Nishi sokáig hagy aludni, talán túl sokáig, de mikor felébredek, még mindig ott van mellettem és engem figyel. Tekintetünk találkozik, s bár még mindig eggyel több van belőle, mint kellene, kinyúlok, hogy végigsimítsak arcán. Mosolyogva fogja meg kezem és csókol bele tenyerembe, majd arcához simítja azt. Nem szól, nem neheztel, segít, hogy tudjam, melyik ő, némán, kedvesen. Én is elmosolyodom.
- Miért nem keltettél fel? - kérdezem csendesen.
- Rád fért a pihenés – feleli őszintén. - Hogy érzed magad?
- Még mindig ketten vagy, de a fejem nem fáj – mosolygok rá. A szédülést nem tudom, megvan-e még, de nem is nagyon akarom kipróbálni, így nyugton maradok mellette és bámulom őt, mint egy szerelmes kiskamasz, idülten mosolyogva. Végtére is az vagyok, szerelmes. Imádom őt, mindennél jobban. Lassan hajolok ajkaira, játékosan simítok végig nyelvemmel rajtuk, mintha ismerkednék velük, pedig már nagyon régóta ismerem őket, majd közéjük furakszom és hosszan csókolom meg a yakuzámat. Hiányzott...
- Enned kéne valamit lassan – súgja ajkaimra, amint újra hagyom levegőhöz és szóhoz jutni. Nem kell semmi, csak te. Majd eszek később, most csak rád vágyom... Szemébe nézek, üzenve neki, hogy a kaja cseppet sem izgat, sokkal inkább ő, az, hogy megint a magáévá tegyen. Elmosolyodik és hátamra fordítva magasodik fölém. Nem próbálkozom olyan dolgokkal, hogy megérintsem, hogy átkaroljam, mert ha nem sikerülne, elásnám magam a föld alá szégyenemben. Ám ő nem hagyja ennyiben a dolgot, vállaira pakolja kezeimet, ezzel könnyebbé téve a helyzetem. Hálás vagyok neki. Ismét gyengéd csókba von, miközben keze becsúszik felsőm alá, tenyere nyomán pedig égni kezd bőröm. Sosem értettem, hogy lehet ennyivel melegebb a teste az enyémnél, megborzongok az érintésétől. Lassan szabadít meg a rajtam lévő feleslegessé váló ruhadarabtól, s visszahajolva hozzám falni kezdi nyakam bőrét egy jóleső, apró sóhajt kiváltva belőlem ezzel. Nem tudok mit tenni, csak fekszem alatta halkan fel-felnyögve, mint egy rossz kurva... A gondolat görcsbe rántja gyomrom és megfeszíti izmaim, és ez Nishinek is feltűnik, mert abbahagyja nyelvének játékát mellkasomon és szemembe néz. Remek...
- Mi a baj, Kazu? Rosszul vagy? - kérdezi csendesen, mire lesütöm szemem és megrázom fejem. Nem igazán veszi be a dolgot. Miből is gondoltam, hogy ennyiben hagyja...? - Kazuki Youji! Ne akarj átverni, mert itt hagylak! - mondja komolyan. Mindig komolyan beszél, ha a teljes nevemen szólít, így tudom, hogy megteszi, ha nem állok elő neki egy értelmes magyarázattal arra, mi bajom.
- Megijedtem... - mondom csendesen, mire kérdőn összeráncolja szemöldökét. - Csak... én... - Remek, Kazu, ez aztán az értelmes megfogalmazás. Te mi? Nem bírod elviselni, hogy nem tudsz csinálni semmit emiatt a szar miatt? Mert ez a te bajod, semmi más... - Bosszant, hogy nem tudok csinálni semmit – nyögöm ki végül, mire fölém hajolva nekitámasztja homlokát enyémnek.
- Hülye vagy, Kazu! – mondja csendesen. - Örülj neki, hogy nem eszméletlenül fekszel itt az ágyban, és hogy engedek neked, mert nem hinném, hogy az agyrázkódásodra egy szeretkezés lenne a legmegfelelőbb gyógyszer – mondja komolyan. Rendben, igaza van... Elmosolyodom és megcsókolom őt. - Komolyan annyira hülye vagy néha – morogja, miközben lassan újra visszavándorol ajkaival mellkasomra, s keze becsúszik a félig még rajtam lévő takaró alá, majd bokszeren keresztül végigsimít férfiasságomon. - De így szeretlek... - teszi hozzá és nyelvével végignyal szegycsontomtól egészen hasfalamig, hogy megszabadítva a nadrágtól fogadjon végül ajkai közé. Én is, Nii-san... Szeretlek.
- Rád fért a pihenés – feleli őszintén. - Hogy érzed magad?
- Még mindig ketten vagy, de a fejem nem fáj – mosolygok rá. A szédülést nem tudom, megvan-e még, de nem is nagyon akarom kipróbálni, így nyugton maradok mellette és bámulom őt, mint egy szerelmes kiskamasz, idülten mosolyogva. Végtére is az vagyok, szerelmes. Imádom őt, mindennél jobban. Lassan hajolok ajkaira, játékosan simítok végig nyelvemmel rajtuk, mintha ismerkednék velük, pedig már nagyon régóta ismerem őket, majd közéjük furakszom és hosszan csókolom meg a yakuzámat. Hiányzott...
- Enned kéne valamit lassan – súgja ajkaimra, amint újra hagyom levegőhöz és szóhoz jutni. Nem kell semmi, csak te. Majd eszek később, most csak rád vágyom... Szemébe nézek, üzenve neki, hogy a kaja cseppet sem izgat, sokkal inkább ő, az, hogy megint a magáévá tegyen. Elmosolyodik és hátamra fordítva magasodik fölém. Nem próbálkozom olyan dolgokkal, hogy megérintsem, hogy átkaroljam, mert ha nem sikerülne, elásnám magam a föld alá szégyenemben. Ám ő nem hagyja ennyiben a dolgot, vállaira pakolja kezeimet, ezzel könnyebbé téve a helyzetem. Hálás vagyok neki. Ismét gyengéd csókba von, miközben keze becsúszik felsőm alá, tenyere nyomán pedig égni kezd bőröm. Sosem értettem, hogy lehet ennyivel melegebb a teste az enyémnél, megborzongok az érintésétől. Lassan szabadít meg a rajtam lévő feleslegessé váló ruhadarabtól, s visszahajolva hozzám falni kezdi nyakam bőrét egy jóleső, apró sóhajt kiváltva belőlem ezzel. Nem tudok mit tenni, csak fekszem alatta halkan fel-felnyögve, mint egy rossz kurva... A gondolat görcsbe rántja gyomrom és megfeszíti izmaim, és ez Nishinek is feltűnik, mert abbahagyja nyelvének játékát mellkasomon és szemembe néz. Remek...
- Mi a baj, Kazu? Rosszul vagy? - kérdezi csendesen, mire lesütöm szemem és megrázom fejem. Nem igazán veszi be a dolgot. Miből is gondoltam, hogy ennyiben hagyja...? - Kazuki Youji! Ne akarj átverni, mert itt hagylak! - mondja komolyan. Mindig komolyan beszél, ha a teljes nevemen szólít, így tudom, hogy megteszi, ha nem állok elő neki egy értelmes magyarázattal arra, mi bajom.
- Megijedtem... - mondom csendesen, mire kérdőn összeráncolja szemöldökét. - Csak... én... - Remek, Kazu, ez aztán az értelmes megfogalmazás. Te mi? Nem bírod elviselni, hogy nem tudsz csinálni semmit emiatt a szar miatt? Mert ez a te bajod, semmi más... - Bosszant, hogy nem tudok csinálni semmit – nyögöm ki végül, mire fölém hajolva nekitámasztja homlokát enyémnek.
- Hülye vagy, Kazu! – mondja csendesen. - Örülj neki, hogy nem eszméletlenül fekszel itt az ágyban, és hogy engedek neked, mert nem hinném, hogy az agyrázkódásodra egy szeretkezés lenne a legmegfelelőbb gyógyszer – mondja komolyan. Rendben, igaza van... Elmosolyodom és megcsókolom őt. - Komolyan annyira hülye vagy néha – morogja, miközben lassan újra visszavándorol ajkaival mellkasomra, s keze becsúszik a félig még rajtam lévő takaró alá, majd bokszeren keresztül végigsimít férfiasságomon. - De így szeretlek... - teszi hozzá és nyelvével végignyal szegycsontomtól egészen hasfalamig, hogy megszabadítva a nadrágtól fogadjon végül ajkai közé. Én is, Nii-san... Szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése