213.

Deon

Miután elbúcsúzom Jeremytől, izgatottan elindulok Asame dolgozószobája felé, hogy átnyújtsam neki a rajzát és megnézzem, milyen képet vág hozzá. Biztos vagyok benne, hogy érteni fogja, miért akarta Tatsuki, hogy lássa, ahogy abban is, hogy nem fogja sem rossz néven venni, sem mérges nem lesz. Szerintem kuncog rajta, vagy megereszt egy vigyort és valami csípős megjegyzéssel nyugtázza, hogy Tatsuki már megint azon kísérletezik, mit tud előhozni belőle. Meglátjuk, mekkora sikerrel. Bemegyek Asaméhoz és széles vigyorral járulok az asztala elé, hogy átnyújtsam neki Jeremy rajzát a precíz kertről.

- Tatsuki küldte neked - mellékelem hozzá a rövid üzenetet, a yakuzám pedig megnézi a képet.

- Nagyon értékelem a humorotok - mondja rám mosolyogva, majd visszaadja a papírt. Mondtam én, hogy nem lesz itt semmiféle fejleharapás!

- Én csak a postás vagyok, Jeremy pedig az ártatlan alkotó - védekezek még mindig széles vigyorral, a rajzot pedig elveszem Asamétól, majd lerakom az asztala szélére, s odaballagok mellé, hogy átkaroljam őt. - Úgy röhögtem Jeremyn... - árulom el vidáman. - Be volt szarva, hogy mérges leszel rá, úgyhogy majd léci, ha látod, vágj morci fejet - kérem játékosan. A többit rábízom, hogy utána megenyhül-e, vagy otthagyja a srácot, vagy mit csinál, mert az úgy lesz jó és asamés.

- Teljesíthető kérés - egyezik bele engem átkarolva, majd szó szerint lecsókolja számról a nagy vigyort, amivel örülök annak, hogy belement, mert rögtön viszonzom a csókot. Megsimogatom a haját, majd szemben vele beletelepszem az ölébe.

- Majd feltétlen meséld el, milyen fejet vágott! - kérem lelkesen. - Mivel foglalkozol és hogy haladsz vele? - érdeklődöm kíváncsian.

- Elmesélem. - YES! Tudtam, hogy így lesz, de azért örülök neki nagyon. - Néhány számlázás, csak a szokásos. Ekkora munkakedvvel kitart holnapig - árulja el, amiből tudom, hogy a töke tele van és rohadtul nem akaródzik neki már dolgozni, csak hát a muszáj nagy úr. Ilyenkor szoktam javasolni valami kellemesebb elfoglaltságot, mert utána kicsit könnyebben nekilendül szerintem újra, ha fellélegezhet közben. Az meg rohadtul mindegy, hogy azért tart két napig, mert szenved vele, vagy mert elvonom a figyelmét.

- Akkor gyere ki velem a levegőre, dögönyözzük meg a kutyákat, vagy ragadjunk meg egy kávét, vagy valamit és üljünk ki a kertbe - ajánlom be ezeket az opciókat. Csodás idő van, kár lenne idebent döglődni, egy kis friss oxigén pedig nem fog ártani Asaménak sem. Meg a napfényből is több jut belé, hogy kihúzhassa magát a normál mennyiségű étel elfogyasztása alól.

- Bontsuk meg a kinti szép rendet? - kérdezi engem heccelve ezzel, mire elnevetem magam, de bólogatok. - Kávé, cigi a kertben - fogadja el végül a javaslatot, ezért jutalmul nyomok egy csókot a szájára, majd kikeveredem az öléből és kinyitom az ablakot, hogy míg nincs itt, kiszellőzzön. Asame is összerakja a papírjait, mert rend a lelke mindennek, azzal betámadjuk a konyhát, hogy megrendeljük magunknak azt a kávét.