Minden erőmre szükségem van, hogy ne folyjak szét a kényeztetést élvezve, hanem visszanyelve a nyögéseimet képes legyek játszani Asaméval, de nem adom fel a harcot könnyen, mert én is hatással akarok lenni őrá, én is az őrületbe akarom kergetni őt. Nem fair, hogy mindig ő győz, pedig közel van hozzá, nagyon is közel. Megremeg a testem, arcomra megint visszakúszik az az élvező kifejezés, érzem, ahogy azt is, hogy már csak pár mozdulat választ el a beteljesüléstől, amit megvon tőlem Asame. Elernyednek az izmaim, s fájdalmas hidegség simogatja meg őket, mintha minden részem várta volna, hogy megfeszülhessen a gyönyör keresztjén, aztán forró vágyhullám söpör rajtam végig a csóktól, amit kapok. Ugyanúgy hánykódom, mint saját érzelmi zűrzavarom tengerén. Elveszve, habzsolva a csókot. Lecsúszom a lepedőre, szétfolyok rajta és mikor felfogom, mi az a halk zaj, amit Asame csinál, tudatosul bennem, hogy vesztettem.
Groteszk egy kicsit ez a megállapítás, hiszen pont azt akartam, hogy hozzám érjen, hogy kényeztessen, mégis úgy érzem, elbuktam. Nem hagy nekem lehetőséget, hogy örömet vagy élvezetet szerezzek neki, hogy én is hozzáérhessek, de annyi erőm sem maradt, hogy visszafogjam őt, lassítsak a tempón. Akarom a folytatást. Annyira nagyon, hogy nem számít, mi lesz pontosan az, csak legyen. Türelmetlen vagyok és úgy érzem, szétdurran a farkam, Asame azonban tovább húz, valósággal kínoz. Megérdemelné, mikor a bőrömbe harap, hogy nyakára és mellkasára ontsam az élvezetemet, de ez nem csettintésre működik, így még akkor is gyötrődöm, mikor szájával kényeztet.
Egyre vadabb reakciók törnek fel belőlem. A zihálást kezeimmel próbálom magamban tartani, de megfojt a levegőhiány, ha ezt csinálom, ezért kénytelen vagyok belekapaszkodni saját hajamba. A bőröm libabőrös lesz, lábujjaim belemarnának a lepedőbe, ha meg bírnám fogni. Összerezzenek a síkosító kinyitásának hangjára is, de semmi sem ment meg attól, hogy kiadjam magam, a testem elárulja, mennyire élvezem, amit Asame művel vele, a póz, amibe a kéj helyez finom, lassú mozgással, abszolút kitárulkozó és felkínálkozó. Minden csúszó simításnál megrándulok, szája játékától pedig immár fel-felnyögök, aztán ívbe feszül a hátam, mikor belém tolja ujját. Nem is vár valami sokat, már mozdul is bennem és szájjátékát is abbahagyja, így sokkal erőteljesebben fogom fel a még mindig furcsa, kicsit kellemetlen érzést. Mégis élvezem. Hideg gurul végig a bőrömön, nyomán idegen perzselés támad, a testem pedig leheletnyi hullámzásba kezd arra az iramra, amit Asame diktál.
Nem vagyok a legkevésbé sem ura a történéseknek, fokozatosan vesztem el az önkontrollt és mint egy engedelmes, jó szajha, megremegek és sóhajtozom. Szinte hiányérzetem van, mikor elcsitul az extázis, mégis megfeszülök a megkettőzött rohamtól. Hamar múlik a kellemetlen feszítés, noha nem jön helyébe semmiféle kellemes érzés, csupán a leuraltság paradox mámora, ami elbódít. Az öntudat szélére sodródva az őrülettel küzdök, mert nem vagyok képes visszaszerezni a gyeplőt. Pedig akarom. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy most Asame megmutassa egy mások által megszokottabb oldalát. Mert most nem az általam imádott gyengéd szerelmes, hanem egy megszelídített vadállat. Ugyanúgy, ahogy a macska is mindig megmarad veszélyes vadásznak, kegyetlen játékosnak, hatékony gyilkosnak, úgy ő sem változik mindig odaadó herceggé. Yakuza marad.
Érzem, hogy birtokol, hogy szinte kifosztja a szám, felhasználja a testem, hogy a vágyai oltárán megdugva feláldozzon a kielégülésnek. Kicsit félek ettől, hiszen a tegnapi szeretkezésünk is visszás volt a számomra, ma azonban, ha ez így marad, állatira megkefél. Jó lesz az nekem? Nem vagyok benne teljesen biztos. Nem akarom könnyűvérű szajhaként végigélni az egészet, mégis elhaló kiáltás csusszan ki az ajkaimon a harmadik ujjának belém nyomásától. Ugyan nem mozdul bennem, bőrömet rendíthetetlenül ostromolja tovább, izgat, szenvedélyesen csókol, míg el nem feledteti velem, mire készül. Akkor aztán folytatja a megszerzésemet, én pedig minden józan gondolatfoszlányom ellenére ahelyett, hogy visszafognám, megpróbálnék kikelni a poraimból, hagyom szétroppantani az ellenállásomat a legapróbb darabokra, s ringok a keze által gerjesztett ütemre. Lassan kialszik bennem a lázadás tüze, így mikor közelebb húz magához és a lábaim közé telepszik, ernyedten hagyom. Zárt szemekkel, szédülve pihegek és egyetlen kérdést kergetek a fejemben: Miért? Miért más ez ma köztünk, mint tegnap? Sokkal jobban ellazult a testem, már kevésbé fájdalmas és idegen, hogy belém nyomul, tudom azt is, milyen szexelni, akartam is, mégis…
Várom, hogy kitöltsön, de nem történik semmi. Asame vár, combjaimat cirógatva kutatja az arcom, s kéri ki az engedélyemet ahhoz, hogy megtehesse. Ne… kérlek, ne így… Nem akarom így… nem bírom elviselni.
Apró remegés fut végig rajtam, és úgy érzem magam, mintha letepert volna, hogy kegyesen megerőszakoljon, amitől megijedtem. Lehet, hogy ez kiül az arcomra, vagy meglátja a szememben, mert nem tolja belém a farkát. Végre figyel rám is, nem csak a saját vágyait hajkurászva éli ki magát a testemen, vagy pont, hogy benne. Végre van annyi józansága, hogy felfogja, nekem ez csak a második alkalom, nem vagyok bejáratott, tapasztalt szerető és végre van időm összekaparni az akaraterőmet is. Reszkető kézzel fogok rá csípőjére, majd gyengén eltolom altestemtől, aztán lassan felülök. Nem tudom elereszteni a tekintetét, bár nem tudom, most épp ki bűvöl meg kit, én őt, hogy maradjon nyugton, vagy ő engem, hogy ha úgy nem, akkor máshogy odaadjam magam neki. Nem is számít igazán, csak az, hogy végre kapok levegőt, nem fojtogat tovább a félelem.
Kihúzom Asame alól a lábaimat, majd az ölébe mászom és nagyon gyengéd csókot lehelek a szájára. Nem bírom kibökni neki, hogy belepusztulok, ha nem hagy érvényesülni, ezért csak végigsimítok karjain, míg csuklóit el nem érem és kezeit a combjaimra teszem. Nem hiszem, hogy kiérti belőle a szándékom, de újabb reszketeg csókot adok neki. Nem játszom ajkaival, csupán hozzájuk érintem a sajátom és nagyon gyengéden megcsókolom őket, mialatt könny pereg ki a szememből. Észre sem vettem, mi minden gyűlt fel bennem, de ahogy kienged a belső szorítás, megkönnyebbülök. Ijesztő, de képes lettem volna hagyni, hogy megdugjon úgy, ám utána nem tudom, hogy viseltem volna a közeledését. Féltem volna, hogy mindig jobban és jobban leural, hogy végül a közönséges ágyas sorsára jutok, akit megbasz, aztán jó’ van. Pedig én több akarok lenni. Sokkal több annál. Olyan, akit hagy egy picit vezetni, akinek enged, akitől elfogadja, hogy saját akarata van.
Megsimogatom az arcát, majd újra megcsókolom száját. Immár bátrabban. Aztán ismét, most nyelvemet végigfuttatva fogai élén, vigyázva, hogy az ékszer ne érjen hozzájuk. Utána újabb csókot intézek szájára, s újabbakat. Apránként megint érzem, amit korábban, hogy az érintését akarom. A figyelmét, a gyengédségét, a szerelmét, az odaadását, a simogatását, a csókjait. Mindent, ami ő és amit adni képes. És viszonozni mindezt. Érinteni, csókolni, nyalni, óvatosan harapni, felfedezni, megismerni, elkényeztetni, szeretgetni. Lehet, hogy ez számára undorító cukormáz, de egyelőre nem vagyok képes kevesebbel, puszta szenvedéllyel beérni. Talán később… de most nem. Ma ugyanúgy szeretkezni akarok vele, ahogy tegnap, ezért őszintén csókolva meg őt simulok testéhez. Nyoma sincs már bennem annak, amivel majdnem katasztrófát okoztam magamnak, hogy ocsmányságokat mondanék, durván marnék újra a hajába, feslett ribancként élveznék mindent, amit velem művel. Csak szerelmet érzek, amit meg akarok osztani Asaméval, ezért fél kézzel átkarolom nyakát, míg másikkal magamba vezetem férfiasságát. Lassan, sóhajtva süllyedek az ölébe, és ott maradok egy kicsit, átölelve őt.
Groteszk egy kicsit ez a megállapítás, hiszen pont azt akartam, hogy hozzám érjen, hogy kényeztessen, mégis úgy érzem, elbuktam. Nem hagy nekem lehetőséget, hogy örömet vagy élvezetet szerezzek neki, hogy én is hozzáérhessek, de annyi erőm sem maradt, hogy visszafogjam őt, lassítsak a tempón. Akarom a folytatást. Annyira nagyon, hogy nem számít, mi lesz pontosan az, csak legyen. Türelmetlen vagyok és úgy érzem, szétdurran a farkam, Asame azonban tovább húz, valósággal kínoz. Megérdemelné, mikor a bőrömbe harap, hogy nyakára és mellkasára ontsam az élvezetemet, de ez nem csettintésre működik, így még akkor is gyötrődöm, mikor szájával kényeztet.
Egyre vadabb reakciók törnek fel belőlem. A zihálást kezeimmel próbálom magamban tartani, de megfojt a levegőhiány, ha ezt csinálom, ezért kénytelen vagyok belekapaszkodni saját hajamba. A bőröm libabőrös lesz, lábujjaim belemarnának a lepedőbe, ha meg bírnám fogni. Összerezzenek a síkosító kinyitásának hangjára is, de semmi sem ment meg attól, hogy kiadjam magam, a testem elárulja, mennyire élvezem, amit Asame művel vele, a póz, amibe a kéj helyez finom, lassú mozgással, abszolút kitárulkozó és felkínálkozó. Minden csúszó simításnál megrándulok, szája játékától pedig immár fel-felnyögök, aztán ívbe feszül a hátam, mikor belém tolja ujját. Nem is vár valami sokat, már mozdul is bennem és szájjátékát is abbahagyja, így sokkal erőteljesebben fogom fel a még mindig furcsa, kicsit kellemetlen érzést. Mégis élvezem. Hideg gurul végig a bőrömön, nyomán idegen perzselés támad, a testem pedig leheletnyi hullámzásba kezd arra az iramra, amit Asame diktál.
Nem vagyok a legkevésbé sem ura a történéseknek, fokozatosan vesztem el az önkontrollt és mint egy engedelmes, jó szajha, megremegek és sóhajtozom. Szinte hiányérzetem van, mikor elcsitul az extázis, mégis megfeszülök a megkettőzött rohamtól. Hamar múlik a kellemetlen feszítés, noha nem jön helyébe semmiféle kellemes érzés, csupán a leuraltság paradox mámora, ami elbódít. Az öntudat szélére sodródva az őrülettel küzdök, mert nem vagyok képes visszaszerezni a gyeplőt. Pedig akarom. Ugyanúgy, ahogy azt is, hogy most Asame megmutassa egy mások által megszokottabb oldalát. Mert most nem az általam imádott gyengéd szerelmes, hanem egy megszelídített vadállat. Ugyanúgy, ahogy a macska is mindig megmarad veszélyes vadásznak, kegyetlen játékosnak, hatékony gyilkosnak, úgy ő sem változik mindig odaadó herceggé. Yakuza marad.
Érzem, hogy birtokol, hogy szinte kifosztja a szám, felhasználja a testem, hogy a vágyai oltárán megdugva feláldozzon a kielégülésnek. Kicsit félek ettől, hiszen a tegnapi szeretkezésünk is visszás volt a számomra, ma azonban, ha ez így marad, állatira megkefél. Jó lesz az nekem? Nem vagyok benne teljesen biztos. Nem akarom könnyűvérű szajhaként végigélni az egészet, mégis elhaló kiáltás csusszan ki az ajkaimon a harmadik ujjának belém nyomásától. Ugyan nem mozdul bennem, bőrömet rendíthetetlenül ostromolja tovább, izgat, szenvedélyesen csókol, míg el nem feledteti velem, mire készül. Akkor aztán folytatja a megszerzésemet, én pedig minden józan gondolatfoszlányom ellenére ahelyett, hogy visszafognám, megpróbálnék kikelni a poraimból, hagyom szétroppantani az ellenállásomat a legapróbb darabokra, s ringok a keze által gerjesztett ütemre. Lassan kialszik bennem a lázadás tüze, így mikor közelebb húz magához és a lábaim közé telepszik, ernyedten hagyom. Zárt szemekkel, szédülve pihegek és egyetlen kérdést kergetek a fejemben: Miért? Miért más ez ma köztünk, mint tegnap? Sokkal jobban ellazult a testem, már kevésbé fájdalmas és idegen, hogy belém nyomul, tudom azt is, milyen szexelni, akartam is, mégis…
Várom, hogy kitöltsön, de nem történik semmi. Asame vár, combjaimat cirógatva kutatja az arcom, s kéri ki az engedélyemet ahhoz, hogy megtehesse. Ne… kérlek, ne így… Nem akarom így… nem bírom elviselni.
Apró remegés fut végig rajtam, és úgy érzem magam, mintha letepert volna, hogy kegyesen megerőszakoljon, amitől megijedtem. Lehet, hogy ez kiül az arcomra, vagy meglátja a szememben, mert nem tolja belém a farkát. Végre figyel rám is, nem csak a saját vágyait hajkurászva éli ki magát a testemen, vagy pont, hogy benne. Végre van annyi józansága, hogy felfogja, nekem ez csak a második alkalom, nem vagyok bejáratott, tapasztalt szerető és végre van időm összekaparni az akaraterőmet is. Reszkető kézzel fogok rá csípőjére, majd gyengén eltolom altestemtől, aztán lassan felülök. Nem tudom elereszteni a tekintetét, bár nem tudom, most épp ki bűvöl meg kit, én őt, hogy maradjon nyugton, vagy ő engem, hogy ha úgy nem, akkor máshogy odaadjam magam neki. Nem is számít igazán, csak az, hogy végre kapok levegőt, nem fojtogat tovább a félelem.
Kihúzom Asame alól a lábaimat, majd az ölébe mászom és nagyon gyengéd csókot lehelek a szájára. Nem bírom kibökni neki, hogy belepusztulok, ha nem hagy érvényesülni, ezért csak végigsimítok karjain, míg csuklóit el nem érem és kezeit a combjaimra teszem. Nem hiszem, hogy kiérti belőle a szándékom, de újabb reszketeg csókot adok neki. Nem játszom ajkaival, csupán hozzájuk érintem a sajátom és nagyon gyengéden megcsókolom őket, mialatt könny pereg ki a szememből. Észre sem vettem, mi minden gyűlt fel bennem, de ahogy kienged a belső szorítás, megkönnyebbülök. Ijesztő, de képes lettem volna hagyni, hogy megdugjon úgy, ám utána nem tudom, hogy viseltem volna a közeledését. Féltem volna, hogy mindig jobban és jobban leural, hogy végül a közönséges ágyas sorsára jutok, akit megbasz, aztán jó’ van. Pedig én több akarok lenni. Sokkal több annál. Olyan, akit hagy egy picit vezetni, akinek enged, akitől elfogadja, hogy saját akarata van.
Megsimogatom az arcát, majd újra megcsókolom száját. Immár bátrabban. Aztán ismét, most nyelvemet végigfuttatva fogai élén, vigyázva, hogy az ékszer ne érjen hozzájuk. Utána újabb csókot intézek szájára, s újabbakat. Apránként megint érzem, amit korábban, hogy az érintését akarom. A figyelmét, a gyengédségét, a szerelmét, az odaadását, a simogatását, a csókjait. Mindent, ami ő és amit adni képes. És viszonozni mindezt. Érinteni, csókolni, nyalni, óvatosan harapni, felfedezni, megismerni, elkényeztetni, szeretgetni. Lehet, hogy ez számára undorító cukormáz, de egyelőre nem vagyok képes kevesebbel, puszta szenvedéllyel beérni. Talán később… de most nem. Ma ugyanúgy szeretkezni akarok vele, ahogy tegnap, ezért őszintén csókolva meg őt simulok testéhez. Nyoma sincs már bennem annak, amivel majdnem katasztrófát okoztam magamnak, hogy ocsmányságokat mondanék, durván marnék újra a hajába, feslett ribancként élveznék mindent, amit velem művel. Csak szerelmet érzek, amit meg akarok osztani Asaméval, ezért fél kézzel átkarolom nyakát, míg másikkal magamba vezetem férfiasságát. Lassan, sóhajtva süllyedek az ölébe, és ott maradok egy kicsit, átölelve őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése