212.

Jeremy

Furcsa érzés reggel felkelni. Egyszerre jó, ugyanakkor nincs is kedvem hozzá. Yoshihoz bújok, nyomok egy csókot a nyakába, aztán kikászálódom mellőle. Még alszik a szentem. Annyira aranyos, majd lehet, újra le kéne rajzolnom. Nem tudom, csak szeretném. Kimegyek a fürdőbe, könnyítek magamon, aztán egy gyors zuhany, kerítek pár ruhát is, felöltözöm. Ellenőrzöm Yoshit, de úgy látom, minden rendben. Hagyok azért neki egy fecnit, hogy akkor most körberohanom a házat, mert unatkozom, majd jövök. Remélem, ennyi elég, és nem kap szívbajt. Meg gondolom, hív, ha igen.


Kibaktatok a konyhába. Kapok Ayakotól reggelit, már megint degeszre töm a néni, de imádom, mikor csak hozza-hozza a kaját. Mióta itt vagyok, megtanultam lassabban enni, mert itt soha senki nem veszi el. Aztán kapok kávét is, már alapjáraton, ahogy szeretem. Lassan iszogatok, fogyasztom hozzá a reggeli cigim is, de meglepődöm, mikor Ryuu lép be a konyhába. Valszeg ő is kávézni jött, legalábbis én erre gondolok. Már egy ideje akartam vele beszélni több dologról is, csak sosem mertem. Mindig olyan... olyan.... olyan... elérhetetlen, talán ez a legjobb szó rá. Na szedd össze magad! Gyerünk!

- Szia! - Remek, bátortalan köszönés lett, olyan igazi Jeremys bénázás. Nem is én lennék. De ennek eredményeként már vörösödöm is el. Egyre jobb!

- Szia - mosolyog rám kedvesen. Kávét kér Ayakotól, majd leül az asztalhoz. Vaó! Azt hittem, le fogja harapni a fejem, vagy valami hasonló. Nagy levegőt veszek inkább.

- Igazából már régen szerettem volna kérni tőled egy beszélgetést, szóval ha valamikor alkalmas lenne, akkor, esetleg...? - Már megint nagyon értelmes lett a kérdés. Hihetetlen zavarban vagyok, pedig láthatóan nincs miért.

- Részemről most sincs akadálya.

- Remek! - mondom felvillanyozódva. - Igazság szerint Yoshimiről akartam kérdezni. Gondolom, nagyon meglepő a dolog. - Mosolygok fel rá.

- Mit szeretnél róla tudni? - kérdezi őszintén.

- Egyrészt Shinji mindig csak annyit mondott, hogy jók az eredményei. De miben? Meg hogy miben a leggyengébb? - kérdezem meg most már komolyan. Ezekre nagyon oda kell figyelnem innentől, ha én is segíteni akarok.

- Yoshiminek jó a megfigyelőképessége, képes hamar meghozni a helyes döntéseket, a helyzethez mérten cselekedni is. Eddig így volt - mondja komolyan. - Őszintén nem értem, miért szerepelt le ennyire - teszi hozzá elgondolkodva. - Ami gyengepont nála, hogy hamar fel lehet húzni, lobbanékony, ami sokszor rohadt nagy hátrány egy kiélezett helyzetben.

- Az, hogy leszerepelt, részben az én hibám is, azt hiszem. És pont a lobbanékonysága miatt. Ha rólam van szó, akkor képtelen elvonatkoztatni és rögtön dühöngeni kezd, ez pedig kihasználható - mondom meg nyíltan. - Mit gondolsz, ez ellen hogyan lehetne nevelni? - Kíváncsi vagyok, mert nekem rohadtul nincs ötletem.

- Szerintem az, ahogy Shinji próbálja megacélozni, célravezető lehet. Mielőtt elvitte volna erre az egzámenre, úgy festett a dolog, Yoshi tényleg kezdi kapisgálni, hogy jobb, ha elvonatkoztat tőled, különben nem képes koncentrálni. Volt lehetőségem egy-két alkalommal bepillantást nyerni Yoshi kiképzésébe, és láttam, Shinji hogyan veri el, miután kellőképpen felbaszta veled a srác agyát.

- De megint visszaesett - mondom ki komolyan. Ezek szerint megvolt a haladás, csak megint kibillent minden. - Val'szeg az is belejátszik, hogy nem tudja, mi történt velem azután, hogy elájult, ugyanis nem mondtam el neki, ebből pedig levonta a saját következtetéseit - gondolkodom hangosan. - Gondolom, tudod, mi volt itt tegnap... Csak szeretném, ha nem ismétlődne meg, ehhez pedig valahogy segíteni kell neki. De még nem tudom, hogyan.

- Kettőn áll a dolog. Yoshinak is akarni kell, és ha sikerül ezen átverekednie magát, Shinji vagy bárki vághat hozzá bármit veled kapcsolatban, nem fogják tudni kizökkenteni őt. Nem könnyű, néha még magam is beleesem abba a hibába, hogy hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak, főleg, ha Shinjiről van szó, de ez minden helyzetben rossz, mert a racionális gondolkodás rovására megy.

- Igen, ezt én is így látom - válaszolok komolyan. - Nekem sikerült nem foglalkoznom vele, hogy mit tesznek Yoshival. Ennek megvan az eredménye, hogy fogalmam sincs, mit történt vele és ő sem beszél nekem - vallom be ezt is végül, bár lesütöm a szemem. - Valahol ez már így marad, azt hiszem. Ráadásul... ő most végülis hova tartozik, illetve inkább itt most milyen szerepet tölt be?

- Asame testőre egyelőre. Illetve most inkább Shinji társaként van elkönyvelve.

- Értem - bólintok is párat. - Shinji pedig Deon testőre, igaz? És még mi? - Fel merem tenni a kérdést, maximum nem kapok rá választ.

- Hogy érted ezt most? - kérdez rá őszintén.

- Amit tudok, hogy kiemelted a testőrök közül, vagy valami hasonló. Tehát nem csak azért, mert Deon testőre lett. Vagy tévedek? - kérdezek rá akkor így, nyíltan.

- Nem, nem tévedsz. Shinji olyan nekem, mint te Tatsukinak. A tanítványom. A helyemre szánom idővel, de az, hogy kiemeltem volna... túlzás. Nem bántam vele sem másképp, mint Raktarival, Terukival, vagy épp Yoshimivel, sőt... talán még keményebben is fogtam, mint a többieket.

- Ettől függetlenül olyan főnökfélét csináltál belőle, még ha nem is kimondott a dolog - vonom meg a vállam. - Mik azok az eszközök, amivel Yoshi tanult már harcolni?

- Ez csak azóta van így, mióta Naoto, a társam és Asame másik testőre meghalt. Jó fél éve. Shinji mióta itt van, inkább távol marad mindenkitől, ami érthető is azóta, mióta elmondta a múltját, de sosem volt az a társasági lény - válaszol. - Yoshi inkább a nunchakuért volt oda és egész remekül elsajátította a technikáit, ugyanakkor a kubotant is szerette használni.

- Az mi? - bukik ki belőlem rögtön a kérdés. Olyat még nem mutatott nekem Deon, én meg analfatbéta vagyok ebben a kérdésben.

- A kubotan egy alig tíz-tienöt centiméteres, fából vagy fémből készült hegyes eszköz. Nem látványos, de hatásos. Inkább arra jó, hogy a hatásfokát növelje egy ütésnek vagy fogásnak. Alapjáraton sem kellemes, ha valakit megütnek vagy megragadnak, s ha az illető kezében egy kubotan is van, az növeli a fájdalomérzetet. - Megborzongom attól, amit látok belül. - Főleg az idegpontok támadásánál kiváló ez az eszköz, de pont azért, mert nem túl látványos, kevesen szeretik és választják. Yoshi is csak azért választotta, mert praktikusabb magánál hordania, mint a nunchakut. Shinji viszont rajong azért a fegyverért. - Ez viszont akár még jó is lehet. Elgondolkodom pár percig.

- Shinji, gondolom, elég sok mindent tud használni, nem? Ezekre képzi is Yoshit, azt hiszem, de ebben nem vagyok biztos - mondom kicsit bizonytalanul. - Ez most hülyén fog kijönni, de... Olyan helyzetgyakorlat volt, mikor mondjuk megtámadták őket, de az valóságosnak tűnt?

- Shinji elég sok fegyver használatát megtanulta az évek alatt, mert inkább elvonult, mint a testőrtársaival lógott. Yoshit sok mindenre tanítja, főleg arra, hogyan készüljön fel egy olyan alvilági ellen, akinek még az alsónadrágjában is minimum ötven fegyver lapul, de mindemellett tanítja őt a különböző fegyverek használatára is, olyanokéra, mint a shuriken, vagy a senbon, amik kellően kicsik és praktikusak ahhoz, hogy az ember maguknál hordja és legalább ennyire veszélyesek is. A testőrök kiképzéséhez hozzátartozik az, hogy több ember ellen is megtanuljanak harcolni. Többször is volt rá példa, hogy az idősebb testőrök maszkot és álruhát húzva rángatták ki őket az ágyból és kínozták meg őket, hogy ehhez is hozzászokjanak. Része a képzésüknek. Asame mindig törekedett arra, hogy a testőrei helyt tudjanak állni bármilyen helyzetben, főleg, hogy attól függetlenül, hogy yakuza, voltak gondjai és vannak is az alvilágiakkal néhány üzletelés miatt, de ez már megszokott és Asame nevét odalent is ismerik. - Bólintok párat és megint végiggondolom, hogyan tovább. Nagyon nem segít, amit hallok.

- Akkor viszont nem értem, mi történik vele. Mármint ha volt már ilyen helyzetben. Én sosem, mégis jobban lereagáltam, pedig nagyon féltem, és azt hittem, Tatsuki meghalt - mondom ki végül ezt is. - Mi lehet a gond? Miért fagy le mindig? Miért nem jön elő, amit tanult vagy tud? - Költőiek a kérdések, de hátha kapok valami választ. Aztán észbe kapok. - Amiről most beszélünk, befolyásol bármit Yoshi itteni helyzetén?

- Erre Tatsuki is kereste már a választ, de neki is csak azt tudtam mondani, amit neked most: nem tudom, miért szerepelt le ennyire. Gyanítom, nem tudott felülkerekedni azon, hogy veled hogyan bánnak, de ezt valószínűleg csak ő tudná megmagyarázni, miért nem volt képes használni a tudását. Talán csak maga az a tény blokkolta le, hogy rájött, hogy az, ami ott folyik, nem kiképzés, hanem valóság, akármennyire is nem volt az... - magyarázza ennyivel. - Nem, nem befolyásol, továbbra is ugyanúgy bánok vele is, mint mindenkivel.

- Nekem azt mondta, hogy mintha mindent kitöröltek volna az agyából - mondom meg csendesen egy apró biccentés után. - Azt hiszem, sokk és félelem, de ennél többet nem árult el nekem. Ezen viszont csak ő tud változtatni, mi csak segíteni tudunk benne. Talán most sikerült megértetni vele a helyzetet, de képtelen egyelőre kezelni, hogy Tatsuki felette áll, ennek meg megint én vagyok az oka. De majdcsak megváltozik talán - mondom ki komolyan. - Ezt már akartam kérdezni korábban is. Mitől függ, hogy ki mikor kap kimenőt? - Most már azért a kíváncsiság is vezet. - Nagyon dühös voltál, mikor elraboltam Yoshit? - Ez meg a másik, amit mindig tudni akartam.

- Nem egy gyengeképességű kölyök, hogy ne fogja fel a dolgot. Kellett neki egy-két pofon, amit most sikeresen bezsebelt, így gyanítom, lassan megérti végre, hogy mi a helyzet és hogy hogyan kezelje - mondja meg őszintén. - Kimenőt mindenki akkor kap, amikor kéri és ha épp nincs itt szükség az illetőre, valamint elvégezte a neki kirótt feladatokat. Nem börtön ez. Természetesen, ha fegyveres szolgálatot teljesít valaki a kapunál, akkor erre nincs lehetősége, minden más esetben azonban igen. És nem, nem voltam mérges. Amíg elvégzi a munkáját, nem érdekel, mikor lép le, majd ha nem, akkor meglesznek a szankciók...

