27.

Masao

Sikerül annyira kellemes helyzetet teremteni Jeremynek, hogy végül elalszik rajtam. Simogatom, míg végül teljesen mélyre merül az álmok világában, aztán nagyon óvatosan leteszem és felöltözöm. Hívom Hachit is, mert mára befejeztük itt a ténykedést. A lány nagyon zavarban van, hiába próbálom oldani, újra és újra a törölközőkön heverő srácra pillant, engem is többször végigmér, bár lopva, a figyelmemet azonban ilyesmi nem kerüli el. Szégyellős mosollyal beszél hozzám, szemeit többször lesüti, de végül megegyezünk mindenben, hazavihetem a yukatában a kölyköt. Nem akarom felkelteni, hadd pihenjen, ezért miután mindent elrendeztünk Hachival, a karjaimba veszem, ő pedig az összehajtott ruháit hozza utánam. Az egyik srác nyitja előttem az ajtókat, szégyellősen túr bele kérésemre a zsebembe, hogy a kocsit kinyithassa, végül rendben útra kelek az anyósülésen szunnyadó Jeremyvel. Nem sietek az utakon, de remélem, a srác nem ébred fel. Végül rendben hazaérek vele, s addig ügyeskedek, míg eljutunk az ágyamig, ám amint leteszem a kölyköt, az felriad.

- Semmi baj - szólok neki rögtön, csendes hangon -, hazahoztalak, aludj nyugodtan.

- Ne hagyj itt - nyöszörgi félálomban belém kapaszkodva, de már alszik is vissza.

- Nem hagylak - mondom nyugtatóan, megsimogatva a fejét, s amint elenged, levetkőzöm és mellé bújok. Átölelem. Álmában közelebb fészkelődik hozzám, egészen mellém simul, aztán érezhetően visszanyugszik, s nagyot sóhajt. Jót vigyorgok rajta.

- Szeretlek - suttogja.


Nézem az arcát. Nem sokat látok belőle a kevés fény miatt, de addig figyelem, míg el nem nyom az álom. Azt hiszem, korán ér az ébredés, mikor mocorogni és dörgölőzni kezd, bár csak nagyon óvatosan, mintha nem akarná, hogy felkeljek, holott tudja, hogy aggódnék, ha éber rezdülésére nem térnék magamhoz. Hasra fordítom az ágyon és fölé telepedve simulok a testéhez. Nyughatatlan egy kölyök, tele van szívbéli és ösztönös vággyal. Először meglepődik, megdermed alattam, így én is mozdulatlanná válok, míg fel nem fogja, mi a helyzet, s csak azután dörgölőzöm tovább hozzá, hogy elnyúlik alattam. Becsatlakozik, finoman mozdul, játékosan, talán kíváncsian, mire nyakát kezdem csókolni. Azonnal félremozdítja a fejét, hogy nagyobb teret járhassak be bőrén, miközben törleszkedik, megadva magát provokál. A yukatán keresztül cirógatom végig az oldalát, aztán letámaszkodva dörgölöm fenekéhez a férfiasságom. Halkan felmordul, aztán elkuncogja magát és igyekszik tovább izgatni. Heves, de próbálja visszafogni magát, amin én vigyorodom el. Húzom egy kicsit, szórakozom az érzékeivel, teste alá nyúlva simogatom végig mellkasát, hasát, utána csípőjén kihaladva markolok bele fenekébe és lassan a nyakába is beleharapok. Újabb, jóval hangosabb morgás hagyja el a torkát, aztán nyögésbe fordul végre a dolog. Továbbra is küzd, hogy ne kapkodjon el semmit, de végül csak nem bírja ki, erőteljesen, határozottan kezd el mozdulni. A türelme elfogyott, amit most morgásokkal ad a tudtomra, meg azzal, hogy igyekszik megemelkedni alattam. Halvány félmosollyal szorítom le, míg síkosítót kerítek, nyomok belőle az ujjaimra, majd belekezdek az előkészítésébe.


Nyögdécselve, morgolódva kezd velem küzdeni, ám érzem, hogy ez a nem túl erős ellenállás cseppet sem abból fakad, hogy nem akarná, amit teszek vele, hanem most épp így élvezi, ellenállva a leszorításnak. Nem sokáig teszem ezt, visszavonulok, lábai közé telepszem és csípőjénél fogva négykézlábra húzom és folytatom szabad kezemmel a combjai, feneke, dereka simogatását. Válla felett néz rám hátra, még ezzel is a tudtomra adja, hogy élvezi, amit művelek vele a sóhajtozáson, nyögdécselésen kívül. Kipirulva rám mosolyog, zavartan, mégis hívogatóan, félelem nélkül kínálja fel magát teljesen. Deja vum van... mintha ez már megtörtént volna egy másik fiúval nem kevés alkohol elfogyasztása után...


Befejezem az ujjazást, s míg óvszert húzok, apránként végigcsókolok Jeremy gerincének vonalán. Mivel hajlamos megugrani, fél kézzel a csípőjét tartom, másikkal pedig testébe vezetem a férfiasságomat. Kiabálva nyög fel, s bár megadja magát, a biztonság kedvéért még tartom a csípőjénél fogva, mert azt is érzem rajta, hogy pillanatokon belül beindul, én azonban nem csak egy heves kefélésre vágyom, mert azt akárkitől megkaphatnám, hanem érzéki együttlétre, olyanra, amire nem képes mindenki. Talán engednem kéne, mert a szexhez két ember kell, de ez nem megy mindig. Jeremy élvezi a dugást, amit szemérmetlenül ki is mutat, nyíltabb lett, őszintébb, de hevesebb is, ami nekem egyszerre tetszik és sarkall arra, hogy visszafogjam.


Reszketés indul meg a srácon, majd ahogy egyre mélyebbre lököm benne magam, az alkarjára esik. Simogatom, mialatt gyorsítok, ő pedig ösztönösen elkezdi magát beletolni a lökéseimbe. Hagyom elszabadulni. Hagyom, hogy átvegye felette a nyers állatiasság az uralmat, s ennek megfelelően hajszolom őt az élvezetek csúcsáig. Hangos a kölyök, ha nem lenne jól szigetelve a ház, aggódhatnék a szomszédok miatt, ami tetszik, arra ösztönöz, hogy erősen húzzam bele a lökéseimbe, aminek a legkevésbé sem áll ellen, teljesen a fejét vesztve engedi át magát az ösztönnek és nekem, végül remegve, nyüszítve és kiabálva élvez el alattam. Addig mozgok még a testében, amíg jólesik neki, aztán kihúzódom belőle, megszabadulok az óvszertől és magammal húzom, hogy együtt feküdjünk el. Simogatom, s utójátékként adom meg neki mindazt, amire előjátékként nem volt igénye. Most van, bágyadtan, szédülve, mosolyogva, hozzám simulva fogadja és igyekszik lélekjelenlétéhez mérten viszonozni is. Csókokat lehet a bőrömre, simogat, de ahogy cirógatom, halk sóhajok, apró nyögések törnek fel a torkából. Elvigyorodom azon az elégedettségen, amit látok rajta, s hogy macskamód törleszkedik.


Becsukom a szemem és élvezem az orgazmus utáni perceket. Időt utazok, kilépek a térből, érzésileg legalábbis biztosan és újra eszembe jut az a képtelen gondolat, hogy ha húsz-huszonöt éves lennék, mihez kezdenék, ilyen lennék-e. Ha nem találkozom Raktarival, de valamilyen csoda folytán nem öl meg az alvilági sötétség, milyen ember lettem volna? Még most sem tudom, ahogy azt sem, milyennek kellene lennem, mihez kellene kezdenem az életemmel. Itt fekszik a karjaimban egy kölyök, aki szerelmes belém, akivel újrakezdhetném és én csak kifogásokat keresek... Öreg vagyok én már ahhoz, hogy változzak.

- Zuhanyzunk? - kérdezem meg tőle, ezzel terelve a saját gondolataimat más vizekre.

- Ühüm - válaszol Jeremy halkan, bólintva is hozzá, de még előtte felágaskodva csókot kér. Az ölembe húzva adom meg neki, aztán testemhez fogva kászálódom ki az ágyból és a fürdőbe viszem. Leteszem a tusba, utána beállítom a vizet. Mosolyogva áll neki letusolni, de háttal fordul nekem és mindent úgy csinál, hogy figyelemfelkeltő legyen. Zavarban van egy kicsit, de nem sokkal később addig araszol, míg hozzám nem tud simulni és fel is sandít rám. Nekiállok habos kézzel simogatni, lefürdetni. Elmosolyodik, aztán rövidesen ezután megfordul, hogy viszonozza az érintéseket, a simogatást, így mosdatva engem. Kicsit koncentrál, de aztán felvigyorog rám és megint hozzám simul átölelve a derekamat. Ragaszkodó, érzelmes, bújós kölyök, meg sem lepődöm, inkább a mellkasomhoz húzom a fejét és átfogva testét hagyom, hogy a víz lemossa rólunk a habot. Azon csodálkozom csak el, hogy némi fellesés után belém harap.

- Hát ezt meg miért? - kérdezem tőle.

- Csak - kuncogja el magát, de aztán puszit is nyom oda. - Bocsi.

- Ugyan - mondom a fejem is megcsóválva, jelezve számára, hogy nem történt semmi, ami problémás lenne. - Mit reggeliznél? - érdeklődöm.

- Hm... Bundáskenyeret - jelenti be végül.

- Ahhoz van is itthon minden. - Azzal még utoljára átöblítem magunkat, s elzárom a vizet, majd törölközőt adok Jeremynek és én is nekiállok megszárítkozni. - Magában, vagy valamit azért együnk hozzá?

- Zöldséged van? Mármint ilyen uborka, paradicsom jellegű - kérdezi rám felnézve törölközés közben.

- Akad.

- Akkor mit szólnál abból salátához?

- Rendben. A salátát vagy a bundáskenyeret vállalod?

- Amelyiket te nem - vigyorodik el. - Bármelyiket szívesen.

- Akkor megcsinálom a salátát - döntök végül, azzal kiterítem a törölközőmet és visszamegyek a szobába ruhát keríteni.

- Rendben. - Követ, aztán elgondolkodva néz körbe. - Ruháim?

- Ott, az enyém alatt - mutatok a székre. - Ha akarsz, öltözhetsz a szekrényemből - ajánlom fel. Nem vagyunk egy méret, de ha csak alsónadrágot vesz és egy pólót, úgy is tökéletes, ahogy simán egy szál pólóban ellehet, ha az enyémek közül választ, leérnek hosszan rajta. Nem mintha a meztelenség zavarna.

- Megfontolandó - neveti el magát és pillanatok alatt a szekrénynél terem, majd előkap egy alsógatyát ás felveszi. - Mehetünk? - Kuncogok rajta, mert épp csak le nem csúszik a csípőjéről, de végül egybe belebújva biccentek. Megindulunk, a srác meg vágtatva előz meg és a lépcsőn le is csúszik róla az alsónadrág, ő meg elegánsan kilép belőle. Kitör belőlem a röhögés, úgy szedem fel utána a ruhadarabot, mivel a kölyök süvít is tovább, aztán a korlátra akasztom és a konyhában érem be.

- Festői - jegyzem meg játékosan Jeremynek, azzal nekiállok előpakolni. Tojás, zöldségek, fűszerek, tányérok, eszközök...

- Ha nem tetszik, majd szólsz - közli elvigyorodva és nekiáll tojást feltörni, majd összekeverni őket. - Még egy kicsit nőnöm kell, azt hiszem.

- Nem gondolnám - jelentem ki zöldségmegmosás közben. - Pont jó vagy így.

- Igen? - kuncogja el magát, miközben kenyeret szel. - Mindenhez?

- Te nem úgy érzed? - passzolom vissza neki a kérdést.

- Egyedül abban nem vagyok biztos, hogy ez az alvilágban tényleg előnyös lehet, de szeretek ilyen lenni, csak valahogy bennem van, hogy talán kicsit nehezebb lesz. Persze ez lehet, hülyeség.

- Az alvilágban bármit előnnyé lehet kovácsolni és bármiből hátrányt lehet csinálni - mondom könnyedén, mialatt dolgozunk. - Lóg ott egy póló - mutatok is rá -, különféle dolgok sütéséhez érdemes felvenni, mert a forró olaj nem simogat - javaslom neki így a felvételét.

- Tudom, és igyekszem is rájönni, hogy mit hogyan tudok jobban alkalmazni, vagy mivel tudom előnyössé tenni ezt a dolgot - válaszol, miközben belebújik a pólóba és csak utána teszi oda az olajat melegedni. - Amit még nem tudok igazán kezelni, az a passzív voltom, ami valahogy furcsa, ugyanakkor Tsujin látom, hogy működőképes.

- Annyi az egész, hogy az alvilág felé nem azt mutatod, hogy passzív vagy, hanem azt, hogy egy közülünk.

- Csak... egyelőre azt hiszem, az nem megy. Vagyis fogalmam sincs, hogy megy-e, de élesben meg necces próbálgatni.

- Maradsz ma estére is? - kérdezem meg hirtelen ötlettől vezérelve.

- Miért? - kérdez vissza meglepetten.

- Elviszlek pár helyre.

- Akkor maradok, majd beszélek Teruval, meg Tsujival - dönt végül.

- Azt javaslom, azért nézzünk vissza a szalonba, hogy mennyi maradt belőle, meg te is át tudsz akkor öltözni.

- Rendben van. Mit takar a mi maradt belőle? - kérdezi meg kis aggodalommal a hangjában.

- Valószínűleg végigszexelték az egész kócerájt és Tsuji gyakran keményen szereti csinálni - osztom meg a kölyökkel.

- Ezt említette nekem, csak én meg nem értettem, mi a jó abban, ha közben felsebzik vagy fájdalmat okoznak.

- Remélem, nem tőlem várod, hogy megmagyarázzam - nevetem. - Tőlem távol áll az ilyesmi, de azt meg tudom erősíteni, hogy Tsujinak ez élvezetet okoz.

- Nem vártam, hogy megmagyarázd, mert Tsuji is próbálkozott vele, de ez azt hiszem, vagy bejön valakinek, vagy nem. Ti... azaz hogy te is? - kérdezi meg nagyon óvatosan.

- Fogalmazz pontosan, ha felteszel egy kérdést - kérem komolyan.

- Te is szexeltél vele úgy?

- Ez még mindig nem elég pontos - jelentem ki némi szigorúsággal. - Az alvilágban kiforgatják a jól megfogalmazott mondatokat. El tudod képzelni, egy nem nyilvánvalóan és pontosan feltett kérdésből hol kötsz ki? Ne félj kimondani semmit, még akkor sem, ha kínos vagy intim dolgot kérdezel.

- Jó - adja meg magát, aztán nagyot sóhajt. - Szóval... te is szexeltél vele durván?

- Nem. Szenvedélyesen, hevesen igen, ösztönhajtva igen, de durván, nyersen, erőszakosan nem.

- De akkor honnan tudod, hogy bejön neki a durvaság meg az erőszak?

- Kérte és megpróbált rávenni - válaszolom őszintén. - Kétszer ki is hajítottam a fenébe, mert nekem a legkevésbé sem jött be, hogy lenyúzta a bőröm, ami nem csak azért jelentett problémát, mert Raktarinak valahogy meg kellett magyaráznom, hanem azért is, mert a harapás az egyik legdurvább sebtípust okozza. Ha elég nagy, mély és erős, akkor roncsol és fertőz, ráadásul valamilyen szinten tép is, így az orvosi ellátása hosszadalmas és igényes.

- Ezt tudom, vagyis láttam már. Deon... - Nagy levegőt vesz és inkább gondolkodik egy kicsit, én pedig kivárom, végül befejezi-e, hiszen az a kölyök érdekel, mégsem akarom sehogy sem rávenni Jeremyt, hogy beszéljen róla. - Szóval Deon egyszer szétharapta az ujját, de nagyjából csontig. Elég durva volt, ráadásul valahol mindkettőnk hibája miatt. Meg Tatsukinak is van egy harapásnyoma tőle a kulcscsontja felett jobb oldalon, amit egy kitörés közben sikerült elkövetnie.

- Az emberi és a macskaharapás a legsúlyosabb. Mindkettőnek olyan anyagok vannak a nyálában, ami finoman szólva sem jó, ha bekerülnek a bőr alá. Persze most nem beszélünk olyan fajokról, amelyekkel nagyon kicsi az esély, hogy találkozhatunk az állatkerten kívül - teszem hozzá elmosolyodva.

