13.

Asame

Magam alá fordítom a kölyköt, mert egyszerűen imádom, amikor ennyire bújós kis dög, s szenvedélyesen megcsókolom. Kívánom megint, és kurva nagy mázlim van, hogy nem kell könyörögnöm azért, hogy éppcsak befejeztük, kezdjük újra, mert szerencsére a szexuális étvágyával továbbra sincs gond. Simogatom, falom ajkait, miközben lábait derekamra vezetem, hogy átkulcsoljon velük. Lassan tervezem megdugni, hosszan, szerelmesen, s amint körém fonja lábait, füléhez hajolok véigicsókolva nyakának bőrét, majd halk, búgó hangon a fülébe suttogok:

- Mocsok, bújós kis dög.

- Perverz róka - válaszol rá elégedett vigyorral, viszonozva a búgó hangot, miközben beletúr hajamba, s végighúz oldalamon.

- Ha tudnád, mennyire - felelem neki kéjesen, finoman harapva a fülcimpájába, majd bejáratához illesztem magam és nagyon lassan, kínzóan hatolok belé. Kapaszkodik bennem, aprókat remegve és szuszogva, szemét becsukva, bújva fogadja a dolgot. Nincs benne egy csepp ellenállás sem, hagyja magát, ezzel egy elégedett és jólesó sóhajt váltva ki belőlem. Amint elmerülök benne teljesen, nem mozdulok, csak csókokkal, gyengéd simogatásokkal ingerlem és játszadozom érzékeivel. Reszket és cirógatja a hátam, nyakam, vállam.

- Mintha... nem ismernélek... - mondja dorombolva. Elmosolyodom és ajkaira tapadva csókolom őt forrón, szerelmesen, miközben lassan mozdítva csípőm kezdek el mozogni benne. Finoman összerándul az első mozdulattól és apró nyögéssel felel, aztán csak elnyúlik alattam és nyögdécselve tapogatni kezd, cirógatással ingerelve. Beleszuszogok fülébe, de nem gyorsítok a tempón. Kínzóan lassan mozgok benne továbbra is, s csak néha-néha lökök rajta egy-egy erősebbet, mert hallani akarom a nyögéseit. Hallhatom, de Deon nem sürget, élvezi a kínzást és ahogy felnéz rám, elmosolyodik, végigsimogat az arcomon, majd gyengén a nyakamba kapaszkodva felhúzza magát és szájon csókol.


Végigsimítok testén, nyelvemmel játékosan végignyalva ajkait, majd ismét befurakszom közéjük, hogy mélyen megcsókoljam Deont. Úgy mozdul a csípőjével, hogy mélyen magába tudja fogadni a farkamat. Újra erősebbet lökök rajta és végigcsókolva nyakának bőrét szuszogok fülébe. Megremeg és felnyög tőle, egyébként nyakam csókolgatja és beleliheg a fülembe, amitől megborzongok. Mancsai bátran kúsznak testemen, megtapogatja a combom és fenekemis, lassan húzza végig körmeit a bőrömhöz érintve a hátamon, majd vállamon és karomon is.


Válaszul megint erősebbet lökök rajta, de már egy kicsit fokozom a tempót, miközben bőrét kényeztetem. Kiáltást szakítok ki a lökéssel a kölyökből, aztán átélten zihál alattam, egyre jobban feltüzelve engem is, megkapaszkodik a karomban és apró mosoly fut át az arcán. Elégedetten mosolyodom el, de most már nem kínzom magunkat tovább. Egy kellemes ütemet felvéve kezdek el mozogni benne, letámaszkodva karjaimra mellette és válla alatt nyúlok át, ezzel ölelve, és megfogva őt vállainál, hogy az erősebb lökéseimbe bele tudjam húzni, miközben ajkaimmal tovább kényeztetem.


Nem halk most se a kölyök, csukott szemmel, nyitott szájjal, kipirulva kiáltozik, megkapaszkodik bennem és csípőjét mozgatva kapcsolódik be, néha még rá is szorít egy picit férfiasságomra. Nem fogom magam vissza én sem. A gyönyörökig hajszolom magunkat, mígnem lihegve hajolok Deon nyakához. Mindketten zihálunk. Erősen szorít még az orgazmus után is. Nagyon remeg, az arca könnyes, de tudom, hogy semmi baja sincs, csak nagyot élvezett. Percekig még mámoros ködben fog úszni, enyhül az, ahogy kapaszkodik belém, ahogy felengednek az izmai.

- Szeretlek - mondom neki csendesen, rekedtes hangon, a kölyök pedig elsírja magát. Magamhoz ölelem és elmosolyodva puszikat nyomok fejére, majd csak ölelem őt és hagyom, hogy bújjon és kizokogja magát, kedvesen simogatva, szeretve. Buta csibém. Lassan nyugszik csak meg, s egyik kezével szemét kezdi el törölgetni, míg másikkal úgy simogat, mint valami macskát. Hé, lehet, hogy jelenleg puha és meleg vagyok, de se szőröm nincs, se nem vagyok Shabu cica, de ha neki ez esik jól... Kihúzódom testéből, majd mellé fekszem, de szorosan magamhoz húzva, félig rajta feküdve és átölelve. Most is, mint ilyenkor mindig, még a szempilláit is elrendezgeti, ami nála annyit tesz, hogy addig babrálja őket, míg már nem tapadnak össze, ezen pedig mindig csak mosolyogni tudok, meg persze jót nevetni... magamban, ahogy most is teszem. A kölyök végül magához öleli fejem és egy szívecskét rajzol vállamra. Mosolyogva megcsóválom a fejem, majd nyomok egy csókot az övére.


Csak ölelem és cirógatom, jó így lenni, ám kivételesen Deon nem alszik el, ahogy az ilyenkor lenni szokott, amivel meglep egy kicsit, de jelenleg túlságosan is élvezem ezt a helyzetet ahhoz, hogy megszólaljak, vagy mozduljak. Szeretem ölelgetni. Deon ásít egy nagyot, de bújik hozzám továbbra is és simogat. Újabb csókot nyomok fejére és amennyire tudom, még jobban magamhoz húzom, szorosan ölelve. Aprót kuncog rajtam, de ő is szorosabban ölel magához és jólesően felsóhajt. Megnyugodtál? Akkor jó... S hamarosan csókot is kér tőlem. Arcára simítom tenyerem, majd hosszan, szerelmesen teljesítem kérését, lassan simogatva nyelvét enyémmel. Ujjai nyakamra kúsznak, onnan pedig hajamba vándorolnak. Imádja, ha túrhatja a hajam, én pedig nem átalkodom összetúrni az övét, amikor csak lehet. Az sem számít, ha épp frissen van belőve. Úgyis úgy jó, ahogy én borzolom össze neki, ha meg nem, akkor sem érdekel.

7.

Asame

Miután a kölyök távozik, még maradok egy kicsit, hogy átbeszéljünk néhány dolgot Aoyunnal kapcsolatban, de nem jutunk igazából túl sokra. A helyzet megoldása úgy látszik, még várat magára. Mindenképp magunk mellett kell tartani a testőrt, ami azzal jár, hogy Eiyát is és nagyon jól tudom, hogy Deonnak fenntartásai vannak ezzel kapcsolatban. Felesleges jelenleg aggódnia szerintem. Beszéltem Takashival, míg ő Aoyunnál volt. A kölyök, ha rendbe jön és kommunikatívabb állapotba kerül, még vár rá pár vizsgálat. Holnap beszélnem kell ez ügyben Takashival is, hátha már most meg lehet valamit tudni arról, hogy van. Akihito végül távozik, kezében a testőr cuccaival, én pedig kezemben a macskával indulok el a szobánkba, hogy aludni térjek. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kölyök még nagyon nem alszik, ám ennek ellenére halkan nyitom ki az ajtót, majd bezárva azt magam mögött az ágyra teszem a hölgyeményt és elkezdek vetkőzni. Elvonulok a fürdőbe, hogy vegyek egy forró zuhanyt, s amint ezzel megvagyok, derekamon egy törülközővel, még vizes hajjal megyek vissza a kölyökhöz, majd letelepszem az ágy szélére és rágyújtok.

- Min gondolkodtál annyira? - kérdezem meg végül csendesen, bár a választ tudom, legalábbis ha jól sejtem, akkor tudom. Feleslegesen aggódik, de ezt nem fogom tudni megmagyarázni neki még akkor sem, ha a fejemre állok, mert addig nem fogja nem foglalkoztatni a dolog, míg Eiya be nem bizonyítja neki, nem kell ellenségként, ellenfélként tekintenie rá. Ha azt nézem, és Aoyun elmondása alapján kalkulálok, akkor a kölyökben nincs gyűlölet, nincs ellenszenv, sem más irányomban. Már csak nyugalmat akar és erre a testőr mellett, ha jól vettem észre, rá is talált. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a dolog.

- Csak próbáltam kitalálni valamit arra, hogy Eiyának és Aoyunnak is meglegyen a helye.

- Holnap beszélek Takashival, hogy végezzen el pár vizsgálatot a kölykön – mondom, miközben elnyomom a csikkem. - Sokat nem fogunk megtudni, de talán annyit már igen, hogy mivel számoljunk maradandó károsodás terén, ha felépül. Nem egyszerű – fekszem be végül mellé. - Erősen át kell gondolnom, hogyan tovább.

- Az jó ötlet, hogy Takashi vizsgálja meg - ért egyet, majd közelebb fészkeli magát hozzám. -
Milyen lehetőségek jutottak eddig eszedbe Eiyával és Aoyunnal kapcsolatban?

- Aoyunt mindenképpen vétek lenne valamelyik yakuzának csak úgy odapasszolni, még ha az éppen Takuya is, viszont szétválasztani nem fogjuk tudni őket, ebben biztos vagyok. Aoyun előbb szökteti meg innen is a kölyköt ahhoz, hogy ez így legyen. Akihito tanítani akarja Aot még pár dologra, hogy még tökéletesebb legyen, beleszokjon az itteni rendszerbe. Fogalmazzunk úgy, hogy egyfajta utód a számára. De megint csak itt ez a de... Ahhoz, hogy ezt megtehesse, kezdeni kell valamit Eiyával is. Lehet jó alapanyag a kölyök az alvilági léthez, éppen azért, amin keresztül ment, ugyanakkor ott van a kockázata annak, hogy nem lehet vele mit kezdeni, mert annyira sérült mind testileg, mind lelkileg. Ebben az esetben Aoyun nem fog mellőle tágítani vagy hosszú időre felügyelet nélkül hagyni. - Deon kicsit elgondolkodik.

- Azt kellene tudni, Eiya miben jó, mik az erősségei. Továbbra is tartom, hogy alvilági életre nem túlzottan alkalmas, mert maximum tíz év múlva kipurcan az eddig megszerzett sérülések miatt, egyszerűen a teste nem fog egyben maradni, túl sokat tört, szóval nem kell sok hozzá, hogy megnyomorodjon. Ugyanúgy, ahogy tudjuk, hogy Shironak sincs egy emberöltőnyi ideje hátra és azt, hogy Terukinak is nagyon észnél kell lennie, ha nem akar tolószékbe ülni, vagy Raktarinál fennáll a veszélye gyógyszeres szinten tartásra, ugyanúgy Eiyánál is racionálisnak kell maradnunk - fejti ki a véleményét csendesen. - Őneki szerintem egy olyan hely alkalmas, ahol nem erős fizikumra van szükség, hanem ahol azt, amiben jó, kamatoztathatja.

- Igen, ezektől én is tartok, ezért is akarom, hogy Takashi alaposan megnézze, milyen állapotban van.. Azt azonban csak Aoyun tudja megmondani, hogy van-e valami, amiben a kölyök jó és nem a szajhasághoz kapcsolódik. Talán a testőrnek volt valamennyi ideje arra, hogy tanítsa, attól függ, mennyire tudta meggátolni, hogy folyton droggal nyomják őt – felelem neki csendesen. - Raktarinak már most gyógyszeres szinten tartás kell – teszem végül hozzá. - A minap beszéltem erről is Takashival. Minden évben rendszeresen megvizsgálja azokat a testőröket, akik úgy maradtak itt, hogy figyelni kell az állapotukra. Ez a múlt hét táján volt esedékes. Raktari állapota romlott, de gyógyszerrel nem kell aggódnia senkinek, hogy berohamozik vagy baja lesz. Erről akartam is vele beszélni mostanában, csak megint összejöttek a dolgok.

- Ígértem Aoyunnak, hogy még zaklatom, szóval majd megkérdezgetem. Az mindenesetre eléggé látványos volt, hogy lenyugtatta Eiyát pár perc alatt. Azon is gondolkodtam, hogy a srác itt kaphatna-e helyet, de nálam fokozottan él, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában - árulja el. - Na nem szívességi alapon, nem nyitnék semmiképp sem szeretetszolgálatot, ha valakinek nincs feladata, nincs szerepe, megy - köti ki komolyan. - Az a szívás, hogy amik hirtelen eszembe jutnak, mint tolmács, könyvelő, nekem full felesleges, mert nyelvet tanulni szeretek, a könyvelés meg nem nehéz, de valami hasonló feladatra akár érdemes lenne Eiyát szánni. Szép beszélgetés lesz Raktarival... - tér át aztán. - Nem akar gyógyszert szedni, azt tudom, meg akkor kicsit vájkálni is kell a lelkében, mert belőle a magánéleti zűrök váltják ki a rohamokat.

- Valamit kitalálunk Eiyának. Raktarinak pedig muszáj lesz döntenie, ha továbbra is dolgozni akar. Nem kockáztathatjuk meg azt, hogy egy bevetésnél rohamot kapjon, sem pedig azt, hogy a rohamai sűrűn jelentkezzenek és emiatt kiessen a munkából. Nem kell senkinek tudnia a magánéleti gondjairól, ez rá és az orvosára tartozik, de neki is nyitnia kell ezzel kapcsolatban, hogy valami előrelépés legyen, mert nem veszélyeztethetjük sem az ő, sem a társai életét. Igen, a testőr feladata az, hogy meghaljon megvédve a munkaadóját, de nem úgy, hogy epilepsziás roham miatt marad ott valahol.

- Értem-értem, csak az a szívás ezzel, hogy ha neki gondjai vannak, akkor Yoshinak, ezáltal Jeremynek, végső soron pedig nekem, Tatsukinak és neked is gondjaid lehetnek - fejti ki könnyedén. - Yoshimi már bizonyította, hogy érzelmileg nem tud elhatárolódni attól, akit szeret, ezzel meg szar helyzetbe hozhatja Jeremyt, akinek a seggét Tatsuki és én is meg akarjuk védeni. És akkor még nem vettük bele a képbe Masaot, akivel a kör gyakorlatilag zárul és hatványozódik. Megkockáztatom, a probléma kiváltója ő lesz, de ehhez, mondom, kicsit vájkálnom kell Raktariban, hogy megtudjam. A gyógyszert meg persze pont azok miatt, amiket felsoroltál, el fogja fogadni, de mivel én hiszek abban, hogy semmi sem lehetetlen, alternatívát fogok keresni - jelenti ki elszántan.

- Nem is te lennél, ha nem akarnád a fél ház problémáját megoldani - heccelem elmosolyodva a kölyköt. - Térjünk erre vissza holnap, ha okosabbak leszünk valamivel.

- Ehhez értek, nem? - kérdez vissza kuncogva, azzal nagyrészt rám fekszik. Mosolyogva nyomok csókot fejére és magamhoz karolom őt.

- Nem csak ehhez - javítom ki.

- Még jó. Nem is mondtam, hogy csak ahhoz - kötekedik arcát a mellkasomhoz simítva, mancsával az orra előtt megsimogatva.

- Még jó... Duracell nyuszi.

- Nyuszi?! Ne máááár! - húzza el a szót. - Oké, hogy a róka kedvenc eledele, de naaa.

- Tán valami nem tetszik, nyuszikám? - heccelem, mire válaszul beleharap mellkasomba. Mocsok dög. - Veszett nyuszi.

- Vérnyúl és megesz - közli, azzal már fel is ül csípőmre és büszkén kihúzza magát.

- Nagy hiba lenne ezt tennie - cirógatom meg combját. Deon megrázza a fejét és végül rám hajol, ám ahelyett, hogy megcsókolna, fogaival tépi meg ajkaim. Jólvan, akkor játsszunk így! Belemarkolok hajába, majd hátrább húzom annyira fejét, hogy ne érjen el, s végül felülve harapok bele nyakának bőrébe. Végigkarmol rajtam vállaimtól egészen könyökömig, s bár nem erősen, de érezhetően teszi mindezt, a jutalma pedig egy újabb jól elhelyezett harapás lesz. - Kihúzod a gyufát - morgom bőrére.

- És akkor mi is lesz? - kérdezi fölényesen, megismételve a műveletet mellkasomon is.

- Kénytelen leszek megbüntetni. - markolom meg kicsit erősebben a haját, hátrébb húzva.

- Azt hittem, tűz lesz - kötekedik újra, lassan mozdítva csípőjét, így kissé dörgölőzve ágyékával enyémhez. Az is lesz, kölyök, ne aggódj.

- Ha ennyire szeretnéd, lesz az is, bár azt hittem, annyira nem jön be a billogozás. - Szabad kezemmel elkapom csuklóját és hátrafeszítem karját.

- Egyáltalán nem - jelenti ki nyugodtan, kezét hátracsúsztatva derekamhoz, de fenekem kezdi el cirógatni ujjaival. Feszítek még egy kicsit karján, arra azért ügyelve, hogy fájdalmat még ne okozzak neki, s haját is erősebben markolom meg, miközben rámarok ajkaira.

- Kár is lenne ilyennel elcsúfítani - lehelem.

- Na ugye - suttogja elfordulva, hogy a hajhúzás, a karjának hátrafeszítése is gyengüljön, körmeivel azonban gyengén, jelzésértékkel húz végig férfiasságomon és szája szegletén is gonosz mosoly jelenik meg, noha az érezhető a tartásából, hogy iszonyúan odafigyel a válla miatt mindenre.

- Mondasz valamit - engedem el végül karját és döntöm le az ágyra őt, s szabaddá vált kezemmel megtámaszkodom mellette, míg másikkal még mindig haját markolom.

- És ez meglep? - kérdezi röhögve. Kezeit oldalamra teszi és lassan húz rajta végig, majd hátamra kúszik és bele-belemarkolva, körmeit finoman belenyomva simogat a vállamig.

- Cseppet sem. - Szenvedélyesen csókolom meg, falva, szinte tépve ajkait, miközben elengedem haját és végigsimítok nyakán, egészen mellkasáig, majd újra visszacsúsztatva kezem ráfogok torkára. Deon elvigyorodik, s lábait úgy emeli meg, hogy gondosan végigsimogasson velük combomon, oldalamon, végül derekamra kulcsolja őket, közben kezeivel nagyon óvatosan, szinte tapogatózva cirógatja meg vállaim és mellkasom. Helyezkedem kicsit, hogy meg tudjam tartani magam, s így szabaddá váló kezemen alaposan benyálazva két ujjam hatolok belé és kezdem el előkészíteni őt. A kölyök felnyög és összerándul alattam, s bár nem hagyom abba megujjazását, kicsit lassítok a tempóján, mígnem Deon kézzel-lábbal megkapaszkodva bennem magára nem ránt. Kénytelen vagyok elengedni a torkát, ha nem akarom megfojtani, márpedig nem áll szándékomban ilyesmi. Mellette támaszkodom meg, s ráhajolva nyakára harapdálom végig bőrét. Halványan, elégedetten mosolyodom el, mikor a kölyök mocorogni kezd alattam a kéjtől és teljesen libabőrös lesz, így kihúzom belőle ujjaim, majd alaposan bekenve farkam nyállal feszülök neki és lassan belé hatolok. Felkarmolja hátam, remeg, nyöszörög, s izmai is megfeszülnek, de úgy fordítja csípőjét, hogy könnyebben belé tudjak nyomulni, s amint teljesen elmerülök benne, rendesen megtámaszkodva mellette kezdem el őt dugni.


A kölyök hamar eszét veszti. Nyögdécselve, levegőért kapkodva tolja bele magát lökéseimbe, s csípőjével még finoman ring is hozzá. Szinte hajszolja bele magát a gyönyörbe, én pedig nem tagadom ezt meg tőle. Egyre keményebben és vadabbul kefélem, miközben rámarva ajkaira szinte belefojtom a csókba. Nem engedem neki, hogy túl sok levegőhöz jusson. Próbál szabadulni, hogy levegőhöz jusson, de csak annyira hagyom ezt neki, amennyire szükséges, míg továbbra is keményen kefélem őt. A kölyök végül hangosan nyögve, kiáltozva élvez el alattam, szinte teljesen önkívületben, én pedig kihúzódva belőle fogok rá farkamra és pár rántást követően terítem be spermámmal hasát. Pihegve-szuszogva fekszem el mellette, s kisimogatom arcából izzadtságtól nedves haját, miközben apró csókot nyomok vállára. Hagyom pihegni, levegőhöz jutni, holott még mindig csókolnám, szinte fulladásig. Jelen helyzetben nem kellene nagyon sokáig erőlködnöm a dolgon, mert Deon még így sem győz levegőért kapkodni. Imádom a reakcióit, azt ahogyan még most is átráng rajta néha a kéj, de szép lassan kezd magához térni. Kinyitja szemét, pislog párat, majd visszacsukva azt, még mindig lihegve elmosolyodik.

- Utállak - közli rám vigyorogva, suttogva, de még így is érezhetően rekedten.

- Kölcsönös.

- Miért is? - kérdezi kicsit elnevetve magát.

- Csak. - Deon hirtelen rám fordul, majd morogva beleharap vállamba, nem is kicsit. - Holnap beoltatlak veszettség ellen - jelentem ki magamhoz karolva.

- Engem?! - kérdezi meghökkenve. - Pedig te vetetted rám magad úgy, mint egy kiéhezett vadállat.

- De úgy látszik, a kór ragályos, sajnos kénytelen leszek meglépni ezt és láncon tartani addig, míg el nem múlik nálad.

- És veled mi lesz? - kérdezi kihívóan, kicsit feltolva magát. - Téged ki fog láncon tartani? - kíváncsiskodik szélesen elvigyorodva.

- Így, hogy átadtam neked a veszettséget, nekem már nincs min aggódni.

- Én meg most haraptalak meg, szóval vagy visszaadtam, vagy visszafertőztelek.

- Á, másodjára nem fertőz.

- Akkor kénytelen leszek keresni most valakit, aki átvállalja tőlem - közli nagy komolyan.

- Sajnálom - közlöm vele, szorosabban magamhoz karolva -, de országunk biztonsága érdekében itt kell tartsalak az ágyban. - Deon persze röhögni kezd a dolgon és ehhez mérten igyekszik szabadulni is. Na nem, késő van már a fogócskához.

- És mi lesz belőlem, vérfarkas vagy vámpír? Vagy egy új faj van születőben? - tudakolja közben.

- Ha nem maradsz nyugton, kötözött sonka leszel.

- Azt nehezen - neveti mocorogva.

- Mérget ne vegyél rá. Szar megkötözve tölteni az éjszakát.

- Egyetlen olyan éjszaka elég lenne, hogy más cicust keress magadnak - jelenti ki, azzal belekönyököl csípőcsontjaim fölé. Persze, Deon, én is imádlak. Elengedem őt és hagyom szabadulni. Lefordul rólam, majd kimászva az ágyból indul meg kifelé a fürdőbe. Megcsóválom fejem, miközben felülök, majd kicaplatok utána én is lezuhanyozni, ám Deon kifejezetten nem díjazza, hogy csatlakozni kívánok hozzá. Hát jó, legyen, ahogy akarja, magára hagyom és visszatérve a szobába gyújtok rá. Kíváncsi vagyok, most mi baja van, de majd elmondja, ha úgy érzi.

5.

Asame
 
Elmondhatatlanul felbosszantott Deon a viselkedésével. Sok mindent megértek, elviselek tőle, tudom, hogy kurvára nincs kibékülve sok dologgal magával kapcsolatban, de hogy ekkora jelenetet rendezzen azért, mert megmentettem azt a kölyköt a biztos haláltól... Mintha olyan kurva nagy veszélyt jelentene rá Eiya bármiben is, főleg ebben az állapotban. De persze ezt az én hülye kölykömnek magyarázhatnám napestig. Ő a fejébe vette, hogy Eiya mindenképpen ellenség a számára, csak mert hazahozattam és azt akarom, hogy talpra tudjuk állítani, hogy ha vérebnek nem is tudom kinevelni, de jó helyen legyen valaki mellett, aki tud rá vigyázni. Őszintén nem értem Deon aggodalmát. Mintha nem tudná, hogy ő az elsődleges és legfontosabb, mindenki más le van szarva. Persze megbeszélni sem lehet vele könnyen a dolgot, mert puffog-duzzog, aztán amíg le nem higgad, esélyét se adja az embernek arra, hogy beavassa bármibe is.


Nem tudom, mennyi ideje rovom a köröket már a medencében, s kezdek kellően jólesően elfáradni, mikor megszólal telefonom. Kimászok a vízből és megtörölve magamat a készülékhez lépek. Ryuuichi keres, én meg nagyon remélem, hogy Eiya nem kezdett el megint vergődni és őrjöngeni és nem azért hívnak, hogy menjek, mert nem képesek úgy lefogni, hogy Takashi lenyugtathassa. Csalódnék testőreimben, azt hiszem. Tény, hogy egyiküket sem arra képezték ki, hogy egy megvadult kölyköt lefogjanak, de reménykedem benne, hogy ez számukra sem nagy feladat.

- Megszabadították a férfiasságától. - Ledöbbenek. Ezt most nem értem, vagy nem akarom.

- Úgy érted, kasztrálták?

- Nem, Asame, úgy értem, hogy kasztrálták és levágták a farkát. - Akkor jól értettem.

- Remek. Az orvosi papírok között van valami ezzel kapcsolatban? - kérdezem tőle, mire egyelőre nem válaszol, csak hallom, hogy motoszkál.

- Nem sok - szólal meg végül. - Annyit írnak, hogy néhány műtét után rendbe tették annyira a kölyköt, hogy legalább hugyozásra használni tudja, de ennyi az egész. Van itt még egy-két olyan papír, ami a műtéteket követő kezelésekről ír, meg néhány dokumentáció arról, hogy Eiya hogy viselte a dolgot pszichikailag, de más nincs.

- Ez tényleg édeskevés. Beszélek Akihitoval, hátha ki tud még deríteni valamit, aztán meglátjuk, érdemes-e kijózanítani a kölyköt, vagy jobb, ha inkább hagyjuk a huzavonát a fenébe és megkíméljük a szenvedéstől.

- Ezért kár volt hazahozatni.

- Az én dolgom! Ha nincs olyan pszichikai állapotban, hogy lehessen vele bármit kezdeni, ha csak egy hangyafasznyit is ön- és közveszélyes, kinyírom! Kint a kínok kínját átélve döglött volna meg rövid időn belül, akkor már kegyesebb az, ha én magam eresztek golyót a fejébe hamar véget vetve a szenvedésének.

- Megnyugtató, hogy Deon mellett sem puhultál el túlságosan - jegyzi meg testőröm, mire csak egy mosolygrimasz fut át arcomon. - Ha van valami, jelentkezem - mondja még, majd bontja a vonalat.


Mielőtt újra fejest ugranék a medencébe, hogy folytassam a rögtönzött edzést, megejtem azt a telefont Akihitoval is. Jobb hamar letisztázni mindent, mert ha lépni kell, akkor még ebben a három napban szeretném megejteni, amíg a kölyök állapota nem kezd el esetlegesen javulni. Jobb az neki is talán, ha nincs tisztában dolgokkal.

- Máris hiányzom? - kérdez bele, miután felvette a telefont.

- El sem tudod képzelni, mennyire. Mit tudsz még Eiyáról?

- Mit kellene?

- Ne most akarj az agyamra menni, mert szarul jársz! - figyelmeztetem őt komolyan. - Milyen állapotban van pszichikailag?

- Fogalmam sincs. Felveszem a kapcsolatot az ottani informátoraimmal, talán össze tudnak kaparni még pár infót, de ezeket is elég hosszú időbe telt megszerezni, mert Eiya gazdija gondosan igyekezett eltüntetni mindent a kölyökről, hogy ha beledöglene a kínzásba, könnyebb dolga legyen az eltakarításával.

- Huszonnégy órát kapsz - jelentem ki, majd bontva a vonalat az ágyra rakom a telefont és újra fejest ugorva a medencébe folytatom tovább azt, amit Ryuu félbeszakított.


Órákkal később mászok csak ki a vízből, mert kellően elfáradtam ahhoz, hogy ne gondolkodjak semmin tovább, csak egyszerűen elvonuljak a szobámba és egy forró zuhanyt követően aludni térjek. Akihito ma már úgysem fog jelentkezni, ahhoz túl szűkös a határidő, amit kiszabtam neki, hogy cseverésszen velem pár dologról, így emiatt nem aggódom, Deon pedig valószínűleg jó helyen van, különben már Ryuuichi tájékoztatott volna arról, hogy semmit sem tud róla és Shinjit is hiába kérdezte. Derekam köré csavarom a törülközőt, majd összeszedve ruháimat indulok vissza szobámba azért a zuhanyért, s amint azzal is megvagyok, rágyújtva telepedek be az ágyamba és nekiállok olvasni. Furcsán üres most az ágy a kölyök nélkül, mert bár előfordult, hogy nem aludt itthon, az teljesen más volt, mint a mostani.


Valamikor tizenegy magasságában azonban zenélni kezd a telefonom, hangosan jelezve, hogy üzenetem érkezett, s elvéve az éjjeliszekrényről a készüléket nézem meg, ki az. Halvány mosolyra húzódnak ajkaim, mikor megpillantom a kölyök üzenetét: "Hiányzol. Utállak. Kapd be magadnak!" Nem is Deon lenne, és nem is én lennék, ha mindezt szó nélkül hagynám, így visszaírok neki: “Hasonlóan szép estét neked is!”.


Még egy darabig olvasom a már ígyis kívülről fújt Párnakönyvet, végül félrerakom az éjjeliszekrényre azt, s lefekszem aludni. Nagyon remélem, hogy reggelig senkinek nem jut eszébe semmilyen halaszthatatlan dolog és hogy végre Eiya is lenyugodott annyira, hogy gond nélkül átvészelje az éjszakát. Természetesen, ha minden ilyen gördülékenyen menne, unalmassá válna az életem, így meg sem lepődöm azon, mikor hajnal négykor telefonom csörgésére ébredek fel. Kijelzőmön egy ismeretlen szám villog, így szinte azonnal válok éberré, majd fogadom a hívást.

- Seichirou Asame-sama? - szól bele egy kellemes, ám ismeretlen hang kellően erős tört japánsággal és annál is erősebb kínai akcentussal. Nem könnyítem meg a dolgát azzal, hogy kínai nyelven adom tudtára, én vagyok az. - Aoyun Jinsong vagyok - mutatkozik be. - Akihito-sensei megbízásából hívom Önt. A sensei arra kért, tájékoztassam az Önnél lévő fiú állapotáról, ám ezt semmiképpen sem telefonon szeretném Önnel közölni. Eddig bizonytalan volt az itteni állapotok kimenetele, ezért arra kértem Akihito-senseit, tartsa titokban, hogy egyáltalán létezem, de most, hogy mindent elrendeztem itt, pár órán belül indul a gépem Tokióba. Szeretnék Önnel találkozni és beszélni a fiúról - kér udvariasan.

- Ha megérkeztél Tokióba, hívd fel Akihitot, a továbbiakról ő fog tájékoztatni! - Bontom a vonalat, majd tárcsázom Akit.

- Tehát felhívott - szól bele elégedetten.

- Ki ez a fickó?

- Miután nyomozni kezdtem Eiya ügyében, az informátoraim jelentették, hogy a kölyköt egy véreb őrzi éjjel-nappal, ez Aoyun. Nem tudtuk még, mire számítsunk tőle, így mindkettejüket figyelni kezdtük, ám Ao kiszúrta az egyik emberem. A fickó nem kispályás, kurva jó adottságai vannak és érti is a munkáját, szóval nem volt könnyű ezek után elkapni és kivallatni. Eiya mellé rendelték, s bár testőr, odavan a kölyökért. Az ő segítségével szöktettük meg a fiút és hoztuk vissza Japánba, cserébe annyit kért, hogy miután leszámolt az ottaniakkal, intézzem el neki, hogy letelepedhessen ebben az országban. Ehhez mérten ma, amint leszáll a gépe Tokióban, a nevén kívül minden más adat megváltozik az itteni rendszerekben róla és hivatalosan is japán állampolgárrá válik fiktív háttérrel, múlttal.

- Szedd fel a reptéren és hozd ide! - utasítom őt.

- Reméltem, hogy ezt mondod. Intézkedem. Majd csörgök, mikor érkezünk.

- Rendben - bontom a vonalat, majd dobok a kölykömnek egy sms-t, hogy ha lehet, jöjjön haza, vagy csörögjön rám, ha sikerült felébrednie. Nem a koránkelésről híres, de beszélni akarok vele, anélkül, hogy duzzogás vagy bármi lenne a későbbiekben abból, hogy nem tájékoztatom a dolgaimról.


