11.

Eiya

Én nem akartam ezt. Főleg nem Aot bántani az egésszel, mégis őt sikerült. Miért nem képes megérteni senki, hogy mit érzek? Rettegek itt lenni! Minden kopogásnál görcsbe ugrik a gyomrom és abban bizakodom, hogy ne Asame akarjon bejönni és látni engem. Félek attól, amit látnék rajta, ha látnék egyáltalán, mert sosem mutatta ki az érzelmeit. Nem akarom a megvetését, az undorát, a szánalmát, semmit nem akarok tőle! Majd, talán később bocsánatot kérni, bár lehet, már az is felesleges, de azt akarom, hogy tudja, mi történt, miért történtek azok a dolgok, ami miatt eladott végül. Nyugodtabb lennék, jobban érezném magam tőle és könnyebb lenne minden. Én nem akarom Deont sem bántani, egyszerűen csak rettegek tőle. Nem vagyok erős. Nem vagyok olyan erős, mint amilyennek Ao akar látni és amilyennek lát. Képtelen vagyok legyőzni az emberek iránt érzett félelmeimet és rettegek attól, hogy valaki hozzám ér.


Letörlöm arcomról a könnyeim és lassan kikelek az ágyból. Nehéz mozdulni, fáj. Épp csak lépésekkel mászom el a szekrényig, hogy valamit magamra vegyek alulra is, majd elbotorkálok az asztalig és írok pár sort Aonak, hogy ne aggódjon. Nem tudom, mikor akar visszajönni, de azt igen, hogy ha nem talál itt, rohadt ideges lesz, végül elveszem az egyik cigijét az asztalról és a gyújtót hozzá, majd elindulok. Gőzöm sincs, hol fogom Deont megtalálni, de ezt most nekem kell rendbe hozni. Nagyon lassan és nehezen haladok, s bekopogok minden szobába, hátha valahonnan kiszólnak. Végül ahhoz a vendégszobához érek, ahol annak idején Kazuki volt elszállásolva. Itt is kopogok, s várok kicsit.

- Gyere be! - Összerezdülök a hangjától, de végül lenyomom a kilincset és ha erősen kapaszkodva is a szerkezetbe, de belépek a szobájába. Látom rajta, hogy meglepődik, hogy egyáltalán nem engem várt, mégis felpattan az ágyról és a hamutálra teszi a cigijét. Megakad a szemem a macskán, amelyik az ágyon ácsorog kíváncsian, ám nem mozdulok. - Segítsek, vagy be tudsz jönni egyedül? - kérdezi aggodalommal a hangjában. Ha megoldható, hogy nem érsz hozzám... Mindegy.

- Kellene egy kis segítség - adom meg végül magam, mert körbenézve a szobában semmiben nem tudnék megkapaszkodni, hogy legalább a fotelekig eljussak.

- Tudom, hogy érintésfóbiád van, de ez akkor is bejátszik, ha csak a kezed fogom meg?

- Mindegy, hogyan akarnak hozzám érni. Ao is azért olyan óvatos. Ha nem teszel hirtelen mozdulatot, el tudom viselni, hogy hozzám érj, meg így, hogy tudok róla, nem lesz gond - magyarázom.

- Nyugi, csak segíteni akarok - mondja és lassan elindul felém. - Ágy, fotel, hova akarsz letelepedni? - kérdezi meg lassan kinyújtva a kezeit felém. Elengedem az ajtót, hogy a kezeire fogjak enyémmel.

- Jó a fotel - válaszolom, így lassan elindulunk afelé. Beletelik egy kis időbe, mire eljutunk oda, és nem csak azért, mert alapjáraton is kisebb vagyok nála és kisebbeket is lépnék, mint ő, de kábé a tyúklépésnél jobban egyelőre nem tudok közlekedni és még ez is pokoli fájdalommal jár most már. Deon sem siettet, hagyja, hogy úgy haladjak, ahogy nekem megfelel, amiért most tényleg hálás is vagyok. - Köszi.

- Kérsz valamit? Enni, inni?

- A cicát meg lehet simogatni? - kérdezem meg csendesen. - Nem kérek semmit egyelőre, köszönöm.

- Persze - válaszolja halványan elmosolyodva. Most nyugszik meg, s a macskáért megy. - Shabunak hívják és imádja, hogy ha kényeztetik. Ne ijedj meg, ha feltappancsol a mellkasodra, puszit ad az álladra - magyaráz, miközben kézbe veszi az állatot, majd lassan idehozza nekem és az ölembe teszi. Elmosolyodva simogatom meg a cicust.

- Látszik rajta, hogy szeretitek elkényeztetni. Szép cica. Az állatokkal szemben nincs érintésfóbiám - árulom el neki. - Bár amennyi állat volt a közelemben, abból nem lehet ezt biztosan kijelenteni, de Ao mestere szerint ez csak emberekre vonatkozik.

- Ha látnád... Shabu a legzordabb pasikból is előhozza a kedvességet - meséli örömmel, büszkeséggel nézve az ölemben magát illegető macskát. - Mindenki imádja, a kis bestia meg szerintem azt hiszi, hogy az egész ház azért van, hogy őt szolgálja és kényeztesse - neveti.

- Mit vártál egy nőtől? - kérdezem elkuncogva magam.

- Nos igen, nem elhanyagolható, hogy a kisasszony tudja, hogyan csábítson el akárkit - ért egyet.

- Nincs azért túl nehéz dolga - jelentem ki. - Ne haragudj az előbbiért - szólalok meg végül néhány percnyi hallgatás után. -, és Aora se - teszem hozzá.

- Ao rohadtul megsértett, de majd elmúlik, te meg simán hülyén viselkedtél. Nem számítottam könnyű menetre, gondoltam, hogy lesz pár pofára esés, de azért eléggé nagy csalódás volt ez a nap nekem.

- Nem szeretném, ha haragudnál rá. Csak túlságosan védeni akar - kérem őt így. - Tudom, hogy hülyén viselkedtem, de képtelen voltam máshogy. Én csak... félek itt lenni...

- Ne hidd azt, hogy nem értem meg Aoyunt - telepedik le a szőnyegre törökülésbe -, de szerintem ő is jól tudja, hogy ezt most elcseszte. Érzékeltettem - teszi hozzá. - Nem haragszom rá, legalábbis nem fogok hosszan. Elszív egy cigit... Hupsz, az enyém meg elég! - kap észbe, azzal felpattan, én pedig összerezzenek a hirtelen mozdulataitól, majd miután elnyomja a hamutálban azt, visszatelepszik a szőnyegre. - Bocs, de csak akkor poén kigyújtani a szobát, ha szándékos, egyébként eléggé gázos - kér elnézést. - Rengeteget változott itt az élet, mióta idekerültem.

- Biztos így van, én viszont csak azt ismerem, amilyen akkor volt, mikor itt voltam. Tényleg évekkel ezelőtt volt és azóta más lehet itt minden, de én akkor is félek. Borzalmas érzés az, amikor minden kopogásnál görcsbeugrik a gyomrod és rettegve figyeled az ajtót, hogy ki jön be.

- Nem mondom, hogy átérzem, mert én sosem féltem, de akartam neked mesélni, hogy mi a helyzet most.

- Akkor mesélj - kérem őt.

- Jó - egyezik bele elmosolyodva. - Kivel kezdjem?

- Nem tudom, kik maradtak meg abból az időből. Ayako még itt van? Ryuu... Naoto...

- Na ezért kérdeztem, hogy kire emlékszel - mondja vidáman. Shabu közben letelepszik az ölembe és hangosan dorombolni kezd, így tovább simogatom a szőrgombócot. - Ayako még mindig itt van, miattam megtanult külföldi kajákat is elkészíteni, sőt, néha kénytelen átengedni nekem a terepet, mivel palacsintát én csinálok - meséli büszkén. - Naoto életét adta Asaméért, Ryuuichi viszont él és virul. Kicsit megdolgoztam az idegeit, miután idekerültem, de nagyon megszerettem.

- Ayako mindig finomakat főzött - mondom elmosolyodva -, és mikor Asame nem látta, kaptam tőle édességet is - teszem hozzá. - Ryuu... ő mindig olyan volt, mint egy apa. Valahogy mindig terelgetett mindenkit, még Naotot is. Vele mi történt, vagyis inkább hogyan?

- Hát eléggé erősen megutált, mivel engem Asame nem szajhaként tartott itt. Kazuval összeraktuk, hogy szerette őt, ezért igyekeztem Naototól távol maradni, mert voltak összetűzéseink és Asame az én pártomra állt. Jött ide ugatni egy rohadt kínai vadászkopó, aki vadászott Asaméra, de sajnos harapós is volt, Naoto pedig a testével fogta fel a neki szánt golyókat.

- Már akkor is szerette Asamét, mikor én idekerültem - mondom csendesen, a macskát figyelve és simogatva. - Véletlenül hallottam, ahogy Ryuu megdorgálja a dolog miatt, én pedig féltékeny lettem rá. Nem akartam, hogy Asame közelébe kerüljön bárhogyan is, azt akartam, hogy eltűnjön a házból és ezért mindent megtettem, mert beleszerettem Asaméba...

- Ú baszd meg...! - szalad ki a száján, mire ismét összerezzenek és megpróbálom összébb húzni magam, de feszül az ágyékom a mozdulattól.

- Én nem akartam innen elkerülni, nem akartam, hogy Asame valami miatt túladjon rajtam, így mindent megtettem neki, mindegy volt, mit kért...

- Ezt... meg akarod vele beszélni? - kérdezi meg óvatosan.

- Bocsánatot akarok kérni tőle... de félek. Én... amint lehet, el akarok innen menni... Ha megbocsájt, talán könnyebb lesz, de ha nem, az sem baj, csak azt akarom, hogy tudja. Jobban érezném magam...

- Meg fogsz lepődni, mert bár zárkózó ember, sokat változott a jó irányba.

- Elhiszem, de... nem tudom neked elmagyarázni, mennyire rettegek itt.

- Mitől félsz?

- Attól, hogy valami olyat látnék rajta, amit nem szeretnék. Szánalmat, undort, megvetést... sajnálatot. Egyiket se akarom. Nem kell sajnálni és szánni, mert magamnak köszönhettem mindent. Nem kell szánni azért sem, amit velem tettek. Nem lettem tőle kevesebb, nem vagyok kevésbé férfi. És... tőled is félek... - vallom be neki.

- Semmi ilyesmit nem fogsz rajta látni. Tőlem miért félsz?

- Nem tudom. Vagyis... én biztos nem örülnék, ha az a férfi, akivel élek, a házba hozna egy szajhát, akihez köze is volt...

- Nem vagy szajha - közli komolyan. - Lehet, hogy az voltál, de abban a pillanatban, hogy megérkeztél a házba, megszűntél az lenni. Nincs a házban egy sem és ezen nem lesz változtatva, mivel nincs rá szükségünk - köti ki határozottan. - Nekem nincs semmi bajom veled, amíg nem akarsz ártani Asaménak, vagy nem akarsz szétszedni minket, abszolút támogatóra lelsz bennem. Egyébként nem örültem, konkrétan úgy kiakadtam, hogy összeestem, de nem azért, mert visszahozatott a házba, hanem mert akkor tudtam meg ezt, mikor már itt voltál, pedig meg szoktuk beszélni a dolgokat, meg szarul kezelte az egészet, hülyén viselkedett, ettől meg rohadt ideges lettem.

- Nem, nem akarok ártani neki, sem szétszedni titeket. Az már elmúlt évekkel ezelőtt. Volt időm végiggondolni dolgokat és megtaláltam azt, aki... akit szeretek - mondom komolyan. Nekem Aon kívül nincs szükségem másra. Én csak örülök, ha Asame is boldog és ezek szerint az. - Kérhetek valami édeset? - kérdezek rá bátortalanul és ökölbe szorítom remegő kezemet.

- Persze. Addig Shabu vigyáz rád, ne félj - mondja elmosolyodva. Aprót bólintok és figyelem, ahogy kimegy a szobából. Shabu tényleg vigyáz rám, mert a füle botját sem mozdítja arra, hogy a gazdája távozik a szobából, hanem továbbra is dorombolva fűt engem. Aranyos. Vajon Ao belemenne, hogy legyen egy macskánk? Remélem...


Deon hamarosan visszatér kezében egy tálcával, rajta egy halom édességgel. Csokival, keksszel, gumicukorral. Még házi sütemény is akad közöttük, ráadásul Ayako az egyik kedvencemet csinálta, és bár már nagyon régen ettem ilyet, még mindig emlékszem az ízére. Deon felém nyújtja a tálcát, én pedig elveszek egy sütit róla és pár szem csokit is mellé, majd azokat a fotel karfájára téve enni kezdek.

- Ez még mindig finom.

- Tud Ayako rosszat csinálni? - kérdezi kuncogva. - Ja, macska nem kaphat ilyesmit.

- Sose csinált rosszat még - mondom halvány mosollyal. - Oké, akkor nem kap. - Lassan múlni kezd a remegésem, így az utolsó kocka csokit is elfogyasztom, majd éppcsak mozdulva előhúzom zsebemből Ao cigijét és elővéve belőle egy szálat rágyújtok.

- Ennyi, nem kérsz többet?

- Ennyi elég. Már jobb - pillantok le cigit tartó kezemre.

- Mást nem tudok segíteni? - kérdezi letéve a szőnyegre a tálcát és leül. Ő is süteményt kezd falni.

- Nem igazán. A többihez már Ao kellene.

- Felhívjam?

- Az jó lenne. - Deon pedig előszedi az övtáskájából a mobilját és a füléhez emeli.

- Kérlek, gyere a szobámba Eiyához.

- Máris ott vagyok. Mi van a kölyökkel? - hallom meg a kérdését.

- Azt kérdezi, mi van veled - mondja kihangosítva a telefont.

- A remegés elmúlt, de rosszul érzem magam és fáj... ott... - válaszolok neki elszoruló torokkal.

- Semmi baj, kölyök, itt vagyok - mondja és ezzel egyidejűleg be is lép a szobába kezében a táskájával, majd egyenesen elindul hozzám. Megint óvatosan nyúl felém és kivéve kezemből a cigit nyomja azt el a hamutartóban, majd a karjaiba von. - Deon, légyszíves hozz vizet meg egy törülközőt nekem, jó? - kéri őt csendesen, Deon pedig már indul is. - Bocsánat, kisasszony - veszi ki ölemből Shabut, akinek annyira nem tetszik a dolog, de beletörődik. - Nézz rám, Ji, rendben? - Bólintok neki. - Ügyes vagy - dicsér meg elmosolyodva és combomra simítja tenyerét. Lassan csúsztatja be kezét alsóm szára alatt, majd már húzza is ki onnan. - Nem lesz gond... - mondja szelíden, nyugtatva.

- Segítsek még valamit? - kérdezi lassan közeledve.

- Azt megköszönném, mert így nem tudom átvinni a szobánkba. Kellene az elsősegélyláda és később Takashi is.

- Nyugodtan vegyétek használatba a szobám, hozom a ládát. Mikorra rendeljem ide Takashit?

- Ahogy csak tud, jöjjön. Valószínűleg felszakadt az egyik varrat, de ezt így nem tudom biztosra mondani. Tegyél az ágyra pár törülközőt, kérlek.

11.

