2.

Yoru

Azóta gondolkodom ezen, mióta Shinji megkefélt. Akkor nem értettem, neki miért vagyok képes hagyni magam és úgy éreztem, meg akarom próbálni Asával is, mert szeretem azt a marhát. Ki akarom használni azokat a perceket, amiket együtt tölthetünk és mindent megadni neki még, amíg együtt vagyunk. Talán így könnyebbé válik, hogy készülök rá, hogy tudom, ma én leszek az, aki alatta fog nyögni, mégis bennem van a félsz. A mi kapcsolatunk sosem volt megszokott, Asahito rendszerint kiharcolta magának, hogy keményen megdugjam, akár a dolgozószobában, akár a hálóban, mindegy volt neki és piszokmód élvezte. Ritkák voltak az olyan pillanatok, mikor nem estünk a másiknak, nem akartuk széttépni, hanem tényleg csak szeretkeztünk. Talán ezért is félek odaadni magam neki, mert nem tudom, mennyire bírná megállni, hogy ne vadul keféljen meg. Bízom benne, mindennél jobban, de ezt egyelőre nem tudom leküzdeni magamban. Talán majd most.


Nem készülök túlságosan, egy gyors zuhanyt veszek, majd yukatába bújok és az ágyra telepedve várom, hogy megunja a dolgozószobája négy falát. Írnom kéne neki egy sms-t, hogy várom, mert ki tudja, mikor talál így be a szobába, de nem akarom megsürgetni a saját vesztem. Igen, félek... Hosszú percek telnek el, s már túlvagyok legalább két cigin, mire végül nyílik a háló ajtaja, s Asahito lép be rajta. Kikelek az ágyból, s elindulva felé köszöntöm őt egy forró csókkal. Meglepődik, érzem azon, ahogy visszacsókol, mégis magamhoz karolom őt. Ennyire kibaszottul bizonytalan utoljára akkor voltam, mikor a szalonban összefutottunk és nem tudtam eldönteni, mit varrassak magamra. Akkor is ő segített és remélem, ez most sem lesz másképpen, mert bízom benne; teljes mértékben.


Miután ajkaink elválnak, óvatosan tol egy kicsit távolabb magától és mér rajtam végig, miközben lassan elkezdi kioldani a yukatát összefogó övet. Hagyom, hogy felfedezze meztelen testem, melyet csak ez a könnyed köntös takar, s mikor letúrja vállamról az anyagot, minden félelmem hirtelen válik semmissé, mert Asa nem rohan le, csak állam alá nyúlva emeli meg a fejem és gyönyörködik a látványban.

- Gyönyörű vagy - csókol végig nyakamon, s búgja fülembe. Elmosolyodom, majd lassan vetkőztetni kezdem, miközben ő tovább nyalja és harapdálja bőrömet. Lefejtem róla hófehér ingét, mely valahol a lábánál a földön végzi, majd nadrágja szíját veszem célba. Húzni kezdem az ágyhoz, s mire kikötök a fekvőhelynél, már Asahiton sincs rajta, csak a bokszere. Nyakára hajolok, finoman harapdálok végig bőrén, miközben az ágyra ereszkedem, s mellkasát végigcsókolva ülök le. Eljátszadozom nyelvemmel kockás hasán, míg lesimogatom testéről alsóját. Beletúr és -markol hajamba, én pedig lopva rápillantok. Talán már rájött arra, hogy mit szeretnék, talán nem. Nem csinálok egyelőre semmit, combját cirógatom, nyelvemmel nyálcsíkot húzok köldökétől egészen farkáig, de nem bukok még rá, azt akarom, hogy ő tolja a számba.


Pillantásunk megint találkozik, Asa szemében a vágy, az értetlenség és a kíváncsiság furcsa egyvelege táncol, s mivel továbbra sem vagyok hajlandó őt ajkaim közé fogadni, ráfog saját farkára, majd végül a számba tolja azt, én pedig lassan szopni kezdem hol mélyre engedve torkomban, hol csak játszadozva nyelvem hegyével makkján, de továbbra is meghagyva neki azt a lehetőséget, hogy irányítson, hogy ő ütemezze kényeztetése tempóját, ám elmenni nem hagyom.


Feljebb mászva az ágyon fekszem el végül, s Asahito fölém magasodva mar rá szenvedélyesen ajkaimra, miközben egyik kezén megtámaszkodva mellettem simít végig testemen a másikkal.

- Tegyél magadévá! - kérem őt elszántan, ajkaira lehelve a szavakat.

- Biztos ezt szeretnéd? - kérdezi meg komolyan tekintetem fürkészve, de ennél határozottabb már nem tudok lenni. Vágyom rá, szeretném, ha most ő venne engem birtokba. Forrón csókol meg újra, miközben ismét végigsimít testemen, majd rátér nyakamra, s lassan, játszadozva indul el lefelé. Megremegek, de nem akarom őt semmiben sem megakadályozni, így csak beletúrok fekete hajába, s hagyom, hogy egyre lejjebb haladjon testemen apró csókjaival és harapásaival.


Furcsán kellemetlenül, ugyanakkor biztonságban érzem magam még akkor is, mikor Asa ráfog farkamra, majd ajkai közé véve kezd el kényeztetni már-már kínzó tempóban. Megfeszülök, s egy apró sóhaj hagyja el ajkaim, ahogy egyre jobban élvezem a játékát, már nem foglalkozva azzal, mi lesz. Nagyon úgy tűnik, hogy csak erre várt, mert kienged ajkai közül, s míg síkosítót túr elő az éjjeliszekrény fiókjából, kezével ingerel tovább. Azt hiszem, most kezdek igazán pánikba esni és bármennyire is eldöntöttem azt, hogy ezt megteszem, egyelőre képtelen vagyok továbblendülni a dolgon, pedig akarom. Megfeszülök és ajkamba harapva szorítom össze szemeimet is, Asahito azonban nem tesz semmit., tovább ingerli farkamat kezével, miközben újra fölém telepedve nyom csókot ajkaimra.

- Ha nem akarod, nem kell - leheli ajkaimra, miközben elengedve farkam gyengéden simít végig arcomon. De akarom, csak egyszerűen képtelen vagyok elmagyarázni, mit érzek jelenleg. - Vigyázok rád, Bagira! - ígéri meg, s újabb csókokat lehelve ajkaimra indul el testemen lefelé ismét, hogy ajkai közé fogadva kezdjen el kényeztetni. Megint megvárja, míg teljesen felengedek, míg már nyögdécselve élvezem újra a kényeztetését, majd kinyúl a síkosítóért, s nyomva belőle ujjaira bejáratomnál simít végig velük, ám nem furakszik belém. Így is összerezzenek attól, ahogy hozzám ér, de Asahito most türelmesen vár, s csak simogat, miközben nyelvével végighúz teljes hosszomon, hogy újra az ajkai közé engedje farkamat, mélyen torkára eresztve. Percek kellenek megint, hogy felengedjek, s amint ez megtörténik, végül belém hatol egyik ujjával.


Most sem kellemesebb ez az egész, bár nem tudom, miből gondoltam, hogy majd vele az lesz. Remélni akartam inkább. Bátran kijelenthetem, hogy a fasznak azon a felén tényleg könnyebb minden. Igyekszem szép lassan ellazulni, ahogy Asa folyamatosan beszélve hozzám erre kér, de így, hogy be nem áll a szája, ez nehezebb feladat, mint gondoltam. Miért is nem tud csak egyszer ebben a rohadt életben kussolni?

- Mi lenne, ha befognád? - morgom neki fájdalmasan nyögve.

- Csak segíteni akarok - válaszol csendesen, s mozgatni kezdi bennem ujját, miközben csókokat lehel hasamra nyugtatóan.

- Akkor maradj csendben! - mordulok rá most már komolyan. Asahito úgy látszik, kivételesen hallgat rám, bár ez a legkevésbé sem jellemző rá, főleg, ha szexről van szó, ám most érzi ő is val'szeg, hogy még egy mondat és két napig maximum a saját kezével élhet nemi életet, mert úgy itt hagyom a faszba, hogy azt öröm lesz nézni.


Lassan engedek fel megint, ám ahogy múlik a feszítő kín, úgy kezdem el én is egyre jobban élvezni a velem folytatott játékát. Hamarosan még egy ujját társítja az előzőhöz, ami megint pillanatok alatt dönti romba az eddig elért eredményeket, mert megmarkolva magam mellett a lepedőt nyögök fel fájdalmasan és izmaim is megfeszülnek. Drága yakuzám most kivételesen egy szót sem szól, gyengéden cirógatja combom, hasam, s nyelve újra eljátszadozik férfiasságomon. Felszusszanok, s bár lüktet a hátsóm, vágyom arra, hogy folytassa, amit félbehagyott az előbb, így megmozdítom csípőm kicsit. Felelőtlen dolog, mert kénytelen vagyok ajkamba harapni, hogy elfojtsam a fájdalmas nyögést, amit magamnak köszönhetek. Lehet, hagyni kéne az egészet a fenébe, mert én erre nem érzem magam képesnek, de egyáltalán nem akarom ezt tenni, Asahito azonban hamar eldönti a dolgot helyettem, mert alig pár mozdulat után kihúzza belőlem az ujjait és fölém magasodva von gyengéd csókba.


Picsába...!


Magamhoz karolom őt és gyengéden viszonzom csókját. Nem szeretném, ha most feladná és inkább arra kérne, hogy hagyjuk az egészet. Azt hiszem, nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, így amint elválnak ajkaink egymástól, a szemébe nézve simítok végig arcán.

- Gyere - kérem őt vágytól kissé rekedtes hangon.

- Fordulj meg - kér szelíden, s miután megtettem, belecsókol nyakamba, majd ujjaival gyengéden húz végig gerincem vonalán, amitől jólesően megborzongok. Nem kapkod továbbra sem, nyelvével gyengéden rajzolja végig vállamon díszelgő szárnyaim vonalát, miközben továbbra is simogat és markolja testemet. Farkát fenekemhez dörgöli ingerelve, én pedig nem vagyok képes nem felnyögni alatta újra és újra, ahogy szép lassan megint teljesen hatalmába kerít a vágy.


Tovább játszadozik velem, tovább ingerel, miközben megint megérzem síkosítós ujjait bejáratomnál ténykedni, de most nem hatol belém, egyszerűen csak eloszlatja a gélt, miközben ingerel, majd csípőm alá nyúlva húz fel térdelésbe. Továbbra is csak simogat, derekam, fenekem harapdálva, farkammal játszadozva, s mikor a síkósítós tubust tolja belém, egyszerűen annyira megdöbbenek, hogy hirtelen arra sincs időm, hogy fájdalmat érezzek. Gondosan előkészít, az már biztos, mert míg azzal dug meg, folyamatosan nyom a gélből fenekembe, végül kihúzza belőlem azt, s még bejáratomnál is szétken egy jó adagot a zseléből, hogy végül farkát is bekenve illessze magát hozzám, s még ha épp csak pár milliméterrel is, de belém nyomuljon. Felnyögök és arcomat a takaróba fúrva zihálok a kellemetlen érzéstől, de nem mozdulok. Asa percekig vár, hogy szokjam, miközben hátam cirógatja, majd csípőmre fogva megint beljebb hatol bennem.


Hosszú percek telnek el így, kínban, míg végül teljesen elmerül bennem, ám továbbra sem mozdul, csak hátam cirógatja és farkam kényezteti egészen addig, míg megint elő nem csal belőlem újra néhány apró nyögést. Teljesen elnyugszik bennem minden félelem, ami eddig gyötört, s ahogy Asa lassan mozogni kezd testemben, úgy engedem én is, hogy elöntsön a vágy. Zihálva-nyögve markolok bele a takaróba, s mordulok fel jólesően egyre többször és egyre hangosabban, miközben Asahito is gyorsít a tempón, s csípőm megragadva kefél meg egyre vadabbul. Megint ugyanazzá a büszke vaddá válik, akivel annyiszor meg kellett küzdenem, ha magam alá akartam gyűrni, ám tudom, hogy ő is tisztában van azzal, hogy ez az alkalom egyszeri és talán megismételhetetlen. Megkapta, amire már évek óta vágyik, birtokba vehet, mert amit birtokolsz, az előbb-utóbb úgyis birtokba vesz, hát most itt van. Asahito az enyém, s most már én is az övé vagyok teljesen. Gerincem ívbe feszül, ahogy végigkarmolva hátamon ragadja meg csípőm és ránt magára, miközben nyögve elélvez. Nekem sem kell több, veszett vad módjára morogva-fújtatva jár át az orgazmus, míg végül elernyedek alatta, s az ágyra roskadok. Asahito kicsúszik belőlem, majd nehézkesen fekszik el mellettem. Összekaparom magam annyira, hogy magamhoz húzva őt öleljem át, s szorítsam felhevült testét enyémhez, nyugtatón cirógatva vállát és hátát. Reszket mindene, érzem, hogy ölelésében nem sok erő maradt, így csókot nyomok homlokára és magunkra húzom a takarót.


Már nem gondolok a holnapra, nem érdekel cseppet sem, mi lesz, ha ennek az egésznek vége, ha többé nem lesz itt velem, mert minden egyes pillanatát ki akarom használni annak az időnek, ami még hátra van. Néha, mikor magamra hagy, furcsa érzés fog el, bánt és fáj a hiánya, hogy nincs a közelemben és ez hamarosan állandósulni fog, de kettőnk közül nekem kell kitartanom egy kicsit jobban, mert ha már ő is feladja a küzdelmet, mindennek vége. Én viszont nem adom őt ilyen könnyen. Ragaszkodom ehhez a büszke bestiához, amelyik most itt piheg a karjaimban, amelyikért boldogan halnék meg bármikor, csakhogy ő élhessen, de az élet nem ilyen kegyes, mert olyan ellenfelet állított velem szembe, aki ellen nem tudom őt megvédeni.


Néha önmagamról megfeledkezve féltem őt, tudván, hogy elvesztése egyben az én vesztem is. Ha elvennék tőlem, megvakítanának, szívem és lelkem vakulna meg hirtelen, s arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé az élet szépségét. Tudom, hogy szeretni valakit nem egyéb, mint nap mint nap átélni az elvesztése miatti rettegés gyötrelmét; hogy a szeretés szép érzésére mindenkor rátelepül a szörnyeteg fájdalom, ám nekünk ez már rég nem kérdéses, hogy idővel el kell egymástól válnunk, s hiába küzdünk ellene, nincs esély győzelmet aratni a legnagyobb ellenfél, a halál felett. Mégsem bánom, hogy megismertem és megszerettem őt, mert bár a meg nem ismert dolgok elvesztése nem fájdalmas, és nem vált ki hiányérzetet sem, én már tudom, hogy mit veszthettem volna nélküle. Minden okkal történik, mindennek megvan a maga miértje, ahogy annak is megvolt, hogy mi találkoztunk, hogy magához vett, s megmentett a bátyámtól, ám a mostani miértet egyszerűen nem találom. Nem lelek magyarázatot arra, miért kell ilyen korán távoznia...


Újabb csókot nyomok fejére, miközben félresöpörve haját simítok végig arcán, s csak figyelem őt csendesen, ahogy lehunyt szemmel szuszog karjaimban. Néha annyira nehéz, néha már nem bírom, s legszívesebben feladnám az egészet, s veszett vad módjára üvöltenék, hogy a kamik nem lehetnek ennyire kegyetlenek, de olyankor mindig elég ránéznem, s tudom, ha én nem lennék mellette, már rég halott lenne. Sokszor kérdeztem meg magamtól: "Mikor dobod be a törölközőt végül? Mikor ismered el, hogy egy veszett ügy tényleg az?" Talán soha. Mert mindig van, ami arra késztet, hogy tovább küzdve harcoljak mindazért, amiben hiszek. Van egy pont, amikor már túl sok... amikor már nem harcolunk tovább. Feladjuk, ám akkor kezdődik csak el az igazi munka, mert reményt kell találnunk ott, ahol semmi sincsen.

- Köszönöm - szólal meg végül csókot lehelve mellkasomra. Hangja fáradt, de boldogság cseng benne. Megremegek, ahogy ölelem őt, megint erősebben, ragaszkodón, s könnyeim is elerednek. - Szeretlek, Bagira - fut át egy halvány mosoly arcán, én pedig dorombolni kezdek neki, mert tudom, hogy imádja, végül kibontakozom az ölelésből és felülve húzom ki az ágy melletti éjjeliszekrény középső fiókját. Érzem, hogy ő is felül az ágyban, s megérzem magamon kíváncsiskodó pillantásait is, míg előkeresem azt az egyszerű kis nyakörvet, melyet évekkel ezelőtt csináltatott nekem.


Aznap éjjel próbálta meg másodjára is megkísérelni, hogy megdugjon, ám miután rátámadtam és a testőröknek kellett lefogniuk, hogy ne végezzek vele dühömben, felhagyott a dologgal. Két napig kerültem őt, ha nem volt muszáj, nem mentem a közelébe, de őt nem lehetett ilyen könnyen lerázni. Akkor dacosan kijelentettem, hogy sohasem fogom felvenni ezt a vackot, mert nem vagyok a tulajdona és még csak állat sem, hogy ezzel kelljen megjelölnie. Így utólag belegondolva örülök, hogy nem szabadultam meg ettől a mai napig sem. Kezébe nyomom az egyszerű nyakörvet, melyen egy fém lapocskába vésve annyi díszeleg: Bagira; s hátat fordítva neki hagyom, hogy végül nyakamba tegye.


Hogy kettőnk közül mégis ki idomít kit? Nem számít, mert mindketten változunk a másik mellett. Szelídülünk és csendesedünk...


Felé fordulok, arcára simítom tenyerem, s ujjaim fekete fürtjeibe temetve csókolom meg őt végül forrón, szerelmesen. Nem akarok többet boldog lenni, ha ő már nem lesz nekem, mert tudom, mit veszíthetek ismét. Ha most hirtelen kellene elbúcsúznom tőle, nem tudom, mit mondanék neki, talán csak annyit: "Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök."


Mert eljön majd az az idő, amikor tudom, hogy elengedhetlek...

24.

Yoru

Pár órája beszéltem Shinjivel telefonon, már amennyire azt a kemény két szót, amit kimakogott nekem, lehet beszélgetésnek nevezni, ezért úgy döntöttem, elrendezem Asát és átnézek a testőrhöz, mert kibaszottul nem tetszik, hogy senkivel nem kommunikál megint. Deon mellett ott van Asame, tudja támogatni, tudja nyugtatni, de Shin még Ryuut is a lehető legtávolabb akarja tudni magától és ennek kurvára nem lesz jó vége. Lehet, hogy néha jobb, ha az ember hagyja, míg a másik belenyugszik dolgokba, de félek, hogy Shinji esetében ez nem így működik, sőt... Nekem meg aztán játszhatja, hogy kemény és nagyfiú, pont leszarom, Asahito mellett már megtanultam, hogyan rakjam helyre, ha túl makacs valaki, úgyhogy Shinji is kezdhet aggódni, mert akkora seggberúgást kap tőlem most, hogy egyből észhez tér.


Mikor megérkezem a házba, első utam Ryuuhoz vezet, hogy megkérdezzem a férfit, merre találom meg Shinjit, s mivel azt a tájékoztatást kapom, hogy az edzőteremben van, egyelőre inkább nem zargatom, csak bevonulok a srácnak fenntartott szobába, majd ablakot nyitva ülök fel a párkányra és gyújtok rá, így várva meg a testőrt. Szerencsémre nem kell sokáig várakoznom rá, nyakában törülközővel, haját törölgetve lép be a szobába és mikor észrevesz, egy szó nélkül sétál a fotelhoz, s az asztalról elvéve cigijét gyújt rá ő is.

- Nem kellett volna idejönnöd - szólal meg végül, miközben kényelmesen elhelyezkedik a fotelben és nagyot slukkol cigijéből.

- Gondoltad, hagyom, hogy tönkretedd magad? - kérdezem meg tőle kíváncsian letelepedve elé a másik fotelba. - Én rohadtul megértem, hogy fáj, hogy szar, hogy szenvedsz, de gondolod, Tatsuki büszke lenne arra, ha így látna? Nem vagy több egy kétlábon járó szerencsétlenségnél.

- Nem, Yoru, rohadtul nem érted meg, hogy min megyek keresztül, elképzelni sem tudod - morogja újabbat slukkolva cigarettájából. - Az első alkalomból még ha nehezen is, de feláll az ember, megküzd azért, hogy továbblépjen, hogy menjen előre, de másodjára ez már cseppet sem ilyen egyszerű. Remek kérdés, hogy büszke lenne-e vagy sem, a válasz is kibaszott egyértelmű, csak tudod, ez nem így működik, hogy idejössz, betolod az orrom alá, hogy Tatsuki nem lenne rám büszke, aztán hirtelen megváltozik minden! - nyomja el a csikket a hamutartóban.

- Tudod - állok fel -, azt hittem, Tatsuki mellett megerősödtél, de rá kell jönnöm, hogy csak egy puha pöccsé váltál. Tényleg ukét csinált belőled... - mondom higgadtan, Shinji szemei pedig vészesen villannak egyet és már ront is nekem, épp csak esélyem van kicsit félrelépni előle, de a srác pokolian gyors, s nyakam megragadva nyom neki az egyik közelben lévő szekrénynek. Csuklóira szorítok, ő pedig elenged és ellép előlem. Nem, Shinji, még nem végeztünk! - Ijesztgetsz, vagy csinálsz is végre valamit? - kérdezem meg tőle higgadtan, mire visszafordul felém. Szemeiben újra az a gyilkos láng lobog, s egész tartása és mozgása megváltozik. Egy gyönyörű nagymacska kecsességével fordul felém és karba fonja maga előtt kezeit.

- Miért akarod, hogy elverjelek? - morogja a kérdést. Akarja a faszom, de legalább lehiggadsz, én meg szeretek a tűzzel játszani, mint ragadozó a ragadozóval.

- Mert még mindig nem hiszem, hogy nem egy nyámnyila uke vagy, aki csak a seggét tudja tartani. Tudod még egyáltalán, hogy kell használni a farkadat? - szúrok be újra, a jelek szerint nem hasztalanul. Tudom, hogy kibaszottul utálja, ha azzal idegesítik, hogy nem több egy ukénál. Persze tudom, hogy ez nincs így, hogy az egyetlen ember, akinek hagyta magát megdugni, az Tatsuki és sosem lesz az a tipikus uke, mint amivel most én idegelem, de talán így végre levezeti a feszültséget, kidühöngi magát, aztán mehet minden szépen tovább, s lassan feldolgozza a tetováló elvesztését is.

- Nem hiszem, hogy annyira vágynál megtudni, mennyire tudom használni a farkam - sziszegi, mire gúnyosan elmosolyodom. Most nem tud meglepni, résen vagyok, mikor újra nekem ront, s könnyedén kicselezem, ám ő nem az a tipikus testőr, akit ennyivel át lehet baszni, mert már mozdul is utánam, s megragadva karom feszíti azt hátra és ken fel a szekrényre. - Most miért nincs akkora pofád, Yoru? - kérdezi morogva, s lehelete végigperzseli nyakam bőrét.

- Fenyegetőzni már kurvára megtanultál - lököm el magam hirtelen a szekrénytől és szabadulok ki fogásából. - Ennyi, Shinji?

- Te most tényleg arra játszol, hogy elverjelek?

- Nem, Shinji, arra játszom, hogy végre mutass is valamit, mert ez eddig nulla. Ezek után rohadtul nem csodálom, hogy Tatsuki képes volt maga alá gyűrni, mert ez még nekem is menne - vonom meg vállam.

- Mi az, Asahito már nem elég kihívás? - szúr vissza, de továbbra sem hajlandó nekem rontani. Ugyan már, Shinji, te is tudod, hogy ezzel kurvára nem mész semmire.

- Még Asával is nagyobb kihívás megküzdeni, mint veled, pedig te testőr vagy - jelentem ki határozottan, mire végre megint mozdul és újra nekem ront. Itt volt az ideje. Helyreteszem én az agyát, ha ez kell, ha máshogy nem, ugyanazt a módszert alkalmazva, mint Asánál. Leszarom, hogy Tatsukin kívül még nem dugta meg más, ha nem tér jobb belátásra, megkefélem, de abban nem lesz köszönet.


Tovább feszítem a húrt Shinjinél, aminek a maga jutalma sem marad el, mert beleszaladok az egyik ütésébe. Rendben, ezt most benéztem. Nem hagyja, hogy sokáig foglalkozzak azzal, hogy kijózanodjak az ütésétől, mert már azonnal folytatja is a támadást, végül az ágyon végzem, Shinji torkomat szorítva magasodik fölém, én pedig csuklóiba kapaszkodva próbálok levegőhöz jutni alatta. Ő is piheg, majd szorítása gyengülni kezd nyakamon, ám nem ereszt el még mindig, hanem vadul rámar ajkaimra. Felmordulok, s belemarkolok hajába, ám ezzel csak azt érem el, hogy feltépi ajkaimat. Azt hiszem, itt most vége a játéknak. Ám Shinji kurvára nem így gondolja, elengedi nyakam és csuklóimat leszorítva az ágyra nyal végig először számon, majd nyakamon is, és beleszuszog fülembe.

- Eressz el! - kérem őt komolyan, de Shinji nem mozdul. - Shinji, engedj el! - mordulok rá, mire a válasz tőle is csak egy morgás, s két kezem összefogva nyúl le nadrágomhoz, majd kezdi el kibontani az övemet. Na jó, ez már rohadtul nem vicces így. - Shinji...

- Ezt akartad, nem? - húzza ki övem nadrágomból, majd összekötözi vele kezeimet és csípőmre ül. Nyugton maradok alatta.

- Csak azt akartam, hogy összeszedd magad. - Túl jól sikerült. Gúnyosan elmosolyodik, majd fejem mellett megtámaszkodik egyik karján és ágyékomra csúsztatja kezét, majd nadrágon keresztül farkamra markol.

- Azért áll a farkad is, mi? - Na elmehetsz a bús picsába, Shinji! - Vágysz erre a dugásra - közli be végül lazán, nekem meg elkerekednek a szemeim is. Ezek után mondja nekem azt valaki, hogy Tatsuki nem volt rossz hatással rá!

- Vágyik a kis faszom! Eressz el!

- Nem tűnik kicsinek - hajol ajkaimra és csókol meg, ám most teljesen másképp, mint az előbb, semmi vadság nincs benne, pedig kezdtem aggódni amiatt, hogy az, aki épp megdugni készül, egyáltalán nem Shinji és rohadtul ki kéne találnom, hogyan szabaduljak ki ebből a helyzetből, de már kibaszottul nem vagyok biztos abban, hogy a testőr nincs tudatában annak, hogy én fekszem alatta. Az sem mellékes, hogy Shinji nagyon is jól tudja, hogy senkinek sem hagyom megdugni magam, még Asának sem. Valamiért ellene mégsem tudok küzdeni, valami lebénít és nem a félelem, mert nem félek egy cseppet sem tőle. - Vigyázok rád - súgja fülembe, ahogy ismét végignyal nyakamon és állam vonalán egészen fülcimpámig. Szavai elnyugtatnak és kibaszottul nem értem, benne miért vagyok képes megbízni és elhinni neki, hogy így lesz, holott rohadtul nem vágyom arra, hogy megdugjon és bebizonyítsa, hogy nem uke, hogy attól még, hogy engedett Tatsukinak, ő ugyanaz a seme maradt, aki volt.


Lassan, egészen összekötözött csuklómig tűri fel a rajtam lévő felsőt, majd végigsimít karjaimon, s nyakam harapdálva és nyalva indul meg testemen lefelé. Megborzongom, ez így rohadtul nem lesz jó. Feljebb pakol az ágyon és mellbimbómmal kezd el játszadozni, miközben elkezdi lefejteni rólam a nadrágom, s amint végez a gombokkal, elhúzódik tőlem és lerántja rólam azt alsómmal együtt, majd magát is megszabadítja a ruháktól, miközben síkosítót és óvszert túr elő az éjjeliszekrényből és az ágyra dobja azokat. Felülök az ágyon és hátrébb csúszom. Shinji visszatelepedik mellém, majd hajamba markolva húz újabb csókba, míg én végigsimítok összekötözött kezeimmel mellkasának izmain és combján, már amennyire elérem őt így, ebben a helyzetben. Végül Shinji ismét hanyatt dönt az ágyon és fölém telepedve nyal végig testemen nyakamtól egészen ágyékomig, majd ajkai közé fogad. Felnyögök, ezt már nem bírom ki reakció nélkül, mert pokoli jól csinálja, amit csinál. Hol mélyen a torkára enged, hol az ékszerrel ingerel, én pedig kezdem elveszíteni a józanságomat is. Asahito sem panaszkodhat, ha orális szexről van szó, de Shinji... Bassza meg, még Asánál is jobb...!


Remeg mindenem, zihálok attól, amit művel, s azt sem fogom fel, hogy abbahagyja kényeztetésem, már csak arra eszmélek, hogy átfordít és feltérdeltet. Bepánikolok, rohadtul nem akarom, hogy megtegye, s már menekülnék is, de Shinji felkészült erre, mert szorosan fog vissza csípőmet átkarolva és nem érdekli, mennyire vergődöm alatta. Lenyom az ágyra, majd rám fekszik teljes súlyával, s nyakamba csókolva, fülembe suttogva kezd el csitítani. Nem, Shinji, te meg ezt nem tudod megérteni rohadtul!

- Megígértem, hogy vigyázok rád - szólal meg végül. Tudom, de ez kurvára nem vigasztal. Még Asának sem hagyom ezt, pedig őt szeretem és jobban bízom benne, mint bárkiben ezen a kibaszott bolygón. Miből gondoltad, hogy majd pont neked fogom engedni, hogy megkefélj? - Lazíts! - kér szelíden, újra térdelésbe húzva, de nem ereszti el csípőm. Kinyitja fél kézzel a síkosítót, majd csípőmet tartó mancsába teszi a tubust és nyom a gélből ujjaira. Megrándulok, ahogy hozzám ér, ám egyelőre nem hatol belém, csak simogatni kezd bejáratomnál. Nem kapkod, hosszú percekig ingerel így, majd újabb adagot nyom kezébe, s most már egyik ujját is becsúsztatva folytatja ingerlésemet. Megfeszülök, már megint szabadulnék, de nem hagy. Lassan halad előre afelé, hogy teljesen előkészítsen, s már három ujjal mozog bennem, de ezt még mindig képtelen vagyok megszokni, bármennyire is kezdem élvezni. Hülye ösztönök!