Kikelek az ágyból, majd a szekrényhez lépve ruhát kerítek magamnak, s felöltözöm. Magamhoz veszem pisztolyomat is, telefonom és cigim a zsebembe süllyesztem, majd elmászok a konyhába egy kávéért. Ryuuichit is ott találom szerencsére, így megspórol nekem egy utat legalább. Tájékoztatom őt mindenről, s megkérem, hogy hozza még át Eiya papírjait, majd bögrémmel a kezemben vonulok át a dolgozószobámba. Leülök asztalomhoz és rágyújtok, hamarosan az akta is megérkezik, így nekiállok átnyálazni azt.


Valamivel nem sokkal hat után nyílik dolgozószobám ajtaja és egy kómás Deon dugja be rajta a fejét. Képtelen vagyok nem elröhögni magam rajta. Megelégedtem volna azzal is, ha telefonál, de ezt szerintem világosan a tudtára adtam sms-ben is. Mindegy, már megszoktam, hogy néha annyira hülye, mint hat másik együttvéve sem. Nem is ő lenne, és nem szeretném ennyire.

- Jó reggelt - köszönök neki azért, de mosolyogva megcsóválva a fejem.

- Jó hajnalt neked is - köszön motyogva, miközben hozzám caplat, majd betelepszik az ölembe és a vállamra hajtja a fejét. Most vagy nem aludtak semmit, vagy kurva keveset, legalábbis abból ítélve, hogy összevissza áll rajta a ruha és még kócos is.

- Akit hajnalban akasztottak, csibe, már rég kihűlt - heccelem hátát cirógatva még mindig jókat kuncogva rajta.

- Hát de hülye vagy... - közli elkuncogva magát.

- Tényeket közöltem csak. Rövid volt az éjszaka?

- Igen. Jöttek a srácok, sütöttem palacsintát, felhívtuk Shinjit, aztán elhappoltam őt vagy egy órára a többiektől, utána meg még hülyéskedtünk. Aludtam nem egész két és fél órát - árulja el álmos hangon.

- Kávé, zuhany, masszírozás? - ajánlom be neki a három eddig jól bevált ébresztést.

- Három óra plusz alvás után ebben a sorrendben - válaszol.

- Talán teljesíthető a három plusz óra, de ne engem szidj, ha egy óra múlva kirángatlak az ágyból, mert dolgunk van.

- Milyen dolgunk? - kérdezi, közben pedig leveszi a pulcsiját.

- Vendégünk jön.

- Még egy? - Leszáll az ölemből, majd háttal fordulva ül vissza, így jelezve, hogy igénybe venné a masszírozást, a pulóverét pedig az asztalra teszi.

- Ha egyszer egy üzlet beindul... - mosolygom, majd elkezdem őt masszírozni. - Sokat nem tudok róla, szóval faggatózhatsz nyugodtan. Annyi infóm van, hogy ő segített Akihitonak kimenteni Eiyát a gazdájától, ráadásul elég sokat tud a kölyök állapotáról, lévén a testőre volt. Beszélni akar velem, ahogy én is vele, hogy a megtudottak alapján dönthessem el, életben marad a kölyök, vagy véget vetünk a szenvedéseinek.

- Annyi minden után, amit összekapartak róla az infósaid, kíváncsi leszek, mit jósol neki az a fickó, bár elég nyilvánvaló azok után, hogy segített kihozni onnan Eiyát - mondja.

- Ha hihetünk Akihitonak, márpedig még nem okozott csalódást, a testőr nem csak a testőre, de támasza is volt Eiyának, így tisztában lehet azzal is, milyen állapotban van pszichikailag. Engem most inkább ez érdekel elsősorban, mert ha nem több egy dühöngő őrültnél, nincs értelme időt fecsérelni rá és elnyújtani a szenvedését.

- Te látsz arra esélyt, hogy normális élete legyen?

- Attól függ, mekkora kapaszkodó volt neki az a férfi. A drogok miatt talán nem fogta fel a dolgokat maga körül, de nullától huszonnégyig sem lehet bódulatban tartani valakit, főleg a GHB-val.

- Az inkább alkalmi cucc - ért egyet Deon. - Mennyi idő, mire kijózanodik annyira, hogy érdemben lehessen vele kommunikálni?

- Takashi szerint ha az első három napot túléli, már tiszta lesz annyira, hogy lehessen vele beszélni.

- Mióta számolódik ez az idő?

- Mióta megkapta az első adag semlegesítőt, úgy tizenkét órája.

- Akkor még a nagyja hátra van. Rájöttél közben, hogy mi bajom volt, vagy te is azt gondolod, féltékenységi rohamot kaptam? - kérdezi meg.

- Ismerlek annyira szerintem, hogy tudjam, mi verte le a biztosítékot, de megoszthatod velem, hátha tévedek.

- Előbb mondd el, hogy mire jutottál - kéri határozottan.

- Én sem aludtam többet három óránál - jelentem ki. - Kibaszottul baszta a csőröd, hogy hazahozattam Eiyát és ha az még nem lett volna elég, hogy a tudtod nélkül, még foglalkozni is akartam vele esetlegesen, ha olyan állapotba kerül. A kedvencem volt, de csak annyira kedveltem, amennyire egy szajhát kedvelni kell, hogy engedelmes legyen és minden parancsodra zokszó nélkül ugorjon. És gyanítom, roppantul bosszant az is, hogy jobb-e nálad vagy sem. Nem jobb, Deon. Eiya egy szajha volt, megtanult örömet szerezni különböző módokon, de ennyi. Az automatában kapható kávé is csak gyenge utánzat...

- Igazán beszélhetnél velem szépen azok után, hogy elsősorban te tehetsz róla, hogy oda lyukadtunk ki tegnap, ahova és igen, amiatt, mert ismersz annyira, hogy tudd, egy ilyen menőverre alapból fordul velem egyet a Föld, de hogy belevágsz az egésznek a közepébe, egy kész helyzetbe és még úgy is viselkedsz velem, ahogy... Emellett aztán pláne biztosítékkiverős, hogy parancsolgatsz nekem, meg kivágsz az ágyadból, mintha én is csak egy szajha lennék. De amúgy igen - folytatja új lendületet véve -, kevés emberrel törődsz, azokkal nem volt semmilyen viszonyod, sosem nyilatkoztál róluk elégedettséggel vagy elismeréssel sem. Az egy dolog, hogy ez engem tökre bosszant és igenis felkelti bennem a versengési lázat Eiyával szemben, de sarkos értelemben véve ő egy volt szeretőd és nem csak a megkérdezésem és tudtom nélkül visszavetted ide, mikor azt beszéltük meg, hogy egyenlőek vagyunk és fontos kérdésekben megvitatjuk, hogy mi legyen, satöbbi, de ezzel engem rohadt egy helyzetbe hoztál és a viselkedéseddel egyszerűen megbántottál.

- Sajnálom, csibe – kérek tőle komolyan bocsánatot. Felesleges lenne túrázni már ezen, nincs is kedvem hozzá. Ideges, feszült voltam, de már túlvagyunk rajta, remélem.


Deon kiszáll ölemből és szemben velem visszatelepszik, hogy hozzám bújhasson. Átkarol, megkapaszkodik a ruhámban, arcát a nyakamhoz simítja.

- Ha beszéltünk ezzel az új vendéggel, lefekszünk aludni? - kérdezi meg. Elnevetem magam.
 
- Le.
 
- Nehéz úgy aludni, hogy körülötted hárman mozgolódnak - panaszolja.
 
- Gyanítom, megint egymás hegyén-hátán aludtatok - jelentem ki mosolyogva.
 
- Hát persze, úgy kell azt. Semmi értelme összejönni, ha aztán szétmegyünk, de azért kettő környékén már erősen úgy éreztem, agyonütöm azt, aki még egy pisszenést hallat - vallja be vidáman. - Azelőtt úgyis letoltunk egy mindenki mindenki ellent, de ezek nem tudom, min élnek, hogy nem lehet őket kifárasztani. Az egyetlen normális köztünk Shinji, ő is csak addig tért magához, míg nekem kellett meggyúrnia a fejemet, meg paktáltunk, aztán ment vissza durmolni.

- Vagy csak te hiszed azt, hogy ez úgy volt - heccelem a kölyköt. Nem tudom, a testőrének mik a szokásai, de Tatsuki mellett nem hiszem, hogy mindig nyugodt éjszakája lenne.
 
- Nem, télleg aludt, álmos volt a hangja, Tatsuki meg mellette horpasztott - meséli kuncogva.
 
- A te hangod is álmos, mégsem alszol - nevetem.
 
- Mondta, hogy mi keltettük, meg aludt - motyogja. - Az a kávé nem akar lábon idejönni? Nekem nagyon nincs kedvem innen elmozdulni - vallja be.

- Hozatok neked egyet. - Veszem elő zsebemből telefonomat, kicsit fészkelődve, majd a fülemre emelve a készüléket tárcsázom Ryuut és hozatok egy kávét Deonnak, meg valami reggelit is.
 
- Köszi. Mi a terved a mai napra?

- Attól függ, hogy alakulnak a dolgok azzal a férfival. Egyelőre szeretném megtudni, ő milyen kapcsolatban van Eiyával azon kívül, hogy a testőre volt és mi érdeke fűződik ahhoz, hogy segített nekünk. Az alváson kívül lenne kedved valamihez?
 
- Bent lehetek, amikor beszélsz vele? - kérdezi meg. - Nem akarok sokat aludni, mert akkor éjszaka megint bámulom a plafont, az meg agyrém. Sétálnék a városban, flangálnék veled testőri kíséret és mindenféle felhajtás nélkül. Most nyugi van, csinálhatnánk valami olyat, amit az átlag emberek.

- Azért hívtalak haza, hogy bent legyél, ha akarsz - felelem komolyan. - Akkor utána kitaláljuk a programot.
 
- Hogyhogy? - kérdezi csodálkozva.

- Mit hogyhogy?
 
- Hogyhogy úgy tervezted, hogy bent leszek?

- Be akartalak avatni minden Eiyával kapcsolatos dologba, megvitatni a hogyan továbbot, csak nem úgy jött össze a dolog.
 
- Úgy rendben lesz - mondja csendesen. - Eiya nekem versenytárs, ellenfél... sokkal nagyobb, mint Keiyuu volt. Ha nem úgy áll hozzá és felőled sem érzem azt, hogy háttérbe szorulok, lemaradok, nem leszek vele ellenséges. Azt már bizonyítottam szerintem, hogy megfelelő hozzáállással nagyon messzire el tudok menni másért... Hirotot se kedveltem és Keiyuut sem, de most mindkettő jóbarátom...
 
- Igazából azért lettem rád mérges, mert egyből támadtad és esélyét sem adtad annak, hogy megvitassuk. Nem az a gond, hogy vetélytársként tekintesz rá, az volt, hogy emiatt engem sem hallgattál végig, mert egyből felpörögtél tőle. Persze nem is te lennél - mosolyodom el. - Mindegy, túlvagyunk rajta, beszélünk a testőrrel és utána átbeszéljük, mi legyen.
 
- Jó, maradjunk ennyiben - egyezik bele.

4.

Asame

Hogy is szokták mondani, bárcsak minden kívánságom így teljesülne? Könnyebb lenne az élet valóban. Felemelő látványt nyújthatunk így Deonnal, de ez érdekel a legkevésbé most. A kölyök nincs magánál és ég a teste is a láztól, így mielőtt bármerre is mozdulnék, hogy először őt juttassam ágyba, majd magamat is rendbe tegyem, előkotrom a telefonom és visszarendelem Takashit a házba, s miután ezzel is megvagyok, Ryuut hívom, hogy jöjjön a konyhába minél előbb, majd elrakva a mobilt várom meg, míg testőröm megérkezik. Ketten már kicsit könnyebben boldogulunk, mert bár Deon nem nehéz, egy kéz nekem most kurva kevés ahhoz, hogy megszabadítsam bármelyikünket is a felsőjétől és át tudjam vinni őt a szobánkba.


Lerángatom Deonról a felsőjét, s míg Ryuu tartja a kölyköt, sajátomtól is megszabadulok, majd ölbe kapva őt indulok el szobánkba. Nem szarozok azzal, hogy mennyi ruha maradt még rajtunk, egyenesen a fürdőbe cipelem őt, s belépek vele a zuhany alá. Ryuu beállítja a megfelelő hőfokot, majd locsolni kezdi a langyos permettel a kölyök testét, fokozatosan egyre hidegebbre állítva a víz hőmérsékletét. Amint végez, elzárja a csapokat, én pedig kilépve a zuhanytálcából ültetem le a kölyköt a kád szélére, majd nekiállok levetkőztetni és áttörölni a testét. Persze Ryuu rám is rám dob egy törülközőt, ami inkább hátráltat, mint most melegen tartana, így csakhamar megszabadulok tőle. Majd foglalkozom magammal akkor, ha Deont sikerült ágyba varázsolni.


Alaposan átdörgölöm a kölyök testét, majd ismét ölbe kapva őt cipelem be a szobába és fektetem be az ágyba.

- Takashi hamarosan itt lesz - tájékoztatom testőröm, aki csak biccent és végül én is elvonulok letusolni. Nem szarozok sokat, megszabadulok a rajtam maradt vizes göncöktől, majd beállva a tus alá gyorsan lefürdök, s végül egy törülközővel a derekam körül térek vissza a szobába, hogy a szekrényből valami ruhát túrjak magamnak. - Eiya alszik?

- Igen, nincs vele gond. Otthagytam vele Niyát. Ha bármi van, hív.

- Készíts elő egy szobát Takashinak, egyelőre nem hiszem, hogy szükség lenne rá, de ma jobb, ha inkább itt marad - bújok bele ruháimba, s miután Ryuuichi távozik, befekszem a kölyök mellé az ágyba, s bár gyengén, de magamhoz karolom. Percekig figyelem őt, mire végül kezd magához térni, de azt sem tudja, hol van, vagy mi történt. Egyáltalán nincs képben, és ehhez mérten zavartan is viselkedik. - Semmi gond, nyugodj meg! - kérem őt csendesen.

- Hogy kerültem...? Bláh... - Nekiáll fintorogni, miközben nyúl is le a zsebéhez, hogy zsebkendőt kutasson, ám mikor nem talál magán nadrágot, meglepődik. Persze nem sokat szarozik a dologgal, megfordul és az éjjeliszekrényből kerít magának, hogy beleköpve megtörölhesse nyelvét és száját. Megcsóválom fejem. Bocs, kölyök, a fogmosásoddal nem értünk rá foglalkozni.

- Becipeltelek.

- Sorry, de addig van meg, hogy ülök a konyhában - jelenti ki, majd vet egy pillantást beállt ujjára. - Hánytam és szétharaptam az ujjam, meg el is ájultam - állapítja meg csendesen.

- Bár a sorrend nem egészen tökéletes, de így történt - ülök fel mellőle és kikelve az ágyból hozom elő az elsősegély dobozt a fürdőből, hogy ellássam az ujját.

- Ne haragudj - kér bocsánatot, miközben valószínűleg próbálja visszaidézni, mi történt. Látszik rajta, hogy agyal, jobb kezének ujjaival dörgöli is a fejét rendesen. Befejezem mutatóujjának bekötözését és félrerakom a dobozt.

- Miért is kellene?

- Hát... nyilván nem voltam valami... jó állapotban és egyelőre fingom sincs, mit mondtál. De meglesz! - teszi hozzá gyorsan.

- Jobb, ha hagylak agyalni a dolgon, vagy ismételjem meg inkább? - kérdezem meg tőle komolyan. Ígyis-úgyis eszébe fog jutni, mi váltotta ki nála ezt az egészet, így talán egyszerűbb, ha ezen most túlesünk megint.

- Jobban szeretném, ha eszembe jutna - mondja. - Vártalak vissza. Rohadtul megsértődtem, hogy otthagytál - gondolkodik hangosan. - Van valaki nálunk... Vendégünk van - idézi vissza a hangsúlyt is, amivel mondtam neki, majd mintha filmen nézné végig az ezután történteket, kimeredt pillantásokkal bólogat, végül belenéz szemeimbe.

- Megvan minden?

- Asszem. Hogy került ide?

- Visszahozattam.

- Miért? - kérdezi meg csendesen.

- Hogy helyrehozhassam az egyik legnagyobb hibát, amit elkövettem. Nem érdemelt ilyen sorsot, de akkoriban a düh erősebb volt bennem, mint a racionalitás.

- Nem értem - mondja a fejét is rázva, s ugyanolyanná válik az arckifejezése, mint a konyhában, csak már a sokk nem dönti le a lábáról Deont. - Elcsavarta Naoto fejét, aztán még büszke is volt magára, pedig a szeme láttára kínoztad meg a második legjobb kutyád. Szerintem ezért teljesen jogos volt az, amit kapott és kétlem, hogy bármit is helyre kellene hoznod.

- Eiya azt tette, amit egy szajhának tennie kell, csábítani, fejeket elcsavarni. Kibaszott dühös voltam rá, amiért megkörnyékezte Naotot, holott neki ez volt a dolga. Egy gátlástalan, szemérmetlen kis bestia volt, ezért is tartottam magam mellett ellentétben sokukkal. Én tettem olyanná, amilyen lett, azzal, hogy arra használtam, aminek szántam az üzleti partnereim legnagyobb örömére.

- Nagyon szépen megfürdesz az önvádban, de mégis hogy akarod ezt rendezni? - kérdezi meg összeráncolódó szemöldökökkel, s közben felül.

- Egyelőre jó lenne tudni, milyen állapotban van. Utána meglátjuk. Ha tanítható és akar is tanulni, vérebnek szánom Takuya mellé, ha nem, kerítek neki valakit, aki a gondját viseli a későbbiekben, de még Takashi sem tudta megmondani, mire számíthatunk tőle.

- Szerintem már bizonyítva lett, hogy kurvából nem lesz véreb - közli indulatosan, hangja és pillantása pedig meghűl. Felkelek az ágyról és a szekrényhez lépve veszek elő neki tiszta ruhát, majd az ágyra dobom. Elég volt a drámatagozatból most már.

- Öltözz! - utasítom őt ridegen. A kölyök felsandít rám, de elkezd öltözni, s míg készül, rágyújtok. - Indíts! - Intek fejemmel az ajtó felé és én is megindulok, miközben elővéve mobilom Ryuut hívom. Nem kérdezek semmit, a testőr azonnal jelentést ad arról, hogy Eiya megint vergődik és szenved, s már Takashi is ott van, hogy segítsen neki és Niyának ismét lenyugtatni a kölyköt.


Minden formalitás nélkül bontom a vonalat, majd megállva az ajtó előtt nyomom le annak kilincsét és tárom ki vendégünk szobájának ajtaját. A kölyöknek persze nem tetszik, hogy parancsokat osztok neki, de leszarom. Fejemmel intek neki csak, hogy húzzon befelé, s amint ez megtörténik, bezárom magunk mögött az ajtót. Deon megáll nem messze az ágytól és érzéketlen képpel figyeli, ahogy a két testőr igyekszik lefogni az ágyon vergődő, fájdalomtól üvöltöző Eiyát, miközben Takashi igyekszik beadni neki a gyógyszert.

- Érdemes jelenetet rendezni? - hajolok füléhez, szigorú hangon téve fel neki a kérdést, de nem várok választ rá. Ellépek mögüle, látom még jeges pillantását, ám egyelőre nem érdekel ez sem. Feltűröm pulóverem ujját, majd az ágyhoz lépve térdelek fel félig rá és megragadom Eiya karját, hogy Takashi végre be tudja neki adni azt a szart. Keményen megdolgoztat mindhármunkat a kölyök, mire megint lenyugszik. - Hogy van? - kérdezem meg a dokit, s mielőtt értetlenül nézne rám, csak pillantásommal jelzem, hogy Deon is itt van, nem pedig elment a józan eszem, hogy órák alatt várok csodákat vagy javulást.

- Ha minden komolyabb gond nélkül átvészeli az első három napot, túléli. Ez a mennyiségű GHB nem csak akkor képes ölni, mikor telenyomták vele. Ugyanúgy képes ölni, ha megvonják a szervezettől, mivel bár kis mértékben ugyan, de a saját szervezetünk is termel GHB-t. Ha szerencsénk van, minden komolyabb károsodás nélkül lehozható a szerről, húsz-huszonegy nap alatt akár teljesen tiszta lehet, azt azonban, hogy mit okozott nála a drog, majd csak az utolsó pár napban, vagy legalábbis akkor fogom tudni megmondani teljesen, ha kitisztul annyira, hogy képes legyen kommunikálni és ezt a kommunikációt nem a hallucinációi idézik elő. Menjetek nyugodtan lefeküdni, már nem lesz vele gond az éjszaka - mondja végül, miközben elkezdi összeszedni a holmiját, hogy elvonulhasson a neki kijelölt szobába pihenni. Niya segít neki, majd az ágy mellett lévő fotelban elfoglalja a helyét, hogy tovább őrizhesse a kölyköt, míg Ryuu már menne Deonhoz, de megállítom benne, s közben elvéve az asztalról Eiya dossziéját belelapozok. A kölyök persze egyre türelmetlenebb, nem érti, mit akarhatott tőle testőröm, ahogy azt sem, miért állítottam meg őt. Becsukom a dossziét végül és odalépve Deonhoz a kezébe nyomom.

- Jó éjszakát! - közlöm vele és indulok meg kifelé. Megmondtam, hogy nincs ingerem arra, hogy a felesleges hisztit és féltékenykedését hallgassam. Egy olyan kölyökre féltékeny, aki jelenleg nem több egy emberi roncsnál. Közöltem, hogy nem marad a házban. Ha nem nevelhető vérebnek, keresek neki egy pártfogót valahol távol Tokiótól, ahol végre talán normális élete lehet. Kurvára nem adtam okot Deonnak még arra, hogy féltékeny legyen bárkire is. Igen, Eiya fontos volt a számomra, ragaszkodtam hozzá, mint a legjobb szajhámhoz, akinek köszönhetően nem egy, nem kettő sikeres üzletet ütöttem nyélbe, mert a legtöbb üzletipartnerem imádta azt a bestiát, aki akkor volt. Ez az Eiya már cseppet sem az, akin én túladtam évekkel ezelőtt, de ha ez ennyire nem fér bele Deon fejébe, akkor bátran rágja át magát a kölyök aktáján és rájöhet, miért van most itt. Egy szajha nem jó vérebnek, de egy ennyire mind testileg, mind lelkileg megtört srácot lehet formálni. Őt és Eijit egy lapon sem lehet említeni, teljesen más a két kölyök.


Nem a szobám felé veszem az irányt, inkább a medencéhez megyek, mert úszás közben tudok gondolkodni a hogyan továbbon. Magamra zárom az ajtót, majd megszabadulok a ruháimtól és fejest ugorva a medencébe állok neki róni a köröket.

3.

Asame

A kölyök lassan kezd kikeveredni a nyugtató hatása alól, s ennek megfelelően egyre nyugtalanabbá válik, miközben már küzd az elvonási tünetekkel. A homlokán gyöngyözni kezd az izzadtság, mégis szinte meg akar fagyni, úgy reszket. Egyelőre eloldozom a őt, mert nem állatként, rabságban akarom itt tartani. Abból elég volt neki az utóbbi hat évben. Ryuuichi persze azonnal közelebb lép hozzánk, hogy ha kell, segíteni tudjon, de egyelőre nem látom szükségét. Takashi még nem ért ide, de úton van, így egyelőre inkább megpróbálkozok beszélni Eiyával. Sovány, szinte vézna. Jó lenne tudni, mi a szart kapott, de most nincs időm végigolvasgatni az aktát. Testőröm a kezembe nyom egy törülközőt, amivel letörölhetem a szőkeség homlokáról a verítéket, majd csendesen megszólítom.

- Eiya.


Nem reagál, de nem is vártam mást, így egyelőre hagyom inkább az egészet. Talán később, ha tisztább lesz. Egyelőre jobban idegesít az, hogy a kölyök egyre nyugtalanabbá válik és remegni kezd a teste. Még csak következtetni sem tudok, mit kaphatott évekig, mert a nála jelentkező elvonási tünetek szinte minden drogra ráhúzhatóak. Csak találgatni tudok. Heroin, kokain, GHB... Ez utóbbi az esélyesebb, mert ehhez a legkönnyebb hozzáférni, de ennyiből még kurvára nehéz megállapítani a dolgot. Ha GHB-t kapott, lesz vele gondom rendesen, mire lehozzuk a szerről. Kibaszottul el kellene olvasnom az aktáját, legalábbis ezt a részét, így intek testőrömnek, hogy segítsen az ágyhoz kötözni a kölyköt. Kegyetlenség talán, de leszarom.


Épp csak végzünk a lekötözéssel, mire befut Takashi is és azonnal az ágyhoz lép, hogy megvizsgálja Eiyát, én pedig végre fellapozom az aktáját. Vannak olyan helyzetek, mikor rohadtul gyűlölöm, ha igazam van. Ez is egy ilyen. A kölyköt az elmúlt hat évben naponta legalább kétszer nyomták tele GHB-vel csak, hogy a kábszertől bódulttá válva engedelmes szajhaként élvezze a gazdi játékait. A leggyorsabb és legegyszerűbb módja ez a szer annak, hogy valakit gátlástalanná tegyenek és még csak törnie se kell magát az illetőnek, mert bármelyik diszkóban vagy klubban hozzájuthat ehhez a szarhoz, főleg, ha a kínai piacot nézem.

- GHB-t kapott - tájékoztatom Takashit.

- Mennyit?

- Kurva sokat. Naponta kétszer, hat éven keresztül.

- Célszerű lenne kórházba vinni és ott kezelni. Ilyen mértékű függőségnél sokkal intenzívebbek az elvonási tünetek is. Adok neki baclofent, az enyhíti a dolgot, de készülj fel, hogy a kölyök valószínűleg hallucinálni fog és erős fájdalmai lesznek - magyarázza, mire bólintok. - Ugyanakkor a külső ingerekre, mint a hang, fény és érintésre való érzékenység is jelentkezni fog nála egy-két napon belül, de görcsös rohamai is lehetnek. Ekkora szintű függőségnél tulajdonképpen a tünetek közül bármit produkálhat az elkövetkezendő húsz-huszonegy napban. Ilyenek például az álmatlanság, étvágytalanság, letörtség, tachycardia. Ami inkább aggasztóbb ezeken kívül, az a pszichotikus állapot megjelenése, de ezt elég kevés esetben észlelték csak, mint jelentkező elvonási tünetet.

- Kórházba szállításról szó sem lehet. A kölyök több, mint hat éve halott az itteni hatóságok szerint, utóbbiról meg kicsit bővebben is ejthetnél pár szót, mert az orvosi lexikont még nem magoltam be, bár ha így haladunk, lassan ideje lenne azt is - morgom, miközben vetek egy pillantást Eiyára, akinél úgy tűnik, lassan hat a szer, mert kezd megnyugodni.

- Összességében úgy fogalmazhatunk, hogy a pszichotikus állapotban lévő személy és a valóság, a realitás közötti kapcsolat megszakad, vagy legalábbis fellazul. Ennek következtében a pszichotikus állapotú személy másképpen látja, érzi, értelmezi a körülötte lévő világ eseményeit, történéseit, mint egészséges társai. Más dolgokat tart fontosnak, jelentősnek, esetleg fenyegetőnek, mint azt a valóság diktálná, emiatt mások számára esetleg furcsán, érthetetlenül viselkedik.

- Csodás napjaink lesznek - sóhajtom kissé lemondóan. Ráadásul még Deonnak is be kell ezt adagolnom hamarosan. - Van még valami?

- Mindig legyen mellette valaki. Egyelőre ne engedjétek el, még fürdeni se, mert pillanatok alatt válhat agresszívvá és kezelhetetlenné az elvonás miatt. Nem titeket féltelek, sokkal inkább magára lehet veszélyes.

- Rendben van. Ha van valami, hívlak.

- Akartam kérni. Holnap hozok még baclofent meg phenibutot, mert szükségetek lesz rá.

- Kösz - felelem, majd rágyújtok, míg Ryuuichi kikíséri Takashit. Gőzöm sincs, kit rakhatnék a kölyök mellé, majd később végiggondolom a dolgot Ryuuval. Elnyomom cigimet a hamutartóban, majd az ágyhoz sétálva letelepszem Eiya mellé, s kisöprök arcából egy kósza szőke tincset. Furcsa őt ennyi év után újra látni és érinteni, még most is annyira törékenynek tűnik, mint amikor hozzám került. Persze csak álca volt, hogy belophassa magát a szívembe, de nem jött össze neki, ahogy akkoriban senkinek sem. Nem tekintettem sohasem rájuk másként, mint értékes áruként. nem tartottam őket többnek, mint betörhető szajháknak, akik rengeteg pénzt hoztak a konyhára idővel, de túl unalmasak voltak ahhoz, hogy foglalkozzak velük bármilyen szinten.


Eiya más volt. Ragaszkodtam hozzá...


Ryuuichi végül visszatér hozzánk, s egyelőre elvállalja a kölyök őrzését, így felállok mellőle, majd elindulok kifelé a konyhába, hogy kávét kerítsek, meg valami kaját is, bár gőzöm sincs, Deon mikor esik haza. Meg kellene várni. Egyelőre akkor marad a kávé, ám amint becsukom magam mögött az ajtót, megszólal telefonom a zsebembe, s meglepődve emelem fülemhez a készüléket, mert a kijelzőn Deon neve villog.

- Mondd!

- Merre jársz? - kérdezi meg.

- Jelenleg a folyosón, de ha nem sietsz, bevetem magam a konyhába.

- Hacsak nem előbb érek oda.

- Nem vagy te olyan gyors - heccelem őt, majd bontom a vonalat, mert időközben sikeresen eljutottam a konyháig, s bár nem sokkal lemaradva, de Deon is befut. Én mondtam, hogy nem olyan gyors. - Majdnem sikerült. - Deon nem válaszol azonban, inkább megölel. Átkarolom őt és mosolyogva megcsóválom a fejem. - Megint túlparáztad a dolgot, mi?

- Hülyéskedsz? Totál fura voltál. Jól vagy? - kérdezi meg aggódva.

- Úgy festek, mint akinek van bármi baja is?

- Az tök mindegy - üti félre a kérdést.

- Inkább kávézzunk egyet.

- A fenébe már! - csattan fel elhúzódva és szikrázó pillantást mér rám, egyenesen szemeimbe nézve. - Mióta nem válaszolsz egyértelműen egy kérdésre?! Egy eldöntendőt tettem fel és nem jellemző rád, hogy nem tudsz választani, vagy passzolod a kérdést és terelsz! Mi a franc van veled?!

- Feleslegesen csinálod a feszkót. Fáradt vagyok.

- Akkor ne kávézzunk, hanem feküdjünk le - mondja az előbbihez képest sokkal visszafogottabban, halvány kéréssel a hangjában.

- Márpedig kávézni van kedvem, meg kajálni lassan - nyomok csókot nyakába és lépek a pulthoz, hogy elkészítsem mindkettőnk számára a fekete nedűt. A feszkóhoz vagyok fáradt, nem máshoz.

- Én előbb ennék - jelenti be, de hátulról átölel és a vállamra hajtja a fejét.

- Akkor együnk - egyezek bele végül én is. - Ayako rakott tésztát csinált. Lassan tényleg féltékeny leszek, ha így elkényeztet - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben előpakolok két tányért, Deon pedig halkan kuncog a dolgon.

- Téged kényeztetlek én, az nem elég?

- Nem is kell több - válaszolok neki és Shabu is betalál a konyhába. - No nézd már, a kisasszony is előkerült! Hiába, kaja szagra gyűl az éji vad...

- Hello, te kis éhenkórász luvnya! - köszönti őt Deon is és elenged, majd felkapja a macskát.

- A macskaszőr nem a legjobb fűszer - jegyzem meg neki, mire a kölyök pukkadni kezd a röhögéstől, de befogja a száját, ám az egy kéz kevésnek bizonyul a művelethez, ezért elengedi a menekülni akaró Shabut, s már két kézzel igyekszik elfojtani a nevetését. Ennyire azért nem volt egetrengető ez a beszólás, de Deon legalább jót mulat a dolgon, végül kimegy a konyhából, hogy leporolja magáról a szőrt és visszatérve a csaphoz lép kezet mosni. - Akarjam tudni, mire gondoltál? - kérdezem meg tőle kivadászva a sütőből a kaját és az asztalra pakolom. Nem esik le a gyűrű az ujjamról, hogy ezt meg kell csinálnom, így feleslegesen nem zaklatom a nénit, ha nem muszáj.

- Ha akarnád, se mondanám el - jelenti ki vigyorogva és evőeszközt kerítve telepszik le a helyére.

- Nem is érdekel - vonok vállat nemtörődöm módon.

- Akkor ezt megbeszéltük.

- Meg. - Szedek magamnak közben a tésztából, s megvárom, míg Deon is így tesz. - Jó étvágyat - állok neki enni. Egyelőre nem firtatom a dolgot, hogy elmondjam neki, vendégünk van. Majd kaja után, vagy ha előbb nem, holnap. Tényleg jobb szeretnék jelenleg egy nyugodt éjszakát, bár gyanítom, ennek az esélye már akkor elúszott, mikor Akihito közölte, úton vannak Eiyával.

- Neked is - mondja, majd az első falat után ad egyet Shabunak is, hogy ne tekeregjen annyit körülöttünk. Csendben fogyasztom el a kiszedett kajamennyiséget, s miután befejeztem az evést, tényleg elkészítem a két kávét, hogy bevárva a kölyköt ezt is megejthessük. Már épp rágyújtanék, mikor azonban megszólal telefonom a zsebemben és elővéve azt testőröm neve villog a kijelzőn. Remek időzítés.

