Ryuuichi
Eiya megint kezd nyugtalanná válni és láthatóan fájdalmai is vannak, így előkapva mobilom azonnal Takashit hívom, hogy jöjjön át a kölyök szobájába és gyorsan el is mondom, mire számítson, míg Niya igyekszik lenyugtatni és nedves törölközővel áttörölgetni a srác testét, de nem sokat ér el vele. Már ketten próbáljuk lefogni, de még így is képtelenek vagyunk elbírni vele, pedig hozzá képest nemcsak hogy jobb állapotban, de edzettebbek is vagyunk, s az sem jön a legjobbkor, hogy megszólal zsebemben a mobilom, s már a csengőhangból tudom, hogy Asame keres. Kénytelen vagyok elengedni a vergődő Eiyát. Nem tudom, mit akar Asame, de ha megint Deonnal van gond, akkor még oda is át kell küldenem Takashit. Gyorsan vázolom az itteni helyzetet, ám azzal, hogy nem szól bele, csak kinyomja, teljesen összezavar. Nem értem, miért hívott.
Hamarosan azonban erre is megkapom a választ, mert a kölyökkel az oldalán jelenik meg a szobában, ám olyan rideg és távolságtartó, mint Deon idekerülése előtt, s a kölyök is jeges tekintettel figyel minket. Remek... Komolyan, ha itt befejeztem, mind a kettőt felképelem, hogy gondolkozzanak el egy kicsit. Tényleg egy ilyen suhanc miatt acsarkodnak egymásra? Eszem-faszom megáll. Asame végül odalép Eiyához és lefogja a karját, hogy Takashi beadhassa neki az injekciókat. Lassan végre minden lecsendesedik megint, s a doki is távozik. Már lépnék Deonhoz, hogy megnézzem, ő hogy van, de a yakuza nem engedi, helyette az eddig nála lévő dossziét összecsukva ő lép oda, majd Deon kezébe nyomja, s egy jó éjszakát kíséretében elvonul. Értetlenül nézek utána, ahogy Deon is.
Kezdem érteni, mi folyik itt és cseppet sem tetszik. A kölyök megint felbaszta Asame agyát, de most a jelek szerint annyira, hogy az látni sem akarja őt maga mellett az este folyamán, s hamarosan az is még világosabb lesz, hogy mi a vita tárgya: Eiya.
Deon, ennyire nem lehetsz hülye! Rohadtul vissza kell fognom magam, hogy ne veszekedjek vele én is, mikor közli, hogy jobb lenne, ha megölnénk a kölyköt. Nem tudom, mit szólt volna ahhoz, ha annak idején nem foglalkozik vele mégsem Asame, hanem közli, hogy jobb neki két méterrel a föld alatt. Kezdem azt hinni, hogy Deon tényleg nem vesz észre dolgokat. Asame adott el szajhákat nem csak bároknak, de Kínának is annak idején, ám azok, akik ilyen sorsra jutottak, reménytelenek voltak. A legtöbbjüket megmentette, más yakuzának eladva őket olyan életet kaptak, amilyenről talán álmodni sem mertek. Kazuki is Nishidához került, s a srác az akkori önmagához képest rengeteget javult, mert volt, aki segítse. Nem minden fekete és fehér, nem minden az, aminek látszik, ezt pont neki magyarázzam?
Persze nem is ő lenne, ha még nem szúrna be valamit, mielőtt távozik, csak nem jut vele semmire. Akkoriban magam is megleckéztettem Naotot miatta. A szabály az szabály minden esetben és ő megszegte, még akkor is, ha Eiya csábította el és nem fordítva. Sajnáltam őt, mert Asame kegyetlenül elbánt vele, napokig ápoltam, de mindig kettőn áll a vásár. Naoto a barátom volt, de tőlem is kapott, mikor neki is nekiment, s tisztelem, mert azzal, hogy Asame elé vetve magát védte meg a főnöke életét, minden hibáját helyrehozta, mert a testőröknél ez a legnagyobb tisztesség: meghalni azért, akinek a védelmére felesküdtünk. Shinji pedig ugyanezt megtenné őérte, bármennyire is azt hiszi a kölyök, hogy azzal, hogy ennyit enged neki, ezt elkerülheti.
Elveszem a dossziét az asztalról és leülve a fotelba végül én magam döntök úgy, hogy átfutom a kölyök aktáját. Elég vastag anyagot gyűjtött róla össze Akihito ebből a hat évből, ami egy szajhánál nem jellemző. Lerakom az asztalra az aktát, s kinyitva azt veszem ki belőle a képeket. Átfutom őket. A legtöbb fotón Eiya szerepel, amint épp a legkegyetlenebb módon bánnak el vele, s a dátumozást nézve ezek a fotók alig több, mint három hete készülhettek. Félrerakom őket és beletúrok a papírokba. Szinte kivétel nélkül mind vagy orvosi jelentés, vagy kórházi zárók, de akad köztük hamis személyazonossági és néhány, minden bizonnyal a hatósági bizonyítékraktárból meglovasított irat is.
Eiya közel négy éve került át mostani tulajához Yang Chentől, de arról semmilyen adat nincs, miért adott túl rajta az előző gazdája. Abból az időből kevés papír maradt fent, egy-két záró törésekről, zúzódásokról, mást azonban Akihito embereinek sem sikerült összekaparni. Mindösszesen egy nevet, hogy kihez került Asamétól a kölyök. A pasas vagy ennyire gondosan ügyelt arra, hogy ne tudjon meg róla senki az ég világon semmit, vagy valakinek nagyon útban volt egy ideje és eltüntették őt véglegesen is. Ezeket a papírokat is félreteszem, majd hátradőlve a fotelban kezdem el átfutni az utolsó négy év anyagát. Jelentős mennyiség.
Eiya mikor Liong Sam Si-taihoz került, magas lázzal küzdött, persze újdonsült gazdája magasról leszarta frissen vásárolt szajhája nyűgjeit, s már aznap éjjel odavetette a vendégeinek, de mivel Eiya használhatatlannak bizonyult, alaposan megverette. Két nappal később kórházba szállíttatta a kölyköt, mert ahhoz túl sok pénzt perkált ki érte, hogy hagyja megdögleni. És innentől kezdve megindult a lavina, ahogy átlapozom a többi papírt is. Több bordája is eltört nem egyszer, amivel hetekig kímélni kellett volna, ám akad olyan zárójelentés, mely szinte tökéletes másolata az előtte lévőnek, a különbség csak annyi köztük, hogy pár nap telt el a két eset között. Többször operálták őt súlyos belső sérülések miatt, ám meghalni nem hagyták, pedig nem egyszer megpróbált végezni magával.
Már nincs kedvem belemélyedni a további papírokba, szinte mind ugyanarról ír egytől-egyig. Felpillantok az ágyon fekvő Eiyára. Nem csodálom, hogy menekülni akart ebből az életből, de gazdája nem hagyott neki túl sok józan pillanatot, főleg az öngyilkossági kísérletek után. Az utolsó pár lapra pillantok. Az egyik alig fél évvel ezelőtti, míg a másik nem több pár hónaposnál, s beleolvasva még a hideg is kiráz.
Eiyát... kasztrálták...
Ám nem ez, ami igazán elborzaszt az egészben, itthon is volt rá példa nem egy, nem két yakuza esetében, de az a kegyetlenség, amivel elbántak utána a kölyökkel...
Elveszem mobilomat az asztalról és azonnal Asamét tárcsázom. Sokáig várok, mire felveszi, s a hangokból ítélve a medencénél tartózkodik. Biztos vagyok benne, hogy még nem olvasta végig a kölyök dossziéját, de ezt, azt hiszem, tudnia kell neki is. Talán épp időben hozatta el onnan Eiyát, talán már túl későn.
- Megszabadították a férfiasságától.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ryuuichi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ryuuichi. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. április 4., csütörtök
4.
2012. november 3., szombat
1.
Ryuuichi
Elintéztem, amit el kellett rendeznem a testőrökkel, így miután visszatérek a testőrszobába, nekiállok egy újabb adag számlázásnak. Tudom, hogy számíthatok Shinji segítségére is, viszont most azt szeretném, ha nem foglalkozna mással, csak Tatsukival. Ráfér, hogy kicsit megnyugodjon, hogy vele legyen. Hosszú percek telnek el, majdnem a felét sikerül gépre vinnem az egyik könyvnek, mikor Bakari jelenik meg a szobában. A férfi komoly, határozott, ahogy mindig, most sem látszik rajta semmilyen érzelem, csak fáradtság, elszántság.
- Asaméval még nem beszéltem, de terveim szerint az elkövetkezendő minimum két hetet Tatsukival a házban töltjük - jelenti ki. - Meglehetősen küzdelmes időszak lesz, bár ez elsősorban engem és valószínűleg Shinjit fogja érinteni. Remélem, engedélyezitek a srácnak, hogy Tatsuki mellett legyen. - Halvány kérés azért bújik ebben a mondatban, ahogy némi követelés és bejelentés is. Annak ellenére, hogy színtelen hangon beszél, a mondatai igen érzékletesek, megfontoltak, ahogy megszokhattuk már tőle. - Kitamura klánja mindenestől kiirtásra került - ad jelentést. - Nem maradt egyetlen ember azok közül, akik hozzá tartozónak vallották magukat a legjobb időszakban. Nincs semmilyen utód, a terület üres, Kageru és Katsuri már osztozkodnak rajta, telepednek le. Kiváltak tőlünk, bár készségesen mellénk csapódnak, ha úgy hozza a szükség. Tetsuji visszakapta a kurváit és szigorú megfigyelés, ellenőrzés mellett ténykedhet, ahogy eddig. Ha felmerül a gyanúnk, hogy mégis Kitamura embere, megöljük, ezt Asahito is pontosan tudja. Tettünk róla, hogy Shinjire senki se vadásszon amiatt, mert hajdanán megölte Kitarot és arról is, hogy senki se merjen Tatsuki útjára lépni, aki nem mellette, érte, miatta akar lenni. Jelenleg kimondhatjuk, hogy béke van, már ha létezik ilyen az alvilágban. Mondhatjuk csendnek is - teszi hozzá mintegy mellékesen. - Ha Asaménak szüksége lenne valamire, a mi embereink is ugraszthatók, nem óhajtunk adósa maradni semmiben. A közte és Tatsuki közt megkötött szövetség fontos a számunkra, méghozzá nem érdek miatt. Törekszünk egyenlőségjelet tartani, ezért ha gond adódna, vagy elkélne valami, gondoljatok ránk is - kéri komolyan. - Még nem tudja senki, hogy Tatsukit ide hoztam, ő úgy határozott, hogy egyelőre ez így is maradjon, viszont ha ezen még akkor változtathatok, amíg itt van, több alvilági is várható ide leróni a tiszteletét - folytatja a tájékoztatást. - Bár gondolom, Deon már körbetelefonálta a barátait, hogy elmondja, hogy a pirszingese él és megkerült, Tatsuki nyugalma megőrzése érdekében hagyja békén egyelőre mindenki, akit ő nem hív. Hálás, amiért Jeremy dekkolhatott itt az elmúlt másfél-két hónapban, noha tisztában van vele, hogy Deon nem engedte volna, hogy a szalonban maradjon.
- Addig maradtok, míg jónak látjátok és szeretnétek. Senki nem fog zavarni titeket és főleg nem Tatsukit, magam gondoskodom erről és biztosíthatlak, hogy Asaménak sincs kifogása az ellen, hogy a házában töltsetek annyi időt, amennyit jónak láttok - felelem neki komolyan. - Felesleges hálálkodnia azért, mert nem dobtuk az utcára Jeremyt, a közte és Asame között lévő szövetség erős és egy ilyen szövetségbe Asaménak mindig is belefért, hogy ha úgy van, magához vegye szövetségese tanítványát és vigyázzon rá, míg szükséges. Inkább mi... én tartozom hálával azért, hogy nem hagytátok veszni Shinjit. - Talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés, de tényleg őszinte hálát érzek azért, mert megvédték a kölyköt, nem hagyták, hogy Kitamura elkapja, mert Shinji nagyszerű testőr és remek tanítvány. - Egyelőre az itteni dolgok lecsendesedtek. A kínaiak lapítanak, így kijelenthetem, hogy bár valószínűleg időlegesen, de béke van teljesen - osztom meg én is vele azokat az infókat, amiket nem árt most tudnia Bakarinak az itteni helyzetről. - Örülünk, hogy visszatértetek - teszem hozzá végül. - Nem kívánom távol tartani Shinjit Tatsukitól, ha szükségem van rá, szólni fogok róla. Most amúgy is az elsődleges feladat számára az, hogy a főiskolára koncentráljon, Tatsuki pedig mindig is ösztönzőleg hatott a kölyökre.
- Javaslom, hogy jelöljetek ki más testőrt Deon mellé, mert Tatsuki amint lehet, szerintem a lakására akar majd menni, amennyiben Shinji engedélyt kap vele tartani. Nincs miért hálásnak lenned neked és másnak sem, Tatsuki még akkor döntötte el, hogy megvédi Shinjit, mikor megtudta, hogy a srác kölyökként kinyírta az ellenségét. Deonnak tartozott annyival, hogy védje, ami az övé, a barátját. Ő, amit kitalál, azt véghez viszi, az idő folyamán pedig csak egyre több indok sorakozott fel, miért ne hagyja veszni Shinjit.
- Ez amúgy is esedékes lett volna, ha Shinji elkezdi a főiskolát, mert nem tud Deon mellett lenni mindig, ha a kölyöknek szüksége lesz rá, így ha ideiglenesen is, de Deon másik testőrt kapott volna erre az időre.
- Hát most nem a főiskolán múlik. Van már olyan, akit alkalmasnak tartotok a kölyök mellé?
- Teruki. - Látszik, hogy a választotton Bakari komolyan elgondolkodik. Latolgat, végül megrázza a fejét.
- Be akarom tanítani.
- Akkor kerítek mást erre a feladatra.
- Köszönöm.
- Felesleges. Értesítsem Asamét, hogy beszélni akarsz vele is, vagy elég, ha elmondom neki mindazt, amit te elmondtál nekem?
- Utóbbi - dönt végül így. Fáradt, valószínűleg azért.
- Rendben. Szükségetek van valamire?
- Felkészülten érkeztünk, ezért egyelőre nem.
- Rendben van - felelem, mire Bakari feláll a helyéről, majd egy biccentést követően távozik is. Lesz megint jócskán munkám a ház körül, de cseppet sem bánom. Könnyebb lenne, ha már ide tudnám venni Xiah-t és Jinseit, de még van pár évük az iskola befejezésig, ráadásul fiatalabbik fiam a későbbiekben nem akar testőrködéssel foglalkozni, őt sokkal jobban vonzza a mérnöki pálya. Hát… Nem lesz egyszerű.
Elintéztem, amit el kellett rendeznem a testőrökkel, így miután visszatérek a testőrszobába, nekiállok egy újabb adag számlázásnak. Tudom, hogy számíthatok Shinji segítségére is, viszont most azt szeretném, ha nem foglalkozna mással, csak Tatsukival. Ráfér, hogy kicsit megnyugodjon, hogy vele legyen. Hosszú percek telnek el, majdnem a felét sikerül gépre vinnem az egyik könyvnek, mikor Bakari jelenik meg a szobában. A férfi komoly, határozott, ahogy mindig, most sem látszik rajta semmilyen érzelem, csak fáradtság, elszántság.
- Asaméval még nem beszéltem, de terveim szerint az elkövetkezendő minimum két hetet Tatsukival a házban töltjük - jelenti ki. - Meglehetősen küzdelmes időszak lesz, bár ez elsősorban engem és valószínűleg Shinjit fogja érinteni. Remélem, engedélyezitek a srácnak, hogy Tatsuki mellett legyen. - Halvány kérés azért bújik ebben a mondatban, ahogy némi követelés és bejelentés is. Annak ellenére, hogy színtelen hangon beszél, a mondatai igen érzékletesek, megfontoltak, ahogy megszokhattuk már tőle. - Kitamura klánja mindenestől kiirtásra került - ad jelentést. - Nem maradt egyetlen ember azok közül, akik hozzá tartozónak vallották magukat a legjobb időszakban. Nincs semmilyen utód, a terület üres, Kageru és Katsuri már osztozkodnak rajta, telepednek le. Kiváltak tőlünk, bár készségesen mellénk csapódnak, ha úgy hozza a szükség. Tetsuji visszakapta a kurváit és szigorú megfigyelés, ellenőrzés mellett ténykedhet, ahogy eddig. Ha felmerül a gyanúnk, hogy mégis Kitamura embere, megöljük, ezt Asahito is pontosan tudja. Tettünk róla, hogy Shinjire senki se vadásszon amiatt, mert hajdanán megölte Kitarot és arról is, hogy senki se merjen Tatsuki útjára lépni, aki nem mellette, érte, miatta akar lenni. Jelenleg kimondhatjuk, hogy béke van, már ha létezik ilyen az alvilágban. Mondhatjuk csendnek is - teszi hozzá mintegy mellékesen. - Ha Asaménak szüksége lenne valamire, a mi embereink is ugraszthatók, nem óhajtunk adósa maradni semmiben. A közte és Tatsuki közt megkötött szövetség fontos a számunkra, méghozzá nem érdek miatt. Törekszünk egyenlőségjelet tartani, ezért ha gond adódna, vagy elkélne valami, gondoljatok ránk is - kéri komolyan. - Még nem tudja senki, hogy Tatsukit ide hoztam, ő úgy határozott, hogy egyelőre ez így is maradjon, viszont ha ezen még akkor változtathatok, amíg itt van, több alvilági is várható ide leróni a tiszteletét - folytatja a tájékoztatást. - Bár gondolom, Deon már körbetelefonálta a barátait, hogy elmondja, hogy a pirszingese él és megkerült, Tatsuki nyugalma megőrzése érdekében hagyja békén egyelőre mindenki, akit ő nem hív. Hálás, amiért Jeremy dekkolhatott itt az elmúlt másfél-két hónapban, noha tisztában van vele, hogy Deon nem engedte volna, hogy a szalonban maradjon.
- Addig maradtok, míg jónak látjátok és szeretnétek. Senki nem fog zavarni titeket és főleg nem Tatsukit, magam gondoskodom erről és biztosíthatlak, hogy Asaménak sincs kifogása az ellen, hogy a házában töltsetek annyi időt, amennyit jónak láttok - felelem neki komolyan. - Felesleges hálálkodnia azért, mert nem dobtuk az utcára Jeremyt, a közte és Asame között lévő szövetség erős és egy ilyen szövetségbe Asaménak mindig is belefért, hogy ha úgy van, magához vegye szövetségese tanítványát és vigyázzon rá, míg szükséges. Inkább mi... én tartozom hálával azért, hogy nem hagytátok veszni Shinjit. - Talán nem ez a legmegfelelőbb kifejezés, de tényleg őszinte hálát érzek azért, mert megvédték a kölyköt, nem hagyták, hogy Kitamura elkapja, mert Shinji nagyszerű testőr és remek tanítvány. - Egyelőre az itteni dolgok lecsendesedtek. A kínaiak lapítanak, így kijelenthetem, hogy bár valószínűleg időlegesen, de béke van teljesen - osztom meg én is vele azokat az infókat, amiket nem árt most tudnia Bakarinak az itteni helyzetről. - Örülünk, hogy visszatértetek - teszem hozzá végül. - Nem kívánom távol tartani Shinjit Tatsukitól, ha szükségem van rá, szólni fogok róla. Most amúgy is az elsődleges feladat számára az, hogy a főiskolára koncentráljon, Tatsuki pedig mindig is ösztönzőleg hatott a kölyökre.
- Javaslom, hogy jelöljetek ki más testőrt Deon mellé, mert Tatsuki amint lehet, szerintem a lakására akar majd menni, amennyiben Shinji engedélyt kap vele tartani. Nincs miért hálásnak lenned neked és másnak sem, Tatsuki még akkor döntötte el, hogy megvédi Shinjit, mikor megtudta, hogy a srác kölyökként kinyírta az ellenségét. Deonnak tartozott annyival, hogy védje, ami az övé, a barátját. Ő, amit kitalál, azt véghez viszi, az idő folyamán pedig csak egyre több indok sorakozott fel, miért ne hagyja veszni Shinjit.
- Ez amúgy is esedékes lett volna, ha Shinji elkezdi a főiskolát, mert nem tud Deon mellett lenni mindig, ha a kölyöknek szüksége lesz rá, így ha ideiglenesen is, de Deon másik testőrt kapott volna erre az időre.
- Hát most nem a főiskolán múlik. Van már olyan, akit alkalmasnak tartotok a kölyök mellé?
- Teruki. - Látszik, hogy a választotton Bakari komolyan elgondolkodik. Latolgat, végül megrázza a fejét.
- Be akarom tanítani.
- Akkor kerítek mást erre a feladatra.
- Köszönöm.
- Felesleges. Értesítsem Asamét, hogy beszélni akarsz vele is, vagy elég, ha elmondom neki mindazt, amit te elmondtál nekem?
- Utóbbi - dönt végül így. Fáradt, valószínűleg azért.
- Rendben. Szükségetek van valamire?
- Felkészülten érkeztünk, ezért egyelőre nem.
- Rendben van - felelem, mire Bakari feláll a helyéről, majd egy biccentést követően távozik is. Lesz megint jócskán munkám a ház körül, de cseppet sem bánom. Könnyebb lenne, ha már ide tudnám venni Xiah-t és Jinseit, de még van pár évük az iskola befejezésig, ráadásul fiatalabbik fiam a későbbiekben nem akar testőrködéssel foglalkozni, őt sokkal jobban vonzza a mérnöki pálya. Hát… Nem lesz egyszerű.
2012. szeptember 8., szombat
5.
Ryuuichi
Halkan kopognak az ajtón, majd Raktari lép be rajta pár pillanattal később. Alaposan szemügyre veszem, mert van valami ebben a kölyökben, ami rohadtul nem tetszik most. Nem tudom, mi történhetett, de a mindig vidám srác most cseppet sem olyan, mint eddig. Mintha összetörték volna, s talán túlvan egy rohamon is. Pár éve elküldtük őt egy kivizsgálásra, mert nem tetszett, hogy stresszes helyzetben idegrángások jelentkeztek nála és nehezen kapott levegőt. Akkor az orvosok kiderítették, hogy Raktari hajlamos az epilepsziára, így onnantól kezdve odafigyeltünk rá, hogy ne legyen komolyabb baja. Asame sosem lökött el magától egyetlen testőrt sem azért, mert annak volt valami testi gyengesége, vagy egészségügyi problémája, ha helyt tudott állni, maradhatott. Ugyanez volt Terukival is, nem tette ki az utcára csak azért, mert a testőr engem védve megsérült és már nem száz százalékos, ehelyett olyan feladatokkal látta el az ilyen embereket, amikben nem jelent akadályt a sérülésük, ami nem veszélyezteti az állapotuk. Ez egy olyan dolog, ami miatt Asame különbözik a többi yakuzától és amiért sokan tisztelik is. Más ezeket a kölyköket kirakta volna, mert szerintük értéktelenek, de ez nincs így, mind értékes és nem kevesebb attól, mert nem állnak helyt mindenben.
- Szeretném kérvényezni az állományból való kivezetésemet, vagy ha ez lehetséges, akkor egy másik területre történő áthelyezésemet - szólal meg végül és látom rajta, hogy eldöntötte, menni akar. Bírja a strapát a srác, sosem volt gondja ezzel, megbízható, komoly, de nagyon makacsul tartja magát a saját szabályaihoz, erkölcshöz. Becsületes, méltóságteljes, határozott, viszont a hiperaktivitása miatt folyton mozgásban van, néha pontatlan, noha az igyekezete azért érezhető.
Raktari szigorú, régi vágású családból származik, keményen megköveteltek tőle mindent, még azt is, hogy feleséget szerezzen magának. Talán ez volt az egyetlen, amit mindenképpen halogatott, s cseppet sem tűnt úgy, hogy valaha is nősülni akar. A lelki stresszt nem bírja, könnyen lepofozza a társait, ha sikerül feldühíteni őt, éppen ezért kezdetben nem barátkoztak vele, pedig mindig vidám, mosolygós, barátságos típus volt. Szoros kapcsolatban Yoshimivel és Terukival állt mindigis itt a házban, de miután rájött a többi testőr is, hogy Raktari nem egy dühöngő őrült, megkedvelték. Mindenkihez volt mindig egy jó szava, szeretett viccelődni, ezért kicsit meglepő számomra ezen kérése, ám azt be kell látnom, hogy miután Jeremy a házba került, rohamosan romlani kezdtek a dolgok körülötte.
Tisztán emlékszem arra is, hogy mikor idekerült, nehezen barátkozott meg azzal, hogy nem egyedül alszik a szobában. Eleinte nyúzott, fáradt, ingerlékeny és taszító volt, Teruki tájékoztatott akkoriban róla, hogy hánykódik az ágyban, nem bír aludni, aztán megbarátkozott Yoshival és Teruval elsimult minden. A titkait jól tartotta, ahogy másét is, zárkózó srác, mindennek ellenére tudom, hogy sok barátja van a házon kívül is.
- Miért döntöttél így? - kérdezem meg tőle komolyan.
- Magán jellegű az ok, szerettem itt lenni, de három napon belül főbe lövöm magam, ha nem léphetek meg innen azzal a tudattal, hogy vissza se kell jönnöm - válaszolja, mire csak bólintok. Előkeresem az aktáját, majd papírt és tollat véve magamhoz elkezdem megírni neki az ajánlást. Néha felpillantok rá, igyekszem megfejteni az érzelmeket, amik szemében tükröződnek, s kiülnek arcára, miközben ő is papírt és tollat ragad. Amint befejezem, felállok és átnyújtom neki a papírt a személyes dokumentációjával, mellyel bármelyik yakuzánál minden gond nélkül elhelyezkedhet.
- Sajnálom, hogy így alakult - mondom őszintén és nehéz szívvel ugyan, de ezzel elengedem Raktarit végül. Kár ezért a kölyökért. Nem tudom, mi borította meg ennyire, de nagyon remélem, hogy máshol könnyebb lesz neki és újra az a vidám, mosolygós srác lesz.
- Én is sajnálom, jobban, mint el tudnám mondani. Köszönöm. Asame-samanál jelentkeznem kell? - Tudom, látom rajtad, kölyök, hogy ha nem éreznéd azt, amit, eszedbe sem jutna menni innen talán.
- Nem, azt majd intézem én. Vigyázz magadra, Raktari! - kérem őt komolyan. - Értékes ember vagy! - A srác túl nyugodt, a szemében mégis látom, hogy szétzilált lelkileg, bármennyire is jól játssza a kigondolt menettervet, s az “értékes ember vagy” kifejezésre furcsán összerezzen, s hogy ne lássam az arckifejezését, meghajol. Így is sikerül elcsípnem, ha csak rövid időre is.
- Kérhetem, hogy az itt maradó cuccaimat küldd el a lakásom címére? - Tehát nem akar összepakolni, pánikszerűen távozik és nyilvánvalóan erről senki sem fog tudni rajtam kívül.
- Elküldöm - felelem kimérten, majd megfogom állát és felemelve fejét nézek szemeibe. Raktari persze állja pillantásomat, nem is ő lenne. - Nem tudom, mi történt veled, kölyök, de nagyon remélem, rendezni tudod - mondom komolyan, majd elengedem a srácot és hagyom elmenni.
Elveszem az asztalon hagyott lapot, amin a száma van, s mellé egy apró üzenet, hogy ezen elérhetjük őt, de Deon az egyetlen, akinek megadhatom. A kölyök ki lesz akadva, hiszen kedvelte Raktarit nagyon is. Ő, Teru és Yoshi mindig figyeltek rájuk, mikor Kazuval és Yoruval összeültek ökörködni, hiszen tudták, hogy Deon képes lenne röhögésben megfulladni és a srácok is bírták ezt a három jómadarat, akik szép lassan egyre jobban eltávolodnak egymástól. Teru hármójuk közül a maga bölcsességével, csendességével tényleg rangidősnek számított és egész jól terelgette a nála alig pár évvel fiatalabb kölyköket. Emlékszem, miután tartottam egy megbeszélést a testőrökkel arról, hogy mi folyik a házban és a ház körül, hogy Tatsuki miért jár ennyit ide és nyomatékosan kértem őket, hogy az értelmetlen pletykálkodást fejezzék be, Teruki megkeresett a testőrszobában. Shinjiről akart beszélni velem, mert rengeteg kérdése volt, amikre szeretett volna válaszokat kapni.
Akkor elmeséltem neki, hogy Shinji sosem azért viselkedett úgy velük, mert többre tartotta volna magát bárkinél, hanem mert az ő zárkózottsága még Raktariénál is nagyobb volt, aminek megvoltak az okai, ám az nem az én tisztem, hogy ezt ennél bővebben kifejtsem neki. Később Raktari is csatlakozott hozzánk, hiszen őt sem hagyta nyugodni ez a felfordulás, így mindkettejüknek elmagyarázhattam, hogy Shinji nem egy egyszerű testőr. Sokáig úgy élt itt, lapított, kicsire húzta össze magát, hogy ne zavarjon senkit és még feltűnést se keltsen, mert ezek az ő érdekeit szolgálták. Ellökött magától mindenkit, holott vágyott arra, hogy befogadják őt maguk közé, mégsem tette meg. Raktari és Teru figyelmesen végighallgatták, amit elmondtam nekik a helyzetről, gyanítom utána maguk között meg is beszélték a továbbiakat, mert a pletykálkodás érezhetően abbamaradt, nem mentek találgatások. A két srác remekül dolgozott együtt.
Befejezem a papírmunkából hátramaradt pár oldalt, majd felállva az asztaltól indulok el a testőröknek fenntartott épülethez, hogy összeszedjem Raktari holmijait. A Teruval és Yoshival közös szobából alig hiányzik pár cucca, talán csak pár napnyi ruhát vitt magával, hogy míg utána nem küldöm a többit, legyen mit felvennie, így most minden olyan, mintha csak egyszerűen nem tartózkodna a helyén. Az évek során, a testőrök főnökeként sokukat megkedvel az ember, már-már fiának tekinti őket, hiszen nap mint nap velük dolgozom és velük élek, s bár Shinji áll hozzám a legközelebb mind közül, ez a három kölyök is belopta magát a szívembe rendesen. Sajnálnám bármelyiküket is elveszíteni, hiszen mind más miatt nagyszerűek.
Shinji a maga zárkózottságával, határozottságával és szívósságával, azzal, ahogy dolgozni képes, hogy nem törődik bele semmibe, míg nem tud maximálisan teljesíteni, már akkor megnyert magának, mikor idekerült. Az az elszántság, amivel negyedjére is visszajött, hogy itt akar dolgozni, az évek folyamán csak még erősebbé, jobbá és tökéletesebbé tette őt. Méltó utódom lesz majd, ha egyszer visszavonulok, s az, amit végigcsináltam mellette ittlétének hat éve alatt, olyan köteléket alakított ki köztünk, amit nem lehet egyszerűen összezúzni. Remek tanítványt és egy büszke, mindenre elszánt fiút kaptam az élettől a személyében.
Teruki a három jómadár közül az egyik legmegfontoltabb és érettebb, bár csak alig három évvel idősebb Yoshinál és Raktarinál, mégis ő az, aki mindig rendezgeti a két srác dolgait. Bakari is szívesen foglalkozik vele, ahogy láttam és nem is bánom, mert Teru nagyszerű testőr annak ellenére, hogy a sérülése miatt oda kell figyelnie, hogy ne emeljen nehezet. Őszinte és mély hálát érzek azért, hogy megmentve az életem, saját magával nem törődve ugrott elém pár éve, hogy védjen, holott nem lett volna kötelessége. Hosszú hónapokig tartott, mire felépült, és ezt nem lehet sosem eléggé meghálálni. Nem kíméljük őt, nem bánunk vele sem másképp, mint a többi testőrrel, de figyelünk arra, hogy ne tegyük tönkre sem. Nem az a célunk, hogy pár éven belül egy csapat nyomorékot, használhatatlan alig harminc éves suhancot gyártsunk a világnak, hanem az, hogy ha ezek a kölykök mégis megsérülnek, akkor talpra tudjanak állni és folytatni a munkát tovább anélkül, hogy mi, mint munkaadók, megválnánk tőlük, csak mert már nem száz százalékosak.
Raktari pedig... Az örök gyerek talán mind közül. A származása, a neveltetése, melyet kapott, mindigis látszódott rajta, ugyanakkor egy életvidám srác volt. Egy hiperaktív kölyök, aki tele volt felesleges energiákkal, s bár néha ügyetlenkedett, mindig igyekezett mindent jól csinálni, vagy helyrehozni, ha valamit elszúrt. Mindig volt mindenkihez egy kedves szava és a vidámsága sokszor átragadt azokra is, akik beszélgettek vagy épp csak összefutottak vele a folyosón, így az, amit ma láttam rajta, teljesen ledöbbentett. Összetört, lelkileg teljesen szétzilált volt, s tudom, ha nem engedem el, akkor tényleg beváltja azt, amit mondott, főbe lövi magát, ezt pedig semmiképpen sem akartam, ahhoz ő túl értékes ember, mert az, így csak remélni tudom, hogy kiheveri, hogy rendben lesz. Nem akarok felesleges következtetéseket levonni, vagy hibásan ítélkezni, de az egész azóta ilyen, mióta Jeremy megjelent a házban. Nem tudom, mennyi köze lehet a kölyöknek ehhez, de attól tartok, van.
Összepakolom Raktari cuccait az ott maradt táskákba, majd kezemben a holmikkal még egy utolsó pillantást vetek már üres ágyára és elindulok vissza a testőrszobába. Nagyon remélem, hogy rendeződik az élete. Alig teszem le Raktari csomagjait az egyik sarokba, azonnal kopognak az ajtón és Teruki viharzik be rajta. Sosem láttam még ilyen idegesnek, mint most. Csak fejemmel intek neki, hogy üljön le.
- Hol van a cucca?! - kérdezi alig hangon. Annyira zavarodott, vagy ijedt, hogy nem ül le, talán a jelzést sem vette le, hogy hellyel kínáltam. Odalépek hozzá és kényszerítem arra, hogy leüljön a kanapéra, én pedig szemben vele az asztalon foglalok most helyet, de nem eresztem.
- Teruki! Nincs semmi baja, rendben? - Legalábbis fizikailag, a lelkieken meg maga akar túllendülni, nekünk pedig el kell fogadnunk a döntését. - Él és jól van. Kérte az áthelyezését máshová.
- Miért?! - bukik ki belőle. Tudom, hogy még most is tisztában van vele, hogy a főnökével beszél, de annyira aggódik, hogy képtelen moderálni magát. Nem fogom emiatt megróni sem most, sem később. Nekem ezek a kölykök olyanok, mintha a sajátjaim lennének, hiszen figyelek rájuk, tanítgatom, nevelgetem őket, egyengetem az útjukat annak ellenére, hogy a főnökük is vagyok.
- A miértet nem firtattam. Magán jellegű problémára hivatkozott, s kérte, hogy helyezzem máshova, mert nem bír tovább itt maradni. Raktari értékes ember, de láttam rajta, hogy lelkiekben megtört valami miatt, és ha nem engedem el, akkor tényleg megteszi azt, amit indoknak felhozott; főbe lövi magát. - Teru elsápad, szemeiben az aggódás félelemmé növi ki magát, és egyszerűen látom rajta, hogy tisztában van azzal az okkal, amiről Raktari nem beszélt és ez leveri nála a biztosítékot. Szólni sem bír és lázas gondolkodásba kezd. - Többet tudsz, mint én - jelentem ki csendesen, majd felállok és töltök egy pohár vizet a kölyöknek, s visszaülve elé a kezébe nyomom a poharat. Tétován iszik, lassan, megfontoltan, de csak pár kortyot, utána megsemmisülten hátrahanyatlik az ülőalkalmatosság támlájára és a kezében tartott tárgyat bámulja.
- Persze, hiszen egy szobában éltünk és a barátom - szólal meg csendesen. - Ebből nagy balhé lesz...
- Beszélj, Teru, mert szeretném én is megérteni a miértjét annak, hogy egy olyan vidám srác, mint Raktari, miért tört meg ennyire lelkileg.
- Valami történt, amiről én sem tudok, de gyanítom, előre elnézést kell kérnem azért, amit tenni fogok. - Látom rajta, hogy komolyan beszél, szemeiben még mindig az a lázas fény csillog, ami azt ígéri, a megjósolt nagy balhé már közel van, és lehetséges, hogy ő is a részese lesz. - Elmondom az egész históriát - ajánlja fel, én pedig keresztbe fonva magam előtt karjaimat hallgatom őt. Tudom, hogy mindig odafigyelt Raktarira és felelősségteljesen nevelte be ide. - Raktari idekerült jólnevelt pincsiként. Legalábbis úgy tűnt, hogy az, aztán leverte Hatorut. - Igen, az egy emlékezetes pillanat marad azt hiszem, mindannyiunk számára, hiszen addigra Hatoru közel hat éve szolgált nálunk, de akkora maflást kapott Raktaritól, amitől bizony padlót fogott. - Megtetszett a kölyök, kiderült, hogy nem is olyan visszafogott, mint amilyennek mutatta magát, főleg, mert éjszaka nem bírt aludni, ezért egyre ingerlékenyebb lett. Később megnyugodott, kinyílt, így felfigyelhettem néhány apróságra. Például, hogy kínosan kerüli a barátnő, jegyes, feleség, gyerekek témát és lopva stíröli a többieket. Még aznap értésére adtam, hogy a legcsekélyebb mértékben sem vagyok hajlandó elviselni az irányultságából adódó, számomra kellemetlenségnek számító következményeket, úgyhogy vagy a továbbiakban is úgy viselkedik, ahogy addig, vagy keres magának egy másik szobát, mert én zokszó nélkül kivágom. Miután ezt letisztáztuk, ment szépen minden a maga folyamában, aztán jött Yoshi és kezdődött minden elölről. Raktari megint hánykódott, elviselhetetlenek voltak miatta az éjszakák, Yoshimiről meg ordított, hogy miféle, úgyhogy ő is megkapta a szobaszabályzatot. Barátok lettek, furcsa mód barátok lettünk. - Ezt úgy mondja, mintha érthetetlen lenne számára, ő miért lett a két srác barátja. - Nem kellett sok idő, Raktari beleesett az új fiúba, de szépen eltitkolta, nekem is kellett egy idő, mire megértettem az apró jeleket. Még nem láttam olyan ártatlanul udvarolni embert, ahogy Raktari csinálta, Yoshi meg persze észre sem vette. Úgy tűnt, az érzés elsikkadt, a barátságunk pedig megszilárdult. Aztán jött Jeremy, aki bepróbálkozott hármunknál, hátha valamelyikünk horogra akad. Ez volt Yoshi és mivel az a szerencsétlen hamar belezúgott a kölyökbe, elkezdtek előjönni a gondok, kiderült, hogy Raktari azóta is hűségesen szerette őt. Sokáig tartotta magát, Jeremy azonban rájött, hogy mit érez valamikor akkor, mikor Yoshimi félholtan lett visszaszállítva a házba egy alvilági kiképzés után és valahogy később megtudta ő is, hogy Tari évek óta érzelmileg nála cövekel. Azóta, komolyan mondom, nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy főbe lövöm mindhármat, mert amit művelnek, az brazil szappanoperákon is túltesz. - És nem viccel, ez látszik rajta. - Jeremy és Yoshimi hol szakít, hol össze van melegedve, Raktari meg persze épp csak a gyertyát nem tartja nekik. Tari ment tönkre abban, ami lavina rázúdult, néhányszor nekem kellett felmosni a padlóról, aztán amint talpon volt, vagy olyan jelent meg, aki semmit se tud a kalamajkájáról, már mosolygott és viccelődött is. Yoshi előtt főleg úgy csinált, mintha minden rendben lenne, az a hülye meg boldogan avatta be a Jeremyvel folyó kapcsolatába - meséli el. - Raktari fura srác, minden apróságnak tud örülni, közvetlen, állandóan vidám, túlteng benne az energia, ugyanakkor szerintem a rosszullétei kapcsolatban állnak azzal, hogy szétmarta Yoshimi boldogsága a kölyökkel, aminek paradox, de örült is, mert egy önzetlen bolond és csak azt akarta, hogy Yoshi boldog legyen. Nem volt az az elmúlt időszakban, összebalhézott Jeremyvel, aki után aztán hiába koslatott, Tari meg folyton vele lógott, támogatta. Ma történt valami és elképzelésem sincs, hogy mi, mert úgy hoztam haza Jeremyt, hogy nagy összeborulás lesz Yoshival. Lehet, hogy emiatt lépett le Tari, hogy reménykedett abban, hogy Yoshival lesz valami, de nem hiszem, hogy ennyi elég lenne arra, hogy szó nélkül, a telefonját hátrahagyva eltűnjön. Valami történt - jelenti ki és újra felbukkan arcán az a rémület, értetlenség és idegesség. - Történnie kellett, mert nem először esett pofára ezzel kapcsolatban és ő is tudta, hogy Yoshi Jeremyt szereti.
- A kölyök rosszullétei... Raktari epilepsziára hajlamos. Nagyobb stressz kiválthat belőle rohamokat, és ahogy ma megjelent ezzel a kéréssel nálam, bár mereven tartotta magát ahhoz, amit eltervezett, láttam rajta, hogy lelkileg teljesen összetört és ez nem az az állapot, amit egy reménytelen szerelem okozhat. Többről van szó itt ennél, mert ez nem okoz rohamot, márpedig a Tarin lévő jelek arról árulkodtak, hogy volt neki, ha nem is nagy, de nem is csak az a megszokott kicsi, amit már párszor produkált. Nem tudom, mi a francokat csináltak ezek hárman, vagy mit nem, de már lassan kezdem feladni annak a reményét is, hogy valaha ebben a házban megint minden normálisan fog működni.
- Utánamegyek! Három helyet tudok, ahova mehetett és ha rohama volt, akkor nem maradhat magára, főleg úgy nem, amiről beszéltél!
- Itt maradsz szépen a seggeden! - szólok rá komolyan, neki meg egy pillanatra kikerekednek a szemei. - Ha utánamész, rontasz a helyzeten, ne te akard előidézni belőle a következő rohamot, mert lehet, sokkal nagyobb lesz az eddigieknél. Hagyd lecsillapodni!
- És ha úgy lesz rohama, hogy tök egyedül van?! - erősködik. - Yoshi és én ismerjük a legjobban, Yoshimi meg eleve kizárt, hogy most a kisujját felé mozdítsa!
- Raktarinak a házon kívül is vannak barátai.
- Ez igaz, de nem fogja őket keresni.
- Teru, Raktari felnőtt ember, tisztában van a saját betegségével. Ha azt akarná, hogy bárki vele legyen vagy utána menjen, nem így távozik. Hagyd egy kicsit lenyugodni és hagyj időt neki.
- Aggódom érte. - Ez nem volt kérdéses. Feláll a kanapéról, a poharat az asztalra teszi és távozni készül.
- Tudom, hogy aggódsz érte, de komolyan kérlek, hogy hagyd kicsit békén, hogy rendezhesse magában a dolgokat.
- Megértettem - közli, azzal biccent és elhagyja a szobát.
Halkan kopognak az ajtón, majd Raktari lép be rajta pár pillanattal később. Alaposan szemügyre veszem, mert van valami ebben a kölyökben, ami rohadtul nem tetszik most. Nem tudom, mi történhetett, de a mindig vidám srác most cseppet sem olyan, mint eddig. Mintha összetörték volna, s talán túlvan egy rohamon is. Pár éve elküldtük őt egy kivizsgálásra, mert nem tetszett, hogy stresszes helyzetben idegrángások jelentkeztek nála és nehezen kapott levegőt. Akkor az orvosok kiderítették, hogy Raktari hajlamos az epilepsziára, így onnantól kezdve odafigyeltünk rá, hogy ne legyen komolyabb baja. Asame sosem lökött el magától egyetlen testőrt sem azért, mert annak volt valami testi gyengesége, vagy egészségügyi problémája, ha helyt tudott állni, maradhatott. Ugyanez volt Terukival is, nem tette ki az utcára csak azért, mert a testőr engem védve megsérült és már nem száz százalékos, ehelyett olyan feladatokkal látta el az ilyen embereket, amikben nem jelent akadályt a sérülésük, ami nem veszélyezteti az állapotuk. Ez egy olyan dolog, ami miatt Asame különbözik a többi yakuzától és amiért sokan tisztelik is. Más ezeket a kölyköket kirakta volna, mert szerintük értéktelenek, de ez nincs így, mind értékes és nem kevesebb attól, mert nem állnak helyt mindenben.
- Szeretném kérvényezni az állományból való kivezetésemet, vagy ha ez lehetséges, akkor egy másik területre történő áthelyezésemet - szólal meg végül és látom rajta, hogy eldöntötte, menni akar. Bírja a strapát a srác, sosem volt gondja ezzel, megbízható, komoly, de nagyon makacsul tartja magát a saját szabályaihoz, erkölcshöz. Becsületes, méltóságteljes, határozott, viszont a hiperaktivitása miatt folyton mozgásban van, néha pontatlan, noha az igyekezete azért érezhető.
Raktari szigorú, régi vágású családból származik, keményen megköveteltek tőle mindent, még azt is, hogy feleséget szerezzen magának. Talán ez volt az egyetlen, amit mindenképpen halogatott, s cseppet sem tűnt úgy, hogy valaha is nősülni akar. A lelki stresszt nem bírja, könnyen lepofozza a társait, ha sikerül feldühíteni őt, éppen ezért kezdetben nem barátkoztak vele, pedig mindig vidám, mosolygós, barátságos típus volt. Szoros kapcsolatban Yoshimivel és Terukival állt mindigis itt a házban, de miután rájött a többi testőr is, hogy Raktari nem egy dühöngő őrült, megkedvelték. Mindenkihez volt mindig egy jó szava, szeretett viccelődni, ezért kicsit meglepő számomra ezen kérése, ám azt be kell látnom, hogy miután Jeremy a házba került, rohamosan romlani kezdtek a dolgok körülötte.
Tisztán emlékszem arra is, hogy mikor idekerült, nehezen barátkozott meg azzal, hogy nem egyedül alszik a szobában. Eleinte nyúzott, fáradt, ingerlékeny és taszító volt, Teruki tájékoztatott akkoriban róla, hogy hánykódik az ágyban, nem bír aludni, aztán megbarátkozott Yoshival és Teruval elsimult minden. A titkait jól tartotta, ahogy másét is, zárkózó srác, mindennek ellenére tudom, hogy sok barátja van a házon kívül is.
- Miért döntöttél így? - kérdezem meg tőle komolyan.
- Magán jellegű az ok, szerettem itt lenni, de három napon belül főbe lövöm magam, ha nem léphetek meg innen azzal a tudattal, hogy vissza se kell jönnöm - válaszolja, mire csak bólintok. Előkeresem az aktáját, majd papírt és tollat véve magamhoz elkezdem megírni neki az ajánlást. Néha felpillantok rá, igyekszem megfejteni az érzelmeket, amik szemében tükröződnek, s kiülnek arcára, miközben ő is papírt és tollat ragad. Amint befejezem, felállok és átnyújtom neki a papírt a személyes dokumentációjával, mellyel bármelyik yakuzánál minden gond nélkül elhelyezkedhet.
- Sajnálom, hogy így alakult - mondom őszintén és nehéz szívvel ugyan, de ezzel elengedem Raktarit végül. Kár ezért a kölyökért. Nem tudom, mi borította meg ennyire, de nagyon remélem, hogy máshol könnyebb lesz neki és újra az a vidám, mosolygós srác lesz.
- Én is sajnálom, jobban, mint el tudnám mondani. Köszönöm. Asame-samanál jelentkeznem kell? - Tudom, látom rajtad, kölyök, hogy ha nem éreznéd azt, amit, eszedbe sem jutna menni innen talán.
- Nem, azt majd intézem én. Vigyázz magadra, Raktari! - kérem őt komolyan. - Értékes ember vagy! - A srác túl nyugodt, a szemében mégis látom, hogy szétzilált lelkileg, bármennyire is jól játssza a kigondolt menettervet, s az “értékes ember vagy” kifejezésre furcsán összerezzen, s hogy ne lássam az arckifejezését, meghajol. Így is sikerül elcsípnem, ha csak rövid időre is.
- Kérhetem, hogy az itt maradó cuccaimat küldd el a lakásom címére? - Tehát nem akar összepakolni, pánikszerűen távozik és nyilvánvalóan erről senki sem fog tudni rajtam kívül.
- Elküldöm - felelem kimérten, majd megfogom állát és felemelve fejét nézek szemeibe. Raktari persze állja pillantásomat, nem is ő lenne. - Nem tudom, mi történt veled, kölyök, de nagyon remélem, rendezni tudod - mondom komolyan, majd elengedem a srácot és hagyom elmenni.
Elveszem az asztalon hagyott lapot, amin a száma van, s mellé egy apró üzenet, hogy ezen elérhetjük őt, de Deon az egyetlen, akinek megadhatom. A kölyök ki lesz akadva, hiszen kedvelte Raktarit nagyon is. Ő, Teru és Yoshi mindig figyeltek rájuk, mikor Kazuval és Yoruval összeültek ökörködni, hiszen tudták, hogy Deon képes lenne röhögésben megfulladni és a srácok is bírták ezt a három jómadarat, akik szép lassan egyre jobban eltávolodnak egymástól. Teru hármójuk közül a maga bölcsességével, csendességével tényleg rangidősnek számított és egész jól terelgette a nála alig pár évvel fiatalabb kölyköket. Emlékszem, miután tartottam egy megbeszélést a testőrökkel arról, hogy mi folyik a házban és a ház körül, hogy Tatsuki miért jár ennyit ide és nyomatékosan kértem őket, hogy az értelmetlen pletykálkodást fejezzék be, Teruki megkeresett a testőrszobában. Shinjiről akart beszélni velem, mert rengeteg kérdése volt, amikre szeretett volna válaszokat kapni.
Akkor elmeséltem neki, hogy Shinji sosem azért viselkedett úgy velük, mert többre tartotta volna magát bárkinél, hanem mert az ő zárkózottsága még Raktariénál is nagyobb volt, aminek megvoltak az okai, ám az nem az én tisztem, hogy ezt ennél bővebben kifejtsem neki. Később Raktari is csatlakozott hozzánk, hiszen őt sem hagyta nyugodni ez a felfordulás, így mindkettejüknek elmagyarázhattam, hogy Shinji nem egy egyszerű testőr. Sokáig úgy élt itt, lapított, kicsire húzta össze magát, hogy ne zavarjon senkit és még feltűnést se keltsen, mert ezek az ő érdekeit szolgálták. Ellökött magától mindenkit, holott vágyott arra, hogy befogadják őt maguk közé, mégsem tette meg. Raktari és Teru figyelmesen végighallgatták, amit elmondtam nekik a helyzetről, gyanítom utána maguk között meg is beszélték a továbbiakat, mert a pletykálkodás érezhetően abbamaradt, nem mentek találgatások. A két srác remekül dolgozott együtt.
Befejezem a papírmunkából hátramaradt pár oldalt, majd felállva az asztaltól indulok el a testőröknek fenntartott épülethez, hogy összeszedjem Raktari holmijait. A Teruval és Yoshival közös szobából alig hiányzik pár cucca, talán csak pár napnyi ruhát vitt magával, hogy míg utána nem küldöm a többit, legyen mit felvennie, így most minden olyan, mintha csak egyszerűen nem tartózkodna a helyén. Az évek során, a testőrök főnökeként sokukat megkedvel az ember, már-már fiának tekinti őket, hiszen nap mint nap velük dolgozom és velük élek, s bár Shinji áll hozzám a legközelebb mind közül, ez a három kölyök is belopta magát a szívembe rendesen. Sajnálnám bármelyiküket is elveszíteni, hiszen mind más miatt nagyszerűek.
Shinji a maga zárkózottságával, határozottságával és szívósságával, azzal, ahogy dolgozni képes, hogy nem törődik bele semmibe, míg nem tud maximálisan teljesíteni, már akkor megnyert magának, mikor idekerült. Az az elszántság, amivel negyedjére is visszajött, hogy itt akar dolgozni, az évek folyamán csak még erősebbé, jobbá és tökéletesebbé tette őt. Méltó utódom lesz majd, ha egyszer visszavonulok, s az, amit végigcsináltam mellette ittlétének hat éve alatt, olyan köteléket alakított ki köztünk, amit nem lehet egyszerűen összezúzni. Remek tanítványt és egy büszke, mindenre elszánt fiút kaptam az élettől a személyében.
Teruki a három jómadár közül az egyik legmegfontoltabb és érettebb, bár csak alig három évvel idősebb Yoshinál és Raktarinál, mégis ő az, aki mindig rendezgeti a két srác dolgait. Bakari is szívesen foglalkozik vele, ahogy láttam és nem is bánom, mert Teru nagyszerű testőr annak ellenére, hogy a sérülése miatt oda kell figyelnie, hogy ne emeljen nehezet. Őszinte és mély hálát érzek azért, hogy megmentve az életem, saját magával nem törődve ugrott elém pár éve, hogy védjen, holott nem lett volna kötelessége. Hosszú hónapokig tartott, mire felépült, és ezt nem lehet sosem eléggé meghálálni. Nem kíméljük őt, nem bánunk vele sem másképp, mint a többi testőrrel, de figyelünk arra, hogy ne tegyük tönkre sem. Nem az a célunk, hogy pár éven belül egy csapat nyomorékot, használhatatlan alig harminc éves suhancot gyártsunk a világnak, hanem az, hogy ha ezek a kölykök mégis megsérülnek, akkor talpra tudjanak állni és folytatni a munkát tovább anélkül, hogy mi, mint munkaadók, megválnánk tőlük, csak mert már nem száz százalékosak.
Raktari pedig... Az örök gyerek talán mind közül. A származása, a neveltetése, melyet kapott, mindigis látszódott rajta, ugyanakkor egy életvidám srác volt. Egy hiperaktív kölyök, aki tele volt felesleges energiákkal, s bár néha ügyetlenkedett, mindig igyekezett mindent jól csinálni, vagy helyrehozni, ha valamit elszúrt. Mindig volt mindenkihez egy kedves szava és a vidámsága sokszor átragadt azokra is, akik beszélgettek vagy épp csak összefutottak vele a folyosón, így az, amit ma láttam rajta, teljesen ledöbbentett. Összetört, lelkileg teljesen szétzilált volt, s tudom, ha nem engedem el, akkor tényleg beváltja azt, amit mondott, főbe lövi magát, ezt pedig semmiképpen sem akartam, ahhoz ő túl értékes ember, mert az, így csak remélni tudom, hogy kiheveri, hogy rendben lesz. Nem akarok felesleges következtetéseket levonni, vagy hibásan ítélkezni, de az egész azóta ilyen, mióta Jeremy megjelent a házban. Nem tudom, mennyi köze lehet a kölyöknek ehhez, de attól tartok, van.
Összepakolom Raktari cuccait az ott maradt táskákba, majd kezemben a holmikkal még egy utolsó pillantást vetek már üres ágyára és elindulok vissza a testőrszobába. Nagyon remélem, hogy rendeződik az élete. Alig teszem le Raktari csomagjait az egyik sarokba, azonnal kopognak az ajtón és Teruki viharzik be rajta. Sosem láttam még ilyen idegesnek, mint most. Csak fejemmel intek neki, hogy üljön le.
- Hol van a cucca?! - kérdezi alig hangon. Annyira zavarodott, vagy ijedt, hogy nem ül le, talán a jelzést sem vette le, hogy hellyel kínáltam. Odalépek hozzá és kényszerítem arra, hogy leüljön a kanapéra, én pedig szemben vele az asztalon foglalok most helyet, de nem eresztem.
- Teruki! Nincs semmi baja, rendben? - Legalábbis fizikailag, a lelkieken meg maga akar túllendülni, nekünk pedig el kell fogadnunk a döntését. - Él és jól van. Kérte az áthelyezését máshová.
- Miért?! - bukik ki belőle. Tudom, hogy még most is tisztában van vele, hogy a főnökével beszél, de annyira aggódik, hogy képtelen moderálni magát. Nem fogom emiatt megróni sem most, sem később. Nekem ezek a kölykök olyanok, mintha a sajátjaim lennének, hiszen figyelek rájuk, tanítgatom, nevelgetem őket, egyengetem az útjukat annak ellenére, hogy a főnökük is vagyok.
- A miértet nem firtattam. Magán jellegű problémára hivatkozott, s kérte, hogy helyezzem máshova, mert nem bír tovább itt maradni. Raktari értékes ember, de láttam rajta, hogy lelkiekben megtört valami miatt, és ha nem engedem el, akkor tényleg megteszi azt, amit indoknak felhozott; főbe lövi magát. - Teru elsápad, szemeiben az aggódás félelemmé növi ki magát, és egyszerűen látom rajta, hogy tisztában van azzal az okkal, amiről Raktari nem beszélt és ez leveri nála a biztosítékot. Szólni sem bír és lázas gondolkodásba kezd. - Többet tudsz, mint én - jelentem ki csendesen, majd felállok és töltök egy pohár vizet a kölyöknek, s visszaülve elé a kezébe nyomom a poharat. Tétován iszik, lassan, megfontoltan, de csak pár kortyot, utána megsemmisülten hátrahanyatlik az ülőalkalmatosság támlájára és a kezében tartott tárgyat bámulja.
- Persze, hiszen egy szobában éltünk és a barátom - szólal meg csendesen. - Ebből nagy balhé lesz...
- Beszélj, Teru, mert szeretném én is megérteni a miértjét annak, hogy egy olyan vidám srác, mint Raktari, miért tört meg ennyire lelkileg.
- Valami történt, amiről én sem tudok, de gyanítom, előre elnézést kell kérnem azért, amit tenni fogok. - Látom rajta, hogy komolyan beszél, szemeiben még mindig az a lázas fény csillog, ami azt ígéri, a megjósolt nagy balhé már közel van, és lehetséges, hogy ő is a részese lesz. - Elmondom az egész históriát - ajánlja fel, én pedig keresztbe fonva magam előtt karjaimat hallgatom őt. Tudom, hogy mindig odafigyelt Raktarira és felelősségteljesen nevelte be ide. - Raktari idekerült jólnevelt pincsiként. Legalábbis úgy tűnt, hogy az, aztán leverte Hatorut. - Igen, az egy emlékezetes pillanat marad azt hiszem, mindannyiunk számára, hiszen addigra Hatoru közel hat éve szolgált nálunk, de akkora maflást kapott Raktaritól, amitől bizony padlót fogott. - Megtetszett a kölyök, kiderült, hogy nem is olyan visszafogott, mint amilyennek mutatta magát, főleg, mert éjszaka nem bírt aludni, ezért egyre ingerlékenyebb lett. Később megnyugodott, kinyílt, így felfigyelhettem néhány apróságra. Például, hogy kínosan kerüli a barátnő, jegyes, feleség, gyerekek témát és lopva stíröli a többieket. Még aznap értésére adtam, hogy a legcsekélyebb mértékben sem vagyok hajlandó elviselni az irányultságából adódó, számomra kellemetlenségnek számító következményeket, úgyhogy vagy a továbbiakban is úgy viselkedik, ahogy addig, vagy keres magának egy másik szobát, mert én zokszó nélkül kivágom. Miután ezt letisztáztuk, ment szépen minden a maga folyamában, aztán jött Yoshi és kezdődött minden elölről. Raktari megint hánykódott, elviselhetetlenek voltak miatta az éjszakák, Yoshimiről meg ordított, hogy miféle, úgyhogy ő is megkapta a szobaszabályzatot. Barátok lettek, furcsa mód barátok lettünk. - Ezt úgy mondja, mintha érthetetlen lenne számára, ő miért lett a két srác barátja. - Nem kellett sok idő, Raktari beleesett az új fiúba, de szépen eltitkolta, nekem is kellett egy idő, mire megértettem az apró jeleket. Még nem láttam olyan ártatlanul udvarolni embert, ahogy Raktari csinálta, Yoshi meg persze észre sem vette. Úgy tűnt, az érzés elsikkadt, a barátságunk pedig megszilárdult. Aztán jött Jeremy, aki bepróbálkozott hármunknál, hátha valamelyikünk horogra akad. Ez volt Yoshi és mivel az a szerencsétlen hamar belezúgott a kölyökbe, elkezdtek előjönni a gondok, kiderült, hogy Raktari azóta is hűségesen szerette őt. Sokáig tartotta magát, Jeremy azonban rájött, hogy mit érez valamikor akkor, mikor Yoshimi félholtan lett visszaszállítva a házba egy alvilági kiképzés után és valahogy később megtudta ő is, hogy Tari évek óta érzelmileg nála cövekel. Azóta, komolyan mondom, nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy főbe lövöm mindhármat, mert amit művelnek, az brazil szappanoperákon is túltesz. - És nem viccel, ez látszik rajta. - Jeremy és Yoshimi hol szakít, hol össze van melegedve, Raktari meg persze épp csak a gyertyát nem tartja nekik. Tari ment tönkre abban, ami lavina rázúdult, néhányszor nekem kellett felmosni a padlóról, aztán amint talpon volt, vagy olyan jelent meg, aki semmit se tud a kalamajkájáról, már mosolygott és viccelődött is. Yoshi előtt főleg úgy csinált, mintha minden rendben lenne, az a hülye meg boldogan avatta be a Jeremyvel folyó kapcsolatába - meséli el. - Raktari fura srác, minden apróságnak tud örülni, közvetlen, állandóan vidám, túlteng benne az energia, ugyanakkor szerintem a rosszullétei kapcsolatban állnak azzal, hogy szétmarta Yoshimi boldogsága a kölyökkel, aminek paradox, de örült is, mert egy önzetlen bolond és csak azt akarta, hogy Yoshi boldog legyen. Nem volt az az elmúlt időszakban, összebalhézott Jeremyvel, aki után aztán hiába koslatott, Tari meg folyton vele lógott, támogatta. Ma történt valami és elképzelésem sincs, hogy mi, mert úgy hoztam haza Jeremyt, hogy nagy összeborulás lesz Yoshival. Lehet, hogy emiatt lépett le Tari, hogy reménykedett abban, hogy Yoshival lesz valami, de nem hiszem, hogy ennyi elég lenne arra, hogy szó nélkül, a telefonját hátrahagyva eltűnjön. Valami történt - jelenti ki és újra felbukkan arcán az a rémület, értetlenség és idegesség. - Történnie kellett, mert nem először esett pofára ezzel kapcsolatban és ő is tudta, hogy Yoshi Jeremyt szereti.
- A kölyök rosszullétei... Raktari epilepsziára hajlamos. Nagyobb stressz kiválthat belőle rohamokat, és ahogy ma megjelent ezzel a kéréssel nálam, bár mereven tartotta magát ahhoz, amit eltervezett, láttam rajta, hogy lelkileg teljesen összetört és ez nem az az állapot, amit egy reménytelen szerelem okozhat. Többről van szó itt ennél, mert ez nem okoz rohamot, márpedig a Tarin lévő jelek arról árulkodtak, hogy volt neki, ha nem is nagy, de nem is csak az a megszokott kicsi, amit már párszor produkált. Nem tudom, mi a francokat csináltak ezek hárman, vagy mit nem, de már lassan kezdem feladni annak a reményét is, hogy valaha ebben a házban megint minden normálisan fog működni.
- Utánamegyek! Három helyet tudok, ahova mehetett és ha rohama volt, akkor nem maradhat magára, főleg úgy nem, amiről beszéltél!
- Itt maradsz szépen a seggeden! - szólok rá komolyan, neki meg egy pillanatra kikerekednek a szemei. - Ha utánamész, rontasz a helyzeten, ne te akard előidézni belőle a következő rohamot, mert lehet, sokkal nagyobb lesz az eddigieknél. Hagyd lecsillapodni!
- És ha úgy lesz rohama, hogy tök egyedül van?! - erősködik. - Yoshi és én ismerjük a legjobban, Yoshimi meg eleve kizárt, hogy most a kisujját felé mozdítsa!
- Raktarinak a házon kívül is vannak barátai.
- Ez igaz, de nem fogja őket keresni.
- Teru, Raktari felnőtt ember, tisztában van a saját betegségével. Ha azt akarná, hogy bárki vele legyen vagy utána menjen, nem így távozik. Hagyd egy kicsit lenyugodni és hagyj időt neki.
- Aggódom érte. - Ez nem volt kérdéses. Feláll a kanapéról, a poharat az asztalra teszi és távozni készül.
- Tudom, hogy aggódsz érte, de komolyan kérlek, hogy hagyd kicsit békén, hogy rendezhesse magában a dolgokat.
- Megértettem - közli, azzal biccent és elhagyja a szobát.
2012. június 1., péntek
195.
Ryuuichi
A Shinjivel való beszélgetés egy cseppet sem volt egyszerű, sőt... Igaza van a kölyöknek, tudom, de muszáj megértenie neki is, hogy néha nyugton kell maradnia. Ez azonban tényleg nem mentség arra, hogy akarva-akaratlanul is sikerült megtörnünk, holott tudtam jól, hogy mennyire nehéz volt kirángatni abból a zárkózottságból, ami akkor jellemezte, mikor idekerült. Mindegy, sikerült elcseszni nem is kicsit és csak remélem, hogy helyre jön. Ráadásul alaposan megsértettem őt azzal a feltételezéssel, hogy Tatsuki bántotta, pedig... Akkor sem tette, mikor a kölyök lázasan nyomta az ágyat és neki kellett mellette lennie. Az elején nem tetszett a kapcsolatuk, ezt elismerem. Nem tetszett az, hogy Shinji rendszerint úgy jött haza, mint akit összevertek egy utcai verekedésben, de akkor is ráhagytam. Nem tudom, mit tehetnék azért, hogy a kölyök ne legyen ilyen állapotban, mert ez senkinek sem jó. Főleg neki nem.
Visszaviszem a tálcát a konyhába, majd elköszönve Ayakotól, elgondolkodva indulok el vissza a testőrszobába. Talán a legjobb az lenne, ha beszélnék Tatsukival Shinjiről, mert ezt az állapotot a lehető leggyorsabban meg kellene szüntetni nála. Emlékszem, mekkora küzdelem volt ez hat éve is. Hogy egy-két összefüggő mondatnál többet nem lehetett kiszedni belőle, s mindehhez makacsság is társult. Már akkor is figyeltem őt, hogyan kergeti el maga mellől a testőrtársait, mert senkivel nem akart barátkozni, vagy csak egyszerűen lerázta őket valami mondvacsinált ürüggyel, miszerint dolgozik. Aggódtam érte, mert a szemeiben az elszántság mellett valami más is tükröződött, amit sokáig nem tudtam hova tenni, ám mikor őszintén elmesélte a múltját, megértettem az íriszeiben csillogó fájdalmat.
Most pedig úgy érzem, eljátszottam a bizalmát...
Erős kávét készítek magamnak, s most először rohadtul elgondolkodom azon, hogy rágyújtok. Mióta nem dohányzom? Lassan húsz éve. Ablakot nyitok, s kivéve Shinji ottfelejtett dobozából egy szál cigit a kanapéra ülök, majd rágyújtok. Van ízlése a kölyöknek, az fix. Bár nem értem, hogy ha ennyire gyenge vackot szív, minek teszi egyáltalán. Mindenesetre az íze kellemes. Hosszas gondolkodás után végül előhúzom telefonomat zsebemből és kikeresve a tetoválómester számát tárcsázok. Gőzöm sincs még, mi a fenét mondok neki.
- Nem akarlak zavarni, de ha ráérsz, beszélnünk kellene - szólok bele, amit felveszi a telefont.
- Ha zavarsz, kinyomlak vagy nem veszem fel - hangzik a válasz. A háttérben motorzúgást hallok, valószínűleg a Mercié és amennyire azt innen meg tudom állapítani, nem hússzal megy. - Beszélhetünk.
- Shinjiről lenne szó... A kölyök senkivel nem hajlandó beszélni, még Deonnal sem.
- Ez nem meglepő - veszi át a szót határozottan -, Deont én is igyekszem likvidálni, ha valami nem kerek, mert a kölyök nem csak mesterien érez rá azokra a dolgokra, amikre az ember nem örül, ha rákérdez, de remekül forgatja úgy a beszélgetést, hogy átrugdos közben egy holtponton. Shinjinek ez a holtpont fontos, egyedül akar vele megküzdeni, ezért elhajt mindenkit a faszba. Ha munkát tolsz az orra alá, készséges lesz, de ha arról kérdezed, hogy van, hallgat vagy elküld. Majd lesz másképp. - Mondataiból, hangsúlyából kihallom, hogy elég könnyen veszi ezt a helyzetet. Talán nem beszélt neki arról a kölyök, hogy hat éve milyen állapotban volt és miből kellett kirángatni, talán csak én fújom fel ezt az egészet ennyire.
- Tudom. Ismerem Shinjit ennyire, azt is tudom róla, amit elmondtál. Hat éve, mikor idekerült, ugyanezzel a problémával kellett megküzdenem, mert bezárkózott. Nem az aggaszt, hogy maga akarja megvívni ezt a harcot, hanem ez a zárkózottság. Kibaszott nehéz volt kirángatni ebből már akkor is, most pedig úgy érzem, sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert egyszerűen megingott a bizalma bennünk - vallom be. - Beszéltem vele, nagy nehezen sikerült pár mondatot kikényszeríteni belőle, de ha nem éreztem volna úgy, hogy itt komolyabb probléma is lehet, nem hívtalak volna fel - mondom meg végül határozottan a férfinak és újabb cigarettára gyújtok rá. Feszültté tesz ez a helyzet Shinjivel, mert most nem lenne jó, ha abba a depresszióba és bezárkózottságba esne vissza, amiben annak idején volt. Mert afelé halad erősen.
- Elbasztad ott, hogy azt mondtad, ez büntetés volt - közli könnyedén. - De ha büntetés is volt, akkor is tanulni fog belőle és erősödni tőle. Ha ezt a törekvést erősíted benne, nem pátyolgatni próbálod, hamar talpra áll. Utóbbit nem hagyja, mert azt képzeli, akkor ő gyenge, vagy annak vélik, ha viszont célokat és lehetőségeket kap, meglódul. Bennem semmi oka nem volt bízni, mégis bízik, valahol pedig mégis kiütközik nála az az ősbizalmatlanság, amivel rendelkezik, úgyhogy ez a bizalom-dolog nála meglehetősen furcsán alakul. Bízd rá - tanácsolja szinte félvállról. - Évek óta úgy bánsz vele, mintha a saját fiad lenne. Ha ennek fényében benned nem bízik meg, holott még a helyed is neki szánod, tudom sajnálni.
- Őszintén szólva mindazok ellenére, hogy hogy bánok vele és mit szánok neki, nem bánt, hogy megingott a belém vetett bizalma esetlegesen. Azzal leckéztettem meg, amiről nagyon jól tudtam, hogy kiverheti nála a biztosítékot. Csak azt nem akarom, hogy újra abba az állapotba kerüljön, mint hat éve. Megküzd vele, efelől semmi kétségem, de azzal nehezebb lesz neki, ha belecsúszik a depresszióba, mert Shinji úgy került ide, hogy mélyen benne volt. Erre pedig rájött az, hogy a fiúk első éjjel azzal leckéztették meg, hogy úgy megkötözték és elkábították, hogy épp csak tudott magáról valamit. Kemény két éjszakát álltunk ki mellette Naotoval az eset után és még nehezebb volt szép lassan kirángatni a zárkózottságból. Persze, a kölyök megerősödött tőle, úgy hajtott el mindenkit maga mellől a faszba, hogy azt oktatni kellett volna. Ami aggaszt, hogy ez a depresszió visszajön nála.
- A logikus az lenne, ha bántana, hogy megingott a bizalma benned - jelenti ki és valamennyivel visszavesz a sebességből, ahogy hallatszik -, mindenesetre a depresszió egy szar dolog és azt hiszem, megfelelően motiválom, hogy ne csússzon bele. - Utal ezzel arra, hogy nem kell ilyesmi miatt aggódni. Bízom abban, hogy ez így van. - Mellesleg Deon mellett nehéz lesz depresszióba csúsznia, mert a kölyök érzésem szerint még ad neki két napot, aztán olyan mértékben rászáll, hogy Shinji inkább dalra fakad és lanton játszani tanul, csak békén hagyja őt - teszi hozzá a hangján hallhatóan vigyorogva és én is elmosolyodom. Na igen, Deon mellett... Maximum akkor lenne esélye, ha bezárkózna, bár Shinjiből ezt is kinézem.
- Mindenesetre, ha teheted, arra kérnélek, hogy foglalkozz vele kicsit most. Nem akarom, hogy azt érezze, rászállok vagy esetleg téged ráuszítalak, de jelenleg te vagy az egyetlen, akivel hajlandó kommunikációra - kérem őt komolyan, tisztelettel, mert fontos nekem az a hülye ott a szobában, hiszen tényleg olyan, mintha a saját vérem lenne.
- Nem kell kérni - közli, ezzel jelezve, hogy egyébként is törődik Shinjivel. Tudom, láttam, mikor a kölyök az ágyat nyomta. - Én aztán leszarom, mit hisz, magamtól is rászállok és addig örülhet, amíg megteszem. Nem szoktam istápolni senkit, egyedül Deon privilégiuma, hogy hajlandó vagyok még a hisztijét is végighallgatni, ezzel pedig Shinji is teljes mértékben tisztában van. Ha hasonlóképpen állnál hozzá a kérdéshez, többre jutnál a sráccal - jelenti ki határozottan. - Mint említettem, nem kér a sajnálkozásból vagy az ápolgatásból. Adj neki munkát, követeld meg tőle, ami a kötelessége és adj neki pár napot, hogy rendezze a kibillentségét! - Hangján tisztán hallom, hogy ez nem kérés és nem tanács, még nekem is mer parancsolni és minden szarozás nélkül megteszi. Bár ez nem teljesen az, hanem valamiféle utasítás.
- Rendben van - bólintok rá az akaratára, mert nekem is az a fontos, hogy a kölyök talpra álljon. - Tatsuki, köszönöm, hogy törődsz vele - mondom neki komolyan, hálával a hangomban. Akármennyire elleneztem az elején a kapcsolatukat, most annyira örülök, hogy Shinjivel van. Mikor láttam őt a kölyök mellett aznap, mikor meglőtték Shinjit, megértettem mindent, és tényleg a hála az, amit érzek most is és amit éreztem akkor is.
- Hagyd már! - szól rám morogva, dühösen. - Nem másért csinálom, hanem mert ezt akarom csinálni. Ezt köszönöd meg?! Kiakasztanak az ilyen baromkodások! - dohogja bele a telefonba, én pedig elmosolyodom. - Felőlem a római pápa is térden állva könyöröghetne, szarnék rá, viszont nem azért tettem le a voksom Shinji mellett, mert jó vele a szex, mert arra akad még egy pár kölyök, hanem mert egy kibaszott szívós, jó képességű, tanulékony, okos és törekvő srác! Nem fogom a szarban hagyni, kiverem belőle, hogy kimásszon a gödörből, ha pedig nem akar, szíve joga megdögleni! Ezért a magatartásért hallgat rám, nem másért. - Még mindig mérges. - Nem szólok bele az életébe, ha makacs és fafejű akar lenni, akkor hagyom nekimenni az első falnak, aztán összevarrom a hülye fejét. Majd megtanulja, hogy néha nem árt hallgatni másokra is. Ez az egész annyira egyszerű, mint az a mondás, hogy akinek nincs földje, vessen magára. - S lassan kezd csillapodni. - A túlbonyolítás és az érzelgősség egyedül Deonnál és Jeremynél elfogadható számomra - magyarázza meg ezzel, miért kaptam most tőle egy alapos fejmosást én is -, neked objektíven kell viszonyulnod még a Shinjivel kapcsolatos problémákhoz is, különben olyan baromságokat csinálsz, minthogy megköszönöd nekem, hogy rugdosom a srácot. Nonszensz! - vágja rá hangosan.
- Néha mindenkinek szüksége van egy alapos seggbe rúgásra - jelentem ki ennyivel, hogy igaza van. Igen, kellenek ezek, még az én majd’ harminckilenc éves fejemnek sem árt olykor a helyrerakás.
- Na! Most, hogy végre visszakerült a seggedből az agyad a fejedbe, gondold újra a sztorit! - tanácsolja türelmetlenül. - Minden, ami megbillent, esély arra, hogy megborulj, pofára ess, de arra is, hogy erősebben védd ezeket a területeket. Shinji is azóta olyan kurva éber, hogy a saját otthonában csíptem nyakon, méghozzá egy nagyon gyenge trükkel. Nem volt egy lomha valaki, de most kilométerekkel lehagyja a korábbi énjét. Ennyi. Kap még pár ilyen pofont és ha nem tőlünk, akkor az élettől, vagy mástól.
- Oké, meggyőztél, megértettem, felfogtam! - zárom le a dolgot.
- Helyes - mondja, aztán bontja a vonalat.
Miután kinyomja a telefont, eloltom a csikket a hamutartóba, s nagyot nyújtózva állok fel. Összeszedek néhány papírt az asztalról, majd becsukom az ablakot. Nem sok irat hever szanaszét ugyan, de a kölyköt legalább lefoglalja majd. Meg kellett volna értenem Shinjit is, csak hülye módon túlságosan aggódtam miatta, ami tényleg hiba volt. Még nem akarom őt zavarni, átnézek a gépen is néhány dokumentumot, hogy kellő feladattal lássam el majd őt, s amint ezekkel megvagyok, hónom alá csapom a papírokat és visszamegyek Shinji szobájába. A kölyök álmosan pillant fel rám és arcán megint semmi érzelem nem tükröződik, csak a szemei árulkodnak arról, hogy továbbra sem akar maga mellé senkit. Hát rendben, nem kap, ezen ne múljon. Odalépek hozzá és az éjjeliszekrényre rakom a papírokat. Kíváncsian ül fel, hogy megnézze, mik azok, majd rám pillant magyarázatra várva.
- Néhány könyvelés. Vidd fel őket a gépre és küldd át! Ha megvagy, át kéne futni a biztonsági rendszert, tegnap az egyik ajtó nem vette be a kódokat - mondom meg neki nyíltan, miért jöttem. - A déli szárny négyes ajtója is szarakodott. Nézz rá, kérlek! - kérem őt komolyan, majd otthagyom a szobában és visszamegyek, hogy intézzem a dolgaimat.
Shinji olyan nekem, mintha a fiam lenne, ám igaza van Tatsukinak abban, hogy hozzá is ugyanolyan objektíven kell hozzáállnom, mint bárkihez, ha munkáról van szó, különben az érzelmeim elragadnak és a józan ítélőképességem látja majd kárát.
Talpra állítom Shinjit...!
A Shinjivel való beszélgetés egy cseppet sem volt egyszerű, sőt... Igaza van a kölyöknek, tudom, de muszáj megértenie neki is, hogy néha nyugton kell maradnia. Ez azonban tényleg nem mentség arra, hogy akarva-akaratlanul is sikerült megtörnünk, holott tudtam jól, hogy mennyire nehéz volt kirángatni abból a zárkózottságból, ami akkor jellemezte, mikor idekerült. Mindegy, sikerült elcseszni nem is kicsit és csak remélem, hogy helyre jön. Ráadásul alaposan megsértettem őt azzal a feltételezéssel, hogy Tatsuki bántotta, pedig... Akkor sem tette, mikor a kölyök lázasan nyomta az ágyat és neki kellett mellette lennie. Az elején nem tetszett a kapcsolatuk, ezt elismerem. Nem tetszett az, hogy Shinji rendszerint úgy jött haza, mint akit összevertek egy utcai verekedésben, de akkor is ráhagytam. Nem tudom, mit tehetnék azért, hogy a kölyök ne legyen ilyen állapotban, mert ez senkinek sem jó. Főleg neki nem.
Visszaviszem a tálcát a konyhába, majd elköszönve Ayakotól, elgondolkodva indulok el vissza a testőrszobába. Talán a legjobb az lenne, ha beszélnék Tatsukival Shinjiről, mert ezt az állapotot a lehető leggyorsabban meg kellene szüntetni nála. Emlékszem, mekkora küzdelem volt ez hat éve is. Hogy egy-két összefüggő mondatnál többet nem lehetett kiszedni belőle, s mindehhez makacsság is társult. Már akkor is figyeltem őt, hogyan kergeti el maga mellől a testőrtársait, mert senkivel nem akart barátkozni, vagy csak egyszerűen lerázta őket valami mondvacsinált ürüggyel, miszerint dolgozik. Aggódtam érte, mert a szemeiben az elszántság mellett valami más is tükröződött, amit sokáig nem tudtam hova tenni, ám mikor őszintén elmesélte a múltját, megértettem az íriszeiben csillogó fájdalmat.
Most pedig úgy érzem, eljátszottam a bizalmát...
Erős kávét készítek magamnak, s most először rohadtul elgondolkodom azon, hogy rágyújtok. Mióta nem dohányzom? Lassan húsz éve. Ablakot nyitok, s kivéve Shinji ottfelejtett dobozából egy szál cigit a kanapéra ülök, majd rágyújtok. Van ízlése a kölyöknek, az fix. Bár nem értem, hogy ha ennyire gyenge vackot szív, minek teszi egyáltalán. Mindenesetre az íze kellemes. Hosszas gondolkodás után végül előhúzom telefonomat zsebemből és kikeresve a tetoválómester számát tárcsázok. Gőzöm sincs még, mi a fenét mondok neki.
