189.

Shinji

Csípőmre fog, azonban most nem irányít, inkább csak segíti mozgásomat, amiért hálás vagyok valahol. Hajszolom a gyönyört, mert őt is el akarom juttatni a csúcsra, miközben a szédülés egyre intenzívebbé válik. Már nem számít, most az egésznek valahol olyan hatása van, mintha fojtogatna. Nyögve, zihálva élvezek el ölében és erősen meg kell támaszkodnom rajta, hogy a gyönyör és szédülés mellet fent bírjak maradni, míg ő is követ engem, végül leemel magáról és elfektet az ágyon, majd mellém telepedve gyengéden cirógatni kezd. Meg-megremegek az érintéseitől újra. Nem tudom leplezni és egyáltalán nem is akarom, hogy mit képes kiváltani belőlem. Hiába most vagyunk túl egy újabb kefélésen és hiába érzem, hogy most nem bírnék még egy menetet, a testem reagál az érintéseire.


Végül halkan, a nevemen szólítva kér arra, hogy figyeljek rá és ehhez cirógatásom is befejezi. Ráemelem tekintetem és várom, mit szeretne tőlem. A kérése azonban nem lep meg. Számítottam rá, hogy amíg ez a balhé tart, szeretné, ha nem lennék egyedül, nekem pedig eszemben sincs ellenkezni az akaratával emiatt. Nem félek, ezt ő is tudja, de több lehetőséget nem adhatunk Kitamurának sem. Nincs kedvem megdögleni még, most meg pláne nem. Hosszú idő óta először érzem azt, hogy végre jó helyen vagyok valaki mellett, hogy nem teher együtt lenni mással, nincs fájó emlék. És annak ellenére, hogy sosem lehetünk biztosak abban, hogy az egyikünk dobbant vagy sem, mégis mindketten akarjuk ezt.


Magamban elmosolyodom, mert talán kicsit meglepődik azon, hogy nem kell velem megküzdenie azért, hogy érvényesüljön az akarata, hogy most nem ütközik ellenállásba, s ugyanakkor azt is látom, hogy örül ennek egy kicsit. Nem tudom, miért gondolta azt, hogy mindenben harcolni fogok ellene, tudja jól, hogy észérvekkel meggyőzhető vagyok, s most arra sincs szükségem, hogy győzködjön, mert a vállamban lüktető fájdalom és az agyrázkódás elég nyomós érvek ahhoz, hogy engedjek kérésének.


Az újabb kérés, amit az előzőhöz hozzátesz, most engem lep meg egy kicsit, s csendesen, kissé már fáradtan kérdezek rá, mik a további tervei, ő pedig készségesen osztja meg velem azt az infót, hogy szeretne Jeremy mellé egy olyan testőrt, mint én magam is vagyok, aki helyt tud állni az alvilágiakkal szemben is. És ami még jobban meglep, hogy azt akarja, én képezzem ki. A belém vetett bizalma igazán jólesik, ám tartok attól, hogy túlságosan felbecsül. Beleegyezem, mert ez nekem is jó lecke lesz, s talán magam is fejlődhetek még, mert van mit, ezt kár tagadni.


Tatsuki felül mellettem és rágyújt, én pedig lehunyom szemem, hogy pihenjek egy kicsit, mert egyre fáradtabbnak érzem magam megint a gyógyszerektől. Tudom, hogy figyel most is, de nem bánom. Már azon gondolkodom, ki lenne a legalkalmasabb arra, hogy idővel Jeremy mellé kerülhessen. Van pár korombeli testőr az épületben, de most nem tudnám mindnek felidézni az arcát vagy az aktáját. A papír persze nem minden, de kezdetnek tökéletesen megfelelő lesz, hogy kiválasszam, melyikükkel érdemes egyáltalán foglalkozni, s ahogy ez megfogalmazódik bennem, kinyitom szemem, majd felülök az ágyban és magam mögé igazítva a párnát helyezkedek el kényelmesen, hogy telefonom kezembe véve, testemre takarót húzva küldjek egy üzenetet Ryuuichinek.

- Mit találtál ki? - kérdezi meg Tatsuki.

- Átkértem a testőrök aktáit, hogy unalmas óráimban legyen mit nézegetni, míg ágyfogságra vagyok ítélve - válaszolom neki elmosolyodva, s magam mellé teszem a készüléket. Most én vagyok az, aki figyeli őt pusztán kedvtelésből, mert jólesik. Újra és újra be kell vallanom magamnak, hogy szeretem a látványát. Ahogy bejön, az is, hogy közel harminc centivel magasabb és súlyra is kétszer akkora, mint én. És azok után, hogy elárultam neki, tériszonyom van, már csodálkoznia sem kell nagyon azon, hogy egyszerűen kész vagyok attól, ha cipel. Bár azért valahol tetszik a dolog, főleg, mikor a vállára kapva tessékel be az ágyba a lakásán. Olyankor érzem, hogy még így is birtokolni akar, a köztünk lévő bizalom pedig csak egyre jobban elmélyül az ilyen apró gesztusok következtében.

- De sürgős lett! - kuncogja elégedetten, miközben takarót oroz magának. - Látsz már rendesen?

- Szoktam én szarozni? - mosolyodom el, s ismét lehunyom szemem. - Nem - felelek neki őszintén, bár tény, hogy a két példány belőle egyre közelebb kerül egymáshoz, ami valahol megnyugtat, mert lassan talán legalább a kettőslátástól megszabadulok. Addig valszeg sokra amúgy sem mennék az aktákkal, így csak annyit kértem Ryuutól, hogy dobja át e-mailen az egészet. Úgyis a laptopon fogom átnézni őket, mert bármennyire is imádom a telefonom és azt benne, hogy rohadt sok mindenre tudom használni, olvasni csak a nagyon fontos dolgokat szeretem rajta. Hiába na, mindenre azért ez sem jó, a Háború és békének nem fognék neki, mert valszeg a tizedik oldal környékére a szemem is kifolyna. - De legalább már nem is tanyázik annyira távol egymástól a két éned.

- Beváltotta a duplaságom a hozzá fűzött reményeidet? - kérdezi játékosan, cukkolva.

- Hogy stílszerű legyek, dupla élvezet volt - kuncogom, majd kicsit fészkelődve mellette fekszem el úgy, hogy bal oldalamra fordulok és fejem az ölébe hajtom. Szerintem lassan már kezdi megszokni, hogy ezt csinálom, főleg most. Persze ha zavarja, úgyis közölni fogja, ebben biztos vagyok.

- És még az is kimaradt a palettából, hogy megpróbáljuk kinyírni egymást - kontráz rá.

- Annyira nem szomorkodom emiatt, bár tény, hogy egy test-test elleni küzdelem minden pénzt megért volna még látványban is - vigyorgom, a tetoválómester pedig felnevet. Na igen, szép látvány lett volna, ha a két Tatsuki egymásnak ugrik, meztelenül... Na jó, Shinji, te sem vagy teljesen százas újabban és ezt már nem foghatod a fejedre mért ütésre. De ami igaz, az igaz. Tagadhatatlan, hogy bejön, ahogy megfeszülnek az izmai, mikor épp nem hagyom neki, hogy egyszerűen csak megdugjon és meg kell küzdenie értem. Ugyanakkor megint eszembe jut az a baromság, hogy Tatsuki mennyire látványos lenne tökös nővérként. Kajak beparázna tőle szerintem mindenki, s még az intenzíven fekvő betegek is két nap alatt vagy így, vagy úgy, de magukhoz térnének. Az már azonban súlyosabb, hogy mindezt Bakarival elképzelve a dolog hirtelen válna szerintem horrorrá. Elröhögöm magam.

- Kétlem, hogy ennyire vicces lenne - mondja, miközben áttúr hajamon. No igen, az inkább izgalmas lenne, mint vicces. - Mire gondoltál, te perverz? - kérdezi be, ahogy azt már vártam is.

- Eszembe jutott, mikor beajánlottad a katétert, mint lehetséges opciót. - S ahogy ezt kimondom, rásandítok szemem sarkából, ő pedig mindjárt vigyorra húzza a száját. - Szerencse, hogy a gondolatolvasást még nem tanultad meg - kuncogom. Számomra ez most előny, de amilyen hülye vagyok jelenleg, úgyis betolom neki, mi jutott eszembe akkor. - Abban a percben arra a következtetésre jutottam, hogy inkább ne menj kórházba tökös nővérnek, mert a páciensek vagy hamar elhaláloznak, vagy olyan hamar felépülnek, hogy felkopik az orvosok álla is. Erre jött rá Bakari szigora nem sokkal később, és kábé ott vége is a történetnek. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy milyen jól festenétek nővérszerkóban mindketten - vigyorgom, Tatsuki meg rázkódik a röhögéstől. Na ezt sem hallottam még tőle sűrűn, de ő kérdezte, hát tessék. Azért örülök, hogy ez nem csak nálam veri ki a biztosítékot, s a férfi már annyira nevet a dolgon, hogy én sem bírom ki röhögés nélkül. Még a könnyeim is kicsordulnak.

- Hülye - formálja meg rekedten, még mindig röhögve. Sosem állítottam az ellenkezőjét, persze a röhögést nekem sem egyszerű abbahagyni. - Bevillant egy kép... - kezd bele, de nem tudja végigmondani, mert megint elkapja a nevetés, bár már nem annyira durván, mint az előbb, de ez engem sem segít előre abban, hogy csillapodjak. Rohadtul érdekelne az a kép azért, na.

- A bevillanó képekkel vigyázni kell, veszélyesek ám, és nem lehet őket egyszerűen csak eltüntetni - nevetem nagyobb levegőket véve, hogy azért valahogy kikeveredjek ebből az állapotból. Ez már tipikusan az a kategória, amikor fáj.

- Nekem mondod? Még meg is tudnám rajzolni. De nem fogom! - köti ki gyorsan. Nagy kár. - Kénytelen leszel keresni egy másik rajzost és pár fényképet mellékelve neki rólam, meg az elképzeléseidet leközölve mással megrajzoltatni, ha mégis látni akarod - ugrat. Jó nekem a saját fantáziám is ilyen szempontból, másrészről meg félő lenne, hogy ha ezt bejátszanám és a kép valahol a lakásom egyik falán kötne ki, mindennap erősen meg kellene küzdenem a röhögőgörccsel, valahányszor csak elhaladok mellette vagy rápillantok. Sanszos, hogy hamar kerülne le a falról. - Egyébként még mindig nem tudom eldönteni, melyikünk lenne ijesztőbb, Bakari vagy én. Abban viszont kurva biztos vagyok, hogy egyikünket se tudná soha senki rávenni ilyesmire. - Megint elröhögöm magam.

- Sanszos, hogy te - kuncogom. - Gondolj csak bele. Bakari a maga morcosságával maximum tényleg csak félelmetes lenne és az ember inkább vigyázzba vágva magát teljesítené minden parancsát, ha rámordulna, ellenben te... Megjelennél az ajtóban a magad két méterével és száznegyven kilójával, fecskendővel a kezedben, azt hiszem, mosolyoghatnál bármilyen kibaszott angyalian, kapásból még a szar is megállna keresztben mindenkiben - röhögöm el a végét.

- Egyből mindenki kigyógyulna a kórságaiból is, az fix - ért egyet Tatsuki. - Viszont kezdek azon aggódni, miket találsz még ki. Óriáskerék, nővérszerkó... Nem ütötted be túlságosan a fejedet? Kéne neked egy szakorvosi vizsgálat erre. - Elmosolyodom, de erre már nem válaszolok semmit. Mi jön még? Majd az alkalom eldönti. Hülyeségért azért nekem sem kellett sosem a szomszédba menni annak ellenére, hogy elég sokáig nem beszélgettem senkivel, nem barátkoztam és nem is akartam a közelemben tudni senkit. Most pedig hirtelen minden változni kezdett. Még mindig vannak időszakok, mikor jobban szeretek csendben maradni, egyszerűen csak megfigyelni, mint társasági életet élni akárkivel. Ez is én vagyok, ez is hozzám tartozik.

- Nincs bajom semelyik nemmel sem, még a tökös csajokkal sem - Ezen kijelentésén elfintorodom. Engem spec határozottan taszítanak. Sosem voltak előítéleteim persze senkivel sem, de van, ami nekem is sok -, de nem díjaznám, ha nőnek öltöznél, azt meg főleg nem, ha engem kérnél rá fel. Deonnak passzolt ez, a kölyöktől simán kitelnek ilyen húzások, de mi már azért elmúltunk bőven húsz évesek.

- Ettől az egytől nem kell tartanod - jelentem ki határozottan. Vannak hülye ötleteim, vannak hülyeségeim, de ugyanakkor vannak bizonyos határok is, amiket betartok. Sosem vonzott, hogy nőnek öltözzek, az meg végképp nem vonz, hogy Tatsukit öltöztessem annak. Ha nőt akarnék, akkor valszeg nem dobtam volna ki Tanját, hanem néhanapján továbbra is megkefélném őt, amíg nincs jobb, vagy nem lesz másik, azt' viszontlátásra, Tatsukiban pedig pont azt szeretem, hogy jóval nagyobb és erősebb nálam, ehhez nekem nem passzol az, hogy női szerkóba bújjon. Valszeg hamar menekülőre is fognám, ha ez bekövetkezne.

- Most nagyon megnyugodtam - mondja kissé színpadiasan. - A húzós helyek érdekelnek?

- Attól függ, mire gondolsz húzós hely címszó alatt - felelek neki ennyivel, kicsit szarabb hangulatban, mint eddig. Gőzöm sincs, most végülis miért állt be ez az állapot, talán csak rosszul érintett a feltételezése, azt hiszem. Röhej... mint valami hisztis liba, olyan vagy, Shinji, baszd meg! Jobb lenne, ha inkább fognád magad és szépen átaludnád a következő két napot, hogy legalább az agyrázkódásod elmúljon és ne az ágyat kelljen nyomnod. Lehunyom szemem.

- Hát téged meg mi lelt? - kérdezi csodálkozva. - Csak egy kérdés volt - teszi hozzá -, de húzós helyként nálam pár alvilági szórakozóhely jut az eszembe elsőre. Fétisklubok, ám ha neked már a park is beindítja a fantáziád, mint az óriáskerék, akkor arra is gondolhatok - közli lazán, játékos mosollyal.

- Csak fáradok - felelek neki csendesen. - Igen, az én fantáziám valahol a parknál, meg a Tokió Tower tetejénél kezdődik, de mondtam már nem egyszer, nyitott vagyok az új dolgokra - húzom halvány mosolyra szám, majd megint helyezkedem kicsit az ölében, mert kezd kényelmetlenné válni vállamnak ez a póz. - Mellesleg tényleg kipróbálnék dolgokat.

- Mint például miket? - kérdezi meg Tatsuki elégedetten. Miket? Nagyon nem gondolkodtam még ezeken, annak idején Mao mellett nem volt csendes, nyugodt életem. A kölyök a szexuális éhségével elképesztett mindigis és mindenre nyitott volt, legyen szó bármiről. Sokszor rángatott el olyan klubokba, ahol a szado-mazotól kezdve a különböző dolgokig mindent ki lehetett próbálni. Szó se róla, beindító látvány volt, ahogy a kölyköt kikötözték és ostorral hagytak rajta vörös mintákat.

- Ezen még nem gondolkodtam. Egyszer-kétszer rángattak el fétisklubokba, de... Nem tudom, tényleg sok minden kíváncsivá tesz, egyedül talán még mindig a segédeszközöktől - célzok itt arra az esetre, mikor vibrátort vett elő - idegenkedem. - Azt hiszem, ez a legmegfelelőbb szó rá.

- Továbbra sem értem, mi gondod velük - jelenti ki egyszerűen. - Bár attól függ ez is, hogy miket sorolsz ebbe a kategóriába - teszi hozzá csalfa félmosollyal. - Milyen helyekre rángattak és mi a véleményed róluk? - érdeklődik.

- Többek közt a vibrátort - felelek neki a fel nem tett kérdésre. - Valahogy az én olvasatomban még mindig az ukékat szokás ilyenekkel megdugni és ingerelni, én pedig akkor sem tartom magam annak, akármennyire is az vagyok melletted. Csak és kizárólag melletted - hangsúlyozom ki az utolsó mondatot, mire Tatsuki vigyorog egy nagyot. Másnak tényleg nem hagynám és mástól nem viselném el, hogy megdugjon. Ahhoz vagy annyira meg kellene kötöznie az illetőnek, hogy mozdulni se tudjak egy kicsit se, vagy le kellene ütnie, mert nem hagynám magam. - Ellenben azt szeretem, mikor megkötözöl - árulom el neki. Tényleg van benne valami, még ha tiltakozom is a dolog ellen általában, de egyszerűen imádok Tatsukival harcolni. És imádom a piszkos kis játékait is. - Nem vonzottak az ilyen helyek, egyszerűen csak nem bírtam hallgatni Maot már, mikor minden nap a fülem rágta amiatt, hogy menjünk el egy ilyen klubba. Elsőre? Amennyire nem érdekelt, a végére annyira kíváncsivá tett a dolog. Bár a szado-mazo rész akkor sem nyerte el a tetszésem, nekem az nem begyere. Bizonyos mértékig igen, de nem minden.

- Mellettem más lehetőség nincs - szólal meg némi szünet után, amit végig mosolygással töltött, ám most megkomolyodik. - Egyszer leszorítottak, azért sem bírom, ha a hátam mögé keveredik valaki. Azt az illetőt kivégeztem és kitettem az alvilág központjában, így azóta senki sem próbálkozott nálam, mégis elönt az indulat, ha valaki mögém kerül. - Így már világos, hogy mikor először akartam átölelni hátulról, még ha csak rövid időre is, miért hagyott ott egyszerűen a fenébe, s mikor pár nappal később a zuhany alatt öleltem át ugyanígy és simultam hozzá, miért reagált úgy, ahogy és vágott ki a fürdőből. Azt hiszem, értelmes fejet vághattam mind a két alkalommal, bár oda már nem jutottunk el, hogy kiderítsem ennek okát.

- Nem is jelent gondot, hogy nincs más lehetőség - mondom neki elmosolyodva. - Ezt előbb is megoszthattad volna velem. Nem próbálkozom és nem bámulok utánad hülyén, mikor egyszerűen otthagysz a faszba, hogy most mi van. Bár tény, hogy a második alkalom után, mikor kibasztál a fürdőből, inkább úgy döntöttem, hanyagolom a dolgot. Érdekelt az oka azóta is, aztán valahogy mindig mire rákérdeztem volna, már pont nem a beszélgetéssel foglalkozott egyikünk sem - húzom ravasz mosolyra ajkaim.


Na igen, Tatsuki mellett a beszélgetések hamar torkollanak szexbe, amit szerintem egyikünk sem bán annyira. Az elején nem sokat tudtunk egymáshoz szólni azon kívül tényleg, hogy megdugott, aludtunk vagy épp kajáltunk utána és ment mindenki a maga dolgára. Mostanra persze változott minden. Többet beszélgetünk, még ha az esetek többségében a szexről is, és valamennyivel több időt is töltünk egymással, mint akkoriban. A rendrakás vagy épp főzés ugyanígy része lett a programjainknak.

- Nem került szóba ilyesmi, én meg nem beszélek a dolgaimról spontán - válaszolja mély hangon, a vállát megvonva. - Ettől eltekintve kérdezhetsz bármit és amikor eszedbe jut. Bár, ha lehet, az éjszaka közepén egy kérdés miatt ne kelts fel - teszi hozzá elmosolyodva, én pedig elkuncogom magam. Pedig már csak azért is megjátszom egyszer ezt a dolgot. Lehet, hamar lakáson kívül találom magam, de szerintem simán megérné látni a kómás fejét.

- Pedig nincs is jobb annál, mikor az embert az éjszaka közepén keltik fel, hogy válaszoljon meg neki valamit azonnal - vigyorgok rá, heccelve őt. Némileg a tapasztalat is mondatja ezt velem, mert... - Tanja képes volt erre. De rühelltem érte olyankor! Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy egy akkora baromság miatt kelt fel, hogy megkérdezze, zavarna-e, ha beszerezne néhány apróságot a közeli szexshopból. Elgondolkodtam rajta erősen, hogy kivágom őt a lakásból, mert speciel ez a kérdés kurvára ráért volna reggel is. Nők... Semmit sem az egyszerű végénél fognak meg. - Főleg, ha az excsajomat veszem alapul ehhez.

- Nehogy azt hidd, hogy én nem tapasztaltatból beszélek! - szól rám játékosan. Sejtettem egyébként, tekintve, hogy túlvan egy Deonon és egy Jeremyn. - Sem Deon, sem Jeremy nem mondhatja el magáról, hogy normális, meg a munkám sincs időhöz kötve - tájékoztat halvány mosollyal, ezzel mindent elmondva. Én is erről beszélek, kérem, mármint gondolatban egyelőre mindenképpen ez jutott eszembe. - Nem kell ahhoz punci, hogy valaki kiakasztó legyen - teszi hozzá ezt már röhögve. Na ebben kurvára egyetértünk. Tudnék mit mesélni neki, az fix. S most, hogy így belegondolok, volt az életemben egyáltalán olyan ember, akire azt merném mondani, hogy normális volt? Rohadtul nem... Ajajj... - Te figyelj! Találkoztál már rendes nővel is? Húgaid és anyád nem játszik, Tanja meg alulról se veri ezt a kategóriát.

- Valahogy egyértelmű volt, hogy Deon és Jeremy mellett ez nem levegőbe beszélés, hanem tapasztalat - kuncogom. - Abban is egyetértek, hogy nem kell punci ahhoz, hogy kiakasztó legyen valaki. Lenne mit mesélnem rendesen. A vicces az, hogy most így végiggondolva a dolgokat kurvára nem tudom azt elmondani, hogy volt közöm normális emberekhez még kapcsolat szempontjából sem. Mindnek volt valami stikkje - vonom meg vállam. Ha érdekli valami, úgyis bekérdez. - Két húg mellett és Tanja után? Gondolod, akartam én még nőt a közelembe? Imádom a két húgom persze, de mikor szó szerint kivallatnak arról, hogy miért jó nekem egy pasival, majd mint valami agyament fanpicsa, visítozva, ujjongva esnek neked, hogy mesélj már, kit keféltél meg éppen és addig nem engednek meglépni otthonról, míg ezt meg nem teszed, az már veszélyes tud lenni. Szerencsére hamar rájöttem, hogy ha belekezdek részletesen ecsetelni nekik egy-egy aktust, akkor inkább elengednek - röhögöm. Igen, néha muszáj volt ezt meglépni, mert az agyamat is eldobtam a kérdéseiktől.

- Fogalmam sincs, milyen egy húg, hát még kettő. Deon panaszkodott a sajátjára rengeteget, Jeremy meg imádja az övéit, nekem viszont csak három öcsém volt, de nem élték túl a gyerekkort. - Ahogy erről beszél, a hangja csendes, tekintete pedig valamerre az ajtó felé a semmibe réved. Azt hiszem, Shinji, most beletenyereltél valamibe, amibe nem kellett volna. Feszegessem a témát? Lehet, nem kellene, viszont szeretnék tudni róla én is dolgokat. - A nőknek sikerült hamar eltántorítaniuk téged - állapítja végül meg, mintha visszatérne a valóságba, s lenéz rám. - De ez nem is csoda - kezdi azzal a semmi jót nem ígérő mosolyával -, ha ilyen könnyen szétszednek. - Na bekapod!

- Szívesen kölcsönadom őket neked pár napra, hogy értsd, miről beszélek - ajánlom fel neki egy kósza vigyorral, majd elkomorulok. - Beszélsz róla, vagy inkább ne feszegessem? - kérdezek rá végül.