Kihúzza belőlem ujjait, de most sem ereszt. Kibontja az óvszeres tasakot, majd felgörgeti farkára a gumit és tenyerébe nyomva a síkosítóból alaposan bekeni magát is és fenekemre is ken egy jó adagot újra, végül kidobja kezéből a tubust, csípőmre fog erősen, s mögém térdelve illeszti magát bejáratomhoz. Megfeszülök, összerándulok, Shinji pedig épp csak belém nyomul és megáll, majd végigcirógat gerincem vonalán nyugtatóan. Nem szól semmit, csak vár és simogat, farkam ingerli, majd megint beljebb tolja magát bennem.


Hosszú percek telnek el, míg végül teljesen elmerül testemben, s csípőmre fogva, lassan mozogni kezd. Kibaszottul fáj, szenvedek és kínlódok alatta, s ha nem tartana ennyire erősen, már menekülnék is le az ágyról a fenébe, csak hagyja abba, az idő teltével azonban csillapszik a kín, s fel-felnyögök, ahogy testemet átjárja a jóleső bizsergés is. Shinji gyorsít a tempón, egyre vadabbul kezd el megkefélni és egyre mélyebbre tolja bennem farkát minden egyes lökéssel. Egyszerre élvezem és szenvedek ettől az egésztől, ám mikor Shinji farkamra fog és lökéseivel ellentétesen kezd el kényeztetni, megadom magam a kéjnek. Zihálva, nyögve, reszkető testtel élvezek el a testőr alatt, míg ő lök rajtam pár erőteljesebbet és ő is követ engem. Pillanatokig tart csak, míg józanságot pumpál magába, s kihúzódva belőlem fektet el az ágyon, majd mellém telepszik, hogy eloldozza kezeim.


Magához karol, takarót húz a testünkre, míg én még mindig reszketek, s másik kezét is körém fonva temeti arcát hajamba. Megkapaszkodok karjában, mindene remeg, s Shinji némán sír, miközben engem ölel.


Hagyom, hogy magától nyugodjon meg, s apró csókot lehelek mellkasára. Most van időm nekem is gondolkodni azon, ami történt. Még mindig nem értem, miért nem lettem veszett vad Shinjivel szemben, mikor hozzám ért. Asát ilyenkor már rég megütöttem, ordítoztam vele, és órákra eltűntem a szeme elől. Shinji pedig... nem hagyott menekülni, türelmesen kivárta mindig, hogy felengedjek, még ha ez hosszú percekbe is telt. Akkor sem értem magam, egyszerűen nem és ezt nem tudom hova tenni. Asahito is biztos kivárta volna mindezt, ha egyszer engedek neki, bár ismerve az ő türelmetlenségét ezt nem merem száz százalékos bizonyossággal kijelenteni.

- Ne haragudj - szólal meg végül csendesen, majd elereszt és kimászik mellőlem. Szinte letépi farkáról az óvszert és a kukába hajítva azt indul el a fürdő felé. Csak nézek utána, majd én is kikelek az ágyból. Ehh... Remek érzés, sajog az egész hátsóm, azt pedig már meg sem akarom tudni, hogy nézek ki, ahogy épp a fürdő felé veszem az irányt. Meg akarom ezt vele beszélni. Nem miatta, magam miatt, mert egyszerűen nem tudom felfogni a dolgot, ám az ajtó zárva van. Remélem, rohadtul nem tervez semmi faszságot. Visszamászom az ágyra és magam köré csavarva a takarót ülök fel törökülésbe. Kellene egy cigi, de most az is messze van, szerencsére azonban Shin itt hagyta az övét, így abból gyújtok rá. Hosszú percek telnek el és már őszintén kezdek aggódni. Az a “ne haragudj” bárminek szólhatott, így elnyomom csikkem a hamutartóba, ledobom magamról a takarót, majd újra a fürdő ajtajához megyek. Semmit nem hallok, így ismét megpróbálok bejutni, hasztalan. Rajtam nem fog múlni... Nagyobb lendületet veszek és nekirontok a faszerkezetnek, majd újra és újra, ám a sokadik ilyen nekifutásnál az hirtelen kinyílik előttem, én pedig szabályosan fellököm Shinjit és magam is ráesek.

- Ennyire hevesen még senki nem könyörgött ismétlésért - mondja teljesen komolyan, fenekét dörzsölve, én pedig csak pislogok rá, mint borjú az újkapura. Baszd, Yoru, ez szép volt!

- Azt hittem, belefulladtál a lefolyóba - morgom feltápászkodva róla, mire felnevet.

- Persze és kivetettem magam a szellőzőablakon - heccel tovább fejét csóválva, még mindig vigyorogva és ő is felkel a földről. - Vagy ennyire kellett hugyoznod? - kérdezi be ravasz mosollyal. Nagyon vicces vagy. - Tiéd a terep - hagy végül magamra, én pedig csak pislogok rá. Na jó, akkor előbb zuhany, aztán ráérek a többivel foglalkozni, asszem.


Beállok a zuhany alá és nekiállok letusolni. Nem értem Shinjit sem, illetve a hangulatingadozásait, bár tisztában vagyok azzal, hogy hajlamos a depresszióra. Talán most is emiatt van mindez? Miután elkészülök, elzárom a csapot, s kicsavarom hajamból a vizet, majd törülközőt kerítve szárítom meg magam, s derekamra kötve az anyagot lépek a mosdóhoz. Megakad szemem egy levél gyógyszeren és alaposan szemügyre veszem. Nyugtató... Gyanakodva pillantok az ajtóra, végül még kiöblítem számat, majd kimegyek vissza a szobába.

- Beszélnünk kell - állok meg nem messze az ágytól, míg a testőr lepedőt cserél, majd elkezdi áthúzni az ágyneműt. - Nem értem ezt az egészet - vallom be neki, miközben nekidőlök a baldachint tartó oszlopnak és rágyújtok.

- Nem akartalak bántani, Yoru, de másnak nem leszek uke soha a büdös életben!

- Nem erről van szó... Vagyis részben erről. Magamat nem értem. Tudod jól, mi történt velem, hogy senkinek nem engedtem, hogy megdugjon, még Asának sem és neked... nem tudom, miért hagytam, hogy megtedd végül. Asahitot ilyenkor már rég megütöttem és üvöltöztem vele... Nem értem magam. Pedig senkit nem szeretek úgy, mint őt...

- Néha teszünk furcsa dolgokat - jegyzi meg csendesen, folytatva az ágyneműhúzást. Na ezzel is sokra mentem. Felsóhajtok és segítek neki én is. - Végig arra játszottál, hogy megdugjalak... - vonja meg vállait. He?

- Hülye vagy! - tolom képébe a kezembe lévő párnát. - Akarta a franc, hogy megkefélj!

- De élvezted.

- Áááá! Elmehetsz a picsába, Shinji! Én itt próbálok rájönni arra, hogy neked mi a faszomért engedtem azt, amit még annak a férfinak sem, akiért bármikor megdöglenék vidáman, te meg csak felhúzod az agyam! Rohadt jófej vagy!

- Mit túrázol ezen? Én sem keféltem félre senkivel, mióta Tatsukival vagyok, most mégis megtettem, mégsem túrázok itt miatta ennyit. Megbíztál bennem, megkefeltélek, azt’ viszihali! Ezen nincs mit magyarázni. Megtörtént, jó volt, de ennyi. Az én seggemet még te sem kaphatod meg! Mellesleg... Tatsukival harcoltunk mindig egymással a szex előtt - mondja és letelepedve az ágyra kezdi el begombolni a párnán a huzatot. Lerakom a kezembe lévőt, majd odasétálok hozzá és mögé telepedve karolom át őt, hogy állam vállára fektethessem.

- Tudom, hogy nem könnyű, de muszáj kitartanod - mondom neki csendesen, elmosolyodva. - Emlékszel, gyerekként is mindig elvonultál, ha valami bántott, én meg órákig öleltelek ugyanígy és arra kértelek, hogy beszélj róla. Sosem tetted, de mindig megnyugodtál és ez sokat jelentett - mondom neki őszintén. Talán ez az a kapocs, ami engedte azt, hogy hagyjam magam Shinjinek.

- Semmire nem emlékszem. Van egy-két emlékfoszlány a veled töltött gyerekkoromról, meg évekkel azelőttről, de ennyi... - vallja meg csendesen. Csókot nyomok nyakára.

- Nem baj. Majd idővel...

- Vagy talán soha - bontakozik ki az ölelésből és fejezi be az ágyneműcserét. Elpakol, majd befekszik az ágyba. Nézem őt egy darabig, annyira szeretném, ha végre nyitna, ha megint merne olyan baráttá válni, mint amilyen volt gyerekkorunkban. Én már tudom, hogy miért engedtem neki, már csak neki kellene rájönnie arra, hogy a köztünk lévő gyerekkori kötelék erős és még most is megvan. Nem baj. Befekszem mellé és hozzábújva átölelem. Magához karol újra hajamba temetve arcát, én pedig elmosolyodva hunyom le szemem.


Majd idővel...

190.

Yoru

Sosem adtam fel semmit, főleg akkor nem, ha Asáról volt szó, de most kezdem elveszíteni a reményét is annak, hogy le tudom őt nyugtatni. Négy napja folyamatosan tombol amiatt a fasz Tetsuji miatt és most, ha beadagolom neki, hogy a legjobb pénzforrása azért lapít, mert Tatsuki vadássza... kitör a harmadik világháború is lazán. Faszom az egész helyzetbe! Egész nap Asahitoval vagyok. Hallgatom a morgását, és vigyázom őt, de ez édeskevés. Az állapota romlik, még ha nem is látványosan. Fáradékonyabb, többször kell segítenem neki leülni, mert különben összeesne és ez aggaszt, rohadtul aggaszt... Ami pedig a legrosszabb, hogy nem hallgat rám, sehogy sem. Nem tudom, mit tehetnék még. Gőzöm sincs erről. Két napja sikerült elérnem, hogy aludjon legalább tíz órát, hála az altatónak, amit beszereztem, de a gyógyszer mellett történő alvás sosem lesz olyan, mint a rendes. Neki pedig az kéne, hogy lenyugodjon, kialudja magát, mert így nem tudom, meddig fékezhető a betegsége. Az elmúlt napokban csak háromszor vágtam a fejéhez, hogy elhagyom a faszba, ha nem csillapodik le, mert nem nézem azt, ahogy saját magát öli meg, de bassza meg, nem tudom megtenni, képtelen vagyok rá, mert szeretem ezt a faszt! És mi a szerelem, ha nem az, hogy jóban-rosszban? Komolyan nem tudom, mit tehetnék még...


Bent ülök szokott helyemen a dolgozószobájában, miközben azt hallgatom, hogy üvöltözik az Endorfin üzletvezetőjével. Szegény fickó, nem lennék most a helyében, csórikám semmiről sem tehet, de most rajta csattan az ostor. Fél óra üvöltözés utána végül én unom meg a dolgot és félrerakva a kezemben lévő könyvet állok fel, majd lépek Asához és kikapva kezéből a telefont, nyomom ki majd dobom félre. Meg sem lep, hogy őfelsége egyből olyan pillantásokkal mered rám, amitől más minimum háromszor szarta volna össze magát, de leszarom. Elég volt ebből és ha megint nem megy szép szóval, úgy megkefélem, hogy azt öröm lesz nézni. Meg utána hallgatni a fájdalmas nyögését, mikor az ágyba toloncolom. Nem szólok hozzá, csak szúrós pillantással nézek szemeibe és állom tekintetét. Na most? Én ráérek itt ácsorogni és farkasszemet nézni vele még egy darabig, az viszont kibaszottul aggaszt, hogy továbbra sem hajlandó lehiggadni.


Végül én vagyok az, aki feladja az egészet, és ellépve előle visszamegyek helyemre. Persze az úr nem adja fel ilyen könnyen és megragadja karomat, mielőtt elléphetnék tőle. Kibaszottul nincs kedvem vele harcolni, így hagyom, hogy rángasson és nekilökjön az asztalnak. Ha ettől jobban érzi magát...

- Mi a faszt gondolsz? - morogja a képembe.

- Azt, hogy kibaszottul visszavehetnél most már, mert kezdem unni, hogy nem tudsz lehiggadni! Fasz kivan veled, Asa! Én nem maradok melletted, míg a saját felelőtlenséged ki nem nyír! Elegem volt, megértetted?! Most pedig - rántom ki karom markából -, ha úgy érzed, tudsz emberként viselkedni és lehiggadni, hívj! Elhúztam a picsába - morgok vele és indulok el kifelé a szobából. Nem is ő lenne, ha nem lépne utánam és próbálna meg visszatartani, de most leszarom és ellököm őt. Fáj... nekem fáj az, ahogy bánnom kell vele most, az pedig még jobban, mikor nekiesik az íróasztalnak. Sajnálom. Bebaszom magam mögött az ajtót és elhúzok a francba. Nem a házból, bár jó lenne, de nem merem magára hagyni azt a hülyét. Még csak meg sem szólalt, egy hangot nem adott ki, nem üvöltözött velem, nem kiabált... Akkor a legrosszabb, mikor kussol. Akkor még arra is dühös, hogy bármit kipréseljen a száján.


Gőzöm sincs, hova a faszba mehetnék, ahol biztos nem talál meg, végül úgy döntök, felmegyek a padlásra. Sokszor menekültem oda, mikor meguntam a faszságait, hogy kicsit egyedül legyek, és sosem keresett ott. Útközben belefutok két testőrömbe is és meghagyom nekik, hogy ha Asahito keresne, mondják azt, hogy leléptem itthonról a fenébe. Talán ettől kicsit észhez tér a királyfi végre. Junya persze nem az a könnyen leszerelhető testőr, mint társa, Kouki, de látva rajtam, hogy neki is nekimegyek, ha nem ereszt utamra, jobb híján csak aggodalmas képpel végigmér, majd beleegyezően rábólint az akaratomra. Helyes! Ne most kelljen elkezdenem beléjük verni, hogy a parancs az parancs, mert kurva kemény leckét kapnak!


Végül felkeveredek a padlásra, s az egyik tetőtéri ablakot kinyitva és leülve a fal tövébe gyújtok rá, hogy lehiggadjak valamelyest. Előveszem zsebemből telefonomat és az órára pillantok. Vajon meddig tart Asának, míg rájön, hogy nem szórakozom, tényleg lelécelek a faszba, ha nem tud változtatni a dolgokon? Szerintem lesz egy pár óra, mire keresni fog abból kiindulva, hogy milyen dühös volt. Megnézem a híváslistámat. Tegnap beszélgettem Shinjivel este egy keveset, mert nem tudtam, kinek panaszkodhatnék, most nem akarom ezzel traktálni. Megvan neki a maga baja jelenleg, nem hogy még én is nyúzzam a gondjainkkal. Végül úgy döntök, Deont hívom. Shinji jó barátom, ahogy a kölyök is az. Kazukit imádom szívatni, jó vele hülyülni, de Deonnal és Shinjivel valahogy teljesen más a kapcsolatom, mint vele. Velük mélyebb, sokkal... Kazunak sosem tudnék és tudok beszélni arról, hogy mi van Asával és velem, míg Deonnak bármikor megnyílok és igenis vele akarom megbeszélni. Shinji pedig... a visszakapott gyerekkori barát, akivel még kell egy kis idő, hogy újra teljesen egymásra találjunk, de nem adom fel a dolgot. Fülemhez emelem a készüléket, miközben már tárcsázom is Deont.

- Hali - szól bele a srác vidáman.

- Helló - mosolyodom el. Deon vidámsága mindig ragályos. - Mi újság felétek?

- Szokásos, Asame dolgozik, mint gép, én kockára unom a fejem. Nálatok?

- Ugyanaz pepitában, mint pár napja - sóhajtom kissé talán lehangoltan. - Asa nem képes lenyugodni egy kicsit sem. Két napja már telenyomtam altatóval, hogy legalább átaludjon egy fél napot, mert egyre rosszabb. Mióta Tatsuki levadászta Tetsuji kurváit, az Endorfin bevétele jelentősen megfogyatkozott és Asa ezen tombol...

- Miért, csődbe megy, vagy mi? - kérdezi értetlenül.

- Ott még nem tartunk azért, val'szeg nem is fogunk, de napról napra csökken a bevétele a helynek. Az Endorfin eddig napi szinten, a kurváknak hála persze, közel öt millió jent hozott a konyhára. Jó, pénz van bőven, de ha így folytatódik, akkor előbb-utóbb a kutya nem fog lejárni oda. Általában a napi bevételek közel hetven százalékát a kurvák hozzák, gondolhatod, hogy mennyire lezuhant így a kasszába befolyó pénz mennyisége. De tényleg nem a pénzen van a hangsúly, mert abból akad jócskán Asának is máshonnan, hanem azon, hogy fogynak a vendégek. Ha így haladunk, alig lesz valaki, aki lejár majd oda...

- Ezen nem aggódnék, Tatsuki simán csinál akkora reklámot a helynek, hogy visszatérnek a vendégei, ha pedig minden kötél szakad, szerezzetek időlegesen egy másik kurvapecért - mondja komolyan.

- Magyarázd ezt meg egy hisztis fasznak - sóhajtom. - Tetsuji kurva jó választás volt akkoriban. Fogalmazzunk úgy, hogy minőségi árui vannak. Nem véletlen ragaszkodik hozzá Asa, amit megértek. Évek óta üzletelnek. De mindegy, nem is ezért hívtalak, csak muszáj volt valakivel beszélnem, míg őnagysága elgondolkodik azon, hogy megéri-e neki a felesleges dühöngést, vagy sem, az, hogy itt hagyom a faszba végleg. Persze, most sem léptem le, csak számára, de már csak ilyen barom maradok. Kibaszottul bosszant, hogy nem hajlandó semmire... És... az állapota is romlik... - vallom be végül, mi az, ami tényleg kibaszta a biztosítékot nálam.

- Még mindig áll, hogy elmegyek hozzátok lefájtolni vele dolgokat - jelenti ki határozottan. - Egészen más, ha az ember képébe egy harmadik, kívülálló személy mondja bele, hogy baromságot csinál - teszi hozzá. - Meg én még mindig tartom, hogy nyugodtabb lenne, ha nem a bizonytalanság uralná ezt az egészet, hanem tudná, hogy mi miért történik, de az is megoldható számomra, hogy ezt az egészet kihagyjam, ha beleegyezel, hogy lekapjam a tíz körméről.

- Nem tudom, Deon, őszintén nem, hogy mi lenne a jó - felelek neki elgondolkodva. - Most csak az érdekel, hogy le tudjon higgadni, mert még pár nap és az ágyból nem fog tudni kikelni, az pedig... - Nem tudom befejezni, hogy mit éreznék akkor. Ritka, ha én dühöngök valamin, de azt hiszem, abba beleőrülnék én is. - Egyelőre jó lenne, ha lehiggadna kicsit, mert ha már szólni sem szól, akkor kibaszott dühös és most hozzám se szólt egy mondatnál többet...

- Akarod, hogy szóljak Asaménak, hogy hívja fel? - kérdezi meg.

- Egyelőre nem. Nem venné fel neki a telefont most, vagy ha mégis, a bátyját is elküldené a halál faszára jelenleg.

- Nem hiszem, hogy ez Asamét különösen zavarná, de oké - egyezik bele végül. - Tudod, hogy utállak? - kérdezi meg némi hallgatás után. - Felhívsz és tök tehetetlen vagyok.

- Val'szeg nem, de ha rábassza a telefont, sem ér vele többet - mondom komolyan. - Tisztában vagyok vele - kuncogom el magam kijelentésén. - Nem tudom, mi lenne a legjobb, Deon - szólalok meg végül. - Hosszú idő után most először érzem azt, hogy tehetetlen vagyok Asával szemben.

- Ilyenkor jön valaki harmadik, aki megregulázza azt, aki nem bír normális lenni - jelenti ki őszintén. - Nem akarok beleszólni mindenképp a dolgaitokba, nem azért mondom, hanem ha te nem bírsz el vele, akkor valaki másnak kell megpróbálnia, mert az, ami van, nem állapot.

- Tudom, igazad is van, csak... Mindig azt hittem, képes vagyok őt kezelni, kordában tartani és most kibasszottul idegesít, hogy nem megy. Bármit teszek, nem jutok előbbre...

- Jó, de baszd meg, te is egyre feszültebb és kimerültebb vagy! Ne várj már el magadtól mindent! - szól rám komolyan. - Aggódsz érte és kikészülsz a faszságától. Ezt lehet tagadni is, csak nem érdemes, a hangodon is hallom, hogy kivagy. Megnyugtathatlak, meg minden, de azzal a probléma megint felületi kezelést kap, a megoldás kulcsa meg megint a kezedbe kerül és mivel idegesít, hogy eddig nem jött össze, nagyobb a rizikiója, hogy megint nem fog, ha meg nem sikerül, az kudarcélményhez vezet - magyarázza el.

- Remélem, tudod, hogy én is utállak - mosolygom, ő pedig felkuncog. - Kap két órát, addig én is lenyugszom, összeszedem magam, utána hívlak... - teszem hozzá, bár még nem tervezem befejezni a beszélgetést Deonnal.

- Megbeszéltük - jelenti ki elégedetten.

- Tudod, néha tényleg elgondolkodom azon, hogy elhúzok innen. Nem tudom, hova, minél messzebbre, csak el. Aztán mindig rá kell jönnöm, hogy ennek a marhának szüksége van rám és nekem is rá.

- Van szabad szobánk, itt meghúzhatod magad, Asahitonak meg nem kell tudnia, hogy nem a világ végére mentél és te is tudni fogsz róla, hogy vele mi van - ajánlja fel a hangjából hallhatóan mosolyogva. - Én akkor lépnék meg innen, ha azt érezném, hogy egymás nélkül nem tudunk létezni, mert ezt a fajta függést nem akarom, nem engedem - vallja be őszintén. - Visszajönnék, mert szeretem Asamét és a pártfogoltja akarok lenni, de csak akkor, ha már nem azért jönnék vissza, mert függök tőle, nélküle semmi vagyok, hanem mert hiányzik. Ugyanakkor azért is mindent megtennék, hogy ő se függjön tőlem - folytatja -, mert nem bírnám elviselni, hogy kemény yakuzaként, bőven harminc éves fejjel egy lázadó kamasz diktál neki. Ez nekem nem fér bele abba, amilyennek én Asamét látom. Ha nem lenne képes ridegen, kérlelhetetlenül bánni velem, amikor kell, már nem látnám őt annyira fantasztikusnak, mert nekem kell az, hogy ne tudjam ennyire az ujjam köré csavarni.

- Talán tényleg itt kéne hagynom kicsit, hogy felfogja a dolgokat - mondom csendesen, megfontolva Deon ajánlatát. Függünk egymástól, ez tény, de mindig ez erősített minket. Bár most tényleg úgy érzem, hogy jelenleg ez a függés az, ami tönkre is teszi mindkettőnket egyaránt. - Azt hiszem, élek a lehetőséggel...

- Frankó! - lelkesül mindjárt be. - Pizsipartizunk, megnézünk egy csomó filmet, feléljük az összes nasit, Shabunál elérjük, hogy emberundora legyen, kicsit kirázzuk Asamét a dolgozószobájából, vagy tojunk a fejére és kurva jól megleszünk! - ajánlja vidáman, ezen pedig felnevetek.

- Összeszedek pár holmit és indulok. Egy óra maximum - mondom neki, miközben felállok és elindulok vissza, hogy tényleg összeszedjek pár ruhát magamnak. Higgye csak Asa, hogy itt hagyom őt a faszba!

- Akkor a két óra türelmi időnek lőttek? - kérdezi.

- Lassan egy már letelt, mire elindulok, simán benne leszünk a másodikban és így legalább Asa is komolyan veheti a fenyegetőzésemet. Egyszer az én türelmem is elfogy...

- Nekem oké, értem is, hogy nem akarsz segget csinálni a szádból, de azért legyél észnél továbbra is! - kéri. - Sajnos neked kell, amikor ő ilyen - teszi hozzá.

- Tudom. Meghagyom Junyának és Koukinak, hogy figyeljenek rá és ha bármi van, úgyis jelzik azonnal - lépek be közös szobánkba és kezdek el ruhákat összepakolni magamnak egy kis sporttáskába, s amint megvagyok, elindulok a kocsimhoz. Útközben futok össze Junyával, aki azonnal utamat állja. - Muszáj innen meglépnem - sóhajtom nem csak a kölyöknek szánva a mondatom, hanem a testőrömnek is. Tudom, hogy ennyiből megérti majd, és ha nem is nagy lelkesedéssel, de elenged. Majd később beszélek vele mindenről, egyelőre csak hagyjon menni, mielőtt Asába is belefutok.

- Szörnyű vagy - állapítja meg kedvesen Deon.

- Mondj valami újat is! - kérem őt mosolyogva, miközben bedobva a táskát az anyósülésre kihangosítom telefonom és már indítok is.

- Sorry, de idővel minden szokványossá válik, ezt meg nem azért mondom, hogy az újdonság varázsát éld meg, hanem csak beközlöm, hogy tudd, megint és még mindig az vagy - mondja játékosan.

- Pedig már reménykedtem - nevetek fel.

- Miben, a csodában? Bocsesz, de én csak hülye vagyok, nem csodatévő - viccelődik lazán.

- De, Deon, az vagy - mondom neki teljesen komolyan gondolva a kijelentésem.

- Mert? - kérdezi meglepetten kuncogva.

- Tudom, hogy szereted, ha fényezünk, de nem hiszem, hogy nem tudod, miért mondom - kezdek bele mosolyogva. - Mióta bekerültél az életünkbe, mindenki változik melletted. Emberibbek lettünk, barátok, társak... Megváltoztak olyan dolgok, amik lehet, nem változtak volna és ez mindenkit csak erősített tovább...

- Én is változtam, nagyon sokat - válaszol ugyanolyan komolyan. - Egyébként lövésem sincs, hogy sikerült titeket összehozni, vagy hogy előttem miért nem haverkodtatok egymással - vallja be őszintén.

- Halvány lilám sincs - nevetek fel. - Az volt a megszokott, nem tudom.

- Nekem fura volt, hogy csomó egyidős srác és azt se tudja, mi van a másikkal, csak a nevét és egy-két jellemzőt. Ráadásul mind szeretitek a kocsikat. Jó, Shinji tény, hogy nélkülem sehogy se került volna a csapatba, mert testőrként ő más, mint mi, de hogy Kazuval miért nem haverkodtatok, arra nem jöttem még mindig rá - vallja be.

- Asa nem nagyon haverkodott egy yakuzával sem, Nishidát pedig különösképpen kerülte, ha lehetett, főleg a balhéi miatt. Sosem ült meg a seggén, de azért elég volt neki a saját területein csinálni a feszkót - mondom komolyan. - Így nem igazán kerültem én sem kapcsolatba túlzottan senkivel. Főleg nem Kazukival. Szerintem akkoriban Asa simán áttért volna a keresztény vallásra, ha megteszem. - Ezen Deon jót röhög.

- Nishidát én bírom, mert nem lehet megpuhítani, mindig tartja magát. Bár kiakasztani nagyon jól sikerült, arra különösen büszke vagyok - vallja be és egyértelmű, hogy vigyorog, mint aki bolond gombát evett.

- Nincs is Nishidával semmi gond, Asahito is talán azért maradt távol tőle, mert neki túl szigorú volt a férfi. Na igen, a lolitás akcióddal szerintem mindenkit padlóra küldtél - nevetek fel én is.

- De az tök jó volt! - lelkendezik. - Igazából direkt csesztem el a fogadást, mert Kaz nem merte volna bevállalni, meg kíváncsi voltam Asame arcára. Megvolt a feelingje, mert tök sokáig senkinek nem esett le, hogy én vagyok a smink, a paróka és a rózsaszín habok mögött, meg nem értették az emberek, hogy egy gyorsulási versenyen mégis mi a frászt keres egy lolita és egyáltalán kihez tartozik. Úgy tudtam beszélgetni az ismerőseimnek, hogy először nem ismertek fel, idegennek hittek. Jó volt készülni rá, az izgalma annak, nehogy lebukjak. Az meg aztán vitte a prímet, ahogy Nishida kiakadt! - és megint elröhögi magát. Valószínűleg eszébe jut a yakuza arckifejezése, reakciója.

- Pedig egyszer Kazut is megnézném ilyen cuccban - röhögöm el magam. - Na igen, taroltál, az tuti. Nishidának az a fej utána is még a versenyen... Komolyan látvány volt, de szerintem a mienk is megért egy misét.

- Kaz szerintem nem merné bevállalni - mondja meg őszintén. - Én mielőtt Asaméhoz kerültem volna, is csináltam hasonlókat, meghecceltem embereket, vagy csináltam valami meglepőt, ilyesmik. Kaz más, még a szüleihez is én kísértem el anno. Persze nem lehetetlen, de ha Nishida az én akciómtól ennnnnyire kiakadt, gondold el, mi lesz, ha ő is lolibabeöltözős terepre merészkedik - és a végén elröhögi magát.

- Nem akarok belegondolni - nevetek fel én is. - De poénnak megérné...

- Én simán félteném a kapcsolatukat egy ilyen poén után - közli komolyan, de biztos, hogy vigyorog.

- Na igen, Nishida annyira nem értékelné a dolgot - kuncogom még mindig. - Mindegy, maradandó élmény, az már tuti.

- Jöttök ti még hozzám, Nishida meg nem lóg mindig Kazuki nyakán... - jelenti be ádáz hangon. Elröhögöm magam, mert simán lejön, hogy Deon képes lenne ránk zárni az ajtót és merényletet elkövetni Kazuki ellen. Nem is rossz az ötlet.

- Ne kísérts! - szólok rá játékosan, de még mindig röhögve.

- De-de-de-de! Frankó lenne! - lelkesít vidáman. - Szerintem rohadt nagy lenne, ahogy sarokba szorítjuk és befenyítjük, hogy ha nem engedelmeskedik, akkor is megoldjuk, hogy szép lolita legyen és akkor még megmutatjuk Asaménak is! - magyarázza el élvezettel a helyzetet.

- Na ezt még akkor kidolgozzuk részletesen - röhögöm.

- Aztán, remélem, tudod, hogy te is sorra kerülsz! - fenyeget bizonyosan széles vigyorral, ugyanazzal az ádáz élvezettel a hangjában.

- És felébredsz, hogy hideg csempéhez ér a hátsód - vetek ellent könnyedén. - Korán kell ahhoz felkelned, Deon.

- Szerintem Kazu rávehető lesz, hogy besegítsen, Shinjivel is le tudom dumálni... - sorolja kuncogva.

- Nem ér felhasználni ellenem őket!

- Kazuki önként fog jelentkezni a sarokba szorítós sztori után, ebben biztos vagyok - árulja el vidáman, csevegő hangon -, Shinji meg benne van a jó bulikban. Ha jó fiú leszel, téged nem hurcolunk Asame elé - teszi hozzá, mintha ez kedvezőbbé tehetné a terveit.

- Milyen megnyugtató - kuncogom. - Lehet ilyen ajánlatra nemet mondani neked?

- Tudtam én, hogy valahogy elérem a célom - neveti elégedetten. - Van valami különleges vágyad, vagy rám bízod magad?

- Rád bízom a dolgot, csak ne rózsaszínbe kényszeríts, mert nem állok jót magamért - heccelem.

- Jó. Aztán Shinji jön - folytatja nagy élvezettel.

- Na arra befizetek - nevetek fel. - Ha elkapod Shinjit...

- Akkor mi lesz? Én mit kapok érte?

- Akkor Shinjiből is loli lesz - kuncogom. - Majd kitalálok valami jutalmat.

- Nem lolira gondoltam vele kapcsolatban - osztja meg. - Messze vagy még amúgy?

- Nem - parkolok le és elröhögöm magam.

- Akkor várlak a szobámban - és kinyomja a vonalat.


Kiszállok a Subaruból, majd kiveszem táskámat is és elindulok Deon szobája felé. Egy-két testőrbe futok bele útközben, de már annyira megszokott, hogy én, vagy Kazu idejövünk, hogy csak apró biccentéssel köszönnek és haladnak is tovább. Mindenki sokat nyert azzal, hogy Deon bekerült ebbe a világba. Hála Asaménak, mert azért ez részben az ő érdeme is.

- Jó téged látni - szólal meg a srác. - Cigi, kaja, pia? - kérdezi meg.

- Cigi - vigyorgok rá. - Kajálni nem tudnék, a piához meg még reggel van - kuncogom és ledobom táskám. - Helyzet?

- Egy olyan másfél órája kérdezted, azóta itt fekszem és veled dumálok, szóval nem változott semmit, leszámítva, hogy most már nem fogok unatkozni és nem csak fetrengeni fogok - válaszol vidáman, miközben háromféle cigarettát is kitol elém. Asaméé, Shinjié és a saját eperlevelese közül lehet választani.

- Gondoltam, hátha közben történtek olyan dolgok, amiket a telefonból nem lehetett kihallani - huppanok le az ágyra, majd Deon cigijéből nyúlok le egy szálat és rágyújtok, miközben Shabut is köszöntöm egy alapos dögönyözéssel. - Találtál valami izgalmasat? - intek fejemmel a laptop felé.

- Nem. Ami tetszene, az nem jó, ami meg jó lenne, az nem tetszik. Illetve van a harmadik lehetőség, a tetszik, de máson nézném meg - teszi hozzá elégedetlenül, miközben felém tolja a hamutálat. - Shinjit hívjam?

- Mert? Hozzád jöttem, kölyök. Ha Shinjit akarom látni, akkor őt hívom és nem téged - vonom meg vállaim. - Majd ha már megunsz és inkább mégis őt választod társaságnak.

- Csak megkérdeztem, ne egyél meg érte! - szól rám játékosan, kicsit megböködve az oldalamat. - Nem vagy unalmas. Én viszont kajás vagyok - jelenti be.

- Pedig Deont akartam ma vacsorázni - sóhajtom lemondóan, majd elröhögöm magam. - Amúgy akkor miért nem kajálsz? Miattam nem kell koplalnod - nézek rá komoly képpel, heccelve a kölyköt azért.

- Oh, fenébe, nem mondhatom, hogy csont és bőr vagyok, mert nem! Jó, akkor ehetsz belőlem, de csak úgy, hogy egyben maradok és nyoma sem lesz - engedi meg nagylelkűen. - Nem koplalok egyébként, eszemben sincs ilyesmi, csak még nem ért ide a kajám. Bolognai spagetti lesz - árulja el örömmel és megnyalja a száját. Hamarosan Deon kajája is befut az egyik testőr felszolgálásában, s miután a kölyök megkaparintotta azt az alkalmi pincértől, lecsukja laptopját, s félretolva azt leül elé, hogy akkor egyen. Persze megint bepróbálkozik nálam, de visszautasítom. Nem tudok most enni.

- Nem kell félni, nem fog fájni - mordulok rá játékosan, majd inkább hagyom enni Deont.

- Neked vagy nekem? Nem mindegy!

- Nekem semmiképpen sem - nevetem el magam. - Te meg észre sem fogod venni - húzom kicsit Deon agyát.

- Ja, mint a szuri, mi? Csak egy szúnyogcsípés...! Oké, akkor add be magadnak! - imitálja a gondolatait, aztán elröhögi magát. - Na mesélj, mit terveltél ki!

- Várjál, odáig még nem jutottam! - védekezek vigyorogva, mikor megszólal telefonom zsebemben. Előhúzom azt és a kijelzőre nézek. Asa hív, de csak félreteszem a készüléket. Ennyire könnyen most nem édesget vissza maga mellé.

- Ne, inkább vedd fel! - kér komolyan. - Csak mondd meg neki, hogy jól vagy, biztonságban és majd mész! - Lemondóan sóhajtok egyet, mert valahol sejtem, hogy a testőrök már azért tájékoztatták őt, majd fülemhez emelem a készüléket.

- Mondd! - morgok bele a telefonba. - Jól és jó helyen, majd megyek valamikor - válaszolok neki. Ami most igazán meglep, hogy nem morog, egyenesen kedves velem és ezt jelenleg nem tudom hova tenni. - Még nem tudom. Ja ne! - bontom a vonalat végül. Deon kíváncsian pislog.

- Na mi van? Ezt elég gyorsan lezavartad, de amilyen fejet vágtál...

- Csodával határos módon nem morgott, sőt... ha azt nézem, kedves volt, ami az elmúlt iksz napban nem sűrűn fordult elő. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem.

- És csak úgy lepasszoltad? - kérdezi meglepetten. - Jó, mondjuk nem kell azonnal a karjába ugrani, mert azt hiszi, hogy ennyire könnyen megfőzhető vagy, de azért marha gyorsan tovább passzoltad - jegyzi meg kuncogva, újra tömve a fejét.

- Meglepő, hogy ezt most nem tudtam hova tenni hirtelen? - kérdezem elmosolyodva. - Nem tudom megmondani neked, mióta hallgatom a morgását, egy kedves szava nem volt, nekem ez éles váltás. Ha pedig csak arra ment ki a dolog, hogy hazamenjek, akkor várakozzon még szépen! Junya és Kouki úgyis figyelnek rá, ha gond van, értesítenek. Így meg talán Asahito is észhez kap, hogy nem vicceltem és tényleg otthagyom a faszba, ha nem nyugszik le.

- Hát val'szeg én se tudnék hirtelen mit kezdeni a helyzettel, ha Asame otthagyná a munkát mondjuk... egy fél napra! Komolyan csoda lenne, ahogy bele van buzulva - árulja el cseppet sem vidáman. - Remélem, legalább az öccse a fejéhez kap.

- Nem lehet kirobbantani még mindig a dolgozószobából?

- Nem - válaszol a fejét is rázva. - Maszatol valami tessék-lássék foglalkozom veledet, aztán mélyül vissza a melóba. Látom rajta néha, hogy ki akar szakadni, csak nem tud, kattog, máskor meg nagyon úgy fest, mintha csak azt akarja, hogy ne nyúzzam, úgyhogy egy pár napja már csak alig nyitom rá én is az ajtót - mondja el őszintén.

- Ti sem vagytok egyszerűek - mondom halvány mosollyal. - Te ahelyett, hogy erőszakosabb lennél, ráhagyod, ő meg ugyanez pepitába. Szép kis társaság vagyunk - gyújtok rá.

- Ja, mert Asaméval rohadtul könnyű veszekedni - morogja. - Mindig neki van igaza, azt meg utálom. Akkor legyen igaza és csessze meg! - Deon olyan, mintha besértődött volna, ez azonban sokkal komolyabb annál. Csalódottság, némi düh és feszültség ül ki az arcára is, a tálcára pedig hevesebb mozdulatokkal rendezi vissza a dolgokat.

- Hé! - fogom meg Deon kezét. - Azért ne törj össze mindent, jó? Biztos, hogy rendeződik minden hamarosan - biztatom, mert jobb ötletem nincs.

- Bocsi - kér elnézést és úgy is pillant rám, majd felkel az ágyról és a tálcát a kezébe fogva indul meg az ajtó felé. - Kérsz most valamit a konyhából? Meg mit csináljunk?

- Kávé? Utána nézhetnénk valami filmet, ha van kedved, vagy kutyázzunk - vigyorgom.

- Gyere! - invitál magával. - Előbb kutyázzunk, utána filmezzünk, mit szólsz? - ajánlja be. Shabu finom falat reményében követ minket, noha Deon azért hagyta neki kinyaldosni a tejföl maradékát a tálkából, hogy hagyja őt enni.

- Benne vagyok - indulok meg Deon után. - Szerinted Teruék már megetették őket?

- Passz. Ilyen tájt szokták, szóval bármi lehetséges. Miért?

- Ha már úgyis kutyázunk, mi is megcsinálhatnánk. Aranyosak azok a dögök. Néha elgondolkodom azon, hogy nekem is kellene egy, de Asa mellé... - kuncogom el magam.

- Szerintem nem hülyeség, én is mindig Shabut nyúzom, vagy kiülök a kutyák közé, ha Asame szarik a fejemre - árulja el őszintén. - Vagy nem értem, miért gond, hogy Asahito mellé miért nem oké a kuty? - kérdezi zavart mosollyal.

- Szerinted? Elég nekem egy állatról gondoskodni, néha még sok is - kacsintok rá.

- Jaj! - neveti el magát fájdalmas képpel. - Köszönöm, nagyon finom volt az étel - mondja a konyhában megjelenő Ayakonak, miközben elveszi tőle a tálcát. Megeteti a macskát, majd készít kávét is.

- Jaj? - kérdezek vissza vigyorogva. - Ha egyszer ez az igazság... - vonom meg vállam, s miután Deon a kezembe nyomja a kávét, átölel. Ezek után nem is tudom, melyikünknek van nagyobb szüksége a másikra jelenleg. Asahito megbékél, de úgy érzem, neki nehezebb most Asaméval. Hagyom bújni, bár nem hiszem, hogy rám lenne szüksége most, de nem bánom. Pár percig így maradunk, végül Deon elereszt és leül az asztalhoz kávézni. Én is így teszek.

- Te kérdezted már Asahitot, milyen volt előtted az élete?

- Egyszer kértem, hogy meséljen, de lerázott a dologgal. Tény, hogy egyidősek vagyunk szinte, és mikor megismerkedtünk, mindketten elég fiatalok voltunk, így gondolom, sok mindent nem tudna mondani. Bár érdekelne, milyen volt a gyerekkora, hiszen az enyémet elég jól ismeri.

- Én elejtett szavakból táplálkozom a témában - árulja el egy félmosollyal. - Mindig tervezek rákérdezni, csak hát mikor? Kétlem, hogy amikor épp csak bedől az ágyba a fáradtságtól, Asaménak kedve lenne meseestet tartani - neveti, bár nem teljesen őszinte vidámsággal. - De abban biztos vagyok, hogy kurvára nagy mákom van, hogy én nem voltam szajha - teszi hozzá gondosan. - Valszeg Nishidát kéne faggatni.

- Kíváncsi lennék, Nishida mesélt-e Kazukinak a régi időkről. Az ő múltja sem lehet unalmas, ha abból indulok ki, hogy Asame tényleg rengeteg szajhát szállított le neki.

- Nincs is annyi helyes vagy vonzó srác az utcán! - csattan fel nevetve és én is elröhögöm magam. - Fura világ volt... Persze én másképp állok dolgokhoz, nekem a szex is olyasmi, amit nem csinálok akárkivel.

- Azért valljuk be, elgondolkodtató, mihez kezdtek azokkal a szajhákkal, míg itt voltak, vagy miután Nishidához kerültek. Rohadtul érdekelne a dolog.

- Szerintem feszültséglevezetők voltak, meg úgy játszottak velük, mint a kislányok a babaházzal. Kaz kíváncsi természet, Nishida vele meg közlékenyebb, szóval lehet, hogy tud valamit, bár nem t’om, érdekelte-e Kazut ez a dolog. Valahol idillromboló, hogy a yakuza, akit te valamilyennek ismersz és odavagy érte, az előtted tök másmilyen volt és ha abban a helyzetben kéne szeretned, inkább utálnád.

- Egy tény, ahogy az is, hogy Kazu kíváncsisága sem ismer határokat - kuncogom. - Gyanítom, faggatta ő már Nishidát.

- Gondolod? - kérdezi meglepetten. - Valszeg lebecsülöm az ő kíváncsiságát a sajátomhoz képest - teszi hozzá röhögve, azzal felhörpinti az utolsó korty kávét is.

- Versenybe nem szállhat veled, az tény, de hidd el, Kazu rohadt kíváncsi tud lenni, ha akar - kuncogom. - Idegelt már ki engem a hülye kérdéseivel.

- Miket kérdezett? - kíváncsiskodik röhögve. - Közben kimegyünk kutyázni?

- Mehetünk - állok fel vigyorogva. - Szerinted? Kapásból azzal nyitott, hogy Asával hogy hoztuk össze ezt a fordított felállást. Szerintem azóta eszi a penész emiatt, mióta látott minket az első ilyen yakuza összejövetelen, no meg valamiért a hírünk mindig hamarabb elterjedt, mint bármi más. A végén már csak azért is csináltuk Asával a feszkót, hogy igazat adjunk a pletykáknak. Tény, hogy kurva jókat lehet röhögni az idősebb yakuzák fintorkodó ábrázatain is. Az mindent megért.

- Az mondjuk engem is érdekel - csap le a témára nevetgélve. - Azt viszont nem vágom, hogy eszi a penész Kazut, mert ő sem Asaméval, sem Nishidával soha nem kapott volna lehetőséget ilyen felállásra. Élből kinyírták volna szerény véleményem szerint, ha csak megpróbálkozik valamivel - mondja kuncogva, láthatóan elképzelve a dolgot. - Egyébként nekem is azzal nyitott, mikor titeket távolról bemutatott, hogy állllííttóólaaag... - húzza el a szót túlhangsúlyozva. - Én meg közöltem vele, hogy ez rohadtul nem érdekel és ne közöljön be nekem legközelebb ilyesmit - mondja ezt már teljesen komolyan, mégis felröhög a végén.

- Már elmeséltem a miértjét - kuncogom. - Azóta sem változott a dolog, Kazut meg egye továbbra is a kíváncsiság. Azt a duzzogást, amit levágott, mikor csak annyit közöltem vele, hogy: csak - röhögöm el magam, s Deon is nevetni kezd. - Velünk kapcsolatban máshogy nagyon nem is lehetett kezdeni a mondatokat, csak úgy, hogy állítólag. Kazu kíváncsisága meg természetes... Mit vársz egy ukétól? Naná, hogy eszi a penész, hogy milyen lehet - kuncogom.

