212.

Tatsuki

Sosem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó együttlétünk. Valószínűleg nem a mostani, de egyértelműen és magabiztosan azt sem zárhatjuk ki, hogy Kitamuráék ránk törik az ajtót, mi meg itt fekszünk a kielégültségtől kellemesen érezve magunkat, egymást bámulva, meztelenül, fegyverek nélkül, de nem védtelenül. Még nem kellett ezelőtt a balhé előtt ennyire tudatosan felkészülnöm a halálra, mert kurvára nem izgatott, mikor döglök meg. Persze, amikor még Deonért voltam teljesen oda, elterveztem, hogyan rakok akkora rendet, amekkorára szüksége van a kölyöknek, hogy ha megöletem magam a yakuzájával, akkor ne rohanja le a fél alvilág, de bővebben nem érdekelt a dolog. Azóta hónapok teltek el és rengeteg minden változott meg. Korábban nem érdekelt az életem. Éltem, tehát halmoztam az élvezeteket, mentem előre, törtettem, tapostam, bunyóztam, szóval csináltam, amit úgy gondoltam, kell, most meg... élni akarok. Ezekért a dolgokért, amiket Shinjivel tapasztalhatok meg. Még rengetegszer szexelni akarok vele, utazgatni, végre nem csak halmozni is az élvezeteket, de élvezni is őket igazán. Olyan érzésem van, mintha harminc évet az életemből szarnak minősíthetnék. Nem volt haszontalan, mert mindent megalapoztam, ami most vesz körül, de ehhez a pár hónaphoz, egy évhez mérve az a harminc üres.


Jönnek az sms-ek a telefonomra. Valahol szarom le, ám még mindig ez a jobb verzió, mintha folyamatosan a fülemen kéne tartanom és beszélnem bele, ahhoz pedig, hogy ezt elkerüljem, válaszolgatnom kell. Meg jólesne egy kávé cigivel. Csak most remek így, fekve, bámulva ezt a hülyét mellettem. Persze ez így nem maradhat, ezért felülök és megsimogatom a fejét, ezzel a haját jócskán összetúrva. Rágyújtok egy szálra a cigijéből, majd azt két slukk után átadom neki a hamutartót is lerakva mellé, közben pedig megnézem a fejleményeket. Jeremynek válaszolok, utána Bakarinak írom meg, hogy az injekciós kúra elfogadásra került, a többi meló. Meg sem lepődöm, hogy a kutya percekkel később válaszol.

- Bakari egy óra múlva jön, már megszerezte az anyagot - jelentem be a srácnak, hogy fel tudjon rá készülni, hogy szúrkálva lesz. - Csinálok kávét és hozok friss borogatásnak valót - mondom, miután a hatodik választ is elküldtem, azzal magamhoz veszem a jégleves törölközőt és a fürdőben, miután egy gyors tisztálkodást véghez vittem, szárazra cserélem, majd a konyhában megtöltöm zúzott jéggel, s a testőrnek adom, hogy borogassa be a lábát vele.

- Rendben - sóhajtja. - Majd kimennék rendbe szedni magam.

- Majd vagy most? - kérdezem meg egy félmosollyal, mire Shinji végignéz magán.

- Most - vigyorogja. Bírom, amikor ennyire tudja, mit akar. Egy sóhaj kíséretében felkapom az ágyról, majd a poén kedvéért a konyhába cipelem. Veheti annak is, hogy körbenézhet, minden megvan, ép, tegnap nem bontottam le, nem építettem át, ahogy akarja. - Felőlem kezdhetünk kávéval is - kuncogja ezzel heccelve, de nem, előbb jöjjön az a rendbe szedés! Kiviszem a fürdőbe, majd leteszem a vécé elé, s tartom is őt, hogy ne kelljen semennyi súlyt sem a fájós lábára terhelnie. Megvárom, míg elvégzi a dolgát, azzal a mosdó előtt is eljátszuk ezt.

- Most már jöhet az a kávé - jelentem ki vigyorogva, s kicipelem Shinjit és megtartom, míg elintézi, hogy a fekete nedű elkészülésre kerüljön.

- Remélem, főzni is így tervezted. - A válaszom röhögés. Szép kis sakk helyzet, mert ő jobban elboldogul a konyhában, ellenben jobb, ha pihen, ide-oda rakosgatni meg olyan hosszú ideig, míg a kaja elkészül, nem fogom.