- Köszi, de a lányaim lehetnének maximum - felel csendesen, majd felsóhajt. Nem válaszol azonnal a kérdésre, tűnődik, aztán mocorogni kezd. Lassan helyezkedik át másmilyen helyzetbe, felül, a párnát a háta mögé igazítja, végül nekitámaszkodik az ágytámlának. Míg ezt megteszi, felülök én is, s miután kényelmesen elhelyezkedett, visszafekszem fejemet újra ölébe hajtva és arcát figyelem. - Ha akarod, elmondom - felel csendesen -, de fel kell vázolnom hozzá a gyökereimet is. Apám ugyanúgy a pokolba született, mint én - kezd mesélni -, anyám azonban német kém volt. Hogy mi dolga volt Japánban, már a homályba vész, de kemény nő volt, az biztos. Az alvilágban a jó nő az, amelyik veszélyes, amelyik képes megölni vagy túljárni az eszeden. Minél erősebb és minél nehezebb betörni, annál értékesebb. Apámnak két évre volt szüksége ahhoz, hogy megtörje, de addigra megláncolta, hogy ha a későbbiekben mégis szökni próbálna, ne tudjon. Aztán jöttünk mi, én, Tamaki, Kageru és Katsuri. Igen, a fiaimat a testvéreim után neveztem el - ismeri el csendesen, s ahogy a testvérei nevét említi, komorrá válik. Még sosem láttam őt ilyennek, talán csak egyszer, még valamikor januárban, akkor Deon kapcsán. Továbbra is úgy beszél, hogy a távolba mered, mély hangon, mintha közben valahol máshol is járna. - Kevés volt köztünk a korkülönbség, egy-másfél év, ezért szinte egyszerre kaptuk meg az életre való batyut a kiképzésünkkel együtt. Csínytevők voltunk, igazi gyerekek, mert anyánkból nem veszett ki sem az élet, sem az akarat és biztosította számunkra, hogy egy gyerek számára nyomorult életben is gyerekek maradhassunk, míg lehet. Nekem ez tizenkét évet jelentett. - Itt megáll kicsit, s látom rajta, hogy elgondolkodik azon, hogyan folytassa. - Tudtuk azt mindig, hogy anyánk szökni akar, talán vissza Németországba, és azt is, hogy gyűlöli azt az életet, amire kényszerítik. Mindig láttam rajta, hogy tervez, próbálkozik és minél idősebbek lettünk, annál keményebb háborúkat vívtak az apámmal. Ez volt az, amivel rászedtek, mert ahogy mi is egyre alvilágiasabbak lettünk, úgy távolodott el tőlünk. Aztán megtaláltam a véráztatta testvéreim felett - S ahogy ezt említi, megborzongok. Néha egyszerűen gyűlölöm, hogy vizuális típus vagyok és könnyen tudok magam elé képzelni mindent. - és megöltem. Egyedül Kageru élte túl, a kórházban később azonban megtudtam tőle, hogy anyánk védte őket, valójában apám ölte meg a testvéreimet - ismeri be keserű mosollyal és fújtat egyet. - A halál mindig az alvilági tanulópénz része. Egy lecke, amit nem kerülhetsz el, különben megölnek. Mindig annak kell meghalnia, aki közel áll hozzád vagy fontos a számodra, s ha neked kell megölni a kiválasztott személyt, az még keményebb. Én szerettem az anyám és a testvéreimet, emlékszem rá, de megtanultam, hogy a szeretet ideális táptalaja az olyan leckéknek, amilyet kaptam. Ettől függetlenül előbb bosszút kellett állnom ahhoz, hogy elinduljak igazán a lejtőn, mert az nem oldott fel bennem semmit. Kageru a kórházban összeszedett valamit, ami szép lassan elsorvasztotta, apám megölése után valamivel őt is elvesztettem és ezzel vége a történetnek. Egyedül maradtam, bár Katsuri anyjával még volt egy pár hónapos afférom, aztán amikor közölte, hogy gyereket vár tőlem, megléptem.


Hosszan figyelem még őt, miután elhallgat, talán nem várja, hogy mondjak valamit és nem is tudok. Sosem voltam ilyen helyzetben és soha nem is akarok belekerülni. Valaki elvesztése mindig is fáj, az indok teljesen mindegy, miért kell őt elveszítened és hogyan.

- Mao volt az első, akit elvesztettem úgy, hogy szerettem - mondom csendesen, magam elé bámulva. - Közelébe sincs annak ez, amin te mentél keresztül, nagyon jól tudom, de... - De mi? Magam sem tudom, mit akarok ebből kihámozni és be kell valljam, ez a történet bizony most megrendített, mert nem egy jól megírt drámáról beszélgetünk éppen egy tea társaságában, hanem magáról az élet írta történetről, ami sokkal kegyetlenebb, mint a filmvásznak kreálmányai. - Valakit elveszíteni a legkegyetlenebb lecke, amit ember kaphat, mindegy a miért, a miként és hogyan...

- Talán, bár túl a negyvenen azt is megtanultam, hogy elveszíteni valakit nem csak úgy lehet, hogy az meghal. És az a durvább - teszi hozzá. Nem szállok vitába vele ezzel kapcsolatban, mert igaza van, így csak aprót bólintok, s bár nem volt még részem abban, hogy valakit úgy veszítsek el, ahogy ő Deont; nem is szeretném megtapasztalni soha. Valahogy mindig én voltam az, aki kirakta a másik szűrét, mielőtt léphetett volna. Megelőztem volna a dolgot ezzel, hogy ne én legyek, aki szenved miatta? Talán. Talán egyszerűen csak így jött össze.