- Milyen szankciókat alkalmaztok? - kérdezem kíváncsian. Na jó, ez már tényleg csak a tudásszomjam. Az sem baj, ha nem kapok rá választ. - Hogyan fogadta Asame, hogy újabb testőrt vesz ki Tatsuki a körből? - Szerintem ez is fontos kérdés. Nem sokat érintkezem a yakuzával, de nem mindegy, miképpen áll hozzá a dolgokhoz.

- Tatsuki és Asame között egy ideje szövetség van, még ha kimondatlanul is. Segítik egymást, így az, hogy Tatsukinak szüksége van egy-két testőrére, nem jelent akadályt. Mindig van utánpótlás, így ez nem jelent kiesést, vagy nem okoz olyan gondokat, amik nem orvosolhatóak.

- Hogyan lehet valaki testőr? Jelentkezni kell? Kell valami előkövetelmény? Mi számít? - Szerintem ezek is fontos információk, amiket nem árt tudni.

- Általában a testőrdinasztiák sarjai szoktak jelentkezni a különböző családoknál. Fontos, hogy mennyire régi egy generáció, hogy mire vitték a család öregjei. Ritka az olyan, hogy valaki az utcáról keveredik be ide.

- Yoshiminek milyen volt a családja? - Oké, azzal tisztában vagyok, hogy ő mit mondott, de kíváncsi vagyok, Ryuu mivel egészíti ki.

- Régi testőrdinasztia, bár nem a legjobbak egyike. Az öregek még értek valamit, ám Yoshi nagyapja és apja már inkább olyan yakuzák mellett szolgált, ahol csak lenni kellett és kész. Mindemellett elég arrogáns is a fickó. Nem igazán akartuk Naotoval, hogy bekeveredjen közénk egy ilyen, de a kölyök más volt, mint az apja, hát lehetőséget adtunk neki arra, hogy bebizonyítsa, hogy néha mégis messze esik az alma a fájától.

- Yoshi nekem azt mesélte, hogy úgy könyörögte ki az apjától, hogy ide kerülhessen - mondom, de inkább tényként. - Mi függ attól, hogy ki milyen családból jön? Más az elbírálása? Más az elvárás, meg ilyenek?

- Részben. Az olyan yakuzák, mint Asame is, elvárják a testőreiktől, hogy tegyenek valamit az asztalra, ne csak legyenek, mint egy rakás szerencsétlenség, ezért mindenképpen jó pont, ha van olyan feljebbmenőd, aki esetleg azért halt meg vagy sérült le, mert védte a yakuzáját. Nem követelmény persze, a kiképzések lehetőséget biztosítanak mindenkinek arra, hogy fejlődjenek. Asame például fontosnak tartja a hagyományokat, tradíciókat és mint azt mondtam, a lőfegyver mellett a különböző fegyverek használatának elsajátítását is. Testőrként többször voltam vele egy-egy alvilági üzletelésnél, Asamét azért is tisztelik ott is, mert sosem pisztollyal rendezte az ügyeit. A mai napig sem így teszi, ha valakivel van elrendeznivalója, akkor megküzd vele a hagyományok szerint. - Nem lep meg, amit hallok, ugyanakkor elgondolkodtató.

- Te is ilyen dinasztiából származol? - kérdezem meg, de nem is gondoltam végig a kérdést. - Raktari azt mondta nekem, hogy aki életét áldozza a yakuzájáért, az hős. Ez tényleg így van kezelve?

- Mint itt szinte mindenki - válaszolja, mire biccentek. - Attól függ. Ha egy testőr saját hülyesége miatt veszti életét egy harc közben, míg védi a yakuzát, az csak járulékos veszteség, de mindenképpen tiszteletet érdemel ki az, aki a yakuzáját védve hal meg.

- Értem - bólogatok hozzá gondolkodás közben. - Van olyan, hogy egy testőr elbukik? És most nem arra gondolok, hogy áruló lesz, hanem egyébként.

- Van. - Na puff! Azt hiszem, értelmesebben kell kérdeznem.

- És hogyan?

- Hamar kiderül, hogy ki alkalmas, ki nem. Hónapokig folyamatos kiképzést kapnak, aki pedig nem bírja, egyszerűen kihullik és elküldjük. Persze van olyan is, aki évekig itt van és egy összecsapásnál esik el, mert képtelen éles helyzetben gondolkodni és megy a saját feje után. - Erről eszembe jut, amire még kíváncsi voltam.

- Yoshiék voltak kinn korábban is összecsapásoknál és ha igen, ezek hogyan néztek ki?

- Voltak, Teruki is az egyik ilyen alkalomkor sérült meg. Többnyire leszámolások voltak. Két másik yakuza embereivel közösen egy negyedik ellen, akivel Asaménak gondja volt, s míg mi eltereltük az ellenfél kutyáinak figyelmét, Asame nyugodtan leszámolhatott a főnökükkel. - Gondolom, a két yakuza Nishida meg az a másik lehetett, akinek most a pártfogoltja van a helyén, vagy valami ilyesmit magyarázott Deon. Próbálom azért értelmesen követni a fejleményeket.

- És ezen alkalmakkor semmi gond nem volt Yoshival?

- Nem, egyszer sem.

- Még egy utolsó kérdés, aztán békén hagylak - villantok rá egy mosolyt. - Nő lehet testőr? És mi történik a testőrcsaládok lányaival?

- Nem ritka, hogy nők is teljesítenek szolgálatot yakuzák mellett, de nem jellemző. Az ilyen családok lányai teljesen hétköznapi életet élnek inkább. Nem azért, mert egy nő nem megfelelő ilyen munkára, sőt... Némelyikük még jobb bármelyik férfitársánál, de ha rossz yakuza mellett köt ki, előbb végzi ágyasként, mint testőrként.

- Értem - bólintok is hozzá. Ez mondjuk nem hangzott annyira jól, mint vártam, de végülis logikus a dolog. - Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. - Tényleg hálás vagyok érte. Egy csomó mindent jobban kezdek érteni, azt hiszem, így pedig talán kezdek tisztábban is látni most már mindkét helyen.

- Nincs mit. Ha bármi kérdésed van, nyugodtan keress meg, ha ráérek, szívesen válaszolok - mondja őszinte mosollyal.

- Köszönöm! - Elmosolyodom én is, és csak kicsúszik a számon, amit már az elejétől próbálok elrejteni. - Nem is vagy olyan félelmetes, mint hittem. - De mire a mondat végére érek, már el is vörösödtem. Ryuu felnevet.

- Sosem ettem embert - mondja még mindig vidáman. - Miért lettem volna félelmetes?

- Nem tudom, én mindig azt hittem, hogy kemény vagy, szigorú és morcos. Legalábbis mikor a folyosón láttalak - vallom be végül szégyellősen mosolyogva. - Volt bennem egy kis félsz, hogy esetleg mégis elfogyasztasz most reggelire.

- Nem tévedtél sokban. Kemény, szigorú és ha kell, morcos is vagyok, de nem ez a jellemző. Amikor komolynak kell lenni, akkor olyan vagyok, ha nem, akkor nem.

- Igazából bennem az is megfordult, hogy nem igazán örültök annak, hogy itt vagyok - vallom be végül ezt is neki. Végülis jobb, ha tisztán látunk. - Azt hittem, kinézel innen és hogy úgy is fogsz kezelni.

- Mióta Deon itt van velünk, már semmi nem okoz meglepetést, és amint mondtam, Asame és Tatsuki szövetségesek, így a tanítványának ittléte sem jelent furcsaságot és senkit nem is zavar.

- Attól még, hogy állnak ezek a kimondatlan kapcsolatok, bárkit lehet utálni - vetek ellen szelíden. - Ahogy Shinji is utál engem - vonom meg a vállam.

- Shinji sosem utált senkit, visszahúzódó, de hogy bárkit is utálna... Ne haragudj, Jeremy, de ez egyáltalán nem látszik rajta és szerintem nem is állja meg a helyét. Elég régóta vagyok mellette és foglalkozom vele ahhoz, hogy biztosan kijelenthessem, ha utálna, nem így viselkedne veled.

- Szóval... - gondolkodom el a válasz közben. - Szóval szerinted nem utál? Pedig lenne rá oka, mármint... mindegy... De ettől függetlenül úgy érzem, semmibe néz, csak egy szajhát lát bennem, semmi többet - vallom be komolyan, mit érzek, ugyanakkor még mindig Ryuut figyelem.

- Shinjit nehéz kiismerni. Mikor idekerült, akaratos, ugyanakkor visszahúzódó volt és depressziótól szenvedett elég erősen. Sokáig tartott, míg kirángattuk belőle Naotoval, nem is volt egyszerű, de ez alatt az idő alatt nagyon is megértettem a kölyköt, mit, mikor, miért és hogyan tesz. Mindenre van oka, mindent valami miatt tesz, ahogy nekünk is bebizonyította. Elviselte a rá kiszabott büntetést, ha valamit nem a parancsunknak megfelelően hajtott végre, nem érdekelte, hogy neki volt esetleg tényleg igaza, és volt ilyen nem egyszer, hogy Naotoval csak napokkal később láttuk, miért úgy cselekedett, ahogy. Sosem panaszkodott amiatt, hogy igazságtalanul bánunk vele, ezért én is arra kérlek, hogy ne abból vonj le következtetéseket, amit tesz, mert van, aminek csak később látod meg az értelmét, hogy miért tette - kér komolyan. Elgondolkodtató, amit mond. - Shinji ha utálna és csak azt látná benned, amit mondtál, már rég a tudtodra adta volna nyíltan.

- Néha nem tudom eldönteni, hogy csak Yoshit bosszantja, vagy komolyan is gondolja, amit mond. - Ebben vajon benne van, hogy félig-meddig kimondta nekem is, hogy minek tart? - Nagyon hálás vagyok neki, hogy minden ellenére foglalkozik vele, hogy nem adta fel ő sem, pedig hatalmas lebőgés volt mindhármunknak. Tudom, hogyha Yoshi bukik, akkor ő is, ugyanúgy, ahogy én is. Igazából a gyakorlat végén ott volt a gyilkos indulat benne, ebben biztos vagyok, de követte, amit Tatsuki mond neki. Azt is tudom, vagyis inkább érzem, hogy néha kifejezetten vigyáz rám, a szalonban is előfordult. Csak mindig ellenségesnek érzem, még ilyenkor is van valami flegma lekezelés a stílusában - mondom végre ki, amit komolyan érzek valahol egészen mélyen. - És a legfurább, hogy mindezek ellenére kedvelem.

- Shinji mindenkivel ilyen, akit nem akar túl közel engedni magához. A társait is olyan szépen küldte el a fenébe, hogy azt oktatni kellett volna. Ez még a legelején volt, mikor idekerült. A srácoknak volt egy olyan hülye szokásuk, hogy minden újoncot az első éjjel beavattak, éjszaka elkapták, kivitték az egyik fához és megkötözték. Mint mondtam, Shinji akkor elég mély depresszióban szenvedett, aminek ugye mint utólag kiderült, megvolt a maga oka és kibaszott rosszul kezelte le a helyzetet. Napokig nem bírtunk vele éjszaka Naotoval, míg végül sikerült elérnünk azt, hogy éjszakánként nyugton legyen megint, de onnantól kezdve ösztönösen lökött el mindenkit magától, aki csak a közelébe ment.

- Igazából nem tudom, hogy mi volt pontosan, ami vele történt. Valamennyit Yoshi elárult, de nem sokat, ugyanígy Deon sem, tőle pedig sosem kérdeztem, tekintve, hogy nem tudtam, mit szólna hozzá, jobban meg nem akartam magamra haragítani. Sosem hittem volna, de nekem valamilyen szinten biztonságot adott a közelsége, az, hogy mikor felébredtem egy rossz álomból, ott ült a kanapé végében. Semmit nem csinált, de figyelt. Azért annyira nem volt erős, mint Tatsuki mellett, de közel volt hozzá. Ezért nem féltem akkor sem, mikor Yoshi elárulta, hogy mellé került. Apropó, Yoshit miért nem büntettétek meg, mikor kilógtak Shinjivel? - kérdezem meg, ami eszembe jut hirtelen.