- Mondd! Azonnal megyek! - jelentem ki, majd bontva a vonalat már állok is fel. - Bocs, kölyök, mindjárt jövök! - Deonnak persze kikerekednek a szemei és csak nagyokat pislog rám. Nem érek rá megmagyarázni jelenleg ezt, így már indulok is a konyhaajtó felé, hogy segítsek Ryuuichinek lenyugtatni az időközben magához tért Eiyát, ám Deon megindul utánam. - Maradj a konyhában! - kérem és utasítom őt szigorúan. Ígyis-úgyis tálalnom kell és tálalni is akarom neki, de most nem szeretném, ha velem jönne.


Jó fél óránkba telik, mire Eiya ismét elalszik, s mielőtt visszatérnék Deonhoz, még megkérem Ryuuichit, hogy kerítsen valakit éjszakára a kölyök mellé, aki el tudja látni őt, ha ismét gond lenne vele. Nem várom el testőrömtől, hogy ő vigyázzon rá, bár az ő felügyelete alatt jó kezekben lenne a srác, és még mielőtt távoznék megkérem, hogy ha bármi van, szóljon, azzal visszamegyek a konyhában hagyott, minden bizonnyal még mindig duzzogó csibémhez. Nem tévedek sokat, Deon az asztalnál ül, üres csészével maga előtt, keresztbe tett lábakkal, karba font kézzel és morcos képpel. Imádom, mikor duzzog.

- Vendégünk van - közlöm vele egyszerűen.

- Erre már én is rájöttem - morogja. - Ki az?

- Eiya - válaszolom neki, mire a tartása megváltozik. Szinte pillanatok alatt illan el belőle az arrogancia és a harag helyét is átveszi a döbbenet, majd szinte elfehéredik és a vállai is leesnek a felhúzott tartásból. Alakulunk...


Figyelem őt egyelőre, de nem szólalok meg. Deon levegőt sem vesz, s pillantása először levándorol az asztalra, majd a lázas gondolkodás mellé hamarosan ide-oda pislantás is társul. Nem tudom, mi járhat a fejében, de ha azon töri azt a lökött fejét, hogy le akarom cserélni vagy meguntam, akkor én leszek az, aki inkább kiugrik azon a tetves ablakon és itthagy a faszba mindenkit pár napra. Sajnos, kitelik ettől a hülyétől, hogy ez is megfordult a fejében. Karjai kibomlanak a fonásból, leejti őket, s szája elnyílik, majd miután nyelt egy nehézkeset végül lélegezni is kezd. Kapaszkodik erősen, bár azt csak sejtem, hogy a székben. Többször is nekifut a beszédnek, de nem tud megszólalni. Miért gondoltam, hogy könnyű menet lesz? Ráadásul sokk és értetlenség ül ki az arcára, így egy aprót fújtatok. Hát akkor, essünk túl a dolgon...!

2.

Asame

Kezdek kicsit rohadtul ideges lenni és már a cigi sem segít. Deon valamikor a délelőtt folyamán lépett le Kazukihoz és lövésem sincs, mikor jön haza, mindenesetre Akihito már úton van Eiyával. Még fél óra és megérkeznek. Ryuuichi már mindent előkészített a fogadásukhoz, így más dolgunk nincs, csak várni. Akihito szerint a kölyök kezelhetetlen. Már jelentkeztek nála az elvonási tünetek, így nem lesz egyszerű bánni vele. Nem igazán érdekel. Ha kell, kikötözöm az ágyhoz, míg nem tudjuk kezelni őt, nehogy kárt tegyen magában vagy nekiugorjon bárkinek. Az meg már teljesen más, Deon mit fog szólni ehhez az egészhez. Nem hiszem, hogy könnyen veszi, de nagyon remélem, nem rendez jelenetet, mert akkor én leszek az, aki elhúz a faszba egy időre a házból. Féltékenységi jelenet borítékolva.


Eszemben sincs eltitkolni azon szándékomat, hogy a későbbiekben Takuyának szánom Eiyát, de nem, mint szajhát. Már tájékoztattam arról az újdonsült yakuzát, hogy a fia mellé adni akarok egy testőrnek való remek alapanyagot, de várniuk kell vele, mert a kölyök megjárta a poklot, így egy darabig eltart a kinevelése. Vagy legalábbis a normális állapotba hozása.


Hosszas várakozás után végül megszólal telefonom, s a kijelzőn Ryuuichi neve szerepel. Fel sem kell vennem, hogy tudjam, megérkeztek, így csak kinyomom és elindulok ki az udvarra. Megállok testőröm mellett, aki két fegyveressel az oldalán várja, hogy a fekete terepjáró végül leparkoljon a ház előtt. Akihito is megadja a módját mindig a dolgoknak. Kissé olyan az egész helyzet, mintha valami veszélyes fenevadat akarnának átadni, pedig Eiya számomra még mindig csak egy kölyök. Hány év is telt el azóta? Hat-hét? Talán kicsit több. A kölyök akkor múlt tizennyolc, mikor túladtam rajta és Kínába vitettem.


Miután a fekete, sötétített üveges Merci leparkol, Akihito és egy kigyúrt fickó száll ki belőle, majd a hátsóajtóhoz lépnek. Komolyan ez már kicsit kezd túl formálissá válni, mindegy, rábízom. Két szintén nagydarab fegyveres kerül elő végül a hátsó ülésről és szinte kirángatják a kölyköt a kocsiból. Semmit nem változott... Eiya ugyanolyan, mint évekkel ezelőtt volt. Talán, ha pár centivel lett magasabb, de így sem lehet több százötvenötnél és bár látszik rajta, hogy rendesen megtörték, mégsem veszített semmit lágy vonásaiból. Még mindig ugyanaz a szőke bestia, s bár gondolom, Akiék telenyomták nyugtatóval, most is képes lenne bárkinek nekiugrani, ahogy annakidején is. Ennek megfelelően meg is kötözték őt rendesen, s a két gorilla most két oldalról tartva őt hozzák elém a kölyköt. Álla alá nyúlok és fejét megemelve nézek szemeibe, melyek ködösek a belé nyomott nyugtatótól. Eiya azt sem tudja, hol van, nemhogy még felfogja azt, hogy az áll előtte, aki erre a sorsra ítélte. Elengedem őt és intek Ryuuichinek, hogy vezesse a két gorillát a kölyöknek előkészített szobába. Míg eltűnnek a bejárati ajtó mögött,végig figyelem őket, majd előkotorva zsebemből a cigimet fordulok vissza Akihoz és gyújtok rá.

- Mennyi nyugtatót nyomtatok belé? - kérdezem meg tőle szigorúan.

- Valahogy el kellett őt hoznunk Kínából. Nem tudom, hat év alatt mi a faszt műveltek ott vele, de ez már nem az az Eiya, akin te túladtál évekkel ezelőtt. A kölyökből őrjöngő vadállatot csináltak és van is erő a kis mocsokban, főleg, ha be van lőve - húzza fel karján az inget és mutatja meg rajta a kötést.

- Azt hittem, el tudsz bánni egy kölyökkel - morgom kifújva a füstöt.

- Eiya már nem kölyök, Asame.

- Meddig tart nála ennek a szarnak a hatása?

- Még pár óra, de hogy milyen állapotban lesz utána, nem tudom. Takashit iderendelted?

- Szóltam neki, hogy álljon készenlétben.

- Szükséged is lesz rá. Lassan huszonnégy órája nem kapott drogot. A nyugtató egyelőre féken tartja, de ha javasolhatom, tartsd az ágyhoz kötve, mert fogalmam sincs, hogyan fog reagálni, ha elmúlik a hatása annak a szarnak.

- Derítsd ki, mivel nyomták tele!

- Itt van róla minden anyag - lép az autóhoz és a kesztyűtartóból egy elég vastag dossziét elővéve adja azt kezembe. Nem véletlenül ő a legjobb informátorom.

- Csinos mennyiség - jegyzem meg.

- Minden benne van, ami a Kínában tartózkodása alatt történt vele. Orvosi jelentések, hamis papírok... Az a kínai tacskó kínosan ügyelt mindenre, hogy véletlenül se legyen gondja a hatóságokkal Eiyával kapcsolatban. Meg is értem. Azok után, amiket művelt vele, nagyon megüthette volna a bokáját, bár amennyi pénze volt, gyanítom, simán elrendezte volna a dolgot, az azonban fix, hogy a kölyök nem maradhatott volna ott tovább. Nem lesz könnyű újra talpra állítani.

- Legalább lesz benne kihívás - oltom el cigim, s időközben a gorillák is megjelennek.

- Vigyázz vele mindenesetre! - kér komolyan, mire csak biccentek, ő pedig beülve a terepjáróba a gorilláihoz végül távozik. Nem ártana kiderítenem, Deon mikor jön haza, mielőtt ránéznék Eiyára és Takashit is iderendelném. Előhalászom zsebemből a mobilom és először a kölyköt hívom.

- Csőváz! Hátte? Hiányzom? - kérdezi nyilvánvalóan vigyorogva.

- Nem hívhatlak fel minden ok nélkül? - kérdezek rá kicsit húzva az agyát.

- Nem szoktál.

- Tény. Mikor jössz haza?

- Úgy terveztem, még elleszek egy darabig. Menjek most? - kérdezi komolyan.

- Nem kell, pusztán érdekelt a dolog.

- Asame - szól rám. - Mire készülsz?

- Semmire. Tájékozódom, mint mondtam.

- Ezt az ember nem szokta csak úgy - jelenti ki. - Elmész? Vagy előkészülsz valamihez? - kérdezősködik.

- Megbeszéljük, ha itthon leszel - jelentem ki -, és én sem fojtom magam addig a medencébe - teszem még hozzá halkan, inkább magamnak csak, mint a kölyöknek szánva a mondat ezen felét egy apró sóhajjal.

- Hazamegyek most, jó? Vagy az jobb, ha maradok? - kérdezi idegesen.

- Nyugi van, csibe. Nincs gáz, oké? Majd jössz, ha meguntad Kazut, én meg visszamászom a számlák közé.

- Rendben...

- Hé, tényleg nincs gond.

- Oké. Akkor majd megyek.

- Jólvan - bontom a vonalat.


Újra zsebembe süllyesztem a készüléket, majd elindulok befelé a házba. Rá akarok nézni Eiyára, mielőtt magához térne teljesen. Azt hiszem, kibaszott hosszú éjszakám lesz.

1.

Asame

- Mondd! - emelem fülemhez a telefont, miközben komótosan hátradőlök dolgozószobám székében és rágyújtok. Tele van a tököm a számlákkal mára és nagyon remélem, hogy Akihito valami fontos dolog miatt keres, mert most jelenleg olyan fáradt vagyok, hogy nincs kedvem hosszas bájcsevejekre vele. Kurva sok munka szakadt a nyakamba azáltal, hogy Zakurát és Kawanot kiiktattuk. Sheon játszhatja a faszagyereket a gazdija területén továbbra is, persze gondos felügyelet mellett, míg Takuyának elintéztem, hogy átvehesse Kawano helyét. Nem volt nehéz meggyőzni a Szindikátust arról, miért akarom a testőrt ott látni, Takuya eleget bizonyított ahhoz, hogy kiérdemelje a pozícióját, mindamellett van benne annyi kurázsi, hogy bizonyítsa, joggal van ott, ahova magam tetettem.

- Megvan Eiya - mondja tömören, nekem pedig a számból is majdnem kiesik a cigi, mikor ezt meghallom. Nem tudom, örüljek-e annak, hogy él és megtalálták, vagy kezdjek el aggódni azon, mi lesz, ha hazahozatom. - Egy kínai milliomos cafkája. Az embereim már dolgoznak a kiszabadításán. Két nap és Japánban lesz.

- Mit tudsz róla?

- Megtörték, testileg és lelkileg is rendesen. Az embereim szerint a jelenlegi tulaja egy perverz vén fasz, akinek már nem áll fel, ezért inkább csak kínozza és segédeszközökkel kefélgeti a szajháit, amelyik ellenáll neki, azt keményen megbünteti. Eiyát is így tudta betörni, jobban mondva, ennek nem fogsz örülni, de a kölyköt folyamatosan drogozzák, hogy engedelmes legyen. Hagyni kéne a faszba, annak a srácnak már lőttek. Ha le is tudod hozni a drogról, nem tudni, mennyire tört meg és mennyire változott meg a viselkedése.

- Nem számít! Hozzátok őt haza! A többi legyen az én problémám.

- Ahogy akarod.


Lerakom mobilom az asztalra és hátradőlök a székben. Két nap és Eiya itt lesz. Hogy a büdös picsába adagolom én ezt be Deonnak? Sehogy... Majd megtudja, ha itt lesz a kölyök. Azt hiszem, kurva hosszú és fárasztó napoknak nézünk elébe, főleg, ha Deon kiveri a hisztit miatta. Márpedig valamiért van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez így lesz. Elnyomom cigarettámat és felállva helyemről indulok el a testőrszobába, hogy megkeressem Ryuuichit. Szeretném, ha előkészítene egy szobát a kölyöknek és intézkedne még pár dologgal kapcsolatban.


Testőröm szerencsére egyedül tartózkodik az irodahelyiségben, így nyugodtan tudunk beszélni anélkül, hogy bárkit ki kellene küldenem onnan. Nem venném most jó néven, ha Shinji is itt dekkolna, mert a testőr túl jó megfigyelő és kapásból levágná, hogy esetlegesen valami olyasmit akarok megvitatni Ryuuval, ami nem tartozik Deonra egyelőre.

- Akihito megtalálta Eiyát - közlöm tárgyilagosan vele, mire döbbenet ül ki az arcára. Valószínűleg a jóelőbb én sem festhettem másként, mikor Aki velem közölte ezt a hírt. - Két nap múlva itt lesz Japánban. Készíts neki elő egy szobát. Egyelőre nem tudom, mire számíthatunk, de nincs jó állapotban a kölyök. Folyamatosan drogozzák, így szeretném, ha ehhez mérten intézkednél.

- Ide hívassam Takashit?

- Nem ártana, bár nem tudom, milyen állapotban hozzák ide Aki emberei. Mindenesetre legyen készenlétben, és Deonnak és Shinjinek egy szót se egyelőre a dologról.

- Mi a terved vele?

- Rendbe hozom, amit évekkel ezelőtt elbasztam - felelem neki őszintén, majd elindulok vissza a helyemre. Útközben betérek a konyhába is, hogy kávét csináljak magamnak, s amint megvagyok vele, rágyújtva indulok el vissza a dolgozószobámba. Gőzöm sincs, merre jár a hülye kölyköm, így miután ismét letelepedek az asztalomhoz, elveszem róla a készüléket és felhívom.

- Hali - köszön bele vidáman.

- Merre csavarogsz?

- Tükörterem.

- Akarjam tudni, mit csinálsz ott, vagy érjem be annyival, hogy ott vagy?

- Azt neked kell tudnod. Nem hiszem, hogy tudnék olyat produkálni, ami miatt kiesel a székedből a döbbenet miatt, de azért mindig igyekezni fogok. Egyébként elemzek mozdulatokat, semmi szexuális - jelenti ki kuncogva.

- Ezek után meg majd el is hiszem - húzom kicsit az agyát, úgyis szereti, ha szívom a vérét, hát még, ha mást. - Mi a programod mára?

- Gyere fel és nézd meg, ha nem hiszed! - invitál játékosan. - Semmi extra, ha itt végeztem, tartok egy nagy táncos edzést magamnak, aztán lefürdök és meghajtom a gépet, amennyiben valaki nem tartja fenn a programváltoztatás jogát - meséli el.

- Félek, hogy a végén ráveszel mindenféle perverz dologra - heccelem továbbra is, ravasz mosollyal, mire hangosan elneveti magát. - Ha kiugráltad magad, elmehetnénk kajálni.

- Itthon vagy el el? - kérdezi.

- A városban valahol.

- Király! - ujjong. - Mennyire vagy már éhes?

- Mennyire legyek?

- Rosszabb vagy Jeremynél - jelenti ki. - Elmentem átöltözni.

- Tíz perc múlva a ház előtt - bontom a vonalat. Nem kapkodok nagyon, mert tisztában vagyok azzal, hogy a Deonnak kiszabott idő maximum arra elég, hogy leérjen a szobájába. Én is tervezek egy átöltözést indulás előtt, már csak az a kérdés, mennyire lepődik meg, ha kivételesen nem kocsival megyünk.


Gyanítom roppantmódon díjazni fogja az ötletemet, főleg, hogy a haja most is be lesz lőve, mint mindig, így a siker előre borítékolt. De... imádom szívni a vérét és kiakasztani. Ráadásul egész jól sikerült eddig rejtegetnem előre a másik kis büszkeségemet, így a hatás elég vegyes lesz, abban biztos vagyok. Komótosan elszívom a cigim és kiiszom maradék kávémat, majd elvonulok a szobámba zuhanyozni és átöltözni. Fél óra kell a kölyöknek minimum, így nekem is van időm elkészülni rendesen. Bevetem magam a fürdőbe és megszabadulva a rajtam lévő göncöktől állok be a tus alá. Hamar túllendülök a zuhanyon, nekem még mindig nem szokásom órákig baszakodni egy letusolással, hacsak nem Deont kell közben felkenni a csempére. Most ez az opció kimarad sajnos, így a derekamra csavart törülközővel lépek ki a zuhanytálcából, s a szekrényhez megyek. Az alsó fiókban rejtegetek pár cuccot, amit még a kölyök nem fedezett fel, s elővéve azokat belebújok. Egy átka van ennek a ruhának. Kurva szar benne tárolni a mobilt és a cigit, de ennyi kellemetlenséget megér a dolog. Miután végzek, magamhoz veszem a pisztolyom, majd a kabátba is belebújok és kisétálok a garázsba.


Még így is lazán elszívok egy cigit, mire megjelenik a kölyök, feszes, sötétkék, koptatott farmerben, testhez simulós pólóban, melyhez egy kék kockás inget választott, s szokásához híven most sem gombolta össze magán, s mikor meglátom szanaszét álló, kicsit zselézett haját, elégedett mosolyra húzódik a szám. Sejtettem, hogy remek ötlet lesz, ha ma motorral megyünk. Meg kell hagyni, a kölyök kitett magáért most is. Kezdem magam mellette alulöltözöttnek érezni ebben a motoros cuccban.

- Egész gyors voltál - jegyzem meg neki azért, mert bár én sem kapkodtam el a dolgot, tudván, hogy úgyis késik, de ez a plusz húsz perc... A nőkre mondják, hogy órákig készülődnek, hát bátran kijelenthetem, az én kölyköm ebben egészen hasonlít rájuk.

- Egész jó ez a cucc - válaszol vigyorogva. - Hol rejtegetted, hogy még sosem találkoztam vele? - kérdezi, miközben elém lépdel, majd megsimogatja a mellkasomat.

- Az orrod előtt volt végig, a szekrényben.

- Sorry, de nem túrtam fel a ruháid. Ha kértél valamit, azt odaadtam, meg ha kellett, kiszolgáltam magam pólóval és csumi.

- Mindig tudtam, hogy valamit úgy lehet a legjobban elrejteni, ha szem előtt hagyod. Túrnod sem kellett volna, hogy megtaláld, de csacsogunk még, vagy indulunk? Farkaséhes vagyok - közlöm a kölyökkel egyszerűen.

- És még utállak is. Mi marad a sérómból? - kérdezi félmosollyal, a fejét csóválva.

- Ez benne a legjobb. - Nyújtom neki oda a bukósisakot.

- Mi, hogy megint totálisan elcseszed, amivel én csomó ideig szórakoztam, hogy jól nézzen ki? - kérdezi értetlenül.

- Természetesen. Jössz, vagy menjek egyedül? - kérdezem most már kissé türelmetlenül, miközben felveszem a saját bukósisakom. Deon nyelvet nyújt rám, majd kiveszi kezemből a neki szánt bukót és végül nehéz szívvel, de követi a példámat. Ne aggódj, kölyök, majd megigazgatod, ha odaértünk. Felülök a motorra és beindítom, míg Deon is így tesz, s átkarolva kapaszkodik meg bennem. Megtúráztatom kicsit a motort, mielőtt elindulnánk, majd végül kigurulunk a kapun, s meghúzva a gázkart lépünk le a házból.

21.

Asame

Nem mondom, hogy nem bírtam volna ki, ha Deonnal most nem kezdünk egymással semmit, de így határozottan jobb volt. Amúgy is egy bújós dög lett mostanában, amit én cseppet sem bánok. Imádom, mikor ennyire szeretetéhes és ebből kijut jócskán testőrének és még Ryuunak is persze. Igazából sétálni indultam, valamint egy kávét beszerezni, mielőtt folytatom a munkát, de ha már eszembe jutott Shinji, akkor megejtem azt a bocsánatkérést, amit már említettem Deonnak, s egyenesen a testőrszoba felé veszem az irányt. Ryuuichi és Shinji persze most is nyakig a munkába merülve ülnek asztalaiknál, miközben a nyitott ablakon keresztül kellemes levegő áramlik be. Belépek hozzájuk, ám mielőtt mindkettő felugorhatna, hogy köszöntsenek, csak leintem őket.

- Igazából Shinjivel szeretnék beszélni - jegyezem aztán meg, mire a srác rám pillant, Ryuu pedig távozni készül, de maradásra kérem. Semmi olyat nem óhajtok mondani a kölyöknek, amit ő, mint pótapja, esetlegesen nem hallhatna. - Csak szeretnék tőled elnézést kérni, amiért kellemetlen szituációba hoztalak.

- Nincs miért elnézést kérnie, Asame-sama, ez a dolgom.

- Ebben részben igazad van, részben pedig azért nem, mert lehettem volna tapintatosabb veled. Még egyszer ne haragudj. Kiváló testőr vagy és örülök, hogy Deon mellé kerültél.

- Köszönöm szépen, Asame-sama, a belém vetett bizalmat - hajol meg mélyen, én pedig még egy utolsó pillantást vetek rá, azzal elindulok végre a konyha irányába.


Ezután lassan telt a nap. Sheon csak másnap reggel távozott, így én is reggeli után összeszedtem a kölykömet, hogy meglátogassuk a mi kis kényeskedő luvnyánkat. Jó volt látni a cicust, hogy már most sokkal jobb színben volt, még hízelgett is egy sort mindkettőnknek, s bár nehéz volt őt otthagyni, mégis meg kellett tennünk. Jobb helyen volt még pár napig a kórházban, mint nálunk.


Napok teltek el aztán eseménytelenül. Az embereink folyamatosan dolgoztak Kawano és Zakura eltűntetésén, de sokra nem haladtunk vele. Zakura még mindig foghatatlannak tűnt, ami kezdett egyre jobban idegesíteni, mert valahogy sehogy sem akart haladni az ügy. Sheon is sokszor jelent meg nálunk, én folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Szindikátussal, remélve, hogy hamarosan valami használhatót is tudok nekik mondani. Az oyabun már türelmetlen, amit meg is értek, hiszen két olyan yakuza ellen ténykedek, akik kemény pillérei annak a területnek. Hamarosan azonban változni kezdtek a dolgok. Sheon egyre kevesebbet jött Ehimét látogatni, végül teljesen el-elmaradozott, amit kezdetben nem értettünk, aztán megtudtuk az okát ennek is.


Egy titkos hálózaton keresztül hirtelen olyan jelentések érkeztek, melyek már nem csak Kawanora jelentettek terhelő bizonyítékot, de Zakurát is alaposan befeketítette, s nem csak írásos formában, hanem képek és videóanyagok is érkeztek. Nekem ez már elég volt ahhoz, hogy Kiyosumi elé állva jelentést tegyek és arra kérjem, engedélyezze a két yakuza végleges likvidálását, így mire Sheon azzal a kérdéssel fordult felém, hogy jelentsem a Szindikátusnak a történteket, már olyan válasszal tudtam neki szolgálni, ami megpecsételte a két férfi sorsát. Megértem, az a kölyök, akit csak az életkor miatt nevezhetek annak, miért akart mindenáron szabadulni a yakuzáktól. Annyi haladékot kértem tőle, hogy összeszervezzem a saját embereim, hogy megfelelő módon csaphassak le Kawanora, míg Zakura sorsát az ő kezeire bíztam. Rendesen meg akartam szervezni ezt a leszámolást, hiszen nagyon jól tudom, hogy ha elkapkodjuk a dolgot, abból semmi jó nem sülhet ki. Pár napot kértem csak, ám úgy tűnt, az a pár nap is túl sok lesz.


Újabb videoanyag érkezett Sheontól, melyben most Takuya fia kapta a főszerepet és az, ahogy a két férfi elbánik azzal a kölyökkel. Nem akartam, hogy Deon jelen legyen, mikor megnézem azokat a felvételeket, mert ahogy a két yakuza bánt azzal a szerencsétlen fiúval… Még a kínaiak is jobban vigyáznak az értéktelen szajhákra is, holott ha valami, akkor a hasznavehetetlen szajha odakint még annyit sem ér, mint itt. Magam sem néztem végig a felvételt, valahol az anyag felénél kilőttem a gépem, majd a lemezt, amin érkezett, egy dossziéba csúsztattam, miközben már Akihitot hívtam, hogy álljon készen, mert támadunk, s arra kértem, küldje ide az egyik emberét, hogy ezt a felvételt is átadhassam az oyabunnak, mint az utolsó terhelő bizonyítékot. Három órát kért, adtam neki kettőt, s közben tájékoztattam Sheont, hogy álljon készen, mert hamarosan látogatást teszek Kawanonál, ő pedig végre leszámolhat Zakurával.


Öt autónyi testőrséget vettem magam mellé, és Akihito is biztosított arról, hogy legalább negyven embere van a környéken, akiket azonnal mozgósítani tud, valamint ugyanennyi ember áll rendelkezésre Zakura rezidenciájánál. Teljes körültekintést kértem az embereimtől. A cél az, hogy megszabaduljunk mindkettőtől, ám nem felejtettem el, hogy ígéretet tettem Masaonak, miszerint ő végezheti ki Kawanot. Szeretem megtartani az ígéreteimet és csak abban az esetben fordulhat elő, hogy nem tartom magam az ígéreteimhez, ha valamelyikünk élete múlik ezen döntésemen. Persze bebiztosítottam magamat is, előhozattam a garázsból a hetes BMW-t, s magam mellé kértem Shinjit, hogy Ryuuval együtt kísérjenek. Persze kivételesen elkértem őt kölykömtől, és megígértem Deonnak, hogy vigyázok testőrére, azonban azt semmiképpen sem akartam, hogy velem jöjjön.


Reggel hétre terveztem az indulást, hiszen még így is jócskán tíz lesz, mire Kawanohoz érünk, s amint ez megtörténik, Sheont is értesítik, hogy lecsaphat végre Zakurára, így a két yakuzát egyszerre éri támadás, tehát esélyük sem marad egymást segíteni, amivel azt érhetnék el, hogy valamelyikünket hátba támadja az ellenfél. Pontosan érkezünk, hiszen a pontosság nagy erény, én pedig még tegnap tájékoztattam róla Kawanot, hogy meglátogatom, s tíz óra magasságában már ott is leszek, várjon rám. Biztos vagyok benne, hogy sejti, miért akarok találkozni vele és van egy olyan érzésem, hogy készül valamivel. Ő ne tenné? Valóban betartom, amit ígértem, autóink pontban tíz órakor begurulnak Kawano rezidenciájának udvarára, s bár az őrség fegyverrel a kezükben fogad, én bátran szállok ki autómból, miután testőreim ajtót nyitnak nekem. Azonnal fegyveresek lépnek hozzánk és leellenőrzik, mi van nálunk, majd megkísérlik elvenni fegyvereinket, ám Ryuuichi és Shinji után embereim közül többen is előrántják pisztolyaikat, ezzel jelezve a testőrségnek, hogy bármekkora is az erőfölény esetlegesen az ő részükről, minket az sem állít meg és nem hagyják védtelenül yakuzájukat sem. Kawano emberei pár percig hezitálnak, végül ellépve tőlünk intenek nekem és két testőrömnek, hogy kövessük őket, hogy bekísérjenek minket a yakuzához, aki szintén két testőrrel fogad bennünket.

- Kemény pofára esés, mikor kiderül, hogy a kis Seichirou nem tudja az illemet - szólal meg a férfi a székében ülve, ujjaival peckesen támasztva arcát könyöklő kezén. - Minek köszönhetem ezt a rátörő modort? - kérdezi komolyan, nem leplezve sértettségét.

- Az illem annak jár, aki meg is érdemli, Kawano - jelentem ki ridegen. - Jöttem lezárni azt, amit már évek óta le kellett volna zárnia a Szindikátusnak.

- Mindigis szerettél a végrehajtó szerepében posztolni, de nem hiszem, hogy jogosan rántasz fegyvert a birtokomon egy rutineljárás alatt. Visszakaptad a kis szőkéd és a kutyád. Mit akarsz még? Tudtommal semmi dolgunk egymással - közli hűvösen.

- Az én akaratom, hidd el, cseppet sem számít itt már. Az oyabun megelégelte a piszkos kis dolgaidat. Hamarosan új yakuzát tesznek a helyedre, az már csak rajtad múlik, hogy önként távozol innen, vagy hullazsákban.

- Nagyon magabiztos vagy, de ha ez a Szindikátus akarata, te mi a francot keresel itt? Már hivatalosan is a végrehajtójuk vagy? - kérdezi gúnyolva.

- Kétlem, hogy rád tartozna, mije vagyok a Szindikátusnak vagy mije nem. Érintett vagyok az ügyben azáltal, hogy az embereimet támadtad meg, a többi viszont nem a te dolgod.

- Rám tartozik, mert ha most értesítem az oyabunt a fenyegetőzésedről és csak blöffölsz, talán már te is szarban leszel, az embereidet pedig visszakaptad. A kutyád nem lett rondább, mint volt, használható is maradt, a cafkádra meg időm sem volt, élvezhetitek a kis pártfogoltaddal.

- Ha annyira biztos lennél abban, hogy blöffölök, már hívtad volna. - Kawano int a testőrének, hogy hívja fel az oyabunt, mire a férfi már nyúl is telefonjáért és tárcsázza őt. Miután a vonal másik végén Kiyosumi minden bizonnyal beleszól, a testőr tisztelettel felvázolja neki a helyzetet, aztán hosszabb hallgatás után illedelmesen elköszön és bontja a vonalat, arcán azonban látszik, hogy végiggondol néhány dolgot.

- Asame-sama nem blöfföl - szólal meg aztán csendesen. - A Szindikátus döntése szerint Kawano-sama kiiktatásra kerül és mindenki, aki önhöz lojális marad, veszni fog - árulja el.

- Ugyan miért? - vonja őt kérdőre összeszűkülő szemöldökkel, kihúzva magát a székében, de mivel a testőr hallgat, rám pillant.

- Bármennyire is ügyesen igyekeztél eltüntetni magad után a szart, a piszkos kis dolgaid kiderültek, s bármennyire is nagyszerűen virágoztatod ezt a területet, a Szindikátus egyáltalán nem nézi jó szemmel, hogy fiatal suhancokat adsz el Kínának és nem csak olyanokat, akik már csak szervdonornak jók, hanem olyan fiatal fiúkat is, akikre társadalmunknak szüksége lehet, és nem feltétlen szajhaként. Kiyosumi-sama szemében ez hazaárulásnak számít.

- Miféle vád ez?! - bukik ki belőle hevesen, szemei megvillannak és azonnal felpattan a székéből, s előrántva rám szegezi a pisztolyát. Testőreim azonnal elém ugranak fegyvert rántva, míg Takuya meg sem mozdul, az viszont némiképp elégedettséggel tölt el, hogy a másik férfi is gazdájára szegezi fegyverét, ám nem bízom el magam.

- Nem vád, ezek már tények, Kawano, de megnézheted a saját szemeddel is a bizonyítékokat.

- Mintha még számítana - morogja dühösen, kitartva még a pisztolyt, ám lassan kezd elbizonytalanodni, hiszen tudja jól, a saját embere előbb fogja őt lelőni, mint az én testőreim.

- Igazad van, már nem igazán, viszont az már rajtad múlik, hogy méltósággal, yakuzaként végzed be a sorsod, vagy mint egy egyszerű patkány.

- Ebben a helyzetben nem létezik már méltóság, Asame - közli visszanyerve a lélekjelenlétét és lassú, de határozott mozdulatokkal lerakja az asztalra a fegyverét -, ráadásul egy yakuzát és egy patkányt is ugyanúgy kilapíthat egy autó.

- De megkapod az esélyét annak, hogy utoljára még yakuzaként viselkedhess - közlöm vele. - Kötözzétek meg!

- Mégpedig? - kérdezi, miközben idegesen pillant körbe, ám ellenállást nem tanúsít tovább az embereimmel szemben. Takuya továbbra sem mozdul, míg a másik testőr leteszi fegyverét az asztalra.

- Elrendezheted az embereid sorsát.

- Megkötözve? Végig is akarsz hurcolni, mint valamit trófeát, aztán levágod a fejem és elviszed a Szindikátusnak? - Hűvös tekintettel mered rám, hangja mélyebbé válik.

