39.

Yajiro

Ichiro elmegy fürdeni, anya meg visszatér a bögre teával, de nem iszom bele, csak leteszem az éjjeliszekrényre és persze megköszönöm, majd mivel anyám leül mellém és hozzám bújik, átkarolom.

- Nagyon aranyos ez a fiú és igazán jóravaló - mondja nekem csendesen. - Örülök, hogy vele vagy. - Mindig kimondja a gondolatait vagy az érzéseit, ami elég mókásan jön le néha, de hálás tudok lenni neki. - Remélem, hagyod neki, hogy segítsen rendezni dolgokat benned.

- Miért, asszed, egyedül nem megy?

- Volt rá egy pár éved, fiam, és nem ment - válaszol őszintén. Durván kérdeztem, ő azonban szelíden válaszol, ezért egy kicsit finoman megszorongatom, mintegy bocsánatkérésképp.

- El sem tudom képzelni, mit akar Taoval, vagy hogy mit remél a szüleitől, de leszögeztem neki, hogy csak úgy megyünk, ha bevállalja, hogy én nem bírom befogni és a szociális érzékem is kicsit alacsonyabb az átlagnál. - Anya nevet rajtam, én pedig csak a nyakához hajtom a fejem, mert összeszorul bennem minden. Ichiro szüleitől nem tartok, legrosszabb esetben kivágnak, mint a szemetet, vagy én szedem a sátorfám, nagyon nem hiszem, hogy el tudnának jutni hozzám azok, amikkel viszont őt nagyon meg tudják bántani, amit nem akarok. Ichiro érzékeny annak ellenére, amilyennek talán tűnik és azt sem hiszem el, hogy le tudná nyelni, ha mással kufircolnék, de nem akarom kipróbálni, tényleg megbocsát-e, vagy nem. Anyu megsimogatja a fejem.

- Semmi baj, fiam - mormolja csendesen, s kedvesen a fülembe nyom egy anyai puszit, mint mindig, amikor meg akar vigasztalni olyan dolog miatt, amin csak én tudok kiakadni. - Minden rendben lesz - biztat, nekem meg fogalmam sincs, miről beszél, de ez nem zavar, maradok így és várom vissza Ichirot. - Engedj neki és beszéljetek Taoval - kéri, mire bólogatok, jelezve, hogy rendben, hiába félek tőle nagyon.

- Fáj a hasam - ismerem be motyogva. Anya erre kibontakozik az ölelésemből és a mozdulataival bír arra, hogy lefeküdjek. Engedelmesen felhúzom a lábaim és hagyom, hogy simogassa a hasam, lehunyom a szemem és hagyom, hogy ezzel megnyugtasson. Szokott csillapodni a fájdalom, ha csak arra figyelek, milyen jólesik, hogy törődik velem.

- Más is fáj?

- A mellkasom. - Nem esik több szó köztünk, anya beleveszi ezt a területet is a simogatandóba, én meg csak várom, hogy megszűnjön a szorítás. Hosszú percek telnek el így, mire meghallom az ügyvédem mezítlábas, halk lépteit, aztán leül mellém. Felpillantok rá és szinte zavarba hoz a mosolya, ezért inkább felé fordulok ezzel megszakítva anyát és úgy gömbölyödöm köré, hogy ne lássa a képem. Válaszul átkarol és finoman, gyengéden elkezdi a vállamat és oldalamat simogatni.

- Már nem fáj? - kérdezi tőlem anya. Komolyan megfordul a fejemben, hogy nem válaszolok őszintén, mert ismerem annyira, hogy akkor állhatatosan folytatni akarja majd, amit eddig csinált.

- De, egy kicsit.

- Akkor feküdj vissza, Ichiro meg segít nekem - ajánlja fel, én azonban inkább a fejemre húzom a takarót. Nevet rajtam megint, ráadásul a srácot is sikerült maga mellé állítania, mert noszogató mozdulatokkal igyekszik rávenni arra, hogy megtegyem, amire anya kért. Muszáj vagyok tehát, ezért visszahelyezkedem a korábbi testhelyzetbe, lehúzzák rólam a takarót, és hagyom, hogy mindketten nyugtatóan simogassanak.

38.

Yajiro

Elképzelésem sincs, mi történik velem, csak azt érzem, hogy egyre jobban ragaszkodom hozzá. Vele akarok lenni, a közelében, azt, hogy érintsen és szeressen. Nem pusztán azért, mert jólesik, hanem mert... már szükségem van rá. De ezt mégis hogy mondjam el Ichironak? Sehogy, és nem is akarom. Félek attól, hogy elveszítem és távol kellene tartanom magamtól, csakhogy nem vagyok rá képes, a közelében még a kínzó szükség is kerül, ráadásul bírja velem egyelőre tartani a tempót, noha ezzel nem az elején szokott gond lenni.


Asszem, finom kaját csinált, legalábbis amit érzek belőle, az finom és a teának is furcsa, de egész kellemes íze van. Végre sikerült lezuhanyoznom és hajat is mosnom, mert nem akartam láztól büdös lenni, ám mindez az egész kimerített, ezért hamar elnyom a fáradtság, noha előtte még sikerül megfognom Ichiro kezét. Szeretném, ha velem maradna, ha én kellenék neki tényleg, nem csalódna bennem, nem ábrándulna ki belőlem... Szeretnék olyan boldog lenni, mint évekkel ezelőtt, annyira együtt lenni valakivel, mint Taoval és talán ezzel a sráccal menne, csak félek, hogy valami miatt nem sikerül. Hogy valami miatt elvesztem, miután megszerettem és megszoktam, hogy mellettem, velem van.


Most nem az a fojtó ölelés és szorítás talál meg, hanem az, hogy bárhogy rohanok, bárhogy kapkodom, nem érem el azt, amiről tudom, hogy az életem múlik rajta. Nem látom pontosan, még az alakjából sem tudok következni, hogy mi után is loholok pontosan, csupán biztos vagyok benne, hogy vége mindennek, ha nem sikerül megszereznem és a magaménak megtartanom. A tüdőm szúrni kezd, légszomj támad rám, a fájdalomtól és a félelemtől elsírom magam, a lábaimba görcs áll, végül kiabálva próbálok valami segítséghez jutni a nagy büdös semmitől, mint egy idióta. Tudom, hogy vége, elszúrtam, mégis meg kell próbálnom ezt az utolsó, kétsgébeesett, ingyenes lehetőséget. Ebből az lesz, hogy nekiáll egy láthatatlan kar sinomagtni, mikor teljesen eltűnik előlem a megszerzendő valami, majd a semmiből valaki a nevemen szólít. Halálra rémít. Aztán arra kér, hogy ébredjek fel, ami azért már gyanús lesz és néhány rázással és némi szóáradatot követően felpillantok, méghozzá Ichirora, aki nem túl nyugodt, hogy már másodjára volt rémálmom. Amint teljesen magamhoz térek, megpróbálom megnyugtatni, ahogy ő is engem, és elkezdem simogatni.

- Mit álmodtál? - kérdezi azonnal, és teljesen magához húz. Átkarolom, fejem a vállához fúrom és beleszuszogok a bőrébe.

- Nem értem el... nem tudtam megcsinálni...

- Micsodát? - kérdezi azonnal, ringatva engem.

- Nem tudom... Fogalmam sincs, mi volt az, csak el kellett érnem...

- Semmi baj, itt vagyok. Csak rossz álom volt.

- Ne haragudj, hogy felkeltettelek - kérek bocsánatot. Szegény Ichiro elég kiadósan szív miattam, pedig próbálok ura lenni a helyzetnek, azonban ez egyáltalán nem sikerül véleményem szerint.

- Semmi baj, nem haragszom - ismétli meg komolyan. - Viszont egy hűtő zuhanyt kilátásba helyeznék - mondja ki csendesen.

- Ne... nem akarom... - nyöszörgök, pedig lüktet a fejem és szédülök is, libabőrös leszek még a hideg gondolatától is, bár ezek szerint én vagyok forró, nem a levegő hűs.

- Valahogy le kell vinnem a lázad és a gyógyszer láthatóan nem segít - beszél lágyan, biztatóan. Csak a fejem rázom, jelezve, hogy továbbra sem akarom és a fejemre húzom a takarót. - Sajnálom - mondja komolyan és lehúzza rólam a takarót, majd az ölébe vesz minden erőtlen tiltakozásom ellenére és elindul velem kifelé. Menet közben már nem hadakozom, mert nem szeretném, hogy elejtsen, a vízsugártól pedig elhúzódom, míg van hova, ám a csempe még hidegebb. Küzdök a csontomig hatoló hideg ellen, kapkodom a levegőt, végül nyöszörögni és sírni is elkezdek, mert ez kábé mindennek a legalja. Szeretnék elszaladni, csak a lábamban nincs annyi erő, hogy megtartson, így Ichironak végül a tálcából kell felszednie, majd vacogva, vadul remegve várom ki, míg gondosan megtörölget a víz elzárása után, végül visszapakol az ágyba, mellém bújik és bocsánatkérőn törleszkedik hozzám. Úgy látom, sajnál, ami bánt, mert nem akarom, hogy sajnáljon. Inkább hátat fordítok neki, ám vágyom az érintésére, a vele való összesimulásra, ezért addig hátrálok, míg a hátam a mellkasát nem érinti, ő meg átkarol és szorosan tart meg. Hamarosan ráfogok kezére, mintegy biztosításként és folytatom a csendes pityergést. - Miért sírsz? - kérdezi halkan, de az ő hangján is hallható a sírás. Holnap követelni fogom, hogy hazavigyen, mert nem akarom teljesen kikészíteni.

- Nemt’om... - mondom szinte suttogva.

- Én sem - kuncogja el magát és nyom egy puszit a tarkómra. Próbálom abbahagyni, ám nem megy. Kifújom az orrom, iszom pár korty teát, aztán visszahelyezkedek és simogatni kezdem Ichiro kezét. Tetszik... Úgy értem, nem csak kívánalom szempontjából, hanem valahogy máshogy is. - Kicsit jobb?

- Aha...

- Ne haragudj rám - kéri csendesen.

- Nem értem, miért kérsz bocsánatot - bukik ki belőlem csodálkozva.

- Mert bepakoltalak a víz alá, pedig kérted, hogy ne. Sajnálom, csak nem tudtam jobbat. - Egy pár pillanat gondolkodás után szembe fordulok vele és az arcára simítom a tenyerem, meg a szemébe nézek.

- Nem haragszom - mondom ki komolyan. Sírt, ami nagyon bánt, ezért puha csókot lehelek a szájára.

- Szeretlek, Yajiro - jelenti ki csendesen, őszintén. Ha tudná, hogy mennyire boldoggá tesz és mennyire tud ez nekem fájni...! Odabújok hozzá teljesen, arcom a szegycsontjához fúrom, átölelem, ahogy tudom és megpróbálok visszaaludni.


Mikor újra kinyitom a szemem, már világos van és én egyedül vagyok az ágyban, ami megriaszt. Felpattanok és aggódva nézek körül, majd kiugrom az ágyból és elkezdem keresni Ichirot, azonban sehol sincs, üres a fürdő, a konyha, bennem pedig eluralkodik a pánik, hogy elüldöztem a saját otthonából. Visszamegyek a hálóba, hogy felöltözzek és elhúzzam a csíkot, ám mikor már félig megvagyok, észreveszem a papírcetlit az éjjeliszekrényen, ami mintha múlt éjjel nem lett volna ott. Írt egy üzenetet, hogy bement a munkahelyére némi melóért és hoz reggelit is, s a végére odaírta, hogy negyed tízkor kelt ez a fecni, vagyis hamarosan itt lesz. Jó ég, muszáj levetkőznöm, mielőtt félig felöltözve talál, mert kapok a fejemre! A ruháimat visszateszem oda, ahol voltak, én jófiúsan bebújok az ágyba és iszom a teából is, majd elpockolva magam várom, hogy az ügyvédem befusson.


Talán negyed óra telik el, mikor végre bedugja a fejét a szobába, s én örömmel mosolygok rá. Olyan jó érzés fog el...

- Jó reggelt! - köszön be vidáman és már jön is hozzám, s megcsókol. Átfogom a nyakát, hogy teljesen magamra húzzam, majd átölelem. Nem tudom, min kuncog, ám azzal, hogy hozzám bújik, lényegtelenné is teszi ezt.

- Jó reggelt - köszöntöm Ichirot. - Sok munkád van?

- Nem vészes, főleg olvasgatni kell majd.

- Megnézhetem őket?

- Ha nem beszélsz róluk senkinek, persze. Nem nagy dolgok, de elvileg titkosak.

- Jó, nem fogok beszélni róluk - ígérem meg és elkezdem simogatni őt.

- Akkor ezek szerint dolgozhatok melletted, szuper - állapítja meg vidáman és nyom is egy csókot a nyakamba. Nem hiszem, hogy nagyon felhúzni akart ezzel, de sikerült feltüzelnie, ezért a kezét megfogom, behúzom a takaró alá és ráirányítom a szerszámomra. - Hm... ezek szerint duplán éhes vagy - konstatálja egy vigyorral, de csak megsimogatja a férfiasságomat.

- Rád jobban - osztom meg vele.

- Milyen értelemben is? - kekeckedik, de csókokat mér a nyakamra.

- Nem nyilvánvaló? - kérdezek vissza játékosan, kacéran.