Deon

Na így kell kurvára idegesnek lenni, de Aoyun mantrája engem is elnyugtat. Emlékeztet arra, amikor Tatsuki duruzsolja a sajátját, s fejest ugrom a nyugalomba. Kellemes a csobbanása, az izmaim még masszírozás nélkül is kiengednek és valami olyan légkör jön létre a szobában, amit kellemesnek mondhatok. Kedvelem Aoyunt, kimért és nagy tudású, intelligens férfi, mint Asame, szívesen ülök be hozzá beszélgetni, időnként figyelem, mit csinál Eiyával és csodálom azt a türelmet, odafigyelést, gondoskodást, szelídséget és gyengédséget, amivel bánik a sráccal. Nagyon tetszik. Persze visszatér a feszültség, mikor Ao megpróbálja szóra bírni a kis ölkedvencét, akiről kiderül, hogy tényleg jó játékos, ami meglehetősen zavar. Mindjárt megered a nyelve és nem egy hat éves szintjén beszél velem, bennem pedig felébred minden elaltatott félsz és indulat, ami csak gyűlik és gyűlik, majd Aoyunon csattan, mert nem tűrhetem tőle, hogy tiszteletlen legyen velem a srác előtt. Bár tényleg kedvelem őt, szem előtt kell tartanom, hogy ha Eiya elbukik, akkor az ellenségem lesz, s ahogy ő is félre fogja dobni az előzmények jó hangulatát, kellemes csevelyeit, úgy nekem is meg kell tudnom tenni. Egy yakuza pártfogoltja vagyok, méghozzá azé a yakuzáé, akinek az informátora az ő mestere, a kis ölkedvence pedig a volt szajhája. Még most is a kezében van Eiya, még most is akárhogyan rendelkezhet vele és sajnos vagy nem sajnos én nagy mértékben bele tudok szólni a dolgok alakulásába. Ha Eiya ártani akar Asaménak, lelkifurdalás nélkül fogom kinyírni, mert bár most még fél tőle, a viselkedése a neve hallatán nagyon kétélű lehet. Túl ügyesen játszik szerepet és ezt nem fogom hagyni kibontakoztatni. Az már nem is izgat, nyújtja-e a seggét annak a férfinek, aki hozzám tartozik, hiszen Asame magabiztos, hűséges és szilárd elhatározású ember, amiatt pedig végképp nem kéne aggódnom, hogy esetleg ő akarna bármit is Eiyától. Ez a srác... méltatlan az elfogultságára és ha így viselkedik, akkor a jóakaratára is.


Rohadtul sért az, ahogy a dolgok alakultak. Aoyun nincs abban a helyzetben, hogy gyerekesnek nevezzen, vagy kioktasson, ezt pedig közöltem is vele, remélem, vette is a lapot, mert nem akarom újra elővenni ezt és keményen megbüntetni azért, mert elfelejti, hol a helye. A tiszteletet ki kell érdemelni, ezt tudom, de a tiszteletlenségért pedig megtorlás jár tőlem is. Szeretném, ha elég volna az a pár leteremtő szó, az Asame-szerű rideg pillantás, hiszen tudom, hogy Eiya ellen nála nem nyerhetek, ezért nem szállhatok harcba. Ettől függetlenül, ha kiéleződik a helyzet, a reménytelenség ellenére is neki fogok kezdeni, mert ilyen a természetem és a győzelemért fogok hajtani, miközben tisztában leszek vele minden pillanatban, hogy ezt csak elveszíteni tudom és annak súlyos ára lesz, mert ha meg kell ölnünk Aoyunt, az számomra már rég nem csak egy jó kutya elvesztését jelenti. Tisztelem és megszerettem őt, a fenébe is!


Asame hibája, hogy ilyen szar helyzetbe kerültem és igenis megérdemli ő, hogy szenvedjen a hülye exszajhája miatt, ha már idehozatta az otthonunkba! Neki kellett ez a baromság. Méghogy jóvá teszi a régi hibáját...! A faszom kivan ezzel! Sokkal többet foglalkoztam Aoval és ezzel az üggyel, mint ő!


A szobámba robogok, majd rágyújtok egy finom Asame-cigarettára, s az ágyra ülök, hogy kényelmesen elszívjam. A macska megemeli a fejét, rám néz, majd nagyot nyújtózik. Végigsimogatok karcsú, izmos testén, ő pedig feláll és hozzám lép. Még jó, hogy a cicusok negatív energiákat gyűjtenek, mert abból van bőven. A kopogásra dühösen szólok ki, ám Aoyun helyett Eiya jelenik meg, méghozzá eléggé rossz színben, ezért minden indulatom azonnal elmúlik, s csak aggódás marad. Azt hiszem, még nem kelhet fel...

10.

Aoyun

Örülök annak, hogy ha nem is túl gyorsan és nagy léptekkel, de Eiya végül nyit
Deon felé. Úgy látszik, tényleg megtartja azt, amit ígért, mert visszahívja a kölyköt, pedig tisztában vagyok vele, hogy neki sem egyszerű az, ha látják, miként bánok vele, de Ji békejobbot nyújt neki mégis. Persze látom Deonon, hogy nem érzi túl jól magát ebben a helyzetben, hogy frusztrált, így igyekszem én is hamar túlleni Eiya átmasszírozásán. Most nincs szüksége amúgy sem a hosszú, órákig tartó lazító masszázsra, mert azt megkapta. Egyelőre csak csillapítom a fájdalmait, enyhítem a rosszullétét, s amint ezzel megvagyok, visszaadom rá a felsőjét. A kölyköm persze még mindig hallgat, így végigsimítok karjain, s combjára fektetve kezeit kulcsolom össze ujjainkat, miközben arra kérem, hogy hunyja le szemeit. Elmosolyodom, mert úgy látom, Deonnak is sikerül felkelteni az érdeklődését, de továbbra sem tolakodó. Engem nem zavar, hogy látja, mit csinálok, Eiya meg kiküldte volna, ha mégis meggondolja magát.


Most már megint csak Eiyára koncentrálok, s füléhez hajolva egy mantrát kezdek el mormolni. Érzem, hogy a kölyök lassan elernyed, megszűnik benne a feszültség, mert gyengül a szorítása, s amint teljesen ellazul, elengedem kezeit, és lassan végigmasszírozok karjain, majd combjain.

- Jobb? - kérdezem tőle befejezve, mire aprót bólint, majd kezeim dereka köré húzza és nekem dől.

- Szép mantra - szólal meg Deon is, felnyitva a szemeit és rám pillantva. Láthatóan sokkal nyugodtabb lett ő is, aminek örülök. - Hol tanultál masszírozni és mantrát mondani?

- Említettem neked már, hogy a mesteremtől kértem segítséget Eiyához annak idején. Mivel a drog mellé nem lehetett akármit adni neki és a Si-tait nem érdekelte, mennyire szenved, így a mesterem kértem meg rá, hogy tanítsa meg nekem ezeket, mert valamit tennem kellett Jivel.

- Sokkal jobb is ez a módszer, mert bár egy szót sem értettem belőle, rám is nyugtató hatással volt, ráadásul nincs kellemetlen mellékhatása, bármikor alkalmazható és az ember saját maga is kitalálhat mantrát, amit magának mormolhat, vagy mondhat fejben.

- Ennek a mantrának pont ez a lényege. Segít feloldani a lét bilincseit, ahol a fájdalom és a szenvedés az úr, és megszabadít a démonoktól, ártó szellemektől.

- Démonokban és ártó szellemekben nem igazán hiszek, azt viszont könnyen el tudom fogadni, hogy mi magunk vagyunk önmagunk démonai, pontosabban a gyengeségeink, hibáink azok, melyektől igyekeznünk kell megszabadulni - mondja komolyan Deon, s halvány mosolyra húzza a száját.

- Minden csak értelmezés kérdése - felelem neki viszonozva a mosolyt. - Te meg ne csak lapíts az ölemben, mert Deon nem hozzám jött és mintha mondani akartál volna valamit - rovom meg játékosan a kölyköm, de komolynak szánva a kijelentést.

- Csak nem akartalak megzavarni titeket - feleli csendesen. - Sajnálom az előbbit - mondja végül Deonra pillantva.

- Mit? - kérdezi meg értetlenül. - Szeretek veled beszélgetni - teszi hozzá rám pillantva.

- Ahogy viselkedtem veled. Csak úgy éreztem, sarokba akarsz szorítani.

- Azért, mert azt mondtam, behívom Asamét fordítónak?

- Nem, nem erről van szó, de ha lehet, inkább ne hívd ide. Tudom, hogy előbb-utóbb szembe kell vele kerülnöm, de még nem akarok. Még nem most. Úgy érzem, csak arra ment ki az egész, hogy megtudj valamit...

- Ez természetes, hiszen nem ismerlek. A papírjaidat bármikor magam elé tudom idézni teljes pontossággal, hallottam rólad Asamétól és Kazutól, beszéltünk pár mondat erejéig Aoyunnal rólad, de ennyi.

- A legegyszerűbb módja, ha idejössz és kérdezel, de a hátulról mellbe dolgot nem szeretem. Elég volt belőle hat éven keresztül. Az, ami pedig téged érdekel, gondolom, Asaméhoz kapcsolódik.

- Megpróbáltam egyszerűen nyitni, nem mindjárt a közepébe vágni a dolgoknak, de leredukáltad a beszélgetést a gumicukorra, arról meg nem volt kedvem hosszadalmas csevelyt folytatni - közli nyíltan. - Menne, de kurvára nem vágott egybe mindazzal, amit tudok rólad és utálom, ha hülyére vesznek. Lehet, csak nem célravezető, mert nem Asame miatt vagyok itt.

- Mit akarsz tudni?

- Így semmit.

- Eiya! - szólok most már rá komolyabban a kölykömre, mert nem arról volt szó, hogy a másik végletet választva nekiugrik Deonnak. Tarkójára csúsztatom kezem és végigmasszírozok rajta gondosan átdolgozva az itt található trigger-pontot, Deon azonban feláll a helyéről és leint.

- Nem kell belekényszerítened ebbe az egészbe, ha nem, nem, így is lehet - jelenti ki, azzal elindul az ajtó felé.

- Borzalamasan gyerekes, ahogy viselkedtek - közlöm mindkettejükkel. - Mindkettőtöknek türelmesebbnek kellene lennie a másikkal. Mellesleg, ne haragudj, de nincs igazad. Eiyát nem lehet kényszeríteni, erre biztos nem. Mellette voltam, tanítottam, képeztem, tisztában vagyok vele, hogy amit nem akar, azt nem fogja megtenni, nem a két szép szeméért tömték droggal. Viszont szeretném, ha tisztáznátok dolgokat egymás között, mert a felesleges acsarkodással nem mentek semmire.

- A keresetlen megjegyzéseidet tartsd meg magadnak! - szólít fel határozottan és hidegen. Az arckifejezése is egészen rideg lesz, pillantása metszővé válik. Kikelek a kölyök mögül, s csak engedelmesen meghajolok, majd cigarettám elővéve gyújtok rá. - A saját káromon tanultam meg, hogy a túl kemény ellenállás arra készteti az embereket, hogy beletördeljék a járomba azt, aki nem elég okos. Nekem ez szó szerint értendő, Eiyát droggal tömték, ettől függetlenül is tisztában vagyok vele a tapasztalataim útján, hogy kurva szar leállni, vagy amikor ágyhoz van kötve az ember. Majd ha értelmes huszonéves módjára hajlandó viselkedni és nem játszmázik, fontolóra veszem, hogyan tovább - közli, azzal távozik. Kifújom a füstöt és megdörgölöm a halántékom.

- Ez mire volt jó? - kérdezem komolyan Eiyát, mert jelenleg magam sem értem ezt a támadó viselkedést.

- Nem akarok itt lenni - feleli csendesen, elvackolva magát az ágyban.

- Megígértem neked, hogy elviszlek innen, amint helyre jöttél, de addig igazán nyugton maradhatnál, mert nekem nincs meg a kellő tudásom ahhoz, hogy rendbe hozzalak teljesen. Nem azért hoztalak el a Si-taitól, hogy a makacskodásod miatt dögölj meg itt! - morgom. - Kicsit gondolkodj el azon, hogy megéri-e ezt a cirkuszt csinálni, vagy tényleg kidobatod innen magad. Lehet, hogy téged ez kurvára nem mozdít, Eiya, de én nem fogom végignézni, hogy tehetetlen leszek, mert azzá teszel és ebbe döglesz bele végül - lépek az ajtóhoz, a kölyök pedig elsírja magát. Talán jobb is, ha végre kiadja magából és jelenleg nélkülem. Legalább van ideje gondolkodni és átgondolni dolgokat.

10.

Deon

Megzavarodtam ettől a beszélgetéstől. Nem tudom, miért, de azt hiszem, padlóra vágott az, hogy ennyire mást kaptam, mint amire felkészültem. Berongyolok a szobámba, a bútorokat úgy rendezem, hogy minél nagyobb helyem legyen, aztán belövöm a hifit és felcsavarom a hangerőt. Ez most megnyugtat, még a szemem is behunyom, aztán lassan belejövök a mozgásba is. Nem akarok gondolkodni, ezért egyre vadabb számokat kerítek, de még így is soknak le kell mennie, hogy kifáradva, lihegve, pulzálva a forróságtól elheverjek a szőnyegen és élvezzem a vérem zakatolását. Élvezem, de ahogy az érzés múlni kezd, jönnek vissza a gondolatok.


Eiyában van valami, ami miatt nem maradhat itt. Nem tudok mit kezdeni egy huszonéves testbe zárt hatéves gyerekkel, akivel még csak játszani sem lehet, mert halálosan fél attól, hogy hozzáérek. Furcsán reagált Asaméra, bár ha félne tőle, azt megérteném. Ugyanakkor az is felmerült bennem, hogy ügyes színjáték az egész, márpedig én nem fogok kígyót melengetni a keblemen, inkább megelőzöm a bajt, mert Aoyunt nagyon megkedveltem és Asame sem tapsolna az örömtől, ha kinyuvasztanám Eiyát.


Felkelek és a dolgozószobájába megyek. Le kellett volna fürdenem, mert átázott a pólóm, tincsekbe állt össze a hajam, még az alsónadrágomból is csavarni tudnám a vizet, de max nem bújok hozzá, de úgy érzem, le kell közölnöm az álláspontomat. Benyitok - jobban mondva rátöröm az ajtót -, aztán becsukom magam mögött és kicsit közelebb lépdelek az asztalhoz. Asame felnéz rám, látja szerintem rajtam, hogy valami nem stimmel, de nem húzom az idegeit hallgatással.

- Eiya nem maradhat - jelentem ki. - Minél előbb el kell kerülnie a háztól. Szívesen vállalom a boltjával járó dolgokat, de szeretném, ha rakétát kötnél a dolgai alakulására.

- Mi történt?

- Semmi. Vagyis nem tudom - javítom ki magam, azzal sarkon fordulok. - Csak szólnom kellett, hogy nem fogok tudni sokáig egy házban maradni vele - teszem hozzá az ajtóhoz indulva.

- Ez indoknak édeskevés.

- Sorry, de most ennyi. - Otthagyom Asamét. Fingom sincs, mit mondhatnék neki, hogy miért érzem úgy, hogy képtelen vagyok elviselni Eiyát a közelemben, de másfél-két óra tombolás után is ugyanúgy, megveszekedve zakatol bennem ez. Visszarobogok a szobámba, onnan a fürdőbe, hogy lekapdossam magamról a ruháimat és beállhassak a zuhany alá. Jót fog tenni, bár lehet, hogy a kádat kéne választanom. Nem, abba sok idő, míg víz lesz. De, mert abban lehet meditálni. Bassza meg, de magabiztos vagyok! Jó, marad a kád. Felengedem vízzel, aztán belefekszem. Remek érzés, kellemesen égeti a bőröm, hosszútávon azonban elkezd megnyugtatni. Nem jövök rá, mi történt bennem vagy köztünk, csak a zaklatottság múlik el.


Addig ázom, míg az ujjaim ragyásak lesznek, aztán hajat mosok, átdörgölöm a testem tusfürdővel és elintézem a szőrproblémáimat, végül leengedem a vizet és forróval átöblítem magam. Hosszasan elpepecselek a hajammal, kedvtelésből belövöm, fekete trikót és bő szárú, sok zsebes nadrágot veszek élénk, narancsszínű övvel, a bal csuklómra tekerem a fekete-narancs kendőmet, narancssárga zoknit veszek, a nyakamba szegecses övet teszek és kihúzom a szemeimet is. Mire végzek, felszabadultan és jól érzem magam. Már csak az egyetlen gondom, hogy éhes vagyok, de nagyon, ezért átvetem felsőtestemen az övtáskám és a konyhába battyogok. Megkérdezem Ayakot, hogy a yakuzám evett-e már. Nem és még csak itthon sincs. Nem örülök neki túlzottan, de akkor eszem egyedül. Azért azt megkérdezem, Ao és Eiya kapott-e már kaját. Igen, úgy négy órával ezelőtt. Ilyen sok idő telt el? Akkor eléggé kivoltam. Csodálom, hogy Asame itt mert hagyni. Erre a gondolatra mosoly fut a számra, de nem fogok megjegyzést tenni neki, ellenben érdekel, hova ment. Egyszerű kíváncsiság, semmi izé.


Elkávézgatok, egy cigit is elslukkolok, míg kigondolom, betartom-e, amit Aoyunnak mondtam. Be, max megint rövidre sikerül a látogatóm, ha nem bírok megmaradni Eiya közelében. Nem viszek semmit, okultam az előző látogatómból és nem adok a srác kezébe eszközt arra, hogy ellehetetlenítsen. Most is halk kopogással jelentkezem be, de Aoyun kiszól, hogy legyek szíves várni. Jó, bár ettől csak ideges leszek egy kicsit. Utálok várni, főleg egy ilyen feszélyezett helyzetben, s mire észbe kapok, már cigi van a kezemben. A felét elszívom, mire Ao ajtót nyit, én pedig azonnal a hamutartót veszem célba. Elpakol, valószínűleg ellátta Eiyát, aki egy pohár teával a kezében ücsörög most az ágyon. Lepöccintem a hamut, aztán megeresztek egy vérszegény mosolyt felé.

- Hogy vagy? - kérdezem meg.

- Rosszul, de elmúlik nemsoká’ - felel őszintén. Figyelem őt, ám mikor Aoyun mögé ül, elveszi tőle a bögrét és lehúzza a srác felsőjét, pánik szalad végig bennem, mert én ezt nem akarom látni, nem akarom végignézni, ahogy kezelik. Én rühellném fordított esetben, úgyhogy azonnal sarkon fordulok és megindulok az ajtó felé, hogy nélkülem, nyugodtan masszírozza meg a srácot.

- Hozzak valamit? Rágcsálnivalót, édességet? - kérdezem meg útközben.

- Nem kell kimenned - szólal meg Eiya, mielőtt megmarkolhatnám a kilincset. - Kérlek... - teszi hozzá.

- Fordított helyzetben én valószínűleg kivágnám a szobámból a vendégemet, csak ritka kivételt tudok elképzelni - mondom meg komolyan neki, továbbra is háttat fordítva. - Tényleg nem zavar, ha maradok? - kérdezem meg tőle.

- Tényleg nem - feleli komolyan. - Nem érzem, hogy bármit is szégyellnem kellene. Illetve van, de nem a mostani állapotom az, amit... - Elfogadom a kérését, s visszafordulok felé. Meguntam a cigim, az utolsó két slukk már nem kell, ezért újra a hamutálhoz sétálok és elnyomom, majd letelepszem a korábbi helyemre.


Nem vizslatom őt kíváncsi szemekkel, hiszen nem cirkuszi bemutatón vagyok, ám a gondolataim most nem akarnak beindulni, a mondanivalóm, ha volt, eltűnt, ezért csendben ülök és várom, hogy Eiya nyissa most ezt a beszélgetést, vagy Aoyun vegye át a szót.

9.

Aoyun

Elégedetlen vagyok a kölyökkel, de egyelőre nem csinálok semmit, hagyom, hogy beszélgessen Deonnal, de az, amit produkál, nagyon nincs ínyemre, ráadásul ő sem tud mit kezdeni ezzel a lököttel mellettem így. Az érintésfóbiája egy dolog, az meg már egy másik, hogy megjátsza a hat éves, naiv gyereket. Persze teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ez nem több tőle kicsinyes bosszúnál, ami inkább nekem szól, mert nem hagytam, hogy a maga tempójában engedjen Deonnak. Miután a srác távozik, szúrós pillantást vetek Eiyára, ő pedig leszegett fejjel teszi le a kezéből a kanalat és fekszik el az ágyban hátatfordítva nekem. Felsóhajtok, majd mögé húzódom és magamhoz karolom.

- Ez nem volt éppen kedves tőled - mondom neki csendesen. - Ji... - szólítom becenevén. - Senki nem fog bántani többet. Nem kell megjátszanod magad. Legyél végre az, aki vagy. Mutasd meg nekik, milyen az az Eiya, aki fel bírt állni abból a szarból, amibe az élet lökte, hogy ennél sokkal többet érsz, többre vagy képes a szajha szerepnél, amit rád kényszerítettek évekkel ezelőtt. Mutasd meg nekik, hogy erős férfivá cseperedtél annak ellenére is, amit veled tettek. Tudom, hogy képes vagy rá és te is tisztában vagy ezzel.

- Túl sokat látsz bennem - válaszol csendesen. - Szerinted nem tudom, mire megy ki ez az egész? Kétlem, hogy ne lennél tisztában vele, hogy nem látod, miért akar Deon megismerni, hogy mit akar megtudni velem kapcsolatban. Asame szajhája voltam, azé a yakuzáé, akihez most ő tartozik és akibe annak idején titokban beleszerettem. Azt is elmeséltem neked, miért adtak el. Mindenáron a férfival akartam maradni, így rejtegettem az érzéseimet és igyekeztem jó szeretője lenni, mindent megtenni neki. Mikor megtudtam, hogy Naotonak is tetszik a gazdája, féltékeny lettem. El akartam őt tüntetni, így elcsábítottam, csak azért, hogy megdugjon és direkt úgy, hogy biztos legyek benne, le fogunk bukni Asame előtt. Tisztában voltam a szabályokkal, miszerint egy testőrnek tabu az áru és ezt kihasználtam, de kurvára rácsesztem. Nem ölte meg Naotot, ahogy arra számítottam és másnap engem is eladott egy kínai baromnak, akitől a Si-tai megvett. Igen, sok mindenen keresztül mentem, és az, hogy most visszahozatott, rettegéssel tölt el. Nem akarok semmit tőle... Hagyjon engem békén és kerüljön el. Igen, félek tőle, Ao, mert már nem az vagyok, aki mellette voltam annak idején és nem tudom, mire számíthatok....

- Eiya...

-  Nem, Ao! Tudod, hogy igazam van. Saját magamnak köszönhetem a sorsom. Azt hiszem, kellően megfizettem az árát, hogy ártottam Naotonak és ezzel Asaménak is, nem kell, hogy újra belém rúgjanak. A bosszú a kicsinyes emberek játéka... Én csak... nyugalmat szeretnék végre.

- Ji, eleget vádoltad magad! - szólok rá komolyan. - Lépj végre túl a dolgon! Ha rendbe jössz, elhúzunk innen. Megoldjuk, hogy azt csináld, amihez kedved van, amit szeretnél, én pedig ott leszek melletted. Bizonyítsd be, hogy okos vagy, hogy mennyire jók a képességeid és nem tudtak megtörni és tönkretenni az elmúlt évek, mert erős vagy, testileg és lelkileg is! Tisztában vagyok azzal, mit akar Deon, de tudni akarom, te mit akarsz! Bebizonyítani, hogy téved, vagy hagyni neki, hogy semminek nézzen és eltávolítson az útjából, ha úgy érzi, veszélyben van miattad?

- Furcsa, hogy ennyi idő alatt még nem jöttél rá, hogy mit akarok - kezd el mocorogni, így elengedem, hogy helyezkedhessen, ő pedig felém fordul és mellkasomhoz hajtva fejét bújik hozzám. Apró csókot nyomok hajába.

- Tőled szeretném hallani - mondom csendesen.

- Veled lenni. Más nem érdekel! Wǒ ài nǐ! - Elmosolyodom.

- Én is.


Nem tudok rá haragudni, egyszerűen képtelen vagyok, még akkor is, ha nem ártana, de senkije nincs, aki mellette legyen és segítse, hát itt vagyok neki és ezt ő is tudja. Kétlem, hogy erre még nem jött volna rá. Sokan hiszik azt róla, hogy csak egy ostoba szajha, hogy nem jó semmire a dugáson kívül, de ez nincs így. Amikor tehettem, mellette voltam és tanítottam. Tudást adtam a kezébe, ezzel lefoglalva és elterelve a figyelmét mindarról, ami vele történt. Emlékszem, egyszer megkérdezte tőlem, miért nem hagyom a fenébe, miért foglalkozom vele, hiszen nem több egy emberi selejtnél. Nem érezte magát teljes értékűnek és, nem érezte magát férfinak sem, pedig ő az. Az orvosok csodát műveltek vele és hamar helyrehozták annak a baromnak a munkáját. Hetekkel azelőtt volt az utolsó műtéte, hogy elhoztam onnan, így bár még segítségre szorul, de képes férfiként, állva pisilni. Helyre lehetne hozni a többit is, de ebben már neki kellene döntenie, mert egy implantátum beültetése újabb hosszú gyógyulási folyamatot jelentene és fájdalmakat, amiket nem akarok neki többet, s bár még nem beszéltem vele erről, lassan ideje lesz megejtenem ezt is.


Egy ember sokféleképpen szeretheti a másikat és ehhez nem feltétlen van szüksége testiségre, ugyanakkor, ha már mindenképpen testi kapcsolatot is akarunk, akkor szeretném, ha ő is élvezné, nem csak annyiból állna az együttlétünk, hogy fogom és megdugom... Úgy, olyan körülményekkel sosem tudnék hozzáérni.

- Ha Deon visszajön, megpróbálsz normális lenni vele?

- Meg, a szavamat adom rá - ígéri csendesen, nekem pedig ennyi bőven elég.

- Ji, megcsókolhatlak? - Apró bólintással felel csak, így lassan álla alá csúsztatom kezem, hogy gyengéden fogva meg állát felemelhessem fejét, majd lassú, szerelmes csókra invitálom. A fóbiája miatt teljesen olyan, mintha megkaphatatlan lenne, mint egy tiltott gyümölcs. Tőlem már elviseli, ha hozzáérek, megsimogatom, de csak akkor, ha én sem hirtelen nyúlok felé. Olyankor bepánikol és azonnal védekezni kezd, ám ilyenkor elnyugszik és bátran érinthetem őt.


Miután ajkaink elvállnak, még hosszú percekig figyelem őt, gyengéden cirógatva hüvelykemmel arcát. Csillognak a szemei, így homlokára csúsztatom tenyerem, majd elmosolyodom. Nem lázas még, de megint kezdenek jelentkezni az elvonási tünetek.

- Mit érzel? - kérdezem tőle csendesen, miközben lassan felülök és neki is segítek ebben.

- Fájnak az izmaim.

Kikelek az ágyból, s táskámhoz lépve előszedek belőle néhány kenőcsöt, amikre szükségem lehet, valamint a fürdőből az elsősegély ládát, törülközőt és egy tálba friss, meleg vizet. Átmosdatom Eiyát, majd elfektetem az ágyon, hogy el tudjam őt látni. Óvatosan nyúlok hozzá, de még így is érzem, hogy meg-megfeszül teste. Igyekszem gyors lenni és amint megvagyok, ráterítem a takarót, majd csókot nyomok homlokára és nekiállok elpakolni magam után.

9.

Deon

Aot megkedveltem és tisztelem a tudásáért, tetteiért. Örülök, hogy Akihito a tanítványának fogadta és semmi esetre sem engedném át másnak én sem. Tényleg egy kicsit felszabadultabb lett, meg ahogy Asaméból is hajdanán, úgy belőle is kiszabadítottam a szavakat. Eiyával is nagyon jó kapcsolatot ápol és meg is értem, miért őbenne bízott meg a srác. Remélem, a mai kísérletem, hogy érdemben beszélgessek vele, nem lesz eredménytelen, mert azóta is frusztrál egy kicsit, hogy mi lesz, ha szabadon járhat-kelhet a házban. Azt a parát, ami bennem ül mélyen, csak ő tudja eloszlatni, ha nem ad semmilyen jelet arra, hogy bepróbálkozna Asaménál akár incselkedés címén, akár a bosszú miatt. Sajnálom, de nem tudok mást elképzelni, hiszen az egyetlen szajha, aki a házban tanyázott és vele is rengeteg gond volt, az Eiji volt. Őt sem szajhának hoztuk, de ebből nem tudott kilépni teljesen, az pedig nem felejthető számomra, ahogy mindkettőnket bepróbálta. Aztán persze az is bennem van, hogy hajdanán Asame kefélte ezt a srácot rendesen és kedvére való is volt. Oké, hogy azóta évek teltek el, itt vagyok én is, satöbbi, de van, ami nem múlik el nyomtalanul. Belőlem meg aztán végképp nem. Néha azt gondolom, áldásos lenne elfelejteni néhány dolgot, de természetesen az ilyesmit pont nem megy.


Egy nagy doboz, bontatlan fagyival és három kanállal lépdelek a szobája felé. Eszemben sincs lekenyerezni, a teszt jelleget inkább ragaszhatjuk erre, mintsem azt, hogy nem bírom ki még egy darabig fagyi nélkül. Halkan és röviden kopogok, aztán benyitok. Aoyun az ágyon ül, Eiya meg hozzábújva alszik. Na pont ezért szoktam halk lenni, mert a srác rengeteget szunyál és nem akarom zavarni, meg mivel a kapcsolatuk eléggé elhatárolódástalan, inkább jelzem, hogy érkezem, mintsem beletoppanjak akármibe is. Biccentek a férfinek, aztán elkapom az íróasztalhoz tartozó széket és odaviszem a másik oldalához, s leülök rá.

- Fagyit? - kérdezem meg tőle, miközben csendesen az éjjeliszekrényre teszem a kanalakat, majd minden zajongás nélkül igyekszem felnyitni a dobozt.

- Kösz, nem. Az elmúlt napokban annyi édességet ettem, hála ennek a töknek, hogy egy életre elég volt belőle - feleli elmosolyodva. - És így sem fogom megúszni - teszi hozzá.

- Szerintem nincs olyan mennyiség, hogy egy életre elég - jegyzem meg vigyorogva, s végre sikerül megszabadítanom a dobozt a fedőjétől. Az is az éjjeliszekrényen landol és már magamhoz is veszek egy kanalat. - Van mit leedzeni - heccelem.

- Legalább lesz, aki édességet eszik vele és én sem fogok cukormérgezést kapni.

- Majd versenyt rendezünk, ki bír többet enni és kúrálhattok minket Asaméval - ajánlom be széles mosollyal. A fagylalt elég laktató, egy egész dobozzal csak nagyon ritkán tudok betömni, aztán megesik, hogy fáj a hasam tőle, de ebben a gumicukor a legnyerőbb, abból kilószám meg bírok enni, csak utána hagyjanak az ágyban döglődni fél napig.

- Vállalom a kockázatot, mert lövésem sincs, a kölyöknek hol van az a határ, mikor már nem bír több édeset magába tömni - mondja mosolyogva és megsimogatja Eiya karját. Nem tudom megszokni, annyira tetszik, hogy még ilyenkor is óvatosan, lassú mozdulatokkal ér Eiyához. Mellette a srác tényleg olyan, mint egy nagyon törékeny, nagyon érzékeny holmi. Mármint nem tárgy, de nem is emberi, ahogy Ao bánik vele. Persze pozitív értelemben.

- Elég ciki lesz, ha kiderül, hogy kénytelen vagy felvásárolni neki egy édességboltot saját használatra - ugratom.

- Ez még így is előfordulhat.

- Tényleg? - kuncogom.

- Valamit kénytelen lesz kezdeni magával, ha rendbe jött - jelenti ki elmosolyodva. Ezzel egyetértek. - Mindig azt mondogatta, hogy egyszer majd lesz egy hatalmas édességboltja tele mindenféle különleges csokikkal és süteményekkel, ha egyszer megszabadul Liong Samtól. Hát megígértem neki, hogy megkapja és azt is, hogy kiviszem onnan. Persze kiröhögött, hogy ne akarjam ugratni és túlzottan hatalmas reményekbe ringatni. Most meg... - Én is elmosolyodom. Végre tudjuk, mit akar Eiya. Az ölembe teszem a fagylaltot, majd előkeresem a telefonomat, hogy Asaménak pötyögjek egy üzenetet.

- Egészen el tudom képzelni - mondom őszintén. - Meghallgatnám, hogy ő hogyan álmodta meg, mitől lennének különlegesek az üzletben kapható finomságok. - “Mit gondolsz, belefér a profilunkba egy édességbolt?” - írom meg Asaménak és egy széles vigyorral elküldöm neki.

- Hamarosan megteheted - kuncogja a férfi, mert Eiya is mocorogni kezd. Izgalom és idegesség lesz rajtam úrrá, mivel akárhányszor jártam itt, ébren és józanul még nem láttam, ezért fogalmam sincs, milyen a srác. Egy apró mosolyt küldök Aonak, aztán megnézem, mit írt vissza a rosszfiúm: “A ruhaüzletek mellett, amiket előszeretettel látogatsz? Kettő is.” Jót vigyorgok. “Aoyun szerint Eiya egy hatalmas édességboltra vágyik mindenféle különleges csokival, sütivel. Szerintem ez tök jó és én is díjaznám.” - válaszolok neki, aztán újabb falatokat küldök le a már olvadásnak indult fagylaltból. Egyelőre csendben várok, nem tudom, mit mondhatnék, mivel feszültséget érzek magamban.

- Tianshi - szólal meg a srác álmos hangon és szemét dörzsölve ül fel, ám amint észrevesz engem, egyből Ao oldalához húzódik, szinte elbújva, mire a férfi megint csak óvatosan simogatja meg.

- Méiguānxì, háizi. Suíyì tán rìběn. - Aha, ez így fenséges lesz... Ao akármit is mondott, Eiya a fejét rázza, mire újra szelíd simogatást kap mosollyal fűszerezve. Tudom, hogy meg kéne tanulnom a kínai nyelvet, de úgy gondoltam, a magyar egyelőre bőven elég, most azonban kibaszottul frusztrál, hogy halvány lila fingom sincs, mi hangzott el és hülyén is érzem magam ettől az egésztől. Eiya első ránézésre most tök olyan, mint egy félénk hatéves, ami nekem nem fér össze azzal, amiket hallottam és olvastam róla. - Jól van - feleli Ao a srácnak, majd rám pillant. - Nyugodtan beszélj hozzá - kér engem -, nem felejtett el japánul, csak most játsza a megszeppent nyuszit. - Erre Eiya belekönyököl Ao oldalába célzatosan, de a férfi csak elvigyorodik. - Megvédheted ám magad szóban is, nem kell az oldalamba építened a könyököd.

- Xié'è.

- Nem én viselkedek úgy, mint egy hat éves kisgyerek.

- Wǒ hèn nǐ, Tianshi! - duzzogja, Ao pedig csak bólint neki.

- A nevem Deon - szólalok meg. - Egy kukkot se értek kínaiul, ezért kérlek, ezt a nyelvet használd, különben kénytelen leszek Asamét felkérni fordítónak.

- Ne hívd ide - kéri csendesen. Ez a nyelv sokkal szebben hangzik a szájából, dallamosan és lágyan beszéli.

- Nem hívom, dolgozik, csak kellett valami, amivel rábírlak a közös nyelv használatára. Fagyit? Kicsit megolvadt már - teszem hozzá felé nyújtva a dobozt. Felnéz Aora, mintha megerősítést várna valamire, a férfi pedig biccent neki, hogy nyugodtan elfogadhatja, így elvesz egy kanalat az éjjeliszekrényről és ügyelve arra, hogy még véletlenül se érjen hozzám, vesz a fagyiból.

- Köszönöm.

- Szívesen. Aoyun mondta, hogy szereted az édességet és hogy őt már lassan megmérgezed azzal a mennyiséggel, amennyit belé tömsz - mondom halvány mosollyal.

- Mindig túloz - közli egyszerűen, ám a mozdulatai rá is cáfolnak erre a kijelentésre, mert vesz a kanalára megint és azt a férfinak nyújtja, Ao pedig elfogadja.

- Szerintem csak nem tud neked nemet mondani - kuncogom.

- De tud.

- Néha kell, elég csúnya lenne, ha tényleg cukormérgezést kapna - ugratom Eiyát.

- Olyat nem is lehet kapni.

- Rosszul lehet lenni a mértéktelen édességfogyasztástól - jelentem ki.

- Te voltál már?

- Benyaltam kemény egy óra alatt több, mint egy kiló gumicukrot. Szerinted? - kérdezem röhögve, a srác pedig elmosolyodik. Akkor nem voltam ennyire humoromnál és meglehetősen nehezteltem azokra, akik kinevettek, de most már szent a béke, én is jól szórakozom a saját hülyeségemen.

- Én azt szeretem, amelyiknek állatka formája van. Azok aranyosak, csak sajnálom őket megenni. - A fejem fogom a röhögéstől. Azért ezt se hallottam még soha senkitől.

- Bakker, van egy formája a kukacnak, amiben megeszem! - nevetem.

- Arra én mindig csomót kötök.

- Kézzel nem nagy ügy - mondom vállat vonva, újabb falat fagyit magamhoz véve. Most már figyelnem kell, mert az egy dolog, hogy lefagyott a kezem, de már csöpög és nem akarom leenni magam.

- Ha túl erősen húzom meg, elszakad, de az is jó, mikor hatot összekötsz és kapsz egy nagyon hosszú kukacot. Tianshi egyszer hozott nekem vagy húsz darabot. A végén a kígyó elért a szobám ajtajától az ágyig - árulja el elkuncogva magát. - Aztán elvették tőlem - mondja elszontyolodva, mire Ao ismét kedvesen nyúl felé, hogy megsimogassa az arcát, aki első pillanatban el is húzódik, hogy ne érjenek hozzá, aztán lassan ő maga húzódik közelebb a felé nyúló kézhez, hagyva végül magát. Tényleg olyan, mint egy félénk hatéves, egy gyerek. Furcsa, mert valamiféle csalódást érzek magamban.


Eiya sokkal súlyosabb eset, mint Ehime, ezt pedig fel kell dolgoznom magamban. Nagyon is megértem, Ao miért olyan kettős érzelmekkel szereti őt, de jelen helyzetben, azt hiszem, én nem tudok mit kezdeni a sráccal. Inkább felállok és leteszem a fagylaltot az éjjeliszekrényre.

- Később jövök még - ígérem -, de most dolgom van. - Azzal megindulok az ajtó felé.

- Rendben van - szólal meg Ao.

8.

Deon

Elég furára sikerültek a dolgaink Asaméval... valahogy sehogy se akart összejönni, amire igazán vágytam. Mintha elmentünk volna egymás mellett. Pedig általában jól kommunikálok, de talán megalkuvó voltam, hát most tessék, fájlalhatom a seggem. Hülyén érzem magam, ráadásul Asame is látta, hogy valami nem oké, szóval ez így nagyon remek lesz. Mindegy, majd túljutunk rajta valahogy. Lefürdök, megtörölközöm, aztán erőt veszek visszatérni, de ez egészen addig elég, míg meg nem látom őt az ágyon ülve cigarettával a kezében. Lekapcsolom a villanyt, leszegem a fejem és odalépve mellé az ágyra telepszem, átfogom a hasát és vállára hajtom a fejem. Nem hiszem, hogy ennyivel ki tudnám engesztelni, vagy el tudnám nyugtatni a gyanakvását, de ezeket akkor is meg akartam tenni. Elnyomja a cigijét, miután még egyet beleszívott, aztán összeborzolja a hajam és egyetlen szó nélkül elmegy zuhanyozni. Nem tudom sosem, hogy mikor fog beszélni és mikor hallgat egy-egy hülyeségem után, ezért a legtöbb esetben, amikor számítok rá, hogy kérdez vagy mond valamit, meglep, amikor nem. Mint most is. Ennek ellenére mosolygok egyet rajta, aztán inkább új lepedőt húzok az ágyra, elrendezek rajta mindent, majd bekucorodom a takaró alá és várom, hogy a rosszfiúm visszatérjen.


Eltelik egy idő, mire előkerül, ráadásul hideg a bőre, ami nagyon szokatlan. Annak ellenére, hogy ilyenkor normális esetben elhúzódnék, mármint ha nem Asaméról vagy nem arról lenne szó, hogy fel kell melegíteni a másikat, hozzábújok és mellkasára fekszem. Igyekszem minél nagyobb felületet elfoglalni rajta, gondosan nyakig takarom őt, arcom pedig nyakához, majd arcához dörgölöm. Rögtön átkarol, de a takarót azért igyekszik letúrni magáról, én meg nem küzdök vele, ha nem kér, akkor nem kér, nem erőszakolom rá, úgyis hamarosan felmelegszik. Mindenesetre most már tudom, milyen érzés lehet neki hozzám bújni, amikor én ilyen fagyos vagyok. Hát... vagy nagyon perverz, ami biztos, vagy nagyon önfeláldozó, amit ugyancsak nem tudok kizárni a lehetőségek sorából.


A pergő percek lassan elnyomnak. Érzem őt felmelegedni, hallgatom a légzését és szíve dobolását, amely tovább nehezíti az ébren maradást, pedig talán illenék megmagyaráznom, korábban mi ütött belém, holott egyetlen értelmes válaszom sincs erre a kérdésre, mégis bealszom. Arra ébredek, hogy fény van és kávéillat terjeng, bizonyára felkelt a nap, de az illatot egyelőre nem tudom hova kötni, így kinyitom a szemem. Asame már várhatta, hogy felébredjek, s reggelit pakol az ölembe. Meglepetten elvigyorodom, mert nem szokott ennyire elkényeztetni és kérdőn pislogok rá, hogy most mi van.

- Jó reggelt neked is - mondom azért.

- A reggelen lassan három órája túlvagyunk - feleli halvány mosollyal magához véve kávéját. Kínosan elvigyorodom, aztán inkább magamhoz veszem a szendvicset.

- Köszönöm.

- Mit? - kérdezi felvont szemöldökkel, rágyújtva.

- A kaját - felelem kuncogva, kicsit feljebb csúszva, félig felülve, bár eléggé óvatosan, hogy minél kevésbé legyen kellemetlen. Nem volt olyan durva a tegnap, de azért egy gyengéd szeretkezésnek sem nevezném semmiképp, amit műveltünk.

- Nem venném a lelkemre, ha éhen halnál nekem.

- Tényleg nem lenne túl jó - értek vele egyet. - Te már ettél? - érdeklődöm.

- Úgy ismersz? - kérdez vissza. Megcsóválom lemondóan a fejem és csakazértis módon felé nyújtom a szendvicsem. Imádom Ayakot, mindig kitalál valami újat, nehogy akármire is ráunjunk. Naná, hogy Asaménak nem kell, mire incselkedve vállat vonok és szándékosan úgy harapok bele, hogy azt érezze, valami fenséges dologról maradt le. Ez így van, de nem árt vele még egyszer tudatosítani. Nem mintha érdekelné, de mindegy. Míg kajálok, őt nézem, mert mindig van valami fenséges abban, ahogy a cigijét és kávéját fogyasztja, ráadásul bár nem öltözik közel sem olyan változatosan, mint én, mindig megtalálja azt, amiben frenetikusan fest. Most ez egy ujjatlan, magas nyakú izompólóban és öltönynadrágban jelentkezik, nekem meg rögtön beindul a fantáziám, mit vegyek majd fel, ami ehhez passzolni fog. Egyelőre nem tudom, annyi ruhám van, hogy mindet fejben tartani se egyszerű, szóval majd beállok a szekrény elé és válogatok negyven percig.

- A tegnapi miatt... - makogom, miután eltüntettem a második szendvicset is, s közben az éjjeliszekrényre teszem a tálcát, így nem kell feltétlen Asame szemébe néznem, bár amilyen gyöktörzs vagyok, azért rápillantok. - Vagyis akarsz róla beszélni? - kérdezem meg végül.

- Akarjak? - kérdez vissza komolyan.

- Nem tudom - válaszolom őszintén. - Egy kicsit bepánikoltam - vallom be. - Tudom, hogy sosem tennél bennem kárt, de a frász jön rám mindig, ha érzem feszülni a vállam - teszem hozzá a teljesség kedvéért.

- Szólhattál volna - jegyzi meg.

- Célzatos voltam - bököm ki kínosan -, csak egyértelmű nem - teszem hozzá, mert nagyon jól tudom, hogy végülis én csavartam ki az egészet olyanná, amilyen lett. - Bennem is kettős volt minden... - mondom meg az okát, hogy miért nem szóltam. Ugyanannyira akartam incselkedni, fölényeskedni, harcolni, mint gyengéden, hosszan, odaadóan szerelmeskedni, s mivel eredetileg az utóbbira vágytam, a végén eléggé nagyon nem jól jött ki, eluralkodott rajtam a durvaság és nem tudtam leállni.

- Nem fogok megharagudni, ha szólsz azért, ha valami nem jó vagy nem úgy szeretnéd, ahogy esetleg én. De azt szeretném, ha igenis szólnál miatta.

- Rohadtul sok minden volt bennem... Nehéz úgy szólni, hogy még én sem azt csinálom, amit csinálni szeretnék... - motyogom, Asame meg halványan elmosolyodik. Na köszi... - Pontosan ellentétesen viselkedtem, mint ahogy akartam... Felgyűltek bennem a dolgok és így jöttek ki - magyarázkodom ügyetlenül.

- Legközelebb én is megpróbálok jobban figyelni rád - ígéri meg.

- Nem hiszem, hogy nagyon szükség van erre a dologra, mivel nyilvánvalóan kurvajó volt és én se nagyon fogtam vissza magam - mondom meg nyíltan, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát amiatt, hogy lerohant és megkefélt, mint egy vadállat. Ez egy kicsit túlzás amúgy is.

- Ettől még figyelhettem volna jobban.

- Szerinted mennyire reális elvárást támasztasz most magadnak? - kérdezem meg halványan elmosolyodva. - Szeretem a vad, durva szexet is, imádok incselkedni, játszani, szívózni, az érzékjátékokat, harcolni, erőt összemérni, meghülyíteni... tökre úgy viselkedtem szerintem, ami azt támasztotta alá, hogy most is egy heves kefélést akarok... - sorolom fel az indokaimat, hogy miért tettem fel a kérdésemet.

- Teljesen reális elvárásaim szoktak lenni magammal szemben - jegyzi meg, majd megragadja az államat és közelebb húzva-hajolva hozzám megcsókol. Szoktak, de most szerintem nem reális erre az esetre értve, erről azonban valszeg úgysem fogom tudni meggyőzni, Asame meg el tudja magában rendezni az ilyesmit. Közelebb húzódom hozzá és nyakát is átkarolom fél kézzel, másikkal viszont muszáj a mellkasát simogatnom, mert a póló, amit felvett, egyszerűen erre buzdít. - Ha így folytatod, megint matracdísz leszel - leheli a számra.

- A te hibád - közlöm vele csendesen, fittyet hányva a figyelmeztetésére. Teljesen hozzábújok, ahogy csak tudok és folytatom ajkai ostromlását. Senki sem állította, hogy nem akarok “matracdísz” lenni, bár hogy ez kinek mit jelent pontosan, igazából nem ártana tisztázni, csak ahhoz abba kellene hagyni a csókolózást, amit nem akarok.

- Az enyém - ismeri el, és ledöntve az ágyra fölém magasodva folytatja a szám teljes bekalandozását. Hátát, oldalát és karjait kezdem simogatni, gyengéden, kitapintva az izmokat, mintha ismerkednék a testével. Szeretném, ha most nem rohanna le és nem is teszi, lassan, szerelmesen csókol és simogat, ahol csak ér, én pedig simulok hozzá, törleszkedek, dörgölőzöm, de egyértelmű szerintem, hogy nem a szexért, nem kívánalomból elsősorban, hanem a közelségét, azért, hogy minél jobban Asaméhoz érhessek. Végre meg tudom élni azt, ami bennem volt már tegnap is, kifejezni az érzéseimet, a ragaszkodásom és a szerelmem. Olyan, mintha megnyílna ez a csatorna bennem, s bár a végén már nem is tudom, mit csinálok, vagy hogyan, ellehetetlenítem őt a mozgásban, mert mindenhogyan magamhoz fogom, karolom, ölelem, szorítom, holott tudom, hogy itt van, velem van, szeret, nem veszíthetem el. Nem is félek ilyenektől, van bennem egy halvány általános para, de az más, most csak magamhoz akarom szorítani, szinte egybeolvasztani a testét az enyémmel, mint akinek elment az esze. Nem mintha nem ment volna el és jó kis körutat tehet a Föld körül, mert jó ideje nem jött vissza, de mindegy, nem hiányzik.


Asame csak simogat, ölel, csókokkal borítja be a vállam, talán nyugtat, próbál lecsillapítani, de szerintem tudja, hogy semmi bajom, ez csupán szeretetkirohanás, amit muszáj egyben, hevesen és azonnal rázúdítanom. Remélem, semmi kifogása ellene és nem röhög magában nagyon ki. Áh, ilyenkor annyira bele tudom magam lovalni... most is túlcsordulnak az érzelmeim, elszorul a torkom, s összeszorítom a szemeim, hogy ne kezdjek el bőgni. Tudom, tiszta hülye vagyok, de ez még mindig nem bír újdonsággal.


Jól megszorongatom a yakuzámat, igyekszem nem megfojtani, mert összetörni szerencsére nem olyan könnyű őt, aztán mikor kicsit lehiggad bennem a roham, valamennyire eleresztem és forrón, szerelmesen megcsókolom. Ajkai megfeszülnek, s ahogy végigsimítok nyelvemmel rajtuk, rájövök, hogy mosolyog, így viszonozza a csókomat, tele szerelemmel és az arcom is megsimogatja. Nem tudom visszafogni a könnyeimet, azok kibújnak a szempilláim között, vagyis sikerül megint totális idiótaként viselkednem. Hát ez van, nem tudok kibújni sem a bőrömből, sem a karakteremből, ezt a pasit pedig lehetetlenül nagyon imádom. Amint el tudok szakadni a szájától, nekiállok megfosztani a ruháitól, kezdve a pólójával. Minél többet akarok a bőréből tapintani, markolni, fogni, cirógatni. Kicsit most elkapott a félőrület, érzem, hogy nem fogok tudni nyugton, fekve maradni, de amíg el nem tűnik Asaméról minden gönc, addig küzdök a szövetekkel. Ezután átfordítom magunkat, még csak igazán harcolnom sem kell azért, hogy felülre kerülhessek, mert Asame hagy érvényesülni, így azonnal szerelmesen nekiesek, rátapadok a nyakára és csókokkal, nyalásokkal járom be, tapicskolom vállait, mellkasát, hasát, s ahogy mozgolódom egész testemmel rajta, akaratlanul ágyékához dörgölöm a sajátomat. Apró, jóleső szusszanás szakad fel belőle, s gyengéden cirógat, amit egyszerre érzek kedveskedésnek és izgatónak is. Egy kicsit hozzásimulok, aztán lejjebb kúszom rajta, s folytatva a simogatását, izmai és bőre finom dagasztását járom be ajkaimmal és nyelvemmel vállát, kulcscsontját, mellkasát, majd hirtelen lekúszom hasára, és lábai közé kuporodva nyaldosok végig combja belső felén. Nem tudom, magában mosolyog-e rajtam, még csak fel sem pillantok az arcára, mert éppen teljes figyelemmel afelé fordulok, amit csinálok, de igen, jelenleg teljesen odavagyok, meg vissza.


Végül nem bírom ki, kívánom, akarom, így rábukom a farkára, Asame pedig felül annyira, hogy láthasson és bele-beletúr a hajamba. Nincs irányítás a mozdulataiban egy szemernyi sem, az élvezet szüli őket, én meg, ha tudnék, most bőszen dorombolnék, hogy jelezzem számára, én is nagyon jól érzem magam. Nem sokáig húzom őt, kiengedem a számból, majd síkosítót kerítek és a kezébe nyomva adom tudtára, mit szeretnék. Arra kér, forduljak hatvankilencbe. Nem kell megismételnie, hiába jövök ettől néha zavarba, s míg előkészít, folyamatosan nyalom, csókolom, simogatom a lábai közti területet, mígnem észbe kapok, hogy ha így folytatom, duplán megszopatom magam, ezért inkább elfekszem a combján és sóhajtozva, fel-felnyögve élvezem, amit velem művel. Végül némi segítséggel visszafordulok és magamba vezetve Asame férfiasságát ülök az ölébe, ő pedig felül, hogy átölelhessen és csókolhasson. Úszom a szerelemben és a boldogságban, ezért a fenekemben érzett feszítő és kissé fájó érzés elhomályosul szinte teljesen. Kapaszkodom a yakuzámba, ujjaimmal cirógatom bőrét, és lassan mozogni kezdek. Az ösztönök hajtanak, vagy a szívbéli vágyak, nem tudom, csak azt, hogy kínzás volna számomra, ha meg kellene állnom.


Asaméhoz bújva-simulva, szuszogva, nyögdécselve lovagolom meg őt, s apró mosoly suhan át az arcomon, mikor besegít megtartani az ütemet. Egész végig simogat és csókol, én meg az izmait markolászom, meg-megkapaszkodom a testében. Elsodornak az érzelmeim és a lendület, végül a hangom is megered és egyre hevesebben kezdem hajszolni a beteljesedést. A yakuzám is a csípőmre fog, hogy segítsen a mozgásban, közben a bőröm falja. Elfog a szédülés és remegni kezdek, a hangom el-elcsuklik az élvezettől, végül szűkölve, megfeszülve, hagyva, hogy ő húzzon bele az ölébe élvezek el.

- Én is szeretlek - szuszogja nyakamba Asame. Ookééééé... Akkor megint azt hajtogattam neki... Ég a fejem és kuncogok, a maradék erőmmel meg ölelem magamhoz. Válaszul nagy, cuppanós csókot nyom a fülembe, amitől még nagyobb kínba kerülök, de csak kuncorászni tudok rajta. Hát persze, hogy valamilyen formában muszáj megjegyeznie, hogy bejön neki, ha elvörösödöm.

- Perverz róka - mormolom neki, majd elemelkedem annyira tőle, hogy külön testbe kerüljünk, mert nem volt úgy már túlzottan kényelmes, így viszont szorongathatom a fenekem, amit fekve azért jobban meg tudok tenni. Na most jön a dilemma. Inkább gyorsan hasra vágom magam. Természetesen nem szabadulok tőle, de nem is nagyon akartam menekülni se, fölém támaszkodik és lassan végignyal gerincem vonalán, egyik kezével meg végighúz az oldalamon. Hátrasandítok rá a vállam felett és elmosolyodva simogatom meg azt a karját, amin támaszkodik. Ravasz mosollyal néz a szemembe, aztán folytatja tovább az érzékeimmel való játszadozást, csókolja, nyalja a bőröm, izgat. Nem is tudom, miért nem vagyok meglepve, hogy kínoz és valószínűleg ismétlést akar, vagy azon, hogy persze adom alá a lovat, ágyékához dörgölöm a hátsóm, fél kézzel pedig közénk nyúlva simogatom meg a testét. Ezek után ez dukál: - Telhetetlen perverz róka.

- Az - feleli kurtán, s ismét végignyal a gerincemen derekamtól egészen nyakamig, aztán miközben csókot nyom vállamra, ágyékát a fenekemnek dörgölve lök előre. Vigyorgok egyet, s amint tudok, beletúrok a hajába. Kicsit talán kérethetném magam, hogy ne legyen olyan könnyű dolga, így megállom, hogy hozzádörgölőzzek, csupán ahol érem, ott simogatom, markolom a testét. Hogy ösztönözzön, falni, harapdálni kezdi a vállaimat, miközben végigsimít az oldalamon, majd a hátsómhoz illeszti farkát és épp csak, de belém nyomul. Felnyögve megremegek, olyan erősen rohannak át rajtam az érzések, Asame pedig a csípőmet fogva vár. Kell egy pár lélegzetvételnyi idő, míg én engedek és nagyon lassan tolva ki a fenekem hagyom, hogy a magáévá tegyen újra.


Nem kapkod, nyugtatóan simogat és csókolja a bőröm, fokozatosan nyomul belém és nem is kezd el azonnal mozogni, kivárja, míg teljesen felengedek. Szuszogva cirógatom a kezét, szinte türelmetlenül akarom, hogy ellazuljak, de ez csak azután történik meg, hogy a figyelmem elkalandozik Asame szeretgetésére, utána viszont elkezd finoman, a csípőjét is mozgatva megdugni. Hangosan, némileg reszketve lélegzek, egyelőre csupán kapaszkodom a karjába és bár néha bevillan, hogyan nézhetünk ki, most felmorajlik bennem komolyan is a kíváncsiság. Ez fura és... ijesztő. Egy picit ledermeszt, én meg kinyitom a szemem és rápillantok a felettem ügyködő férfira. Azonnal lelassít és méreget, hogy mi lelhetett engem, mire elnevetem magam zavaromban, s beletolom magam a lökésébe. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném elmondani neki, főleg nem most. Még a végén komolyan venné...


Folytatja azt, amit megszakítottam, ezért pedig csak imádni tudom és halk, mély hanggal vegyes sóhajokat kiadni magamból. Nem törődöm vele, mit hoz ki belőlem, hagyom, akármi is az, mert tudom, hogy semmit sem kell előtte szégyellnem. Az én csípőm is elindul, ezzel együtt a felsőtestem is könnyű hullámokat vet, így véve fel a ritmust, amit Asame diktál, mozdulva bele, ösztönösen és őszintén, megadva magam. Egyre gyorsabb és hevesebb lesz a nászunk, megtámaszkodom az ágyon, míg a lendület bele nem nyom, végül a lepedőt markolva, tépve, belekiabálva a gyönyöröm kis híján egyesülök vele a nagy hajszában.

7.

Aoyun

Befejezem a zuhanyt, s a derekamra kötött törülközővel térek vissza Eiyához a szobába. Zavar, hogy nincs nálam sem telefon, sem óra, hogy tudjam, mennyi lehet az idő, de végül arra a következtetésre jutok, voltaképpen teljesen mindegy. Több, mint harminchat órája fent vagyok, még tizenkettő ide vagy oda már nem számít. Ruhát keresek magamnak abból a szekrényből, amit Deon mondott, majd belebújok egy pólóba és melegítőalsóba. Megiszom maradék kávém, végül pedig feltelepedek az ágyra a kölyökhöz, csak úgy, ahogy akkor tettem, mikor az előbb le kellett őt nyugtatni. Rásimítom tenyerem arcára, s gyengéd csókot nyomok homlokára.

- Minden rendben lesz, kölyök - szólalok meg végül ugyanazon a mély, megnyugtató hangon, ahogy mindig is beszéltem vele, ha segíteni kellett neki megnyugodni, boldogulni a rémálmai okozta útvesztőben, vagy egyszerűen csak azt akartam, higgye el, lehet még jobb a helyzet, hogy nem mindenki gyűlöli és bántja őt, hogy még van, akire támaszkodhat. - Többé már nem bánthat senki, még ő sem. Rendben leszel, de akarnod kell neked is, hallod? Erős vagy, le tudod győzni a fájdalmat, én pedig itt leszek veled végig és segítek neked, Eiya. Képes vagy rá, tudom! Nem a képzeleted játszik veled, nem lázálmok kísértenek, nem a drog teszi ezt, tényleg itt vagyok! Csak ki kell nyitnod a szemed és rám nézned.


A kölyök percekig szuszog tovább békésen, én pedig kezdem feladni azt a reményt, hogy talán magához térhet most, mégha csak rövid időre is. Tudom, hogy ez nem ennyire egyszerű, de azt is, hogy tudok rá hatni, ahogy mindig is tudtam, miután elfogadott és a bizalmát megszavazta nekem. Lemondó sóhajjal nyomok még egy csókot homlokára, remélve, hogy eljutott hozzá mindaz, amit mondtam, s már épp mozdulnék, hogy leszállva róla telepszem vissza a fotelba, mikor megszorítja kezével karom, amivel mellette támaszkodom. Elmosolyodom.

- Itt vagyok, kölyök - mondom neki csendesen.

- Ao - szólal meg végül alig hangon.

- Semmi baj, hallod, minden rendben van. Pihenj! - kérem őt ugyanazon a megnyugtató hangon, ahogy eddig beszéltem vele. - Biztonságban vagy, én pedig nem hagylak magadra - mondom neki csendesen.

- Fáj...

- Tudom, kölyök, de erős vagy! Ki fogod bírni ezt is, ahogy annyi mindent kibírtál már. Most nem adhatod fel. Csak rám figyelj, rendben? Nyugodj meg szép lassan és aludj. Jó helyen vagy, biztonságban - beszélek hozzá továbbra is csendesen, mígnem szuszogása megint egyenletessé válik, s keze karomról az ágyra hullik. Elmosolyodom ismét és leszállva róla lépek az asztalhoz, hogy cigit vadásszak, majd amint ez megvan, kinyitom az ajtót és szólok a testőrnek, hogy bejöhet, ha akar. Kajálnom is illene valamit, de nem vagyok éhes. Nem érzem magam annak, pedig enni is vagy huszonnégy órája ettem utoljára. Majd reggel, vagy később.

7.

Asame

Miután a kölyök távozik, még maradok egy kicsit, hogy átbeszéljünk néhány dolgot Aoyunnal kapcsolatban, de nem jutunk igazából túl sokra. A helyzet megoldása úgy látszik, még várat magára. Mindenképp magunk mellett kell tartani a testőrt, ami azzal jár, hogy Eiyát is és nagyon jól tudom, hogy Deonnak fenntartásai vannak ezzel kapcsolatban. Felesleges jelenleg aggódnia szerintem. Beszéltem Takashival, míg ő Aoyunnál volt. A kölyök, ha rendbe jön és kommunikatívabb állapotba kerül, még vár rá pár vizsgálat. Holnap beszélnem kell ez ügyben Takashival is, hátha már most meg lehet valamit tudni arról, hogy van. Akihito végül távozik, kezében a testőr cuccaival, én pedig kezemben a macskával indulok el a szobánkba, hogy aludni térjek. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a kölyök még nagyon nem alszik, ám ennek ellenére halkan nyitom ki az ajtót, majd bezárva azt magam mögött az ágyra teszem a hölgyeményt és elkezdek vetkőzni. Elvonulok a fürdőbe, hogy vegyek egy forró zuhanyt, s amint ezzel megvagyok, derekamon egy törülközővel, még vizes hajjal megyek vissza a kölyökhöz, majd letelepszem az ágy szélére és rágyújtok.