- Mindig én voltam az, aki lépett, mielőtt azt a másik megtehette volna - vallom be neki. Mao halála után hónapokig nem akartam magam mellé senkit, Tanja mellett pedig rendszeresen félrekeféltem, s mikor úgy éreztem, lépnem kell, mert túlságosan megkedveltem valakit és félő volt, hogy kidob, megelégelve azt, hogy két vasat tartok a tűzbe, inkább leléceltem. Persze ezek az alkalmak számomra is nehezek voltak, de túltettem magam rajta. Nem mentem haza hetekig.

- Te csináltad okosan. Vagy volt rá lehetőséged - teszi hozzá megvonva a vállát. Cigarettát kerít magának, persze megint csak tőlem nyúl le egy szálat, amivel halvány mosolyt csal arcomra, majd a hamutálat maga mellé helyezi. Kezdem megszokni, hogy az én cigim szívja és nem is zavar különösebben. Ezért is tartok általában minimum két-három dobozzal belőle nem csak a szalonban, a lakásán is. - Hogy érzed magad?

- Fáradtan, de jól. A szokásos nyűgökkel - utalok ennyivel arra, hogy szédülök egy kicsit, de még elviselhetően, s bár most nem fázom, érzem, hogy kezdek megint belázasodni, egyelőre azonban még ez is inkább csak hőemelkedés. - A fejem kivételesen nem fáj.

- Az jó. Nekem hugyoznom kell. - Elröhögöm magam és felülök.

- Szabad a pálya - vigyorgom és én is előhúzok egy szál cigit a dobozból, ám Tatsuki nem hagyja meggyújtani azt, kiveszi a kezemből és mielőtt túlságosan bután néznék rá, hogy mi van, a sajátját nyomja a számba. Nekem így is jó, neki meg hobbijává kezd válni, hogy mindig valamit a számba dughasson. Rémes egy alak... Dohányozva figyelem, ahogy visszarakja az elkobzott cigit a dobozba, majd kimegy a mosdóba.

- Zuhany? - kiabálja ki dolga végeztével, én pedig elnyomva a hamutartóban a csikket kuncogni kezdek, mielőtt válaszolnék neki.

- Tudtommal még ott van, ahol tegnap volt - felelek neki, de nehezen tudom visszatartani a röhögést, s ahogy hallom, Tatsuki is jót nevet a dolgon. - Menjek, vagy továbbra is cipelni óhajtasz?

- Hogy érzed, kibír a lábad? - incselkedik velem az ajtóban megállva, hanyagul a félfának támaszkodva.

- Ezek? Nap mint nap cipelik a seggem, szerintem elbírnak egy ekkora távval - vigyorgok rá. Kétkedő képpel felvonja pirszingelt szemöldökét, majd mutatóujját behúzkodva csalogatni kezd. Már csak egy időben jól elhelyezett cicc-cicc hiányzik az összképből. Kimászom az ágy szélére, majd lassan felállok. Rendben, a szédülés jelenthet némi zavaró tényezőt, de azért ennyi nem fog meggátolni abban, hogy eljussak legalább Tatsukiig. Elindulok felé, s bár a megszokottnál lassabban, de haladok. Pont leszarom, hogy mennyire nézhet ki a dolog kívülről szánalmasnak vagy sem, eldöntöttem, hogy márpedig a saját lábamon jutok el hozzá és ez akkor is így lesz, ha a fene fenét eszik. Erősen kell koncentrálnom persze. Nem is tudom, mire hasonlít ez az egész... Mintha egy viharba keveredett hajó fedélzetén kéne eljutnom A-ból B-be. Nem kivitelezhetetlen. Valamivel több, mint a fél távot sikerül leküzdenem, ám kénytelen vagyok megállni és pár pillanatra lehunyni a szemem. Tatsuki végül megelégeli, vagy inkább megkönyörül rajtam és odalépdelve hozzám az ölére vesz.

- Még mindig nem rendelkezel kellő önismerettel, vagy a büszkeséged nagyobb az egészségesnél - dorgál meg mosolyogva, miközben a zuhanyzóhoz cipel. Ezekről persze szó sincs, csak snassz lett volna, ha beközlöm, hogy akkor cipeljen oda.

- Kivételesen egyik sem játszott - közlöm vele vigyorogva. Belép a zuhnyzótálcába, majd a falnak nyomva leveszi a zuhanyrózsát és beállítja a vizet. Értem én az utalgatását is, de most tényleg egyikről sem volt szó jelenleg, tisztában voltam vele, hogy nem jutok el hozzá úgysem, hajlandó is lettem volna erről tájékoztatni őt, de ha már megelőzött...

- Akkor csak kíváncsi voltál, megkönyörülök-e rajtad, vagy hagyom, hogy nekimenj a falnak, ha egyáltalán eljutsz addig? - kérdez heccelve. Leereszt az öléből, majd a bőröm kezdi el permetezni a kellemesen meleg, de nem forró vízzel. Mondanom sem kell, ez most rohadt jólesik, így fejem a csempének döntve lehunyom szemem.

- Őszinte leszek, a ruhásszekrényre pályáztam - kuncogom, mire ő is nevetni kezd megint.

- Megnyerő látvány lett volna, az biztos - közli még mindig nevetgélve, miközben testem simogatva mosdatni kezd. Megemeli kezem, én pedig rápillantok. Tusfürdő landol a tenyeremben, s onnan adagolva azt oszlatja szét rajtam. Látom rajta, hogy élvezi a dolgot, s nekem sincs ellenemre, bár félő, ha így folytatja, az egész megint szexbe torkollik majd. Bánnám? Kurvára nem...

- Mondtam, nyitott vagyok az új dolgokra - vonom meg bal vállam. - Falon, ajtón, tetoválószéken végeztem már, ruhásszekrényen még nem.

- De már a zuhanyzót is pipálhattad párszor és a kocsi sem maradt ki az életedből - kontráz rá.

- Ahogy a konyhaasztal sem, és még sorolhatnánk valszeg napestig - vigyorgom, mire megcsókol. Forrón, lázasan tapad ajkaimra, én pedig azt hiszem, most jött el az a pillanat, hogy pont leszarom a fürdés részét a dolognak, s tusfürdős tenyerem mellkasára simítom. Ő sem szarozik, tusfürdőtől síkos kezével végigszánt testemen még egyszer, majd ráfog farkamra és lassan játszani kezd velem. Elmosolyodva nyögök bele a csókba.


Mocsok...!


Gőzöm sincs, meddig óhajtja folytatni megőrjítésemet, de nem leszek én sem adósa, az azonban, hogy letolja ágyékára tusfürdős kezem, elbizonytalanít. Na nem abban, hogy nem teszem meg, amit kér, abban annál inkább, hogy biztos legyek benne, Tatsuki nem gondolatolvasó. Ráfogok farkára és ugyanazzal a kínzóan lassú tempóval kezdem el őt kényeztetni, ahogy azt ő teszi velem. Hát ezt kurvára nem fogja bírni huzamosabb ideig egyikünk sem. Most is Tatsuki az, aki hamarabb veszti el a türelmét és löki is a farkát rendesen markomba, ám már ő sem annyira lassú. Nem kell kérnie, hogy gyorsítsak a tempón, mert megkapja, amit akar, belőlem pedig egy újabb nyögés szakad fel. Megőrjít! S attól függetlenül, hogy gyorsítottam a tempón, Tatsuki továbbra is löki farkát markomba, mintha épp megdugna.


Miközben kényeztetem őt, kiveszem másik kezéből a zuhanyrózsát és ahogy keféli markom, leöblítem farkát. Elengedem őt, s visszanyomva kezébe azt a vackot, testén végigszántva térdelek le előtte lassan, majd ajkaim közé fogadva őt mélyen torkomra engedem farkát, s felpillantva rá szopni kezdem egy lassú ütemben, mert most azt akarom, hogy irányítson. Tatsuki félretartja a zuhanyrózsát, pár pillanatig élvezve figyeli látványomat, aztán vizes kezével a fejemre fog. Először csak húzza ölére fejem, így adva meg azt a tempót, amit akar, végül belemarkol hajamba és húzva-vonva irányít magán, miközben a csípőjével is aprókat lök. Egy darabig tartom vele még mindig a szemkontaktust, mert egyszerűen imádom ezt csinálni, látni őt, miközben leszopom, majd végül teljesen hagyom, hogy átvegye felettem az irányítást. Jobbommal megkapaszkodom combjában, miközben balom saját farkamra vezetve, az ő ütemére kezdem el mozgatni rajta kezem, s egy jóleső nyögés is újra kibukik belőlem. Tudom, hogy nem fogja ezt így sokáig bírni, ahogy már én sem, mert engem is feltüzel kellően a dolog ahhoz, hogy kezem munkájának köszönhetően elélvezzek, így mikor Tatsukit eléri a gyönyör, ismét teljesen a torkomra engedem őt, s mohón nyelem le élvezetét, miközben tovább kényeztetem magam. Nekem sem kell túl sok, épp csak kiengedem ajkaim közül a férfit, engem is átjár a kéj; tenyerembe élvezek.


Azt hiszem, ez megint kurva jól sikerült, s nem csak azért, mert mindketten kielégültünk, hanem mert a szédülés is erősödött, nem is kicsit. Nem lesz egyszerű innen kikászálódni, az biztos, ráadásul érzem, hogy mindenem reszket, mintha legalább két menetet toltunk volna le Tatsukival az imént. Felért egy jó dugással, szerintem ezt bátran kijelenthetem mindkettőnk részéről. A tetováló valszeg sejti, hogy megint meggyűlt a bajom az agyrázkódás mellékhatásával, mert letérdel hozzám és megcsókol. Szenvedélyesen viszonzom azt megkapaszkodva karjaiban, szemem lehunyva, ő pedig átkarolva húz fel és öblíti le testem.