- Meg elég durva is, mármint látni vagy érezni is. Egy időben Lucas is szívesen harapott, bár annyira nem durván, mint amilyeneket Deon tud produkálni.

- Akkor teljesen megérted, számomra miért nem összeegyeztethető ez a szexszel.

- Meg. Én sem szeretem annyira, csak olyan mértékben, hogy ne hagyjon nyomot, maximum akkor látsszon, de másnapra tűnjön el.

- Úgy gondolom, elég fájdalom ér az életben ahhoz, hogy a szexben ne okozzunk egymásnak többet - osztom meg a kölyökkel. Mivel a zöldségeknek csak egy kicsit be kell szívniuk a rájuk szórt fűszereket, megterítek. - Sokkal jobb módszereim vannak arra, hogy megőrjítsem a másikat anélkül, hogy kínoznám, nyomorgatnám, bántanám, megaláznám, vagy úgy bánnék vele, mint egy érzéketlen tárggyal.

- Régen ezért szerettem veled lenni - ismeri el. - Mert még akkor sem aláztál meg, mikor úgymond fizettél nekem azért, hogy elhoztál. Ez furcsa volt és jó. - Közben az első adag kenyeret kiszedi az olajból és belepakolja a következőt. Mögé lépek és csípőjére teszem a kezem, állam a fejéhez érintem.

- Elárulom, mindenki azért akar velem lenni, mert másképp szexelek, mint a legtöbben. Nem te voltál az első és még csak az utolsó sem, akinek valamilyen módon fizettem, de sosem gondoltam úgy, hogy aki a testével kereskedik, az megaláztatásokat érdemel ezért. Egy olyan világban nőttem fel, ahol az erkölcstelenség, a pszichopataság, a gerinctelenség és társaik voltak a normálisak, amit ugyan elfogadni nem igazán tudtam, mert másfajta értékrend alakult ki bennem, attól függetlenül azt hiszem, tudok objektíven viszonyulni akármihez. No meg most már tudod, hogy az első szerelmem egy szajha volt - teszem hozzá.

- Igen, tudom - válaszol halkan, kicsit közelebb mozdulva hozzám. - Csak akkor furcsa volt és különleges, azóta kapott magyarázatot. Miért fizettél szexért? - kérdezi meg végül őszintén.

- Mindenki úgy kezdi, hogy kicsi és gyenge - fogok bele a magyarázatba -, ez alól én sem voltam kivétel és gyorsan rájöttem, hogy abban a környezetben, amiben élek, én nem azon az oldalon kapnék helyt, mint amelyiken lenni szeretnék. Igen, serdülőkorában mindenki átesik azon, hogy ukeként azonosítják - teszem nyilvánvalóvá, miről beszélek. - Erre különféle reakciók vannak, Tatsuki például brutálisan kivégezte és közszemlére tette az első ilyet, más elfogadta és tanult, majd megerősödve átállt a másik oldalra, megint mások nem igazán tudtak választani, én meg inkább egy könnyebb útra léptem, elmentem kurvázni. Ez alapján számomra nem volt idegen fizetni a szexért - magyarázom meg könnyedén.

- De nem kaphattál volna meg bárkit ingyen is? - kérdezi be. - Mármint persze később, szóval Raktari után. Nem hiszem, hogy annyira nehéz lett volna bárkit ágyba cipelned. Vagy tévedek?

- Voltak kalandjaim is bőven, ne aggódj - nevetem.

- Egy pillanatig nem jutott eszembe aggódni - neveti el magát ő is. - Miért szedtél fel annyiszor?

- Nem egyértelmű? Jó volt veled.

- Ez a része de. Csak mitől volt jobb, mint mással?

- Nem állítottam, hogy jobb volt, csak azt, hogy jó volt. Odaadó, őszinte, nyitott szerető vagy, van is érzéked a szexhez.

- Tudod, hogy csak veled mentem el ennyiszer? - kérdezi meg hirtelen. - Két ember volt még, akikkel kétszer, de ennyi.

- Most már igen - mondom elnevetve magam, mire a srác felém fordul és rám nyújtja a nyelvét.

- Nem mintha olyan sokat számítana most már.

- Ha neked nem, nekem sem - passzolom a dolgot könnyedén. Jeremynek a személyisége is tetszett, kedveltem és természetesen felkeltette bennem a patronálót is. Segíteni akartam neki, kicsit jobbá tenni az életét, de csak annyira, hogy ne mondhassuk el, közünk van egymáshoz. Semleges akartam maradni, mégis tenni érte annyit, amennyit lehet ezen feltétel mellett. Mint Akemi esetében. Csak végül, mint ahogy azt a példa is mutatja, másképp alakult. Nagyon másképp. Megemelem Jeremy fejét állánál tolva, majd megcsókolom. Gyengéden és szeretettel csókol vissza, keze a mellkasomra csúszik és kicsit nekem támaszkodik, azonban nem hagyom, hogy elszaladjon velünk a ló, kíméletlenül visszafordítom a tűzhely felé, nehogy megégjen a bundás kenyerünk, mert fél nap szellőztetés sem lesz neki elég. Nevetve veszi tudomásul, hogy dolog van, én pedig, hogy ne zavarjam, hiszen ismerem annyira, hogy tudjam, ennyivel nem zárta le, ellépek mögüle és átforgatom a zöldségeket.


Mikor végez, asztalra szervírozzuk a magunk készítette ételrészt, aztán helyet foglalunk. Jó étvágyat kívánunk, s én nekiállok vigyorogni, mert a kölyök nem tudja megtagadni magát, úgy fal, ahogy mindig, mintha éheztetnék, pedig már közel sincs abban a helyzetben. Nem baj, engem sosem zavart. Elpusztít vagy négy szeletet a bundás kenyérből salátával együtt, én meg a maradékot. Pukkadok is, így hátradőlök a széken és elégedetten, megtelve élvezem a helyzetet. Jeremy is hasonlóan jól érezheti magát, mert vigyorogva hátradőlve simogatja meg a hasát.

- Ez jó volt - jelentem ki.

- Aham, ügyesek vagyunk - kuncogja el magát. - Szóval hova viszel ma?

- Néhány alvilági területre. Főként azokra gondoltam, amelyek a tiétek - teszem hozzá -, nem árt, ha ismered őket.

- Ez mennyire lehet necces? - kérdezi meg némi gondolkodás után.

- Mit értesz ezalatt? - kérdezek vissza.

- Hogy lehet-e balhé, keveredhetünk-e bajba, sodorhatlak-e veszélybe, vagy magamat - sorolja fel.

- Mindig lehet balhé, az alvilág egy ilyen hely - válaszolom könnyedén, újra elmosolyodva, mert ez az aggodalmaskodás aranyos -, veszélybe meg nem hinném, hogy bármivel is sodorhatnál, de ha igen, fel vagyok rá készülve, megszoktam már ezt az életet.

- Akkor jó. - Láthatóan megkönnyebbül egy kicsit, amin már csak kuncogni tudok. - De ez azt jelenti, hogy ma éjjel is itt alszok?

- Ha akarsz, igen, ha nem akarsz, visszaviszlek a szalonba.

- Szeretnék maradni - fogalmaz inkább így, halvány mosollyal az arcán.

- Rendben - egyezek bele, s elkezdem megtervezni a napom, amit talán úgy kéne kezdeni, hogy megmozdulok.

26.

Masao

Laza, kötetlen, kellemes időtöltést gondoltam Jeremyvel. Valamit, ami nem pusztán a szexről szól, hanem a szokásos beszélgetés mellett egy kicsit más jelleget is kap a találkozó, ezért nem is az otthonomba hívtam, hanem elviszem egy remek helyre. Másképp akarom csinálni, mint eddig, nem kizárni lehetőségeket, elfogadni, hogy tovább kell lépnem és esélyt adni arra, hogy akár ezzel a kölyökkel, akár valaki mással működhet valami, amit korábban minden létező módon gátoltam. Nem akarom Jeremyt hülyíteni, ezért nem szándékozom beavatni semmibe, egyszerűen csak próbálom csinálni, amit eddig: élvezni vele az együtt töltött időt, s most annyi gátat sem szabva neki, mint eddig. Sok szeletét nem ismeri annak, aki vagyok, ezért megpróbálom megmutatni neki az eddig fel nem fedett részeimet. Hogy sikerül-e, még nem tudom, nem ma fog eldőlni.


Onodera jelenléte bezavar egy kicsit. Számítottam rá, hogy kikezd velem és ha elutasítom, belém köt, ahogy arra is van sanszom, hogy megtömte Jeremy fejét mindenféléről rólam. Nem lennék meglepve, ha a srác tudná, hogy míg Raktarival együtt voltam, szedtem fel Onoderát is, s nem ő volt az egyetlen, akivel még keféltem. Igen, ez csak ennyi volt, szex, érzelmek nélkül, gyakran elvakult, vad módon. Úgy, ahogy Raktarival sosem tettem volna semmit. Zűrös időszak volt... gyönyörű és gyötrelmes, förtelmes és fantasztikus... Jeremynek az elmenetelem előtt megmondtam, hogy az eszem arra hajt, adjam fel a hiú ábrándokat, legyek vele, szabaduljak meg a béklyóktól, hiszen jól tudom, hogy sokkal jobban járnék minden szempontból, hogy ő sokkal rátermettebb arra, hogy a vágyaimat kiéljem, gátlások, félelmek, játszmák és félrekefélések nélkül megélhessem a boldogságot, de attól tartok, jócskán félreértett. Legalábbis az arckifejezéséből erre következtettem, ám nem akartam nyilvánvalóbbá tenni semmit, nem akartam, hogy hülyítésnek vehető legyen akármi, amit mondok, mert bár hetek óta dolgozom magammal, még most sem mernék semmit biztosra kijelenteni arról, hogyan is alakul majd a szexuális, szerelmi, párkapcsolati életem. Lutri, ahogy normál esetben általában az, s én nem attól félek, mint a többiek, a visszautasítástól vagy a kudarctól, hanem attól, hogy már elvesztettem valamilyen képességet, amely elengedhetetlen szükséglete annak, hogy Raktarin túllépve boldog lehessek.


Kettesben maradva a kölyökkel elindul a beszélgetés. Sydneyről és Onoderáról beszélgetünk főként, a két aktuális témáról. Tsuji remek alvilági, de rémes személyiség, ha engem kérdez Jeremy, az Ausztráliában töltött napok pedig felértek a Paradicsomban töltöttekkel. A legjobb döntéseim egyike volt kimenni. Aztán persze előkerül az, hogy eljátszottam a gondolattal, hogy kiköltözöm Sydneybe, noha a kölyök nyíltan bevallja, hogy hiányoztam neki, amit anélkül is tudtam, hogy kimondta volna. A reakcióin látom, hogy megviselné rendesen, ha megtenném, ha elhagynám az országot. Ez sem ér váratlanul, mégis egy rohadt görény vagyok, míg meg nem mondom neki, hogy bár játszottam a gondolattal, az én hazám Japán.


A Taokyuban jókat mosolygok magamban a srácon. Édes a zavara, az izgalom, ami kiütközik rajta, mégis úgy fest, hamar rájött, miféle helyre hoztam, mert bár elmondtam, talán túl burkolt voltam. Kiszúrja a nyílt étkezőben lévőket, a két leszbikus párt, a zavart srácokat, akik láthatóan nem mernek egymással kezdeni semmit, hiába izgatja őket a hely, a lehetőségek tárháza, a vegyes párost, ahol a nőt jobban izgatja a két sutyorgó srác, mint a neki hevesen udvarló fickó, talán még a két idősebb yakuzát is, akik üzleti tárgyalást intéznek itt. Végül eljutunk a lefoglalt helyig, amivel meg vagyok elégedve. Hűen tükrözte a telefonos elmondás, igazán kellemes, ráadásul Jeremynek is tetszik és mintha rájönne, hogy egyáltalán nem viccből mondtam, hogy bátran kiélhetők itt a vágyak. Zavarba jön, de nagyon örül.


Hamar túlesünk az ételek és italok kiválasztásán, aztán máris a szenvedély kerül terítékre. Akarom Jeremyt, hihetetlenül kívánom, de csak azután szeretném elfogyasztani, hogy megrendeltem a menüt. Nem is tétlenkedek, a telhetetlenségét úgy elégítem ki, hogy máris az ölembe rendelem őt, majd falni kezdem. Sydneyben sem unatkoztam, meglepő módon sokan tapadtak rám, panaszom ugyan nem lehetne arra, hogy üres és hideg maradt volna az ágyam, noha nem szexeltem végig a kint töltött napokat. Úgy volt jó, ahogy. Ez a kölyök azonban más, lehetetlenül odavagyok érte, hiszen érzékeny, szenvedélyes, nyitott és kíváncsi. Remek szerető, de tényleg. Odaadó és ügyes is, hamar feltalálja magát, a zavara pedig gyorsan oldható, s még csak alkohol sem kell hozzá. Hamar felfektetem az asztalra és addig ingerlem tettekkel és szavakkal is, míg könyörögni nem kezd a szexért. Még véletlenül sem akarom megalázni, egyszerűen jólesik hallani, látni a türelmetlenségét, érezni a tüzelő vágyát. Persze mikor máskor hoznák meg a kaját, mint mindennek a közepén? Murphy... Lefogadom, hogy élvezi, vagy pedig forog a sírjában, annyit emlegetik világszerte. Mindenesetre engem aztán most az sem érdekel, ha omlik az épület, a kéjek hullámait meglovagolva akarom a gyönyörig hajszolni mindkettőnket, amiben Jeremy is partner. Tetszik, mennyire elveszti lassanként az eszét, s bár sosem voltam oda azért, ha látható nyoma marad akárminek rajtam, nem zavartatom magam különösebben a hátamra karmolt barázdák miatt. Gyorsan elmúlnak, egy remek menet meg megér ennyit bőven.


Meglepően ragaszkodik hozzám ez a srác, s tudom, hogy nem csupán a szex miatt. Szeret, rajong értem és velem lenne, ha engedném. Ez elgondolkodtat egy pillanatra, ám inkább nem mélyedek bele, csak kibontakozom a lábai és karjai közül, majd bepakolom az ételt. Hachi zavartan pislog tisztes távolságból rám, de egy pillantással intek neki, hogy nyugodtan elmehet. Kezdő létére kikapott két igen szabad hímegyedet, amelyek ki fogják használni a hely adta lehetőségeket. Nem bánja, talán még kíváncsi is, ám a tisztesség úgy kívánja, hogy ezt igyekezzen eltitkolni. Előlem felesleges. A kettőnk incidense után megterítek, s hamar nekilátunk az ételnek, ám az Onodera-téma elveszi az étvágyam egy időre. Bevallom Jeremynek, hogy félredugtam hajdanán és részletezés nélkül megosztok vele két okot, hogy miért. Nem akarok magyarázkodni, s bár ő nem vetne meg, mégis felbosszantana, ha megtenné. Tudom, hogy gerinctelen dolgokat műveltem, ám akkor arra voltam képes. Nem lennék előrébb, ha szembe köpném a tükörképem, változtatni utólag már semmin sem tudok és talán nem is kell. Csak tartok tőle, hogy Onodera megpróbál majd tönkretenni. Meg is mondom Jeremynek, hogy szemrebbenés nélkül őt is ki fogom nyírni és eltüntetem, ahogy Arahammal tettem, ha az utamba kerül. Nem érdekel Tatsuki, nekem már tényleg nincs mit veszítenem, a meghasonulást viszont nem várhatja el tőlem. Nem alkuszom, aki megkísérel kicsinálni valahogy, annak annyi.


Eljutunk végül az ominózus témához is, de csak burkoltam fogalmazok meg mindent, amibe Jeremy bele is nyugszik. Meglep, hogy nem akar pontosan tudni mindent, ugyanakkor ez bizonyára érezhetően nehéz téma a számomra, mivel semmi biztosat nem tudok neki mondani. Nem jelenthetem ki, hogy összejönnék vele, mert semmit nem tudnék letenni az asztalra, ami azt biztosítaná, hogy ez helyes döntés volna. Egyelőre valószínűleg semmiképp, de a későbbiekre nem zárom ki a lehetőségét. Most elkezdem őt más szempontból is vizsgálni, nem csak mint szeretőt, annak megfelel, ezt már rég tudom. Éppen ezért nem mondok semmit sem arra, mikor bevallja újra, hogy hiányoztam neki. Fogalmam sincs, mit szeretne hallani. Hogy ő is? Nem vele voltam elfoglalva, ezzel viszont megbántanám, azt hiszem. Témát terelek és be is jön, hamarosan beülünk a dzsakuzziba, csak a kölyök teljesen be van indulva újra. Igyekszem visszafogni egy picit, de nem lehet, s az, ahogy élvezi, engem is felhúz. Van még mit tanulnia, ha úgy akar szexelni, ahogy én, érzem a próbálkozást erre, ezért vezetem egy kicsit, aztán annyira belejön, hogy végül elvesztem a fejem.


Hű... most pótoltatni akarja velem ez a srác a három heti szexadagot? Szép kis hajrá lesz akkor... Visszacsukom a szemem és cirógatva a hátát, átboronálva a haját várom, hogy egy kicsit megnyugodjunk mindketten. Kíváncsi vagyok, meddig tart nála ez az állapot és lerohan-e újra. Egyelőre csak fekszik rajtam és pihen, simogat, néha felsóhajt vagy mocorog, így van időm nekem is kifújni magam rendesen.

- Ázunk még egy kicsit? - kérdezi bátortalanul. Válaszul átfogom és belecsúszom vele a vízbe, ezzel az ölembe véve Jeremyt. Nagyot szusszanok, mert most az optimális leginkább a mozdulatlanság lenne még egy ideig, annyira teleettem magam és még meg is tornáztattam mindenem. A kölyök még jobban hozzám bújik, óvatosan helyezkedik rajtam még valamennyit, aztán elengedi magát, de mintha nagyon vigyáznia kéne. Pehelysúlyú, mégis alig mer teljesen rám nehezedni, amin jót mosolygok.

- Egy picit mintha ki lennél éhezve - jegyzem meg azért hosszú hallgatás után, ami alatt sikerül helyre raknom mindent a bensőmben.

- Három hét után csodálod? - kérdez vissza halkan kuncogva. - Sosem a cölibátusról voltam híres.

- Rajtam kéred számon? - heccelem tovább.

- Inkább veled élem ki - vág vissza. Sejtettem...

- Csak egy vasat tartasz a tűzben? - érdeklődöm.

- Mivel nem nagyon van jelen helyzetben választék, így igen - vallja be csendesen. - Nem volt kedvem lófrálni meg mások után futkosni, Teru mellett nem is akartam, Tsujival meg egyelőre ilyen helyre nem akartam menni, szóval ennyi - vonja meg picit a vállát.

- Ez nem volt valami előnyös rám nézve - ugratom. - Ha nincs ló, jó a szamár is?

- Hülye vagy - közli nyíltan. Meglepetten felnevetek a válaszán. - A nincs kedvemben elég erősen benne vannak bizonyos tényezők, de ha azt mondom, hogy vártalak, akkor megijesztenélek - mondja ki őszintén némi szünet után.

- Nem vagyok annyira ijedős - mondom neki halvány félmosollyal -, egyébként is a tudtomra adtad már kétszer ma, hogy hiányoztam.

- Mert így is van, sokat gondoltam rád - ismeri el. - Néha észre sem vettem, csak miután kész lett a rajz, vagy befejeztem az elmélkedést.

- Voltaképpen mit akarsz tőlem? - kérdezem meg, hátha bevállalja a választ.

- Akarni semmit, maximum szeretnék - próbálja ezzel lepasszolni a kérdést, mire tenyereimbe fogom az arcát és úgy mozdítom, hogy egymásra tudjunk nézni. Nem hiszem, hogy nagyon szükséges lenne feltenni máshogy vagy újra a kérdést, ráadásul Jeremy szemében pici félelem csillog, szorongás és idegesség, s hogy oldjam, apró csókot nyomok ajkaira. Talán valóban nem kellene feszegetnem ezt a kérdést... még nem. Elengedem és visszafekszem, beérem ennyivel, hiszen tulajdonképpen mindent elmondott. Vissza is bújik hozzám, simul testemhez, ahogy tud, arcát a nyakamhoz fúrva rejti el, így nyugtatóan megsimogatom. - Szeretni - mondja végül nagyon-nagyon halkan, szinte suttogva. Ez nem válasz volt a kérdésemre, de nem baj, megsimogatom a fejét.

- Ezt tiltani sem lehetne neked - jelentem ki csendesen.

- Csak azt nem tudom, meddig viseled el - válaszol halkan.

- Korábban sem azért nem szívleltem, mert valami bajom lenne vele, hanem mert nem akartam viszonozni és így tartottam fairnek - vallom be a srácnak. - Nem akartam egyenlőtlen kapcsolatot, vagy hogy rám fogható legyen, hogy kihasználtam volna bárkit is.

- Még mindig nem akarod? - Őszinte kíváncsiság cseng a hangjában, én pedig játszani kezdek a hajával.

- Még mindig nem akarok egyenlőtlen viszonyt, de nem utasítom vissza a szeretetedet azzal a feltétellel, hogy elfogadod, nem tudok annyit se garantálni, mint amennyit normál esetben más tudna - válaszolok komolyan neki.

- Már megint olyan világosan fogalmazol, hogy fogalmam sincs, mire gondolsz most konkrétan - ismeri be. - Sosem kértem, hogy meghazudtold magad, vagy meghasonulj, még csak hajlítani sem próbáltalak nagyon, csak egy kicsit.

- Ne haragudj - kérek tőle elnézést -, nem akartam túlhomályosítani. Arról van szó, hogy még kell idő, hogy lecsengjen nálam, ami volt és ha ez megtörténik, sem vagyok benne biztos, hogy az érzéseid képes lennék viszonozni. Nagyon kedvellek, fontos vagy nekem, vonzódom hozzád, jól érzem magam veled, ezeket kijelenthetem, de azt nem, hogy ennél lehet több is. A lehetőségét nem vetem el, nem próbálok mindenáron szabadulni tőle, ám nem akarom, hogy úgy érezd bármi miatt, hogy becsaptalak.

- Már az is jóval több, mint eddig, hogy nem zárkózol el előle - világít rá csendesen. - Amiket felsoroltál, tudom, érzem. Igazából nincsenek elvárásaim, nem akarok, szeretnék dolgokat, de ezek nem csak rajtam múlnak. Nekem már az is sokat jelent, hogy engem nem zártál ki az életedből véglegesen és valamiféle esélyt adsz.

- Miket szeretnél? - kérdezek rá most már konkrétan.

- Találkozni, együtt lenni, olyan tök normális, hétköznapi dolgokat csinálni, mint egy mozi, vagy csak bezárkózni és megnézni egy filmet. Nem tudom... semmi nagyon extra dolgot, csak megismerni a másikat minden oldaláról. Azt is, ami esetleg nem olyan szép, vagy nem annyira jó.

- Rendben - egyezek bele. - Ezért sem csak áthívtalak. Milyen filmeket nézel szívesen? Vagy miket szeretsz még, mik érdekelnek? - kérdezgetem meg kicsit mindjárt Jeremyt.

- Régen nem sokat filmeztem, újabban kaptam rá a dologra - kezd el mesélni érezhetően nyugodtabban. - Mostanában főleg kaland, akció és történelmi filmeket néztem, mert Teru ezeket szereti, így a gépén fellelhető egy pár. Meg Deonnal is néztünk párat, volt klasszikusabb, meg kevésbé klasszikus, újabb mozifilmek is. Nagyjából mindenevő vagyok, ha nem folyik és csöpög lehetőleg se a romantikától, se nagyon a vértől. Mit szeretek még csinálni? Hát... mostanában úszni, bár a kiköltözés óta nem nagyon volt rá lehetőség. Aztán imádok csacsogni Deonnal, élőben vagy telefonon, az mindegy. - Ezen csak mosolyogni tudok, mert arra, ami miatt kérdeztem, egyáltalán nem segítség, de nem baj, Deon érdekes személyiség, mindig érzem azt a feszültséget a levegőben, amiről nem egészen tudom eldönteni, milyen eredetű vagy természetű. - Amint gondolom, tudod, rajzolni, festeni, alkotni, vásznat csinálni az emberekből, bármit. Meg edzeni és erősödni, mostanában még pszichológiát is tanulok. Most hirtelen ennyi jut eszembe - kuncogja el magát zavartan. - Jah, meg vezetni tanulok - újságolja büszkén. - Akkor te jössz! - dobja vissza sokkal vidámabban a kérdést.

- Ez az embervászon egészen furcsán, de jól hangzik - említem meg neki, mert nem vagyok biztos benne, hogy jól értelmeztem ezt a dolgot. - Motorozni és vezetni szeretek, sokféle helyre szívesen megyek, legyen az bár, fürdő, étterem, mozi, színház, az ország különböző pontja, vagy külföld. Az edzés nekem is fontos, ideális feszültséglevezető, megnyugtat. Amit nem igazán szoktak rólam tudni - kezdek bele elmosolyodva -, hogy bírom a kölyköket. Szívesen foglalkozom velük, mindegy a koruk.

- Kíváncsi lennék, mit kezdenél a húgaimmal - mondja halványan elmosolyodva. - Az az embervásznas dolog... szóval szeretek másra festeni. Olyan, mint egy lemosható tetoválás, de sokkal csinibb is lehet és könnyebben javítható. Tatsuki szerint jó gyakorlás, így ki is használom a környezetem ép bőrfelületeit - ismeri be. - Igazából én legtávolabb a tengerparton voltam eddig, annál messzebb sosem jutottam, de nagyon kíváncsi lennék, milyen lehet máshol, városban, faluban, a semmi közepén, egy sátorban - kezd kicsit hadarni. - Sosem akartál saját kölyköt?

- De, ez azonban nő hiányában eléggé nehezen kivitelezhető - nevetem. - Eszembe sem jutott egy alvilági nővel szarakodni, egy normális nő meg sikítva rohant volna el tőlem. Raktarira nagyon sokáig a sajátomként tekintettem.

- Pont ezért nem értem, miért tartod kivitelezhetetlennek, hiszen ma már szinte bárki örökbe fogadhat gyereket. Vagy én tudom rosszul?

- Alaposan elkéstem már vele.

- Nézőpont kérdése. Kölcsönadjam a húgaimat néha? - kuncogja el magát, én meg kérdőn nézek rá.

- A fiúkkal jobban boldogulok - árulom el végül.

- Mondanám, hogy öcsém is van, de ő már idős - válaszol kedvesen. - De sosem akartál betanítani, vagy oktatni, vagy mondjuk harcművészetet tanítani, vagy ilyesmi?

- Mindent annak rendeltem alá, hogy Raktari mit akart - vallom be. - Az ő nagy álma az volt, hogy továbbvigye a családi hagyományokat és testőr lehessen Asaménál, aztán később dojot nyisson. Amikor fiamként kezdtem tekinteni rá, eltűnt mindenfajta törekvésem arra, hogy kölyköm legyen bárhogy.

- Nagyon szeretted őt - mondja ki, aztán felsóhajt. - Kibékülsz vele?

- Nem vagyunk összeveszve, csak neheztel rám, mert olyan titkaim vannak előtte, ami nem az alvilággal kapcsolatosak - válaszolok újra elmosolyodva. - Az ember akárkiért nem vállal akármit - jelentem ki aztán komolyan. - Akkoriban, mikor megismertem Raktarit, erősen gondolkodtam azon, hogy az, amit élet címszó alatt kínált nekem az apám, maga a pokol és inkább a halál, mint az. Amíg élt az öreg, esély sem volt menekülésre, a föld alól is előtúrt volna, így hát maradt a fénykeresés, ezt pedig Raktariban találtam meg. A kölyök nekem olyan volt, mint számodra Tatsuki, a legmélyebb szarból jelentett kilépőt, ezért nem létezhetett semmi, ami eltántorított volna. Ehhez aztán szerelem társult, amit jó tíz évvel azelőtt éreztem utoljára és ezzel zárult a kör - mesélem el Jeremynek.

- De ugye fogsz vele beszélni? - kérdezi meg csendesen. - És Akemivel hogyan tovább?

- Letisztázok magamban mindent és beszélek Raktarival is természetesen. Hívtam őt nemrég, mondtam neki, hogy jártam Sydneyben, majd összeülhetnénk elsimítani a dolgokat, csak még legyen egy kicsit türelmes és ezzel ő meg is nyugodott. Korábban eszembe sem jutott, hogy elmondjam neki, hogy rákos vagyok - vallom be a kölyöknek. - Hogyhogy hogyan tovább? - kérdezem meg értetlenül. - Akemi remek helyen van, Araki nagyon kedveli, a két sráccal meg egy kicsit még elutasító, de egy hónap múlva tökéletes lesz minden.

- Felhívott - ismeri be végül felsóhajtva. - Elújságolta, hogy elmentél hozzá, meg hogy mennyire jól nézel ki, satöbbi, de akkor már lassan jöttél, így finoman igyekeztem lepasszolni, csak persze összekapcsolta a dolgokat. Azt hiszem, most dühös rám, vagy csalódott, vagy megsértődött, vagy valami ilyesmi - halkul el a hangja és inkább furakszik még egy kicsit. - Nem akartam bántani, meg semmi, meg nem az orra alá dörgölni, először hazudni akartam, de azt meg nem tartottam fairnek.

- Ne, azt ne - kérem. - Most is úgy gondolom, hogy Akemit le kellett adnom Arakinak és bár nagyon szeretem azt a kölyköt, semmilyen esetre sem adnék neki olyan lehetőséget, amire vágyik. Fáj neki valószínűleg, hogy veled jobban tartom a kapcsolatot, de el fog múlni, Araki kárpótolni fogja. Őneki még annyi fogalma sincs az életről, mint neked - teszem hozzá. - Nem beszéltem a kölyöknek semmiről veled kapcsolatban, de akkor majd megteszem, te meg ne rágódj ezen.

- Rendben van, ahogy gondolod - mondja halkan, aztán gondolkodik egy kicsit és végül kinyögi a kérdését. - Akit Raktari előtt szerettél... szóval őt bántotta Araham?

- Igen - válaszolok tömören. Ha a kölyköt érdekel valami, úgyis kérdez, de mesélni arról csak így nem tudok.

- Kérdezhetek, vagy inkább hagyjuk ezt a témát? - kérdezi halkan.

- Kérdezhetsz - mondom neki végigsimítva a hátán.

- Igazából Tatsuki mondott nekem dolgokat, de szeretném, ha te mondanád el inkább, mert az a biztos. Szóval... valami olyat tudok, hogy az illető szajha volt, de a tiéd, amit így nem nagyon értek - ismeri el, aztán inkább nyom egy csókot a nyakamba és csendben marad.

- Ikurának hívták - kezdek bele. - Három évvel volt nálam fiatalabb és tizenhat éves kora ellenére edzett szajha volt. Beleszerettem és kivásároltam a futtatójától, így lett csak az enyém. Lakást béreltem neki, tanítót fogadtam mellé és igyekeztem meggyőzni róla, hogy nem kell tovább árulnia magát, azért meg aztán főleg nem, hogy visszafizesse mindazt, amit adtam neki. Így került össze Arahammal, aki puszta kedvtelésből kínozta. Nem tartott sokáig neki teljesen tönkretenni Ikurát, mígnem holtan találtam a neki bérelt lakásban. Önkezűleg végzett magával, ráadásként pedig betoppant Araham. Utána kezdtem vadászni rá, de amit akkoriban én tudtam, az kevesebb volt az ő tudásánál, nem mellesleg meg elvakított a harag és a gyűlölet. Végül Tatsuki vetett véget a háborúskodásnak, mivel apránként elpusztítottam Araham környezetét.

- Sajnálom - mondja ki őszintén. - Araham egy szemét rohadék volt, ez bőven kiderült számomra is azalatt az idő alatt, amit mellette töltöttem. De... jobb lett attól idebenn - közben megsimogatja a mellkasomat -, hogy bosszút álltál?

- Nem vártam tőle csodát, megnyugvást vagy bármit - felelem könnyedén. - Már rég feldolgoztam, túlléptem rajta, megvetés van bennem harag és gyűlölet helyet, és mivel volt egy jó okom, hogy eltüntessem, hozzácsaptam a személyes tartozásom. Ez nem bosszú volt - jelentem ki komolyan.

- Mi volt a jó okod rá? - kérdezi meg finomkodva.

- Akartam a helyét - felelek vigyorogva.

- De hol?

- Tanítódként. - Erre Jeremy felszusszan és helyezkedik megint egy kicsit, majd rám néz. Tetszhet neki, amit hall, mert mosolyog.

- Miért pont engem szerettél volna tanítani? - kérdezi meg tőlem.

- Kézenfekvő, nem? Évekig voltál a szeretőm, az teljesen nyilvánvaló, hogy annak a kevés embernek, akit megkedvelek, ahogy tudok, segítek.

- Te meg tudod mondani, hogy mit látsz bennem, amitől érdemes tanítani? - kérdezi meg kíváncsian. Nem nagyon tudom hova tenni ezt a kérdést, de válaszolni szerintem tudok rá.

- Szívességi alapon döntöttem el - mondom meg őszintén -, de elsősorban gyarapítani akarlak a tudásommal. Hogy érdemes-e, az nem kétséges, minél többet tudsz, márpedig neked véleményem szerint többet kell, mint Tatsuki tud, annál jobb és könnyebb lesz az életed. Ez nem az én érdekem, hanem a tiéd.

- Tudom - válaszol csendesen. - Hálás is lennék érte nagyon és szívesebben is tenném, mint Arahamtól tettem, és talán kevesebb ellenállásba ütközött volna ő is, ha képes normálisan viselkedni velem. Én akartam tanulni, de nem olyan körülmények között.

- Araham sosem volt normális, de ezt hadd ne részletezzem.

- Tudom, feltűnt. Pláne az utolsó húzása után. Még sosem féltem annyira, mint akkor - ismeri el. - De mikor megláttalak titeket, akkor úgy jó lett.

- Araham kicsit túlbecsülte magát akkor - jelentem ki. - Ha fel tud készíteni, jól is összejöhetett volna az a dolog, de nem készült fel eléggé. Omoi neki túl nagy falat volt.

- De semmit nem akart nekem mondani, még csak azt sem igazán, hogy ki az a fazon, akivel találkozni akarunk. Aztán ő ijedt meg a legjobban, nekem meg fogalmam sem volt, mit kéne tennem. - A hangja halk, de kirázza a hideg is. - Féltem és tanácstalan voltam, azt hittem, meg fogunk halni. - Nem mondok neki semmit, mert nem hiszem, hogy bármit is érdemes volna, inkább combjait fogva kiemelkedem vele a vízből, majd hátramegyek az öltöző részbe és letéve törölközőt adok neki. Én is megtörölközöm, utána egy yukatát veszek magamhoz és a hátamra kanyarítom.

- Még most sem kérsz semmit? - kérdezem meg a kölyköt.

- Nem, köszi, most így jó - mosolyog fel rám és ugyanúgy tesz, mint ahogy mutatom neki a yukatával, végül kérdővé válik a pillantása.

- Megkívántam valami édességet - árulom el néhány törölközőt magamhoz véve, amiket könnyedén ledobok a járólapra, amikor kiérek a helyiségbe, aztán elfoglalva korábbi helyem az asztalnál kézbe veszem az étlapot.

- Hát... - kuncogja el magát, aztán az asztalhoz lépked, elgondolkodik egy percre, végül kérlelő szemekkel befészkeli magát az ölembe. Nagyon ragaszkodó kölyök...

- Biztos nem kérsz semmit? - kérdezem meg újra, mert tudom, hogy mennyire szerény tud lenni, ráadásul ezek az édességek etetik magukat.

- De, esetleg... - Elkezdi tanulmányozni a lapot, mire mosolyra húzom szám. - Dobostortát - csillannak fel a szemei. Megbúbolom, aztán leadom a rendelést és összepakolom a tálcára, ami már nem kell, hogy ki tudjam adni.

23.

Masao

Na most kifejezetten pocsékul érzem magam. Mindenem fáj, szétcincáltak, fáradt vagyok és még mindig nem egyedül, ahogy érzem. Fel kellene kelni, legalább egy pohár teát is tudnék inni, de semmi kedvem. Tatsuki kurvára érti a dolgát még mindig, csak az a gondom, hogy nem tudtam, hogy ilyenekre is képes, mint amit az elmúlt három-három és fél órában leművelt. Bár ha azt veszem, nagyjából négy órája táncolt az idegeimen. Elismerésre méltó... A kezeit alig bírja használni, pedig hónapok teltek el azóta, hogy összefeszült Kitamurával, ami azt jelenti, hogy nagyon komoly sérüléseket kellett összeszednie és a jövőre való kilátásai sem túl jók a tekintetben, hogy a művészetét folytathassa. Ez bántja és bosszantja is, sikeresen rátapintottam. Azt hiszem, kölcsönösen kizsigereltük egymást, ez már a konyhában elindult és látszódott, hogy ha mi esélyt kapunk erre, meg is tesszük. Nem szándékosan, az ártó szándék egyikünkben sem volt, ami tőle őszintén meglepett, hiszen ezt korábban sosem tapasztaltam, de ami még jobban elképesztett, az az, hogy hagyta nyilvánvalóvá válni a sebezhetőségét, s ismerkedni azzal. Cseppet sem érdekel szexuálisan az az ember, ahogy ő engem, úgy teszteltem én is őt és igazán elgondolkodtatott mindaz, ami ma történt. Mindenesetre megértem, miért szereti Jeremy és ragaszkodik hozzá. Valószínűleg ő maradt itt...


Megemberelem magam és kikelek az ágyból. Óvatosan mozgok, majd eltüntetem minden jelét annak, hogy kínoz a fájdalom, kevert a lábamról ez a pár óra, fáradt vagyok és kimegyek a nappaliba. Teruki ott ül a kölyök mellett.

- Éhesek vagytok? - kérdezem meg tőlük.

- Kicsit - válaszol a kölyök csendesen, csak méregetve engem. - Összeüssek valamit abból, ami van? Vagy egyáltalán akarod, hogy maradjak, vagy inkább hagyjunk egyedül? - kérdezi meg nyugodtan, bár a szemében látszik az idegesség. Csábító az ajánlata, de nem akarom őt kihasználni.

- Ha szeretnél, semmi akadálya, hogy maradjatok - mondom neki, azzal a konyhába megyek, mert muszáj szereznem fájdalomcsillapítót és azt minél gyorsabban. Hallom, hogy utánam jön, majd egy nagy levegő vétele után megjelenik a konyhában Jeremy és kinyitja a hűtőt. Míg válogat, megtalálom a fájdalomcsillapítót, aztán mindketten feszülten kerülgetjük egymást, mint két feltöltött idióta. Figyel engem, holott jobban szeretném csendes magányomban bevenni és megvárni, míg hat. Senki sem szól, csupán a levegő terhes a feszültségtől. Nincs ínyemre, hogy aggódik értem, így amint lenyelem a tablettát, otthagyom a konyhában ténykedni, én a nappali kanapéján nyúlok el. Igyekszem függetleníteni magam Teruki pillantásától, becsukom a szemeimet és meditálni kezdek, amibe valószínűleg sikerül is belealudnom. Arra eszmélek, hogy Jeremy kiszól, hogy kész a kaja. Ideje magamhoz térni végre. Feltápászkodom, majd a konyhában segítek a kölyöknek a terítésben három főre. - Köszönöm - mondom neki. - Megnyugodtál? - kérdezem csendesen.

- Valamennyire igen, csak fogalmam sincs, hogy most mi van - válaszol csendesen. - Együnk - kéri inkább. Nincs kifogásom ez ellen, az illatából és látványából ítélve príma tejszínes húst készített rizzsel. Teruki is leül, miután invitálom, majd jó étvágyat kívánva egymásnak nekilátunk. Az íze is remek, Jeremy megint elismerésre méltót alkotott. - Hogy vagy? - kérdez rá végül óvatosan, mire felsóhajtok.

- Jól. Mióta csak ismersz, terjed bennem a rák, ezért nincs okod másképp kezelni, mint korábban - jelentem ki komolyan. - Nem is szeretném - teszem hozzá.

- Nem erről van szó. Mármint de... is... Nagyon meggyötörtek? - kérdezi meg végül.

- Miért akarod tudni?

- Nem akarom - tudja le ennyivel és inkább a kajára koncentrál. Nem firtatom, eltüntetem a kiszedett adagot, majd mikor a testőr és a kölyök is jól lakott, összeszedem a tányérokat, evőeszközöket, hogy nekiálljak mosogatni. Míg gondolkodom, végig magamon érzem két vendégem tekintetét. Nem tudok mihez kezdeni velük, hiszen korábban Jeremyvel akkor futottunk össze, ha közös örömre vágytunk, Terukit pedig egyáltalán nem ismerem és bizalmatlan is felém, ami teljesen helyénvaló, noha nem akarok ártani a védencének. Én próbálnám elkerülni, hogy a kölyök belebonyolódjon az érzelmeibe, erre jön Tatsuki és jól megkavarja nekem a levest. Tótágast áll az egész életem az elképzeléseimmel, terveimmel együtt. Körülbelül úgy érzem magam, mintha száműztek volna egy olyan helyre, ahol már évtizedekkel korábban jártam, minden ismerős, de idegen is egyszerre. Pont ez az ok, ami miatt nem találom fel magam egy annyira egyszerű helyzetben, mint a mostani. - Ha szeretnéd, elmegyünk. - Nagyon halkan mondja ezt a srác és érzem, hogy bár mindennél jobban szeretne maradni, szó nélkül elmenne, ha erre kérném.

- Tudom - jelentem ki, miközben megtörlöm a kezem. - Véleményem szerint nem véletlen maradtál és maradnál. Mit szeretnél? - kérdezek rá felé fordulva, őszintén.

- Megtudni, hogy mégis mire számíthatok és látni, hogy egyben hagytak - válaszol ugyanolyan nyíltan, mint ahogy kérdőre vontam.

- Mivel kapcsolatban mire számíts? - kérdezem. - Egyben hagytak. - Ez félig igaz, félig azonban nem, de nem hiszem, hogy folytatni akarnám a kölyökkel a lelkizést. Persze úgysem marad annyiban, ő ne érezné, hogy valami nincs rendben...

- Veled kapcsolatban - válaszol furcsán felnézve rám. Ezt most nem tudom mire vélni. - Sokkal jobban hangzana, hogy nem akarsz beszélni róla, minthogy nincs bajod. Ugyanis látom, hogy van. - Felsóhajtok, majd töltök magamnak egy bögre teát, s biccentve Jeremynek invitálom őt a nappaliba. Teruki már nem akarja őrizni őt, talán kicsit kényelmetlenül is érzi magát.

- Nyugodtan maradj itt, a vendégszoba - mutatok röviden rá - üres. Ágyneműt a szekrényben találsz, ahogy törölközőt is a fürdőében, ha pedig valamilyen ruha kell, bár nem vagyunk egy méret, szívesen adok. - Ezzel sikerül még kellemetlenebb helyzetbe hoznom, amin csak jót mosolygok, ő pedig leül az egyik puffra, míg én megint a kanapét foglalom el. - Figyelj rám, Jeremy - kérem őt komolyan, amint bátortalanul leült mellém. - Jelen pillanatban semmilyen értelemben véve nem vagyok jól. Otthagytam Akemit valakinél, aki sokkal jobb jövőt tud számára biztosítani, mint én, ami nem volt könnyű, mert körülbelül úgy viselkedett, mint egy három éves az első óvodanapján. Sírt, könyörgött, el sem akart engedni - vallom be, mire bólint párat, vagyis beszélt a szöszikével. Ennek igazán örülök. Kösz, Jeremy! - Másodszor löktem el valakit magamtól, hogy neki jobb legyen és ez attól függetlenül rossz érzés, hogy helyesen cselekedtem. Ezután jött egy kisebb hadsereg az otthonomba, az életembe, különféle tortúrákon estem át, ami alatt felkavartak, összezagyváltak bennem mindent, kaptam egy csomó ultimátumot, lehetőséget, hideget, meleget egyaránt, megpróbálják a pórázt a nyakamba kötni és elvenni a szabadságom, semlegességem és függetlenségem, ami miatt már kinyírtan egy yakuzát is, állítólag megpróbálnak életet verni belém, mert most döglődöm, ha pedig nem lehet, kinyírnak, hogy ne jelentsek gondot. Tatsuki abszolút korrekt volt, olyan nagy dolgokat terített le elém, amit sosem gondoltam volna és olyan képességeiről tett bizonyságot, amelyeket nem gondoltam volna, hogy egyáltalán ismer. Igazán furcsa ember lett a te mestered, árnyéka csupán az, aki volt, pedig a múltja számtalan olyan tettet tartalmaz, ami miatt félték és keresték őt. Most mégis anélkül, hogy félelmet keltene az emberben, erősebbnek fest régi önmagánál.

- Legalább érted, miért szeretem annyira és vagyok hűséges hozzá - mondja a vállát picit megvonva. - Tudom, hogy szenvedsz, érzem rajtad, bár főleg a lelkit. Ettől függetlenül neked kell megmondanod, mit akarsz jelen pillanatban rám nézve, de most nem hogy maradjak vagy sem. Keresselek? Hagyjalak békén? Ilyenek. És mit vársz Tatsukitól, vagy mit akarsz vele kezdeni?

- Jeremy, nem tudom! - csattanok fel és a teámat is gyorsan az asztalra teszem. - Én Tatsukitól nem vártam és nem is várok semmit. Ő jött ide, hogy beleavatkozzon mindenbe és nem is fog belőle kiszállni. Megtesz mindent, hogy a saját és a te érdekeid szerint alakítsa velem a dolgokat, amit jelenleg úgy gondol jónak, hogy engem szétcincál és újra összerak, ha pedig valami nem megy, akkor megöl, hogy véletlenül se okozzak nektek gondot.

- Tényleg nem akarod, hogy megtegye, vagy még mindig büszkeségből állsz ellen? - kérdezi továbbra is csendesen, nyugodtan.

- Nagyjából húsz éve tervezem a Yuusuke család kiirtását. Szerinted mennyire akarom, hogy Tatsuki elvegye tőlem a lehetőségét is ennek? - kérdezek vissza.

- Arra már gondoltál, hogy ronthatsz vele a helyzeten? - kérdezi óvatosan, de határozottan.

- Ki ismeri jobban Raktarit, ti vagy én?

- Akkor áruld el nekem, hogy miért gondolod ezt hatásosnak?

- Raktari fél attól, hogy ha szembekerül az apjával, akkor minden úgy lesz, ahogy az örege akarja. Márpedig az öreg Yuusuke inkább seppukura kötelezné a fiát, mintsem elviselje a szégyent, ami csak számára az - jelentem ki dühösen. - Ha ezt Raktari nem teszi meg, kikel a tolószékből és agyonveri. Raktari testőr, tudom, azt is, hogy meg tudja magát védeni, de az apja ellen soha nem vette fel a kesztyűt, mert az apja.

- És a halott ősök iránti tisztelet?

- Egy halott ős nem kutakodik utánad, nem fenyegetőzik, nem próbálja rád kényszeríteni az akaratát és nem tart sakkban. Az elmúlt négy-öt évben több munkám volt amiatt a gennyláda miatt, hogy Raktarit védjem, mint azelőtt összesen - morgom dühösen. - Folyamatosan nyomon akarja követni a fiát, de szerencsére jó helyen ül a srác és eddig nekem is sikerült megoldanom a problémákat.

- Szóval elképzelhetetlennek tartod, hogy Raktari emiatt simuljon bele az elvárásokba, merthogy nem hozhat szégyent a családjára, ha már az ölte meg őket, aki nagyon fontos volt neki?

- Nézd, ha Raktari annyira irányítható volna, már felesége és legalább egy porontya lenne. Ő csak nem harcol az öregével, kikerüli a felé repülő éleket, az teljesen más kérdés, hogy engem gyűlölne, ha megölném a családját és valószínűleg neheztelne magára. Túljutna rajta, Yoshi meg te ott lesztek neki.

- Ja... És amint rájön, hogy tudtuk, már minket is ellök magától. Ez felém a legkisebb gond, de Terut is és nem fogja elhinni, hogy Yoshi nem tudta.

- Ügyes kölyök vagy, megoldod, ahogy Teruki is - passzolom vissza neki a labdát. - Yoshinak meg legyen annyi esze, hogy ha egyedül nem bír el Raktarival, kérjen segítséget Chiakitól, Daykitól és Taotól.

- És ha Daykit pont olyan hangulatban találja, amiben a múltkor volt, akkor aztán megnézhetjük magunkat, de mindegy is, mert ha jól gondolom, tök feleslegesen gondolkodom ilyeneken, mert mindenre van egy válaszod. Végülis semmi közöm hozzá.

- Nagyon rizikós, amit akarsz - szólal meg a véreb, mikor én szóra sem méltatom a kölyköt. Teruki kiegyenesedik és belenéz a szemembe. - Te nem teheted meg. Ha a családja meghal, az talán valóban könnyülést jelent a számára, de ha te pusztítod ki a Yuusukékat, annak csak rossz vége lehet. Raktari nagyon messzire elment volna érted, amikor Kawanohoz kerültél és emiatt Yoshimivel is meginoghat a kapcsolata annak ellenére, hogy szeretik egymást - jelenti ki. Egy apró pillantást vet a srácra, majd szusszant egyet. - Tatsuki nyilván alkuképes... - Felröhögök. Na ez szép...! Nem feltételeztem volna ilyesmit erről a testőrről, de már értem, miért posztol Jeremy mellett. Jó kutya... igazán jó kutya. Amikor kell, kisegíti a gazdáját, de a főszerepet nem veszi el tőle, bár Jeremy tanácstalannak tűnik és elkámpicsorodott.

- Mire gondolsz? - kérdezem meg a vérebet.

- Talán ha elfogadod az akaratát, hajlandó gondoskodni arról, hogy te is jó pozícióban maradj, de a vágyad is teljesüljön - dobja be, azzal feláll és vet rám egy szigorú pillantást. - Elmentem lefeküdni - jelenti be. - Ha mégis hazamegyünk, vagy szükséged van rám, nyugodtan keress - hagyja meg Jeremynek, ám nem mozdul, várja, hogy a gazdája engedélyt adjon neki.

- Rendben van, meglátjuk. Menj csak - engedi el így, bár alig hangon. Mielőtt menne, még megsimogatja a fejét, aztán magunkra hagy. Igazán ügyes...

- Te nem vagy fáradt? - kérdezem Jeremyt.

- Nem hiszem, hogy képes lennék aludni - vallja be. - De ha álmos vagy, menj csak te is.

- Miért nem?

- Jár az agyam ezen az egészen, plusz a közelben vagy, szerintem ez bőven elég. - Furcsán nézhetek rá, a szemöldököm is megemelkedik.

- Frusztrállak?

- Meg a nagy francokat! - De csak a kezét mustrálja közben.

- Akkor miért említetted meg, hogy a közeledben vagyok? - faggatom tovább.

- Szerinted?

- Jobban szeretném, ha megmondanád.

- Még ilyenkor is annyira vonzódom hozzád - nyögi ki.

- Nem akarok szórakozni az érzéseiddel, vagy kihasználni téged - mondom meg neki őszintén.

- Mégis mivel? - néz fel értetlenül.

- Azzal, hogy elfogadom a közeledésed, vagy hajlok feléd - válaszolok fesztelenül. Vonzódom hozzá és tényleg kedvelem ezt a kölyköt, de ha mindent fenntartanánk, sem lenne már ugyanaz, mint korábban, hiszen szerelmes belém. Ez már nem csak szex, nem csupán szeretői viszony, hanem annál sokkal több. Érzelmekkel viszonyul hozzám, többel, mint valaha és még véletlenül sem akarom ezt kihasználni. Pedig legszívesebben felnyalábolnám, a szobámba cipelném és az érzékeivel játszva megdugnám. Ehelyett a testőre szobájába kéne küldenem, vagy átadni számára a szobámat, én meg elleszek egy éjszakát a kanapén.

- Hogyan használnál ki, mikor én is akarom? - kérdez vissza halkan. - Nem érdekel semmi más.

- Ne haragudj, Jeremy, de nem akarom veled folytatni, amit Akemivel csináltunk...

- A különbség csak az, hogy nem vagyok egy akaratos, hisztis, kölyök. De rendben, megértettem. - Nincs sértődés a hangjában, inkább talán egy kis lemondás.

- Nagyon szeretem Akemit a hisztijével, túlkapásaival, akaratosságával és gyerekességével együtt, még akkor is, ha sokszor panaszkodtam rá. Tizenhat évesen még lehet ilyen, főleg azzal a háttérrel, amivel rendelkezik - mondom meg komolyan a srácnak. - Arra gondoltam, hogy nem volt egyenlő, ahogy egymáshoz viszonyultunk, ő szerelmes belém, én pedig nem, ezért minden esetben el kellett volna utasítanom őt, hogy tisztességes legyek vele szemben.

- Mégsem tetted meg mindig.

- Most issza is a levét... - mondom csendesen, keserűen. Hogy bánom-e? Igen. De valószínűleg nem tudnám másképp csinálni, ha megváltoztathatnám a múltat sem.

- Pontosan addig lesz kibukva, míg nem jön el a következő nagy szerelem. Ráadásul nincs egyedül, nem akarom magára hagyni. Ha akarja, én tartom vele a kapcsolatot - mondja meg őszintén. - Ez nem változtat azon, hogy te is kívánsz, meg én is téged.

- Nekem csupán az a gondom, hogy ez részedről nem csak kívánalom.

- Azt miért nem rendezhetem én magamban?

- Mert ez nem egyedül a te dolgod - válaszolom nyugodtan.

- És akkor inkább őrjítsük meg egymást azzal, hogy vagyunk, de mégsem?

- Könnyen megoldhatóak ezek a problémák - világítok rá egyszerűen. Nem érzem helyesnek, hogy közeledjek felé, sőt, kifejezetten helytelenítem, mégis megtenném, de csak magamat szégyeníteném meg vele. Kiiszom a bögrémet, majd felkelek a kanapéról és a konyhába viszem azt.

- És ha én nem akarom? Nem akarom, hogy megoldd a problémát. Ha azt szeretném, hogy minden maradjon a régiben és majd teszek róla, hogy így legyen? - Megáll a konyhaajtóban és csak figyel. Elöblítem a bögrét, a mosogatóba teszem, azzal Jeremy elé lépek, álla alá nyúlok, s gyengéd fogságba ejtem azt mutatóujjam és hüvelykem segítségével, hogy kényszer nélkül kényszerítsem szelíden arra, hogy megemelje a fejét és a szemembe nézzen.

- Már ez sem csupán vágy - mondom neki suttogva. - Nem egyszerűen kívánsz engem, hanem akarsz. Nem szexre vágysz, hanem arra, hogy egymásé legyünk. Igazam van, ugye?

- Igen - rebegi halkan, megadva magát, elismerve a veszteséget. Megváltozik a tartása is, leenged, megereszkedik egy kicsit és kifut belőle a dac véglegesen.

- Azt hiszed, nekem ez könnyű? - kérdezem tőle őszintén, még mindig suttogva. - Látni, ahogy egy kölyök őszinte szerelemmel velem akar lenni és ugyanúgy fáj számára az, ha elfogadom és nem viszonzom az érzéseit, mint a visszautasítás... Ez kísért hét éve - árulom el neki őszintén.

- Miért zársz ki mindenkit onnan? - kérdezi tétován kinyújtva a kezét, hogy megérintse a mellkasomat. Lenézek erőtlen mancsára és állát is eleresztem. Hogy miért...? Mert én nem szerethetek. Semlegesnek és függetlennek kell lennem, ebbe születtem, emellett tartottam ki negyven évig. A szerelem bekavar, beleszól mindenbe és ha egy év múlva meghalok, mi értelme volt? Ugyanakkor ott van a sok minden is, amit Tatsuki elmondott. Hihetetlen, hogy ki tudnak Bakarival hozni néhány röpke hónap alatt a rákos döglődésből, amihez csak ezt és ezt és ezt a feltételt kellene teljesítenem, az ő szavának azonban még egy ilyen képtelenség hallatán is hitele van.


Időt kérni már ígéret volna. De akkor most mit csináljak?! A legegyszerűbb, ha a vállamra veszem, becipelem a szobámba, lefekszem vele, aztán amíg alszik, gondolkodom. Megnyugszik, békén hagy, elégedett lesz. Csakhogy alvilági származásom ellenére nem vagyok ekkora görény.

- Eddig a semlegességem megőrzése és a hűségem megtartása motivált - vallom be végül néhány perc után Jeremynek -, most felkavartak, zaklatott vagyok.

- Feküdj le - kéri csendesen. - Elalszom a kanapén, de neked pihenned kell. Majd holnap megbeszéljük, vagy nem, ahogy alakul. - Végre közös nevezőn vagyunk.

- Megágyazok, addig zuhanyozz le nyugodtan, ha akarsz - mondom neki ellépve tőle.

- Kaphatok egy pólót éjszakára? - kérdezi meg.

- Persze - válaszolok. Adok neki egyet, majd míg ő fürdik, megágyazom a kanapét és az ágyamat is, utána elmosogatok, rendet rakok. Jeremy jó harminc perc múlva kerül elő bocsánatkérő ábrázattal. - Jó éjt - búcsúzom el csendesen, azzal tiszta ruhát magamhoz véve elmegyek letusolni én is. Tisztán, frissen, fájó háttal, kaparó torokkal, nehéz tüdővel fekszem le, de a gondolatok nem hagynak békén, jár az agyam. Ha nem kínlódnék, biztosan lemennék futni, ám heverni a kényelmes ágyamban is maga a pokol.


Azt hiszem, másfél óra után nem bírom tovább. Lassan kikelek az ágyból és a legnagyobb csendben elhagyom a szobát. Nem kell megerőltetnem magam, hangtalanul meg tudom ezt tenni, majd beosonok a tárgyalómba és magamra csukom az ajtaját. Itt most már üvölthetek, senki sem hallja, ezért ami a csövön kifér, azt kiüvöltözöm magamból. Először csak artikulátlanul és felrúgom a nehéz fémasztalt is, ami csörömpölve vágódik el, majd még nagyobb csörömpöléssel ütközik neki a szoba túlsó végén, üresen álló terráriumnak. Az üveg kicsit összetörik, a kegyelemdöfést azonban azzal adom meg neki, hogy a bent lévő egyik széket elvadult őrült módjára belebaszom. Szilánkok repülnek szanaszét, a fájdalom meg lever a lábamról, félig akaratlagosan, félig rogyva terülök el a földön és lihegve folytatom az üvöltést.

- Éveket töltöttem ennek a háznak a rendbetételével! Az enyém ízig-vérig! Tökéletesen megfelel az otthonomnak, a legapróbb dolgokra is odafigyeltem a kialakításánál! Évekig terveztem, hogyan ölöm meg Raktari családját! Csak azért hagytam annak a görénynek, hogy elpáholjon, hogy egyszer kamatostól fizessem meg a tartozást! Nekem megéri a kockázatot meghalni azért, hogy ő boldog legyen, erre készülök, mióta csak szakítottam vele! Tudom, hogy a falra festett ördögök nem kelnének életre, de a kurva életbe, valahol mégis igaza van annak a kölyöknek és Tatsukinak! - Dőlnek belőlem a szavak, de jólesik végre megszabadulni tőlük, már feszítettek szét és ahogy ordítozom, mint egy nemnormális, amit úgy tíz-tizenöt éve nem tettem meg, csillapszik a gerincemben lüktető, az egész testemben hömpölygő fájdalom is. - Nem akarom... - nyögöm ki végül a tenyereimbe temetve az arcom. Az életem romjai felett térdelek érzetre és nem tudom, mihez kezdjek, ha annyi sem marad belőle, amennyi most van.


Cirógatás éri a karomat, mire azonnal mozdulok. Elkapom a vékony csuklót, de már meg sem szorítom, hiszen felesleges, az egyetlen, aki ebben a helyzetben ilyesmit tenne, az Jeremy, őt pedig nem akarom bántani, így el is eresztem. Fény gyullad, ami elvakít, morogva takarom el a szemeimet, a pisztoly pedig, ami Teruki kezében van, apró kattanással jelzi, hogy ártalmatlanná tették. Ezek szerint a kölyök valamikor akkor jött be, amikor még önkívületben felrúgtam az asztalt és összezúztam a terrát, a kutyája pedig hűséges vérebként védte. Remek... El sem veszem a kezem az arcomtól, miután megszokták a szemeim a fényt, hiszen amit az imént műveltem, az szégyen...


Jeremy letérdel hozzám és folytatja a simogatásomat, mintha ezzel akarna megnyugtatni. Úgy érzékelem, Teruki elmegy, így a kölyökre nézek. Azt hiszem, csak törődni akar velem, ijedtségnek vagy bírálatnak nyoma sincs rajta. A vérebe valóban kiment, én pedig maradok a földön, noha a szilánkokon fekszem. Amíg mozdulatlan maradok, nem vágnak meg.

- Hallgattam a mesteredre - mormolom fanyar félmosollyal -, kidühöngöm a feszültséget, mielőtt szétcincál, egyébként semmi bajom. - Ha nem számít bajnak, hogy lüktetve fáj a hátam és a mellkasom.

- Tudom, nekem is mindig azt mondja. Jobb? - kérdezi csendesen. - Gyere ki innen - kéri. - Aztán majd rendet rakunk. Megsérültél?

- Egy kicsit még maradnék fekve - mondom őszintén. - Nem sérültem meg, de egy hajszálnyival jobban érzem magam - vallom be.

- Hozzak valamit? - kérdez tovább, de nem hagyja abba a simogatásomat, amivel valahol magát is nyugtatja szerintem. - Akarsz róla beszélni? - kinyúlok érte és addig húzom, míg végül rám nem telepszik. Üljön csak a csípőmre és feküdjön rám, ha ettől megnyugszik, márpedig úgy sejtem, meg fog. El is helyezkedik rajtam, bár nagyon vigyázva arra, hogy ne nyomjon, ne legyen nekem nehéz, mégis szorosan hozzám bújik. Átkarolom, s hátát kezdem simogatni.

- Ahhoz, hogy kigyógyuljak a rákból, fel kell oldanom úgy tíz évnyi haragot, bánatot - mondom meg a kölyöknek. - Le kellene mondanom a bosszúról, talán el is kéne költöznöm innen, változtatni az életmódom, hozzáállásomon, megbocsátani...

- És te mit szeretnél? - kérdezi csendesen.

- Már magam sem tudom. Ha Tatsuki elintézi, hogy a Yuusukék eltűnjenek a föld színéről, méghozzá úgy, hogy a saját nevükre hoztak szégyent, Raktari leszakad tőlük, utána már rendben lesz, ezzel pedig én gyakorlatilag be is fejeztem mindent. Akemit elrendeztem, nagyszerű helye lesz Arakinál, nekem maximum annyi dolgom maradt, hogy tanítgatlak meg lógatom a lábam. Ha elengedem ezt a célt, nem marad semmi, amire előre hajt - mondom meg őszintén a kölyöknek.

- Ezt úgy mondod, mintha kilencven éves lennél és esélyed sem lenne már semmire. Csak rajtad múlik, hogy új célokat állíts magad elé - mondja meg a véleményét komolyan. - Ha meggyógyulsz, erőd is lesz rá, ráadásul minden körülmény adott lesz.

- Miféle célokat? - kérdezem meg sóhajtva, a plafont bámulva. - Amit az életemből életnek is neveznék, az mind Raktarihoz kötődik, egyébként maximálisan alvilági vagyok és onnan valószínűleg csak a halál vált ki.

- Talán itt lenne az ideje, hogy elengedd és új célok felé indulj, más kötéseket alakíts ki. Eltakarító vagy, ha akarsz, mindent el tudsz tüntetni innen és újrakezdeni az egészet. Szerinted Raktari szeretné, hogy miatta halj meg? Ahogy te azt szeretnéd, hogy ő boldog legyen, ő ugyanezt szeretné neked.

- Mindent el tudok takarítani, de újrakezdeni nem az én dolgom akármit is. Fogalmam sincs, mi tenne csak egy kicsit is boldoggá - mondom meg őszintén a srácnak.

- Pedig ezt csak te tudhatod. Az újrakezdés bonyolult, de nem lehetetlen, csak akarnod kell és nem megijedni tőle. Keresd azt, ami boldoggá tesz, pillanatok, percek, helyek, mondatok, illatok, színek, személyek. Én hiszem, hogy neked is van ilyen, csak eddig elsiklottál felette.

- Nem azt mondtam, hogy eddig nem volt, ami boldoggá tett, hanem ha Raktarival lezárom, nem tudom, mi marad.

- Keresd meg, hogy mi az, ami nem hozzá kapcsolódik. Biztosan van olyan is. Kezdd el azokat feldúsítani magadban, keresd meg, hogy mi az, ami tetszik, ami boldoggá tesz és nem köthető Raktarihoz. Tudom, hogy erre tetted fel az életed, de ő most már befut lassan, jó kezekben van, Yoshi vigyázni fog rá és nagyon szereti. Szóval most te jössz, neked kell kimozdulni a holtpontról. - Pár aprót bólintok, majd kicsit megtolom a kölyköt.

- Ezek a meccsek bennem fognak lejátszódni, de most már keljünk fel innen - kérem tőle. - Te hogy érzed magad?

- Azt hiszem, jobban - mondja csendesen. - Fáradtan, de jobban. Igazából megnyugtat, hogy végre engedtél ki magadból - ismeri be, miközben óvatosan lekászálódik rólam. Megvárja, míg felkelek, amit csak óvatosan csinálok, mert Bakari tegnapi vágásai bőven elegek, újabbakat, még ha csak kisebbek is, nem akarok. - Megijedtem, hogy valami bolondságot csinálsz.

- Ilyen miatt kár aggódni - mondom a kölyöknek, miközben kiterelem a helyiségből és lekapcsolom a villanyt. Bár így vak sötét lesz előttünk, pontosan tudom, hogy jutok el a szobámba, s hogy Jeremy se bukdácsoljon, lassan felveszem. - Gondolom, jössz velem fel - kockáztatom azért meg.

- Ha lehet, igen - válaszol halkan és hozzám bújik, majd megkapaszkodik bennem. Felviszem az emeletre, be a szobámba, leteszem az ágyamra és fölé magasodom. Lassan közeledem felé, mintha nem lennék biztos abban, hogy elfogadja bármikor a közelségem, a csókom, az érintésem. A kölyök felnyúl és megsimogatja az arcomat, miközben halványan elmosolyodik. Nem áll ellen, de nem is kezdeményez, inkább kivár, ugyanakkor lappangó izgatottságot is érzek rajta. Mindketten a másik első lépésre vártunk végig, s noha ő tett felém eleget, azokat könnyű volt hárítani. Most én sem állok ellen a kísértésnek, lassan megcsókolom őt, miközben összesimulok vele. Átkarolja a nyakam és gyengéden viszonozza a csókot, miközben törleszkedik hozzám. Még halk sóhaj is felszakad belőle, amit talán észre sem vesz, de elpárolog belőle a maradék feszültség is, ami volt.


El tudom őt űzni magam mellől. Ugyanúgy, ahogy Raktarit és Akemit is, őt is eltüntethetem, de akkor tényleg nem marad semmi, ami életben tartana. Ellenben szükségem van magányra is, azt érzem.


Hosszan simogatom ajkait, nyelvét az enyémmel, eljátszom vele, még magamhoz is fogom közben fél kézzel, miután végigsimítom gepárdtestét, majd visszavonulok. Szívesen folytatnám, meg tudnám fektetni, de nem akarom birtokolni és nem azért hoztam fel, hogy kihasználjam őt.

- Egy, maximum két hétre el fogok tűnni - mondom meg neki. - Nem leszek az országban, telefont nem is viszek - teszem hozzá. - Szeretnék nyugodtan, egyedül végiggondolni mindent - magyarázom is meg, miért akarom ezt.

- Rendben - válaszol csendesen, de megértően. Reméltem, hogy nem kell komoly harcot vívnom vele, mert nem tartozom semmilyen elszámolással felé. - Majd ha visszajössz, keress - kéri, de nem akaratosan, aztán megemelkedik és kér még egy csókot.

- Kereslek - ígérem meg neki, azzal ajkaira tapadok újra hozzásimulva. Hozzám bújva, egyáltalán nem ingerelve csókol, valószínűleg kész lenne lefeküdni velem, de nem fixírozza, így elnyugtatom és végül takarót húzva magunkra fészkelődöm alváshoz. Inkább háton fekszem, de így is kicsit testemhez fogom a kölyköt, ő meg hozzám bújik, mellém simul, ám még mindig óvatoskodik, ami halvány mosolyt csal a számra. Hamar elalszik, ezért utólag örülök, hogy nem másztam rá, s nem sokára engem is elnyom az álom.

17.

Masao

A két kölyköt külön-külön már megszoktam magam mellett, ám így, hogy két oldalról vesznek körbe, nem olyan könnyű aludni. Szerencsére azért elég jól sikerül, bár Akemi követelőzése nem tölt el valami vidámsággal, így mikor másodszor is magára húzza a kezem, mikor nekem nem kényelmes úgy, rászólok, hogy hagyjon aludni. Többet nem próbálkozik, csendesen a hátamhoz bújik, így vigasztalóan kicsit megsimogatom, azzal átölelem Jeremyt és visszaalszom. Reggel pont őmiatta ébredek fel, mert bár mindent bevet, hogy ne keltsen fel, ha sikerrel járna, aggódnék miatta, hogy egyszer orvul legyilkolnak éjszaka. Miután eltűnik a szobából, kicsit helyezkedem, majd Akemit ölelem magamhoz. Hamarosan mosolyra kúszik a szám. A kölyök tapogat, simogat, aztán csókokat helyez el a mellkasomon. Meglep a kezdeményezése, hiszen korábban mindig húzódzkodott a reggeli szextől, de most is megszeppen, mikor magamra fordítom. Felnézek rá, ő pedig a szokott zavarral az arcán somolyog. Pontosan ez az, amiért annyira ragaszkodtam hozzá...


Felülök és forrón megcsókolom. Elment a bátorsága, már ha volt neki valamennyi, ez azonban nem gátol abban, hogy szelíden ostromoljam. Engedi, többre pedig nincs szükségem. Bújva hozzám viszonozza az érintéseimet, azt akarja, hogy ne láthassam, ezzel azonban csak addig érem be, míg előkészítem, utána határozottan elemelem a testemtől. Megremegve, zavartan pillant le rám, majd szinte rémülten az ajtóra. Nagyot mosolygok rajta, megvárom, míg megnyugszik, hiszen Jeremyt annyira nem érdekli, hogy szexelek mással, mint őt, aztán segítek neki elhelyezkedni. Finoman markolva testét irányítom Akemit, ő pedig egyre oldottabban ring felettem. Sehova sem sietünk, kiélvezem minden apró morzsáját annak, amit ad magából, miközben tisztában vagyok vele, hogy nem kellene. Most is könnyezni kezd a boldogságtól, holott messze van még az orgazmustól. Az öröm, hogy velem lehet, már elég számára.


Akemi már jó ideje tudja, hogy nem maradhat velem. Szeretem, de nem akarom viszonozni az érzéseit, életem végéig a mosolygó napomhoz akarok hűséges lenni. Az alvilágban gyakori a hozzám hasonló sors: egyetlen ember feltétel nélküli elfogadása, akár szeretete. Nekem ez Raktari. Nélküle feladtam volna, mert az élet, ami nekem jutott, csak borús eget, sötétséget ígért. Fény nélkül nem lehet élni, nem vagyok valami gomba, aminek víz és némi tápanyag elég. Embernek születtem és valószínűleg én sem vagyok tökéletes, de ez nem számít, nekem azt kell tennem, amit helyesnek érzek és az az, hogy ezt a kölyköt is ellökjem magamtól. Jobb élet várja nélkülem, erről gondoskodom. Ugyanúgy nem fogom elfelejteni és magára hagyni, mint hajdanán Raktarit, s ha kell, sok energiát ölök abba, hogy összehozzam azt, ami minden feltételt tartalmaz. Akeminek egy olyan mentort akarok, akinél lakhat, aki figyel rá, bolondozik és komolyan is beszélget vele, következetesen neveli és nem hagyja belerángatni a modell szakma mellett virágzó szexiparba. Nem olyan a kölyök, hogy azt elviselje, de képes belemenni, ha másképp nem érheti el az álmait. Ezen segítene a pénz. S hogy visszafele mi csurranna-cseppenne? Ez az a kérdés, ahol elbuknak a tárgyalásaim, mert a vállalkozók ugyanúgy azt akarják, hogy dugással fizessen. Nem hiszek abban, hogy a világ alapvetően jó, nincsenek téveszméim, vagy álomképeim, nem lehet csak úgy megvezetni, de tudom, hogy Akemi képes lenne viszonozni szex nélkül is, amit kap. Persze olyan embert keresek alapvetően, aki fiaként tekintene rá, ám be kell látnom azt is, hogy én sem feltétlen egy hisztis, divatmániás kölyköt választanék utódomnak. Ettől függetlenül a szőke tökmagban sok a lehetőség, melyeket igyekszem már most megalapozottá tenni. Tágítom a határait, mert minél többet elvisel, minél több mindent be tud vállalni, annál kapósabb lesz, ugyanakkor meg kell tartania az egészséges értékrendet is, amit most ismer, ért, természetesnek is tart.


A szöszi teljesen az eszét vesztve mozog rajtam. A kéj és az ösztön hajtja, hangosan nyögdécsel, ujjai a mellkasom bőrébe mélyednek, hasamra potyognak a könnyei, a katarzistól reszket és hajszolja a gyönyört, mint egy félőrült. Imádom ilyenkor. Az arcán ragyog az élvezet, a sóvárgás a beteljesülés után, a teljes önátadás, és mégis ártatlanul kéjes. Kellett idő, mire ide eljutottunk, de nagyon megérte. Gyönyörködöm a kölyökben, visszafogom magam és inkább figyelem őt, a kedvére teszek, a kielégülés ráér, sokkal többet jelent számomra őt látni elélvezni. Hamarosan megtalálom azt, aki mindent megad neki, amire valóban szüksége van és akitől nem fog olyat kérni, ami nem lehet az övé, így minden együttlétünkre utolsóként tekintek, főleg, mert mióta velem él, sokszor utasítom vissza. Nem akarom jobban és jobban magamhoz kötni, így is megviseli már most a tudat is, hogy elkerül mellőlem, hogy nem szeretem úgy, ahogy ő engem. Nem megy és nem is akarom, hogy menjen. Legyen szabad, éljen veszélytelenebb életet, kívánom neki a boldogságot, az örömöt, a sikert, amiket én nem tudnék garantálni. Tény, hogy az életben csak a halál biztos, de nekem képesnek kell lennem arra, hogy ha úgy adódik, meglépek Tokióból, vagy akár Japánból, ezt pedig párkapcsolattal jóval nehezebb lenne megtenni. Főleg, mert a kölyök sokszor halálra idegesít a hülyeségeivel. Az oktalansága, aranyos butaságai nem zavarnak, még kedvelem is őket, rengeteget nevetek vele, ám vannak olyan tulajdonságai, mint például a divat- és ruhamánia, amivel az őrületbe bír kergetni. Meg a hisztik...


Elcsukló hangon nyög, kissé nyöszörög, úgy élvezi az orgazmus elnyújtását. Lassabban, kevésbé erősen lököm magam a testébe újra és újra, s most már hagyom, hogy engem is elérjen a vég. Lehunyom a szemeimet, így is tökéletesen látom a rajtam ringó kölyköt, és bármennyire tudom, hogy ha most elkap a hév, azzal elrontom lassan lenyugvó örömét, úgy ránt rajtam a kéj, hogy erősebben húzom az ölemre. Szerencsére ennyi elég, a kettőnk pulzálása és az óvatoskodó, igyekvő mozgása kielégít, így mikor teljesen abbamarad és leszáll a férfiasságomról, nincs bennem hiányérzet. Elterül rajtam, mire átfogom vékony testét. Együtt szuszogunk, élvezzük ezeket a pillanatokat. Szeretném, ha Akemi megértené, hogy amit teszek, az őt szolgálja, az ő érdeke, de ahogy Raktari sem értette meg, úgy tőle sem várhatom el. Talán csak az én bolondériám, hogy nélkülem jobb élete lehet, talán csupán én félek attól, hogy végül nem fogom tudni megtartani a semlegességem és bajba sodrom, talán a rohadt függetlenségemet féltem mégiscsak, mert nem tudom, igazából milyen valakihez tartozni. Néha összezavar ez a sok badarság, ám visszagondolva a történtekre azonnal tisztába jövök a döntésem helyességével. Nem akarok több megpróbáltatást ennek a gyereknek. Tudnám szeretni, tanítani, védelmezni, játszanék vele, bolondozhatnánk és nevelném, megadnék számára mindent, amit fontosnak és szükségesnek tartok, ám ahhoz teljes emberként kellene vele lennem, az pedig nem megy. Az alvilág, a munka, a kötelességek mindennél előbbre valóak.


Lefordítom magamról a kölyköt, amitől feleszmél és ködös szemekkel rám pillant. Pillái még összetapadtak a könnyektől, arcára fényes barázdák száradtak, haja kócos, ajkai kiszáradtak a zihálástól, teste ernyedt, elnehezült. Megsimogatom a hátát, azzal elkezdem rendbe rakni magam. Figyel engem, szelíd szerelemmel simogat, ami mindkettőnket elszomorít, mégis arra késztet, hogy visszaüljek mellé, átfogjam és testem mellé húzzam, s fölé hajoljak, Akemi meg átkarol és megcsókol. Amint abbahagyjuk egymás ajkainak becézését, otthagyom az ágyon, tiszta ruhát kerítek magamnak és átballagok a fürdőbe, hogy megmosakodjak és felöltözzek. Utóbbi alatt bemerészkedik mellém a tökmag és lefürdik. A konyhában Jeremy és az általa készített, friss reggeli vár. Elmosolyodom, köszönök neki, azzal asztalhoz ülök. Hamarosan befut Akemi és szégyellősen köszön az idősebb fiúnak, majd csatlakozik hozzánk. Elköltjük a reggelit, megköszönjük azt Jeremynek, aztán elpakolunk.

- Vásárolni kéne menni - jelenti be végül a kis fekete.

- Felöltözöm és mehetünk - válaszolok neki, s otthagyom a konyhát. Pulcsit veszek, benne elrejtem a fojtószálakat, a nadrágomban egy közepes, jellegtelen dobótőrt, majd magamra kanyarítom a dzsekim, azokba a szokott helyre beakasztom az utáim, rendezem a hajam, zsebre vágom a cigim, öngyújtóm, bár egy biztos van a dzsekimben, kulcsaim, irataim, telefonom, azzal késszé nyilvánítom magam. Mire cipőt húzok, a két kölyök is menetkész teljesen, ám mielőtt indulhatnánk, Jeremy még eltűnik. Szaladva slisszan ki az ajtón, amit aztán bezárok és elpályázunk a legközelebbi áruházba, természetesen autóval. - Miben egyeztetek meg végül? - kérdezem őket.

- Rakott savanyúkáposztában - közli vigyorogva Jeremy. - A többit meg nem tudom.

- Rizs, darált hús és káposzta? - kérdem.

- Tejföl meg hagyma - egészíti ki a sort.

- Remek. Akemi, ezt te is megeszed?

- Igen. - Akkor mindent megbeszéltnek tekinthetek. A bevásárlóközpontban persze nem lehet úgy elmenni, hogy csak azt veszi meg az ember, amiért megy, eszébe jut, hogy kell még ez vagy az, megkíván valami mást is, így végül pár szelet süteménnyel, tusfürdővel, samponnal, hajbalzsammal, szőkítő festékkel és egy új cipővel gyarapodik a tartalom, amiért pénzt adhatok ki. Morcosan nézek a tökmagra, aki annak ellenére, hogy szégyelli magát, könyörgőn néz rám fel. Megtehetném, hogy az egész hóbelebancot a kezébe adom és ráparancsolok, hogy keresse meg a helyét ott, ahonnan elhozta, főleg, mert még nem fogyott el mindaz, amit összeszedett, a cipőit meg már így sem tudom hova tenni, kifolynak az erre a célra használt szekrényből, de az az igazság, hogy sejthettem volna, hogy a szöszi ezzel jár. Mindig elcsodálkoztam, hogy nem látom rajta kétszer ugyanazt, az okán viszont nem gondolkodtam el. Tapasztalom: mindig valami újat akar.

- Nincs ingyen - közlöm vele. - A konyha csillogjon, kimosol és kiteregetsz, ha mindezt akarod. Egy megunt cipőd meg tedd fel a netre és add el! - teszem hozzá szigorúan, mire kerekre nyílnak a szemei. - A tárolási lehetőségeim végesek, kölyök, ezért ha valami újat akarsz, valami mástól meg is kell szabadulnod - magyarázom ennyivel a döntésemet. Ledöbben, de nem érdekel, meg kell tanulnia ezeket a dolgokat, különben egy elkényeztetett kis pöcs lesz, aki hamar az utcára kerül és megdöglik a számára elviselhetetlen viszonyoktól. Az életre nevelem, akkor is, ha ez jelenleg nem tetszik neki. Majd később megérti, remélem.

- Ti mindig így vásároltok? - súgja Jeremy úgy, hogy a kölyök ne hallhassa. Kicsit le van döbbenve, amin csak azért nem mosolygok, nehogy Akemi azt feltételezhesse, hogy meggondolom magam. Inkább előre lódulok a pénztár felé, mielőtt még valamit kitalál.

- Többnyire.

- De... de... de... Ez mind kell?

- Nem, de remek nevelési alapot biztosít. Ha nagyzolni akar, tennie kell érte, ami alatt tanul és megtanulja azt is, hogy hiába akar mindent, idővel közbeszólnak a racionális határok.

- De régen ezt miből finanszírozta? Vagy akkor is te fizettél?

- Valamennyit kapott a fotózkodásért néha, valamennyit lenyúlt az anyjától, valamennyit tőlem is kapott - árulom el a srácnak, aki még mindig nem tudott napirendre térni a dolog felett. A szalagra pakolom a megvenni kívánt holmikat, Akemi meg szaladva érkezik meg mögém és átkarol. A pénztáros rámosolyog, valószínűleg a két kölyök apjának, vagy nevelőjének néz, de nem zavartatom magam különösebben.

- Ha én ezt tudom... - kuncogja el magát végül Jeremy túllépve a dolgokon.

- Tudtad, csupán nem ennyire nyíltan. Neked nem pénzre, hanem menedékre, kajára, fürdőre, ruhára volt szükséged, meg persze törődésre és pár jó szóra. Nem mondhatod, hogy nem kaptad meg. Akemi meg addig él ilyen jól, amíg tanul belőle. Amint azt hiszi, valami szeretetszolgálat vagyok, az összes cuccát pénzzé teszem.

- Olyan gonosz vagy... - motyogja a hátamba. Mivel most nem lát, megeresztek egy kurta, apró vigyort, aztán egyszerű kedvtelésből kicsit jobbá teszem a pénztáros életét arra a pár percre, míg a mi cuccainkat számolja le és pakolja zacskókba. A szöszit előre küldöm a kocsival, így Jeremyvel be tudnak rakodni, addig én a nővel foglalkozom. Szegény a végére annyira zavarba jön, hogy össze-vissza beszél, mellé nyúl, mikor a kártyám nyújtom neki, rák vörössé válik, s ajkát harapva pötyög a gépen. Sikerült rettentően kibillentenem az egyensúlyából, pedig nem csináltam semmit, csak nyíltan, kedvesen, lazán flörtöltem vele. Nem voltam perverz, sem szemérmetlen, bókoltam, csevegtem és összezavartam azt illetően, Jeremy és Akemi a fiaim-e, vagy mik nekem. A mögöttem álló férfi ezt nem túlzottan díjazza, idegesen és ingerülten viselkedik, mire megszólítom. Játszom vele, akár macska az egérrel, végül egy jól irányzott mondattal elsimítom az idegzetét és elröhögi magát. Pont így akartam. Nyugodtan hagyom hátra őket és irányozom a kölyköket a kocsi felé, mert ebből a helyzetből már nehezen hozza össze mindkettő, hogy gond legyen.

- Egyre jobban értem, miért vagy te olyan jó abban, amit csinálsz - állapítja meg Jeremy komolyan.

- Minden alvilági idővel megtanulja manipulálni a többi embert, különben eltűnik. Szükség van rá a mindennapokban. Nem a közértben, vagy a szeretőddel, az a játék része - magyarázom, miközben bepakolunk. Akemi figyelmesen hallgat, a cipőjét és a süteményeket a kezébe nyomom, ezzel őt kiejtve a pakolásból. - Ellenben éles helyzetben az események sűrűjében sok függ attól, hogyan tudod a szavakat forgatni és kiforgatni, mennyire tudsz pillanatok alatt másik jelmezbe bújni, elhitetni magadról, hogy amit a másik ember gondolt rólad, az totális ellentéte annak, amilyen vagy. Neked különösen szükséged lesz rá, hogy tárgyalni és alakoskodni, lavírozni, mindent kicsavarni megtanulj - jelentem ki, ezzel egyértelművé téve számára, hogy a műsor nem a kishölgynek a kasszás pult mögött, vagy a mögöttem idegeskedő pasinak szólt, hanem neki, elsősorban neki.

- De ezt hogyan lehet megtanulni?

- Nem árt pszichológiát olvasni és ilyen ártalmatlan játékokkal szórakozni sem utolsó ötlet. Ha addig eljutsz, hogy egy átlag embert össze tudsz zavarni, vagy zavarba tudsz hozni, már jó úton jársz. - Kinyitom a szöszi előtt az ajtót, most ő kényszerül hátulra, s Jeremy, ha akar, ülhet mellém az anyósülésre, azzal amint bepakolt és beszállt, becsukom az ajtót és körbenézek, kell-e valakinek a bevásárlókocsi, vagy a helyére kell kormányoznom. Egy fiatal párt szúrok ki, akiknek intek. - Szükségetek van rá? - kérdezem meg lazán. Elfogadják a felajánlást, ám mikor az apró után kezdenek kutatni, leintem őket. - Hagyjátok, sietek - hazudom kedves mosollyal, azzal kinyitom a volánnál lévő ajtót. Mindketten hálásan köszönik meg kisebb meghajlással, majd továbbállnak. - Add el magad - folytatom Jeremynek, amint ő is beszállt a kocsiba. - Ezt jelenti.

- Értem. Ez érdekes, mármint... érdekel. Ki kell majd próbálni pár dolgot, meg szerintem Deon is segít benne. Neki is hatalmas a dumája.

- Egyáltalán nem csodálkozom, hogy az a srác addig eljutott, hogy egy rettegett alvilágit és egy nagyhírű yakuzát is rábírt arra, hogy elismerje. A kölyöknek nem dumája, hanem valami elsöpörhetetlen kisugárzása van - mondom őszintén Jeremynek. - Amit felém tanúsított legelőször, annak csak egy része volt a tanultság, valószínűleg megedződött, mióta Tatsuki és Asame foglalkozik vele, ám az alvilági eszméket szinte tökéletesen testesíti meg. Nem fél, s nem azért, mert a háta mögött ott egy yakuza, vagy a tetoválóművész, de nem is azért, mert nincs mitől félnie. Sokat veszthet, aminek tudatában van, a félelem azonban olyasmi, amiről tudja, hogy nincs helye, különben megingatja és a bukás felé tereli. Bátran, határozottan beszél, úgy forgat mindent, mint egy örvény. Nem kételkedik magában, belemegy a helyzetbe, megküzd, ha kell, aztán kijön belőle. Sokat tanulhatsz és tanultál is tőle.

- Igyekszem és sokat segít, hogy nem utasít el, hanem tanítani akar. Valahol azt is neki köszönhetem, hogy kibírtam az elmúlt időszakot - vallja be őszintén.

- Jó alapanyag és szerencse, hogy jól formálják.

- Ezt most úgy mondtad, mintha gyurma lenne... - méltatlankodik Akemi.

- Amíg valaki nem kiforrott, addig olyan is - hagyom ennyiben könnyedén, ami persze nem tetszik a kölyöknek, de majd megbékél vele.

- Egyetértek veled, minden a jó alap és a jó tanító kérdése. Bár ami azt illeti... mostanában inkább lázadok - ismerem el vállat vonva.

- Egyszer neked is kell - mondom elnevetve magam. - Mi ellen lázadsz?

- Araham ellen.

- Pedig minél nagyobb ellenállást tanúsítasz vele szemben, annál keményebben igyekszik letörni.

- Tudom, de akkor sem vagyok képes arra, hogy némán tűrjem, amit csinál. Inkább nem csinálom, ami nekem nem tetszik és elviselem a büntetést.

- Végülis minden megedz... - hagyom rá egyszerűen.

- Amúgy lehet, én csinálom hülyén - vonja meg a vállát. - Csak nem szeretem...

- Araham a rábeszélő. Olyan terrort képvisel, amely biztosan megtöri a másik embert. Egyáltalán nem lep meg, hogy nem kedveled őt, ám a tudása miatt van veled, nem azért, hogy a szeretője légy.

- He? - Nagyra kerekednek a szemei és láthatóan most nem tud napirendre térni a dolog felett. - Ez most hogy...? Vagy mi...?

- Nem tudom, mit nem értesz vagy értettél félre - mondom meg őszintén. - Tudtommal Araham kedveli a fiatal fiúkat. Vagy a tudásában kételkedsz, ami miatt melléd rendelték?

- Nem kételkedem benne, mert akkor Tatsukiban kételkednék, márpedig oka van, hogy őt kérte mellém. Inkább... Igen, tudom, hogy a fiatal suhancokat kedveli, néha hozott neki a kutyája, de... én ugye... Nem nyúlhat hozzám, ha nem akarom - vágja ki a végét bizonyossággal.

- És? Mi volt akkor a korábbi oka? - kérdezem, miközben beparkolok az autóval.

- Csak tudatosult bennem, hogy én is fiatal srác vagyok - vallja be végül. Elnevetem magam, aztán kiosztom a csomagokat a kocsiból kiszállva és bemegyünk.

11.

Masao

Raktari kemény testőrként vezet el minket Akemivel, mikor a yakuzája parancsot ad rá. Mindig tisztelettel beszélt róla, ma meg is tapasztalhattam, miért. Asame nem csak erős, büszke és határozott, ám az emberi oldala is létező. Lehetséges, hogy csak hasznot akar húzni Kawano eltüntetéséből, amihez szüksége van Takuyára, őt pedig valóban a fiával lehet mozgásra bírni, az azonban, hogy hazudott annak a féregnek, hogy minket a kölyökkel megszerezzen, már elárul valamit. Egy keveset gondolkodtam azon, vajon Jeremy vagy Raktari nyalt-e segget ezért a fordulatért, ám kétségtelen és hamar igazolásra is kerül, hogy a testőr volt az, aki most nagyokat tett le az asztalra. Meg vagyok lepve. Még akár hasznos is lehet, hogy kiborult Tari, mert most könnyebben tesz meg olyasmiket, amiket normál esetben szinte biztosan nem tenne meg.


Egy folyosóra érve a két fegyveresnek gyorsan lelépési parancsot ad, aztán amint elmaradnak mögöttünk, már olvad is le az arcáról az érzelemmentesség, szemeiben megjelennek a fények, csillogások, üvölteni kezd róla az aggódás és vizslat. Szarul vagyok, igen. Ráz a hideg, fázom, úgy érzem, megvadulok, olyan fájdalmak gyötörnek, le bírnám nyúzni a bőrömet, csak tudom, hogy attól sem lesz jobb. Most már csak Akemi miatt kell tartanom magam, aki még mindig részben sokkos, potyogó könnyekkel kapaszkodik a kezembe, reszket, tekintete félig réveteg. Látom Raktarin, hogy méregeti őt, ám ennek köze sincs az ismerkedéshez, nem az érdekli, milyen az egyik kedvenc szeretőm, kiért vállaltam ekkora veszélyt félredobva szinte mindent, hanem az, hogy egyedül mi lesz vele. Jelzem a testőrnek, hogy eszébe se jusson megpróbálni elválasztani tőlem, különben nem állok jót magamért.


Egy szobába poroszkálunk, ami kényelmes, szimpatikus hely, vélhetőleg vendégek számára van fenntartva és készültek a fogadásunkra, mert az ágy be van vetve. Amint becsukódik mögöttünk az ajtó, Akemit a fekhelyhez kísérem és lenyomom rá. Riadtan néz fel rám, apró kezei közül úgy kell kitépnem a mancsomat, de mielőtt felugorhatna, a testőr mellé ülve, határozottan visszanyomja az ágyra.

- Nyugodj meg! - kéri némi utasítással is a hangjában. - A nevem Raktari, Masao barátja vagyok - mutatkozik be, amivel sikerül felkeltenie a fiú figyelmét, lopva rápillant, azzal újra engem bámul, míg a nyakánál megfogva a pólómat óvatosan letépem felsőtestemről. Most kurvára semmi sem érdekel, mert ha sokáig kell még a ruhák dörzsölő, melegítő kínzásban lennem, nem fogok tudni uralkodni magamon. - Itt biztonságban vagy, senki sem fog bántani - folytatja a szövegelést, ám az elé táruló látványtól rosszul lesz, aprót összerándul, Akemi pedig felzokog.

- Érintetlen, csak idegileg van paffon. Keríts neki nyugtatót! - kérem Tarit, mire biccent és elszakítja tekintetét tőlem. Már rúgom is le a cipőm, bontom le magamról a nadrágot, ám ezekkel nem annyira könnyű megküzdeni, mint a pólóval. Lehuppanok az ágyra és ügyetlenül, morogva és nyögve a mozgás okozta nyúzó érzés miatt, mivel hátamon izzik és feszül a bőr, a seggembe égető, görcsös fájdalom áll, a textil érintése pedig továbbra sem egy kellemes élmény, de szabadítom meg magam a cuccaimtól. Közben Raktari megküzd a fiúval, szelíd erőszakkal elfekteti, lefogja és nyugtatót injekcióz belé, meg semleges gyengédséggel megsimogatja a fejét, hogy csillapítsa. A kölyök nincs egészen magánál, ezzel ő is tisztában van, ezért lefejti róla a cipőjét és feljebb tornázza az ágyon. Akemi nem fogadja szívesen a ténykedését, elhúzódik tőle, eltolja, ám vékony karjaiban csepp erő sincs, a kapott szer pedig szerencsére gyorsan hat, mire megszabadulok a bakancsoktól és a nadrágtól, már ki is üti.


Jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel semmi, csak az, hogy minden ruhaneműtől megszabaduljak és víz alá kerüljek, ezért gondolkodás nélkül letolom alsónadrágom és betámadom a fürdőszobát. Tarit otthagyom a szobában, mivel a riadtság és a döbbenet miatt megdermed. Beállok a tusba, a kezemnek hűvösre állítom a vizet és locsolni kezdem a hátam. Fáj, őrjítően fáj, muszáj vagyok belekapaszkodni a felszerelt, ilyen felhasználásra létesített fogantyúba és remélem, hogy a karom még elbír, illetve ez a szar sem szakad le olyan könnyen. Már nem bírom lelkileg tartani magam, morogva, nyögve-nyüszítve, fejemmel is a csempének támaszkodva, rángva reagálok. Hamarosan Raktari megjelenik mellettem, felfigyelek a mezítlábas tappancsára a zuhanytálcában és kezemből is kitépi a zuhanyrózsát, mivel görcsösen markolom. Segít, ezért én már két kézzel kapaszkodhatok legalább.

- Hogy a jó francba jutott eszedbe ekkora sületlenség?! - szólal meg elcsukló hangom, mégis hangosan.

- Ne merj számon kérni vagy leszúrni, Tari! - mordulok rá kapásból. Egyébként sem viselem jól a kioktatást, de jelen helyzetben valószínűleg rövid úton elveszteném a béketűrésemet és megütném őt, pedig erre soha nem volt példa ezelőtt.

- Mi neked ez a fiú, hogy érte mindent félredobtál és majdnem meghaltál?!

- Csak egy szerető.

- Ne etess már zöldséggel, Masa! - csattan fel reflexből. Nem elég, hogy elvárja, valami olyasminek nevezzem Akemit, ami nem is, de az általam utált becenéven szólít. Tőle sem fogadom el, mert egy olyan kreténre emlékeztet, akit gyűlölök. - Egy szexpartnerért nem ugrik az ember fejest a halálba!

- Hallgass! Nem vagyok szerelmes a kölyökbe, hiszen azóta is töretlenül téged szeretlek, te bolond kölyök! Tünés innen! - üvöltözöm vele, s félrerántva a kabin ajtaját kilököm rajta. Ugyan döbbent, de nem annyira, hogy elvágódjon. - Takarodj innen, mielőtt agyonütlek! Nyugtatós fájdalomcsillapítóval visszatérhetsz, de ha megszólalsz, nem állok jót magamért! Kifelé, ne mondjam még egyszer! - Már rég hátrál rémülettel a szemeiben, belőlem azonban csak dőlnek a szavak. Menekül tőlem, még sosem láthatott ilyen állapotban, de legalább végre magamra maradok a kínjaimmal.


Noha a Napnál is világosabb, nem akartam megmondani, hogy még mindig őt szeretem. Tartok tőle, hogy gátat vetne a kapcsolatunkban és attól, hogy kérdezősködni kezd, miért szakítottam vele, ha imádom. Kellett. Szüksége volt rá. Tönkrement volna a stressztől és lelkiterrortól. Nem tudtam őt megóvni másképp. De ezzel ő nem lesz elégedett, a szememre veti majd az egészet és nem lehet majd neki megmagyarázni semmit, mert csak azt fogja látni az egészben, hogy hiába szerettük egymást, működött a kapcsolatunk, ahogy működött, ajtót mutattam neki a semmiért. És ha tudná, hogy nekem volt ez a legfájdalmasabb... Ő is szenvedett, persze, ám az ő visszafogottságával szemben én folyamatosan kívántam, érinteni, csókolni akartam, a közelében lenni, bújtatni őt magamhoz, ölelni, szeretni. Neki elég volt, ha havonta egyszer engedtem a kérésének és megdugtam, engem minden pillanat őrjített. Egymilliárdszor kérdeztem meg magamtól legalább, hogy megéri-e ez nekem, hogy miért csinálok ekkora szerencsétlen hülyét magamtól, tizennégy évet azonban nem tud csak úgy kidobni az ember az ablakon. Yuusuke Raktari tökéletes és felejthetetlen a számomra. Megpróbáltam mindent, azonban négy év sem volt elég semmihez. Ugyanúgy kínoz a vágy a közelében, imádom és akarom őt, az egész csupán szelídült. Huszonnégy év... ennyit töltöttem vele... és a maradék ennyit is vele fogom, akkor is, ha soha többé nem lesz az enyém.

9.

Masao

Még levetem a nadrágom és zoknim, az utákat elrejtem, azzal benyel a fáradtság. Délután aludtam valamennyit, de az bakfitty volt, Jeremy leszívott teljesen. Jól bírja még mindig a kölyök...


Ismerős dallam kelt fel. Morogva, a számat vonogatva kutatok a telefonomért, ám végül ki kell nyitnom a szemem és letolnom magamról a srácot, hogy meg is találjam.

- Neked is jó reggelt - köszönök bele álmosan, morcosan.

- Ne haragudj! Nagyon sajnálok és bánok mindent! - bizonygatja a drága törpeszőkém, én pedig lapos pislogással mérek végig másik alkalmi szeretőmön és megeresztek egy állatias ásítást is. A könnyködön keresztül, amit az iménti idéz elő, látom Jeremyt, amint a hátára fordul és érdeklődő pislogással figyel engem. - Nem mehetnék át hozzád? Jobban szeretném személyesen megbeszélni a dolgokat. Tudom, hogy azt mondtad, majd te felhívsz, de nem bírom kivárni - folytatja megállíthatatlanul Akemi, én pedig újabbat ásítok. Kell egy kávé. Rohadt gyorsan. - Végiggondoltam néhány dolgot és...

- Fogd. Be - tagolom rezignáltan, mire a túlsó végen lévő gyerek elnémul. Helyes, ezt már szeretem. - Mennyi az idő?

- Hét óra negyven.

- Nem iskolába kéne menned? - kérdezek rá. Most bezzeg hallgat! - Szépen elmész az iskolába, odafigyelsz az órákon, hazamész, eszel, tanulsz, utána beszélünk a továbbiakról - osztom ki számára a menettervet komolyan.

- Kérlek... - Elcsuklik a hangja. Ez a gyerek vagy sír, vagy semmit se aludt az éjjel. Vagy mindkettő. Esélyes.

- Pótvizsgára köteleznek, ha túl sokat lógsz, hiába igazolom a hiányzásaidat - közlöm vele megrovóan. - Még alig kezdődött el az iskola, de már kezded ütni az éves szinten megengedett hiányzásszámot. Kicsapnak az iskolából, Akemi! - szólok rá. Erre már Jeremy is felébred, mert a szemei kikerekednek.

- Nem mentem haza, nincs nálam semmi. - Na ne! Rákönyökölök a mellettem álldogáló asztalra és megtámasztom a fejem. Ez már súlyos.

- Tudod, mivel szórakozz? Azzal, ami a lábad közt van - morgom mérgesen. Ha most engedek neki, rászokik erre, ha nem, egész nap az utcán csámborog és megint valami szarba keveri magát. Sőt, nagyobb probléma, hogy ha engedek neki, találkoznak Raktarival, azt pedig el akarom kerülni. Persze Akemi most is sír, de már nem tudom, mikor őszinték a könnyei és mikor csak eszközök, hogy magához próbáljon láncolni. Ilyenkor gondolkodom el, milyen könnyű lenne egyszerűen csak visszautasítani és eltűnni a szeme elől, az aggódás azonban bennem maradna és rosszabb lenne, mint elfogadni a tökmag ragaszkodását és szerelmét. Ez is egy kibaszott játszma, amiben nem vagyok hajlandó szerepet vállalni. Én semleges vagyok, nem tartozom senkihez és hozzám sem senki. - Hívd fel Shoujit! - utasítom színtelen hangon.

- Ne-ne-ne! Kérlek, Masao!

- Ha ő sem hajlandó támogatni a züllésben, menj haza, pakold össze a mai napra szükséges könyveidet és ülj be a fennmaradó óráidra! - Három másodpercet várok, míg lereagálja, de csak felzokog, úgyhogy kinyomom. Rögtön tárcsázok egy másik számot. - Most kéne visszaadnod a kölcsönt.

- Pedig már azt hittem, megfeledkeztél róla - válaszolja nyeglén a túlvégről Mochi. - Mi kéne?

- Küldök egy frekvenciakódot. Keress rá, figyeld a telefon tulajdonosát! Ha be kell avatkoznod, ne tudjon róla! - adom parancsba határozottan.

- Ez csak az egyik része a feladatnak. Mit csináljak azzal a személlyel?

- Figyeld és vigyázz rá!

- Meddig?

- Amíg nem mondom azt, hogy elég lesz.

- Értve. - A vonal bontásra kerül, ezért átküldöm neki Akemi telefonjának kódjait, előhúzom az utákat, majd öltözni kezdek.

- Kapd össze magad! - utasítom morogva Jeremyt. - Reggelizni a vendéglátódnál fogsz, vagy ahova Yoshimi elvisz, mert kirakom az otthonomból - teszem hozzá, majd eszembe jut, hogy a szalonig muszáj lesz elvinnem őket. - Ó, hogy az a...! - dühöngök. Míg ezt kitalálom, elszívok egy cigit, mert anélkül meggyulladok, olyan ideges vagyok. Hátrahagyom az értetlen, magát rendbe szedő kölyköt és a pulthoz megyek. Erőteljesen csengetek, hogy Tia biztosan meghallja, s máris előkerül hátulról. - Nincs időm rendet vágni, de köszönöm - mondom, miközben leteszem a szokásos árat a hozzászámolt borravalóval. Még szemem sarkából látom, hogy meghajol, azzal kicsörtetek a cipőmhöz, belelépek és már megyek is ki a levegőre, hogy rágyújtsak.


Tele a faszom a problémás emberekkel. Egyedül Tokuval nincsen gond, tiszta, korrekt partner, aki nem akar többet annál, mint amit nyújtani akarok neki. Szarik a többi ágyasomra, az egész életemre, neki csak a jó szex fontos, amit kölcsönösen meg is kapunk egymástól. Hívjam fel Hiroshit... Mégis miért?! Nem szerződtem csősznek! Nem kötelességem támogatni a kurva bandáját, vagy a szórakozását, ahogy nem tartozom neki azzal sem, hogy felmosom a padlóról, ha esetleg oda jutott. Semmi közöm hozzá. Egyébként is, ha nő lenne, fapinának nevezném, olyan érzéketlen.


Észreveszem Jeremyt. A kocsinak támaszkodva néz rám, most még ő is meghúzza magát, pedig nem vele van bajom, csak áthúzták a számításaimat és kurvára nem úgy sikerült a reggel, ahogy akartam. Még eljátszottam volna vele a zugban, de a rohadt lelkiismeretem... Kell nekem ilyen fasznak lenni! Raktarit is hat éve ki kellett volna pucolnom maradéktalanul az életemből és akkor nem érezném egy nagy szopásnak az egészet. Durván elpöccintem a csikkem, majd felsóhajtok. Nem nyugodtam meg teljesen, de már képes vagyok emberi hangot megütni.

- Ülj be - kérem a srácot, s én is bevágódom a volán mögé. Engedelmesen beül, bekötjük magunkat, azzal már indítok is. - Nem így terveztem, ne haragudj - vetem oda neki. A hanghordozás nem megfelelő, de a mondat őszinte.

- Semmi gond - mondja egy apró mosollyal, vagyis vette a lapot. - Majd legközelebb másképp lesz. Hova hívjam Terut? - kérdezi meg nyíltan.

- Az otthonom környékére. Yoshimit is ki akarom rakni otthonról - osztom meg a sráccal.

- Rendben. - Előveszi a telefont és már tárcsáz is. Már csak az a pici probléma van, hogy ilyenkor kegyetlenül sok a dugó, meg mintha minden ember az utakra özönlene, alig lehet haladni. Így beletelhet másfél órába is elkeverednie annak a testőrnek a lakásomhoz, ugyanakkor nekem se negyed óra-húsz perc lesz az út, hanem legalább negyven. Na ezért utálok reggel autóba ülni többek közt. Meg az sem javít a helyzeten, hogy jólesne egy kávé. Persze az most luxus, minél előbb egyedül akarok maradni és kidühöngeni magam. - Jön. Ha gondolod, rakd ki Yoshit, amíg odaér, elmegyek vele reggelizni, gondolom, ő is éhes lesz.

- Meglátjuk. - Előkotrom a telefonomat, beállok a dugóba és felhívom Raktarit.

- Sztrájkolsz az alvás ellen? - kérdezi. Én keltem fel, a hangja édesen rekedt, a kedve morgós.

- Nem, semmi bajom az alvással, én is aludnék összefüggően mondjuk nyolcat, lehetőleg fél tízkor megkezdve - válaszolok kedvetlenül.

- Szar került a palacsintába?

- Igen, úgyhogy fél órád van körülbelül eldönteni, hogy mész Yoshimivel vissza a yakuzához, vagy átköltözöl a lakásodra, mert az enyémet én akarom foglalni ma. - Nem szoktam ultimátumot adni, főleg nem neki, s a halk hangból, ami átszűrődik még így is a készüléken, hogy a motorok és dudák morajában ücsörgök, arra következtetek, hogy őt is meglepi a mostani viselkedésem. Közben araszolok fél métert és Jeremyre pillantok, aki valósággal elsápadt, de igyekszik palástolni abbéli aggályait, hogy Raktarival kell együtt utaznia. Pech.

- Elmondod, mi baj van?

- Most semmit. Készítsetek egy kávét nekünk - kérem visszafogottabban.

- Nekünk?

- Jeremyvel vagyok.

- Oké, szerintem Yoshi tudja, hogy issza az ébresztőt. Akkor fél óra múlva - búcsúzik, s kinyom.

- Mitől parázol? - kérdezem meg a mellettem ülő kölyköt, mert túlságosan erőltetetten bámul kifelé az ablakon.

- Raktaritól. - Így tippelném be az eheti nyerőszámokat...! Nem mintha szükségem lenne rá, csak maga az érzés, hogy ennyire tudok... - Attól, ami fogad, vagy ami nem, magam sem tudom - vallja be, de lassan visszaszerzi az önuralmát és rám néz. - Mindegy, nem lesz gond - jelenti ki nem túl magabiztosan és elmosolyodik. - Csak megrágtam a dolgot.

- Csinálnak neked kávét, ahogy szereted. Azt lehúzod, aztán mind mentek, addigra Teruki is odaér.

- Még egy fürdőszobát megejthetek? - kérdezi ártatlanul felpislogva rám. - Tényleg nem lesz gáz, tudom - vált komolyra. Nem tudom, engem akar-e meggyőzni, vagy magát, de én hiszek neki.

- Ha nem foglalt... - mondom engedékenyen. Figyelem a várost és az előttem-utánam kígyózó hosszú autósort. Na ezért van motorom, azzal kevésbé képezne akadályt a forgalom. Tény, hogy nem olyan biztonságos, mint egy kocsi, de az élet nem arra lett kitalálva, hogy túléljük.

- Más ölébe nem pisilek - közli be Jeremy nagyon komolyan, én meg elröhögöm magam. Nem hittem volna, hogy képes olyasmit mondani, amivel javíthat a kedvemen, de ez a benyögés most nagyon jól eltalált volt. - Jah meg másra sem vagyok kíváncsi - teszi hozzá őszintén mosolyogva. Viccelődhetnék azzal, hogy már mindkét testőrt látta meztelenül, ez már igazán nem lenne eget rengető mutatvány az előzmények árnyékában, ám nem venné ki jól magát, ezért inkább hallgatok. Aztán felveszem az épp csak megszólaló telefonomat.

- Van két rossz hírem. Melyikkel kezdjem?

- A rosszabbal - választok Mochi felajánlásából.

- Oké, akkor a másik felejtős. A kölyködre szemet vetett egy yakuza. - Mond még valamit, de azt nem értem, mert fordul velem a kocsi. Tudtam, hogy ha egyszer valamelyik szeme elé kerül, egy olyan kicsi, törékeny, szép és vidám fiú, mint Akemi, célpont lesz, ám reméltem, hogy csak én vagyok paranoid. Hát nem.

- Melyik?! - Azt hiszem, a hangom és az arckifejezésem tükrözi, amit érzek. Ijedtséget és indulatokat.

- Kawano. - Kawano... Kawano... Kawano... Mind egyforma! Kawano nem itteni, abban biztos vagyok, mert nem rémlik fel azonnal egy arc is a név elhangzásakor. Jeremy keze a combomra kerül, halvány sejtésem sincs, mit akar, de kibaszottul gyorsan rakéta lesz dugva a seggébe, mert ebbe nem rántom bele. A saját életével bárki úgy játszik, ahogy akar, a másé már függvényes, hogy játékszer-e, vagy sem. Az övé nem, főleg úgy nem, hogy Tatsukihoz tartozik, aki előbb csinál belőlem kutyaeledelt, minthogy megöljön. Számára védjegy ez, még egy yakuza is újragondolja, árt-e neki, főleg, mert az a mocsadék szövetkezett Asaméval, Akemi azonban csak egy nyeszlett kis fotómodell, aki megvédeni sem tudja magát. És ő tényleg nem. Jeremy legalább valamennyire elboldogul, de Akemi...

- Avatkozz közbe! - parancsolom dühödten Mochinak. Tudom, hogy nem fogja megtenni, ezért már nyúlok is a villogóért az ülés alá.

- Nem. Bocsi, de öngyilkosságra nem vállalkozom még egy tartozás fejében sem. - Természetesen megértem, az érzelmeim azonban leuralnak. Kibaszom a kocsi tetejére a villogót és már tekerem is el a kormányt, jelezve a jónépnek, hogy bár a kocsim nem egy tank, kész vagyok félredózerolni vele akármit.

- Hol van?!

- Az ezernyolcszázhuszonkettedik és kétszázötvenhatodik utca sarkán. A nagybevásárló mögött - teszi hozzá, mivel hallgatok és lapozom fejemben a térképet.

- Avatkozz közbe! - követelem.

- Nem. - És a telefonálásnak vége szakad.

- Kiszállsz és elhúzol a lakásomra - hadarom keveregve a dugóban Jeremynek -, felnyalábolod a két marhát, ha kell, a vállatokra veszitek Raktarit és elhúztok a francba! - Ez parancs, nem kérés, nem tanács. Ezt ő is érzi, mert komoly képpel bólint. - Visszamentek a yakuzához mind a négyen - Igen, Raktarival együtt mind a négyen -, Raktarit leütitek, megkötözitek, de viszitek magatokkal! Az egyetlen ember, aki meg tudja védeni, az Seichirou Asame. Ha ezt nem fogja fel, beleveritek a fejébe, mert ő lesz az első, akit előtúrnak miattam! Fegyvered mid van?!

- Itt semmi - válaszol azonnal. - Raktarit megoldjuk. Miért vagy veszélyben? - kérdezi meg komolyan.

- Ezentúl legalább egy kibaszott tőr lesz nálad, megértetted?! - mordulok rá. Most nem érek rá kioktatni, de ha ezt túlélem, előszedem ezt a kis hülyét és belegyömöszölöm a fejébe, hogy az alvilágban az ártatlan pillantásai nem képeznek semmilyen segítséget a számára, hacsak nem egy kolosszális kefélésre vágyik, mert azzal bizonyosan tudnák honorálni. - Az ülés alól keríts magadnak valamit! - parancsolok rá. - Mert egy lelkiismeretes marha vagyok és nem hagyom, hogy szajhát csináljanak Akemiből - mondom meg őszintén. A villogóval jól haladok, már van is tervem, hol dobom ki Jeremyt, ami mindkettőnknek tökéletes lesz.

- Lesz - válaszolja komolyan, miközben keres magának két tőrt, amit remélhetőleg használni is tud, aztán visszarejti a felesleges dolgokat és elrakja a választott tőröket. - Ki?

- Kawanonak hívják. Nem tokiói - teszem hozzá. - Pattanj! - parancsolok rá, miközben megállok egy pár pillanatra a járda mellett.

- Hívj! - közli legalább annyira parancsolóan, mint ahogy az előbb én szóltam hozzá, de már kinn is van a kocsiból. Helyes. Bízom abban, hogy innen is megtalálja a kéróm és ha kell, tényleg leüti Raktarit, hogy elcipelhessék onnan.