Lassú, annyira lassú, hogy már szinte elviselni sem tudom. Játszik és ez teljesen kikészít, elveszi az eszem és ráadásul azt is tudom, hogy ezt élvezi, talán pont ez a célja vele. Nem érdekel semmi, csak a vágy hajt előre, hogy érezzek és hogy a végén megkapjam, amit akarok. Hangosan nyögve élvezem, amit tesz velem. Még tartanak a karjaim, bár már remeg mindenem, azonban nem így akarom befejezni és ezért kitartok, de közben egyre feljebb korbácsolódik bennem a kéj. Képtelen vagyok másra figyelni, csak a férfire, aki édes kínzásaimat elköveti, észre sem veszem, hogy nyílik az ajtó, de mikor idegen hangot hallok, felkapom a fejem. Ismeretlen áll az ajtóban és bár rejteni próbálja, de a szemeivel ölni tudna. Engem… Vagyis úgy sejtem, engem… Szégyen önti el az arcomat, pláne, hogy Tatsuki nem áll le, és ezzel újra és újra nyögést vált ki belőlem. Ezt már nem tudom kontrolálni, ahhoz már túlságosan messzire mentünk el. Nem tudom, minek szánja ezt Tatsuki, de azt igen, hogy nem fog elengedni, és valahol azt is látom az ajtóban álló srác szemében, hogy ő pedig végig fogja nézni. Vagy legalábbis nem igyekszik elfutni innen. Nem bírom tovább, és fejem a kanapén hagyott takaróba rejtem, ez az én szégyenem és az én vágyam egyben. És még mindig nyögök, zihálok és ami a legjobban meglep, még mindig nem akarom, hogy a tetováló abbahagyja, hiba tudom, hogy ezzel lehet, hogy a halálos ítéletemet írom alá. Legalább jól megkefélnek előtte. A két férfi most felettem fogja lejátszani a vitájukat, és valahol mégis azt érzem, hogy én húzom a legrövidebbet ebben, de már mindegy, mert ez is lehet édes. Maximum többet nem nézek Shinji szemébe, ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése