13.

Deon

Megint felhívom Tatsukit, hogy elmeséljek neki ezt-azt, ő pedig kihangosítja, így tudok beszélni egy kicsit Shinjivel is. Hiányzik a srác, elkélne most mellém, hogy ne Asamét akasszam ki a hülyeségeimmel, de ilyen miatt nem akarom elvonni őt a pirszingesem mellől. Élvezzék csak a boldogságot, az együtt tölthető időt, aztán ha Shinnek is hiányzom, úgyis átjön, vagy én átmegyek, amikor már nem bírom nélküle. Egészen belejövök a telefonálgatásba, de Kazunak csupán sms-t küldök: “Végre tudtam beszélni Eiyával. Nem indult valami jól a dolog - milyen meglepő, mi? -, de azt hiszem, most már közös nevezőn vagyunk. Szerette Asamét és féltékenységből csavarta el Naoto fejét. Arra játszott, hogy akkor a testőrnek mennie kell, ha lebukik azzal, hogy megdugja őt. Az már a múlt, most Aot szereti és tök aranyosak együtt. Eiya lehet, hogy üzletvezetőm lesz a későbbiekben egy édességboltban, Aot meg Bakari és Tatsuki fogja oktatni.”. Tegnap elfelejtettem tájékoztatni, annyira lefoglalt az, hogy Asaméval legyek és most is a rosszfiúm miatt nem hívom a srácot, hiszen amint elpostáztam az üzenetet neki, benyitok Asame dolgozószobájába és odalépkedek hozzá, hogy az ölébe telepedhessek. Sajnos ehhez honfoglalnom kell, Shabut felemelem Asame combjairól és a sajátomra teszem, így mindketten fészkelődünk egy kicsit, míg végül meg nem találjuk a kellemes pozíciót, a cicus újra összegömbölyödve, én a yakuzámhoz bújva. Ő persze nem szól semmit, csak cirógat, ezért belecsókolok a nyakába.

- Mit csináltál, míg nem jöttem lefoglalni? - kérdezem meg tőle elvigyorodva.

- Lefárasztottam Shabut - feleli elmosolyodva. Ezen elröhögöm magam, s megsimogatom a cicust. Biztos jó volt és megérte volna videózni, vagy fotózni őket, mert rohadt aranyosak, ahogy egymással játszanak.

- Munka helyett? - kérdezem játékosan.

- Munka közben.

- Hogyan? - kíváncsiskodom.

- A kisasszony felmászott az asztalra, én meg csináltam neki egy papírgalacsint, amit pofozhatott - feleli.

- Nem túrta össze a papírjaidat? - kérdezem évődve.

- Nem, figyelt rá, hogy rendes macskaként csak azzal játsszon, ami az övé.

- Azt hiszem, Shabunak van egy ikertestvére, aki belógott a házba, vagy skizoid cicánk van - kuncogom.

- Nem hiszem.

- Én beszélgettem megint Eiyával. Meséltem neki a srácokról, képeket mutattam, ilyesmi - újságolom csendesen. - Bakari beszélt Aoval és valszeg már túlvan a Takashis diskurzuson is, holnapra sikerült megbeszélnem Tatsukival, hogy jöjjön.

- Aoyun tényleg szívén viseli a kölyök sorsát. Kíváncsi lennék, Bakari és Takashi mire jutottak. Lassan úgysem ártana megint megnézetnem Eiyát vele ellenőrzésképpen, mert az sosem árt.

- Bakari és Tatsuki tanítani fogják Aot, hogy el tudja látni úgy, ahogy ők engem. Szeretik egymást Eiyával.

- Le se tudták volna tagadni amúgy sem - mondja halvány mosollyal. - Aoyun remekül rejti el az érzéseit, de van, amit nem tud. Mindenesetre örülök, hogy ez így van, mert akkor a kölyök is gyorsabban jön helyre.

- Szerintem van, amit nem lehet elrejteni - mondom őszintén, halvány mosollyal. - Tatsukit nem volt valami könnyű rávenni, Bakarit viszont Eiya elfogadta, elkezdte megszokni azt, hogy hozzáér - újságolom.

- Kíváncsi leszek, Tatsukival hogyan fog megbékélni. Bár, ha Bakarit elfogadta... - mondja, mintha elgondolkodna, de szerintem csak heccel.

- Félelmetesnek tartotta, nekem meg most jut eszembe, hogy azt nem is mondtam Eiyának, hogy Tatsuki két méternél magasabb - kuncogom.

- Remélem, az ágy alól ki tudjátok majd szedni a kölyköt. - Ezen elnevetem magam, mert elképzelem a jelenetet. Hát ez oltári! - Talán nem lesz gond, ha Aoyun meg tudja nyugtatni őt.

- Majd felkészítem, de képet már látott Tatsukiról - mondom vigyorogva. - Nem lesz gond. Tanulunk egymásban bízni...

- Akkor már túl nagy baj nem lesz. Az meg sosem árt. - Azt hittem, nem fog túlságosan örülni annak, hogy már most nekiállok megbízni a srácban, ennyit elárulok neki és ilyen közvetlen vagyok vele, de úgy fest, tényleg örül a hírnek.


Hallgatok. Olyan kérdések merültek fel bennem, amiket nem tudom, hogy fel kellene-e tennem. Talán nem, nem tudom. Inkább bújok hozzá, ölelem őt fél karral és cirógatom a macskát.

- Más, sokkal - feleli. - Akkor nem számított senki. Eiya velem volt, mindenhova vittem magammal, mert kedvemre volt a kölyök. Jól festett mellettem és mindent megtett nekem zokszó nélkül. Persze voltak kivételes esetek, mikor nem volt velem. Versenyekre nem vittem - meséli el.

- Egyen volt - mondom elmosolyodva. - Amikor Kazut megmutattad Nishidának, magaddal vitted, Eiya emlékezett rá - világosítom fel, hátha nem emlékszik rá. - Miket kértél tőle? - kérdezem meg csendesen. Tudom, hogy tűnik az, hogy ilyeneket kérdezek és pont azért kérdezem. Kíváncsi vagyok, velem megtesz-e olyanokat, mint Eiyával tett, vagy hogy a srác megismerte-e Asame szexualitásának széles tárházát. Utóbbiban valahogy biztos vagyok, szerintem perverz és fesztelen módon kefélt a sráccal, de tulajdonképpen az is érdekel, hogy bánt vele, mindig csak óvszerrel dugta-e meg, meg ilyenek. Hogy például aludt-e, reggelizett-e, edzett-e vele, vagy az összejöveteleken ráeresztette-e más szajhákra. Vagy hogy beszexelték-e az egész házat... Nem kellene ilyenek miatt aggódnom, mégis annyira rossz érzés tudni, hogy előttem Eiya sokat kapott Asaméból, közelebb állt hozzá másoknál és Asame is a kedvenceként tartotta... Talán csak azért, mert nekem ő az első.

- Igen, tényleg - ismeri el. - Sok olyat, amit a szajháktól elvár az ember és volt, amit neked is már levetítettem még a kapcsolatunk elején - mondja utalva, bár nem egészen tudom, hogy mire.

- Mit vár el engedelmességen, jó kinézeten és gátlástalanságon kívül az ember a szajhájától? Nekem ez teljesen kimaradt és anno Kazu se tudott sokat mondani. Meg azt mondod, sok olyat. Mi mást még? - kérdezek rá.

- Azt, hogy mindig álljon az ember rendelkezésére, legyen készséges, odaadó. Ha arra vágyik a gazdája, hogy másik ukéval enyelegjen előtte, vagy mással dugassa meg magát, akkor tegye meg.

- Kértél ilyesmiket Eiyától? - kérdezek rá. Igazából azért se ártana tudnom, hogy felkészült legyek, noha nem hiszem, hogy a srác ilyenekről akarna beszélni velem. De ha mégis, akkor legalább ne csak az ő oldaláról ismerhessem a dolgokat, hiszen az is rengeteget számít nekem, hogy Eiya nem pusztán egy feltörekvő szuka volt itt, hanem magának akarta Asamét. Tulajdonképpen ugyanazt csinálta, amit én is akartam egy rövid ideig, csak én valszeg sosem lettem volna képes a testemet eladni ahhoz, hogy hozzájussak valamihez, még ennyire sem bírtam volna kurva lenni. Ma már egy kicsit másképp látom, hiszen fel kellett készülnöm arra, hogy nem tudunk elszívni egy cigit Luxszal, akkor pedig gátlástalanul megpróbál majd maga alá hajtogatni, én pedig nagyon okosan kellett volna, hogy viselkedjek. Mint Shinji Kitaroval hajdanán...


Ugyanakkor az is fontos, hogy Eiya szerette Asamét, tehát minden, amit tett, azért volt, s bár ezzel a rosszfiúm nem biztos, hogy tisztában volt, mégis kihasználta őt. Szeretném tudni, hogy mennyire és mennyire gátlástalanul. És... az is érdekel, ha én nem tudtam volna megfogni, mire számíthattam volna. Igen, mindig eljátszom azzal a gondolattal, hogy nem sok választott el a szajha léttől...

- Igen - feleli tömören.

- Kikkel kérted, hogy legyen készséges? - kérdezem meg finoman megfogalmazva azt, hogy tulképp kiknek engedte át a srácot, kikkel kellett szexualizálnia Asame kérésére. - Meg... az úgy oké, hogy valamilyen összejövetelen a szajhák egymással enyelegnek, ha a gazdáik erre kérik őket... de ez meddig mehet el? Mi az, ami egy ilyen alkalommal nem történhet meg? Meg... valaki fizet azért, hogy megdughassa a te szajhád? - kérdezem kicsit talán ügyetlenebbül, de ez érdekel.

- Velem. - Úristen, mik mehettek régen...! - Egy szajháért bármennyit fizetnek, nem adod oda, ha a tied, a tulajdonodban van, ez a normális. Egy-egy ilyen összejövetelen meg általában a többi ukével kell foglalkozniuk, eljátszani a másikkal, orálisan, de van, hogy olyan szajha van a birtokodban, aki mindkét félen simán szerepet tud játszani, akkor bizony aktusra is sor kerülhet. Eiya is ilyen volt. Dugott meg más szajhákat. - Ó a jó büdös picsába! Ilyen nincs! Persze én vagyok a hülye barom, amiért nem volt annyi eszem, hogy ezt előre tudjam és befogjam az ólajtó pofám, de akkor is...! A rohadt életbe! Minél többet tudok, annál jobban felhergel ez a téma, mert naná, hogy beindul a fantáziám és áááááááááh!


Na jó, inkább hagyjuk! Megtudom, hogy miket művelt konkrétan Eiyával - mert amilyen balfasz vagyok, képes vagyok kikérdezni szépen -, még a végén rohanok egy kört a városban, s most nincs mellettem Shinji, hogy valaki végigkísérje az ámokfutásomat.


Azt hiszem, témahanyagolás címén elég jó szorosan hozzábújnom, amit azzal nyomatékosítok, hogy a képem a nyaka és válla közti hajlatba nyomom. Így jár az, aki hülye, ennyi. Megássa magának a sír, aztán fejest ugrik bele...

- És ilyenkor a yakuzák...? - kérdezem néhány perc múlva, mert nem én lennék, ha nem kezdeném még magamra is húzni a földet. - Ne már, hogy benne bírnak maradni a nadrágjukban, mikor a kedvenceik egymással enyelegnek!

- Pedig de - feleli. - Ez csak szórakozás volt, látvány, akkor nem a szajhákkal foglalkoztunk, hanem az üzlettel. A műsor csak kellemes aláfestés volt. - Szerencsére nem látja, de kissé fintorgok. Tudja, mi a véleményem erről, szval nagy meglepetés nem érné, főleg, mert úgyis szavakba öntöm.

- Nem tudom elképzelni ezt... Mármint elhiszem, hogy a szajhák nyugodtan műsorozhattak, míg ti tárgyaltatok, csak nekem ez... idegen. Valszeg túlságosan szeretek szexelni - teszem hozzá elkuncogva magam.

- Valószínűleg.

- Nem ez volt a kedvenc témád - kockáztatom meg.

- Nem.

- Nem akartam izé lenni, ha haragudj - kérek tőle csendesen bocsánatot. - Miért kellemetlen visszagondolni ezekre az időkre?

- Nem vagyok rá büszke, de az is én vagyok.

- Voltál - mondom ki, miközben gyengéden megsimogatom az arcát. Tényleg teljesen más világ lett, mióta itt vagyok, felébresztettem Asaméban az érzéseket, az embert, de nem akarom, hogy ezért rosszul érezze magát. Én is egy idegesítő, agresszív, harapós, buta vakarcs voltam, aki provokált mindenkit és szart az egész életbe bele, nem érdekelte, hogy a halál felé menetel, semmi, tettem olyasmit, amit ma már bőven nem tennék meg, de túvagyok rajta. Akkor úgy voltak a dolgok, most így, ennyi. Változtunk, méghozzá a legjobb irányba, úgy érzem. Jóvá akarja tenni a hibáit, azt, amit csinált Eiyával, ő pedig szerintem el fogja fogadni Asame vezeklését, s minden rendbe jön. Csak ölelem és simogatom őt, mintha vigasztalnám, mintha bármit is tehetnék azért, hogy a benne uralkodó érzés enyhüljön, de nem tehetek mást, hiszen szeretem. Ő is simogat és ölel, mígnem kiteszem Shabut az ölemből és én is felkelek a férfiéből, hogy elfordítva asztalától a combjaira támaszkodhassak és gyengéd, szerelmes csókot leheljek szájára. Nem számít, milyen volt azelőtt, hogy engem felszedetett volna az utcáról, nem azért akarom mégis megismerni, hogy legyen mit szégyellnie előttem, hanem mert még most is egy hülye fasz vagyok, aki azt szeretné, ha mindenben az egyetlen lehetne a számára. Persze ez rohadtul nem reális vágy, letenni azonban nem bírok róla.


Nyelve a számba nyomul és ezzel elmélyíti a csókot, így hosszasan elmerülünk benne. Emlékszem, mennyire szédületes volt számomra az első ilyen igazi csókja, mennyire bele tudtam magam élni, át tudtam magam adni neki, s ezt most is megteszem. Asame is, kezét az arcomra csúsztatja, miközben csókolózunk, én pedig hamarosan rásimítom tenyerem a kézfejére. Most is szédít az a mély, őszinte, perzselő szerelem, amit egymás iránt érzünk, egészen fullasztóvá válik a csókunk, mint annak idején, s én boldogan fulladozom most is, csakhogy még egy kortyot nyerhessek Asaméból. Nincs kifogása ellene persze, csókol tovább, közben pedig kezével végigsimogat a karomon, melyen támaszkodom rajta, majd lassan a testemen is egészen a derekamig és visszahúz az ölébe. Ellenkezés nélkül simulok hozzá, átkarolom a nyakát és mellkasára simítom a kezem, hogy érezzem szíve dobolását.


Asame megtöri a csókolózásunk folytonosságát, hogy levegőhöz jussunk, s ezzel belőlem kuncogást vált ki. A kezemre pillantok és megsimogatom az ingen keresztül a bőrét, aztán amint újra a számra tapad, elveszek megint a mámorban. Hozzásimulok, ahogy tudok, szorosan ölelem, mintha egybe akarnék vele olvadni. Nem tudom, azt akarok-e, vagy akarok-e egyáltalán valamit, csupán valahogy mégis közelebb és közelebb akarok lenni hozzá. Ő sem vágyhat másra, mivel szinte szorít a testéhez.

- Menjünk át... a szobába - kérem picit szuszogva, amint újabb lélegzetvételnyi szünetet rendel el. Beleegyezik, mert így megtartva az ölében feláll velem. Belekapaszkodom a nyakába, lábaimmal átölelem a derekát, arcom a nyakához rejtem, s még a szemem is becsukom, hogy ne lássam, ki jön velünk szembe. Ezt nem igazán tudom megszokni, mert bár az egész ház tudja, hogy köztünk mi a helyzet, azért a konkrétumokat nem szeretem a tudtukra hozni. Ettől függetlenül most el sem engedném Asamét, szorosan ölelem, kicsit bújok hozzá, aztán amint az ajtó becsukódik mögöttünk a szobájában, ostrom alá veszem a nyakát csókokkal és nyaldosással.


Ő is így tesz, ám nem is áll meg, az ágyhoz cipel, amin elfektet, s elkezdi felfelé túrni rajtam a ruhát. Hagyom magam vetkőztetni, majd mikor meztelenné válik a felsőtestem, elkezdem kigombolni az ingét. Ahogy én, most úgy engedi Asame is, hogy lekerüljön róla a ruhadarab. Közben cirógat és csókokkal halmoz el, majd lesimítom válláról az anyagot és csókolni kezdem a bőrét. Lassan távolítom el róla az inget, aztán komótosan, szinte ismerkedőn simogatok végig sebhelyes bőrén, amit annyira imádok. Nem tehek róla, de annyira... fantasztikusnak tartom ezeket a pillanatokat. Valszeg az én ziziségem eredménye ez, én értékelem túl, hogy hozzáérhetek, de hát ez van, még mindig lehetetlenül szerelmes vagyok ebbe a férfibe és mindenbe, ami ő.


Kapkodás és sürgetés nélkül fedezzük fel újra egymást, csókoljuk a másik bőrét, cirógatjuk a testét, mintha még nem szeretkeztünk volna számolhatatlan sokszor. Remek érzés, csukott szemmel, pusztán az érzékeimre hagyatkozva tapogatom ki az izmait, teste domborzatát, s Asame is lassan simít rajtam végig, csókolja nyakam és vállam. Ujjaimmal bekúszom a hajába, áttúrom a sörényét, majd elkap valami és puszit nyomok a fejére. Utóbbitól apró hangot kiadva mosolyog, talán elneveti magát, ezzel megszakítva a szuszogást, amit már kiváltottam belőle, aztán megnyalja a mellbimbóm. Borzongás fut végig rajtam és az is megkeményedik az izgalomtól, meg zavart vigyor fut a számra, mégsem hagyom abba haja túrását, nyaka és válla cirógatását az ujjbegyeimmel.


Ítéletideig el tudunk így lenni, simogatva, kényeztetve egymást, s én vagyok az, aki végül nem bír magával és nekiáll kibontani a nadrágját, besimogatva alá, finoman megmarkolva fenekét, amennyire tudok, lekúszva combjára. Hagy kibontakozni, még szerintem élvezi is, hogy szórakozom vele, ezért lefejtem róla a nadrágot és először csak az anyagon keresztül simogatom, markolászom izmait, bőrét. Szeretem húzni, felcirógatok a combján, miközben még mindig a haját túrom, majd markomba fogom heréit, finoman megmarkolászom, aztán végighúzok a farkán, amitől jólesően beleszuszog a fülembe. Ezzel teljesen felvillanyoz, így hiába csókol és simogat tovább, ledöntöm magamról és forrón megcsókolom belekapaszkodva az oldalába. Szinte rohamként tör rám a vágy, de addig csókolom, míg csitulni nem kezd a levegőhiánytól.


Újabb vigyor kíséretében lihegek, aztán kipattanok az ágyból és látványosan nekiállok kicsatolni az övem, kigombolni a nadrágom, végül játékosan tolom le a lábaimról és szabadulok meg tőle teljesen. Imádom, ahogy néz, csak lazán felkönyökölve az ágyon, kihívóan, méregetve engem, izgatottsággal és vággyal íriszeiben. Nem állom meg vigyorgás nélkül, ráadásul annyira bírom a pillantását, hogy évődve simogatok be alsónadrágom szegélye alá, s közben lassan, finoman megmozgatom a csípőm. Látom rajta, hogy kegyetlenül felizgatom, mégsem tesz semmit, csupán figyel engem. Kegyelmezzek? Ő sem szokott, úgyhogy nem kegyelmezek, gyötörje csak a kívánalom. Hátat fordítok neki és fenekem kitolva cirógatok végig alsónadrágomon, majd bekúszom ujjaimmal a rövid szára alá, de tovább mozgatom a csípőm. Rohadtul élvezem a helyzetet, szándékosan elnyújtom még a dolgot, kicsit lejjebb húzom a ruhadarabot, aztán szembe fordulok megint Asaméval és benyúlva a szövet alá simogatok végig a farkamon. Az az elégedettség, ami a képén van... hát az felbecsülhetetlen!


