48.

Eiji

Dühösen hagyom ott a két dohányzót, mert még van dolgom. Lejárt a mosás és muszáj kiteregetnem, különben Tatsuki leszedi a fejemet. Persze ez meg nem egy egyszerű feladat, hiszen a konyhában lévő mosógéptől el kell cipelnem a tetováló magánszobájáig a cuccokat. Már felállítottam a teregetőálványt, csak miközben átcaplatok egy halomnyi vizes ruhával, a pihenőben rálépek a lelógó lepedőre és hasra esek. Kínosan pillantok az ajtó felé, hiszen sikerült valami ijedt kiáltást is produkálnom, s mielőtt még kiterülve találna engem bárki, összeszedem a cuccokat és eliszkolok. A kanapét már helyre állítottam a pihenőben, Tatsuki szobájában pedig inkább nem nyúlok semmihez. A fekhelye ugyanúgy áll, ahogy hagyták Jeremyvel. Istenem, hogy az a srác mekkora barom...! Shinji sem normális, őt sem értem, miért dug Tatsukival, de az új srácnak nem hiszem, hogy nyújtania kellett a seggét. Vagy ez az ára annak, hogy tetoválása legyen? Sok mindent mondott és igazából nem is érdekel, mi van vele, az viszont annál inkább, hogy ha nem akarom hallgatni a kiáltozását és a nyögdécselését, esetleg szemtanúja lenni, hogyan bassza őt szét az a seggfej, muszáj lelépnem innen. De nincs hova mennem.

39.

Eiji

A düh álomba kerget. Már épp elnyelne a mélység, elfeledhetném az egész napot, az éjszakát, mindent, mikor Jeremy újra megszólal. Micsoda egy idegesítő dumagép...! Nem igaz, hogy nem bír kussolni...! Ráadásul fasza idegesítő, hogy nem jön rá, hogy nem ismer és rohadtul nem tudhatja nálam jobban, hogy én mit érzek, tudok, hiszek, gondolok. Mégis úgy csinál és ez dühít. Szívem szerint kirúgnám az ideiglenes ágyunkból, de azt már megtapasztaltam, hogy erősebb nálam, így ha nem akarom, hogy mégis elverjen - mert ki tudja, mire képes -, akkor nyugton maradok.


Kezdhetem elölről az elalvásra tett kísérleteimet, de végül, azt hiszem, csak sikerül mindentől megszabadulnom és elaludnom.

38.

Eiji

A srác leszáll rólam és minden jel arra utal, hogy nem akar bántani, megverni, megalázni még jobban. Sőt, még burkoltan arra is megkér, hogy mondjam el, mi a véleményem, álláspontom. Ki a francnak hiszi magát?! Vagy azt hiszi, ha újra felkínálja a seggét Tatsukinak, megmenthet, illetve ha csak megpróbálja, kedvelni fogom? Nagyon naiv, ha így van. Még mindig azt hiszi viszont, hogy tud rólam bármit, s mikor cigarettával kínál, elfordulok tőle és a fejem tetejére húzom a takarót, mert még a hangját sem akarom hallani. Persze hallom, hogy beszél, a szavaira azonban nem akarok figyelni, ezért minden erőmmel azon vagyok, hogy ne értsem meg, mit mond.

37.

Eiji

Hirtelen kerülök alulra és hiába vagyok benne biztos, hogy fájdalmainak kell lennie azok után, hogy Tatsuki megdugta, simán lenyom az ágyra. Próbálom levetni magamról, ficánkolok alatta, kihúzni a kezem a markából, de... nem csak, hogy nem megy... azért nem megy, mert nem merem teljes erőből csinálni. Nem ismerem ezt a srácot, azt viszont már tudom róla, hogy a céljai elérése érdekében bármire képes. Eladja önszántából a lelkét Tatsukinak, bármeddig elmegy és bármit megtesz, ha cserébe védelmet és jobb életet biztosíthat a kistestvéreinek. Tehát elvetemült. Kellően ahhoz, hogy ne legyek biztos benne, hogy ha belemarok, nem kapom vissza. Kellően ahhoz is, hogy hiába tartozik immár Tatsukihoz, s nyilván tudja, hogy én ki-mi vagyok, meg fog ruházni, ha nem állok le. És mégsem bírok leállni, megadni magam. Annyira sokszor meg kellett tennem, mikor legszívesebben üvöltöttem volna a fájdalomtól, ütöttem, haraptam, rúgtam volna, csakhogy vége legyen…


