arra a szerencsétlenre, már talán nincs is magánál. A sérülései súlyosak, mellkasa tele van vágott, égett zúzódásokkal. Már esélye sincs túlélni, ezért mielőtt a Si-taira szentelném minden figyelmem, megkönnyítem a szenvedését annak a gyereknek. Alig lehet tizenhat...


Elhajítom egyik kezemből a senbonokat, melyek a kölyök testébe fúródnak. A méreg azonnal hat. Gyorsan kell mozdulnom, hogy a Si-tainak ne legyen ideje hívni az őrséget, de még csak kiáltani sem nekik, így átvetem magam az ágyon, s hátulról kapom el nyakánál fogva.

- Aoyun! - morogja az öreg próbálva lefejteni karom nyakáról. - Mocskos kis kígyó! Elárultál! - sziszegi. Ki is a kígyó?

- Magadnak köszönheted, Si-tai! - felelek hűvösen. - Mondd csak, Si-tai, milyen érzés, mikor a te életed függ egy hajszálon valakitől?

- Ezt nem úszod meg!

- Dehogynem, és hogy tudd, Eiya is meg fogja, mert már nem teheted többet rá a mancsod, ahogy másra sem, de előtte... - Veszem elő tőröm, miközben még mindig szorosan tartva őt fogom testét magamhoz, készenlétben tartva a senbonokat. Kioldom nadrágjának övét és előveszem belőle farkát. Végigsimítok rajta a kés lapjával, csakhogy érezze, milyen a hideg acél, mellyel olyan előszeretettel kínzott ő is mindenkit.

- Ne merészeld!

- Miért?

- Mit akarsz?

- Csak ugyanazt a szenvedést neked, mint amit te okoztál Eiyának - felelem, s becsúsztatva farka alá a pengét húzom végig élét rajta. Felüvölt a fájdalomtól. Üvölts csak! Elbasztad, mikor hangszigetelést rakattál az ajtóra. Lassan szabadítom meg őt legnemesebb szervétől, csakhogy átélje mindazt, amit a kölyök is átélt, majd nyakába döföm a méreggel átitatott senbonokat és ellököm testét magamtól. Megtörlöm a késem ruhájában, végezetül a már percek óta halott fiúhoz lépek. - Jobb sorsot érdemeltél volna. - Betakarom testét egy könnyed anyaggal, s igyekszem eltűnni a házból, ahogy csak lehet. Kiveszem a kulcsot az ajtóból, miután gondosan ráfordítottam, majd ahogy érkeztem, távozok is.

* * *

Akkor nyugszom meg teljesen csak, mikor a gépem végül leszáll Tokióban és magamba szívhatom szülőföldem kellemes, rég vágyott illatát. Elmondhatatlanul hiányzott már ez. Még egészen kisgyerek voltam, mikor a szüleim úgy döntöttek, apám országában telepednek le, s most, hogy végre alkalmam volt hazajönni, bátran kijelenthetem, bár nem sokra emlékszem itteni életemből, ez az egész mégis hiányzott. Hat éves voltam csak, mikor Kínába költöztünk, s bár foszlányok maradtak az emlékeimből, ha behunyom szemem tisztán emlékszem azokra az illatokra, melyeket akkor éreztem, mikor repülőre szálltunk annak idején. Most is ezek az illatok fogadnak, a hazám illatai. A reptér zsúfolt, a tömeg csak megy előre, mint a birkanyáj, van, akit várnak, van, aki az óráját bámulja, hogy még odaér-e a megbeszélt találkozóra. Rám nem vár senki most sem, ahogy annak idején búcsúznom sem volt kitől. Különc gyerek voltam, hiszen látszott rajtam már akkor is, hogy nem vagyok tisztavérű japán és ezért a korombeli gyerekek nem igazán akartak velem barátkozni, de nem is hiányzott ez sosem. Egyetlen ember tudja, hogy mikor érkezem, az pedig a sensei. Nem beszéltük meg, hogy felszed a reptéren, ahogy azt sem, mikor találkozom a samával. Tudom, hogy meg kellene ejtenem hamarosan, mert a huszonnégy óra lassan lejár, de azzal, hogy felhívtam, nyertem magamnak egy kis időt és Eiyának is, legalábbis nagyon remélem.