- Yoshi azt tette, ami a dolga volt abban a helyzetben, ment Shinjivel, ha már megállítani nem tudta.

- Értem - bólintok aprókat hozzá. Kicsit azért kalandoznak még a gondolataim. Sőt, elég erősen. - Visszatérve, nekem az is fontos, hogy béke legyen, ugyanakkor köztünk valahogy sosincs. Az egy dolog, hogy lealáz a vitákban - mosolyodom el őszintén -, mert nem vagyok egy nagy visszaszájalós, de kinn a terepen is csúnyán kikaptam. Mondjuk közel sem annyira, mint Yoshi kapott Tatsukitól. Éppen ezért képtelen vagyok eldönteni, hogy most mi a helyzet, ettől pedig ideges leszek, ha arra kerül a sor, hogy a társaságában tartózkodjak.

- Shinji, ha valamit csinál, azt komolyan veszi, ott nincs az, hogy játékos harcról van szó. Mindig a maximalizmus jellemezte, ami néha félelmetesnek tűnik, de ilyen. Ritka, ha látsz rajta érzéseket, mert gondosan elrejti őket.

- Igazából mindig szerettem volna vele jól kijönni. De ezt talán már véglegesen eltemethetem, vagy majd meglátjuk - vonok újra vállat. Azért ennél jobban érdekel a dolog, de nem fogom kimutatni, mert nem megy.

- Ha megérted őt, sikerül vele beszélned, könnyen rájössz, hogy Shinjivel nem nehéz jól kijönni, csak meg kell őt ismerni mélyebben is annál, mint amit a felszínen mutat magából. A társai itt hamar letettek arról, hogy próbálkozzanak megismerni, pedig csak türelmesnek kellett volna lenniük vele, hagyni, hogy elteljen egy-két nap. Tudod, sokszor figyeltem őt, saját fiamként szeretem és bármennyire is jól titkolta, mindig láttam rajta, hogy vágyna arra, hogy a többiek befogadják, mert sosem tartotta magát többre náluk. Sőt, ellenkezőleg, de ez mindigis jellemző volt Shinjire. Ritkán kapott dicséretet, mert nem akartuk, hogy elbízza magát, de sosem fogadta azt el tőlünk, hiába volt jogos.

- Ezt az érzést ismerem, engem is mindig kilökött magából a közösség, ahol éppen lennem kellett volna, vagy ahova esetleg tartozni szerettem volna. Ezt szerintem sosem könnyű elviselni, vagy elfogadni. Mondjuk azt nem értem, hogy ezek a srácok, akiket ezidő alatt megismertem, nem olyannak tűntek, akik ne lennének barátságosak, vagy ne fogadnának be bárkit. Ha nem is nézünk mindenkit, de Raktari, Teruki és Yoshi sem olyan, akik embert esznek, vagy elutasítanak bármi miatt. Lehet, hogy tévedek, meg persze az régen volt, most meg most van, de én így érzem.

- Yoshi próbálkozott az elején egy pár napig Shinjinél, de a kölyök elzavarta, nem vett róla tudomást. Részben azért, mert inkább dolgozott, tanult és ha valamibe beleveti magát, abból nem könnyű kizökkenteni. Rendszerint ilyenkor találta be őt mindig. Utána meg sem kísérelte, de erről inkább őket faggasd.

- Próbáltam, legalábbis Yoshit, de nem sokat mondott el nekem. Ha Shinji a téma, akkor inkább hallgat, akármilyen kérdést is teszek fel, Shinjivel meg az elmondottak miatt nem is próbálkoztam - vallom be. - Csak így meg nehéz felmérni a viszonyokat, a helyzetet.

- Pedig ha tudni akarsz valamit róla, akkor őt kell kérdezned. Nem lesz könnyű, mert nem fog elsőre mindent kitálalni, nehéz is vele beszélgetni, mert ritkán engedi el magát annyira, de nem lehetetlen.

- Igen, ebben van valami - mosolyodom el végül. - Meg fogom próbálni, még ha nem is annyira egyszerű a dolog. Igazából azon is elgondolkodtam már, hogy esetleg a csesztetéssel meg engem próbál edzeni, csak képtelen vagyok kezelni. De ez lehet, hogy egy óriási baromság.

- Shinji sosem csinál semmit cél nélkül - válaszol ennyivel. Akkor lehet, mégsem én vagyok a hülye? Na majd egyszer csak kiderül. Vajon ha élből rákérdezek Shinjinél, akkor válaszol erre?

- Elhiszem - adom meg magam végül. Val'szeg tényleg így van, nincs miért kételkednem ebben. - Ez most kicsit személyesebb lesz, de Deon emlegetett valami olyat, hogy nem vagy jó barátságban az ablakokkal, de nem akarta kifejteni rendesen. - Na jó, ez nem teljesen igaz, de lássuk. Ryuu megint felnevet.

- Deon, mikor idekerült, kiugrott a szobája ablakán a frászt hozva rám. Azóta mindenki ezzel húzza az agyam és fenyegetőzik, amitől a hideg ráz.

- Bocsi - mondom meg őszintén. - Nem akartalak bántani vele. Nem kell menned? - kérdezem azért meg, mert eszem ágában sincs feltartani, de nagyon jó beszélgetni vele. Furcsa, de jó.

- Ami eddig nem oldódott meg magától, az nem is fog, ha meg kibírta eddig, még tud várni. Nincs túl sok munka most, Shinji megcsinált mindent tegnap, míg itt volt. A testőrökkel kell később beszélnem, azt pedig mindegy, hogy most, vagy egy óra múlva ejtem meg. Vagy ennyire unod a társaságom? - kérdezi be komolyan. Kicsit megijedek, nem akartam megsérteni. Vagy most csak húzza az agyam?

- Szó sincs róla, igazából élvezem a beszélgetést - vallom be. - Csak itt faggatlak, meg minden és ha ebből gondod lesz, akkor elég rosszul érezném magam.

- Emiatt ne fájjon a fejed, nem lesz semmi gond belőle. Bármennyire is hihetetlen, senki nem eszik embert ebben a házban, hiába tűnik úgy.

- Biztos, de akkor miért találtam testrészeket az egyik eldugott szobában? - kérdezem vigyorogva. - Igazából még egy kérésem lett volna feléd. Állandóan eltévedek és fogalmam sincs, mi hol van. Lehet ezen segíteni?

- Lehet - nevet megint fel. - Raktari vagy Teru szerintem szívesen körbevezet, a testrészek miatt meg ne aggódj, a tavalyi bújócska győztesei.

- Elég durván jók lehettek - nevetem el magam én is. - Akkor majd valamelyiküket elrabolom egy kis időre, ígérem, nem úgy, mint Yoshit - kuncogom még egy kicsit.

- Itt nem nehéz megnyerni egy ilyet. Talán még Asame sem ismeri teljesen ezt a házat, pedig itt nőtt fel.

- De úgy mégis mekkora? Azon kívül, hogy hatalmas. Meg hány szoba van benne? Meg ilyenek - kérdezem kicsit izgatottan, erre mindigis kíváncsi voltam.

- Óriási. Ezen a szinten nyolc vendégszoba van, a konyha, étkező, a testőrszoba, Asame dolgozószobája és a videoszoba, valamint a medence innen nyílik, illetve a dojo, kívül pedig a garázsok. Lentebb van a pince a kínzókamrával, míg az emeleten szintén több szoba is található.

- És ti nem tévedtek el? - Oké, nekem nem erősségem a tájékozódás, na de ez egy labirintus... - Mi van egy kínzókamrában?

- Megszoktuk már ennyi idő alatt, a kínzókamrában meg már jártál, de bárki megmutatja neked szívesen, ha tudni akarod. Én inkább nem részletezem most.

- Voltam, de nagyjából arra emlékszem, hogy falak voltak benne, egy szék, meg a falon láncok és a többire nem nagyon tudtam koncentrálni. Igazából semmire nem emlékszem belőle - húzom el a szám szélét. Nem vagyok rá büszke azért. - Mióta dolgozol itt?

- Tizenhét éve.

- Uh! - Az nem létező matematikus képességemet bevetve is azt jelenti, hogy akkor voltam nagyjából két éves. Azta! - Nagyon nehéz?

- Nem mindig könnyű, de szeretem ezt csinálni.

- Sosem akartad befejezni? - Őszinte kíváncsiság van a hangomban.

- Nem - jelenti ki teljesen magabiztosan és határozottan. - Amíg Asame él, mellette a helyem, vagy amíg meg nem ölnek, míg őt védem. Mindegy, melyik következik be, remélhetőleg egyik sem, mellette leszek.

- Ez megint csak hülye kérdés lesz val'szeg, de... szóval... hogyan lettél te az ő testőre? Persze csak ha elmondhatod, meg ha nem sértelek meg vele.

- Az apám Asame apját szolgálta hosszú éveken keresztül, ahogy Naoto apja is, így evidens volt az öreg Seichirou számára, hogy két kedvenc testőrének fiait rakja a sajátja mellé. A mi helyzetünk ennyivel könnyebb volt talán.

- És ez minden gond nélkül ment? Vagy azért komolyabban kellett bizonyítanotok, mint a többieknek? - Már megint faggatom, de remélem, ha megunja, szól és nem akasztom ki teljesen.

- Ha nem is bizonyítani, de apáink megkövetelték azt, hogy mindig száz százalékra teljesítsünk. Nem hibázhattunk, ha mégis sikerült, elvertek minket, mi pedig ennek megfelelően meg akartunk felelni nekik is és saját magunknak is. Szégyen lett volna, ha nem tudjuk teljesíteni azokat az elvárásokat, amiket kellett volna.

- Mit tennél, ha lenne fiad és ő nem akarná ezt csinálni? - kérdezek rá nyíltan. Erre nagyon kíváncsi vagyok.

- Van, kettő is. - Nem lepődöm meg, csak azért ezt mégsem akartam megkérdezni. - A nagyobbik testőrnek készül, a kicsit jobban érdekli a mérnöki pálya, hát hagyom, hogy azt tegye, amit szeretne. Nem törvényszerű, hogy a fiúgyermekek apjuk örökeibe lépjenek. - Ennek kifejezetten örülök, mármint durva lenne belekényszeríteni őket, csak mert úgy jobb, vagy mert úgy kívánja a hagyomány, vagy mifene. Ezek nekem nem sokat jelentenek.

- A fiad ide akarod benevelni? - Nem találok jobb szót arra, hogy ez hogy is megy.

- Így is mondhatjuk. A családom több évtizede szolgálja a Seichirou-házat, így mindenképpen szeretném, ha itt szolgálna majd, akár Deon oldalán is. - Elmosolyodom.

- Mennyi idősek a fiaid egyébként? - kérdezek rá végül. Úgy látom, nincs nagyon tabu, legalábbis remélem, nem találok bele.

- A nagyobbik tizenhat, a kicsi tizennégy.

- És mikor lehet valakiből testőr? Mármint nagyjából milyen korban kerül ki a családból? - Én ezt valamiért így értelmezem. De lehet, tévedek.

- Tizenkilenc-húsz éves kortól már kerülhet yakuzához valaki, de ezt embere válogatja. Van, akit csak huszonhárom-négy éves korára tartanak rá érettnek.

- És ezt ki dönti el? - Kezdem belelolvalni magam a témába. Igazából szerintem izgalmas és többet tudok meg a szokásokról is. Végülis együtt akarok dolgozni majd Yoshival, szóval nem árt tudni dolgokat arról, mi volt korábban.

- Az ilyen dinasztiák sarjai rendszerint katonai iskolába járnak, ott kapnak egy alap képzést, utána a szülőn múlik, hogy mikor ítéli úgy, hogy a fia nekikezdhet a testőri kiképezéseknek és mikor válik elég éretté ahhoz, hogy yakuzák mellett szolgáljon.

- Szóval nagyrészben az apa dönt? És mikor bekerül a yakuzához, akkor ott van valami vizsga? Vagy milyen alapon veszik fel?

- Általában a családi referenciák a döntőek. Hányadik generáció, milyen a család előmenetele, ilyenek, a többi a kiképzés során úgyis kiderül. Ha alkalmas, nyert ügyünk van, ha nem, elküldjük, annál pedig nem kell nagyobb szégyen egy dinasztiának, ha a fiú mégsem válik be, mint testőr.

- Volt már erre példa? - kérdezek rá erre is. - Mi lesz azzal a fiúval, aki nem válik be? Mármint persze otthon...

- Volt, nem is egyszer, az ilyen fiúkat pedig rendszerint kitagadja a családja.

- De... - döbbenek meg. - Ha belekényszerítik és nem megy, akkor miért őket büntetik? - kérdezem meg. Valahol komolyan küzdök magammal ebben a helyzetben. - Vagy ez csak nekem nem elfogadható?

- Nem mindig a kényszer az, ami bukáshoz vezet. És hiába kényszer, egy több évtizede testőrként szolgáló családnak egy ilyen helyzet teljes kudarcot és szégyent jelent. Nem számít más, csak a család jó hírneve és becsülete.

- De ha a te fiad megbukna, mert nem tudom, mégsem ez a megfelelő neki, akkor te is kitagadnád? - Akarom én egyáltalán tudni erre a választ?

- Nem - mondja őszintén. - Nekem ettől még nem dől össze a világ. - Elmosolyodom. Őszintén örülök ennek, mert féltem, hogy neki is a család neve az első, de látom, hogy nem így van. Ezek szerint ő tényleg szereti a gyerekeit. Apropó, gyerekek. A franc! Elfelejtettem megkérdezni Tatsukit... Milyen hülye vagyok!

- Egy pillanat és kérdezek még - vigyorgok fel rá, majd SMS-t pötyögök a tetoválónak. “Mit mondtál Yanaminak, miért nem mentem vissza? Egyébként minden rendben?” Elküldöm és aztán megint Ryuura figyelek. - Bárcsak nekem is ilyen apám lett volna! - mondom meg őszintén, de aztán elkapom róla a szemem. - És ha egy családnak több fia is testőrködik, akkor azonos helyen, vagy teljesen máshol?

- Nem mindig célszerű egy helyre rakni a két gyereket, mert abból hamar konfliktus lehet, és a legtöbbször nem is kerülnek egy helyre ennek kivédése érdekében. Persze vannak olyan esetek, mikor ez is előfordul.

- Milyen konfliktusokra gondolsz? - Ez nekem marhára nem egyértelmű. - Nem lehet, hogy inkább ösztönzően hat rájuk? - Vagy ez csak az én hozzáállásom a dologhoz?

- Nem mindig ösztönzőleg hatnak egymásra, ez örök lutri, így a legtöbb esetben meg sem próbálják, mi lenne, ha...

- Végülis ez itt nem játék már - ismerem el csendesen. Igen, erre is gondolhattam volna, bár most eszembe sem jutott. Még edződnöm kell arra, hogy logikájában lássam ezt az egészet. - Neked volt tesód?

- Nem, egyke vagyok. - Halványan elmosolyodom. Tök furi nekem, hogy mindezt ilyen egyszerűen elárulja nekem, nem kell rábeszélnem, meg semmi hasonló. Még csak nem is néz csúnyán időnként.

- Az a helyzet, hogy meglepő lesz, de kifogytam a kérdésekből - vigyorgom fel rá. Felnevet. - Bár lehet, ettől inkább megkönnyebbülsz.

- Nem félek attól, hogy nem lesznek később - árulja el mosolyogva, mire elkuncogom magam.

- Hát olyan kilencvenkilenc százalékban tutira lesznek, de ha gondolod, levélben is megírhatom őket - húzom még egy kicsit. Jó vele beszélgetni.

- Előre rettegek - tetteti a félelmet, majd feláll, elöblíti bögréjét. Nem bírom ki nevetés nélkül. - Ha nincs több kérdésed, akkor én megyek most. Ha kellek, megtalálsz, vagy segít valaki megtalálni. - Bólintok, de már egy köszönömre nem futja, mert távozik is a dolgára. Mindegy, majd a következő körben.


Visszaindulok Yoshihoz, hátha felkelt már, vagy találok nála valakit, azonban mielőtt beérnék a szobába, jelez a telefonom. Biztos Tatsuki az. “Azt mondtam neki, hogy máshogy jött ki a lépés, feladatot kaptál, ezért mégsem viszlek vissza. Természetesen minden rendben. Odaát mizu?” Elmosolyodom. Tényleg tartja a szavát és ez nekem nagyon sokat jelent, így már pötyögöm is a választ. Nem valami összeszedett, olyan igazi Jeremys. “Yoshi rendbe jön. Beszéltem ma Ryuuval is, nem akart megenni sem... Még Deon hátravan, vázolok neki majd egy-két dolgot, azt hiszem. Egyébként rendben van minden, azt hiszem. Veszekedtünk Yoshival...” Azért meglep, hogy már pár perc múlva meg is érkezik a válasz. Rendben van, akkor szépen leülök a fal mellé és inkább elolvasom itt. “Mit vázolsz Deonnak? Ryuu sem eszik embert, nem tudom, ez miért fordult meg a fejedben. Hülye kölyök... :) Yoshimi vagy kurva rosszul csinál valamit, vagy nagyon jól - nekem még nem kellett veled veszekednem különösebben, ő meg nem bír meglenni enélkül, ahogy látom.” Elmosolyodom. Igazából jólesik, pláne ez a “hülye kölyök”... Szeretem, mikor így hív, mert nem bántásból mondja, ebben biztos vagyok. Na jó, úgysem állom meg válasz nélkül, de akkor már kerüljön bele a lényeg is: “Először a bohócos, testfestős dolgokat, mert az izgat a legjobban, meg kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. Úgy veszem, hogy megint összeborzoltad a hajam. :) Yoshimi meg... Eléggé zokon vette, hogy te vágtad hozzá, hogy megint megkeféltél. De talán rendeződött a helyzet most már. Shinjinek fáj még a lába?”. Kíváncsi vagyok, ő hogy értékelte ezt a dolgot, meg hogyan viszonyul hozzá. Igazából nagyon jólesik, hogy nem rázott le két szóban, ugyanakkor azt is tudom, hogy Shinjivel van, szóval zavarni sem akarom. Most már teljes mértékben értem, bár nem vagyok oda érte és bárcsak ne tudnám, vagy ne így! De val'szeg igaz és nekem ebbe bele kell törődnöm. De nem akarom, hogy megtörténjen. A merengésből egy újabb SMS zökkent ki. Még jó, hogy pont nem jár erre senki, mert azt látná, hogy ülök a fal mellett és a semmibe meredek. “Nem vágtam semmit Yoshimihez, ő hámozta ki ezt abból, amit elmondtam neki. Konkrétumokat nem, csak húztam a nemlétező agyát a témával. Shinjinek ez nem olyasmi, ami pikpak elmúlik, hiszen belső gyulladásról van szó, ami igen szar dolog. Bakari ma hoz valami szert, amivel majd injekciózom, de még úgyis ellesz vele egy darabig.” Kicsit megdöbbenek. Akkor végülis simán letagadhattam volna, mert nem mondott neki semmit. De lett volna értelme? Sokkal jobbnak láttam, hogy végre ki mertük mondani, amit eddig kerülgettünk. Már tudom, mi a baja Shinjinek, de csak elhúzom a szám. Ennek nem örülök egyáltalán. Gondolom, ő meg nem örül, hogy én meg tudom. Mindenesetre még írok vissza: “Az eredménye ugyanaz lett, hatalmas vita, meg óriási kedvesség... De már mindegy. Furcsa volt tőle azt hallani, hogy a tulajdonod vagyok... De azért Shinji rendbe fog jönni, ugye?”. Igen, tényleg furcsa volt, mert valahol igaz, valahol meg nagyon nem... Bár... remélem, nem érti félre, mert én sokkal inkább érzem igaznak, amit írtam. Nem arra gondolok, hogy megkap vagy sem, de én tisztában vagyok vele, mennyire a markában tart és ez ellen nincs kifogásom, ugyanis azt is tudom, hogy amíg nem adok rá okot, nem fog bántani, sem szankcionálni. Márpedig miért adnék? “Imádom szívatni az embereket... Remélem, a sarkadra álltál és megvédted magad. Shinji meg rendbe jön, persze. Ő ne jönne rendbe? Olyan nincs!” Na most kicsit elszégyellem magam. Minden volt, csak sarokra állás nem. Bár ami azt illeti, Deon szobájáig nem sírtam el magam, ami nálam meglepő. Aztán persze elmosolyodom. Tetszik, ahogy Shinjiről ír, mert szerintem észre sem veszi, hogy hogyan fogalmaz vele kapcsolatban, ugyanakkor nekem bejön. Na itt az ideje beismerni, hogy háááát, nem teljesen úgy volt, ahogy lennie kellett volna, de nem fogok hazudni neki: “Hát miután leszajházott, annyira nem sikerült a dolog, de aztán Deon segített. Azt hiszem, felesleges mondanom, hogy kíméld, mert az úgysem fog menni... :D” Az elejét nem tudom, miért írom bele, talán mert ez fájt a legjobban tegnap, de a lényegen nem változtat. Felkészülök arra, hogy kapok egy fejmosást is. Bár a végét komolyan gondolom és remélem, Tatsuki is érti, hogy nem basztatni akarom vele. Néhány perc múlva újabb válasz érkezik. “Féltékeny. Okos egyébként: ha egyedül nem megy, segítséget kérsz - ez jó! Meg legalább látod akcióban azt a szarházit. Tanulságos. Kímélem - nem örül neki túlzottan, mert nem bír a seggén ülni, de megoldom. :)” Meg sem lep Tatsuki. Féltékeny... Tisztában vagyok vele. És ő vajon azzal, hogy a féltékenység oka a rangsorbeli hely? Hogy milyen helyet töltenek be nálam? Hogy ki az első? Nem hiszem, hogy ez merülne fel benne, de előfordulhat. A lecseszés helyett dicséretet kapok. Azta! Nagyra kerekednek a szemeim. Hát mindenre számítottam, de erre nem. Bár az biztos, hogy volt mit tanulni Deontól. Nem semmi módon rendezte le a helyzetet és valahol ő csillapította le a kedélyeket is. Egyre furcsábban érzem magam. Olyanokat ír nekem, ami teljesen meglep. Már az is, hogy ilyen hosszan ír, na de a hangulatjelek... Ilyenre szerintem még nem volt példa. Valahogy olyan melegérzés fog el belül. Nagyon jólesik, hogy ezt teszi és betartja, amit ígért. Ráadásul csak azért, mert ezt kértem. “Deon csúcs volt, húúúú! Van mit tanulni tőle, de nagyon hatásos. Lekötöd, mi? :D Ne felejts el vigyázni magatokra!” A szokott szöveg a végére, egyszerűen nem tudom elhagyni. Mióta láttam haldokolni, azóta minden búcsúzáshoz, vagy mindig, amikor úgy érzem, hozzáteszem. Fontos nekem és remélem, nem veszi ezt zokon tőlem. Furcsa, hogy itt ülök és SMS-eket nyomkodok a tetoválónak, ugyanakkor feldobja a reggelem még inkább. Pláne, hogy nem számítottam erre, arra meg pláne nem, hogy ilyen hamar ír is vissza mindig. “Mondtam, nem kell félteni azt a srácot, mert bárkit pillanatok alatt zsebre vág. Nem felejtek...” Igaza volt teljesen, nem tagadom, Deon egyszerűen lesöpörte Yoshimit már a legelején... Szóval tényleg zsebre tesz bárkit. A végét meg valamilyen szinten elfogadásnak veszem. Jólesik, hogy nem oszt le miatta, hogy nem azt írta, hogy mikor nem, vagy valami hasonlót. Nekem ez fontos, még akkor is, ha neki annyira nem számít, mert nekem nagyon is. Na jó, akkor nyomatékosítsuk, hogy nekem ez fontos. “Tényleg öt percébe telt a dolog, vagy még annyiba sem. Sok mindent világossá is tett, azt hiszem, Yoshi számára is. Talán a helyét is jobban érzi már, vagy legalábbis kezd vele megbékélni. Köszönöm...” Ebből érteni fogja szerintem. Aztán ha nem, majd rákérdez, vagy elkönyveli, hogy hülye vagyok. Várok még egy jó öt percet, de nem jön válasz, így arra jutok, hogy ennyi. Mosolyogva kelek fel és indulok tovább a folyosón. Most már jöhet Yoshi. Nem árt felkelteni, ha még durmolna... Fel kéne hívni Ricket is, azt is megejteni végre, de még nincs kedvem. Ha eddig nem keresett, akkor biztosan neki sem annyira sürgős a dolog. Dobok azért Deonnak is egy SMS-t, hogyha ráér, majd akkor fussunk össze. Nem akarom zavarni semmiben, így nem is hívom. Majd... Meg hát azt a sétát is szívesen megejteném a házban. Na majd meglátjuk, kit sikerül esetleg összeszednem rá.


