Raktari
Korán keltem, mert Yoshi szolgálatos a kapuban és amint motoszkálni kezdett, kedvem támadt elkísérni reggelizni. Egészen megszoktam, hogy lopom a pillanatokat vele, az asztal alatt érintem a lábához a sajátomat, együtt töltjük az időt, mint rég, de már azzal a szerelmes örömmel, amit érzünk és ha nincs lebukásveszély, apró gesztusokkal udvarlunk egymásnak. Mivel jó barátok voltunk, nem feltűnő, ha együtt látnak mások, ha egy harmadik személy van a környezetünkben, úgysem csinálunk semmi a kapcsolatunkra ráutalót, azonban mióta Jeremy kiköltözött a házból, nyugtalanít, hogy bármikor magához szólíthatja Yoshit, hogy megszűnnek a közös éjszakák, a közös étkezések, a közös lebzselés. Furcsa, de valahogy pánikba ejt, hogy nem élhetünk tovább együtt, olyan, mintha elveszíteném őt, pedig erről szó sincs. Szánalmas lehet, de megkértem Ryuuichit, hogy amíg a szőkém a házban maradhat, ne költöztessen be hozzánk senkit. Szerencsére nem kérdezte meg az okát, gondolom, számára nyilvánvaló a kérésem miértje, így viszonylag kevés kínoskodással letudtuk a dolgot, és szabadon kiélvezhetem, hogy Yoshimi velem van. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire kettős lesz ez az egész, azt pedig végképp nem vártam, hogy szinte a kiborulásig spanol a félsz, meddig tart még, hogy a gondolat is az őrületbe kerget, mintha a szőkém legalább valami világháborúba készülne. Emellé persze még Masao is bonyolítja az életem, úgyhogy vannak éjszakák, amikor képtelen vagyok aludni, főleg, ha Yoshi éjszaka szolgálatos. A gondokon való agyalásról a telefonom csörgése vonja el a figyelmem, melyet a fülemre emelek fogadva a hívást.
- Szia, Ichiro! - köszönök a srácnak felvidulva. - Mi újság?
- Szia! Semmi különös. Zavarhatlak kicsit? - kérdezi izgatottan, de feszengve.
- Nem zavarsz - árulom el mosolyogva, azzal helyezkedem egy kicsit az ágyunkon és kikapcsolom a PSP-m. - Mondd csak! - biztatom.
- Azt hiszem, beleszerettem valakibe - vág bele a srác a mondandója közepébe, de még mindig feszült.
- Eddig ez remek hír. Remélem, nem a szőke hercegembe - ugratom, hátha sikerül kicsit lelazítanom.
- Eszemben sincs - bizonygatja komolyan, amin csak elnevetem magam. Elég ideje ismerem, hogy a tisztességességéhez kétségem se férjen. - De... a társaságból van és... nem tudom...
- Ki? - kérdezek rá, mert akkor fogok tudni erre bármit mondani, ha már tudom. Dayjal melléfog, abban biztos vagyok, Miyunak és Taonak még szerintem kellene némi idő komoly kapcsolat nélkül, a többiekkel nem hiszem, hogy gáz lenne a szerelem.
- Yajiroba - ismeri be halkan.
- Tök jó! - ujjongok fel. - Szerethető srác.
- De ő és Chiaki...?
- Barátok, akik sűrűn megfordulnak egymás ágyában - mondom könnyedén, válaszolva a ki nem mondott kérdésre. Tudtommal egyikük sem szerelmes a másikba, meg már kipróbálták egy párként, de nagyon hamar rájöttek, hogy ha már kötöttségekkel kell együttlenniük, annyira nem fekszik számukra. Furcsa, ám az ő dolguk.
- Akkor sem tudom, mihez kezdjek - ismeri be.
- Éreztetted már Yajiroval, hogy mi a helyzet? Mi van köztetek? - kérdezgetem barátságosan, s közben elunom az ágy lepedőjének piszkálását, inkább elkezdek játszani a szokásos kulcsommal.
- Nem, mert nem tudom, hogyan tegyem. Mármint nem nyomulhatok csak úgy rá. Messziről figyelem, beszélgetek vele, néha vittem ebédet a boltba neki, meg ilyesmi, de ezenkívül nem tudom, mit tegyek. - Ichiro igazán aranyos, Yajiro meg ugyanolyan édesen vak, mint Yoshi volt.
- És ha elhívnád valahova, ami egyértelmű, hogy nem pusztán baráti, ám ha úgy alakul, akkor barátokként is jól éreznétek magatokat?
- Gondolod, eljönne velem?
- Yajiro ne tenné? - kérdezek vissza vidáman. - Szerintem örülne a meghívásnak.
- De... rájönne, miért?
- Nem feltétlen. Hogy érzed, van nála esélyed? - faggatom.
- Nem tudom, de szeretném, ha lenne.
- Akkor próbáld meg - biztatom. - Úgyis érzed, ha reménytelen az ügy, nem?
- De igen. Te... látsz esélyt?
- Bevallom, még sosem figyeltelek így titeket. Yajiro most kényelmesen elvan Chiakival, néha egy-egy kalanddal, lefoglalja a bolt meg a mindennapok, de szerintem egy próbát megér.
- Akkor viszek neki enni ma is, és elhívom valahova. De hova?
- Mozi? Teázás egy teaházban? Az óriáskerék? - adok neki tippeket.
- A mozi jól hangzik, elsőre biztosan. Annyira jó lenne! - válaszol izgatottan. - Ti hogy vagytok?
- Drukkolok neked - mondom őszintén. Az izgalma rám is rám ragad egy kicsit, ezért elkuncogom magam. - Ugye majd elmeséled, milyen sikered volt? - kérdezem bezsongva. - Köszönjük, jól. Mióta kettesben vagyunk, szinte folyton együtt lógunk, hiszen nem tudni, mikor kerül külső szolgálatra Yoshi.
- Persze, hogy mesélek, meg majd még segítséget is lehet, hogy kérek - vallja be a srác. - Biztosan el fogják küldeni? - kérdezi szomorkásabbnak tűnően, ami egy kicsit meglep. - Olyan remek páros vagytok pedig... egyáltalán nem bántam meg, hogy Yoshi szemébe nyomtam azt a cetlit.
- Yoshi szemébe nyomtad azt a cetlit? - kérdezem értetlen, mert ezt nem igazán értem.
- Ööööö... bocs, csak közben olvastam egy cetlit - nevet fel. - Zsebére gondoltam.
- Jaaaaaaa! - esik le a tantusz és csak nevetek. - Mondjuk nem tudom, miért vagyunk jó páros, de örülök, hogy a baráti társaság tagja vagy - mondom ki neki őszintén. - Biztos, hogy ki fog költözni a házból, ez elég régóta eldöntött dolog - magyarázom aztán. - Még mielőtt összejöttünk volna, alakult így.
- Sajnálom, hogy így van, de remélem, sokára lesz és sokat fogtok tudni együtt lenni ettől még. És csak azok vagytok, a miért mindegy - kuncogja. - Ne mondd, hogy te nem így érzed.
- Nagyon boldog vagyok vele és igyekszem boldoggá tenni őt - motyogom szégyenlősen, mert az érzéseimről azért nem annyira könnyen beszélek, ami igaz, az azonban igaz. - Igazából nem dől össze a világ, máshol fog lakni, valószínűleg a saját lakásában és akkor találkozunk, ha mindketten ráérünk, egyébként telefonon tartjuk a kapcsolatot.
- Biztos vagyok benne, hogy megoldjátok. Túlságosan összeilletek - vallja be komolyan. - Viszont most megyek, mert szerzek kaját és meglátogatom a srácot.
- Jó szórakozást! - köszönök el tőle vidáman.
Miután lerakjuk, újabb gondolkodnivalót veszek górcső alá, mégpedig hogy ha Yoshival ennyire összeillünk külső szemlélőként, akkor miért kellett ilyen sokáig várnunk egymásra és miért nem vagyok képes teljesen belesimulni a kapcsolatunkba. Az agyalásból az ránt ki, hogy ügyesen pofon vágom magam a kulcsommal. Rögtön a fürdőszobába megyek megnézni, mekkora kárt sikerült okozni, de szerencsére nem lesz nyoma a balesetnek, úgyhogy inkább hasznosabb dolgokkal igyekszem eltölteni az időt, mint mondjuk a munka, az ebéd, majd némi nyújtózkodás az udvaron. Az utolsó fél órát Yoshimi szolgálatából már alig bírom kivárni, kínomban elmegyek beszélgetni a pihenőbe a többi testőrrel, de szinte percre pontosan lelépek. Igyekszem nem sietős léptekkel a szobánkba érni, ám mivel még így is én érkezem előbb, ledobom magam az ágyunkra és nyomkodni kezdem a PSP-m. Persze amint a szőkeség megjelenik, kinyomom a kis gépet. Látom, hogy Yoshi fáradt, mégis rám mosolyog, majd lehuppan mellém egy nagy sóhaj kíséretében és lop tőlem egy csókot, én pedig egészen közel fészkelődöm hozzá, erre átkarol.
- Hogy vagy? - kérdezi. Akár én is faggathatnám, de neki az arcára van írva minden.
- Egész jól. Hívott Ichiro, beszélgettünk egy keveset.
- Hogyhogy beszéltél vele?
- Felhívott - válaszolok egyszerűen, de persze tudom, hogy szőkém ennyivel nem éri be, így elgondolkodom, hogy válaszoljak. - Szerelmes - árulom el vidáman. Yoshimi közelében megnyugszom és felszabadulok, így máris jobb a kedvem is, hogy itt van velem.
- Ő is? - kuncogja el magát. - És ki a szerencsés srác?
- Nem kaptam rá felhatalmazást, hogy elmondjam - közlöm játékosan.
- Naaaa! Tari - kuncogja el magát. - Most hagyod, hogy kifúrja az oldalam a kíváncsiság?
- Igen - felelek elvigyorodva és teljes nyugalommal.
- Aúúúúú! Aúúúú! - tetteti a fájdalmat. Először megijedek, aztán annyira elfog a nevetés, hogy el kell tőle húzódnom. - Most akar kijönni és lukat csinál magának - neveti el magát.
- De bolond vagy! - nevetek rá. - Jól megijesztettél, legszívesebben megcsiklandoználak ezért.
- Naaaa! Áruld el - kéri angyalian felnézve rám, mire elkuncogom magam. Megsimogatom az arcát, lehelek egy csókot a szájára, végül az ölébe hajtom a fejem és a hajával játszva nézek fel rá.
- Ki tudod találni, annyit elárulok. Most találgass! - kérem játékosan.
- Tehát ismerjük? - megy bele, én meg csak bólintok. - Csapattag?
- Ühüm.
- Akkor... vagy Yajiro, vagy Chiaki, amennyiben látsz esélyt a dolgokra és mivel nem vagy elkeseredve, meg ideges sem, így kettejük között kell, hogy legyen.
- Helyes következtetés - dicsérem széles mosollyal. - Na melyikük?
- Yajiro? - kockáztatja meg.
- Miért őrá gondolsz? - kérdezek vissza furfangosan.
- Mert őt tudnám elképzelni Ichiro mellett, míg Chiakit annyira nem.
- Tényleg nem illenének össze, Chiaki túl szabados - értek egyet. - Amúgy igen, Yajiroért van oda fülig. Olyan aranyos volt!
- Éééééééééés? Alakul? - kíváncsiskodik, hiszen ő is úgy örül a fejleménynek, mint én.
- Ma is visz neki enni és talán elhívja moziba.
- Tök jó lenne. Chiaki nem fog mondjuk... féltékeny lenni?
- Nem. Nincs köztük több barátságnál. Érzelmileg - teszem hozzá egy kínosabb félmosollyal.
- Tehát vannak extrák, értem.
- Összejárnak melegíteni egymás ágyát. Amint láthatod te is, könnyen túllendültek rajta, hogy párként nem jött nekik túlzottan össze.
- De ettől még élvezhetik egymás társaságát, amíg mindketten szinglik.
- Aha. Meg utána is, csak már nem úgy. Ichiro nem hinném, hogy örülne ellenkező esetben.
- Hát megmondom őszintén, engem is zavarna a dolog.
- Miért? - kérdezem meglepődve. - Nem mondom, hogy támogatnám őket, de eddig sem előttünk folytak az események, csak felvállalták, hogy néha összebújnak.
- Félreértesz. Ha te járnál vissza az exedhez.
- Eszemben sincs! - vágom rá.
- Tudom... ez teljesen elvi dolog volt, ne értsd félre.
- Nem értem - kuncogom el magam zavartan, mert lehet, hogy tényleg egy kicsit túlreagáltam.
- Szóval ha Ichiro helyében lennék, én sem örülnék annak, ha a párom összejárna az exével, még akkor sem, ha barátok.
- Yajironak ilyen szempontból nincs épp hátszele, de rendes srác, azt is nagyon bánta, hogy engedett Yuunak, ezért azt gondolom, ha Ichiroval nem működik, megmondja neki - védem kicsit meg az állatbolondunkat.
- Ha egyáltalán összejönnek, ami tök jó lenne - válaszol lelkesen. - Valamennyire össze is illenek és ha jól tudom, Ichiro elég sokat látogatta a boltban is.
- Igen, enni vitt neki meg beszélgettek. Azt mondjuk nem tudom, Ichiro tudja-e, hogy Yajiro néha nagyon nem vesz észre dolgokat... - gondolkodom el hangosan.
- Legalább olyan vak, mint én? - kérdezi kuncogva, én pedig nevetve bólogatok.
- Már rég rájöhetett volna - mondom, miután abba bírtam hagyni a nevetést -, hogy Ichiro nem azért visz neki enni, mert nincs jobb dolga, hanem hogy együtt lehessen vele, esetleg mert tetszik neki, szereti őt.
- Ami azt illeti, én egy szobában laktam veled és nem tűnt fel, szóval megértem Yajirot is.
- Majd Ichiro reményeim szerint felhív, hogy mire jutott a sráccal.
- Kíváncsi vagyok, mit sikerül neki intézni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Raktari. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Raktari. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 9., szombat
2013. február 3., vasárnap
18.
Raktari
Furcsa érzés fog el. Eléggé furcsa. Szokatlannak is mondhatnám. Yoshimi hozzám simul, de most az egész más, mint szokott. Nem csak a mellkasa fedetlen, a szokott keménység pedig nem csupán a fenekemhez simul, hanem tulajdonképpen a combjaim közt van. Ahogy ezt felfogom, kipattannak a szemeim, de még kell pár másodperc, míg a döbbenettel telt fejjel analizálom a helyzetet. Nincs rajtunk ruha, ezt sikerül is felfogni egészen hamar, amitől zavart és ideges leszek. Az első gondolatom az, hogy ugye Teru nem jött még vissza, mert akkor komoly slamasztikában leszünk. Felpillantok és az ágyát fürkészem, ám úgy fest, érintetlen. Ha szerencsénk van, nem azért, mert amint meglátta a szétszórt ruhákat, kifordult a szobából, hanem azért, mert mi ébredünk korábban és gyorsan összepakolunk.
Tiszta hülye voltam tegnap. Annyira lefoglaltak a gondolataim, aggodalmam, érzelmi kibillenésem, hogy rengeteg tőlem megszokott alapot figyelmen kívül hagytam jóformán. Nem is érdemes felsorolnom magamnak, hogy miket, mert csak újabb okot adok az önostorozásra a saját kezembe. Ma szépen találkozom Masaoval, megbeszélem vele, amit lehet, aztán annak fényében, hogy mennyit sikerült megtudnom, beszélek Jeremyvel is.
A szőke testőr mocorog mögöttem, de azt hiszem, nem tért magához, így lefejtem testemről a kezét és kikelve az ágyról gyorsan alsónadrágba bújok, majd a fürdőbe megyek ellenőrizni a tegnapi harci sérülésemet, amit nem is az alvilágiakkal vívott harcban szereztem, hanem az ágyban Yoshitól. Nem vészes, pár nap alatt nyomtalanul eltűnik, ettől függetlenül nem szeretem, mikor nyomot hagy rajtam. Lefertőtlenítem a gyorsabb gyógyulás érdekében, aztán a kezemmel takarva megyek vissza a szobába. Yoshimi felébredt, bár még mindig nem teljesen, kómás fejjel figyel engem, nekem pedig halvány mosoly fut át a számon kócos haja és csík szemei láttán. Elkezdek felöltözni, nadrágot húzok, majd inget, s míg begombolom, az ágyhoz sétálok. Leülök a testőr mellé, végigsimítok a haján és csak nézem őt csendben. Változik mellettem. Van, amiben talán vadabb lett, mint ahogy azt a karmolásom is mutatja, van, amiben rengeteget szelídült. Én igyekszem többször valamilyen szexuális tevékenységet folytatni vele, mint egyébként tenném, de azt hiszem, még így is kevés vagyok neki. Főleg, mert ha lehet, hanyagolom az aktus részét az ilyesminek.
Míg elkalandozom, Yoshi felül és hozzám bújik, mint egy gyerek, fejét a vállamra fekteti, én pedig átfogom egy pár pillanatra. Tegnap elég durva voltam vele, aztán meg lerohantam. Nem akartam kihajítani a fürdőből és leteperni sem. Tudom, hogy utóbbin csak én rinyálok, ő nem utasítana vissza egyetlen alkalmat sem, sőt, visszafogja magát, hogy nekem ne legyen kellemetlen, ettől függetlenül, ahogy ezt korábban neki is megmondtam, számomra sosem lesz egyszerű ez. Végül eltolom magamtól a testőrt.
- Jó reggelt. Mit kérsz enni? - kérdezem meg tőle.
- Jó reggelt! - morogja. - Téged? - kérdez vissza felnézve rám ártatlanul pislogva. Azonnal lesütöm a szemem és akkorát dobban a szívem, hogy majdnem levegőért kell kapnom. Végigcikázik rajtam a hideg és nagyot nyelek, mert ez a kijelentés pont most támasztotta alá, amit korábban gondoltam.
- Engem nem - mondom ki végül csendesen, és felállok az ágyról is, hogy nyomatékosítsam benne a válaszom. - Öltözz fel, Teru ne is gondolhasson semmire - kérem az alsónadrágját mellé téve.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezi ijedten, miközben tényleg nekiáll felöltözni.
- Nem, semmit - válaszolok. - Elmegyek reggelizni, majd a konyhában találkozunk.
- Várj! Tari, mi a baj? - Lép is utánam, ráadásul tényleg nagyon megijedt. Értetlenül nézek rá, nem is mozdulok tovább.
- Nyugodj meg - kérem őt. - Semmi baj nincs.
- Látom... - mondja csendesen. - Kérlek, mondd el, mi bánt.
- Fenébe már! Nem vagyok nő, hogy a semmi mögött legyen valami! - csattanok fel. - Míg nem oldok meg egy problémát, lehet, hogy frusztrált vagyok, de nincs bajom, nem érzem magam rosszul, nem lettem megbántva, nem csináltál semmi rosszat, csupán a napi rutinnal akarom helyben tartani magam, ami jelen pillanatban az "elmegyek reggelizni" pont a listán. Utána átöltözöm mackónadrágba és elmegyek futni - jelentem ki. Azt hiszem, igaza van, furcsán viselkedek. Most is kifakadtam, amitől megkövülten néz rám és megszólalni sem bír. Átölelem, remélve, hogy ennyiből megérti, nem akarom bántani. Szeretem őt, talán ezért csapódik le rajta minden és ilyen erővel.
Yoshi átölel, fejét a nyakamhoz is fúrja, ám kezei mintha picit remegnének, ezért nyugtatóan a hátát kezdem simogatni. Nem akarom bántani. Talán a legjobb az lenne, ha nyomnék egy csókot a szájára, aztán itt hagynám, bekapnék két falatot, tényleg mackónadrágba ugranék és kimennék az erdőbe addig futni, míg el nem fáradtok.
- Ha hazajövök Masaotól, már jobb lesz. Sajnálom - motyogom.
- Én sajnálom, tudom, hogy nem könnyű neked, nem akarlak még terhelni - válaszol csendesen, aztán nyom egy csókot a nyakamba és elenged.
- Szó sincs ilyesmiről - jelentem ki a szemébe nézve. - Feszült vagyok, azt hiszem, csak ezt nem vettem észre. Kicsit kitombolom magam, levívom Masaoval a kérdezz-feleleket, aztán valószínűleg megnyugszom. Este megbeszéljük, jó?
- Rendben van, de azért ha beszéltél vele és indulsz majd vissza, ugye felhívsz? Tudom, korai ilyeneken pattognom, mert csak négyre mész, de akkor is - mondja talán némileg szégyellősen elmosolyodva.
- Nem korai, teljesen jó így. Felhívlak - egyezek bele.
- Köszönöm - válaszol kicsit megkönnyebbülten. - Na menj enni, nemsokára megyek én is, csak szerzek ruhát. Meg lehet, benézek Jeremyékhez is.
- Rendben. - Azzal még adok egy csókot a szájára, s otthagyom. Nem eszem sokat, sem az elkövetkezendő edzés miatt nem kéne, sem azért, mert amilyen ideges kezdek lenni, tartok tőle, hogy plusz két falat után a hányinger kerülgetne. Ahogy mondtam, beleugrom a mackóba, lejelentem Ryuuichinek, hogy csak telefonon vagyok elérhető, mert kimentem futni az erdőbe, végül meglépek a Seichirou-háztól.
Ezer gondolat szabadul fel a természetet átrohanva a fejemben. Szándékosan kocogok csak, hagyom előtörni a bennem zúgolódó dolgokat, olyan utat járok be, amivel órákig elvagyok. Valójában még mindig az zavar, hogy ha alvilági területen virítok, a saját életem kockáztatom, mert apám képes szégyenlésből agyonütni, vagy arra kötelezni, hogy seppukut hajtsak végre, hogy ezzel javítsam ki a csorbát. Valójában azzal is ezt kockáztatom, hogy Yoshival vagyok, de annak kisebb a valószínűsége, hogy a fülébe jut, mivel megtettem a megfelelő lépéseket, a karrieremet és a befutott életpályámat azonban figyeli még most is.
Élni akarok. Végre boldog vagyok újra, viszontszeret az, akiért odavagyok, jól alakul a sorsom, valamilyen szinten feljebb léphetek annál, ami voltam, átveszem Teruki helyét, ha ő és Yoshi kiköltöznek a Seichirou-házból. Büszke és elégedett lehetnék, de tele vagyok félelmekkel, mert árnyék vetül az egész életemre.
Furcsa érzés fog el. Eléggé furcsa. Szokatlannak is mondhatnám. Yoshimi hozzám simul, de most az egész más, mint szokott. Nem csak a mellkasa fedetlen, a szokott keménység pedig nem csupán a fenekemhez simul, hanem tulajdonképpen a combjaim közt van. Ahogy ezt felfogom, kipattannak a szemeim, de még kell pár másodperc, míg a döbbenettel telt fejjel analizálom a helyzetet. Nincs rajtunk ruha, ezt sikerül is felfogni egészen hamar, amitől zavart és ideges leszek. Az első gondolatom az, hogy ugye Teru nem jött még vissza, mert akkor komoly slamasztikában leszünk. Felpillantok és az ágyát fürkészem, ám úgy fest, érintetlen. Ha szerencsénk van, nem azért, mert amint meglátta a szétszórt ruhákat, kifordult a szobából, hanem azért, mert mi ébredünk korábban és gyorsan összepakolunk.
Tiszta hülye voltam tegnap. Annyira lefoglaltak a gondolataim, aggodalmam, érzelmi kibillenésem, hogy rengeteg tőlem megszokott alapot figyelmen kívül hagytam jóformán. Nem is érdemes felsorolnom magamnak, hogy miket, mert csak újabb okot adok az önostorozásra a saját kezembe. Ma szépen találkozom Masaoval, megbeszélem vele, amit lehet, aztán annak fényében, hogy mennyit sikerült megtudnom, beszélek Jeremyvel is.
A szőke testőr mocorog mögöttem, de azt hiszem, nem tért magához, így lefejtem testemről a kezét és kikelve az ágyról gyorsan alsónadrágba bújok, majd a fürdőbe megyek ellenőrizni a tegnapi harci sérülésemet, amit nem is az alvilágiakkal vívott harcban szereztem, hanem az ágyban Yoshitól. Nem vészes, pár nap alatt nyomtalanul eltűnik, ettől függetlenül nem szeretem, mikor nyomot hagy rajtam. Lefertőtlenítem a gyorsabb gyógyulás érdekében, aztán a kezemmel takarva megyek vissza a szobába. Yoshimi felébredt, bár még mindig nem teljesen, kómás fejjel figyel engem, nekem pedig halvány mosoly fut át a számon kócos haja és csík szemei láttán. Elkezdek felöltözni, nadrágot húzok, majd inget, s míg begombolom, az ágyhoz sétálok. Leülök a testőr mellé, végigsimítok a haján és csak nézem őt csendben. Változik mellettem. Van, amiben talán vadabb lett, mint ahogy azt a karmolásom is mutatja, van, amiben rengeteget szelídült. Én igyekszem többször valamilyen szexuális tevékenységet folytatni vele, mint egyébként tenném, de azt hiszem, még így is kevés vagyok neki. Főleg, mert ha lehet, hanyagolom az aktus részét az ilyesminek.
Míg elkalandozom, Yoshi felül és hozzám bújik, mint egy gyerek, fejét a vállamra fekteti, én pedig átfogom egy pár pillanatra. Tegnap elég durva voltam vele, aztán meg lerohantam. Nem akartam kihajítani a fürdőből és leteperni sem. Tudom, hogy utóbbin csak én rinyálok, ő nem utasítana vissza egyetlen alkalmat sem, sőt, visszafogja magát, hogy nekem ne legyen kellemetlen, ettől függetlenül, ahogy ezt korábban neki is megmondtam, számomra sosem lesz egyszerű ez. Végül eltolom magamtól a testőrt.
- Jó reggelt. Mit kérsz enni? - kérdezem meg tőle.
- Jó reggelt! - morogja. - Téged? - kérdez vissza felnézve rám ártatlanul pislogva. Azonnal lesütöm a szemem és akkorát dobban a szívem, hogy majdnem levegőért kell kapnom. Végigcikázik rajtam a hideg és nagyot nyelek, mert ez a kijelentés pont most támasztotta alá, amit korábban gondoltam.
- Engem nem - mondom ki végül csendesen, és felállok az ágyról is, hogy nyomatékosítsam benne a válaszom. - Öltözz fel, Teru ne is gondolhasson semmire - kérem az alsónadrágját mellé téve.
- Valami rosszat mondtam? - kérdezi ijedten, miközben tényleg nekiáll felöltözni.
- Nem, semmit - válaszolok. - Elmegyek reggelizni, majd a konyhában találkozunk.
- Várj! Tari, mi a baj? - Lép is utánam, ráadásul tényleg nagyon megijedt. Értetlenül nézek rá, nem is mozdulok tovább.
- Nyugodj meg - kérem őt. - Semmi baj nincs.
- Látom... - mondja csendesen. - Kérlek, mondd el, mi bánt.
- Fenébe már! Nem vagyok nő, hogy a semmi mögött legyen valami! - csattanok fel. - Míg nem oldok meg egy problémát, lehet, hogy frusztrált vagyok, de nincs bajom, nem érzem magam rosszul, nem lettem megbántva, nem csináltál semmi rosszat, csupán a napi rutinnal akarom helyben tartani magam, ami jelen pillanatban az "elmegyek reggelizni" pont a listán. Utána átöltözöm mackónadrágba és elmegyek futni - jelentem ki. Azt hiszem, igaza van, furcsán viselkedek. Most is kifakadtam, amitől megkövülten néz rám és megszólalni sem bír. Átölelem, remélve, hogy ennyiből megérti, nem akarom bántani. Szeretem őt, talán ezért csapódik le rajta minden és ilyen erővel.
