34.

Jeremy

Lassan szívom el a kapott cigit, így legalább segít egy kicsit lenyugodni. Még mindig kínosan érzem magam. Valahol arra számítottam, hogy minimum kapok egy pofont, egy verést, valami hasonlót, de még csak egy rossz szó sem hangzott el. Na jó, a szajhán kívül, de azon már túlvagyok, hogy hisztizni kezdjek. Nem értem ezt az egész helyzetet. Oké, hogy a szerető nem egyenlő a szerelemmel, de akkor sem biztos, hogy tudni akarnám, mit csinál a másik a hátam mögött. Mindegy. Nem az én dolgom, bár nem nyugat meg a tudat sem. De legalább megvolt a nagy bemutatás is. Megdöbbenek, mikor beletúr a hajamba, ugyanakkor hálás is vagyok, hogy nem dobnak ki rögtön, ugyanis tudom, hogy most egy darabig nem nagyon fogok tudni mocorogni. Picit megint próbálok kényelmesebb pozícióba küzdeni magam, de sehogy sem jó, így végül maradok úgy, mint előtte. Hallgatom, amit beszélgetnek, miközben az utolsó szívás után elnyomom a csikket. Lehet, hogy nem kéne megszólalnom, de most az egyszer nem tudom visszafogni magam, a legrosszabb, hogy tényleg kirak, de akkor sem történik tragédia. Majd megoldom valahogy.

- Néztél rá valaha is másképp, mint egy mocskos szajhára? – kérdezem csendesen. – Én sem szívesen tanulnék olyantól, aki semmibe se néz, aki eleve leírt és esélyt sem ad nekem semmire, aki szívja a fogát, hogy egyáltalán a közelemben kell lennie. Ráadásul, ha jól fogtam a helyzetet, ő most Deon mellett akar lenni, és ehelyett olyan helyen van, ahol megvetik. Próbáltál vele valaha egy kicsit kedves lenni? Vagy ha valamit egy kicsit jól csinált, egy fél dicséretet a fejéhez vágni? Ráadásul ha engem néznek semmibe, én is lázadok. Úgy, ahogy tudok. És ha rájövök, hogy mivel tehetem meg, kizsigerelem az illetőt vele. Talán ha egyszer nem úgy reagálnál, ahogy, akkor ő is másképpen tenné a dolgait. Ha nem mindig azt érezné, hogy gyűlölöd és azt hallaná, hogy semmire sem jó... – Aztán észbe kapok, hogy elszaladt velem a ló, azt hiszem és ehhez semmi jogom nem volt. Újra pír kúszik az arcomra és megint felkészülök a legrosszabbra. Valahol mindig várom, hogy a következő lépésemre hogyan fog reagálni, hogy mikor mondja azt, hogy ez most sok. De látom Eiji szemében a félelmet, ugyanakkor a vágyat is arra, hogy megfeleljen. Vagy ezt csak én képzelem bele? Nem tudom, de a lényegen nem változtat. Lehet, hogy ezzel magam alatt vágom a fát, de már mindegy, hiszen kimondtam a dolgokat. Magamból indult ki a feltételezés, de hiszem, hogy a másik szobában alvó kölyök is valahogy így érezhet. Nem sokan dicsérhették meg, vagy lehettek vele kedvesek, amit egy idő után már nehéz elviselni. Ezzel együtt a saját gondolkodásom is megváltozott vele szemben, amint ezeket végiggondoltam. Most hideg és valahol ellenséges velem, de ez még változhat. Majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog. Mindenesetre nem fogok elzárkózni a beszélgetések elől. Ha akarja, de ha nem, akkor nekem végülis mindegy.