- A miértjét igen, a mikéntjét nem - világít rá szenvtelenül. - Nem mindegyik kíváncsi, Jeremy például teljesen meg van elégedve azzal, hogy ő uke, közölte is, hogy imád alul lenni, meg ha megdugják.

- Szóval érdekelnek a piszkos részletei is - állapítom meg kuncogva. - Hiába, nem minden uke egyforma.

- Mondtam, hogy Kaz kíváncsisága semmi az enyémhez képest - kuncogja. - Ha el akarod mesélni, csupa fül vagyok - teszi hozzá vidáman, miközben alaposan megsimogatja az egyik kutyát, valósággal dögönyözi azt.

- Ha ennyire izgatja a fantáziád... - vonom meg vállam kuncogva, az egyik kutyával játszadozva, dögönyözve őt. - Igazából eléggé meg kellett Asával küzdenem azért a dugásért, szóval rendesen leharcoltuk egymást, mire végre neki tudtam szorítani a falnak annyira, hogy ne tudjon menekülni. Mondanom sem kell, az ellenállása addig tartott, míg kínozni nem kezdtem eljátszadozva a farkával, onnan meg... - vigyorgok ördögien, Deon meg izgatottan mocorog. - Tény, hogy volt egy olyan pillanat, amikor majdnem sikerült neki legyűrnie, de amilyen reakciót kiváltott belőlem, az meglepte, ez pedig nekem jó pillanat volt arra, hogy szabaduljak.

- Körülbelül így képzeltem el Tatsukit és Shinjit is - szólal meg fülig érő vigyorral.

- Én őket azóta sem tudom máshogy elképzelni, csak, hogy mindig küzdenek egymással - árulom el Deonnak.

- Ja, az elég valószínű, bár az is igaz, hogy szeretik egymást, ami azért elég sokat változtat mindig dolgokon.

- A Shinjin hagyott nyomok is erről árulkodnak mindig - vigyorgom. - A lényeg, hogy nekik jó így.

- Azért nem mindig néz ki úgy, mintha agyonverték és megerőszakolták volna - mondja elmosolyodva. - Bár az tény, hogy mindig foltos - teszi hozzá.

- Akkor csak én találtam be rossz pillanatokban rendszerint. Őszintén, mikor először megláttam, komolyan aggódtam érte, hogy mibe keveredett és tudsz-e róla, de aztán megnyugtatott, hogy tudsz. Már amennyire meg lehetett nyugtatni egy ilyen válasszal - kuncogom. - Főleg mikor beközölte, hogy konkrétan semmi nem történt vele, csak kibaszottul élvezte a szexet valakivel. Na ott az én képemre is kiült asszem a csodálkozás - mesélem Deonnak. - Akkor meg végképp, mikor egyszer végül elárulta, hogy Tatsukival jár össze.

- Hát... azt hiszem, mindenki kereste az állát, bár nem mindenki volt olyan szerencsés, mint te, hogy Shinji árulta el a foltjai keletkezésének okait - mondja röhögve. - Asame még az elején kiszúrta, hogy Tatsuki és Shinji közt gáz van, mert még órákat se igazán számlált, hogy Tatsuki önkényesen beköltözött ide a Lux ügy miatt, mikor Shinji már idegesen, gyűlölettel a szemeiben, sálban mászkált. Közöltem Tatsukival, hogy meg se próbáljon a testőröm közelébe menni, mert akkor is kibaszom a házból, ha másnap összehugyozom magam Luxszal szemben. Nem egészen jött be - vélekedik így, megint felnevetve, a fejét fogva. - Ryuu konkrétan rájuk nyitott, szóval... képzelheted.

- Na baszd! Nem lettem volna egyikük helyében sem. Főleg, hogy Ryuunak Shinji olyan, mintha a fia lenne. Bakker...

- Az egy kurvaszar szitu volt - ért egyet.

- El tudom képzelni. Mi lett a vége?

- Szerinted? - kérdez vissza röhögve. - Tatsuki egy igazi szadista állat, szóval még élvezte is, Ryuuichi meg kifordult a szobából. Így lebukni... Bár az se volt jobb, mikor sietett és nem várta meg, míg Asame kiszól neki, hogy nem ér rá, és bejött a dolgozószobába. Ritka kellemetlen pillanat volt...

- Nem kell részletezni, ráadásul akkor még Tatsuki tényleg csak egy dugásnak minősítette Shinjit, így gondolom, duplán is élvezte a dolgot...

- Egy dugásnak, amiből kettő lett - állapítja meg halvány mosollyal.

- Meg egy kicsit több is mostanra - felelek én is ugyanolyan halvány mosollyal, ám elröhögöm magam, mert hirtelen az egyik kutya pofán nyal. Mocsok kis dög! Bosszúból nekiállok megdögönyözni. - A féltékeny mindenit!

- Ja, így is lehet mondani - ismeri el kuncogva, s figyeli, ahogy Yoru a kutyát dögönyözi. - Sosem érezted kínosnak, hogy mások előtt húzzátok egymást?

- Az elején, még mikor összekerültünk, utána már jó buli volt az egész, főleg látni az emberek fejét - vonom meg vállam.

- Én el sem tudom képzelni ezt - vallja be. - Néha lenne kedvem kimutatni aaa heppem, deee... aztán úgy döntök, ez nem volna okos dolog és nem díjaznám később, meg Asame is a fogát szívná, szóval inkább nem.

- Nekünk ez a megszokott, de ha nem muszáj, én is jobb’ szeretem a négy fal között intézni a dolgaink, mert azért mégsem tartozik senkire a kettőnk közti kapcsolat.

- Na ja. Én azért kezdtem el betegesen vigyázni, hogy senki se lásson bele, mi van köztünk, mert nem akartam, hogy mások tudják, hogy Asame szeret engem - meséli -, aztán persze az is igaz, hogy rohadtul szégyellős voltam.

- Asa mellett a szégyenlősség, mint olyan... - elröhögöm magam. - De hát nem kell magyarázni, tapasztaltad, azt hiszem.

- Én ki vagyok időnként akadva rajtatok. Telefont például nem veszünk fel, ha épp egymással vagyunk elfoglalva, akkor sem, ha maga Buddha hív! - jelenti ki hevesen. - Anno, mikor először vette fel Asahito, amikor Asame hívta és én is fültanú voltam, mert persze Asame kihangosította a telefonját, az kurva ciki volt. Én simán elsüllyedtem volna helyettetek is - árulja el. - Kazu persze nekiállt vicces megjegyzéseket tolni, de érezte rajtam, hogy ha nem fogja be, megütöm, vagy elhúzom a csíkot és felőlem könyöröghet az ajtó túlfeléről, nem engedem be a szobámba.

- Val'szeg nyomós érv volt az, hogy Asame kereste. Én sem díjazom az ilyen akcióit, de... azért akkor meg tudtam érteni - kuncogok még mindig.

- Áááá, nem érdekel! - csattan fel hadonászva. - Én akkor nagyon utáltalak titeket, mert erősen úgy tűnt, hogy mindketten rátesztek egy lapáttal, hogy érezzük, alkalmatlan időpontban sikerült megtalálni titeket.

- Ez is benne volt a dologban - árulom el neki. - Asame rendszerint kifogta azokat az időpontokat, mikor rohadtul nem lett volna aktuális semmi, Asának meg nem lehetett parancsolni, ha a bátyjáról volt szó - vonom meg vállam.

- Én ezért telefonálok mindig nagy parában neked - vallja be. - Mindig a letesz gombon tartom az ujjam, mert nem szeretnék belehallgatni sem abba, amit csináltok - teszi hozzá a vallomásához szégyenlős pírrel az arcán, egy kutyát simogatva, ezzel kerülve pillantásomat, mégis mosolyog.

- Ígérem, nem fogom felvenni a telefont.

- Köszi. Ha élet-halál kérdése, úgyis addig hívlak, míg el nem érlek, egyébként meg a nem fontos kategóriába sorolható, ha telefonálok.

- Nem a fenét nem, csak nem szex közben - fojtom el nevetésem.

- Én is úgy gondoltam - jelenti ki vigyorogva. - Mi volt életed legcikibb pillanata? - kérdezi meg kíváncsian, nekem pedig el kell gondolkodnom ezen. Gőzöm sincs. Orvoshoz menni például kurva ciki volt, miután a bátyám elintézett, de azt is inkább megalázónak nevezném, mint cikinek...

- Talán még a kapcsolatunk elején volt, mikor a testőrök ránk nyitottak a dolgozószobában. Asa akkor sem volt éppen a happy-korszakában, de már gőzöm sincs, miért morgott. Rövidre zártam a tombolását, csak azzal nem számolt egyikünk sem, hogy a zajokra, amiket csaptunk, berontanak a testőrök, mert azt hiszik, baj van... Végülis, nézőpont kérdése... - vigyorodom el a végére, Deon pedig felröhög.

- Csúcs, amit műveltek! - nyögi, majd átöleli a kutyát, ami odafurakodik az orra elé. - És a legjobb pillanat a sok legjobb közül? - kérdezi elmosolyodva. - Mondhatsz többet is - engedi meg rafináltan. A kis nagylelkű...

- Annyira nem élvezem, hogy bántanom kell ahhoz, hogy lehiggadjon - vallom be neki, majd a következő kérdésen megint elgondolkodom kicsit. A legjobb pillanatok? - Határozottan azok, mikor Asa képes normális emberi lényként viselkedni. - Erre Deon feláll, odajön hozzám és jól oldalba bököd.

- Nem a rosszakról kérdeztelek, hanem a jóról - emlékeztet szigorúan, mire elmosolyodom.

- Imádom, mikor visszapofázik, de semmire nem megy a szájkaratéval - vigyorgom. - De határozottan azok a legjobb pillanatok, mikor sikerül őt zavarba hoznom.

- El se tudom képzelni, hogy az lehetséges - vallja be őszintén, belenézve szemembe.

- Rohadt ritkán sikerül, de akkor nagyon. A reakciói meg... A füligvörösödés még hagyján lenne, de konkrétan azt is elfelejti hirtelen, hogy esetleg épp le akart smárolni és úgy zizeg, mint egy döntésképtelen daru a mocsárban. - A srác elmosolyodik és látszik rajta, hogy el se tudja ezt képzelni.

- Cuki lehet - mondja. - Mivel lehet zavarba hozni Asahitot? - kérdezi meg, mert ez őt nem hagyja nyugodni.

- Attól például pokolian zavarba tud jönni, ha szimplán a fülébe duruzsolom, hogy mennyire édesen képes nyögdécselni - kuncogom el magam.

- Azt megértem - jelenti ki Deon. - Én is szoktam értékelni, mikor Asame jön ezzel, de majd egyszer, ha kienged a szájzár, visszaválaszolok neki valamit csak azért is. Dolgozom az ügyön - teszi hozzá nagyon komolyan. - Jeremyt bírom szívatni, mert olyan vörös tud lenni... Olyankor értem meg azokat, akik meg az én vérem szívják.


Jót nevetek a dolgon.

- Téged se kell félteni - heccelem.

- Ja, tudom. De még mindig inkább ez, mint a hulla fehérség - vág vissza vigyorogva. - És téged mivel lehet zavarba hozni? - kérdezi rafináltan.

- Persze, majd elárulom, nem? - kérdezek vissza ravaszul. - Őszintén szólva még nem hoztak zavarba, legalábbis nem rémlik. Talán csak az elején, mikor megismerkedtünk Asával, akkor sikerült neki, de akkor elég sok mindentől zavarba jöttem. Azóta nem tudom.

- Hogy csinálod? - kérdezi felcsillanó szemekkel, s a kutyát, ami a lábához dől, megsimogatja a füle tövénél.

- Elég sok mindent viseltem el, így egy idő után már nem volt olyan, amin el kellett volna pirulnom. Valahogy minden természetessé vált, megszokottá...


Deon elhúzza a száját, látszik rajta, hogy elgondolkodik. Közben leguggol a kutyák közé és amelyiket csak éri, megbúbolja, kicsit játszik velük.

- Nem nagyon tudom ezt átélni - szólal meg végül. - Hiába vagyok együtt Asaméval hónapok óta, lazán zavarba tud hozni néhány dologgal. Ez inkább karakterfüggő, nem? Asamét nem lehet zavarba hozni, Tatsuki nem is ismeri ezt a kifejezést például. Bár az is igaz, hogy ők és te nem izéltek olyasmin, amin én például nagyon. Nekem számít, hogy mások ne lássanak sokat a kapcsolatunkból, ne tudjanak minket kukkolni, rajtakapni... Nagyon is számít - teszi hozzá.

- Persze, ezzel egyetértek. Karakterfüggő, ám hidd el, nekem is fontos, hogy ne lássanak bele a kapcsolatunkba, csak nem tudom...

- Értem én - szólal meg halvány mosollyal. - Ami igazán fontos, azt a külső szemlélők nem látják, mert eléjük csak a műsor kerül. Az le is köti őket, megítélnek titeket tévesen, ami nektek még kényelmes is - magyarázza. - És hogy alakult ki, hogy Asahito mindenhova magával vitt, a rendezvényeken te is öltönyt kaptál? - kérdezi.

- Val'szeg ez nagyban köszönhető annak, hogy amúgy is más a felállás nálunk, de már az elejétől kezdve így kezelt. Nem aggatott rám olyan holmikat, mint más yakuzák esetleg és nem is igazán hagytam magam, ha mégis megpróbálta volna...

- Ááá - vigyorodik el fültől fülig tartó vigyorra. - Nálunk jó kis hiszti volt a qipao miatt, mert megnéztem a ruhát és közöltem magamban, hogy kurva biztos, hogy én azt nem veszem fel, azt meg tudtam, hogy enélkül a házból nem fogjuk kitenni a lábunk, ellenben Asaménak meg kell jelennie és anya is ott lesz előadóként, szóval meglehetősen szivacs volt a helyzet. Simán megúszhattuk volna az egész cirkuszt, mert elég gyorsan beletörődtem, hogy ez van, ezt kell szeretni, mert ez az egyetlen életbiztosítás egyelőre a számomra Fei miatt, de Asame rohadtul bírja, ha veszekszünk - meséli el röhögcsélve. - Sose felejtem el Asahitonak azt, amikor asszem másnap, vagy hogy megjelent és megemelte a fejem az állam alá nyúlva és beközölte Asaménak, hogy javul az ízlése - árulja el dorombolva. - Elég sokáig azon agyaltam, hogy hogyan válaszoljak erre, aztán meg hirtelen megváltoztak a viszonyok.


Elnevetem magam.

- Na igen, Asa mindig szerette megnézegetni a különleges példányokat és téged annak tartott már az első alkalommal is, mikor kiszúrt.

- Várj, most azon gondolkodom, mikor látott először! Azon a színházas, jótékonysági összeruccanásnak megrendezett eseményen?

- Igen, akkor, ha jól rémlik... - jelentem ki.

- Jól van, akkor elég jól festettem - állapítja meg elégedetten, mosolyogva. - Igazából eléggé bejött az a qipao, meg a szögecses kiegészítők hozzá, csak miután Fei rájött és mindenki előtt elkiabálta, hogy nem szajha vagyok, hanem pártfogolt, már nem kellett tartanunk magunkat a szereposztáshoz.

- Na igen, onnantól már nem volt értelme. De jól állt - mondom neki őszintén.

- Most már erősen fura lenne rajtam, mi? - kérdezi meg őszintén.

- Egyáltalán nem, sőt... Remekül kihangsúlyozná az izmaid. Szerintem kurva jól festenél benne, talán még jobban, mint akkor - felelek őszintén neki. Deon alaposan elgondolkodik, ezért úgy sejtem, hogy látni fogjuk őt újra qipaoban, ugyanakkor az arca többféle gondolatról árulkodik, nem csak arról, hogy elképzeli magát ebben a ruhában. Ráadásul nem szólal meg. - Min gondolkodsz ennyire? - kérdezem meg pár perc hallgatás után végül, mert nem tudom megfejteni a Deon arcán megjelenő érzéseket és most a hallgatása sem tetszik.

- Csak azon tűnődtem, hogy mostanában alig van olyan cucc, ami szerintem jól áll rajtam.

- Szerintem ez baromság. Akárhányszor látlak, mindig kibaszott jól nézel ki, mindegy, hogy egy szál faszba vagy, vagy bundában nyakig felöltözve - sarkosítok kicsit, de tényleg így van.

- Nem is láttál még meztelenül! - szólal meg. - Vagy igen? - kérdezi meg elbizonytalanodva, nagy szemeket meresztve rám. - Más az ízlésünk - jelenti ki végül lazán, megvonva a vállát.

- Val'szeg emlékeznék rá, ha így volna - vigyorgok rá, mire Deon zavartan elvigyorodik és megcsóválja a fejét.

- Miért, kíváncsi vagy? - kérdezi meg incselkedve.

- Mi van, ha azt mondom, igen? - kérdezek vissza csípőből, szinte dorombolva a szavakat.

- Semmi - válaszolja -, ez kölcsönös. - És vigyorogva vállat von.

- Túltárgyaltuk - vigyorgok rá. - Akkor holnap nudista strand? - ajánlom be komoly képpel.

- Kizárt - jelenti ki. - Vagy te most közös meztelen medencézésre gondolsz? - kérdezi meg fancsali mosollyal.

- Nem, konkrétan nudista strandra gondoltam - osztom meg vele még mindig komoly képet vágva. - Nem kockáztatom meg, hogy a testőrök rám gerjedjenek - közlöm be lazán.

- Csomó idegen ember meztelen testére nem vagyok kíváncsi - jelenti ki most már kifejezetten grimaszolva, láthatóan bizarrnak találva a nudista strandot. - Nem, annyit nem ér a látványod, hogy ilyen helyre menjek - teszi hozzá incselkedőn. - A testőrök meg, nem tudom, észrevetted-e, de csak akkor jelennek meg, amikor legalább hárman vagyunk, hogy vigyázzanak ránk, meg főleg arra, hogy én ne fulladjak meg röhögés közben - húz tovább.

- Nem kértem, hogy másokat nézzél, elég, ha engem bámulsz. Mellesleg a testőrökkel vigyázni kell. Sunyi állatfaj mind - röhögöm el magam végül.

- Vigyázzon, aki rá van szorulva! - szólal meg vidáman. - Az itteniek jobban félnek attól, hogy Asamét megharagítják, vagy hogy nagyon szarul járnak, ha túlfeszítik nálam a húrt, minthogy bevállalják, hogy bejövök egyik-másiknak - jelenti ki magabiztosan. - Amúgy meg ha téged kell csak nézni, miért nem jó neked a fürdőszobám?

- Ja kérem, aki rettegésben tartja őket... - vigyorgok rá. - Az, hogy nem süt a nap, elég nyomós érv?

- Nem - válaszol vigyorogva. - Van villany, vagy gyertya - közli egyszerűen.

- Az nem ugyanaz. Nem helyettesítik, ráadásul sokkal jobb a forró homokban fetrengeni, mint a hideg csempén - vonom meg vállam, ám megszólal zsebemben a telefonom, s szemöldököm összeráncolva veszem azt elő, majd a kijelzőre pillantok. Junya keres. Idegesen emelem fülemhez a készüléket. - Mondd! - mordulok bele szinte, ám amit mond, leveri nálam a biztosítékot és nem törődve semmivel ülök le a kenel oldalának vetve hátam. A kutyák persze azonnal körülvesznek, de csak orrukkal megbökdösnek. Az egész beszélgetés nem tart sokáig, már ha ezt lehet beszélgetésnek nevezni, mert én kussolok, Junya meg magyaráz, majd bontja a vonalat. Nem szólok semmit, csak megvakargatom az egyik eb fülét.

- Mi van? - kérdezi Deon. - Mi történt?

- Ennyit a megingathatatlan döntéseimről - mondom csendesen és felszusszanok. - Asa rosszul lett, orvost hívtak hozzá. Kapott nyugtatót, de fájdalmai vannak és Junya szerint folyton engem keres...

- Hazaviszlek - jelenti ki és tudom, hogy Deon már eldöntötte, amivel vitába lehet szállni, bármelyik részével, hogy ő fog vezetni, vagy hogy egyáltalán hazamegyek-e, bár részemről ez nem kérdés, annyira nem tudok haragudni Asára, hogy ilyenkor ne menjek vissza hozzá, de nem érdemes, mert Deon nem fogja magát hagyni lebeszélni és ezt nagyon jól tudom. Lenyújtja a jobbját, én pedig elfogadva azt hagyom, hogy felhúzzon a kerítés tövéből, s már indul is kifelé a kenelből. Követem őt. A házba menet sms-t ír, minden bizonnyal Shinjinek, hogy hazavisz. Hamarosan megjelenik a testőr is, s aggódva pillant rám. Megrázom fejem, hogy semmi jóval nem tudok szolgálni, de ne most beszéljük meg. Shinji persze ért, megvárja, míg Deon visszatér, majd elindulunk. Útközben a kölyök kezébe nyomom a Subaru kulcsait, majd beülök az anyósülésre. Nem féltem tőle a kocsit, így hagyom vezetni. Ahogy sejtettem, Shinji a Nissannal követ minket.

- Miért kell megvárnia ezt? - kérdezem csendesen, kibámulva az ablakon.

- Ettől Asahito, nem? - kérdez vissza csendesen. - Tanul belőle?

- Ettől - felelem csendesen -, bár jobb’ szeretném, ha néha nem kellene vele megküzdeni - teszem hozzá. - Nagyon remélem - válaszolok neki. - Szokott tanulni dolgokból, ha nem is elsőre... De most nem várnám meg a következő alkalmat, hogy esetleg tanuljon belőle a makacs fejével...

- Fárasztó lehet - állapítja meg őszintén. - Adsz nekem vele öt percet? - kérdez rá komolyan.

- Ha van olyan állapotban, adok - mondom komolyan.

- Rendben, én is úgy gondoltam - jelenti ki, majd barátságosan megsimogatja a vállamat, aztán újra csak az útra figyel. Innentől már nem szólalok meg, csak bámulok kifele idegesen az ablakon, miközben folyamatosan kattog az agyam. Ha hazaérek, tuti, leüvöltöm a fejét Asának, majd hogy ne tudjon védekezni se, lesmárolom... vagy fordítva, a lényegen nem fog változtatni, ám ahogy magam ismerem, az, hogy aggódom miatta, úgyis felülkerekedik minden más érzésen és csak az lesz a fontos, hogy rendbe jöjjön. Hülye, önfejű, makacs pöcs!


Alig egy óra alatt átvergődünk a városon, majd Deon leparkol az udvarban, én pedig kiszállok az autóból. Meg sem lepődöm azon, hogy Junya már vár és azonnal vinne is Asához, de nemet intek neki. Szükségem van pár percre. Muszáj...

352.

Yoru

- Azt hiszem, ez örök rejtély marad számunkra – válaszolom vigyorogva. - Jól játszották ki a kártyáikat – vonom meg végül vállamat. - Néha muszáj drasztikusnak lenni. Legalábbis Asahito mellett egészen biztosan. Egyszerűen ki tud akasztani percek alatt, utána meg csodálkozik, ha durvábban reagálok, mint azt várja, ahogy az történt akkor is, mikor a képembe vágta, hogy akármit teszek, akkor is meg fog halni. Kezdem megszokni a hülyeségeit, volt időm hozzá elég. Meg türelmem is – kuncogom, majd felnevetek, mikor belelkesedik a versenyzés miatt. - Nyugi, nyugi, azért még Asával is meg kell ezt beszélnem, bár ha rajtam múlik... - kacsintok rá. Ekkor bejön a konyhába az a fickó, aki már a múltkor is ott volt Deon mellett. Figyelem őket, ahogy beszélgetnek és próbálok rájönni, mi az, amiért a múltkor annyira tiltotta tőlem őt. Mivel húzta ki nálad a gyufát Asahito? Amilyen gyorsan érkezik, olyan hamar is távozik, nekem is ideje lennem visszamászni Asához, ha már ígértem neki kávét meg kaját, így amikor a fickó elvonul, Deonra vigyorgok. - Azt hiszem, nekem is lassan vissza kéne mennem, mielőtt feltúrja a házat értem – kuncogom. - Képes rá – teszem is hozzá komolyan, mert tényleg így van. Megkérem közbe a házinénit, hogy készítsen még két adag kávét azt is megosztva a hölggyel, hogy az egyikbe nem kérek semmit, csak tejet, hogy az egész mogyoróbarna legyen. Ez is Asa egyik marhasága. Egyféleképpen issza a kávét, ha olyan, nem lehet egy leheletnyivel sem sötétebb vagy világosabb, különben a már nem jó neki. Hisztikirályfi, de hát mindenkinek megvan a maga hülyesége. A néni két személyre pakol kaját egy tálcára, majd leteszi azt mellém az asztalra. - Lehet, kerítenem kéne valami indokot, hogy merre császkáltam eddig – vigyorgok. - Ha nem gond, akkor mennék, majd dumálunk még a versenyről – köszönök el Deontól és elindulok vissza Asához kezemben a tálcával. Úri dolga van mellettem, egy szava sem lehet. Csak ne szokja meg, mert két hétig ő fog nekem ugrálni, ha otthon leszünk!

Belépek szobánk ajtaján és a tálcát az asztalra téve kerítek magunknak egy hamutartót. Na igen, a kávé cigivel az igazi akárki akármit mond, Asa azonban szótlan és... duzzog. Behalok, komolyan mondom, most már kész.

- Miért duzzogsz, királyfi? - kérdezem tőle őszinte kíváncsisággal, de nem válaszol. Na jó, akkor játsszuk ezt, engem nem érdekel! Elveszem a kávéját és a kezébe nyomom, majd cigit gyújtok neki. Elveszi, de csak mordul egyet. Hogy én hogy imádom ilyenkor! Elveszem saját bögrémet is és leülve az egyik fotelba élvezettel fogyasztom el a cigit és a kellemesen meleg és édes nedűt, s miután végzek, nekiállok enni. Úgy látszik, ez legalább használ nála, mert durci herceg feláll az ágyról, elnyomja a hamutartóban lévő cigit és mellém telepszik a földre, fejét combomra hajtva. Fasza. Akkor most mi is van?

- Utállak – morogja. Haladás, tényleg, én meg utálom a tökfőzeléket, mégsem morgok vele, egyszerűen nem eszem meg. Szóval akkor jelenleg kijelenthetem, hogy még mindig nem tudom, mi fasz van. Nem szólok semmit, folytatom tovább a kajálást, s elvéve egy sült krumplit a tányérról a szájába dugom azt. Utál. - Akkor is... - morogja, miután lenyeli a falatot. Mi van, királyfi, engesztelésre vágysz, amiért késtem?

- Én is téged – mondom könnyedén, újabb kaját tolva a szájába. Etetés mesterfokon... - Mellesleg – kezdek bele -, a következő versenyen én is indulni akarok – mondom csendesen falatozva, őt is etetve.

- Rendben. - He?! Meglepődve pislogok kettőt és kérdőn rápillantok. Ez beteg? Nem hiszem, nem úgy néz ki, azért a biztonság kedvéért a homlokára teszem kezem. - Mi van? Jól vagyok...

- Csak így, egyszerűen? - kérdezek rá még mindig meglepődve, mire elvigyorodik és bólint. Megverem. - Szívatsz? - A válasz nemleges fejrázás. - Na jó, akkor most áruld el, mi bajod, mert kiverem belőled!

- Alig várom – kuncogja és ellop egy újabb krumplit, majd bekapja, rajtam pedig hirtelen fut át a „mi a pöcs?” érzés és gyanítom, a képem is ezt tükrözi, mert Asa hangosan felnevet mellettem és fejét csóválva normálisan is nekilát enni.

351.

Yoru

- Le se tagadhatnák, hogy testvérek – mosolyodom el megint. - Makacsságban mindkettő verhetetlen, ahogy a zárkózottságban is. Asahito sem az a mindenkivel lepacsizok fajta. Azzal, aki valamennyire felkelti a figyelmét, hajlandó szóba állni, de akkor is mértékkel. Azt hiszem, nekem minden tekintetben mázlim volt ezzel kapcsolatban annak idején, mert bár napokig inkább csak figyeltetett, elég hamar hajlandó volt nyitni felém és szóba elegyedni velem. A többiről nem is beszélve – mondom vigyorogva és egy újabb cigire gyújtok rá. Felnevetek, ahogy leközli, Asaméba ételt kellett diktálni és a többin is jókat vigyorgok. Mondom én, hogy tiszta öccse. Vagy az öccse ő? Egy vér. - Ne aggódj egy darabig se, Asahito ugyanez pepitában. Ilyen szempontból azonban kurvára rácseszett velem. Kötöztem én már ágyhoz, mert nem volt hajlandó nyugton maradni a seggén. Intézkedni persze intézkedhetett, de ennyi. A mosdó volt az egyetlen, ahova engedtem kimenni, de akkor is a felügyeletem mellett – árulom el neki. Azt hiszem, mindketten kifogtuk a nekünk való yakuzákat, és annak ellenére, hogy néha szerintem mindketten világgá tudnánk szaladni, mégis kitartunk mellettük. Legalábbis én biztosan, a végsőkig fogok küzdeni Asahitoért. - Néha meghajtom, bár mostanában egyre ritkábban – vallom be neki. - Asa nem szereti, ha száguldozom, pedig elismerte, hogy nem vagyok rossz, úgyhogy jelenleg inkább csak nyálcsorgatás céljából jelenünk meg azzal és csinálgatok rajta ezt-azt, de nem lenne rossz versenyezni – gondolkodok el. - Végülis miért ne...

350.

Yoru

- Sokat nem árult el Asa sem a dologból, csak annyit, hogy végre meg tudták beszélni, miért viselkedett vele Asame úgy, ahogy, hogy sosem azért volt vele elutasító, mert nem akart vele foglalkozni, hanem azért, hogy megóvja őt az apjuktól. Nem tudom, neked mit mondott el Asame, de mikor az öreg Seichirou megtudta, hogy Asahito az ő fia, meg akarta öletni. Akkor Asame szövetkezett Asahito nevelőapjával és meghamisították a DNS teszteket, hogy Asa életben maradhasson. Azért kezdte el kerülni őt akkoriban. Így alakult. Azt tudom egyelőre, hogy nagydobra továbbra sem fogják verni a dolgot, de nem lesz ennyi ellenségeskedés. Legalábbis ezt vettem ki a szavaiból. Megvallom, örülök annak, hogy végül sikerült nekik. Asa teljesen más reggel óta, sokkal nyugodtabb – mosolyodom el halványan. - Mióta vele vagyok, nem sűrűn láttam ennyire boldognak, de most az – árulom el. - Úgyhogy nagyon remélem, most már Asa is lenyugszik kicsit és nem kell attól rettegnem nap mint nap, hogy mi van, ha egyszer nem tudom megfékezni és baromságot csinál. Ez az egy, amit rohadtul utálok az egészben... - vonok vállat elnyomva a cigimet, majd megint kortyolok a kávémból. - Asame hogy van? - kérdezem meg végül, hogy tereljem kicsit a témát. Nekem már nem nagyon van mit mondanom a dologról. Nem azért, mert nem tudnék mesélni kettőnkről, de nem hiszem, hogy bárkit érdekelne, hogy kell megfékeznem Asahitot, ha tombolni kezd, mert azok a pillanatok nekem is fájdalmat okoznak, ahogy neki is, s bár nem fizikait, de lelkit mindenképpen, ami sokkal rosszabb egy sérülésnél, mert hosszú idő, míg begyógyul, ha begyógyul egyáltalán.