Yoshi átölel, fejét a nyakamhoz is fúrja, ám kezei mintha picit remegnének, ezért nyugtatóan a hátát kezdem simogatni. Nem akarom bántani. Talán a legjobb az lenne, ha nyomnék egy csókot a szájára, aztán itt hagynám, bekapnék két falatot, tényleg mackónadrágba ugranék és kimennék az erdőbe addig futni, míg el nem fáradtok.
- Ha hazajövök Masaotól, már jobb lesz. Sajnálom - motyogom.
- Én sajnálom, tudom, hogy nem könnyű neked, nem akarlak még terhelni - válaszol csendesen, aztán nyom egy csókot a nyakamba és elenged.
- Szó sincs ilyesmiről - jelentem ki a szemébe nézve. - Feszült vagyok, azt hiszem, csak ezt nem vettem észre. Kicsit kitombolom magam, levívom Masaoval a kérdezz-feleleket, aztán valószínűleg megnyugszom. Este megbeszéljük, jó?
- Rendben van, de azért ha beszéltél vele és indulsz majd vissza, ugye felhívsz? Tudom, korai ilyeneken pattognom, mert csak négyre mész, de akkor is - mondja talán némileg szégyellősen elmosolyodva.
- Nem korai, teljesen jó így. Felhívlak - egyezek bele.
- Köszönöm - válaszol kicsit megkönnyebbülten. - Na menj enni, nemsokára megyek én is, csak szerzek ruhát. Meg lehet, benézek Jeremyékhez is.
- Rendben. - Azzal még adok egy csókot a szájára, s otthagyom. Nem eszem sokat, sem az elkövetkezendő edzés miatt nem kéne, sem azért, mert amilyen ideges kezdek lenni, tartok tőle, hogy plusz két falat után a hányinger kerülgetne. Ahogy mondtam, beleugrom a mackóba, lejelentem Ryuuichinek, hogy csak telefonon vagyok elérhető, mert kimentem futni az erdőbe, végül meglépek a Seichirou-háztól.
Ezer gondolat szabadul fel a természetet átrohanva a fejemben. Szándékosan kocogok csak, hagyom előtörni a bennem zúgolódó dolgokat, olyan utat járok be, amivel órákig elvagyok. Valójában még mindig az zavar, hogy ha alvilági területen virítok, a saját életem kockáztatom, mert apám képes szégyenlésből agyonütni, vagy arra kötelezni, hogy seppukut hajtsak végre, hogy ezzel javítsam ki a csorbát. Valójában azzal is ezt kockáztatom, hogy Yoshival vagyok, de annak kisebb a valószínűsége, hogy a fülébe jut, mivel megtettem a megfelelő lépéseket, a karrieremet és a befutott életpályámat azonban figyeli még most is.
Élni akarok. Végre boldog vagyok újra, viszontszeret az, akiért odavagyok, jól alakul a sorsom, valamilyen szinten feljebb léphetek annál, ami voltam, átveszem Teruki helyét, ha ő és Yoshi kiköltöznek a Seichirou-házból. Büszke és elégedett lehetnék, de tele vagyok félelmekkel, mert árnyék vetül az egész életemre.
2012. december 6., csütörtök
14.
Raktari
Nagyon tudatosan mondtam azt, hogy összebújunk. Így gondoltam: csókolózva, egymást simogatva, ingerelve áldozni még egy kicsit a kéjnek. Azt hiszem, Yoshi nem volt vele tisztában, mert mintha meglepődne és megpróbálná visszafogni magát, amit gyorsan letörök folyamatos csókolásával. Kicsit aggódom, hogy lerohanom, de ha őszinte akarok lenni, nem úgy ismerem őt, aki nemet mondana valamikor is az ilyesmire. Érzékenyen reagál, megremeg, felsóhajt, én pedig nem állok meg, lassan, szelíden, szerelmesen ostromlom őt, mintha magabiztos lennék, pedig még azt sem tudom, mennyiben akarok hagyatkozni Masao felbujtására. Mindenesetre nem akarom, hogy szőkém azt képzelje, csak akkor kívánom, akarom és érintem így, ha ittas vagyok. Ennek alapján meg kellene adnom magam most is, mint tegnap éjjel, miközben bennem van az is, hogy én tegyem őt újra vergődő passzívvá. Félek, ezzel csak magamnak akarom bizonyítani, amit már annyiszor hallottam, hogy nem vagyok undorító, feslett, torz vagy beteges. Nem a bizonyítás sikertelensége aggaszt, hanem az, hogy képes lennék ilyesmit tenni, talán bele is bukni, hogy magamnak megkíséreljek valamit beadni, amit évek óta nem tudok, nem bírok, egyszerűen nem megy. Tegnap is annak éreztem magam, egy riherongy cafkának, hiszen úgy viselkedtem, de az istenek sújtsanak le rám, ha azt merem hazudni itt bent, a magányomban, hogy nem élveztem. Borzalmas és fantasztikus éjszaka volt egyszerre.
Szeretek meztelenül összesimulni valakivel. Nem akárkivel persze, de ez az én esetemben biztosan nem is kétséges. Szeretem a bőr érintését, a melegét, az alatta húzódó izmok megfeszülését, az erek finom lüktetését, magát az emberi testet, melyben annak a lénye lakozik, akiért képes vagyok kivetkőzni önmagamból is, megadni teljes mértékben magam, elviselni a kínzó gondolataimat és a perzselő szerelmet. Ha tehetném, mindet kiirtanám magamból, ám nem vagyok ennyire erős, ezért újra és újra ebbe a csapdába esem, amibe most is.
Nagyon tudatosan mondtam azt, hogy összebújunk. Így gondoltam: csókolózva, egymást simogatva, ingerelve áldozni még egy kicsit a kéjnek. Azt hiszem, Yoshi nem volt vele tisztában, mert mintha meglepődne és megpróbálná visszafogni magát, amit gyorsan letörök folyamatos csókolásával. Kicsit aggódom, hogy lerohanom, de ha őszinte akarok lenni, nem úgy ismerem őt, aki nemet mondana valamikor is az ilyesmire. Érzékenyen reagál, megremeg, felsóhajt, én pedig nem állok meg, lassan, szelíden, szerelmesen ostromlom őt, mintha magabiztos lennék, pedig még azt sem tudom, mennyiben akarok hagyatkozni Masao felbujtására. Mindenesetre nem akarom, hogy szőkém azt képzelje, csak akkor kívánom, akarom és érintem így, ha ittas vagyok. Ennek alapján meg kellene adnom magam most is, mint tegnap éjjel, miközben bennem van az is, hogy én tegyem őt újra vergődő passzívvá. Félek, ezzel csak magamnak akarom bizonyítani, amit már annyiszor hallottam, hogy nem vagyok undorító, feslett, torz vagy beteges. Nem a bizonyítás sikertelensége aggaszt, hanem az, hogy képes lennék ilyesmit tenni, talán bele is bukni, hogy magamnak megkíséreljek valamit beadni, amit évek óta nem tudok, nem bírok, egyszerűen nem megy. Tegnap is annak éreztem magam, egy riherongy cafkának, hiszen úgy viselkedtem, de az istenek sújtsanak le rám, ha azt merem hazudni itt bent, a magányomban, hogy nem élveztem. Borzalmas és fantasztikus éjszaka volt egyszerre.
Szeretek meztelenül összesimulni valakivel. Nem akárkivel persze, de ez az én esetemben biztosan nem is kétséges. Szeretem a bőr érintését, a melegét, az alatta húzódó izmok megfeszülését, az erek finom lüktetését, magát az emberi testet, melyben annak a lénye lakozik, akiért képes vagyok kivetkőzni önmagamból is, megadni teljes mértékben magam, elviselni a kínzó gondolataimat és a perzselő szerelmet. Ha tehetném, mindet kiirtanám magamból, ám nem vagyok ennyire erős, ezért újra és újra ebbe a csapdába esem, amibe most is.
2012. december 5., szerda
13.
Raktari
Azt hiszem, egy órája vagyok ébren. Körülbelül annyi idő telhetett el. A gondolataim, mint a vízesés, peregtek elém, valósággal csobbantak a zavarba, ami bennem uralkodik, s ha nem tartottam volna végig attól, hogy felébresztem Yoshit, fogtam volna a fejem, hogy szét ne menjen. Nem rúgtam be, de kellően becsíptem ahhoz, hogy felszabaduljanak belőlem a mocskos, állati ösztönök és úgy dugtunk, amire nincsenek szavak. Ez-ez-ez-ez-ez... ez... Nem, még most sem tudom megfogalmazni, mit érzek... Elfogadhatatlan számomra, amit múlt éjjel tettünk. Annak szemernyi köze nincs a szerelemhez, amit Yoshimi iránt érzek. Undorítóan viselkedtem, akár egy útszéli ribanc. Azt hiszem, meggyaláztuk a kapcsolatunkat és bár számtalan alkalommal fogadtam meg, hogy nem iszom alkoholt... Nem. A holnapra még csak gondolni sem akarok. Előbb túl kell élnem a mai napot. Szembenézni magammal, na az lesz az igazán embertpróbáló. Félek. Minden pillanatára emlékszem a... kefélésünknek és... visszataszítónak érzem magam, abnormálisnak... mert valahol borzalmasan élveztem.
Lassan kikelek az ágyból. A derekam le akar szakadni, a fenekem fáj. Elnyűttnek festhetek. Kivánszorgom a nappaliba és a nadrágomból előkeresem a telefonomat. Nehezen mozgok, alig bírok, aztán mikor meglátom, hogy még csak kilenc lesz, már elfáradok. Rémesnek ítélem az állapotom, ledobom a készüléket a kanapéra, azzal otthon érezve magam elcsoszogok a fürdőig és beállok a zuhanyzóba. Jól fog esni a mosakodás. Lassan teszem meg, minden mozdulat szenvedéssel jár, s hosszan ázom a forró vízben. Kicsit fellazít, de semmit sem old meg. A tükör bepárásodott, ám mire megtörölközöm, már valamennyire látom magam, s a foltok a nyakamon és vállamon borzalmat keltenek bennem. Meg kell tapogatnom őket, hogy elhiggyem, nem a szemem káprázik, ám a valósággal való szembesülés sokkal rosszabb végeredményt hoz. Mérges leszek. Nem jogosan, ezért hamar meg is nyugszom, de a pillanatnyi érzés, hogy ezért veszekednék Yoshival, megrémít. Mi a fene történt velem? Mintha a srác a tükörben nem is én lennék. Idegen. És bárhogy is mosta magát, nem lett tiszta. Ezek a foltok a nyakán, meg a fájdalom a hátsójában bizonyítják, hogy eladta magát. Még sosem jelölt meg senki. Talán ezért érzem most magam tárgyiasítva. Úgy, mintha használtak volna.
Irtóztat a saját látványom és mivel attól, mert bámulom, nem változik semmi, megtörlöm a hajam, majd elhagyom a fürdőt. Sikeresen a kocsiban hagytam a mára készített cuccom, eszembe sem jutott, hogy behozzam. Nem mintha sok eszem és eszméletem maradt volna, mire ideértünk. A konyhából kávéillat szűrődik ki, vagyis Yoshimi már ébren van, ezért inkább összeszedem a tegnapi ruháim és azokat húzom fel. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, talán köszönnöm kellene a srácnak, s amint előkerülök immár ruhában, rám mosolyogva lépdel hozzám, majd átfog és csókot nyom a számra. Nem hagyok neki többet, elhúzódom, aztán hozzábújva, átkarolva maradok. Amíg az arcom a vállára fektetem, nem láthatja, bár biztos vagyok benne, hogy már tudja, a vidám reggel engem messzire elkerült. Amint elkezdi lassan a hátamat simogatni, biztossá is válok benne, mert idegességet, talán aggodalmat sugároznak a mozdulatai. Kicsit erősebben szorítom magamhoz, ám nem tudom, mit mondjak. Azt sem tudom, őt mi aggasztja...
- Haragszol? - kérdezi csendesen, bátortalanul.
- Zavarodott vagyok - vallom be neki. - Meg kell emésztenem...
- Mi zavart össze?
- Hát... ömhh... - Próbálok valami értelmeset kisajtolni magamból, de csak nagy levegő, valami apró hang és a levegő kifújása sikerül. Kicsit megrázkódom ettől, megrándulnak a karjaim, így mielőtt rohamom lenne, inkább felhagyok a próbálkozással és vállat vonok. - Kell idő, amíg végiggondolom - mondom meg végül ezt nyíltan.
- Elég nehéz úgy segíteni bármin is, hogy nem mondasz semmit - morogja, de inkább megbántottan, majd elenged és visszamegy a konyhába. - Mit kérsz reggelire?
- Semmit - válaszolok őt nézve. Egy pár pillanatig csupán szemlélem, ahogy csalódottan lerakja az asztalra a kávéinkat, aztán odalépdelek hozzá. - Nem tudok mit mondani, Yoshi. Néhány dologban elég... döcögős velem... - ismerem el készségesen, bocsánatkérően. - Nem ez volt az első ilyen... csak... meg kell emésztenem az egészet... mert... józanul nem úgy... - magyarázkodom egyre ügyetlenebbül, végül elhallgatok, feladom, mielőtt fatális barmot csinálok magamból. Yoshimi végül nagyot sóhajt és a karjaiba zár megint. Bújok hozzá.
- Mégis mit érzel? Mit gondolsz? Mi volt az, ami nem volt jó? Bántottalak, Tari? - bukik ki belőle az összes hirtelen eszébe jutó kérdés.
- Nem bántottál - válaszolom meg az egyetlent, amire tudom a választ. - Azt érzem, hogy el kell mennem sétálni - osztom meg vele.
- Értem - mondja, azzal azonnal elenged és hátat fordítva úgy tesz, mintha valami nagyon fontos dolga akadt volna, pedig csak molyol. Átkarolom és ráhajtom a fejem.
- Ne hibáztasd magad, jó? Nincs miért.
- De van - válaszol ennyivel, bár meg sem mozdul, inkább kicsit bújik.
- Mert miért?
- Mert uralkodnom kellett volna magamon, mert igenis bántottalak, ha nem is testileg. Pedig ez volt az, amit mindenáron el akartam kerülni.
- Ezért ne edd magad, nem bántottál. Masaoval sokszor csináltuk így... - vallom be végül, máskülönben nem valószínű, hogy le tudom venni a válláról ezt a felvett terhet, ami összenyomná. Yoshimi mozdul és a kezében lévő tányért erővel vágja bele a csapba, ahol szilánkosra törik. Ledermedek. Ez a kirohanása sokkal ijesztőbb volt, mint az, ahogy tegnap viselkedtem. Lebénít, megdöbbent.
- Ha nem bántottalak volna, most nem kellene gondolkodnod. Ha nem használom ki a helyzetet... - Nem fejezi be, kifordul az ölelésemből és kivágtat az erkélyre, majd rágyújt. A gyomromba görcs áll és ahogy hagyott, úgy beledermedek az időbe. Alig kapok levegőt, még a karom is meg-megráng, ráadásul a szédülés is elfog. Meg kellene kapaszkodnom, de mindenfele szilánkok vannak és nem szeretnék egyikbe sem belenyúlni.
Megint gyereknek érzem magam. Engedetlen rosszaságnak, aki nem bír megfelelni az elvárásoknak. Nem csínytevőnek, hanem haszontalannak. A sírás kerülget, ám tudom, hogy már felnőtt férfi vagyok és azokhoz nem méltók a könnyek, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem az önuralmamat. Nyugtatom magam, meggyőzöm, hogy nincs semmi baj, minden rendbe jön. Yoshimi is visszajön, méghozzá aggódva, én pedig meg sem bírok szólalni. Lesütöm a szemem, ám így csak azt látom meg, mennyire gyorsan pattognak az ujjaim. Ijesztő látványt nyújthatok, szőkém is szinte hozzám rohan, hogy átölelhessen. Kicsit megszorít, de nem fájdalmasan, s ebben az ölelésben jól érzem magam.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom! Szeretlek, Tari! - suttogja nyugtatóan.
- Én is téged - válaszolok nehézkesen, miközben próbálok megkapaszkodni benne. Nem megy olyan könnyen, de ahogy kicsit csillapodik a roham és a fejem a vállára tudom hajtani, legalább a hátán tudom tartani nagyjából a kezem.
- Ígérem, soha többet... - Rémület van a hangjában, aggódás és félelem, majd a kanapéhoz vezet és lehúz rá. Összebújunk, talán egymást vigasztaljuk, nyugtatjuk, nem tudom. - Nem csinálok ilyet sosem. - Beszélnem kellene... Elmondani neki sok-sok-sok mindent. Küzdök ezért magammal, mert el akarom mondani az igazat néhány dologról, de azzal a családom sározom be, ezt pedig ugyanúgy nem akarom, mint amennyire szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Percekig hallgatok, míg mérlegelek. Mindent igyekszem a pro és kontra oldalra feltenni, aztán végül hagyom, hogy a súly eldöntse, beszélek-e, vagy sem.
Beszélek. Szeretem Yoshimit és bízom benne. Sosem akarom bemutatni otthon és a tűzbe is belegyalogolnék, hogy apám a közelébe se kerüljön. Azt hiszem, nagyon sok mindent megtennék...
- Szigorban nőttem fel - szólalok meg erőtlen hangon. - Mindig azt várták el tőlem, hogy engedelmes legyek. Tanuljak jól, viselkedjek példamutatóan, érjek el az edzéseken kiemelkedő eredményeket, fogadjak szót... - sorolom csendesen. - A nagybátyám tolószékben ült és... kiabált meg csapkodott, ha dühös volt... - vallom be nehézkesen. - Kergetett meg. Mindig megálltam, mert azt kellett tennem. Apa dettó, csak előle nem futottam el sosem.
- Megvertek? - kérdez rá halkan. Sokszor kerültem meg ezt a kanyart, s most, hogy szembe kell néznem vele, görcs nyilall a gyomromba, de én vállaltam, én mentem bele, vissza pedig nem fordulok.
- Meg.
- Masao miatt is?
- Volt olyan is. - Yoshimi ráhibázott, én pedig nem akarom tagadni. Talán, ha megérti, könnyebb lesz neki.
- Azért, mert vele voltál?
- Azért, mert miatta nem voltam szófogadó.
- Nem csak erre gondoltam. Hanem hogy mennyire jóban voltatok.
- Folyamatosan próbált apám is, a nagybátyám is elválasztani tőle. Már kicsi koromtól kezdve rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat - mesélem el őszintén. - Masaoval mindent lehetett, amit otthon nem. Kaptam tőle játékokat, édességet, bolondoztunk... aludhattam nap közben, felállhattam a könyvtől, ha már nem bírtam nyugton ülni... Ő a hiperaktivitásomat is létezőnek ismerte el és rengeteg lehetőséget biztosított a számomra. Tanított olyasmit, ami nem gyereknek való, kiállt mellettem, amikor mindenki engem hibáztatott... volt, hogy kimentett olyanok alól, amit nem akartam... vagyis a kötelességeimtől egy kicsit megvont.
- Ez meg apádéknak nem tetszett - érti meg végre, én pedig megerősítésnek bólintok párat. - És miután összejöttetek?
- A helyzet elmérgesedett, noha nem azért, mert bárki tudott volna róla, azért megpróbálták volna meglincselni Masaot, második körben pedig kitagadtak volna.
- Apádék elítélik a melegeket, igaz?
- Számukra ez egy anomália. Egy aberráció. Undorítónak és mocskosnak találják. Szerintük irtani kéne a homoszexuálisokat - magyarázom el nehezen lélegezve Yoshinak, hogy mi a helyzet otthon ezzel kapcsolatban.
- Tehát nem felelsz meg az elvárásoknak, igaz?
- Az nem kifejezés. Valószínűleg mélyebbre ásnának el hátul a kertben, mint amennyire a dínók fekszenek a kőzetben, nem beszélnének rólam senkinek, mégpedig egyszerűen azért, mert szégyent hoztam a családra és egy akció során meghaltam. - Teljesen őszintén mondom ezt, viccet nem is ismerve. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha kiderülne, hogy én is olyan vagyok... Yoshimi is megdöbben, kiérezte a hangomból, hogy élve elásnának és az emlékemet is eltüntetnék, nehogy fény derüljön rá, miféle szégyenteljes torzszülött voltam én.
- Ez nem... nem lehet igaz... akkor ezért... ezért ilyen nehéz... minden? - kérdezi meg akadozva, szinte nincs is még magánál.
- Ezért - ismerem el. - Ezért van két életem és ragaszkodom mindenek felett ahhoz, hogy titokban maradjon, mi vagyok. Valószínűleg... Masaot hibáztatnák, apám pedig képes lenne megkeresni őt, hogy bosszút álljon, amiért megrontott és elferdített - teszem hozzá némi habozás után.
- Ne haragudj, de ez nem normális - mondja meg komolyan. - Ezt talán nem lenne szabad megkérdeznem... - akad is el. - Masao ezt hogy viselte el? Nem bántásból kérdezem, de neki sem lehetett könnyű.
- Kérlek, ne méltasd a családomat - kérem meg csendesen, mégis komolyan. - Nem az a természetes, hogy az ember a saját neméhez vonzódik. Ez a túl radikális elutasítás sem normális, ezt elismerem, de jogos a fekete bárány szerep engem illetően és erről nem szeretnék vitát nyitni - jelentem ki. - Masaot nem hatotta meg semmi, gőzerővel dolgozott, hogy nekem minden jó legyen. Elég nehéz volt neki, de énmiattam...
- Ezt hogy érted?
- Mint neked is...
- Mi a baj a szexszel? - Bingó. Bele a közepébe és nem is tudok rá válaszolni. Pánikba esem és nem tudok rajta uralkodni sem. Gyakorlatilag elmondtam... Bár nem teljesen. - Mitől undorító? Miért nem normális, hogy élvezzük egymást? - Fulladok. Szerencsére ülök, ezért összeesni nem fogok, s noha a tegnapi szédület a mostani szédüléshez képest semmi sem volt, most mégsem kapaszkodom, csupán leszegem a fejem és becsukom a szemeimet. A karom néha akkorát rándul, hogy a testem is mozdul tőle, Yoshi pedig simogatni kezd, hogy megnyugtasson.
- Ez az... amiről nem... beszélek...
- Szerintem Jeremyvel kéne erről beszélned, fokozatosan nyitva - mondja meg őszintén a véleményét.
- Soha! - vágom rá olyan határozottan, amennyire csak ki bírom nyögni ezt a szót. - Erről tud Masao és pont! Neked megpróbálom elmakogni, ha akarod tudni, de másnak nem. Főleg nem Jeremynek.
- Pedig nála könnyebben kevesen kezelik ezt a témát annak ellenére, hogy évekig erőszakolták és kihasználták - válaszol nyíltan. - Amúgy meg nem hülye, sok mindenre rájött magától is. Többek között arra, hogy Dayki beléd van esve... vagyis inkább sejti.
- Sejtettem, hogy rá fog jönni, de nem kívánok erről beszélni vele - mondom ki egyenesen. - A... arról meg egyszerűen azért nem, mert Masao szeretője. A sztori szorosan kapcsolódik hozzá.
- Nem értem, miért számít, hogy Masao szeretője - vallja be őszintén. - Nem fog beszélni veled róla, eszében sincs.
- Nem akarom, hogy tudjon dolgokat és Masao sem díjazná - magyarázom ennyivel.
- Te tudod - hagyja ennyiben. Nem, mégsem mondom el. Ezt nem. - Csak... váltsuk ki a szexet mással - mondja ki végül.
- Ezt hogy érted?
- Másképpen is lehetünk együtt, biztos van olyan módja a dolognak, amitől te sem húzódzkodsz.
- Van.
- Hm? - Kérdőn néz rám, valószínűleg ennél kicsit több választ várt, mire kínosan megvonom a szám.
- Kézzel egymásnak... - motyogom.
- Rendben - egyezik bele csendesen, bár elgondolkodva, majd végül felsóhajt, de nem részletezi tovább. Rengeteg minden megfordul a fejemben, például, hogy alternatívaként még mindig tarthat egy készséges szeretőt, vagy hogy ezt hosszútávon nem fogja tudni elviselni, esetleg csak nem mer leszólni, azonban most túl nehéz ez a helyzet, hogy rákérdezzek bármire is. Inkább kibontakozom az összebújásból és felkelek a kanapéról.
- Elmegyek sétálni és megpróbálok találkozni Masaoval is - jelentem be.
- Menj - enged el ennyivel. Látom rajta, hogy mondana még valamit, de aztán végül csak megrázza a fejét. - Ide visszajössz még? Este dolgozom.
- Tudom és csak pár órát terveztem kimaradni. Vagy már ne jöjjek? - kérdezem meg.
- Szeretném, ha visszajönnél - vallja be komolyan. - Ne vigyelek el, biztos?
- Nem kell, most jól fog esni a séta. Lehet, hogy már egy óra múlva itt vagyok, mert Masao nem ér rá - teszem hozzá.
- Rendben van. - Ezután feláll és elindul a konyha felé.
- Yoshi - szólítom meg, remélve, hogy ezzel megállítom. Megáll, így folytatom. - Biztos, hogy nem akarod elmondani, amiket csak gondoltál? - kérdezem meg tőle.
- Csak... - Lesüti a szemét és a padlót kezdi nézni. - Mikor lesz eleged abból, hogy kérdezek... Hogy mikor telik be nálad a pohár, mert kívánlak... Hogy mikor unod ezt az egészet meg...
- Éveket vártam arra, hogy veled lehessek és nem fogom könnyen feladni. Igyekszem változni, de nem tudom megígérni, hogy valaha is megfelelő leszek a számodra, ám amíg kérdezel, addig tudom, hogy érdekel ez a kapcsolat, ezért törekedni fogok arra, hogy válaszolni bírjak - felelek őszintén.
- A francba is! - tör ki belőle és két lépessel terem előttem, hogy magához öleljen. A fejét a nyakamhoz fúrja, én pedig átfogom Yoshit és megsimogatom a hátát. - Te vagy a tökéletes nekem. A szex sosem lehet fontosabb nálad. - Felsóhajtok, majd belecsókolok a nyakába.
- Néha én is akarom... néha nagyon... Az másodlagos, hogy ugyanazt gondolom, mint az apám és a nagybátyám... Annak ellenére sem kényszerítettem bele magam házasságba és gyerekvállalásba, és annak ellenére is veled akarok lenni. - Nem tudom, hogy meg akarom-e nyugtatni, vagy csupán őszinte akarok-e lenni hozzá. Mindkettő.
- Csak félek, nagyon félek, hogy egyszer erőszak lesz, vagy annak fogod érezni - vallja be és a könnyeivel küzd. Attól a lehetőségtől, hogy egyszer erőszakos lesz velem, nem kicsit riadok meg, ám megszólal bennem a racionalitás is szerencsére.
- Testőr vagyok, meg tudom védeni magam, ezáltal nem fogsz tudni erőszakot elkövetni rajtam és nem lesz miért annak megélnem. Ne fojts el semmit, mert az nem jó - kérem szelídebben, mint amilyen határozottsággal az előbbit kijelentettem. Volt bennem dac is, talán büszkeség, de már elcsitult. - Amíg, ha nehezen is, de meg tudunk beszélni mindent, nem lesz baj.
- Igyekszem - válaszol komolyan. - Üdvözlöm Masaot! - vált végül. - Nagyon vigyázz magadra és... - Egy pillanatra elenged, hogy a szekrényhez lépve vegye elő a pótkulcsot. - Ezt vidd magaddal, ha netán elaludnék. Várlak - jelenti ki és elmosolyodik végül, búcsúzóul pedig csókot nyom a számra.
