198.

Tetsuji

Oké. Megkérném a fejemben bokszmérkőzést játszó majmokat, hogy dugják fel maguknak a kesztyűiket és keressenek mást, ahol kiélhetik magukat! Lassan felülök és megdörgölve halántékomat veszem szemügyre új lakosztályomat. Hát... Nem egy Hotel Hilton, de legalább kellően tiszta. Semmi bajom a bogarakkal, de hálótársnak nem a csótányokat választanám, ha már erre van lehetőség is. Oké, van, aki biztos gerjedne arra is, de engem nem hoz lázba az, mikor a lábaikkal csiklandozzák a bőrömet. Heh... perverzió lenne a javából, de kínzásnak határozottan tökéletes, főleg, ha az alany rühelli ezeket a jószágokat. Azért volt már szerencsém olyanhoz, aki kifejezetten élvezte, hogy egy-egy méretes példány mászkált a testén. Azt hiszem, akkor én rökönyödtem meg a legjobban a dolgon. Az a fej, amit vágott... mintha legalábbis egy nagycsöcsű vöröske játszadozott volna vele. Vannak még elmebeteg egyedek kis bolygónkon...


Valami pincehelyiségben lettünk elszállásolva, s míg én külön cellát kaptam, addig a szajháimat négyesével-ötösével rendezték el. Ezekben a cellákban két ágy, egy angol vécé és egy mosdó található, látszik az egészen, hogy nem nagy tömegek tárolására találták ki, és csak vastag rácsok választják el őket egymástól. Legalább a szemem rajtuk tarthatom, és tekintetem már Chiyut keresi. Megkönnyebbülök, mikor megpillantom őt a mellettem lévő cellában. Most van időm jobban megnézni, mennyire látták el a baját Tatsukiék. Kapott a kölyök rendesen, de megmarad. Felkaparom magam a földről, majd a rácshoz sétálok és magamhoz intem a folyamatosan engem figyelő kölyköt, aki végül bátortalanul, nehézkesen mozogva jön hozzám.

- Hogy vagy? - kérdezem meg tőle csendesen, átnyúlva a rácsok között állát megfogva és megemelve fejét. Csinos kis lila folt van a szeme alatt és a szája sarkánál is, de nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik elsőre.

- Mindenem fáj - vallja be csendesen.

- Fordulj meg! - kérem őt szelíden és amint ezt megteszi, ahogy tudom, lassan masszírozni kezdem őt gondosan végighaladva azokon a pontokon, amik jók a fájdalom csillapítására. Tatsukinak és Bakarinak megvannak a maguk kegyetlen módszerei arra, hogyan okozzanak kínkeserves kínokat, és ahogy elnézem a kölyköt, nem kímélték egy percig sem. Kezeim előre csúsznak végül Chiyu mellkasára és rácson keresztül magamhoz ölelem. Bosszant ez az akadály, amit a celláinkat elválasztó fém képez, de még mindig jobb, mint a betonfal. Félő lenne, hogy áttörném, ha nem érhetnék most hozzá. Kibaszottul kívánom a kölyköt! Kezem felkúszik testén nyakára megemelve fejét, teljesen nekihúzva őt a rácsnak, s közel hajolva hozzá a fülébe suttogok. - Akarlak!

- Hülye vagy! - Nem, csak akarlak! Nem ugyanaz a kettő. Végignézek a többi szajhán. Amelyik épp nem alszik, az valamelyik sarokban kuporog próbálva enyhíteni saját kínjain. Ezek rohadtul nem fognak velünk foglalkozni egy jó darabig, nem mintha érdekelne, hogy melyikük nézi végig, hogy megdugom Chiyut, nem vagyok szégyellős, a kölyök meg szajhaként pláne nem lehet az. Még mindig nyakát fogva fogom őt szorosan a rácshoz, de ügyelve arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat, elég volt egyelőre, amit kapott Tatsukitól. Imádom, ha szenved, de beérem azzal is, ha nem, ha csak élvezi, ahogy megőrjítem és kielégítem. Most is ezt tervezem. Szabad kezemmel lejjebb túrom rajta a nadrágot, s már simítok is végig feneke partjai között, hogy egy ujjal belé nyomulva kezdjem el őt tágítani.


A kölyök jólesően kezd el szuszogni és aprókat, épp csak hallhatóan fel-fel is nyög. Befogom száját, így akadályozva meg abban, hogy hangot adjon ki, mikor újabb ujjam tolom belé. Megint szűköl az élvezettől és megküzd azért, hogy a lehető leghalkabb maradjon. Tudom, hogy kurva nehéz neki, hiszen imád hangosan nyögni, kiáltozni, és reszketve-zihálva elélvezni. Egy darabig még játszom vele, de egyre türelmetlenebb vagyok én magam is, így kihúzom belőle ujjaim, s előredöntve őt egy kicsit, csípőjét megragadva húzom őt a rácshoz teljesen, hogy lassan, de határozottan elmerüljek benne. Szájára szorítja kezeit, hogy elfojtsa a hangját, s amint teljesen elmerültem benne, mellkasára simítom kezem, balommal ráfogva jobb vállára, miközben a másikkal csípőjét fogva kefélni kezdem őt.


Kész szerencse, hogy a rácsok elég stabilak, ám a hideg fém bennem is csak egyre jobban felkorbácsolja a vágyat. Chiyu nem bírja tartani magát, hátranyúl mindkét kezével megkapaszkodni a minket elválasztó fémrudakban, én pedig szájába tolom ujjaim, így folytatva kefélését. Nyög és szuszog, remegve élvezi ezt a vad hajszát, míg izmai meg nem feszülnek és úgy harap rá ujjaimra, hogyha nem tudnám, hogy őt kefélem, most simán szájba basznám ezért, hogy kihullana pár foga, így azonban engem is magával ránt a gyönyörbe. Kihúzódom belőle még mindig tartva őt és megigazítom rajta a ruhákat. Ujjaim nem kicsit lüktetnek, arról nem is beszélve, hogy rohadtul fel kellene öltöznöm nekem is lassan. Óvatosan engedem le őt a földre és hagyom pihegni, míg én megejtem a ruháimba való belebújást, majd visszamegyek hozzá és mögé telepedve újra masszírozni kezdem.

- Jobban vagy? - kérdezem tőle csendesen, mire aprót bólint. Imádom ezt a hülye kölyköt. - Pihenj le! - kérem őt némileg utasítva. Jót fog tenni neki az alvás.


Megvárom, míg a kölyök összekaparva magát az egyik priccshez lépve elfekszik rajta, majd én is így teszek. Egy darabig figyelem Chiyut és a többi szajhát, végül hátamra gördülök és a plafont bámulva azon jár az agyam, hogy a faszba magyarázom ki magam Asahitonál.


Azt hiszem, kezdhetek valami kibaszott jó érvet keríteni, különben jobban járok, ha bevallva minden bűnömet önként és dalolva jövök vissza Tatsukihoz azért könyörögve, hogy nyírjon ki. Sanszos, hogy az utóbbi még így is bekövetkezhet, mert jelenleg lövésem sincs, mit nyer azon, hogy szövetkezik a yakuzákkal is, bár gondolom, megvan rá a maga oka. Nagynehezen végül sikerül elaludnom, de még úgy is, hogy rohadtul fáradtnak érzem magam, minden neszre azonnal felriadok. Ennyit a pihentető alvásról. Végül mégis csak felülkerekedik rajtam annyira a fáradtság, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy mintha Chiyut hallanám könyörögni. Nehezen fogom fel, hogy az egész nem álom, de mikor eljut a tudatomig, hogy mi van, azonnal kiugrom az ágyból.


A három cellatárs körbeveszi a földön fekvő kölyköt és rugdosni és verni kezdik, Chiyunak pedig esélyt sem hagynak a védekezésre, miközben gúnyolódnak rajta azért, mert magamnak akarom őt. Rohadt kis szukák!

- Elég legyen! - üvöltök rájuk állat módjára, mire mindegyik megdermed. - Hogy a kurva anyámba képzeltétek ezt? Mégis mit gondoltatok? Melyikőtök találta ezt ki? - morgom a kérdést, de egyik sem mer mozdulni. Mégis mi a faszt gondoltak? Hogy a szomszédos cellából majd nem veszem észre? Hogy nem fog feltűnni? Rohadt kis selejtek. - Ki volt? - kérdezem újra dühösen, szinte már üvöltve a szavakat és ha nem lenne ennyire stabil ez a tetves rács, már kibaszottul kitéptem volna innen. Persze az üvöltözésre a többi szajhám is felébred és mind minket figyel. - Ha nem vállalja el valaki, a kínok kínját fogjátok mind átélni és baszhatjátok a továbbiakat, nem fogok vigyázni a seggetekre! - morgom fenyegetően, mire végül az egyikük előlép. Szemében mély gyűlölet izzik. Remek. Szeretem, ha utálnak. Magamhoz intem azt a férget. Remélem, van olyan tökös, hogy meg meri tenni. Van. Közelebb lép a rácshoz, bár ahogy nézem, igyekszik tartani egy bizonyos távot tőle, hasztalan.


Gyorsan mozdulok, szinte tövig áttolva a rácsok között karomat és megragadva nyakát húzom őt közelebb. Menekülni próbál, levegőért kapkod, hasztalan és mindenáron le akarja fejteni ujjaim torkáról. Nem hagyom neki, erősebben fogok rá, de még nem megfojtva, hanem egyszerűen behajlítva könyököm fordítom magamnak háttal és rántom rá a rácsra.

- Itt csak nekem van jogom fenyíteni - sziszegem fülébe, miközben másik kezemmel végigsimítok arcán, majd eltöröm nyakát és elengedem. Remélem, megtanulják a leckét. - Bakari! - üvöltök a férfinak, hátha itt van. Szerencsére nem kell rá sokat várni, hamar megjelenik. Nem szólal meg, de amint kiszúrja a rácsnak furcsa tartásban nekidőlt szukát, megiramodik.

- Nincs ellenemre, ha kinyírjátok egymást, de nem vagyok hullatakarító - morogja, azzal kulcsot kerít, hogy bemenjen a cellába a kölyökért. Fejemmel intek a szajháimnak, hogy takarodjanak el Chiyu közeléből és húzzák meg magukat, de rohadt gyorsan, mert ha bármivel is megpróbálkoznak, Bakari után még én is felnyársalom őket.

- Ha nagy leszek, meghálálom - morgom. - Ránéznél Chiyura? - kérem tőle valamivel higgadtabban.

- Sosem leszel nagy, Tetsuji, arról már lecsúsztál - közli a cellából egyszerűen kihajítva az élettelen testet. - Ja, hogy piszkálják a kedvenced. Módosulnak a szabályok. Ha balhé van, elvégzek a problémaokozón pár kísérletet, ami után már nem tér vissza nagy valószínűség szerint - morog vér komolyan. - Nincs érdekünkben életben tartani egyikőtöket sem, pótolhatóak vagytok, egyedül Tetsujira van szükségünk. - Ezután leguggol a kölyökhöz és megvizsgálja.


Figyelemmel kísérem, miközben szajháimra is szigorú pillantásokat vetek. Eszükben sincs mozdulni, aminek most kibaszottul örülök. Bakari végül óvatosan felkaparja Chiyut a földről és áthozza hozzám. Eszemben sincs próbálkozni semmivel, s hogy erről biztosítsam őt is, teljesen a hátsó falhoz húzódom, hagyva, hogy ellássa a kölyköt.

- Eltört pár bordája. Ha félig fekvő helyzetben marad, rendesen kap majd levegőt - mondja -, egyébként megmarad. - Még jó, különben kérvényeztem volna abba a cellába való áthelyezésemet, hogy ízes darabokra szedjem a másik két ribancot is. - Ha nem bírtok magatokkal, kiheréllek - fenyeget meg villanó szemekkel, azzal távozik a cellából. - Hozok jeget. Kell még valami?

- Pohár, meg valami, amit a háta mögé tudok tenni - felelem elhelyezkedve a kölyök mögött úgy, hogy félig ülő helyzetben tartva elfektetem testemen, s beigazítom magam mögé a párnát és a bent lévő pokrócot. Bakari bólint, majd egy szó nélkül távozik és nem sokkal később visszatér néhány holmival. Pár plusz takaró, pohár és törülközőbe csavart jéggel tér vissza. Felajánl egy fájdalomcsillapítót is, mire bólintok, s nekiáll lekezelni a kölyök sebeit. Amint végez, távozik megint egy hang nélkül, én pedig óvatosan jegelni kezdem a nagyobb zúzódásokat a kölyök testén.


Félredobom a jeget, miután úgy érzem, túlságosan kezd lehűlni a kölyök még úgy is, hogy figyelek arra, hogy ne maradjon túl sokáig egy-egy ponton a borogatás és betakarom őt az egyik pokróccal. Lassan kezd ébredezni is, és fájdalmasan, nehezen véve a levegőt már ülne is fel, de nem engedem neki.

- Maradj nyugton! - kérem őt szelíden, némileg utasítva is, hogy nem viccből és nem azért teszem mindezt, hogy megint valami perverz dolgot művelhessek vele, ha már nincs közöttünk a rács. Bevallom, nem lenne ellenemre egy menetet lenyomni vele, de jelenleg jobban szeretném, ha nem lennének túl nagy fájdalmai.

- Fáj... - nyöszörgi levegőért kapva, én pedig megsimogatva fejét nyomok rá egy csókot.

- Tudom, ezért kell most nyugton maradnod. Próbálj megnyugodni - kérem őt. - Hozok vizet, utána alszunk, rendben? - kérdezem meg, mire bólint. Óvatosan mászom ki mögüle, megtartva őt abban a pózban, amiben eddig feküdt, s mögépakolom a párnát és a pokrócokat, majd kezembe veszem a poharat, s vizet töltve bele térek vissza a kölyökhöz, hogy megitassam. Engedelmesen nyeli be a pohár tartalmát, így egy apró csókkal jutalmazom őt. Én is iszok, majd könnyítek magamon, megmosom kezem, s töltök a pohárba vizet, hogy ne kelljen kiugrani, ha Chiyu ismét megszólalna. Megszabadulok nadrágomtól, csak a bokszert és a pólót hagyom magamon, elveszem a másik ágyon pihenő takarót és párnát is, végül visszatelepedek mögé. Keresek magamnak is egy kényelmes pózt és hagyom hogy a kölyök is megtalálja a számára legmegfelelőbbet, majd betakarva magunkat óvatosan átkarolom. - Pihenj!


Megvárom, míg elalszik, s mikor légzése végre nyugodttá válik, én is lehunyom szemem. Nem nagyon fogok tudni aludni, de nem bánom, most a kölyök a fontos, pihenni meg ráérek később is.

197.

Tetsuji

Hidegvér, elszántság, makacs büszkeség... Abban a pillanatban válnak jelentéktelenné ezek az emberi tulajdonságok, mikor azt fenyegetik meg, aki fontos a számodra. Nem vigasztal a tudat, hogy Asahito nem óhajt most nekem esni, bár az ő fejmosása ahhoz képest, ami most következik, egy könnyed ötórai teázással egybekötött bájcsevej lesz. Már rég nem kell bemutatni, mire képes a tetováló és mire Bakari, így miután Tatsuki távozik, még vetek egy pillantást a kölyökre, végül elszántan, mindenre felkészülten Bakarira emelem tekintetem. Nem félek a haláltól, nem félek a fájdalomtól, az már sokkal jobban zavar, hogy Chiyunak mindezt végig kell néznie, de erős kölyök, ki fogja heverni idővel.


Fiatalabb éveimben, mikor még hírszerzőként melóztam, volt szerencsém átélni pár vallatást, ha egy-egy akció rosszul sült el. Az alvilágban sosem szaroznak az eszközökkel, addig kínoznak, míg nem dalolsz őszintén, vagy míg bele nem zavarodsz a fájdalomba annyira, hogy inkább kinyírnak, mert már azért nem vagy képes információkat közölni, mert beleőrültél a kínba. Mindegy, melyik következik be előbb, ha nincs kibaszott nagy mázlid, nem kerülsz ki élve egy ilyen helyzetből. Nekem szerencsém volt, de a kínok kínját éltem át akkoriban.


Bakari végül egy fecskendővel a kezében lép hozzám és bead valami szart, majd azt a hurkot, ami nyakamon van, elvágja, nehogy megfojtsam magam, ha hatni kezd a szer. Mmm... hallucinálni jó dolog, már csak az a kérdés, mit kaptam, ám hamarosan erre is megkapom a várt, ám rohadtul nem kívánt választ. Jó anyag, az tuti. Szép lassan elfog a pánik, s bár szervezetem küzd a szer ellen, legyőzni nem tudja. Fokozatosan kerít hatalmába az érzet, hogy figyelnek, kergetnek, bántani akarnak, s bár rövid ideig még tudatában vagyok annak, hogy ez az egész nem más, mint egy kibaszott hallucináció, szép lassan ez az érzet megszűnik és helyét átveszi a pánik, s már nem tud agyam abba a ténybe kapaszkodni, hogy ez az egész cseppet sem valóság, mert azzá válik.


Végiglüktet ereimen és izmaimon a félelem, úgy érzem, menekülnöm kell, s meg is tenném, de nem tudok, csak megfeszülnek izmaim és rántanak egyet a kötélen, hogy aztán újra elernyedve próbáljanak meg nagyobb erővel kitörni a fogságból, hasztalan.

- Jönnek - szólal meg Bakari nyugodtan. - Ha elkapnak, a legszörnyűségesebb dolgokat teszik majd. - A félelem erősödik és még nagyobb erővel késztet arra, hogy szabaduljak, tűnjek el innen a fenébe. Jöjjenek csak, nem várom meg őket. De kibaszott jó lenne végre elmenekülni. Veszett vadként morogva rángatom köteleimet a szabadulásért cserébe, eredménytelenül továbbra is.

- Mit akarnak?! - üvöltöm a kérdést szinte artikulálatlanul. - Nincs mondanivalóm a számukra!

- Valamit akkor is mondanod kell és ha az nem igaz, vagy nem kapcsolódik ahhoz, ami érdekli őket, baj lesz - mondja aggódva. Bakari némileg empatikusnak tűnik, mint aki nem akarja megvárni azokat, akik érkezni fognak, s mintha nyugtalan is lenne, ez pedig engem csak még jobban félelemmel tölt el. Faszomnak kellett nekem ez az egész! Mindent elmondtam, hagyjon mindenki békén a faszba!

- Mindent elmondtam nekik, amit tudni akartak! - morgom.

- Mit is? - kérdez rá most már riadtan hátrapillantva, én pedig újabbat rántok a köteleimen.

- Rohadtul nem érdekel sem Ninomiya Shinji, sem Kitamura, utóbbi ott döglik meg, ahol akar és nagyon remélem, hogy fájdalmas halála lesz, mert ha megtalálom, én magam kínzom őt halálra!

- Mit tudsz Ninomiyáról, amiért üldöznek? Egyáltalán honnan tudsz a létezéséről? Mi közöd Kitamurához? - kérdezget egyre ijedtebben.

- Strici vagyok. Engem nem érdekel, kinek kivel mi a nyűgje. Jó pénzért bárki elviheti a szajháim egy-egy körre. Kitamurának kellettek a szajháim, hát megkapta őket! Rohadt fasz! Négy olyat tett tönkre, amikért versengtek az ügyfeleim! - morgom dühösen, megfeszülő izmokkal. - Azt a kölyköt meg Kitamura ki akarja nyírni, mert megölte Kitarot hat éve, az a barom meg nem tud lekattanni a témáról!

- Megtudtál valamit Ninomiyáról? Tudsz róla bármit, Tetsuji?!- kérdezi riadtan Bakari.

- Csak azt tudom, hogy kinyírta Kitarot, azóta meg Asame testőreként dolgozik! Ráadásul Tatsuki is védi a kölyköt. Felőlem lehet a kínai császár egyszem porontya is, leszarom!

- Ha leszarod, mi a francért másztál bele ebbe?! Most mihez kezdesz, te barom?! - kérdezgeti aggodalmaskodva és újra a hátsó ajtó felé leseget, félve attól, hogy bármelyik pillanatban ránk törnek. Én is oda-odakapom tekintetem és még nagyobb félsz fog el. Mihez kezdek? Csendben megdöglöm, ha már menekülni nem tudok.

- Mert nem hittem benne, hogy ez a kölyök több egy fantomnál, nyolcszázmillió meg a semmiért kurva jó ár! Volt szabad két emberem, akik ráértek ezzel szarozni. Itt volt az ideje, hogy törlesszen valamit Kitamura a leselejtezett szajháim miatt!

- Nevezd meg őket, Tetsuji! - kéri siettetősen. - Honnan tudtad meg, hogy Ninomiya kinyírta Kitarot?

- Atsuya és Baku ráértek faggatózni. Nyomoztak egy keveset Suki akkori dolgai közül, ők találtak rá arra az infóra, hogy Shinji volt a másik kölyök, akivel Suki akkoriban foglalkozott és hogy a srác szinte nyomtalanul tűnt el, miután Maot kinyírta Kitaro. Könnyű volt összerakni ezek után, hogy két évvel később ki lehetett az a szőke szajha, aki végzett a nagykutyával. Suki évekig egész jól titkolta, hogy bármi köze volt Maohoz, de egy kis drog mindig segít... - Elmosolyodom és rettegve újra az ajtóra pillantok.

- Ők ketten most hol vannak? Maoról mit tudtál meg?

- Elhúztak a városból - felelek őszintén és megint az ajtót nézem. - Egy egyszerű kis suhanc volt, utcakölyök. Suki a szárnyai alá vette és elkezdte kinevelni. A kölyök elég problémás volt, mert mindig szarba keverte a férfit, de ragaszkodott hozzá az a fasz. Shinji valahol ekkor jöhetett képbe. Az informátorok annyit kiderítettek, hogy jóban volt a kölyökkel, barátok voltak és szeretők.

- Mi lett Maoval? Az a két fasz miért húzott el? Miért nem maradtak védeni téged?! - kérdezi riadtan, s megint úgy kapja az ajtó felé a fejét, mintha berúgták volna. Rémülten pillantok én is abba az irányba.

- Kitaro kinyírta - hadarom el a választ. - Elküldtem őket. Nem vagyok hajlandó részt venni az embereimmel ebben a cicaharcban, ami Kitamura és Tatsuki között van.

- Pedig beleléptél, mikor elvállaltad Ninomiya felkutatását. Már nem szállhatsz ki csak úgy, ez nem így működik.

- Pont leszarom, hogy működik - mordulok fel.

- Nagy a szád, de még mindig oda vagy kötözve ahhoz a kurva oszlophoz és ha megharagítasz, nem engedlek el és aztán lesheted, amint kicsinálnak.

- Nem érdekel!

- Jól van - mondja, azzal odarongyol hozzám, előkapja a tőrét és köteleimnek esve elkezd kiszabadítani. Türelmetlenül várom, hogy ez megtörténjen, miközben újra és újra az ajtóra pillantok, reménykedve abban, hogy még van egy kis időm, ám hirtelen elsötétedik minden előttem.

196.

Tetsuji

Rohadtul tele van a tököm Kitamurával és a kibaszott faszságaival! Mi a faszomért nem lehetett lekattanni erről a szar ügyről hat év után?! Én marha meg még bele is mentem, hogy segítek neki. Fasz a hülye fejembe! Meg abba a gennybe is! Ha előbb tudom meg, hogy azt a kölyköt Tatsuki védi, bele se megyek ebbe az egészbe. Nem kell nekem az összetűzés senkivel, de rohadtul, erre... A kurváim begyűjtése csak az első lépés volt, érzem, hogy egyre jobban szorul az a kibaszott hurok a nyakam körül, de megfojtani nem fogom magam. Ha elkap, gondoskodom róla, hogy Kitamurát is magammal rántsam. Tudtam, hogy ebbe valahogy nem kellene belebonyolódni, de végül is már mindegy, nem? Elővadászom telefonom a zsebemből és az egyik régi ismerőst hívom.

- Kéne egy szoba - közlöm azonnal, mikor felveszi.

- Kit haragítottál magadra?

- Lényegtelen. Van vagy nincs? Ne baszd fel az agyam a kelleténél jobban, mert barátság ide vagy oda, de megnyúzlak elevenen! Még mindig jössz nekem két kurvával, nem is akármilyenekkel és bevasalom rajtad keményen, ha kibaszol velem most!

- Van egy, a szokott helyen, ha megfelel.

- Remek. Legyen kész, mire megyek! Két órád van rendbe szedni a terepet!

- Feleségül ne vegyelek? Nem egy kibaszott cseléd vagyok! - mordul rám, mire gúnyos mosolyba szalad szám széle. Nem, de az is lehetsz, ha úgy tartja kedvem.

- Nem lennél jó szajha, engem meg maximum álmaidban kefélhetnél meg, kiscsillag. Két órád van, utána felnyalatom veled az összes dzsuvát, amit találok a kéróban! - Bontom a vonalat. Hikaru régóta élvezi a kegyeimet. Nem csak kurvákkal látom el, de mint az egyik legjobb emberemet, a mai napig sokra tartom. Miután kiszálltunk az informátor és vadász bizniszből, mindketten mentünk a magunk útján, Hiki egy motelnek álcázott lebujt vezet, ami bár nem a legforgalmasabb, minőségi szajhái vannak, így a bevételéből szépen eléldegél. A drogügyleteiről nem is beszélve. Baszott már rá üzletre, ez tény, a két legjobb neki adott kurvámat buktam a baromságán, de ennyi belefért. Még mindig fáj a szívem azért a két srácért, azok a szájak és a kefélnivaló seggük... Minden pénzt megértek a piacon, de hát... Mindig azt bukja el az ember általában, ami a legtöbbet éri meg.


Estefelé tervezek megjelenni csak a motelban. A sötétség most jótékony álca, addig pedig elintézek néhány dolgot, hogy nyugodt szívvel tűnhessek el egy kis időre. Ismét fülemhez emelem a telefont és Shintarout hívom, hogy szedje össze a kurváktól a bevételt, ha lehet, minél gyorsabban. Kibaszottul nem tetszene, ha a pénzeket is begyűjtené tőlük Tatsuki, nem csak őket. Így is felettébb bosszantó ez az egész szitu. Shinben persze bízhatok, a srác kibaszott jól és gyorsan dolgozik, így alig két óra múlva minden pénz nálam landol. Kurva karcsú az összeg, de már nem lepődöm meg semmin. Alig maradtak kurváim az Endorfin környékén. Remélem, tudja Kitamura, hogy a nyolcszázmillió jen kurva sovány vigasz lesz ezek után.

Türelmetlen vagyok. Fingom nincs, mit várhatok, hányan vadásznak rám Tatsuki emberei közül, így a lehető leggyorsabban el kell jutnom a motelba, különben baszhatom, hogy még pár napig kihúzom anélkül, hogy a tetováló kezére kerülnék. Nem lenne előnyös, valszeg sok esélyt nem adna arra, hogy alkut kössünk, holott engem kibaszottul nem érdekel kettejük nyűgje Kitamurával. Jó nekem a kurváim között, ha nagyon mást akarnék, már rég visszamentem volna informátornak. Elkényelmesedtem a három év alatt. Kellemesebb ez a viszonylag nyugodtabb élet, a kisebb rizikó és a pénz, ami vele jár. Bár tény, hogy Asahito kibaszottul levámol, de még így is többet hoz a konyhára az üzlet, mintha maradtam volna a régi felállásban. Apropó, felállás... Megint a fülemhez emelem a készüléket, miközben tárcsázom a kedvenc kis szajhámat.

