13.

Eiya

Ayako megint finomat főzött és ma jól is érzem magam, így mosolyogva pusztítok el mindent a tányéromról Aoyun legnagyobb örömére. Ritka az, ha nem marad utánam semmi, amit kénytelen eltüntetni, de most nem jut neki belőle. Na nem mintha nagyon bánná. Félrepakolja a tányérokat az asztalra, s mielőtt kivinné őket, betelepszik mögém, hogy kicsit megint átmasszírozzon, de nem hagyom neki, egyszerűen elnyúlok rajta. Tele vagyok, mint a délibusz, most inkább csendben szenvednék, míg elmúlik ez az állapot, majd utána. Még aludni is képes lennék, ám valaki kopog az ajtón, s nem sokkal később Deon dugja be a fejét rajta. Vigyorogva integetek neki, kíváncsi vagyok, mit talált ki. Remélem, semmi olyat, ami túlzott mozgást és odafigyelést igényel, az most nem menne, nagyon nem.

- Hű, de elpilledtél! - neveti. - Úgy nézel ki, mint aki degeszre tömte magát.

- Így is történt - kuncogom. - Nem hagytam Aonak egy kóstolónyit sem - dicsekedek neki vigyorogva.

- Ritkán pusztít el mindent - jegyzi meg Ao mosolyogva, kedvesen.

- Ez akkor most igazán dicséretes - mondja elismerően. - Örülök, hogy vidám vagy.

- Ha szomorkodnék, se lenne más a helyzet és jól érzem magam.

- Találtál egy kiváló okot a szomorúság ellen - neveti. - Olvastál már?

- Uhum, elkezdtem az egyiket. Már a felén túlvagyok - vigyorogja.

- Gyors vagy! - mondja meglepetten. - Melyiket? És tetszik?

- A Musashit kezdtem el olvasni. Nekem nagyon tetszik. A tizenhatodik századi Japánban játszódik, szamurájok, sógunok...

- Akkor is befejezel egy könyvet, ha nem tetszik? - kérdezi meg.

- Általában igen, de hangulatfüggő. Van, amelyik a végére egészen jó lesz. - Deon pedig elkuncogja magát.

- Én nem. Általában ami nem tetszik, azt a közepére lapozom és ha akkor se érdekes, akkor hagyom a fenébe - árulja el.

- Néha mindegy, csak könyv legyen.

- Mást is szeretsz az olvasáson kívül?

- Rajzolni.

- Az jó! - élénkül meg. - Miket szoktál?

- Mikor mi jön. Állatokat, embereket... tájat.

- Adhatok cuccokat hozzá, ha szeretnél alkotni - ajánlja fel barátságosan.

- Az jó lenne - fogadom el ajánlatát lelkesen, vidáman.

- Tanultál rajzolni, vagy magadtól jöttél rá dolgokra?

- Csak amennyit annakidején az iskolában tanítottak, egyébként magamtól.

- Kíváncsi vagyok - árulja el széles vigyorral. - Kicsit ülepedett már a hasadban a kaja? - kérdezi játékosan.

- Uhum, miért?

- Tulajdonképpen elöljáró vagyok, Tatsuki kint várja, hogy behívjam.

- Hát... akkor legyen - mondom elmosolyodva, bár azért nem vagyok olyan biztos a dolgomban és ezt Ao is észreveszi, mert finoman megdörgöli a karomat.

- De csak ha te kész vagy rá. Ő már megbarátkozott a gondolattal, hogy leharcolt állapotban látjátok - teszi hozzá halvány mosollyal.

- Persze, semmi gond, ez mindig nehéz lesz elsőre.

- Rendben - jelenti ki Deon egy félmosollyal, aztán kidugja a fejét az ajtón. Tatsuki semleges képpel, felkötött kezekkel jelenik meg. Nem jön közel az ágyhoz, de biccent Aonak és nekem is, így halvány mosollyal intek neki. Félelmetesen magas és nagy. - Nos ő lenne Tatsuki - mutatja be a férfit mosolyogva. - Aoyun és Eiya.

Tatsukin ing van, azt szétnyitva hordja, alatta a testére simuló, fekete póló. A kezei nem csak felkötve vannak, de könnyen szellőző gézzel befedve a felkarja közepétől kicsit lejjebb a csuklójánálig, ez látható is a rövidujjú ing miatt, egyébként bő, koptatott farmert visel. Egy srácot is látok odakint, aki a férfit kísérte, ám ő nem jön be. Ő lehet Shinji... Kíváncsi vagyok rá is.

- Ő nem jön be? - kérdezem Deontól.

- Megkérdezhetem tőle - válaszol, én pedig bólintok, hogy tegyen így, mert érdekel, tényleg.

- Deon árnyalt egy pár szóban a helyzetről, de tőletek is meghallgatnám, hogy miben kellene segítenem - szólal meg Tatsuki mély hangon, azzal helyet foglal az egyik fotelben.

- Eiyának érintésfóbiája van - kezd bele mögöttem Aoyun. - Nem viseli el, ha hozzáérnek, a hirtelen mozdulatokat, így mindig nagyon óvatosan kell a közelében mozogni, felé nyúlni. Mivel sokáig drogozták, elég kevés gyógyszert kaphat és nem is szeretném ilyenekkel tömni. Valamennyire le tudom nyugtatni, meditáltatni, de sokáig és mélyen nem - magyarázza.

- Nem hiszem, hogy bárki javasolni fogja itt akármilyen szer alkalmazását, amíg nem elkerülhetetlen - jelenti ki. - Az érintésfóbia kezelhető, de mindent Eiyának kell akarnia. El lehet érni nagyon szép eredményeket, de csak akkor, ha az illető akarja, egyébként meggörbülhetünk. Ez neked legyen fontos - mondja rám pillantva. - Nekem nem lesz, csak az, hogy amiért vagyok felelős, az rendben legyen, minden más rajtad múlik.

- Szeretném - mondom komolyan.

- Ahogy látom, Aoyunnal már leküzdötted nagyrészt. - Bólintok csak. - És mi az, amit még szeretnél? - kérdezi meg. - És te pontosan mit is akarsz megtanulni? - kérdezi Aot.

- Hónapok munkája az, amit most látsz - válaszol Ao. - Senkitől nem viseli el a kontaktot, ha valaki hozzá akar érni, meg kell várni, míg ő kezdeményez, hogy ő kérje, hogy megfoghasd a kezét, hozzáérj. Ezen szeretne változtatni. Sokáig tartott, míg elfogadott engem is, de a mai napig nem tudok én sem hozzáérni az engedélye nélkül, vagy nem tehetek hirtelen mozdulatot felé, különben bepánikol. Amit én tudok, masszírozással fájdalmat és lázat csillapítani, megnyugtatni valamennyire azáltal, hogy mantrákat mormolok neki, egy darabig ezzel nyugton is tudom tartani, míg megnézi valaki, vagy gyorsan ellátják, de szeretnék rajta segíteni ennél többet.

- Ne beszélj helyette - utasítja rendre Aoyunt, én pedig összerezzenek a hangjától és még jobban a férfihoz húzódom. - Van szája, nem eszem meg, el tudja mondani ő is, hogy mit akar. Az, hogy veled úgy működött, egy dolog, nekem mások a módszereim, de lényegében neki kell eldönteni, hogy számára mi a jó, helyette senki sem tudja és ne is akarja. Rossz célt határoztál meg. Nem az a cél, hogy te befolyás alá tudd vonni, noha megtanítalak többre, ha akarod, hanem az, hogy önállóan is képes legyen normális módon élni - közli aztán. - Nem? - kérdez rám, Deon meg nagyot vigyorog. Csak bólintok megint, de kellemetlenül érzem magam.

- Tenshi csak segíteni akar - mondom csendesen. - Nem akart sosem befolyásolni - kelek a férfi védelmére, mert nem érzem igazságosnak, amit Tatsuki mondott. - Mindig azt tartotta szem előtt, ami nekem jó volt, amit én akartam, önzetlenül, nem törődve azzal, hogy neki jó vagy rossz, vagy plusz fáradtság. Én szeretném, ha boldog lenne, mert megérdemli, hiszen minden nap boldoggá tesz, megérdemli...

- Nézd, kölyök. Áltathatjuk magunkat, de egyszer mindenki meghal. Hogy addig mi lesz, rajtunk múlik, lehet jó, kevésbé jó, rossz, pokoli rossz, a mi dolgunk olyan életet teremteni, amilyet élni akarunk. Nem az én dolgom, hogy befolyásol-e vagy sem, nekem teljesen mindegy és felőlem összenőhettek teljesen, de az én célom az, hogy ha ő egyszer meghal, te tovább tudj élni, ahhoz pedig az kell, hogy egyedül is képes légy bizonyos dolgokra. Például kiállni magadért, hárítani, amit nem akarsz és elérni a céljaid. Mert neked sem célod utánahalni, ugye? - kérdez rá.

- Szerinted nem tudom, hogy egyszer meghalunk? Én ne tudnám? - kérdezem csendesen. - Normális életet akarok, és igen, vele akarom leélni, ami van...

- Felesleges harcolnod ellenem - jelenti ki csendesen. - Értetted, miért szóltam rád, ugye? - kérdezi meg Aoyunt, aki bólint, én pedig csak bújok hozzá továbbra is. Miért bántja őt mindenki? Mindent neki köszönhetek. Ha ő nem lett volna, én már halott lennék... nagyon régóta. - Mesélj magadról - kér a férfi. - Egészen gyerekkortól, ha lehet - teszi hozzá.

- Átlagos gyerekkorom volt, nem is nagyon emlékszem rá. Iskolába jártam, mint minden gyerek, a szüleim szerettek, boldogok voltunk, átlagos családként, átlagos anyagi helyzettel. Aztán Asaméhoz kerültem és minden megváltozott. A szüleimnek azt mondta, pártfogásba vett, itt éltem vele, mígnem elkövettem egy hibát és eladott Kínába. Onnan meg... nehéz volt. Ki akartam harcolni magamnak, hogy megöljenek, de Aoyun nem hagyta, segítséget ígért, lehetőségeket és én hittem neki, és nem döntöttem rosszul... - mosolyodom el a végére. Biccent.

- Milyen terveid vannak? Mik azok, amik az elkövetkezendő évben történhetnek veled?

- Szeretnék ismét teljes életet élni, ezért amint lehet, megműttetem magam ismét, de szeretnék később egy édesség boltot, sok édességgel, olyanokkal, amik ritkák itthon, Japánban. Jó lenne egy csendes kis hely valahol, ahol Aoval élhetek és macskánk is lenne, vagy valami állatunk - mesélem boldogan a terveimet.

- Ez jól hangzik - jelenti ki Tatsuki. - A bolthoz nem árt, ha nem félsz az emberektől. Deon talán jobban tudja, milyen egy édességüzlet vezetője, de gondolom, nem hátul az irodában akarsz ülni, hanem az édességek közt akarsz lenni és beszélgetni az emberekkel. Ehhez jó volna megszabadulni a félelmedtől. Gondolkodj el rajta, hogy mikor alakult ki, mi váltotta ki pontosan - kéri halvány utasítással a hangjában.

- A Si-tai folyton vert és kínzott. Mindegy volt, miért... Aztán, mikor visszatámadtam, elkezdtek bedrogozni és onnantól kezdve mindegy volt...

- Az első alkalommal kialakult az érintésfóbiád, hogy megütött, mikor visszatámadtál? Konkrétabb választ várok, pontosan azt az emléket keresd meg, amelyik után nem bírtad elviselni, hogy hozzád nyúl valaki.

- Nem... Egyik este alaposan elvert és megdugott, alig bírtam mozogni, másnap valami összejövetelt szervezett. Tiltakoztam, nem akartam menni, akkor kaptam az újabb verést. Kikötöztek... összevagdostak... azt hitték, már nem vagyok magamnál a fájdalomtól, így mikor elengedtek és hozzám akart érni az egyik vendége, beléharaptam és el akartam menekülni... eltörték a karom cserébe és kiheréltek... - Tatsuki biccent.

- Itt hogy érzed magad? És az emberek közt? Gondolom, Deon minden nap a nyakadon lóg. Vele, vagy a többi emberrel milyen a viszonyod? - kérdezi. - Kiküldheted a szobából, ha nem akarod, hogy jelen legyen a beszélgetésnél. Hiába ő van itthon, ha nem kívánod a jelenlétét, mikor beszélgetünk, kimegy.

- Nem találkozok sok emberrel, csak akit Deon ideküld vagy hív. Szeretnék megismerkedni egy-kettőjükkel, mutatott is képeket rólatok, azért kérdeztem, hogy Shinji nem jön-e be, mert meg akartam ismerni. Nem félek emberekkel lenni, csak az érintésüktől, de ezen tudok változtatni, ha hagyják, hogy megtegyem én. Bakari is járt itt, ő például szimpatikus... És el tudom fogadni, hogy megérint. Jól érzem magam ezen a helyen, illetve most már jól. Sokáig féltem attól, hogy Asame egyszer csak megjelenik itt, de megígérte, hogy nem teszi, amíg én nem kérem és ez megnyugtatott - nyújtom felé kezem, ezzel arra kérve, hogy engedje, hogy elfogadjam őt is.

- Azért nem hívtam be, mert nem tartottam szükségét, azt pedig nem tudtam, veled kapcsolatban mire számítsak. Ha akarod, behívhatod, valamelyikünk kiszól neki - biztosít róla, majd láthatóan vacillálni kezd, végül mégis feláll a fotelből és közelebb lép hozzám. - A kezeim megsérültek úgy egy éve és még eltart egy darabig, mire teljesen rendbe jönnek, ezért egyelőre nagyon nehezen viselem el, ha hozzájuk nyúlnak - mondja el őszintén, majd újabb lépést tesz felém és kiveszi jobbját a tartókötésből. - Ha a kötéshez nem érsz hozzá, nem lesz gond - teszi hozzá merev arckifejezéssel, mialatt kellő közelségbe kerül.


Óvatosan érintem meg kezét, majd fogom tenyereim közé és ismerkedve húzok végig bőrén, ami meleg. Nem érzek sérüléseket, csak érzékeny bőrt és erőt, meg persze a finom remegést, ami a férfi idegességének egyértelmű jele, még az arca is feszült, mégsem húzódik el tőlem, ezért elmosolyodom és csak fogom a kezét.

- Érdekes a kezed - szólalok meg végül. - Ahhoz képest, amekkora vagy, finomak... lágyak, az érintésük kellemes - magyarázom. - Ugyanúgy képesek pusztítani, mint alkotni...

- Hmpfh! - fújja, s ajkain halvány és keserű mosoly fut át. Elengedem, mire Tatsuki jóval hátrább lép.

- Akarsz még Shinjivel is beszélni? - kérdezi meg válasz helyett.

- Deon mesélt róla, kíváncsi vagyok rá. - Biccent, ezután az ajtóhoz lép, majd kinyitja azt és beinvitálja Shinjit. A srác kíváncsian lép be, de minden mozdulatán látom, hogy védi a férfit. - Szia - köszönök neki és felé nyújtom a kezem. Közelebb lép hozzám, s lassú mozdulattal fogja meg azt. Elmosolyodom rajta, de őt most nem elemzem ki. - Eiya.

- Shinji - mondja kimérten.

- Örülök, hogy megismerhetlek, Deon már sokat mesélt rólad.

- Remélem, csak jót.

- Lehet rólad rosszat? - kérdezi kuncogva a srác. - Komolyan nem emlékszem rosszra - osztja meg őszintén.

- Mindenkiről lehet - feleli neki Shinji halvány mosollyal. Furcsa egy figura, zárkózó, visszafogott, ezt éreztem az érintéséből is, mégis figyel mindenre, Deonra, Tatsukira, még rám is.

- Lehet, hogy volt rossz is, de arról nem akarok ódákat zengeni. Ha te el akarod mondani, abban nem akadályozlak meg, rossz híred azonban nem keltem - közli vele incselkedve Deon, Tatsuki meg halvány mosollyal a száján a fejét csóválja.

- Nem most mondtad, hogy nem emlékszel egyre sem? - kérdez vissza ugratva őt, erre Deon felkel a helyéről és odalépdel Shinjihez.

- Kötözködsz? - kérdezi játékosan, kihívóan. - Jó is, hogy hazatoltad a fejed és az emlékezetem fikázod, legalább tudom, hogyan mutatom meg, amit meg akartam mutatni. - Ezen Tatsuki elneveti magát. - Később visszakaphatod, ha van kedvetek dumálni, de most elrabolom - jelenti be vidáman, azzal kifelé kezdi húzni Shinjit, én pedig jót nevetek rajtuk.

- Mindig ilyenek? - kérdezem meg Tatsukit, miután Deon szó szerint kirángatta a szobából Shinjit.

- Gyakran - válaszol. - Testvérekként szeretik egymást, így nem csoda.

- Aranyosak - jegyzem meg belesimulva ismét Aoyun ölelésébe, aki lassan masszírozni kezd. Látja rajtam, hogy fáradok.

- Nem tudom, mennyi időd van tanulni, de ha elsajátítottad azt, amit Bakari kért, nekem is könnyebb tanítani - intézi szavait Aonak. - Inkább pihenjen, mi még egy darabig a házban leszünk, ahogy elnézem.

- Úgy lesz - ígéri meg neki Ao, folytatva masszírozásomat és közben egy mantrát kezd mormolni fülembe. Elnyugszom lassan karjában és lehunyom szemem. Még hallom, hogy Tatsuki elhagyja a szobát, utána azt hiszem, elnyom a fáradtság.

12.

Eiya

A szobánkban találom magam, betakarva szinte nyakig, s Ao engem ölelve szuszog mellettem békésen. Odahajtom fejem fejéhez, mire szinte azonnal mocorogni is kezd. Mindig éberen alszik, főleg mióta megoperáltak és mióta itt vagyok. Nem lehetnek könnyű napjai és én csak őszinte hálát érzek és mérhetetlen szerelmet, amiért velem van. Ragaszkodom hozzá. Jobban, mint a saját életemhez.

- Hogy vagy? - kérdezi álmosan pillantva fel rám. Bolond, ahelyett, hogy aludna inkább, mert semmi baj. - Fáj valamid?

- Minden rendben. Jól vagyok, te viszont igazán aludhatnál végre rendesen is. Ha gond van, úgyis felkeltelek - mondom neki komolyan.

- Majd alszom később. Hozattam enni magunknak, rád férne, utána átmasszírozlak teljesen.

- Jól van - bólintok rá akaratára, majd hagyom, hogy kikeljen mellőlem az ágyból. Segít felülni, majd elvéve az asztalról a tálcát teszi azt ölembe és telepedik le mellém, hogy csendben elfogyaszthassuk az ételt. Legalább is úgy gondoltam, így lesz, ám Ao megtöri a csendet.

- Beszélgettem kicsit Deonnal, míg te pihentél.

- Miről? - kérdezem kíváncsian, rápillantva.

- Arról, hogy hogyan tovább. Ismer két férfit, akik tudnának nekem segíteni abban, hogy jobban elsajátítsam azokat a dolgokat, amiket a mesterem tanított, hogy el tudjalak látni téged. Az egyikük valami orvosféle, holnap idejön, hogy beszéljünk vele és megnézzen téged - mondja csendesen, én pedig összerezzenek. Nem szeretném annyira ezt. Nem akarom, hogy sokan tudják a dolgot, de tudom, hogy Aonak az a fontos, hogy engem el tudjon látni, bármi bajom lenne, mert az érintésfóbiám miatt nem engedek másnak, csak neki.

- És a másik?

- Ismeri az irányított meditációt, az agykontrollt, ő ebben tudna nekem segíteni, de ő nem jön holnap. Majd ha rábólintasz te is.

- Én... ha neked ezek fontosak, szeretném. Igyekszem nem kiborulni.

- Fontosak, mert szeretném, ha teljesen rendbe jönnél és szeretném, ha a következő műtétet is megcsinálnánk, hogy teljesértékű férfi lehess ismét. De ez attól függ, te mit szeretnél, hogy vállalod-e az azzal járó gondokat és fájdalmakat, vagy eleged volt az egészből. Nem kell most döntened, Eiya, és azt sem szeretném, ha csak miattam mennél bele. Magad miatt dönts - kér komolyan.

- Szeretném - mondom ki végül csendesen. - Azért, mert szeretnék veled lenni, rendesen is. - Elmosolyodik és finoman érve hozzám húz magához, majd gyengéden megcsókol. Megsimogatom karját és elmosolyodom. Szeretném őt boldognak látni és tudom, hogy csak akkor lesz boldog, ha én is az vagyok. Márpedig az akarok lenni...

11.

Eiya

Én nem akartam ezt. Főleg nem Aot bántani az egésszel, mégis őt sikerült. Miért nem képes megérteni senki, hogy mit érzek? Rettegek itt lenni! Minden kopogásnál görcsbe ugrik a gyomrom és abban bizakodom, hogy ne Asame akarjon bejönni és látni engem. Félek attól, amit látnék rajta, ha látnék egyáltalán, mert sosem mutatta ki az érzelmeit. Nem akarom a megvetését, az undorát, a szánalmát, semmit nem akarok tőle! Majd, talán később bocsánatot kérni, bár lehet, már az is felesleges, de azt akarom, hogy tudja, mi történt, miért történtek azok a dolgok, ami miatt eladott végül. Nyugodtabb lennék, jobban érezném magam tőle és könnyebb lenne minden. Én nem akarom Deont sem bántani, egyszerűen csak rettegek tőle. Nem vagyok erős. Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek Ao akar látni és amilyennek lát. Képtelen vagyok legyőzni az emberek iránt érzett félelmeimet és rettegek attól, hogy valaki hozzám ér.


Letörlöm arcomról a könnyeim és lassan kikelek az ágyból. Nehéz mozdulni, fáj. Épp csak lépésekkel mászom el a szekrényig, hogy valamit magamra vegyek alulra is, majd elbotorkálok az asztalig és írok pár sort Aonak, hogy ne aggódjon. Nem tudom, mikor akar visszajönni, de azt igen, hogy ha nem talál itt, rohadt ideges lesz, végül elveszem az egyik cigijét az asztalról és a gyújtót hozzá, majd elindulok. Gőzöm sincs, hol fogom Deont megtalálni, de ezt most nekem kell rendbe hozni. Nagyon lassan és nehezen haladok, s bekopogok minden szobába, hátha valahonnan kiszólnak. Végül ahhoz a vendégszobához érek, ahol annak idején Kazuki volt elszállásolva. Itt is kopogok, s várok kicsit.

- Gyere be! - Összerezdülök a hangjától, de végül lenyomom a kilincset és ha erősen kapaszkodva is a szerkezetbe, de belépek a szobájába. Látom rajta, hogy meglepődik, hogy egyáltalán nem engem várt, mégis felpattan az ágyról és a hamutálra teszi a cigijét. Megakad a szemem a macskán, amelyik az ágyon ácsorog kíváncsian, ám nem mozdulok. - Segítsek, vagy be tudsz jönni egyedül? - kérdezi aggodalommal a hangjában. Ha megoldható, hogy nem érsz hozzám... Mindegy.

- Kellene egy kis segítség - adom meg végül magam, mert körbenézve a szobában semmiben nem tudnék megkapaszkodni, hogy legalább a fotelekig eljussak.

- Tudom, hogy érintésfóbiád van, de ez akkor is bejátszik, ha csak a kezed fogom meg?

- Mindegy, hogyan akarnak hozzám érni. Ao is azért olyan óvatos. Ha nem teszel hirtelen mozdulatot, el tudom viselni, hogy hozzám érj, meg így, hogy tudok róla, nem lesz gond - magyarázom.

- Nyugi, csak segíteni akarok - mondja és lassan elindul felém. - Ágy, fotel, hova akarsz letelepedni? - kérdezi meg lassan kinyújtva a kezeit felém. Elengedem az ajtót, hogy a kezeire fogjak enyémmel.

- Jó a fotel - válaszolom, így lassan elindulunk afelé. Beletelik egy kis időbe, mire eljutunk oda, és nem csak azért, mert alapjáraton is kisebb vagyok nála és kisebbeket is lépnék, mint ő, de kábé a tyúklépésnél jobban egyelőre nem tudok közlekedni és még ez is pokoli fájdalommal jár most már. Deon sem siettet, hagyja, hogy úgy haladjak, ahogy nekem megfelel, amiért most tényleg hálás is vagyok. - Köszi.

- Kérsz valamit? Enni, inni?

- A cicát meg lehet simogatni? - kérdezem meg csendesen. - Nem kérek semmit egyelőre, köszönöm.

- Persze - válaszolja halványan elmosolyodva. Most nyugszik meg, s a macskáért megy. - Shabunak hívják és imádja, hogy ha kényeztetik. Ne ijedj meg, ha feltappancsol a mellkasodra, puszit ad az álladra - magyaráz, miközben kézbe veszi az állatot, majd lassan idehozza nekem és az ölembe teszi. Elmosolyodva simogatom meg a cicust.

- Látszik rajta, hogy szeretitek elkényeztetni. Szép cica. Az állatokkal szemben nincs érintésfóbiám - árulom el neki. - Bár amennyi állat volt a közelemben, abból nem lehet ezt biztosan kijelenteni, de Ao mestere szerint ez csak emberekre vonatkozik.

- Ha látnád... Shabu a legzordabb pasikból is előhozza a kedvességet - meséli örömmel, büszkeséggel nézve az ölemben magát illegető macskát. - Mindenki imádja, a kis bestia meg szerintem azt hiszi, hogy az egész ház azért van, hogy őt szolgálja és kényeztesse - neveti.

- Mit vártál egy nőtől? - kérdezem elkuncogva magam.

- Nos igen, nem elhanyagolható, hogy a kisasszony tudja, hogyan csábítson el akárkit - ért egyet.

- Nincs azért túl nehéz dolga - jelentem ki. - Ne haragudj az előbbiért - szólalok meg végül néhány percnyi hallgatás után. -, és Aora se - teszem hozzá.

- Ao rohadtul megsértett, de majd elmúlik, te meg simán hülyén viselkedtél. Nem számítottam könnyű menetre, gondoltam, hogy lesz pár pofára esés, de azért eléggé nagy csalódás volt ez a nap nekem.

- Nem szeretném, ha haragudnál rá. Csak túlságosan védeni akar - kérem őt így. - Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de képtelen voltam máshogy. Én csak... félek itt lenni...

- Ne hidd azt, hogy nem értem meg Aoyunt - telepedik le a szőnyegre törökülésbe -, de szerintem ő is jól tudja, hogy ezt most elcseszte. Érzékeltettem - teszi hozzá. - Nem haragszom rá, legalábbis nem fogok hosszan. Elszív egy cigit... Hupsz, az enyém meg elég! - kap észbe, azzal felpattan, én pedig összerezzenek a hirtelen mozdulataitól, majd miután elnyomja a hamutálban azt, visszatelepszik a szőnyegre. - Bocs, de csak akkor poén kigyújtani a szobát, ha szándékos, egyébként eléggé gázos - kér elnézést. - Rengeteget változott itt az élet, mióta idekerültem.

- Biztos így van, én viszont csak azt ismerem, amilyen akkor volt, mikor itt voltam. Tényleg évekkel ezelőtt volt és azóta más lehet itt minden, de én akkor is félek. Borzalmas érzés az, amikor minden kopogásnál görcsbeugrik a gyomrod és rettegve figyeled az ajtót, hogy ki jön be.

- Nem mondom, hogy átérzem, mert én sosem féltem, de akartam neked mesélni, hogy mi a helyzet most.

- Akkor mesélj - kérem őt.

- Jó - egyezik bele elmosolyodva. - Kivel kezdjem?

- Nem tudom, kik maradtak meg abból az időből. Ayako még itt van? Ryuu... Naoto...

- Na ezért kérdeztem, hogy kire emlékszel - mondja vidáman. Shabu közben letelepszik az ölembe és hangosan dorombolni kezd, így tovább simogatom a szőrgombócot. - Ayako még mindig itt van, miattam megtanult külföldi kajákat is elkészíteni, sőt, néha kénytelen átengedni nekem a terepet, mivel palacsintát én csinálok - meséli büszkén. - Naoto életét adta Asaméért, Ryuuichi viszont él és virul. Kicsit megdolgoztam az idegeit, miután idekerültem, de nagyon megszerettem.

- Ayako mindig finomakat főzött - mondom elmosolyodva -, és mikor Asame nem látta, kaptam tőle édességet is - teszem hozzá. - Ryuu... ő mindig olyan volt, mint egy apa. Valahogy mindig terelgetett mindenkit, még Naotot is. Vele mi történt, vagyis inkább hogyan?

- Hát eléggé erősen megutált, mivel engem Asame nem szajhaként tartott itt. Kazuval összeraktuk, hogy szerette őt, ezért igyekeztem Naototól távol maradni, mert voltak összetűzéseink és Asame az én pártomra állt. Jött ide ugatni egy rohadt kínai vadászkopó, aki vadászott Asaméra, de sajnos harapós is volt, Naoto pedig a testével fogta fel a neki szánt golyókat.

- Már akkor is szerette Asamét, mikor én idekerültem - mondom csendesen, a macskát figyelve és simogatva. - Véletlenül hallottam, ahogy Ryuu megdorgálja a dolog miatt, én pedig féltékeny lettem rá. Nem akartam, hogy Asame közelébe kerüljön bárhogyan is, azt akartam, hogy eltűnjön a házból és ezért mindent megtettem, mert beleszerettem Asaméba...

- Ú baszd meg...! - szalad ki a száján, mire ismét összerezzenek és megpróbálom összébb húzni magam, de feszül az ágyékom a mozdulattól.

- Én nem akartam innen elkerülni, nem akartam, hogy Asame valami miatt túladjon rajtam, így mindent megtettem neki, mindegy volt, mit kért...

- Ezt... meg akarod vele beszélni? - kérdezi meg óvatosan.

- Bocsánatot akarok kérni tőle... de félek. Én... amint lehet, el akarok innen menni... Ha megbocsájt, talán könnyebb lesz, de ha nem, az sem baj, csak azt akarom, hogy tudja. Jobban érezném magam...

- Meg fogsz lepődni, mert bár zárkózó ember, sokat változott a jó irányba.

- Elhiszem, de... nem tudom neked elmagyarázni, mennyire rettegek itt.

- Mitől félsz?

- Attól, hogy valami olyat látnék rajta, amit nem szeretnék. Szánalmat, undort, megvetést... sajnálatot. Egyiket se akarom. Nem kell sajnálni és szánni, mert magamnak köszönhettem mindent. Nem kell szánni azért sem, amit velem tettek. Nem lettem tőle kevesebb, nem vagyok kevésbé férfi. És... tőled is félek... - vallom be neki.

- Semmi ilyesmit nem fogsz rajta látni. Tőlem miért félsz?

- Nem tudom. Vagyis... én biztos nem örülnék, ha az a férfi, akivel élek, a házba hozna egy szajhát, akihez köze is volt...

- Nem vagy szajha - közli komolyan. - Lehet, hogy az voltál, de abban a pillanatban, hogy megérkeztél a házba, megszűntél az lenni. Nincs a házban egy sem és ezen nem lesz változtatva, mivel nincs rá szükségünk - köti ki határozottan. - Nekem nincs semmi bajom veled, amíg nem akarsz ártani Asaménak, vagy nem akarsz szétszedni minket, abszolút támogatóra lelsz bennem. Egyébként nem örültem, konkrétan úgy kiakadtam, hogy összeestem, de nem azért, mert visszahozatott a házba, hanem mert akkor tudtam meg ezt, mikor már itt voltál, pedig meg szoktuk beszélni a dolgokat, meg szarul kezelte az egészet, hülyén viselkedett, ettől meg rohadt ideges lettem.

- Nem, nem akarok ártani neki, sem szétszedni titeket. Az már elmúlt évekkel ezelőtt. Volt időm végiggondolni dolgokat és megtaláltam azt, aki... akit szeretek - mondom komolyan. Nekem Aon kívül nincs szükségem másra. Én csak örülök, ha Asame is boldog és ezek szerint az. - Kérhetek valami édeset? - kérdezek rá bátortalanul és ökölbe szorítom remegő kezemet.

- Persze. Addig Shabu vigyáz rád, ne félj - mondja elmosolyodva. Aprót bólintok és figyelem, ahogy kimegy a szobából. Shabu tényleg vigyáz rám, mert a füle botját sem mozdítja arra, hogy a gazdája távozik a szobából, hanem továbbra is dorombolva fűt engem. Aranyos. Vajon Ao belemenne, hogy legyen egy macskánk? Remélem...


Deon hamarosan visszatér kezében egy tálcával, rajta egy halom édességgel. Csokival, keksszel, gumicukorral. Még házi sütemény is akad közöttük, ráadásul Ayako az egyik kedvencemet csinálta, és bár már nagyon régen ettem ilyet, még mindig emlékszem az ízére. Deon felém nyújtja a tálcát, én pedig elveszek egy sütit róla és pár szem csokit is mellé, majd azokat a fotel karfájára téve enni kezdek.

- Ez még mindig finom.

- Tud Ayako rosszat csinálni? - kérdezi kuncogva. - Ja, macska nem kaphat ilyesmit.

- Sose csinált rosszat még - mondom halvány mosollyal. - Oké, akkor nem kap. - Lassan múlni kezd a remegésem, így az utolsó kocka csokit is elfogyasztom, majd éppcsak mozdulva előhúzom zsebemből Ao cigijét és elővéve belőle egy szálat rágyújtok.

- Ennyi, nem kérsz többet?

- Ennyi elég. Már jobb - pillantok le cigit tartó kezemre.

- Mást nem tudok segíteni? - kérdezi letéve a szőnyegre a tálcát és leül. Ő is süteményt kezd falni.

- Nem igazán. A többihez már Ao kellene.

- Felhívjam?

- Az jó lenne. - Deon pedig előszedi az övtáskájából a mobilját és a füléhez emeli.

- Kérlek, gyere a szobámba Eiyához.

- Máris ott vagyok. Mi van a kölyökkel? - hallom meg a kérdését.

- Azt kérdezi, mi van veled - mondja kihangosítva a telefont.

- A remegés elmúlt, de rosszul érzem magam és fáj... ott... - válaszolok neki elszoruló torokkal.

- Semmi baj, kölyök, itt vagyok - mondja és ezzel egyidejűleg be is lép a szobába kezében a táskájával, majd egyenesen elindul hozzám. Megint óvatosan nyúl felém és kivéve kezemből a cigit nyomja azt el a hamutartóban, majd a karjaiba von. - Deon, légyszíves hozz vizet meg egy törülközőt nekem, jó? - kéri őt csendesen, Deon pedig már indul is. - Bocsánat, kisasszony - veszi ki ölemből Shabut, akinek annyira nem tetszik a dolog, de beletörődik. - Nézz rám, Ji, rendben? - Bólintok neki. - Ügyes vagy - dicsér meg elmosolyodva és combomra simítja tenyerét. Lassan csúsztatja be kezét alsóm szára alatt, majd már húzza is ki onnan. - Nem lesz gond... - mondja szelíden, nyugtatva.

- Segítsek még valamit? - kérdezi lassan közeledve.

- Azt megköszönném, mert így nem tudom átvinni a szobánkba. Kellene az elsősegélyláda és később Takashi is.

- Nyugodtan vegyétek használatba a szobám, hozom a ládát. Mikorra rendeljem ide Takashit?

- Ahogy csak tud, jöjjön. Valószínűleg felszakadt az egyik varrat, de ezt így nem tudom biztosra mondani. Tegyél az ágyra pár törülközőt, kérlek.