Azt hiszem, én lepődök meg a legjobban, mikor a reptér kijáratánál mégis összetalálkozom Akihitoval. Tehát ő és a sama komolyan tudni akarnak mindent Eiyáról, legalábbis a sama mindenképpen, ha ideküldte elém őt. Nem tudom, örüljek-e ennek, vagy ne, mert még el akartam intézni néhány dolgot, mielőtt meglátogatom a yakuzát. Apró meghajlással köszöntöm a férfit és rágyújtok. Kell a nikotin.

- Sensei - szólalok meg végül.

- Ao... Mellőzd ezt, mert agybajt kapok tőle. Az embereimtől sem tűröm - mondja komolyan. - Remélem, jól jön egy fuvar - int fejével a fekete terepjáró felé, mely nem messze parkol tőlünk.

- Attól függ, hova viszel.

- A kocsiban megbeszéljük - fordít nekem hátat és indul el.


Nincs okom nem követni őt. Megbízhattam benne eddig, hiszen végig tartotta a szavát és azt is, amit megbeszéltünk. Tény, hogy a samával való kapcsolatba lépés nem volt tervben, de ott sem árult el, engem utasított arra, hogy fedjem fel magam a férfi előtt. Mielőtt beülnék, eldobom a csikkem, s amint bekeveredem a hátsó ülésre, csak egy biccentéssel köszöntöm az elől ülő két testőrt. Ismerem őket, még Kínában találkoztam velük is, mikor Akihito kifaggatott a kölyökről. Végül is mindent összevetve elégedett vagyok azzal, amit eddig véghez vittem. Már csak egy célom maradt: megadni Eiyának mindent, amit még tudok, vagy amit még engednek. Küzdeni fogok azért a kölyökért, nem azért juttattam ki onnan, hogy most mindennek vége legyen egy szemvillanás alatt.

- Induljunk! - adja ki a parancsot vérebeinek, akik azonnal teszik is a dolgukat. - Itt vannak az új igazolványaid - nyújtja át nekem az iratokat. - A neved szándékosan nem változtattam meg, minden más adat rólad fikció. Itt egy kulcs. A belvárosban béreltem neked egy kis garzonlakást, minden egyébről később tájékoztatlak. Elviszlek Asaméhoz.

- Napolhattuk volna még.

- Beszélsz Asaméval, eldöntitek hogyan tovább, aztán tőlem azt csinálsz, amit akarsz. Ao, ha azt akarod, hogy Eiya éljen, nem húzod tovább az időt, mert abból kurvára nincs már!

- Még jó, hogy arról volt szó, jobb sorsa lesz ott, ahova kerül - morgom.

- Jobb sorsa van - zárja rövidre ennyivel.


Ezt jelen pillanatban valahogy egyáltalán nem tudom elképzelni. Lehet, az én fantáziám szar, de nem hiszem, hogy kegyesebb lenne megölni, mint segíteni neki mindenben. A kölyök jól van, már amennyire sikerült rendbe tennem ez alatt a pár hónap alatt. Vannak vele gondok, de az ő helyzetében érthető. Ha le tudjuk szedni a drogról, helyre tudom őt hozni. Ebben biztos vagyok. És nagyon remélem, hogy azok után, hogy beszéltem a samával, ő is így fog erről vélekedni. Nem mondok le Eiyáról, ahhoz, hogy beletörődjek abba, hogy lelövi őt, mint egy kutyát, ha nem tudom meggyőzni, velem is végeznie kell, de nem leszek egyszerű ellenfél a számára. A kölyök élni fog! Nem érdekel, ki hogyan vélekedik arról, hogy mi lenne a helyes számára, nem fogom hagyni, hogy megöljék.


Egy hatalmas ház elé gördül be végül a terepjáró, a kapuban szolgálatot teljesítő őrök egy gyors ellenőrzést követően azonban tovább engednek minket, majd a kocsi leparkol a bejáratot jelentő lépcsők előtti kavicságyon. Teljesen más az egész ház biztonsági ellátottsága, mint a Si-taié volt. Azonnal két fegyveres lép a BMW-hez, élükön minden bizonnyal a biztonsági főnökkel. Nem tűnik veszélyesnek a fickó, legalábbis így első ránézésre, de láttunk már csodát a történelemben. Kiszállunk a kocsiból és a hivatalos procedúra szinte azonnal megkezdődik. Hagyom magam. Nálunk ez nem volt jellemző, a Si-tai ennyire nem volt körültekintő, mint az itteni testőrség, de ez érthető is, hacsak azt veszem alapul, hogy Seichirou Asame nem egy kispályás yakuza. Nem engedheti meg magának, hogy óvatlan legyen, valszeg még akkor sem, ha a saját embere kezeskedik vendége szelídségéről. Utálok fegyverek nélkül közlekedni, ám most kifejezetten örülök annak, hogy nincs nálam egy sem. Nem lett volna egyszerű túljutni a reptér biztonsági kapuin velük, így azokat kénytelen voltam hátrahagyni. Majd itt beszerzek néhány új darabot.


Amint megvan az átkutatásom, a főnöknek tűnő férfi int a fejével Akihitonak, hogy kövessük, majd bevezet minket a házba, miközben a két fegyveres továbbra is minket kísér. Na igen, a Si-tai sosem volt ennyire elővigyázatos. Furcsa is ez az egész helyzet és feszültté tesz, annak ellenére is, hogy gyanítom, nem ellenségként kezelnek, s nekem sincs okom akként tekinteni sem rájuk, sem pedig a ház urára. Legalábbis egyelőre még biztos, hogy nincs. Sok szoba és ajtó mellett haladunk el, s az egyik mögül halk üvöltés hallatszódik ki. Tehát itt is van valamilyen szintű hangszigetelés, amit most cseppet sem bánok, mert az épp csak kiszűrődő hangban felismerem Eiyát, és görcsbe rándul a gyomrom is. Az ajtóra sandítok és igyekszem megjegyezni, hol találom őt, ha esetleg nem engednének hozzá, vagy az egész tárgyalás balul sülne el. Kiviszem innen a kölyköt, ha ez kell, legyen bármennyire is nullával egyenlő az esélyem.


Végül az egyik ajtó előtt állunk meg, majd a testőrök főnöke rövid kopogást követően belép és bejelent minket, s mikor engedélyt kapunk Akihitoval, mi is belépünk. Apró meghajlással köszöntöm a samát, s mikor int, hogy foglaljunk helyet, a senseit követve telepedek le az egyik székre a hatalmas márványasztal másik oldalára. A yakuza mellett egy Eiyától nem sokkal fiatalabb kölyök áll semleges képpel. Nem sokáig figyelem őt, épp csak annyira, hogy meg tudjam állapítani, a srác nem szajha, annál több, s van valami a tartásában, ami arra enged következtetni, hogy nem véletlen posztol most a sama mellett. Nem a fia, ebben biztos vagyok, de az utódja a srác és most yakuzákat megszégyenítő komolysággal posztol mestere és minden bizonnyal szeretője mellett.

- Hagyjuk a hivatalos formalitásokat - szólal meg végül a sama -, azon már túlvagyunk a telefonbeszélgetés következtében, ahogy gondolom, azt is tudod, miért egyenesen ide hozattalak Akihitóval.

- Eiyáról akar többet tudni - jelentem ki tárgyilagosan. Aprót bólint, hogy pontosan emiatt vagyok itt, majd int a fegyvereseknek, akik apró meghajlást követően távoznak, a férfi mellett posztoló kölyök pedig egyszerűen feltelepedik az asztalra. Ennyit erről. Tetszik ez a kölyök és a merészsége, és meg kell hagyni, teljesen igaza van, szék nincs több, hát feltalálta magát. Bár ahogy elnézem, már kialakított helye van ott, így sanszos, hogy nem az első alkalommal játssza be ezt. Teljesen hitelesen adja a komoly yakuzanövendéket, legalábbis az arcán továbbra is kint ülő komolyságot tekintve mindenképpen.

- Pontosan.

- Mire kíváncsi? - kérdezem meg, miközben előveszem a zsebemből cigarettámat, s csak tekintetemmel kérek engedélyt arra, hogy meggyújthassam. A yakuza aprót biccent, s ő is előhúz egy szálat saját dobozából. Megvárom, míg rágyújt, én csak utána varázsolok tüzet a saját koporsószögem végére.

- Minden orvosi papírt megkaptam Akihitótól, amit gondolom, neked köszönhetünk, azonban arról egyik sem szól, hogy a kölyök milyen pszichikai állapotban van mindazokután, amin keresztül ment.

- A körülményekhez képest jól van. Vagyis inkább jobban ahhoz képest, mint volt. Nem volt könnyű összekaparni őt, főleg a Si-tai utolsó húzása után. Sokáig még engem sem engedett a közelébe, pedig talán én voltam az egyetlen abban a házban, aki sosem közeledett felé úgy, ahogy mindenki más még a testőrök közül is. Tőlük valamilyen szinten meg tudtam védeni, de nem lehettem mellette a nap minden percében, főleg azután, hogy a Si-tai rájött, hogy védem a szajháját - kezdek el mesélni. - Orvosokat fizettem le annak érdekében, hogy akár egy vagy több nappal meghosszabbíthassam a kölyök kórházban maradását, mert addig legalább nem kínozták meg és droggal sem nyomták tele. Nem voltam elég óvatos és többen is ki akartak cseszni velem, amiért nem hagytam, hogy megdugják Eiyát. Az egyikük észrevette, amint pénzt adok az egyik dokinak, innentől kezdve a bukás biztos volt. Kimagyaráztam magam, mert ha nem teszem, lelövet, mint egy kutyát és baszhattam volna a terveim, ám ettől függetlenül folyton figyeltetett. Eiya a harmadik-negyedik nagyobb kínzást követően öngyilkos akart lenni, s épp csak nem sikerült neki. Pszichológust persze nem engedett magához, értelme se lett volna a dolognak, mert nem tudott volna segíteni azon a problémán, ami miatt eljutott odáig, így magam vettem kézbe a sorsát. Nehéz volt őt felépíteni újra, de úgy tűnt, erősebb lett, mint volt, egészen addig, mígnem a Si-tai kasztráltatta és megfosztotta őt a férfiasságától - fújom ki a füstöt és ökölbe szorítva szabad kezem hallgatok pár percig. - Az orvosok helyrehozták annyira, hogy legalább az egészségügyi dolgokkal ne legyen gondja, de onnantól kezdve hiába voltam mellette, a folyamatosan belényomott drogoktól nem lehetett vele kezdeni semmit. A tisztább időszakaiban nem beszélt. Megértette, mit mondok neki, azt is, hogy mi történt vele, de ennyi. Nagy nehezen végül sikerült zöldágra vergődni vele, elértem nála, hogy kiadja magából a dolgot, mégha erre csak annyi eszközöm volt, hogy szenvtelenül a képébe toltam, hogy mit tettek vele és miért. Végül megnyugodott, hajlandóvá vált beszélni velem a továbbiakról és bár a drogok nem mindig hagyták neki, igyekezte feldolgozni azt, hogy megcsonkították.

- Szerinted ez feldolgozható és együtt lehet élni mindazzal, amit tettek vele? - kérdezi meg a kölyök teljesen komolyan.

- Hat éve dolgozom azon, hogy ezt meg tudja tenni. A mostani... a drog miatt kevés lehetőségem volt erre, de amit tudtam, megtettem az adott helyzetben. Az utolsó napokban már nem volt józan pillanata, mert a kölyök szabályosan megvadult, ha valaki hozzá akart érni.