Csakhogy nem hagyja magát úgy kínozni, mint én, mert ő is a farkáért nyúl. Nem mintha zavarna, vérlázítóan izgató, ahogy ezt csinálja, alig bírok ellenállni annak a késztetésnek, hogy odamenjek hozzá és lázasan csókolva tapadjak bőrére. Pedig nem akarok, nézni szeretném és még húzni az agyát. Ennek megfelelően kihúzom mancsom a gatyámból és rohadék módra lassan végigcirógatok a testemen. Kíváncsi lennék, meddig tud eljátszani magával úgy, hogy még utána az élvezetekig bírjon kefélni, de van egy sanszom, hogy én annyi ideig még nagyon nem bírom. Tetszik, amit művel, ahogy engem figyelve kényezteti magát, de végül lecsúsztatom testemről az alsót és úgy is végigmarkolászom a farkam.


Még most sem hagyja abba, ezért elkuncogom magam, s az ágyhoz lépek, hogy lehúzzam róla az alsónadrágját. Amint ezzel megvagyok, fölé kúszom négykézláb és szájon csókolom. Nem zavarom meg abban, hogy ha még akar játszani magával, de kikérem Asaméból a részem. És meg is kapom, szinte automatikusan átkarol és simogatni kezd, miközben nekiáll falni a szám. Még a hajamba is beletúr, én pedig leülök az ölébe és sejtelmesen hozzásimítom ágyékom az övéhez, mancsaim meg a mellkasára és hasára rakom. Erre belemarkol a hátsómba és kicsit megemelve határozottan, bár finoman alám lök. Veszem az adást és én is azt akarom, hogy bennem legyen, ezért elhajolva a rosszfiúm mellett az éjjeliszekrény felé nyújtózom, hogy előkeressem a síkosítót. Nem kell sokat kotorásznom, elég gyakran van használva, ezért nincs elsuvasztva, majd leteszem magunk mellé az ágyra és feltérdelek előtte, ő pedig megfogja a csípőm és szájával kezd kényeztetni. Jutalmul a hajába túrok és remegő combokkal sóhajtozom. Látványnak sem utolsó, érzésnek azonban nagyon felemelő, ráadásul a fenekem simogatja. Ujjaival bekúszik a partjai közé, amivel még erősebb remegést vált ki belőlem, végül ezt síkos ujjakkal is megcsinálja, mire összerándulva nyögök fel és ösztönösen rászorítok ujjaira. Hát... nem vagyok biztos, hogy csípőből nem löktem előre...

- Bocs - kérek inkább elnézést megsimogatva a fejét, aztán inkább elhúzódom tőle és lejjebb ereszkedem, hogy könnyedén elő tudjon készíteni. Belekapaszodom a vállába, megtámasztom magam az ágyon, homlokom a nyakához hajtom és becsukom a szemeimet. Így hamar elnyugszom, főleg, mert Asame simogat és folytatja a megujjazásomat is, míg fel nem enged bennem a legcsekélyebb ellenállásféle is. Bújok, mint valami ijedt kismacska, amíg finoman ölére nem invitál irányba állítva a férfiasságát. Lassan ereszkedem rá, a fejem hátrahajtom és kiélvezem minden másodpillanatát annak, ahogy egyre mélyebben tudhatom magamban.


Nem kezdek azonnal mozogni, csak jópár perc múltán, akkor is lassan, finoman körözve a csípőmmel, újra a vállára hajtva a fejem. Jólesnek nyugtató, apró csókjai, melyeket a nyakmra és vállamra intéz, a kedveskedő cirógatása, libabőrös leszek tőlük és felszusszanok. Kellemes így, Asame türelmes velem, én meg kapaszkodva belé apránként haladva egyre biztosabban mozgom az ölében. Még a forróság is elönt, bőröm alatt kúszik végig a derekamtól kezdve a gerincem mentén egészen a nyakamig, ami fenséges érzés, remegve sóhajtok bele a rosszfiúm nyakába és élvezem az ő sóhajait. Szeretem hallgatni, úgy érzem, mintha csak az enyém volna ez a momentum is, mivel tudom, hogy képes lenne egyetlen hang nélkül is ellenni azzal, hogy kefél. Ha kefélne, de most nem azt csinál. Szoktunk időnként, mint az állatok, vadul, ösztönösen, durván, ez viszont nem az az alkalom. Most csupán a csípőmre is csak ráfog, nem irányít, ezért néhány csípőbőli emelkedés után elszakadok a testétől és rendesen kezdem őt meglovagolni. Nem gátolom meg a hangomnak, hogy kitörjön belőlem, csukott szemmel, kéjesen sóhajtozom és fel-felnyögök, olykor levegőért kapok. Érzem, hogy figyel, hiszem tudom, hogy imád nézni, ami még mindig zavarba ejt, ezért ki sem nyitom a szemem, csak válláról a combjára, hátra teszem a mancsom, hogy megtámaszkodjak. Finoman rámarkolok, mintha attól félnék, hogy lecsúszhatok róla, ám inkább szeretem érezni az izmai megfeszülését. Nem tudom, miért, de annyira jó érzés...


A hajam az arcom, vállam, nyakam és hátam cirógatja, a lánc a nyakamban a mellkasomnak ütődik minden mozdulatra, ezeket még érzem, aztán elborítja a tudatom a kéj, csak vonaglok az élvezettől és az élvezetért Asamén, egyre hangosabban nyögök, reszketések futnak végig rajtam, a fejem hátracsapom, s ahogy nyitott szájjal zihálok és hangoskodom, szárazak lesznek az ajkaim és a torkom is, elkap a mámorító szédülés meg a forróság. Vigyorognék annak sikerétől, hogy a yakuzámból is nyögéseket csalok ki, de amikor alám lök, az arcomra újra a gyönyör ül ki és szinte felkiáltok. Úgy volt, hogy szeretkezünk, mint legelőször, azonban hajszolnom kell a beteljesülést, vágyom rá, késztetést érzek szenvedélyesen megülni Asamét, szinte már az öntudatom is elveszteni attól, hogy egymáséi vagyunk. Lassítani kellene, nyújtani ezt az élményt, hogy még teljesebben ivódjon belém, csakhogy képtelen vagyok rá. Elragad a lendület, amilyen erősen csak tudom, annyira erősen lököm rá magam a yakuzám ölére, a bőrünk csattog, a kiáltásaim meg szégyellnivalóan szemérmetlenek.


És ekkor, egy pillanatra magamhoz térek. Tudatába kerülök annak, hogy mit művelek, felpillantok Asaméra, aztán inkább gyorsan hozzábújok és csak lihegek, reszketek, kapaszkodom belé. Még nincs vége semminek és tudom, hogy tudja, de hirtelen kívülről láttam magam és ez elég fura volt. A yakuzám csak pihegve cirógat, hogy megnyugodjak, pedig remek érzés, ahogy lüktet a szívem és a vérem, vele együtt a fejem, az ágyékom, de még a bőröm is. Viszont kicsit talán mégis jó lesz csitulni, annál tovább fog tartani ez az egész, így én is csak csókolgatni kezdem a nyakát és simogatni a mellkasát. Egészen belejövök, mellé lassan újra ringatózom az ölében, majd mikor már én nem bírom tovább, megint belefogok az aktív mozgásba. Persze kell közben egy csók, egy fullasztó, lázas, szerelmes, amit Asame is nyújt.


Lassan visszajutok oda, ahol elszakítottam a mozgásom fonalát, hevessé válok, reszketek, hangosan nyögök és kéjesen vonaglom, de már türelmetlenül akarom a beteljesülést. Fél szemmel pislantok a yakuzámra, s saját magamon vigyorgok is, hogy mekkora dinka vagyok, ő viszont ellenállhatatlanul fest, ahogy mindig. Ráadásul ha ezt még lehet fokozni, akkor mindenképpen megteszi azzal, hogy fél kézzel a csípőmre fogva segít a mozgásban, másikkal viszont felsimít a hátamon, s markolja az izmaim, bőröm. Isteni...! Elveszek és csak kiáltozni bírok, amint rám tör az orgazmus. Rángat, meg-megfeszít, teljesen elvesztem a fejem, csupán az ösztön mozgat, míg az erőmből futja. Asame lökései csak erősítenek a katarzison a hangjával együtt, aztán arra eszmélek, hogy ülve a karjaiba vont és csókol. Lihegve, fulladva simogatjuk egymás nyelvét a sajátunkkal, aztán inkább a vállára fekszem pihegni, mert erősen szédül a fejem, reszket a testem és ez a biztos, kapaszkodni Asaméba, mint részeg a padlóba.


Kedveskedő csókokat, nyugtató cirógatást kapok, de eleinte többször megrándulok tőlük, fel-felszusszanok, ám végül elnyugszom percek múltán. Kellemes érzés lesz úrrá rajtam, el bírnék aludni, csak nem kéne. Inkább megemelem a fejem, picit elhúzódom Asamétól és végignézek magunkon. Megint sikerült produktívan élveznem és ahogy összebújtunk, rendesen szét is kentük egymáson, ezért zavartan elmosolyodom. Bocs, drágám... az a helyzet, hogy túl jók vagyunk együtt. Persze Asame követi a pillantásom, de elmosolyodik és csókot nyom gyorsan a számra, aztán összeborzolja a hajam. Ez most mi, dicséret?! Elröhögöm magam alaposan elvörösödve, s inkább hozzábújok, hogy ne lássa a képem. Ki tud akasztani, én meg képtelen vagyok rá haragudni.


Elfekszik velem kihúzódva belőlem és cirógat, mire egy kicsit én is fészkelődök a testén. Szeretek rajta feküdni, kényelmes, ráadásul Asame is szereti, ha rajta foglalok helyet. Simogatom a vállát, karját, figyelem a kezemet, amint a bőrén simítok végig, aztán egy picit az izmaiba nyomom az arcom, zizegek az örömtől.

- Te szerelemgombóc - szólal meg egyszeriben, számomra váratlanul, de hangján hallhatóan vigyorogva és még a fejemre is nyom egy csókot. Nem égek, dehogy...

- Utállak - motyogom neki rekedten, fúrva a fejem a mellkasába, mintha elbújhatnék előle, de úgy kapaszkodom meg az oldalában, mintha szorosan magamhoz ölelném. Ja, tulképp igaza van... De hogy ezt így a képembe... Hát én is szeretlek. Belül marha jót mulatok, csak kívülről tűnik úgy, hogy nem, mert rohadtul zavarba hoz az ilyen apróságokkal.

- Tudom - válaszolja halkan kuncogva, mire nyomok egy csókot a mellkasára.

- Már nem is csibe vagyok? - kérdezem széles vigyorral.

- Most nem csipogsz - felel egyszerűen, incselkedve, mire elnevetem magam.

- És akarod, hogy csipogjak? - vetem fel játékosan.

- Hát... ha vállalod a következményeit. - Tudni kéne, mik volnának azok, de akármi is, lényegében vállalom, persze, szóval elröhögöm magam, majd teljesítem a burkolt kérést.

- Csip-csip-csip-csip-csip-csip. - Hamar megtudom azt a bizonyos következményt, mivel válaszul maga alá fordít és szenvedélyesen megcsókol. Ja, hogy ez izgat... Nem, ugatni nem fogok. A nyávogást még el tudom képzelni, bár inkább Shabu kedvéért szoktam mindenféle aranyos kis hangot kiadni, de azon túl... Mókás lenne. Mindenesetre nem nagyon ijeszt meg az, hogy a yakuza letámad, lelkesen csókolok vissza és simogatom végig a hátát ujjaimat finoman a bőrébe nyomva.


Hosszan faljuk egymás ajkait, tapogatjuk a másik testét, közben incselkedőn bele is harapok a szájába vagy a nyelvébe, keményebben markolom meg Asamét, amitől a körmöm apró csíkokat hagy a bőrén, s bele is nevetek ebbe a rohamba. Még szinte abba sem hagytuk, de már kezdjük elölről...

12.

Deon

Egy kicsit megrázott mindaz, ami előkerült, kezdve azzal, hogy a saját lábán jött el hozzám Eiya, mikor még nagyon nem kellett volna felkelnie, ráadásul fájdalmai is voltak végig és fel is szakadt a sebe, egészen addig, hogy szerelmes volt Asaméba. Teljesen más megvilágításba kerül az, hogy elcsábította Naotot, de csúnyán elszámította magát, hiszen a rosszfiúm sem testőrnek, sem szajhának nem adott esélyt arra, hogy ténylegesen a közelébe kerülhessen. Eiya nem tudta, amit én, Tatsuot, mert ha tudta volna, nem szarakodik Naotoval, s ha tényleg megadott Asaménak mindent, amit nem kétlek, mert a yakuzám is elégedett volt a fiúval, akkor talán... Ebbe nem is akarok belegondolni, mert csak felébred bennem a félsz és a féltékenység, pedig már nem akarom mindenképpen eltávolíttatni a házból őt.


Bár ha belegondolok, akkor az is megrázóan hatott rám, amit láttam, a teste látványa és az a mély bizalom, amelyet Aoyun felé képes tanúsítani. A párosuk emlékeztetett a régi időkre, amikor még teljesen Tatsukira voltam utalva és ő ugyanígy gondozott engem. Furcsa érzés volt kívülről látni ezt az egészet, tudni, mi történik, egyszerre benne lenni és szemlélni, átérezni. Azt hiszem, Eiyának Ao ugyanolyan, mint nekem Asame, ezért nincs okom féltékenykedni, de valszeg csak majd az idő fog lenyugtatni.


Úgy tudom, Asame már visszatalált a házba, ezért a dolgozószobájába megyek, hogy beszéljek vele. Elég szörnyen viselkedtem vele egy fél napja, talán magyarázatot kéne adnom neki arra, meg már amúgy is ráfér, hogy egy kicsit megszeretgessem, csakhogy a szoba üresen fogad, pedig úgy tudom, már hazajött. Kivételesen lazítana? A dojoban és a medencében lehet, de Shabu a szobája fele indult, a macska hatodik érzéke pedig tévedhetetlen, az a kis luvnya mindig tudja, hol van a nagy szerelme, ezért megnézem, hogy csak az ágyban akart-e aludni, vagy tényleg ott van-e Asame.


És igen, a férfi az ágyban ül és olvas. Úgy szeretem, amikor szemüveg van rajta, annyira aranyos vele! Széles mosollyal indulok el hozzá, miután becsuktam és jót mulatok magamban azon, hogy Shabu is az ölében elhelyezkedve dorombol. Megtámaszkodom a yakuzám mellett az ágyon és csókot nyomok a nyakára.

- Merre jártál? - kérdezem kíváncsian, mire becsukja a könyvet és leveszi a szemüvegét.

- Akihitonál - feleli megdörzsölve szemeit, majd félrerakja a könyvet az okuláréval együtt, ezért mellé ülök és vállának dőlök.

- Baráti csevely vagy meló miatt?

- Is-is. Beszéltem vele Aoyunról és Eiyáról kicsit, meg megnéztem, hogyan alakul a dojoja. Ma vizsgáztak az újoncai.

- Délután... rohadtul ki voltam akadva... - kezdem. - Végre sikerült beszélnem Eiyával, de tök olyan volt, mint egy hatéves kisgyerek... Megzavarodtam és rohadtul nem stimmeltek a dolgok - makogom el.

- Láttam rajtad, hogy valami nagyon kiakasztott - árulja el magához karolva. - De ahogy elnézem, sikerült megoldani a problémát.

- Igen. Ha nem cseszi át a fejem, megpróbál bízni bennem, korrekt velem, tényleg mindenben támogatom, ahogy a többi srácot is - jelentem ki komolyan. Voltaképpen a korombelieket, mintha én lennék a legidősebb, holott mindenkinél fiatalabb vagyok, patronáltam egy kicsit. Shinjinek kezdődött ez a kocsival és a versenyekkel, Kazut lelkileg kupáltam ki és például elkísértem a szüleihez, Jeremyt is lelkileg trenírozom, de tanítom és védem is, Yorunak támasza igyekeztem lenni, Sheont kicsit megszelídítettem, akárcsak Bagirát, Hirotonak elintéztem, hogy Keiyuu vele lehessen. Belegondolva nagyon durván sokat tettem másokért és hajt is az, hogy segíteni tudjak a többieknek, szeretem megtenni és nem a háláért, hanem mert ilyen vagyok, ez esik jól, ilyen a természetem. - Tulajdonképpen ez az édességbolt nekem nagyon bejön, szívesen lennék a tulajdonosa, Eiyával meg rengeteg közös ponttal bírunk, ami egyelőre ugyanúgy pengeél, mint Jeremyvel volt, de igyekszem nem megmarni, mielőtt biztos nem lennék a dolgomban.

- És, mire jutottatok?

- Azt a taktikát folytattam, hogy amikor ellehetlenítette a beszélgetést, egyszerűen felálltam és otthagytam. A második alkalom után ő jött utánam, de rohadtul beijedtem, mert ugye hozzányúlni nem lehet, de az ajtón támaszkodott és alig állt a lábán - mesélem. - Asszem, ennyire könnyű engem kizökkenteni, vagy mi... - utalok így arra, hogy azonnal elástam a csatabárdot Eiyával szemben.

- Csalódtam volna, ha nem így teszel - közli elmosolyodva, azzal csókot nyom a fejemre, én pedig még jobban hozzábújok. - Mesélj tovább - kéri.

- Rettentően fél itt. Retteg attól, hogy egyszer te jelensz meg és undort, megvetést, szánalmat vagy sajnálatot fog rajtad látni. Mondtam neki, hogy ezt elfelejtheti, mert nyilván nem azért hozattad vissza, hogy még egyet belérúgj, de úgyis csak akkor nyugszik majd meg, ha túlestek a beszélgetésen.

- Egyik sem játszik szerencsére, sőt, nagyon is erős kölyöknek tartom mindazok miatt, amin keresztülment. Aoyun mondta, hogy ha lehet, ne menjek be hozzá, ezért sem tettem meg eddig, majd ha ő akarja, ezzel nincs is gond. Végül tudtatok azért másról is beszélni? Hajlandó volt nyitni feléd? - kérdezget tovább.

- Megtetszett neki Shabu, az ölébe tettem, meg hoztam neki édességet, utána mesélni kezdtem arról, hogy mi történt azután, hogy idekerültem, ilyeneket, de elég ramatyul volt, mert felszakadt egy kicsit a varrata, úgyhogy hívtam Aoyunt és elláttuk - mesélem el Asaménak csendesen.

- Már ez is haladás - mondja csendesen, összeborzolva a hajamat. - Te meg egy mocsok kis ribanc vagy - közli megvakargatva a cica fülét, amin nagyot nézek. - Minden férfinak behízelged magad.

- Szerintem tuti a háremének tartja az egész házat, amiben te vagy a legjobb helyen elhelyezve - ugratom Asamét vigyorogva.

- Csak élvezi, hogy szinte egyedüli nőként minden pasi körbeugrálja. Igazi kis yakuzafeleség, macskabőrben - neveti el magát.

- Ezt majd fontolóra veszem, amikor feleséget válogatok magamnak - röhögöm - és akkor is, amikor a húgom kezd el szemezgetni a korabeli pártfogoltak közt. - Ezen Asame is jót nevet.

- Ezt a feleség-dolgot azért ne kapkodd el - kéri kicsit komolyabban.