- Végülis... nem? - Húz tovább, ezért nekikezdek a takaró eltávolításának kettőnk közül. Segít benne, aztán letol az ágyra, de nem zavartatom magam, ettől még ki tudom gombolni az ingét és el tudom kezdeni tappancsolni a testét. Szinte gyakorlottan bújtatom ki a gombokat a lukukból, amit Ichiro hagy is, közben csókolja a nyakam és vállam. Nem próbálom meg lesimítani róla a ruhadarabot, mert tetszik, hogy lóg róla lefele, helyette besimogatok alá a hátára kúszva, míg adok pár csókot a nyakára, végül hasát megcirógatva jutok el a nadrágjához, hogy azt is kibontsam. - Mohó vagy - közli mosolyogva, aztán lesmárol, amiből végül mély csók lesz. Más Ichiroval lenni, mint a többi fickóval, figyelmes, odaadó, gyengéd, de szenvedélyes. Fontos neki, hogy ne okozzon nekem fájdalmat, ne bántson, én is élvezzem és bár megvannak az elvei, vagy mijei, azért bele lehet rángatni sok mindenbe, mert kíváncsi és nem is nagyon bír nekem ellenállni, amit őszintén szólva nagyon élvezek, s ki is használom. Előszedem a hímvesszőjét és máris simogatni kezdem. Igen, mohó vagyok, méghozzá meglehetősen. Ezzel asszem, az ügyvédem nincs így, mivel csak csókolja a nyakam és mellkasom, s bár simogat, gondosan elkerüli az ágyékom. Hogy ösztönözzem, előhalászom a síkosítót és egészen a vállamig húzva emelem fel a lábaim. - Lassíts - kéri elkuncogva magát. - Hosszan szeretlek élvezni - közli könnyedén, újabb csókot követelve, amit persze meg is kap.

- Este oké, de reggel már kanosan ébredek - panaszolom neki, ám semmi mást sem teszek, még a lábaimat is az oldalához simítom, hogy megpróbáljam teljesíteni a kérését és lassítsak kicsit.

- Az nem baj, amint látod, nekem sincs ellenemre a dolog, de nem kell elkapkodni. Szépen lassan haladunk. Tudod, hogy nem okozok csalódást - búgja a fülembe, majd belenyalogat. Csiklandoz a nyelvével és én elhúzódva nevetek.

- Pont azért akarom annyira veszettül, mert nem okozol negatív csalódást, pozitívat viszont annál többet - közlöm vele incselkedőn.

- Na figyelj, az aktuson kívül sok más dolog is van, amit élvezhetünk, most meg időnk, mint a tenger. Szóval...

- Tudom - jelentem ki. - Akkor? Mit akarsz tenni? - faggatom kacéran.

- Csókolni, érinteni, simogatni, harapdálni, nyalni, aztán pedig alaposan megdugni - válaszol rezzenéstelen képpel. Elnevetem magam és elkezdem cirógatni a mellkasát.

- Ííígy? - kérdezem ártatlanul.

- Alakul - válaszol elvigyorodva és csókba von, miközben bejárja az oldalam.

- Jó-jó... de akarlak...

- Mennyire?

- Égetően - felelek őszintén. Ezt követően megkapom, amire vágyom, síkosítót tesz az ujjára és belém tolva kezd el ujjazni, de másik kezével simogat továbbra is, s kapom a csókokat is folyamatosan. Borzongva, megadóan szuszogok, nem hagyom abba a teste érintését, majd egy kicsit lejjebb túrom rajta a nadrágot és farkával is eljátszom, noha igyekszem nem túlfeszíteni a húrt, mert abban benne vagyok, hogy hosszan dugjon meg, azt szeretem én is. Nem nagyolja el az előkészítésemet és a játékomtól néha felnyög és megborzong, ám ráfog a csuklómra, mikor már feszül mégis az a húr, ezzel kérve, hogy hagyjam abba, így nem feszegetem a dolgot, inkább a bőrén cirókázok és kalandozok. Most nem siettetem, hagyom, hogy az ujjaival dugjon meg, közben túrom a haját is és markolom vállán az inget.


Nem telik bele sok, hogy teljesen felkészült legyek az aktusra, Ichiro meg már keni is be a férfiasságát és belém nyomul. Nem hallottam óvszercsomagolás szétbontását... A dolog egy kicsit meglepetten ér és óvatosan meg is tapogatom a farka tövét, hogy megbizonyosodjak róla, ez kimaradt. Azért jól sikerült felhúznom, ha kifelejtette, de végülis már ez előtt is nagyjából mindegy volt. Ha ő nem problémázik semmin emiatt, én nem fogok, vele nincs kifogásom az óvszer nélküli szeretkezéssel. Nem mintha Taon kívül bárkivel is csináltam volna így... Érdekes lesz, azt hiszem.


Kissé, asszem, félénkebben simogatok végig fenekén és csípőjén, amit kérdő pillantásokkal honorál, ezért inkább úgy fordítom a csípőm, hogy könnyen elkezdhessen megdugni és ujjaimmal finoman húzom magam felé, ezzel kérve, hogy tegye is meg. Levegőért kapok az első lassú, határozott és mélyre hatoló lökéstől, szétárad bennem a bizsergés, kiráz a hideg, aztán már kapom is az újabb csókot a számra. Egy ideig visszacsókolok, simogatom, aztán csak az ingébe való kapaszkodás marad, s Ichiro is lassan fokozza a tempót. Kéjesen mozgatom a csípőm és vonaglok alatta, élvezzük egymást, hallgatom a megkerülő hangját, néha erőt veszek magamon és felpillantok rá, hiszen festői látványt nyújt, ahogy bennem jár egyre mélyebbre lökve a farkát, s mikor a dugási szögön is kicsit változtat, kész, én elveszek a gyönyörben. Nem bírom sokáig ezt, túlságosan jó, hangosan zihálva, néhányat nyögve élvezem, mígnem nem tudok levegőt se venni és az orgazmus átráng rajtam. Még néhány lökés érkezik belém ezalatt is, ami kifejezetten erősít az élvezetemen, aztán Ichiro hangos nyögéssel csatlakozik hozzám.


Homlokát a mellkasomnak támasztja és remegve kapkod levegőért. A kezeim rászorultak az ingére, noha már erőtlenül lógnak, csupán a görcs miatt kapaszkodom az anyagba, a lábaimmal reszketve ölelem a srácot és hevesen szuszogok én is. Lassan húzódik ki belőlem, s ahogy felpillantok rá, úgy látom, bocsánatkérő képpel néz rám és mondana is valamit, ám a zihálástól nem tud. Majd kiböki, ha akar valamit, én csupán óvatosan leteszem a tappancsaimat az ágyra és szokom ezt a különös érzést, amit a belém élvezése okoz. Azt hiszem, valahogy ki kell jutnom a mosdóba...


Ichiro arcán ugyanazt a megszeppentséget látom, mint ami az enyémen is lehet, de legalább végre sikerül eleresztenem az ingét, bár a művelet nem valami fájdalommentes. Beszorítom a hátsóm ezután, majd feltolom magam és lopok tőle egy csókot, amit gyengéden viszonoz és végigsimogat rajtam. Vetek rá egy elnézést kérő pillantást, azzal megkísérlek kiszállni az ágyból tényleg. Hagy eltűnni a fürdőben, én pedig némi ügyetlenkedést követően megszabadulok az élvezetétől és a fejem fogom a vécén ülve. Nekem is túl kell jutnom ezen, mert erre még csak ötletem sincs, hogyan kellene kezelni, sokáig azonban nem időzöm, rendbe teszem magam, mert Ichiro képes kiakadni semmiségeken, majd visszacaplatok a hálóba. Az ügyvédem a hátán fekszik az ágyban, én meg odafekszem mellé.

- Ne haragudj - suttogja csendesen, egészen hozzám bújva.

- Miért haragudnék? - kérdezem értetlenül.

- Hogy nem figyeltem oda.

- Csak figyelmetlenségből dugtál meg gumi nélkül? - kérdezek rá meglepetten.

- Inkább hévből és vágyból - ismeri be. - Érezni akartalak és nem gondolkodtam.

- És most miért gondolod, hogy ezért én haragszom? - faggatom értetlenül, mert nem látok rá okot, hogy haragudjak bármiért is.

- Azt hittem, ki fogsz akadni - ismeri be,

- Nem, egyáltalán nem tudom, min akadhatnék ki. Kicsit kellemetlen volt, hogy nem tudtam, mit csináljak, de megoldottam - ismerem el.

- Annyira jó volt - vallja be.

- Akkor meg főleg nem értem - válaszolom, majd felülök és magunkra húzom a takarót. - Csak mondd meg, hogy mit csináljak a szex után, mert nem vagyok benne biztos, hogy mindig eljutok a mellékhelyiségig - kérem Ichirot, mire kérdő fejet vág. - Mit nem értesz?

- Hogy érted, hogy mit csinálj?

- Hát... az élvezeted nem fog bent maradni...

- Akkor kijön? - kérdezi még mindig értetlenül. Kínomban elröhögöm magam.

- Nyilván. Egyébként meg kéne mosakodnod - teszem hozzá. - Nem azért, mert büdös vagy, vagy valami, hanem mert nem túl egészséges így szexelni szerintem - magyarázom is meg ügyetlenül.

- Terveztem, csak gondoltam, megvárom, míg visszajössz - vallja be. - Egyébként hidd el, hogy van elég ágynemű, ha cserélni kell.

- Szerintem nem muszáj ezt a megoldást választani - mondom neki egyszerűen. - Na menjél! - küldöm, mert különben sose mozdul meg.

- Nézd már, kidob a saját ágyamból - neveti el magát, de megy és le is zuhanyzik, hiszen illatosan jön vissza. Behúzom magam mellé, aztán a mellkasára fekszem és átkarolom az oldalát, mire még jobban a testéhez húz, ahogy átölel.


Szeretek vele lenni. Még az is jó, ha nem beszélgetünk, kielégítő a mellkasán feküdni, hallgatni a légzése és a szíve ütemét. Kedvtelve simogatom meg izmos testét, valahogy kis büszkeség van bennem, hogy ez a minden tekintetben remek fickó engem akar és persze nem kerül el a félsz, hogy ez egyszer majd változik. Nem kéne már most ráparáznom, ezt Ichiro is mondta, azonban én nem akarom úgy megszeretni, hogy tudom, egyszer elhagy. Érzem a simogatásából, hogy szeretettel nyúl hozzám, hogy ő teljesen más, mint a többi srác, akikkel lefeküdtem, másképp bánik velem, tényleg fontos vagyok a számára...


Megkordul a gyomra, méghozzá elég hangosan, mire csókot nyomok a mellkasára. Nem mondom neki, hogy menjen enni, mert még a végén megint megkapom, hogy kidobom az ágyából, inkább lefordulok róla, a hátam dugom oda hozzá és elpockolom magam a takaró alatt, így el tud szakadni tőlem, engem amúgy is húz be a fáradtság. Kiszáll az ágyból, aztán finom illatot érzek meg, bár nem túl erősen. Péksüteményekét, ami felkelti az érdeklődésem és kitörli az álmot a szememből, ezért érdeklődve felülök. Naná, hogy annyit hozott be, hogy mindkettőnknek elég legyen és hagyja, hogy vegyek én is. Megint nekidőlök egy kicsit, miközben kajálok, valahogy jólesik még ilyenkor is hozzáérni, Ichirot meg nem zavarja, nem húzódik el, inkább megkínál a saját péksüteményeiből is, így végigkóstolhatom az egész kínálatot. Végül hoz be friss teát is, amiből iszom is egy fél pohárral, majd gondolok egyet és ráfordulok a lábaira a takaró alatt, adok egy puszit a hasára, aztán az ölébe hajtom a fejem. Nem bánja, kényelmesen elhelyezkedik, majd a hajam és az arcom kezdi simogatni.

- Ha elalszom, nyugodtan szabadulj meg tőlem - mondom neki csendesen.

- Mit szólnál, ha inkább behoznám a munkám és akkor maradhatsz itt, csak majd anyukádért kell elugranom.

- El kell ugranod anyámért? - kérdezem meglepetten.

- Igen, ígért neked húslevest - árulja el.

- Úgy összekócolom azt a nőt...! Ahelyett, hogy pihenne...

- Aggódik érted és félt. Egyébként tegnap már sokkal jobban volt. Azt beszéltük meg, hogyha bármi segítségre van szüksége, felhív.

- Rémes. Azért majd szólj, ha a te segged is fogdosni kezdi - vetem oda játékosan Ichironak, miközben lefordulok a lábairól -, mert akkor a körmére kell néznem.

- Félsz, hogy elcsábít? - kérdezi meg kuncogva, amin jót röhögök.

- Talán attól nem kell tartanom, de néznék egyet, ha tapogatná a hátsód, mint az enyémet szokta.

- Csak a szeretet jele, vagy nem? - érdeklődi meg, de picit megjelenik a pír az arcán.

- Anyám nagyon huncut nő, szóval inkább a tetszés. Igazából csak ugratlak vele, még sose láttam, hogy valakit megtapizott volna, de ha egyszer oda jutsz, tudd, hogy kifejezte maximális megelégedettségét - árulom el elröhögve a végét, mert nagyon szórakoztat, ahogy Ichiro zavarba jön. - Azon meg ne lepődj meg, hogy az enyémet taperolja, szokása - teszem hozzá vidáman.

- Ígérem, rá nem leszek féltékeny - kuncogja el magát. - Egyébként utólagos engedelmeddel megölelgettem - ismeri be.

- Az jó - mondom elmosolyodva. - Anya nagyon tud szeretni, a legtöbb barátomat szerintem megölelgetné pusztán azért, mert csípi a fejüket.

- Tulajdonképpen így, hogy én öleltem meg, olyan jó volt - próbálja megfogalmazni. Nem igazán értem, hogy mit akar ezzel, inkább csak mellékucorodok és megsimogatom a combját. Ha jó volt, annak én örülök, anyu is biztosan élvezte. Tetszik neki Ichiro, szerintem meg is kedvelte, úgyhogy nekem tulajdonképpen ez így kifejezetten bejön. - Segítesz a munkámban? - kérdezi meg kisvártatva, mire felpillantok rá.

- Ha tudok... - Bár én kétlem, de legalább belekukkolhatok az aktáiba.

- Helyesírással hogy állsz? - kérdezi kuncogva.

- Átlagos a helyesírásom, nem vagyok belőle hú de jó, ám megbuktatni se akartak. Miért?

- Mert a titkárnőmé viszont pocsék, így időnként azt is kell javítanom.

- Ne mááár! - röhögök fel. - Akkor minek alkalmazod?

- Mert gyors és mert a főnök lányának a barátnője - adja meg a választ.

- De legalább tanítgatod, hogy később ne legyen vele gondod?

- Igyekszem, úgy szoktam, hogy javítom a dolgait és kap belőle fénymásolatot, meg próbálom szoktatni a nyelvezetre is.

- Érdekes lehet...

- Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy sokáig maradna - vonja meg a vállát. - Kedves lány, egyéb baj nincs vele.

- Önszántából fog menni, vagy a cég megoldja, hogy elkerüljön?

- Önszántából, érzi, hogy ez nem neki való, nem is szereti igazán, csak amíg befejezi a tanulmányait, kell segítség a számára. Nincs is benn minden nap, meg általában délután dolgozik igazán, délelőtt gyakran kéri el magát az óráira.

- Jó, hogy így segíti azért a cég őt, hogy elengedi és gondolom, megértő is vagy vele.

- Van, amit muszáj ráhagynom, de sok mindent magamnak csinálok. Gépelek olyan gyorsan, mint ő, ezzel nincs baj, a céghez meg nekem kell lejelentenem, mennyit volt bent, ez a megállapodás, úgyhogy általában többet szoktam bemondani, mint amennyit benn is volt.

- Rendes tőled.

- Az én fizum jóval magasabb, mint amire szükségem lenne, az övé meg nagyon nem, így nincs miért sajnálnom tőle ezt. Annyi plusz munkát meg nem ad, hogy belegebedjek.

- Nem mindenki áll hozzá így, sőt, mondjuk úgy, nem ez az átlag.

- Nem is szeretnék az átlag lenni - ismeri el.

- Az jó. Na mit segítsek? - kérdezem kicsit izgatottan.

- Hozom - kuncogja el magát és egy rakat anyaggal tér vissza, majd kettéveszi a stócot. - Ezekben tudom, mi van, csak javítani kéne a helyesírást. Ezeket muszáj vagyok én olvasni, mert nem az enyémek. - Elkuncogom magam.

- Jól van. Mivel javítsak és hogyan?

- Ceruzával és húzd alá, írd fölé, én úgy szoktam. - Kapok hozzá ceruzát is, mire újra felkuncogok.

- Nem macerásabb így, mint gépen?

- Nekem könnyebb, mert így jobban látom, vagy nem tudom. Gépen sokkal lassabb vagyok ilyen téren.

- Oké - egyezek bele, aztán elkezdem ellenőrizni a szöveget. Jogi blabla, ami annyira nem kellemes, de a második oldal után már kezdek hozzászokni. Azért nem irigylem Ichirot, hogy mindig ilyeneket kell olvasgatnia. Persze gyorsabban is halad nálam, úgy kétszer, meg máshogy is csinál valamit, mert kiemel, áthúz és belejavít, ír saját jegyzeteket is valami noteszba, de nem kapkodok, nem akarok csak azért rontani, mert sietek.

- Nagyon uncsi? - kérdezi meg olyan fél óra múlva.

- Nem, csak fárasztó.

- Ebben egyetértünk, de lassan majd megszokod és könnyebb lesz.

- Nem biztos, hogy ma még sokat meg tudok csinálni - mondom meg őszintén, mert bár szeretnék segíteni, fáradt is vagyok és kezd fájni a fejem.

- Nem gáz, ez a heti adagom, ráér - mondja megértően.

- Reméltem, hogy nem ma kell befejezni.

- Nem, természetesen. Nekem sem fog menni.

37.

Yajiro

Nem tudok elaludni. Már nem szédül a fejem, nem vagyok úgy felhúzva, mint korábban, nem pezseg a vérem, nem szédülök, nincs velem a felhőtlen vidámság és az afelett érzett érdektelenség, hogy mi lesz ezután. Nem, most pont ellenkezőleg, nincs bennem semmi, csak úgy érzem magam, mint akit jól mellkasba vágtak, és megteltem félelemmel, hiszen nem elég, hogy Ichiro komolyan gondolja ezt az egészet velem, valamit nagyon jól csinál, mert kicsit mintha én is elkezdtem volna változni, ragaszkodni hozzá. Önkéntelenül teszek olyasmiket, amiket mással nem, egyfajta érzelmi kapcsolat alakul részemről is, amiből nem tudom, valamikor lesz-e szerelem, de az biztos, hogy fájna a kudarc. Jó ember, sokat tesz értem, tényleg törődik velem, és nem olyan megoldást keres, ami neki is kényelmes és én sem keveredem nagyobb slamasztikába a kelleténél, hanem próbálja komolyan megoldani a velem kapcsolatos gondokat. Nem lát bolondnak, sérültnek, sem félkegyelműnek, hanem őszintén szeret.

Nagyon rég nem éreztem magam igazán fontosnak és becsesnek, de ő, úgy érzem, valóban annak tart. Ettől rám tör egy olyan vágy, ami évekkel ezelőtt nem: nyitni felé. Megismerni, felfedezni, közel engedni, és hagyni, hogy szeressen, hagyni, hogy... valami megtörténjen. Talán Ichiro ki tud szakítani abból, amibe belekerültem, le tud kötni, újra elmúlik a kényszer és a késztetés, az örökös kell és akarom, a muszáj és a nincs más út. Vagy ez hiú ábránd? Annyira valóságos, ahogy a kezét fogom és ő az enyémet. Nem érzek sürgetést, nem érzek kínzó sóvárgást, ellenben érinteni akarom. Cirógatni, végigkövetni az izmait, kitapogatni a bőre egyenetlenségeit, s minél többet járok be kezemmel testéből, annál többre vágyom. Szexuális vágy nélkül nagyon ritkán nyúlok hozzá valakihez, és nem arról van szó, hogy nem tartom őt kívánatosnak, csupán most nem az kell, hogy minél hamarabb az élvezetig hajszoljon valahogy, hanem az, hogy ő is engedjen nekem. Nem, nem is az, mert ő enged, hanem hogy én megpróbáljak tényleg nyitni. Annyira más, mint Tao, a vele töltött idő mégis kísértetiesen hasonlít ahhoz a könnyű, kellemes és boldog időszakhoz. Ichiro izmos, szikár, erős, romantikus seme, aki képes tejben-mézben megfürdetni azt, akiért odavan. A tenyerén hordoz engem, elkényeztet és csupán reméli, hogy képes leszek vele maradni, engedni, hogy szeressen. És az a furcsa, hogy képes vagyok. Tetszik nekem, és nem csak a teste, hanem ő. Vonzó pasi remek külsővel, mások irigyelhetnének, amiért engem akar, főleg, mert nincs bennem semmi különleges, az ő izmaihoz képest az enyémek satnya semmik, fele annyira nem nézek ki jól, mint ő, de ami igazán fontos, hiszen hiába szép az alma, ha belül rohad, hogy őszinte és igaz ember. Tud szeretni, türelmes, megértő, elfogadó, odaadó, kedves, figyelmes és kitartó. Olyan, akiről el tudom hinni, hogy nem fog hátat fordítani nekem. Úgy három éve ismer, sokat látott már az árnyoldalamból, és mégis engem akar a párjának. Nem csupán az ágyába kellek betétnek, melegítőnek, ráadásul nem durva, nem erőszakos, ellenben tüzes, szenvedélyes és nyitott.

Rengeteg pozitív tulajdonsága van ennek a srácnak előttem, és úgy érzem, nem tudok elég jó lenni, hogy hozzá való legyek. De szeretnék. Annyi sok év után meg akarok szabadulni mindattól, amit elvesztettem, noha nem tudom, valaha képes leszek-e megbocsátani magamnak a hibáimért, Ichiro azonban nem vádol, nem haragszik, nem vet meg, nem néz le...

A mellkasához nyomom a képem, és hosszú percekig küzdök magammal, végül nem bírom tovább, és újra sírva fakadok. Félek, hogy őt se tudom megtartani és fáj még mindig a múlt. Nem tudom, mit csináljak, azt sem tudom, mi történik velem. Megzuhantam és nem értem, miért. Örülnöm kellene, mert egy remek ember szeret, és örülök is, de annyira összezavarodtam. Meg vagyok ijedve, vagy mi a franc. Nem tudom, passz...

Elképzelésem sincs, Ichiro mit gondolhat. Az tuti lejött neki, hogy ez nem szokványos viselkedés tőlem, ennek megfelelően szorosabban fog át, egy picit megringat, aztán kedveskedőn simogatni kezd, én pedig még jobban úgy érzem, mintha belülről szaggatnának szét. Érzem, hogy aggódik, abból, ahogy fog, még számomra is érezhető, hogy biztosítani próbál róla, hogy velem van, talán beszélhetnék neki, de nem megy. Nem tudom megfogalmazni azt, amit érzek, még magamnak sem, pedig szeretném.

Ichiro a hajamba csókol, mire elhúzódva tőle a hátamra fordulok és megtörlöm a szemeimet. Nem ártana orrot is fújnom, de nincs kedvem megmozdulni ezügyben, így csak megszabadulok az alsónadrágomtól is, mert zavar, hogy rajtam van és becsukva szemem ráfogok a farkamra. Ha Ichirot zavarja, amit csinálok, majd kitalál valamit, nekem ez most kell, így nyugodtan kezdek dolgozni magamon. Alig fogok hozzá, felém fordul és közel húzódva hozzám gyengéden elkezd cirógatni, s csókot nyom a vállamra. Igazán jólesik, kellemes ködbe burkol ez az egész helyzet és egy sóhaj is kiszakad belőlem. A srác mellettem nem hagyja abba, lassan halmozza a csókokat a vállamra és a nyakamra, keze pedig rendíthetetlenül halad tovább a testemen, amit viszonylag sok idő múlva átjár a kéj, az izmaim megfeszülnek, s lihegve, a hangomat elfojtva élvezek el, majd szuszogva terülök el, bár hogy az ágyon, vagy az éterben, azt nem tudom. A simogatást érzem, amiből ölelés lesz és a bőrömre halmozott csókok is apró puszikká szelídülnek, amitől felolvad bennem valami, de kellemes érzetet nyújt, öröm van bennem.

Ichiro csókjai ráégnek a bőrömre, ráadásul valamit kitalálhatott, mert elindul lassan lefele rajtam velük. Gyengéden csókol végig a testemen, majd lenyalogatja hasamról az élvezetemet. Nem nyitom ki a szemem és nem nevetek rajta, holott valahol mindkettő bennem van, helyette tiszta kezemmel megsimogatom a vállát. Olyan bolond... A bizonytalanság, ami felfedezhető volt a mozdulataiból egy nagyon picit, elmúlik attól, hogy hozzáérek és végül csak felkuncogok halkan. Azt hiszem, ez a dinka annyira szeret, hogy még az élvezetem ízét is szereti, vagy én nem tudom, mindenesetre felemelkedik és megcsókol. Szelíden, lassan és gyengéden viszonzom neki, aztán amint elnyugszik mellettem, félig a testére fordulok és végigsimogatok oldalán és csípőjén. Nem tudom megkérni őt arra, ami a szívemben és nem tudok neki semmit mondani, de remélem, érzi, jó úton haladunk. Úgy érzem legalábbis, hogy az, ami felé elindultunk az jó... nagyon jó.

Reggel szokott módon háttal fekszem neki, de simulva testéhez. Fáradt vagyok és álmos, nincs is reggel már, dél fele közelebb van az óramutató, mint a héthez, ebben a fényerőből biztos vagyok. A fejem zúg, fázom, pedig nyakig húztam a takarót, alig látok ki a fejemből. Muszáj papírzsebkendőt kerítenem, különben megfulladok, ezért nekiállok kutatni, amitől az ügyvédem is megébred. Segít pézséhez jutni, majd miután megszabadultam a takonytól, elkezd megvizsgálni, utána meg veszettül elkezdi túrni a farmerom.

- Te mit csinálsz? - kérdezem bedugult orral. Jó, szarul vagyok, de nincs szükség mentőre, egy kis megfázásba senki se halt még bele normál körülmények közt.

- Felhívom anyukádat, hogy ne ijedjen meg, de nem mész, mivel így ki nem engedlek innen. Meg megkérdezem, hogy ő mit szokott adni neked - közli komolyan. Hű, de begyulladt! Kicsit mókás, mégis tetszik.

- Higgadj le - kérem komolyan. - Reggeli szarul lét, nem para, kell egy láz- és fájdalomcsillapító, egy bödön tea, meg szabad út a vécére, egyébként ágyban maradok nyakig betakarózva, és hamarosan jobban leszek, utána meg elmegyek a boltba, két óra nem sokat számít, anya meg pihenjen csak.

- Szó sem lehet róla, akkor inkább úgy, hogy én szépen bebumlizom oda, anyukádat leültetem, ugrálok én helyette, de te ágyban maradsz egész nap - ajánlja fel komolyan, mire elröhögöm magam, de kénytelen vagyok megfogni a fejem, mielőtt lerobban a helyéről. Lehet, megegyezünk ebben...