- Ez érthető, de nem ezt kérdeztem.

- Komoly segítséggel képes feldolgozni és együtt tud ezzel élni. A mai orvostudomány már tart ott, hogy helyrehozza ezeket a dolgokat, amiket az emberi szadizmus szétbarmol.

- A test valóban átalakítható, formálható, javítható, bizonyos mértékig és ideig legalábbis mindenképpen, de milyen komoly beavatkozást igényelne szerinted az, hogy ugyanez az emlékekkel is hasonlóképp működjön?

- A legnagyobb tisztelettel - kezdek bele mondandómba -, amíg van olyan ember, akiben képes megbízni és megkapaszkodni, aki segít neki, nem pedig az érzelmi-lelki selejtet látja benne és nem is kezeli úgy, addig bár az emlékek nem kitörölhetőek, elviselhetőbbé tehetőek. Engedelmével, hat éve vagyok Eiya mellett, minden rezdülését úgy ismerem, mint a sajátomat, ehhez mérten képes is vagyok felkaparni a padlóról, ha az kell és kellett nem egyszer. A feldolgozás fájdalmas, nehéz, hosszú procedúra, de magam vállaltam azt, hogy történjen bármi, a kölyköt nem hagyom veszni, és ebben még akkor is partner volt, mikor Akihito-sensei emberei elhozták őt onnan. - A srác szájára ezek hallatán halvány mosoly kúszik, de ravasz tekintetét nem veszi le rólam. Nem, fiú, kétlem, hogy bármit is sejtenél abból, ami a kölyökhöz köt.

- Miért támogatod ennyire rendületlenül őt? - kérdezi meg, s ezalatt elül a mosolya.

- Mert a saját fiammal ezt nem tehettem meg - magyarázom ennyivel. Csak tizenkettő volt... A srác mindenesetre felvont szemöldökkel pillant a yakuzájára.

- Azt mondtad, Eiya partner volt abban, hogy megszöktessétek, mégis nyugtatókkal volt telenyomva, mikor idekerült.

- Egyrészt a drog miatt, az elvonási tüneteket abban a helyzetben nehéz lett volna kezelni, másrészt pedig, mint mondtam, Eiya megvadul attól, ha valaki hozzá akar érni. Ez jó fél évvel ezelőtt jelentkezett nála, ezért is tömték őt GHB-val. Beszéltem a mesteremmel ezzel kapcsolatban, aki szerint a kölyöknek érintésfóbiája van. Ha valaki hozzáér, tegye azt bármilyen szelíden, megvadul, bepánikol, szabadulni akar - magyarázom. - Az ilyen emberek általában egyetlen egy személytől viselik el, hogy hozzájuk érjen, de a fóbia mértékétől függően még az adott illetőtől is csak akkor, ha az nem hirtelen teszi.

- Az orvos szerint, ha az első három napot túléli, megmarad. Biztosítom számodra azt a lehetőséget, hogy mellette lehess addig, illetve további két napot arra, hogy bebizonyítsd, nem döntök rosszul, ha életben hagyom őt. - Mégha csak ülve is, de mély meghajlással köszönöm meg neki a lehetőséget, amit biztosít számomra. - Az aktádat azonban látni akarom - jelenti ki.

- Minek? - bukik ki belőlem a kérdés. - Elnézést a tiszteletlenségemért! - kérek azonnal elnézést tőle, megint meghajolva.

- Ez egyelőre legyen az én dolgom.

- Akihito-senseinél van minden papírom - felelem végül.

- Ao! - szól rám figyelmeztetően a sensei. - A következő senseiezésért kiváglak az ablakon most már! - morogja, mire az asztalon ülő srác elkuncogja magát, a sensei pedig elővéve az aktám nyújtja azt át a yakuzának.

- Láthatnám Eiyát? - kérdezem meg végül, mire a férfi aprót bólint.

- Ryuuichi, vidd őt a kölyökhöz! - utasítja a testőrt. Legalább már tudom a nevét. Felállok helyemről, majd meghajolok és megindulok a férfi után.