- Kösz - mondom szeppenten, s a kulcsot a zsebembe csúsztatom. Még megszárítom rendesen a hajam, meg elteszem a telefonom, pulcsit húzok és kérek kölcsön egy kabátot, azzal megindulok.
Azt hiszem, egy órája vagyok ébren. Körülbelül annyi idő telhetett el. A gondolataim, mint a vízesés, peregtek elém, valósággal csobbantak a zavarba, ami bennem uralkodik, s ha nem tartottam volna végig attól, hogy felébresztem Yoshit, fogtam volna a fejem, hogy szét ne menjen. Nem rúgtam be, de kellően becsíptem ahhoz, hogy felszabaduljanak belőlem a mocskos, állati ösztönök és úgy dugtunk, amire nincsenek szavak. Ez-ez-ez-ez-ez... ez... Nem, még most sem tudom megfogalmazni, mit érzek... Elfogadhatatlan számomra, amit múlt éjjel tettünk. Annak szemernyi köze nincs a szerelemhez, amit Yoshimi iránt érzek. Undorítóan viselkedtem, akár egy útszéli ribanc. Azt hiszem, meggyaláztuk a kapcsolatunkat és bár számtalan alkalommal fogadtam meg, hogy nem iszom alkoholt... Nem. A holnapra még csak gondolni sem akarok. Előbb túl kell élnem a mai napot. Szembenézni magammal, na az lesz az igazán embertpróbáló. Félek. Minden pillanatára emlékszem a... kefélésünknek és... visszataszítónak érzem magam, abnormálisnak... mert valahol borzalmasan élveztem.
Lassan kikelek az ágyból. A derekam le akar szakadni, a fenekem fáj. Elnyűttnek festhetek. Kivánszorgom a nappaliba és a nadrágomból előkeresem a telefonomat. Nehezen mozgok, alig bírok, aztán mikor meglátom, hogy még csak kilenc lesz, már elfáradok. Rémesnek ítélem az állapotom, ledobom a készüléket a kanapéra, azzal otthon érezve magam elcsoszogok a fürdőig és beállok a zuhanyzóba. Jól fog esni a mosakodás. Lassan teszem meg, minden mozdulat szenvedéssel jár, s hosszan ázom a forró vízben. Kicsit fellazít, de semmit sem old meg. A tükör bepárásodott, ám mire megtörölközöm, már valamennyire látom magam, s a foltok a nyakamon és vállamon borzalmat keltenek bennem. Meg kell tapogatnom őket, hogy elhiggyem, nem a szemem káprázik, ám a valósággal való szembesülés sokkal rosszabb végeredményt hoz. Mérges leszek. Nem jogosan, ezért hamar meg is nyugszom, de a pillanatnyi érzés, hogy ezért veszekednék Yoshival, megrémít. Mi a fene történt velem? Mintha a srác a tükörben nem is én lennék. Idegen. És bárhogy is mosta magát, nem lett tiszta. Ezek a foltok a nyakán, meg a fájdalom a hátsójában bizonyítják, hogy eladta magát. Még sosem jelölt meg senki. Talán ezért érzem most magam tárgyiasítva. Úgy, mintha használtak volna.
Irtóztat a saját látványom és mivel attól, mert bámulom, nem változik semmi, megtörlöm a hajam, majd elhagyom a fürdőt. Sikeresen a kocsiban hagytam a mára készített cuccom, eszembe sem jutott, hogy behozzam. Nem mintha sok eszem és eszméletem maradt volna, mire ideértünk. A konyhából kávéillat szűrődik ki, vagyis Yoshimi már ébren van, ezért inkább összeszedem a tegnapi ruháim és azokat húzom fel. Fogalmam sincs, mihez kezdjek, talán köszönnöm kellene a srácnak, s amint előkerülök immár ruhában, rám mosolyogva lépdel hozzám, majd átfog és csókot nyom a számra. Nem hagyok neki többet, elhúzódom, aztán hozzábújva, átkarolva maradok. Amíg az arcom a vállára fektetem, nem láthatja, bár biztos vagyok benne, hogy már tudja, a vidám reggel engem messzire elkerült. Amint elkezdi lassan a hátamat simogatni, biztossá is válok benne, mert idegességet, talán aggodalmat sugároznak a mozdulatai. Kicsit erősebben szorítom magamhoz, ám nem tudom, mit mondjak. Azt sem tudom, őt mi aggasztja...
- Haragszol? - kérdezi csendesen, bátortalanul.
- Zavarodott vagyok - vallom be neki. - Meg kell emésztenem...
- Mi zavart össze?
- Hát... ömhh... - Próbálok valami értelmeset kisajtolni magamból, de csak nagy levegő, valami apró hang és a levegő kifújása sikerül. Kicsit megrázkódom ettől, megrándulnak a karjaim, így mielőtt rohamom lenne, inkább felhagyok a próbálkozással és vállat vonok. - Kell idő, amíg végiggondolom - mondom meg végül ezt nyíltan.
- Elég nehéz úgy segíteni bármin is, hogy nem mondasz semmit - morogja, de inkább megbántottan, majd elenged és visszamegy a konyhába. - Mit kérsz reggelire?
- Semmit - válaszolok őt nézve. Egy pár pillanatig csupán szemlélem, ahogy csalódottan lerakja az asztalra a kávéinkat, aztán odalépdelek hozzá. - Nem tudok mit mondani, Yoshi. Néhány dologban elég... döcögős velem... - ismerem el készségesen, bocsánatkérően. - Nem ez volt az első ilyen... csak... meg kell emésztenem az egészet... mert... józanul nem úgy... - magyarázkodom egyre ügyetlenebbül, végül elhallgatok, feladom, mielőtt fatális barmot csinálok magamból. Yoshimi végül nagyot sóhajt és a karjaiba zár megint. Bújok hozzá.
- Mégis mit érzel? Mit gondolsz? Mi volt az, ami nem volt jó? Bántottalak, Tari? - bukik ki belőle az összes hirtelen eszébe jutó kérdés.
- Nem bántottál - válaszolom meg az egyetlent, amire tudom a választ. - Azt érzem, hogy el kell mennem sétálni - osztom meg vele.
- Értem - mondja, azzal azonnal elenged és hátat fordítva úgy tesz, mintha valami nagyon fontos dolga akadt volna, pedig csak molyol. Átkarolom és ráhajtom a fejem.
- Ne hibáztasd magad, jó? Nincs miért.
- De van - válaszol ennyivel, bár meg sem mozdul, inkább kicsit bújik.
- Mert miért?
- Mert uralkodnom kellett volna magamon, mert igenis bántottalak, ha nem is testileg. Pedig ez volt az, amit mindenáron el akartam kerülni.
- Ezért ne edd magad, nem bántottál. Masaoval sokszor csináltuk így... - vallom be végül, máskülönben nem valószínű, hogy le tudom venni a válláról ezt a felvett terhet, ami összenyomná. Yoshimi mozdul és a kezében lévő tányért erővel vágja bele a csapba, ahol szilánkosra törik. Ledermedek. Ez a kirohanása sokkal ijesztőbb volt, mint az, ahogy tegnap viselkedtem. Lebénít, megdöbbent.
- Ha nem bántottalak volna, most nem kellene gondolkodnod. Ha nem használom ki a helyzetet... - Nem fejezi be, kifordul az ölelésemből és kivágtat az erkélyre, majd rágyújt. A gyomromba görcs áll és ahogy hagyott, úgy beledermedek az időbe. Alig kapok levegőt, még a karom is meg-megráng, ráadásul a szédülés is elfog. Meg kellene kapaszkodnom, de mindenfele szilánkok vannak és nem szeretnék egyikbe sem belenyúlni.
Megint gyereknek érzem magam. Engedetlen rosszaságnak, aki nem bír megfelelni az elvárásoknak. Nem csínytevőnek, hanem haszontalannak. A sírás kerülget, ám tudom, hogy már felnőtt férfi vagyok és azokhoz nem méltók a könnyek, így minden erőmmel azon vagyok, hogy megőrizzem az önuralmamat. Nyugtatom magam, meggyőzöm, hogy nincs semmi baj, minden rendbe jön. Yoshimi is visszajön, méghozzá aggódva, én pedig meg sem bírok szólalni. Lesütöm a szemem, ám így csak azt látom meg, mennyire gyorsan pattognak az ujjaim. Ijesztő látványt nyújthatok, szőkém is szinte hozzám rohan, hogy átölelhessen. Kicsit megszorít, de nem fájdalmasan, s ebben az ölelésben jól érzem magam.
- Ne haragudj, nagyon sajnálom! Szeretlek, Tari! - suttogja nyugtatóan.
- Én is téged - válaszolok nehézkesen, miközben próbálok megkapaszkodni benne. Nem megy olyan könnyen, de ahogy kicsit csillapodik a roham és a fejem a vállára tudom hajtani, legalább a hátán tudom tartani nagyjából a kezem.
- Ígérem, soha többet... - Rémület van a hangjában, aggódás és félelem, majd a kanapéhoz vezet és lehúz rá. Összebújunk, talán egymást vigasztaljuk, nyugtatjuk, nem tudom. - Nem csinálok ilyet sosem. - Beszélnem kellene... Elmondani neki sok-sok-sok mindent. Küzdök ezért magammal, mert el akarom mondani az igazat néhány dologról, de azzal a családom sározom be, ezt pedig ugyanúgy nem akarom, mint amennyire szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Percekig hallgatok, míg mérlegelek. Mindent igyekszem a pro és kontra oldalra feltenni, aztán végül hagyom, hogy a súly eldöntse, beszélek-e, vagy sem.
Beszélek. Szeretem Yoshimit és bízom benne. Sosem akarom bemutatni otthon és a tűzbe is belegyalogolnék, hogy apám a közelébe se kerüljön. Azt hiszem, nagyon sok mindent megtennék...
- Szigorban nőttem fel - szólalok meg erőtlen hangon. - Mindig azt várták el tőlem, hogy engedelmes legyek. Tanuljak jól, viselkedjek példamutatóan, érjek el az edzéseken kiemelkedő eredményeket, fogadjak szót... - sorolom csendesen. - A nagybátyám tolószékben ült és... kiabált meg csapkodott, ha dühös volt... - vallom be nehézkesen. - Kergetett meg. Mindig megálltam, mert azt kellett tennem. Apa dettó, csak előle nem futottam el sosem.
- Megvertek? - kérdez rá halkan. Sokszor kerültem meg ezt a kanyart, s most, hogy szembe kell néznem vele, görcs nyilall a gyomromba, de én vállaltam, én mentem bele, vissza pedig nem fordulok.
- Meg.
- Masao miatt is?
- Volt olyan is. - Yoshimi ráhibázott, én pedig nem akarom tagadni. Talán, ha megérti, könnyebb lesz neki.
- Azért, mert vele voltál?
- Azért, mert miatta nem voltam szófogadó.
- Nem csak erre gondoltam. Hanem hogy mennyire jóban voltatok.
- Folyamatosan próbált apám is, a nagybátyám is elválasztani tőle. Már kicsi koromtól kezdve rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat - mesélem el őszintén. - Masaoval mindent lehetett, amit otthon nem. Kaptam tőle játékokat, édességet, bolondoztunk... aludhattam nap közben, felállhattam a könyvtől, ha már nem bírtam nyugton ülni... Ő a hiperaktivitásomat is létezőnek ismerte el és rengeteg lehetőséget biztosított a számomra. Tanított olyasmit, ami nem gyereknek való, kiállt mellettem, amikor mindenki engem hibáztatott... volt, hogy kimentett olyanok alól, amit nem akartam... vagyis a kötelességeimtől egy kicsit megvont.
- Ez meg apádéknak nem tetszett - érti meg végre, én pedig megerősítésnek bólintok párat. - És miután összejöttetek?
- A helyzet elmérgesedett, noha nem azért, mert bárki tudott volna róla, azért megpróbálták volna meglincselni Masaot, második körben pedig kitagadtak volna.
- Apádék elítélik a melegeket, igaz?
- Számukra ez egy anomália. Egy aberráció. Undorítónak és mocskosnak találják. Szerintük irtani kéne a homoszexuálisokat - magyarázom el nehezen lélegezve Yoshinak, hogy mi a helyzet otthon ezzel kapcsolatban.
- Tehát nem felelsz meg az elvárásoknak, igaz?
- Az nem kifejezés. Valószínűleg mélyebbre ásnának el hátul a kertben, mint amennyire a dínók fekszenek a kőzetben, nem beszélnének rólam senkinek, mégpedig egyszerűen azért, mert szégyent hoztam a családra és egy akció során meghaltam. - Teljesen őszintén mondom ezt, viccet nem is ismerve. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha kiderülne, hogy én is olyan vagyok... Yoshimi is megdöbben, kiérezte a hangomból, hogy élve elásnának és az emlékemet is eltüntetnék, nehogy fény derüljön rá, miféle szégyenteljes torzszülött voltam én.
- Ez nem... nem lehet igaz... akkor ezért... ezért ilyen nehéz... minden? - kérdezi meg akadozva, szinte nincs is még magánál.
- Ezért - ismerem el. - Ezért van két életem és ragaszkodom mindenek felett ahhoz, hogy titokban maradjon, mi vagyok. Valószínűleg... Masaot hibáztatnák, apám pedig képes lenne megkeresni őt, hogy bosszút álljon, amiért megrontott és elferdített - teszem hozzá némi habozás után.
- Ne haragudj, de ez nem normális - mondja meg komolyan. - Ezt talán nem lenne szabad megkérdeznem... - akad is el. - Masao ezt hogy viselte el? Nem bántásból kérdezem, de neki sem lehetett könnyű.
- Kérlek, ne méltasd a családomat - kérem meg csendesen, mégis komolyan. - Nem az a természetes, hogy az ember a saját neméhez vonzódik. Ez a túl radikális elutasítás sem normális, ezt elismerem, de jogos a fekete bárány szerep engem illetően és erről nem szeretnék vitát nyitni - jelentem ki. - Masaot nem hatotta meg semmi, gőzerővel dolgozott, hogy nekem minden jó legyen. Elég nehéz volt neki, de énmiattam...
- Ezt hogy érted?
- Mint neked is...
- Mi a baj a szexszel? - Bingó. Bele a közepébe és nem is tudok rá válaszolni. Pánikba esem és nem tudok rajta uralkodni sem. Gyakorlatilag elmondtam... Bár nem teljesen. - Mitől undorító? Miért nem normális, hogy élvezzük egymást? - Fulladok. Szerencsére ülök, ezért összeesni nem fogok, s noha a tegnapi szédület a mostani szédüléshez képest semmi sem volt, most mégsem kapaszkodom, csupán leszegem a fejem és becsukom a szemeimet. A karom néha akkorát rándul, hogy a testem is mozdul tőle, Yoshi pedig simogatni kezd, hogy megnyugtasson.
- Ez az... amiről nem... beszélek...
- Szerintem Jeremyvel kéne erről beszélned, fokozatosan nyitva - mondja meg őszintén a véleményét.
- Soha! - vágom rá olyan határozottan, amennyire csak ki bírom nyögni ezt a szót. - Erről tud Masao és pont! Neked megpróbálom elmakogni, ha akarod tudni, de másnak nem. Főleg nem Jeremynek.
- Pedig nála könnyebben kevesen kezelik ezt a témát annak ellenére, hogy évekig erőszakolták és kihasználták - válaszol nyíltan. - Amúgy meg nem hülye, sok mindenre rájött magától is. Többek között arra, hogy Dayki beléd van esve... vagyis inkább sejti.
- Sejtettem, hogy rá fog jönni, de nem kívánok erről beszélni vele - mondom ki egyenesen. - A... arról meg egyszerűen azért nem, mert Masao szeretője. A sztori szorosan kapcsolódik hozzá.
- Nem értem, miért számít, hogy Masao szeretője - vallja be őszintén. - Nem fog beszélni veled róla, eszében sincs.
- Nem akarom, hogy tudjon dolgokat és Masao sem díjazná - magyarázom ennyivel.
- Te tudod - hagyja ennyiben. Nem, mégsem mondom el. Ezt nem. - Csak... váltsuk ki a szexet mással - mondja ki végül.
- Ezt hogy érted?
- Másképpen is lehetünk együtt, biztos van olyan módja a dolognak, amitől te sem húzódzkodsz.
- Van.
- Hm? - Kérdőn néz rám, valószínűleg ennél kicsit több választ várt, mire kínosan megvonom a szám.
- Kézzel egymásnak... - motyogom.
- Rendben - egyezik bele csendesen, bár elgondolkodva, majd végül felsóhajt, de nem részletezi tovább. Rengeteg minden megfordul a fejemben, például, hogy alternatívaként még mindig tarthat egy készséges szeretőt, vagy hogy ezt hosszútávon nem fogja tudni elviselni, esetleg csak nem mer leszólni, azonban most túl nehéz ez a helyzet, hogy rákérdezzek bármire is. Inkább kibontakozom az összebújásból és felkelek a kanapéról.
- Elmegyek sétálni és megpróbálok találkozni Masaoval is - jelentem be.
- Menj - enged el ennyivel. Látom rajta, hogy mondana még valamit, de aztán végül csak megrázza a fejét. - Ide visszajössz még? Este dolgozom.
- Tudom és csak pár órát terveztem kimaradni. Vagy már ne jöjjek? - kérdezem meg.
- Szeretném, ha visszajönnél - vallja be komolyan. - Ne vigyelek el, biztos?
- Nem kell, most jól fog esni a séta. Lehet, hogy már egy óra múlva itt vagyok, mert Masao nem ér rá - teszem hozzá.
- Rendben van. - Ezután feláll és elindul a konyha felé.
- Yoshi - szólítom meg, remélve, hogy ezzel megállítom. Megáll, így folytatom. - Biztos, hogy nem akarod elmondani, amiket csak gondoltál? - kérdezem meg tőle.
- Csak... - Lesüti a szemét és a padlót kezdi nézni. - Mikor lesz eleged abból, hogy kérdezek... Hogy mikor telik be nálad a pohár, mert kívánlak... Hogy mikor unod ezt az egészet meg...
- Éveket vártam arra, hogy veled lehessek és nem fogom könnyen feladni. Igyekszem változni, de nem tudom megígérni, hogy valaha is megfelelő leszek a számodra, ám amíg kérdezel, addig tudom, hogy érdekel ez a kapcsolat, ezért törekedni fogok arra, hogy válaszolni bírjak - felelek őszintén.
- A francba is! - tör ki belőle és két lépessel terem előttem, hogy magához öleljen. A fejét a nyakamhoz fúrja, én pedig átfogom Yoshit és megsimogatom a hátát. - Te vagy a tökéletes nekem. A szex sosem lehet fontosabb nálad. - Felsóhajtok, majd belecsókolok a nyakába.
- Néha én is akarom... néha nagyon... Az másodlagos, hogy ugyanazt gondolom, mint az apám és a nagybátyám... Annak ellenére sem kényszerítettem bele magam házasságba és gyerekvállalásba, és annak ellenére is veled akarok lenni. - Nem tudom, hogy meg akarom-e nyugtatni, vagy csupán őszinte akarok-e lenni hozzá. Mindkettő.
- Csak félek, nagyon félek, hogy egyszer erőszak lesz, vagy annak fogod érezni - vallja be és a könnyeivel küzd. Attól a lehetőségtől, hogy egyszer erőszakos lesz velem, nem kicsit riadok meg, ám megszólal bennem a racionalitás is szerencsére.
- Testőr vagyok, meg tudom védeni magam, ezáltal nem fogsz tudni erőszakot elkövetni rajtam és nem lesz miért annak megélnem. Ne fojts el semmit, mert az nem jó - kérem szelídebben, mint amilyen határozottsággal az előbbit kijelentettem. Volt bennem dac is, talán büszkeség, de már elcsitult. - Amíg, ha nehezen is, de meg tudunk beszélni mindent, nem lesz baj.
- Igyekszem - válaszol komolyan. - Üdvözlöm Masaot! - vált végül. - Nagyon vigyázz magadra és... - Egy pillanatra elenged, hogy a szekrényhez lépve vegye elő a pótkulcsot. - Ezt vidd magaddal, ha netán elaludnék. Várlak - jelenti ki és elmosolyodik végül, búcsúzóul pedig csókot nyom a számra.
- Kösz - mondom szeppenten, s a kulcsot a zsebembe csúsztatom. Még megszárítom rendesen a hajam, meg elteszem a telefonom, pulcsit húzok és kérek kölcsön egy kabátot, azzal megindulok.
12.
Raktari
Szörnyen érzem magam. Hogy tudok akaratlanul is ennyi fájdalmat okozni? És Dayki miért csinálja ugyanazt, amit én? Miért nem volt neki elég az a pofozkodás, amikor is torkom szakadtából üvöltöttem a szemébe, hogy nagyon szeretem, de másba vagyok szerelmes és amíg csak hajszálnyi reményem is marad, hogy egyszer észrevesz és viszonozza az érzéseimet, kapaszkodom ebbe az érzésbe? Megtapasztalta, milyen vagyok, nagyrészt képtelen a testi szerelemre és esküdözött, hogy segít, de valójában csak meg akart változtatni, azt hiszem. Sosem ment másképp, mindig ilyen voltam. Ha Masaonak nem sikerült, akkor az már úgy marad a halálomig, ebben biztos vagyok. De a fenébe is...! Szeretném, ha Dayki túllépne rajtam, de ő nem akar. Nem azért, mert reméli, egyszer viszont fogom szeretni, hanem mert más szerinte nem érdemli meg a szerelmét. Csak ezzel az a bajom, hogy én sem. Mai napig úgy érzem, kihasználtam az érzéseit. Nem akartam, de végül feladtam a harcot. Szükségem volt a szerelemre, még viszonoztam is arra a rövid időre, hogy aztán ráébredjek, a hiány szörnyű dolgokra bírja sarkallni az ember. Azóta másodjára is ebbe a csapdába estem, ám csupán egy vesztese volt igazán az egésznek: Jeremy. Olyan, mintha elvettem volna tőle Yoshimit. Tudom, hogy nem, tudom, hogy... de azt is, hogy ha én akkor megálljt bírok parancsolni magamnak és otthagyom őket a francba, nem lett volna közöm a szakításukhoz. Bátrabban tudnék tükörbe nézni, annak a vádnak a hiányában, hogy fájdalmat okoztam a kölyöknek. Ugyanúgy, ahogy évek óta Masaonak és Daykinak is. Sőt... korábban még Taonak is.
Miért jár ennyi fájdalommal a létezésem?
Úgy érzem, nem felelek meg annak, aminek kellene. Semmi bajom a melegekkel, csak nekem nem kéne annak lennem! Szeretném a srácokat akkor is, ha nem vonzódnék a saját nememhez, mert őket nem tudnám nem szeretni, de sokkal kevesebb kínt okoznék másoknak. Az apám és a nagybátyám is elégedett lenne velem, ha már házas, családos ember lennék, Jeremy is maradhatott volna boldogságban Yoshival, segítettem volna a szőke testőrnek túljutni a kölyök hülyeségein, jobb barátja lehetnék Terukinak és még számtalan percig sorolhatnám. De minek? Egy mocskos buzi maradok akkor is.
Ellövöm a csikket, majd bemegyek. Újra tisztáztam magamban, amit már ezerszer. Yoshi valószínűleg látja rajtam, hogy nincs jó kedvem, ahogy Chiaki is, de bizonyára Daykinak tulajdonítják. Yajiro vet még rám egy pillantást, hátha megmondom, mi lelte a dobost, vagy én pár perc bentlét után miért mentem ki egy cigire, amit Yoshitól kaptam, ám magyarázkodás helyett inkább bekapcsolódom a beszélgetésbe. Ichiro barátságos, úgy fest, tényleg csak egy olyan társaság hiányzott neki, mint mi. Szívesen beszélget vele a csapat, noha az előbbi miatt aggodalom látszik rajta, meg még mindig nem sikerült teljesen feloldódnia. Nem baj, még nem hagyta faképnél a társaságot, ami jó jel. Jobban bírja a kiképzést, mint hajdanán én. Végül Tao is megjelenik, ám Jeremy nélkül és valósággal a nyakamba borul sírni. Megijeszt, mert nem jellemző rá ilyen kiborulás nyilvánosan, ugyanakkor van sejtésem, mi történt. Jeremy remekül ért a kérdésekhez, ezért arra tippelek, sikerült megbolygatnia Tao lelkét. Talán jó is, hiszen a srác még nem igazán jutott el oda, hogy kiadja magából a szakítás fájdalmát. Részegen sikerült zokognia valamennyit, ám elnyomta az álom, Dayki meg nem kérdezgette, nem firtatott semmit, másnap túljuttatta a másnaposságon, aztán hazaküldte.
Azonnal simogatni is kezdem a fejét, meg amíg elérem, a hátát, miután megszabadultam az alkoholos kólámtól, ami azóta, hogy kikértem, felvizesedett a megolvadt jégtől, végül a fiú felé fordulok és karjaimba zárom. Chiaki és Yajiro is vigasztalni kezdi, Yoshimi pedig a kölyköt keresi meg, mert ismeri, tudja, hogy most kiakad és mindjárt magát kezdi hibáztatni. Úgy fest, ez egy ilyen nap és Ichiro mély betekintést nyer abba, mennyire mély kapcsolatot is vagyunk képesek ápolni egymással. Remélem, a következő alkalommal is eljön és kap ízelítőt a vidám bandából is.
Tao lassan megnyugszik, végül kénytelen voltam felállni és rendesen magamhoz fogni, ő pedig segélykérőn kapaszkodik belém azóta is. Nem tudok mit tenni vele, csak mellette lehetek, mert az, amit érez, tőlem független. De ha függne is tőlem, akkor sem. Elmotyogja, mennyire fáj neki, hogy szeretne Gakuchi után menni, de akkor itt kéne hagynia az egyetemet meg minket, utóbbira pedig képtelen. Fél feladni azt, amit már megszerzett, elhagyni a családját, amit teljesen meg is értek. Sajnálom, hogy ennyire szenved, ahogy a többiek is, de senki sem tud érte tenni semmit. Végül megtörli a szemeit, kifújja az orrát és bocsánatot kér. Hátra akar vonulni az egyik boxba, de nem engedem, annak nem lenne jó vége, inkább felajánlom neki a Chevrolet nyugalmát, noha nem az enyém a kocsi, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy beülhet megnyugodni. Kiviszem végül és odaballagok Yoshimihez, meg az őt ölelő kölyökhöz. Megsimogatom Jeremy fejét, ajkaim pedig szelíd mosolyra húzódnak.
- Beülhet Tao kicsit a kocsidba? - kérdezem meg halkan a testőrt. - Egyedül akar lenni, hátra meg nem engedem, mert abból garantáltan gond lesz - osztom meg vele.
- Persze - válaszolja, s benyúl bal zsebébe és kihalássza a kocsikulcsot, miközben még mindig Jeremy hátát simogatja, a kölyök meg mintha még kisebbre igyekszik összehúzni magát, pedig nem hiszem, hogy oka van rá. - Tessék.
- Kösz. - Otthagyom őket, Taot pedig beültetem. Nem akar zenét, de a fűtés szükséges, ezért benne hagyom a kocsiban a kulcsot. Most szüksége van a srácnak egy kis időre, lehet, hogy sír még egy keveset, így kerítek elő neki zsebkendőt, felajánlom, hogy csak megcsörget és visszahívom, kijövök szívesen, majd magára hagyom. Tudom, hogy enélkül leinná magát megint, aztán kidőlne, amit nem akarunk. Se ő, se én. Kínosan érezné magát, mi pedig szívesen hazafuvarozzuk szerintem, csak a szülei nem fogják díjazni, ha olyan állapotban adom le megint a kölyköt, Daykinak meg ugyancsak jobb most egyedül. Visszamegyek Yoshihoz és Jeremyhez, majd megint megsimogatom a kölyök fejét. Bár a testőr jól boldogul a megnyugtatásával, kicsit besegítek neki, mert szeretnék egy picit vele lenni. Aztán, mivel nem tudok mit mondani, visszamegyek a többiekhez, amúgy is kockára fagytam ennyi idő alatt pólóban.
Leülök a társasághoz és ismét becsatlakozom a beszélgetésbe. Nem ejtünk szót Taoról, Chiaki átveszi az irányítást és remekül felhozza a hangulatot, míg Yoshimi és a szemét papírzsepivel törölgető kölyök fel nem tűnik.
- Kiosztottátok? - kérdezi meg riadtan Yajiro.
- Dehogy! Szerintem csak megijesztette Tao kirohanása - válaszolok neki. A testőr visszakíséri hátánál fogva terelve a srácot közénk, ő pedig kicsire próbálja magát összehúzni, még a tartása is megrogy. Yajiro barátságosan megdörgöli a vállát, Chiaki pedig feláll az asztaltól.
- Ki mit kér? - kérdezi meg.
- Én egy kólát - mosolyog rá Yoshimi.
- Semmit - hebegi szinte Jeremy. Szerintem nem érti, mi történt, legalábbis nekem erősen úgy fest az ábrázata.
- A kóla jó lesz nekem is - válaszolom. Yajiro a Tequila Sunrise mellett dönt, én pedig megkapaszkodom a mellettem ülő szőke karjában, s áthajolok mögötte, hogy megdörgölhessem én is Jeremy vállát. - Miért sírtál? - kérdezem meg tőle halkan.
- Én meg segítek neked - ajánlja fel Ichiro és már pattan is fel, hogy elkísérje a srácot. Chiaki örömmel veszi és a pultig is szóval tartja.
- Nem akartam bántani Taot - suttogja.
- Nem bántottad, esedékes volt neki egy kiborulás. Pár hete szakítottak valakivel, akivel jól megvoltak, szerették egymást, csak a srác olyan lehetőséget kapott, amit baromság lett volna visszautasítania, Tao meg még nagyon tartotta magát - árulom el neki.
- Elmesélte, legalábbis egy részét. De a többiek sem haragszanak?
- Nem hát. Igazából én örülök, hogy sikerült kibillenteni, mert így lehetőséget kapott kibőgni magát - ismerem be, közben pedig egészen óvatosan hozzásimulok Yoshimihez, aki erre úgy fordul, hogy meg tudjon támasztani, s összesimulhassunk.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha lassan hazamegyek - állapítja meg a srác.
- Ahogy gondolod. Nem akarnál táncolni egy kicsit még? - Ezen persze elgondolkodik, aztán aprót bólint.
- De igen. De... biztosan nincs gáz?
- Biztosan. - Chiaki és Ichiro is visszatérnek, majd kiosztják a hozott italokat. Visszahúzódom rendesen a székre, s iszom a kólámból. Furcsa, hogy nincs itt Dayki és Tao, de igyekszem túllendülni ezen. Úgy látom, a kölyök nem kér semmit-je addig tartott, míg meg nem kívánta Yoshimi kóláját. Felnéz rá kérdőn, majd mikor engedélyt kap inni belőle, megteszi. - Tánc? - kérdezem meg végül, miután a poharam fél tartalmát elpusztítottam.
- Nekem jöhet - vigyorodik el Yoshi és Ichiro is bólogat, Jeremy meg halványan elmosolyodik.
- Most ültem le - morogja heccelve Chiaki, de már pattan is fel és anélkül, hogy megvárná Yajiro válaszát, felhúzza a székről és a tánctér felé kezdi vonszolni. Az állatbarát tetteti, hogy nem akar vele menni, szabadulni próbál, ám aztán játékosan összesimulnak és mint két kölyökállat, ugratni kezdik egymást. Én is felállok, majd a három srác előtt indulok el. Hátrapillantok rájuk és izgatottan elmosolyodom. Jeremy iramodik utánam a legfürgébben, mire Yoshimi mosolyogva csóválja meg a fejét, de követ minket, Ichiro meg gondolkodik még egy kicsit. Megállok a párostól nem messze, mire a szőkém hátulról átkarol, a kölyök meg azonnal bedobja magát, táncolni kezd felvéve a ritmust. Ráfogok Yoshi karjaira és Jeremy hívására, hogy táncoljunk már mi is, kissé fittyet hányva a zavartól hátradöntöm a fejem. Becsukom a szemeim és hagyom, hogy vigyen az ütem és a szédülés. Kellemes érzés.
Mire felpillantok, már Ichiro is közeledik felénk nagy sebességgel, ami nagy mosolyt csal a számra. No meg a nyakamba érkező csók sem elhanyagolható, amit a velem együtt mozgó Yoshimitől kapok. Azt hiszem, még mindig hat kicsit rám az alkohol, mert mintha a szokottól eltérően mozdulnék, hozzásimulva a mögöttem lévő sráchoz, de Jeremy sem szívbajoskodik, egészen közel húzódva az új sráchoz, épp csak nem hozzábújva táncol, ami tetszik is Ichironak. Chiaki és Yajiro a legkevésbé sem zavartatják magukat, hülyéskednek, incselkednek egymással, de húzzák is a másikat. Szerintem ma megint együtt távoznak.
Szinte beleszédülök, mikor Yoshimi végül maga felé fordít. Átkarolom a nyakát, ő pedig fesztelenül hozzám dörgölőzik. Izgatottá tesz és nem is bírom visszafogni magam, hevesen, szerelmesen, rajongva megcsókolom. Miközben visszacsókol, átkarolja a derekam, amitől csak még inkább egymáshoz simulunk. Ez zavarba hoz, pár pillanat múlva inkább visszavonulót fújok, mert nem szeretném a srácokat beavatni semmibe a szerelmi életemet illetően. Tenyereim a mellkasára csúsztatom, ezzel távolságot is kényszerítve magunk közé, majd végül elengedem és kicsit szabadabban folytatom a táncolást. Tetszik neki, elenged, én pedig vetek egy pillantást a többiekre. Chiaki és Yajiro meglepettnek tűnik, aztán felénk kezdenek araszolni. Jeremy és Ichiro összemelegedtek, s noha a srác kezei egy kicsit elkalandoznak a kölykön, mikor megpróbálja megcsókolni, az elfordítja a fejét.
- Lelépünk - jelenti be a fülembe súgva Chiaki. A hangja izgatott, talán egy kicsit mélyebb is a megszokottnál, aztán még hevesen integet Jeremynek és Ichironak, utána kézen fogja a hitetlenül vigyorgó Yajirot és maga után húzza. Nem szeretnék belegondolni, mire készülnek, így inkább engedem magam Yoshinak megint átkarolni, majd követem a pillantását a kölyök felé. Nem akad ki azon, ahogy most viselkedünk egymással, de azért nem szeretném húzgálni az idegeit.
- Nem megyünk mi is lassan? - kérdezem meg a szőke testőrt.
- Mehetünk, de szerintem vigyük haza Taot, bármennyire is ellenkezik, jó? - kérdezi komolyan, mire rábólintok. El is felejtkeztem a srácról. Basszus, ez így nem lesz jó...! - Meg beszélek Jeremyvel is, hogy marad-e még.
- Rendben - egyezek bele, azzal elengedem, hogy megejthesse a beszélgetést. Én Ichirohoz lépek. - Remélem, legközelebb is találkozunk - mondom neki. - Örültünk neked és bocs a kellemetlenségekért, kicsit összejöttek a dolgok, de ez szokványos is nálunk. Túl sokfélék vagyunk - magyarázkodom idiótán neki.
- Semmi gáz, jól éreztem magam és igen, örülnék, ha szólnál megint - mosolyog rám. - Jó éjszakát nektek és vigyázzatok magatokra hazafelé.
- Szólok - ígérem meg az ügyvédnek, végül hozzánk lép Jeremy.
- Te maradsz? - kérdezi meg a kissrác Ichirot, aki bólint neki. - Akkor még egy kicsit én is. Tao rendben lesz? - érdeklődik aggódva. - Meg Dayki?
- Dayki hazament - tájékoztatom. - Egyedül akart lenni, kicsit lehiggadni, de ne aggódj miatta, Taot meg hazavisszük, mert ha itt marad, abból csak gond lesz.
- Okés, vigyázzatok magatokra. - Ezután megölel és még egy puszit is nyom az arcomra, amivel alaposan meglep. Az ölelését még viszonzom, bár erősen összezavarodva, aztán elengedem és barátságosan megsimogatom a fejét. - Majd otthon találkozunk.
- Aha... Jó szórakozást nektek és ti is vigyázzatok magatokra! - búcsúzom a két sráctól, majd átkarolom Yoshi derekát, mikor ő is menetkésszé válik és hagyom, hogy kivezessen a hideg, friss levegőre, miután magukhoz vettük a melegítőinket. Kint kicsit magamhoz térek, rögtön belebújok a pulcsimba is, a Chevinél meg nagyot mosolygok. Tao alszik, a hátsó ülésen összekuporodott és a telefonját szorongatja.
Szörnyen érzem magam. Hogy tudok akaratlanul is ennyi fájdalmat okozni? És Dayki miért csinálja ugyanazt, amit én? Miért nem volt neki elég az a pofozkodás, amikor is torkom szakadtából üvöltöttem a szemébe, hogy nagyon szeretem, de másba vagyok szerelmes és amíg csak hajszálnyi reményem is marad, hogy egyszer észrevesz és viszonozza az érzéseimet, kapaszkodom ebbe az érzésbe? Megtapasztalta, milyen vagyok, nagyrészt képtelen a testi szerelemre és esküdözött, hogy segít, de valójában csak meg akart változtatni, azt hiszem. Sosem ment másképp, mindig ilyen voltam. Ha Masaonak nem sikerült, akkor az már úgy marad a halálomig, ebben biztos vagyok. De a fenébe is...! Szeretném, ha Dayki túllépne rajtam, de ő nem akar. Nem azért, mert reméli, egyszer viszont fogom szeretni, hanem mert más szerinte nem érdemli meg a szerelmét. Csak ezzel az a bajom, hogy én sem. Mai napig úgy érzem, kihasználtam az érzéseit. Nem akartam, de végül feladtam a harcot. Szükségem volt a szerelemre, még viszonoztam is arra a rövid időre, hogy aztán ráébredjek, a hiány szörnyű dolgokra bírja sarkallni az ember. Azóta másodjára is ebbe a csapdába estem, ám csupán egy vesztese volt igazán az egésznek: Jeremy. Olyan, mintha elvettem volna tőle Yoshimit. Tudom, hogy nem, tudom, hogy... de azt is, hogy ha én akkor megálljt bírok parancsolni magamnak és otthagyom őket a francba, nem lett volna közöm a szakításukhoz. Bátrabban tudnék tükörbe nézni, annak a vádnak a hiányában, hogy fájdalmat okoztam a kölyöknek. Ugyanúgy, ahogy évek óta Masaonak és Daykinak is. Sőt... korábban még Taonak is.
Miért jár ennyi fájdalommal a létezésem?
Úgy érzem, nem felelek meg annak, aminek kellene. Semmi bajom a melegekkel, csak nekem nem kéne annak lennem! Szeretném a srácokat akkor is, ha nem vonzódnék a saját nememhez, mert őket nem tudnám nem szeretni, de sokkal kevesebb kínt okoznék másoknak. Az apám és a nagybátyám is elégedett lenne velem, ha már házas, családos ember lennék, Jeremy is maradhatott volna boldogságban Yoshival, segítettem volna a szőke testőrnek túljutni a kölyök hülyeségein, jobb barátja lehetnék Terukinak és még számtalan percig sorolhatnám. De minek? Egy mocskos buzi maradok akkor is.
Ellövöm a csikket, majd bemegyek. Újra tisztáztam magamban, amit már ezerszer. Yoshi valószínűleg látja rajtam, hogy nincs jó kedvem, ahogy Chiaki is, de bizonyára Daykinak tulajdonítják. Yajiro vet még rám egy pillantást, hátha megmondom, mi lelte a dobost, vagy én pár perc bentlét után miért mentem ki egy cigire, amit Yoshitól kaptam, ám magyarázkodás helyett inkább bekapcsolódom a beszélgetésbe. Ichiro barátságos, úgy fest, tényleg csak egy olyan társaság hiányzott neki, mint mi. Szívesen beszélget vele a csapat, noha az előbbi miatt aggodalom látszik rajta, meg még mindig nem sikerült teljesen feloldódnia. Nem baj, még nem hagyta faképnél a társaságot, ami jó jel. Jobban bírja a kiképzést, mint hajdanán én. Végül Tao is megjelenik, ám Jeremy nélkül és valósággal a nyakamba borul sírni. Megijeszt, mert nem jellemző rá ilyen kiborulás nyilvánosan, ugyanakkor van sejtésem, mi történt. Jeremy remekül ért a kérdésekhez, ezért arra tippelek, sikerült megbolygatnia Tao lelkét. Talán jó is, hiszen a srác még nem igazán jutott el oda, hogy kiadja magából a szakítás fájdalmát. Részegen sikerült zokognia valamennyit, ám elnyomta az álom, Dayki meg nem kérdezgette, nem firtatott semmit, másnap túljuttatta a másnaposságon, aztán hazaküldte.
Azonnal simogatni is kezdem a fejét, meg amíg elérem, a hátát, miután megszabadultam az alkoholos kólámtól, ami azóta, hogy kikértem, felvizesedett a megolvadt jégtől, végül a fiú felé fordulok és karjaimba zárom. Chiaki és Yajiro is vigasztalni kezdi, Yoshimi pedig a kölyköt keresi meg, mert ismeri, tudja, hogy most kiakad és mindjárt magát kezdi hibáztatni. Úgy fest, ez egy ilyen nap és Ichiro mély betekintést nyer abba, mennyire mély kapcsolatot is vagyunk képesek ápolni egymással. Remélem, a következő alkalommal is eljön és kap ízelítőt a vidám bandából is.
Tao lassan megnyugszik, végül kénytelen voltam felállni és rendesen magamhoz fogni, ő pedig segélykérőn kapaszkodik belém azóta is. Nem tudok mit tenni vele, csak mellette lehetek, mert az, amit érez, tőlem független. De ha függne is tőlem, akkor sem. Elmotyogja, mennyire fáj neki, hogy szeretne Gakuchi után menni, de akkor itt kéne hagynia az egyetemet meg minket, utóbbira pedig képtelen. Fél feladni azt, amit már megszerzett, elhagyni a családját, amit teljesen meg is értek. Sajnálom, hogy ennyire szenved, ahogy a többiek is, de senki sem tud érte tenni semmit. Végül megtörli a szemeit, kifújja az orrát és bocsánatot kér. Hátra akar vonulni az egyik boxba, de nem engedem, annak nem lenne jó vége, inkább felajánlom neki a Chevrolet nyugalmát, noha nem az enyém a kocsi, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy beülhet megnyugodni. Kiviszem végül és odaballagok Yoshimihez, meg az őt ölelő kölyökhöz. Megsimogatom Jeremy fejét, ajkaim pedig szelíd mosolyra húzódnak.
- Beülhet Tao kicsit a kocsidba? - kérdezem meg halkan a testőrt. - Egyedül akar lenni, hátra meg nem engedem, mert abból garantáltan gond lesz - osztom meg vele.
- Persze - válaszolja, s benyúl bal zsebébe és kihalássza a kocsikulcsot, miközben még mindig Jeremy hátát simogatja, a kölyök meg mintha még kisebbre igyekszik összehúzni magát, pedig nem hiszem, hogy oka van rá. - Tessék.
- Kösz. - Otthagyom őket, Taot pedig beültetem. Nem akar zenét, de a fűtés szükséges, ezért benne hagyom a kocsiban a kulcsot. Most szüksége van a srácnak egy kis időre, lehet, hogy sír még egy keveset, így kerítek elő neki zsebkendőt, felajánlom, hogy csak megcsörget és visszahívom, kijövök szívesen, majd magára hagyom. Tudom, hogy enélkül leinná magát megint, aztán kidőlne, amit nem akarunk. Se ő, se én. Kínosan érezné magát, mi pedig szívesen hazafuvarozzuk szerintem, csak a szülei nem fogják díjazni, ha olyan állapotban adom le megint a kölyköt, Daykinak meg ugyancsak jobb most egyedül. Visszamegyek Yoshihoz és Jeremyhez, majd megint megsimogatom a kölyök fejét. Bár a testőr jól boldogul a megnyugtatásával, kicsit besegítek neki, mert szeretnék egy picit vele lenni. Aztán, mivel nem tudok mit mondani, visszamegyek a többiekhez, amúgy is kockára fagytam ennyi idő alatt pólóban.
Leülök a társasághoz és ismét becsatlakozom a beszélgetésbe. Nem ejtünk szót Taoról, Chiaki átveszi az irányítást és remekül felhozza a hangulatot, míg Yoshimi és a szemét papírzsepivel törölgető kölyök fel nem tűnik.
- Kiosztottátok? - kérdezi meg riadtan Yajiro.
- Dehogy! Szerintem csak megijesztette Tao kirohanása - válaszolok neki. A testőr visszakíséri hátánál fogva terelve a srácot közénk, ő pedig kicsire próbálja magát összehúzni, még a tartása is megrogy. Yajiro barátságosan megdörgöli a vállát, Chiaki pedig feláll az asztaltól.
- Ki mit kér? - kérdezi meg.
- Én egy kólát - mosolyog rá Yoshimi.
- Semmit - hebegi szinte Jeremy. Szerintem nem érti, mi történt, legalábbis nekem erősen úgy fest az ábrázata.
- A kóla jó lesz nekem is - válaszolom. Yajiro a Tequila Sunrise mellett dönt, én pedig megkapaszkodom a mellettem ülő szőke karjában, s áthajolok mögötte, hogy megdörgölhessem én is Jeremy vállát. - Miért sírtál? - kérdezem meg tőle halkan.
- Én meg segítek neked - ajánlja fel Ichiro és már pattan is fel, hogy elkísérje a srácot. Chiaki örömmel veszi és a pultig is szóval tartja.
- Nem akartam bántani Taot - suttogja.
- Nem bántottad, esedékes volt neki egy kiborulás. Pár hete szakítottak valakivel, akivel jól megvoltak, szerették egymást, csak a srác olyan lehetőséget kapott, amit baromság lett volna visszautasítania, Tao meg még nagyon tartotta magát - árulom el neki.
- Elmesélte, legalábbis egy részét. De a többiek sem haragszanak?
- Nem hát. Igazából én örülök, hogy sikerült kibillenteni, mert így lehetőséget kapott kibőgni magát - ismerem be, közben pedig egészen óvatosan hozzásimulok Yoshimihez, aki erre úgy fordul, hogy meg tudjon támasztani, s összesimulhassunk.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha lassan hazamegyek - állapítja meg a srác.
- Ahogy gondolod. Nem akarnál táncolni egy kicsit még? - Ezen persze elgondolkodik, aztán aprót bólint.
- De igen. De... biztosan nincs gáz?
- Biztosan. - Chiaki és Ichiro is visszatérnek, majd kiosztják a hozott italokat. Visszahúzódom rendesen a székre, s iszom a kólámból. Furcsa, hogy nincs itt Dayki és Tao, de igyekszem túllendülni ezen. Úgy látom, a kölyök nem kér semmit-je addig tartott, míg meg nem kívánta Yoshimi kóláját. Felnéz rá kérdőn, majd mikor engedélyt kap inni belőle, megteszi. - Tánc? - kérdezem meg végül, miután a poharam fél tartalmát elpusztítottam.
- Nekem jöhet - vigyorodik el Yoshi és Ichiro is bólogat, Jeremy meg halványan elmosolyodik.
- Most ültem le - morogja heccelve Chiaki, de már pattan is fel és anélkül, hogy megvárná Yajiro válaszát, felhúzza a székről és a tánctér felé kezdi vonszolni. Az állatbarát tetteti, hogy nem akar vele menni, szabadulni próbál, ám aztán játékosan összesimulnak és mint két kölyökállat, ugratni kezdik egymást. Én is felállok, majd a három srác előtt indulok el. Hátrapillantok rájuk és izgatottan elmosolyodom. Jeremy iramodik utánam a legfürgébben, mire Yoshimi mosolyogva csóválja meg a fejét, de követ minket, Ichiro meg gondolkodik még egy kicsit. Megállok a párostól nem messze, mire a szőkém hátulról átkarol, a kölyök meg azonnal bedobja magát, táncolni kezd felvéve a ritmust. Ráfogok Yoshi karjaira és Jeremy hívására, hogy táncoljunk már mi is, kissé fittyet hányva a zavartól hátradöntöm a fejem. Becsukom a szemeim és hagyom, hogy vigyen az ütem és a szédülés. Kellemes érzés.
Mire felpillantok, már Ichiro is közeledik felénk nagy sebességgel, ami nagy mosolyt csal a számra. No meg a nyakamba érkező csók sem elhanyagolható, amit a velem együtt mozgó Yoshimitől kapok. Azt hiszem, még mindig hat kicsit rám az alkohol, mert mintha a szokottól eltérően mozdulnék, hozzásimulva a mögöttem lévő sráchoz, de Jeremy sem szívbajoskodik, egészen közel húzódva az új sráchoz, épp csak nem hozzábújva táncol, ami tetszik is Ichironak. Chiaki és Yajiro a legkevésbé sem zavartatják magukat, hülyéskednek, incselkednek egymással, de húzzák is a másikat. Szerintem ma megint együtt távoznak.
Szinte beleszédülök, mikor Yoshimi végül maga felé fordít. Átkarolom a nyakát, ő pedig fesztelenül hozzám dörgölőzik. Izgatottá tesz és nem is bírom visszafogni magam, hevesen, szerelmesen, rajongva megcsókolom. Miközben visszacsókol, átkarolja a derekam, amitől csak még inkább egymáshoz simulunk. Ez zavarba hoz, pár pillanat múlva inkább visszavonulót fújok, mert nem szeretném a srácokat beavatni semmibe a szerelmi életemet illetően. Tenyereim a mellkasára csúsztatom, ezzel távolságot is kényszerítve magunk közé, majd végül elengedem és kicsit szabadabban folytatom a táncolást. Tetszik neki, elenged, én pedig vetek egy pillantást a többiekre. Chiaki és Yajiro meglepettnek tűnik, aztán felénk kezdenek araszolni. Jeremy és Ichiro összemelegedtek, s noha a srác kezei egy kicsit elkalandoznak a kölykön, mikor megpróbálja megcsókolni, az elfordítja a fejét.
- Lelépünk - jelenti be a fülembe súgva Chiaki. A hangja izgatott, talán egy kicsit mélyebb is a megszokottnál, aztán még hevesen integet Jeremynek és Ichironak, utána kézen fogja a hitetlenül vigyorgó Yajirot és maga után húzza. Nem szeretnék belegondolni, mire készülnek, így inkább engedem magam Yoshinak megint átkarolni, majd követem a pillantását a kölyök felé. Nem akad ki azon, ahogy most viselkedünk egymással, de azért nem szeretném húzgálni az idegeit.
- Nem megyünk mi is lassan? - kérdezem meg a szőke testőrt.
- Mehetünk, de szerintem vigyük haza Taot, bármennyire is ellenkezik, jó? - kérdezi komolyan, mire rábólintok. El is felejtkeztem a srácról. Basszus, ez így nem lesz jó...! - Meg beszélek Jeremyvel is, hogy marad-e még.
- Rendben - egyezek bele, azzal elengedem, hogy megejthesse a beszélgetést. Én Ichirohoz lépek. - Remélem, legközelebb is találkozunk - mondom neki. - Örültünk neked és bocs a kellemetlenségekért, kicsit összejöttek a dolgok, de ez szokványos is nálunk. Túl sokfélék vagyunk - magyarázkodom idiótán neki.
- Semmi gáz, jól éreztem magam és igen, örülnék, ha szólnál megint - mosolyog rám. - Jó éjszakát nektek és vigyázzatok magatokra hazafelé.
- Szólok - ígérem meg az ügyvédnek, végül hozzánk lép Jeremy.
- Te maradsz? - kérdezi meg a kissrác Ichirot, aki bólint neki. - Akkor még egy kicsit én is. Tao rendben lesz? - érdeklődik aggódva. - Meg Dayki?
- Dayki hazament - tájékoztatom. - Egyedül akart lenni, kicsit lehiggadni, de ne aggódj miatta, Taot meg hazavisszük, mert ha itt marad, abból csak gond lesz.
- Okés, vigyázzatok magatokra. - Ezután megölel és még egy puszit is nyom az arcomra, amivel alaposan meglep. Az ölelését még viszonzom, bár erősen összezavarodva, aztán elengedem és barátságosan megsimogatom a fejét. - Majd otthon találkozunk.
- Aha... Jó szórakozást nektek és ti is vigyázzatok magatokra! - búcsúzom a két sráctól, majd átkarolom Yoshi derekát, mikor ő is menetkésszé válik és hagyom, hogy kivezessen a hideg, friss levegőre, miután magukhoz vettük a melegítőinket. Kint kicsit magamhoz térek, rögtön belebújok a pulcsimba is, a Chevinél meg nagyot mosolygok. Tao alszik, a hátsó ülésen összekuporodott és a telefonját szorongatja.
12.
Raktari
Remek volt Taoval táncolni, de Dayki azért hiányzott. Meglep, hogy Jeremy társaságában tér vissza, ráadásul a haja is át lett boronálva, ahogy látom. Ezek szerint kölcsönös volt a vonzalom kettejük közt, ám a dobos nem veszi komolyan ezt sem, hiszen csak hátravitte a srácot, ellátta, majd visszatért, s most Tao mellé ülve visszacseni tőlem a sörét. Látom, elégedettséggel fogadja, hogy ráfanyalodtam erre a vacakra, ám mivel a szomjam nem oldotta, összeszedem a kiürült poharakat, már amit bírok, majd szó nélkül a pulthoz megyek. Nakani áthajol a pulton és egy pár dolgot átvesz tőlem, pedig ha már megfogtam, nem ejtem el. Mindegy. Kérek tőle egy pohár ásványvizet, amin kicsit elcsodálkozik, ám Hatame kiszolgál. Közben mellém lép egy iszonyúan ideges srác, akinek sötétbarna szemei, szőke melírcsíkos, barna haja van, passzos farmert és sötétkék inget visel. Kérdőn rámosolygok.
- Szia... izé... szóval... Ichiro vagyok - próbál valami értelmeset motyogni, aztán csak elmosolyodik és megtúrja a haját.
- Üdv! - köszönök rá megörülve neki. - Reméltem, hogy lesz bátorságod megkeresni - árulom el neki. - Mióta vagy itt? - érdeklődöm.
- Egy fél órával nyitás utántól - árulja el a srác. - Csak kellett némi idő, hogy összeszedjem a bátorságom. Ha nem tévedek, veled beszéltem telefonon.
- Ja persze, bocsánat! - Azt hittem, pontosan tudja, kihez lépett, de ezek szerint nem. Akkor most nagyon tiszteletlen voltam, pedig nem akartam. - Yuusuke Raktari vagyok! - mutatkozom be immár személyesen is neki egy apró főhajtással. - Ki voltál hangosítva amúgy, szóval az asztalunknál - biccentek is közben a srácok felé - ülő szőke, akinek a zsebébe nyomtad a számod, mindent hallott - árulom el.
- Hú! Akkor ketten hallgattátok meg a bénázásomat? - kérdezi egy kicsit zavarban. - De legalább már értem, miért foglalt - mosolyodik el. - Jól mutattok együtt. Meg ha jól látom, most más is csatlakozott hozzátok.
- Igen, Jeremy is új a csapatnak. Mi már régebb óta ismerjük... - A mondatot nem fejezem be, mert egy kéz csúszik a csípőmre és mielőtt agyonütném, azért megnézem, ki az. Dayki. Hozza a tipikus mentőövet, úgy tesz, mintha együtt lennénk és épp marha féltékeny lenne, hogy mással beszélgetek. Szélesen elvigyorodom. - Nyugi, Ichiroval beszéltem már telefonon korábban, én hívtam meg a bandához - osztom meg vele.
- Ja, jól van. - Nyugtázza, kezét visszahúzza, visszavonul. - Akkor már ő is velünk van? - kérdezi, én pedig bólintok. - Dayki vagyok - mutatkozik be hanyagul, majd Hatamétól újabb sört kér.
- Hello, Ichiro - köszön neki a srác is talán egy kicsit felszabadultabban, mint eddig. - Azért az asztalnál nem mertelek betámadni titeket - árulja el. - Bár kerestem az alkalmat, jártam arra párszor.
- Miért hiszi mindenki, hogy nyárson sütjük meg az újakat? - kérdezi tőlem a dobos, mire elnevetem magam.
- Szerintem azért, mert veszélyesnek tűnsz. Olyan tipikus emberevőnek.
- Még nem kóstoltam az emberhúst, de ha azt mondod, finom, talán benevezek a következő vacsorádba. Yoshi lesz a főfogás? - Nem jutok szóhoz, csak nevetek rajta.
- Inkább csak sokan voltatok és a cetlizés nem egy életbiztosítás - von vállat a srác, de vigyorog.
- Két testőr csak megvéd.
- Igen, mert különben kitiltanak a helyről - értek egyet Daykival.
- Nem hiszem, hogy a verekedés ilyenekre megoldás lenne, ellenben ha Dayki csúnyán néz, lehet szívrohamot kapni - kuncogja el magát.
- Áh, a legveszélyesebb köztünk Raktari. Mosolyog, nevet, dumál, aztán bepöccen és agyő szép világ.
- Ú, Dayki, ne igyál többet! - nevetem, azzal elkobzom tőle a sörét.
- Ne már! Négy sör az átlag, ez még csak a harmadik! De vigyázhatsz rá, míg én elmegyek hugyozni - teszi hozzá engedékenyen, azzal magunkra hagy Ichiroval. Valami nem stimmel vele.
- Hm... látom, tényleg létezik a védelmi rendszeretek. Mindig ennyire vigyáztok egymásra, igaz?
- Igen. Te egyedül vagy?
- Most igen, a haverok - mutat közben macskakörmöket - már hátul vannak és szerintem lassan a negyedik körnél járnak, ahogy ismerem őket. Nekem ez nem jön be annyira, így maradtam. Meg mindenképpen beszélni akartam veletek.
- Jól bírják - mondom elismerően. - Kérj valamit, aztán gyere - javaslom. - Nekem jöhet egy Long Island Ice Tea - jelentem ki Nakaninak.
- Reméltem, hogy nem a szokásosat iszod megint.
- Miért?
- Áh, csak a változatosság gyönyörködtet, Raktari. Sok mindent tudok, szeretem ezt kihasználni.
- Vagyis felvágsz a tudásoddal? - ugratom, ő pedig elneveti magát.
- Természetesen.
- Én egy Orgazmust kérnék - vigyorog Ichiro a mixerre.
- Jó választás. Hátrajössz érte, vagy kivigyem? - kérdezi játékosan Nakani, mire a mellettem álló srác nevetve válaszol.
- Hm... csábító mindkét ajánlat, nem is tudok dönteni.
- Most még nagy a forgalom, majd kettő környékén beszélhetünk arról a jégkeresésről hátul, addig érd be kérlek a koktéllal - ugratja továbbra is őt a mixer.
- A franc! Akkor muszáj leszek egyelőre csak iszogatni - tettet nagy elkeseredettséget Ichiro, majd újabb vigyort küld a pulton túlra.
- Én meg melózom, na? - próbálja játékosan túllicitálni őt Nakani.
- Ez igaz, de itt a munka szórakozás, nem?
- Többnyire. - Megkapom az italom, majd nekiáll gyorsan megcsinálni az Orgazmust is. Közben Dayki is visszatér, majd elveszi a sörét előlem.
- És ti mit dolgoztok? - kérdezi felénk fordulva az újfiú. Átadom a kezdést Daykinak.
- Nemrég sikerült szerződnünk a bandával valami kiadóval, úgyhogy most főállású dobos vagyok.
- Én testőrködöm.
- Úh, akkor te tényleg kemény vagy - jegyzi meg rám vigyorogva, de nem reagálok rá különösképpen, csupán visszamosolygok rá. - És melyik bandában játszol?
- Rózsaszín amulett.
- Egy rockbanda - jegyzem meg, mert ezen nem jutok túl.
- Hm... érdekes névválasztás, de mondd, hogy azért nem rózsaszínben léptek fel - kuncogja el magát. - Ne haragudj, nem akarlak megbántani! - teszi hozzá gyorsan.
- Pedig jól néznénk ki - állapítja meg nagy komolyan Dayki, nekem meg a hideg borsózik a hátamon, mikor elképzelem őt rózsaszínben. Szerintem a fekete határozottan jól áll neki.
- Hát ez a szerelés jobban áll - jelenti ki Ichiro, aztán biccentve megköszöni a mixernek az italát. Természetesen most is a dísz két koktélcseresznye közé zárt rövid szívószál. Nagyon kedvelem ezt a megoldást, ám mivel tudom, hogy a srácok cikiznének miatta, inkább nem kérek Orgazmus koktélt. Nem beszélve róla, hogy Nakani általában viccelődik fűszerezésnek hozzá, amit nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben jól tudnék kezelni.
Természetesen a dobos nem felel, fogja a sörét és megindul az asztalunk felé, mi pedig követjük őt.
- Ugye nem sértettem meg? - kérdezi kicsit aggódva a mellettem maradó.
- Nem, Dayki nem túl kommunikatív, csak ha nagyon jó vagy nagyon rossz kedve van - árulom el, majd megállunk, s mikor mindenki felnéz, bemutatom az új srácot. - Ő itt Ichiro.
- A telefonosod? - kérdezi be vigyorogva Tao.
- Igen. Tao, Yoshimi, Jeremy, Yajiro - mutatom be a fiúkat. - Chiaki és Yuu?
- Még nem jöttek vissza hátulról - válaszol az állatbarátunk. - Üdv.
- Sziasztok - köszön hihetetlen zavarban és nehezen tud mit kezdeni magával egyelőre. Én persze a kedvesem mellett foglalok helyet, másik oldalról meg Tao és Dayki zár, Yoshi oldalán meg Yajiro és Jeremy ül, így a "telefonosom" csak szemben velem tudja letenni magát, de nem hiszem, hogy ez hosszú ideig fogja zavarni.
- Te Raktari! - szólal meg már messziről Chiaki. - Kezdesz egészen jó padavan lenni. Féltsem a posztom? - kérdezi vidáman.
- Miért is?
- Egyre több srácot hozol. Chiaki vagyok - mutatkozik be az újoncnak. A középponti figura továbbra is ő marad szerintem, de a vérfrissítés nem árt a bandának. A kölyköt nem terveztem, hogy hozom, Ichiroban meg nem voltam biztos, hogy jön.
- Hello. Ichiro. - Próbál mosolyogni is hozzá, de láthatóan zavarja a tömeg. Chiaki lazán ledobja magát mellé, majd elmarja a vizemet és meghúzza. Ja, hogy ez csak így megy?
- Ne aggódj, nem esznek meg - mondja elmosolyodva Yoshimi. Barátságosan néz az új srácra, régi barátomnak meg most tűnik fel, mi van előttem és kikerekednek a szemei.
- Még én is élek, pedig most jöttem először - kontráz rá Jeremy is.
- Ez neked túl kemény lesz - állapítja meg játékosan, s megpróbálja elvenni a koktélomat is, ám megfogom a csuklóját és egy lime-ot nyomok a markába.
- Ennyit kapsz belőle. Ha több kell, Nakani szívesen csinál neked - közlöm vele elvigyorodva, majd magamhoz veszem az innivalót. - Kérsz? - kínálom meg Yoshimit. - Yuut hol hagytad?
- Nem, köszi, emlékszel, no alkohol. - Ő mosolyog, a többiek meg röhögnek rajtam. Még jó, hogy legalább az egyikünknek van még esze. Azt hiszem, egy kicsit most ég a fejem.
- Még meg sem ittad, de már megártott! - neveti Chiaki. - Amúgy Yuura ráakasztottam valakit. Majd jön. Vagy nem. - Szegény srác. Ez most azt jelenti, hogy bepörgetett valakit neki, pedig Yuu tipikus vadász. Inkább csendesen iszogatom az alkoholos kólámat és igyekszem elfelejteni, hogy majdnem hazavágtam a hazautunkat, csak Yoshi kapcsolt. Tao még mindig kuncog, pedig ez cseppet sem vicces. Tudom, akkor miért röhög mindenki? Na jó, Jeremy és a szőkém nem nevetett ki.
- Mit lehet rólad tudni? - kezdi vallatni Ichirot Yajiro.
- Ügyvéd vagyok - kezd bele a srác. Hű, ezen én is meglepődöm. - Ezen kívül nagyon sok minden nincsen. Néha eljárok bulizni, de erre elég kevés időm van, meg hát eddig a társaság sem volt éppen megnyerő. Meg szeretek úszni, szinte minden nap azzal indítom a reggelt - meséli mosolyogva, aztán kérdőn néz a srácra, mert nem tudja, mit kellene mondania.
- Nem rossz. A törvény nem bünteti, hogy ilyen helyekre járj? - hecceli őt Chiaki.
- Amit az emberek nem tudnak, az nem fáj nekik - válaszol egy vállvonással. - Ha meg igen, azért vagyok ügyvéd, hogy eltusoljam legalább azokat a dolgokat, amik nem jogosak.
- Miért léptél erre a pályára? - kérdezem meg tőle.
- Mert a szüleim orvost, jogászt vagy üzletembert akartak belőlem faragni, nekem meg ez tetszett a legjobban. A biológiát nem szeretem és nem hiszem, hogy jó lenne sok embert ugráltatni és mindig a tőzsdét figyelni, ebben pedig van kihívás, minden ügy más.
- Mindenkinek ez a szaros szülői nyomás - morogja be Dayki. - De ha szereted, az legalább jó.
- A tradíciók és a szülők ilyen mértékű tisztelete igenis fontos - állok ki az ellenoldal mellett, amit ugyan a dobos nem fog díjazni, azonban tőlem már megszokta az ilyesmit. - A nevemmel örököltem a családom és őseim múltját, amit nem tehettem meg, hogy megalázok azzal, hogy mást választok.
- És ha nem akartál volna testőr lenni?! - veti fel harciasan. Szeretek vele vitázni, mert szinte teljesen más életpályát járt be, mint én.
- Tudjuk jól, hogy olyan vagyok, aki számára a kötelesség az kötelesség és nem próbálok meg kibújni alóla. Én nem gondolkodtam volna, hogy mit akarok és mit nem, mert engem úgy neveltek, hogy amíg Yuusuke vagyok, addig az apám akarata szerint testőr leszek és nem hozok szégyent a nevemre. Nem az riasztott, hogy kitagadnak, ha nem fogadom el a sorsom, hanem az, hogy ez borzasztó nagy szégyen. Hogy ez azt jelentette volna, hogy megbuktam. Hogy felneveltek és hálátlan módon nem váltom be a hozzám fűzött reményeket - sorolom tagoltan az érveimet. - Hogy csalódást okozok azoknak, akik mindent megadtak nekem, szerettek, neveltek, tanítottak. - Daykinál elszakad a cérna, felpattan, az asztalra csapja a sörösüvegét, lerántja a kabátját a fogasról, azzal kicsörtet a Ritsukuból. Nem ugrunk utána, mi tudjuk, hogy jobb, ha most magára marad és megnyugszik. Én azt is tudom, mi dühítette fel és annak ellenére, hogy a legrosszabb ötlet utánamenni, játszom a lehetőséggel. Inkább a többieket figyelem, az aggodalmat Tao arcán, az értetlenséget a többiekén. Chiaki biccent nekem, hogy mi van, Yoshimi meg az asztal alatt combomra teszi a kezét, én azonban lopva Jeremyt kémlelem. Ráncolja a homlokát, nagyon gondolkodik, talán Dayki után is menne, azonban ezt végül én teszem meg, elnézést kérek a társaságtól, aztán kimegyek a dobosunk után.
Remek volt Taoval táncolni, de Dayki azért hiányzott. Meglep, hogy Jeremy társaságában tér vissza, ráadásul a haja is át lett boronálva, ahogy látom. Ezek szerint kölcsönös volt a vonzalom kettejük közt, ám a dobos nem veszi komolyan ezt sem, hiszen csak hátravitte a srácot, ellátta, majd visszatért, s most Tao mellé ülve visszacseni tőlem a sörét. Látom, elégedettséggel fogadja, hogy ráfanyalodtam erre a vacakra, ám mivel a szomjam nem oldotta, összeszedem a kiürült poharakat, már amit bírok, majd szó nélkül a pulthoz megyek. Nakani áthajol a pulton és egy pár dolgot átvesz tőlem, pedig ha már megfogtam, nem ejtem el. Mindegy. Kérek tőle egy pohár ásványvizet, amin kicsit elcsodálkozik, ám Hatame kiszolgál. Közben mellém lép egy iszonyúan ideges srác, akinek sötétbarna szemei, szőke melírcsíkos, barna haja van, passzos farmert és sötétkék inget visel. Kérdőn rámosolygok.
- Szia... izé... szóval... Ichiro vagyok - próbál valami értelmeset motyogni, aztán csak elmosolyodik és megtúrja a haját.
- Üdv! - köszönök rá megörülve neki. - Reméltem, hogy lesz bátorságod megkeresni - árulom el neki. - Mióta vagy itt? - érdeklődöm.
- Egy fél órával nyitás utántól - árulja el a srác. - Csak kellett némi idő, hogy összeszedjem a bátorságom. Ha nem tévedek, veled beszéltem telefonon.
- Ja persze, bocsánat! - Azt hittem, pontosan tudja, kihez lépett, de ezek szerint nem. Akkor most nagyon tiszteletlen voltam, pedig nem akartam. - Yuusuke Raktari vagyok! - mutatkozom be immár személyesen is neki egy apró főhajtással. - Ki voltál hangosítva amúgy, szóval az asztalunknál - biccentek is közben a srácok felé - ülő szőke, akinek a zsebébe nyomtad a számod, mindent hallott - árulom el.
- Hú! Akkor ketten hallgattátok meg a bénázásomat? - kérdezi egy kicsit zavarban. - De legalább már értem, miért foglalt - mosolyodik el. - Jól mutattok együtt. Meg ha jól látom, most más is csatlakozott hozzátok.
- Igen, Jeremy is új a csapatnak. Mi már régebb óta ismerjük... - A mondatot nem fejezem be, mert egy kéz csúszik a csípőmre és mielőtt agyonütném, azért megnézem, ki az. Dayki. Hozza a tipikus mentőövet, úgy tesz, mintha együtt lennénk és épp marha féltékeny lenne, hogy mással beszélgetek. Szélesen elvigyorodom. - Nyugi, Ichiroval beszéltem már telefonon korábban, én hívtam meg a bandához - osztom meg vele.
- Ja, jól van. - Nyugtázza, kezét visszahúzza, visszavonul. - Akkor már ő is velünk van? - kérdezi, én pedig bólintok. - Dayki vagyok - mutatkozik be hanyagul, majd Hatamétól újabb sört kér.
- Hello, Ichiro - köszön neki a srác is talán egy kicsit felszabadultabban, mint eddig. - Azért az asztalnál nem mertelek betámadni titeket - árulja el. - Bár kerestem az alkalmat, jártam arra párszor.
- Miért hiszi mindenki, hogy nyárson sütjük meg az újakat? - kérdezi tőlem a dobos, mire elnevetem magam.
- Szerintem azért, mert veszélyesnek tűnsz. Olyan tipikus emberevőnek.
- Még nem kóstoltam az emberhúst, de ha azt mondod, finom, talán benevezek a következő vacsorádba. Yoshi lesz a főfogás? - Nem jutok szóhoz, csak nevetek rajta.
- Inkább csak sokan voltatok és a cetlizés nem egy életbiztosítás - von vállat a srác, de vigyorog.
- Két testőr csak megvéd.
- Igen, mert különben kitiltanak a helyről - értek egyet Daykival.
- Nem hiszem, hogy a verekedés ilyenekre megoldás lenne, ellenben ha Dayki csúnyán néz, lehet szívrohamot kapni - kuncogja el magát.
- Áh, a legveszélyesebb köztünk Raktari. Mosolyog, nevet, dumál, aztán bepöccen és agyő szép világ.
- Ú, Dayki, ne igyál többet! - nevetem, azzal elkobzom tőle a sörét.
- Ne már! Négy sör az átlag, ez még csak a harmadik! De vigyázhatsz rá, míg én elmegyek hugyozni - teszi hozzá engedékenyen, azzal magunkra hagy Ichiroval. Valami nem stimmel vele.
- Hm... látom, tényleg létezik a védelmi rendszeretek. Mindig ennyire vigyáztok egymásra, igaz?
- Igen. Te egyedül vagy?
- Most igen, a haverok - mutat közben macskakörmöket - már hátul vannak és szerintem lassan a negyedik körnél járnak, ahogy ismerem őket. Nekem ez nem jön be annyira, így maradtam. Meg mindenképpen beszélni akartam veletek.
- Jól bírják - mondom elismerően. - Kérj valamit, aztán gyere - javaslom. - Nekem jöhet egy Long Island Ice Tea - jelentem ki Nakaninak.
- Reméltem, hogy nem a szokásosat iszod megint.
- Miért?
- Áh, csak a változatosság gyönyörködtet, Raktari. Sok mindent tudok, szeretem ezt kihasználni.
- Vagyis felvágsz a tudásoddal? - ugratom, ő pedig elneveti magát.
- Természetesen.
- Én egy Orgazmust kérnék - vigyorog Ichiro a mixerre.
- Jó választás. Hátrajössz érte, vagy kivigyem? - kérdezi játékosan Nakani, mire a mellettem álló srác nevetve válaszol.
- Hm... csábító mindkét ajánlat, nem is tudok dönteni.
- Most még nagy a forgalom, majd kettő környékén beszélhetünk arról a jégkeresésről hátul, addig érd be kérlek a koktéllal - ugratja továbbra is őt a mixer.
- A franc! Akkor muszáj leszek egyelőre csak iszogatni - tettet nagy elkeseredettséget Ichiro, majd újabb vigyort küld a pulton túlra.
- Én meg melózom, na? - próbálja játékosan túllicitálni őt Nakani.
- Ez igaz, de itt a munka szórakozás, nem?
- Többnyire. - Megkapom az italom, majd nekiáll gyorsan megcsinálni az Orgazmust is. Közben Dayki is visszatér, majd elveszi a sörét előlem.
- És ti mit dolgoztok? - kérdezi felénk fordulva az újfiú. Átadom a kezdést Daykinak.
- Nemrég sikerült szerződnünk a bandával valami kiadóval, úgyhogy most főállású dobos vagyok.
- Én testőrködöm.
- Úh, akkor te tényleg kemény vagy - jegyzi meg rám vigyorogva, de nem reagálok rá különösképpen, csupán visszamosolygok rá. - És melyik bandában játszol?
- Rózsaszín amulett.
- Egy rockbanda - jegyzem meg, mert ezen nem jutok túl.
- Hm... érdekes névválasztás, de mondd, hogy azért nem rózsaszínben léptek fel - kuncogja el magát. - Ne haragudj, nem akarlak megbántani! - teszi hozzá gyorsan.
- Pedig jól néznénk ki - állapítja meg nagy komolyan Dayki, nekem meg a hideg borsózik a hátamon, mikor elképzelem őt rózsaszínben. Szerintem a fekete határozottan jól áll neki.
- Hát ez a szerelés jobban áll - jelenti ki Ichiro, aztán biccentve megköszöni a mixernek az italát. Természetesen most is a dísz két koktélcseresznye közé zárt rövid szívószál. Nagyon kedvelem ezt a megoldást, ám mivel tudom, hogy a srácok cikiznének miatta, inkább nem kérek Orgazmus koktélt. Nem beszélve róla, hogy Nakani általában viccelődik fűszerezésnek hozzá, amit nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben jól tudnék kezelni.
Természetesen a dobos nem felel, fogja a sörét és megindul az asztalunk felé, mi pedig követjük őt.
- Ugye nem sértettem meg? - kérdezi kicsit aggódva a mellettem maradó.
- Nem, Dayki nem túl kommunikatív, csak ha nagyon jó vagy nagyon rossz kedve van - árulom el, majd megállunk, s mikor mindenki felnéz, bemutatom az új srácot. - Ő itt Ichiro.
- A telefonosod? - kérdezi be vigyorogva Tao.
- Igen. Tao, Yoshimi, Jeremy, Yajiro - mutatom be a fiúkat. - Chiaki és Yuu?
- Még nem jöttek vissza hátulról - válaszol az állatbarátunk. - Üdv.
- Sziasztok - köszön hihetetlen zavarban és nehezen tud mit kezdeni magával egyelőre. Én persze a kedvesem mellett foglalok helyet, másik oldalról meg Tao és Dayki zár, Yoshi oldalán meg Yajiro és Jeremy ül, így a "telefonosom" csak szemben velem tudja letenni magát, de nem hiszem, hogy ez hosszú ideig fogja zavarni.
- Te Raktari! - szólal meg már messziről Chiaki. - Kezdesz egészen jó padavan lenni. Féltsem a posztom? - kérdezi vidáman.
- Miért is?
- Egyre több srácot hozol. Chiaki vagyok - mutatkozik be az újoncnak. A középponti figura továbbra is ő marad szerintem, de a vérfrissítés nem árt a bandának. A kölyköt nem terveztem, hogy hozom, Ichiroban meg nem voltam biztos, hogy jön.
- Hello. Ichiro. - Próbál mosolyogni is hozzá, de láthatóan zavarja a tömeg. Chiaki lazán ledobja magát mellé, majd elmarja a vizemet és meghúzza. Ja, hogy ez csak így megy?
- Ne aggódj, nem esznek meg - mondja elmosolyodva Yoshimi. Barátságosan néz az új srácra, régi barátomnak meg most tűnik fel, mi van előttem és kikerekednek a szemei.
- Még én is élek, pedig most jöttem először - kontráz rá Jeremy is.
- Ez neked túl kemény lesz - állapítja meg játékosan, s megpróbálja elvenni a koktélomat is, ám megfogom a csuklóját és egy lime-ot nyomok a markába.
- Ennyit kapsz belőle. Ha több kell, Nakani szívesen csinál neked - közlöm vele elvigyorodva, majd magamhoz veszem az innivalót. - Kérsz? - kínálom meg Yoshimit. - Yuut hol hagytad?
- Nem, köszi, emlékszel, no alkohol. - Ő mosolyog, a többiek meg röhögnek rajtam. Még jó, hogy legalább az egyikünknek van még esze. Azt hiszem, egy kicsit most ég a fejem.
- Még meg sem ittad, de már megártott! - neveti Chiaki. - Amúgy Yuura ráakasztottam valakit. Majd jön. Vagy nem. - Szegény srác. Ez most azt jelenti, hogy bepörgetett valakit neki, pedig Yuu tipikus vadász. Inkább csendesen iszogatom az alkoholos kólámat és igyekszem elfelejteni, hogy majdnem hazavágtam a hazautunkat, csak Yoshi kapcsolt. Tao még mindig kuncog, pedig ez cseppet sem vicces. Tudom, akkor miért röhög mindenki? Na jó, Jeremy és a szőkém nem nevetett ki.
- Mit lehet rólad tudni? - kezdi vallatni Ichirot Yajiro.
- Ügyvéd vagyok - kezd bele a srác. Hű, ezen én is meglepődöm. - Ezen kívül nagyon sok minden nincsen. Néha eljárok bulizni, de erre elég kevés időm van, meg hát eddig a társaság sem volt éppen megnyerő. Meg szeretek úszni, szinte minden nap azzal indítom a reggelt - meséli mosolyogva, aztán kérdőn néz a srácra, mert nem tudja, mit kellene mondania.
- Nem rossz. A törvény nem bünteti, hogy ilyen helyekre járj? - hecceli őt Chiaki.
- Amit az emberek nem tudnak, az nem fáj nekik - válaszol egy vállvonással. - Ha meg igen, azért vagyok ügyvéd, hogy eltusoljam legalább azokat a dolgokat, amik nem jogosak.
- Miért léptél erre a pályára? - kérdezem meg tőle.
- Mert a szüleim orvost, jogászt vagy üzletembert akartak belőlem faragni, nekem meg ez tetszett a legjobban. A biológiát nem szeretem és nem hiszem, hogy jó lenne sok embert ugráltatni és mindig a tőzsdét figyelni, ebben pedig van kihívás, minden ügy más.
- Mindenkinek ez a szaros szülői nyomás - morogja be Dayki. - De ha szereted, az legalább jó.
- A tradíciók és a szülők ilyen mértékű tisztelete igenis fontos - állok ki az ellenoldal mellett, amit ugyan a dobos nem fog díjazni, azonban tőlem már megszokta az ilyesmit. - A nevemmel örököltem a családom és őseim múltját, amit nem tehettem meg, hogy megalázok azzal, hogy mást választok.
- És ha nem akartál volna testőr lenni?! - veti fel harciasan. Szeretek vele vitázni, mert szinte teljesen más életpályát járt be, mint én.
- Tudjuk jól, hogy olyan vagyok, aki számára a kötelesség az kötelesség és nem próbálok meg kibújni alóla. Én nem gondolkodtam volna, hogy mit akarok és mit nem, mert engem úgy neveltek, hogy amíg Yuusuke vagyok, addig az apám akarata szerint testőr leszek és nem hozok szégyent a nevemre. Nem az riasztott, hogy kitagadnak, ha nem fogadom el a sorsom, hanem az, hogy ez borzasztó nagy szégyen. Hogy ez azt jelentette volna, hogy megbuktam. Hogy felneveltek és hálátlan módon nem váltom be a hozzám fűzött reményeket - sorolom tagoltan az érveimet. - Hogy csalódást okozok azoknak, akik mindent megadtak nekem, szerettek, neveltek, tanítottak. - Daykinál elszakad a cérna, felpattan, az asztalra csapja a sörösüvegét, lerántja a kabátját a fogasról, azzal kicsörtet a Ritsukuból. Nem ugrunk utána, mi tudjuk, hogy jobb, ha most magára marad és megnyugszik. Én azt is tudom, mi dühítette fel és annak ellenére, hogy a legrosszabb ötlet utánamenni, játszom a lehetőséggel. Inkább a többieket figyelem, az aggodalmat Tao arcán, az értetlenséget a többiekén. Chiaki biccent nekem, hogy mi van, Yoshimi meg az asztal alatt combomra teszi a kezét, én azonban lopva Jeremyt kémlelem. Ráncolja a homlokát, nagyon gondolkodik, talán Dayki után is menne, azonban ezt végül én teszem meg, elnézést kérek a társaságtól, aztán kimegyek a dobosunk után.
11.
Raktari
Kiérve persze megborzongom, mert csak a szememnek volt elég a pulcsi, amit választottam magamnak. A dzseki most nem illett volna a szerelésemhez, így azonban fázósan húzom fel a cipzárt, majd karolom át magam és simogatom végig a felkarjaim, hogy legalább egy kis meleghez jussak. Gyorsan pattanok be a Chevroletbe is, s amint elhelyezkedtünk, bekötöttük magunkat, Yoshimi indít. Meghajtja egy kicsit a járgányt, ráadásul élvezi is, így talán nem késünk, vagy nem annyit. Nem mintha a srácok nem lennének hozzászokva, hogy kések.
A visszapillantóban újra Jeremyre tapad a tekintetem. Bár most a dzsekije takarja a felsőjét, még mindig nagyon jól mutat. Ő be tudja lőni a haját velem ellentétben és a szemkihúzás is jól áll neki. Ha kísérletező szellemű lennék, megpróbálkoznék hasonló mutatványokkal, de nem vagyok. A házban érthető okok miatt, a szabadságomat pedig mindig úgy osztom be, hogy alig legyek egyedül, minél több időt tudjak együtt tölteni a barátaimmal. Jeremyt elnézve ugyanazt látom, mint amit én éreztem hajdanán, mikor Chiaki elvitt először a Ritsukuba. A srác feszült, talán ideges is, de az izgalom is jól látható rajta. Elmosolyodom.
- Mire gondolsz? - kérdezem meg tőle.
- Csak új emberek, más kör. Meg nem túl régóta járok el úgy szórakozni, hogy ne vadászni akarnék közben, úgyhogy ezek mindig újak. Meg kicsit izgulok, hogy vajon a barátaid mit fognak szólni hozzám - árulja el hadarva.
- Sokfélék - kezdem, hátha le tudom kicsit csillapítani, meg amúgy sem árt, ha valamennyire már ismeri előre a fiúkat, hogy könnyebben megjegyezze, ki kicsoda. - Aki biztosan ott lesz, az Dayki, Chiaki és Tao. Dayki rocker, Chiaki nagyon barátságos, Taot meg a kicsi és aranyos szavakkal lehet a legkönnyebben fémjelezni. Miyu írt, hogy nem jön, Yajiro és Yuu még nem jelzett vissza. Meg lesz egy új srác, ha összeszedi a bátorságát, hogy megközelítse a csapatot. Még csak telefonon keresztüli ismeretségem van vele, a neve Ichiro és múltkor Yoshimi zsebébe dugta be a számát - mesélem el vidáman.
- Ti felhívtatok egy cetlist? - döbben meg, de aztán rájön, hogy nyitva van a szája és gyorsan becsukja. Jót nevetek rajta. - Igazából nagyon kíváncsi vagyok - vallja be végül. - Itt még sosem jártam, meg hát... Mi van, ha nem fognak kedvelni? - kérdezi meg félénken.
- Mi van, ha mégis? - kérdezek vissza könnyedén. - Ne úgy állj hozzá, hogy nem fognak kedvelni. Én a velük való első találkozókor faképnél hagytam őket. - Bár eléggé híres az is, hogy bemostam egyet Chireinek anno, de most jóban vagyunk.
- Csak nektek se legyen kellemetlen meg izé... Na mindegy, kár ezen agyalni, majd kiderül.
- Meglepi leszel Ichiroval együtt - árulom el vigyorogva.
- Ha ezzel akartál megnyugtatni, nem sikerült - neveti el magát, de ezt már Yoshi sem bírja és felkuncog. - Sokat fogunk késni?
- Nem akarlak megnyugtatni, szerintem ilyen helyzetben ez lehetetlen - mondom őszintén, jót mosolyogva. - Tőlem megszoktak egy átlag negyed-fél órás késést, de most egész jó időben vagyunk. Ugye? - kérdezek rá azért sofőrünkre.
- Még tíz perc és ott vagyunk - feleli lazán, le sem véve a szemét az útról. Szeretem, ahogy vezet, biztonságban érzem magam mellette. Hasonlít Masaohoz, aki ugyan néha rám pillant, de nyugodt, magabiztos a volán mögött is.
- Az jó. Kíváncsi vagyok, Yajiro és Yuu el tudtak-e szabadulni, bár szerintem igen - gondolkodom hangosan, mert én is átveszem az izgatottságot, noha inkább örömből. Szerintem Yoshi most annyira nem fog örülni Jeremy jelenlétének, mert mocorogni kezdek a tőle átvett izgalom miatt, amivel lehet, hogy zavarom a szőke hercegemet.
- Én örülnék, ha jönnének - vallja be Yoshi. Azt hiszem, nem zavarja a mocorgás, de azért igyekszem lenyugodni. - Végre Yuuval is tiszta vizet önthetnénk a pohárba. - Ezen kuncogok.
- Arra befizetek, jó műsor lesz - mondom ki a gondolatomat.
- Hm? - kérdez be Jeremy végül. - Ugye nem verekednetek kell? - Felvonja a szemöldökét is, belőlem meg kitör a röhögés.
- Nem tudom, Tari mire gondolt.
- Yuu nem verekedős típus. Aranyos lesz, olyan zavarban fogja érezni magát - árulom el.
- De... mi történt pontosan? - kíváncsiskodik tovább a hátul ülő srác.
- Yuu nem igazán gátlásos, ha megtetszik neki valaki - mondom végül el én, mivel Yoshimi hallgat. - Elég kihívó és-vagy rámenős tud lenni, és elég furán jött le a legutóbbi választása, tekintve, hogy az Yoshira esett.
- De ő tudta, hogy együtt vagytok?
- Tudta - szól bele végül az érintett is. - Ha nem lett volna nyilvánvaló, akkor külön neki is megpróbáltam elmagyarázni párszor, de aztán Tari nyerte meg a lehetőséget helyre tenni, nekem csak a felszabadító szerep jutott - kuncogja el magát.
- Mert én rendezkedhetek a baráti körömben. Majd ha már egy ideje közénk tartozol, te is - mondom meg neki játékosan, mégis komolyan.
- Tudom, rád is hagytam, egy szavad sem lehetett - válaszol elmosolyodva. - A következő kanyar után már ott vagyunk - állapítja meg, mire Jeremy fészkelődni kezd.
- Nincs is - jelentem ki vidáman. Most amint leparkol a Chevi, a srácok megindulnak felénk. Ezek szerint megjegyezték, melyik autót kell figyelni. Dayki megint hosszú bőrkabátban, kezében cigivel, mellette Tao viháncol, szinte ugrálva közeledik a kocsi felé, Chiaki és Yajiro meg tőlük lemaradva, komótos léptekkel, lustán követik a párost. Nagy vigyorral szállok ki a kocsiból, s Yoshi is hasonlóképp tesz. A dobos ellövi a csikkét, az szép, vörös ívet ír le a sötétben, aztán rövid, velős, erős ölelést kapok és adok is Daykinak, majd kézfogással megy üdvözölni Yoshimit, ami elég jó jel tőle. Tao szokott módon átölel, én is őt, fejét pedig a mellkasomra hajtja. Hátrapillantok Jeremyre, de elég nehézkesen sikerül kikeverednie az autóból, annyira be van gyulladva, a megjelenése viszont meglepi a barátaimat, végig is mérik rendesen őt. Főleg Dayki pillantását látom kritikusnak, Chiaki és Yajiro a rájuk jellemző elfogadással veszik tudomásul, hogy hoztam egy újabb tagot, Tao pedig elereszt és kíváncsian fürkészni kezdi a kezét tördelő, zavartan tépelődő kölyköt. - Ő Jeremy - mutatom be a bandának, mire a srác mintha még idegesebbé válna, elvörösödik.
- Húzzunk be, majd bent csókolózunk! - adja ki az utasítást Dayki, én pedig elröhögöm magam, ám eszemben sincs tiltakozni, mert fázom. Átkarolom Jeremyt és Taot, Yoshi, gondolom, lezárja a kocsit, a hamis páros cinkos mosollyal csatlakozik a triónkhoz, majd mind elindulunk a helyünkre.
- Yuu? - érdeklődöm.
- Késik, ha minden igaz - jön a válasz Yajirotól. Meg sem lepődöm, hogy ő tudja, mi van Yuuval.
- Csak nem be van szarva? - kérdezi tőle Dayki.
- Nem, spec még nem végzett az oktatással, meg gondolom, utána kíván egy fürdést, hajmosást - tájékoztatja erős éllel őt Yajiro.
- Flancolás - veti oda neki Dayki, majd levágja magát a helyére. Biccentek a pultosnak és a mellette ügyeskedő mixernek, miközben a két tökmagot az asztalunkhoz vezetem. Szép lassan mindenki helyet foglal, én megint Dayki és Yoshimi közé kerülök, a szőkém mellé Jeremynek hagynak helyet, mellé Tao, majd Chiaki és Yajiro kerül.
- Szóval a banda - szólalok meg büszkén. - Ketten hiányoznak, Miyu nem jön, Yuu meg ugye késik, de Dayki, Yajiro, Chiaki, Tao - mutatom be a jelenlévőket Jeremynek. Úgy fest, erőt vesz magán összeszedni a bátorságát, kihúzza magát és felkészül arra, hogy megszólaljon.
- Sziasztok! - köszön végül barátságosan, végighordozva a tekintetét mindenkin, miközben mosolyog, de a lendületből ennyire futotta.
- Mit iszol? - kérdezi meg a dobos.
- Te hány éves vagy? - vonja kérdőre Tao azonnal. Chiaki csak kuncog, Yajiro meg még hagyja érvényesülni a többieket. Ez jó móka lesz. Úgy látom, a srácok figyelmét abszolút felkeltette Jeremy.
- Öööö... tizenkilenc - válaszol először erre. - És mit lehet? - vigyorodik el végül. Na, úgy fest, kezd magára találni. Ez jó.
- Te behoztál ide egy kiskorút?! - pirít rám Tao.
- Ki beszél? - kérdezek vissza játékosan végigmérve őt. - Ha jól emlékszem, Jeremynél fiatalabb voltál, amikor először idehozattad magad Chiakival és Miyuval.
- Az más.
- Hát persze - felelem, s nem csak én nevetek. Közben Dayki az újfiú elé tol egy itallapot, amit a szomszéd asztalról csórt el. Jeremy hümmögve válogat az italok közt, szerintem ismeri őket, tisztában van vele, milyen fantázianév körülbelül mit takar.
- Hmmm... hát... Long Island Ice Teat - teszi le végül.
- Jó kezdés! - szólal meg most Yajiro. - Hogy kerültél össze ezzel a kettővel?
- Az egyik főnöküknek vagyok a barátja - válaszol vállat vonva, mégis mosolyogva. Ezért nem mondtam semmit, hogy ő határozhassa meg, hogy akar bemutatkozni, mint Yoshimi exe, vagy valami más megközelítést szeretne. Jól választott.
- Már csak a főnökeitek hiányoznak - jelenti ki Chiaki.
- A kisfőnököt még el is lehetne hozni, a nagyfőnök meg valószínűleg jönne vele, de ez nem ilyen egyszerű - mondom.
- Duma. Egyszer hívjátok el őket, most már igazán kíváncsi vagyok, kit védtek! - kéri a dobos, s felkel a helyéről, hogy elmenjen az első kör piáért. - Ki mit kér?
- Én egy Safe Sex on the Beach-et - válaszol neki Yoshimi mosolyogva.
- Szokásos - mondom.
- Jaj, Raktari! Igyál már valami normálisat! - szól rám, mire kitör a röhögés. Nekem nem kell más és ezt Dayki is kénytelen tudomásul venni. - Rémes vagy.
- Iszom veled, de csak menteset - ment ki Chiaki.
- Egyre rosszabb. Ezután mi jön, a guminő? - tesz csípős megjegyzést neki is a dobos.
- Neked talán.
- Tao, Yajiro?
- Én iszom olyat, mint Raktari - dönt a kicsi, míg a másik srác int, hogy most nem kér semmit. Amint Dayki olajra lép, Tao lezuttyan a helyére mellém.
- Meséljetek, mizu! - kér izgágán bennünket Yoshival. Yajiro közben Jeremy mellé telepszik, én pedig átpasszolom a mesedélután tartásának jogát a szőkémre.
- Megvagyunk. Most viszonylag szabadon voltunk két napot, mert a szobatársunk nem volt otthon. - Ajjaj... A mosolyokból látom, hogy mindenki orgiapartikat képzel el. - De elég sokat dolgoztunk mostanság, ráadásul váltásban, szóval volt, hogy csak összefutottunk. Na és veled mizujs?
- Hogy lettél barátja a kisfőnöknek? Gondolom, nem a nagyfőnök barátja vagy - feltételezi Yajiro.
- Volt egy közös ismerősünk, aki bemutatott minket egymásnak, aztán barátság lett belőle. Ennyi a történet, nem valami izgi - kuncogja el magát Jeremy. Kezd oldódni szerintem és ügyesen forgatja ki az eseményeket.
- Vizsga vizsga hátán - sóhajtja Tao fáradtan. - Azt hittem, nem fogok tudni jönni, mert tanulnom kell, de végül beláttam, hogy úgy semmi sem maradna meg a fejemben, ha csak arra tudnék gondolni, hogy ti itt lesztek.
- És az a közös ismerős hol van? - kérdezi tőlem kíváncsian Yajiro.
- Nem tudom, nekem távoli ismerősöm - passzolom őt le ennyivel. - De ugye nem lesz gond, hogy nem tanulsz?
- Tök mindegy, Raktari, ma nem tudnék tanulni, ha otthon ülnék a könyv felett, akkor sem.
- Jó értem. Veled mi újság? - fordulok Chiakihoz.
- Csak a szokásos, élem az életem. Yajiro még mindig próbálja velem megszerettetni a puffancsait, de szerintem totál feleslegesen pedálozik.
- Kezdtek nekem gyanúsak lenni - közli be a visszaérkező Dayki, aki a mixer segítségével szétosztja az italokat.
- Gyanakodhatsz, amire akarsz, nem zavar, de semmi sem változott - válaszol neki a tengerimalacos. - Ha már ennyire témán vagyunk, mesélj inkább te, kíváncsi vagyok, mi van a... - Mielőtt befejezhetné a mondatot, a szájára tapasztom a kezem. Megint nem tudom, min csodálkoznak jobban, hogy képes vagyok semmit sem feldöntve hirtelen mozogni, vagy hogy van bátorságom átvenni az abszolút vezér szerepét adott esetben.
- Szeretném, ha megkímélnétek minket ettől - jelentem ki lassan visszavonulva.
- Már megint rendet csapsz a bandában? - kérdezi meg a hátam mögül Yuu és megpaskolja a vállam. - Helló, kicsike - köszönti Jeremyt vidáman. - Yuu vagyok - mutatkozik be rögtön. Igen, tetszik neki és igen, megint érdekes estének nézünk elébe, mert Yoshi miatt kellemetlenül érzi magát, ezért csak zavartan rámosolyog és még Jeremyhez sem mer közelebb lenni, mivel egymás mellett ülnek.
- Szia! Jeremy - vigyorog rá a kölyök. Láthatóan élvezi, hogy fiatal srácok veszik körül, akik barátságosak vele. - Mik azok a puffancsok? - kérdezi meg mosolyogva.
- Beszélhetünk kicsit? - kérdezi meg Yoshi Yuut.
- Persze - válaszol neki, azzal a fogasra dobja a pulcsiját és biccent a szőke testőrnek, hogy kövesse. A pult felé veszi az irányt, valószínűleg rendelni is akar magának.
- Chiaki a tengerimalacaim nevezi puffancsoknak.
- Igen, mert ilyen pufi és buta fejük van - kontráz rá a nevezett, Tao meg elneveti magát ezen. Közben Dayki is felakasztja a kabátját, nekem meg elkerekednek a szemeim. Még nem láttam őt ilyen szerelésben, de baromira bejön. Úgy fest, levetkőzte a szakadt rocker imidzset és valami nagyon dögösre cserélte, ez pedig nem csak nekem szúr szemet, mert mindenki megcsodálja a feszes, oldalt végig fűzős bőrnadrágba bújtatott fenekét, könnyedén a felsőtestére hulló, ujjatlan, fekete pólót, szálkás karjait, erősebb vállait.
- Elmaradt a füttyhad, fiúk, pedig a szemetek kocsányon lóg - közli velünk. Több sem kell a bandának, füttyögni kezdünk, Dayki meg magához veszi a sörét és a hecc kedvéért meghúzza, majd semleges képpel az üveg szájával végighúz a mellkasán, le a hasa aljáig, végül leül és a fejét csóválva újra iszik a söréből. Jeremy tetszését is elnyerte a srác, tovább bámulja őt, Dayki azonban nem zavartatja magát.
- A tengerimalac tök édes, de én gyíkot szeretnék - vallja be csapatunk legfiatalabb tagja. Precíz, diplomatikus megnyilvánulás, amivel Yajironak is belopja magát a szívébe, noha még mindig a dobost figyeli. Nem kihívóan, nem feltűnően, de én azért észreveszem. - És Tao, te mit tanulsz? - kérdez tovább kíváncsian.
- Biológia és kémia tanárnak tanulok - válaszol vidáman. - De léci hanyagoljuk, hamarosan vizsgázom, és ha csak eszembe jut, töpörödöm tőle. - Kérésén jót nevetünk.
- Mit kezdenél egy gyíkkal? - csap le Jeremyre Yajiro. - Meg milyet akarsz?
- Na, az állatbarátok egymásra találtak! - tesz megjegyzést újra Dayki, majd hozzám hajol. - Yoshi barátja, csak nem mertétek elújságolni? - kérdezi tőlem suttogva.
- Mindkettőnk barátja és nincs okunk félni semmitől - válaszolok neki. - Jó a szerelésed. Mi lelt? - érdeklődöm.
- Megláttam és megtetszett. Nem tudom. Kicsit visszafogottabb stírölésre számítottam - árulja el a fülembe súgva, mire elkuncogom magam.
- Éles váltás volt a megszokotthoz képest és jól nézel ki benne.
- Egy kaméleont szeretnék, mert szerintem viccesek és nagyon tetszik, hogy tudnak változni. És tartanám, etetném, simogatnám, nézegetném, lerajzolnám, meg nem tudom, foglalkoznék vele és szeretném. Miért, mit lehet még vele? - kérdezi élénken, mire Yajiro elkuncogja magát.
- Körbelőtted a lehetőségeket nagyjából - mondja vidáman. - Jó, hogy ennyire lelkes vagy, nem is értem, miért nincs még kaméleonod - árulja el elismerően. - Nekem nincs kaméleonom, viszont van jó kisokosom a tartásához, ha útba esik neked, vagy beugranál hozzám, a Kirokara Középiskola közelében van a boltom. A bolt egyben tenyészet is, most épp huszonkét malacka várja repesve az olyan lelkes egyéneket, mint te, akár csak simogatásra is - ajánlja barátságosan. - Persze van más állatom is, patkányok, hörcsögök, nyulak, deguk, néhány kígyó, halak, satöbbi. Van egy macskám, de ő nem elvihető, Mica az enyém - magyaráz teljesen fellelkesülve. Yajironak nagy és jó szíve van, az állatokról órákig képes lenne beszélni, amiben a tengerimalacok és az említett macska külön kitérőt kapna, és plusz másfél órával növelné a beszédidőt, ha nem ütik le, vagy rakják alá a lovat. Úgy fest, Jeremyben ideális áldozatra lelt, így a srác egy darabig elhallgathatja, ha akarja, vagy nem zavarja meg senki semmiben a barátunkat.
Közben Tao is sustorog Chiakival valamiről, ahogy mi is folytatjuk Daykival a diskurzust, és ha jól láttam, Yuu és Yoshi is befejezte a dolgokat.
Kiérve persze megborzongom, mert csak a szememnek volt elég a pulcsi, amit választottam magamnak. A dzseki most nem illett volna a szerelésemhez, így azonban fázósan húzom fel a cipzárt, majd karolom át magam és simogatom végig a felkarjaim, hogy legalább egy kis meleghez jussak. Gyorsan pattanok be a Chevroletbe is, s amint elhelyezkedtünk, bekötöttük magunkat, Yoshimi indít. Meghajtja egy kicsit a járgányt, ráadásul élvezi is, így talán nem késünk, vagy nem annyit. Nem mintha a srácok nem lennének hozzászokva, hogy kések.
A visszapillantóban újra Jeremyre tapad a tekintetem. Bár most a dzsekije takarja a felsőjét, még mindig nagyon jól mutat. Ő be tudja lőni a haját velem ellentétben és a szemkihúzás is jól áll neki. Ha kísérletező szellemű lennék, megpróbálkoznék hasonló mutatványokkal, de nem vagyok. A házban érthető okok miatt, a szabadságomat pedig mindig úgy osztom be, hogy alig legyek egyedül, minél több időt tudjak együtt tölteni a barátaimmal. Jeremyt elnézve ugyanazt látom, mint amit én éreztem hajdanán, mikor Chiaki elvitt először a Ritsukuba. A srác feszült, talán ideges is, de az izgalom is jól látható rajta. Elmosolyodom.
- Mire gondolsz? - kérdezem meg tőle.
- Csak új emberek, más kör. Meg nem túl régóta járok el úgy szórakozni, hogy ne vadászni akarnék közben, úgyhogy ezek mindig újak. Meg kicsit izgulok, hogy vajon a barátaid mit fognak szólni hozzám - árulja el hadarva.
- Sokfélék - kezdem, hátha le tudom kicsit csillapítani, meg amúgy sem árt, ha valamennyire már ismeri előre a fiúkat, hogy könnyebben megjegyezze, ki kicsoda. - Aki biztosan ott lesz, az Dayki, Chiaki és Tao. Dayki rocker, Chiaki nagyon barátságos, Taot meg a kicsi és aranyos szavakkal lehet a legkönnyebben fémjelezni. Miyu írt, hogy nem jön, Yajiro és Yuu még nem jelzett vissza. Meg lesz egy új srác, ha összeszedi a bátorságát, hogy megközelítse a csapatot. Még csak telefonon keresztüli ismeretségem van vele, a neve Ichiro és múltkor Yoshimi zsebébe dugta be a számát - mesélem el vidáman.
- Ti felhívtatok egy cetlist? - döbben meg, de aztán rájön, hogy nyitva van a szája és gyorsan becsukja. Jót nevetek rajta. - Igazából nagyon kíváncsi vagyok - vallja be végül. - Itt még sosem jártam, meg hát... Mi van, ha nem fognak kedvelni? - kérdezi meg félénken.
- Mi van, ha mégis? - kérdezek vissza könnyedén. - Ne úgy állj hozzá, hogy nem fognak kedvelni. Én a velük való első találkozókor faképnél hagytam őket. - Bár eléggé híres az is, hogy bemostam egyet Chireinek anno, de most jóban vagyunk.
- Csak nektek se legyen kellemetlen meg izé... Na mindegy, kár ezen agyalni, majd kiderül.
- Meglepi leszel Ichiroval együtt - árulom el vigyorogva.
- Ha ezzel akartál megnyugtatni, nem sikerült - neveti el magát, de ezt már Yoshi sem bírja és felkuncog. - Sokat fogunk késni?
- Nem akarlak megnyugtatni, szerintem ilyen helyzetben ez lehetetlen - mondom őszintén, jót mosolyogva. - Tőlem megszoktak egy átlag negyed-fél órás késést, de most egész jó időben vagyunk. Ugye? - kérdezek rá azért sofőrünkre.
- Még tíz perc és ott vagyunk - feleli lazán, le sem véve a szemét az útról. Szeretem, ahogy vezet, biztonságban érzem magam mellette. Hasonlít Masaohoz, aki ugyan néha rám pillant, de nyugodt, magabiztos a volán mögött is.
- Az jó. Kíváncsi vagyok, Yajiro és Yuu el tudtak-e szabadulni, bár szerintem igen - gondolkodom hangosan, mert én is átveszem az izgatottságot, noha inkább örömből. Szerintem Yoshi most annyira nem fog örülni Jeremy jelenlétének, mert mocorogni kezdek a tőle átvett izgalom miatt, amivel lehet, hogy zavarom a szőke hercegemet.
- Én örülnék, ha jönnének - vallja be Yoshi. Azt hiszem, nem zavarja a mocorgás, de azért igyekszem lenyugodni. - Végre Yuuval is tiszta vizet önthetnénk a pohárba. - Ezen kuncogok.
- Arra befizetek, jó műsor lesz - mondom ki a gondolatomat.
- Hm? - kérdez be Jeremy végül. - Ugye nem verekednetek kell? - Felvonja a szemöldökét is, belőlem meg kitör a röhögés.
- Nem tudom, Tari mire gondolt.
- Yuu nem verekedős típus. Aranyos lesz, olyan zavarban fogja érezni magát - árulom el.
- De... mi történt pontosan? - kíváncsiskodik tovább a hátul ülő srác.
- Yuu nem igazán gátlásos, ha megtetszik neki valaki - mondom végül el én, mivel Yoshimi hallgat. - Elég kihívó és-vagy rámenős tud lenni, és elég furán jött le a legutóbbi választása, tekintve, hogy az Yoshira esett.
- De ő tudta, hogy együtt vagytok?
- Tudta - szól bele végül az érintett is. - Ha nem lett volna nyilvánvaló, akkor külön neki is megpróbáltam elmagyarázni párszor, de aztán Tari nyerte meg a lehetőséget helyre tenni, nekem csak a felszabadító szerep jutott - kuncogja el magát.
- Mert én rendezkedhetek a baráti körömben. Majd ha már egy ideje közénk tartozol, te is - mondom meg neki játékosan, mégis komolyan.
- Tudom, rád is hagytam, egy szavad sem lehetett - válaszol elmosolyodva. - A következő kanyar után már ott vagyunk - állapítja meg, mire Jeremy fészkelődni kezd.
- Nincs is - jelentem ki vidáman. Most amint leparkol a Chevi, a srácok megindulnak felénk. Ezek szerint megjegyezték, melyik autót kell figyelni. Dayki megint hosszú bőrkabátban, kezében cigivel, mellette Tao viháncol, szinte ugrálva közeledik a kocsi felé, Chiaki és Yajiro meg tőlük lemaradva, komótos léptekkel, lustán követik a párost. Nagy vigyorral szállok ki a kocsiból, s Yoshi is hasonlóképp tesz. A dobos ellövi a csikkét, az szép, vörös ívet ír le a sötétben, aztán rövid, velős, erős ölelést kapok és adok is Daykinak, majd kézfogással megy üdvözölni Yoshimit, ami elég jó jel tőle. Tao szokott módon átölel, én is őt, fejét pedig a mellkasomra hajtja. Hátrapillantok Jeremyre, de elég nehézkesen sikerül kikeverednie az autóból, annyira be van gyulladva, a megjelenése viszont meglepi a barátaimat, végig is mérik rendesen őt. Főleg Dayki pillantását látom kritikusnak, Chiaki és Yajiro a rájuk jellemző elfogadással veszik tudomásul, hogy hoztam egy újabb tagot, Tao pedig elereszt és kíváncsian fürkészni kezdi a kezét tördelő, zavartan tépelődő kölyköt. - Ő Jeremy - mutatom be a bandának, mire a srác mintha még idegesebbé válna, elvörösödik.
- Húzzunk be, majd bent csókolózunk! - adja ki az utasítást Dayki, én pedig elröhögöm magam, ám eszemben sincs tiltakozni, mert fázom. Átkarolom Jeremyt és Taot, Yoshi, gondolom, lezárja a kocsit, a hamis páros cinkos mosollyal csatlakozik a triónkhoz, majd mind elindulunk a helyünkre.
- Yuu? - érdeklődöm.
- Késik, ha minden igaz - jön a válasz Yajirotól. Meg sem lepődöm, hogy ő tudja, mi van Yuuval.
- Csak nem be van szarva? - kérdezi tőle Dayki.
- Nem, spec még nem végzett az oktatással, meg gondolom, utána kíván egy fürdést, hajmosást - tájékoztatja erős éllel őt Yajiro.