Azt mondja, nem akar kitúrni, de már akkor megtette, amikor felébresztette Tatsuki figyelmét. Ha valakihez ő ragaszkodik, be fogja invesztálni Deonhoz, megtalálja a módját, erre mérget vennék. És mindegy, hogy Deon mit lát bennem, mert Tatsuki el fogja intézni, hogy eltűnjek és helyettem Jeremyt taníthassa. Tudom, hogy el fog tüntetni, ha holnap nem tudja meggyőzni Deont az igazáról, mert nem bír elviselni. Gyanítom, hogy akit igazából akar - és ezért indult be a felettem terpeszkedő srácra is -, az Deon. Én olyan vetélytárs vagyok Tatsuki számára, akit kiüthet, csak el kell tudnia hitetni Deonnal, hogy jogos volt. Aztán ha sikerül közel kerülnie hozzá, ha nem, Jeremyt megtartja kefélésre, mert hasonlít rá egy kicsit.


Morgok és üvöltözöm végig, hogy ne kelljen hallanom a hangját, mégis minden szó tisztán eléri a fülemet. Addig tart lent, míg én fel nem adom, míg belőlem el nem fogy az élet. Rosszal kezdtem... Megint alul maradtam, erőtlenül, elveszve, egyedül. El fogja tőlem venni Deont. El fogja Jeremy intézni, hogy Tatsukinak adjon igazat és vagy ki leszek nyírva, vagy vissza leszek küldve oda, ahonnan jöttem, esetleg még azt el tudom képzelni, hogy eladnak szajhának Kínába. El fogom veszíteni végleg Deont és már nem jut eszembe semmi, amit ez ellen tehetnék. Nem vagyok elég erős és nem vagyok elég okos, hogy le tudjam győzni ezt a gigászira nőtt problémát. Elvesztem...


Már csak sírni tudok. Semmit sem változott a helyzet ahhoz képest, ami fél évvel ezelőtt volt – ugyanúgy nem tudom érvényesíteni az akaratom, nincs menekvés, megaláznak, letaposnak, kihasználnak, ami miatt már csak sírni tudok, ennyire vagyok képes. A különbség per pillanat csupán annyi, hogy most nem a sarokban gubbasztva zokogok, hanem egy nálam valamivel magasabb és erősebb srác alatt kiterítve. Legyőzötten és elásva.


Nem is ismer, de ő tudja, hogy ostoba és értéktelen vagyok.


Elereszti a kezem és miközben arra kér, ne sírjak, letörli a könnyeimet. Semmi értelme ennek a tettnek a részéről, mert azok csak tovább folynak, ám azzal, hogy eleresztett, felkínálta a lehetőséget, hogy támadjak, hogy megüssem. És én ütök. Hiába kér bocsánatot tőlem, mert belém rúgott, már megtette. Én csak segíteni akartam neki, megakadályozni, hogy abba a helyzetbe kerüljön, amibe én. Jót akartam, ahogy Deon tanított. Erre pedig az volt a válasz, hogy megmart. Erőtlenül püfölöm a vállát, beleütök kétszer, majd harmadszor, negyedszerre azonban már nem vagyok rá képes. Nincs miért – igaza volt. Nincs miért harcolnunk, mert én már réges-régen elvesztettem a csatát, ő pedig most rohan a vesztébe ezerrel. A kezem visszahanyatlik az ágyra és elfordítom a fejem is Jeremytől. Nem válaszolok a kérdéseire, hiszen egyértelmű, hogy mindenre igen a válasz. Percekig csak hallgatok, aztán mégis megéled bennem az ellenállás, újraindul a roham, hogy levessem magamról a srácot. Valósággal dobálom magam alatta és szabad kezemmel is eltolom őt.

36.

Eiji

Nem értem ezt a srácot. Tisztában van azokkal a dolgokkal, amikre figyelmeztettem, ezért nem látom értelmét tovább ragozni a dolgot és mégsem menekül, mégis elfogadja ezt a helyzetet és… akarja. Csak bámulok bele a sötétben az arcába, már amennyit látok belőle, de amikor rám tér ki, olyan pokoli dühös leszek, hogy átremeg rajtam az érzés. Azt állítja, tud rólam pár dolgot és sajnál, ez pedig tovább dühít, valósággal forrongani kezdek. Az utolsó csepp a pohárban, hogy értéktelennek nevez. Olyan mély fájdalmat érzek, hogy elszorul a torkom, nem kapok levegőt, a sírás fojtogatni kezd, kissé összébb is gömbölyödöm, ahogy összehúz a mellkasomba nyilalló görcs, de Jeremy tovább feszíti a húrt. Hogy félek-e Tatsukitól? Én ismerem. Én tudom, hogy tőle jobb félni. De persze a srác még most sem áll le, csak nyomatja a szöveget, hiába szuszogok a csontomat rágó haragtól. Mert az a rohadék… nem is tudom… de mielőtt megbaszta volna a mellettem fekvő srácot, nem így állt hozzám. Félénk volt, most azonban nyeregben érzi magát. Azt hiszi, Tatsuki lát benne valamit, én azonban tudom, hogy csak egy engem helyettesítő, néha szexre is használható eszközt és úgy vélem, ezzel tisztában van, és mégis… önként… dalolva…


Oldalba rúgom. Igen, ez az első, amire képes vagyok, hogy belerúgok Jeremybe. De ez nem elég, pattanok. Rávetem magam, az ujjaim belevájódnak a vállaiba és megrángatom őt.

- Semmit nem tudsz! – üvöltöm a haragtól és még a könnyeim is kicsordulnak. Igazam van, a srác semmit nem tud, csak Tatsuki elmesélte neki a kurva teóriáit velem kapcsolatban. Hogy értéktelen, szánalmas, hasznavehetetlen, ügyetlen és ciki vagyok. Pedig nem! Én elhittem Deonnak, hogy nem vagyok az! Hogy nem kell ezentúl a testemet árulnom, ha életben akarok maradni.

35.

Eiji

Sokáig kell várnom Jeremyre. Szélesen vigyorgom azon, ahogy mozog, hiszen egyértelmű, hogy a baszástól fáj a segge, vagy talán mindene. Kár, hogy a sötét eltakarja a testét, megnézném, mit művelt vele Tatsuki. Remélem, tanult belőle, hogy ez az állat nem jó parti és nem csak a dugásban nem, de aztán rá kell jönnöm, mikor a srác mellém telepszik, hogy nem, pont, hogy maradni akar. Itt a tökéletes lehetőség, hogy megszökjön, talán az a szörnyeteg még nem tud róla eleget, erre elszalasztja, ami két dolgot jelenthet. Vagy segg hülye, vagy már ott a hurok a nyakán. Amint kínlódva elhelyezkedik mellettem, felé fordulok.

- Most még talán döntesz, hogy saját erődből élsz normális életet, vagy rabláncon tartott kutya leszel egy kaotikus világban – árulom el neki csendesen. – Ha nem tudnám, hogy Tatsuki a föld alól is felkapar, a tenger legmélyén is megtalál, elhúznám a csíkot – folytatom a beszédet. – Tudom, hogy elkápráztat a lehetőségekkel, amiket elérhetővé tehet a számodra, de mindenért keményen meg fogsz fizetni – magyarázom őszintén. – Elhúzza előtted a mézesmadzagot és amikor ráharapsz a csalira, megpecsételted a végzetedet. Ha nem engedelmeskedsz, először elérhetetlenné válnak újra azok a csodálatos lehetőségek, aztán mindent, ami fontos neked, elvesz tőled és ellened használ fel. El tud úgy tüntetni, mintha sosem léteztél volna – tájékoztatom.