- Nem, azt valahogy így - válaszolom végül, azzal felültetem az asztal közepére, hogy a lába kényelmesen legyen, majd lefejtem róla a borogatást, mert a tíz perc eltelt már, ebben biztos vagyok. Félrerakom és végigmérem a testőrt. - Mit együnk? - kérdezem meg tőle. - Egymáson kívül - teszem hozzá játékosan. Közben a szobában szépen csörög a telefonom, ám mivel nem Deon, Jeremy vagy Bakari, most nem fog elérni. Bár, ha Ryuuichi az... - Picsába! - morgom, azzal mégis otthagyom Shinjit egy pár percre. Persze ilyenkor, mire odaér az ember, leteszik, de én most vissza nem hívom, mivel nem lehet olyan fontos a hívóból ítélve. Ellenben Jeremy üzent, azt megnézem, majd egy értetlen félmosollyal, sms-t pötyögve térek vissza a konyhába. - Bocs.

- Az a fránya népszerűség - sóhajtja színpadiasan. Így is meg lehet fogalmazni, bár én ennyire azért nem örülök neki. - Attól függ, deszertnek vagy főételnek szánsz. - Hmmm... Mindkettőnek megállja a helyét. De inkább desszertnek.

- Utóbbi. Nem tűnsz laktatónak - teszem hozzá ravasz vigyorral.

- Ilyet mondani hetven kiló szín húsnak... - méltatlankodik játékosan, mire felröhögök megint. Csontok, gyomor, belek, agy, ezek légkönnyűek, tudom én... - De ha nyalakodhatnékod van... - He? Felvomon a szemöldököm, ám folytatja. - Bár kétlem, hogy tejszínhabot találnál a hűtőben - gondolkodik el, de még mindig csak heccel. Ja, hogy úgy!

- Nem mintha nem nyaltalak volna végig tejszínhab nélkül - vágok vissza könnyedén, miközben megnyitom az sms-t, ami érkezett. - A hetven kilódban meg benne van a csontozatod és a többi részed is, úgyhogy ne legyél olyan nagyra magaddal - teszem hozzá gonoszul, majd jót nevetek Jeremy üzenetén. Ez a kölyök tiszta hibbant, kuncogva válaszolok neki és szokásommal ellentétben egy mosoly fejet is mellékelek az sms-emhez.

- Az a te legnagyobb mázlid, hogy jelenleg a kajád nem szökik meg előled - mondja tetetett duzzogással. - Mit szeretnél enni?

- Semelyik kaja nem szökik meg előlem, mert nem eszem olyat, ami még él - jelentem ki és kiráz a hideg is az ellenkezőjének gondolatától. Mélyebben nem akarok belemenni országom különleges őrületeibe, mert komolyan el fog menni az étvágyam mindentől. - Az meg, hogy mit szeretnék enni, elég hagyjuk téma, mert amit szívesen ennék, azt nem tudom elkészíteni - közlöm komolyan, azzal megint sms-em érkezik.

- Azért még elárulhatod - mosolyogja.

- Chankonabe, Katsudon, ... - Abba is hagyom a sorolást. - Inkább azon gondolkodjunk, hogy mit csináljunk, különben lemegyek valamelyik étterembe - fenyegetem félkomolyan, aztán lesek egyet a kölyök válaszán és pötyögök neki egy kis kiigazítást és tájékoztatást.

- Katsudont tudok neked csinálni, ha van hozzá minden - ajánlja be.

- Ha csak ezen múlik, lesz. Mi kell hozzá?

- Dashi, mirin, szójaszósz... - kezdi el sorolni, majd kicsit elgondolkodik. - Liszt, tojás, tonkatsu morzsa, olaj, vöröshagyma, meg csontozott sertésborda. - El kell gondolkodnom, ebből mi van és mi nincs itthon. Hús az nincs, azért le kell menni, de gyorsan megjárom, ellenben van, ami fontosabb.

- Mégis mennyi idő ezt megcsinálni? - kérdezem meg.

- Durván háromnegyed óra - vonja meg vállait.

- Hmm... Jó, annyi még belefér, nem halok éhen - egyezek bele. - Míg elugrom boltba, itt ücsörögsz, vagy az ágyban? - kérdezem meg Shinjit.

- Megvárlak itt.

- Oké. - Azzal a telefonommal a kezemben a szobába megyek és gyorsan felöltözöm, meg néhány fegyvert készenlétbe helyezek a ruhám alá. Lehet, hogy per pillanat olyan, mintha átlagos ember lennék, a lakásomon talán így is van, azon túl azonban semmiképp. Shinjihez is úgy térek vissza, hogy mellé rakom a pisztolyát. - Borogatás - emlékezetem még, majd sietve elhagyom a lakást. Liftezés köbzen válaszolok Jeremynek, méghozzá vigyorogva. Nem szívatásból mondtam Yoshiminek, hogy a kölyök az enyém, csupán így sikerült megfogalmaznom a dolgokat, de az eredménnyel elégedett vagyok. Nem aggódom a kölyök miatt, jobb, ha megedződik, a veszekedés meg hozzá tartozik az élethez, nem ez lesz az utolsó. Nem beszélve arról, hogy jobb, ha tisztáznak néhány szabályt és az életünkkel járó hozadékot, különben nagyobb gondok lesznek, amik inkább most derüljenek ki, mintsem éles helyzetben.


Veszek húst, meg néhány cuccot, ami tudom, hogy erősen fogyóban van, mint például a kávé, aztán bedobok két ramen ízű chipset is a kosárba, mert a lakásomon várakozó srácnak nem lehet kedvezni az édességgel, ellenben ezt mintha szeretné. Fizetek, majd pucolok is vissza, nehogy Shinji megkívánja a kávét és lekászálódjon az asztalról. Útban hazafele megnézem a kölyök üzenetét, nézek is rajta egyet. Azt azért nem néztem ki Yoshimiből, hogy szajhának meri nevezni a tökalsót. Nem nőtt egy szemernyit sem a szememben, nem igazán érdemel ezért elismerést sem, ahogy jópontot sem, de ez már azért mégiscsak valami. Az is egy érdekes szitu lehetett, ha Deon volt a békebíró, ám legalább látta Jeremy, milyen a kölyök akcióban. Komolyan imádom, mikor osztja a lapokat és ugat, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja, vagy ahogy elképzelte. Kíméljem Shinjit? Kímélem én, amennyire lehet, de azért azt senkitől nem várom el, hogy egész nap csak a plafont nézze. Bár a testőr nem panaszkodhat, cipelem jobbra-balra, kényeztetem, ... El lesz kapatva rendesen, ha így folytatom, aztán majd az újság hozza be a kutyát, meg a nyúl viszi a vadászpuskát. Nem lenne ínyemre. Persze valahogy kedvem van kényeztetni azt a mocsadékot a magam módján. Leosztok pár dicséretet Jeremynek, s mélységes elégtételnek érzem Yoshimi rám való féltékenységét. Nem írom meg a kölyöknek, mert tudja, de konkrétan felesleges rám féltékenykednie, mert noha egy fedél alatt élek a sráccal, azért annyira nem jó móka, hogy azt irigyelni kelljen, az a bazi sok alkalom, amire gondol, hogy megkeféltem történetesen kettő alkalmat számol, ami nálam kivétel, főleg azt nézve, hogy Shinjivel kurva jól elvagyok, mindenben passzol az elképzeléseimhez.


Felérve leveszem a cipőm, miután bezártam az ajtót és most kihúzom a zárból a kulcsot, hogy ha Bakari megjön, ne kelljen rohangálni, hogy bejusson a lakásba, majd a konyhába megyek és nekiállok kipakolni. Amint ezzel megvagyok, kezet mosok, utána előszedem a húst és megmosom.

- Hogy indulunk? - kérdezem, mégis a kávégéphez lépek, hogy bögrébe töltsek magunknak egy kis koffeint. Amint ez megvan, beízesítem őket és Shinjinek adom a sajátját, az enyémet pedig félig elfogyasztom.

- Bepanírozzuk a húst, majd egy tíz percre hűtőbe dobjuk - válaszol, aztán belekortyol a kávéba.

- Remek. - Három tányért kerítek, azokat az asztalra teszem, majd a lisztet és a zsemlemorzsát is, hogy míg a srác kiönt belőlük az egyik tányérra, én némi sóval felverjem a tojást. Ezután azt is odateszem neki, meg a húst és egy nagyobb tányért, amire halmozhatja a kész szeleteket. - Mi jön? - kérdezem, mert míg ő a panírozással lesz elfoglalva, én tudok mást csinálni. Így még gyorsabban is haladunk.

