15.

Ehime

Azt hiszem, Deon-san a legfurcsább ember, akivel valaha dolgom volt. Nagyon figyelmes és kedves, gyengéden és rendesen bánik velem, amivel nem is nagyon találkoztam. Teljes ellentétének tűnik új gazdámnak, feltűnő, harsány, vidám, lobbanékony, és igyekszik maga mellett tartani. Még nem igazán értem, pontosan ő micsoda, de jól elkülöníthető mindenkitől, akivel eddig találkoztam. Nem sokra emlékszem abból az egy évből, amit egy másik yakuzánál töltöttem, de Seichirou Asame teljesen különbözik tőle. Azóta sem kéretett magához, nem keresett fel és nem tett velem semmit. Kezdek komolyan aggódni, hogy nem tetszem neki és továbbkerülök innen, de nem akarom felkínálni se magam. Azok az erős kezek, amikkel rendelkezik, ijesztenek. Ki vagyok szolgáltatva új gazdámnak, aki egy igazán kemény férfi és átlát rajtam. Azonban mintha Deon-san tartozna csak hozzá... és ő sem tart a legcsekélyebb mértékben sem tőle, míg a szőke fiú, azt hiszem, Akemi-san kicsit igen, a másik srác pedig, ha jól emlékszem, akkor Jeremy-san, megint más. Nem tart különösebben Seichirou-samatól, de tisztelettel fordul felé. Új gazdám láthatóan szereti a fiatal fiúkat, kedvelheti a társaságukat, ám mind nagyon különbözik tőlem. Senki sem beszél olyan alázatosan, mint én és engem is próbálnak lenevelni róla, pedig nekem nem szabad úgy viselkednem, ahogy nekik. Úgy fest, én vagyok az egyetlen, akit Seichirou-sama megvett, a másik három fiút elfogta, ahogy hajdanán Niguyen-sama engem. Olyan rég volt... már nem is emlékszem az arcára, vagy a hangjára, csupán arra, hogy sokszor okozott nekem fájdalmat és folyton elégedetlen volt velem.


Visszaránt a múlt ködös gomolygásából egy érintés. Deon-san félig átkarol, hogy egy szekrényhez tereljen és a jelek szerint beszélt hozzám eddig, ám én egyetlen szavát sem hallottam meg.

- Bocsásson meg, Deon - -san -, de nem figyeltem. Kérem, mondja el újra, amit az előbb - kérem őt mély tisztelettel és meghajtom a fejem, hogy ezzel is bocsánatot kérjek a figyelmetlenségemért.

- Semmi baj, csak azt kérdeztem, milyen ruhát vennél fel szívesen - válaszol türelmesen és kicsit mosolyogva. Fogalmam sincs, miért bánik így velem. Jeremy-sannal nagyon közvetlen, Akemi-sant talán még nem ismeri túl régóta, de engem elhalmoz a kedvességével. Ahogy hozzám nyúl, tele van gyengédséggel a mozdulat. A keze legtöbbször hideg, mégis melegséget érzek, mikor a közelében vagyok.

- Mindegy - válaszolom csendesen. Amit kapok, abba bújok bele, ez nem kérdéses.

- Olyan ruhám nincs, válogass nyugodtan - biztat még közelebb terelve a szekrényhez. Bizonytalanul rámutatok egy kockás szövetnadrágra, amit ő határozott mozdulatokkal kihúz a többi közül és a kezembe adja. A színe nagyon tetszik, nem élénk, de nem is sápadt, az anyaga pedig könnyű, kellemes érintésű. - Póló? Ing? Hosszú ujjas? Mit szeretnél? - Mások kimonoba, feszülős bőrcuccokba, latexba, női ruhákba, vagy épp csak valamit takaró darabokba öltöztetnek, ha látni akarnak, ez a fiú pedig a jelek szerint a saját holmijai közül kér fel, hogy válogassak. Mit kellene mondanom? Furcsán érzem magam.

- Pólót - válaszolok, mire egy halomra mutat. Mindenféle szín, anyag és fazon megtalálható, én pedig rámutatok egyre, ami illik a nadrághoz és talán rajtam is jól fog állni. Más a testfelépítésünk, Deon-san izmosabb és magasabb nálam, a válla és a háta erősebb az enyémnél, bár nem olyan sokkal. Odaadja azt a pólót is, amit választottam, majd kihúz egy fiókot és rámutat. Alsónadrágok vannak benne, ráadásul nem olyan pici és kényelmetlen fajták, mint amiket sokszor a klubban kellett hordanom. Hétköznapiak és újnak tűnnek.

- Ami tetszik, azt viheted - jelenti ki. - A szekrény ezen részének egészére igaz ez, és ha kérsz, inget is tudok adni.

- Nagyon szépen köszönöm! - mondom ki, miután tiszta alsónadrágot is elvettem magamnak, meghajolva.

- Szívesen. - Mindig ezt válaszolja és bármilyen erősen figyelem, nem találom őszintétlennek. Deon-san nem hazudik, nem magyaráz félre semmit. Az egyik fotelbe teszem a kapott holmikat, majd nekiállok levetkőzni. - Ragaszkodsz a régi ruháidhoz? - kérdezi meg csendesen.

- Nem.

- Akkor nem bánod, ha kidobásra kerülnek?

- Nem.

- Amit felveszel, vagy ami tetszik a mutatott részből, az a tiéd, rendben?

- Igen, rendben - felelek engedelmesen. Félbehajtom a kopott, kinyúlt pólót és a fotel karfájára terítem, majd megszabadulok a farmertől is. Lopva hátrapillantok, Deon-san milyen kifejezéssel néz engem, ám meglepődöm azon, amit látok. Nem les, határozottan hátat fordított nekem. Tényleg furcsa ez a fiú. Mindent rendbe hajtok levetés után.

- Ha szeretnél, elmehetsz lefürdeni is.

- Tiszta vagyok.

- Jól van. - Felé fordulva öltözöm fel, direkt lassan, ám Deon-san egy pici pillantást sem vet rám, ami kellemetlenül érint. A nadrág, amit kaptam tőle, felvéve is nagyon tetszik, kényelmes, a szára egyenes, a póló pedig jól passzol hozzá és ahogy szeretem, egy kicsit lóg rajtam. Mikor végzek, odalépdelek mellé és felé fordulok. Most már rám néz és elmosolyodik. - Sokkal jobb. Megengeded, hogy átfésüljem a hajad?

- Természetesen. Deon azt csinál velem, amihez kedve van - teszem hozzá.

- Nem - jelenti ki komolyan. Amikor ennyire megkomolyodik, nagyon hasonlít Seichirou-samara. A szeme ugyanúgy kék, de sokkal több érzelem és melegség látszik bennük, mégis bizonyos vagyok benne, képes ugyanolyan hideg, kemény és szigorú lenni, mint új gazdám. - Már nem vagy szajha, nem kell ennyire alázatosnak, távolságtartónak és jól neveltnek lenned. Nyugodtan barátkozz Jeremyvel és Akemivel is.

- Sajnálom, Deon - -san -, de Seichirou-sama megvásárolt engem, így a tulajdona vagyok. A samanak nem tetszem?

- De, ám Asame és én egy pár vagyunk - tájékoztat komolyan. Egy pár? Ez magyarázná meg a különös viszonyulásukat egymáshoz? De mit jelent ez? -, ezért mi mással nem szexelünk, csak egymással. - Akkor nekem kivel kell? És Jeremy-san és Akemi-san kivel...? Vagy miért van itt? Én már nem értek lassan semmit. - Nincs a házban egyetlen olyan személy sem, aki nem szabad akaratából élne szexuális életet és ebbe te is beletartozol. - Így is megfogalmazható, a "megteszed, vagy megverlek"-féle felállás, teljesen helytálló. Leszegem a fejem, Deon-san pedig megsimogatja a karom. Nem hasonlít ez az érintés sem a korábbiakhoz, nem azért teszi, hogy felkeltse iránta az érdeklődésem, vagy csak hogy hozzám érhessen, hanem valamiféle kedveskedés ez a részéről. Muszáj vagyok felpillantani rá és világoskék, talán kicsit zöldes és szürkés szemében melegséget vélek felfedezni. - Jössz velem Jeremyhez?

- Igen.

- Ha akarsz, olvashatsz, vagy mást is csinálhatsz, nem kell velem jönnöd - biztosít róla.

- Értem. Megyek önnel. - Elnézően elmosolyodik és megsimogatja a fejemet. Összeszorul a szívem ettől, mert Sheon szokott így csinálni. Ő és Deon-san annyiban hasonlítanak egymásra, hogy érdekli mindkettőjüket a véleményem, hagynak dönteni és kedvesek velem. Persze Sheonnal teljesen más természetű a kapcsolatom, mint Deon-sannal, akinek valószínűleg ugyanúgy mindent meg kell tennem, mint Seichirou-samanak.

- Előbb elmegyünk akkor Ryuuichihez - mondja kedvesen, mintha egy kisgyerekhez beszélne, aztán megindul. Követem, majd valamivel később belép egy irodába. Szinte meg sem nézem, ki van ott, fejet hajtok előtte. - Hali.


A két férfi közül az egyiket ismerem, a klubból elhozó Hikaru-san az és papírokkal foglalkozik, ahogy a másik is, csak Hikaru-sannál ott a számítógép, nála idősebb társa kézzel dolgozik. Deon-san elmosolyodik.

- Majd állíts rá, kérlek, valakit arra, hogy Akeminek és Masaonak legyen némi ruhája, míg itt vannak - kéri meg valószínűleg a "Ryuuichi"-ként nevezett férfit, miközben a másikhoz lépdel. Én csak ácsorgok az ajtótól nem messze és figyelem, miként áll Hikaru-san mögé. Hozzá is bátran nyúl, finoman megfogja vállait és kedveskedőn megdögönyözi kicsit, majd szinte ráfekszik és nyakát átkarolja. Nem értem Deon-sant.

- Mit szeretnél? - kérdezi halványan rámosolyogva Hikaru-san.

- Semmi mást - válaszol neki a srác, majd elereszti, újra egy kicsit megdögönyözi a vállait, végül úgy halad el az idősebb férfi asztala előtt, hogy ujjaival végigzongorázik a falapon és széles mosolyt küld neki. Azt hiszem, Deon-san nem teljesen normális, legalábbis ha az átlagot veszem, akkor semmiképpen sem. Kilóg a sorokból, a kedvessége furcsa, önzetlen és nagyon nyílt módon nyilvánul meg, amit nem mér szűk marokkal senkinek. Engem is így karol át és fordít az ajtó felé, én mégis összehúzom magam egy kicsit. Szokatlan számomra ez a közvetlenség.

- Deon - szól még a srác után Hikaru-san -, este megint nem leszek itt - jelenti be neki. Ezek szerint Hikaru-san is alacsonyabb rangon van Deon-sannal annak ellenére, hogy a nevéhez nem tesz ragot.

- Rendben - válaszol csendesen, azzal kivezet onnan. Csendben megyünk valahova, ahol aztán megáll. - Inkább maradj kint - tanácsolja.

- Ahogy óhajtja. - Ezután magamra hagy a folyosón.

11.

Ehime

Pórázon vezetnek el, mint egy állatot, hirdetve, hogy megvettek, másé leszek. Egyszerre érzem felszabadítónak azt, ahogy végigvonulunk a báron és tölt el halálos rettegéssel, de ami jobban bánt, az a mód, ahogy bánnak velem. Mindig úgy, mintha csak tárgy lennék, egy senki. Utóbbi talán igaz is, nem vagyok senki, csak egy szajha a sok közül, ráadásul nem is a legjobb. Mégis engem választott ez a Hikaru nevű fiatal férfi. Már az első pillanatban kiszúrt, azonnal azt kérdezte, hogy hívnak és hány éves vagyok, amint a közelébe mentem, még csak meg sem várta, hogy megmutassam, tudok-e valamit egyáltalán. Bátran csókolt és irányított, s jóval azelőtt döntött, hogy igazából górcső alá vett volna. Az volt az érzésem, csupán azért próbál ki, hogy hiteles legyen, egyébként őt aztán nem érdekli, mit kap a gazdája, ráadásul a legkevésbé sem élvezte, amit csináltam vele. Nem mintha nekem jólesett volna, de az más, én mindig puszta engedelmességből csinálom, amit kérnek tőlem, kivéve, ha Sheonról van szó. Hirtelen rám tör a sírás, mikor a kocsiba lökve tudatosul bennem, hogy az én szeretett Sheonom talán többé nem érhet hozzám, de visszafogom magam, nem bőghetek, nem kaptam rá engedélyt, nincs jogom hozzá.


Hosszú ideig utazunk, méghozzá néma csendben. Én leszegett fejjel a térdeimet bámulom, meg sem mozdulok, mert nem akarok bajt, s közben az őrületbe kergetnek a gondolatok. Mindig visszakanyarodom Sheonhoz. Szívemből utáltam azt a night klubot, de visszamennék, csakhogy őt lássam. Nincs erre mód?! Túl sokat fizettek értem, én nem akarok másé lenni! Pánik fog el, ahogy kirángatnak az autóból és egy hatalmas ház tárul elém, ám a pórázom ismét a Hikaru nevetű fiatal férfi kezében landol, aki magabiztosan terel maga előtt. Nem állok ellen, ahogy már régóta semminek. Tudomásul kell vennem a sorsom, és ha engedelmes leszek, talán jobb életet élhetek, mint korábban. Nem, ez nem igaz, semmi sem lehet jobb, mint Sheonnal lenni! Megvettek, mint egy állatot, úgy is vonulnak velem végig és hamarosan annak az embernek a szeme elé kerülök, aki ezentúl úgy rendelkezik velem, mintha semmi sem lennék, még csak érző lény sem...


A kopogás után kinyílik előttem az ajtó és szembe kerülök vele. Tiszteletet parancsoló íróasztal mögött ül, maga a nyugalom és a hidegvér, én pedig nem merem jobban megnézni, elég volt egyelőre ez a lopott pillantás, inkább mélyen meghajolok előtte, aztán leszegett fejjel várom az ítéletet vagy az utasítást, vagy tudom is én, mit. Hamar kettesben maradok új gazdámmal és a lelkembe beköltözik a félelem. Nem csak azért, mert többé valószínűleg esélyem sem lesz látni Sheont, hanem azért, mert most már egy tulajdon vagyok. Valami, amivel ez az ember bármit rendelkezhet. Nem kell vigyáznia a testem épségére, hiszen nagy valószínűséggel saját használatra vásárolt, az életem semennyit sem ér, bármilyen töménytelen pénzt is hagyatott értem ott a klubban, de lehet, hogy a vendégei kedvére is kell majd tennem, nem tudom. A bizonytalanság újra a sírás határához vezet, ám elkanyarodom onnan, fázva a tekintettől, mely rám szegeződik, érzem, várom a végzetem. Jelentéktelen apróság, hogy új gazdámat sosem láttam, s legalább nem egy hatvanas, roggyant fazon, hanem nagyjából fele annyi, kemény férfi, lehet mellette ugyanolyan és rosszabb sorom, mint másnál.


Nem sokáig marad az íróasztala mögött, feláll és elindul felém. Igyekszem nem remegni és eltüntetni az arcomról minden jelét annak, hogy félek, mégis összerezzenek, mikor hozzám ér. Állam alá nyúlva megemeli a fejemet és úgy méreget, mint aki most bizonyosodik meg arról, jó vásárt csinált-e az embere. Alig merek a szemébe nézni, mert nem csak hihetetlenül kék, de a nyugalom és kimértség, ami bennük van, ijeszt. Azt hiszem, még nem találkoztam ilyen emberrel, noha Sheon is eltér az átlagostól. Ráadásul Seichirou Asame elmosolyodik, láthatóan élvezi a nyomorult helyzetemet, így elfordítom a pillantásomat tőle. Elereszt és visszavonul, ám csak azért, hogy újra végigmérjen. A hangja rideg, tekintete szigorúvá válik, amitől még jobban összehúzom magam. Ijesztő férfi, nem is akarok belegondolni, miket fog tenni velem. Alig hangon tudom csak kinyögni neki a nevem, mert a torkom szorít, a szívem gombócként dobog benne, s még rosszabbul érzem magam attól, ahogy körbejár körülöttem. Nem lenne szabad hátat fordítanom neki, azonban amíg nem ad engedélyt mozdulni, ha remegve is, de helyben maradok.


Jönnek a szokásos kérdések, “Hogy hívnak?”, “Hány éves vagy?”, “Mióta csinálod ezt?”, “Mit vállalsz be?”, én pedig engedelmesen, szépen felelek mindenre, mert ezt kell tennem. Nem is jutunk végig a kérdéseken, új gazdám őrizetet rendel el mellém, pedig nem kívánok megszökni tőle. Felnézek rá, aztán inkább tovább méregetem a szőnyeget, kapaszkodom kopott nadrágomba és várom, mikor ad utasítást rá, hogy mosakodjak meg, készítsem elő magam. Félek. Ez az ember annyira hideg, kimért és szigorú, hogy elképzelésem sincs, mire képes, azonban jéghideg kék szemeiből úgy láttam, képes a kegyetlenségre és a durvaságra. Én nem akarok fájdalmat és még több megaláztatást...! Kérem, ne bántson, jó leszek! Persze minden könyörgésem néma, hasztalan és felesleges, hiszen tárgy vagyok, amit megvett. Annyi pénzt áldozott rám, amennyit összesen a korábban elvitt fiúkért nem kaphatott a klub tulajdonosa, ezért minden bizonnyal úgy érezheti, neki jár belőlem minden, a könnyeim, a kiáltásaim, a vérem, bármi...


Miután befejezi a telefonálást, új gazdám megint hozzám lép. Mellkasán nézem makulátlan fehér ingét, rajta az átlátszó, sértetlen gombokat, aztán keze mozgását, míg eltávolítja rólam a nyakörvet. Erős, edzett keze van, magabiztosan nyúl hozzám is, s kiráz a hideg. Rettegek minden következő másodperctől, és annak ellenére, hogy nem vágok pofákat, már megtanultam elrejteni az érzelmeimet, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy átlát a rezzenéstelen vonásaimon, mert a pillantásomból, a szememből olvas, azokból pedig nem tudom kitörölni a bánatot, a fájdalmat, a megalázottságot, vagy a félelmet. Képtelen vagyok hazudni, eddig igazán szükségem sem volt rá, hiszen Sheonon kívül senkit sem érdekelt, én mit érzek tulajdonképpen, mindenki csak használt és kihasznált.


Seichirou Asame két testőrre bíz ahelyett, hogy megnézne, vagy próba alá vetne. Nem érdekli, szép vagyok-e, milyen nyomokat hagyott rajtam előző életem, ahogy az sem, hogy mit tudok. Talán most nincs ideje vagy kedve hozzám, talán nem tetszem neki és előveszi az emberét, hogy mindennek elhordja a rossz választásért. Fogalmam sincs, mi lesz velem, ha itt sem kellek. Újabb night klub? Vagy irány a halál? Esetleg egy másik gazda? Vagy külföld? Minden lehetőség rémiszt és magam sem tudom, ha én választhatnám meg a sorsom és a szabadságot nem kérhetném, mit szeretnék jobban.


A két férfi elvezet, egy, az előbbi helyiségtől nem messze lévő szobába kísér, ahova nem követnek. Az egyedüllét már megszokott a számomra, noha nem tudom, mihez kezdjek most épp magammal. Nem kaptam utasítást arra vonatkozóan, mit csináljak, ezért csak odamegyek az ágyhoz és szembe az ajtóval leülök rá. Ha új gazdám óhajt engem, úgysem tehetek ellene semmit, de a tiszteletet megadom számára, várom őt, ha pedig nem jön... akkor hiába várom, de várom.