- Nem. Azért élsz még, mert ígéretet tettem az emberemnek, hogy ő végezhet veled, én pedig szeretem megtartani az ígéreteimet. - Kawano meglepetten pillant Takuyára, aki maga is ledöbben a feltételezésen. - Nem róla beszélek.

- Megtiszteltetés volna Asame-sama testőrének lenni, de a bosszú nem adná vissza a fiamat és nem semlegesítene semmilyen fájdalmat, nem törölné el az emlékeimet, ezért átadom másnak annak reményében, hogy ő megtalálja benne, amire szüksége van.

- Hogy döntesz?

- Csak a fiamat szeretném visszakapni, sama, semmi más nem érdekel - feleli őszintén. Takuya erős, szerény ember, tartja magát, így egy bólintással jelzem neki, hogy rajtam nem fog múlni, hogy visszakapja a fiát, majd Kawanora pillantok, megadva neki az utolsó szó jogát, ám ő feszélyezett képpel hallgat.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, mivel a férfi nem mond semmit. - Rád bízhatom a többit? - kérdezem meg kifelé menet megállva egy pillanatra Takuya mellett, mire a férfi biccent, majd előrántja pisztolyát és lelövi társát. Előhúzom cigimet a zsebemből és rágyújtok, végül megindulok testőreim után.

- Átadsz mindent Takuyának? - szólal meg már az autó mellé érve Kawano.

- Ez a szándékom - ismerem el neki. - Takuya nagyszerű testőr, remekül átlát mindent, így nincs okom nem rábízni a területeidet.

- Kimért, határozott, sokrétű a tudása és magabiztos, a Szindikátus sem választhatna nála jobbat - ért egyet.

- Magam is így gondoltam, mikor őt ajánlottam nekik. Akarsz még itt valamit? - kérdezem meg végül, mielőtt kiadnám a parancsot a távozásra, s bár pár emberem marad itt segíteni Takuyát, mi hazamegyünk. Az én feladataimnak ezzel vége.

- Vicces egy ember vagy te - közli felröhögve. - Megkötöztetsz, elhurcolsz és megkérdezed a kocsi mellett, akarok-e még valamit. Gondolom, a fogkefémre nem lesz szükségem - ironizál rázkódva a röhögéstől.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, fel sem véve Kawano gúnyolódását. Őt a testőrök betessékelik az egyik BMW-be, míg én Ryuuichivel és Shinjivel saját autómhoz sétálok.


Otthon sem marad el a fegyveres kíséret, ami Kawanot illeti, s azonnal a pincébe vitetem őt, bár megpróbál ugyan megszökni, kijátszva testőreim pillanatnyi figyelmetlenségét, ám pár méternél nem jut tovább, mert több testőröm is utána ered és szinte azonnal a földre terítik őt, majd már szorosan közrefogva lekísérik a pincébe, míg én elintézem, hogy Masao értesüljön arról, Kawano itt van.

20.

Asame

Ahogy vártam, Ehime elhozatala nem maradt esemény nélkül. Először persze csak szőrmók macskánk, Shabu volt az, akinek feltűnt, hogy valami szokatlan dolog készülődik, napokig nyugtalanul viselkedett, nem találta a helyét, aztán nem csak saját embereim, de Akihito emberei is megerősítették, hogy valaki ólálkodik a ház körül, és igyekszik alaposan felmérni, mire számíthat tőlünk védelem címén. Senki nem mondta ki, de tudtuk jól, hogy Sheon az. Megparancsoltam az embereimnek, hogy ne vegyenek tudomást róla, de figyeljenek oda és készüljenek fel minden eshetőségre. Ezután még napokig nem történt semmi komoly, mígnem Shabu vérmocskosan és megtépetten nem került elő. Nem emberi kéz bántotta, az látszott rajta, sokkal inkább valami kistestű állat. Egy percig sem volt kétséges, hogy állatorvosnak látnia kell.


Én nem mentem Ryuuichivel és Deonnal azonban. Egyrészt nem akartam egyedül hagyni Ehimét, másrészt kíváncsi voltam, történik-e még valami szokatlan a ház körül. Ryuu és a kölyök viszonylag hamar megjárják az állatorvost, ám Shabunak ott kellett maradnia, hogy megfelelő ellátást kapjon, s ez Deont is alaposan letörte, ezért amint tudom, a karjaimba vonom, hogy megvigasztalhassam. Ezután napok teltek el úgymond eseménytelenül, mikor az őrök jelentik, hogy Sheon van a kapuban és bebocsájtást kér. Meghagyom nekik, hogy az ilyenkor szokásos procedúrával fogadják, s míg ők fegyvertelenítik, átmotozzák, magamhoz hívatom Deont és Shinjit is. Ryuuichi úgyis jön, mint a ház biztonságifőnöke és mint a legjobb testőröm, így neki kár is lenne szólnom. Szerencsémre a kölyök és testőre előbb érnek be, mint vendégünk, így van pár perünk rendezni vonásainkat, aztán Ryuuichi jelenik meg az ajtóban, s bekíséri Sheont.


Cseppet sem kerüli el a figyelmemet, hogy kölyköm megint remekül néz ki, mintás szövetnadrágot és testére simuló, fekete pólót visel, s ékszerként fa golyókból álló nyaklánc és karkötő díszíti. És az sem elhanyagolható, hogy szokásához híven zokniban csattogott be és persze az asztalomon foglalt helyet, mint ahogy Shabu is mindig. Sheon is kitett magáért azonban. Egy fekete pufimellényt visel, melynek karjain és gallérján szőrme van, körülbelül rekeszizom magasságig kicipzározva, aminek következtében tetoválásai remekül látszanak, s csuklóira egy-egy szegecses bőrszíjat tett. Egyelőre csak figyelem őt, várva, hogy kezdeményezzen.

- Seichoru Asame - szólal meg a fiú érdes hangon a mutálástól és biccent is nekem. - Deon Elerden - köszön így a kölyöknek és neki is biccent. - Izumura Sheon vagyok - mutatkozik be. Bár higgadtan beszél, a pillantásán látszik, hogy feszült, arca merev, kezei néha ökölbe szorulnak.

- Szerintem felesleges a további udvariassági köröket lefutnunk - szólalok meg. - Tudom, miért jöttél, de engem az érdekel inkább, mit ajánlasz érte, hogy meg is kapd. Mik a szándékaid?

- Tévedsz - jelenti ki fölényesen elmosolyodva. - Nem Ehiméért jöttem, ha akarnám, el tudnám vinni az engedélyed nélkül és ebben a testőreid és Akihito emberei sem tudnának meggátolni. Az sokkal jobban érdekel, miért csaltál ide. - Elégedett félmosolyra húzom ajkaim és hellyel kínálom Sheont. A srác elfogadja azt, ám mielőtt leülne, elveszi az asztalról Deon eperleveles cigarettáját, s tűnődve vizsgálja meg a dobozt, majd kiszolgálja belőle magát. Csodálkozom, hogy a kölyköm nem ugrik neki, de Deon egyelőre csak figyeli őt, amit valahol nem is bánok, bár szeretem a szájalását.

- Zakura és Kawano nem kívánatos személyek, régóta keressük azt, ami miatt eltávolíthatóvá válnak és azzal, hogy Kawano elkapta az egyik emberem és a legkedvesebb szajhám, alaposan kihúzta azt a bizonyos gyufát, egy túlságosan nyílt támadás azonban nem lenne célszerű.

- Zakurát és Kawanot megetetheted ezzel a maszlaggal, de engem nem, mert én pontosan tudom, kicsoda hever az egyik vendégszobádban alaposan összeégetve. Masao sose lenne a te embered, a kis szöszi meg az ő nyakán csüng, mióta csak idekerült, te rá se néztél, ti egymással szórakoztok - közli hidegvérrel, nyíltan a szemembe nézve. - Lehet, hogy a biztonsági rendszereitek nagyon jók, nehéz volt belezavarni bármelyikbe, de vannak más módszereim, hogy alaposan felmérjem a terepet - árulja el hűvösen. - Most, hogy rendbe tettük ezt, elmondom, miért jöttem, remélve, hogy nem kell másodjára feltennem a kérdést. Miért csaltál lépre? - kérdezi meg határozottan. - Zakura hamarosan halott ember lesz, csak még nem tudom, mit csinált az anyámmal, Takuya visszakapja a fiát és aztán Kawano is haleledellé válik.

- Szerintem teljesen érthető okokból vagyok elővigyázatos még veled is annak ellenére, hogy idecsalogattalak. Nekem Kawano és Zakura feje kell, ha nem is ezüsttálcán, de belátható időn belül. Végérvényesen el akarom őket távolítani, ám ehhez szükségem van arra, hogy előkerüljenek róluk olyan adatok, amikkel sarokba szoríthatóak. És itt jössz a képbe te. A yakuzád és közted lévő feszültség nekünk nagyon is kapóra jön alkudozás szempontjából, de tudnom kell, hogy ez nem csak olcsó kis trükk, amivel engem akarsz átverni.

- Megölte az apámat és eltűnt miatta az anyám. Ez neked elég indok, hogy én is a fejét akarjam? - kérdezi harapósan, szinte vicsorogva, majd a csikkét elnyomja az asztalon lévő hamutálban.

- Elég - közlöm vele nyugodtan, rágyújtva.

- Nagyszerű. Akkor intézd el nekem, hogy a Szindikátus ne akarja a fejemet, ha elteszem láb alól Zakurát, én pedig elintézem, hogy Kawano a pokolba kerüljön - áll elő az alkujával, Deon pedig hangosan felröhög, bár öröm nincs a hangjában, csak egy nagyon kevés.

- Túl egyszerűnek tűnik.

- Egészen addig nem érdekelt ez a kurva yakuzavilág, amíg el nem vitted Ehimét. Úgy voltam vele, hogy szépen csendben elszivárgunk, miután megbosszultam a szüleimet, de most már Zakura helyét akarom.

- Mi hasznom származik abból, ha téged teszlek a helyére?

- Azon túl talán semmi, hogy ugyanúgy a két hülye halálát akarjuk - válaszol fesztelenül. - Mert mit akarsz?

- Biztosítékot arra, hogy a későbbiekben nem támadsz sem nekem, sem másnak. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Kawano helyére a testőrét, Takuyát szánom, mint szövetségest, ebből kifolyólag talán érthető, miért nem akarok a későbbiekben ellenségeskedést azon a területen.

- Eddigi tapasztalataim szerint jó szövetségesek vagytok - jelenti ki és most az eddig néma Deonra pillant.

- Mit küldtél be ide? - kérdez rá.

- Két görényt. Sajnálom, ami a macskátokkal történt, az nem volt szándékos.

- Szerencsére rendbe fog jönni - tájékoztatom. - Részemről áll az alku, ha te is így gondolod.

- Nincs okom mást gondolni - válaszol kissé flegmán. - Esetleg van tipped, mit csinálhatott anyámmal? - kérdezi tőlem komolyan. - Anya fel tud szívódni, de ismerem a hátrahagyott jeleket, amik most sehol sincsenek.

- Sok minden lehetséges. Megölte és a szerveit eladta Kínának, vagy egyszerűen csak eladta szajhának odakintre. - Sheon erre biccentve felugrik, mint aki minden kérdésére választ kapott és menne. - Ha akarod, láthatod Ehimét - ajánlom fel neki -, de elvinni egyelőre nem engedem.

- Az engedélyed nélkül is így volna - válaszol villanó pillantással.

- Fenyegetőzéssel nem mész sokra.

- Ez nem volt fenyegetőzés - közli.

- Ryuuichi elkísér - tájékoztatom, s hagyom lelépni.

- Nem kell. - Azzal elviharzik. A biztonság kedvéért utána küldöm Ryuut, Deon pedig jót kuncog rajta.

- Mennyire hasonlít rám?

- Túlságosan - dörgölöm meg halántékom és hátradőlök székemben, Deon pedig betelepszik az ölembe.

- Nekem szimpatikus. Nem vártam volna, hogy bocsánatot kér a macska miatt.

- Neked elég sok mindenki szimpatikus, akit én annyira nem preferálok.

- A Yoruval és Asahitoval kapcsolatos dolog se jött be - incselkedik bújva. - Szerintem nem lesz gáz Sheonnal se.

- Remélem.

- Nagy gáz lenne, ha átcseszné a fejünket, mi? Úgy tűnt, sokat tud a mindennapjainkról. - Bújik hozzám és vállam simogatja mindeközben.

- Nem eszik olyan forrón azt a kását, de okozna kellemetlen pillanatokat - ismerem el, mert minek tagadjam. - Viszont az én haragomat is jobb félni és nem azért mondom, mert ennyire el lennék szállva magamtól.

- Tudom - nyugtat meg halvány mosollyal. - Érdekes időszaknak nézünk elébe megint, de Sheon olyan szövetséges lehet, akivel fenyegetőzik az ember - kuncogja el magát. Mióta Shabu nincs, nagyon kis letört, csak ritkán mosolyog vagy nevet, ami nekem nagyon is hiányzik, ezért igyekszem mindig jobb kedvre deríteni, de tudom, hogy majd akkor változik ez, ha már a macska megint itt lesz.

- Én meg már most biztos vagyok benne, hogy meg is fogod tenni.

- Az lesz a barátibb, hidd el.

- Elhiszem - nyomok csókot fejére, mire átöleli nyakam, Shinji pedig csak egy meghajlással adja tudtunkra, hogy megfeledkeztünk róla, azzal távozik a dolgozószobából, míg kölyköm továbbra is csak bújik hozzám. Imádom, mikor ennyire szeretetgombóc. - Azt hiszem, tartozom majd Shinjinek egy bocsánatkéréssel.

- Azért, mert elküldted megvenni Ehimét?

- Igen - ismerem el neki.

- Pártolom, noha tudom, nem haragszik rád. Beszéltem vele erről és én jobban ki voltam rajta akadva, mint ő.

- Amúgy sem pártolás kérdése lett volna, de tényleg sajnálom.

- Tisztában vagyok vele, csak próbáltam megmutatni az álláspontomat. Annyira szeretném megnézni Shabut - motyogja -, de amíg itt van Sheon, nem akarok elmenni. Val'szeg pár óráig ellesz Ehimével, de aztán csak megéheznek és tudok vele beszélni - magyarázza is meg.

- Amint el tudunk innen szabadulni, elviszlek Shabuhoz. Ránézünk a kis luvnyára, hogy van - ígérem meg neki.

- Jó - egyezik bele vérszegényen. - Sose fogom elfelejteni, mikor megtaláltam…

- Semmi baj nem lesz vele, ne aggódj.

- Tudom - motyogja.

- Bolond kölyköm - mondom neki kedvesen, csókot nyomva fejére.

- Jól van na - szabadkozik szégyenlősen. - Megyek, keresek valami rágcsát.

- Most itt hagysz? - kérdezem tőle meglepetten annak ellenére is, hogy tudom, zavarba jött és csak menekül.

- Ne hagyjalak? - kérdez vissza halkan elkuncogva magát.

- De, végülis, menj csak… - mondom neki vállam megvonva, elkényelmesedve a székben. - Majd csak kezdek valamit ezzel itt - igazítom meg nadrágom ágyékomnál. Nem kérdéses, hogy eléggé felhúzott, én meg nem félek ezt mindenképpen a tudtára is adni.

- Ha elmegyek, nem láthatom, mit kezdesz vele - jelenti ki incselkedve. - Nagy dilemma…

- Viszont ha maradsz, akár segíthetsz is orvosolni.

- Rendesen belecsalsz a dologba - ismeri el, majd hozzám hajol, hogy megcsókoljon. Hagyom neki és csak játékos morgással veszem tudomásul, mikor finoman megharapdálja ajkaim.

- Ugyan már, a döntés a tiéd.

- Hát persze - nevet rám, folytatva szám harapdálását és csókolásom, miközben elkezdi legombolni rólam az inget.

19.

Asame

Sokat hallani azt az igencsak megfontolandó közhelyet, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, vagy betelt a pohár. Azt hiszem, valahol én is így érzek most, hogy Deon beközölte, Tatsukival is tolt még egy kört. Remek. Most ugrálnom kellene örömömben vajon, hogy az én hülye kölykömre rájött az őszinteségi roham és ha már tálal, mindent tálal? Nem tudom. Mi lenne a megfelelő? Benyelni és továbbmenni? Van jó döntés egy ilyen helyzetben? Szerintem nincs... Döntés van és majd meglátjuk. Túllépek rajta, benyelem, elfogadom, hogy megtörtént, hogy lesz még olyan, hogy a kölyköm megkíván másokat, ami tényleg nem zavarna és nem is fog, ha megmondja és kész. Közösen kell tudnunk orvosolni ezeket a problémának nem nevezhető problémákat, mert csak így lehet működőképes egy ilyen kapcsolat, márpedig nem tervezek megvállni a kölyöktől semmiképpen sem. Ha őszinte akarok lenni, elviseltem volna, ha Deon nem most tálalja ezt is be, bár igaza van, mikor máskor? Ha már lúd, legyen kövér. A mienk pedig egy méretes példány lett.