- Pucolj nekem egy hagymát, majd karikázd fel! - vigyorogja, miközben elkezdi a húst bepanírozni. Nem tudom, ezen mi a vigyor tárgya, de addig jó, míg vidám. Jól áll neki, bár én odavagyok a morcosabbik feléért is. - Utána pedig a dashit, a mirint és a szójaszószt rakd fel lassú tűzön főni. Ebbe megy majd a hagyma.

- Oké. - De előtte még dobok egy sms-t a tökalsónak. Szerintem azt gondolja, csak szexelni tudok Shinjivel, pedig ez a konyhai mutatvány is jó program. Idővel lenyugszik az ember és megtanulja értékelni azokat a perceket, amiket a másikkal lehet, s nem csak álló nap basznak, mint a nyulak, hanem közösen csinálnak valamit. Nekem kifejezetten kedvemre van ez a műsor, amit most csinálunk, mert nem csak együtt vagyunk, de megtanulok elkészíteni egy kaját, amit eddig nem tudtam.


Az egy viccesebb momentum, hogy Jeremy folyton azt kéri, vigyázzak magamra. Ennek az okát, bevallom, nem tudom és nem is értem, miért kér mindig erre. Tény, hogy látott rossz bőrben, közel a halálhoz, szóval volt miért aggódnia velem kapcsolatban, ez azonban cseppet sem jelenti, hogy én alapjáraton nem vigyázok magamra. Azt meg aztán végképp nem kell kérni, hogy Shinjire vigyázzak! Hónapok óta azt csinálom, még ha ez nem is nyilvánvaló, Jeremynek meg meg is mondtam, hogy mennyire sokat jelent számomra ez a különös fiatal férfi. Vetek rá egy pillantást, míg előkerítem a cuccokat, s mosoly kúszik a számra, mert aranyos, ahogy elmélyülten paníroz. Van még egy ok, amiért furcsa számomra a tökalsó ismétlődő kérése: anyukám kért mindig arra, hogy vigyázzak magamra és a tesóimra. Bár az is meglepő volt, mikor Shinji kérte.


Megpucolom, majd felkarikázom a hagymát, amit választottunk, utána lábost kerítek a főzéshez.

- Arányok?

- Hat deci dashiba megy két evőkanál mirin és négy evőkanál szójaszósz - felel. Befejezi a panírozást, én meg grimaszolok. Kerítsek elő valami mérőedényt? Szerintem azom nincs, mert mindig érzésre kotyvasztok. Azt is csak azóta, mióta Shinji beszólt a mirelitpizza és az éttermi koszt miatt. Ha már ilyen pontosan leközölte, inkább az orra elé rakom az edényt és a dashit, mert nekem fingom sincs, hogy hat decit hogy mérjek ki. A többi nem nehéz, de a hat deci kitalálását rábízom. Ahogy sejtettem, ez a feladat Shinjinek rutinból megy, én meg megpróbálom memorizálni, ám valószínű, hogy legközelebb is övé lesz a főzés. Sok mindent meg tudok csinálni, mindenben azonban azért nem vagyok profi. Furcsa is lenne. Miután ezzel megvagyunk, felteszem főni a levet kis lángra, ahogy azt a testőr meghagyta nekem, majd kap egy másik tálat és négy tojást, amiket abban külön felver.

- Az mihez kell?

- Ha felforrt a dashi és beleraktad a hagymát, öt percig kis lángon főzzük az egészet, majd ráöntjük a tojást - feleli. - Ez még fő vele egy-két percig és kész is. - Közben leoldja a lábáról a borogatást, majd lemászik az asztalról. Nem örülök neki, de hagyom, mert látom, hogy figyel arra, hogy ne álljon arra a lábára, amelyiket nem szabad terhelni. Felrakja a rizst főni, amit elfogadok készségesen, mivel azzal mi nem kötöttünk barátságot, ezután pedig wokot kerít, abba rak olajat és azt is felteszi. Eközben én a dashival foglalkozom, belekotrom a hagymát. Kikéri a húst, megint bepanírozza őket, amiben segítenék neki, de nagyobb akadályt jelentek, mint segítséget, úgyhogy végül csak a nyakába csókolok, s amint jó az olaj, belerakja a dupla panírú hússzeleteket.


Innentől már pillanatok alatt elkészülünk, beleöntöm a tojást a dashiba, megvárom azt az egy percet, míg jó lesz, utána elzárom alatta a lángot, s míg Shinji a hússzeleteket süti, meg a rizst koordinálja, megterítek. Vetek egy pillantást az utolsó üzenetre, ami időközben érkezett, erre azonban már nem válaszolok. Nincs mit írni rá. Amint minden késszé nyilvánítható, szedünk rizst, Shinji rájuk csíkoz egy-egy szelet húst, majd nyakon önti a szósszal.

- Hol kényelmesebb a lábadnak? - kérdezem meg tőle közben. Hamarosan Bakari is befut, erre is figyelni kell.

- Szerintem ágy, feltéve, ha nem akarjuk végighallgatni a fejmosást Bakaritól.

- Rohadtul nem érdekel a fejmosás - jelentem ki, azzal felkapom a fiatalurat és visszaszállítom az ágyba, majd visszamegyek a kajáinkért. Odaadom neki a sajátját, végül leülök mellé.

- Mintha engem érdekelne. Jó étvágyat!

- Neked is. - Körülbelül két falatot eszünk meg, mikor megérkezik az említett személy. Szándékosan hangosan közlekedik, megcsörgeti a kulcsot és mielőtt a szobába jönne, jó előre köszön, ezért nekem széles vigyorba szalad a szám. - Gyere nyugodtan, eszünk épp - mondom neki, mire bekukkant ránk. Csak az a látvány tudja megnyugtatni, hogy egymás mellett ülünk és valóban tömjük a fejünket, de ez nem csoda... durva fiatal éveink voltak.

- Hm... Azt te csináltad? - kérdezi tőlem döbbenten, hiszen tisztában van a konyhaművészetem mértékével. Így utólag ez a kaja nem olyan bonyolult, bár a szószt valószínűleg ízre vagy érzésre készítettem volna el, a rizs helyett meg tésztát főzök.

- Ketten. Shinjit felültettem az asztalra hozzá - teszem is a szó után, mielőtt Bakari morcos lenne, ám halványan elmosolyodik. Őszintén szólva megáll az evőpálca a kezemben, ő pedig hozzám lép, majd kihalássza közüle a húsdarabot, utána kiveszi a kezemből az evőeszközt és betol egy falást a rizsből is. Úgy fest, mintha vissza sem akarná adni, már szedné a szájába a második falatot, ezért kihúzom ujjai közül a pálcát és kap egy szigorú, megrovó, mégis játékos pillantást.

- Csak le kellett ellenőrizni - védekezik és mivel full komoly képpel teszi, elröhögöm magam. Shinji is jót kuncog, ez azonban teljesen érthető. - Jó lett nagyon. - És még meg is lettünk dicsérve. Vagy jó kedve van, vagy szeretne minket előkészíteni arra, amit kitervelt Shinjinek, vagy rossz híre van, ami előtt nem árt egy kis vidámság, vagy nem tudom. Ettől függetlenül valahogy jól érzem magam, noha furcsa ez a helyzet. Természetes és mégis szokatlan a számomra. Idegen, de nem ismeretlen, mert emlékszem azokra a közös kajálásokra, amikre Rikával meghívtak. Pont ilyen volt és akkor hülyén éreztem magam, nem értettem, mi a szart keresek ott és mégis mihez kezdjek.

- Van még a konyhában, ha kérsz.

- Nem, kösz. - Ugyanaz a visszautasítás, mint Anai esetében. Szeretné és jó lenne, de van egy remek indoka, amiért mégsem. Érthetetlen egy pasas. Fel is áll és kimegy a szobából. Shinji néz utána, majd rám pillant, hátha kommentálom ezt az egészet. Vállat vonok.

- Rika halála óta évente kétszer mosolyog és lebeszéli magát bizonyos dolgokról - jegyzem meg halkan. - Most nem tudom, minek örült, azt meg sose magyarázza el, miért nem enged a húszból, mikor látszik rajta, hogy szívesen belemenne abba, amit ajánlok neki. Valószínűleg eldöntött valamit és hogy az ne dőljön meg - magyarázom el a srácnak. Ezután csend lesz, befejezzük a kajálást. Elveszem tőle a tányérját, majd kimegyek a konyhába. Bakari egymagában ücsörög, cigaretta van a kezében és bámul maga elé. Jöttömre összerezzen, ám épp csak, majd felnéz rám. - Jó kedved van?