Még el sem érek a szobáig, jön Deon válasza. Hihetetlen, hogy ma mindenki ennyire gyors. Ezek szerint ráér, csak mondjuk kap még egy negyed órát, mert tényleg Yoshi az első most. Halkan benyitok, de el is mosolyodom, ugyanis Raktarit látom a szobában. Nem számítottam rá, hogy itt lesz, de örülök neki. Nem tudom, mit beszélhettek meg tegnap, de remélem, nincs gond köztük.

- Sziasztok! - mondom mosolyogva. Ma fülig ér a szám, ez van! Raktari szokásosan a kulcsával játszik és egy széles mosollyal int. Yoshi is elvigyorodik, tudom, hogy köztünk most minden rendben van, így felmászom mellé az ágyra.

- Szia! Merre jártál? - kérdezi kedvesen, miközben beletúr a hajamba. Ejnye! Elkuncogom magam, de hagyom, hogy megturkáljon, bár nem szeretem tőle, de legyen.

- Ryuuval beszélgettem - vallom be még mindig vigyorogva. - Na és ti?

- Semmi extrém, hülyítem - válaszol vidáman Raktari. Nem is ő lenne, de azért ez érdekel.

- Már megint mivel? - kérdezem, miközben kihalászom a hajamból Yoshi kezét és célzatosan a combomra pakolom, ott jobban szeretem és kevésbé zavar.

- Most nem azzal, hogy sosem ér utol Need for speedben, mert rákattantam az Alcemyre és az Angree birdsre - árulja el vidáman, mire elröhögöm magam. Hihetetlen, hogy ez a legfontosabb nekik. - Kegyetlenül vicces, hogy milyen hülyeségekkel elvan az ember órákig és az is csúcs, micsoda emberek találhatnak ki ilyeneket.

- Pedig fogadni mernék, hogy Yoshi ebben nagy - kuncogom tovább. - Aztán majd jól hoppon maradsz - öltök nyelvet Raktarira. - Mondd csak, mennyi dolgod van ma?

- Legyen jobb, a versenyzős játékokat jobban bírom, mint a gondolkodósokat - válaszol mosolyogva, majd felvonja a szemöldökeit. Ennyire azért nem akartam meglepni. - Délután nem leszek ráérős kettőtől, addig nincs igazán dolgom, mert ami volt, azt hajnalban megcsináltam.

- Oké... - gondolkodom el. - Akkor ha meglátogatom Deont, utána ráérsz velem körbejárni a házat? - kérdezek rá most már élből. - Mindig eltévedek és hátha ez segítene.

- Mondom, kettőig ráérek, utána kapuszolgálatos vagyok - erősíti meg a korábbi állítását, ezzel igennel válaszolva. Elmosolyodom és biccentek felé.

- Már megint mit akarsz Deontól? - kérdez közbe Yoshi is, mire elvigyorodom.

- Majd meglátod, egyelőre titok. Csak neki szabad tudnia - kuncogok halkan.

- Ejnye! - néz rám szúrósan, de látom a szemében, hogy csak játszik, úgyhogy lehajolok és kap egy apró puszit, amiből persze hosszabb csók lesz, ahogyan annak lennie kell.

- Raktari, hol talállak majd meg? - nézek fel rá mosolyogva, mire Yoshi elégedetlenül felmordul. Most ennyi, többet nem kap egyelőre.

- Ha eltévedsz a házban, sehol, úgyhogy inkább add meg a számod, megcsörgetlek, vagy fordítva és akkor felhívsz és érted megyek.

- Rendben. - Bár szerintem könnyebb, ha a kezébe adom a mobilom és beleírja, szerintem tisztább is, így ezt választom, aztán majd megcsörgetem. Furcsa, lassan az egész ház száma megvan nekem... ettől pedig elvigyorodom. - Egyébként meg egy idő után megtalálom, amit keresek, csak menni kell pár kört - kacsintok rá.

- Mi tetszik? - kérdezi, miközben belepötyögi a számát. - Még nem tudom én sem, hogy hol leszek, mert ha feladatot kapok, akkor annak megfelelően bárhol lehetek, ha meg nem, akkor vagy itt lopom a napot, vagy a szobánkban, esetleg a társalgóban.

- Semmi - kuncogom most már el magam. - Csak a tény, hogy több számot gyűjtöttem be az elmúlt nagyjából két hónapban, mint eddig egész életemben - árulom el végül. - Rendben, akkor majd kereslek. De ne fáraszd ki nagyon Yoshit! - vigyorgok fel rá. - Te meg legyél jó kisfiú, rendben? - Nyomok még egy csókot az ajkaira, aztán lemászom az ágyról.

- Rendben - morogja. Nem is vártam mást. Elindulok az ajtó felé, de azért még visszanézek rájuk és kacér integetésbe kezdek. - Akkor majd kereslek.

- Én pedig megtalállak - felel játékosan viszonozva a húzást. Elnevetem magam, ugyanakkor Yoshi képét látva csak fokozódik a hangulatom. Remélem, nem gondolja komolyan, amit most leolvasok az arcáról...

- Na sziasztok! - hagyom ott végül őket még mindig kuncogva. Kíváncsi leszek, mi jön ezután. Kár, hogy nem hallhatom, láthatom őket.


Átvágtatok a megfelelő folyosóra. Szerencsére ezt már álmomban is megtalálom, sőt, még zaklatott lelkiállapotban is, amint azt tegnap bebizonyítottam. Halkan kopogok, de megvárom, míg Deon kiszól és csak akkor nyitok be. Persze csak nem bírom ki megint a mosolygást, mert a srác egy szál törölközőben ácsorog a szekrény előtt, miközben a haját törli. Nem lepődöm meg nagyon, ugyanakkor nem bírom ki, hogy ne mérjem végig tüzetesebben. Észre sem veszem, hogy bámulom, és még köszönni is elfelejtek, nem tudom, meddig állok így, mire rádöbbenek, hogy mit csinálok, és jól megkésve szólalok meg.

- Szia! - Na ez most kifejezetten égő volt, pláne, hogy még mindig nem tudom róla levenni a szemem. Azt hiszem, Deon is zavarban van, mert halványrózsaszín az arca és kínosan pislog.

- Mizu? - kérdezi, noha igyekszik természetesen viselkedni, de azért látom, hogy neki sem könnyű. Össze kell szednem magam, úgyhogy, mintha mi sem történt volna, az ágyhoz sétálok és ledobom rá magam, de még mindig el-elkaladozom rajta. A franc!

- Semmi különös - mosolyodom el zavartan. - Yoshival rendbe tettük a dolgokat tegnap este, bár... - Na jó! Inkább nem mesélem el, hogy mennyire hiányzik a békülős szex. - Tegnap beszéltem Tatsukival egy csomó dologról, azt mondta, tőled kérjek tanácsot.

- Amikor ott hagytalak titeket, eléggé úgy tűnt, hogy hamarosan szent lesz a béke, szóval én azon csodálkoztam volna és nem is kicsit, ha azt mondod, hogy még örihari van - mondja a szekrényben emelgetve a ruháit. - Kérj tanácsot! - mondja heccelve. Megcsóválom a fejem, de legyen.

- Szóval félek a bohócoktól - vallom be szégyellősen -, ezért Tatsuki azt javasolta, hogy próbáljam ki, hogy milyen lenne beöltözni. Azt mondta, ebben biztosan partner lennél. A másik, ami ennek alapján jött, az a testfestés, meg hogy azt hogyan lehetne megoldani. Az mindigis izgatott - lendülök most már bele. Ami durva, hogy simán el tudnám képzelni, hogy mondjuk Deon hátára rajzoljak, pedig tuti nem hagyná. Na mindegy.

- A testfestés tök jó, gyorsulásokra és tuningkiállításokra szoktak kijárni csajok egy szál bugyiban, vagy annyiban sem és kegyetlenül jól néznek ki. Bár az vicces, amikor a rádiót be lehet fogni rajtuk, olyan kemények a mellbimbóik a hideg miatt - teszi hozzá röhögve, s végre előkerít egy farmert a sok közül, amit vélhetően fel fog venni. Vajon mért nem izgat az, amit vázolt? Sosem akartam nőkre festeni... - A beöltözés meg mindig feeling! Ezzel azt akarod mondani, hogy segítsek átlényegülni bohóccá? - kérdezi egy nagy vigyorral hátrapillantva rám.

- Hát... azt hiszem, igen. Meg esetleg... hááát... nem csatlakoznál? Egyedül olyan furcsa lenne - mondom ki végül őszintén. - A másik pedig... Nem ismersz valakit, aki vállalná esetleg a vászon szerepét egy ilyenhez? - kérdezek nem is nagyon utalva.

- Azt hiszem... mind a kettőben tudok neked segíteni - árulja el sejtelmes, ádáz vigyorral. Ajaj! - A bohócos téma frankó, amúgy is ideje valamivel megint sokkolni a népet. A testfesték mennyire kenődik? Nem mintha számítana - teszi is mindjárt hozzá a vállait megvonva. - Utóbbit mikor akarod és mit találtál ki?

- Azt hiszem, ha nem éri víz, akkor egész tartós, meg van olyan testfesték is, amit az izzadság sem old. Nekem a mikor mindegy, minél hamarabb, annál jobb, meg akkor ha elsőre nem sikerül, többet is lehet, meg ilyenek. Az, hogy pontosan mit, az főleg modelltől függ, de gondoltam, azért az illető véleményét is kikérem, mit látna magán szívesen - mondom el, mit gondolok.

- Szóval akkor le lehet viszonylag könnyen mosni... - gondolkodik hangosan. Bólintok. Ha jól tudom, tusfürdővel, szappannal lejön, lehet, kicsit kell dörzsölni is... - Ha nem maszatolódik el, az nagyon király! - lelkesül be és csillognak a szemei is. Látszik, hogy rengeteg ötlet van a fejében, mert borzasztó izgatott lesz és vigyorog, mint a vadalma. Nem állok meg én is egy hatalmas vigyort. - Igazából Tatsuki elég régóta nyúz, hogy hadd tetováljon meg, de akármilyen szuper mintát is készít, nemet mondok neki. Van pár, amit elfogadtam volna, de tetoválást nem akarok, az túl végleges és utána nem mindegy, mit veszek fel, hogy az jól is nézzen ki, vagy egyáltalán ne látszódjon - magyarázza. - Én szívesen vállalom a vászon szerepét és elképzeléseim is vannak, mit szeretnék - jelenti végül ki. Valahogy rögtön gondoltam. - A bohócos téma természetesen vállalható, de ahhoz komolyabb előkészületeket akarok, mert a ruha nem minden - teszi hozzá komolyan. Bólintok, én sem úgy gondoltam, hogy rögtön beleugrok a közepébe.

- Oké, én sem gondoltam, hogy csak úgy bele a közepébe, szépen fel kell arra készülni - kacsintok rá, Deon pedig mélyen egyetértve bólogat. - Örülnék, ha lennél a vásznam - vallom be végül ezt is, amivel sikerül jócskán zavarba hozni. Azért nem ez volt vele a célom. - Kíváncsi vagyok, mit szeretnél, ugyanakkor ahhoz is kell némi előkészület, meg hát... nem ártana némi festék sem - kuncogom el magam végül. - Szóval faggathatlak, hogy mit szeretnél?