349.

Yoru

Pihegve borulok Asahito mellkasára, majd kihúzódva belőle fekszem el mellette az ágyon úgy, mintha épp egy futóversenyről érkeztem volna meg. Imádom ezt a fékevesztett szeretkezést vele, ahogy kéri és kívánja a vadságom és a fájdalmat. Felé fordulok és végigsimítok arcán, mosolyogva, szerelmesen. Elvörösödik és félretolva feláll, én pedig nem győzök kamillázni, hogy most mi a jó büdös franc van. Nem szoktam én ezt meg tőle. Értetlen fejet vágva ülök fel az ágyon és nézem, ahogy elvonul a fürdőbe. Még mindig nem értem. Nekiállok én is rendbe szedni magam, de be kell utána mennem, muszáj. Rá sem pillantva mosok kezet és törlöm át magam kicsit bevizezve az egyik törülköző sarkát, végül mégsem bírom megállni, hogy ne pillantsak rá, hogy ne szóljak oda neki.

- Segítsek? - kérdezem csendesen, dorombolva. Tudom, hogy utálja, ha ilyenkor ezt csinálom vele, mert nem szereti, ha az ilyesfajta tisztálkodása közben nézem őt. Na jó, valahol megértem persze, valahol nem. Mordul egyet, én pedig most jobbnak látom inkább hagyni őt. Kimegyek az ágyhoz és megigazítom azt. Ekkor megint megszólal a telefonom. Deon az. A konyhában vár. Elveszem cigim, majd még mielőtt elindulnék, bekiabálok Asának, hogy hozok kávét meg valami kaját, mert ideje lenne ennünk is, s végül elmegyek beszélni Deonnal.

- Uff – köszöntöm őt vigyorogva és leülök az asztalhoz. Kérek magamnak egy kávét, s miután megkapom, komótosan rágyújtok mélyet szippantva cigarettámból, majd kifújva a füstöt Deonra nézek. - Kibékültek... vagy megbékéltek, részletkérdés – nyitok ezzel. - Asame délelőtt behívta magához Asahitot és megbeszéltek mindent – mondom mosolyogva.

344.

Yoru

Őszinte örömmel fogadom azt, amit Asa elmesél, és ez engem is megnyugtat valahol. Az már cseppet sem, hogy alig lépünk be az ajtón, Asahito úgy ken fel rá, mintha bármiben is ő lenne a dominánsabb. Hagyom, hogy kiélvezze jelenlegi helyzetét, ám mikor vadul rámar ajkaimra, felmordulok. Eddig tartott a jófiú szerep és az engedelmes uke típusú passzivitásom, felkapom őt az ölembe ajkaira tapadva, majd egy határozott mozdulattal dobom az ágyra és döntöm rajta hanyatt. Meg mit nem... Ne most akarja nekem játszani a vérbeli semét, mert kurvára nem az. Nem szórakozom vele, azonnal nadrágja övére téved kezem és megszabadítja őt a felesleges ruhától. A pólója szarabbul jár, széttépem mellkasán az anyagot és éhes vadmacskaként marok bőrébe. Felnyög, beletép a hajamba, ami csak még jobban feltüzel. Tudom, hogy imádja ezt. Hát most megkapja. Kiszabadítom magamat is a nadrágból, majd bejáratához igazítva magam egy határozott lökéssel merülök el benne. Felüvölt, fájdalmasan, mégis élvezettől telt hanggal. Magamhoz rántom, ölbe veszem és a legközelebbi falnak préselem. Segít megtartani magát és segíti mozgásom is, ahogy beletolja magát lökéseimbe vállamon megtámaszkodva. Ennyivel nem érem be, nyakára marok, durván, cseppet sem kedveskedve. Ekkor megszólal telefonom farzsebemben. Gonosz mosolyra húzódnak ajkaim. Visszatérek az ágyhoz és elfektetem rajta Asát, majd még mindig rezgő telefonom elővéve nyomom azt farkához, miközben újabb erősebb lökéssekkel hajszolom őt egyenesen a gyönyör felé. Megremeg alattam. Kicsúszok belőle és elkezdem olvasni az sms-t. Fájdalmas nyögést kapok jutalmul Asától. Szereti, ha kínzom, és gyűlöli is egyben. Gyorsan visszaírok Deonnak egy rendbent, majd az ágyra hajítva a készüléket, megragadva Asa csípőjét merülök el benne újra teljes hosszommal, hogy mellkasára hajolva, harapva és tépve bőrét juttassam el a csúcsra immáron sokadjára.

314.

Yoru

Hallgatom, amit Deon mond és elgondolkodom. Asaménak igaza van, beszélni a félelmeinkről nem szégyen, de nem is egyszerű. Talán részben ez is az oka annak, hogy ahelyett, hogy most higgadtan beszélgetnénk Asahitóval, mindketten duzzogunk, mint a félresikerült óvodások farsangkor. Én félek, hogy elveszítem, hogy a nagy szája és vakmerősége miatt belesétál valamibe, amibe kurvára nem kellene, ő pedig fél, hogy elveszít...

- Asaménak igaza volt, de beszélni a félelmeidről is csak olyan emberrel vagy képes, akiben száz százalékig megbízol, akiről tudod, hogy nem használná ellened sosem, nem?

- Nem. Sokszor sokkal könnyebb egy idegennek elmondani, mint a legjobb barátodnak. Csak gondold végig; leül a parkban melléd valaki, kiöntöd neki a szíved, megkönnyebbülsz és valszeg sosem látod többet, ellenben a legjobb barátod már tudni fogja, mitől félsz és mindig ezzel a tudattal kell egymásra néznetek. Persze ez nem minden helyzetben gond, mégis az a durvább, mikor a legjobb barátodnak vallod be, hogy ez és ez a szitu.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy barát... - Deon vállat von. - Természetesen nem a legnagyobb ellenségeddel fogsz ilyenekről fecserészni, de akkor, amikor ezeket elmondod valakinek, bizalmat szavazol meg neki, különben nem tennéd, lehet az bármennyire is idegen vagy sem...

- A barát csak egy példa volt egy olyan személyre, akinek már bizalmat szavaztál, aki ismer - mondja könnyedén. - Csak annyit akartam vele kifejezni, hogy nem kell megbíznod száz százalékig valakiben, hogy a félelmeidről beszélj neki. Én őszinte tudok lenni bárkivel, sőt, mindig őszinte vagyok, mert csak ennek látom értelmét. Ha az ellenségem megtudja, mitől félek és azt használja ki? Lehet próbálkozni és aztán sírni, mert eddig sosem úszta meg senki, aki velem baszott ki. - Felnevetek.

- Én viszont nem ismerlek téged, és te sem engem, mégis mindketten itt beszélgetünk egymás mellett azokról a dolgokról, amiket az első adandó alkalommal fel is használhatnánk egymás ellen. Attól függetlenül persze, hogy sokra szerintem nem mennénk vele. Miből gondolod például, hogy attól még, hogy én őszintén elmondom neked, mi bánt, mi akasztott ki, hogy néha egy kanál vízben meg tudnám fojtani a hülyeségei miatt a vendégszobában duzzogó makacs barmot, még nem játszom ki ellened azokat, amiket megtudtam és ez fordítva is igaz, te ugyanezt megtehetnéd, és miért nem fogja megtenni egyikünk sem?

- Ez már filozofálgatás lesz, de legyen - jelenti ki elvigyorodva. - Te nem ismersz, én nem ismerlek. És? Pillanatnyi állapot. Akarsz rajta változtatni? Ha nem akarnál, már leléptél volna. Akarok rajta változtatni, nyilván, különben nem lennék veled jófej. Tiszta sor. Miből gondolom, hogy nem fogsz hátba szúrni? Megérzés - közli könnyedén. - Az ellentétek vonzzák egymást, de a hasonló a hasonlót is. Szerintem mi sokban hasonlítunk. Tudom, hogy hiába mondom azt, hogy nem használom fel ellened, amiket elmondasz, ez csak szó, de így van és majd az idő igazol. Másfelől nem ettem meszet, azzal is tisztában vagyok, hogy ha kicseszek veled vagy Asahitoval, azzal egyúttal magammal és Asaméval is. Ennyire logikus az egész részemről - osztja meg vállát vonogatva, lazán, de komoly képpel. - Természetesen még sehol sincs az, hogy tényleg bízhatok benned, ugyanakkor azt sem felejtem el, hogy ha te vagy Asahito szúrsz be nekem, vagy Asaménak a bordája közé, azt kurvára nem ússzátok meg. De jobb ezt így, nyers húsra leboncolni?

- Ahogy láttam, a vérebed nem igazán bízik a megérzéseidben - kacsintok rá. - Jobb vagy sem lerágni ennyire ezt a csontot, passzolok - vonom meg vállam könnyedén. - Még mindig jobb filozofálgatni, mint egymás mellett ülni kukán, mint két fagyott szardarab... - osztom meg Deonnal lazán, aki ezen jót kuncog.

- Nem arról van szó, bízik-e a megérzéseimben, vagy sem.

- Oh, akkor csak engem tisztel meg a “megöllek, ha...” pillantásával? - vigyorgom.

- Nem, Kazukin kívül mindenki ezt kapja tőle körülöttem - mondja, mire megvonom a vállam és ennyiben hagyom a dolgot. Nem lehet mindenki szimpatikus mindenkinek, bár az sem igazán, hogy csak egy valaki... Hagyjuk.

- Asahito nem akar hazamenni - osztom meg végül Deonnal csendesen. - Azt mondja, nem érzi jól magát még mindig, de nekem sokkal inkább az a meglátásom, hogy így akar Asame közelében maradni - mondom ki őszintén azt, amire gondolok.

- Háááát... nem nyer sokat ezzel, mert Asame leginkább csak alszik, de persze értem, miről van szó. Míg nem tudok semmit, fogalmam sincs, mekkora gáz ez... - vallja be őszintén.

- Adtam aznap este néhány papírt Ryuunak, mikor ott találtál Asame szobájában - vallom be végül. - Nem tudom, mennyire lehetnek hasznosak, vagy fontosak. Néhány orvosi papír, hamisított DNS teszt... nem igazán futottam át őket... - sóhajtok fel. Először, mikor megtaláltam őket, nem mertem nagyon belemélyedni azokba a dokumentumokba, nehogy Asa észrevegye. Most pedig... más miatt...

- Asame azt ígérte nekem, hogy beszélni fog. Egyelőre, amikor magához tér, csak két dolog érdekli leginkább, hogy velem mi van, meg hogy haladnak a dolgok. Kell még egy kis idő, hiába kurva erős, azért nem várom el tőle, hogy másfél nap után hosszan és összefüggően tudjon beszélni.

- Nem, ezt én sem így gondoltam, csak azért mondtam el neked, hogy tudj róla - árulom el. - Lehet, hogy azok a papírok teljesen lényegtelenek, lehet, nem... Igazából Ryuuichi kérésére hoztam el őket.

- Nem hiszem, hogy felhozhatom a témát Ryuuichinek, hacsak nem mondod azt, hogy ő tudhatja, hogy mi ketten lepacsiztunk, egyébként nagyon levágós lenne, mivel én nem néztem bele az asztalon hagyott papírokba.

- Szerinted még nem vágták le? Közel egy órája ülünk itt... Ennyi idő alatt vagy megöltük egymást, vagy beszélgetünk. Ha nem az utóbbira gyanakodnának, már húsz fegyveres keresne minket a házban.

- Elhiszed, hogy el tudnám tusolni, ha akarnám? - kérdezi elvigyorodva. - Elég beugranom a medencébe, a szobámban meg keresni pár gyorsan felvehető cuccot és törölközve megjelenni Asame szobájában, mondván, úsztam egyet feszültséglevezetőnek. Tudják rólam, hogy vannak érthetetlen dolgaim és azért is jó, hogy vannak, mert tudok velük takarózni.

- Csalódtam volna, ha nem... - vigyorgok rá. - Bár a vérebed elég gyanakvó...

- Ő az egyetlen, akinek nem venné be a gyomra a csúsztatásomat, mert ismer és mert ő tanított az ilyesmikre - árulja el őszintén. - Nem tudom, van-e gondja veled Tatsukinak, de ő most elsősorban azért posztol mindig mellettem, mert hogy ha bajom van, ő tudja, hogyan kell eljárni. Hála a múlt éjjelnek, felkavarodott a rendszer, amit követnem kell, kezdek elfáradni, viszont nem aludhatok el este előtt, különben nem biztos, hogy rövid időn belül felébredek. Kómába eshetek, Yoru.


A hallottaktól elhúzom a számat. Szegény kölyök tényleg jól kifogta magának ezt az egészet. Ahogy mindenki itt... Feltápászkodom és kezemet nyújtom Deonnak is, hogy felsegítsem.

- Akkor jobb, ha mindketten visszamegyünk, mielőtt Tatsuki vérszemet kap... - mosolygok rá. Deon viszonozza a gesztust és elfogadja a segítséget is.

- Cö-cö-cö - cöccög vigyorogva, de ennyiben hagyja a dolgot.

- Felelőtlenül rángassa az az oroszlán bajszát, akinek két anyja van - vonom meg vállam, majd elindulok az ajtó felé, Deon is így tesz. Halk köszönömöt mondok neki, mielőtt kilépnénk a medencét a folyosótól elválasztó ajtón, s utána nem szólunk egymáshoz. Asame szobájánál válnak el útjaink. Ahogy sejtettem, Tatsuki már tűkön ülve várta a kölyköt és a nekem intézett rideg pillantása is elárulta, mennyire nem szeretne a kölyök közelében látni. Leszarom. Otthagyom őket egy szó nélkül és elindulok vissza a szobánkba Asához.


Megtorpanok az ajtó előtt és pár percig csak nézem a kilincset, végül mély levegőt veszek és belépek rajta. Csendesen, minden szó nélkül megyek az ágyhoz, majd leülve szélére fogom meg Asahito kezét és lesütöm szemeim. Megdöbbenek, mert ahelyett, hogy veszekedne velem, egyszerűen a nyakamba borul és zokogni kezd. Megijedek, de szorítom őt magamhoz. Ennyire még nem láttam kiborulni, mint most. Hagyom, hogy lassan megnyugodjon, hogy arcom tenyere közé fogja és gyengéd csókba húzzon. Viszonzom a csókját és feltérdelve mellé nyomom őt vissza a párnák közé. Édes a veszekedés utáni békülés... de ezzel most nem tusolod el azt, hogy komolyan beszélnünk kell egymással... Majd... utána...