- Nem akarlak zavarni, de ha ráérsz, beszélnünk kellene - szólok bele, amit felveszi a telefont.
- Ha zavarsz, kinyomlak vagy nem veszem fel - hangzik a válasz. A háttérben motorzúgást hallok, valószínűleg a Mercié és amennyire azt innen meg tudom állapítani, nem hússzal megy. - Beszélhetünk.
- Shinjiről lenne szó... A kölyök senkivel nem hajlandó beszélni, még Deonnal sem.
- Ez nem meglepő - veszi át a szót határozottan -, Deont én is igyekszem likvidálni, ha valami nem kerek, mert a kölyök nem csak mesterien érez rá azokra a dolgokra, amikre az ember nem örül, ha rákérdez, de remekül forgatja úgy a beszélgetést, hogy átrugdos közben egy holtponton. Shinjinek ez a holtpont fontos, egyedül akar vele megküzdeni, ezért elhajt mindenkit a faszba. Ha munkát tolsz az orra alá, készséges lesz, de ha arról kérdezed, hogy van, hallgat vagy elküld. Majd lesz másképp. - Mondataiból, hangsúlyából kihallom, hogy elég könnyen veszi ezt a helyzetet. Talán nem beszélt neki arról a kölyök, hogy hat éve milyen állapotban volt és miből kellett kirángatni, talán csak én fújom fel ezt az egészet ennyire.
- Tudom. Ismerem Shinjit ennyire, azt is tudom róla, amit elmondtál. Hat éve, mikor idekerült, ugyanezzel a problémával kellett megküzdenem, mert bezárkózott. Nem az aggaszt, hogy maga akarja megvívni ezt a harcot, hanem ez a zárkózottság. Kibaszott nehéz volt kirángatni ebből már akkor is, most pedig úgy érzem, sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert egyszerűen megingott a bizalma bennünk - vallom be. - Beszéltem vele, nagy nehezen sikerült pár mondatot kikényszeríteni belőle, de ha nem éreztem volna úgy, hogy itt komolyabb probléma is lehet, nem hívtalak volna fel - mondom meg végül határozottan a férfinak és újabb cigarettára gyújtok rá. Feszültté tesz ez a helyzet Shinjivel, mert most nem lenne jó, ha abba a depresszióba és bezárkózottságba esne vissza, amiben annak idején volt. Mert afelé halad erősen.
- Elbasztad ott, hogy azt mondtad, ez büntetés volt - közli könnyedén. - De ha büntetés is volt, akkor is tanulni fog belőle és erősödni tőle. Ha ezt a törekvést erősíted benne, nem pátyolgatni próbálod, hamar talpra áll. Utóbbit nem hagyja, mert azt képzeli, akkor ő gyenge, vagy annak vélik, ha viszont célokat és lehetőségeket kap, meglódul. Bennem semmi oka nem volt bízni, mégis bízik, valahol pedig mégis kiütközik nála az az ősbizalmatlanság, amivel rendelkezik, úgyhogy ez a bizalom-dolog nála meglehetősen furcsán alakul. Bízd rá - tanácsolja szinte félvállról. - Évek óta úgy bánsz vele, mintha a saját fiad lenne. Ha ennek fényében benned nem bízik meg, holott még a helyed is neki szánod, tudom sajnálni.
- Őszintén szólva mindazok ellenére, hogy hogy bánok vele és mit szánok neki, nem bánt, hogy megingott a belém vetett bizalma esetlegesen. Azzal leckéztettem meg, amiről nagyon jól tudtam, hogy kiverheti nála a biztosítékot. Csak azt nem akarom, hogy újra abba az állapotba kerüljön, mint hat éve. Megküzd vele, efelől semmi kétségem, de azzal nehezebb lesz neki, ha belecsúszik a depresszióba, mert Shinji úgy került ide, hogy mélyen benne volt. Erre pedig rájött az, hogy a fiúk első éjjel azzal leckéztették meg, hogy úgy megkötözték és elkábították, hogy épp csak tudott magáról valamit. Kemény két éjszakát álltunk ki mellette Naotoval az eset után és még nehezebb volt szép lassan kirángatni a zárkózottságból. Persze, a kölyök megerősödött tőle, úgy hajtott el mindenkit maga mellől a faszba, hogy azt oktatni kellett volna. Ami aggaszt, hogy ez a depresszió visszajön nála.
- A logikus az lenne, ha bántana, hogy megingott a bizalma benned - jelenti ki és valamennyivel visszavesz a sebességből, ahogy hallatszik -, mindenesetre a depresszió egy szar dolog és azt hiszem, megfelelően motiválom, hogy ne csússzon bele. - Utal ezzel arra, hogy nem kell ilyesmi miatt aggódni. Bízom abban, hogy ez így van. - Mellesleg Deon mellett nehéz lesz depresszióba csúsznia, mert a kölyök érzésem szerint még ad neki két napot, aztán olyan mértékben rászáll, hogy Shinji inkább dalra fakad és lanton játszani tanul, csak békén hagyja őt - teszi hozzá a hangján hallhatóan vigyorogva és én is elmosolyodom. Na igen, Deon mellett... Maximum akkor lenne esélye, ha bezárkózna, bár Shinjiből ezt is kinézem.
- Mindenesetre, ha teheted, arra kérnélek, hogy foglalkozz vele kicsit most. Nem akarom, hogy azt érezze, rászállok vagy esetleg téged ráuszítalak, de jelenleg te vagy az egyetlen, akivel hajlandó kommunikációra - kérem őt komolyan, tisztelettel, mert fontos nekem az a hülye ott a szobában, hiszen tényleg olyan, mintha a saját vérem lenne.
- Nem kell kérni - közli, ezzel jelezve, hogy egyébként is törődik Shinjivel. Tudom, láttam, mikor a kölyök az ágyat nyomta. - Én aztán leszarom, mit hisz, magamtól is rászállok és addig örülhet, amíg megteszem. Nem szoktam istápolni senkit, egyedül Deon privilégiuma, hogy hajlandó vagyok még a hisztijét is végighallgatni, ezzel pedig Shinji is teljes mértékben tisztában van. Ha hasonlóképpen állnál hozzá a kérdéshez, többre jutnál a sráccal - jelenti ki határozottan. - Mint említettem, nem kér a sajnálkozásból vagy az ápolgatásból. Adj neki munkát, követeld meg tőle, ami a kötelessége és adj neki pár napot, hogy rendezze a kibillentségét! - Hangján tisztán hallom, hogy ez nem kérés és nem tanács, még nekem is mer parancsolni és minden szarozás nélkül megteszi. Bár ez nem teljesen az, hanem valamiféle utasítás.
- Rendben van - bólintok rá az akaratára, mert nekem is az a fontos, hogy a kölyök talpra álljon. - Tatsuki, köszönöm, hogy törődsz vele - mondom neki komolyan, hálával a hangomban. Akármennyire elleneztem az elején a kapcsolatukat, most annyira örülök, hogy Shinjivel van. Mikor láttam őt a kölyök mellett aznap, mikor meglőtték Shinjit, megértettem mindent, és tényleg a hála az, amit érzek most is és amit éreztem akkor is.
- Hagyd már! - szól rám morogva, dühösen. - Nem másért csinálom, hanem mert ezt akarom csinálni. Ezt köszönöd meg?! Kiakasztanak az ilyen baromkodások! - dohogja bele a telefonba, én pedig elmosolyodom. - Felőlem a római pápa is térden állva könyöröghetne, szarnék rá, viszont nem azért tettem le a voksom Shinji mellett, mert jó vele a szex, mert arra akad még egy pár kölyök, hanem mert egy kibaszott szívós, jó képességű, tanulékony, okos és törekvő srác! Nem fogom a szarban hagyni, kiverem belőle, hogy kimásszon a gödörből, ha pedig nem akar, szíve joga megdögleni! Ezért a magatartásért hallgat rám, nem másért. - Még mindig mérges. - Nem szólok bele az életébe, ha makacs és fafejű akar lenni, akkor hagyom nekimenni az első falnak, aztán összevarrom a hülye fejét. Majd megtanulja, hogy néha nem árt hallgatni másokra is. Ez az egész annyira egyszerű, mint az a mondás, hogy akinek nincs földje, vessen magára. - S lassan kezd csillapodni. - A túlbonyolítás és az érzelgősség egyedül Deonnál és Jeremynél elfogadható számomra - magyarázza meg ezzel, miért kaptam most tőle egy alapos fejmosást én is -, neked objektíven kell viszonyulnod még a Shinjivel kapcsolatos problémákhoz is, különben olyan baromságokat csinálsz, minthogy megköszönöd nekem, hogy rugdosom a srácot. Nonszensz! - vágja rá hangosan.
- Néha mindenkinek szüksége van egy alapos seggbe rúgásra - jelentem ki ennyivel, hogy igaza van. Igen, kellenek ezek, még az én majd’ harminckilenc éves fejemnek sem árt olykor a helyrerakás.
- Na! Most, hogy végre visszakerült a seggedből az agyad a fejedbe, gondold újra a sztorit! - tanácsolja türelmetlenül. - Minden, ami megbillent, esély arra, hogy megborulj, pofára ess, de arra is, hogy erősebben védd ezeket a területeket. Shinji is azóta olyan kurva éber, hogy a saját otthonában csíptem nyakon, méghozzá egy nagyon gyenge trükkel. Nem volt egy lomha valaki, de most kilométerekkel lehagyja a korábbi énjét. Ennyi. Kap még pár ilyen pofont és ha nem tőlünk, akkor az élettől, vagy mástól.
- Oké, meggyőztél, megértettem, felfogtam! - zárom le a dolgot.
- Helyes - mondja, aztán bontja a vonalat.
Miután kinyomja a telefont, eloltom a csikket a hamutartóba, s nagyot nyújtózva állok fel. Összeszedek néhány papírt az asztalról, majd becsukom az ablakot. Nem sok irat hever szanaszét ugyan, de a kölyköt legalább lefoglalja majd. Meg kellett volna értenem Shinjit is, csak hülye módon túlságosan aggódtam miatta, ami tényleg hiba volt. Még nem akarom őt zavarni, átnézek a gépen is néhány dokumentumot, hogy kellő feladattal lássam el majd őt, s amint ezekkel megvagyok, hónom alá csapom a papírokat és visszamegyek Shinji szobájába. A kölyök álmosan pillant fel rám és arcán megint semmi érzelem nem tükröződik, csak a szemei árulkodnak arról, hogy továbbra sem akar maga mellé senkit. Hát rendben, nem kap, ezen ne múljon. Odalépek hozzá és az éjjeliszekrényre rakom a papírokat. Kíváncsian ül fel, hogy megnézze, mik azok, majd rám pillant magyarázatra várva.
- Néhány könyvelés. Vidd fel őket a gépre és küldd át! Ha megvagy, át kéne futni a biztonsági rendszert, tegnap az egyik ajtó nem vette be a kódokat - mondom meg neki nyíltan, miért jöttem. - A déli szárny négyes ajtója is szarakodott. Nézz rá, kérlek! - kérem őt komolyan, majd otthagyom a szobában és visszamegyek, hogy intézzem a dolgaimat.
Shinji olyan nekem, mintha a fiam lenne, ám igaza van Tatsukinak abban, hogy hozzá is ugyanolyan objektíven kell hozzáállnom, mint bárkihez, ha munkáról van szó, különben az érzelmeim elragadnak és a józan ítélőképességem látja majd kárát.
Talpra állítom Shinjit...!
2011. szeptember 12., hétfő
423.
Ryuuichi
- Azt hiszem, ilyen kérések hallatán felköthetik a gatyájukat is a szervizben a srácok, a repülési engedély gyerekjáték lesz utána már – mosolyodom el újra. Egész sajátságos humora van Bakarinak, de tetszik a dolog. - Pedig egy panaszuk nincs a kutyáknak – mondom kimérten, értve a viccelődését is, ám mikor Deon öltözködése kerül szóba, elnevetem magam. - Az extrém kifejezés elég gyenge fogalom hozzá, de annyira azért nem rémes. Bár tény, hogy divattanácsokért minden bizonnyal nem hozzá fordulnék elsőnek – mondom őszintén. - Az aktákat bármikor átfuthatod, semmi akadálya a dolognak – teszem hozzá azért, majd amikor elkezdi kipakolni a fegyverei egy részét, gondosan szemügyre veszem őket. Hatásosak és igen, van olyan halálos, mint egy pisztoly, de igazából ebben a házban Asamén kívül senki nem használ ilyeneket. A főnök szokása a dolgait, nézeteltéréseit katanával és wakizashival rendezni. Ez nála becsület kérdése, s bár nem igazán tetszik ez a módszer, de számomra is a legfontosabb emberi erény a becsület, így mindenki tiszteletben tartja Asame ezen döntését. Talán évekkel ezelőtt, mikor még élt az öreg Seichirou, volt egy látványos leszámolása Asaménak. Az egyik helyi kis drogkereskedővel akadtak gondjai, a férfi nem igazán tudta, ki az a Seichirou Asame, s simán kihívta őt egy párbajra. Pechére. - Itt Asame-sama az, aki szereti az efféle fegyvereket – árulom el. - Évekkel ezelőtt párbajra hívta az egyik drogdíler, valami kisstílű bűnöző volt, de keménynek képzelte magát. A raktáraknál akarta lerendezni a dolgot. Asamét persze akkor sem kellett félteni. A hagyományok szerint fegyvert választottak. Asame egyik kedvence a katanán kívül már akkoriban is a kusarigama volt, gondolom, nem kell bemutatnom neked, milyen fegyver... A végeredmény sem maradt el a várttól. Ő ragaszkodik ezekhez a dolgokhoz, mi jobban bízunk a Magnumjainkban és Glockjainkban – vonom meg vállam. - Rendben van, eszerint fogod megkapni a fizetésed - mondom, majd elveszem tőle a papírt és a rajta lévő számot elmentve a telefonomban megcsörgetem őt. - Ez pedig az enyém, Ninoé pedig... - Babrálok kicsit a készülékkel, majd átküldöm neki a kért számot. - Az pedig, amit most mondtál, rendben van. Első Deon, rendben van, tiszteletben tartom ezt és mindenben úgy jársz el, ahogy jónak látod. Régóta szolgálok már ahhoz Asame-samánál, hogy tudjam, a szabályokat nem lehet mindig betartani. Nekem sem sikerül és nem is akarom. Elfogadottak, megértettük őket mind, akik itt dolgozunk, s be is tartjuk, tartatjuk, de van, amikor meg kell őket szegnünk még nekünk is - mondom komolyan. Tisztában vagyok vele, hogy alvilági és nem is akarom testőrré avanzsálni. Nekünk az a jó, ha van, aki más megvilágításból is szemléli a dolgokat. Asame mellett megszoktam, hogy néha kell és jól is jön az alvilág bizonyos mértékű segítsége. Bármilyen formában.
422.
Ryuuichi
- Ha csak ennyi a gondja, a szervizben utánajárhatunk, mibe kerülne egy magassági kormány beszerelése – válaszolok elmosolyodva. - Ha hivatalos ügyben kell intézkednünk, mindenképpen a saját járműparkot használjuk. Asame-sama általában a hetessel megy el itthonról, Deont is azzal szállítottuk eddig, a testőrség többnyire az X6-ost és az X5-ösöket használja – magyarázom, miközben felállok és az egyik szekrényhez lépek. - Itt tartjuk a kulcsokat, ha valamelyik autót szeretnéd elvinni, innen ki tudod venni a megfelelő slusszkulcsot, engedélyt sem kell kérned hozzá, elég, ha a szekrényben lévő füzetbe beírod, hogy te vitted el. A rendszámok le vannak adva a helyi rendőrségnek, így nem igazán zargatnak minket, ha kicsit gyorsabban megyünk a kelleténél. Asame-sama elég busásan tejel a zsaruknak havonta azért, hogy néhány dolog felett szemet hunyjanak – teszem hozzá -, így ezek praktikusabbak, de ettől függetlenül a sajátodat is használhatod. Ami még fontos, minden autóban van helyzetmeghatározó rendszer, ez azért is lényeges, mert így azonnal tudjuk, ha valahol bajba kerülnének az embereink, hogy hol találjuk meg őket vagy az autót. A kutyák miatt nem kell aggódni – felelem. - Soha sincsenek elengedve, mindig a fegyveres őrök mellett vannak pórázon, nem fognak megtámadni. A testőrök – lépek egy másik polchoz és emelek le egy viszonylag vastag dossziét, majd adom oda Bakarinak. - Itt van a névsor és a fényképük egy-két adattal még róluk. Mindegyikről külön aktát vezetünk, ha bármi érdekelne bármelyikkel kapcsolatban, itt azokat az aktákat is megtalálod – osztom meg vele ezt is. Deon testőreként joga van tudni ezekről és úgy érzem, megbízhatok benne teljes mértékben. - A civil ruha... Amint látod – intek fejemmel Shinji felé – a kölyök is el lett kapatva, mióta Deon mellett van, szóval ezt tényleg Deon dönti el, de ahogy nézem, nem kell haptákba vágnod magad mellette.
- Hallom ám – morogja Shinji teljesen belemerülve a munkába, mire mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Tudom, azért mondom. Szóval a ruha, azt hiszem, nem igazán kérdés dolga. A testőrség egy adott fegyvertípust használ – veszem elő sajátomat és nyújtom oda Bakarinak -, de ha a sajátod jobban szereted, nincs akadálya. Ezekbe nem igazán szólunk bele. Vannak olyan testőreink, akik jobban szeretik például a Glockot a Magnum helyett, ezt igazából mindenki maga dönti el. Egy dolog van, ami viszont valahol kötelező. Mindenki egyenórát kap. Na nem azért, hogy ettől majd jól nézünk ki vagy villoghatunk vele a csajoknak a kocsmában. Az órákba egy vészjelző van építve. Mikor Shinjit elvitték Fei emberei, ezzel jelezte nekünk, hogy elrabolták, valamint ezáltal bekapcsolt egy helyzetmeghatározót is a szerkezetben, aminek a segítségével megtudtuk, hova viszik őt. Ez arra is jó, ha váratlanul megtámadná valaki a yakuzát, akkor ezáltal erősítést tudunk kérni a testőrségtől is – magyarázom tovább. - A név... azt használod, amelyiket szeretnéd, igazából ez itt lényegtelen, mert minden hónapban tisztán kapod meg azt a pénzt, ami ezért a munkáért jár – felelem. - Azt is te döntöd el, hogy zsebbe vagy számlára kéred, ezeket nem szabályozzuk. Mit nem mondtam még el? - kérdezem meg elgondolkodva, Shinji mobilja pedig megszólal, ő pedig elővéve azt olvassa el az üzenetet.
- Deonnál vagyok, ha kellek, a géphez ne nyúlj, befejezem, amint végeztem a kölyöknél – mondja kifelé menet, majd eltűnik bezárva maga mögött az ajtót.
- Ha csak ennyi a gondja, a szervizben utánajárhatunk, mibe kerülne egy magassági kormány beszerelése – válaszolok elmosolyodva. - Ha hivatalos ügyben kell intézkednünk, mindenképpen a saját járműparkot használjuk. Asame-sama általában a hetessel megy el itthonról, Deont is azzal szállítottuk eddig, a testőrség többnyire az X6-ost és az X5-ösöket használja – magyarázom, miközben felállok és az egyik szekrényhez lépek. - Itt tartjuk a kulcsokat, ha valamelyik autót szeretnéd elvinni, innen ki tudod venni a megfelelő slusszkulcsot, engedélyt sem kell kérned hozzá, elég, ha a szekrényben lévő füzetbe beírod, hogy te vitted el. A rendszámok le vannak adva a helyi rendőrségnek, így nem igazán zargatnak minket, ha kicsit gyorsabban megyünk a kelleténél. Asame-sama elég busásan tejel a zsaruknak havonta azért, hogy néhány dolog felett szemet hunyjanak – teszem hozzá -, így ezek praktikusabbak, de ettől függetlenül a sajátodat is használhatod. Ami még fontos, minden autóban van helyzetmeghatározó rendszer, ez azért is lényeges, mert így azonnal tudjuk, ha valahol bajba kerülnének az embereink, hogy hol találjuk meg őket vagy az autót. A kutyák miatt nem kell aggódni – felelem. - Soha sincsenek elengedve, mindig a fegyveres őrök mellett vannak pórázon, nem fognak megtámadni. A testőrök – lépek egy másik polchoz és emelek le egy viszonylag vastag dossziét, majd adom oda Bakarinak. - Itt van a névsor és a fényképük egy-két adattal még róluk. Mindegyikről külön aktát vezetünk, ha bármi érdekelne bármelyikkel kapcsolatban, itt azokat az aktákat is megtalálod – osztom meg vele ezt is. Deon testőreként joga van tudni ezekről és úgy érzem, megbízhatok benne teljes mértékben. - A civil ruha... Amint látod – intek fejemmel Shinji felé – a kölyök is el lett kapatva, mióta Deon mellett van, szóval ezt tényleg Deon dönti el, de ahogy nézem, nem kell haptákba vágnod magad mellette.
- Hallom ám – morogja Shinji teljesen belemerülve a munkába, mire mosolyogva megcsóválom a fejem.
- Tudom, azért mondom. Szóval a ruha, azt hiszem, nem igazán kérdés dolga. A testőrség egy adott fegyvertípust használ – veszem elő sajátomat és nyújtom oda Bakarinak -, de ha a sajátod jobban szereted, nincs akadálya. Ezekbe nem igazán szólunk bele. Vannak olyan testőreink, akik jobban szeretik például a Glockot a Magnum helyett, ezt igazából mindenki maga dönti el. Egy dolog van, ami viszont valahol kötelező. Mindenki egyenórát kap. Na nem azért, hogy ettől majd jól nézünk ki vagy villoghatunk vele a csajoknak a kocsmában. Az órákba egy vészjelző van építve. Mikor Shinjit elvitték Fei emberei, ezzel jelezte nekünk, hogy elrabolták, valamint ezáltal bekapcsolt egy helyzetmeghatározót is a szerkezetben, aminek a segítségével megtudtuk, hova viszik őt. Ez arra is jó, ha váratlanul megtámadná valaki a yakuzát, akkor ezáltal erősítést tudunk kérni a testőrségtől is – magyarázom tovább. - A név... azt használod, amelyiket szeretnéd, igazából ez itt lényegtelen, mert minden hónapban tisztán kapod meg azt a pénzt, ami ezért a munkáért jár – felelem. - Azt is te döntöd el, hogy zsebbe vagy számlára kéred, ezeket nem szabályozzuk. Mit nem mondtam még el? - kérdezem meg elgondolkodva, Shinji mobilja pedig megszólal, ő pedig elővéve azt olvassa el az üzenetet.
- Deonnál vagyok, ha kellek, a géphez ne nyúlj, befejezem, amint végeztem a kölyöknél – mondja kifelé menet, majd eltűnik bezárva maga mögött az ajtót.
421.
Ryuuichi
Mikor nyílik az ajtó és Bakari lép be rajta, egy pillanatra meglepődöm, s mikor előáll minden kertelés nélkül azzal, hogy mit akar tudni, csak aprót biccentek, jelezve, hogy rendben van részemről a dolog.
- A testőrök feladata elsősorban a célszemély védelme bármi áron – kezdek bele. - Bár gondolom, ezt nagyon nem kell ecsetelnem. Ha mennie kell valahova teszem azt Asame-samának, általában a két legjobb emberét viszi magával, illetve azt, akiket állandóra választott maga mellé. A ti esetetekben ez Shinjire és rád vonatkozik. Az autók, amivel menni szoktunk, páncélozottak, golyóálló üveggel vannak ellátva és egy bombatámadást is kibírnak. Persze nem egy tonna C4-est, de egy kisebbet igen. Nálunk az a szokás, hogy mindenhova kísérjük a gazdánkat, állandóan mellette vagyunk, figyeljük a környezetet, biztosítjuk a helyszínt, legyen szó akár egyszerű ellenőrzőkörútról, akár egy jótékonysági estről vagy versenyről. Mindig a közelében vagyunk, nem állandóan rátapadva, de kellő távolságban ahhoz, hogy megvédhessük őt. Ugyanakkor kisebb feladatokat is ellátunk a yakuzánk számára – teszem hozzá. - Lényegében ennyiről szól a dolog, kerüljük a konfliktusokat, vagy ha kialakulóban van, igyekszünk kevés gondot okozva helyre tenni a dolgokat. A ház biztonsági rendszere kicsit bonyolultabb már. Több fegyveres őr teljesít szolgálatot a nap huszonnégy órájában, kutyákkal. Több helyen kamera van elhelyezve - mutatok az egyik monitorra. - Mindent elektronika vezérel. Amint láttad, a falak magasak és a kapuk is úgy vannak kialakítva, hogy ne legyen egyszerű áttörni őket. Nem mondom, hogy a rendszer tökéletes, minden ellen nem lehet védelmet biztosítani, de igyekeztünk kihozni mindenből a maximálisat. Az üvegek az épületen golyóállóak, hogy egy esetleges fejvadásznak ne legyen egyszerű dolga... - zárom le ennyivel, miközben azon gondolkodom, van-e még valami, amit hirtelen vázolnom kellene Bakarinak. - Ha van kérdésed, tedd fel nyugodtan, az én fejem sem káptalan – vallom be.
Mikor nyílik az ajtó és Bakari lép be rajta, egy pillanatra meglepődöm, s mikor előáll minden kertelés nélkül azzal, hogy mit akar tudni, csak aprót biccentek, jelezve, hogy rendben van részemről a dolog.
- A testőrök feladata elsősorban a célszemély védelme bármi áron – kezdek bele. - Bár gondolom, ezt nagyon nem kell ecsetelnem. Ha mennie kell valahova teszem azt Asame-samának, általában a két legjobb emberét viszi magával, illetve azt, akiket állandóra választott maga mellé. A ti esetetekben ez Shinjire és rád vonatkozik. Az autók, amivel menni szoktunk, páncélozottak, golyóálló üveggel vannak ellátva és egy bombatámadást is kibírnak. Persze nem egy tonna C4-est, de egy kisebbet igen. Nálunk az a szokás, hogy mindenhova kísérjük a gazdánkat, állandóan mellette vagyunk, figyeljük a környezetet, biztosítjuk a helyszínt, legyen szó akár egyszerű ellenőrzőkörútról, akár egy jótékonysági estről vagy versenyről. Mindig a közelében vagyunk, nem állandóan rátapadva, de kellő távolságban ahhoz, hogy megvédhessük őt. Ugyanakkor kisebb feladatokat is ellátunk a yakuzánk számára – teszem hozzá. - Lényegében ennyiről szól a dolog, kerüljük a konfliktusokat, vagy ha kialakulóban van, igyekszünk kevés gondot okozva helyre tenni a dolgokat. A ház biztonsági rendszere kicsit bonyolultabb már. Több fegyveres őr teljesít szolgálatot a nap huszonnégy órájában, kutyákkal. Több helyen kamera van elhelyezve - mutatok az egyik monitorra. - Mindent elektronika vezérel. Amint láttad, a falak magasak és a kapuk is úgy vannak kialakítva, hogy ne legyen egyszerű áttörni őket. Nem mondom, hogy a rendszer tökéletes, minden ellen nem lehet védelmet biztosítani, de igyekeztünk kihozni mindenből a maximálisat. Az üvegek az épületen golyóállóak, hogy egy esetleges fejvadásznak ne legyen egyszerű dolga... - zárom le ennyivel, miközben azon gondolkodom, van-e még valami, amit hirtelen vázolnom kellene Bakarinak. - Ha van kérdésed, tedd fel nyugodtan, az én fejem sem káptalan – vallom be.
2011. szeptember 11., vasárnap
362.
Ryuuichi
Shinji végül megérkezik és odaadja a kért cuccokat. Elveszem tőle, de egyelőre nem indulok vissza Asame szobájába. Ennyit még talán várhatnak ezek a kötszerek, úgyis azt mondta Akihito, hogy hagyni kell kicsit a sebet, hogy szellőzzön. Megvárom, míg Shinji ledobja magáról a kabátot és kinyitva az ablakot rágyújt. Nem lehetett egyszerű menet a mai nap neki és tényleg nem volt időm beavatni szinte semmibe, így valahol kicsit bűntudatom van, de azt hiszem, most akkor megejthetjük ezt a beszélgetést is. Azonban előbb szeretném, ha ő tájékoztatna, mi történt az Elerden-háznál. Leülök a kanapéra és várok.
- Most már igazán beavathatnál – szólal meg végül. - Elég kellemetlen volt, hogy csak én nem tudtam arról, mi a fészkes fene van – vallja meg komótosan szívva a cigarettáját. Oké, igaza van, ezzel nem vitázom. - Mellesleg nem volt semmi gond. Lux három emberrel jött oda, ott volt a Deonnak szánt másik testőr is, az a Bakari, meg még pár ember, Tatsuki szerint ők is velünk voltak, gondolom, valami alvilági figurák – teszi hozzá. - Lux persze angolul pofázott végig. Nem értettem mindent, de nem tett le Deonról. Magának akarja őt és ezt meg is mondta a kölyöknek. Másról nem esett szó. Persze az öreg remekül játszik, sikerül beszúrnia egyet Deonnak, ami padlóra küldte őt, de rendben van. Azért nem jöttünk egyből vissza, hogy lenyugodhasson – oszt meg velem ennyit, de érzem, hogy ennél kicsit többről van szó, azonban az, hogy nem ad ki minden infót, őszinte elismerést vált ki belőlem. Tényleg remek testőre és bizalmasa lesz Deonnak. Megoszt dolgokat, de csak annyit, amennyi tényleg szükséges, s azokat, amik olyanok, hogy a kölyökre vonatkoznak, elhallgatja. Mégis csak jó választás volt, bármennyire is fiatal.
- Remek. És Lux továbbra sem tett le arról, hogy négyszemközt beszéljen Deonnal, gondolom – kérdezem, bár inkább kijelentés, mint kérdés, mire megcsóválja fejét, hogy nem. Az öreg mindenképpen Deonnal akar beszélni. Abból márpedig nem fog enni. Meg kell beszélnünk Asaméval, mi lesz a következő lépés. - Két ember Akihitoé volt ott – mondom komolyan. - Valamennyit tudtunk általuk a dologról és egyelőre örülünk, hogy nincs gond – osztom meg vele, mire Akihito is megjelenik a kötszereket keresve. Odaadom neki. - Amit tudnod kell, részben már tudod. Lux Deont akarja. Ő volt a mentora egy darabig, míg Deon meg nem sérült. Deon apja, Nathan eladta a fiát a kínainak és most Lux ezért akarja mindenáron őt. Lux egy kínai nemes, aki azért jött Japánba több másik nemessel együtt, hogy elkezdjék megerősíteni a Triádok pozícióját. Területet akarnak, nekünk pedig meg kell ezt akadályoznunk úgy, hogy ne robbanjon ki háború a két ország között – mondom csendesen. Aki végül elnézést kér és kimegy. Ő már gondolom, tud a dolgokról és persze mindenáron el akarja látni a főnököt. - Fei csak egy lépcső volt. Neki kellett volna leszállítania Deont Luxnak. Mellesleg az öreg remekül játszott, mert felhasználta Feit, miközben két bérgyilkost küldött Asaméra aznap éjjel, hogy intézzék el. Szerencsénkre ez nem jött össze neki, de tény, hogy nem sokon múlott – árulom el neki ezeket az infókat is.
- Volt alkalmam beszélni Tatsukival, mikor Nishida-samánál jártunk – kezd bele, én pedig hátradőlök kíváncsian, hogy ebből mit akar majd kihozni. - Deon elég makacs és öntörvényű, ha jól vettem ki a szavaiból és nehezen meggyőzhető... Legalábbis szereti érvényre juttatni az akaratát – osztja meg velem. - A gyógyszeréről már tudok, illetve annyit, amennyit megosztott velem a verseny napján, míg hasonmást csinált belőlem. Igazából sok mindent elmondott magáról, de te voltál pár napig a közelében - jelenti ki komolyan. Voltam és tapasztaltam sok mindent.
- Deon tényleg elég öntörvényű – mosolyodom el. - Már az első nap megpróbált minket az őrületbe kergetni Naotoval, csak nem sikerült neki. Voltak szép húzásai – nevetem el magam. - Nem szereti, ha parancsolnak neki, valamint a testi kontaktusokért sem rajong, mint a karon ragadás és ilyenek – osztom meg vele. - Arról nem is beszélve, hogy kellemes perceket tud szerezni az embernek, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja – mondom komolyan. - De lehet vele normálisan is együttműködni. Persze nekem azért megmutatta, hogy bármire képes – kuncogom fejemet csóválva, ahogy eszembe jut az ablak-jelenete, Shinji pedig értetlenül néz rám. - Asame megkért, hogy vigyem le neki Deont a dojoba – kezdek bele. - Persze a kölyök nem volt ennyire oda az ötletért és húzta az időt rendesen. Meguntam és a cigijét a kávéjába dobtam. Válaszul kiugrott az ablakon – osztom meg Ninoval, mire felnevet ő is. - Én meg hirtelen kaptam tőle infarktust, majd idegbajt...
- Azt megnéztem volna – mosolyogja. - Legközelebb hívjatok fel, ha ilyen van – nevet még mindig. Látom, tetszik neki.
- Szóval Deon akaratos, ha vannak elképzelései, de tényleg lehet vele beszélni normálisan és együttműködni is – magyarázom tovább, Akihito pedig újra csatlakozik hozzánk, de ideges. Asame már megint kitalált valamit? Nagyon kemény dolognak kell lennie, ha Aki ennyire felhúzta magát, mert ritka, hogy Asame ilyen reakciót váltson ki belőle. Ledobja magát az egyik fotelbe és rágyújt. Majdnem úgy füstölög, mint a cigarettája. - Mi történt?
- Semmi veszélyes. Asame egy makacs fasz, rosszabb, mint egy hisztis menstruáló kislány, de legalább elmúlik nála. Szokásos faszagyerek ötpercét éli, így otthagytam. Mellesleg azt üzeni, hogy ha lehet, figyeljünk oda a továbbiakban, mert Lux HIV fertőzött, és kért, hogy tájékoztasd erről Nishidát is – mondja komolyan, mire már nyúlok is a telefonomért.
- Régóta? - kérdez rá Shinji, mire Aki megrázza fejét.
- Az öreg szeret nagykanállal habzsolni és odavan a csinos kis fiúcskákért. Rábaszott... Tatsuki elintézte, hogy megfertőződjön a vírussal – árulja el, Nishida meg végre felveszi a telefont.
- Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, Nishida-sama. Asame-sama arra kért, hogy tájékoztassam önt, legyenek óvatosak Luxszal. A férfi HIV fertőzött.... Nem... Értettem – mondom feleletként, majd lerakom én is a telefont. Gyorsan ment a dolog. - Deon Asaméval van?
- Nem, nincs. Otthagytam én is, hogy legyen ideje lehiggadni, majd két óra múlva ránézek, addigra lenyugszik kellően. Ne aggódj érte, most nem lesz semmi baja, a krém, amit hoztam neki, gyulladáscsökkentő, jó fertőzés ellen és van benne némi nyugtató is. Lehet, mire visszamegyünk, már aludni fog – árulja el mosolyogva. - Próbáljátok kicsit több dologba bevonni viszont, ha úgy akarja, mert tehetetlennek érzi magát és ez nála kurvára ki tudja verni a biztosítékot, de ezt nagyon jól tudod – néz rám, mire bólintok. - Mindenesetre most már rendbe jön, gondoskodom róla, hogy így legyen. Ha letelik a két óra, szeretném, ha segítenél, nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapjon, az nem cél, így nem fekhet abban a vizes szarba egész éjjel – mondja határozottan.
- Persze, természetesen... Aki-sama...
- Ne samazz már, mert kiugrom az ablakon! - Shinji pedig felröhög. Na szép... Ennyit erről.
- Most már igazán beavathatnál – szólal meg végül. - Elég kellemetlen volt, hogy csak én nem tudtam arról, mi a fészkes fene van – vallja meg komótosan szívva a cigarettáját. Oké, igaza van, ezzel nem vitázom. - Mellesleg nem volt semmi gond. Lux három emberrel jött oda, ott volt a Deonnak szánt másik testőr is, az a Bakari, meg még pár ember, Tatsuki szerint ők is velünk voltak, gondolom, valami alvilági figurák – teszi hozzá. - Lux persze angolul pofázott végig. Nem értettem mindent, de nem tett le Deonról. Magának akarja őt és ezt meg is mondta a kölyöknek. Másról nem esett szó. Persze az öreg remekül játszik, sikerül beszúrnia egyet Deonnak, ami padlóra küldte őt, de rendben van. Azért nem jöttünk egyből vissza, hogy lenyugodhasson – oszt meg velem ennyit, de érzem, hogy ennél kicsit többről van szó, azonban az, hogy nem ad ki minden infót, őszinte elismerést vált ki belőlem. Tényleg remek testőre és bizalmasa lesz Deonnak. Megoszt dolgokat, de csak annyit, amennyi tényleg szükséges, s azokat, amik olyanok, hogy a kölyökre vonatkoznak, elhallgatja. Mégis csak jó választás volt, bármennyire is fiatal.
- Remek. És Lux továbbra sem tett le arról, hogy négyszemközt beszéljen Deonnal, gondolom – kérdezem, bár inkább kijelentés, mint kérdés, mire megcsóválja fejét, hogy nem. Az öreg mindenképpen Deonnal akar beszélni. Abból márpedig nem fog enni. Meg kell beszélnünk Asaméval, mi lesz a következő lépés. - Két ember Akihitoé volt ott – mondom komolyan. - Valamennyit tudtunk általuk a dologról és egyelőre örülünk, hogy nincs gond – osztom meg vele, mire Akihito is megjelenik a kötszereket keresve. Odaadom neki. - Amit tudnod kell, részben már tudod. Lux Deont akarja. Ő volt a mentora egy darabig, míg Deon meg nem sérült. Deon apja, Nathan eladta a fiát a kínainak és most Lux ezért akarja mindenáron őt. Lux egy kínai nemes, aki azért jött Japánba több másik nemessel együtt, hogy elkezdjék megerősíteni a Triádok pozícióját. Területet akarnak, nekünk pedig meg kell ezt akadályoznunk úgy, hogy ne robbanjon ki háború a két ország között – mondom csendesen. Aki végül elnézést kér és kimegy. Ő már gondolom, tud a dolgokról és persze mindenáron el akarja látni a főnököt. - Fei csak egy lépcső volt. Neki kellett volna leszállítania Deont Luxnak. Mellesleg az öreg remekül játszott, mert felhasználta Feit, miközben két bérgyilkost küldött Asaméra aznap éjjel, hogy intézzék el. Szerencsénkre ez nem jött össze neki, de tény, hogy nem sokon múlott – árulom el neki ezeket az infókat is.
- Volt alkalmam beszélni Tatsukival, mikor Nishida-samánál jártunk – kezd bele, én pedig hátradőlök kíváncsian, hogy ebből mit akar majd kihozni. - Deon elég makacs és öntörvényű, ha jól vettem ki a szavaiból és nehezen meggyőzhető... Legalábbis szereti érvényre juttatni az akaratát – osztja meg velem. - A gyógyszeréről már tudok, illetve annyit, amennyit megosztott velem a verseny napján, míg hasonmást csinált belőlem. Igazából sok mindent elmondott magáról, de te voltál pár napig a közelében - jelenti ki komolyan. Voltam és tapasztaltam sok mindent.
- Deon tényleg elég öntörvényű – mosolyodom el. - Már az első nap megpróbált minket az őrületbe kergetni Naotoval, csak nem sikerült neki. Voltak szép húzásai – nevetem el magam. - Nem szereti, ha parancsolnak neki, valamint a testi kontaktusokért sem rajong, mint a karon ragadás és ilyenek – osztom meg vele. - Arról nem is beszélve, hogy kellemes perceket tud szerezni az embernek, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja – mondom komolyan. - De lehet vele normálisan is együttműködni. Persze nekem azért megmutatta, hogy bármire képes – kuncogom fejemet csóválva, ahogy eszembe jut az ablak-jelenete, Shinji pedig értetlenül néz rám. - Asame megkért, hogy vigyem le neki Deont a dojoba – kezdek bele. - Persze a kölyök nem volt ennyire oda az ötletért és húzta az időt rendesen. Meguntam és a cigijét a kávéjába dobtam. Válaszul kiugrott az ablakon – osztom meg Ninoval, mire felnevet ő is. - Én meg hirtelen kaptam tőle infarktust, majd idegbajt...
- Azt megnéztem volna – mosolyogja. - Legközelebb hívjatok fel, ha ilyen van – nevet még mindig. Látom, tetszik neki.
- Szóval Deon akaratos, ha vannak elképzelései, de tényleg lehet vele beszélni normálisan és együttműködni is – magyarázom tovább, Akihito pedig újra csatlakozik hozzánk, de ideges. Asame már megint kitalált valamit? Nagyon kemény dolognak kell lennie, ha Aki ennyire felhúzta magát, mert ritka, hogy Asame ilyen reakciót váltson ki belőle. Ledobja magát az egyik fotelbe és rágyújt. Majdnem úgy füstölög, mint a cigarettája. - Mi történt?
- Semmi veszélyes. Asame egy makacs fasz, rosszabb, mint egy hisztis menstruáló kislány, de legalább elmúlik nála. Szokásos faszagyerek ötpercét éli, így otthagytam. Mellesleg azt üzeni, hogy ha lehet, figyeljünk oda a továbbiakban, mert Lux HIV fertőzött, és kért, hogy tájékoztasd erről Nishidát is – mondja komolyan, mire már nyúlok is a telefonomért.
- Régóta? - kérdez rá Shinji, mire Aki megrázza fejét.
- Az öreg szeret nagykanállal habzsolni és odavan a csinos kis fiúcskákért. Rábaszott... Tatsuki elintézte, hogy megfertőződjön a vírussal – árulja el, Nishida meg végre felveszi a telefont.
- Elnézést, hogy ilyenkor zavarom, Nishida-sama. Asame-sama arra kért, hogy tájékoztassam önt, legyenek óvatosak Luxszal. A férfi HIV fertőzött.... Nem... Értettem – mondom feleletként, majd lerakom én is a telefont. Gyorsan ment a dolog. - Deon Asaméval van?
- Nem, nincs. Otthagytam én is, hogy legyen ideje lehiggadni, majd két óra múlva ránézek, addigra lenyugszik kellően. Ne aggódj érte, most nem lesz semmi baja, a krém, amit hoztam neki, gyulladáscsökkentő, jó fertőzés ellen és van benne némi nyugtató is. Lehet, mire visszamegyünk, már aludni fog – árulja el mosolyogva. - Próbáljátok kicsit több dologba bevonni viszont, ha úgy akarja, mert tehetetlennek érzi magát és ez nála kurvára ki tudja verni a biztosítékot, de ezt nagyon jól tudod – néz rám, mire bólintok. - Mindenesetre most már rendbe jön, gondoskodom róla, hogy így legyen. Ha letelik a két óra, szeretném, ha segítenél, nem akarom, hogy tüdőgyulladást kapjon, az nem cél, így nem fekhet abban a vizes szarba egész éjjel – mondja határozottan.
- Persze, természetesen... Aki-sama...
- Ne samazz már, mert kiugrom az ablakon! - Shinji pedig felröhög. Na szép... Ennyit erről.
354.
Ryuuichi
Akihito-sama végül tényleg tíz percen belül megérkezik, miközben én igyekszem lent tartani Asame lázát. Azonnal az ágyhoz siet és Asame baljához térdel fel. Segítek neki felültetni a főnököt, aki még mindig nem tért magához és ez nagyon aggaszt. Borzalmas őt így látni. Mindig magánál volt és gőzöm sincs, most mi történhetett.
- Adtál be neki valamit? - kérdezi komolyan Aki, miközben Asame mögé helyezkedve tartja meg őt és homlokánál a fejét is, majd lassan elkezd végigmasszírozni nyakán, fülén. Aki-sama sokkal jobban ért az akupresszúrához, mint én, ez tény. Engem csak annyira tanított meg Asame, hogy hogyan tudom csillapítani a fejfájást és a hányingert, de ennél nem többet, Akihito családja azonban mindigis értett az orvosláshoz, a különböző gyógynövényekhez és a belőlük készített gyógyszerekhez.
- Egy lázcsillapítót – felelem végül.
- Mióta van ilyen állapotban? - kérdezi végül. Nem tudom, fogalmam sincs, nem az órát figyeltem.
- Egy órája, talán másfél. Lázálmai voltak, akkor beadtam neki egy lázcsillapítót és elkezdtem hűteni őt, de ennél lejjebb nem megy a láza még mindig – mondom komolyan. - Takashit is hívtam, lassan meg kell érkeznie.
- Vizezd be nekem azt a törülközőt és hozz két másikat is, lent kell tartanunk a lázat – kér csendesen, miközben tovább masszírozza Asamét. Felállok és a kezemben lévő törölközőt benedvesítem, majd kicsavarva, hogy ne csöpögjön, viszem azt ki Akihitonak. A szekrényhez lépek és két másik törülközőt is kiveszek belőle, majd az ágyhoz visszatérve segítek Asamét betekerni velük. Akihito kimászik mögüle és visszafektetjük őt az ágyba. - Mi történt? - kérdezi csendesen, mialatt előhalássza telefonját a zsebéből, ám mielőtt még megszólalhatnék, egy kis türelmet kér. Talán az egyik tanítványával beszél. Megkéri őt, hogy hozzon el neki valami krémet, s amint megérkezik, csörgesse meg. Miután befejezi a telefonálást, ismét felém fordul.
- Deon telefonált, hogy Asame elaludt, jöjjek be hozzá, mert neki még van egy kis dolga. Egy darabig békésen is aludt, folyamatosan figyeltem őt, aztán hirtelen belázasodott - jelentem ki végül.
- Most már talán rendben lesz – mosolyodik el Akihito. Nagyon remélem, hogy igaza lesz, hogy Asame tényleg rendben lesz most már. Hozok egy kisebb törülközőt és bevizezve azt Akinak adom. Túllehetnénk végre ezen az egészen. Végül megérkezik Takashi is és ellátja Asamét, kicseréli az infúziót, ugyanúgy egy láz- és fájdalomcsillapító keverékét kötve be megint, majd ellátja a sebet is, Akihito azonban megakadályozza abban, hogy lefedje kötéssel. Persze Takashi köti az ebet a karóhoz, ahogy Aki is, végül csak sikerül megegyezniük abban, hogy ha előbb nem, este mindenképpen tegyen rá Aki valami kötést, mert muszáj, ha nappal nem is. Még bead egy erős antibiotikumot is Asaménak, majd összepakolva a cuccát elköszön. Akihito kíséri ki, a tanítványa hívta, hogy meghozta a kért krémet, így kimegy érte egyúttal. Egyedül maradok Asaméval. Kezd megint egyre jobb színben lenni, én pedig megkönnyebbülök kicsit. Jó lenne, ha lassan magához térne, bár ahogy őt ismerem, ezen sem kell aggódnom túl sokáig. Amint visszaér Aki, nekiállok elpakolni a szobában. Pillanatok alatt csináltunk megint felfordulást. Összeszedem a véres gézdarabokat bedobva a most az ágy közelében pihenő szemetesbe, a fecskendők is így végzik, Asame pedig végre megint magához tér, s bár kába és nehezen megy neki a beszéd, inni kér. Akihito ellátja őt. Azt hiszem, egyikünknek sem volt egyszerű most ez a menet.
- Adtál be neki valamit? - kérdezi komolyan Aki, miközben Asame mögé helyezkedve tartja meg őt és homlokánál a fejét is, majd lassan elkezd végigmasszírozni nyakán, fülén. Aki-sama sokkal jobban ért az akupresszúrához, mint én, ez tény. Engem csak annyira tanított meg Asame, hogy hogyan tudom csillapítani a fejfájást és a hányingert, de ennél nem többet, Akihito családja azonban mindigis értett az orvosláshoz, a különböző gyógynövényekhez és a belőlük készített gyógyszerekhez.
- Egy lázcsillapítót – felelem végül.
- Mióta van ilyen állapotban? - kérdezi végül. Nem tudom, fogalmam sincs, nem az órát figyeltem.
- Egy órája, talán másfél. Lázálmai voltak, akkor beadtam neki egy lázcsillapítót és elkezdtem hűteni őt, de ennél lejjebb nem megy a láza még mindig – mondom komolyan. - Takashit is hívtam, lassan meg kell érkeznie.
- Vizezd be nekem azt a törülközőt és hozz két másikat is, lent kell tartanunk a lázat – kér csendesen, miközben tovább masszírozza Asamét. Felállok és a kezemben lévő törölközőt benedvesítem, majd kicsavarva, hogy ne csöpögjön, viszem azt ki Akihitonak. A szekrényhez lépek és két másik törülközőt is kiveszek belőle, majd az ágyhoz visszatérve segítek Asamét betekerni velük. Akihito kimászik mögüle és visszafektetjük őt az ágyba. - Mi történt? - kérdezi csendesen, mialatt előhalássza telefonját a zsebéből, ám mielőtt még megszólalhatnék, egy kis türelmet kér. Talán az egyik tanítványával beszél. Megkéri őt, hogy hozzon el neki valami krémet, s amint megérkezik, csörgesse meg. Miután befejezi a telefonálást, ismét felém fordul.
- Deon telefonált, hogy Asame elaludt, jöjjek be hozzá, mert neki még van egy kis dolga. Egy darabig békésen is aludt, folyamatosan figyeltem őt, aztán hirtelen belázasodott - jelentem ki végül.
- Most már talán rendben lesz – mosolyodik el Akihito. Nagyon remélem, hogy igaza lesz, hogy Asame tényleg rendben lesz most már. Hozok egy kisebb törülközőt és bevizezve azt Akinak adom. Túllehetnénk végre ezen az egészen. Végül megérkezik Takashi is és ellátja Asamét, kicseréli az infúziót, ugyanúgy egy láz- és fájdalomcsillapító keverékét kötve be megint, majd ellátja a sebet is, Akihito azonban megakadályozza abban, hogy lefedje kötéssel. Persze Takashi köti az ebet a karóhoz, ahogy Aki is, végül csak sikerül megegyezniük abban, hogy ha előbb nem, este mindenképpen tegyen rá Aki valami kötést, mert muszáj, ha nappal nem is. Még bead egy erős antibiotikumot is Asaménak, majd összepakolva a cuccát elköszön. Akihito kíséri ki, a tanítványa hívta, hogy meghozta a kért krémet, így kimegy érte egyúttal. Egyedül maradok Asaméval. Kezd megint egyre jobb színben lenni, én pedig megkönnyebbülök kicsit. Jó lenne, ha lassan magához térne, bár ahogy őt ismerem, ezen sem kell aggódnom túl sokáig. Amint visszaér Aki, nekiállok elpakolni a szobában. Pillanatok alatt csináltunk megint felfordulást. Összeszedem a véres gézdarabokat bedobva a most az ágy közelében pihenő szemetesbe, a fecskendők is így végzik, Asame pedig végre megint magához tér, s bár kába és nehezen megy neki a beszéd, inni kér. Akihito ellátja őt. Azt hiszem, egyikünknek sem volt egyszerű most ez a menet.
353.
Ryuuichi
Talán alig telik el jó egy óra, Asame megmozdul. Rápillantok, homloka csillog a verejtéktől, arcára fájdalmas grimasz ül ki. Azonnal eldobom a könyvet és ledobva öltönykabátom rohanok oda hozzá. A teste lángol, szinte ég, ő pedig vergődik szüntelen, s beszél. Értelmetlen számomra minden, amit mond. Sikátor, sír... Nem is akarom felfogni, mi az, amit lát maga előtt most. Berohanok a fürdőbe vattáért, fertőtlenítőért. Végigtörlök vele karján, feltépem az egyik lázcsillapítós fecskendő csomagolását, s kivéve belőle az injekciót minden szarozás nélkül nyomom most azt jobb karjába. Csak félredobok az asztalra mindent és újra a fürdőbe vonulva hozok ki vizet és egy törülközőt, hogy hűteni kezdjem. Félóra, egy óra, sok idő telik el, míg érzem, hogy végre megnyugszik kezem alatt, ahogy visszahűl a teste. Sebe csúnya, hiába vigyáztunk rá. Ahogy Asame újra megnyugszik, ráterítem a vizes törülközőt továbbra is hűtve őt, majd a telefonomért nyúlok és Takashit hívom. Nem érdekel, hogy mikorra ígérte magát... Aztán Asame telefonja is megszólal az asztalon. Felkapom és fülemhez emelem. Aki-sama.
- Szarul, sikerült levinnem a lázát, de a sebe ronda és be van gyulladva. Rendben - nyomom ki. Tíz perc és itt lesz, segít ellátni, hisz ő még nálam is jobban ismeri ilyen téren.
- Szarul, sikerült levinnem a lázát, de a sebe ronda és be van gyulladva. Rendben - nyomom ki. Tíz perc és itt lesz, segít ellátni, hisz ő még nálam is jobban ismeri ilyen téren.
349.