- Csinálsz nekem teát és hozol fájdalom- és lázcsillapítót? - kérdezem ezzel egyben kérve is őt.

- Persze - válaszol megenyhülve egy kicsit, de tényleg elviszi a mobilomat, szóval biztos beszél anyámmal, amíg teát csinál, és az istenek se beszélik le arról, amit elhatározott. Nem sokkal később jön vissza gyógyszerrel, vízzel, hiszen a tea még készül. - Anyukád belement az alkuba, úgyhogy rendberaklak, aztán bemegyek hozzá. Addig meg aludj, jó?

- Nem kell kétszer kérni - egyezek bele elvéve tőle a pirulát és a poharat, majd lehajtom a vízzel együtt a bogyót. - Kösz.

- Azért kapsz egy lázmérőt is, amint rájövök, hogy hova tettem el.

- Felesleges - mondom neki kuncogva. - Megmaradok.

- Akkor is, hiszen beteg vagy. Pihenned kell, kaját hozok haza, meg most csinálok neked reggelit.

- A teát se biztos, hogy ébren meg tudom várni - árulom el őszintén. - Jobban jársz, ha leülsz mellém, míg ébren vagyok, aztán majd eszek veled, ha hazajöttél.

- Rendben van. - Lehuppan mellém és megsimogatja az arcom, én meg közel csúszom hozzá, átkarolom a derekát és fejem a vállára hajtom. Vágyom a közelségére... - Hozzak valami szert hazafelé a patikából?

- Nem, nem kell. Vitaminos dolgokat szoktam enni, olyan nem nehéz kajákat, pihenek, kúrálom magam és elmúlik - válaszolok csendesen.

- Rendben. - Lehajol hozzám és csókot nyom a homlokomra. - Egyébként kit takar a Picúr? - Anyu az első a telefonkönyvben, szóval ezek szerint Ichiro végignézte az egészet, én azonban valahogy csak vigyorogni tudok rajta.

- Tao - mondom meg egyszerűen a választ. Pici, nem? Dehogynem, s bár eredetileg "Picim" volt, a Picúr is teljesen illik hozzá.

- Világos - kuncogja el magát. - Bocs, hogy beletúrtam a telódba. - Most azon gondolkodom, van-e kompromittáló dolog a telefonomban még? Asszem, akad... Vagy húsz-huszonöt sms Uechitől még abból az időből, mikor együtt éltünk, de ugyanilyen számú minimum idegenektől, egy pár van Chiakitól... Lehet, törölnöm kéne az összeset a fenébe, ha Ichiro ennyire kíváncsi, de tulajdonképp szórakoztat.

- Az üzeneteim is érdekeltek? - heccelem őt.

- Nem néztem bele másba - mondja meg őszintén.

- Törvénysértő tett lett volna, nem? - kérdezem játékosan, de visszafekszem az ágyba, és az államig húzom a takarót, mert így kényelmesebb.

- Ez attól függ, mivel nem tiltakoztál, ki tudnám magyarázni - röhögi el magát és cirógatni kezd takarón keresztül.

- De engedélyed sem lett volna hozzá - incselkedek vele.

- De az én lakásomban vagyunk éééés... mondjuk azt, hogy nem is nyúltam hozzá.

- Miért tennénk? - kérdezem vigyorogva.

- Csak? - kérdez vissza egy vigyor kíséretében, én pedig felnyúlok érte és lehúzom magamhoz.

- Egyezkedhetünk. Mit tudsz szolgáltatni nekem cserébe pár szaftos sms elolvasásáért és azért, hogy ne jelentselek fel miatta? - faggatom.

- Mondjuk... ápolást?

- Anyám is tud ápolni - közlöm könnyedén.

- Akkor változtassunk. Mit kérsz cserébe? - Nem válaszolok, helyette csendben maradok. Igazából nekem tök mindegy, megnézi-e, kétlem, hogy nagy vircsaft lenne belőle. Meg mire kibogarássza a sok szemét közül, amit keres, ha keres egyáltalán valamit... Azt mondta, bízik bennem, és elfogult is velem, ezért nem hiszem, hogy végül azon hisztizne, hogy miket irogattunk mi anno valaki mással egymásnak. - Egyébként sem hiszem, hogy olyan lenne benne, ami zavarna - von vállat. - Aludj - kéri szeretetteljesen.

- Régi sms-ek ezzel-azzal... Uechivel néha húztuk egymást, amíg együtt éltünk, meg néha Chiaki is elengedte magát, de semmi fontos... Különösebben nem izgat, ha megnézed, de ha veszekedés van belőle, akkor el lehet gondolkodni, hogy ez most mi és mit gondoltunk komolyan, mit nem - osztom meg az álláspontom egyszerűen. - Amúgy miért érdekelt a névjegyzékem? - kérdezem meg újabb incselkedéssel.

- Kerestem magam - kuncogja el magát.

- És megtaláltad? - röhögöm.

- Meg - vigyorog rám.

- Kérek teát - nyúzom őt elengedve, hogy tudjon hozni.

- Jól van - Még megsimogat, mielőtt feláll, aztán kimegy a konyhába és egy forró adaggal jön vissza. Felülök és fújni kezdem, de nem olyan tüzes, szóval valahogy már tűtötte.

- Köszi. Anyával elleszel. Nem parázol, ugye? - kérdezem meg azért.

- Már nem, vagyis azon nem. Inkább, hogy mit kezdek a vevőkkel a nulla tudásommal.

- Az emberekkel foglalkozni tudsz, anya meg majd intézkedik, nyugi.

- Rendben van, bízom bennetek.

- Több nem is kell.

- Akkor minden rendben lesz - állapítja meg magabiztosan. Végre meghűlt annyira a teám, hogy egy kortyot magamhoz tudjak venni, és ezt meg is teszem. Ichiro csak figyeli, ahogy lassan kiürítem a bögrét, aztán felkel és hoz még teát kancsóban, vizet, lavórt törölközővel, mindent, ami esetleg kellhet. Rendes ember, szavam nem lehet. Nézem ténykedés közben és valahogy otthon érzem magam a lakásán is, az életében is, a helyzetben is. Természetes így.

Visszafekszem és hamarosan Ichiro is befejezi a ténykedést, majd leül mellém és nyom egy puszit a homlokomra és ráfogva ellenőrzi, hat-e a lázcsillapító. Hatnia kell, mert már alig tudok ébren lenni, de azért megerőltetem magam és megfogom a kezét. Nem tudok mit mondani, csupán fogni akarom egy kicsit, míg teljesen be nem nyel az álom.

36.

Yajiro

Megkönnyebbülést érzek, mikor elélvezek. Jólesik, az öröm is szétterjed bennem, mégis valahogy mennyei nyugalom lesz inkább úrrá rajtam. Egészen addig, amíg a combomhoz nem dörgöli Ichiro a farkát. Utána elkap megint a sürgető akarás, az égető vágy, az esztelen sóvárgás arra, hogy újra kielégüljek, ennek pedig a legjobb módja, ha meglovagolom, hiszen azzal mindketten elélvezünk, s elég fáradtak leszünk, hogy aludjunk is valamennyit. Újabb óvszert hozok, meg papírzsepit, hogy a srác megtörölhesse a kezét, én pedig megdicsérem magam, hogy kibírtam csípős megjegyzés nélkül arra vonatkozóan, hogy akár le is nyalhatta volna, ha annyira ízlett neki múltkor. Megkapom a gyeplőt is, azonban nem esne rosszul egy kis simogatás még, az, ha nyalná, szívná és harapdálná a bőrömet, ezért kiélvezve a helyzetet szelíd dominába váltok és kérve utasítom Ichirot arra, amit szeretnék, irányítom a kezét, mert bár tetszett a pillantása, több ingerre van szükségem a látványnál most. Asszem, bejön neki ez a szitu, még meg is borít a megéledő hevességben, ami nem érint túl kellemesen, de vicces, ezért kuncogok rajta. Jópofa, hogy mennyire be tud indulni rám, ritka az olyan faszi, aki hagyná magát megdugni, aztán utána még húzna, játszana az emberrel, majd letolna egy fordított kört is. Nem lehet panaszom...


A szerelem butít, ezt biztosra veszem, mikor erre a tökkelütöttre pillantok. De esetében a meghülyít is teljesen helytáll. Ettől függetlenül élvezem a vele töltött időt, nem is érzem kényszerűnek, kellemetlennek, fojtogatónak azt, hogy napok óta alig váltunk el egymástól, folyton kefélünk és finom meleg örömöt okoznak a szerelmes baromságai, amit elég ritkán érzek. Megkapaszkodom a vállában és a testéhez simulva-dörgölőzve csókolózom vele, közben abbahagyom magamban a munkálatokat, mert nem bírom tovább, remélem, Ichiro is úgy érzi, hogy meg lett kínozva, én igen és nem akarok tovább várni, ezért amint visszahúzódom, keresni kezdem a gumit. Azt a lepedőn találom meg, kibontom, végül a srác farkára görgetem, teszek rá még síkosítót és magamba vezetve süllyedek Ichiro ölébe. Lassan csinálom, mert bár akarom, azért az éjszaka közepén a mai után már én sem vagyok annyira formában. A srác felnyög és megkapaszkodik az oldalamban, de aztán rögtön simogatni kezd, én meg behunyom a szemem, homlokom a vállának döntöm, kezeimmel egyelőre csupán támaszkodom. Kiélvezem a kedveskedését, amivel teljesen lelazítani próbál, az apró csókokat, simogatást, csiklandozó cirógatást és nyelve játékát, amik idővel arra ösztönöznek, hogy kezeim a hátára kússzanak és gyengéden simogatva kapaszkodjak bele a vállaiba, ezzel átfogva őt és testéhez simulva. Mosolygok magamon, mikor elképzelem, hogy festhetünk, hiszen ő is felcsúsztatja mancsait a hátamra a gerincem vonalát követve és magához ölel. Ha szerelmes nem is vagyok, hálás mindenképp és nem a szexért, vagy bármi ilyenért, hanem az önzetlenségért, azért, mert egyelőre hülye indokok nélkül van velem, nem tekint rám féleszűként, vagy mamlaszként, aki nem tudja megvédeni magát. Ichiron még nem vettem észre, hogy visszás lenne, kedvelne, mégis mustrálná a környezetem, próbálna megóvni másoktól, mint egy naiv, buta kölyköt, akit mindenki csak keményen megbaszni akar.


Finoman megringatom a csípőmet, apránként magamra találok ennek a tökfejnek a karjaiban, így összehangolt mozdulatokkal nekiállok meglovagolni. Nem kapkodok, holnap megint hosszú napom lesz, nem kéne szétcsapnom magam, s Ichiro sem sürget, nem ragadja el tőlem az irányítást, csak simogat, csókol, nyaldos. Lassan elengedem és letámaszkodva folytatom, könnyedén, átadva magam az érzéseknek hallgatom partnerem éledő hangját, kiélvezem kis harapásait. Mikor már kellően megszoktam azt, hogy bennem van, elkezdek rászorítani izmaimmal kicsit a farkára és szándékosan úgy mozgok, hogy az nekem is szinte már kegyetlenül intenzív legyen. Ez felhevíti őt is rendesen, forrón csókol meg, erősebben nyúl hozzám a szenvedélytől és hangosabb lesz, amin egy pillanatra elvigyorodom, hiszen kevés az olyan seme, aki hangosan nyög, miközben dug. Ettől olyanná válik Ichiro szerintem, mint egy bika, ami először valami bizarr képként ugrik be, majd az eltűnik és egyfajta büszkeséggé válik, hiszen ez a bika engem tol, engem akar és ez egy darabig biztosan így is marad. Belegondolva valamit tudnom kell, ha ez a tökfej ennyire odavan értem...


Megszemlélem ezzel a más szemlélettel Ichirot. Tulajdonképpen az első alkalommal felfogtam, hogy remek parti minden szempontból, de nem törődtem vele, úgy gondoltam, megdug, talán két-három ismétlést még bevállal, aztán a nagy szerelemnek annyi, mert már nem plátói, nem érinthetetlen a tárgya, megöli a valóság, miszerint nem gyúrok, tehát puhány vagyok, nincsenek menő cuccaim, tehát nem adok eléggé magamra, nem viszem fel a szobámba és nem kefélek gumi nélkül, ellenben bárhol jó nekem bármikor, ráadásul elég sűrűn, tehát nem bízom meg a másikban, inkább kurvaként viselkedek vele, és a többi. Visszajutottak azok, amiket nem a szemembe mondtak meg a többiek... Nem, azért akkorát nem csattant, mintha egy vizes hallal vágtak volna pofán, de nem is esett valami jól. Ichiro nem ilyen viszont. Elhiszem, hogy előttem másnak nem volt uke, s nem csak azért, mert ez elég nyilvánvaló volt abból, ahogy viselkedett, amiket kérdezett, már ezek előtt is biztosra vettem. Elhiszem, hogy szeret és még nem is csalódtam benne, sőt... Szerintem tiszta idióta, hogy ilyen testtel, egzisztenciális pozícióval beéri velem, de hát ő tudja. Vagy még ő sem, aztán majd koppanunk, ám az élet már csak ilyen, meglepetésekkel teli és a váratlan fordulatainak nem mindig örülünk.


A szemei csukva, az arcán élvezet, a simogatásában vágy és öröm, szinte zavarba ejtően imád engem, hiszen ezzel mindig nehezebben birkóztam meg, mint nyíltan kimondani az őszintét, az igazat. A rajongás, a szerelem, az érzelmek nagyobb gondot jelentenek és azt hiszem, most ismerem fel igazán, hogy későn-e, vagy magamhoz képest korán, nem tudom, csak azt, hogy most... hogy ténylegesen mit jelent ez az egész. Én csak könnyedén kimondtam, hogy járok vele, mintha nem lenne lutri, mintha nem is lenne jelentősége, értéke, mintha csak úgy mondtam volna le a “szabadságomról”, mint egy tollról. Hülye voltam, mert ha nem tudom őt boldoggá tenni, azzal megbántom és elveszíthetem, mint barátot. Ichiro nem Chiaki, neki ez nem csak szex, ő érzelmeket visz bele, érez irántam és nem is keveset. Talán szerelme jelének vehető az ágybéli szerepcsere? Nem vagyok benne biztos, hiszen ennyi erővel korábban mással is megtehette volna, volt ő már szerelmes, abban biztos vagyok. Jó, felfogtam, hogy szeret, hogy szerelmes, hogy akar engem, hogy várt rám másfél hónapot, az előbbiek fényében kijelenthető, hogy türelmesen kivárta, míg én szétmegyek Eirivel, Uechivel, lenyugszom és szerintem várta, mikor lesz vége Chiakival, aztán vagy rájött, hogy sosem, vagy nem bírt tovább várni. A lényegen nem változtat: úgy érzem, megbecsül, tényleg törődik velem és nem néz egy félnótásnak. Mindez már nem a parát hozza rám... már nem ijeszt, bár ijesztőnek tartom, hanem... nem is tudom, talán fáj.


Óvatos, de határozott alám lökései kiszakítanak a gondolataim felhői közül, újra elural a testi vágy, az ösztön, az a vad késztetés és most emiatt vesztem el a fejem, hajszolom a kéjt, a gyönyört, a kielégülést. Meglódulásomra Ichiro megkapaszkodik bennem, határozottan a csípőmre fog és ütemet diktálva, alám lökve viszonozza a hajszolást, amit készségesen elfogadok. Többre szükségem sincs, pár magamhoz képest hangosabb nyögéssel elélvezek, ahogy ő is. Együtt reszketünk, úgy elhagy az erő, hogy még le is döntöm Ichirot a kanapéra, s belezihálunk egymás fülébe, azonban nekem megint az jut el a tudatomig, hogy összekapaszkodtunk. Hiába remeg a keze, szorosan és stabilan tart, így ölel magához, aztán óvatosan végigcirógat a hátamon, nálam meg most törik el a mécses, hiszen úgy fogom őt, mintha menedéket várnék tőle. De tulajdonképpen mit várok és várhatnék én? Fogalmam sincs. Még csak azt sem tudom, miért bőgök, hála az istenek meg Ichironak nem jut eszébe kérdezősködni, csendben megringat és simogat, míg el nem nyugszom, s fel nem nyomom magam, hogy kiengedve a farkát melléfekhessek. Orromról lefutnak a cseppek a művelet közben, de néma maradok, nem tudom, ha megszólalnék, milyen hangom lenne, egyáltalán lenne-e, végül hátat fordítok Ichironak, mégis finoman a testéhez simulok egy kicsit és magzatpózba fekszem. Ez teljesen meg fog nyugtatni, legalábbis remélem. A srác csak átfog, én meg kapcsolok, s mielőtt rendesen át tudna ölelni, vagy magához tudna fogni, kicsit talán hirtelen a takaróért kezdek kapálózni, hiszen meg kéne adni az esélyét annak, hogy ha reggel anyám makacskodik és a segítségem nélkül járkálni kezd, ne lásson minket meztelenül összebújva. Nem mintha zavarna, vagy őt különösebben, de inkább mégse. Talán a mögöttem fekvő is egyetért velem, mert segít és elrendezi rajtunk a takarót, majd mikor átfog, a kezeibe kapaszkodom, mondván, most már úgyis mindegy, s pár perc pityergés után elalszom.


Reggel arra ébredek, hogy valaki megfogja a vállam és finoman megrángatja. Először nem tudom hova tenni, értetlenül felpislantok, aztán kicsit megriadok. Anya, cseszd meg, …!

- Kisfiam - szólít is meg szelíden. - Fel kell kelned a bolt miatt. Mennék én, de nem tudok. Ichiro miatt ne aggódj, nyugodtan alhat, tudok főzni ettől még. - Az ilyenekkel tudja felcseszni nagyon gyorsan az agyam az én drága édesanyám. Kezdjük ott, hogy minek kelt ki az ágyból?! A második, hogy nem gondolhatja komolyan, hogy a konyhában fog gályázni! Maximum úgy, hogy engem, vagy kettőnket ugráltat annak érdekében, hogy valóban legyen mit megebédelnünk, ha már meghívtuk Ichirot, de egyébként...

- Maradj a seggeden, elintézem a boltot és jövök haza! - szólok rá sziszegve, ami meglepi, még hátra is hőköl egy kicsit. - Ichironak kelnie kell, van egy kis munkája még, amit megbeszélt a főnökével, hogy átnyálaznak délelőtt - tájékoztatom némileg visszafogottabban.

- Jól van, akkor én nem is zavarok - dönt így elmosolyodva és felkel mellőlem, mire a frász jön rám, annyira természetellenesen mozog, hogy ne kelljen terhelnie a térdét, ezért kipattanok az ügyvédem mellől és megtámasztom anyámat a válla alá bújva.

- Az istenek áldjanak meg! - mordulok rá. - Megérdemelnéd, hogy valaki a térdére fektessen és jól elgatyázzon! - mondom meg neki őszintén. Ő is mindig ezzel jött nekem anno. Persze anya jót mosolyog rajta, jókedvűnek tűnik, ezért csak a konyhába kísérem.

- Ugyan. Még bírom, ne aggódj - kér, aztán amint leültetem egy székre, gyengéden megpaskolja a fenekem. - Aktív fiú - jegyzi meg őszintén, felcsillanó szemekkel, suttogva és elvigyorodva, szinte elégedetten és perverz örömmel -, tartsd meg. - Tudhattam volna, hogy nem bírja ki, hogy ne szóljon be, mégis elröhögöm magam.

- Ja, de azért neki ne mondj semmit - kérem -, mert menten elsüllyed és sose mer visszajönni ebbe a házba.

- Ilyen szégyenlős? - kérdezi meglepetten anya.

- Tud az is lenni. Meg amúgy sem biztos, hogy szóvá kéne tenned, hogy nem egy néma Bob.

- Kiegyeznék vele, ha korodbeli lennék.

- De nem vagy - közlöm komolyan, cseppet sem együttérzően, ráfogva a vállára. - És ezt légy szíves tartsd is észben - teszem hozzá, s ezzel el is terelem a témát egy biztosabb talajúra, amin biztos nem csúszunk el. - Ne szórakozz, ne legyél könnyelmű azzal, hogy felnyaltad a szőnyeget tegnap, mert bár úgy tűnik, könnyen megúsztad, én meglehetősen kiakadtam, hogy bajod esett, az éjszaka végszójának sírtam is - vallom be, anya pedig szinte megijed, annyira elcsodálkozik.

- Miért?

- Nem tudom, majd rágcsálom a boltban némi kutyakeksz társaságában, most viszont felkeltem Ichirot, mert nem akarom, hogy még több incidense legyen miattam. - Ezzel hátat is fordítok anyámnak és elindulok kifele, ő azonban kuncog rajtam. - Mi van? - kérdem tőle csodálkozva.

- Szép vagy - válaszol szinte nevetve, a pillantásában pedig valami hasonlót látok, bár nem azt a fajta örömöt vagy gyönyörködést, mint amit Ichiroéban, ebben szemernyi vágy vagy szexualitás nincs.

- Szép? - bukik ki belőlem majdnem értetlenül.

- Egy anyának mindig a saját csemetéje a legszebb.

- Ja, vágom, sz'val kicsit elfogult vagy, de nem is nézek ki jól - játszom a sértettet, amin nagyon jót nevet.

- De bolond vagy te! Majd nézd meg jobban magad a tükörben - javasolja komoly képet vágva hozzá -, igazán szép feneked van, nem csodálom, hogy Ichiro rákattant.

- Te már megint azt a kibaszott anyajegyet stírölöd! - fakadok ki, anya meg hangosan röhögni kezd rajtam. Nem is emlékszem apámra, de azt időnként megkapom, hogy volt egy anyajegye pont ott, ahol nekem és azt anyám elmondhatatlanul vonzónak tartotta mindig. És még én vagyok a bolond, mikor ilyeneket tol elő nekem kora reggel. Mennyi lehet az idő, hét óra? Fél hét? Bele se merek gondolni.

- Ichiro látta már? - Oké, most fogom menekülőre, azt hiszem, mert anyám súlyos esetté kezd válni. Nem tudom, hogy az Ichironak szóló öröm, vagy a korai kelés, vagy mi a franc hat rá így, de meredek, na.

- Szerintem még nem volt ideje foglalkozni ilyen apróságokkal, vagy nem a seggemen lévő anyajegy a gyengéje - vetem oda egy félmosollyal.

- Pedig aranyos...

- Anyaa! - szólok rá most már, ő pedig trillázva röhög megint.

- Menj már, te ökör és bújj hozzá! - Ez az én anyám. Imádom.


Széles vigyorral vackolom magam vissza a srác mellé, s a testéhez simulok. Jó forró, ezért nagy fokú élvezettel teszem, s a fülébe is beleharapok. Kuncogni tudok csak rajta, mivel nem ébred fel azonnal, csupán bágyadtan pislog rám, ezért a hátára fordítom, rámászom és nyakát kezdem csókolni, hogy kicsit gyorsabban magához térjen.

- Jó reggelt - köszönök közben neki.

- Jó reggelt - kuncogja el magát. - Szerintem ezt ne csináld - közli játékosan.

- Miért? - kérdezem hozzásimulva és újra a fülébe harapok.

- Mert gondolom, anyukád fenn van és nem tudom, mit szólna, ha most az ágyba döngölnélek - válaszol egy vigyorral, mire felnevetek.

- Nem unod, hogy mindig ezzel takarózz? - kérdezem könnyedén, de leszállok róla és kiugrom az ágyból. - Döntsd el, hogy kellek-e - mondom incselkedve -, vagy megfürdesz utánam. - A fürdő felé veszem az irányt. Hallom, hogy utánam lép, ezért gyorsítok, így csak a fürdőszobában tud elkapni és felkenni a falra. Vigyorgok rajta és kihívóan simulok a hideg felületnek. - Úgy érzem, a vadászösztön jobban hajt, mint a modoroskodás - ugratom évődve.

- Mikor ennyire szép a vad - vigyorogja, aztán végigsimít a testemen. Szép... Hát ez vicces. - Ki tudna ennek ellenállni?

- Hmm... biztos tudnának egyesek... kevésbé elfogult... kevésbé megbolondult emberek...

- Biztos? - kérdezi és gyors mozdulattal elkapja a kezeim, majd a fejem fölé tolja és a nyakamra hajolva csókol meg, majd végignyal rajta és végül az ajkaival is eljátszik bőrömön.

- Találkoztam már olyannal - felelek egyszerűen, s a falnak támaszkodva, hagyva, hogy lefogjon simán csak a lábammal karolom át a combját, hogy közel húzzam magamhoz. Össze akarok simulni vele, felőlem aztán bármit csinálhat, azt hiszem, elnyerte a bizalmam, mármint azt a nagy fokút, nem csak a barátit.

- Akkor bátran vállalom a bolond szerepét - közli mosolyogva és kér egy határozott csókot, mintha nem tudná, hogy ha ő engem nem, én hamarosan úgyis lesmárolom, majd elengedi a kezeim és a nyaka köré vezeti őket.

- Jobban szereted, ha simogatlak? - heccelem finoman a vállába markolva, s végigkövetem felkarját is, a mozdulattal kihangsúlyozva, hogy tetszenek az izmai.

- Valójában így van - ismeri el. - Imádom, mikor érintesz, meg mi a jó abban, ha lefoglak?

- Izgalmas? - válaszolok játékos kérdéssel, de már oldalát bebarangolva.

- Majd egyszer - kuncog fel és megharapdálja a vállamat. - Nálam.

- Még a végén kiderül, hogy a szépen elrendezett kis lakásodban különféle kéjtárgyak, eszközök és fenyítők vannak - ugratom, de néha lepillantok testére, amit bőszen megsimogatok.

- Hm... még jó, hogy csak én tudom, hova rejtettem őket - vigyorog le rám, aztán úgy mozdul, hogy össze tudja dörgölni az ágyékunkat. Nevetek rajta, örülök is annak, hogy sikerül lazítani Ichiron, noha a komolysága is tetszik, az én hülyeségemet remekül ellensúlyozza, vonzóvá is teszi őt, s segítek abban a dörgölőzésben.

- A vágyad viszont ne rejtsd el, inkább szabadítsd rám - kérem incselkedve, s magamhoz is szorítom a srácot.

- Sosem szoktam - válaszol komolyan és végigtapicskol az oldalamon, meg újabb forró csókba von, amit hevesen, továbbra is finoman ingerelve csípőm apró mozdulataival, simogatva a testét viszonzok. Felsóhajt, ám hamarosan lefejti combjáról a lábam és el is húzódik, hogy megfordítson és a falnak nyomjon. Hm...! Egy cseppet sem zavar, hogy irányít, inkább incselkedem tovább vele, mert izgat, amit művel, ezért kis terpeszbe állok és egy kicsit kitolom a hátsóm, ezzel biztosítok számára gyakorlatilag akármilyen lehetőséget.


A válasza simogatással indul, végigköveti gerincem vonalát csókokkal is tarkítva az utat, majd belemarkol a fenekembe. Amint ujjai a partjai közé siklanak, remegek a vágytól, először felé tolom a hátsóm, aztán mikor visszafele is végigsimít a vájatban, már nem bírom ki, sóhajtva dörgölöm a farkam a falnak. Kínoz és veszettül jól csinálja. Hagyom neki, mert elmondhatatlanul élvezem, Ichironak meg kedvére való lehet, ahogy lassanként, ügyes munkával az őrületbe kerget. Elveszteni készülök a fejem, kéjesen vergődöm hol hozzásimulva, testét simogatva-markolva, mikor mi sikerül, hol a falnak préselve magam, ami bár nem akaratlagos, mégis remélem, lehűt annyira, hogy mégis ép ésszel kibírjam. Hiába, a remény hal meg utoljára... mert ő a gyilkos.

- Síkosító? - búgja a fülembe, majd a vállamra csókol megint.

- Mosdó alatti szekrény, jobb fiók - szuszogom reszketve és már most felkészülök, hogy ha nem von magával, talpon bírjak maradni, mert nevetséges lenne lefolyni a falon. Sikerül megállnom a lábaimon, hiszen Ichiro gyorsan visszatér mögém és síkos ujjakkal simogat, ingerel tovább, ám hiába várom, még most sem, meg most sem, de még csak most sem hatol belém, csak játszik velem. Ettől ökölbe szorulnak a kezeim, a reszketésem folyamatossá válik és minden alkalommal, mikor végigsimogat a lyukamon, felsóhajtok. A kéj mozdít egyre nagyobb kitárulkozásra, a lábaim szétcsúsznak, a hátizmaim megfeszülnek, annyira kitolom és megemelem a seggem, míg a képem és a karjaim támasztás, kapaszkodás céljából erősen a csempének nyomom. Édes ez a kínlódás, még nyöszörgésre is rávesz, s mikor már elérném azt a határt, ami után egyszerűen nem bírom tovább, muszáj tennem valamit, nagyon lassan belém tolja a srác egy ujját.

- Kettőt, vagy mindjárt a farkad! - követelem alig hangon, borzongva.

- Türelem - suttogja és kínzóan lassan mozog bennem, ugyanakkor nagyon figyel arra, hogy jó alaposan bejárjon bennem mindent. Még ezzel is csak húzni akar, engem azonban kezd elhagyni az erő, nem fogom tudni így tartani magam, összecsuklom, ha elerőtlenít a kéjjel, amit okoz.

- Nincs...! - nyögöm halkan, sürgetve. - Kérlek...

- Talán nem jó? - kérdezi, s egészen mélyre nyomja az ujját bennem, de átfog és megtart már most. Épp időben. Elhagy a tartás, a karjába omlom, mire kénytelen kirántani belőlem az ujját és a falat segítségül hívni, hogy ne vágódjunk neki, végül leereszt a földre és megcsókol. A remegésem ugyan csillapodik, a szédülésem és az ágyékom lüktetése azonban nem, így kezem a férfiasságomra siklik, s dolgozni kezdek rajta. Ezzel csak nő a szédülés, örömmel hevernék el és kínálnám magam úgy, mert asszem, minden más pózhoz Ichiro remekül elgyengített, bár ha kielégítem magam és újra felhúz, akárhogy folytathatjuk. Nem mintha hagyná, hogy addig dolgozzak magamon, mivel megállít és félretolva a kezem veszi át a helyét az övével. Szusszantva sóhajtok fel, s néhány perc után megadom magam, heves sóhajokkal, megfeszülve, reszketve élvezek a tenyerébe. Válaszul pillanatokon belül szenvedélyes csókot kapok, meg türelmet, hogy lecsillapodjak, melyet Ichironak dőlve, továbbra is csukva tartva a szemem élvezek ki.

- Kaptál választ a kérdésedre? - érdeklődöm, mikor már rendesen kapok levegőt, s elkezdem combját simogatni.

- Teljes mértékben - kuncogja el magát és kapok egy csókot a fejemre is. - Jól vagy?

- Nagyon - búgom vigyorogva. - Ha segítesz, lábra is fogok tudni állni.

- Na gyere! - neveti el magát és segít felállni. Nem eresztem el, inkább átkarolom a nyakát, amin nevet, mégis játékosan megcsókolom. Halk sóhaj tör fel belőle hosszú kalandozásom folytán, ezért simogatni kezdem a testét, de egyelőre nem leszek vele könyörületes, ha nem könyörög érte úgy, ahogy én. Elengedi magát, csak annyit tesz, hogy egy fordulatot követően hátát a falnak veti, erre én röhögök fel.

- Úgy volt, hogy fürdünk, nem?

- És így hagynál? - kérdezi kihívóan.

- Úgy gondoltam, beállunk a víz alá, s míg megdugsz, leázik rólunk minden - röhögöm.

- Hm... azt hiszem, tetszik - állapítja meg és terelni kezd. Tudom én, hogy kell rávenni arra, amit akarok. Beállítom a vizet, utána felteszem a zuhanyrózsát a helyére hátat fordítva, szándékosan kihívóan, a hátsóm kínálva Ichironak. Vigyorba szalad a szám, amint két kézzel fogja marokra, s ahogy masszírozni kezdi, magamat kelletem és ahogy tudok, hozzádörgölőzöm. Én nem csak hiszem, tudom, hogy tetszik neki, amit lát, amit csinálok, ezt pedig azzal erősíti meg, hogy felsimogat az oldalamon és a hátamon, majd visszatér a hátsómra.


Hangos kopogást követően kinyílik a fürdő ajtaja, még mielőtt megszólalhatnék, s Ichiro válla mellett pillantok arra, főleg, mert szegény a pillanatnyi fagyást követően megkapaszkodik bennem.

- A világért nem zavarnálak titeket, srácok - szól be anyám komoly hangon -, de mindkettőtöknek dolga van, ezért harminc perc múlva kiváglak titeket az ajtón még fél kézzel és fél lábbal is. A reggeliteket elcsomagolom - teszi hozzá, azzal becsukja az ajtót, belőlem meg kitör a röhögés.

- Én mondtam, hogy nincs menekvés! - röhögöm fulladozva.

- Fél óra... - gondolkodik el vörös képpel. - Az mondjuk elég sok idő és álló farokkal dolgozni menni, hááát...

- Fél óra után elzárja a melegvizet, ezért ne húzd az időt - fenyegetem röhögve. Imádom anyámat, s már elég jól ismerem, hogy nem válogat az eszközeiben, ha a makacs fia nem hajlandó azt csinálni, amit ő akar. Nem rossz a kényszer, de nem is jó, ám nem különösebben zavarja, hogy velem együtt jelenleg Ichiro is kap a fenyítésből, a kötelesség kötelesség, vonatkozik ez a szabály rá is. Azt is megmondtam, hogy be lesz fogva, ahogy a korábbi komolyabb hangvételű kapcsolataim is be voltak, bár szerintem a “szakítás” ellenére Chiakit ugyanúgy képes lesz bevágni a járomba. Hatásos volt a figyelmeztetőm, mert Ichiro szinte azonnal a síkosítóért megy. - Azt hagyd, óvszerre lesz inkább szükséged - közlöm vele vigyorogva, ezért már akcióra készen, farkával gumival tér vissza hozzám.

- Biztos vagy benne, hogy kész vagy? - kérdez rá, miközben simogatja magát. Nem rossz látvány, csak figyelem a srácot.

- Nagyjából biztos.

- Nagyjából? - kérdez vissza, de kezei áttérnek rám.

- Ennyire nem hosszú fél óra - kuncogom. - Na gyere - invitálom játékosan magamba így, de hagyom, hogy úgy fordítson, ahogy neki tetszik, én mindenhogy szeretem, állva, fekve, ülve, hátulról, szemből, alulról, felülről... Nos, Ichiro ki is találta, hogyan akar megkapni, mert elhúz a csempétől, s arra kér, hogy dőljek előre, amit készségesen teszek meg neki, majd rövid helyezkedést követően belém nyomul. Azon vagyok, hogy laza maradjak, de egyből levegőért kezdek kapkodni a feszítő, kissé fájdalmas érzéstől, és testem is finoman megrándul. Ezt partnerem is érzi, meg is áll, hogy cirógatással, csókokat szórva a hátamra nyugtasson, így várva meg, míg ellazulok annyira, hogy megdughasson. Nem tart sokáig, hiszen akarom az élvezetet, vágyom a mozgást, a hangját hallani, de addig masszívan csillapítom én is magam.


Mikor úgy érzi, már lehet, lassan lök bennem, s mivel halk sóhajt hallhatok, finoman kezd neki a művelethez, amit hálásan fogadok és készségesen segítem őt a munkában, nehogy csak ő dolgozzon kettőnk gyönyörén. Fokozatosan gyorsít, de most nem hajt, még az időkorlát ellenére sem hajszol semmit, csupán kellemes ütemben, izgalmasan gyengéd-erős mozdulatokkal dug az élvezetekig. Egyre hangosabb lesz a kéjtől, de megtartja ezt a tempót, inkább erősebben és mélyebbre lökve bennem férfiasságát tesz magáévá, amivel nagyon hamar a csúcsokig taszít, s én újra fejem vesztve adom át magam az orgazmusnak, majd valamivel később hangos nyögéssel követ Ichiro is.


Erős karjai átfognak, testéhez ölel velük és kihúzódik belőlem, aztán megfordít és így is magához karolva hajtja fejét a nyakamhoz szuszogni. Átölelem, s követve példáját megpihentetem szédülő kobakom a vállán, várom lihegve a nyugalmat, élvezem a víz simogatását, ami lecsillapít, aztán amint hidegre vált, azonnal elzárom és csak kuncogok anyámon.

- Most tényleg elzárta a melegvizet? - kérdez rá Ichiro kuncogva, majd nyom még egy csókot a nyakamba. - Kaphatok egy törölközőt?

- Tényleg - válaszolok vidáman, s elhagyva a fülkét adok neki egy törcsit, majd magamnak is előhalászok a szekrényből és elkezdek megtörölközni.

- Anyukád igazán... drasztikus.

- Aha. Valahogy fülön kellett tudnia fogni mindig.

- Francba, akkor vigyáznom kell rá, hogy mit csinálok.

- Ja, a kötelességeinket nem fogja engedni ellógni. Ha valamit keményen vesz, akkor az a becsületbeli dolgok és egyet is értek vele - mondom őszintén. - Amint tapasztalhatod, alapjáraton tök laza, megértő, de rendesen megkapnám a magamét, ha a gerincem csontját gumira cserélném.

- Ha nekem lett volna ilyen anyám... - mondja egy sóhajjal. - De megnézte a fenekem - neveti el a végét.

- Jól nézel ki, ezen nem kéne csodálkoznod - közlöm vele széles vigyorral. - Elégedett.

- És most hogy fogok a szemébe nézni? Tegnap végighallgatta, ahogy szexelünk, ma megnézte a fenekem. Ajaj... - röhögi.

- Ja, hogy most! - esik le. - Nem nézett be, csak kinyitotta az ajtót, hogy halljuk, amit mond. Azt hittem, máskor rajtakaptad, hogy a hátsód stíröli - nevetem.

- Ez most komoly? - kérdez rá hatalmasra kerekedett szemmel.

- Mi? - nyögöm ki a röhögés közben.

- Hogy esélyes, hogy az anyád a seggem stírölje?

- Az enyémet szokta, meg paskolgatja, vagy ha hülyítem, belecsíp - válaszolom vállat vonva. Nem nagyon értem, ezen miért akad fenn Ichiro, de jópofa. - Egyébként meg szokta nézni azokat, akiket bemutatok neki, de szerintem ez tök normális, neked meg nincs min aggódnod, kifogástalan tomporod van.

- Uh... Kicsit azt hiszem... Biztos, hogy jól mutatkoztam be?

- Mire gondolsz? - kérdezem, de újra bekopog anya.

- Fiúúúk! - szól ránk mélyebb, morgósabb hangon, amit én elég jól ismerek. - Egy órakor lesz legkorábban ebéd, ha pedig a következő fél órában nem mentek a dolgotokra, nem lesz és az estét gályázással tölti Yajiro!

- Felfogtam - mondom neki -, felöltözünk és itt se vagyunk. Télleg kapjuk össze magunkat - kérem csendesebben a srácot -, mert különben hétfőn a boltban találkozunk legközelebb, annyira kicsinál.

- Akkor igyekezzünk, mert nem téged akarlak felmosni, maximum a padlót - jelenti ki befejezve a törölközést. - Megtennéd, hogy ruhát adsz nekem?

- Aha. A kérdést majd útközben megválaszolod - teszem hozzá, azzal a derekam köré csavarom az anyagot, s elhagyom a fürdőt. Elegánsabb farmert kerítek, hozzá nagy vacillálás után olyan pólót, melynek gallérja van, alsónadrágot és zoknit, utána visszamegyek a sráchoz és odaadom neki. - Használható ingem nincs több, ilyesmit nem hordok - vallom be egyszerűen. - Az jó lesz? - kérdezem a pólóra mutatva.

- Jó, csak a főnökhöz megyek, pár óra, azért nem öltözöm ki - mondja meg csendesen. - Szóval nem úgy tűnt, hogy rossz ember vagyok? - kérdezi meg.

- Nem, amúgy tök elégedett veled - válaszolok komolyan. - Bocs, egyelőre csak neked kerestem gúnyát - kérek elnézést, s magára hagyom öltözni, én meg kerítek magamnak is valamit. Anya dacosan néz csak, míg felöltözöm, még a fejére nyomott csók sem enyhíti meg, ezért mint a gyerek, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, megölelem. - Ne haragudj - kérem halkan, őszintén, ő pedig átfon karjaival, ahogy tud.

- Te se, hogy ilyen gorombán viselkedek veletek, csak a bolt... Egyáltalán nem zavarna, ha tudnék menni, tudod jól.