- Min gondolkodtál annyira? - kérdezem meg végül csendesen, bár a választ tudom, legalábbis ha jól sejtem, akkor tudom. Feleslegesen aggódik, de ezt nem fogom tudni megmagyarázni neki még akkor sem, ha a fejemre állok, mert addig nem fogja nem foglalkoztatni a dolog, míg Eiya be nem bizonyítja neki, nem kell ellenségként, ellenfélként tekintenie rá. Ha azt nézem, és Aoyun elmondása alapján kalkulálok, akkor a kölyökben nincs gyűlölet, nincs ellenszenv, sem más irányomban. Már csak nyugalmat akar és erre a testőr mellett, ha jól vettem észre, rá is talált. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a dolog.

- Csak próbáltam kitalálni valamit arra, hogy Eiyának és Aoyunnak is meglegyen a helye.

- Holnap beszélek Takashival, hogy végezzen el pár vizsgálatot a kölykön – mondom, miközben elnyomom a csikkem. - Sokat nem fogunk megtudni, de talán annyit már igen, hogy mivel számoljunk maradandó károsodás terén, ha felépül. Nem egyszerű – fekszem be végül mellé. - Erősen át kell gondolnom, hogyan tovább.

- Az jó ötlet, hogy Takashi vizsgálja meg - ért egyet, majd közelebb fészkeli magát hozzám. -
Milyen lehetőségek jutottak eddig eszedbe Eiyával és Aoyunnal kapcsolatban?

- Aoyunt mindenképpen vétek lenne valamelyik yakuzának csak úgy odapasszolni, még ha az éppen Takuya is, viszont szétválasztani nem fogjuk tudni őket, ebben biztos vagyok. Aoyun előbb szökteti meg innen is a kölyköt ahhoz, hogy ez így legyen. Akihito tanítani akarja Aot még pár dologra, hogy még tökéletesebb legyen, beleszokjon az itteni rendszerbe. Fogalmazzunk úgy, hogy egyfajta utód a számára. De megint csak itt ez a de... Ahhoz, hogy ezt megtehesse, kezdeni kell valamit Eiyával is. Lehet jó alapanyag a kölyök az alvilági léthez, éppen azért, amin keresztül ment, ugyanakkor ott van a kockázata annak, hogy nem lehet vele mit kezdeni, mert annyira sérült mind testileg, mind lelkileg. Ebben az esetben Aoyun nem fog mellőle tágítani vagy hosszú időre felügyelet nélkül hagyni. - Deon kicsit elgondolkodik.

- Azt kellene tudni, Eiya miben jó, mik az erősségei. Továbbra is tartom, hogy alvilági életre nem túlzottan alkalmas, mert maximum tíz év múlva kipurcan az eddig megszerzett sérülések miatt, egyszerűen a teste nem fog egyben maradni, túl sokat tört, szóval nem kell sok hozzá, hogy megnyomorodjon. Ugyanúgy, ahogy tudjuk, hogy Shironak sincs egy emberöltőnyi ideje hátra és azt, hogy Terukinak is nagyon észnél kell lennie, ha nem akar tolószékbe ülni, vagy Raktarinál fennáll a veszélye gyógyszeres szinten tartásra, ugyanúgy Eiyánál is racionálisnak kell maradnunk - fejti ki a véleményét csendesen. - Őneki szerintem egy olyan hely alkalmas, ahol nem erős fizikumra van szükség, hanem ahol azt, amiben jó, kamatoztathatja.

- Igen, ezektől én is tartok, ezért is akarom, hogy Takashi alaposan megnézze, milyen állapotban van.. Azt azonban csak Aoyun tudja megmondani, hogy van-e valami, amiben a kölyök jó és nem a szajhasághoz kapcsolódik. Talán a testőrnek volt valamennyi ideje arra, hogy tanítsa, attól függ, mennyire tudta meggátolni, hogy folyton droggal nyomják őt – felelem neki csendesen. - Raktarinak már most gyógyszeres szinten tartás kell – teszem végül hozzá. - A minap beszéltem erről is Takashival. Minden évben rendszeresen megvizsgálja azokat a testőröket, akik úgy maradtak itt, hogy figyelni kell az állapotukra. Ez a múlt hét táján volt esedékes. Raktari állapota romlott, de gyógyszerrel nem kell aggódnia senkinek, hogy berohamozik vagy baja lesz. Erről akartam is vele beszélni mostanában, csak megint összejöttek a dolgok.

- Ígértem Aoyunnak, hogy még zaklatom, szóval majd megkérdezgetem. Az mindenesetre eléggé látványos volt, hogy lenyugtatta Eiyát pár perc alatt. Azon is gondolkodtam, hogy a srác itt kaphatna-e helyet, de nálam fokozottan él, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában - árulja el. - Na nem szívességi alapon, nem nyitnék semmiképp sem szeretetszolgálatot, ha valakinek nincs feladata, nincs szerepe, megy - köti ki komolyan. - Az a szívás, hogy amik hirtelen eszembe jutnak, mint tolmács, könyvelő, nekem full felesleges, mert nyelvet tanulni szeretek, a könyvelés meg nem nehéz, de valami hasonló feladatra akár érdemes lenne Eiyát szánni. Szép beszélgetés lesz Raktarival... - tér át aztán. - Nem akar gyógyszert szedni, azt tudom, meg akkor kicsit vájkálni is kell a lelkében, mert belőle a magánéleti zűrök váltják ki a rohamokat.

- Valamit kitalálunk Eiyának. Raktarinak pedig muszáj lesz döntenie, ha továbbra is dolgozni akar. Nem kockáztathatjuk meg azt, hogy egy bevetésnél rohamot kapjon, sem pedig azt, hogy a rohamai sűrűn jelentkezzenek és emiatt kiessen a munkából. Nem kell senkinek tudnia a magánéleti gondjairól, ez rá és az orvosára tartozik, de neki is nyitnia kell ezzel kapcsolatban, hogy valami előrelépés legyen, mert nem veszélyeztethetjük sem az ő, sem a társai életét. Igen, a testőr feladata az, hogy meghaljon megvédve a munkaadóját, de nem úgy, hogy epilepsziás roham miatt marad ott valahol.

- Értem-értem, csak az a szívás ezzel, hogy ha neki gondjai vannak, akkor Yoshinak, ezáltal Jeremynek, végső soron pedig nekem, Tatsukinak és neked is gondjaid lehetnek - fejti ki könnyedén. - Yoshimi már bizonyította, hogy érzelmileg nem tud elhatárolódni attól, akit szeret, ezzel meg szar helyzetbe hozhatja Jeremyt, akinek a seggét Tatsuki és én is meg akarjuk védeni. És akkor még nem vettük bele a képbe Masaot, akivel a kör gyakorlatilag zárul és hatványozódik. Megkockáztatom, a probléma kiváltója ő lesz, de ehhez, mondom, kicsit vájkálnom kell Raktariban, hogy megtudjam. A gyógyszert meg persze pont azok miatt, amiket felsoroltál, el fogja fogadni, de mivel én hiszek abban, hogy semmi sem lehetetlen, alternatívát fogok keresni - jelenti ki elszántan.

- Nem is te lennél, ha nem akarnád a fél ház problémáját megoldani - heccelem elmosolyodva a kölyköt. - Térjünk erre vissza holnap, ha okosabbak leszünk valamivel.

- Ehhez értek, nem? - kérdez vissza kuncogva, azzal nagyrészt rám fekszik. Mosolyogva nyomok csókot fejére és magamhoz karolom őt.

- Nem csak ehhez - javítom ki.

- Még jó. Nem is mondtam, hogy csak ahhoz - kötekedik arcát a mellkasomhoz simítva, mancsával az orra előtt megsimogatva.

- Még jó... Duracell nyuszi.

- Nyuszi?! Ne máááár! - húzza el a szót. - Oké, hogy a róka kedvenc eledele, de naaa.

- Tán valami nem tetszik, nyuszikám? - heccelem, mire válaszul beleharap mellkasomba. Mocsok dög. - Veszett nyuszi.

- Vérnyúl és megesz - közli, azzal már fel is ül csípőmre és büszkén kihúzza magát.

- Nagy hiba lenne ezt tennie - cirógatom meg combját. Deon megrázza a fejét és végül rám hajol, ám ahelyett, hogy megcsókolna, fogaival tépi meg ajkaim. Jólvan, akkor játsszunk így! Belemarkolok hajába, majd hátrább húzom annyira fejét, hogy ne érjen el, s végül felülve harapok bele nyakának bőrébe. Végigkarmol rajtam vállaimtól egészen könyökömig, s bár nem erősen, de érezhetően teszi mindezt, a jutalma pedig egy újabb jól elhelyezett harapás lesz. - Kihúzod a gyufát - morgom bőrére.

- És akkor mi is lesz? - kérdezi fölényesen, megismételve a műveletet mellkasomon is.

- Kénytelen leszek megbüntetni. - markolom meg kicsit erősebben a haját, hátrébb húzva.

- Azt hittem, tűz lesz - kötekedik újra, lassan mozdítva csípőjét, így kissé dörgölőzve ágyékával enyémhez. Az is lesz, kölyök, ne aggódj.

- Ha ennyire szeretnéd, lesz az is, bár azt hittem, annyira nem jön be a billogozás. - Szabad kezemmel elkapom csuklóját és hátrafeszítem karját.

- Egyáltalán nem - jelenti ki nyugodtan, kezét hátracsúsztatva derekamhoz, de fenekem kezdi el cirógatni ujjaival. Feszítek még egy kicsit karján, arra azért ügyelve, hogy fájdalmat még ne okozzak neki, s haját is erősebben markolom meg, miközben rámarok ajkaira.

- Kár is lenne ilyennel elcsúfítani - lehelem.

- Na ugye - suttogja elfordulva, hogy a hajhúzás, a karjának hátrafeszítése is gyengüljön, körmeivel azonban gyengén, jelzésértékkel húz végig férfiasságomon és szája szegletén is gonosz mosoly jelenik meg, noha az érezhető a tartásából, hogy iszonyúan odafigyel a válla miatt mindenre.

- Mondasz valamit - engedem el végül karját és döntöm le az ágyra őt, s szabaddá vált kezemmel megtámaszkodom mellette, míg másikkal még mindig haját markolom.

- És ez meglep? - kérdezi röhögve. Kezeit oldalamra teszi és lassan húz rajta végig, majd hátamra kúszik és bele-belemarkolva, körmeit finoman belenyomva simogat a vállamig.

- Cseppet sem. - Szenvedélyesen csókolom meg, falva, szinte tépve ajkait, miközben elengedem haját és végigsimítok nyakán, egészen mellkasáig, majd újra visszacsúsztatva kezem ráfogok torkára. Deon elvigyorodik, s lábait úgy emeli meg, hogy gondosan végigsimogasson velük combomon, oldalamon, végül derekamra kulcsolja őket, közben kezeivel nagyon óvatosan, szinte tapogatózva cirógatja meg vállaim és mellkasom. Helyezkedem kicsit, hogy meg tudjam tartani magam, s így szabaddá váló kezemen alaposan benyálazva két ujjam hatolok belé és kezdem el előkészíteni őt. A kölyök felnyög és összerándul alattam, s bár nem hagyom abba megujjazását, kicsit lassítok a tempóján, mígnem Deon kézzel-lábbal megkapaszkodva bennem magára nem ránt. Kénytelen vagyok elengedni a torkát, ha nem akarom megfojtani, márpedig nem áll szándékomban ilyesmi. Mellette támaszkodom meg, s ráhajolva nyakára harapdálom végig bőrét. Halványan, elégedetten mosolyodom el, mikor a kölyök mocorogni kezd alattam a kéjtől és teljesen libabőrös lesz, így kihúzom belőle ujjaim, majd alaposan bekenve farkam nyállal feszülök neki és lassan belé hatolok. Felkarmolja hátam, remeg, nyöszörög, s izmai is megfeszülnek, de úgy fordítja csípőjét, hogy könnyebben belé tudjak nyomulni, s amint teljesen elmerülök benne, rendesen megtámaszkodva mellette kezdem el őt dugni.


A kölyök hamar eszét veszti. Nyögdécselve, levegőért kapkodva tolja bele magát lökéseimbe, s csípőjével még finoman ring is hozzá. Szinte hajszolja bele magát a gyönyörbe, én pedig nem tagadom ezt meg tőle. Egyre keményebben és vadabbul kefélem, miközben rámarva ajkaira szinte belefojtom a csókba. Nem engedem neki, hogy túl sok levegőhöz jusson. Próbál szabadulni, hogy levegőhöz jusson, de csak annyira hagyom ezt neki, amennyire szükséges, míg továbbra is keményen kefélem őt. A kölyök végül hangosan nyögve, kiáltozva élvez el alattam, szinte teljesen önkívületben, én pedig kihúzódva belőle fogok rá farkamra és pár rántást követően terítem be spermámmal hasát. Pihegve-szuszogva fekszem el mellette, s kisimogatom arcából izzadtságtól nedves haját, miközben apró csókot nyomok vállára. Hagyom pihegni, levegőhöz jutni, holott még mindig csókolnám, szinte fulladásig. Jelen helyzetben nem kellene nagyon sokáig erőlködnöm a dolgon, mert Deon még így sem győz levegőért kapkodni. Imádom a reakcióit, azt ahogyan még most is átráng rajta néha a kéj, de szép lassan kezd magához térni. Kinyitja szemét, pislog párat, majd visszacsukva azt, még mindig lihegve elmosolyodik.

- Utállak - közli rám vigyorogva, suttogva, de még így is érezhetően rekedten.

- Kölcsönös.

- Miért is? - kérdezi kicsit elnevetve magát.

- Csak. - Deon hirtelen rám fordul, majd morogva beleharap vállamba, nem is kicsit. - Holnap beoltatlak veszettség ellen - jelentem ki magamhoz karolva.

- Engem?! - kérdezi meghökkenve. - Pedig te vetetted rám magad úgy, mint egy kiéhezett vadállat.

- De úgy látszik, a kór ragályos, sajnos kénytelen leszek meglépni ezt és láncon tartani addig, míg el nem múlik nálad.

- És veled mi lesz? - kérdezi kihívóan, kicsit feltolva magát. - Téged ki fog láncon tartani? - kíváncsiskodik szélesen elvigyorodva.

- Így, hogy átadtam neked a veszettséget, nekem már nincs min aggódni.

- Én meg most haraptalak meg, szóval vagy visszaadtam, vagy visszafertőztelek.

- Á, másodjára nem fertőz.

- Akkor kénytelen leszek keresni most valakit, aki átvállalja tőlem - közli nagy komolyan.

- Sajnálom - közlöm vele, szorosabban magamhoz karolva -, de országunk biztonsága érdekében itt kell tartsalak az ágyban. - Deon persze röhögni kezd a dolgon és ehhez mérten igyekszik szabadulni is. Na nem, késő van már a fogócskához.

- És mi lesz belőlem, vérfarkas vagy vámpír? Vagy egy új faj van születőben? - tudakolja közben.

- Ha nem maradsz nyugton, kötözött sonka leszel.

- Azt nehezen - neveti mocorogva.

- Mérget ne vegyél rá. Szar megkötözve tölteni az éjszakát.

- Egyetlen olyan éjszaka elég lenne, hogy más cicust keress magadnak - jelenti ki, azzal belekönyököl csípőcsontjaim fölé. Persze, Deon, én is imádlak. Elengedem őt és hagyom szabadulni. Lefordul rólam, majd kimászva az ágyból indul meg kifelé a fürdőbe. Megcsóválom fejem, miközben felülök, majd kicaplatok utána én is lezuhanyozni, ám Deon kifejezetten nem díjazza, hogy csatlakozni kívánok hozzá. Hát jó, legyen, ahogy akarja, magára hagyom és visszatérve a szobába gyújtok rá. Kíváncsi vagyok, most mi baja van, de majd elmondja, ha úgy érzi.

7.

Deon

Shabuval a karomon és vállamon megyek Asame szobájába, ám az üresen fogad, ami jól
meglep. Nem a fürdőben van, talán még vissza sem talált ide, így a cicust cirógatva kifordulok innen és megkockáztatom, hogy a dolgozószobájában van. Sok választás nincs, Asame nem szokott olyan sok helyen lenni, mint én. Shabu persze nagyon édesen dörgöli nedves orrocskáját és fejét az államhoz, és dorombolunk egymásnak. Hiányozhattam ennek a kis luvnyának, ha ennyire örül nekem. Végül benyitok a dolgozószobába, de csak félig lépek be, mert Akihitoval van.

- Hagyjalak titeket a magánéletetek örömeit és kínjait kivesézni, vagy jó lesz a társaságom? - kérdezem meg tőlük vigyorogva.

- Gyere és vesézzük ki a tiedét - feleli Asame ravasz mosollyal. Kuncogva teljesítem a kérését és szokásomhoz híven az asztalára telepszem. Shabu persze mindjárt kiszáll az ölemből és pipiskedve járja be az egészet, hízelkedik mindenkinek. Imádom ezt a macskát!

- Na bakker, otthagytam minden cigim! - jut eszembe. - Mindegy - mondom legyintve, főleg a kacérkodó Shabut figyelve.

- Majd begyűjtöd - feleli és kiteszi az övét az asztalra, majd az ölébe veszi a macskát. Nyááá, ennyit errőől... A dög engem keres, de amint Asame feltűnik, mindjárt őt kezdi fűteni. Ilyenkor tök féltékeny tudok lenni. - Mit akcióztál? - kérdezi meg.

- Aoyun sokkal jobb Eiya számára, mint akármilyen gyógyszer. Meg tudja nyugtatni, mint egy suttogó - mondom. - Egyébként figyelmeztess mindenkit, hogy előtte ne gyújtson rá, mert jellemrajzot csinál csak a cigarettából - teszem hozzá széles vigyorral, miközben az asztalon lévő dobozért nyúlok. - A felszínen kemény, rideg, elutasító ember - mondom a szálat forgatva magam előtt -, de ha merész vagy és hagyja, hogy a közelébe kerülj, teljesen mást találsz a felszín alatt, mint amilyennek tűnt. Rohadtul tetszik a tudománya és jót röhögtem, mikor azt mondta, ez a cigi olyan, amiből az ember nem szívesen füstöl el egy szálat is akár - mesélem vidáman. - Ahhoz képest te elég sokat eszel meg belőle egy nap, én meg rohadtul akartam belőle anno.

- Én mondtam, hogy nem kispályás a testőr - jelenti be Akihito.

- Tud valamit, az biztos. Szerintem egész jó ez a cigi - vonja meg vállát Asame.

- Fogom még zaklatni - közlöm magabiztosan, s meggyújtom végre a cigarettát. - Lemaradtam valamiről amúgy? - kérdezem hol egyikükre, hol másikukra pillantva, aztán megsimogatom a kis dögöt a yakuzám ölében.

- Sok mindenről nem. Előtted értem ide egy öt perccel - feleli Akihito. - Nem volt időnk még belemerülni a magánéletünk rejtelmeibe - heccel. - Ellenben elhoztam Ao cuccait, gondolom, szüksége lesz rá. Meg van még néhány dolog, amit beraktam neki a későbbiekre. Tudni fogja, mivel mit kezdjen. Gondolom, úgyis te dobod be neki, ha én elfelejteném. - Na ezen elcsodálkozom.

- Gondolom, a testőröknek nem szakad le a karja, én meg nem azért vagyok szerződtetve, hogy csomagokat cipeljek. Egyébként is el lett kényeztetve, vittem neki mindent a kávéhoz és bazzeg, feketén issza, meg otthagytam neki véletlenül három doboz cigit, szóval szava sem lehet - jelentem ki szinte sértetten kihúzva magam, de játékosan.

- Jól áll, ha duzzogsz - kuncogja Akihito, mire nekem megint eszembe jut, hogy mennyire nem tudok semmit a szerelmi életéről, ami valljuk be, meglepő az én esetemben. Rajta kívül azt hiszem, nem akad más, akiről ne tudnék pár infót, minthogy kije van, kit szeretne, satöbbi, de Akihitoval valahogy úgy érzem, ez a téma olyasmi, amit nem szabad érinteni. Felhoznám, felvezetném valahogy, mert érdekel, csak ösztönből súgja nekem valami, hogy nem biztos, hogy az neki jó lenne, engem meg annyira nem foglalkoztat semmi, hogy azzal másnak fájdalmat okozzak. Korábban azt gondoltam, az edző Asamét szereti, de valami nagyon gyengéd, puha szerelemmel, amit a yakuzám sem vesz észre, mert annyira természetes Akihitotól, de valahogy nem mertem megjátszani egyiküknél sem még poén szintjén sem ezt a feltételezésemet, mert a barátságuk olyan kötelék, amit véletlenül sem sérthetek. Inkább tök mindegy, Aki mit érez, csak a hármunk viszonya rossz irányba ne változzon.

- Kösz - nevetem. - Mennyi idő, mire Aoyun befejezi a pattintást? - kérdezem meg a kendoedzőt. Szerintem fogja tudni, mire gondolok.

- Fél-egy óra maximum - válaszol.

- Az nem sok. Azt hittem, több - árulom el őszintén. - Ha lehet, Eiyával együtt Takuya mellé adod? - kérdezem meg Asamét.

- Akihito tanítványa, majd ő dönt arról, hova és minek szánja, nem szólok bele. Eiya viszont, ha úgy alakul, mindenképpen Ao mellett kell maradjon - mondja Akira nézve, ezt az egyet ezzel kikötve mégis számára. Engem kicsit meglep ez az egész, de jelét se adom, csak lepergetem a hamut a cigimről.

- Az alvilági lét nem egy olyan kölyöknek való, mint Eiya - jegyzi meg. - Emellett megoldható bármi persze. Majd meglátjuk még ezt. Aoyunt viszont magam mellett akarom tudni és feladatokat is adni neki, így elgondolkodtató, hogyan oldjuk meg a továbbiakat.

- Szerintem elég szarságot kapott már a nyakába, hogy kimaradjon az alvilágból - osztom meg velük a véleményemet. - Egyelőre úgyis alapdolgokat kell tanulnia és még azt sem tudjuk, mennyire viseli jól magát. Azok alapján eldönthető, mi legyen vele, mire alkalmas, azzal azonban számolni kell, hogy Ao kutyaként van mellette.

- Nem is akartam az alvilágnak szánni a kölyköt. Bár lehet, pontosan az tenné erőssé, hogy ennyi mindenen keresztül ment - mondja elgondolkodva. - Meglátjuk még. Azzal tisztában vagyok, hogy Ao nem fog tágítani mellőle, így meg kell oldanom, ha esetlegesen felépül, mi legyen a sorsa vagy hogyan tovább.

- Te ismered jobban - passzolom neki vissza.

- Mindegy, mit fogok ajánlani neki, a lényeg az lesz, hogy a kölyök mellette legyen, vele maradhasson.

- Sanszos - értek Asaméval egyet, majd elnyomom a cigarettacsikket. Az ölében gombócban szunyáló macsekra nézek, aztán nyújtózom egyet. - Abból a szempontból is dönthetünk, hogy átadunk-e másnak egy olyan vérebet, mint Aoyun, s ha igen, milyen háttérokkal, vagy nem.

- Meglátjuk még. Nem passzolnék le egy ilyen kutyát, ha nem muszáj és az sem utolsó, hogy ha Aki még tanítani akarja, nem árt, ha olyan helyen van, ahol nem baj, ha eltűnik napokra, vagy órákra.

- Ez így elég mókás - mondom -, mert azt beszéltük, hogy Eiyát nem tartjuk meg, míg Aoyunt meg nélküle nem fogjuk nagy valószínűséggel megtartani. - Engedni kell... De vajon el tudnám viselni, hogy az a srác Asame közelében marad? Egészen addig nem zavarna a dolog, amíg nem akarna a yakuzámtól semmit, de ezt nem tudom elképzelni. Keveset tudok Eiyáról, de amit igen, az indokolja, hogy ne feltételezzem róla, hogy csendes, visszafogott jófiú lesz. Nem, én biztos vagyok benne, hogy ha sikerül összekaparni őt, utána botrányos lesz. Hogy ezt valamiféle a félelem mondatja-e velem, nem zárom ki, nem is fontos, csak az, hogy tartok ettől. Megpróbálok sokat törődni Eiyával, hátha ezáltal később hatást tudok rá gyakorolni.

- Ezt kell valahogy áthidalnunk jelen esetben - feleli Asame. - Nagyon elgondolkodtál - jegyzi meg.

- Ühüm... - De továbbra is jár az agyam, próbálok nem borzalmasítani, hanem valami pozitív kimenetelű történetet elképzelni Eiyával. Hát... annyira nem vagyok benne sikeres. - Kezd kiütközni rajtam a fáradtság, szóval én mentem lefeküdni - közlöm aztán, s leszállok az asztalról.

- Megyek nemsokára - jelenti ki, amiből tudom, ennyivel nem úszom meg, még elő fogja venni ezt a témát.

- Jó éjszakát! - köszön el a kendoedző.

- Jó éjt. Egyszer benézhetnél úgy, hogy ráérsz, nem edzeni jössz és nem dolgozni, és nekem is forognak a kerekek a fejemben, nem vagyok annyira fáradt - jegyzem meg neki lassan elvigyorodva, aztán még vetek egy pillantást a kis dög macskánkra, azzal leszállok az asztaltól és az ajtó felé indulok.

- Majd, ha a yakuzád nem pakol tele munkával - vigyorogja ravaszul, ezzel búcsúzva Asame meg csak megcsóválja a fejét. Lenne válaszom rá, de nem vagyok benne biztos, hogy ha Akihito visszapasszolja a magas labdát, most tudnám állni a sarat, így csendben elhagyom a dolgozószobát és mindent levéve magamról bújok be Asame ágyába.


Vicces. Mire ideértem, már nem vagyok annyira fáradt. Tanakodom magamban, hogyan lehetne megoldani az Eiya-Aoyun dolgot, mintha rohadtul időszerű lenne...

6.

Aoyun

Visszakísérnek ahhoz a szobához, ahonnan a kölyök annyira fájdalmas hangját hallottam kiszűrődni, majd a Ryuuichinek nevezett férfi kinyitja előttem az ajtót és előreenged. Tipikus vendégszoba van előttem, nincs semmi felesleges bútor vagy tárgy, csak ami kell ahhoz, hogy méltó helye legyen a pihenésre pár éjszakára az itt megszállónak. A Si-tainál még ez is teljesen másmilyen volt. Ő adott a fényűzésre, arra, hogy vendégei még az egyszerű vendégszobákról is napokig beszéljenek, vagy felemlegessék a legközelebbi találkozásnál is, hogy mennyire pazar volt a szobák ellátottsága. Eiya az ágyon fekszik, most békésen, az arca is nyugodtságot sugároz. Közelebb lépek hozzá és a mellette szolgálatot teljesítő testőrre pillantok, aki már akkor talpra ugrott, mikor főnöke és én beléptünk a szobába, ám a kölyök jobban érdekelt jelen helyzetben, mint ő. Ryuuichi csak bátorítóan int fejével, hogy nyugodtan menjek közelebb Eiyához, így megteszem. Letelepszem mellé az ágyra, gyengéd csókot nyomva homlokára, s megfogom kezét. Szegény kölyök. El sem tudom képzelni, min mehet és még min fog keresztül menni, de ha megengedik itt leszek és segítek abban, hogy felépüljön. A saját fiamat nem tudtam megmenteni és mérhetetlen gyűlöletet éreztem a Si-tai iránt, amiért Chiyonak kellett megfizetnie a baromsága árát.


Tizenkettő volt. Megverték, mocskos módon elbántak vele, s kidobták a ház elé. Azt hittem, beleőrülök abba, hogy az anyja után őt is elvesztem, de muszáj volt talpra állnom belőle. Nem engedték, hogy vele legyek a kórházban, pedig szüksége lett volna rám. Pár nappal később átvitették őt a pszichiátriára, mert kezelhetetlen volt. Leszedálták, leszíjazták s mivel nem kapta meg a megfelelő ellátást az első dührohama után, belehalt az ellátatlan belső sérülésekbe. Ha akkor engedték volna, hogy ott legyek vele, talán nem így alakul. Nem sokkal utána jött Eiya... Gyűlöltem, mert fiatal kis szajha volt, olyan, mint aki miatt a fiam az életével fizetett, aztán a Si-tai bántalmazásai miatt minden megváltozott bennem. Elesett kölyöknek láttam és már akkor tudtam, hogy meg fogom menteni attól, ami a Si-tai mellett rá várhat

Számít ez a kölyök. Hosszú percekig csak figyelem őt, s elmosolyodom, mikor megszorítja kezem. Talán reflex, talán tényleg tudja, hogy itt vagyok, de ez nem igazán számít. Hosszú percek telnek el így nyugalomban, míg végül Eiya megint kezd nyugtalanná válni. A testőr és főnöke már mozdulnának, hogy lefogják és gyógyszert nyomjanak belé, de leintem őket, majd felmászom az ágyra, a kölyök fölé térdelve, s kezeit összefogom, míg másikat arcára simítva kezdek el hozzá beszélni, mély, megnyugtató hangon.

- Semmi baj, kölyök! Itt vagyok melletted. Már nincs gond, biztonságba vagy, csak pihenj – csitítom. Hallom, hogy nyílik a szobaajtó, de egyelőre rohadtul nem érdekel, ki jön be rajta éppen. Meg akarom nyugtatni Eiyát anélkül, hogy tele kelljen nyomni nyugtatóval vagy minden olyan faszsággal, amire nincs szüksége. - Emlékszel? A rétre a patakkal, a kiskutyával. Ott senki nem bánt – mondom neki szelíd hangon. - Aludj csak – kérem csendesen, majd elengedem a kezét, s csókot nyomva homlokára szállok le róla és az ágyról is. Megigazítom ruháimat, majd megnézem, ki talált be hozzánk végül. Valahogy nem lepődöm meg azon, hogy a srác az, már a yakuzája mellett is láttam rajta, hogy érdekelné pár dolog. - Segíthetek valamiben? - kérdezem meg tőle udvariasan. Fáradt vagyok, de most nem alhatok egyelőre, még nem. A kölyök elmosolyodik.

- Kérlek, menjetek ki - kéri Ryuuichit rápillantva, majd csak azután folytatja, hogy ő és a másik testőr teljesítették a kérését. - Akihito majd valószínűleg rittyent egy teljesebb körű bemutatást, de nem igazán szeretek várni. A nevem Deon, Deon Elerden - egészíti ki -, de kérlek, mellőzd a túludvariaskodást, mert én úgy tartom, lehet valakit tegezve is tisztelni és magázva is elküldeni melegebb éghajlatra - kér elmosolyodva. Logikus. Deon nyíltan a szemembe néz végig, miközben beszél, tartása pedig magabiztosságot sugároz. Nem vagyok én sem beszari, így állom pillantását, s bár a kölyök mosolya őszinte, van benne némi rafináltság, amivel azt a hatást igyekszik kelteni, hogy képes még a szemem rebbenéséből is olvasni és lelát a vesémig, s mindehhez még gondolatot is olvas. Meggyőző, de nem sokra megy vele, ha nem akarom, semmit nem fog kiolvasni belőlem. Félelem természetesen egy szemernyi sincs benne, ám kíváncsiság annál több. Tart tőlem pár lépés távolságot, ezzel némileg tiszteletre utasítva, feleslegesen. Mindig tisztelem azt, aki elém áll, mindaddig, míg nem ad rá okot, hogy ne tegyem.