- Egy óra múlva legyél a lakásomon! - szólok bele morogva a készülékbe, amint felveszi. - Nem, egyedül gyere! - Azzal bontom is a vonalat. Chiyu helyes kölyök és odaadó, minden kívánságom zokszó nélkül teljesíti és azt is eltűri, ha durva vagyok vele. Szajháknál persze ez nem meglepő, mégis akad köztük egy-kettő, aki inkább nem tart velem egy éjszakára se. Nekik fontosabb az, hogy minél több kuncsaftot hódítsanak meg az utcán, hogy rendesen tudjanak tejelni ahelyett, hogy néha kefélnének velem és könnyebbé tenném az életük. Az ő dolguk.


Chiyu azonban teljesen más. Alig múlt húsz éves, de egyike a legjobb szajháimnak. Alacsony, vékony testalkatú, mégis gyönyörű izmokkal büszkélkedhet. Igazán kefélnivaló kölyök, vad pillantásainak és az ehhez társuló halvány mogyoróbarna szemeknek pedig egyszerűen nem tudok ellenállni. Félhosszú, szőke haját általában kibontva hordja és olyan mesteri kuszaságban mindig, mintha sosem fésülködne. Ragaszkodom hozzá és ő is hozzám. Talán ez teszi őt annyira különlegessé számomra. Sokszor hordom is őt magammal, már csak azért is, hogy büszkélkedhessek vele, ő pedig tűri, hogy feszülő rövidnadrágban, kezein és lábán pántokkal, nyakában pedig nyakörvvel és pórázra kötve kell megjelennie. Mindent megtesz még ilyenkor is nekem, az orgazmus pedig vonzóvá teszi. Néha féltékenység fog el, mikor egy másik szajha keféli meg az én kicsikémet, de kárpótol az, ha látom kifeszített testét megvonaglani az élvezettől és az arcán megjelenő halvány pír felizgat. Sosem vallanám be neki, hogy legszívesebben ki sem engedném a lakásomból, mert magamnak akarom őt csak, ehelyett hagyom, hogy éjszakánként az Endorfin mellett dekkoljon ügyfelekre várva. Figyeltetem őt, vigyázok rá, védem. Ha a klubban vagyok, neki nincs helye az utcán, nem érdekel, hogy neki ez nem tetszik. Pénzt kaphat bőven, tőle nem sajnálnám, s tudom, hogy amikor felajánlom neki, akkor a büszkesége miatt nem fogadja el csak. Önérzetes kis szuka, de a legkedvesebb számomra mindközül. Talán el tudnám viselni magam mellett, talán szeretni is képes lennék, ha elfogadná, de nem teszi. Inkább kinevet, mikor szóba hozom ezt, s a gyermeki kacaj, ami ilyenkor kitör belőle, engem is megmosolyogtat és elvetem szinte azonnal az ötletet. Pedig mellettem aranyélete lehetne. Ha akarná, ha elfogadná egy majd’ negyven éves strici közeledését, aki megélt már pár dolgot alvilágiként és aki most már inkább csak csendben meghúzódna, élné a maga életét futtatóként és minden éjjel ugyanazzal az emberrel kefélne legszívesebben; vele.


Míg a kölyköt várom, előkotrok pár holmit, köztük a kikötözéshez alkalmas pántokat, a vibrátort és néhány keményebb eszközt is, mert ma úgy megkefélem Chiyut, hogy azt még a pornófilmekben is megirigyelnék. Ki tudja, mikor lesz legközelebb és nagyon ajánlom az embereimnek, hogy vigyázzanak rá, mert ha Tatsuki kezébe kerül, nem érdekel, hogy megdöglöm, de nekimegyek a férfinak. A kölyökért ölni is képes lennék, mert bár én is tudok durva és kegyetlen lenni szex közben, a tetoválónak sosem adnám oda ezt a srácot. Talán most az egyszer szerencse, hogy nem az esete, legalábbis abból ítélve, akiket magával vitt néha egy-egy éjszakára. Bár az embereim szerint mostanában nem kefélt meg senkit sem, ami meglepő még számomra is, de én inkább kimaradnék mindenből, aminek köze van hozzá. Ha lecserélte a kezeire a suhancokat, ám legyen, tény és való, hogy a maszturbáció szex azzal, akit szeret az ember, s Tatsukiról köztudott, hogy nem szeret senkit. Tulajdonképpen nem is az én dolgom.


Hamarosan végül kopognak lakásom ajtaján a már megszokott stílusban, így minden félelem nélkül nyitok ajtót Chiyunak és engedem be. A srác ledobja magáról a cipőt és vékony kabátját a kezembe nyomja. Otthonosan mozog már itt, ezért csak apró mosollyal nyugtázva akasztom ennek a törpeszexgépnek a kabátját a fogasra és megyek utána a nappaliba. Nem szarozok most olyan apróságokkal, mint a kávéval kínálás vagy a cigi, egyszerűen elé lépek és állát megragadva csókolni kezdem ajkait vadul, miközben már túrom is fel testén a felsőjét. Akarom ezt a kölyköt! Nem szakítom meg csókunk, szüntelenül falom, tépem ajkát nyelvemmel bejárva száját, csatára hívva az övét, miközben vetkőztetve őt terelem a hálóba. Mire beérünk, már rajta is csak az alsója van. Az ágyra ültetem, s megszabadulva bokszeremtől, hajába markolva nyomom farkam szájába. Chiyu nem szarozik és azonnal szopni kezd, de mindezt olyan érzékien, hogy megremegek. Ez így baszottul nem lesz jó. Csuklóira rakom a pántokat, majd ismét hajába markolok.

- Elég! - utasítom rekedtes hangon, de annál határozottabban, majd megszabadítva alsójától a bokáira is felrakom a pántokat. Kész szerencse, hogy a srác alig százötvenhat centi és szinte pehely súlyú, így könnyedén kapom fel és rakom feljebb az ágyon, majd fordítom őt térdelésbe. Kezeit a pántokon lévő karikákba fűzött kötéllel az ágytámlához kötöm úgy, hogy ne tudjon megtámaszkodni a könyökén, míg lábait az ágy végébe kötöm és térdei közé egy távtartót is felszerelek. A látványa most is elragadó. Chiyunak kibaszott jól áll a kiszolgáltatottság, talán ezért is cipelem el őt az összejövetelekre.


Gyengéden simítok végig a kölyök hátán, végigcirógatva fenekén, majd combjain is, s épp csak érintve farkát térek vissza gerincéhez. A kölyök megremeg és jólesően felnyög játékomtól, így újra megismétlem a dolgot, miközben ágyékom nekidörgölve hajolok rá, hogy csókokkal borítsam be bőrét és ujjaim farkára fonva kezdjem lassan kényeztetni őt. Finoman harapok bele hátizmaiba, s elindulok lefelé testén. Élvezem, ahogy nyög és reszket alattam, minden porcikája könyörög a folytatásért, de még nem kapja meg. Farokgyűrűt húzok rá, mert sokáig akarom élvezni az arcára kiülő gyönyört és vágyat, majd újra végigsimítok fenekén és ujjam benyálazva kezdem el ingerelni őt, de még nem hatolok belé vele. Ingerlem, simogatom, harapdálom fenekét, miközben egy adag síkosítót nyomok kezembe és elkenem bejáratánál, végül belé hatolok egy ujjal. Nem sokáig kényeztetem így, hamarosan még egy ujjam csatlakozik az elsőhöz, s mikor már hangosan nyög és egyre jobban megremeg Chiyu, kihúzom belőle ujjaim. Előveszem a vibrátort, s síkosítót nyomva rá a seggébe tolom a játékszert, majd bekapcsolom. Mögé térdelek újra. Ágyékommal tartom benne a vibráló játékszert, miközben újra végigsimogatok testén, játszva érzékeivel. Hajába markolok, fejét hátrafeszítem, mert látni akarom az arcát.


Kettőnk közül én vagyok a türelmetlenebb, s bár kibaszottul feltüzel az, hogy a kölyök szűköl és nyög a gyönyörtől elvörösödve, kihúzom belőle a játékszert, mert egyszerűen megőrjít a látványa. Óvszert húzok farkamra, majd belé nyomulok és csípőjét megragadva kezdem el kefélni. Imádom ezt a suhancot! Ütemesen taszajgatom magunkat a gyönyörbe és csak akkor oldom le farkáról a gyűrűt, mikor már én is kibaszott közel vagyok ahhoz, hogy elélvezzek. Chiyunak persze nem kell több, hangos, már-már kiáltásszerű nyögéssel, remegve-rángva élvez el, én pedig még épp időben húzódom ki belőle, s letépve magamról az óvszert térdelek fejéhez, majd szájába tolom a farkam, s pár lökés után én is elélvezek. A kölyök zihálva-köhögve nyeli le spermám, nekem pedig össze kell kaparnom magam, hogy ne fulladjon meg szájában lévő farkamtól. Csókot nyomok hátára, nyugtatóan simogatom őt, de még nem engedem el. Órákig képes lennék nézni őt ebben az állapotban és meg is teszem, míg lehet. Síkosítót veszek kezembe, majd a vibrátort, s bekenve azt ismét seggébe tolom és egy kellemes, közepesen erős fokozatra állítom. Eloldom lábait, s a távtartót is leszerelem róla, majd a hátára fordítom a srácot, kezeit továbbra is feje fölé feszítve. Hagyom helyezkedni, hogy megtalálja azt a pozíciót, melyben a vibrátor most újra kellemesen izgatni kezdi, majd fölé magasodom és csak nézem arcát, simogatom még mindig meg-megránduló testét, miközben gyengéd csókokat nyomok ajkaira és mellkasára.


A látványa még mindig pazar, ahogy meg-megráng a vibrátor okozta újabb élvezettől.

- Gyönyörű vagy. - Simítok végig arcán még mindig őt figyelve. A halvány pír az arcán, az apró rángásai, nyögései, ahogy egyszerre élvezi azt, hogy végigsimogatok testén és hogy a vibrátor kellemesen ingerli... Megőrjít vele. Végighúzok combján, majd farkát éppen csak érintve becsúszik kezem lábai közé és ráfogok a vibrátorra. Erősebbre állítom, majd nagyon lassan mozgatni kezdem benne a játékszert. Felnyög és teste ívbe feszül.

- Te meg... egy perverz... rohadék! - nyögi. Halvány mosolyra görbül szám és szinte egészen kihúzom belőle a vibrátort, majd egy határozott mozdulattal újra tövig tolom belé. Megint megfeszül, megint felnyög, én pedig elégedetten folytatom az előbbi lassú játszadozást. - Menj a francba! - nyögi morogva. Imádom a mocskos száját. Szűköl az élvezettől, de morog. Veszett kis bestia.

- De imádod, amikor játszom veled - közlöm be neki lazán, mire arca még vörösebb színt ölt és összeszorítva szemeit nyög fel újra. Telitalálat. - Mikor adod fel végre, Chiyu? - kérdezem meg tőle őszinte kíváncsisággal.

- Ugyan mit adjak fel? - kérdez vissza a már megszokott hévvel és én már tudom, hogy megint nem jutunk majd ötről a hatra kettőnkkel kapcsolatban. Tovább játszadozom vele, cseppet sem könnyítve meg a dolgát. - Te tettél szajhává alig öt éve és most azt akarod, hogy fejezzem be? A madarak mindenhol azt csiripelik, hogy egyike vagyok a legjobb kurváidnak, ha nem az egyetlen. Lemondanál a legnagyobb pénzforrásodról? - közli velem zihálva-nyögve.

- Egoista kis pöcs vagy - tolom orra alá attól függetlenül, hogy igaza van. Tényleg egyike a legjobb szajháimnak, de pénz van, ennyi nem fog földhöz vágni és az, hogy ezentúl csak én kefélhetem, nekem bőven elég kárpótlásnak. - Pénz akad bőven, nem fakadok sírva, ha kiesel a kosárból.

- Mit szívtál? - morogja.

- Még semmit, de... - húzom ajkam gúnyos mosolyra, majd lejjebb csúszom testén és végignyalok hosszán. Megint felnyög és ránt egyet a kezeit az ágyhoz szegező kötélen.

- Miért higgyem el, hogy nem fogsz kihajítani, amint rám unsz? Mit kezdek utána? Mehetek vissza strichelni? Le se szarsz magasról? Nekem ez nem kell! - mondja szinte már kiabálva a szavakat, miközben könnyei is elerednek. Részemről itt a vége a játéknak most. Kikapcsolom a vibrátort, majd melléfekszem és magamhoz ölelve őt döntöm fejem fejének, mellkasát cirógatva nyugtatva.

- Sohasem tenném ezt veled - mondom meg neki őszintén. - Nem tudom kimondani, amit érzek. Ragaszkodom hozzád, gyűlölöm, ha más érint és kefél meg, mert magamnak akarlak. Magamnak akarom azt a látványt, amit a beteljesülésed eredményez.

- Miért most? - kérdezi csendesen. - Mióta először megkeféltél, hogy betörj szajhának, vágyom arra, hogy a tied legyek. Miért így?

- Tőlem sosem fogod hallani, hogy szeretlek, Chiyu. Érd be annyival, hogy így van - kérem őt komolyan. - Öregszem, kellenek a biztos pontok az életemben, és te az lehetsz, ha te is akarod. És nem vagyok beszívva, nem lőttem be magam, nem ittam. Tisztában vagyok azzal, mit mondok és mit ajánlok!

- Eressz el! - kér megint potyogó könnyekkel. Letörlöm őket arcáról, majd eloldozom kezeit is. Szerencse, hogy jók a reflexeim, mert a kölyök olyan hévvel veti magát karjaim közé, hogy ha nem figyelek, a lendülettől mindketten a földön kötünk ki. Elmosolyodva ölelem magamhoz. Lassan felenged végül és megnyugszik. Nem csalódom benne megint, mert amint túllendül a kezdeti traumán, mert biztos vagyok abban, hogy ezt az egészet annak élte meg, máris ledönt az ágyra és helyezkedni kezd, ám amint fölém térdel, felszisszen. Elröhögöm magam. Bolond bestia!


Magamra húzom őt és hátranyúlok a benne lévő vibrátorhoz, hogy visszakapcsoljam. Amint a készülék rezegni kezd, Chiyu szinte ráomlik mellkasomra és felnyög, én pedig megint csak röhögni tudok a dolgon. Eszméletlen egy szuka. Letol itt egy komplett hattyúhalálát, mert közlöm vele, hogy nem csak néha megkefélni szeretném, hanem gondoskodni is róla, majd alig pár perccel később már megint úgy nyög, mint akit kefélnek. Hát rajtam nem fog múlni az a kefélés, azt garantálom! Hagyom egy kicsit élvezni a játékszert, míg rántok párat farkamon, majd kihúzom belőle a vibrátort, felülök, s Chiyut az ölembe emelve a kölyökbe nyomulok újra. Kis szukám persze nem tétlenkedik, megtámaszkodik vállaimon és ütemesen mozogni kezd rajtam, mindkettőnket a gyönyör felé hajszolva, miközben hangosan nyög karjaimban. Igazi kis szajha még ilyenkor is, de pont ezt imádom benne annyira.


Zihálva, szinte kiáltozva az élvezettől ernyed el végül karjaimban, ahogy leteríti a beteljesülés, de nekem ez még édeskevés. Átfordítom magunkat, s mellette megtámaszkodva lökök még rajta pár erőteljesebbet, majd egy mélyről jövő, már-már állatias nyögéssel a kölyökbe élvezek. Valamiféle boldog elégedettséggel tölt el az, hogy megtölthettem a formás kis hátsóját forró spermámmal. Mióta is várok erre? Lassan egy éve, azt hiszem. Kihúzódom belőle, majd melléfekszem, s fejem megtámasztva kezemen gyönyörködöm a látványában.


Persze minden jónak vége szakad egyszer, így ha kelletlenül is, de hagyom, hogy a kölyök elvonuljon zuhanyozni, én pedig előkotrom nadrágom zsebéből a cigim és telefonom, s míg rágyújtok, felhívom Shint.

- Mi a helyzet?

- Csend és hullaszag - válaszol kimérten. - Egyelőre nyugi volt eddig. Tatsuki emberei vagy kivárnak, vagy leálltak egy időre.

- Tatsuki nem nyugszik ilyen könnyen. Egy óra múlva legyél a ház mögötti parkolóban! - utasítom őt. - Hiki intézett kérót, az őrszemek meg figyeljenek oda Chiyura! Nem kerülhet annak a rohadéknak a kezébe!

- Túl sok energiádat feccölöd abba a kis szajhába - mondja ki őszintén, amit gondol, nekem meg pillanatok alatt felszalad a szar az agyamon. Ha tanács kellene, sem őt kérdezném meg, így meg végképp nem érdekel, mi tetszik neki vagy mi nem. Az én dolgom, kire mennyi időt és energiát cseszek el, akár fölöslegesen is.

- Nem kértem kioktatást! Ha majd szerelmi tanácsokra lesz szükségem, megkereslek, ígérem, de ha már itt tartunk, a te kicsikédet még mindig kúrogatja Kodama? - kérdezem be, mire csak morog egyet a telefonba.

- Kodama maximum már csak a halakkal élhet nemi életet.

- Elszakadt az utolsó cérna? - húzom tovább. - Remélem, ki tudtad magad magyarázni a vérebei előtt - sóhajtom színpadiasan, bár tény, hogy baszná a csőröm, ha egy ilyen faszság miatt kellene a legjobb emberemtől megszabadulni. Nem érdekel, mit csinálnak, kinek tesznek keresztbe, amíg nem nekem kell elsimítanom a dolgokat velük kapcsolatban. Pont leszarom, hogy mibe keverik bele magukat, ám egy jó kutya elvesztése bizony kibaszottul bosszantó tud lenni.

- Akinek magyarázkodnia kellett, az ő volt, mikor hazavánszorgott a farka nélkül... - Na igen, Shintarounak sem kell a szomszédba mennie kegyetlenségért.

- Magam belezlek ki, ha ez a szar is a nyakamban landol. Éppen elég nekem Yuuya akcióját elsimítani és az a tacskó örülhet, hogy nem végezte még ízes darabokban - morgom.

- Az a tacskó történetesen az öcsém - tájékoztat nyugodtan.

- Ez az egyik legnagyobb szerencséje. - Bontom a vonalat. Részemről megtárgyaltunk mindent. Magamhoz veszem a hamutálat és elnyúlok az ágyon, míg Chiyut várom. Néha amennyit tollászkodik, túltesz egy vérbeli luxusringyón is.


Végül Chiyu kikeveredik a fürdőszobámból egy szál törülközőben és nekiáll összeszedegetni a cuccait. Én is elvonulok rendbe tenni magam, miután elnyomtam a csikkemet, majd visszabaktatok a hálóba, hogy felöltözzek és előkaparva a szekrény aljából egy kisebb sporttáskát néhány holmit beledobáljak magamnak. A srác nem kérdez, de miközben öltözik, folyamatosan engem figyel. Csak halványan rámosolygok, hogy megnyugtassam őt. Ne aggódj, nem megyek világgá, csak egy kis időre le kell lépnem. Mintha nem tudná, hogy szar van a palacsintában. Néha tényleg képes úgy viselkedni, mint egy igazi szőke. Miután mindennel megvagyok és a srác is elkészült, kikísérem őt, de mielőtt kinyithatná lakásom ajtaját, még magamhoz rántom és lesmárolom, forrón, szenvedélyesen.

- Légy óvatos! - kérem őt komolyan, azzal útjára engedem. Rendet rakok a lakásban magunk után, gondosan helyére pakolom a pántokat, majd a vibrátort megtisztítva rakom vissza az éjjeliszekrény fiókjába. Az ágyat is eligazítom, hogy teljen az idő, de mire végzek, még így is van jócskán húsz perc az indulásig. Nem kapcsolok lámpát a lakásban, ha Tatsuki bármelyik vérebe a nyomomra akadt volna, higgye csak azt, hogy nem vagyok itthon. Leülök a kanapéra, magam mellé dobom a sporttáskát és rágyújtok.


Az idő kibaszott lassan vánszorog, ha az ember arra vár, hogy ugyan teljen már el az a már csak tíz vagy öt perc, ami még hátra van, én pedig rohadt türelmetlen vagyok, ha várakozásról van szó. Az utolsó pár perc szinte kínkeserves, s a végén úgy pattanok fel és viharzok ki a lakásomból, mint akit üldöznek. Shin már vár. Beülök a hátsó ülésre, majd elfekszem rajta. Szólnom sem kell vérebemnek, hogy taposson a gázra, mert épp csak becsukom a kocsiajtót, már hajtunk is el, egyenesen Hiki moteljéhez.


***

Négy napja rohadok ebben a tetves szobában éjjelente a szajhák nyögéseit és kéjes sikoltozásait hallgatva és ez cseppet sem dob a hangulatomon. Kurvára bosszant a helyzet és az is, hogy Shintarou nem jelentkezett még, pedig meghagytam neki, hogy minden nap tájékoztasson arról, hogy is állnak a dolgok. A szajháim fogynak, meg az én türelmem is, de Chiyu legalább biztonságban van. Ez vigasztal. Az már kevésbé, hogy a napokban Asahito is keresett az Endorfinban és kibaszott dühös volt, amiért eltűntem, ráadásul a szajháim is megfogyatkoztak a klub közelében. Magyarázkodhatok neki, asszem, ha megérem azt, hogy egyáltalán megmagyarázhassak bármit is. Végül nagy nehezen megszólal a telefonom is, s a kijelzőn Shin neve villog. Megnyugszom.

- Mondd!

- Elkapták Chiyut - közli be lazán, nekem pedig le kell ülnöm most.

- Mi a jó kurva anyámat csináltatok? Megmondtam, hogy a kölyök nem kerülhet Tatsuki kezei közé! - morgok vele. A jó isten baszná meg ezt a tetves fatökű bandát! - Nagyon remélem, hogy megpróbáltátok megakadályozni, különben egyesével nyúzlak meg titeket és táskát varratok a bőrötökből!

- Nem, pattogatott kukoricát rágcsálva néztük végig, ahogy elcibálják a kis szajhádat! - morog vissza. - Állj üresbe, Tetsuji! Hidd el, nem a farkunkat vertük, míg elhurcolták őt.

- Ez az egy szerencsétek van! - Bontom a vonalat. Legszívesebben falhoz basznám a készüléket mérgemben, de akkor még kevesebbet fogok tudni a továbbiakról is. Inkább szarok bele az egészbe, nekem Chiyu fontosabb ennél a Kitamurás baszkodásnál. Dugja fel magának a nyolcszázmillió yent egyesével! Kikeresem a tetováló számát és tárcsázom őt.

- Minek köszönhetem a hívásod? - kérdez bele a vonalba elégedetten.

- Rég vittél magaddal szajhát, gondoltam, rákérdezek, mi lelte az egyik legjobb ügyfelemet - nyitok csevegő hangnemben és hátradőlök a kanapén. - Bár azt csiripelik a madaraim, hogy mostanában megint rákaptál a szajházásra, mert tűnnek el a kicsikéim.

- Tudod, pótolni kell a kimaradt időszakot - válaszol ugyanazzal a csevegő hangnemmel, szinte dorombolva a szavakat. - Személyes átvétellel visszakaphatod őket - jelenti ki.

- Sajnálom, szervizben van a mikrobusz, amivel elszállíthatnám őket. Mit akarsz?

- Ha ennyire nem fontosak neked, van kinek eladni mindet, néhány egészen szép darab és nem csak mutatós, de konyít is valamit az élvezetekhez - közli könnyedén. - A többi Kínának megy, azoknak a szarháziknak mindegy, csak luk legyen rajtuk elég - teszi hozzá. - Nem akarsz egy kicsit beszélgetni, Tetsuji? - kérdez rá végül. - Minél tovább húzod az időt, annál kevesebb esélyed marad a jövőre nézve. Hisz’ ismersz, tudod, hogy nem a türelmemről vagyok híres - fűzi hozzá megint dorombolva, de még így is rettentő fenyegetően. - És Asahito sem - folytatja elégedetten.

- Mit akarsz tudni? - gyújtok rá megint. - Nem tudom, hogy gondoltad, Tatsuki, de csak a hülye sétál bele önként és dalolva az oroszlán barlangjába.

- Nem telefontéma és az oroszlán dorombolós kiscica hozzám képest. Mindegy, meddig rejtegeted a segged, megtalállak és kicsipkézem - közli magabiztosan. - Belemásztál valamibe, amibe nagyon nem kellett volna, de ezt te is nagyon jól tudod és ha nem szorulnál arra, hogy vibrátorral keféld meg a kis kurváidat, mert lenne farkad, nem várnád meg, míg nem marad egyetlen ember sem, aki tartja a hátát helyetted, vagy nem akad egy, amelyik elköpi, hol lapítasz, te gyáva féreg.

- A faszom sem fog egy olyan genny miatt szívni, mint Kitamura - morgom. - Hol és mikor? - kérdezem be végül. Elég volt ebből a “megtalállak, a szart is kiverem belőled” dologból. Minden épeszű kerüli a Tatsukival való összetűzést. Gyávaság? Talán, de nem óhajtok semmi és senki miatt megdögleni. Sok mindent el lehet rólam mondani, de azt, hogy gyáva lennék, kibaszottul nem. Megfontolt, taktikus... Más a kettő.

- Végre egy nyelvet beszélünk. A Mayasato még gondolom, rémlik. Ott egy óra múlva. És egyedül - teszi hozzá fenyegető mélységgel. - Shintarou jó korcs ahhoz, hogy kinyírjam, de megteszem, ha tovább szórakozol velem, Tetsuji. Senki sem kap második esélyt - közli be ridegen.

- Öröm veled tárgyalni, mint mindig - bontom a vonalat végül. Hát legyen.


A Mayasato jó háromnegyed órás séta ide, így nem tökölök sokat, átöltözöm és felfegyverkezem annak ellenére is, hogy nem áll szándékomban megküzdeni Tatsukival, ha nem muszáj, de jobb félni, mint megijedni. Adjuk meg a módját a dolgoknak. Fekete farmert és hozzá egy fekete, magasított nyakú, hosszú ujjú izompólót veszek, majd nekiállok elrakni a fegyvereimet. Senbonok, shurikenek, tőrök, s amint ezekkel megvagyok, lekapom a fogasról a bőrdzsekim és elindulok a Mayasatohoz.


Számítok arra, hogy már várnak, ennyiből ismerem Tatsukit, így alaposan körbenézek és felmérem a lehetőségeimet. Nem sok van. Őrszemekkel figyelteti a terepet, ahogy az már megszokott itt az alvilágban. Tatsuki a Mercijének dőlve, lazán, dohányozva várja érkezésem, s amint kiszúr, még a gyér világításban is látom, hogy elégedett, sötét mosolyra húzza ajkait, s int nekem, hogy kövessem, azzal az egykori, régóta zárt bár ajtaját kinyitja és várakozón figyel, hogy be merek-e előtte menni. Az alvilágban az ember megtanulja, hogy csak úgy nem enged senkit a háta mögé, főleg akkor nem, ha az illető Tatsuki, de továbbra is tartom azt, hogy nem érdekel az egész Kitamurás szarkeverés, így belépek előtte, lesz ami lesz alapon. Ha megdöglöm, hát megdöglöm. Volt húsz jó évem, ha itt kell véget érjen, itt fog, csak Chiyut fogom sajnálni. A kölyök épp csak megkaphatott, máris elveszít. Az élet néha kegyetlen.


Persze Tatsuki is nagyon jól tudja, hogy a hátat kell a legjobban védeni, ezért eszében sincs közel jönni hozzám, jó öt-hat lépéssel lemaradva mögöttem kísér a bárrészre, ott azonban megsoroznak rövid nyilakkal. Ha azt mondanám, nem számítottam valahol erre az egészre, hazudnék. Nem vártam kevesebbet a tetoválótól. Karomba és combomba mindjárt kapok is párat, amikről tudom, hogy a galériarészről két őrszem nyílpuskájából érkeztek, aztán négyen négy oldalról, Tatsuki hátulról, Bakari elölről, Tamaki és Kageru oldalról ugrik nekem, hogy leterítsenek és lefegyverezzenek. Széttárt karokkal várom, hogy megtegyék, mert nem harcolni jöttem. Semmit nem jelent persze, ha megadom magam, mert így is sanszos, hogy a szart is kiverik belőlem folytatásként. Legyen.


Nincs félnivalóm... Amit meg veszthetek, azt meg sem kaptam igazán.
Chiyut.

172.

Tetsuji

Kibaszott telefoncsörgés ébreszt, aminek most kurvára nem örülök. Három órája sincs, hogy lefeküdtem aludni, mert tegnap ahelyett, hogy kapásból hazajöttem volna, még el kellett ugranom ahhoz a barom Yuuyához is, mert egyszer az életben nem képes valamit nélkülem elintézni. Komolyan néha az az érzésem, hogy barmokkal vagyok körülvéve. Yuuya hű vérebem, de annyi esze van, mint egy marék szárított molylepkének, ellentétben a drágalátos bátyjával, a nála alig két évvel idősebb Shintarouval. Az a nagy büdős harci helyzet, hogy manapság nem könnyű használható vérebeket találni. Bezzeg régen, mikor még kölyök voltam. Mindegy...


Felkelek az ágyból és elmászom hugyozni, s miután elvégeztem a reggeli rutint, kávét töltök a bögrémbe, és cigit vadászok. Kezembe veszem mobilom. Ha én nem alhatok, ez a két pincsi se lopja a napot nekem.

- Kapsz öt percet, hogy összekapard magad. Az Endorfin előtt várlak - közlöm ridegen vérebemmel, mire mordul egyet, mint egy veszett korcs. - Nem hatsz meg, csak az agyamat baszod fel ezzel.

- Faszba már, Tetsuji! Miért nem alszol inkább?

- Azért baszd meg, mert valaki az éjjel egy adag szart öntött a nyakamba. Nem rémlik, ki volt?

- Mondtam, hogy nem így akartam. Ne túrázz rajta annyit. - Meg azt a jó kurva alvilági selejt anyádat, azt! - Meglesz az a kibaszott heroin. Két napot kértem... Shintarou...

- Megint a bátyád mögé bújsz, te kis korcs. Öt perced van, hogy az Endorfin előtt légy, különben azt is megemlegeted, hogy apád felcsinálta azt a riherongy kurvát, akit anyádnak nevezel! Nem vicceltem, Yuuya! Ez az utolsó esélyed, ne baszd el, különben a bátyád sem kapar ki a szarból többet. Ilyen selejt korcsot, mint te, bármelyik sarkon találok magamnak.

- Akkor mi a faszomért nem ölsz meg? - kérdez vissza kapásból, én pedig kezdek egyre dühösebb lenni. Mit nekem kávé, ha ébresztőnek van egy hisztis korcsom? Idegesen szusszanok fel és megint rágyújtok.

- Azért, te lombikszökevény, mert kicsit kurva sok mindennel tartozol nekem, amit a halálod valszeg nem oldana meg. Ezért élsz, se többért. Meg azért, mert Shintarouval veled ellentétben meg vagyok elégedve. Nem ér többet az életed egy lepkefingnál szélvihar idején - zárom a dolgot. - Tíz perced van, Yuuya! - Bontom a vonalat.


Rühes kis korcs. Ha nem lenne a bátyja, már rég betontömbként díszelegne valahol. Felhajtom maradék kávémat, majd magamhoz veszem a lakás- és kocsikulcsokat, s elindulok a megbeszélt találkozóhelyre, az Endorfinhoz. Persze Yuuya megint késik, miért is érne ide pontosan? Kocsimnak támaszkodva szívom zsinórban a második cigarettámat, mire végre megjelenik. Látom rajta, hogy kurvára be van szarva. Helyes, legyen is. Előveszem zsebemből azt a papírt, amin csak a Ninomiya Shinji név szerepel és a kezébe nyomom. Értetlenül mered rám, valami magyarázatot várva, ám egyelőre nem kap többet egy szúrós pillantásnál. Elnyomom a csikket, majd kinyitom kocsim ajtaját.

- Nézz utána, nincs-e valami infó erről a fantomról valahol! - utasítom őt ridegen, majd beindítom a motort. Shintarounak vannak kapcsolatai a hatóságoknál, így szinte biztos vagyok abban, hogy ez a kis vakarcs, ha nem boldogul, majd rohan a bátyjához. - Ajánlom, hogy keríts valami használhatót, különben elevenen megnyúzlak - morgom, azzal elhajtok és otthagyom őt a faszba.


Sukihoz megyek. Talán a csóka csicsereg valamit, ha egész ügyesen játszom a lapjaimmal. Már pedig azt fogom tenni. A kocsit valamivel messzebb parkolom le a helytől, s gyalog indulok meg a kocsma felé. Fényes nappal nem könnyű játszani az észrevehetetlent, de még nem felejtettem el, milyen volt informátorként melózni. Ahogy sejtettem a hátsó bejárat nyitva van. Sokan hagyják úgy, mert ezek az ajtók rendszerint olyan utcákra, vagy területekre nyílnak, amiket nehéz megközelíteni és épeszű ember meg sem próbálná. Lassan indulok el befelé, hangtalanul, hogy felmérjem a terepet. A hely persze üres, így kora délelőtt, tehát nem kell azon aggódnom, hogy valaki esetleg megzavar majd minket. Óvatosan térképezem fel a terepet azért még így is.


Sukit végül egy hálónak kialakított szobafélében találom meg. Bűzlik a piától, és amilyen mélyen alszik, már biztos vagyok benne, hogy nem kicsit van belőve. Remek, könnyű dolgom lesz. Kimegyek vissza a bár részbe és elvéve a jégtartó vödröt, megtöltöm azt vízzel, majd visszatérve a férfihoz a ráöntöm azt. Nem lehet kellemes, főleg, hogy a még benne pihenő jégkockák is rajta landolnak, ő pedig szinte kiugrik az ágyból, de annyira kótyagos, hogy kedvem támadna röhögni.

- Ki a fasz vagy? - morogja a kérdést prüszkölve, vacogva, ám a drog még mindig erősen dolgozik benne, ami nekem továbbra is csak előnyömre vállhat.

- Nem fontos, hogy ki vagyok, de a legrosszabb rémálmod leszek, ha nem felelsz a kérdéseimre - jelentem ki ridegen. - Ki vele, ki az a Ninomiya Shinji?

- Senki.

- Rossz válasz - húzok elő egy senbont, s szinte pillanatok alatt döföm át azt kezén, mire a férfi felüvölt. Remek. Van még ott, ahonnan ez jött.. - Szóval, ki az a Ninomiya Shinji?

- Nem tudom!

- Ejnye, Suki. Hülyének nézel? - guggolok elé megvillantva neki a következő senbont is. - A fél kocsma hallotta a szádból ezt a nevet. Csinos kis ribanc, mi? Formás seggel, olyan szájjal, amit az ember szívesen kefél meg, igaz? - faggatózom, miközben ezt a senbont is átdöföm kezén. Ismét felüvölt.

- Kibaszottul tévedsz! - üvölti a fájdalomtól. - Shinji nem ribanc! - Köszi. Hallgatlak tovább. Tehát ez a Ninomiya Shinji mégis csak valós személy. Kétlem, hogy ez a rakás szerencsétlenség itt előttem hazudna. Nem egy vadász, amelyik sokáig elviseli, ha kínozzák. Még egy senbont villantok meg előtte.

- Mit tudsz róla?

- Semmit! Évek óta nem láttam őt - hadarja. Helytelen válasz. Ez a tű is a testében landol. Én ráérek. Akár órákig csinálhatjuk ezt, miközben csodálatos sündisznót gyártok belőle. - Hagyd abba, nem tudok semmit! - üvöltözik velem, én pedig kezdek hinni neki, de még nem nagyon. Újabb senbon landol testében, majd még egy, míg várok valami használhatóbbat, végül a fickó megtörik. - Valahol a város másik felében játssza a testőrt, de ennél többet nem tudok! - hadarja el, én pedig visszaszerzem a tűket, s egy rongyban megtörölgetve azokat elrakom, majd otthagyom a faszba, hogy nyalogassa a sebeit. Már a kocsiban ülök és csak nézek ki az ablakon, miközben agyam folyamatosan azon jár, ez Kitamurának eddig miért nem ment. Ennyire nem lehetnek bénák az emberei, bár hat év után inkább szerintem csak pont leszarták az egészet. Engem sem érdekel különösebben a dolog, így nem is fogok elkapkodni semmit egyelőre. Végül csak döntök és előhalászva zsebemből mobilom rácsörgök arra a faszlámára, mert böki a csőröm erősen, mi volt ebben ilyen kibaszott nehéz.

- Mi van? - mordul bele, én pedig visszamorgok. Faszommal beszéljen így, mikor tövig benyomom a szájába, addig tudja már, merre hány méter az annyi.

- Ez a Ninomiya Shinji valahol a város másik felében játssza a testőrt - közlöm inkább, mielőtt szóban nekiesek.

- Tudom. - Tessék?! Ha most ezt tényleg jól értelmezem, akkor kábé kurva feleslegesen vesztegettem el közel két órát ezzel a szerencsétlen hülyével! Komolyan… Áááá…! Hogy nem úszkáltak cápák a magzatvizében ennek a hígagyú baromnak!

- Azt hiszem, nem értettem jól az előbbit. Mi az, hogy tudod?

- Az, hogy tudom. Az embereim leadták az infót.

- És akkor én mi a faszomnak kellettem ide? Nem is értelek, baszd meg! Komolyan, anyád mi a geciért nem tudott elkullogni küretre, mielőtt ilyen barmot szarik a világra, mint te?! - dühöngök.

- Na ácsi! Vegyél vissza, mert úgy keresztbe pakolok neked, hogy lesheted, hogy bárki is megkeféli a kis szajháidat a továbbiakban.

- Ugyan már, nem vagy te akkora halacska, hogy ezt megtehesd és pont ez a te legnagyobb bajod, innentől pedig mi ketten végeztünk - közlöm vele. - Felejtsd el a számom, a szajháim és ha még egyszer meglátom a faszszopó kis pincsidet bármelyik kurvám közelében, az Endorfin főbájaráta elé tűzöm ki kibelezve! Világos voltam?

- Meglátjuk. - Azzal bontja a vonalat. Meg. Gyanítom, én előbb, mint ő és abban nem lesz köszönet.

435.

Tetsuji

Miután Asahito és a szeretője távoznak, magamhoz intem két legkedvesebb szajhám és kényelmesen elfekszem a fotelben. Asahito mindig adott a kényelemre és az Endorfinból kurva gyorsan csinált egy olyan klubot, ami igen hamar nagy népszerűségnek kezdett el örvendeni. Látszik rajta, hogy az apja vére. Az órámra pillantok. Jócskán hajnal egy fele jár az idő és kezd bosszantani az, hogy Kitamura még nem jelent meg. Utálom, ha valaki késik. Mióta Kitarot kinyírta valami elmebeteg szajha, ez a balfasz se lát, se hall. Bosszantó, hogy még mindig keresi azt a kis kurvát, aki ezt tette a gazdájával ahelyett, hogy beletörődne és folytatná azt, amit Kitaro tett. Tulajdonképpen szép lassan tönkreteszi mindazt, amit Kitaro annak idején felépített.


Fél kettő magasságában végre befut Naokival az oldalán. Ez se menne semmire a pincsije nélkül, habár Naoki nem az az észlény, akire rá mernék bízni akár egy szobanövény gondozását is. Mindenesetre a kínzáshoz ért... Hány kurvám is bánja, hogy az a kis korcs eljátszadozott velük? Ha jól rémlik, két hete váltam meg a negyediktől, mert Naoki annyira megkínozta, hogy értéktelenné vált a piacon. Kártérítést persze követelhetek tőlük, de mire megyek? Attól még nem lesz belőle pénz. Fasz kivan az ilyenekkel. Ráadásul az egyik igencsak értékes ribancomat vágta ezzel gallyra. Szét tudtam volna robbanni a méregtől. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy azonnal a torkának ugorjak és ott helyben megfojtsam, vagy egyszerűen csak levágjam a farkát és ledugjam azt a torkán, hogy megtanulja végre becsülni is az árut. Végül hagytam az egészet a picsába, de neki kellett eltakarítania a kölyköt, miután agyonlőttem.

- Késtél - mordulok rá, mikor leveti magát a szemben lévő fotelba. - Hol a pénzem?

- Átbasztál, Tetsuji. Két szajháról volt szó, nem egyről... - morogja és rágyújt. Idegesen dörzsölöm meg a halántékom, majd intek a két kedvencemnek, hogy hagyjanak minket magunkra.

- Tény. De arról sem volt szó, hogy a te kis tacskód zsinórban a negyedik szajhámat cakkozza úgy ki, hogy többet hasznát sem veszem - morgok én is, mert még mindig kibaszottul bosszant a dolog. - Azt hiszem, ennyi nem nagy ár négy igencsak kiváló ribancért - teszem hozzá.

- Mindegy, megkapod a pénzed, ellenben lenne számodra egy feladatom. - Feljebb ülök a fotelban. Ha újabb kurvákra lenne szüksége, azt már közölte volna, így viszont kezd érdekelni, mivel áll elő. Előhúz kabátja zsebéből néhány igencsak viseltes, összehajtogatott papírlapot, majd elém dobja azokat. Értetlenül nézek rá és magyarázatot várok. - Szükségem van néhány infóra - jelenti ki, mire felnevetek.

- Már nem dolgozom informátorként - zárom rövidre a témát, tekintetében azonban látom, pont leszarja a dolgot. Hát jó, időm, mint a tenger.

- A képen látható fickó Suki Deoyama. Egy helyi kis bűnöző, pár utcányira innen van egy elég lepukkant szórakozóhelye. Igazából szinte csak a csőcselék fordul meg nála jóformán, akik olcsón akarnak szar minőségű droghoz jutni - magyarázza, mire kezembe veszem a papírokat és széthajtogatva őket olvasni kezdem a rajta lévő infókat. Egy másik kép is szerepel közöttük. Egy fiatal kölyöké, aki alig lehet tizenhat-tizenhét éves, nem tudom megsaccolni ez alapján, mindenesetre csinos kis példány. Elég sok infó van kettejükről, ám az utolsó lapon csak egy nevet találok: Ninomiya Shinji. Se fénykép, se adat. Kitamurára pillantok.

- Mit akarsz?

- A képen látható suhancot Kitaro nyírta ki évekkel ezelőtt, mert az a kis rohadék meglovasított pár kiló kokaint - magyarázza, ám engem ez a kerettörténet valahogy cseppet sem érdekel. Ha bénák voltak, az ő bajuk. Még mindig nem látom át, hogy mi a fenét akar. A kölyök halott, ahogy látom, ez a Suki nevű fickó egy drogos kis senki, a harmadik meg csak egy név. Főleg, ha tényleg létező személy és nem csak valami pancser drogtól elszállt képzelgése.

- És? - kérdezek rá. - Mit akarsz? Kurvára nem látom át, miért kéne nekem bárki után is informálódni. Ez a Mao Itachi halott, Suki Deoyama egy drogos senki, ez a Ninomiya Shinji pedig valszeg nem is létezik ha ennyi idő alatt még semmit nem találtatok róla. Mióta is hajszolod Kitaro gyilkosát? Öt éve? Lassan hat... Ennyire jutottál? Komolyan mondom, Kitamura, te akkora farok vagy, amilyet még nem hordott a hátán a föld. Ezt öt éve is elém tolhattad volna, miért pont most?

- Mert nem volt eddig semmi bizonyítékunk arra, hogy annak a drogos szarházinak bármi köze is lenne Kitaro megöléséhez.

- Miért, most van? - kérdezek rá némileg hitetlenkedve. Hirtelen mi faszom változott meg? Főleg öt év után. Nem áll ez nekem sehogy sem össze. Megint csak valami idétlen baromsághoz ragaszkodik, aminek se eleje, se vége, de még csak értelme sem. Az egészben még annyi értelem sincs, mint egy tál szőlőben.

- Suki vallott - jelenti ki, én pedig felröhögök. Nem, ez... Kitamura nem lehet ekkora gyökér. Komolyan ad egy drogos szavára? Neeee, ez nekem is abszurd.

- Ne tedd ezt velem, meghalok röhögőgörcsben és nem lesz, ki ellásson szajhákkal - vigyorgom még mindig. - Hahó, Suki Deoyama egy drogfüggő vén fasz. Na jó, annyira nem vén, de drogfüggő, ráadásul, ha jól értelmeztem, ez a Mao nevű kölyök a kis kedvence volt. Ezek után sanszos, hogy a suhanc halála után még jobban rákattant a drogra és a fél agyát elszívta már. Adsz egy láda moha szavára? Komolyan gondolkodhatnál néha, Kitamura.

- Leszarom, mit gondolsz! Kapard elő nekem ezt a Ninomiya Shinjit valahonnan, nem érdekel honnan! Hatszáz millió yent kapsz most, hatszázat, ha leszállítod nekem őt. - Hoppá...! Milyen bőkezű lett. Megfontolandó. Megdörzsölöm halántékom és felsóhajtok. Legyen, bár nem tudom, miért tőlem vár csodát, három éve nem foglalkozom információszerzéssel.

- Legalább nyögj valamit erről a fantomról, akit kergetek - kérem őt fáradtan.

- Szőke, vékony, olyan százhetven magas lehet. - Na baszd. Ha öt éve egy ilyen kölyköt keresel, én már meg sem lepődöm azon, miért nem találtad meg. Csak nekem logikus, hogy valószínűleg már kurvára nem így néz ki az, akit keres? Anyám mondta mindig, fiam, észt nem adhatok, apám meg rákontrázott rendszerint, hogy mindenkit nem csinálhat ő. Kezdem érteni, mire gondolt. Hát, mindenkit én sem csinálhatok. Felállok és nadrágom farzsebébe csúsztatom a papírokat.

- Meglátom, mit tehetek - zárom ennyivel a témát mára. Ma már tuti nem mászok el Sukihoz, majd holnap. Egyetlen dologra vágyom jelenleg: az ágyamra és csendre. - Majd jelentkezem - adom tudtára, hogy ne merjen keresni egy darabig, különben lesheti, hogy bármit is kiderítek neki, azzal távozom az Endorfinból.


Ninomiya Shinji...


Rohadtul remélem, hogy nem csak egy drogos fantáziájának szüleménye ez a név, különben kibaszott dühös leszek.