- Sajnálom - mondom ki őszintén, mert ráismerek saját felelőtlenségemre, anya meg csak megsimogatja a hátam.

- Megbeszéljük, most menjetek tényleg - kér szépen. Még homlokon csókolom, elfogadom tőle az elkészített reggelit, aztán megragadok egy jobb pulcsit és beviszem Ichironak. Szerencsére elkészült, így át tudom neki adni. Rám egy számmal nagyobb, szeretek bővebb pulóvert hordani, mint amekkora egyébként kéne, ezért rajta jól fog állni.

- Keresd meg a személyes cuccaid, a ruháidat és a fekhelyet, meg a fürdőt elintézem, ha hazajöttem, de nekem tényleg el kell húznom a boltba.

- Rendben van, nekem sem ártana mennem. Akkor mi legyen délután? Hol találkozunk?

- Ha akarod - kezdem és miután felvette a pulcsit, a kezébe nyomom a neki szánt ételt, azzal a másik mancsát megfogva húzom ki magam után, hiszen nem csak beszélnünk kéne az indulásról, hanem végre meg is tenni -, kimegyek érted megint a bolt elé, de ha idetalálsz, jöhetsz ide is és egyre.

- Szerintem idetalálok, de te kábé mikor végzel ma? - kérdez rá, majd rendesen kézen fog menet cipőhúzás után.

- Délben becsukom a boltot - válaszolom. - Elmentünk, egyre jövünk! - szólok vissza hangosabban anyunak.

- Rendben, várlak titeket!

- Csak óvatosan és hívj fel, ha gond van!

- Meglesz! - ígéri, én meg remélem, tényleg nem lesz baja, azzal elhagyom Ichiroval az épületet. - Miért kérdezted, miért végzek? Bejönnél?

- Ha hamarabb végzek, akkor persze. Vagy ne tegyem?

- Jöhetsz nyugodtan.

- Még segítek is, ha kell.

- Mire odaérsz, már nem igazán lesz mit - mondom neki őszintén. - De kösz.

- Mindenesetre akkor, amint végzek, felhívlak, így jó?

- Aha. Na menj - küldöm el egy gyors simítással a pulcsi alatt.

- Inkább... - kezd bele valamibe, s még magához húz egy csókba. - Na most már mehetek. - Kuncogok rajta, aztán intek neki, s otthagyom.

35.

Yajiro

Úgy fest, Ichiro magától is rájött, bár nem volt nehéz. Igen, szexmániás vagyok, nem csupán imádom a szexet. Nem úgy tűnt, mintha ez gondot okozna a számára, aminek örülök. Elhajtok a kocsijával és becélzom a boltot, de most is felelősen, odafigyelve vezetek. Komolyan mondtam, hogy vigyáznom kell anyámra és a boltra, amit Ichiro rendességnek nevez, de ha ő is apa nélkül nőtt volna fel, megértené, hogy ez természetes, nem rendesség. Anya idős, s bár remekül tartja magát, nem szabad megfeledkezni a koráról, oda kell figyelni minden apróságra és mi mindig csak egymásnak voltunk, egymásra számíthattunk. Szerencsére Ichiro nem olyan típus, aki minden szarba belekérdez, nem akar mindent és részletesen tudni, aminek nagyon tudok örülni. Necc lett volna elmesélni az első élményem, milyen volt valójában, nem sűrűn rukkoltam elő vele és ezen nem is akarok változtatni. Még jó, hogy anyám úgy kezelte mindazt, ami velem történt, ahogy. A boltban egy meglehetősen morcos formáját találom, aki kioszt, amiért nem szóltam, hogy ennyit kések. Most sem az a baja, amit csináltam, hanem ahogy a dolgaimat intézem. Ez általában így van, nem az a baj, hogy megdugatom magam, hanem az, ahogy és akivel, de Ichirot régóta kedveli, csak mivel félénk és habog a jelenlétében, inkább nem szállt rá, most azonban, hogy járunk, kíváncsi rá igazán, szívesen jobban megismerné. Felajánl egy kajálást nála, majd rám parancsol, hogy rakjam rendbe magam és aztán kerüljek a boltban is a helyzet magaslatára, így felmegyek átöltözni.


Mire leérek, teával vár, aztán leülünk beszélgetni. Szeretek ilyesmit csinálni időnként, anyám a legjobb barátom és tényleg akármiről tudok vele beszélni. Játékosan végighúz a nyakamon, ezzel kivillantva a szívás- és harapásnyomokat a bőrömön.

- Durva veled? - kérdezi meg, s a mosoly ellenére is tudom, hogy az anyatigris szól belőle.

- Nem, remek vele a szex, heves, szenvedélyes, mindig tettre kész, nem finnyás, hanem laza, de figyel is rám.

- Szemrevaló fiú, örülök, hogy egymásra találtatok.

- Részemről ez még eléggé túlzó kijelentés - mondom komolyan. - Ma este is nála alszom. - Ezen anya csak nevet. - Tudod, a nyúl-időszak...

- Ha jó együtt lenni, legyetek, nem bánom, csak szólj, amikor nem tudok szokott időben elszakadni innen, mert megeshet, hogy programom van.

- Bocs, nem akartam... Nem tűnt fel, hogy ennyire elszaladt az idő és végig egymáson voltunk - szabadkozom, amin megint csak jót nevet.

- Megértem, hogy egyikőtöknek sem jutott eszébe így, hogy írj nekem egy üzenetet.

- Na ja. És te? Rendben vagy?

- Persze. Elhozod majd hozzám Ichirot?

- Ha vállalkozik rá, el. Egyelőre én is lepasszoltam a menjek be és ebédeljek a munkatársaival projektet, mert szerintem rohadt para az egész enélkül is, vagyis lehet, hogy még kell rá várnod sokat.

- Miért para bármi is? Ismerjük egymást egy kicsit Ichiroval, ez a közös ebédelés pedig bár meredek, biztos jó lehet. Vagy nem úgy gondolod?

- A munkahelyén nem titok, hogy homokos és vannak olyanok, akik kifejezetten kíváncsiak rám, én meg nem bírom az ilyen körbeugrálásokat. A heterók sok esetben úgy kezelnek minket, mintha valami különleges, földönkívüli dolog lenne, hogy egymásra gerjedünk, meg baromságokat kérdeznek.

- Yajiro... - szól rám.

- Egyszer azért bevállalom. Később. Lehet, hogy ez neki mégis fontos.

- A srácok tudják?

- Chiaki tudja. Hétvégén bulizunk egyet és elmondjuk. Előtte Ichiroval elmegyünk inni, és nála alszom buli után, bár utóbbival gondolom, tisztában voltál.

- Reméltem. Ezek szerint szeretsz vele lógni.

- Aha, a barátom, persze, hogy szeretek vele lógni és rohadtul beindít bármikor.

- Feltételezem, nem olyan félénk, mint amilyennek én megismertem.

- Finoman szólva is nem félénk - nevetem. - Konkrétan ágyba tesz.

- Látszik rajta, hogy erős - kuncog anya.

- Azért azt nem mondtam volna meg, hogy simán megemel és cipel.

- Ennyire nagy a vágya, vagy romantikus típus?

- Is-is...

- Remek páros. Nincs véletlenül egy magányos nagyapja?

- Jaj, anya! - intem le. - Icihronak gazdag családja van, csak annyit tudok a szüleiről, hogy ügyvédek és egyetlen gyerekük Ichiro, meg amúgy is, én elég sorscsapás vagyok a családnak, nem?

- Te bolond - mondja nevetve, ezután azonban lezárjuk a beszélgetést a betévedő vásárló miatt, akivel én foglalkozom, míg anyu hazamegy.


Némi izgalom lesz úrrá rajtam, mikor elkezd közeledni az az idő, amikor Ichiro érkezni szokott, kicsit bénázom is, ezért úgy kell magamra parancsolnom, hogy normálisan csináljam a dolgokat, mert nincs kedvem más állatait kergetni. Néhányukat kitakarítom, mindegyikkel foglalkozom, ám meg kell állapítanom, hogy Ichiro ma késik. Ez csak negyedóra elteltével kezd zavarni, már nem is tudok magammal mit kezdeni, idétlenül érzem magam, hogy várom a megérkezését, próbálom lekötni a figyelmem, de mindig arra jövök rá, hogy figyelem az ajtót, nyílik-e már, végül újabb negyedóra múlva megjelenik.

- Szia! - köszönöm felkapva a fejem, s leteszem a mangát, amit olvasni próbáltam. - Gáz volt mégis? - kérdezem, miközben elé megyek, hogy kitegyem a táblát és bezárjam az ajtót.

- Szia! Csak be kellett fejeznem egy aktát, így fél órával később tudtam indulni. - Na ilyen az, amikor az ember a saját kárán tanul meg valamit. - Meg most nagyobb volt a sor a kajáldában is - vallja be, miközben leteszi az ételt, majd amint a közelébe érek, már húz is magához, én meg összesimulva vele tapadok a szájára. Élvezi a hevességem, most azonban nem engedi teljesen elcsavarni a fejét, hanem az asztalhoz terel enni.

- Kaptunk anyától egy kajameghívást - újságolom, miután nekikezdtünk a sülthús és a párolt zöldséges rizs elpusztításának. - Nem kötelező elfogadni - teszem hozzá. - Mondtam anyának, hogy ne számítson ránk már most hétvégén, szóval nem para, ha azonnal nem mondasz igent.

- Azt hiszem, nem lenne illendő visszautasítanom - válaszol egy mosollyal. - Nekem jó a szombat.

- Nem sürgős, de ha van hozzá kedved, megoldható.

- Tapasztalataim szerint minél hamarabb túlesek rajta, annál jobbat nevetek utána a hülyeségemen.

- Tapasztalt vagy? - kérdezem kicsit ugratva, de a válasz is érdekel.

- Mondhatjuk, bár nők családjánál sokkalta rosszabb.

- Miért? Vagy ne faggassalak?

- Mert általában úgy van, hogy apuci kicsi lánya és anyuci kicsi fia. Na most apuci a puskával vár az ajtóban, és a rád uszít mindent, amit csak tud és talál, majd a végén nagyjából kidob, mindezt a szemével üzeni, meg azt is, hogyha hozzáérsz a lányához, kiherél. Ez az anyukákra nem jellemző.

- Minek hagyják eladósorba kerülni a lányuk, ha nem akarják eladni? - nevetem, mert szerintem tök értelmetlen az, amit Ichiro szerint a lányos apák művelnek. Egy testet igenis érinteni kell, mindegy, hogy férfié vagy nőé, kinek mi jön be, a szex remek egy találmány és rengeteg módon lehet csinálni.

- Nem tudnak mást csinálni, mint várni, de érzed rajtuk, hogy legszívesebben keresztüllőnének, mert féltik az ő szemük fényét. Ráadásul akármit csinálsz, nem tudod megértetni, hogy nem akarsz rosszat. Az anyák mások, ők értenek és érteni akarnak.

- Azért nagy mázli, hogy nem születtem lánynak - jegyzem meg, majd inkább a fejem tömöm.

- Szerintem is, mivel így sokkal jobban tetszel.

- Honnan tudod, lehet, hogy tök jó csaj lennék! - heccelem elröhögve magam.

- Azt hiszem, akkor nem kezdtem volna veled, mert a férfiakat jobban bírom. Éppen ezért nem is találkoztunk volna sosem.

- Ugyan már!

- Tartom, hogy ez így volt jó - neveti el magát.

- Mernél mást mondani. Egyébként én is meg vagyok elégedve magammal - jelentem ki vigyorogva. Elképzelésem sincs, milyen lehet nőnek lenni, de nem is mozgat annyira. Az bőven elég, hogy sehogy se lehet gyerekem, tehát olyan felelősséget nem veszek a nyakamba, amit nem feltétlen döntök el jóelőre.

- Én is veled, meg a mániáddal is - közli rám kacsintva.

- Ilyen sok van, vagy ennyire kevés? - kérdezem kicsit meglepetten, mert ezt most nem tudom hova tenni.

- Pont a megfelelőek. - Hitetlen mosolygrimasszal felelek, de hallgatok, erre nem lehet mit mondani, hiszen egy szerelmes ember már csak ilyen, elfogult. - Szóval akkor szombat?

- Rendben. És akkor ebéd?

- Mivel este bulizni akarunk menni, ezért az lenne a jó.

- Micsoda program! Anyánál ebéd, piálás buli előtt, éjszakai élet... Tudunk élni.

- Belefér, nem? - kérdezi nevetve.

- Simán.

- A mai nappal végül mi lesz?

- Hogyhogy mi lesz? - kérdezek vissza értetlenül.

- Nálam alszol? Innen megyünk? Vagy még beiktatunk egy programot?

- A nálad alvást már reggel lezsíroztuk - emlékeztetem. - Mihez lenne kedved?

- Nem tudom... mármint azt hiszem, feküdni a kanapén összebújva, valami filmet nézni, ilyesmi.

- Rendben, ez nekem is tetszene. Köszönöm az ebédet - köszönöm meg elégedetten hátradőlve. Igazán finom volt és jólesett, már nagyon éhes voltam, hála a reggeli helyetti kufircnak, a boltban meg már nem akartam kajálni.

- Szívesen, egészségedre - válaszol egy mosollyal, majd ő is befejezi a kajálást. - Hogy megy ma a bolt?

- Jól, voltak heten, ami meglepő, mert délelőtt inkább hárman-négyen vannak a munka-iskola miatt - válaszolok, s közben kicsit elpakolok magunk után -, Uechi hívott, hogy majd délután jön csak, az állatok meg remekül vannak. - Mondandóm végére odalépek Ichirohoz, átlépek rajta, aztán az ölébe ülök. - Mit szóltak a késéshez? - kérdezem vigyorogva.

- Kaptam egy ejnyebejnyét, de mikor rájöttek, hogy nem vagyok nagyon lemaradva, akkor visszavonták. Szerintem négyre simán végzek mindennel, még talán abba is bele tudok kezdeni, amit holnapra szántam, így egy szavuk nem lehet. - Átölel, mire én is a nyaka köré fonom a karjaim, és közelebb von magához, amennyire csak lehet, ezért hozzásimulok.

- Inkább előre dolgozol, mint utóbb? - ugratom, de már nyomok is egy csókot a szája szegletére.

- Természetesen, nem szeretek túlórázni és általában nem is kell, szóval inkább ha van egy kis időm, előre csinálok dolgokat, mint vissza. - Közben a keze a hajamba túr és lehúz egy rendes csókra, amit forrón viszonzok. Simulok is testéhez, ágyékom az övéhez dörgölöm. Kuncog, amit nem igazán tudok hova tenni, de úgy helyezkedik, hogy könnyen összedörgölőzhessek vele, s simogatja az oldalam, combom. Én sem tétlenkedek tovább, végigmarkolászom a vállát, felkarját, majd mellkasára csúsztatom a kezeim és elkezdem legombolni róla az ingét.

- Talán nem kéne összegyűrni... - jegyzem meg vigyorogva.

- Úgy gondolod? - kérdez vissza, de segít a saját vetkőztetésében. - Azt hiszem, ilyenkor nagyon megéri ez az ebédszünet.

- Elvitted az egyetlen fehér ingem - emlékeztetem nem törődve a beszólásával. Félredobom a nyakkendőjét és az ingét, s a nyakára bukom, csókolom, szívom, harapom, bár utóbbit csak finoman, közben mellkasát és hasát tapicskolom.

- Amint eljutok a mosógépig valamelyik délután, visszakapod. Vagy akár segíthetsz is mosni - ugrat egy élvezetes sóhaj után, a keze pedig becsúszik a pólóm alá és felsimogat a mellkasomra.

- Képzelem, mennyire sikeresek lennénk - epéskedek játékosan, de a munkát nem hagyom abba, csak míg kimondom a szavakat, kezeim meg már az övét és a nadrágját bontják.

- A mosógép is lapos - vigyorog fel rám, majd elkezdi lehúzni a pólóm. Engedem megszabadítani magam a ruhadarabtól, mert meztelenül összesimulni jobb, mint ruhában. Megteszem persze, s újra a szájára tapadok, immár hevesen, kissé követelőzve. Meglep, hogy nem veszi most át felettem az irányítást, ahogy mindig, de feltalálom magam, végigcsókolom és -harapdálom a testét, miközben kicsúszom az öléből, hogy megszabadíthassam minden cuccától. Aztán megszólal a mobilom. Elkerekedik a szemem, s mint valami vadászkopó, úgy pillantok fel a férfiasságáról. Utálom, mikor valaki telefonál szex közben, de engem ritkán hívnak, ezért ez most rohadtul idegesít. Ichiro nem tudom, hogy van ezzel, ám nyújtózik egy kicsit és megnézi a kijelzőt. - Anyukád - közli egyszerűen.

- Nem szokott hülyeségekért felhívni. Megharagszol, ha kicsit megváratlak, míg megtudom, mit akar?

- Természetesen nem - válaszol átadva a telefont. Persze az elhallgat, de alighogy elkezdek rajta pötyögni, hogy visszahívjam, már csörög is újra fel a kezemben, ami totál idegessé tesz. Félre is húzódom, mikor felveszem.

- Mi ilyen sürgős? - kérdezem csendesen.

- Ne haragudj, kicsim... Ichiroval vagy, igaz?

- Aha.

- Át tudsz jönni? - Ahogy ezt megkérdezi, valahogy elfog a para.

- Ja. - Nem gondolkodom, csak a pólómért ugrom, hogy megpróbáljam fél kézzel visszafordítani és valahogy visszaügyeskedni magamra. - Mi van?

- Majd itthon...

- Nem, anyu, mondd meg, hogy mi a franc van! - parancsolok rá. Ichiro felfogja, hogy valami gáz van, mert ő is felugrik, elveszi tőlem a pólómat, majd rám adja, mint egy gyerekre, utána elkezdi magát visszarázni a saját cuccaiba.

- Csak gyere át! - Sokféle érzelem van a hangjában, kétségbeesés, félelem, ráadásul kinyom, amitől elfog az őrjítő aggodalom. Ichiro már kész, a nadrágját visszarángatta magára rendesen, ingét pedig könnyedén egy gombbal fogta össze a felsőtestén.

- Nem mondta meg, hogy mi a szar van, de be volt rezelve, úgyhogy lelépek. - Ez nem kérés, nem bocsánatkéréses kéredzkedés, hanem tényközlés. Az anyám az első és ismerem, tudom, hogy komoly baj van, nem csupán féltékenységi faszság.

- Megyek veled - közli azonnal, komolyan, egyértelműen és máris indul, mire megragadom a vállát.

- Nem. - Belenézek a szemébe, jelezve, hogy nekem aztán nincs kedvem vitatkozni vele, azzal felkapom a kulcsaim, zsebre vágom a telefonom, majd rohanok is az ajtóhoz. - Majd felhívlak, de ne gyere velem - kérem, s feltépem az ajtót. Tábla jó lesz, leszarom, legkisebb bajom az, hogy mi van kint és mi lesz a vevőkkel.

- Menj, ha kell, vidd a kocsit, itt maradok - mondja elfogadva az akaratom.

- Kösz, de gyalog gyorsabb. - Otthagyom, még a pólómat is úgy igazgatom magamra útközben, a hideggel meg nem törődök, legrosszabb esetben anyánál húzok egy pulcsit, de most sürgősebb mindennél, hogy odaérjek. Átrohanok azon a pár utcán, kétszer elbaszom a kapukódot, mire bejutok rajta, fel a lépcsőn lóhalálban, feltépem a bejárati ajtót, vagyis próbálnám, a zár azonban megakadályoz ebben. Idegesen bénázom a kulccsal, perceket vesztek az ajtón való átjutással, aztán szerintem kifut minden szín az arcomból, mikor megpillantom anyámat a földön fekve. - Hívtál mentőt?! - vonom kérdőre már pattanva is mellé. Furcsán kicsavarodott helyzetben fekszik, halálra van rémülve és az arcán fájdalom meg szomorúság van.

- Nem...

- Őket kellett volna először hívnod! - oktatom ki. Próbálom kitalálni, hogy mi a francot kellene vele csinálnom, nem lesz-e nagyobb baja, ha megmozdítom, én viszont nem vagyok valami nagy szakértelem. - Hogy estél el?

- Marya... - Elsírva magát rámutat a méretes malacra a szoba túlsó felén. Nem jósolok neki hosszú életet, zihál, de az oldala durván behorpadt, a segge a földön, a lábait vonszolja maga után. Meg van riadva, ám már a haláltusáját vívja bőszen.

- A lábad alá futott?

- Igen.

- Mid fáj? - kérdezem, miután megtudtam, mi okozta a balesetet.

- Segíts rajta.

- Agyonütni tudom, hogy ne szenvedjen, még innen is látszik, hogy az estét se éli meg. Neked mi bajod?

- Megütöttem magam, semmi több. - Persze, mert egy felnőtt gyereknek ennyi elég, hogy megnyugodjon. Hát nem. Óvatosan felnyalábolom őt és a kanapéra szenvedem. Nem ártana nekem is gyúrnom, hogy legalább a saját anyámat elbírjam rendesen, de kurvára nem úgy készülök, hogy cipelnem kell, szeretném, ha rendben lenne. - Segíts rajta - kér meg újra.

- Anya, a kutya fáját! - szólok rá dühösen. - Az egy állat, órákon belül megdöglik! Tudod, hogy imádom őket, de nem fogom előbb ellátni, mint téged! - Nem vitatkozik, felzokog a malac szenvedését hallgatva, nekem azonban a tudatomig jut csak el a tény, hogy kínlódik az a szerencsétlen, én lázasan anyámat vizsgálom meg. Dagad be a térde, kificamodhatott a csuklója, de nincs komolyabb baja, a feje nem sérült, jól hárította az esést. Ehhez mérten szépen kezd véraláfutásos lenni a bőre alatt a karja, ennyi viszont belefér.


Végül felállok és elintézem a szenvedő állatot. Nem tudom megfogni, mert akkor tutira összeharapdál, ráadásul neki növelem a fájdalmait, ha megmozdítom, ezért méltatlan módon valóban agyonütöm. Sajnálom, de inkább ez, minthogy órákig kínlódjon, humánosabb megölni, mint megvárni a borzalmas haláltusa végét. A pólómmal letakarom, hogy anyu ne lássa, míg kerítek egy cipős dobozt, amibe a felsőmmel együtt belefektetem, utána feltakarítok. Ezzel anyát is sikerül kicsit megnyugtatni, hiszen imádta ezt a dögöt, tudom, hogy kiakadt volna, ha őt próbálom meg ellátni továbbra is, nem Maryaval foglalkozom, ezért csak most fejezem be vele a dolgokat.

- Ugye orvost azért hívhatok?

- Ne.

- Makacs öszvér. - Nem is értem, miért nem lep meg az elutasítása. Beborogatom a csuklóját és a térdét, adok neki papírzsebkendőt, végül a telefonomat veszem elő.

- Mondtam, hogy nem!

- Nem vitatéma, egyébként Ichirot hívom, mivel ott hagytam a boltban és megígértem, hogy felhívom - közlöm, s otthagyom. Eszemben sincs szakértői ellátás nélkül beérni, mert bár nagy baj nem látszik, mégiscsak idős és tisztában vagyok vele, hogy fordított helyzetben pont így viselkednénk, én nem hagynám, hogy orvost hívjon, ő meg akkor is megcsinálná, ha fenyegetőzéssel állnék elő. Bár most füllentettem, mert előbb orvost hívok, utána azonban tényleg a srácra csörgök rá.

- Szia! - szól bele idegesen.

- Nincs életveszélyben, nyugi. A lába alá futott a malaca és felnyalta a szőnyeget. Már hívtam orvost, hogy megnézze, mert bár nem tűnik súlyosnak a helyzet, addig úgyse nyugodnék meg, míg nem látta valami szakszem, az állatnak meg annyi, már gondoskodtam róla - közlöm azonnal vele a rövid tényállást, hogy ne idegeskedjen tovább.

- Kell valami segítség?

- Nem. Ha megjön a doki, visszarohanok bezárni, aztán este találkozunk, vagy megbeszéljük, mi legyen.

- Rendben van, ahogy neked jó. Ha vele szeretnél maradni, akkor legyen úgy, de ha bármi van, hívhatsz.

- Megvárom, mit mond a doki, utána okosabb leszek, de kösz. Akkor hamarosan kiengedlek onnan, addig léci hajts el mindenkit, hogy ma kivételesen zárva a bolt, jöjjenek holnap.

- Rendben van, megoldom, ezért ne aggódj.

- Kösz, tényleg.

- Nincs mit, és nyugodj meg, minden rendben lesz.

- Igyekszem. Szia - köszönök el tőle, hiszen úgyis remélhetőleg néhány perc múlva találkozunk.

- Szia.


Jó fej volt, mert nem csak segített, de aggódott is anyám miatt, hallottam a hangján. Sajnálom, hogy így alakult a mai ebéd, s nem csak a szex miatt, mert bár nem érzem valami komfortosan felhúzva magam, inkább ez a hülye lezárás zavar. Nem csalódtam viszont Ichiroban, abszolút normálisan állt a kérdéshez, amiért nagyon hálás vagyok neki. Szerencse, hogy itt lakik anyám a közelben, ezért nem volt szükség a fuvarozgatásra, meg komoly baja sem esett, a kiérkező orvos is megvizsgálja és megállapítja, hogy megmarad, csak kímélnie kell magát. Míg eltemetem a kertben Marya malacot, felhívom Chiakit, hogy rázúdítsak mindent, a balesetet, az elcseszett menetet, az Ichiroval alakuló helyzetet, ő pedig a már megszokott türelemmel, megértéssel és készséggel áll a témákhoz, meghallgat, próbál okos lenni, támogat, mellettem áll, s addig csavarja a helyzetet, míg röhögésbe nem fullad a beszélgetés. Nem véletlenül kíséreltük meg együtt is, hiszen remekül kijövünk, nagyon fontos lett számomra a srác, de valahogy úgy már nem volt az igazi. Ez a kötetlenebb, lazább kapcsolat a nekünk való és kicsit talán hiányzik is ez a fajta szabadság, mégsem lennék képes kilépni abból, amibe belementem Ichiroval, mert élvezem, kíváncsi vagyok és igenis akarok adni neki egy igazi lehetőséget, amihez idő kell. Ki tudja, még az is lehet...


Kétlem, lemondtam róla és magamról, mégis hajt valami...


Elvonulok a hálóba és megvárom, míg Chiaki is tisztának ítéli a terepet, aztán hülyéskedve játszunk el egymás agyával, s közben a saját szerszámunkkal. Rohadtul fel tud izgatni az elbeszéléseivel, aztán azzal, amit magával művel, s legalább megnyugszom ténylegesen. Kidobom a zsebkendőket, rendbe teszem a ruhám, miután letettük a telefont a sráccal, majd leadom a drótot anyámnak, hogy elmegyek Ichiroért a boltba, őt elküldöm melózni, én meg visszajövök ide vigyázni rá.

- Nem kell.

- Nem baj, akkor is veled akarok lenni. - Erre már nem tud mit mondani, kénytelen beletörődni.