Mindig próbálkoztam Deonnal kapcsolatban azzal, hogy ha már úgy láttam, túlságosan telik a pohár, leittam belőle annyit, hogy a következő alkalomnál ne csordulhasson túl. Most is így tettem volna, ám a jeremys után még nem volt alkalmam leinni egy kortyot sem, így most törölgethetem fel a kiömlött vizet. Hát marad ez, feltörölgetem. Magamhoz ölelem a kölyköt végül, nyomok egy csókot a fejére, majd lehunyom szemem. Gőzöm sincs, mennyit fogok aludni, de van egy olyan érzésem, hogy a reggel még tartogat majd meglepetéseket. Hosszú napunk lesz...


Deon nem sok esélyt ad amúgy sem az alvásra, ragaszkodón belém kapaszkodik, bújik hozzám, de jó sokáig nem alszik el, érzem. Valószínűleg csak agyal, majd valamikor végül kidől és úgy alszik el kábé, mint akit agyonvertek. Persze nem élvezhetem sokáig ezt, mert mire nekem is sikerülne normálisan elaludni, Deon felébred, én meg arra, hogy ő mocorog. Megint egymást gerjesztjük így, mert ő nem alszik miattam, én pedig nem alszom az ő mocorgása miatt. Tökéletes páros vagyunk, azt hiszem. Ráadásul nem nagyon akar elereszteni, bár rohadtul nem ártana kikeverednem a mosdóba, ám amint szabadulnék tőle, alaposan ráhozhatom a frászt, mert úgy kell majd' levakarni magamról a kölyköt.

- Hugyozni még tudok egyedül - jegyzem meg neki. Azonnal elenged, majd nyom egy csókot a vállamra és hasra fekve fordítja el a fejét. Bolond kölyök. Összeborzolom haját, majd kimegyek a mosdóba végre. Miután végzek, kezet és arcot mosok, majd visszatérek a szobába és visszafekszem. Ennél kicsit azért több alvásra vágyom, főleg, hogy este megint le kellene látogatni az Endorfinba, mert ha jól láttam, azok a repjegyek, amiket drága öcsém elém dobott, ma estére szólnak, de erről még megkérdezem Asahitot. Feleslegesen nem éjszakázom.



Azt hiszem, nem tévedek sokat, ha azt mondom, Deon úgy várt vissza, mint a messiást, s bár már nem fog fojtó ölelésben és marokbéklyóban, látom rajta, hogy ez így van. Aludni kellene még egy kicsit. Nem vagyok már az a huszonéves kölyök, aki napokig bírta pár óra alvással, és Deonra is rohadtul ráférne még egy kevés pihenés. Szemei ugyan nyitva vannak, de karikásak és fátyolosak. Ez így nem lesz jó...

- Én fáradok el abban, hogy te agyalsz - jegyzem meg neki csendesen, mire visszabújik hozzám és behunyja szemeit. Már most tudom, hogy megint nem fog tudni visszaaludni, pedig fáradt. Elégedetlenül szusszanok egyet. Végülis teljesen mindegy, mit csinálok, mert Deont most egy levél Xanaxszal sem lehetne lenyugtatni, hát még mással... Bár látványos lenne őt körbekergetni a ház körül korán reggel. Gyanítom, én fáradnék el hamarabb.


Alig pár perccel később végül megkeresi kezemet és megkapaszkodik benne. Akkor most mi van? Hagylak aludni, de mégse? Jó. Azt hiszem, feladom inkább ezt az alvás-dolgot most. Viszont kávé kellene, sok...

- Az elkövetkezendő pár napban nem sűrűn leszek itthon éjszaka - tájékoztatom inkább, mert aludni már én sem fogok, azt látom előre.

- Miért? - kérdezi meg szomorkásan és belenéz szemembe. Édes a bosszú alapon simán a képébe kellene löknöm, hogy köze nem sok, bár ismerve Yorut az első az lesz, hogy elmondja Deonnak, Asahitoval elutaznak egy időre kikapcsolódni és a drága öcsém rám tukmálta az Endorfin felügyeletét, így valahol kár is ezen agyalni. Amúgy sem kenyerem az ilyen óvodás szintű bosszúk kivitelezése.

- Dolgom van az Endorfinban.

- Csak ideiglenesen, vagy úgy fest, ez most rád fog hárulni?

- Csak egy pár nap, míg Asahito és Yoru ropogósra sülnek valahol édeskettesben.

- Aztán megint pár, amíg kicsit összeszedik magukat és kiheverik a kemence-viszonyokat, a külföldi kaját és a többit - kontráz rá halvány mosollyal. - Ennek örülök. Tudok neked segíteni? Mehetek veled? - kérdezi picit lelkesebben.

- Majd meglátom, egyelőre fel kell mérnem az ottani helyzetet.

- Rendben. - Visszacsukja a szemét és aprót sóhajt. Nyomok egy csókot a fejére.

- Mit szólnál egy kávéhoz? Nekem most rohadtul kellene.

- Jó! - lelkesül be hirtelen, mint egy kisgyerek. Mosolyogva csóválom meg a fejem és rásandítok.

- Egyszer elárulhatnád, melyik konnektoron töltöd magad.

- Ööö... Semelyiken - böki ki végül ujjongva, azzal kipattan az ágyból és a szekrénye elé lép. Jön a szokásos dilemma, hogy mit vegyen fel. Nem hagyom, hogy sokat túrázzon rajta, kikelek én is az ágyból, majd mögé lépve nyomok a kezébe egy fekete, sok zsebes, láncos, a fenekén feszülős nadrágot, hozzá meg az első kezembe kerülő felsőt. Persze mindezt olyan szakértelemmel, ahogy már Deontól ellestem ennyi idő alatt. Néha még mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyit képes tökölni ezzel. A kölyök persze vigyorogva fogadja a ruhákat, s míg “válogattam” neki, hozzám simult. Shabu lassan tényleg irigykedhet. Összeborzolom haját, majd magamra veszem a nadrágom.

- Tíz perc múlva a konyhában.

- Sietek - ígéri izgatottan.

- Te és a sietség - nevetek fel, majd elvonulok öltözni én is magára hagyva a kölyköt, hogy készülődhessen. Felesleges a felhajtás, amit csinál, de hagyom, egyszerűen jó a műsor és kész. Hiába, ez a kölyök kurva jó választás volt a nyűgjei ellenére is.


A szobába lépve ledobom magamról a tegnapi göncöket és egy gyors zuhanyt is megejtek, hogy valamelyest felfrissüljek, mert félő, hogy ha Asa kitalálja, menjek le ma is az Endorfinba, akkor az ébrenmaradást már az intravénás kávé sem fogja garantálni. Fekete öltönynadrágot és hozzá egy szintén fekete inget kerítek, amit most nem gombolok be teljesen nyakamig, majd magamhoz veszem a fegyvert, elrakom cigim és mobilom, és elindulok a konyhába. Kíváncsi leszek, mennyit kell a kölyökre várni, ám meglepetésemre, mikor benyitok, az úrfi már az asztalnál ül a kávénkkal maga előtt. Nocsak... Ritka pillanatok egyike. Persze megint kitett magáért. Abban a cuccban üldögél, amit én választottam neki, s haját is átfésülte és feltupírozta. Kezdek tényleg aggódni, hogy titokban valahol tölti magát, mert normális esetben ilyenkor még az ágyból nem lehet kirúgdosni, pedig akkor nem is virrasztja át az éjszakát.

- Gyanús vagy te nekem - jegyzem meg leülve az asztalhoz.

- Miért? - kérdezi meglepve.

- Te és a pontosság... Ég és föld... - rakom cigimet az asztalra, miután kihúzva belőle egy szálat rágyújtottam.

- Siettem - jelenti ki angyali mosollyal és kiszolgálja magát az asztalra pakolt dohányból. Még mindig ordít róla, hogy kibaszott fáradt és álmos. Kénytelen leszek rávenni valahogy, hogy aludjon.

- Látom.

- Fel vagyok pörögve, de hogy meg se bírnék mozdulni a dojoban, az rohadt biztos. Meg egy csomó mindent akarok csinálni - teszi hozzá a vallomásához, majd iszik a kávéjából is.

- Csak le ne szédülj a székről ebben a nagy pörgésben. Mi mindent?

- Azt nem kéne, kemény a padló - ért egyet vidáman. - Ránézek Jeremyre, mert valahogy érzem, hogy kéne. Yoruval is beszélni akarok, szerintem átnéz ma, meg ő is, én is rálesünk Shinjire. Ehimével folytatni akarom a barátkozást, Akemi szerintem nem akar Raktari közelében lenni, úgyhogy lefoglalom éééés megkeresem Shabut, mert most már rohadtul nyugtalanít a viselkedése - sorolja fel.

- Ezt most követni is fárasztó volt, nemhogy végigcsinálni esetleg. Mindenesetre ha nem kerülnék elő, ne hívj! - kérem őt komolyan.

- Csak simán elfoglalt leszel, vagy ez most rázós ügy? - kérdez rá aggódva.

- Simán aludni tervezek minimum még négy órát.

- Ja, azt hittem, éjszaka. Én nem akarok aludni addig, mert megint állíthatom be utána a biológiai órám.

- Bezzeg amikor szeretkezni szeretnél egész éjjel, magasról teszel a biológiai órádra - heccelem őt, mire Deon a szája elé fogja a cigit és elvörösödve néz inkább másfelé. Már hiányzott, hogy zavarba hozzam. Belekortyolok a kávéba, de amennyire vágytam rá, most annyira nem esik jól. El kellene intéznem azt a telefont Asahitoval, elintézni egy-két dolgot, majd a beszélgetés kimenetelétől függően vagy lefeküdni a fenébe aludni, vagy lemenni a dojoba. Ideje egy intenzív edzést csinálni végre.

- Nem mintha te nagyon aggódnál miatta... - mormolja. Elnyomom csikkemet a hamutartóba, majd felállok és a kölyökhöz lépek.

- Nem tudok aggódni miatta, mikor annyira ellenállhatatlanul nyögsz alattam - búgom fülébe. Deon is elnyomja a csikket, majd már fordul is, hogy megcsókoljon. Megfogom állát és mélyen megcsókolom őt. A kölyök lassan állásba keveredik és addig ügyeskedik, míg végül hozzám nem tud simulni, miközben ingembe kapaszkodva, mohón falja ajkaim. Ravasz félmosolyra húzom ajkam, s egy óvatlan pillanatban a vállamra kapom őt.

- Ez a dzsungelharcos megszereztem-aki-kell-nekem nagyon bejön neked, ahogy észreveszem - neveti.

- Csak a miheztartás végett - árulom el neki könnyedén, majd elindulok vele kifelé a konyhából, persze csak azután, hogy zsebembe csúsztattam a cigit és a telefont.

- Jelzed mindenkinek, hogy a tiéd vagyok és a birtokjogoddal is élni fogsz? - kérdezi heccelve.

- Nem is rossz ötlet - állok meg elgondolkodva a folyosón. - Bár mostanában nem így jelölik meg a yakuzák a tulajdonukat... - heccelem őt, majd folytatom utamat.

- Ha fájdalmas, akkor ezt igazán nem szorgalmazom.

- Pedig a fájdalom az élethez köt, nem?

- Igen, de ettől függetlenül nem vagyok mazochista - közli és átkarol.

- Az ujjad is ezt bizonyítja - jelentem ki nagy komolyan, miközben megindulok vele fel az emeletre. Ha már reggeli edzés, végülis Deon seggét is cipelhetem erősítő edzés gyanánt.

- Az más. Teljesen más - egészíti ki. - Összemosható, mert valóban szükségem volt fájdalomra, de nem azért, mert élvezném magát a fájdalmat, nem magáért a fájdalomérzet érzése miatt csináltam, hanem mert ez visszahoz a valóságba, felébreszt, kitisztít - magyarázza. - Hova megyünk?

- Gondoltam, megkeressük a tavalyi bújócska győztesét - felelek egyszerűen. Majd megtudja, hova megyünk, ha odaértünk.

- Anatómiaóra lesz? - kuncogja a srác.

- Nem egészen.

- Miért nem árulsz el semmit? - kérdezi arcát beledörgölve hátamba.

- Pont azért, hogy kíváncsiskodhass.

- Nem kíváncsiskodom tovább, de most már siess, mert kezd túlcsordulni a fejemben a vér és így nem vagy túl kényelmes se hosszútávon - kéri.

- Nem félek én attól, hogy nem kerül a helyére a véred - nevetem el magam és végül lerakom a kölyköt az egyik ajtó előtt. Kicsit megkapaszkodik bennem, miután letettem és zavartnak is tűnik, de majd később megbeszéljük. - Tied a pálya. - Felsandít rám, aztán benyit. Deonnak nagyra tágulnak a szemei, kissé talán el is képed, de ahogy látom, tetszik neki a látvány. Szégyenlős, mégis játékos, halvány mosolyra húzódnak ajkai, utána bemegy és izgatottan fordul vissza felém. Én is belépek utána a szobába, majd bezárom magunk mögött az ajtót és karba tett kézzel támaszkodom neki a fa szerkezetnek, míg a kölyköt figyelem. A srác elkuncogja magát, aztán felfedezőútra indul. Megnézi közelebbről a kikötözéshez használható eszközöket, utána átsétál a kádhoz, majd kiköt az ágynál és felnéz a plafonon lévő tükrökre. Legutolsónak hagyja az üveget, amin kinéz. Kíváncsian várom, mikor szólal meg és azt is, mi lesz az első szava. Történetesen nekem most egyetlen egy dolog esne jól, megtölteni a kádat forró vízzel és órákig ázni benne.


Nem agyalok túl sokat a dolgon. Ellököm magam az ajtótól, majd a kádhoz sétálok és a dugót bedugva megengedem a vizet végül. Fogalmazzunk úgy, hogy ebben a szobában aztán tényleg van minden, mint a rossz piacon. Szerettem is idehozni azokat a szajhákat, akikben láttam némi fantáziát és nem csak arra voltak jók, hogy betörd, egyszer megkeféld, majd túladj rajta jópénzért. Ilyen volt Eiya is. Volt pár kellemes óránk itt a kölyökkel. Az a kis szuka imádta a tükröket, s ha be kéne tippelnem, szerintem hiúságban túltett Deonon, nem is kicsit, amire persze minden oka megvolt, hiszen nem volt egy rossz példány.


Míg telik a kád, Deonhoz lépek és átkarolom őt. Látom rajta, hogy még mindig barátkozik a hellyel, ami halvány mosolyt csal arcomra. Mi az, csibe, betojtál? Kár lenne a dologért. A kölyök válaszképpen hozzám bújik fejét vállamra hajtva, arcát nyakamhoz fúrva és határozottan végigsimít hátamon. Hmm... Érdekes menet lesz ez így, mert a kölyök tele van vággyal, s bármennyire is ez volt a célom, nem tervezem őt megfektetni. Még legalábbis biztos nem. Na majd meglátjuk, mi lesz. Elengedem őt végül, majd ellépve előle nekiállok levetkőzni, miközben visszasétálok a kádhoz, s nyomok bele egy kevés habfürdőt. Úgy nézem, Deon is követi a példám, így amint megszabadulok a bokszertől is, elzárom a vizet, majd belépek a kádba és kényelmesen elhelyezkedve hajtom fejem a szélére, majd hunyom le szemeim.


Percekkel később Deon is bemászik a kádba, majd elhelyezkedve engem kezd el bámulni. Érzem magamon a tekintetét, s bár csak besaccolni tudom, merre lehet, egy hirtelen ötlettől vezérelve lefröcskölöm őt.

- Nem szeretem, ha ennyire néma vagy - magyarázom ennyivel tettemet egy ravasz félmosolyra húzva ajkaim, mire Deon is elkuncogja magát és kitörli szeméből a vizet. Szóval játszani akarsz? Felőlem. Ismét lehunyom szemem és várom, mikor unja meg ez a lökött. Gyanítom, nem én leszek az, aki előbb feladja, mert nem bírja sokáig kussban, hát még mozdulatlanul, csak bámulva engem. Érzem, hogy Deon kiszáll a kádból, így rápillantok, mégis hova ez a sietség, ám amint látom, hogy csak a nyakörvet veszi el az egyik szekrényről, újra kényelmesen elhelyezkedve hunyom le szemem. Kíváncsi vagyok, mit eszelt már megint ki, ám nem kell sokat várnom a válaszra, mert Deon visszatelepedve a helyére szenvtelenül igyekszik nyakamra varázsolni a nyakörvet. Menni fog, vagy segítsek? Úgy tűnik, elboldogul vele.


Lássuk, hogyan tovább akkor...