- Eszemben sincs, de azért olyan harminc éves korom környékén el kellene kezdenem, nem? Egyelőre úgy gondolom, nem akarok pártfogoltat - teszem hozzá.

- Tény - ért egyet kurtán.

- Baj? - kérdezem meg csendesen.

- Nem.

- Hanem? - Szeretném tudni, hogy áll ehhez a kérdéshez, mert teljesen komolyan gondoltam, hogy én feleséget szeretnék inkább, hogy gyereket szüljön nekem, mintsem pártfogoltat.

- Nincs hanem, csibe. Szoknom kell a gondolatot, ennyi. - Feltérdelek mellette, úgy helyezkedem, hogy lábaim közé kerüljön, aztán átölelem a vállait és nyakához fekszem.

- Nem akartam izé lenni...

- Hé - szól rám szelíden, magához karolva -, azért, mert engem nem érdekelnek a nők, még nem jelenti azt, hogy ha úgy alakul, hogy nem találok megfelelő pártfogoltat magamnak, aki szerencsémre több is lett annál, akkor nem gondoskodtam volna az utódlásról. Mindenben nem kell a példámat követni. Ha saját fiút akarsz, akkor így lesz - mondja komolyan.

- Egy saját fiúval nem lenne olyan incidens, amit nem nagyon tudnék kezelni - motyogom, bár ezzel most kurvára nem mondtam el azt, amire gondolok. Hogy én nem akarok hasonló kapcsolatot a pártfogoltammal, mint amilyen a miénk, mert tudom, hogy amíg Asame él, addig én senkit sem fogok észrevenni, utána pedig senkinek sem lesz esélye rá, hogy úgy szeressem, mint amennyire képes lennék rá. Egy gyereket viszont őszintén, odaadóan és félelem nélkül lennék képes elfogadni és szeretni, úgy érzem.

- Nem számít, hogyan döntesz, elfogadom - mondja őszintén.

- Tudod, hogy nekem ez ennél macerásabb. Tudom, hogy elfogadod, de ettől még nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad.

- Majd belenyugszol - mondja szelíden megsimogatva engem. - Van még időnk átbeszélni mindent.

- Jó, tény, de miért én kell, hogy belenyugodjak? - kérdezem meg, mert ezt nagyon nem értem.

- Mert még mindig te vagy az, aki ezen túrázik továbbra is - kuncogja csókot nyomva a fejemre. Úgy fest, Asame tényleg jól fogadja a hülyeségeimet, amiért nem örömet, hanem hálát érzek. Nélküle nem elég, hogy sehol sem lennék, de minden lépésemhez annyira pozitívan áll hozzá, amire nincsenek szavak. Egy kicsit még szorosabban fogom magamhoz, aztán inkább más vizekre terelem a gondolataimat, mielőtt elbőgném magam. Asame is érzi, hogy van valami, mert hátranyúl és a hátam cirógatja, amin csak mosolyogni tudok.

- Mit beszéltél meg Akihitoval? - kérdezem meg ezzel elterelve minden témát az előbbiekről.

- Megemlítettem neki, hogy Eiya szeretne egy édességüzletet.

- Mit szólt hozzá? - érdeklődök elnevetve magam.

- Édesszájú, kettőt tippelhetsz. - Kuncogok ezen, aztán csak bújok és bújok. Szeretek Asaméval lenni, legyünk akárhogy és az, hogy Eiya itt van, azt hiszem, még ragaszkodóbbá tesz, de nem a féltékenység, a félsz, vagy a versenyláz teszi kizárólagosan, hanem az a gyengédség, amivel Aoyun bánik vele, mert az engem is inspirál, meg a srác megpróbáltatásai valahogy azt vetítik a szemem elé, ahogy a kapcsolatunk indult Asaméval, hogy mennyire hajszálon múlt időnként, hogy ne veszítsük el egymást. Nem bántam meg, hogy elmentem Luxhoz, a mai napig helyes döntésnek tartom és ugyanúgy megtenném, ha nem tudnám a kimenetelét, ahogy akkor sem tudtam, mert kellett, egyszerűen muszáj volt. Ettől függetlenül az a momentum is csak azt mutatja, mennyire könnyen megölhető valaki, eltávolítható az életéből és bár tudom, hogy én inkább a halált választanám, ha elvennének Asamétól és nem lehetne visszaverekednem magam ide, mintsem máshol raboskodjak, tudom, hogy az utolsó erőmmel a reménybe kapaszkodnék, hogy hazajutok hozzá, hogy értem jön, és küzdenék, tombolnék, mint egy megvadult állat. Ugyanúgy kellene velem bánni, mint Eiyával, ugyanúgy üthetnének és tömhetnének drogokkal, nem adnám fel. A srác ezeket is elém vetíti és még sok mást... nagyon sok mást.

11.

Deon

Na így kell kurvára idegesnek lenni, de Aoyun mantrája engem is elnyugtat. Emlékeztet arra, amikor Tatsuki duruzsolja a sajátját, s fejest ugrom a nyugalomba. Kellemes a csobbanása, az izmaim még masszírozás nélkül is kiengednek és valami olyan légkör jön létre a szobában, amit kellemesnek mondhatok. Kedvelem Aoyunt, kimért és nagy tudású, intelligens férfi, mint Asame, szívesen ülök be hozzá beszélgetni, időnként figyelem, mit csinál Eiyával és csodálom azt a türelmet, odafigyelést, gondoskodást, szelídséget és gyengédséget, amivel bánik a sráccal. Nagyon tetszik. Persze visszatér a feszültség, mikor Ao megpróbálja szóra bírni a kis ölkedvencét, akiről kiderül, hogy tényleg jó játékos, ami meglehetősen zavar. Mindjárt megered a nyelve és nem egy hat éves szintjén beszél velem, bennem pedig felébred minden elaltatott félsz és indulat, ami csak gyűlik és gyűlik, majd Aoyunon csattan, mert nem tűrhetem tőle, hogy tiszteletlen legyen velem a srác előtt. Bár tényleg kedvelem őt, szem előtt kell tartanom, hogy ha Eiya elbukik, akkor az ellenségem lesz, s ahogy ő is félre fogja dobni az előzmények jó hangulatát, kellemes csevelyeit, úgy nekem is meg kell tudnom tenni. Egy yakuza pártfogoltja vagyok, méghozzá azé a yakuzáé, akinek az informátora az ő mestere, a kis ölkedvence pedig a volt szajhája. Még most is a kezében van Eiya, még most is akárhogyan rendelkezhet vele és sajnos vagy nem sajnos én nagy mértékben bele tudok szólni a dolgok alakulásába. Ha Eiya ártani akar Asaménak, lelkifurdalás nélkül fogom kinyírni, mert bár most még fél tőle, a viselkedése a neve hallatán nagyon kétélű lehet. Túl ügyesen játszik szerepet és ezt nem fogom hagyni kibontakoztatni. Az már nem is izgat, nyújtja-e a seggét annak a férfinek, aki hozzám tartozik, hiszen Asame magabiztos, hűséges és szilárd elhatározású ember, amiatt pedig végképp nem kéne aggódnom, hogy esetleg ő akarna bármit is Eiyától. Ez a srác... méltatlan az elfogultságára és ha így viselkedik, akkor a jóakaratára is.


Rohadtul sért az, ahogy a dolgok alakultak. Aoyun nincs abban a helyzetben, hogy gyerekesnek nevezzen, vagy kioktasson, ezt pedig közöltem is vele, remélem, vette is a lapot, mert nem akarom újra elővenni ezt és keményen megbüntetni azért, mert elfelejti, hol a helye. A tiszteletet ki kell érdemelni, ezt tudom, de a tiszteletlenségért pedig megtorlás jár tőlem is. Szeretném, ha elég volna az a pár leteremtő szó, az Asame-szerű rideg pillantás, hiszen tudom, hogy Eiya ellen nála nem nyerhetek, ezért nem szállhatok harcba. Ettől függetlenül, ha kiéleződik a helyzet, a reménytelenség ellenére is neki fogok kezdeni, mert ilyen a természetem és a győzelemért fogok hajtani, miközben tisztában leszek vele minden pillanatban, hogy ezt csak elveszíteni tudom és annak súlyos ára lesz, mert ha meg kell ölnünk Aoyunt, az számomra már rég nem csak egy jó kutya elvesztését jelenti. Tisztelem és megszerettem őt, a fenébe is!


Asame hibája, hogy ilyen szar helyzetbe kerültem és igenis megérdemli ő, hogy szenvedjen a hülye exszajhája miatt, ha már idehozatta az otthonunkba! Neki kellett ez a baromság. Méghogy jóvá teszi a régi hibáját...! A faszom kivan ezzel! Sokkal többet foglalkoztam Aoval és ezzel az üggyel, mint ő!


A szobámba robogok, majd rágyújtok egy finom Asame-cigarettára, s az ágyra ülök, hogy kényelmesen elszívjam. A macska megemeli a fejét, rám néz, majd nagyot nyújtózik. Végigsimogatok karcsú, izmos testén, ő pedig feláll és hozzám lép. Még jó, hogy a cicusok negatív energiákat gyűjtenek, mert abból van bőven. A kopogásra dühösen szólok ki, ám Aoyun helyett Eiya jelenik meg, méghozzá eléggé rossz színben, ezért minden indulatom azonnal elmúlik, s csak aggódás marad. Azt hiszem, még nem kelhet fel...

10.

Deon

Megzavarodtam ettől a beszélgetéstől. Nem tudom, miért, de azt hiszem, padlóra vágott az, hogy ennyire mást kaptam, mint amire felkészültem. Berongyolok a szobámba, a bútorokat úgy rendezem, hogy minél nagyobb helyem legyen, aztán belövöm a hifit és felcsavarom a hangerőt. Ez most megnyugtat, még a szemem is behunyom, aztán lassan belejövök a mozgásba is. Nem akarok gondolkodni, ezért egyre vadabb számokat kerítek, de még így is soknak le kell mennie, hogy kifáradva, lihegve, pulzálva a forróságtól elheverjek a szőnyegen és élvezzem a vérem zakatolását. Élvezem, de ahogy az érzés múlni kezd, jönnek vissza a gondolatok.


Eiyában van valami, ami miatt nem maradhat itt. Nem tudok mit kezdeni egy huszonéves testbe zárt hatéves gyerekkel, akivel még csak játszani sem lehet, mert halálosan fél attól, hogy hozzáérek. Furcsán reagált Asaméra, bár ha félne tőle, azt megérteném. Ugyanakkor az is felmerült bennem, hogy ügyes színjáték az egész, márpedig én nem fogok kígyót melengetni a keblemen, inkább megelőzöm a bajt, mert Aoyunt nagyon megkedveltem és Asame sem tapsolna az örömtől, ha kinyuvasztanám Eiyát.


Felkelek és a dolgozószobájába megyek. Le kellett volna fürdenem, mert átázott a pólóm, tincsekbe állt össze a hajam, még az alsónadrágomból is csavarni tudnám a vizet, de max nem bújok hozzá, de úgy érzem, le kell közölnöm az álláspontomat. Benyitok - jobban mondva rátöröm az ajtót -, aztán becsukom magam mögött és kicsit közelebb lépdelek az asztalhoz. Asame felnéz rám, látja szerintem rajtam, hogy valami nem stimmel, de nem húzom az idegeit hallgatással.

- Eiya nem maradhat - jelentem ki. - Minél előbb el kell kerülnie a háztól. Szívesen vállalom a boltjával járó dolgokat, de szeretném, ha rakétát kötnél a dolgai alakulására.

- Mi történt?

- Semmi. Vagyis nem tudom - javítom ki magam, azzal sarkon fordulok. - Csak szólnom kellett, hogy nem fogok tudni sokáig egy házban maradni vele - teszem hozzá az ajtóhoz indulva.

- Ez indoknak édeskevés.

- Sorry, de most ennyi. - Otthagyom Asamét. Fingom sincs, mit mondhatnék neki, hogy miért érzem úgy, hogy képtelen vagyok elviselni Eiyát a közelemben, de másfél-két óra tombolás után is ugyanúgy, megveszekedve zakatol bennem ez. Visszarobogok a szobámba, onnan a fürdőbe, hogy lekapdossam magamról a ruháimat és beállhassak a zuhany alá. Jót fog tenni, bár lehet, hogy a kádat kéne választanom. Nem, abba sok idő, míg víz lesz. De, mert abban lehet meditálni. Bassza meg, de magabiztos vagyok! Jó, marad a kád. Felengedem vízzel, aztán belefekszem. Remek érzés, kellemesen égeti a bőröm, hosszútávon azonban elkezd megnyugtatni. Nem jövök rá, mi történt bennem vagy köztünk, csak a zaklatottság múlik el.


Addig ázom, míg az ujjaim ragyásak lesznek, aztán hajat mosok, átdörgölöm a testem tusfürdővel és elintézem a szőrproblémáimat, végül leengedem a vizet és forróval átöblítem magam. Hosszasan elpepecselek a hajammal, kedvtelésből belövöm, fekete trikót és bő szárú, sok zsebes nadrágot veszek élénk, narancsszínű övvel, a bal csuklómra tekerem a fekete-narancs kendőmet, narancssárga zoknit veszek, a nyakamba szegecses övet teszek és kihúzom a szemeimet is. Mire végzek, felszabadultan és jól érzem magam. Már csak az egyetlen gondom, hogy éhes vagyok, de nagyon, ezért átvetem felsőtestemen az övtáskám és a konyhába battyogok. Megkérdezem Ayakot, hogy a yakuzám evett-e már. Nem és még csak itthon sincs. Nem örülök neki túlzottan, de akkor eszem egyedül. Azért azt megkérdezem, Ao és Eiya kapott-e már kaját. Igen, úgy négy órával ezelőtt. Ilyen sok idő telt el? Akkor eléggé kivoltam. Csodálom, hogy Asame itt mert hagyni. Erre a gondolatra mosoly fut a számra, de nem fogok megjegyzést tenni neki, ellenben érdekel, hova ment. Egyszerű kíváncsiság, semmi izé.


Elkávézgatok, egy cigit is elslukkolok, míg kigondolom, betartom-e, amit Aoyunnak mondtam. Be, max megint rövidre sikerül a látogatóm, ha nem bírok megmaradni Eiya közelében. Nem viszek semmit, okultam az előző látogatómból és nem adok a srác kezébe eszközt arra, hogy ellehetetlenítsen. Most is halk kopogással jelentkezem be, de Aoyun kiszól, hogy legyek szíves várni. Jó, bár ettől csak ideges leszek egy kicsit. Utálok várni, főleg egy ilyen feszélyezett helyzetben, s mire észbe kapok, már cigi van a kezemben. A felét elszívom, mire Ao ajtót nyit, én pedig azonnal a hamutartót veszem célba. Elpakol, valószínűleg ellátta Eiyát, aki egy pohár teával a kezében ücsörög most az ágyon. Lepöccintem a hamut, aztán megeresztek egy vérszegény mosolyt felé.

- Hogy vagy? - kérdezem meg.

- Rosszul, de elmúlik nemsoká’ - felel őszintén. Figyelem őt, ám mikor Aoyun mögé ül, elveszi tőle a bögrét és lehúzza a srác felsőjét, pánik szalad végig bennem, mert én ezt nem akarom látni, nem akarom végignézni, ahogy kezelik. Én rühellném fordított esetben, úgyhogy azonnal sarkon fordulok és megindulok az ajtó felé, hogy nélkülem, nyugodtan masszírozza meg a srácot.

- Hozzak valamit? Rágcsálnivalót, édességet? - kérdezem meg útközben.

- Nem kell kimenned - szólal meg Eiya, mielőtt megmarkolhatnám a kilincset. - Kérlek... - teszi hozzá.

- Fordított helyzetben én valószínűleg kivágnám a szobámból a vendégemet, csak ritka kivételt tudok elképzelni - mondom meg komolyan neki, továbbra is háttat fordítva. - Tényleg nem zavar, ha maradok? - kérdezem meg tőle.

- Tényleg nem - feleli komolyan. - Nem érzem, hogy bármit is szégyellnem kellene. Illetve van, de nem a mostani állapotom az, amit... - Elfogadom a kérését, s visszafordulok felé. Meguntam a cigim, az utolsó két slukk már nem kell, ezért újra a hamutálhoz sétálok és elnyomom, majd letelepszem a korábbi helyemre.


Nem vizslatom őt kíváncsi szemekkel, hiszen nem cirkuszi bemutatón vagyok, ám a gondolataim most nem akarnak beindulni, a mondanivalóm, ha volt, eltűnt, ezért csendben ülök és várom, hogy Eiya nyissa most ezt a beszélgetést, vagy Aoyun vegye át a szót.

9.

Deon

Aot megkedveltem és tisztelem a tudásáért, tetteiért. Örülök, hogy Akihito a tanítványának fogadta és semmi esetre sem engedném át másnak én sem. Tényleg egy kicsit felszabadultabb lett, meg ahogy Asaméból is hajdanán, úgy belőle is kiszabadítottam a szavakat. Eiyával is nagyon jó kapcsolatot ápol és meg is értem, miért őbenne bízott meg a srác. Remélem, a mai kísérletem, hogy érdemben beszélgessek vele, nem lesz eredménytelen, mert azóta is frusztrál egy kicsit, hogy mi lesz, ha szabadon járhat-kelhet a házban. Azt a parát, ami bennem ül mélyen, csak ő tudja eloszlatni, ha nem ad semmilyen jelet arra, hogy bepróbálkozna Asaménál akár incselkedés címén, akár a bosszú miatt. Sajnálom, de nem tudok mást elképzelni, hiszen az egyetlen szajha, aki a házban tanyázott és vele is rengeteg gond volt, az Eiji volt. Őt sem szajhának hoztuk, de ebből nem tudott kilépni teljesen, az pedig nem felejthető számomra, ahogy mindkettőnket bepróbálta. Aztán persze az is bennem van, hogy hajdanán Asame kefélte ezt a srácot rendesen és kedvére való is volt. Oké, hogy azóta évek teltek el, itt vagyok én is, satöbbi, de van, ami nem múlik el nyomtalanul. Belőlem meg aztán végképp nem. Néha azt gondolom, áldásos lenne elfelejteni néhány dolgot, de természetesen az ilyesmit pont nem megy.


Egy nagy doboz, bontatlan fagyival és három kanállal lépdelek a szobája felé. Eszemben sincs lekenyerezni, a teszt jelleget inkább ragaszhatjuk erre, mintsem azt, hogy nem bírom ki még egy darabig fagyi nélkül. Halkan és röviden kopogok, aztán benyitok. Aoyun az ágyon ül, Eiya meg hozzábújva alszik. Na pont ezért szoktam halk lenni, mert a srác rengeteget szunyál és nem akarom zavarni, meg mivel a kapcsolatuk eléggé elhatárolódástalan, inkább jelzem, hogy érkezem, mintsem beletoppanjak akármibe is. Biccentek a férfinek, aztán elkapom az íróasztalhoz tartozó széket és odaviszem a másik oldalához, s leülök rá.

- Fagyit? - kérdezem meg tőle, miközben csendesen az éjjeliszekrényre teszem a kanalakat, majd minden zajongás nélkül igyekszem felnyitni a dobozt.

- Kösz, nem. Az elmúlt napokban annyi édességet ettem, hála ennek a töknek, hogy egy életre elég volt belőle - feleli elmosolyodva. - És így sem fogom megúszni - teszi hozzá.

- Szerintem nincs olyan mennyiség, hogy egy életre elég - jegyzem meg vigyorogva, s végre sikerül megszabadítanom a dobozt a fedőjétől. Az is az éjjeliszekrényen landol és már magamhoz is veszek egy kanalat. - Van mit leedzeni - heccelem.

- Legalább lesz, aki édességet eszik vele és én sem fogok cukormérgezést kapni.

- Majd versenyt rendezünk, ki bír többet enni és kúrálhattok minket Asaméval - ajánlom be széles mosollyal. A fagylalt elég laktató, egy egész dobozzal csak nagyon ritkán tudok betömni, aztán megesik, hogy fáj a hasam tőle, de ebben a gumicukor a legnyerőbb, abból kilószám meg bírok enni, csak utána hagyjanak az ágyban döglődni fél napig.

- Vállalom a kockázatot, mert lövésem sincs, a kölyöknek hol van az a határ, mikor már nem bír több édeset magába tömni - mondja mosolyogva és megsimogatja Eiya karját. Nem tudom megszokni, annyira tetszik, hogy még ilyenkor is óvatosan, lassú mozdulatokkal ér Eiyához. Mellette a srác tényleg olyan, mint egy nagyon törékeny, nagyon érzékeny holmi. Mármint nem tárgy, de nem is emberi, ahogy Ao bánik vele. Persze pozitív értelemben.

- Elég ciki lesz, ha kiderül, hogy kénytelen vagy felvásárolni neki egy édességboltot saját használatra - ugratom.

- Ez még így is előfordulhat.

- Tényleg? - kuncogom.

- Valamit kénytelen lesz kezdeni magával, ha rendbe jött - jelenti ki elmosolyodva. Ezzel egyetértek. - Mindig azt mondogatta, hogy egyszer majd lesz egy hatalmas édességboltja tele mindenféle különleges csokikkal és süteményekkel, ha egyszer megszabadul Liong Samtól. Hát megígértem neki, hogy megkapja és azt is, hogy kiviszem onnan. Persze kiröhögött, hogy ne akarjam ugratni és túlzottan hatalmas reményekbe ringatni. Most meg... - Én is elmosolyodom. Végre tudjuk, mit akar Eiya. Az ölembe teszem a fagylaltot, majd előkeresem a telefonomat, hogy Asaménak pötyögjek egy üzenetet.

- Egészen el tudom képzelni - mondom őszintén. - Meghallgatnám, hogy ő hogyan álmodta meg, mitől lennének különlegesek az üzletben kapható finomságok. - “Mit gondolsz, belefér a profilunkba egy édességbolt?” - írom meg Asaménak és egy széles vigyorral elküldöm neki.

- Hamarosan megteheted - kuncogja a férfi, mert Eiya is mocorogni kezd. Izgalom és idegesség lesz rajtam úrrá, mivel akárhányszor jártam itt, ébren és józanul még nem láttam, ezért fogalmam sincs, milyen a srác. Egy apró mosolyt küldök Aonak, aztán megnézem, mit írt vissza a rosszfiúm: “A ruhaüzletek mellett, amiket előszeretettel látogatsz? Kettő is.” Jót vigyorgok. “Aoyun szerint Eiya egy hatalmas édességboltra vágyik mindenféle különleges csokival, sütivel. Szerintem ez tök jó és én is díjaznám.” - válaszolok neki, aztán újabb falatokat küldök le a már olvadásnak indult fagylaltból. Egyelőre csendben várok, nem tudom, mit mondhatnék, mivel feszültséget érzek magamban.

- Tianshi - szólal meg a srác álmos hangon és szemét dörzsölve ül fel, ám amint észrevesz engem, egyből Ao oldalához húzódik, szinte elbújva, mire a férfi megint csak óvatosan simogatja meg.

- Méiguānxì, háizi. Suíyì tán rìběn. - Aha, ez így fenséges lesz... Ao akármit is mondott, Eiya a fejét rázza, mire újra szelíd simogatást kap mosollyal fűszerezve. Tudom, hogy meg kéne tanulnom a kínai nyelvet, de úgy gondoltam, a magyar egyelőre bőven elég, most azonban kibaszottul frusztrál, hogy halvány lila fingom sincs, mi hangzott el és hülyén is érzem magam ettől az egésztől. Eiya első ránézésre most tök olyan, mint egy félénk hatéves, ami nekem nem fér össze azzal, amiket hallottam és olvastam róla. - Jól van - feleli Ao a srácnak, majd rám pillant. - Nyugodtan beszélj hozzá - kér engem -, nem felejtett el japánul, csak most játsza a megszeppent nyuszit. - Erre Eiya belekönyököl Ao oldalába célzatosan, de a férfi csak elvigyorodik. - Megvédheted ám magad szóban is, nem kell az oldalamba építened a könyököd.

- Xié'è.

- Nem én viselkedek úgy, mint egy hat éves kisgyerek.

- Wǒ hèn nǐ, Tianshi! - duzzogja, Ao pedig csak bólint neki.

- A nevem Deon - szólalok meg. - Egy kukkot se értek kínaiul, ezért kérlek, ezt a nyelvet használd, különben kénytelen leszek Asamét felkérni fordítónak.

- Ne hívd ide - kéri csendesen. Ez a nyelv sokkal szebben hangzik a szájából, dallamosan és lágyan beszéli.

- Nem hívom, dolgozik, csak kellett valami, amivel rábírlak a közös nyelv használatára. Fagyit? Kicsit megolvadt már - teszem hozzá felé nyújtva a dobozt. Felnéz Aora, mintha megerősítést várna valamire, a férfi pedig biccent neki, hogy nyugodtan elfogadhatja, így elvesz egy kanalat az éjjeliszekrényről és ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjen hozzám, vesz a fagyiból.

- Köszönöm.

- Szívesen. Aoyun mondta, hogy szereted az édességet és hogy őt már lassan megmérgezed azzal a mennyiséggel, amennyit belé tömsz - mondom halvány mosollyal.

- Mindig túloz - közli egyszerűen, ám a mozdulatai rá is cáfolnak erre a kijelentésre, mert vesz a kanalára megint és azt a férfinak nyújtja, Ao pedig elfogadja.

- Szerintem csak nem tud neked nemet mondani - kuncogom.

- De tud.

- Néha kell, elég csúnya lenne, ha tényleg cukormérgezést kapna - ugratom Eiyát.

- Olyat nem is lehet kapni.

- Rosszul lehet lenni a mértéktelen édességfogyasztástól - jelentem ki.

- Te voltál már?

- Benyaltam kemény egy óra alatt több, mint egy kiló gumicukrot. Szerinted? - kérdezem röhögve, a srác pedig elmosolyodik. Akkor nem voltam ennyire humoromnál és meglehetősen nehezteltem azokra, akik kinevettek, de most már szent a béke, én is jól szórakozom a saját hülyeségemen.

- Én azt szeretem, amelyiknek állatka formája van. Azok aranyosak, csak sajnálom őket megenni. - A fejem fogom a röhögéstől. Azért ezt se hallottam még soha senkitől.

- Bakker, van egy formája a kukacnak, amiben megeszem! - nevetem.

- Arra én mindig csomót kötök.

- Kézzel nem nagy ügy - mondom vállat vonva, újabb falat fagyit magamhoz véve. Most már figyelnem kell, mert az egy dolog, hogy lefagyott a kezem, de már csöpög és nem akarom leenni magam.

- Ha túl erősen húzom meg, elszakad, de az is jó, mikor hatot összekötsz és kapsz egy nagyon hosszú kukacot. Tianshi egyszer hozott nekem vagy húsz darabot. A végén a kígyó elért a szobám ajtajától az ágyig - árulja el elkuncogva magát. - Aztán elvették tőlem - mondja elszontyolodva, mire Ao ismét kedvesen nyúl felé, hogy megsimogassa az arcát, aki első pillanatban el is húzódik, hogy ne érjenek hozzá, aztán lassan ő maga húzódik közelebb a felé nyúló kézhez, hagyva végül magát. Tényleg olyan, mint egy félénk hatéves, egy gyerek. Furcsa, mert valamiféle csalódást érzek magamban.


Eiya sokkal súlyosabb eset, mint Ehime, ezt pedig fel kell dolgoznom magamban. Nagyon is megértem, Ao miért olyan kettős érzelmekkel szereti őt, de jelen helyzetben, azt hiszem, én nem tudok mit kezdeni a sráccal. Inkább felállok és leteszem a fagylaltot az éjjeliszekrényre.

- Később jövök még - ígérem -, de most dolgom van. - Azzal megindulok az ajtó felé.

- Rendben van - szólal meg Ao.

8.

Deon

Elég furára sikerültek a dolgaink Asaméval... valahogy sehogy se akart összejönni, amire igazán vágytam. Mintha elmentünk volna egymás mellett. Pedig általában jól kommunikálok, de talán megalkuvó voltam, hát most tessék, fájlalhatom a seggem. Hülyén érzem magam, ráadásul Asame is látta, hogy valami nem oké, szóval ez így nagyon remek lesz. Mindegy, majd túljutunk rajta valahogy. Lefürdök, megtörölközöm, aztán erőt veszek visszatérni, de ez egészen addig elég, míg meg nem látom őt az ágyon ülve cigarettával a kezében. Lekapcsolom a villanyt, leszegem a fejem és odalépve mellé az ágyra telepszem, átfogom a hasát és vállára hajtom a fejem. Nem hiszem, hogy ennyivel ki tudnám engesztelni, vagy el tudnám nyugtatni a gyanakvását, de ezeket akkor is meg akartam tenni. Elnyomja a cigijét, miután még egyet beleszívott, aztán összeborzolja a hajam és egyetlen szó nélkül elmegy zuhanyozni. Nem tudom sosem, hogy mikor fog beszélni és mikor hallgat egy-egy hülyeségem után, ezért a legtöbb esetben, amikor számítok rá, hogy kérdez vagy mond valamit, meglep, amikor nem. Mint most is. Ennek ellenére mosolygok egyet rajta, aztán inkább új lepedőt húzok az ágyra, elrendezek rajta mindent, majd bekucorodom a takaró alá és várom, hogy a rosszfiúm visszatérjen.


Eltelik egy idő, mire előkerül, ráadásul hideg a bőre, ami nagyon szokatlan. Annak ellenére, hogy ilyenkor normális esetben elhúzódnék, mármint ha nem Asaméról vagy nem arról lenne szó, hogy fel kell melegíteni a másikat, hozzábújok és mellkasára fekszem. Igyekszem minél nagyobb felületet elfoglalni rajta, gondosan nyakig takarom őt, arcom pedig nyakához, majd arcához dörgölöm. Rögtön átkarol, de a takarót azért igyekszik letúrni magáról, én meg nem küzdök vele, ha nem kér, akkor nem kér, nem erőszakolom rá, úgyis hamarosan felmelegszik. Mindenesetre most már tudom, milyen érzés lehet neki hozzám bújni, amikor én ilyen fagyos vagyok. Hát... vagy nagyon perverz, ami biztos, vagy nagyon önfeláldozó, amit ugyancsak nem tudok kizárni a lehetőségek sorából.


A pergő percek lassan elnyomnak. Érzem őt felmelegedni, hallgatom a légzését és szíve dobolását, amely tovább nehezíti az ébren maradást, pedig talán illenék megmagyaráznom, korábban mi ütött belém, holott egyetlen értelmes válaszom sincs erre a kérdésre, mégis bealszom. Arra ébredek, hogy fény van és kávéillat terjeng, bizonyára felkelt a nap, de az illatot egyelőre nem tudom hova kötni, így kinyitom a szemem. Asame már várhatta, hogy felébredjek, s reggelit pakol az ölembe. Meglepetten elvigyorodom, mert nem szokott ennyire elkényeztetni és kérdőn pislogok rá, hogy most mi van.

- Jó reggelt neked is - mondom azért.

- A reggelen lassan három órája túlvagyunk - feleli halvány mosollyal magához véve kávéját. Kínosan elvigyorodom, aztán inkább magamhoz veszem a szendvicset.

- Köszönöm.

- Mit? - kérdezi felvont szemöldökkel, rágyújtva.

- A kaját - felelem kuncogva, kicsit feljebb csúszva, félig felülve, bár eléggé óvatosan, hogy minél kevésbé legyen kellemetlen. Nem volt olyan durva a tegnap, de azért egy gyengéd szeretkezésnek sem nevezném semmiképp, amit műveltünk.

- Nem venném a lelkemre, ha éhen halnál nekem.

- Tényleg nem lenne túl jó - értek vele egyet. - Te már ettél? - érdeklődöm.

- Úgy ismersz? - kérdez vissza. Megcsóválom lemondóan a fejem és csakazértis módon felé nyújtom a szendvicsem. Imádom Ayakot, mindig kitalál valami újat, nehogy akármire is ráunjunk. Naná, hogy Asaménak nem kell, mire incselkedve vállat vonok és szándékosan úgy harapok bele, hogy azt érezze, valami fenséges dologról maradt le. Ez így van, de nem árt vele még egyszer tudatosítani. Nem mintha érdekelné, de mindegy. Míg kajálok, őt nézem, mert mindig van valami fenséges abban, ahogy a cigijét és kávéját fogyasztja, ráadásul bár nem öltözik közel sem olyan változatosan, mint én, mindig megtalálja azt, amiben frenetikusan fest. Most ez egy ujjatlan, magas nyakú izompólóban és öltönynadrágban jelentkezik, nekem meg rögtön beindul a fantáziám, mit vegyek majd fel, ami ehhez passzolni fog. Egyelőre nem tudom, annyi ruhám van, hogy mindet fejben tartani se egyszerű, szóval majd beállok a szekrény elé és válogatok negyven percig.

- A tegnapi miatt... - makogom, miután eltüntettem a második szendvicset is, s közben az éjjeliszekrényre teszem a tálcát, így nem kell feltétlen Asame szemébe néznem, bár amilyen gyöktörzs vagyok, azért rápillantok. - Vagyis akarsz róla beszélni? - kérdezem meg végül.

- Akarjak? - kérdez vissza komolyan.

- Nem tudom - válaszolom őszintén. - Egy kicsit bepánikoltam - vallom be. - Tudom, hogy sosem tennél bennem kárt, de a frász jön rám mindig, ha érzem feszülni a vállam - teszem hozzá a teljesség kedvéért.

- Szólhattál volna - jegyzi meg.

- Célzatos voltam - bököm ki kínosan -, csak egyértelmű nem - teszem hozzá, mert nagyon jól tudom, hogy végülis én csavartam ki az egészet olyanná, amilyen lett. - Bennem is kettős volt minden... - mondom meg az okát, hogy miért nem szóltam. Ugyanannyira akartam incselkedni, fölényeskedni, harcolni, mint gyengéden, hosszan, odaadóan szerelmeskedni, s mivel eredetileg az utóbbira vágytam, a végén eléggé nagyon nem jól jött ki, eluralkodott rajtam a durvaság és nem tudtam leállni.

- Nem fogok megharagudni, ha szólsz azért, ha valami nem jó vagy nem úgy szeretnéd, ahogy esetleg én. De azt szeretném, ha igenis szólnál miatta.

- Rohadtul sok minden volt bennem... Nehéz úgy szólni, hogy még én sem azt csinálom, amit csinálni szeretnék... - motyogom, Asame meg halványan elmosolyodik. Na köszi... - Pontosan ellentétesen viselkedtem, mint ahogy akartam... Felgyűltek bennem a dolgok és így jöttek ki - magyarázkodom ügyetlenül.

- Legközelebb én is megpróbálok jobban figyelni rád - ígéri meg.

- Nem hiszem, hogy nagyon szükség van erre a dologra, mivel nyilvánvalóan kurvajó volt és én se nagyon fogtam vissza magam - mondom meg nyíltan, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát amiatt, hogy lerohant és megkefélt, mint egy vadállat. Ez egy kicsit túlzás amúgy is.

- Ettől még figyelhettem volna jobban.

- Szerinted mennyire reális elvárást támasztasz most magadnak? - kérdezem meg halványan elmosolyodva. - Szeretem a vad, durva szexet is, imádok incselkedni, játszani, szívózni, az érzékjátékokat, harcolni, erőt összemérni, meghülyíteni... tökre úgy viselkedtem szerintem, ami azt támasztotta alá, hogy most is egy heves kefélést akarok... - sorolom fel az indokaimat, hogy miért tettem fel a kérdésemet.

- Teljesen reális elvárásaim szoktak lenni magammal szemben - jegyzi meg, majd megragadja az államat és közelebb húzva-hajolva hozzám megcsókol. Szoktak, de most szerintem nem reális erre az esetre értve, erről azonban valszeg úgysem fogom tudni meggyőzni, Asame meg el tudja magában rendezni az ilyesmit. Közelebb húzódom hozzá és nyakát is átkarolom fél kézzel, másikkal viszont muszáj a mellkasát simogatnom, mert a póló, amit felvett, egyszerűen erre buzdít. - Ha így folytatod, megint matracdísz leszel - leheli a számra.

- A te hibád - közlöm vele csendesen, fittyet hányva a figyelmeztetésére. Teljesen hozzábújok, ahogy csak tudok és folytatom ajkai ostromlását. Senki sem állította, hogy nem akarok “matracdísz” lenni, bár hogy ez kinek mit jelent pontosan, igazából nem ártana tisztázni, csak ahhoz abba kellene hagyni a csókolózást, amit nem akarok.

- Az enyém - ismeri el, és ledöntve az ágyra fölém magasodva folytatja a szám teljes bekalandozását. Hátát, oldalát és karjait kezdem simogatni, gyengéden, kitapintva az izmokat, mintha ismerkednék a testével. Szeretném, ha most nem rohanna le és nem is teszi, lassan, szerelmesen csókol és simogat, ahol csak ér, én pedig simulok hozzá, törleszkedek, dörgölőzöm, de egyértelmű szerintem, hogy nem a szexért, nem kívánalomból elsősorban, hanem a közelségét, azért, hogy minél jobban Asaméhoz érhessek. Végre meg tudom élni azt, ami bennem volt már tegnap is, kifejezni az érzéseimet, a ragaszkodásom és a szerelmem. Olyan, mintha megnyílna ez a csatorna bennem, s bár a végén már nem is tudom, mit csinálok, vagy hogyan, ellehetetlenítem őt a mozgásban, mert mindenhogyan magamhoz fogom, karolom, ölelem, szorítom, holott tudom, hogy itt van, velem van, szeret, nem veszíthetem el. Nem is félek ilyenektől, van bennem egy halvány általános para, de az más, most csak magamhoz akarom szorítani, szinte egybeolvasztani a testét az enyémmel, mint akinek elment az esze. Nem mintha nem ment volna el és jó kis körutat tehet a Föld körül, mert jó ideje nem jött vissza, de mindegy, nem hiányzik.


Asame csak simogat, ölel, csókokkal borítja be a vállam, talán nyugtat, próbál lecsillapítani, de szerintem tudja, hogy semmi bajom, ez csupán szeretetkirohanás, amit muszáj egyben, hevesen és azonnal rázúdítanom. Remélem, semmi kifogása ellene és nem röhög magában nagyon ki. Áh, ilyenkor annyira bele tudom magam lovalni... most is túlcsordulnak az érzelmeim, elszorul a torkom, s összeszorítom a szemeim, hogy ne kezdjek el bőgni. Tudom, tiszta hülye vagyok, de ez még mindig nem bír újdonsággal.


Jól megszorongatom a yakuzámat, igyekszem nem megfojtani, mert összetörni szerencsére nem olyan könnyű őt, aztán mikor kicsit lehiggad bennem a roham, valamennyire eleresztem és forrón, szerelmesen megcsókolom. Ajkai megfeszülnek, s ahogy végigsimítok nyelvemmel rajtuk, rájövök, hogy mosolyog, így viszonozza a csókomat, tele szerelemmel és az arcom is megsimogatja. Nem tudom visszafogni a könnyeimet, azok kibújnak a szempilláim között, vagyis sikerül megint totális idiótaként viselkednem. Hát ez van, nem tudok kibújni sem a bőrömből, sem a karakteremből, ezt a pasit pedig lehetetlenül nagyon imádom. Amint el tudok szakadni a szájától, nekiállok megfosztani a ruháitól, kezdve a pólójával. Minél többet akarok a bőréből tapintani, markolni, fogni, cirógatni. Kicsit most elkapott a félőrület, érzem, hogy nem fogok tudni nyugton, fekve maradni, de amíg el nem tűnik Asaméról minden gönc, addig küzdök a szövetekkel. Ezután átfordítom magunkat, még csak igazán harcolnom sem kell azért, hogy felülre kerülhessek, mert Asame hagy érvényesülni, így azonnal szerelmesen nekiesek, rátapadok a nyakára és csókokkal, nyalásokkal járom be, tapicskolom vállait, mellkasát, hasát, s ahogy mozgolódom egész testemmel rajta, akaratlanul ágyékához dörgölöm a sajátomat. Apró, jóleső szusszanás szakad fel belőle, s gyengéden cirógat, amit egyszerre érzek kedveskedésnek és izgatónak is. Egy kicsit hozzásimulok, aztán lejjebb kúszom rajta, s folytatva a simogatását, izmai és bőre finom dagasztását járom be ajkaimmal és nyelvemmel vállát, kulcscsontját, mellkasát, majd hirtelen lekúszom hasára, és lábai közé kuporodva nyaldosok végig combja belső felén. Nem tudom, magában mosolyog-e rajtam, még csak fel sem pillantok az arcára, mert éppen teljes figyelemmel afelé fordulok, amit csinálok, de igen, jelenleg teljesen odavagyok, meg vissza.


Végül nem bírom ki, kívánom, akarom, így rábukom a farkára, Asame pedig felül annyira, hogy láthasson és bele-beletúr a hajamba. Nincs irányítás a mozdulataiban egy szemernyi sem, az élvezet szüli őket, én meg, ha tudnék, most bőszen dorombolnék, hogy jelezzem számára, én is nagyon jól érzem magam. Nem sokáig húzom őt, kiengedem a számból, majd síkosítót kerítek és a kezébe nyomva adom tudtára, mit szeretnék. Arra kér, forduljak hatvankilencbe. Nem kell megismételnie, hiába jövök ettől néha zavarba, s míg előkészít, folyamatosan nyalom, csókolom, simogatom a lábai közti területet, mígnem észbe kapok, hogy ha így folytatom, duplán megszopatom magam, ezért inkább elfekszem a combján és sóhajtozva, fel-felnyögve élvezem, amit velem művel. Végül némi segítséggel visszafordulok és magamba vezetve Asame férfiasságát ülök az ölébe, ő pedig felül, hogy átölelhessen és csókolhasson. Úszom a szerelemben és a boldogságban, ezért a fenekemben érzett feszítő és kissé fájó érzés elhomályosul szinte teljesen. Kapaszkodom a yakuzámba, ujjaimmal cirógatom bőrét, és lassan mozogni kezdek. Az ösztönök hajtanak, vagy a szívbéli vágyak, nem tudom, csak azt, hogy kínzás volna számomra, ha meg kellene állnom.


Asaméhoz bújva-simulva, szuszogva, nyögdécselve lovagolom meg őt, s apró mosoly suhan át az arcomon, mikor besegít megtartani az ütemet. Egész végig simogat és csókol, én meg az izmait markolászom, meg-megkapaszkodom a testében. Elsodornak az érzelmeim és a lendület, végül a hangom is megered és egyre hevesebben kezdem hajszolni a beteljesedést. A yakuzám is a csípőmre fog, hogy segítsen a mozgásban, közben a bőröm falja. Elfog a szédülés és remegni kezdek, a hangom el-elcsuklik az élvezettől, végül szűkölve, megfeszülve, hagyva, hogy ő húzzon bele az ölébe élvezek el.

- Én is szeretlek - szuszogja nyakamba Asame. Ookééééé... Akkor megint azt hajtogattam neki... Ég a fejem és kuncogok, a maradék erőmmel meg ölelem magamhoz. Válaszul nagy, cuppanós csókot nyom a fülembe, amitől még nagyobb kínba kerülök, de csak kuncorászni tudok rajta. Hát persze, hogy valamilyen formában muszáj megjegyeznie, hogy bejön neki, ha elvörösödöm.

- Perverz róka - mormolom neki, majd elemelkedem annyira tőle, hogy külön testbe kerüljünk, mert nem volt úgy már túlzottan kényelmes, így viszont szorongathatom a fenekem, amit fekve azért jobban meg tudok tenni. Na most jön a dilemma. Inkább gyorsan hasra vágom magam. Természetesen nem szabadulok tőle, de nem is nagyon akartam menekülni se, fölém támaszkodik és lassan végignyal gerincem vonalán, egyik kezével meg végighúz az oldalamon. Hátrasandítok rá a vállam felett és elmosolyodva simogatom meg azt a karját, amin támaszkodik. Ravasz mosollyal néz a szemembe, aztán folytatja tovább az érzékeimmel való játszadozást, csókolja, nyalja a bőröm, izgat. Nem is tudom, miért nem vagyok meglepve, hogy kínoz és valószínűleg ismétlést akar, vagy azon, hogy persze adom alá a lovat, ágyékához dörgölöm a hátsóm, fél kézzel pedig közénk nyúlva simogatom meg a testét. Ezek után ez dukál: - Telhetetlen perverz róka.

- Az - feleli kurtán, s ismét végignyal a gerincemen derekamtól egészen nyakamig, aztán miközben csókot nyom vállamra, ágyékát a fenekemnek dörgölve lök előre. Vigyorgok egyet, s amint tudok, beletúrok a hajába. Kicsit talán kérethetném magam, hogy ne legyen olyan könnyű dolga, így megállom, hogy hozzádörgölőzzek, csupán ahol érem, ott simogatom, markolom a testét. Hogy ösztönözzön, falni, harapdálni kezdi a vállaimat, miközben végigsimít az oldalamon, majd a hátsómhoz illeszti farkát és épp csak, de belém nyomul. Felnyögve megremegek, olyan erősen rohannak át rajtam az érzések, Asame pedig a csípőmet fogva vár. Kell egy pár lélegzetvételnyi idő, míg én engedek és nagyon lassan tolva ki a fenekem hagyom, hogy a magáévá tegyen újra.


Nem kapkod, nyugtatóan simogat és csókolja a bőröm, fokozatosan nyomul belém és nem is kezd el azonnal mozogni, kivárja, míg teljesen felengedek. Szuszogva cirógatom a kezét, szinte türelmetlenül akarom, hogy ellazuljak, de ez csak azután történik meg, hogy a figyelmem elkalandozik Asame szeretgetésére, utána viszont elkezd finoman, a csípőjét is mozgatva megdugni. Hangosan, némileg reszketve lélegzek, egyelőre csupán kapaszkodom a karjába és bár néha bevillan, hogyan nézhetünk ki, most felmorajlik bennem komolyan is a kíváncsiság. Ez fura és... ijesztő. Egy picit ledermeszt, én meg kinyitom a szemem és rápillantok a felettem ügyködő férfira. Azonnal lelassít és méreget, hogy mi lelhetett engem, mire elnevetem magam zavaromban, s beletolom magam a lökésébe. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném elmondani neki, főleg nem most. Még a végén komolyan venné...


Folytatja azt, amit megszakítottam, ezért pedig csak imádni tudom és halk, mély hanggal vegyes sóhajokat kiadni magamból. Nem törődöm vele, mit hoz ki belőlem, hagyom, akármi is az, mert tudom, hogy semmit sem kell előtte szégyellnem. Az én csípőm is elindul, ezzel együtt a felsőtestem is könnyű hullámokat vet, így véve fel a ritmust, amit Asame diktál, mozdulva bele, ösztönösen és őszintén, megadva magam. Egyre gyorsabb és hevesebb lesz a nászunk, megtámaszkodom az ágyon, míg a lendület bele nem nyom, végül a lepedőt markolva, tépve, belekiabálva a gyönyöröm kis híján egyesülök vele a nagy hajszában.

7.

Deon

Shabuval a karomon és vállamon megyek Asame szobájába, ám az üresen fogad, ami jól
meglep. Nem a fürdőben van, talán még vissza sem talált ide, így a cicust cirógatva kifordulok innen és megkockáztatom, hogy a dolgozószobájában van. Sok választás nincs, Asame nem szokott olyan sok helyen lenni, mint én. Shabu persze nagyon édesen dörgöli nedves orrocskáját és fejét az államhoz, és dorombolunk egymásnak. Hiányozhattam ennek a kis luvnyának, ha ennyire örül nekem. Végül benyitok a dolgozószobába, de csak félig lépek be, mert Akihitoval van.

- Hagyjalak titeket a magánéletetek örömeit és kínjait kivesézni, vagy jó lesz a társaságom? - kérdezem meg tőlük vigyorogva.

- Gyere és vesézzük ki a tiedét - feleli Asame ravasz mosollyal. Kuncogva teljesítem a kérését és szokásomhoz híven az asztalára telepszem. Shabu persze mindjárt kiszáll az ölemből és pipiskedve járja be az egészet, hízelkedik mindenkinek. Imádom ezt a macskát!

- Na bakker, otthagytam minden cigim! - jut eszembe. - Mindegy - mondom legyintve, főleg a kacérkodó Shabut figyelve.

- Majd begyűjtöd - feleli és kiteszi az övét az asztalra, majd az ölébe veszi a macskát. Nyááá, ennyit errőől... A dög engem keres, de amint Asame feltűnik, mindjárt őt kezdi fűteni. Ilyenkor tök féltékeny tudok lenni. - Mit akcióztál? - kérdezi meg.

- Aoyun sokkal jobb Eiya számára, mint akármilyen gyógyszer. Meg tudja nyugtatni, mint egy suttogó - mondom. - Egyébként figyelmeztess mindenkit, hogy előtte ne gyújtson rá, mert jellemrajzot csinál csak a cigarettából - teszem hozzá széles vigyorral, miközben az asztalon lévő dobozért nyúlok. - A felszínen kemény, rideg, elutasító ember - mondom a szálat forgatva magam előtt -, de ha merész vagy és hagyja, hogy a közelébe kerülj, teljesen mást találsz a felszín alatt, mint amilyennek tűnt. Rohadtul tetszik a tudománya és jót röhögtem, mikor azt mondta, ez a cigi olyan, amiből az ember nem szívesen füstöl el egy szálat is akár - mesélem vidáman. - Ahhoz képest te elég sokat eszel meg belőle egy nap, én meg rohadtul akartam belőle anno.

- Én mondtam, hogy nem kispályás a testőr - jelenti be Akihito.

- Tud valamit, az biztos. Szerintem egész jó ez a cigi - vonja meg vállát Asame.

- Fogom még zaklatni - közlöm magabiztosan, s meggyújtom végre a cigarettát. - Lemaradtam valamiről amúgy? - kérdezem hol egyikükre, hol másikukra pillantva, aztán megsimogatom a kis dögöt a yakuzám ölében.

- Sok mindenről nem. Előtted értem ide egy öt perccel - feleli Akihito. - Nem volt időnk még belemerülni a magánéletünk rejtelmeibe - heccel. - Ellenben elhoztam Ao cuccait, gondolom, szüksége lesz rá. Meg van még néhány dolog, amit beraktam neki a későbbiekre. Tudni fogja, mivel mit kezdjen. Gondolom, úgyis te dobod be neki, ha én elfelejteném. - Na ezen elcsodálkozom.

- Gondolom, a testőröknek nem szakad le a karja, én meg nem azért vagyok szerződtetve, hogy csomagokat cipeljek. Egyébként is el lett kényeztetve, vittem neki mindent a kávéhoz és bazzeg, feketén issza, meg otthagytam neki véletlenül három doboz cigit, szóval szava sem lehet - jelentem ki szinte sértetten kihúzva magam, de játékosan.

- Jól áll, ha duzzogsz - kuncogja Akihito, mire nekem megint eszembe jut, hogy mennyire nem tudok semmit a szerelmi életéről, ami valljuk be, meglepő az én esetemben. Rajta kívül azt hiszem, nem akad más, akiről ne tudnék pár infót, minthogy kije van, kit szeretne, satöbbi, de Akihitoval valahogy úgy érzem, ez a téma olyasmi, amit nem szabad érinteni. Felhoznám, felvezetném valahogy, mert érdekel, csak ösztönből súgja nekem valami, hogy nem biztos, hogy az neki jó lenne, engem meg annyira nem foglalkoztat semmi, hogy azzal másnak fájdalmat okozzak. Korábban azt gondoltam, az edző Asamét szereti, de valami nagyon gyengéd, puha szerelemmel, amit a yakuzám sem vesz észre, mert annyira természetes Akihitotól, de valahogy nem mertem megjátszani egyiküknél sem még poén szintjén sem ezt a feltételezésemet, mert a barátságuk olyan kötelék, amit véletlenül sem sérthetek. Inkább tök mindegy, Aki mit érez, csak a hármunk viszonya rossz irányba ne változzon.

- Kösz - nevetem. - Mennyi idő, mire Aoyun befejezi a pattintást? - kérdezem meg a kendoedzőt. Szerintem fogja tudni, mire gondolok.

- Fél-egy óra maximum - válaszol.

- Az nem sok. Azt hittem, több - árulom el őszintén. - Ha lehet, Eiyával együtt Takuya mellé adod? - kérdezem meg Asamét.

- Akihito tanítványa, majd ő dönt arról, hova és minek szánja, nem szólok bele. Eiya viszont, ha úgy alakul, mindenképpen Ao mellett kell maradjon - mondja Akira nézve, ezt az egyet ezzel kikötve mégis számára. Engem kicsit meglep ez az egész, de jelét se adom, csak lepergetem a hamut a cigimről.

- Az alvilági lét nem egy olyan kölyöknek való, mint Eiya - jegyzi meg. - Emellett megoldható bármi persze. Majd meglátjuk még ezt. Aoyunt viszont magam mellett akarom tudni és feladatokat is adni neki, így elgondolkodtató, hogyan oldjuk meg a továbbiakat.

- Szerintem elég szarságot kapott már a nyakába, hogy kimaradjon az alvilágból - osztom meg velük a véleményemet. - Egyelőre úgyis alapdolgokat kell tanulnia és még azt sem tudjuk, mennyire viseli jól magát. Azok alapján eldönthető, mi legyen vele, mire alkalmas, azzal azonban számolni kell, hogy Ao kutyaként van mellette.

- Nem is akartam az alvilágnak szánni a kölyköt. Bár lehet, pontosan az tenné erőssé, hogy ennyi mindenen keresztül ment - mondja elgondolkodva. - Meglátjuk még. Azzal tisztában vagyok, hogy Ao nem fog tágítani mellőle, így meg kell oldanom, ha esetlegesen felépül, mi legyen a sorsa vagy hogyan tovább.

- Te ismered jobban - passzolom neki vissza.

- Mindegy, mit fogok ajánlani neki, a lényeg az lesz, hogy a kölyök mellette legyen, vele maradhasson.

- Sanszos - értek Asaméval egyet, majd elnyomom a cigarettacsikket. Az ölében gombócban szunyáló macsekra nézek, aztán nyújtózom egyet. - Abból a szempontból is dönthetünk, hogy átadunk-e másnak egy olyan vérebet, mint Aoyun, s ha igen, milyen háttérokkal, vagy nem.

- Meglátjuk még. Nem passzolnék le egy ilyen kutyát, ha nem muszáj és az sem utolsó, hogy ha Aki még tanítani akarja, nem árt, ha olyan helyen van, ahol nem baj, ha eltűnik napokra, vagy órákra.

- Ez így elég mókás - mondom -, mert azt beszéltük, hogy Eiyát nem tartjuk meg, míg Aoyunt meg nélküle nem fogjuk nagy valószínűséggel megtartani. - Engedni kell... De vajon el tudnám viselni, hogy az a srác Asame közelében marad? Egészen addig nem zavarna a dolog, amíg nem akarna a yakuzámtól semmit, de ezt nem tudom elképzelni. Keveset tudok Eiyáról, de amit igen, az indokolja, hogy ne feltételezzem róla, hogy csendes, visszafogott jófiú lesz. Nem, én biztos vagyok benne, hogy ha sikerül összekaparni őt, utána botrányos lesz. Hogy ezt valamiféle a félelem mondatja-e velem, nem zárom ki, nem is fontos, csak az, hogy tartok ettől. Megpróbálok sokat törődni Eiyával, hátha ezáltal később hatást tudok rá gyakorolni.

- Ezt kell valahogy áthidalnunk jelen esetben - feleli Asame. - Nagyon elgondolkodtál - jegyzi meg.

- Ühüm... - De továbbra is jár az agyam, próbálok nem borzalmasítani, hanem valami pozitív kimenetelű történetet elképzelni Eiyával. Hát... annyira nem vagyok benne sikeres. - Kezd kiütközni rajtam a fáradtság, szóval én mentem lefeküdni - közlöm aztán, s leszállok az asztalról.

- Megyek nemsokára - jelenti ki, amiből tudom, ennyivel nem úszom meg, még elő fogja venni ezt a témát.

- Jó éjszakát! - köszön el a kendoedző.

- Jó éjt. Egyszer benézhetnél úgy, hogy ráérsz, nem edzeni jössz és nem dolgozni, és nekem is forognak a kerekek a fejemben, nem vagyok annyira fáradt - jegyzem meg neki lassan elvigyorodva, aztán még vetek egy pillantást a kis dög macskánkra, azzal leszállok az asztaltól és az ajtó felé indulok.

- Majd, ha a yakuzád nem pakol tele munkával - vigyorogja ravaszul, ezzel búcsúzva Asame meg csak megcsóválja a fejét. Lenne válaszom rá, de nem vagyok benne biztos, hogy ha Akihito visszapasszolja a magas labdát, most tudnám állni a sarat, így csendben elhagyom a dolgozószobát és mindent levéve magamról bújok be Asame ágyába.


Vicces. Mire ideértem, már nem vagyok annyira fáradt. Tanakodom magamban, hogyan lehetne megoldani az Eiya-Aoyun dolgot, mintha rohadtul időszerű lenne...

6.

Deon

- Hát... egy kicsit többre számítottam - jelentem ki némi elégedetlenséggel. - Akartam tőle cigit kérni - rovom meg elmosolyodva a rosszfiúmat, miközben felé fordulok az asztalon.

- Senki nem tömte be a szád semmivel, hogy ezt ne tehesd meg - mondja nekem egyszerűen, elvéve a dossziét az asztalról és belelapoz. - Lesz még rá alkalmad.

- Cigit akárkitől és akármikor nem kérek - közlöm vele behajolva elé szándékosan és felsandítva rá.

- Ahogy ismerlek, kölyök, fogod te még őt zaklatni a kérdéseiddel - mondja, miközben játékosan a fejemre csap a mappával. Elröhögöm magam, mert bár egyáltalán nem ezt akartam, tetszett, vicces volt. Áttúrom a haját, miután leszállok az asztalról, majd addig furakszom, míg az ölébe nem tudok úgy ülni, hogy együtt nézhessük meg a dosszié tartalmát.

- Tényleg Eiya apja? - Most nincs kedvem végigfutni a srác aktáját, egyszerűbb megkérdezni Asamét, de úgy néz rám, mintha oltári nagy hülyeséget kérdeztem volna. Kicsit utánagondolva... - Ööö... oké - mondom, jelezve, hogy felfogtam, én értettem valamit félre abban, amit Aoyun mondott és láng vörös lesz a fejem is, ahogy érzem. Röhögök magamon és inkább el sem kezdem elmagyarázni, ez most hogy jött nekem. - Akkor te szigorkodsz Aoval, én pedig szokásosan bevetem magam - ajánlom tématerelőnek, még mindig égve, mocorogva.

- Meghagyod nekem a hideg és kegyetlen yakuza szerepet? - kérdezi ravasz mosollyal.

- Nem is a kedves, figyelmes szeretőét - heccelem.

- Khm... Engedelmetekkel én is lelépnék akkor, ti meg nyugodtan terrorizáljátok tovább egymást - közli be Akihito.

- Ácsi! - szólok rá felvigyorogva rá. - Igazán mesélhetnél arról a kapcsolatról, ami Aoyun és közted van - jelentem ki. Biztos vagyok benne, hogy tudja, mire gondolok, hiszen az egy dolog, hogy elhozta ide a férfit, ám becenéven szólította és viccelődött vele, ami egyértelműen egy közelebbi kapcsolatot feltételez. Nem, nem hasonlatosan közelit, mint a miénk Asaméval, eszemben sincs feltételezni akármit, egyszerűen kíváncsi vagyok, mit gondol erről a félvér ürgéről Akihito.

- Egy jó fél éve dolgozom vele, kábé azóta, mióta az Eiya-ügyön is - kezd bele. - Remek képességű testőr, nem az a gyenge, jellemtelen, szakma szajhája típus, amiből tizenkettő egy tucat és annak hűséges, aki többet fizet. Napokba telt, mire egyáltalán meg tudtuk úgy közelíteni az embereimmel, hogy elkaphassuk és nem volt könnyű dolgunk. Ha az itteni viszonyokhoz kellene őt hasonlítanom, Aoyun olyan keverék testőr a képességeit tekintve, mint Shinji. Több fegyvert hord magánál a pisztoly mellett és minddel remekül bánik. Két emberemet komolyan sikerült megsebesítenie és kivallatni sem volt egyszerű. - Felröhögök.

- Ma senki sem érti, hogy mit akarok, vagy csak mindenkinek kényelmes azt mondani, ami jön? - kérdezem meg.

- Ennek egyszerű oka van, nem fogalmazol érthetően - húz Asame, de szerintem nincs igaza.

- Vagy spontán szeretünk beszéltetni - neveti a másik férfi. - A tanítványommá fogadtam.

- Na, erről beszélek! - mondom hangosan, lecsapva erre. - Ez már megmagyaráz pár apróságot - jelentem ki.

- Mit is? - kérdez vissza.

- Aonak nevezted és heccelted - világítok rá.

- Akkor minden téren kielégítettem a kíváncsiságodat? - kérdezi elmosolyodva.

- Nem, de a piszkos részleteket nem Asame előtt akarom megkérdezni - heccelem nevetve.

- De egy mocsok dög vagy - szól rám a yakuzám felpillantva rám az aktából. - Kihagynál egy olyan buliból?

- Azt hittem, a száz éves barátságotok alatt már mindent megkérdeztél tőle, amit tudni akartál - közlöm vele szenvtelenül.

- Persze. Kivel, mikor, hogy, hányszor... De ettől még... - Felvonom a szemöldököm és rámosolygok erre a hülyére.

- Ha ti ezeket megbeszélitek, én nem biztos, hogy szeretném tudni, mert akkor sanszos, hogy rólam is meséltél, az meg jobb, ha a kettőtök titka marad - ugratom. - Gondolom, majd igényel a dolog egy szélesebb körű bemutatást - kockáztatom meg Akihitora nézve -, hiszen ha a tanítványod, nem árt, ha nem úgy tekint ránk, mint tigris a ketrecből.

- Csak elnapolva lett, nem elfelejtve a szükséges protokoll - kacsint rám Akihito. - Most viszont tényleg elhúztam, mert még dolgom van, nem is kevés. Este majd beugrom. Ja, és Asame! Tartsátok itt Aot, ha nem nagy kérés, míg elintézek pár dolgot a helyieknél vele kapcsolatban.

- Ha fegyverrel is, de ittfogjuk addig. - Ezen csak kuncogok, s megvárom, míg Aki tényleg olajra lép, utána fejem Asamééhoz dörgölöm.

- Nem teljesen értem ezt a saját fiammal nem tehettem meg dolgot - árulom el neki csendesen.

- Aoyunnak volt egy tizenkét éves fia.

- Mi lett vele? - kérdezem meg.

- A hivatalos rendőrségi papírok szerint hazafelé menet az iskolából megtámadta őt egy helyi banda és alaposan összeverték, a kórházban halt bele a sérüléseibe, Aki feljegyzései azonban teljesen mást mutatnak. Aoyun akkor már annál a fickónál dolgozott, akihez Eiya is került. A férfiról köztudott volt, hogy imádta kínozni a szajháit, minden módon. A dokumentumok szerint sikeresen bele is nyúlt egy ilyenbe a fickó, csak rossz emberrel húzott ujjat éppenséggel. Bosszúból pedig Aoyun kölykét találták be. Megverték, megkínozták és ugyanúgy bántak el vele, ahogy Eiyával is, majd kidobták a ház előtt, hogy ezzel üzenjenek a pasasnak. Persze gondolhatod, hogy pont leszarta a vérebe kölykét.

- A kínaiaknál miért perverzió használhatatlanná tenni egy szajhát? - kérdezem meg. - Nekem ez full logikátlan. Oké, marad szája, meg luk a fenekén, de ennyi erővel nőt is maguk mellé vehetnének, arról levágni nem kell semmit - mondom fintorogva, talán kicsit nyersen fogalmazva.

- Nem mindegyik ilyen ott sem, de tény, hogy abban lelik az élvezetet, ha kínozhatnak valakit, legalábbis a legtöbbjük. Az ilyen faszok, mint ez a férfi is, általában valami olyan miatt akar bosszút állni ezeken a szerencsétleneken, amit saját hibájának köszönhetően cseszett el. - Világos, az elfojtott frusztrációt sokkal könnyebb egy gyereken vagy fiatalon levezetni, mint a konfliktusokat kezelni és megoldani felnőtt emberekkel.

- Nem igazán értem, hogy ezeket miért nem irtják ki, a kínaiak amúgy is sokan vannak, legalább a selejtet hajítanák a tengerbe a halaknak táplálékként.

- Az ilyen mocskok rendszerint a Triádok védelme alatt állnak.

- Szerintem ezek az emberek szánalmasak - jelentem ki teljes komolysággal.

- Azok, de amíg a Triádok keze ennyi mindenhez elér, addig senki nem tud velük mit tenni, az állam pedig szemet huny a dolgok felett, mert jelentős pénzeket kapnak. Ördögi kör. - Tehát ez olyasmi, amivel nem tudok mit kezdeni, mert a világ megváltásához egyedül kevés vagyok. Végülis nem akkora baj, mert bőven elég, ha a saját világom meg tudom váltani, az meg eddig ment.

- Nekem is érdekes ez? - kérdezem meg játékosan, a papírokra bökve.

- Attól függ, mit szeretnél megtudni még Aoyunról és a múltjáról. Nem tudom, mi érdekel, de ha akarod, nézd át - teszi le az aktát, mire elkezdem átlapozni.

- A látványmemória előnye - kuncogom halkan. - Hogyan tovább? - kérdezem fel sem pillantva a lapok közül.

- Egyelőre várunk. Ha Aoyun tud kezdeni valamit a kölyökkel, akkor Eiya hozzá kerül. Gyanítom, Akihito már intézett neki lakást, talán autót is, az meg, hogy a tanítványává fogadta, biztos anyagi forrás a számára. Ha a kölyök rendbe jön, meglátjuk, mihez lehet vele kezdni. Valószínűleg segítségre szüksége lesz. Beilleszkedni, magántanár, attól függ, mihez lesz kedve, hangulata, vagy hogyan alakulnak vele kapcsolatban a dolgok.

- Jól van - mondom egyszerűen. - Ha tudok valamiben segíteni, szívesen megteszem - adom csendesen a yakuzám tudtára. Sosem az a kérdés, támogatjuk-e egymást, hanem az, hogy egyetértük-e azzal, amit akar. Ha igen, akkor nincs szerintem akadálya abban, hogy teljes vállszélességgel ottlegyünk mellette. Nekem egészen addig nincs semmi bajom Eiyával, amíg olyasmit nem csinál, amivel kihúzza nálam a gyufát, ám nem valószínű, hogy érintésfóbiával nagyon kekeckedni fog, Asame meg tudja, hogy a versenyszellem és a féltékenység nálam egy olyan kombó, amit jobb nem piszkálni, különben komoly gondjaink lesznek.

- Meglátjuk. Egyelőre kíváncsi vagyok, most hogy Eiya közelébe mehetett, mi fog történni.

- Mégis mit tippelsz? - kérdezem elnevetve magam.

- Nem fogja hagyni, hogy megöljük, ha már kihozta onnan. Őszintén... Azt remélem, hogy most, hogy Ao mellette van, nem lesz vele gondunk több. Ha tudja kezelni, ez borítékolható.

- Meglesem - jelentem ki, azzal befejezem az irattanulmányozást és kimászom Asame öléből. Még megvárom, hogy rábólintson, aztán magára hagyom és Eiya szobájához veszem az irányt.

5.

Deon

A vezetés megnyugtatott, legalábbis ami a remegést és gyomorgörcsöt illeti. Talán éhes is vagyok, bár étvágyam nincs. Beszélek Ryuuichivel, hogy mégsem vagyok estére hazavárható, aminek persze cseppet sem örül, de nem tud mit tenni, csak tájékoztathatja a yakuzánkat, hogy ez van és kész. Bontom a vonalat, miután elköszöntem tőle, majd követem Kazukit a házba. Meglehetősen szeretethiányban szenvedek, amit az ölelgetésében élnék ki elsősorban, ám nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, ezért ezt egyelőre hanyagolom.

- Csináljak palacsintát? - kérdezem meg az első eszembe jutó dolgot. Tudom, hogy a palacsintámért mindenki odavan, ráadásul megint lesz mivel sokkolni Nishidát. Nem is tudom eldönteni, melyik a nyomósabb érv, amivel rávehető vagyok erre a műveletre...

- Ha van kedved, én benne vagyok. Amúgy is imádom a palacsintád - vigyorogja.

- Akkor borzolom a yakuzád idegeit vele - döntöm el halvány, elégedett mosollyal.

- Házon kívül van - kuncogja. - Majd valamikor este jön, de nálam jobban nem tudod borzolni, ha konyháról van szó - röhögi.

- Mert? - kérdezem meg. Voltaképpen ugyanolyan esélyes, hogy Kaz is elboldogul ezen a területen, minthogy őskáoszt teremt, ha nem étkezni megy oda. - Este, vagyis éjjel? - kérdezek rá elvigyorodva. Nem egészen tudom, hova ballag, de megyek utána.

- Inkább éjjel valamikor - húzza el száját. - Mert inkább messze elkerülöm a konyhát és ezzel az egész ház jobban is jár voltaképpen. A tévében látványosabban mutatott a lángoló serpenyő, mint a mi konyhánkban - vallja be vigyorogva, én pedig kuncogok rajta.

- Vicces lehetett - árulom el a véleményem, majd befordulunk a konyhába. - Hogy csináltad? - érdeklődöm. - Amúgy a konyha ura nem tépi le a fejem, ha átveszem itt az irányítást? - kérdezem, de a legnagyobb nyugalommal mosok kezet, aztán kezdek kutakodni, hogy mit hol találok.

- Ha tudnám, hogy csináltam, valszeg a második alkalommal sem történt volna meg. Azóta inkább nem engednek túl közel a tűzhelyhez. Ne aggódj, a konyha úrnője csak akkor veszi a fejed, ha minimum olyan béna vagy, mint én. Rád ez nem jellemző - kuncogja leülve az asztalhoz. - Mellesleg gőzöm sincs, ő hol van.

- Ayako is a semmiből tűnik elő mindig - jegyzem meg kuncogva. Jó nagy tálat kerítek, meg lisztet, tojást, cukrot, sót, tejet, meg ásványvizet. - Szeretek bűvészkedni a konyhában, de ebben azért Jeremy kenterbe ver engem is.

- Én nem tudom, hogy csinálják, de rám Rika állandóan a frászt hozza. Múltkor is... Nagyban félig a hűtőben szenvedek azzal, hogy levadásszam a tejet, mert miért ne az legyen legbelülre dugva, mikor előcsattogva a semmiből, persze síri kussba, nehogy meghalld, elkiáltja magát egy vidám jó reggeltet rikkantva. Kemény a polc... - Röhögök. Hangosan és rázkódva tőle, így sikerül összeliszteznem a tál szélét és a ruhámat is, meg persze megkínálom belőle a pultot is.

- Poén. - Most bővebben nem tudom lereagálni, épp leporolom magam.

- Szerintem direkt csinálja - mondja a vállát is megvonva. - Múltkor a gyümölcslevemet köptem ki ijedtemben, mikor mögém settenkedve megveregette a vállam. Reggel kómásan nekem ez felért egy sokkal. - Még mindig röhögök Kazun.

- Téged jó is ijesztgetni, vicces vagy tőle - jegyzem meg vigyorogva. - Szerintem Rika is imád terrorkodni, amit tökre megértek - magyarázom, miközben a lisztbe ütöm a tojásokat, majd megcukrozom és sózom azokat.

- Örülök, hogy ennyire élvezitek szívatni a kisebbet - mondja vigyorogva. - Jövőhéten megyünk kutyát nézni Nishidával.

- Öregebb vagy nálam - közlöm vele heccelődve, aztán hátrapillantok rá a vállam felett. - Örülök, hogy megengedte. Van elképzelésed? Izgulsz? - kérdezgetem izgatottan, aztán a tésztára figyelek, nehogy kikavarjam a tálból.

- Naná. Egy kutyáról van szó, Deon, hogy a viharba ne izgulnék?! - kuncogja. - Nagyon nem gondolkodtam rajta, milyen legyen, de mindenképpen olyat képzelek el, amelyiknek nagy bundája van.

- Hova mentek kutyát nézni? És ugye kölyköt gondoltatok? Nyilván beszéltetek róla - teszem hozzá, hiszen mi is fecsegtünk Asaméval ilyesmiről, mielőtt elmentünk volna a menhelyre körülnézni.

- Mindenképpen kölyök kutyát szeretnénk, attól még talán nem ijedek meg. Először megnézzük a menhelyeket, ha ott nem találok olyat, amilyet szeretnék és amelyik el is fogad engem, akkor megnézünk néhány kereskedést is.

- Kereskedés helyett inkább befogadógazdákat és tenyésztőket javaslok. Nishida szerintem meg tudja állapítani, melyik ember az, aki csak a pénzért szaporítja az állatokat és ki az, aki szívvel-lélekkel gondozza őket - mondom komolyan Kazunak. Szeretném, ha összejönne neki ez az egész, ezért nem tartom vissza a tanácsaimat.

- Majd beszélek vele erről.

- Rendben - mondom elmosolyodva az orrom alatt. - Várom már, hogy felhívj, hogy megtaláltad azt, amelyiket imádod - árulom el izgatottan. Tiszta gáz vagyok, tudom, de legalább annyira lázba tud hozni az ilyesmi, mint magát az érintettet.

- Te leszel az első, aki tudni fogja - ígéri meg.

- Köszi. - Kerítek egy másfajta keverőt, amivel csomótlanítom az elegyet. Míg ezen dolgozom, Kazu telefonja apró dallamot képez. Hátrapillantok rá, ő meg elolvassa az üzenetet, majd felvigyorog rám.

- Azt hiszem, kezdhetsz belehúzni - kuncogja. - Yoru fél órán belül befut.

- Hát nem siette el - jegyzem meg könnyedén.

- Gondolom, Asahito megint feltartotta - árulja el vigyorral a száján. - Van üzleti érzéke a yakuzájának...

- Üzleti érzéke? Heeee? - A srác felé fordulok otthagyva a tálat, majd az asztalhoz lépdelek, hogy leüljek egy kicsit. - Ez most hogy vág ide?

- Most játszod a naivat, vagy tényleg nem érted? - kérdez vissza még jobban vigyorogva.

- Gond, ha most nem vágom tényleg? - kérdezem, miközben cigarettát kutatok az övtáskámban. - Csere?

- Asahito szeret Yoruval is üzletet kötni, az ilyen alkalmak meg jó lehetőséget biztosítanak a számára. Na persze ezen alkukat mindketten élvezik.

- Azért néha megfordul a fejemben, hogy megérne egy misét lekérni a kamerák képét, amik ugyan nincsenek is, de na... érted. - Az ő cigarettájából gyújtok rá és elégedetten pöfékelek. A változatosság csodákra képes.

- Már megijedtem, hogy csak én adnék meg bármit azokért a felvételekért - közli az eperlevelesemet meggyújtva.

- Nem. Bár a tieitek se lennének elmaradva nagyon - teszem hozzá széles vigyorral.

- Szerintem hozzájuk képest mi a szoftpornó kategóriát sem súroljuk - kuncogja.

- Ez attól függ, te miket feltételezel róluk - jelentem ki nagy komolyan, ravasz mosollyal a szám szegletén.

- Hááát.... Sok jót nem.

- Nem tudom, én spec nem gondolnám, hogy ők különösen perverzek lennének - jegyzem meg lazán, míg lepöcögtetem a cigimről a hamut.

- Sose tudhatod - vonja meg vállait.

- Csak a véleményemet mondtam el. - Hamarosan úgyis megkérdezhetjük tőle, bár kétlem, hogy őszintén válaszol rá. Sokkal sanszosabb, hogy mind viccet csinálunk az egészből. Eloltom a csikket, aztán nyújtózom egyet és nekiállok serpenyőt, tányérokat, meg olajat keresni.

- Majd kifaggatjuk az érintett személyt - kuncogja Kazu. - Sokra nem megyünk vele mondjuk.

- Nem hát, Yoru se árulna el semmit! - értek egyet az állítással.

- Akkor kérnünk kell Shint, hogy oldja meg a kamerák kérdését.

- Aztán menne a vica versa és a mi életünk is rögzítve lenne - nevetem.

- Amiről nem tudnak, az nem fáj - kuncogja.

- Gondolod, tudjuk tartani a szánk és nem megjegyzéseket tenni, meg összevigyorogni? - kérdezem széles mosollyal, miközben megforgatom a serpenyőben az első merőkanál tésztát.

- Persze. Az első két percben mindenképpen - röhögi.

- Na ez az! Aztán megnézhetjük magunkat. Yoru szerintem rendesen kidekorálna mindkettőnket, amivel még a rosszfiúink felé is el kéne számolnunk - magyarázom vidáman.

- Miért tennék ilyet? - kérdezi meg az érintett a konyhába lépve, Kazu pedig megint röhögni kezd.

- Áh, hella! Épp azt tárgyaltuk ki, hogy ha szereltetünk be hozzátok egy kamerarendszert, hogyan reagálnál - árulom el heccelve Bagirát. Hogyan tégy valamit bizonytalanná a másik számára? Mondd meg neki az igazat, de úgy, mintha csak poén lenne. Yorunál garantált siker, mindegy, hogy poénnak vagy igaznak veszi.

- Ezesetben kérek egy másolatot én is a felvett anyagból - jegyzi meg fejét csóválva és lehuppan az egyik székre, majd rágyújt.

- Ennyi - nevetem. - Szóval maradandó károsodás nélkül megúsznánk? - kérdezem.

- Ezt nem mondtam, csak azt, hogy én is kérek belőle másolatot - közli ördögien vigyorogva.

- Na, mit tennél velünk? - kérdezem izgatottan és kíváncsian. Előbb tudjuk meg, mi az, amit vállalnunk kéne egy jó kis hardcore pornóért, utána eldöntjük, megéri-e.

- Kikötöznélek titeket egymással szembe és módszeresen nyúználak meg titeket - mondja morogva-dorombolva, mint egy elégedett nagymacska.

- Ú! - nyögöm fintorogva. - Ruha nélkül még oké lenne Kaz, de hogy bőr nélkül... - folytatom a palacsinták sorakoztatása közben. Befut Jeremy is a pártfogolt testőrének kíséretében, így már teljes a várt banda. Shinji hiányzik, távolmaradása azonban érthető. - Csőváz - köszönök a srácnak vidáman.