- Nem különösebben.

- Akkor rossz hírt hoztál - feltételezem.

- Nem.

- Mosolyogtál.

- Nem szabad? - Hát persze. Miért is lenne vele egyszerű róla beszélgetni?

- De. - Ennyiben hagyom ezt a beszélgetést, mivel teljesen parttalan. Ügyesen kibújik azalól, hogy elmondja, mégis mi a fene volt ez az előbb, nekem meg nincs kedvem faggatni. Engem nem zavar a csend sem, ahogy őt sem, így míg rendet rakok a konyhában, figyel. Ha nem is látom, érzem. Persze sokáig nem marad szótlan, lead egy receptet, meg egy választási lehetőséget, hogy vagy az a tea, amit lediktált, vagy pedig gyógyszer. Shinji egyértelműen a teára fog szavazni, ahogy én is jobban kedvelem a természetes gyógymódokat a gyártottnál, úgyhogy a kérdés már el is dőlt.


A szobában aztán előkerül minden, Bakari pedig leül Shinji mellé. Látom rajta, hogy már nem olyan bátor, mint mikor kijelentette, hogy inkább ez, mint a hosszadalmas ágyban fekvés, de azért remélem, hogy nagy harcokat nem kell majd vele vívni, hogy beadhassam neki az injekciót, mert az nem lenne túl szerencsés.

- A csonthártyagyulladás nem egy szokványos sztori, a kezelése vagy elhúzódik, vagy ez a módszer, vagy pedig kórház - kezd beszélni, miközben nekiáll megvizsgálni a srácot. Nem tudom, azokból a dolgokból, amiket csinál, hogyan képes megállapítani bármit és gyakorlatilag mindent. Nyilván az évekig tartó tanulás, képzés és a mai napig szívesen vállalt ismeretszerzés következménye. Nehéz lesz tanítványt fogadnia, vagy utána képezni valakit, de nem csesztetem ezzel, mert most jobb, ha nyugodt marad. - Tatsuki a gyógytea mellett döntött a gyógyszerek helyett, abból amennyi beléd fér, mehet, injekciós kúra napi kétszer, meg izomleszorító kötés és masszív pihenés. Így egy hét alatt körülbelül kifeküdhető, egyébként ez sokkal-sokkal tovább elhúzódik borogatással, vagy a kórházi kezeléssel - árulja el szigorúan. - A borogatás amúgy időnként szerintem ismételhető, csak ne vizezzétek össze a kötést - teszi hozzá, aztán körberajzol egy foltot a srác lábán. Szép nagy. - Már csökkent ennyitől is a gyulladás, de mire teljesen elmúlna, azt Shinji nem fogja megvárni, ahogy ismerem - jelenti ki és egy megerősítésre váró pillantást vet a srácra. Ő csak bólint, Bakari pedig előszedi a fecskendőt és a szert, amit hozott. - Javaslom a szétoszlatós szúrást, amíg ilyen nagy, később megúszható eggyel - mondja, majd megmutatja, hogyan kell beadni. Bennem is megszorul a levegő, Shinji pedig elfordítva a fejét, a fájdalmat szépen tűrve esik túl a dolgon. Néha meglepődöm, hogy engem neveznek kegyetlennek, mert hozzám mérve Bakari sokkal durvább dolgokra képes. Ismeri a testet, pontosan tudja, hogyan okozzon fájdalmat, vagy végezzen úgy ki, hogy minél tovább élj, ráadásul a nyugalmával és a kifejezéstelen arckifejezésével meglehetősen rémisztő egy fazon. A srácot leveri a víz, mire befejezi a szúrkodást, tudom, hogy erősen megküzdött magával és a fájdalommal, meg persze a fóbiájával is. Ezután kicsit hagyja pihenni Bakari, addig visszateszi a borogatást a testőr lábára, meg elpakolja, amire már nincs szüksége. Utána megcsinálja az izomleszorító kötést, majd feláll az ágyról és visszahúzódik az ajtóig. Nem tudom, mit vár, talán csak vet ránk egy utolsó pillantást, ahogy Shinji elfekszik az ágyon, én pedig főként őt figyelve cigarettázom. Ezután Bakari elmegy.