Ryuuichi
Papírokkal a kezemben ülök le az irodánkban lévő kanapéra és kezdem el bediktálni a rajta szereplő adatokat Shinjinek. Egész jól haladunk. Nino remekül ért a számítógépekhez, látszik rajta az, amit már annyiszor mesélt nekem, hogy, ha tehette volna, ezzel foglalkozott volna. Tényleg nem rossz benne a kölyök, de ezt már többször is bebizonyította nekünk, mikor Naotoval dolgoztunk valamit és menet közben szállt el egy-egy akár több órás munkánk is. Mindketten idegbajt tudtunk volna kapni, míg Shinji csak leült a gép elé és röpke tíz perc alatt meglett minden addigi munkánk. Érdemes lenne tanulnia, majd beszélek erről Asaméval és Deonnal is, ha már egyszer az ő testőre lett a kölyök. Vétek lenne, ha egy ilyen kölyköt veszni hagynánk és ha nem biztosítanánk neki lehetőséget arra, hogy sokkal több legyen, mint egy egyszerű testőr. Elmélkedésemből Nino hangja rángat ki, és vigyorogva közli velem, hogy körülbelül három perce megállás nélkül jelez a telefonom, hogy üzenetem jött. Oké, azt hiszem, kicsit elgondolkodtam. Előveszem a készüléket a zsebemből és elolvasom a Deontól származó sms-t. Asame elaludt és le kéne váltanom őt. Felállok és Shinji kezébe nyomva a papírokat szólok neki, hogy Asaménál leszek, ha valami gondja lenne. Hamar odaérek. Nem akarom megvárakoztatni Deont, mielőtt azonban távozna, még gyorsan elmondja, hogy Asame rájött arra, milyen nap van, ráadásul nem vette jó néven azt, hogy átvertük. Valahogy sejtettem. Ha valamit, akkor ezt nem viseli jól a főnök, még akkor sem, ha mindez az ő érdekeit szolgálja. Csak tudnám, honnan a fenéből tudta meg! Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő velem ellentétben tudja kezelni a telefonját, még ha nincs is kirakva a kijelzőre neki a naptár és óra. Na mindegy, majd megmagyarázom, aztán vagy elfogadja, vagy sem. Miután Deon kimegy, odalépek Asaméhoz, összeszedem a mellette heverő papírokat és dossziékat, majd az íróasztalra pakolom őket. Elmosolyodom, mikor látom a tálcát és a tányérokat bent. Tehát Deonnak sikerült rávennie, hogy egyen valamennyit. Remek, ennek őszintén örülök. Összeszedem a mosatlanokat, a szennyest, kicsit rendet varázsolok a szobában. Asame mindigis utálta a felfordulást maga körül, még akkor is, mikor nyakig bele volt merülve valami munkába. Néha annyit nevettünk rajta Naotoval, mikor nekiállt pakolni egy nagyobb munka kellős közepén. Asame persze annyira nem érezte a dolgot viccesnek és kaptunk is érte a fejünkre. Szó szerint ráadásul. Olyan barackot nyomott a fejünkre, hogy fél percig dörzsöltük a helyét, röhögve természetesen. Jó idők voltak azok is, akármennyire is más volt még akkor Asame. Velünk mindig közvetlenebbül viselkedett, ha nem látta senki.
Miután végzek a pakolászással, megigazítom a takarót Asamén. A teste most nem meleg, ami megnyugtat, talán most már tényleg megússzuk nagyobb gond nélkül a dolgot, mindenesetre szólni fogok Takashinak, hogy a láza le-fel ugrál. Megnézem vállán a sebet is, de egyelőre hagyom pihenni a főnököt. Ráfér. Mindig játssza, hogy halhatatlan, hogy neki még egy ilyen komoly sérülés sem számít, pedig ez nem így van. Annak idején, mikor négyszer kellett felvágni és összevarrni a sebét, rájöhetett erre. A negyedik után napokig nem kelt ki az ágyból. Nem tudott. Állandóan lázas volt, ami nála sosem volt könnyű. Asame az a típus, akinek vagy nagyon magas, negyven fok körüli láza van, mely szédüléssel, hányingerrel és mindennel egybekötve jelentkezik, vagy sima hőemelkedése, ami mellett úgy képes meglenni, mintha az lenne a normális. Akkor felváltva ápoltuk őt Naotoval, hogy kordában tartsuk a lázát, hogy ne kelljen kórházba vinni. Takashi naponta többször jött hozzá, infúziót azért nem kapott, mert Takashi félt, hogy egy esetleges lázálomnál Asame kitépi magából azt, így keményen meg kellett küzdenünk a főnökkel. Három nap után végül minden rendeződött, mintha az egészet egyszeriben elvágták volna, de az a három nap kegyetlen volt. Sosem akarom őt újra abban az állapotban látni, és nem akarom, hogy bárki más megtapasztalja azt. Sok mindent megéltem a főnök mellett, de ez mindent vitt...
Miután végzek a dolgokkal, leülök a fotelba kezembe véve az egyik könyvet, amit sikeresen találomra választottam ki a polcról, és olvasni kezdek, figyelve őt, nehogy baj legyen.
Papírokkal a kezemben ülök le az irodánkban lévő kanapéra és kezdem el bediktálni a rajta szereplő adatokat Shinjinek. Egész jól haladunk. Nino remekül ért a számítógépekhez, látszik rajta az, amit már annyiszor mesélt nekem, hogy, ha tehette volna, ezzel foglalkozott volna. Tényleg nem rossz benne a kölyök, de ezt már többször is bebizonyította nekünk, mikor Naotoval dolgoztunk valamit és menet közben szállt el egy-egy akár több órás munkánk is. Mindketten idegbajt tudtunk volna kapni, míg Shinji csak leült a gép elé és röpke tíz perc alatt meglett minden addigi munkánk. Érdemes lenne tanulnia, majd beszélek erről Asaméval és Deonnal is, ha már egyszer az ő testőre lett a kölyök. Vétek lenne, ha egy ilyen kölyköt veszni hagynánk és ha nem biztosítanánk neki lehetőséget arra, hogy sokkal több legyen, mint egy egyszerű testőr. Elmélkedésemből Nino hangja rángat ki, és vigyorogva közli velem, hogy körülbelül három perce megállás nélkül jelez a telefonom, hogy üzenetem jött. Oké, azt hiszem, kicsit elgondolkodtam. Előveszem a készüléket a zsebemből és elolvasom a Deontól származó sms-t. Asame elaludt és le kéne váltanom őt. Felállok és Shinji kezébe nyomva a papírokat szólok neki, hogy Asaménál leszek, ha valami gondja lenne. Hamar odaérek. Nem akarom megvárakoztatni Deont, mielőtt azonban távozna, még gyorsan elmondja, hogy Asame rájött arra, milyen nap van, ráadásul nem vette jó néven azt, hogy átvertük. Valahogy sejtettem. Ha valamit, akkor ezt nem viseli jól a főnök, még akkor sem, ha mindez az ő érdekeit szolgálja. Csak tudnám, honnan a fenéből tudta meg! Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő velem ellentétben tudja kezelni a telefonját, még ha nincs is kirakva a kijelzőre neki a naptár és óra. Na mindegy, majd megmagyarázom, aztán vagy elfogadja, vagy sem. Miután Deon kimegy, odalépek Asaméhoz, összeszedem a mellette heverő papírokat és dossziékat, majd az íróasztalra pakolom őket. Elmosolyodom, mikor látom a tálcát és a tányérokat bent. Tehát Deonnak sikerült rávennie, hogy egyen valamennyit. Remek, ennek őszintén örülök. Összeszedem a mosatlanokat, a szennyest, kicsit rendet varázsolok a szobában. Asame mindigis utálta a felfordulást maga körül, még akkor is, mikor nyakig bele volt merülve valami munkába. Néha annyit nevettünk rajta Naotoval, mikor nekiállt pakolni egy nagyobb munka kellős közepén. Asame persze annyira nem érezte a dolgot viccesnek és kaptunk is érte a fejünkre. Szó szerint ráadásul. Olyan barackot nyomott a fejünkre, hogy fél percig dörzsöltük a helyét, röhögve természetesen. Jó idők voltak azok is, akármennyire is más volt még akkor Asame. Velünk mindig közvetlenebbül viselkedett, ha nem látta senki.
Miután végzek a pakolászással, megigazítom a takarót Asamén. A teste most nem meleg, ami megnyugtat, talán most már tényleg megússzuk nagyobb gond nélkül a dolgot, mindenesetre szólni fogok Takashinak, hogy a láza le-fel ugrál. Megnézem vállán a sebet is, de egyelőre hagyom pihenni a főnököt. Ráfér. Mindig játssza, hogy halhatatlan, hogy neki még egy ilyen komoly sérülés sem számít, pedig ez nem így van. Annak idején, mikor négyszer kellett felvágni és összevarrni a sebét, rájöhetett erre. A negyedik után napokig nem kelt ki az ágyból. Nem tudott. Állandóan lázas volt, ami nála sosem volt könnyű. Asame az a típus, akinek vagy nagyon magas, negyven fok körüli láza van, mely szédüléssel, hányingerrel és mindennel egybekötve jelentkezik, vagy sima hőemelkedése, ami mellett úgy képes meglenni, mintha az lenne a normális. Akkor felváltva ápoltuk őt Naotoval, hogy kordában tartsuk a lázát, hogy ne kelljen kórházba vinni. Takashi naponta többször jött hozzá, infúziót azért nem kapott, mert Takashi félt, hogy egy esetleges lázálomnál Asame kitépi magából azt, így keményen meg kellett küzdenünk a főnökkel. Három nap után végül minden rendeződött, mintha az egészet egyszeriben elvágták volna, de az a három nap kegyetlen volt. Sosem akarom őt újra abban az állapotban látni, és nem akarom, hogy bárki más megtapasztalja azt. Sok mindent megéltem a főnök mellett, de ez mindent vitt...
Miután végzek a dolgokkal, leülök a fotelba kezembe véve az egyik könyvet, amit sikeresen találomra választottam ki a polcról, és olvasni kezdek, figyelve őt, nehogy baj legyen.
346.
Ryuuichi
Sokáig tart, míg a délutáni csúcsforgalomban átverekedem magam a városon és végül hazaérek. Beparkolom az X6-ost a garázsba és első utam az irodánkba vezet. Shinji a gépnél ül és dolgozik keményen, én pedig nekiállok levenni magamról a fehér cuccokat és visszaöltözni a megszokott feketébe.
- Volt valami itthon? - kérdezem meg a kölyöktől, miközben belebújok nadrágomba és bekapcsolom az övet. Remélem, nem történt semmi, míg távol voltam és Asame sem keresett túlságosan, mert nem tudtam szólni senkinek, hogy tagadják le, hova mentem. Persze tudom, hogy sokáig nem halogathatom azt, hogy elmondjam a főnöknek a dolgot, de még nem most fogom ezt megtenni.
- Semmi – mondja belemerülve még mindig a gépbe, mire mögé lépve megborzolom haját.
- Nino, azért ne vidd túlzásba! – mondom neki komolyan. - Szóval?
- Deon mellé raktak testőrnek – mondja ki végül, én pedig meglepődöm. Asame nem említette még, hogy ezt akarja.
- Volt valami itthon? - kérdezem meg a kölyöktől, miközben belebújok nadrágomba és bekapcsolom az övet. Remélem, nem történt semmi, míg távol voltam és Asame sem keresett túlságosan, mert nem tudtam szólni senkinek, hogy tagadják le, hova mentem. Persze tudom, hogy sokáig nem halogathatom azt, hogy elmondjam a főnöknek a dolgot, de még nem most fogom ezt megtenni.
- Semmi – mondja belemerülve még mindig a gépbe, mire mögé lépve megborzolom haját.
- Nino, azért ne vidd túlzásba! – mondom neki komolyan. - Szóval?
- Deon mellé raktak testőrnek – mondja ki végül, én pedig meglepődöm. Asame nem említette még, hogy ezt akarja.
343.
Ryuuichi
Fél tizenkettőkor nekiállok készülődni. A temetés fél egy magasságában kezdődik a japán hagyományoknak megfelelően. Mindenki fehérben lesz a régi tradíciók szerint, a buddhista szertartást követően pedig végső nyugalomra helyezik Naoto hamvait a családi sírban. Miután elkészülök, kiállok az X6-ossal a garázsból és elindulok a temetés helyszínére, útközben azonban még betérek az egyik közeli virágboltba. Az eladók kedvesek, azonnal körbeugrálnak, hogy mit szeretnék, koszorút is hamar készítenek, csak válasszak. Nyugalomra intem őket. Megvannak a magam elképzelései, szolid kis csokorba köttetek néhány szál fehér liliomot, mely a méltóságot jelképezi, s előveszem zsebemből azt a fehér darut, melyet Asame készített. Meglepődtem aznap, mikor odaadta nekem a fehér madarat, hogy szeretné, ha ez majd felkerülne a Naotonak készíttetett csokorra. Akkor még nem sejtette, hogy nem lehet ott a temetésen, én pedig nagyon remélem, hogy még nem fog rájönni arra, milyen nap is van jelenleg. Akkor nagyon csúnya fejmosást kapunk mindketten Deonnal, ebben biztos vagyok. Hosszasan nézegetem a darumadarat, míg készítik a csokrot. Eszembe jut az a kis történet, ami még mindig élénken él a Hiroshimában élők emlékezetében, amit apám is mesélt nekem, mikor egyszer láttam, hogy darumadarat hajtogat anyám ágya mellett ücsörögve. Ez a történet, ami egy 1943-ban született fiatal kislány, Sadako Sasaki nevéhez fűződik, így hangzik: Sadako mindössze két éves volt, amikor az atombombát 1945. augusztus 6-án Hirosimára dobták. Ahogy növekedett, erős, bátor és sportos lánnyá vált, és minden vágya az volt, hogy sportoljon és testnevelő tanár legyen. 1955-ben, tizenegy éves korában, amikor egy versenyre gyakorolt, hirtelen megszédült és összeesett a földön. Megállapították, hogy leukémiában szenved. Sadako legjobb barátja egy japán legendát osztott meg a lánnyal, az ezer darumadár legendáját. Sadako remélte, hogy az istenek teljesítik kívánságát és meggyógyul, ezért elkezdte hajtogatni a madarakat. Hatszáznegyvennégy darabot sikerült befejeznie mielőtt 1955. október 25-én tizenkét éves korában a kórházban meghalt. Barátai és iskolatársai meghajtogatták a maradékot és az ezer darut Sadako sírjába helyezték. Bátorság és kitartás, ez jellemezte Naotot is.
Mikor végül elkészül a csokor, odaadom a madarat a fiatal lánynak, hogy ezt is beletehesse, majd fizetek és visszaülve az X6-osba magam mellé teszem az egyszerű kis csokrot és elhajtok abba a buddhista templomba, ahol a temetést tartják. Gyönyörű lett a Naotonak felállított oltár, középen a fényképe helyezkedik el, míg a kép körül hófehér virágok mindenhol. Odalépek én is az oltárhoz, s meghajolva a kép előtt helyezem a csokromat közvetlen a fénykép elé. Nehéz pillanat ez. Visszanyelem könnyeim és leülök az egyik székre. A szertartás pontban fél egykor el is kezdődik egy rövid buddhista imádkozással. Az egész alig tart egy órát, majd végül közösen kísérjük végső útjára Naotot. Kevesen vagyunk, amit nem is csodálok, egy yakuza testőrének nincsenek barátai, nincs haveri köre, csak a család és a kollégák. Még odalépek Naoto apjához kifejezni neki őszinte részvétemet és elnézést kérve tőle, amiért Asame nem jelenhet meg itt, majd még egy utolsó pillantást vetek a sírra és elindulok haza, itt hagyva a fájdalmat, s megőrizve Nao emlékét.
Mikor végül elkészül a csokor, odaadom a madarat a fiatal lánynak, hogy ezt is beletehesse, majd fizetek és visszaülve az X6-osba magam mellé teszem az egyszerű kis csokrot és elhajtok abba a buddhista templomba, ahol a temetést tartják. Gyönyörű lett a Naotonak felállított oltár, középen a fényképe helyezkedik el, míg a kép körül hófehér virágok mindenhol. Odalépek én is az oltárhoz, s meghajolva a kép előtt helyezem a csokromat közvetlen a fénykép elé. Nehéz pillanat ez. Visszanyelem könnyeim és leülök az egyik székre. A szertartás pontban fél egykor el is kezdődik egy rövid buddhista imádkozással. Az egész alig tart egy órát, majd végül közösen kísérjük végső útjára Naotot. Kevesen vagyunk, amit nem is csodálok, egy yakuza testőrének nincsenek barátai, nincs haveri köre, csak a család és a kollégák. Még odalépek Naoto apjához kifejezni neki őszinte részvétemet és elnézést kérve tőle, amiért Asame nem jelenhet meg itt, majd még egy utolsó pillantást vetek a sírra és elindulok haza, itt hagyva a fájdalmat, s megőrizve Nao emlékét.
335.
Ryuuichi
Miután lebeszélek mindent Nishidával, az órámra pillantok. Nem sokkal múlt el fél tíz. Most már rá kellene néznem Deonra és a főnökre is. Ha még alszanak, hagyom őket. Elindulok Asame szobája felé, de menet közben még szólok Ayakonak, hogy készítsen kávét és reggelit Deonnak és a főnöknek, ahogy szeretik. Remélem, tényleg jobban van már és nem lesz vele gondunk. Ahogy benyitok a szobába, az ágyat üresen találom és ez rohadtul nem nyugtat meg.
- Deon, Asame! - szólítom őket, mire a kölyök kiszól a fürdőből, hogy ott vannak. Asame rémesen fest és erősen küzd a fájdalommal is, bár arcát nem igazán látom. Azonnal visszalépek a szobába és előhalászom az egyik fájdalomcsillapítót, majd berohanok a fürdőbe. Előkeresem a kötszeres dobozt és megkérve Deont, hogy segítsen, nyomom azt kezébe. Vattát és fertőtlenítőt keresek. Nincs időnk szarozni most az infúzióval, mert az hosszú percekig tartana, mire enyhíteni kezdené a főnök fájdalmát. Lefertőtlenítek karján egy pontot, ám Asame izma megfeszül, ahogy ő maga is. Csak fejemmel intek Deonnak, hogy segítsen lenyugtatni, s amint ez megtörténik, karjába nyomom az injekciót. Ilyenkor örülök annak, hogy viszonylag nagy ez a fürdő, így Asame másik oldalához lépek és felnyalábolva őt indulok el vissza vele a szobába, míg Deon az infúziós állvánnyal jön mellettünk. Befektetem Asamét az ágyba.
- Hozz nekem, légy szíves, egy kis vizet és egy száraz törülközőt is – kérem a kölyköt csendesen, s azt a törülközőt, amivel eddig Deon őt hűtötte, Asame mellé teszem egyelőre, míg kicserélem az infúzióját is a láz- és fájdalomcsillapító keverékére. - Asame – kezdem el hűteni nyakát, miközben a nevén szólítom. Rám emeli tekintetét. Nem tudom megállapítani, hogy a láztól ilyen ködös, vagy megint morfiumot talált meg, bár Takashi azt mondta, nem hagyott itt egyet sem. A biztonság kedvéért azonban inkább megnézem az asztalon heverő üres fecskendőt és a csomagolását. Szerencsére sima fájdalomcsillapító. A kölyök is visszatér a kért dolgokkal és megáll mellettem. - Asame, nézz rám! - kérem főnököm, megteszi. - Kövesd a szemeddel az ujjam! – kérem őt.
- A fehér nyulat nem kell? - morogja és feljebb tornázza magát. Elmosolyodom.
Miután lebeszélek mindent Nishidával, az órámra pillantok. Nem sokkal múlt el fél tíz. Most már rá kellene néznem Deonra és a főnökre is. Ha még alszanak, hagyom őket. Elindulok Asame szobája felé, de menet közben még szólok Ayakonak, hogy készítsen kávét és reggelit Deonnak és a főnöknek, ahogy szeretik. Remélem, tényleg jobban van már és nem lesz vele gondunk. Ahogy benyitok a szobába, az ágyat üresen találom és ez rohadtul nem nyugtat meg.
- Deon, Asame! - szólítom őket, mire a kölyök kiszól a fürdőből, hogy ott vannak. Asame rémesen fest és erősen küzd a fájdalommal is, bár arcát nem igazán látom. Azonnal visszalépek a szobába és előhalászom az egyik fájdalomcsillapítót, majd berohanok a fürdőbe. Előkeresem a kötszeres dobozt és megkérve Deont, hogy segítsen, nyomom azt kezébe. Vattát és fertőtlenítőt keresek. Nincs időnk szarozni most az infúzióval, mert az hosszú percekig tartana, mire enyhíteni kezdené a főnök fájdalmát. Lefertőtlenítek karján egy pontot, ám Asame izma megfeszül, ahogy ő maga is. Csak fejemmel intek Deonnak, hogy segítsen lenyugtatni, s amint ez megtörténik, karjába nyomom az injekciót. Ilyenkor örülök annak, hogy viszonylag nagy ez a fürdő, így Asame másik oldalához lépek és felnyalábolva őt indulok el vissza vele a szobába, míg Deon az infúziós állvánnyal jön mellettünk. Befektetem Asamét az ágyba.
- Hozz nekem, légy szíves, egy kis vizet és egy száraz törülközőt is – kérem a kölyköt csendesen, s azt a törülközőt, amivel eddig Deon őt hűtötte, Asame mellé teszem egyelőre, míg kicserélem az infúzióját is a láz- és fájdalomcsillapító keverékére. - Asame – kezdem el hűteni nyakát, miközben a nevén szólítom. Rám emeli tekintetét. Nem tudom megállapítani, hogy a láztól ilyen ködös, vagy megint morfiumot talált meg, bár Takashi azt mondta, nem hagyott itt egyet sem. A biztonság kedvéért azonban inkább megnézem az asztalon heverő üres fecskendőt és a csomagolását. Szerencsére sima fájdalomcsillapító. A kölyök is visszatér a kért dolgokkal és megáll mellettem. - Asame, nézz rám! - kérem főnököm, megteszi. - Kövesd a szemeddel az ujjam! – kérem őt.
- A fehér nyulat nem kell? - morogja és feljebb tornázza magát. Elmosolyodom.
334.
Ryuuichi
Nyolc óra magasságában benéztem Asaméhoz, de még békésen aludt a kölyökkel, így nem volt kedvem felkelteni őket. Addig is pihen a főnök legalább és nem kell azon aggódnom, hogy hogyan tartsam őt az ágyban. Felettébb meglepett tegnap este azzal, hogy mintha semmi baja sem lenne ült az ágyon és beszélgettek hármasban Tatsukival. Mindig is csodáltam azért, hogy mennyire erős, hogy még komoly sérülések mellett is tudja magát tartani. Lassan azonban az órámra pillantok újra. Fél tíz. Ideje ránéznem a főnökre, ám még van pár papír, amit át kell futnom. Nagyon bízom abban, hogy ha gond van, Deon azonnal szólni fog. Nekünk viszont tényleg haladnunk kell a munkával, mert nem állhat meg az élet. Shinjit reggel elküldtem egy-két helyre, hogy szedje össze a számlázást, majd délután átfutom vele vagy Asaméval, ha nem tudna a főnök pihenni. Fülemhez emelem a telefont és Nishida-samát tárcsázom. Újabb információi vannak.
313.
Ryuuichi
Hosszú percek óta bámulom azt a lapot, amit Nishida küldött egy kimutatásról. Sem a név, sem semmi nem ismerős, talán fel kellene hívnom, hogy megkérdezzem, ám mielőtt ezt megtehetném, kopogtatnak. Bezárom a dossziét és lerakva az asztalra megyek ajtót nyitni. Tatsukival találom szemben magam, aki minden kertelés nélkül kérdez rá a dossziéban szereplő információkra.
- Igen, kapcsolódik – felelem kimérten, összefonva magam előtt karjaim, és az ajtónak támasztom hátam.
- Akkor oszd meg velem őket - kéri komolyan.
- Semmi olyan, amiről már ne tudnál - mondom kimérten. - Hacsak nem az is érdekel, hogy napjában hányszor megy szarni, vagy hány szűzfiú seggét keféli rongyosra - morgom. - Telefonokat intéz, de mivel az én kínai tudásom jócskán elenyésző Asame-sama tudása mellett, egyelőre nem tudjuk, kivel és miről fecseg olyan nagy elánnal az úr... - vonom meg vállam.
- Ha segítünk egymásnak, nagyobb az esélyünk, hogy meg tudjuk védeni Deont. Most még a srác is ül a fenekén, mert beijesztettem, de el fog jutni arra a pontra, hogy kijátsszon mindenkit és maga menjen el Luxhoz, hogy hazaküldje. Jobban ismerem őt nálatok és ilyen szempontból lényegtelen, mit tudunk arról a faszról, mert csak akkor tudjuk megakadályozni, hogy Deon közelébe kerüljön, ha gyorsabbak vagyunk, minthogy a kölyök megelégelje a körülötte rendezett cirkuszt - mondja komolyan. - Lux vezényeli a kutyáit, de ez csak a felszín. Nem egy buta ember, tudja, hogy minden telefonban elnyögött szavát halljuk, ezért szépen megrendezi a műsort nekünk, elmondja, hogyan kívánja magával vinni Deont, de mérget vehetünk rá, hogy nem úgy tervezi igazából. Kialakított egy második lehetőséget is az embereimben, de a harmadik fog teljesülni, amiről hallgat.
Úgy teszek, mint aki nagyon erősen elgondolkodik azon, amit mondanak neki. Tisztában vagyunk vele, a papírok, melyek a telefonbeszélgetéseket tartalmazzák, kapásból négyféle verziót vázolnak fel arról, hogyan vihetné ki innen Deont. Játszik velünk, húzogatja a mézesmadzagot, hátha ráharapunk. Fejemmel intek Tatsukinak, hogy jöjjön be, bár nem szívesen teszem, viszont az sem lenne előnyünkre, ha Deon felbukkanna, míg ezt a témát feszegetjük. Az íróasztalhoz lépek és kiveszem a dossziéból a már említett beszélgetéseket, majd a kezébe nyomom azokat. Tatsuki átfutja tekintetével őket, majd visszaadja, mondván, ezeket ő is ismeri. Sejtettem.
- A négy lehetséges verzióból kell megszülnünk az ötödiket - mondom komolyan, mire Tatsuki megcsóválja a fejét. - Akkor? - tárom szét karjaim.
- Az ötödiknek semmi köze nem lesz az előzőekhez. Ez mind a Deonra vigyázóknak szól. Feszültségnövelő. Lux tudja, hogy a kölyök maximalista, céltudatos és képes küzdeni a céljaiért, ahogy azt is, hogy akit szeret, azért bármeddig elmegy és a feszültséget sem bírja.
- Ergo arra játszik, hogy még mi itt szarozunk azzal, hogy lehetséges verziókból kirakjuk, mi a terve, felhasználja az egyre nagyobb feszültséget és megvárja, míg Deon magától sétál bele az egészbe...
- Igen. És Lux számára eszköz lesz Asame is - biccent az ágyon fekvőre. - Ha az kell, hogy Deon elmenjen hozzá, akkor megöli.
- Azzal azért jelen helyzetben akadnának gondjai. Én magam bilincselem az ágyhoz Asamét, ha csak eszébe jut belátható időn belül felkelni onnan. Lux meddig hajlandó várni, hogy lépjen, ha sem Asame közelébe nem tud kerülni, és Deont is meg tudjuk akadályozni abban, hogy odamenjen? - kérdezem őszintén, mire Tatsuki felnevet.
- Deont senki semmiben nem fogja megakadályozni - jelenti ki büszkén. - Ha bezárod egy szobába, nem eszik, nem iszik, ha másképp nem tudja elérni a célját, s mikor bemész, hogy megtömd, agyonüt és elslisszol. De ha végképp nem tud mit tenni, tök mindegy, hogy a tizediken van, ki fog ugrani. Nem tudod megfékezni, mert bekattan tőle - és ezt teljesen komolyan mondja. - Mellesleg nem csak Asamén keresztül fogható meg, mert építi a kapcsolatokat. Kazuki, Yoru, én... A kölyök van elég önfeláldozó és lelkiismeretes, hogy inkább ő maga lépjen le, mintsem hagyja, hogy valaki miatta kerüljön páclébe.
- Az ablakon kiugrálás témakörét inkább mellőzzük - dörzsölöm meg halántékom, Tatsuki pedig mosolyog.
- Én tanítottam vakmerőségre - jelenti ki vigyorogva. - Örülök, hogy ebből nem veszített.
- Nem... De vakmerőség és felelőtlenség között ég és föld a különbség. Mindegy... Nem posztom érteni a kölyökhöz, ha az lenne, testőrnek tanítanák, nem pedig annak, aminek Asame-sama szánja.
- Ha felelőtlen lenne, már nem élne - jegyzi meg könnyedén. - Folytatom Deon harci tanítását, amitől ugyan magabiztosabb lesz, de ha tényleg meglóg, nagyobb esélyünk lesz, hogy meg tudja védeni magát. Nem az a fontos, Lux mit tervez, mindent azért mesterkél ki, hogy fokozza a feszültséget, hanem az, hogyan érjük el, hogy hazamenjen. Ugyanis nem támadhatunk rá, ha nem akarjuk Kína haragját. Lux nem akárki, hogy csak úgy kicsináljuk - teszi hozzá ridegen elvigyorodva. - A pénz sem fogja érdekelni, már rég nem azért akarja a kölyköt, mert kifizette, hanem mert kiskaput jelent a Triádoknak. Amit megtudtam az emberemtől, hogy Lux tejben-vajban fürösztené Deont, Feitől is tett lépéseket, hogy megvédje.
- Volt Luxnak embere a lövöldözésnél?
- Igen. Két vadász. És nem csak ott, itt is megjelent kettő, de mivel nem találták meg Deont, eltűntek.
- Tudunk valamit arról a két kopóról? Bármit, fénykép... használható infók?
- Tudomásom szerint a két vadász nem tért haza szerda éjjel. Nem kopók, ők nem. Felbérelt gyilkosok.
- Ennél kicsit több kellene - mondom komolyan. - Asame-samát aznap éjjel nem egy kóbor testőr lőtte meg, ahhoz túl jól dolgozott...
- Erről beszélek. Míg mindenki le volt foglalva Feijel, Lux szépen behálózott mindent, mint egy pók és már csak azt várja, hogy a hálójába akadjanak a legyek.
- És Lux átbaszta Feit is, hogy megszabadulhasson Asame-samától... - gondolkodom félhangosan, majd újra a dossziéért nyúlok és kiveszem belőle az ismeretlen cég számlázását. - Mi a véleményed erről? - nyomom a kezébe a papírt.
- Feinek az volt a dolga, hogy minél több adatot szolgáltasson - kezd beszélni, miközben szeme az adatokat falja. - Ő volt a kutyák elé vetett konc - beszél erről is könnyedén. - Feltűnően sok hülyeséget csinált, hogy feltérképezhető legyen, ki kivel van, ki mit csinál, hogyan reagál, ebből pedig megtudható, melyik kockát kell kihúzni, hogy az egész torony összedőljön. Megtalálták. Asame a kivégző, és ami köré épül, az mindenképp bukik, ha ő meghal. Akarod tudni, mi ez? - kérdezi meg felemelve a fejét és elmosolyodva.
- Azon kívül, hogy egy számlázás, érdekelne - felelem őszintén.
- Azt hiszed, azért vagyok itt, hogy tudjak valamit, pedig csak utána kellene járnom, Nishida mi után nyomozgat és mindenhez hozzáférnék, kivéve az olyan emberek munkálkodásaihoz, mint Akihito - jelenti ki visszaadva a papírt. - Egy olyan hálózat meglehetősen jó pozícióján posztolok, ahonnan ezek már simán elérhetőek. Hogy akkor miért vagyok itt? Shinji már hallotta, az alvilági kutyákat nem választják, hanem ők választanak gazdát. Én Deont választottam, és azt akarom, hogy ami most az én kezemben van, az az ő kezébe kerüljön nagyrészt. Olyan yakuzát faragunk belőle Asaméval, amilyen nem fog egy olyan csapdába beleesni, mint amibe a mostani gárda megtette - jelenti ki magabiztosan. - Chenggel és Feijel volt elfoglalva mindenki, miközben Lux, Xeon és hat másik, az ország különböző pontján megjelenő kínai elkezdte behálózni a nagyobb területeket, hogy előkészítse a terepet a Triádoknak. Az a két gyökér ízelítő sem volt, az igazi finom falatok a nemesek, akik a Triádokat támogatják. Ráadásul őket megtámadni olyan, mint hadat üzenni Kínának, ami nyilván nem lenne egy előnyös lépés. Egyelőre nem tudom, milyen számlázás ez, gyanítom, Lux vagy valamelyik másik nagykutya meglepetésére bukkant rá Nishida, de utánajárok.
- Velük voltak elfoglalva, ez tény, azonban mikor napvilágra került a dolog, az oyabun és a Szindikátus is be lett vonva... Mennyire? Gőzöm sincs, mindent velem sem osztanak meg. Nishida nem fogja elárulni, mi után nyomozgat, talán csak Asame-samának...
- Olyan magaslatba én nemigen látok fel - ismeri el. - Néhány dolgot ki tudok talán deríteni, de már Asame is az a kategória a számomra, amelyikkel azért nem foglalkozom, mert túl nagy hal a yakuzaóceánban. Nishidával ráadásul nem állok valami felhőtlen kapcsolatban, tekintve, hogy korábban meghiúsítottam valamit, amin nagyon dolgozott.
- Akkor ezért nem volt elragadtatva a jelenlétedtől - húzom halvány mosolyra számat, mikor eszembe jut a telefonbeszélgetésünk Nishidával, Tatsuki pedig vigyorogva bólint egyet.
- Mit találtatok még?
- Ez minden, amit egyelőre kaptunk - vallom be.
- Nagyszerű. Akihito mit tudott meg?
- Rájött a Lux-Fei-Nathan Elerden hármasra, ezért verték el, hogy esélye se legyen tájékoztatni minket arról, mire készülnek a versenyen, csak nem számoltak azzal, hogy a kölyök nem az az átlagosnak nevezhető tinédzser, akit ilyen korban az izgat inkább, hogy hány csajt tud az ágyába rángatni, vagy hogy melyik este melyik bárban igya le magát részegre a haverokkal... - mosolyodom el.
- Mindkettő bizonyos mértékig érdekli ám - veti oda játékosan, vigyorogva. - Nyugodtan kezdd el adagolni Deonnak, micsoda Lux. Félelmet nem fog érezni, nem az a fajta, de ha megvilágítjuk neki, hogy nem pusztán arról van szó, hogy egy bolond öregember egy szép szajhát akar magának, nem akar majd egymaga cselekedni.
- Ha te mondod, én csak annyit látok belőle, amennyit maga is hajlandó megosztani, mellesleg itt azért elég nehéz lett volna bebizonyítania ezen oldalát - felelem. - Rendben van, lassan akkor beoltom Lux ellen.
- Nem szokta titkolni, ha valami tetszik neki, vagy ha valami kifejezetten ellenére van, úgyhogy szép lassan úgyis rá fogtok jönni, hogy szeret és tud élni - jelenti ki, azzal sarkon fordul és az ajtóhoz lépdel. - Viszont nem egy mutogatós fajta, elég szégyenlős, ami azt illeti, úgyhogy ha valamit tudni akartok róla, kérdezzétek. Szóban nyíltabb - azzal kinyitja az ajtót.
- Az utóbbiból már jutott. Elég érthetően adta a tudtomra, hogy nem tetszett neki valami - árulom el félmosollyal. Deon szégyenlősségére vonatkozó kijelentésére és arra, hogy szóban nyíltabb, csak aprót bólintok, és végül hagyom, hogy Tatsuki is menjen a maga dolgára.
Hosszú percek óta bámulom azt a lapot, amit Nishida küldött egy kimutatásról. Sem a név, sem semmi nem ismerős, talán fel kellene hívnom, hogy megkérdezzem, ám mielőtt ezt megtehetném, kopogtatnak. Bezárom a dossziét és lerakva az asztalra megyek ajtót nyitni. Tatsukival találom szemben magam, aki minden kertelés nélkül kérdez rá a dossziéban szereplő információkra.
- Igen, kapcsolódik – felelem kimérten, összefonva magam előtt karjaim, és az ajtónak támasztom hátam.
- Akkor oszd meg velem őket - kéri komolyan.
- Semmi olyan, amiről már ne tudnál - mondom kimérten. - Hacsak nem az is érdekel, hogy napjában hányszor megy szarni, vagy hány szűzfiú seggét keféli rongyosra - morgom. - Telefonokat intéz, de mivel az én kínai tudásom jócskán elenyésző Asame-sama tudása mellett, egyelőre nem tudjuk, kivel és miről fecseg olyan nagy elánnal az úr... - vonom meg vállam.
- Ha segítünk egymásnak, nagyobb az esélyünk, hogy meg tudjuk védeni Deont. Most még a srác is ül a fenekén, mert beijesztettem, de el fog jutni arra a pontra, hogy kijátsszon mindenkit és maga menjen el Luxhoz, hogy hazaküldje. Jobban ismerem őt nálatok és ilyen szempontból lényegtelen, mit tudunk arról a faszról, mert csak akkor tudjuk megakadályozni, hogy Deon közelébe kerüljön, ha gyorsabbak vagyunk, minthogy a kölyök megelégelje a körülötte rendezett cirkuszt - mondja komolyan. - Lux vezényeli a kutyáit, de ez csak a felszín. Nem egy buta ember, tudja, hogy minden telefonban elnyögött szavát halljuk, ezért szépen megrendezi a műsort nekünk, elmondja, hogyan kívánja magával vinni Deont, de mérget vehetünk rá, hogy nem úgy tervezi igazából. Kialakított egy második lehetőséget is az embereimben, de a harmadik fog teljesülni, amiről hallgat.
Úgy teszek, mint aki nagyon erősen elgondolkodik azon, amit mondanak neki. Tisztában vagyunk vele, a papírok, melyek a telefonbeszélgetéseket tartalmazzák, kapásból négyféle verziót vázolnak fel arról, hogyan vihetné ki innen Deont. Játszik velünk, húzogatja a mézesmadzagot, hátha ráharapunk. Fejemmel intek Tatsukinak, hogy jöjjön be, bár nem szívesen teszem, viszont az sem lenne előnyünkre, ha Deon felbukkanna, míg ezt a témát feszegetjük. Az íróasztalhoz lépek és kiveszem a dossziéból a már említett beszélgetéseket, majd a kezébe nyomom azokat. Tatsuki átfutja tekintetével őket, majd visszaadja, mondván, ezeket ő is ismeri. Sejtettem.
- A négy lehetséges verzióból kell megszülnünk az ötödiket - mondom komolyan, mire Tatsuki megcsóválja a fejét. - Akkor? - tárom szét karjaim.
- Az ötödiknek semmi köze nem lesz az előzőekhez. Ez mind a Deonra vigyázóknak szól. Feszültségnövelő. Lux tudja, hogy a kölyök maximalista, céltudatos és képes küzdeni a céljaiért, ahogy azt is, hogy akit szeret, azért bármeddig elmegy és a feszültséget sem bírja.
- Ergo arra játszik, hogy még mi itt szarozunk azzal, hogy lehetséges verziókból kirakjuk, mi a terve, felhasználja az egyre nagyobb feszültséget és megvárja, míg Deon magától sétál bele az egészbe...
- Igen. És Lux számára eszköz lesz Asame is - biccent az ágyon fekvőre. - Ha az kell, hogy Deon elmenjen hozzá, akkor megöli.
- Azzal azért jelen helyzetben akadnának gondjai. Én magam bilincselem az ágyhoz Asamét, ha csak eszébe jut belátható időn belül felkelni onnan. Lux meddig hajlandó várni, hogy lépjen, ha sem Asame közelébe nem tud kerülni, és Deont is meg tudjuk akadályozni abban, hogy odamenjen? - kérdezem őszintén, mire Tatsuki felnevet.
- Deont senki semmiben nem fogja megakadályozni - jelenti ki büszkén. - Ha bezárod egy szobába, nem eszik, nem iszik, ha másképp nem tudja elérni a célját, s mikor bemész, hogy megtömd, agyonüt és elslisszol. De ha végképp nem tud mit tenni, tök mindegy, hogy a tizediken van, ki fog ugrani. Nem tudod megfékezni, mert bekattan tőle - és ezt teljesen komolyan mondja. - Mellesleg nem csak Asamén keresztül fogható meg, mert építi a kapcsolatokat. Kazuki, Yoru, én... A kölyök van elég önfeláldozó és lelkiismeretes, hogy inkább ő maga lépjen le, mintsem hagyja, hogy valaki miatta kerüljön páclébe.
- Az ablakon kiugrálás témakörét inkább mellőzzük - dörzsölöm meg halántékom, Tatsuki pedig mosolyog.
- Én tanítottam vakmerőségre - jelenti ki vigyorogva. - Örülök, hogy ebből nem veszített.
- Nem... De vakmerőség és felelőtlenség között ég és föld a különbség. Mindegy... Nem posztom érteni a kölyökhöz, ha az lenne, testőrnek tanítanák, nem pedig annak, aminek Asame-sama szánja.
- Ha felelőtlen lenne, már nem élne - jegyzi meg könnyedén. - Folytatom Deon harci tanítását, amitől ugyan magabiztosabb lesz, de ha tényleg meglóg, nagyobb esélyünk lesz, hogy meg tudja védeni magát. Nem az a fontos, Lux mit tervez, mindent azért mesterkél ki, hogy fokozza a feszültséget, hanem az, hogyan érjük el, hogy hazamenjen. Ugyanis nem támadhatunk rá, ha nem akarjuk Kína haragját. Lux nem akárki, hogy csak úgy kicsináljuk - teszi hozzá ridegen elvigyorodva. - A pénz sem fogja érdekelni, már rég nem azért akarja a kölyköt, mert kifizette, hanem mert kiskaput jelent a Triádoknak. Amit megtudtam az emberemtől, hogy Lux tejben-vajban fürösztené Deont, Feitől is tett lépéseket, hogy megvédje.
- Volt Luxnak embere a lövöldözésnél?
- Igen. Két vadász. És nem csak ott, itt is megjelent kettő, de mivel nem találták meg Deont, eltűntek.
- Tudunk valamit arról a két kopóról? Bármit, fénykép... használható infók?
- Tudomásom szerint a két vadász nem tért haza szerda éjjel. Nem kopók, ők nem. Felbérelt gyilkosok.
- Ennél kicsit több kellene - mondom komolyan. - Asame-samát aznap éjjel nem egy kóbor testőr lőtte meg, ahhoz túl jól dolgozott...
- Erről beszélek. Míg mindenki le volt foglalva Feijel, Lux szépen behálózott mindent, mint egy pók és már csak azt várja, hogy a hálójába akadjanak a legyek.
- És Lux átbaszta Feit is, hogy megszabadulhasson Asame-samától... - gondolkodom félhangosan, majd újra a dossziéért nyúlok és kiveszem belőle az ismeretlen cég számlázását. - Mi a véleményed erről? - nyomom a kezébe a papírt.
- Feinek az volt a dolga, hogy minél több adatot szolgáltasson - kezd beszélni, miközben szeme az adatokat falja. - Ő volt a kutyák elé vetett konc - beszél erről is könnyedén. - Feltűnően sok hülyeséget csinált, hogy feltérképezhető legyen, ki kivel van, ki mit csinál, hogyan reagál, ebből pedig megtudható, melyik kockát kell kihúzni, hogy az egész torony összedőljön. Megtalálták. Asame a kivégző, és ami köré épül, az mindenképp bukik, ha ő meghal. Akarod tudni, mi ez? - kérdezi meg felemelve a fejét és elmosolyodva.
- Azon kívül, hogy egy számlázás, érdekelne - felelem őszintén.
- Azt hiszed, azért vagyok itt, hogy tudjak valamit, pedig csak utána kellene járnom, Nishida mi után nyomozgat és mindenhez hozzáférnék, kivéve az olyan emberek munkálkodásaihoz, mint Akihito - jelenti ki visszaadva a papírt. - Egy olyan hálózat meglehetősen jó pozícióján posztolok, ahonnan ezek már simán elérhetőek. Hogy akkor miért vagyok itt? Shinji már hallotta, az alvilági kutyákat nem választják, hanem ők választanak gazdát. Én Deont választottam, és azt akarom, hogy ami most az én kezemben van, az az ő kezébe kerüljön nagyrészt. Olyan yakuzát faragunk belőle Asaméval, amilyen nem fog egy olyan csapdába beleesni, mint amibe a mostani gárda megtette - jelenti ki magabiztosan. - Chenggel és Feijel volt elfoglalva mindenki, miközben Lux, Xeon és hat másik, az ország különböző pontján megjelenő kínai elkezdte behálózni a nagyobb területeket, hogy előkészítse a terepet a Triádoknak. Az a két gyökér ízelítő sem volt, az igazi finom falatok a nemesek, akik a Triádokat támogatják. Ráadásul őket megtámadni olyan, mint hadat üzenni Kínának, ami nyilván nem lenne egy előnyös lépés. Egyelőre nem tudom, milyen számlázás ez, gyanítom, Lux vagy valamelyik másik nagykutya meglepetésére bukkant rá Nishida, de utánajárok.
- Velük voltak elfoglalva, ez tény, azonban mikor napvilágra került a dolog, az oyabun és a Szindikátus is be lett vonva... Mennyire? Gőzöm sincs, mindent velem sem osztanak meg. Nishida nem fogja elárulni, mi után nyomozgat, talán csak Asame-samának...
- Olyan magaslatba én nemigen látok fel - ismeri el. - Néhány dolgot ki tudok talán deríteni, de már Asame is az a kategória a számomra, amelyikkel azért nem foglalkozom, mert túl nagy hal a yakuzaóceánban. Nishidával ráadásul nem állok valami felhőtlen kapcsolatban, tekintve, hogy korábban meghiúsítottam valamit, amin nagyon dolgozott.
- Akkor ezért nem volt elragadtatva a jelenlétedtől - húzom halvány mosolyra számat, mikor eszembe jut a telefonbeszélgetésünk Nishidával, Tatsuki pedig vigyorogva bólint egyet.
- Mit találtatok még?
- Ez minden, amit egyelőre kaptunk - vallom be.
- Nagyszerű. Akihito mit tudott meg?
- Rájött a Lux-Fei-Nathan Elerden hármasra, ezért verték el, hogy esélye se legyen tájékoztatni minket arról, mire készülnek a versenyen, csak nem számoltak azzal, hogy a kölyök nem az az átlagosnak nevezhető tinédzser, akit ilyen korban az izgat inkább, hogy hány csajt tud az ágyába rángatni, vagy hogy melyik este melyik bárban igya le magát részegre a haverokkal... - mosolyodom el.
- Mindkettő bizonyos mértékig érdekli ám - veti oda játékosan, vigyorogva. - Nyugodtan kezdd el adagolni Deonnak, micsoda Lux. Félelmet nem fog érezni, nem az a fajta, de ha megvilágítjuk neki, hogy nem pusztán arról van szó, hogy egy bolond öregember egy szép szajhát akar magának, nem akar majd egymaga cselekedni.
- Ha te mondod, én csak annyit látok belőle, amennyit maga is hajlandó megosztani, mellesleg itt azért elég nehéz lett volna bebizonyítania ezen oldalát - felelem. - Rendben van, lassan akkor beoltom Lux ellen.
- Nem szokta titkolni, ha valami tetszik neki, vagy ha valami kifejezetten ellenére van, úgyhogy szép lassan úgyis rá fogtok jönni, hogy szeret és tud élni - jelenti ki, azzal sarkon fordul és az ajtóhoz lépdel. - Viszont nem egy mutogatós fajta, elég szégyenlős, ami azt illeti, úgyhogy ha valamit tudni akartok róla, kérdezzétek. Szóban nyíltabb - azzal kinyitja az ajtót.
- Az utóbbiból már jutott. Elég érthetően adta a tudtomra, hogy nem tetszett neki valami - árulom el félmosollyal. Deon szégyenlősségére vonatkozó kijelentésére és arra, hogy szóban nyíltabb, csak aprót bólintok, és végül hagyom, hogy Tatsuki is menjen a maga dolgára.
312.
Ryuuichi
Halk kopogás után Shinji lép be az ajtón. Asaméra pillantok, még alszik, így felállva helyemről odalépek a kölyökhöz. Átnyújtja nekem a dossziét, én pedig azonnal belelapozok. Tele van olyan adatokkal, amik Lux hollétéről, kapcsolatairól szól. Van néhány dokumentáció arról is, hogy mikor és hol akart találkozni Feijel, hogy mennyit költött Deonra, míg az úszó karrierjét egyengette. Nishida remek munkát végzett, ez vitathatatlan. Tovább bújom a papírokat. Találok néhány olyan információt is, amit én sehova nem tudok tenni jelenleg. Talán Asame igen, de ő most nem fog, abban biztos lehet. Majd megvitatjuk Deonnal, hátha ketten megyünk vele valamire, bár kétlem. Az egész olyan, mint egy számlázás, egy kimutatás, de semmi sincs hozzá, amiből tudnám, milyen, vagy melyik cégé. Deon apjáé nem lehet, ez az egy biztos... De akkor? Becsukom a dossziét.
Halk kopogás után Shinji lép be az ajtón. Asaméra pillantok, még alszik, így felállva helyemről odalépek a kölyökhöz. Átnyújtja nekem a dossziét, én pedig azonnal belelapozok. Tele van olyan adatokkal, amik Lux hollétéről, kapcsolatairól szól. Van néhány dokumentáció arról is, hogy mikor és hol akart találkozni Feijel, hogy mennyit költött Deonra, míg az úszó karrierjét egyengette. Nishida remek munkát végzett, ez vitathatatlan. Tovább bújom a papírokat. Találok néhány olyan információt is, amit én sehova nem tudok tenni jelenleg. Talán Asame igen, de ő most nem fog, abban biztos lehet. Majd megvitatjuk Deonnal, hátha ketten megyünk vele valamire, bár kétlem. Az egész olyan, mint egy számlázás, egy kimutatás, de semmi sincs hozzá, amiből tudnám, milyen, vagy melyik cégé. Deon apjáé nem lehet, ez az egy biztos... De akkor? Becsukom a dossziét.
- Minden rendben volt, Nino? - kérdezem őszintén, mire bólint. - Tatsuki? - térek rá arra, ami igazán érdekel. A kölyök előhúz egy cigit kabátjából és rágyújt, majd leülve a fotelbe kifújja a füstöt.
- Semmi - feleli egyszerűen. - Nishida kidobta őt, régen lehetett valami kettejük között, ami nem úgy sült el, ahogy azt a yakuza tervezte, mert eléggé harciasan fogadta Tatsukit – mondja komolyan. - De amúgy úgy viselkedett, mintha már régóta Kazukinak is a haverja lenne... beszélgettek, nevetgéltek, aztán mikor Deon egyedül akart maradni Kazuval, kimentünk. Telefonálgatott, de hogy miről... - vonja meg vállát. - Passz piros. A ház előtt egy férfi várta, aki hozott neki néhány holmit, szóval huzamosabb ideig marad itt. Mellesleg jobb, ha tudsz róla – pillant Asaméra -, azt a fickót akarják Deon testőrének... De erről majd beszél Deon, ha nem most, előbb utóbb-biztosan - nyomja el a cigarettáját.
- Hol van most Deon? - kérdezem meg.
- Yoruval. Asahito-sama pártfogoltja kiborult megint valami miatt, így Deon ott maradt vele, minket pedig elzavart - mondja komolyan. Rendben, akkor várok. - Mellesleg nyomatékosan megkért arra, hogy adjam oda neked azt a dossziét és hogy szóljak neked, nézd át, mielőtt ideér és döntsd el, mi tartozik rá - árulja el nekem, mire majdnem felnevetek.
- Mondtam én, hogy kis yakuza... - csóválom meg fejem. - Akkor egyelőre várunk. Menj, egyél valamit és kezd el átnyálazni azokat az anyagokat, amiket az asztalon hagytam, ha van valami, hívlak - engedem ezzel útjára, s miután távozik, ismét az aktába merülök, hogy mire Deon megjön, érdemben tudjak neki válaszolni és mondani bármit is.
- Semmi - feleli egyszerűen. - Nishida kidobta őt, régen lehetett valami kettejük között, ami nem úgy sült el, ahogy azt a yakuza tervezte, mert eléggé harciasan fogadta Tatsukit – mondja komolyan. - De amúgy úgy viselkedett, mintha már régóta Kazukinak is a haverja lenne... beszélgettek, nevetgéltek, aztán mikor Deon egyedül akart maradni Kazuval, kimentünk. Telefonálgatott, de hogy miről... - vonja meg vállát. - Passz piros. A ház előtt egy férfi várta, aki hozott neki néhány holmit, szóval huzamosabb ideig marad itt. Mellesleg jobb, ha tudsz róla – pillant Asaméra -, azt a fickót akarják Deon testőrének... De erről majd beszél Deon, ha nem most, előbb utóbb-biztosan - nyomja el a cigarettáját.
- Hol van most Deon? - kérdezem meg.
- Yoruval. Asahito-sama pártfogoltja kiborult megint valami miatt, így Deon ott maradt vele, minket pedig elzavart - mondja komolyan. Rendben, akkor várok. - Mellesleg nyomatékosan megkért arra, hogy adjam oda neked azt a dossziét és hogy szóljak neked, nézd át, mielőtt ideér és döntsd el, mi tartozik rá - árulja el nekem, mire majdnem felnevetek.
- Mondtam én, hogy kis yakuza... - csóválom meg fejem. - Akkor egyelőre várunk. Menj, egyél valamit és kezd el átnyálazni azokat az anyagokat, amiket az asztalon hagytam, ha van valami, hívlak - engedem ezzel útjára, s miután távozik, ismét az aktába merülök, hogy mire Deon megjön, érdemben tudjak neki válaszolni és mondani bármit is.
308.
Ryuuichi
Asame végül visszaalszik, én pedig töltök magamnak egy teát, majd kaját hozatok az egyik személyzetissel. Most már szükségem van valami ehetőre is. Szar így látni a főnököt és tudom, hogy rosszul viseli ezt, most mégis tűr. Talán a kölyök közölte vele, hogy ha ugrál, itt hagyja őt a faszba? Ha nem, akkor nem értem. Majd megkérdezem Deont. Épp csak végzek reggelimmel, mikor halkan kopognak az ajtón és kinyitva azt Akihitoval találom szembe magam.
- Zavarok? - kérdezi csendesen, bekukkantva mellettem.
- Nem, bár most aludt vissza. Belázasodott – állok el az ajtóból, hogy beengedjem. - Rendben lesz, már most olyan makacs, mint mindig – árulom el neki mosolyogva, s hagyom, hogy Akihito odamenjen hozzá és leülve Asame mellé megfogja kezét. Az ő barátságuk tényleg igaz barátság. Pár perc után Aki feláll és visszasétál mellém. Megkínálom teával, amit elfogad, majd leül az egyik fotelba, abba, amelyikbe Yorut ültettem. Éppúgy aggódik Asaméért, ahogy a főnök aggódott miatta.
- Akihito-sama, elmondanád, miért vertek el? Mit találtál? - kérdezem komolyan, mire elmosolyodik.
- Nathan Elerden eladta Deont valami Luxnak, aki állítólag Deon mentora volt régebben és Feinek kellett volna leszállítani az árut. De azt hiszem, ezzel az információval már kicsit elkéstem – sóhajtja és bocsánatkérően pillant Asaméra is. Vállára teszem kezem, mire megfogja azt és elmosolyodik. Megissza a teát, majd megköszönve azt feláll. - Visszamegyek a szobámba, később még benézek, hátha ébren lesz. – Bólintok és hagyom, hogy kimenjen, majd visszatelepedve az íróasztalhoz folytatom tovább a munkámat.
Asame végül visszaalszik, én pedig töltök magamnak egy teát, majd kaját hozatok az egyik személyzetissel. Most már szükségem van valami ehetőre is. Szar így látni a főnököt és tudom, hogy rosszul viseli ezt, most mégis tűr. Talán a kölyök közölte vele, hogy ha ugrál, itt hagyja őt a faszba? Ha nem, akkor nem értem. Majd megkérdezem Deont. Épp csak végzek reggelimmel, mikor halkan kopognak az ajtón és kinyitva azt Akihitoval találom szembe magam.
- Zavarok? - kérdezi csendesen, bekukkantva mellettem.
- Nem, bár most aludt vissza. Belázasodott – állok el az ajtóból, hogy beengedjem. - Rendben lesz, már most olyan makacs, mint mindig – árulom el neki mosolyogva, s hagyom, hogy Akihito odamenjen hozzá és leülve Asame mellé megfogja kezét. Az ő barátságuk tényleg igaz barátság. Pár perc után Aki feláll és visszasétál mellém. Megkínálom teával, amit elfogad, majd leül az egyik fotelba, abba, amelyikbe Yorut ültettem. Éppúgy aggódik Asaméért, ahogy a főnök aggódott miatta.
- Akihito-sama, elmondanád, miért vertek el? Mit találtál? - kérdezem komolyan, mire elmosolyodik.
- Nathan Elerden eladta Deont valami Luxnak, aki állítólag Deon mentora volt régebben és Feinek kellett volna leszállítani az árut. De azt hiszem, ezzel az információval már kicsit elkéstem – sóhajtja és bocsánatkérően pillant Asaméra is. Vállára teszem kezem, mire megfogja azt és elmosolyodik. Megissza a teát, majd megköszönve azt feláll. - Visszamegyek a szobámba, később még benézek, hátha ébren lesz. – Bólintok és hagyom, hogy kimenjen, majd visszatelepedve az íróasztalhoz folytatom tovább a munkámat.
302.
Ryuuichi
Három, legfeljebb négy órát sikerült aludnom. Mikor kinyitom szemeime,t fáradtan nézek az órámra. Alig múlt nyolc. Kikelek a fotelból, amit ideiglenes fekhelyemül választottam és Shinjit is felkeltem. A kölyök bár többet pihent nálam, kétszer olyan fáradt, mint én ráadásul gyönyörű színekben pompázik a szája széle és a szeme alatti terület, ami engem őszintén megnevettet.
- Sminkelned ma már nem kell. – Nyújtózom egy nagyot és rakok fel egy kávét magunknak. Shinji furcsán pislog rám, majd a bent lévő mosdó feletti tükörhöz lép és megcsodálja Fei művét. Úgy látom, nem elégedett alkalmi sminkesével. - Mi az, Nino, nem vagy elégedett a sminkeseddel? - heccelem őt továbbra is.
- Fél munkát végzett - vonja meg vállát. - Elmegyek zuhanyozni. Mi a terv mára? - kezd el megszabadulni a Deontól kapott ruháktól, majd egy szál bokszerben lép be a helyiségből nyíló zuhanyzóba. Míg fő a kávé, előkotrom neki a saját ruháit.
- Fél tízkor elviszed Deont Nishidához. Én maradok Asaméval és intézem a dolgait. Apropó, készülj fel, hogy nem kettesben mentek. Az a Tatsuki nevű férfi úgy őrzi Deont, mintha itt mindenki meg akarná enni a kölyköt. Remélem, kibírjátok majd egymás jelenlétét, mert ahogy elnéztem, az a fickó sem arról híres, hogy engedjen a nyolcból – árulom el neki, majd lekapcsolom a kávéfőzőt és elkészítem a kávékat. Shinji hamar magára kapja immáron saját ruháit, azért ez mégis csak jobban illik hozzá, mint Deoné, majd haját törölgetve ül vissza a kanapéra és hálás pillantásokkal jutalmaz a fekete nedűért.
- Még valami? - kérdezi komolyan. - Ez a Tatsuki... az a magas, agyon lőtt, tetovált fickó? - kérdez megint, mire aprót bólintok. - Nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek, de a látszat sokszor csal, nemde? - mosolyodik el. Oké, kölyök, ezt most megkaptam, értem én a célzást. Mikor először jelentkezett testőrnek, kinevettük Naotoval, mert nem hittük, hogy bármire is képes lenne. Igazából azóta sokat erősödött és bebizonyította, hogy sokkal több keresnivalója van a testőrök között, mint egyik-másik olyannak, aki már évek óta szolgálja a házat.
- Egyelőre ennyi – mondom neki csendesen, majd felállok. - Bizony sokszor, és ha még egyszer az orrom alá dörgölöd, pusztán atyai szeretetből váglak úgy nyakon, hogy lebucizod a kávésbögrédet – kacsintok rá, mire fejét csóválva felnevet, én pedig elindulok Asame szobájába. Belépek és köszönök Deonnak, de egyből Asame ágyához sétálok, és megnézem, minden rendben van-e vele. Nem érzem lázasnak, így egyelőre nem adok neki újabb adag gyógyszert sem, ha nem muszáj, nem fogom tömni vele. - Minden rendben volt az éjjel? Hajnalban... - kérdezem kijavítva magam.
- Igen, felébredt egyszer, kért egy kis vizet, aztán visszaaludt. - Meglepődöm azon, amit mond.
Három, legfeljebb négy órát sikerült aludnom. Mikor kinyitom szemeime,t fáradtan nézek az órámra. Alig múlt nyolc. Kikelek a fotelból, amit ideiglenes fekhelyemül választottam és Shinjit is felkeltem. A kölyök bár többet pihent nálam, kétszer olyan fáradt, mint én ráadásul gyönyörű színekben pompázik a szája széle és a szeme alatti terület, ami engem őszintén megnevettet.
- Sminkelned ma már nem kell. – Nyújtózom egy nagyot és rakok fel egy kávét magunknak. Shinji furcsán pislog rám, majd a bent lévő mosdó feletti tükörhöz lép és megcsodálja Fei művét. Úgy látom, nem elégedett alkalmi sminkesével. - Mi az, Nino, nem vagy elégedett a sminkeseddel? - heccelem őt továbbra is.
- Fél munkát végzett - vonja meg vállát. - Elmegyek zuhanyozni. Mi a terv mára? - kezd el megszabadulni a Deontól kapott ruháktól, majd egy szál bokszerben lép be a helyiségből nyíló zuhanyzóba. Míg fő a kávé, előkotrom neki a saját ruháit.
- Fél tízkor elviszed Deont Nishidához. Én maradok Asaméval és intézem a dolgait. Apropó, készülj fel, hogy nem kettesben mentek. Az a Tatsuki nevű férfi úgy őrzi Deont, mintha itt mindenki meg akarná enni a kölyköt. Remélem, kibírjátok majd egymás jelenlétét, mert ahogy elnéztem, az a fickó sem arról híres, hogy engedjen a nyolcból – árulom el neki, majd lekapcsolom a kávéfőzőt és elkészítem a kávékat. Shinji hamar magára kapja immáron saját ruháit, azért ez mégis csak jobban illik hozzá, mint Deoné, majd haját törölgetve ül vissza a kanapéra és hálás pillantásokkal jutalmaz a fekete nedűért.
- Még valami? - kérdezi komolyan. - Ez a Tatsuki... az a magas, agyon lőtt, tetovált fickó? - kérdez megint, mire aprót bólintok. - Nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek, de a látszat sokszor csal, nemde? - mosolyodik el. Oké, kölyök, ezt most megkaptam, értem én a célzást. Mikor először jelentkezett testőrnek, kinevettük Naotoval, mert nem hittük, hogy bármire is képes lenne. Igazából azóta sokat erősödött és bebizonyította, hogy sokkal több keresnivalója van a testőrök között, mint egyik-másik olyannak, aki már évek óta szolgálja a házat.
- Egyelőre ennyi – mondom neki csendesen, majd felállok. - Bizony sokszor, és ha még egyszer az orrom alá dörgölöd, pusztán atyai szeretetből váglak úgy nyakon, hogy lebucizod a kávésbögrédet – kacsintok rá, mire fejét csóválva felnevet, én pedig elindulok Asame szobájába. Belépek és köszönök Deonnak, de egyből Asame ágyához sétálok, és megnézem, minden rendben van-e vele. Nem érzem lázasnak, így egyelőre nem adok neki újabb adag gyógyszert sem, ha nem muszáj, nem fogom tömni vele. - Minden rendben volt az éjjel? Hajnalban... - kérdezem kijavítva magam.
- Igen, felébredt egyszer, kért egy kis vizet, aztán visszaaludt. - Meglepődöm azon, amit mond.
- Mit adtál be neki? - nézek őszinte kíváncsisággal Deonra. Nem szoktam én ahhoz, hogy Asame minden harc nélkül csinálja, ami a dolga. Most speciel az, hogy csendben legyen és nyögjön, mint egy rendes beteg. A kölyök értetlenül megrázza a fejét.
- Kellett volna valamit? - Elmosolyodom.
- Asame meg a jókisfiú imidzs? - kacsintok rá. - Most már maradok vele, menj reggelizz, kávézz, cigizz. Shinjinek már szóltam, hogy fél tízkor indultok - mondom komolyan.
- Maradnék még, hamarosan úgyis lelépek. Kajáltam, a kávé ráér, cigizni meg itt is tudnék. Van valami hír?
- Egyelőre semmi. A délelőtt folyamán beszélek Akihitoval, hogy mit tud, mi történt, és ahogy ismerem, biztos látni akarja majd Asamét is. Mellesleg Akihito már jól van, bár még Takashi megtiltotta neki, hogy ugráljon, de nincs ágyfogságra ítélve, ami nekünk csak jó. Ha megtudok valamit, mindenképp szólok - mondom neki komolyan és előkotorva Asame cigijét a zsebéből dobom azt oda a kölyöknek. Ha a cigaretta illatára se fog felébredni Asame, akkor tényleg elég durva gyógyszereket adott neki Takashi. Deon elkapja a dobozt és villant egy mosolyt.
- Asame meg a jókisfiú imidzs? - kacsintok rá. - Most már maradok vele, menj reggelizz, kávézz, cigizz. Shinjinek már szóltam, hogy fél tízkor indultok - mondom komolyan.
- Maradnék még, hamarosan úgyis lelépek. Kajáltam, a kávé ráér, cigizni meg itt is tudnék. Van valami hír?
- Egyelőre semmi. A délelőtt folyamán beszélek Akihitoval, hogy mit tud, mi történt, és ahogy ismerem, biztos látni akarja majd Asamét is. Mellesleg Akihito már jól van, bár még Takashi megtiltotta neki, hogy ugráljon, de nincs ágyfogságra ítélve, ami nekünk csak jó. Ha megtudok valamit, mindenképp szólok - mondom neki komolyan és előkotorva Asame cigijét a zsebéből dobom azt oda a kölyöknek. Ha a cigaretta illatára se fog felébredni Asame, akkor tényleg elég durva gyógyszereket adott neki Takashi. Deon elkapja a dobozt és villant egy mosolyt.
- Örülök, hogy Akihito már nincs ágyfogságra ítélve, majd én is ránézek. - Rágyújt. - Ryuuichi... mennyi idő megtanulni lőni? - kérdezi némi hallgatás után.
- Attól függ... van, aki évekig tanulja és pocsékul lő, van, akinek már egy hét múlva úgy megy, mintha évekig gyakorolta volna. Egy-két hét alatt már lehet megfelelő tudást szerezni, a többi utána már csak gyakorlás, taktikázás, szituációk kezeléséről szól – válaszolok neki őszintén.
- Értem... - gondolkodik el erősen, majd ismét megszólal. - És Asame mennyi idő, mire olyan állapotba kerül, hogy folytathatja a tanításomat? - kérdezi meg pár perc múlva.
- Őszintén? Pár nap múlva, ha Takashi is úgy ítéli, már nem tarthatjuk ágyban, onnantól kezdve... - ...bármikor folytathatja. - Körülbelül három-négy hét, mire teljesen rendbe jön, de tanítani már pár napon belül tudni fog téged – mosolyodom el. Elkuncogja magát és láthatóan elégedett a válasszal.
- Attól függ... van, aki évekig tanulja és pocsékul lő, van, akinek már egy hét múlva úgy megy, mintha évekig gyakorolta volna. Egy-két hét alatt már lehet megfelelő tudást szerezni, a többi utána már csak gyakorlás, taktikázás, szituációk kezeléséről szól – válaszolok neki őszintén.
- Értem... - gondolkodik el erősen, majd ismét megszólal. - És Asame mennyi idő, mire olyan állapotba kerül, hogy folytathatja a tanításomat? - kérdezi meg pár perc múlva.
- Őszintén? Pár nap múlva, ha Takashi is úgy ítéli, már nem tarthatjuk ágyban, onnantól kezdve... - ...bármikor folytathatja. - Körülbelül három-négy hét, mire teljesen rendbe jön, de tanítani már pár napon belül tudni fog téged – mosolyodom el. Elkuncogja magát és láthatóan elégedett a válasszal.
- Mit gondolsz Tatsukiról?
- Sosem kívánnám ellenségemnek. Szövetségesnek igen, de ennyi. Tatsuki az az ember, akitől jobb távol maradni, ha nem fűz hozzá semmilyen érdeked, hogy magad mellett tudd, vagy ha őt nem fűzi semmilyen érdeke ahhoz, hogy maga mellett tudjon téged... Ráadásul ő sem az a típus, aki könnyen engedne a nyolcból.
- Ezzel mind teljesen egyetértek. Azért ragaszkodtál, hogy Shinji kísérjen minket, mert nem bízol benne? - kérdezi meg nyíltan.
- Részben igen, részben nem. Megértem, hogy te ismered őt, bízol benne. Ezt elfogadom, te pedig azt értsd meg, hogy nekem ugyanúgy a te védelmed is fontos, mint Asaméé.
- Nem az értelmemmel van gond, én csak feltettem egy kérdést. - Meghűl a hangja, ahogy ezt mondja, már nem csak feldob kérdéseket, hanem keményen az orrom alá dörgöli, hogy miért kérdezte meg őket. - Nem várom el, hogy megbízz Tatsukiban, sőt, igazából benne senkinek nincs oka megbízni, akiben ő nem bízik meg, ilyen viszont nagyon kevés ember van. Csak arra kérlek, semmilyen esetre se kezdj utána kutatni és ne hagyj kint többet semmit az orra előtt. - Biccent az asztalon lévő dossziéra. - Tatsukinak nem igazán vannak gátlásai és csak addig hallgat valakire, amíg ő akar. Indulj ki belőlem és szorozd meg végtelen számú kapcsolattal, abszolút öntörvényűséggel és megfoghatatlansággal. Neki nincs egy Asaméja, amin keresztül elkaphatod; ha bedurran, mindent szétrombol maga körül nem ismerve se embert, se istent. Nem ellenség, de nem is barát. Tatsuki olyan, amilyennek mondtad, jobb, ha távol maradsz tőle, de ha már kapcsolatba kerültél vele, légy azon az oldalon, ahol ő áll, vagy állítsd magad mellé, különben átgyalogol rajtad, mert ha valamit akar, akkor azt bármilyen áron el akarja érni. Én megbízom benne, ő az én emberem és ezt vedd szó szerint. Ő Asaménak sem fog semmit megtenni, ha én azt nem mondom neki, hogy meg kell tennie. Nekem is úgy kell hozzáállnom, hogy kész legyek megölni, ha nem áll meg - jelenti ki halálosan komolyan.
- Értem és megértek mindent. Mellesleg gondolod, Asame megdicsérne azért, hogy beengedted a szobájába? - kérdezem őszintén, de nem akarok én Deonnal is harcolni. - Ha szanaszét szórva, nyitva hagyok ott valamit egy forgalmas helyen, azt mondom, oké, igazad van, de így... Nem fogok és nem is akarok szaglászni utána, engem nem érdekel, mi folyik körülötte, míg nem tesz olyat, ami miatt még le is lövöm, ha az kell - mondom komolyan. - Deon... évek óta dolgozom egy yakuza mellett, nem osztom olyan könnyen a bizalmat, mint ahogy azt gondolod vagy hiszed. Legalább mi ne marjuk egymást, mert senkinek nem hiányzik. Neked se és nekem se. Rendben? - Töltök magamnak egy teát. - Van valami terved még mára? - váltok témát.
- Asame és közte nagyon kemény ellenségeskedés lesz szerintem, azért mondtam el ezeket neked, Ryuuichi - mondja meg nyíltan. - Tatsuki évekkel ezelőtt kiválasztott magának, aztán buktunk egy nagyot és utána eltávolodtunk egymástól. Nem fogja egykönnyen bevenni a gyomra, hogy Asaméhoz tartozom, ezért mondtam, hogy nekem késznek kell lennem arra, hogy megöljem, mert nekem Asame az első - vallja be teljesen komolyan gondolva mindent. Látom rajta, hogy végiggondolta a választ. - Tudom, hogy mérges lenne, de ha bealszom és rosszul leszek, Tatsuki tudja csak, hogy mit csináljon velem. Most jól vagyok. A hangsúly a moston van – erősíti is meg -, de az érzelmeim hullámzó természetűek, csaponganak. Szerinted egy olyan veszedelem, mint Tatsuki, véletlenül kuporog egy ajtó mellett, mint valami kutya? Aggódik értem, mert neki van fogalma arról, hogy mi van velem. Mérlegeltem, mielőtt döntöttem és ha következménye lesz, akkor lesz, elviselem. Lelőni csak nekem van jogom, oké? - teszi fel a kérdést úgy, amiből érződik, hogy ezért a jogért még Asaméval is megharcolna és nem fogadná el semmilyen körülmények közt a vereséget. . Tudom, hogy a bizalom nem akármi és nem marni akarlak, sajnálom, ha túl élesen mondom ki, amit meg akarok osztani veled – mondja őszintén, de a stílusa épp csak egy kicsit változik meg. Nyugi, kölyök, nem akarlak bántani. - Egyelőre nincs tervem. Úgy vagyok vele, hogy meglátom, mi vár rám Nishidánál, aztán hazajövök, ránézek Asaméra, Akihitora, s ennyi. Más még nem körvonalazódott bennem ennyire konkrétra.
- Láttam, hogy őriz téged, hogy véd és védene még tőlünk is, ha tehetné. Ez nem olyan, amit csak úgy puszira megtesz az ember bárkinek, céljai voltak és még most is vannak veled. Felkészültem arra, hogy okoz még gondot és ezzel Asame is tisztában van minden bizonnyal - mondom komolyan. - Igen, de meddig akarod még kizárni ebből Asamét? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. - Félre ne érts, annak beszélsz róla, akinek jónak látod, mert ez a te dolgod, de Asame is aggódik érted, ezt is vedd figyelembe. Nem lesz mindig melletted Tatsuki. Tudom persze, hogy semmi közöm hozzá... - fejezem be végül ennyivel. - Rendben – tárom szét karjaim megadóan arra, hogy lelőni csak neki van joga. Vannak olyan pillanatok, mikor a jog nem számít, mert azonnal kell döntened. - Nem haragszom, kölyök, azt hiszem, mindketten túl feszültek vagyunk még mindig – mosolyodom el végül. - Akkor, azt hiszem, mindent tisztáztunk. Takashi mellesleg öt körülre ígérte magát kicserélni az infúziót meg megnézni Asame állapotát – osztom meg még vele ezt az információt is.
- Nem zárom ki belőle Asamét, ha kérdez, én válaszolok neki, de olyasmibe nem tudom beavatni, amiről igazából nekem sincs lövésem - vallja be őszintén, kínos képpel. - Nem kell védekezőn visszalépned, ha megmondod a véleményed, hogy neked semmi közöd hozzá, satöbbi. Véleményed van, megmondtad, tehát mindegy, hogy mennyi közöd van hozzá, már belefolytál – mosolyodik el halványan. Mosolyogva csóválom meg a fejem.
- Sosem kívánnám ellenségemnek. Szövetségesnek igen, de ennyi. Tatsuki az az ember, akitől jobb távol maradni, ha nem fűz hozzá semmilyen érdeked, hogy magad mellett tudd, vagy ha őt nem fűzi semmilyen érdeke ahhoz, hogy maga mellett tudjon téged... Ráadásul ő sem az a típus, aki könnyen engedne a nyolcból.
- Ezzel mind teljesen egyetértek. Azért ragaszkodtál, hogy Shinji kísérjen minket, mert nem bízol benne? - kérdezi meg nyíltan.
- Részben igen, részben nem. Megértem, hogy te ismered őt, bízol benne. Ezt elfogadom, te pedig azt értsd meg, hogy nekem ugyanúgy a te védelmed is fontos, mint Asaméé.
- Nem az értelmemmel van gond, én csak feltettem egy kérdést. - Meghűl a hangja, ahogy ezt mondja, már nem csak feldob kérdéseket, hanem keményen az orrom alá dörgöli, hogy miért kérdezte meg őket. - Nem várom el, hogy megbízz Tatsukiban, sőt, igazából benne senkinek nincs oka megbízni, akiben ő nem bízik meg, ilyen viszont nagyon kevés ember van. Csak arra kérlek, semmilyen esetre se kezdj utána kutatni és ne hagyj kint többet semmit az orra előtt. - Biccent az asztalon lévő dossziéra. - Tatsukinak nem igazán vannak gátlásai és csak addig hallgat valakire, amíg ő akar. Indulj ki belőlem és szorozd meg végtelen számú kapcsolattal, abszolút öntörvényűséggel és megfoghatatlansággal. Neki nincs egy Asaméja, amin keresztül elkaphatod; ha bedurran, mindent szétrombol maga körül nem ismerve se embert, se istent. Nem ellenség, de nem is barát. Tatsuki olyan, amilyennek mondtad, jobb, ha távol maradsz tőle, de ha már kapcsolatba kerültél vele, légy azon az oldalon, ahol ő áll, vagy állítsd magad mellé, különben átgyalogol rajtad, mert ha valamit akar, akkor azt bármilyen áron el akarja érni. Én megbízom benne, ő az én emberem és ezt vedd szó szerint. Ő Asaménak sem fog semmit megtenni, ha én azt nem mondom neki, hogy meg kell tennie. Nekem is úgy kell hozzáállnom, hogy kész legyek megölni, ha nem áll meg - jelenti ki halálosan komolyan.
- Értem és megértek mindent. Mellesleg gondolod, Asame megdicsérne azért, hogy beengedted a szobájába? - kérdezem őszintén, de nem akarok én Deonnal is harcolni. - Ha szanaszét szórva, nyitva hagyok ott valamit egy forgalmas helyen, azt mondom, oké, igazad van, de így... Nem fogok és nem is akarok szaglászni utána, engem nem érdekel, mi folyik körülötte, míg nem tesz olyat, ami miatt még le is lövöm, ha az kell - mondom komolyan. - Deon... évek óta dolgozom egy yakuza mellett, nem osztom olyan könnyen a bizalmat, mint ahogy azt gondolod vagy hiszed. Legalább mi ne marjuk egymást, mert senkinek nem hiányzik. Neked se és nekem se. Rendben? - Töltök magamnak egy teát. - Van valami terved még mára? - váltok témát.
- Asame és közte nagyon kemény ellenségeskedés lesz szerintem, azért mondtam el ezeket neked, Ryuuichi - mondja meg nyíltan. - Tatsuki évekkel ezelőtt kiválasztott magának, aztán buktunk egy nagyot és utána eltávolodtunk egymástól. Nem fogja egykönnyen bevenni a gyomra, hogy Asaméhoz tartozom, ezért mondtam, hogy nekem késznek kell lennem arra, hogy megöljem, mert nekem Asame az első - vallja be teljesen komolyan gondolva mindent. Látom rajta, hogy végiggondolta a választ. - Tudom, hogy mérges lenne, de ha bealszom és rosszul leszek, Tatsuki tudja csak, hogy mit csináljon velem. Most jól vagyok. A hangsúly a moston van – erősíti is meg -, de az érzelmeim hullámzó természetűek, csaponganak. Szerinted egy olyan veszedelem, mint Tatsuki, véletlenül kuporog egy ajtó mellett, mint valami kutya? Aggódik értem, mert neki van fogalma arról, hogy mi van velem. Mérlegeltem, mielőtt döntöttem és ha következménye lesz, akkor lesz, elviselem. Lelőni csak nekem van jogom, oké? - teszi fel a kérdést úgy, amiből érződik, hogy ezért a jogért még Asaméval is megharcolna és nem fogadná el semmilyen körülmények közt a vereséget. . Tudom, hogy a bizalom nem akármi és nem marni akarlak, sajnálom, ha túl élesen mondom ki, amit meg akarok osztani veled – mondja őszintén, de a stílusa épp csak egy kicsit változik meg. Nyugi, kölyök, nem akarlak bántani. - Egyelőre nincs tervem. Úgy vagyok vele, hogy meglátom, mi vár rám Nishidánál, aztán hazajövök, ránézek Asaméra, Akihitora, s ennyi. Más még nem körvonalazódott bennem ennyire konkrétra.
- Láttam, hogy őriz téged, hogy véd és védene még tőlünk is, ha tehetné. Ez nem olyan, amit csak úgy puszira megtesz az ember bárkinek, céljai voltak és még most is vannak veled. Felkészültem arra, hogy okoz még gondot és ezzel Asame is tisztában van minden bizonnyal - mondom komolyan. - Igen, de meddig akarod még kizárni ebből Asamét? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. - Félre ne érts, annak beszélsz róla, akinek jónak látod, mert ez a te dolgod, de Asame is aggódik érted, ezt is vedd figyelembe. Nem lesz mindig melletted Tatsuki. Tudom persze, hogy semmi közöm hozzá... - fejezem be végül ennyivel. - Rendben – tárom szét karjaim megadóan arra, hogy lelőni csak neki van joga. Vannak olyan pillanatok, mikor a jog nem számít, mert azonnal kell döntened. - Nem haragszom, kölyök, azt hiszem, mindketten túl feszültek vagyunk még mindig – mosolyodom el végül. - Akkor, azt hiszem, mindent tisztáztunk. Takashi mellesleg öt körülre ígérte magát kicserélni az infúziót meg megnézni Asame állapotát – osztom meg még vele ezt az információt is.
- Nem zárom ki belőle Asamét, ha kérdez, én válaszolok neki, de olyasmibe nem tudom beavatni, amiről igazából nekem sincs lövésem - vallja be őszintén, kínos képpel. - Nem kell védekezőn visszalépned, ha megmondod a véleményed, hogy neked semmi közöd hozzá, satöbbi. Véleményed van, megmondtad, tehát mindegy, hogy mennyi közöd van hozzá, már belefolytál – mosolyodik el halványan. Mosolyogva csóválom meg a fejem.
- Kis yakuza – jelentem ki, majd előveszem a telefonom, hogy értesítsem Nishidát arról, hogy Deon meglátogatja ma tíz körül. Az órámra pillantok. Elmúlt kilenc, így szólok a kölyöknek, hogy ha tényleg időben akar indulni, akkor lassan nem ártana készülődnie, én pedig leülök az íróasztalhoz és nekiállok dolgozni megint.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)