- Sziasztok! - köszön feszengve, pedig sosem ettük meg.

- Heyho! - köszönti vidáman Kaz és Yoru is. - Majdnem fullos a banda.

- Ha felhívjátok Shinjit, valamennyire velünk lehet - lököm be a közösbe ezt a gondolatot.

- Egy Shinji rendel - kuncogja Bagira, majd előveszi telefonját és hívja is a testőrt, kihangosítva persze a mobilt. - Azért vicces, ha összejövünk mostanában, mindig a konyhában palacsintázva kötünk ki. - Ez úgy hangzott, mintha panaszkodna, pedig tudom, hogy nem.

- Mondd! - szól bele álmos hangon.

- Bandázunk és ki vagy hangosítva - közli vele a feketepárducunk.

- Shinjiiii! - kiáltom. Jó hallani a hangját. - Jó korán kezded az estét! - jegyzem meg neki játékosan. - Mi van veletek?

- Aludtunk éppen. Hosszúra nyúlt az este - válaszolja, miközben kattan az öngyújtója. - Arrafelé mi a helyzet? - Remekül visszapasszolta a labdát, de nem is csodálkozom, Shin ért az ilyesmihez. Csak jót mosolygok rajta, majd az első adagot odateszem a fiúk elé egy angyali mosoly kíséretében.

- Deon a fejébe vette, hogy felhízlal minket a csodapalacsintájával. Nem bírja a konkurenciát maga körül - kuncogja Kazu.

- Rád már nem kell pazarolni a palacsintákat - szól be neki Yoru. Kezdődik is a vérszívás kettejük közt. Hihetetlen, hogy egy uke és egy seme közt milyen vibrálás tud kialakulni még akkor is, ha nem szeretők.

- Hogy ti még mindig egymást szekáljátok ezzel - sóhajtja fáradtan Shin, noha hangjából ítélve elmosolyodva.

- Yoru így mutatja ki azt Kazunak, hogy bejön neki. Tudod, mint az ovisok - magyarázom testőrömnek.

- Kész szerencse, hogy a hajhúzogatás és gatyába homokszórás kiment a divatból. Gondban lennénk. - Na ezen jót röhögök és vetek egy pillantást hátra. Jeremy már fal, a többieket nagyrészt lefoglalja a szópárbaj. Szeretem ezt a bagázst.

- Érdekes gyerekkorod lehetett, Shinji - állapítom meg.

- Két húggal? Az érdekes az lett volna, ha ezek nem kerülnek elő, de rendes bátyként megvédtem őket mindig. - Igen, most mindenki olvad és elcsöppen... Na jó, nem. - Azért ne fojtsd palacsintába Kazukit! Hogy számolsz el vele?

- Majd ráfogom Deonra - dorombolja Yoru.

- Könnyű engem hibáztatni - mondom, majd elzárom a tűzhelyet és a lesütött palacsintákat odateszem eléjük. Még messze nem végeztem, de beszélni akarok Shinjivel, ezért kinyomom a telefont. - Sorry. Pár perc múlva jövök - jelentem ki elővéve a mobilom és visszahívva testőrömet.

- Mi a gond?

- Asame előkerítette Eiyát - mondom neki meg szinte suttogva. Shin az összes stiklimről tud, elmondtam neki még azt is, hogy miképp sikerült a hármasozás Jeremyvel, meg mindent, szóval kertelés nélkül előállhatok akármivel neki.

- Megmondta, miért?

- Ja, de felőlem akármiért is hozta, akkor is ott van nálunk - válaszolok. - Valami hibát akar helyrehozni azzal, hogy talpra állítja és vagy vérebet csinál belőle, vagy pártfogófélét kerít neki.

- Te pedig kibaszottul féltékeny vagy, mert ő is kaphat abból az Asaméból, akit te ismersz. - Shinji legalább érti a dörgést és nem hiszi azt, hogy olyasmitől parázom, hogy a yakuzám megdugja azt a szajhát. Nem csalódtam benne és a tippje is egészen közel áll a valósághoz. Nem hiába őneki mondom el a dolgaimat...

- Olyasmi, de ez nem pusztán féltékenység, mert haragszom miatta Asaméra és Eiyát is meg tudnám ölni, pedig még az se biztos, hogy megmarad, annyira szétkapták Kínában.

- Tényleg nem. Van benne egy kevés önzés és némi birtoklási vágy is. Mi verte ki a biztosítékot, azon kívül, hogy Asame foglalkozni akar vele és a kedvence volt az a kölyök?

- Lényegében mindent összefoglaltál - jelentem ki csendesen, lekuporodva a folyosói fal tövébe. - Fölösleges lenne tagadni, hogy önző is vagyok és azokat, akiket szeretek, valamilyen szinten és formában birtoklok is, ami persze Asaménál tetőzik. Egyszerűen nem akarom, hogy foglalkozzon Eiyával. Ő volt a kedvence, ragaszkodott hozzá és erre nem lehet rávarrni semmit, mert Asame akkoriban nem szeretett senkit sehogyan - magyarázom úgy, hogy közben dől belőlem a szó. - Nem akarom, hogy foglalkozzon vele. Ha más csinálja, annyira nem bosszantana, de így, hogy még velem is úgy bánt miatta, mintha valami ócska ribanc lennék, akinek parancsolhat és úgy rak ki-be az ágyába, egyszerűen eldobta az agyam az ékszíjat.

- Azért azt valljuk meg, kölyök, ha eldurran az agyad, te is tudsz úgy odaszólni, hogy az ékszíj szaggató legyen. Hét év meg elég hosszú idő minden tekintetben.

- Ja, csak elég ritka az, hogy azért szakítom le más ékszíját, mert bántani akarom. Ezzel a hét év hosszú idő szöveggel meg mit akarsz? Eiyának ezeregy oka van arra, hogy gyűlölje Asamét. Testileg-lelkileg megcsonkították... - Előugranak a képek, szövegek, dokumentációk a fejemben és automatikusan kezdem nézni őket, mígnem már nem bírom tovább. Szörnyű dolgokat műveltek vele a kínaiak, csoda, hogy még él és az még nagyobb, hogy ennyire épen, de kurva nagy faszságnak tartom azt, hogy Asame ilyen módon próbálja megmenteni. Hogyan lesz így boldog? Keiyuunak se volt sok esélye, Hirotonak se, de megmozgattam a sziklákat, ezt a srácot igazán teljesnek csak holtan tudom elképzelni minden gyűlölet, megvetés és negatív él nélkül. Sosem fogja tudni elfelejteni azokat a borzalmakat, amiket megélt, a drogfüggése mindig kísérteni fogja és azt is el tudom képzelni, hogy a legerősebb érzelem, amit érezni lesz képes, az a gyűlölet. Persze lehetne példálozni Tatsukival, Jeremyvel, vagy magával Asaméval is, hogy annak ellenére, amilyen volt, amilyennek mások látták őket, én mégis megláttam bennük az értéket, a jót, hogy még Keiyuunak is békejobbot nyújtottam, mikor az ellenségem lehetett volna a folytonos versengés miatt, ám Eiya... Eiya az Eiya... Hét év Kínában, mittomén, mennyi Asaménál, előtte meg... Eijivel sem jött össze és fájt, nagyon fájt a bukás. Hogy belejátszik-e a mostani hozzáállásomba az az eset? Természetes, ez tagadhatatlan.

- A gyűlölet relatív, Deon. - Tényleg? Ezt értelmezni sem tudom per pill. - Dobálózhatnék példákkal, de nem teszem, úgyis tudod és nem csak Tatsuki vagy Asame esetében. Gyanítom, láttad Eiya papírjait, amik nem pont szeretetteljes környezetről és bánásmódról árulkodtak, valahogy mégis túlélte a hét évet. Azt pedig valamiféle támasz nélkül nem lehet. Ha mindenki gyűlölné azt, aki valaha is keresztbe tett neki, vagy bekavart, kurva nagy gondban lenne a világ és mi sem beszélgetnénk, ahogy Jeremy sem élne... Ettől függetlenül megeshet az, amit vázoltál. És? Gondolod, a yakuzád nem lenne képes dönteni abban az esetben, ha Eiya ellene fordulna?

- El ne kezdd te is! - csattanok fel dühösen. - Ez az egész egyáltalán nem Eiyáról szól! Szerintem kegyesebb, emberségesebb lenne megölni kínmentesen, de ez egy dolog. Az egy másik, hogy ha akar valamit Asamétól, tök mindegy, hogy megölni akarja, vagy megint tekeregni körülötte, mint valami kígyó, vagy mást, akkor nem találtak még fel olyan védelmet, ami mögé be lehetne csukni Eiyát előlem - hadarom morogva. - Ez az egész nekem egyelőre kurvára mindegy, mert azt, amit gondoltam róla, egyelőre cseppet sem adja vissza az, amilyennek ma láttam. Egy hónap múlva, ha még életben lesz, talán megismerem és el tudom dönteni, hogy nekem ő barát vagy ellenség. Egyelőre Asaméval az a bajom, hogy egy rohadt szót nem szólt, aztán felhívott ma, hogy mikor megyek haza, mire persze körülbelül a féket se találtam meg a kocsin, úgy süvítettem, aztán meg betolta, hogy vendégünk van, aki miatt úgy pattant, mint Ryuu szokott, ha hívja, méghozzá Eiya. Nemhogy átverve éreztem magam a palánkon, hanem szétkenve rajta, de még ez is mindegy. A nagy bajom az, hogy amióta csak hallottam Eiyáról, mindig jobb akartam nála lenni, lekörözni. Sanszos, hogy bőven túlszárnyaltam, de ezt csak Asame mondhatná meg, aki meg azzal, hogy visszarendelte és így és a viselkedésével azt bizonyítja, hogy a srác számára egyáltalán nem volt a feledhető kategóriában - magyarázom indulatosan. - Kazukit is megdugta anno. Tudod, mennyivel rendezte a dolgot? Ja, jó segge és szája van. Ennyi. Eiyát meg bestiának nevezte. Hát köszi!

- Valszeg az lenne. Az lett volna, ha engem sem állítanak talpra gyerekként - feleli keményen. - Van különbség a kettő közt? Nagyon minimális - jelenti ki. A legkevésbé sem értek vele egyet, de nem akarok vele veszekedni. Vagy attól csillapodna bennem a tombolás? - Rohadtul értelmetlen dolgon túrázol konkrétan. Kitekered a dolgokat, úgyhogy sürgősen kapd elő az agyad a zsebedből! Nem megdugni hozta vissza, hanem rendbe tenni. De akkor vonatkoztassunk el EIyától. Menjek én is morogni ennyi idő után Tatsukival, mert foglalkozik veled és Jeremyvel, holott mindkettőtöket megdugott és még közölte is, hogy milyen jók vagytok? - Azért Shinji is be tud vinni az embernek pár gyomrost szóban, de valószínűleg erre volt szükségem. - Megéri? Vagy mi a tökömet vársz? Mit számít, hogy jobb vagy sem? Valszeg nem lehet jobb, mert ha így lenne, képes lett volna azt elérni a yakuzádnál, amit te elértél nála, de az egyetlen, aki Asamét meg tudta lágyítani, Deon, az te voltál. Téged választott, neked nyílt meg. Vagy mondott bármi mást azon kívül, hogy bestia volt, amiből úgy véled, nem felejtette el azt, amikor néha megkefélte? Megnyugtatlak, én kaptam ilyen megjegyzéseket veletek kapcsolatban az elején, mégis ott tartunk, ahol, de kiabálhatsz velem továbbra is, elbírja a telefon.

- Nekem nagyon sokat számít, hogy jobb vagy nem... - motyogom. - Te és én nagyon sokban különbözünk, én simán nagyjelenetet csinálok egy olyan megjegyzésből, ami arra irányul, hogy mással milyen kurva jó volt vagy lenne. Én addig nem tudnék megnyugodni, míg minden, amit akarok, az enyém nem lesz, nem érném be félmegoldásokkal hosszútávon. Könnyebb lenne, de a maximalizmusom szerintem nagyon belejátszott abba, hogy most ott vagyok, ahol - magyarázom a korábbinál sokkal csendesebben és visszafogottabban. - Sok olyasmit csinálok, ami mások szerint felesleges. Nekem fontos az például, hogy hogy nézek ki, ezért tetvészkedek egy ideig azzal, hogy mit vegyek fel és hogyan lőjem be a hajam. Asaménak vagy neked nem fontos, valszeg nem is értitek ezt meg, de én nagyon rosszul érzem magam a bőrömben, ha nem fordítottam elég gondot a megjelenésemre. Ez a másokkal való összehasonlításos dolog pont ez a szitu. Ha valakivel összehasonlítanak vagy én magamat, akkor nekem kell kikerülnöm győztesen, különben szétkap az ideg - vallom be. - Tatsukival is veszekedtem, mert összehasonlított Jeremyvel. Tény, hogy sok közös van bennünk, de rengeteg mindenben különbözünk, viszont ha továbbra is piszkáltak volna vele, hogy mennyire hasonlítunk, Jeremy esélyt se kap, egyszerűen kizsigerelem, mert ilyen a természetem, nem bírom a konkurenciát. Lehet, hogy csak rossz beidegződés ez az egész, de amíg ellenfelet látok valakiben, tök mindegy, hogy reális vagy sem, addig hajt az, hogy le kell győznöm - magyarázok tovább. - Keiyuunál is ez volt. Lényegében nem ismertem, de simán csatároztam volna vele és még csak a cél se érdekelt. Semmi, csak maga a győzelem. Amíg az nincs meg, vagy a versengési szellem el nem tűnik, képtelen vagyok megnyugodni. Ez is el fog múlni... - teszem hozzá végül. - Eiyával. Ha nem akar bosszút állni Asamén és nem akarja elszedni tőlem, simán segítek neki - vallom be. - Egyelőre dúl bennem mindenféle, de tudjuk, hogy ha én valakit a pártfogásomba veszek, akkor leszarom, milyen hegyet kell arrébbhordani, eltolom a picsába. Hiroto is ellenséges volt velem, meg Keiyuu is, mégis megoldottam, hogy együtt legyenek. Jeremyt is első nap kivágtam a szobámból és elkönyveltem, hogy ezt a srácot egyszerűen kiiktatom, mert Tatsuki annak akarja, aminek engem és ezt nem bírom elviselni, most meg kábé az egyik legelvetemültebb mentora vagyok. De még csak ennyire messzire se kell menni, én Asamét is ki akartam idegelni legelőször, azt meg aztán nem kell elmesélnem, hogy mi van. - Szegény Shinji már megint litániát hallgat tőlem, Tatsukit meg hallom a háttérben morogni. Szívderítő tudni, hogy együtt vannak és szeretik egymást. - Félek - ismerem végül el majdnem suttogva. - Félek, hogy valahogy kisül, hogy Eiya jobb nálam valamiben. Fájna. Lehet, hogy nem kezdeném el kiirtani, de hogy megviselne, az biztos. Féltékeny típus vagyok és nem kell nagyon gondolkodnom, hogy miből ered ez. Nem fogadtam el azt, amilyen vagyok. Szeretnék normális lenni, egy stabil identitást, mert egyáltalán nem tudom megemészteni, amikor fellobbanok valaki más iránt. Alapvetően szar, de azt sem tudom, meddig tudom visszafogni magam, márpedig nem akarok többet hibázni. Nem azért, mert Asame megelégelheti, hiszen ez ugyan benne van és az is, hogy nem akarok neki fájdalmat okozni, de még mindig egy hülye önző görcs vagyok és még mindig az a fontos, hogy az elveim ellen való, magam ellen tennék, amivel ugyanúgy nem tudnék elszámolni, mint azzal, hogy nem tudtam megtartani valamit, amit csendben megígértem Asaménak - makogom. - Nem kötöttem békét a pánszexualitásommal, mert problémákat okoz. Igenis probléma, amikor nem bírsz lekattanni bizonyos erősen szexuális gondolatokról mással, mint akit szeretsz. Igenis probléma, amikor a barátaidra potenciális partnerként tekintesz. Rohadtul félek, hogy gáz lesz ezekből - mondom elbőgve magam. - Dühös vagyok magamra, hogy nem tudok ebben legalább normális lenni, mert úgy érzem, így nem tudok megfelelni Asaménak, holott neki ez teljesen rendben van, el is fogadta. Nem értem, miért, de nem is ez a fontos, mert sokkal jobb, hogy ő legalább nem háborúzik ezzel, mert attól kinyuvadnék.

- Egyszerű a miért: mert szeret. - Ez az én nagy szerencsém. A legfoghatatlanabb, legtökéletesebb, legkézenfekvőbb ok ez akármire. Örülök neki, hogy szeret, elmondhatatlanul, kifejezhetetlenül. - Megfelelsz neki, különben nem lennél ott, ahol most vagy. A maximalizmussal semmi gond nincs, én is az vagyok, de ezt te tudod a legjobban szerintem. - Meg Tatsuki. - A legegyszerűbb az lenne, ha megpróbálnád félretenni jelenleg a büszkeséged és megbeszélni Asaméval mindazt, ami bánt, mert ő most csak azt látja, hogy egy olyan dolog miatt haragszol rá is és akarod eltüntetni Eiyát, ami neki annyiból fontos csak talán, hogy az, amit nem tudott akkor kezelni, azt most megtegye, mindegy, hogy maga miatt, a kölyök miatt, vagy Naoto miatt... Javaslom, próbálj meg beszélni Asaméval a félelmeidről, mert így csak fújtok egymásra, de megoldva nem lesz a probléma. Annyi mindent meg tudtatok beszélni, nem hiszem, hogy ez ne menne.

- Szerintem elég lenne mind a kettőnknek egy kis idő, amíg végiggondoljuk a dolgokat és megnyugszunk. Én felkaptam a vizet, meg totál kibuktam, de ha Asame eleresztett volna, nem csak megspórolta volna, hogy összerókázzam, de valszeg én mentem volna kérdezi... De nem, Asame ugyanúgy bonyolítja a dolgokat időnként, mint én... Annyira szörnyen érzem magam - vallom be potyogó könnyeken át a kötést bámulva az ujjamon. - Ebből a szituból egyelőre sehogy sem tudok kikeveredni jól...

- Ezért is vonzzátok egymást - mondja szelíden, hangjából kihallhatóan mosolyogva. - Otthon vagy?

- Jó reggelt - mondom neki elmosolyodva, a könnyeimet törölgetve. - Kazunál vagyok és idegyűlt a banda is - válaszolok neki szinte nevetve. - Csak te hiányzol. Remélem, a nagyfiú jól van.

- Jól van na, azt a részt már megemésztettem - mondja hangjából hallhatóan mosolyogva. - Jól, alszik. Megelégelte, hogy felkeltettél és befoglalt, míg veled csacsogok - válaszol és valszeg odatartja a telefont Tatsukihoz, mert hallgathatom a szuszogását. - Ilyen párnája sincs mindenkinek, mint neki - kuncogja nagyon halkan. Ez jobb kedvre derít, vigyorgok, mint a tejbetök.

- Tök aranyosak vagytok - mondom meg őszintén. Én is feküdnék az Asame-párnámon a Shabu-takaróval a hátamon, vagy a hasán, abban a jó melegben, ami a yakuzámat körülveszi, ami árad belőle, de az úr most jégcsap és parancsoló velem, méghozzá olyan módon, amitől a bicska kinyílik a zsebemben, abból pedig semmi jó nem sikerülne. Hiányzik és vele szeretnék most a legjobban lenni, de félek attól, hogy esetleg ott ül Eiya ágyán, vagy engem kidob a sajátjából. Mint ahogy meg is tette mindkettőt. Az nagyon fájt. Asame nem szokott elzárkózni attól, hogy az adott problémára megoldást keressünk, mindig ő az, aki fixírozza, aki nem hagyja annyiban a dolgokat, most meg egész egyszerűen visszaváltott olyanra, mint amilyen akkor volt, amikor megismertem és elutasított. Pedig nála jobban nem ismer senki, neki tudnia kéne, hogy csak túlkomplikálom, túlreagálom, túlpörgetem magam és be vagyok szarva, megsértődtem, meg minden szar, de... Áh! Csak tapogatózom a sötétben és sajnos nem seggeket fogdosok, hanem rohadtul a nagykést kaptam marokra. - Visszamegyek a srácokhoz, mert még a végén megeszik Jeremyt, ha elfogyott a palacsinta - mondom végül. - Tartsalak vonalban, vagy inkább jó párnája leszel Tatsukinak? - kérdezem tőle halvány mosollyal.

- Ha a srácok akarnak még valamit, akkor visszahívtok. Kicsit még én is durmolnék, amíg fel nem kel Tatsuki - mondja szelíden. - Te pedig hagyj időt neki is, most meg használd ki, hogy a srácokkal lehetsz és ne gondolkodj túl sokat a dolgon, holnap meg majd tiszta fejjel, higgadtan megtárgyaljátok, ahogy mindig is.

- Nem érzem itt jól magam... Egyedül akarok lenni - vallom be. - Jó ötletnek tűnt összehívni a bandát, de igazából fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. Lehet, hazamegyek a régi szobámba.

- Hozzánk is jöhetsz, ha gondolod, de a srácok aggódni fognak, ha már így összerántottad őket és végül lelépsz.

- Ez a bajom nekem is, hogy aggódni fognak - osztom meg testőrömmel.

- Menj vissza hozzájuk, ha nagyon nem tudod elviselni az ottlétet, hívj fel és elmegyek érted, amint megjön Bakari - ajánlja fel.

- Kocsival vagyok és a vezetés megnyugtat - jelentem ki dacosan. - Még lesütöm nekik a maradék tésztát, aztán meglátom. Úgyse fognak békén hagyni - teszem hozzá halvány, talán kicsit keserű mosollyal.

- Nem volt a neved mellé írva - feleli, mire elkuncogom magam. - Csörögj, hogy mit döntöttél.

- Tök mindegy, te aludj nyugodtan. Eltalálok anyámhoz, ha oda megyek és nem lesz bajom se.

- Nem eldöntendő kérdés volt. A testőröd vagyok, örülnék, ha tájékoztatnál.

- Nyugi, ne lihegd túl - kérem őt. - Majd tájékoztatlak - ígérem meg azért, mielőtt habzó szájjal nekem ugrik.

- Ha túllihegném, már ott lennék Kazunál - jegyzi meg szerintem mosolyogva. Kicsit ismer a srác, mert még mindig a fal tövében kuporgok, mint egy mélydepressziós. Ahhoz képest elég jól elröhögcsélek vele.

- Melyik kamerán lesel? - kérdezem meg felnézve.

- Ha én azt megmondom neked, utána el kell hallgattassalak. - Engem? Az lehetetlen.

- Pont beszéltünk ma arról Kazuval, hogy Yoruékat le kéne kamerázni. Majd juttass el hozzánk néhány felvételt - kérem, miközben felkelek a fal tövéből. - Aztán majd védj meg, mert Yoru élve meg akar majd érte nyúzni, mondta.

- Kész szerencse, hogy hozzánk nem akartok kamerát rakatni. Még meggondolom, sokat kell neked ahhoz csengetni, hogy szembeszálljak egy párduccal.

- Honnan tudod, hogy még nincs beszerelve hozzátok pár rejtett kamera? - kérdezem meg játékosan a srácot. - Tatsuki is imádja nézni az ilyesmit - mondom neki vidáman. - Mit kérsz cserébe azokért a felvételekért? - vallatom Shinjit.

- Ha lenne, nem szaroznánk a kamera belövésével, mikor ahhoz van kedvünk - feleli lazán. - Felvételeket - tolja be.

- Cö-cö-cö. Amiről nem tudsz, az nem biztos, hogy nincs - mondom neki kuncogva. - Mégis milyen felvételeket akarsz?

- Rajtam kívül más nem tudná jelenleg beszerelni - közli. - Szerinted? - kérdez vissza játékosan. - Kompromitálókért kompromitálókat.

- Ugyan már, nem is rólad van szó, ráadásul Kazuval nekünk kell elvinnünk a balhét! - érvelek neki, miközben azért apró léptekben elindulok vissza a konyha felé. - Egyébként is! Melyikünk érdekel, Asame vagy én? - heccelem vigyorogva.

- Te. - Erre nekiállok heherészni. Most erre mit mondjak? Inkább visszafordulok és teszek egy kört, mert ez most marhára nem tartozik a többiekre. Szeretem Shinji őszinteségét és nyílt megmondásait, csak most valszeg úgy festhetek, mint egy széles vigyort kapott cékla, erre meg Yoru tutira rápattanna, mint falánk pillantások nyáridőben a női keblekre. Amúgy is jobb, hogy engem mondott, még a végén féltékeny lennék tök értelmetlenül. Bár viccesen is felfoghatnám, most azonban nekiálltam kombinálni, milyen frankó lenne egy hármas Shinjivel. Az más kérdés, hogy ezt Tatsuki nem hagyná és a minimum részét ki akarná venni a dologból, a négyes gondolata azonban csak még vérpezsdítőbb. Halmoznánk rendesen az élvezeteket, asszem.

- Felvétel rólam nem készülhet, engem élőben lehet megtekinteni Asame hálószobájában a kettőnk engedélyével - dobom fel a labdát a testőrnek lazán.

- És ha már készült? - kérdezi komolyan. - Gondban lennél te azzal a hármassal... Három seme egy csárdában... rosszabb, mint három dudás egy kocsmában.

- Sorry, de én spec kurvára élvezném - osztom meg vigyorogva Shinjivel. - Szerintem jó lenne - teszem hozzá.

- A végén meg majd az erősebb kutya baszik, mi?

- Ja - nevetem. - Szerintem Asame és Tatsuki simán megegyezik valamiben, amivel szívathatnak minket, ha belemennek.

- Amilyen perverz Tatsuki, ez valahogy alap. Mi meg majd leshetünk, mint borjú az újkapura.

- Poén lenne ezzel hazaállítani Asaménak, hogy jó, lenyugodtam, szarok Eiyára, ezt találtuk ki, mit szólsz hozzá. Asszem, ő lesne nagyokat! - röhögöm.

- Párizs megér egy misét. Hatásos lennél - kuncogja.

- Ha most felhívnám, azt hinné, piáltam - röhögöm a falnak támaszkodva. - Áh, nem, nem hozom rá a frászt. Részedről egyébként ez mennyire volt komoly? - kérdezem meg tőle csak úgy. Nem árt tisztában lenni az ilyesmivel.

- Őszintén nem tudnám elképzelni a dolgot. Tatsuki az egyetlen, akinek engedem, hogy megdujon és nem vágyom senki megdugására mellette. A gondolat kecsegtető, valszeg az évekkel ezelőtti Shinji, amelyik szinte minden éjjel mást kefélt meg, bele is menne, a mostani meg hűséges ahhoz, akit választott. Talán Tatsuki meg tudna győzni, hogy vegyünk be valakit harmadiknak, de azt is tudom, hogy eléggé nehezen tudnám elfogadni a dolgot és megemészteni. Ez olyan lehet, mint az, hogy mégsem vagyok elég neki, mégsem kapja meg azt teljes mértékben, amire szüksége van és ez engem zavarna...

- Szerintem egyáltalán nem sarkítható le a dolog arra, hogy te nem vagy elég jó neki, de ezt asszem, anno mondtam is neked. Egyikőnk se az a típus, aki beéri kevesebbel, mint amit akar, mind maximalisták vagyunk, ez pedig garanciát képez arra, hogy a másik azért van velünk és mi velük, mert őt akarjuk, neki ő a jó. Az, hogy időnként mást akarunk? Ez szerintem bennünk maradt állati ösztön és ez nem mindenkinél egyformán erős vagy gyenge. Te nem akarsz mást, benned gyenge, ez csak ennyi - magyarázom el a véleményemet komolyan, mégis könnyedén. - Tatsukinak te kellesz, s bár benne erősebb az ösztön, passzolja az egészet miattad. Asaménak sem kell más az elmondása szerint, szóval csak én vagyok ilyen elfuserált.

- Nem is azt mondtam, hogy ez így lenne, csak az érzése lenne az valszeg, de mivel nem voltam és vagyok ilyen helyzetben, ezért nem tudom megmondani.

- Tatsukiból én simán kinézem, hogy kíváncsi legyen arra, milyen vagy semeként - jelentem ki vigyorogva. - Engem például érdekel, Asame mással hogy bánik - vallom be.

- Azt én is - feleli kuncogva -, de Tatsuki ilyen. Hát, engem azért nem igazán izgat, hogy mással hogyan bánik, de valszeg ennek érthető az oka, minden szemrehányás nélkül.

- Szerintem rengeteget jelent ez... Azt, ami két szerelmes közt van, egy alkalmi partnerrel nem lehet reprodukálni.

- Ha ugyanolyan lenne, nem lenne értelme a megkülönböztetésnek.

- Tény. Na hallod, jó kis agyalnivalót adtál nekem! - mondom neki, majd visszaindulok újra a konyhába.

- Tudod, hogy rám számíthatsz - kuncogja.

- Tudom, persze. Na, tényleg megyek vissza a srácokhoz, mielőtt Kaz rám küldi a fél testőrséget - búcsúzom tőle.

- Üdvözlöm őket, te meg hívj, ha van valami.

- Oké - mondom neki. - Én Tatsukit üdvözlöm - jelentem ki vigyorogva. - Csőváz.


A konyhában beszélgetés folyik, amibe most bele se hallgatok, inkább csak elveszem a kiürített tányérokat és a tűzhelyhez állva folytatom a palacsintatészta kisütését. Még egy falatot se ettem, az illatából ítélve most is remek lett, de valahogy nem kívánom a kaját és hiába szeretem ezeket a fiúkat, a társaságuk is most inkább nyűg, mert nem tudok elvonatkoztatni attól, amit érzek.

- Minden rendben? - kérdezi komolyan Yoru, mikor hozzám lép. Kaz igyekszik Jeremyvel beszélgetni, míg a nagymacskánk csendesen, visszafogottan körbejár engem átvitt értelemben. Bírom, amikor beveti magát, rásandítok és halvány mosoly kúszik ajkaimra, de most elgondolkodom, meg akarom-e osztani vele, mi a bajom. Végülis igen, azért hívtam össze a srácokat, hogy mind a fejemhez vágjon valamit az üggyel kapcsolatban.

- Nagyjából - válaszolom, majd a forgatandó serpenyőre figyelek, míg eloszlatom benne a tésztát. - Asame előkerítette Kínából a régi kedvenc szajháját, hogy rendbe tegyen valamit, amit régen elcseszett, én meg eléggé kiakadtam tőle - vallom be csendesen. - Kicsit kellett, hogy Shinji-bátyám helyre rakja a fejemet - teszem hozzá halvány félmosollyal. Shin tényleg olyan nekem, mintha a bátyám lenne, függetlenül attól, hogy eléggé vonzódom is hozzá.

- És, hogyan tovább? - kérdezi csendesen.

- Nem t'om... Sikerült felbosszantanom Asamét, amin korábban nagyon dolgoztam, de most annyira nem örültem neki, mint anno gondoltam. Visszaváltott a Deon-időszak előtti viselkedésre, amivel nem lenne gond, csak felcseszte az agyam, hogy mindezt egy olyan kurva miatt, aki nem is biztos, hogy megmarad, annyira szar állapotban van. Rosszul kezeltük. Szerintem simán azt hiszi, hogy féltékeny vagyok, pedig az harmadrangú, előtte még ott van az, hogy leszervezett egy ilyet a tudtom nélkül, miközben ha leközli, hogy mit akar és miért, fele ennyire nem akadok ki, meg hogy pont azon a srácon akar jótékonykodni.

- Biztos, hogy nem akadtál volna ki ennyire? - kérdezi halvány mosollyal. - Néha túlkomplikáltok dolgokat.

- Én mindig túlkomplikálok, Asaménak meg tudnia kell egy kicsit az én fejemmel gondolkodnia, ha felkészült akar lenni - jelentem ki vigyorogva. - Nem tudom, de valszeg nem. Ha azt mondja, hogy nekiálltam kerestetni, mert ez és ez van, nem felhív, mikor Kazzal vagyok, hogy mikor szándékozom hazamenni, amiből azt se tudom, mit gondoljak, ezért telefonletétel után süvítek is persze haza, hogy megtudjam, mire készül, mi van otthon és közli, hogy vendégünk van, méghozzá Eiya. Totál nem jellemző rá ez az egész helyzetkezelés. Szerintem meglehetősen tartott attól, ami lett is, pedig ezeknél sokkal rosszabb szitukon is túljutottunk, csak annyi az egész, hogy most ő készült előállni valamivel, nem én löktem be őt a káoszba.

- Tökéletesen összeilletek - vigyorogja.

- Ebben eddig kételkedtél? - kérdezem meg elmosolyodva, majd megfordítom az egyik tányéron a teljes kupacot és a felsőt levéve kicsit meglengetem, hogy kihűljön és enni kezdek. Megkívántam végre a kaját. - Néha pont olyan hülyék tudunk lenni, mint ti általában - jegyzem meg incselkedve.

- Mi mindig megfontoltan vagyunk hülyék - vigyorogja.

- Persze - nevetem. Nem hozok ellenpéldákat, úgyis tudom, hogy átvitt értelmű megjegyzés volt ez a részéről. - Nálatok alapállapot, hogy előbb jól összevesztek, aztán békültök - heccelem inkább Yorut.

- És milyen édes a békülés - morogja játékosan. El tudom képzelni, mégis jót nevetek ezen, aztán míg sülnek a palacsinták, átfogom a derekát és hozzábújok, mire magához ölel. Fejemet a vállára hajtom, de arccal kifele fordulok, nem szuszogok a nyakába. Szeretek így lenni a sráccal, ilyenkor egyszerre érzem a baráti szeretetet iránta és valami szerelemfélét nagyon forró vággyal. Yoru vékony és szálkás, Asame után őt átölelni azzal az érzettel jár, hogy kicsi, pedig egyáltalán nem. Egyébként is én nőttem, mióta ismerem. Kicsit ebből az okból is sajnálom, mert szeretem, ha a másik ha nem is sokkal, de nagyobb nálam. Most is, mint általában mindig, felszólal bennem a vágy, hogy a hasára simítsam a kezem, a pólója alatt felfelé végigsimogassak a testén, majd fogaimmal a nyakába csípve késztessem arra, hogy leteperjen, de most sem csinálok semmit, mert bár élvezném és akarom, hogy ezt tegye, nem sérteném sem az Asaméval való kapcsolatomat, sem az övékét azzal, hogy ilyesmit művelek vele. Nem tudom, hogy képes lennék-e rávenni arra Yorut, hogy letámadjon, szeretném hinni, hogy igen, egy próbát sem ér meg azonban a dolog, mert sokkal fontosabb számomra az, amit ígértem: nem csábítom el más párját és főleg nem a rosszfiúm tudta nélkül. Így, hogy viccelődtünk Shinjivel, nem csináltunk semmi olyat, amivel bárkit megharagíthatnánk, ám ha rámásznék, valószínűleg elérném, hogy Asame kihajítson az életéből, amitől egyszerűen megpusztulnék. Rövid ideig tart ez az ölelés Yoruval, mert nem akarom odaégetni a palacsintákat, így visszavonulok és gyors mozdulatokkal átfordítom őket. Talán nem is baj, mert nem tud rajtam annyira elhatalmasodni a vágy, hogy továbbgondoljam, mi mindennel érhetném el még, hogy a feketepárduc rám vesse magát. Látom, míg átpörgetem a félig sült tésztákat, hogy mosolyogva a fejét csóválja, amit nem értek.

- Min csóválod a fejed? - kérdezem meg inkább.

- Nincs farkam, amit csóváljak - vigyorogja, mire jót röhögök rajta. Azt hittem, nagymacska, de ezek szerint néha kutyának is beáll. Frankó! Ez mókás. - Jobb kedved lett?

- Ami van, azt is tudod csóválni, csak az elég viccesen fest, szóval nem annyira hatásos, mint egy kutyának. Egyébként stagnál a semmilyenen - osztom meg vele, milyen hangulatban vagyok épp. - Amikor ilyen hülyeségekről van szó, megugrik, egyébként meg azon gondolkodom, írjak-e sms-t Asaménak és ha igen, akkor mit. Valszeg nem fogok semmit, csak túráztatom az agyam - teszem hozzá kínosan kuncogva.

- Szerintem nem kell ezen agyalnod. Gyanítom, ő maga fog jelentkezni végül... Főleg, ha az öccsét veszem alapul.

- Azért mindenben nem hasonlítanak - kuncogom. - Egyébként nem tudom, ki volt a nagyobb hülye ma - teszem hozzá félrefordított pillantással, mert ha összemérem a teljesítményünket, fej fej mellett haladunk és nem a dicsőség felé. - A saját reakcióm miatt simán el bírnám magam ásni - ismerem be égő képpel, mert az már nekem is durva, hogy lerókáztam. - Bár szóltam neki, hogy engedjen el, mert hányni fogok - teszem hozzá kínomban röhögve, védekezésül, az arcom elé téve a kezemet.

- Vessen magára - közli lazán, megvonva a vállát. Lett volna hova... - Bár gondolom, azért nem engedett, mert látta, hogy milyen állapotban vagy. Tulképpen logikus, inkább legyen melletted, mint ne, ha szarul vagy, akármiért is.

- Hát... én azért jobban örültem volna, ha kimarad az életünkből az a momentum. Szerintem amúgy csak én pörgök rajta, ő meg ugyanúgy nem értené, ahogy azt se, miért kell nekem otthonra is pöpecül belőtt haj - kuncogom. - Ez van, na. Ezt pakold oda léci a srácok elé - kérem meg Yorut a nagyobb palacsintatornyos tányért odébb tolva.

- De elfogadja, ez számít nem? - kérdezi, miközben lerakja a tányért a srácoknak.

- Ja. Jókat röhög a reggeli Deon-shown, ami abból áll, hogy válogatok, mit vegyek fel, hogy minden passzoljon, mivel egészítsem ki, majd felöltözöm, belövöm a hajam, aztán ő kikap valamit a szekrényből, magára ölti és még a hajam is összeborzolja - mesélek jókat röhögve magunkon. - Úgy utálom! - nevetem, amiből egyértelmű, hogy imádom Asamét és egy cseppet sem bánom azt, amiről beszélek. Mindig mérgelődöm vele, de ő is tudja, hogy csak azért, mert így fejezem ki a rajongásomat iránta. Túl egyszerű lenne beismerni, hogy teljesen rendben van, ha átboronálja a fejem, még akkor is, ha ezzel tényleg összetúrja a kreálmányomat, hiszen neki lehet és ha úgy tetszem jobban, ahogy ő megformálja a fejemen lévő kócot, akkor úgy. - Soha nem tudok megjelenni rendes frizurával, mert kényszere van elrontani, amit csinálok. Persze ezt ő úgy fogalmazza meg, hogy csak tökéletesíti a művem - panaszkodom, persze csak poénból, úszva a szerelem érzésében. Lehet, mégis írok annak a répának, hogy hiányzik és utálom és kapja be magának. Ezzel azt hiszem, mindent elmondanék neki.

- És mint tudjuk, élvezed is kelletni magad neki.

- Még jó hogy... Neki bármikor, egyébként meg mindig szerettem, ha rám irányul a figyelem, meg livehackerkedni.

- Ebben biztos voltam - neveti.