- Flancolás - veti oda neki Dayki, majd levágja magát a helyére. Biccentek a pultosnak és a mellette ügyeskedő mixernek, miközben a két tökmagot az asztalunkhoz vezetem. Szép lassan mindenki helyet foglal, én megint Dayki és Yoshimi közé kerülök, a szőkém mellé Jeremynek hagynak helyet, mellé Tao, majd Chiaki és Yajiro kerül.
- Szóval a banda - szólalok meg büszkén. - Ketten hiányoznak, Miyu nem jön, Yuu meg ugye késik, de Dayki, Yajiro, Chiaki, Tao - mutatom be a jelenlévőket Jeremynek. Úgy fest, erőt vesz magán összeszedni a bátorságát, kihúzza magát és felkészül arra, hogy megszólaljon.
- Sziasztok! - köszön végül barátságosan, végighordozva a tekintetét mindenkin, miközben mosolyog, de a lendületből ennyire futotta.
- Mit iszol? - kérdezi meg a dobos.
- Te hány éves vagy? - vonja kérdőre Tao azonnal. Chiaki csak kuncog, Yajiro meg még hagyja érvényesülni a többieket. Ez jó móka lesz. Úgy látom, a srácok figyelmét abszolút felkeltette Jeremy.
- Öööö... tizenkilenc - válaszol először erre. - És mit lehet? - vigyorodik el végül. Na, úgy fest, kezd magára találni. Ez jó.
- Te behoztál ide egy kiskorút?! - pirít rám Tao.
- Ki beszél? - kérdezek vissza játékosan végigmérve őt. - Ha jól emlékszem, Jeremynél fiatalabb voltál, amikor először idehozattad magad Chiakival és Miyuval.
- Az más.
- Hát persze - felelem, s nem csak én nevetek. Közben Dayki az újfiú elé tol egy itallapot, amit a szomszéd asztalról csórt el. Jeremy hümmögve válogat az italok közt, szerintem ismeri őket, tisztában van vele, milyen fantázianév körülbelül mit takar.
- Hmmm... hát... Long Island Ice Teat - teszi le végül.
- Jó kezdés! - szólal meg most Yajiro. - Hogy kerültél össze ezzel a kettővel?
- Az egyik főnöküknek vagyok a barátja - válaszol vállat vonva, mégis mosolyogva. Ezért nem mondtam semmit, hogy ő határozhassa meg, hogy akar bemutatkozni, mint Yoshimi exe, vagy valami más megközelítést szeretne. Jól választott.
- Már csak a főnökeitek hiányoznak - jelenti ki Chiaki.
- A kisfőnököt még el is lehetne hozni, a nagyfőnök meg valószínűleg jönne vele, de ez nem ilyen egyszerű - mondom.
- Duma. Egyszer hívjátok el őket, most már igazán kíváncsi vagyok, kit védtek! - kéri a dobos, s felkel a helyéről, hogy elmenjen az első kör piáért. - Ki mit kér?
- Én egy Safe Sex on the Beach-et - válaszol neki Yoshimi mosolyogva.
- Szokásos - mondom.
- Jaj, Raktari! Igyál már valami normálisat! - szól rám, mire kitör a röhögés. Nekem nem kell más és ezt Dayki is kénytelen tudomásul venni. - Rémes vagy.
- Iszom veled, de csak menteset - ment ki Chiaki.
- Egyre rosszabb. Ezután mi jön, a guminő? - tesz csípős megjegyzést neki is a dobos.
- Neked talán.
- Tao, Yajiro?
- Én iszom olyat, mint Raktari - dönt a kicsi, míg a másik srác int, hogy most nem kér semmit. Amint Dayki olajra lép, Tao lezuttyan a helyére mellém.
- Meséljetek, mizu! - kér izgágán bennünket Yoshival. Yajiro közben Jeremy mellé telepszik, én pedig átpasszolom a mesedélután tartásának jogát a szőkémre.
- Megvagyunk. Most viszonylag szabadon voltunk két napot, mert a szobatársunk nem volt otthon. - Ajjaj... A mosolyokból látom, hogy mindenki orgiapartikat képzel el. - De elég sokat dolgoztunk mostanság, ráadásul váltásban, szóval volt, hogy csak összefutottunk. Na és veled mizujs?
- Hogy lettél barátja a kisfőnöknek? Gondolom, nem a nagyfőnök barátja vagy - feltételezi Yajiro.
- Volt egy közös ismerősünk, aki bemutatott minket egymásnak, aztán barátság lett belőle. Ennyi a történet, nem valami izgi - kuncogja el magát Jeremy. Kezd oldódni szerintem és ügyesen forgatja ki az eseményeket.
- Vizsga vizsga hátán - sóhajtja Tao fáradtan. - Azt hittem, nem fogok tudni jönni, mert tanulnom kell, de végül beláttam, hogy úgy semmi sem maradna meg a fejemben, ha csak arra tudnék gondolni, hogy ti itt lesztek.
- És az a közös ismerős hol van? - kérdezi tőlem kíváncsian Yajiro.
- Nem tudom, nekem távoli ismerősöm - passzolom őt le ennyivel. - De ugye nem lesz gond, hogy nem tanulsz?
- Tök mindegy, Raktari, ma nem tudnék tanulni, ha otthon ülnék a könyv felett, akkor sem.
- Jó értem. Veled mi újság? - fordulok Chiakihoz.
- Csak a szokásos, élem az életem. Yajiro még mindig próbálja velem megszerettetni a puffancsait, de szerintem totál feleslegesen pedálozik.
- Kezdtek nekem gyanúsak lenni - közli be a visszaérkező Dayki, aki a mixer segítségével szétosztja az italokat.
- Gyanakodhatsz, amire akarsz, nem zavar, de semmi sem változott - válaszol neki a tengerimalacos. - Ha már ennyire témán vagyunk, mesélj inkább te, kíváncsi vagyok, mi van a... - Mielőtt befejezhetné a mondatot, a szájára tapasztom a kezem. Megint nem tudom, min csodálkoznak jobban, hogy képes vagyok semmit sem feldöntve hirtelen mozogni, vagy hogy van bátorságom átvenni az abszolút vezér szerepét adott esetben.
- Szeretném, ha megkímélnétek minket ettől - jelentem ki lassan visszavonulva.
- Már megint rendet csapsz a bandában? - kérdezi meg a hátam mögül Yuu és megpaskolja a vállam. - Helló, kicsike - köszönti Jeremyt vidáman. - Yuu vagyok - mutatkozik be rögtön. Igen, tetszik neki és igen, megint érdekes estének nézünk elébe, mert Yoshi miatt kellemetlenül érzi magát, ezért csak zavartan rámosolyog és még Jeremyhez sem mer közelebb lenni, mivel egymás mellett ülnek.
- Szia! Jeremy - vigyorog rá a kölyök. Láthatóan élvezi, hogy fiatal srácok veszik körül, akik barátságosak vele. - Mik azok a puffancsok? - kérdezi meg mosolyogva.
- Beszélhetünk kicsit? - kérdezi meg Yoshi Yuut.
- Persze - válaszol neki, azzal a fogasra dobja a pulcsiját és biccent a szőke testőrnek, hogy kövesse. A pult felé veszi az irányt, valószínűleg rendelni is akar magának.
- Chiaki a tengerimalacaim nevezi puffancsoknak.
- Igen, mert ilyen pufi és buta fejük van - kontráz rá a nevezett, Tao meg elneveti magát ezen. Közben Dayki is felakasztja a kabátját, nekem meg elkerekednek a szemeim. Még nem láttam őt ilyen szerelésben, de baromira bejön. Úgy fest, levetkőzte a szakadt rocker imidzset és valami nagyon dögösre cserélte, ez pedig nem csak nekem szúr szemet, mert mindenki megcsodálja a feszes, oldalt végig fűzős bőrnadrágba bújtatott fenekét, könnyedén a felsőtestére hulló, ujjatlan, fekete pólót, szálkás karjait, erősebb vállait.
- Elmaradt a füttyhad, fiúk, pedig a szemetek kocsányon lóg - közli velünk. Több sem kell a bandának, füttyögni kezdünk, Dayki meg magához veszi a sörét és a hecc kedvéért meghúzza, majd semleges képpel az üveg szájával végighúz a mellkasán, le a hasa aljáig, végül leül és a fejét csóválva újra iszik a söréből. Jeremy tetszését is elnyerte a srác, tovább bámulja őt, Dayki azonban nem zavartatja magát.
- A tengerimalac tök édes, de én gyíkot szeretnék - vallja be csapatunk legfiatalabb tagja. Precíz, diplomatikus megnyilvánulás, amivel Yajironak is belopja magát a szívébe, noha még mindig a dobost figyeli. Nem kihívóan, nem feltűnően, de én azért észreveszem. - És Tao, te mit tanulsz? - kérdez tovább kíváncsian.
- Biológia és kémia tanárnak tanulok - válaszol vidáman. - De léci hanyagoljuk, hamarosan vizsgázom, és ha csak eszembe jut, töpörödöm tőle. - Kérésén jót nevetünk.
- Mit kezdenél egy gyíkkal? - csap le Jeremyre Yajiro. - Meg milyet akarsz?
- Na, az állatbarátok egymásra találtak! - tesz megjegyzést újra Dayki, majd hozzám hajol. - Yoshi barátja, csak nem mertétek elújságolni? - kérdezi tőlem suttogva.
- Mindkettőnk barátja és nincs okunk félni semmitől - válaszolok neki. - Jó a szerelésed. Mi lelt? - érdeklődöm.
- Megláttam és megtetszett. Nem tudom. Kicsit visszafogottabb stírölésre számítottam - árulja el a fülembe súgva, mire elkuncogom magam.
- Éles váltás volt a megszokotthoz képest és jól nézel ki benne.
- Egy kaméleont szeretnék, mert szerintem viccesek és nagyon tetszik, hogy tudnak változni. És tartanám, etetném, simogatnám, nézegetném, lerajzolnám, meg nem tudom, foglalkoznék vele és szeretném. Miért, mit lehet még vele? - kérdezi élénken, mire Yajiro elkuncogja magát.
- Körbelőtted a lehetőségeket nagyjából - mondja vidáman. - Jó, hogy ennyire lelkes vagy, nem is értem, miért nincs még kaméleonod - árulja el elismerően. - Nekem nincs kaméleonom, viszont van jó kisokosom a tartásához, ha útba esik neked, vagy beugranál hozzám, a Kirokara Középiskola közelében van a boltom. A bolt egyben tenyészet is, most épp huszonkét malacka várja repesve az olyan lelkes egyéneket, mint te, akár csak simogatásra is - ajánlja barátságosan. - Persze van más állatom is, patkányok, hörcsögök, nyulak, deguk, néhány kígyó, halak, satöbbi. Van egy macskám, de ő nem elvihető, Mica az enyém - magyaráz teljesen fellelkesülve. Yajironak nagy és jó szíve van, az állatokról órákig képes lenne beszélni, amiben a tengerimalacok és az említett macska külön kitérőt kapna, és plusz másfél órával növelné a beszédidőt, ha nem ütik le, vagy rakják alá a lovat. Úgy fest, Jeremyben ideális áldozatra lelt, így a srác egy darabig elhallgathatja, ha akarja, vagy nem zavarja meg senki semmiben a barátunkat.
Közben Tao is sustorog Chiakival valamiről, ahogy mi is folytatjuk Daykival a diskurzust, és ha jól láttam, Yuu és Yoshi is befejezte a dolgokat.
10.
Raktari
Rémes arra kelni, hogy hajnalban csörög egy óra. Mivel Yoshi délelőtt kapuszolgálatos, korán magamra hagy az ágyban, én meg amint eltűnik a szobából is, visszaalszom. Arra ébredek órákkal később, hogy besüpped az ágyam. Felsandítok rá, ám nem a szőke testőr ül ott nagy vigyorral, hogy végzett, hanem Teruki búskomor arckifejezéssel. Ez annyira megijeszt, hogy kijózanodom.
- Mi történt?! - kérdezem álmosan, mégis riadtan. Felülnék, Teru azonban tőle baromi szokatlan módon rám fekszik. Alig bírom kiszabadítani a takaró alól a kezem, de megküzdök a fizikával, mert nagy gond van, abban most már teljesen biztos vagyok. Hosszú ideig hallgat, én pedig inkább várok, csak átölelem.
- Gyereket vár valaki mástól. - Alig bírja kimondani, inkább csak suttogja, nekem meg cifra káromkodás csúszik ki a számon válaszul és felülve fektetem a vállamra. Erre nem lehet mit mondani. Vagy legalábbis nekem nem megy. Ügyetlenül vigasztalom, végül Teruki feláll. Az arca nyúzott, fáradtnak látszik, a szemei vörösek a kialvatlanságtól. Kipattanok az ágyból, de visszatol, mikor újra meg akarom ölelni. - A fickó lelépett, Mayu meg arra kért, vállaljam el őket. Te mit tennél? - kérdezi meg komoran. Tanácsot adni egy ilyen szituációban a legrosszabb, amit az ember tehet, de ha a véleményemet kérdezi, azt talán elmondhatom. Tisztában vagyok vele, hogy Teru szereti ezt a nőt, de abban nem vagyok biztos, hogy egy ilyen dolog megbocsátható a részéről.
- Mérlegelnék. Megtudnám először is, hogy egy félrelépésről van-e szó, amiben becsúszott a baba, egyébként nem jelent semmit, vagy rendszeresen előfordult, hogy a nőm megcsalt. Számba venném, szeretem-e annyira, hogy megbocsássam neki a hibáját, illetve azt, hogy ez csak egyetlen ballépés volt, vagy várható-e további, mert olyan a természete. Ha arra jutok, hogy szégyent hozna a nő a házasságra, családra, rám, nem venném el, hanem azonnal szakítanék vele és oldja meg, ahogy akarja. - A férfi komoly képpel hallgat engem, tudomásul veszi a szavaimat, ám úgy látom, még mindig meg bírja lepni az, ahogy hozzá tudok állni kérdésekhez, le bírom rázni magamról a felelősséget.
- Szeretem ezt a nőt, de elvesztettem a bizalmam - ismeri be végül. - Nem tudtam ennyire hideg fejjel gondolkodni, hogy megkérdezzem az állapot kialakulásának körülményeit - folytatja. Meg van zuhanva nagyon, így újra talpra állok. - Mi van, ha nem tudnám elhinni, bármit is mond?
- Normális, adj magadnak egy kis időt - felelek nyugodtan. Azt hiszem, kezd rajta fogni a fáradtság és az, hogy ez a dolog alaposan megrángatta őt lelkileg.
- Csalódtam benne. Nem tudom elhinni, hogy az a nő, akivel találkoztam, ugyanaz, akit szeretek. - Elkezd belőle dőlni a szó, én pedig hagyom kibeszélni magából az érzéseit. Elcsuklik néha a hangja, úrrá lesz rajta a fájdalom, az elkeseredés, némileg a kétségbeesés. Fogalma sincs, hogyan tovább, a kimerültségtől meg még furákat is beszél, de most csupán hallgatom, míg szusszal bírja.
- Teru, szeretném, ha most lefeküdnél aludni - mondom neki komolyan végül.
- Nem-nem, nemsokára kezdődik a műszakom...
- Nem - jelentem ki határozottan. - Elintézem, hogy valaki felváltson, te meg pihenj! - kérem őt.
- Eszemben sincs, a munka legalább elterel - ellenkezik, de azalatt, míg kidumálta magát, leeresztett, szerintem el bírna aludni a szolgálatban, azért meg alapos fejmosást kapna.
- Legyen eszed, Teruki! - kérem határozottan. - Alig látsz ki a fejedből, ha így mész ki ügyelni, többet ártasz, mint használsz.
- Kialszom magam a maradék két-három órában...
- Nem! - vágom rá végig sem hallgatva őt. - Vetkőzz le, menj el fürdeni, aztán feküdj le aludni! - kérem őt hajszálnyit utasítva, azzal bátorkodom róla lefejteni a mellényét. Már nincs teljesen magánál, a kiborulás és a kimerültség rendesen fogott rajta. Talán ez az oka, hogy hagyja, hogy a fürdő felé tereljem, majd legomboljam róla az ingét és kioldjam a nadrágját. Többet nem csinálok, de ráparancsolok, hogy mire visszaérek a helyettesítése elintézéséből, ruhátlanul álljon a tus alatt és mosakodjon. Bágyadtan folytatja a vetkőzést, mire olajra lépek, mert nem akarok bent lenni, míg ő zuhanyzik. Nadrágba bújok, a pólómat egy ingre cserélem, átboronálom fésűvel a fejemet, majd a pihenőbe megyek és megkérdezek párakat, leváltanák-e Terukit.
Viszonylag hamar sikerül elintéznem az ügy megoldását, így elcsattogok Ryuuichihez, hogy lejelentsem a szervezkedésemet és arra kérjem, ha lehet, figyeljen kicsit oda Terura, mert nincs valami jó színben. Ezután visszamegyek hozzá, kopogok a fürdő ajtaján, majd pár pillanat várakozás után belesek. Már törölközik, ezért a szobánkba megyek, előkészítem az ágyát, amibe szinte csak bedől, mint egy zsák a sarokba, majd fejére húzza a takarót. Aggódom egy kicsit érte és tehetetlennek is érzem magam, de amit lehetett, azt megtettem érte jelenleg, ezért nyugodt lelkiismerettel hagyom egyedül. Reggelit kérek magamnak, megvárom, míg Ayako elkészíti, aztán az egészet tálcára pakolom és visszamegyek hozzá. Nyugtalanít Teruki állapota. Csendben megreggelizek, végül visszaviszem a tálcát a házinéninek, majd kimegyek Yoshihoz.
- Nem Teru fog váltani - osztom meg vele halkan, mert a másik testőrnek nem kell tudnia barátunk magánéletéről semmit. - Eléggé kivan, mióta elment, szemhunyást se aludt, mégis alig bírtam ágyba dugni - mesélem el. - Mayu valaki mástól vár kisbabát - osztom meg ezt is vele.
- Tessék?! - Halkan suttogva, de hitetlenkedéssel szalad ki a száján a kérdés. Hirtelen köpni-nyelni nem tud, többet mondani sem, de láthatóan agyal és futnak a fejében a gondolatok.
- Visszaülök mellé, három és fél óra múlva találkozunk - búcsúzom tőle. - Szerinted Jeremyt tájékoztassam? És ha igen, mennyire? - kérdezem meg tőle, hiszen egy kicsit jobban ismeri nálam a fiút.
- Valamennyit muszáj vagyunk mondani neki, mert keresni fogja szerintem. - Akkor jól gondoltam. - Tudja, hova ment és szeretné, ha mindannyian rendben lennénk. Szerintem csak azt mondd el, hogy Teruki visszajött, de most alszik. Vagy nem tudom... De biztos, hogy ott fog ülni veled, ha elmondasz neki mindent, ha meg nem, akkor meg utólag lesz dühös, hogy kihagytuk belőle, mikor ő is szereti és jót akar neki, meg segíteni.
- Mindent semmiképp, ez Teru reszortja - mondom végül, azzal biccentek neki is és a társának is, majd felveszek némi munkát és lepakolom az irodában. Némi vacillálás után felhívom Jeremyt.
- Szia! - szól bele a telefonba várakozóan.
- Szia - köszönök neki. - Csak szólok, hogy Teru hazajött, de húzza a lóbőrt - mondom neki.
- De ma szolgálatos, nem? Olyankor nem szokott aludni előtte. Baj van? - kérdezi azonnal.
- Elintéztem a leváltását, mert nincs jól. Ha akar róla beszélni, majd elmondja ő, azért is szóltam neked, hogy ne keresd, hadd aludjon - magyarázom meg a srácnak őszintén.
- Oké, értem. Ha felkel, szólsz?
- Ha akarja.
- Jó - hagyja ennyiben. - Azért majd valamennyire tájékoztass, kérlek - kér csendesen.
- Mindenképp - egyezek bele. - Ha van valami, nekem szólj nyugodtan - ajánlom fel neki és búcsúzom is tőle egyszerre.
- Köszi és vigyázz rá - kéri komolyan, ezzel ő is búcsúzik.
- Ez természetes, Teru a barátom - jelentem ki, azzal leteszem. Míg nem jön Yoshi, csinálgatom a munkám. A testőr békésen alszik, néha ránézek, de nincs vele mit tenni. Amint a szőkém előkerül, becsukom a dokumentumokat és odalépek hozzá. Azonnal átölel, s nyom egy puszit az arcomra. Mosolyogva fogom át, kicsit hozzá is simulok.
- Hogy van? - kérdezi csendesen.
- Alszik. Ki se dugta a fejét a takaró alól, de néha rápillantottam - mondom neki. - Szerintem nagyjából akkor fog megébredni, mikor készülődünk a bulira - osztom meg a véleményemet vele. - Tőlem kérdezte meg, mit tennék - motyogom.
- Így is elmegyünk? - kérdezi Yoshi csendesen. - Mit tanácsoltál, vagy mondtál neki?
- Nem nagyon tudnánk vele mit csinálni, amúgy is kérni fogja, hogy miatta ne mondjuk le a bulit és a fiúkat is összecsődítettem már, így én ha Teruki azt nem kéri, hogy maradjak, megyek - árulom el. - Hogy gondolkodjon, mérlegeljen, adjon magának időt. Szereti Mayut, de elvesztette a belé vetett bizalmát, amit meg is értek. Azt sem tudja, hogy egyszer lépett félre és becsúszott a gyerek, vagy ez rendszeres volt. Nagyon kivolt, ezért hagytam beszélni, aztán beparancsoltam a zuhany alá, utána meg ágyba.
- Rendben van, ha így van, megyek én is - hagyja ennyiben. Reméltem, hogy velem jön, mert sem vezetni nincs kedvem, sem magyarázkodni. Lehet, hogy Ichiro engem meg sem ismer, csak Yoshimit, bár a bandát úgyis meg fogja találni. - De akkor vele volt a két napban? Vagy ezt nem értem igazán. Az biztos, hogy aludni nem aludt, de akkor merre volt?
- Eltöltöttek együtt pár órát, aztán Mayu bevallotta neki, hogy teherbe ejtették, Teru meg otthagyta. Nem igazán tudta megmondani, mit csinált, szerintem hajtotta a kocsit - árulom el. - Nekem az jött le, hogy amikor nem bírta tovább a tájat, ahol megült, visszaült a volán mögé és messzebb ment Tokiótól, de inkább a gondolatait és az érzéseit szórta ki szóban magából.
- Szegény Teru, ez nagyon nehéz döntés és nem tudom, mi lehet a jó választás. - Hát én sem és pont engem kérdez... Én még csak nem is voltam nővel sosem. - Nem csodálom, hogy felkavarta a dolog. Az a baj, hogy ebben igazán nem is tudunk neki segíteni, mert az ő döntése kell, hogy legyen, a saját értékei és érdekei szerint. Én nem is tudom elképzelni, hogy mit döntenék hasonló helyzetben. Jeremynek mennyit mondtál el?
- Hogy nincs jól, ezért alszik, átszerveztem, hogy ne Terunak kelljen ügyelnie - válaszolom. - Én sem igazán tudom, mit kéne dönteni, de én kilencvenkilenc százalék, hogy azonnal szakítottam volna, mert egy csalfa nő nekem egyáltalán nem elfogadható. Van egyetlen mentőmellény, ha erőszakot követtek el rajta, de akkor meg pépesre verném az illetőt és nem kérdéses, hogy úgy sajátomként fogadnám el a gyereket, a nőt meg elvenném - fejtem ki csendesen.
- Bonyolult kérdés mindenképpen. Jó lenne tudni részleteket, azt, hogy milyen gyakori volt, vagy csak egyszeri, hogy pontosan mi is történt. Így szerintem lehetetlen döntést hozni, hiszen nem tudjuk a pontos körülményeket, meg semmit sem. Meg... ha Teruki úgy dönt, felvállalja a gyereket, akkor is ott lesz ez köztük szerintem. Mindenkinek jár egy második esély, azt hiszem, de ez talán túl nagy érvágás. Nekem az lenne, azt hiszem.
- Egy csalfa nő rossz feleségnek - jelentem ki komolyan. - Ha egyszer megtette, megteheti másodszor is, sokadszor is... Lehet, hogy nem fogja, de ezt akkor is Terunak kell tudnia, hogy meg tudja-e bocsátani Mayunak.
- Igen, ezt csak ő tudja eldönteni. Azt hiszem, vár még rá pár álmatlan éjszaka - mondja csendesen, de mielőtt folytathatná, halkan kopognak, ezért azonnal eltávolodom tőle és nekidőlök csak az íróasztalnak.
- Bújj be! - szólok ki. Jeremy jelenik meg, az arcán látható az aggodalom és az idegesség. Barátságosan rámosolygok. - Teruki változatlanul alszik - jelentem neki, mert feltételezem, miatta van itt. Az ajtó nyitva, ha akar, bemehet hozzá, de azért remélem, inkább hagyja pihenni a férfit, mert az aztán bőven ráfér. Odamegy az ajtóhoz, de csak beles, nem merészkedik tovább, végül halkan fúj egy aprót és visszajön hozzánk.
- Nagyon nagy baj van? Még akkor sem láttam Terut ilyennek, mikor... - Elharapja a mondat végét, én pedig Yoshimire vetek egy gyors pillantást. Úgy fest, igaza lesz, a kölyök valóban beszélni akar majd arról az esetről. - Mindegy, szóval sosem volt olyan, hogy így kidőljön.
- Majd beszél róla, ha akar - jelentem ki. - Nincs baj, ne aggódj miatta. Most pihen, aztán folytatja szerintem a gondolkodást. Mielőtt neked is eszedbe jut, ne maradj itt miatta, ha nem kéri, segíteni úgysem tudsz rajta, neki kell döntést hoznia, gondolkodni meg egyedül jobb - mondom a fiúnak.
- Nem is gondoltam, mert tudom, milyen. Egyrészt nem kérné, hogy maradjunk, másrészt szeret egyedül agyalni, nekem úgy tűnt - vonja meg a vállát, én pedig bólint helyeslően párat. - De megvárjuk, míg felébred? Vagy azért szólunk majd neki? Meg nem kéne valami kaját tukmálni rá? Vagy evett egyáltalán? - kérdezget tovább aggódva, hol rám, hol Yoshira nézve.
- Én nem tudom, most végeztem a szolgálattal - vallja be a testőr.
- Nem tűnt úgy, mint aki képes lenne enni - árulom el. - A legfontosabbnak azt tartottam, hogy lezuhanyozzon és feküdjön le aludni, egyébként rendbe fogja tenni magát, fog enni, ha megéhezik. Szerintem fel fog ébredni, ha nekikezdünk a készülődésnek, de ha nem, szóltam Ryuunak, hogy figyeljen rá egy kicsit.
- Rendben, csak kicsit aggódom érte - mondja csendesen. - Beszélek Shiroval, hogy hozzon el ő, ha ráér. Így jó?
- Nem rossz ötlet - egyezek ezzel bele.
- Akkor ezt elintézem. Szóltok, ha indulunk? - kérdezi most már halványan elmosolyodva.
- Hatkor indulunk, addig készülj el - kérem elmosolyodva.
- Kész leszek - kuncogja el magát. Egy kicsit elgondolkodik, aztán végül közelebb lép hozzám és megölel. Elmosolyodva karolom magamhoz, utána Yoshimit is részesíti egy nagy ölelésben. - Akkor este - búcsúzik, azzal viharzik is el kissé zavartan. Kuncogok rajta. Ez a srác nagyon édes tud lenni.
- Nagyon várhatja ezt a bulit, vagy nem tudom - jegyzem meg halkan.
- Val'szeg már izgul miatta. A másik meg, hogy szerintem ezzel teszteli is magát, meg néha vannak ilyen szeretetkitörései. Na ez tipikusan olyan volt. De ilyenkor annyira édes tud lenni, nem? - kuncogja el magát Yoshi. - Hozzak ebédet? Én farkaséhes vagyok.
- De, nagyon - értek egyet mosolyogva. - Hozok én, te maradj. Vagy te akarod intézni? - kérdezem meg azért.
- Hát megköszönném, ha hoznál, mert akkor addig lezuhanyzom - válaszol mosolyogva. Valami ilyesmire gondoltam én is. - Persze csak, ha nem gond.
- Ha gond lenne, nem ajánlom fel - jelentem ki, azzal már megyek is szerezni élelmet nekünk, mert ami azt illeti, én is megéheztem. Néha akkora dinka tud lenni Yoshimi is, meg Jeremy is, de nem baj, így jók. Ayako kiszolgál, így mire a testőr végez a fürdéssel, visszaérkezem a tálcán mindkettőnk számára bekészített kajával. Leteszem az íróasztalra, majd megvárom, míg Yoshi is evéshez készre rendezi a saját sorait. Tisztán, frissen, megmosott hajjal, lazán felöltözve kerül elő a fürdőből, aztán csókot kér tőlem, amit persze meg is kap.
- Köszönöm, imádlak - teszi hozzá vigyorogva, azzal leül és nekilát enni. Jót mosolygok rajta, s lelkesen falom a tésztámat. Ayako szereti kényezteti az embereket, ez biztos. Miután végünk, vissza is viszem a tálcán a kiürült tányérokat, majd elnyúlok a kanapén. Még nem végeztem teljesen a munkámmal, de nem sürgős befejeznem, egy kis rápihenés és összebújás előtte simán belefér. Az sem gond, ha csak holnap adom le, szóval majd meglátom, mikor bírom rávenni magam. Yoshi a lábamhoz ül az ölébe véve a tappancsaimat, majd simogatni kezdi őket, de úgy látom, nagyon elgondolkodik. Meg-megugrom, ahogy sikerül megcsikiznie, végül játékosan a lábammal oldalba böködöm.
- Min kattogsz ennyire? - kérdezem tőle.
- Bocsi - mondja és zavartan elkuncogja magát. Valószínűleg nem volt tudatos az, amit csinált, én meg jót mosolygok rajta. - Csak hogy hogyan lehetne segíteni Terunak, meg kíváncsi vagyok arra a bulira is este, meg minden ilyesmi - vallja be. - Meg kicsit fáradt vagyok, de összekapom magam.
- Nem hiszem, hogy nagyon lehetne segíteni Terukinak azon túl, hogy mellette vagyunk, ha kell, kicsit kisegítjük a munkában és meghallgatjuk. Én Ichirora vagyok kíváncsi, meg arra, hogy Jeremy mivel rukkol elő.
- Mire vagy leginkább kíváncsi a sráccal kapcsolatban? Jeremyt meg nem kell félteni - kuncogja el magát. - Ütőset fog kitalálni, ahogy ismerem.
- Nem féltem, inkább csak várom azt, amivel elő akar rukkolni - mondom. - Telefonban nagyon sok mindent mondhat az ember, gyorsan tud viszonylag feltűnésmentesen váltani. Személyesen látod a szemét, az arckifejezéseit, ezáltal sokkal nyomon követhetőbb, mi a valós és mi az, ami csak színészkedés. Hiszen hallottad te is, hogy az elején hogyan beszélt velem és aztán a végén hogyan viszonyult hozzám - magyarázom Yoshiminek. - Ha mégis próbálkozni akar nálam, nálad vagy a bandánál, az hamar ki fog sülni, és nem jár vele jól, de ha meg tényleg egy haverokat kereső valaki, szívesen haverkodunk vele.
- Meglátjuk, hamar kisül majd minden. Az is lehet, a srác tök normális, meg az is, hogy egy barom. A második hívásnál milyennek tűnt?
- Normálisnak. Örült, hogy szóltam neki.
- Akkor meg nem hiszem, hogy gond lenne, de majd meglátjuk - mosolyodik el.
- Ha gond van, két testőr csak elbánik vele, nem? - kérdezem játékosan. - Gyere, dőlj ide egy kicsit! - kérem magamhoz is intve őt. Elmosolyodik és elfekszik, amitől félig mellém, félig rám kerül és csendesen fújtat egyet. Nem tudom, ezt miért csinálta, de végigsimogatok az oldalán.
- Elbánik, az biztos - jelenti ki elvigyorodva. - Már nem kéne aludnom, igaz?
- Max fél órát és akkor másfél óra alatt kész kell lenned - heccelem.
- Akkor csak bújhatok? - kérdezi mosolyogva.
- Alhatsz, ha akarsz, én egy óra múlva felkelek innen és nekiállok rendbe rakni magam.
- Okés, de akkor úgyis felébredek. Mennyi időnk is van még? - kérdezi, de úgy hallom, lassan félálomba merül.
- Valamivel több, mint két óra. Majd felkeltelek - ajánlom be, noha elgondolkodom, hogy talán be kéne húzódnunk a szobába, mert ha én is bealszom netán, ami elég valószínű, hogy meg fog történni, akkor aki belép, az így fog minket látni.
- Nekem megfelel - válaszol csendesen.
- Nem fekszünk el az ágyamon? Kényelmesebb lenne.
- Lehet róla szó - mondja, de már nincs is igazán magánál. Meg sem mozdul, ezért bármekkora kegyetlenség is, felültetem és felsegítem a kanapéról, mert semmi esetre sem akarom, hogy valaki így lásson minket együtt aludni. Yoshi saját lábon jut el az ágyamig, de ott kidől, amint odaér, már nyúlik is el a fekhelyen, én meg jót mosolygok rajta, aztán a biztonság kedvéért állítok ébresztőt, a kezembe fogom a telefonomat és mellé bújok.
Rémes arra kelni, hogy hajnalban csörög egy óra. Mivel Yoshi délelőtt kapuszolgálatos, korán magamra hagy az ágyban, én meg amint eltűnik a szobából is, visszaalszom. Arra ébredek órákkal később, hogy besüpped az ágyam. Felsandítok rá, ám nem a szőke testőr ül ott nagy vigyorral, hogy végzett, hanem Teruki búskomor arckifejezéssel. Ez annyira megijeszt, hogy kijózanodom.
- Mi történt?! - kérdezem álmosan, mégis riadtan. Felülnék, Teru azonban tőle baromi szokatlan módon rám fekszik. Alig bírom kiszabadítani a takaró alól a kezem, de megküzdök a fizikával, mert nagy gond van, abban most már teljesen biztos vagyok. Hosszú ideig hallgat, én pedig inkább várok, csak átölelem.
- Gyereket vár valaki mástól. - Alig bírja kimondani, inkább csak suttogja, nekem meg cifra káromkodás csúszik ki a számon válaszul és felülve fektetem a vállamra. Erre nem lehet mit mondani. Vagy legalábbis nekem nem megy. Ügyetlenül vigasztalom, végül Teruki feláll. Az arca nyúzott, fáradtnak látszik, a szemei vörösek a kialvatlanságtól. Kipattanok az ágyból, de visszatol, mikor újra meg akarom ölelni. - A fickó lelépett, Mayu meg arra kért, vállaljam el őket. Te mit tennél? - kérdezi meg komoran. Tanácsot adni egy ilyen szituációban a legrosszabb, amit az ember tehet, de ha a véleményemet kérdezi, azt talán elmondhatom. Tisztában vagyok vele, hogy Teru szereti ezt a nőt, de abban nem vagyok biztos, hogy egy ilyen dolog megbocsátható a részéről.
- Mérlegelnék. Megtudnám először is, hogy egy félrelépésről van-e szó, amiben becsúszott a baba, egyébként nem jelent semmit, vagy rendszeresen előfordult, hogy a nőm megcsalt. Számba venném, szeretem-e annyira, hogy megbocsássam neki a hibáját, illetve azt, hogy ez csak egyetlen ballépés volt, vagy várható-e további, mert olyan a természete. Ha arra jutok, hogy szégyent hozna a nő a házasságra, családra, rám, nem venném el, hanem azonnal szakítanék vele és oldja meg, ahogy akarja. - A férfi komoly képpel hallgat engem, tudomásul veszi a szavaimat, ám úgy látom, még mindig meg bírja lepni az, ahogy hozzá tudok állni kérdésekhez, le bírom rázni magamról a felelősséget.
- Szeretem ezt a nőt, de elvesztettem a bizalmam - ismeri be végül. - Nem tudtam ennyire hideg fejjel gondolkodni, hogy megkérdezzem az állapot kialakulásának körülményeit - folytatja. Meg van zuhanva nagyon, így újra talpra állok. - Mi van, ha nem tudnám elhinni, bármit is mond?
- Normális, adj magadnak egy kis időt - felelek nyugodtan. Azt hiszem, kezd rajta fogni a fáradtság és az, hogy ez a dolog alaposan megrángatta őt lelkileg.
- Csalódtam benne. Nem tudom elhinni, hogy az a nő, akivel találkoztam, ugyanaz, akit szeretek. - Elkezd belőle dőlni a szó, én pedig hagyom kibeszélni magából az érzéseit. Elcsuklik néha a hangja, úrrá lesz rajta a fájdalom, az elkeseredés, némileg a kétségbeesés. Fogalma sincs, hogyan tovább, a kimerültségtől meg még furákat is beszél, de most csupán hallgatom, míg szusszal bírja.
- Teru, szeretném, ha most lefeküdnél aludni - mondom neki komolyan végül.
- Nem-nem, nemsokára kezdődik a műszakom...
- Nem - jelentem ki határozottan. - Elintézem, hogy valaki felváltson, te meg pihenj! - kérem őt.
- Eszemben sincs, a munka legalább elterel - ellenkezik, de azalatt, míg kidumálta magát, leeresztett, szerintem el bírna aludni a szolgálatban, azért meg alapos fejmosást kapna.
- Legyen eszed, Teruki! - kérem határozottan. - Alig látsz ki a fejedből, ha így mész ki ügyelni, többet ártasz, mint használsz.
- Kialszom magam a maradék két-három órában...
- Nem! - vágom rá végig sem hallgatva őt. - Vetkőzz le, menj el fürdeni, aztán feküdj le aludni! - kérem őt hajszálnyit utasítva, azzal bátorkodom róla lefejteni a mellényét. Már nincs teljesen magánál, a kiborulás és a kimerültség rendesen fogott rajta. Talán ez az oka, hogy hagyja, hogy a fürdő felé tereljem, majd legomboljam róla az ingét és kioldjam a nadrágját. Többet nem csinálok, de ráparancsolok, hogy mire visszaérek a helyettesítése elintézéséből, ruhátlanul álljon a tus alatt és mosakodjon. Bágyadtan folytatja a vetkőzést, mire olajra lépek, mert nem akarok bent lenni, míg ő zuhanyzik. Nadrágba bújok, a pólómat egy ingre cserélem, átboronálom fésűvel a fejemet, majd a pihenőbe megyek és megkérdezek párakat, leváltanák-e Terukit.
Viszonylag hamar sikerül elintéznem az ügy megoldását, így elcsattogok Ryuuichihez, hogy lejelentsem a szervezkedésemet és arra kérjem, ha lehet, figyeljen kicsit oda Terura, mert nincs valami jó színben. Ezután visszamegyek hozzá, kopogok a fürdő ajtaján, majd pár pillanat várakozás után belesek. Már törölközik, ezért a szobánkba megyek, előkészítem az ágyát, amibe szinte csak bedől, mint egy zsák a sarokba, majd fejére húzza a takarót. Aggódom egy kicsit érte és tehetetlennek is érzem magam, de amit lehetett, azt megtettem érte jelenleg, ezért nyugodt lelkiismerettel hagyom egyedül. Reggelit kérek magamnak, megvárom, míg Ayako elkészíti, aztán az egészet tálcára pakolom és visszamegyek hozzá. Nyugtalanít Teruki állapota. Csendben megreggelizek, végül visszaviszem a tálcát a házinéninek, majd kimegyek Yoshihoz.
- Nem Teru fog váltani - osztom meg vele halkan, mert a másik testőrnek nem kell tudnia barátunk magánéletéről semmit. - Eléggé kivan, mióta elment, szemhunyást se aludt, mégis alig bírtam ágyba dugni - mesélem el. - Mayu valaki mástól vár kisbabát - osztom meg ezt is vele.
- Tessék?! - Halkan suttogva, de hitetlenkedéssel szalad ki a száján a kérdés. Hirtelen köpni-nyelni nem tud, többet mondani sem, de láthatóan agyal és futnak a fejében a gondolatok.
- Visszaülök mellé, három és fél óra múlva találkozunk - búcsúzom tőle. - Szerinted Jeremyt tájékoztassam? És ha igen, mennyire? - kérdezem meg tőle, hiszen egy kicsit jobban ismeri nálam a fiút.
- Valamennyit muszáj vagyunk mondani neki, mert keresni fogja szerintem. - Akkor jól gondoltam. - Tudja, hova ment és szeretné, ha mindannyian rendben lennénk. Szerintem csak azt mondd el, hogy Teruki visszajött, de most alszik. Vagy nem tudom... De biztos, hogy ott fog ülni veled, ha elmondasz neki mindent, ha meg nem, akkor meg utólag lesz dühös, hogy kihagytuk belőle, mikor ő is szereti és jót akar neki, meg segíteni.
- Mindent semmiképp, ez Teru reszortja - mondom végül, azzal biccentek neki is és a társának is, majd felveszek némi munkát és lepakolom az irodában. Némi vacillálás után felhívom Jeremyt.
- Szia! - szól bele a telefonba várakozóan.
- Szia - köszönök neki. - Csak szólok, hogy Teru hazajött, de húzza a lóbőrt - mondom neki.
- De ma szolgálatos, nem? Olyankor nem szokott aludni előtte. Baj van? - kérdezi azonnal.
- Elintéztem a leváltását, mert nincs jól. Ha akar róla beszélni, majd elmondja ő, azért is szóltam neked, hogy ne keresd, hadd aludjon - magyarázom meg a srácnak őszintén.
- Oké, értem. Ha felkel, szólsz?
- Ha akarja.
- Jó - hagyja ennyiben. - Azért majd valamennyire tájékoztass, kérlek - kér csendesen.
- Mindenképp - egyezek bele. - Ha van valami, nekem szólj nyugodtan - ajánlom fel neki és búcsúzom is tőle egyszerre.
- Köszi és vigyázz rá - kéri komolyan, ezzel ő is búcsúzik.
- Ez természetes, Teru a barátom - jelentem ki, azzal leteszem. Míg nem jön Yoshi, csinálgatom a munkám. A testőr békésen alszik, néha ránézek, de nincs vele mit tenni. Amint a szőkém előkerül, becsukom a dokumentumokat és odalépek hozzá. Azonnal átölel, s nyom egy puszit az arcomra. Mosolyogva fogom át, kicsit hozzá is simulok.
- Hogy van? - kérdezi csendesen.
- Alszik. Ki se dugta a fejét a takaró alól, de néha rápillantottam - mondom neki. - Szerintem nagyjából akkor fog megébredni, mikor készülődünk a bulira - osztom meg a véleményemet vele. - Tőlem kérdezte meg, mit tennék - motyogom.
- Így is elmegyünk? - kérdezi Yoshi csendesen. - Mit tanácsoltál, vagy mondtál neki?
- Nem nagyon tudnánk vele mit csinálni, amúgy is kérni fogja, hogy miatta ne mondjuk le a bulit és a fiúkat is összecsődítettem már, így én ha Teruki azt nem kéri, hogy maradjak, megyek - árulom el. - Hogy gondolkodjon, mérlegeljen, adjon magának időt. Szereti Mayut, de elvesztette a belé vetett bizalmát, amit meg is értek. Azt sem tudja, hogy egyszer lépett félre és becsúszott a gyerek, vagy ez rendszeres volt. Nagyon kivolt, ezért hagytam beszélni, aztán beparancsoltam a zuhany alá, utána meg ágyba.
- Rendben van, ha így van, megyek én is - hagyja ennyiben. Reméltem, hogy velem jön, mert sem vezetni nincs kedvem, sem magyarázkodni. Lehet, hogy Ichiro engem meg sem ismer, csak Yoshimit, bár a bandát úgyis meg fogja találni. - De akkor vele volt a két napban? Vagy ezt nem értem igazán. Az biztos, hogy aludni nem aludt, de akkor merre volt?
- Eltöltöttek együtt pár órát, aztán Mayu bevallotta neki, hogy teherbe ejtették, Teru meg otthagyta. Nem igazán tudta megmondani, mit csinált, szerintem hajtotta a kocsit - árulom el. - Nekem az jött le, hogy amikor nem bírta tovább a tájat, ahol megült, visszaült a volán mögé és messzebb ment Tokiótól, de inkább a gondolatait és az érzéseit szórta ki szóban magából.
- Szegény Teru, ez nagyon nehéz döntés és nem tudom, mi lehet a jó választás. - Hát én sem és pont engem kérdez... Én még csak nem is voltam nővel sosem. - Nem csodálom, hogy felkavarta a dolog. Az a baj, hogy ebben igazán nem is tudunk neki segíteni, mert az ő döntése kell, hogy legyen, a saját értékei és érdekei szerint. Én nem is tudom elképzelni, hogy mit döntenék hasonló helyzetben. Jeremynek mennyit mondtál el?
- Hogy nincs jól, ezért alszik, átszerveztem, hogy ne Terunak kelljen ügyelnie - válaszolom. - Én sem igazán tudom, mit kéne dönteni, de én kilencvenkilenc százalék, hogy azonnal szakítottam volna, mert egy csalfa nő nekem egyáltalán nem elfogadható. Van egyetlen mentőmellény, ha erőszakot követtek el rajta, de akkor meg pépesre verném az illetőt és nem kérdéses, hogy úgy sajátomként fogadnám el a gyereket, a nőt meg elvenném - fejtem ki csendesen.
- Bonyolult kérdés mindenképpen. Jó lenne tudni részleteket, azt, hogy milyen gyakori volt, vagy csak egyszeri, hogy pontosan mi is történt. Így szerintem lehetetlen döntést hozni, hiszen nem tudjuk a pontos körülményeket, meg semmit sem. Meg... ha Teruki úgy dönt, felvállalja a gyereket, akkor is ott lesz ez köztük szerintem. Mindenkinek jár egy második esély, azt hiszem, de ez talán túl nagy érvágás. Nekem az lenne, azt hiszem.
- Egy csalfa nő rossz feleségnek - jelentem ki komolyan. - Ha egyszer megtette, megteheti másodszor is, sokadszor is... Lehet, hogy nem fogja, de ezt akkor is Terunak kell tudnia, hogy meg tudja-e bocsátani Mayunak.
- Igen, ezt csak ő tudja eldönteni. Azt hiszem, vár még rá pár álmatlan éjszaka - mondja csendesen, de mielőtt folytathatná, halkan kopognak, ezért azonnal eltávolodom tőle és nekidőlök csak az íróasztalnak.
- Bújj be! - szólok ki. Jeremy jelenik meg, az arcán látható az aggodalom és az idegesség. Barátságosan rámosolygok. - Teruki változatlanul alszik - jelentem neki, mert feltételezem, miatta van itt. Az ajtó nyitva, ha akar, bemehet hozzá, de azért remélem, inkább hagyja pihenni a férfit, mert az aztán bőven ráfér. Odamegy az ajtóhoz, de csak beles, nem merészkedik tovább, végül halkan fúj egy aprót és visszajön hozzánk.
- Nagyon nagy baj van? Még akkor sem láttam Terut ilyennek, mikor... - Elharapja a mondat végét, én pedig Yoshimire vetek egy gyors pillantást. Úgy fest, igaza lesz, a kölyök valóban beszélni akar majd arról az esetről. - Mindegy, szóval sosem volt olyan, hogy így kidőljön.
- Majd beszél róla, ha akar - jelentem ki. - Nincs baj, ne aggódj miatta. Most pihen, aztán folytatja szerintem a gondolkodást. Mielőtt neked is eszedbe jut, ne maradj itt miatta, ha nem kéri, segíteni úgysem tudsz rajta, neki kell döntést hoznia, gondolkodni meg egyedül jobb - mondom a fiúnak.
- Nem is gondoltam, mert tudom, milyen. Egyrészt nem kérné, hogy maradjunk, másrészt szeret egyedül agyalni, nekem úgy tűnt - vonja meg a vállát, én pedig bólint helyeslően párat. - De megvárjuk, míg felébred? Vagy azért szólunk majd neki? Meg nem kéne valami kaját tukmálni rá? Vagy evett egyáltalán? - kérdezget tovább aggódva, hol rám, hol Yoshira nézve.
- Én nem tudom, most végeztem a szolgálattal - vallja be a testőr.
- Nem tűnt úgy, mint aki képes lenne enni - árulom el. - A legfontosabbnak azt tartottam, hogy lezuhanyozzon és feküdjön le aludni, egyébként rendbe fogja tenni magát, fog enni, ha megéhezik. Szerintem fel fog ébredni, ha nekikezdünk a készülődésnek, de ha nem, szóltam Ryuunak, hogy figyeljen rá egy kicsit.
- Rendben, csak kicsit aggódom érte - mondja csendesen. - Beszélek Shiroval, hogy hozzon el ő, ha ráér. Így jó?
- Nem rossz ötlet - egyezek ezzel bele.
- Akkor ezt elintézem. Szóltok, ha indulunk? - kérdezi most már halványan elmosolyodva.
- Hatkor indulunk, addig készülj el - kérem elmosolyodva.
- Kész leszek - kuncogja el magát. Egy kicsit elgondolkodik, aztán végül közelebb lép hozzám és megölel. Elmosolyodva karolom magamhoz, utána Yoshimit is részesíti egy nagy ölelésben. - Akkor este - búcsúzik, azzal viharzik is el kissé zavartan. Kuncogok rajta. Ez a srác nagyon édes tud lenni.
- Nagyon várhatja ezt a bulit, vagy nem tudom - jegyzem meg halkan.
- Val'szeg már izgul miatta. A másik meg, hogy szerintem ezzel teszteli is magát, meg néha vannak ilyen szeretetkitörései. Na ez tipikusan olyan volt. De ilyenkor annyira édes tud lenni, nem? - kuncogja el magát Yoshi. - Hozzak ebédet? Én farkaséhes vagyok.
- De, nagyon - értek egyet mosolyogva. - Hozok én, te maradj. Vagy te akarod intézni? - kérdezem meg azért.
- Hát megköszönném, ha hoznál, mert akkor addig lezuhanyzom - válaszol mosolyogva. Valami ilyesmire gondoltam én is. - Persze csak, ha nem gond.
- Ha gond lenne, nem ajánlom fel - jelentem ki, azzal már megyek is szerezni élelmet nekünk, mert ami azt illeti, én is megéheztem. Néha akkora dinka tud lenni Yoshimi is, meg Jeremy is, de nem baj, így jók. Ayako kiszolgál, így mire a testőr végez a fürdéssel, visszaérkezem a tálcán mindkettőnk számára bekészített kajával. Leteszem az íróasztalra, majd megvárom, míg Yoshi is evéshez készre rendezi a saját sorait. Tisztán, frissen, megmosott hajjal, lazán felöltözve kerül elő a fürdőből, aztán csókot kér tőlem, amit persze meg is kap.
- Köszönöm, imádlak - teszi hozzá vigyorogva, azzal leül és nekilát enni. Jót mosolygok rajta, s lelkesen falom a tésztámat. Ayako szereti kényezteti az embereket, ez biztos. Miután végünk, vissza is viszem a tálcán a kiürült tányérokat, majd elnyúlok a kanapén. Még nem végeztem teljesen a munkámmal, de nem sürgős befejeznem, egy kis rápihenés és összebújás előtte simán belefér. Az sem gond, ha csak holnap adom le, szóval majd meglátom, mikor bírom rávenni magam. Yoshi a lábamhoz ül az ölébe véve a tappancsaimat, majd simogatni kezdi őket, de úgy látom, nagyon elgondolkodik. Meg-megugrom, ahogy sikerül megcsikiznie, végül játékosan a lábammal oldalba böködöm.
- Min kattogsz ennyire? - kérdezem tőle.
- Bocsi - mondja és zavartan elkuncogja magát. Valószínűleg nem volt tudatos az, amit csinált, én meg jót mosolygok rajta. - Csak hogy hogyan lehetne segíteni Terunak, meg kíváncsi vagyok arra a bulira is este, meg minden ilyesmi - vallja be. - Meg kicsit fáradt vagyok, de összekapom magam.
- Nem hiszem, hogy nagyon lehetne segíteni Terukinak azon túl, hogy mellette vagyunk, ha kell, kicsit kisegítjük a munkában és meghallgatjuk. Én Ichirora vagyok kíváncsi, meg arra, hogy Jeremy mivel rukkol elő.
- Mire vagy leginkább kíváncsi a sráccal kapcsolatban? Jeremyt meg nem kell félteni - kuncogja el magát. - Ütőset fog kitalálni, ahogy ismerem.
- Nem féltem, inkább csak várom azt, amivel elő akar rukkolni - mondom. - Telefonban nagyon sok mindent mondhat az ember, gyorsan tud viszonylag feltűnésmentesen váltani. Személyesen látod a szemét, az arckifejezéseit, ezáltal sokkal nyomon követhetőbb, mi a valós és mi az, ami csak színészkedés. Hiszen hallottad te is, hogy az elején hogyan beszélt velem és aztán a végén hogyan viszonyult hozzám - magyarázom Yoshiminek. - Ha mégis próbálkozni akar nálam, nálad vagy a bandánál, az hamar ki fog sülni, és nem jár vele jól, de ha meg tényleg egy haverokat kereső valaki, szívesen haverkodunk vele.
- Meglátjuk, hamar kisül majd minden. Az is lehet, a srác tök normális, meg az is, hogy egy barom. A második hívásnál milyennek tűnt?
- Normálisnak. Örült, hogy szóltam neki.
- Akkor meg nem hiszem, hogy gond lenne, de majd meglátjuk - mosolyodik el.
- Ha gond van, két testőr csak elbánik vele, nem? - kérdezem játékosan. - Gyere, dőlj ide egy kicsit! - kérem magamhoz is intve őt. Elmosolyodik és elfekszik, amitől félig mellém, félig rám kerül és csendesen fújtat egyet. Nem tudom, ezt miért csinálta, de végigsimogatok az oldalán.
- Elbánik, az biztos - jelenti ki elvigyorodva. - Már nem kéne aludnom, igaz?
- Max fél órát és akkor másfél óra alatt kész kell lenned - heccelem.
- Akkor csak bújhatok? - kérdezi mosolyogva.
- Alhatsz, ha akarsz, én egy óra múlva felkelek innen és nekiállok rendbe rakni magam.
- Okés, de akkor úgyis felébredek. Mennyi időnk is van még? - kérdezi, de úgy hallom, lassan félálomba merül.
- Valamivel több, mint két óra. Majd felkeltelek - ajánlom be, noha elgondolkodom, hogy talán be kéne húzódnunk a szobába, mert ha én is bealszom netán, ami elég valószínű, hogy meg fog történni, akkor aki belép, az így fog minket látni.
- Nekem megfelel - válaszol csendesen.
- Nem fekszünk el az ágyamon? Kényelmesebb lenne.
- Lehet róla szó - mondja, de már nincs is igazán magánál. Meg sem mozdul, ezért bármekkora kegyetlenség is, felültetem és felsegítem a kanapéról, mert semmi esetre sem akarom, hogy valaki így lásson minket együtt aludni. Yoshi saját lábon jut el az ágyamig, de ott kidől, amint odaér, már nyúlik is el a fekhelyen, én meg jót mosolygok rajta, aztán a biztonság kedvéért állítok ébresztőt, a kezembe fogom a telefonomat és mellé bújok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)