- Aoyun Jinsong. - Ha már kötelező körök, bár újat nem mondok neki, s ezt az is bizonyítja, hogy Deon felnevet. Mire gyúrsz, kölyök?

- Fele annyi időt töltöttem az aktáddal, mint Asame, de kívülről betéve tudom - jelenti ki könnyedén. - A szöveg nem minden.

- A fotómemória hasznos képesség - nyugtázom ennyivel a dolgot.

- Nem minden esetben áldásos, de általánosan véve igen, az - ismeri el. - Milyennek ismerted meg Eiyát? - kérdezi meg kíváncsian.

- Szemtelen, nagypofájú, mitugrász kis nyikhaj volt - sandítok az ágyon fekvő kölyökre, majd ismét Deonra nézek. - Mindenáron érvényesíteni akarta az akaratát és azért bármeddig képes volt elmenni. A Si-taijal azonban nem lehetett ezt eljátszani.

- Hogy kerültél mellé? Mi fogott meg benne?

- Eiya hajlamos volt a szökésre, így mellé raktak, hogy figyeljek rá. Rohadtul nem volt ínyemre a dolog. Utáltam és megvettettem őt azért, ami és ahogy viselkedik. Értéktelen senkinek tartottam őt, aki mást nem tud, csak a seggét nyújtani. Aztán megváltoztak a dolgok. Pont az fogott meg benne végül, amit az elején rühelltem, a nagy pofája és szókimondósága.

- Így szokott lenni - mondja elmosolyodva.

- Nem minden esetben - egészítem ki.

- Nekem bevált - árulja el vigyorogva. - Kevés olyan embert tudok felsorolni, akit jelenleg szeretek, de korábban nem utáltam - vallja be.

- Embere válogatja. - Erre Deon somolyogva megcsóválja a fejét.

- Kávét? - dobja fel. - Vagy előtte ennél valamit? Mást kérsz?

- Egy kávét elfogadnék – felelem végül. - Később pedig lezuhanyoznék, ha maradhatok Eiya mellett, természetesen abban az esetben csak.

- Nem bírálom felül Asame döntését, tehát amíg ő másképp nem határoz, maradhatsz Eiya mellett - jelenti ki. - A fürdőt ott találod - mutat rá az ajtóra -, ha pedig szükséged van valamire, kérd a bent posztoló testőrtől. - Aprót biccentek neki, hogy megértettem a dolgot, majd mikor kimegy az ajtón, megint Eiyára pillantok és rágyújtok cigarettámból. Hallom, ahogy Deon a kinti őrrel beszél és arra utasítja, hogy ha a kölyök megint nyugtalanná válik, nekem szóljanak, ne pedig lefogják vagy gyógyszerezzék be. Ezért hálás vagyok tényleg, végül a beszélgetés elhal, én pedig elnyomva csikkemet megyek be a fürdőbe.


Kellene egy zuhany, de a táskám Akihito kocsijában maradt, így csak arcot mosok egyelőre, hogy valamennyire felfrissítsen, majd megtörülközve térek vissza a szobába. Deon nem sokkal később tér vissza tálcán szervírozva fel a kávét két személyre, tejjel, tejszínnel, cukorral, édeskével, citromlével. Utóbbit nem igazán értem, mert bár a kávé citrommal fájdalomcsillapító hatású, de ennyire nem nézhetek ki szarul, hogy rászoruljak. Ő tudja. Lepakolja a hozott cuccokat az ágytól nem messze lévő dohányzóasztalra, majd nekiáll elkészíteni a kávéját, sok tejjel és négy púpos kanál cukorral. Csoda, hogy nem ragadt még össze a segge. Bár Eiyához képest ő még szolidan tolja. Sosem értettem, a kölyök hogyan képes hat kanál cukrot tenni a reggeli tejeskávéjába, de neki ízlett. Engem meg a hideg rázott még a gondolatától is. Odalépek én is az asztalhoz, majd elvéve a másik bögrét kortyolok bele a fekete nedűbe. Felesleges lenne elrontani tejjel vagy bármi mással.

- Gondolhattam volna - mondja kuncogva.

- Hm? - nézek rá felvont szemöldökkel, újabb cigit halászva elő.

- Hogy feketén iszod a kávét - magyarázza ennyivel. - Kérek - kér pillantásával a cigarettámra bökve. Felé nyújtom a dobozt, s miután vett belőle, az asztalra rakom. - Köszönöm. Ha más ízre vágysz, nyugodtan szolgáld ki magad - ajánlja fel és a felsőtestén átvetett övtáskából háromféle cigaretta kerül elő. Nem aprózza el a kölyök.

- Látom, nem aprózod el - jegyzem meg neki, majd elveszem az asztalról az eperleveles cigi dobozát. - Gyanítom, ez a tied - nézem meg kicsit alaposabban, majd visszateszem.

- Miből gondolod? - kérdezi meg elvigyorodva és helyet foglal az egyik fotelben.

- A sama ezt szívta a dolgozószobában, míg beszélgettünk - bökök a másik dobozra, amit kitett, miközben válaszolok neki. - Ez viszont nem passzol hozzád annyira ahhoz, hogy a tied legyen - veszem kezembe a tequilásat is, majd visszarakva azt leülök a másik fotelba magam is. Most érzem igazán, hogy öregszem és kezdek fáradni.

- Az valóban Asaméé - ismeri el, s rágyújt a kapott szálra. - A koktélcigi meg megunhatatlan, de valaki máshoz tényleg jobban passzol. Ez nagyon finom - dicséri meg elégedetten az én cigim.

- Tippelhetek? A srác, mert gyanítom, a koktélos tulajdonosa még jócskán nem veri a harmincat - kezdek bele, miközben újra kezembe veszem a cigisdobozt és nézegetem -, a testőröd.

- Háttérinfókkal rendelkezel, gondolatot olvasol, vagy cigifüstből állapítod meg? - kérdezi nevetve.

- Egyik sem - felelek elmosolyodva. - Egyszerű volt.

- Tényleg? - kérdezi csodálkozva.

- Tényleg. Egy koktél abban az esetben, ha nem tudod, miből készül, mindaddig kiismerhetetlen marad, míg nem próbálod meg kitalálni az összetevőit. Időigényes munka, de nem lehetetlen, ráadásul összetett ital. Az, aki ilyen cigit szív, hasonló személyiséggel rendelkezik. Mindenkinek megvan a magához passzoló. Innen nézve tökéletes leírása egy jó testőrnek. Csak az ismeri meg, aki előtt ő maga fedi fel magát és akinek hagyja, hogy megismerje az összetettségét. A koktél ugyanez, ha ismeretlenül kóstolsz olyat, ami nem jön be, akkor nem fog érdekelni, nem akarod tudni, miből készül, taszítóvá válik és marad egy pocsék koktél, aminek a nevét megjegyzed, de nem fog érdekelni, mi alkotja akkor sem, ha eléd tolják, mert egyszerűen nem jött be.

- Ilyen perspektívából sosem néztem a koktélokat - mondja. - Azokat, amiket szeretek, nem mixeri pontossággal, de össze tudom állítani, a többi azonban valóban nem nagyon érdekel. Ha van benne valami, ami megfog, mint például a lángdísz, a sókarima, a különleges felszolgálás, esetleg a színe, azt megjegyzem, de ennyi. Ettől függetlenül a Tequila sunrise-t és a testőrömet igen különleges párhuzamba állítottad, és ízlelgetem, mennyiben hasonlít a kettő, bár azt egyáltalán nem értem, miért kizárólagos, hogy testőr lehet csak olyan, mint amilyenről beszéltél.

- Nem mondtam egy szóval sem, hogy kizárólag csak testőr lehet, de a testőrökre jellemzők a koktélos cigik általában.

- Lehet benne valami - mondja elnyomva a csikkét, majd kézbe veszi a bögréjét és kortyol a kávéjából. - Milyen jellemzőkkel láttál el a cigarettám alapján? - kérdezi meg apró vigyorral.

- Az eperlevél elég karakteres ízt ad a ciginek, és ahogy elnézlek, nem is olyan vagy, akiből tizenkettő egy tucat. Mindemellett megharcolsz azért, hogy elérd a céljaid és kíváncsi is vagy, de nem tolakodó mértékben.

- Tetszik a tudományod - mondja mosolyogva. - Erről mit mondanál? - kérdezi a sama cigijét megkocogtatva.

- A felszínen kegyetlen, rideg, elutasító mindenkivel, de ha jobban megismered és hagyja, hogy a közelébe férkőzz, teljesen mást találsz, mint amit hittél. – Kihúzok belőle egy szálat és megforgatom ujjaim között, a cigaretta kellemes aromája pontosan az előbb említett dolgokról árulkodik. - Nézd csak meg – magyarázom Deonnak. - A külseje visszataszító, elutasító, kinézetre a cigaretta nem olyan, mint amit az ember szívesen elszívna, de ha merész vagy és vállalkozol arra, hogy elszívd – töröm most ketté és kimorzsolom az illatos dohányt -, akkor egy egész különleges ízvilágot találsz. - Deon erre elkuncogja magát. Láthatóan élvezi a beszélgetést.

- Majd elmondom neki, hogy megfejtetted a titkát - neveti. - És a tiéd? - veti fel játékosan. Halvány félmosolyra húzom számat, majd kiveszek még egy szál cigit a dobozomból és elé rakom.

- Próbáld meg, meglátjuk, mit tudsz belőle kihámozni – ajánlom fel neki.

- A másik ember viselkedéséből, pillantásából, hozzáállásából, beszédéből sokkal többet tudok kiolvasni, mint a cigarettából.

- Hallgatlak – dőlök hátra rágyújtva megint.

- A cigarettád és a kávéd nekem éles ellentétben áll, mert előbbi gazdag ízvilággal rendelkezik, míg a másik egyszerűen csak keserű. Ami közös bennük, az az erős íz, ami utalhat szívósságra, de ha a szín is számít, akkor feltételezem, neked is van mit rejtegetni. - Nem rossz, kölyök. Kíváncsian várom, hogyan tovább innen.

- Mindenkinek van. Van, akinek többet, van, akinek kevesebbet – felelek ennyivel a dologra.

- Folyton tartózkodsz - közli elkényelmesedve, törökülésbe helyezkedve a fotelben. - Tesztelsz, hogy mit látok belőled a páncélod és álarcod ellenére? - teszi fel a kérdést. - Felesleges. Felvállalhatod a véleményed és a személyiséged, mert engem az érdekel, minden más másodlagos. Mint ahogy arra utaltál is, a fotómemória sem egy szokatlan spell, másnak is van, de az összes tulajdonságomat egybevetve igazán csodálom Asamét és a barátaimat, hogy el bír viselni. Nem látom értelmét takarózni és sminkelni azt, aki vagyok - jelenti ki könnyedén -, hiszen úgyis kisül, hogy képes vagyok hosszú monológokban beszélni, megmondom a véleményem nyíltan, hajlamos vagyok hevesen lereagálni dolgokat, és a többi és a többi.

- Testőr vagyok, az a dolgom, hogy tartózkodjak. Teszt lenne? Csak annyira, amennyire te tesztnek szántad a cigikkel a dolgot. A kíváncsiság benned van, de a kíváncsiságod mellé társul ez is jelen helyzetben. Takargatnivalóm azonban nincs. Közel húsz évig szolgáltam a Si-tait és én magam végeztem vele tegnap, mert elég volt abból, ahogy bánt a szajháival. Egy szajha nem több használati cikknél, de egy szajha ugyanakkor érték is és legfőképpen ember. Ha nyílt lapokat vársz tőlem, játssz te is azokkal, kérdezz bátran, nem fogok nem válaszolni egy kérdésedre sem.

- Hogy miben tesztellek és mire vagyok kíváncsi, eltér egymástól - jelenti ki mosolyogva. - Nem kell aggódni, amire kíváncsi vagyok, azt megkérdezem. Örülök, hogy végeztél vele - ismeri be -, viszont a szajhákról alkotott véleményed nem osztom. Nem hiszem, hogy azért, mert nekem nincs szajhám, mert ha lenne, sem tárgyként kezelném. Tárgynak nagyon frappáns és sokféle eszközt kitaláltak, amivel az ember a frusztrációját, feszültségét levezetheti. Ha ideges vagyok, lemegyek úszni, futok egy kört, bezárkózom a szobámba kikiabálni magamból, ha feszült, akkor beülök a kocsimba és le se szállok a gázpedálról. Elkerülöm az embereket, mert nem akarok senkit bokszzsáknak használni. Teljesen mindegy, hogy mi egy ember, érző lény és az egy dolog, hogy valaki szajhának tartja, nekem nem feltétlen kell úgy bánnom vele.

- Félreértettél. Nem tekintem tárgynak a szajhákat. A gazdám tekintette annak őket és ehhez mérten is bánt velük. Ezt elégeltem meg végleg, aminek volt rendesen előzménye is. Tény, hogy utáltam Eiyát az elején, de nem azért, mert egy szajha volt...

- A volt gazdád - jelenti ki. - Egy pillanat, keres a kishölgy - kér elnézést, azzal felpattan és az ajtóhoz megy, így már tisztán hallani a macskanyávogást. Deon leguggol az ajtó előtt. - Itt vagyok. Na gyere, te dög - hívja játékosan, majd felveszi a cicát és felegyenesedik. Dorombolást hallatva dörgöli fejét a macskáéhoz, aztán visszacsukja az ajtót és visszatelepszik a fotelbe. A cica örömében pipiskedik a combjain, nem győz hozzádörgölőzni folyamatosan dorombolva, a srác meg vigyorogva simogatja. - Én is örülök neked - mondja neki.

- A volt gazdám - ismétlem el utána.

- Egyébként sem vagy bőbeszédű, vagy csak most, vagy csak velem nem? - kérdezi meg.

- Nem szoktam túl sokat fecsegni. Ennyi idő után meg még inkább nem. Idővel...

- Ahhoz képest azért sikerült néhány dolgot kihúznom belőled, de igazad van, hagyok időt kivetkőzni a testőrszerepből és kipihenni a nap fáradalmait - jelenti ki játékosan, s karjaiba véve a macskát fel is áll a fotelből. Én is így teszek. - Amit elfelejtettem mondani, hogy a szekrényben találsz ruhát.

- Köszönöm - felelem őszinte hálával és apró meghajlással.

- Nincs mit köszönni.

- Deon - szólítom még meg, mielőtt távozna. - Megkérhetlek, hogy ne küldd még be az őrt? Szeretnék kicsit kettesben maradni a kölyökkel. Tudom, hogy nincs eszméleténél, de.... Majd szólok neki később én.

- Semmit sem jelent, hogy nincs eszméleténél, tudom - mondja komolyan, visszafordulva -, az információk attól még bemennek. Nem küldöm be, te meg szólsz neki, ha kell.

- Így lesz - biztosítom róla őt egy biccentéssel.

- Úgy tekintesz rá, mint fiadra?

- Annál ez egy kicsit bonyolultabb.

- Ez érdekel, de tényleg hagylak lazítani - mondja elmosolyodva. - Jó éjt.

- Jó éjt!


Deon végül távozik. Még hallom, ahogy szól az őrnek, hogy hívni fogom, ha szükségem van rá, majd az ajtó bezáródik, én pedig visszatelepedek a kölyök mellé és megsimogatva arcát nézem őt egy darabig. Deon nem tévedett sokat, mikor azt mondta, Eiya olyan mintha a fiam volna, mégis egy kicsit több annál, kicsit sokkal több, s talán még a kölyök sem sejti. Nem baj. Megígértem neki, hogy mellette maradok, legyen bármi, hogy vigyázok rá és törődök vele, akkor is, ha mindenki más hátat fordít neki vagy ellöki magától őt. Felállok végül mellőle, majd elmegyek lezuhanyozni.