- Az eszközök a legkevesebb, leadom a rendelést és egy órán belül megvan, ha hozzáteszem, hogy sürgős a cucc - jelenti ki magabiztosan. Nagyot nézek, azért ehhez nem vagyok hozzászokva. - Nem teljes alakos festésre gondoltam, és nem is egy alkalomra. Én kiélném ezzel magam és legalább rájönnék, mi az, ami tetszene, satöbbi, te meg gyakorolhatsz rajtam. Fényképeket is szeretnék és úgy kéne elkészülni, hogy estére meglegyen - mondja el a kéréseit. Szerintem ez megoldható, mármint egy kora délutáni kezdéssel biztosan. Kíváncsi lennék, Asame mit szól hozzá. - Egész alakos vagy nagy felületű is mehet, csak elsőre ne - kéri. Biccentek, ez egyértelmű, én sem vállalnám be egyelőre. Szépen piciben kell kezdeni, aztán lehet növelni. - Szeretnék egy nagy acélszürke, kékes, vagy esetleg olajos, sötétkékes sárkányt a hátamra. Amire én nagyon rá vagyok indulva, az a sárkánykígyó, de Asame valszeg morogna, ha tekeregne valami a hátamon, úgyhogy maradjunk a sima sárkánynál. Aztán az alhasi minták is nagyon tetszenek, bár erre konkrétumot még nem találtam ki. Ha a sárkányt fested meg, akkor a többi, ami bejön, szerintem zsúfoltságot eredményezne, azt meg nem akarok, úgyhogy azok későbbi történetek. Egyébként a csillagok a nyak vonalára - és mutatja is magán, hova képzeli el őket -, oldalra valami futóminta... - Elmosolyodom és már látom is magam előtt a dolgokat. Megint bámulom, de most nem úgy, mint az előbb, hanem egyértelműen már előre gondolva. Remek ötleteim vannak és majd fel is vázolom őket Deonnak. A sárkány meg... Lassan teljesen a kezemben van, azt hiszem. És talán... Na ezt még meggondolom, vagy inkább megkérdezem majd, ha lesz egy skiccem belőle.

- Mikor szeretnéd? - kérdezem meg végül. - A sárkányt akár ma is meg tudom csinálni szerintem - vázolom ezt is. - Persze kellenek skiccek, meg eszközök, de az szerintem maximum négy-öt óra alatt tökéletesíthető. Szóval akár ma délután is, persze, csak ha neked megfelel. Még van egy köröm Raktarival a házban, de utána ráérek és meg is tudom rajzolni a vázlatot. Van még egy plusz ötletem hozzá, de majd megmutatom azt is. A többit pedig szerintem szuper lenne kipróbálni. Majd szépen lassan mindent, van időnk, nem? Akár minden nap is próbálkozhatunk - mosolygok rá. - De ígérd meg, hogy rajzolhatok a hátadra egyszer egy vízesést - kérem csendesen. Már látom, hogyan esnének a vonalak, a színek és tudom, hogy csodás lenne a hátán, persze csak, ha megengedi nekem. Meg az azért elég nagy is lenne.

- Jó, arra kíváncsi vagyok! - válaszol rögtön. - Mielőtt elmész Raktarival, mondd meg, hogy mi kell és akkor már ma nekiállhatunk! - kéri lelkesen. Deonnak legalább annyira tetszik a dolog, mint nekem, ha nem még jobban is. Tisztára izgalomba jön miatta, ami nagyon tetszik. Oké, akkor álljunk neki!

- Van egy papírod, meg egy tollad? Akkor összeírom, mi kell és még ma neki tudunk kezdeni. De ahhoz ragaszkodom, hogy Tatsuki lássa majd - teszem hozzá, de vigyorgok, mert szerintem Deon is így gondolja.

- Szolgáld ki magad - kéri és az íróasztalára mutat. - A felső fiókban van papír, a tükör mellett meg válassz az írószertartóból, ami szimpatikus. Alap! Tatsuki és anya kap belőle, meg a srácok, Shinji, Kazuki és Yoru. De megnézném a képüket, mikor megnézik! - ujjong izgatottan. - Na, közben én öltözni akartam! - figyelmezteti magát nevetve, azzal kihúz egy almazöld, ujjatlan pólót és egy fehér inget, meg bézs színű boxert és elvonul a fürdőbe felöltözni. Közben akkor keresek papírt meg egy tollat magamnak és szépen végiggondolom, mit is szeretnék. Igazából már korábban utánanéztem egy csomó dolognak ezzel kapcsolatban, csak annyira drága volt, hogy sosem mertem egyetlen dobozt vagy tubust sem megvenni belőle. Most sem akarom túlzásba vinni a dolgokat, de azért a főbb színekből muszáj beszerezni. Meg nem ártana rendes ecset sem hozzá, esetleg festőszivacs, meg néhány egyéb kellék, mint a festéklemosó, amit apró helyeken is lehet javításra használni, hogy ne kelljen az egészet leszedni. Mire a lista végére érek, elborzadok, de talán... Na jó, egyszer belefér és úgyis Deonra fogok vele alkotni. Remélem, senki nem akad ki, mert nem rövid a lista, nem kevés dolgot felírtam rá. Végül odafirkantom a bolt nevét is, ahol én kinéztem a cuccokat, de persze felőlem jöhet bárhonnan, csak ott tudom, hogy van. Meg merjem mutatni Deonnak? Közben ő is visszatér, így végre tudok reagálni.

- A fél városnak nem akarod még megmutatni? - kérdezem incselkedve. - Egyébként nem biztos, hogy elsőre olyan jól sikerül. Meg mi van, ha nem is tetszik? Szóval még ne kiabáld el a dolgot, kérlek. Tessék! - adom oda neki a listát szépen összehajtva, hátha nem nyitja ki, ő pedig azonnal szétnyitja és végigfutja.

- Csak ennyi szín kell? - kérdezi meglepetten. Elmosolyodom. Ha írhatok hozzá, akkor fogok. - Néhány árnyalatot még írhatsz hozzá. Ennyi motyó elég lesz? - kérdezi. - A fél város amúgy nem láthatja a testem, főleg nem festve - válaszol teljesen természetes stílusban, miközben nézi még mindig a listát -, ellenben anyunak mindenről eldicsekedek, Tatsuki még alapabb, hogy látni fogja, a srácoknak meg imádok felvágni a legkülönfélébb dolgokkal - árulja el vidáman. - Azzal nem számolok, hogy nem lesz jó - teszi hozzá. Zavarba fullad a mosolygásom, én nem bízom ennyire magamban.

- Ha lehet, még írok hozzá, csak nem akartam túlzásba vinni. Sőt, akkor előre gondolkodva összeírhatom azokat is, amik még eszembe jutottak. Jah, meg ami időközben beugrott, van olyan is, ami ehető - kacsintok rá. - Elég sokat nézegettem őket. Mindigis akartam csinálni, de már ez is egy vagyonba kerül, amit itt összeírkáltam, hát még a többi.

- A pénz nem számít, írd hozzá, ami még eszedbe jutott! - kéri határozottan. - Gondolom, ezek a cuccok alapvetően nem mérgezőek - teszi hozzá feltételezve.

- Nem mérgezőek, csak azt hiszem, nem mindnek jó az íze. - Egyet-egyet meg is kóstoltam, de ezt inkább nem teszem hozzá. Elég ciki. - Ellenben van olyan is, aminek viszont jó, de mivel testre megy, így nem lehet sem allergén, sem pedig mérgező. Ha minőségi, akkor meg pláne nem. Ezért írtam ezt a boltot, mert ott tudom, hogy olyan a termék, ami tutira ellenőrzött - vázolom fel, miközben elvéve a papírt tovább körmölöm rá a színeket, aztán mikor végzek, megnézem a listát, még egyet hozzáírok, így nagyjából ötven szín jött össze. A többit már ki tudom keverni simán. De ennek az ára akkor is a csillagos ég...

- Akkor majd a lemosást fogom javasolni - közli be hatalmas vigyorral. Végülis a zuhany is összehozza az embereket.

- Na akkor ennyi - adom vissza Deonnak. - De nem én voltam, ha a yakuzád kiakad - kuncogom el magam. - Meg küldenék majd neki egy képet is, már ha megengeded.

- Miért ne engedném meg? Ha nem felhívás keringőre, nem gond - mondja a vállait is megvonva. Hát ha a kert annak számít... - Mutasd meg nekem is! Kíváncsi vagyok, milyen képet akarsz neki mutatni. Meg hogyhogy ez jutott eszedbe, vagy ez a vágyálmod? - kérdezi játékos mosollyal. - Biztos, hogy kész?

- Megmutatom, ha szeretnéd mindet, amit a héten rajzoltam, van egy pár - mosolygok rá. - A kert felhívás keringőre? - kérdezem vissza. - Egyébként Tatsuki mondta, hogy mutassam meg neki mindenképpen, azt hiszem, jelent valamit, de csak egy kert... És igen, kész, ebből már megoldok mindent, és sok alkalomra elég.

- Akkor leadom a listád Ryuunál, hogy intézze el, hogy mihamarabb meglegyen, addig szedd elő a rajzaid, mert érdekelnek! - kér mosolyogva. - A kert amúgy nem keringőre hívás, legalábbis nem hiszem, hogy az lenne, de ha Tatsuki kérte, erősen elgondolkodtató a dolog. - Elmosolyodom. Tatsuki valami olyat mondott nekem, hogy feltétlen mutassam meg Asaménak, de nem tudom az okát.

- Akkor szemrevételezed és eldöntöd, hol van benne a felhívás - kacsintok Deonra. - Ryuu meg tapsikolni fog örömében szerintem. Ma beszélgettem vele egy csomót, tök jó volt.

- Ezt nem vágom, de biztos igazad van - közli értetlen grimasszal, azzal elhagyja a szobát. Én is átvágtatok az enyémbe. Furcsa, hogy igazából ezeket a dolgokat Yoshitól külön tartom, pedig majdnem mindet látta is. Visszatérek a szobába és hamarosan Deon is visszaér két zacskó chipsszel és lehuppan az ágyra. - Na mutasd az alkotásaid!

- Tessék - pakolom bele az ölébe a képeket. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni hozzájuk.

- Tök jók! - jelenti ki lelkesen, mikor már a másodikat nézi. Tüzetesen megvizsgálja, majd elkuncogja magát, mikor a kerti képhez ér. - Tatsuki őrült, ezt már korábban is meg kellett volna állapítanom. Vigyem el ezt a képet Asaménak?

- Ühüm, de kíváncsi vagyok, mit szól hozzá, úgyhogy pontos leírást kérek majd - mosolyodom el. - A Yoshisat már megnézted?

- Még nem. Megvan! Hűűű... - Kicsit leragad rajta, még válaszolni is elfelejt, ezért csak bólint pár aprót. Azért ennyire nem lett jó, bár igyekeztem.

- Azért ne ájulj el, ennyire nem jó, van még mit javítani rajta. De mondd, hogy nem aranyos, mikor alszik! - mosolyodom el.

- De, egész aranyos. Szerintem alapból helyes - jegyzi meg egy félmosollyal, majd lapoz. - Amúgy majd elmondom, milyen képet vágott Asame.

- Szerintem is. Most már tudom, hogy Raktari meg ő versenyeztek nálam, mikor bementem a folyosóra, de nem bántam meg, hogy nem a másikkal mentem el végül - vallom be egy vállvonással. - Oké, köszönöm. Te tudod, miért olyan nagy dolog ez?

- Nem tudom, de sejtem. Tatsuki valószínűleg hecceli Asamét azzal, hogy milyen precíz.

- De ugye Asame nem akadna ki, ha megmutatod neki? - kérdezem egy kicsit félénken. Nem akarok bajt belőle sem magamnak, sem a tetoválónak.

- Miért akadna ki? - kérdezi Deon értetlenül. - Én eléggé kiakasztó tudok lenni és eddig maximum háromszor sikerült, de ilyenekkel, hogy meglógtam innen, szóval nem hiszem, hogy ki bírod akasztani. Elég jól bírja a gyűrődést, a nyugalma meg irigylésre méltó - magyarázza. - Tatsuki is megpróbálta kiborítani Asmét, persze csak finoman, de nem jött össze neki, pedig ő is ért az emberek idegeinek megtépázásához.

- Csak arra gondoltam, hogy nem haragszik-e meg, ha még én is ilyenekkel zaklatom - nézek kérdőn Deonra. - Bár ami azt illeti, rád is rajzolni fogok. Hát nem tudom... - kuncogom el magam végül.

- Haragudott meg már bármiért is? Egyébként is nagyon egyszerű a mentőöv. Ha gáz van, te mosod kezeid, te csak rajzoltál, Tatsuki meg ezt adta utasításba, hogy mutasd meg neki, egyébként ártatlan vagy, kicsi és aranyos - jelenti ki széles vigyorral. A kicsi még áll is, na de az aranyos...! - A rám rajzolással nem lesz gond, szerintem tetszeni fog neki az eredmény, ezért meg fogja engedni, hogy legközelebb is megtedd.

- Vagy kiakad, mert felhasználom a tested. Nézd ezt az oldalát is! Persze lehet, csak én spilázom túl, pláne, hogy tök jó lesz - mosolyodom el végül.

- Nem lehet, hanem biztos - jelenti ki magabiztosan. - Én anno azon paráztam, hogy mit szól majd, ha meglát minket a srácokkal, amint összegabalyodva mozizunk. Vigyorgott rajta és lefényképezett minket. Az meg eszembe sem jutott, hogy rajtakaphat, amint egymást szívatjuk, pedig lazán. Meg is történt, de nem volt mit szólni, mert tudja, hogy szívózás az egész, egyikünk se lépre félre, mert mind szeretjük a párunkat.

- Egyébként mennyire csikis a hátad? - kérdezek rá egy apró problémára. - Remélem, nem nagyon - teszem hozzá vigyorogva. Bár val'szeg tudom úgy csinálni, hogy ez ne jelentsen gondot, csak gyakorlás kérdése. - Hogy ti mennyi baromságot csináltok, bár Yoru és Kazu áll az élen az egymással való szívózásban, az tuti.

- Hátööö... a csikis kevésbé necces - válaszol eléggé elvörösödve. Akkor? - Tudunk, ez alap. Mind simán vagyunk hülyék, Kazu volt eddig az egyetlen uke köztünk, szóval alaposan szívóztunk vele. Kazukival még lehet is, velem nem igazán, mert eléggé belelendülök, az meg úgy már nem a poén kategória. - Megrázom a fejem, de azt hiszem, értem, én sem viselném könnyen.

- És akkor mi a neccesebb? - kérdezem komolyan, de már sejtem, ennek ellenére jobb biztosra menni. - Akkor veled jobb nem kezdeni. Még mielőtt belelendülsz - vigyorodom el.

- Hát... a hátam elég érzékeny - fogalmazza meg így. Ajaj! - Önuralom-fejlesztő lesz, mert nem mocoroghatok - jelenti ki elvigyorodva. - Yoru is így gondolta, azért nem húz engem.

- Majd nem leszek annyira óvatos, vagy nem tudom, de megoldjuk - gondolkodom el komolyan a kérdésen, mert nem mindegy.

- Meglátjuk. Mindenesetre ha röhögőgörcsöt kapok, akkor egy pohár víz és az, hogy ülő helyzetbe hozol, ki fog józanítani, csak ne imitálj vagy diktálj légzést, mert attól nem fogom tudni abbahagyni a röhögést - tanácsolja röhögve. Deon egyszerűen hihetetlen. - El sem tudjátok képzelni, mennyire nevetséges, ahogy szabályozni próbáljátok, hogy vegyek levegőt. Mint mikor látod filmen, hogy a doki szuszogtatja a szülő kismamát... Gáz! - magyarázza vidáman, erre már én is elnevetem magam. Nem semmi!

- Rendben, felfogtam - kuncogom még mindig. - Majd jó előre készítenek oda vizet, meg egyebeket - vigyorgok rá. - Na akkor készülj fel rendesen, én meg délutánra megcsinálom a sárkány vázlatát és eldöntöd, melyik tetszik! - mondom végül. - Ha más nincs, akkor neki is indulok, mert tényleg kéne beszélnem is Raktarival azért - mondom meg komolyra véve most már.

- Nem foglak le - heccel, ezzel utamra engedve Deon. - Várlak vissza, majd csörögj rám, mert nem biztos, hogy itt leszek - kéri.

- Egyértelmű, mostanában annyit telefonálok, mint már régen - vigyorgom. - Jah, és köszönöm a tegnapit, ezt meg azért itt hagyom neked - teszem le a képet, majd elindulok kifelé. - Akkor délután.

- Telefonálj! - mondja vállat rántva. - Mi is szoktunk Asaméval, hogy tudjuk, épp hol a másik. Meg volt, hogy SMS-partit rendeztünk, ő a dolgozószobájában ült, én meg az ágyán feküdtem és hülyítettük egymást. Az csúcs volt, úgy röhögtem, hogy azt nem hiszed el - meséli el örömmel. - Átviszem a rosszfiúmnak. - Magához veszi a lapot és ő is az ajtó felé indul, miután zsebre nyomta a telefonját. - Nem kell köszönnöd semmit és hívj, ha kellek!

- Ezt el is felejtettem mondani. Képzeld, Tatsuki írt és nem is keveset válaszolt az SMS-emire! - ragyog fel a szemem. Ez hihetetlenül fontos volt nekem és jólesett. - Hívlak, ha megvagyok, remélem, örülni fogsz neki. Szerinted Ryuu beköpött minket a yakuzádnak, vagy még áll a meglepi? - kérdezem meg még, mielőtt elválnánk.

- Az tényleg ritka, hogy bőbeszédű legyen, főleg SMS-ben! - mondja elismerően, erre csak bólintok. Nekem ez ma nagyon jó élmény volt. - Mondtam, hogy titkos projekt, szóval Asame nem fog tudni róla - nyugtat meg vigyorogva.

- Oké! Akkor hívlak! - Intek is hozzá és lelépek.


Visszacaplatok Yoshi szobájához, de mielőtt bemegyek, dobok egy SMS-t Ricknek, hogy majd hívjon fel. Ahogy ismerem, most is biztosan csinál valamit, szóval nem ér rá velem foglalkozni. Ez nem baj, csak így megspórolok magamnak egy kört. Benyitok a szobába és elmosolyodom. Raktari megint benn ül a szobában, ami melegséggel tölt el. Tényleg vigyáz Yoshira, ez pedig nagyon sokat jelent nekem.

- Sziasztok! - Felmászom rögtön az ágyra és nyomok egy csókot Yoshi ajkaira.

- Szia, Szélvész! - kuncogja el magát a srác, mire kap egy finom legyezést az arcára. Én szélvész? Na nem!

- Nem is vagyok szélvész - duzzogok halkan.

- Annyira - csatlakozik be Raktari is vigyorogva. Nyelvet nyújtok rá ezért. Most nem a kulcsával, hanem egy PSP-vel játszott, amilyet még csak messziről láttam. - Tolsz egy kört? - kérdez meg, mire hatalmas szemeket meresztek. - Yoshi elvert, most azon ügyeskedek, hogy megdöntsem a rekordját - árulja el vidáman. Ezek tényleg ennyire élvezik ezt.

- Legyen, de csak ha elmagyarázod - kuncogom el magam végül. Miért ne lennék benne minden hülyeségben?


Figyelmesen végighallgatom Raktarit, aki elmagyarázza, mit hogyan, melyik gomb mire való, meg a többit, de elröhögöm magam. Nem hiszem el, hogy ezzel játszanak és ez leköti őket. Végül átveszem a gépet és nyomkodni kezdem. Elsőre alig két másodpercig jutok, de mikor rákapok az ízére, már egészen jól megy. Mondjuk kicsit zavar, hogy mindketten engem bambulnak, de csak elröhögöm magam.

- Mi van, jó a műsor? - kérdezek rá még mindig küzdve a röhögéssel. - Jah, ma délután nem leszek, mert dolgom van Deonnal - címzem Yoshinak -, úgyhogy kérj laptopot, meg mindent, amire szükséged van, hogy kibírd nélkülem.

- Megoldom - mondja mosolyogva és beletúr a hajamba. - Egyébként a végén még te leszel, aki benyúlja a játékainkat.

- Ja, szerintem is - ért egyet Raktari. - Ez például eléggé tetszik, ahogy elnézem. - Aprót bólintok. Hát ez csúcs király! Mondjuk nekem ez teljesen az újdonság varázsa. - Kellenek az ilyen hülyeségek, különben bekattan az ember - vélekedik így. - Na, lenyomod Yoshit? - kérdezi, miközben már veszi elő a kulcsát, hogy azzal kösse le magát.

- Meglátjuk - vigyorgom. - Egyébként csúcs! - teszem hozzá. - De ha lenyomom, megsértődik, szóval vigyáznom kell.

- Majd ledolgozod másképp - neveti el magát Yoshi, mire nyelvet nyújtok rá. Basszus! Már megint ezzel jön. Semmi másra nem vágyom, csak hogy végre megint együtt legyünk normálisan, erre folyamatosan ezt magyarázza. Átsuhan némi keserűség az arcomon.

- Úgy érzem, egy kicsit túlfűtött a társaság - jegyzi meg röhögve a másik testőr. Na még ő is. Az a durva, hogy kurvára igaz. - Mi lenne, ha nem előttem húznátok egymást, mert ti aztán rohadtul nem panaszkodhattok kielégítetlenségre hozzám mérve? - kérdezi vigyorogva. - Aki meg ilyenen megsértődik, az bolond - teszi hozzá ártatlan képpel, mire elröhögöm magam.

- Sajnálom, nekem kamasz hormonjaim vannak, azoknak meg nehéz parancsolni - vetem oda neki, de aztán rámosolygok, mert nem akartam bántani, majd visszatemetkezem a játékba. - Ha meg megsértődik, akkor az ő baja lesz, van szobám, maximum nem alszom mellette.

- Na nem! - Yoshi hangjából érzem a játékot, de akkor sem nézek fel rá. - Neked itt van a helyed mellettem - nyafog gyerekesen. - Nélküled nem tudok aludni, meg azt hittem, melléd is kell valaki.

- Majd megkérem Raktarit, hogy aludjon az ágyban, én meg majd a fotelben, hogy legyen velem valaki - mosolygok rájuk angyalian, de megint leköt a kis masina.

- Azért a huszonnégy éves se öreg - mondja kuncogva a barna hajú srác. - Egyetértek veled a sértődéssel kapcsolatban, Jeremy - jegyzi azért meg -, de hogy nem alszom veled egy szobában, ha nem muszáj, abban nagyon biztos lehetsz - jelenti elkomolyodva a végére. - Teruki járt nálad amúgy? - kérdezi Yoshimit.

- Nem. Kellett volna? - néz fel rá Yoshi. Én nem éreztem semmit a hangsúlyból, csak kíváncsiságot, de lehet, hogy én tévedek...

- Egy szóval sem mondtam, hogy öregek vagytok - kuncogom el magam. - Miért nem aludnál velem egy szobában? - kérdezem meg kíváncsian. Én abban semmi izét nem látok, konkrétan egy ágyban kellett volna aludnom Eijivel, ha nem bassza el, mégsem jutott eszembe sem, hogy ebből gond lehet.

- Szerintem illet volna - jegyzi meg félvállról Raktari. Na most ezt nem értem, de biztosan az én hibám. - Megvannak a saját szabályaim. - Nem mond többet, én meg ráhagyom. Azt hiszem, értem, de csak azt hiszem. - Te amúgy nem körülnézni akartál? A PSP-t nálad hagyom, én nem játszhatok vele szolgálatban.

- De igen! - vigyorgok fel rá és odaadom Yoshinak a kütyüt. - Persze csak akkor, ha áll még az ajánlat - teszem hozzá azért ezt is. - Leviszel a kínzókamrába is? - kérdezek rá végül.

- Te minek akarsz oda menni? - néz rám Yoshi meglepetten.

- Kifogytunk az eszközökből, édes! - búgom neki, majd elröhögöm magam. Raktari a fejét fogva áll fel a fotelből, ami még mindig az ágyhoz közel ácsorog és megy az ajtóhoz. Azt hiszem, sikerült véglegesen kiborítani.

- Együtt nagyon súlyosak vagytok - jelenti ki őszintén. - Ha jössz, jössz, ha maradsz, maradsz - mondja ezt nekem címezve, azzal a fejét csóválva elhagyja a szobát. Nyomok egy csókot Yoshi ajkaira és egyszerűen faképnél hagyom. Amint kilépek, Raktari a farzsebéből előhúz egy térképet, amit odaad nekem. Rajta van a földszint, az alsó és az első szint is, utóbbi kettő a hátulján és felesben, míg a földszint beteríti a lap egészét. - Legyen nálad, akkor nem fogsz eltévedni. Akkor kínzókamra, vagy azért vigyelek körbe? - kérdezi. Elgondolkodva figyelem a térképet, aztán csak összehajtom és elteszem.

- Így nem kell, térképpel menni fog - mosolygok rá. - Köszönöm! Szóval marad a kínzókamra, ha nincs ellenedre - mondom kicsit incselkedve, de nem utalásszerűen, egyszerűen csak jó a hangulatom. - Sosem fogod elárulni, mi a rossz abban, ha valakivel egy szobában alszol?

- Nincs ellenemre - jelenti ki csendesen, azzal elindul. - A szüleim nagyon maradi gondolkodásúak és úgy neveltek, hogy ez nagyon bensőséges dolog. Amikor idekerültem, konkrétan nem aludtam két hétig.

- Azt hiszem, értem. - Elmosolyodom, bár ami azt illeti hiszem is, meg nem is ezt a magyarázatot. - Nálam ez csak a bizalom jele. Azzal tudok elaludni egy szobában, akiben megbízom, ennyiről szól... De sok mindent másképp gondolok, mint ti, azt hiszem.

- Ja, de mi ismerjük egymást mióta is? - kérdezi célzatosan. Hm... Hát két napja? És? - Nekem ennyi idő nem elég a bizalom kiépítéséhez, legalábbis ennyire mélyéhez nem - mondja meg őszintén, mire aprót biccentek.

- Elég szigorú az erkölcsöd - mondom meg neki én is a véleményem. - Ez persze nem gond, ne értsd félre, nem bántani akarlak vele! - teszem hozzá gyorsan. - Csak nekem természetes, hogy nincsenek nagyon gátlásaim, így furcsa, hogy az egy szoba is sokat jelent, pedig abban nincsen semmi.

- Ha nem lenne az, Yoshit már megkeféltem volna egy párszor - közli nyersen, előre nézve. Elkapom róla a szemem, de nem szólok semmit még. - Főleg akkor érzek kényszert arra, hogy betuszkoljam valahova, ahol senki nem akadna ránk, mikor rólad beszél - árulja el. - De a szüleim szigorúan fogtak, erkölcsös és önmagán uralkodni tudó férfi lettem. Val'szeg hülyének tűnök sok dolog miatt, ám nem is azért jöttem ide, hogy barátkozzak, bepasizzak, meg vígan éldegéljek, hanem hogy dolgozzak. Mindenki azt csinál, amit akar, de ha valaki megsért, előveszem a nemjópofa Raktarit és nem köszöni meg magának. Tudok gátlástalan lenni, egy fél rekesz sör sokat segít ezen cél elérése érdekében, de azt hiszem, mindenkinek elég volt egyszer leitatnia. A vidámság és a mosoly az alap, de minden, ami mögötte van, az a "hagyjuk" téma. - Hoppá! Erre baromira nem számítottam, ugyanakkor megint borult bennem valami összkép és igenis felvetődnek újabb kérdések bennem. Talán hagynom kéne... Talán nem.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani. - Tényleg így van, de úgy érzem, sikerült. - Mi van abban, mikor Yoshi rólam beszél? - Ezt meg muszáj tudnom ahhoz, hogy továbblépjek valamerre.

- Neked valószínűleg nem sok fogalmad van arról, milyen szerelmesnek lenni valakibe, aki elől titkolod ezt, ő pedig áradozik neked a barátjáról - válaszol csendesen. - Elég, ha azt mondom, minden, amire vágyom, azt tapasztalom akkor és fikarcnyit sem nekem szól? - kérdezi. - Szereted Yoshimit, tehát azokat biztosan látod rajta, hiszen imád téged.

- Valóban nem - vallom be. - Yoshi előtt egyetlen embert szerettem csak, de ő viszont szeretett - mesélek, mert ő is megteszi. - Tudom, hogy imád, látom rajta és én is nagyon szeretem. Csak... - Na jó, ezt a mondatot inkább el sem kell kezdeni...

- Hagyjuk ezt a témát - kéri, mire bólintok. Megáll a hideg pince ajtaja előtt és előkeresi a hozzá tartozó kulcsot, majd kinyitja azt és előre enged. Odabent állott vérszag van, meg látszik, hogy használatba lett véve újra. Raktari félhomályt csinál, s hagy körülnézni. - Mi érdekel itt? - kérdezi meg furcsállkodva. - Csak párszor kellett lejönnöm ide szerencsére, de még most is borsózik a hátam - árulja el őszintén. Felnézek rá, hiszen nekem is, de ettől még fontos, hogy előrébb kerüljek a kérdésben.

- Az érdekel, hogy pontosan mit lehet itt csinálni és az milyen következményekkel jár - árulom el neki. - Eszközök, módszerek, minden ilyesmi. Ezt is meg kell tanulnom, még ha gyomorforgató is.

- Ebben nem vagyok otthon túlzottan - válaszol bizarr képet vágva az előbbiekhez. - Van itt minden, amivel fájdalmat lehet okozni. Láncok, kötelek, asztal, szék, amivel és ahova rögzíteni lehet a delikvenst. Asame alkalmazta az égetést is, forró vassal megsimogatta az áldozatát, de ha szakit akarsz a témában, Bakarit kéred fel, mert nála hidegvérűbb kínokozót nem ismerek. Nem számít, hogy sérülésed van és azt kell ellátnia, vagy szét kell roncsolni a tested, szemrebbenés nélkül, biztos kézzel megcsinálja.

- Az az igazság, hogy nem mertem tőle megkérdezni, mert... féltem egy kicsit attól, hogy mit tálal. Eszembe jutott már, csak előbb magamnak akartam bejárni a helyet, hogy vajon el tudnám-e viselni azt, amit előad nekem. De muszáj leszek ezek szerint vele is beszélni - mondom komolyan. Muszáj lesz, mert kell. Nem tudom, mit fog hozzá szólni, vagy hogy Tatsuki hogyan értékeli, de azt érzem, hogy kell.

- Hát nem fogja a fejed simogatni, ha bepánikolsz, mikor közli, hogy ha kis kárt akarsz okozni neki, akkor a kezét szúrd át senbonnal, vagy öntsd nyakon forró vízzel, aztán verj rajta végig ostorral - mondja könnyedén, miközben tekintetét végighordozza a helyiségen. Vajon miket láthatott itt? Vagy ilyet még nem?

- Te jártál itt kínzáson? - kérdezem, miközben hátramegyek a szekrényhez és kinyitom. A legtöbb dolgot felismerem, de van, amiről fogalmam sincs, mi lehet, vagy mire való. Nem is biztos, hogy akarom.

- Szerinted akartam látni, ahogy összemorzsolnak egy embert? Persze volt, amit kötelező volt végignézni, hogy edződjek, de szívesebben nézek meg egy vígjátékot, ha már valami műsorról van szó - válaszol. - Van olyan módszer, ami nem jár különösebb fájdalommal, a kínzónak meg sem kell erőltetnie magát. Azon átestem. Rohadt szar - árulja el őszintén, én meg azonnal felé fordulok és kérdőn nézek fel rá. - A dolog úgy működik, hogy mozdulatlanságig lekötöznek és vízcseppeket eresztenek a fejedre. Öt perc után már hatás van, de egy óra múlva már csak arra bírsz gondolni, hogy még egy robbanás és még egy robbanás közvetlenül az agyadon. Bármilyen edzett vagy, betörnek vele, mert egyszerűen szétkapja az idegzetét az embernek - meséli, mire megborzongok. - Másfél óra múlva már olyan, mintha szétloccsantanák másodpercenként a fejed. Hatásos és csak türelmesnek kell lenni. De vannak keményebb dolgok, amikor fájdalompontokon keresztül gyötrik meg az embert. Püfölik, döfködik, belevágnak, vagy felakasztják. Az achilles ín például elbír, arra gyakran lógatják fel az embert és fájdalmas is. Ha elvágják, nem bírod használni a lábad sem - mondja fakó hangon. - Rengetegféle módon lehet megkötözni az embert, hogy annak rohadtul kényelmetlen legyen. A legegyszerűbb ha a kezeit összebilincseled úgy, hogy a lánc a két lába közé kerüljön, aztán a lábait is összebilincseled. Persze rövid láncú bilinccsel, így nem fog tudni lefeküdni, leülni, állni rendesen. Hosszútávon a rossz tartástól fájdalom lép fel, meg az ember idegeit is kikezdi, hogy nincs egy póz, amiben meg bír lenni - magyarázza. Ezt már sokkal könnyebben magam elé is tudom képzelni. - Vagy csinálnak olyat, hogy a két kezet hátrafogják és azokon keresztül akasztják fel az embert, a lábaira pedig súlyt tesznek. Egy óra után már őrjöng, úgy fáj. Ugyanez kicsit finomabb változatban, mikor a talpak a talajon vannak és a csuklónál van rögzítve a plafonra az ember, ezért csak derékszögben állva, vagy a karjain lógva bír meglenni. Fájdalmas egy idő után és nagyon kényelmetlen - mesél tovább. - Az előzőnek durva verziója, mikor lógatás után hirtelen úgy engedik rá az embert valami ékre, hogy annak az alfelét szétroncsolja. Garantáltan nem nemz, szül, vagy megy el vécére utána úgy, ahogy a természet adta számára a lehetőséget - fogalmaz így, mégis egyértelműen. - Aztán nem ritka, hogy rárögzítik ékre, de itt Keleten simán egy gyorsan növő bambuszra is ráültetik az embereket, ami egy óra után szörnyű kínokat okoz. Ezek régi, jól bevált módszerek, de a hatásos kínzás lényege, hogy minden mocsokba belefektesd az áldozatot - mondja komolyan. - Megalázhatod, rángathatod, verheted, szűk helyre zárhatod, az legyen büdös, koszos, ijesztő, undorító, vagy csinálhatsz vele, ami eszedbe jut, a fontos, hogy hass a pszichéjére. Tudja - hangsúlyozza ki a szót -, hogy kínok kínját fogja megélni, ha nem beszél. Lássa az eszközt, hagyd, hogy elképzelje, mi mindent tehetnek vele. De emberfüggő, van, akire jobban hat, ha süketté és vakká teszed akár csak ideiglenesen és végigversz rajta, sokakat azonban ez inkább izgat - teszi hozzá. Öööö... azt hiszem, engem is, de inkább hagyjuk. - Fontos a fellépés, a határozottság és a hidegvér, a rendíthetetlenség. Féljen tőled az, akit meg akarsz kínozni, mert ha fél, előbb beszél. Éheztetheted, szomjaztathatod, de mindig kapjon annyit, amennyivel túlél. Megetetheted a saját ürülékével, az is elég motiváló, de letépkedheted a körmeit, kirángathatod a fogait, vagy elveheted az identitását egy levehetetlen maszkkal. Torzíthatsz rajta, bár az lassabb folyamat. Aztán amivel napok alatt szétcincálható egy ember idegzete, ha nem hagyod aludni, éles hangokkal, durva fényekkel molesztálod, ki fog borulni - ad további tippeket. - A kínaiak és néhány elvetemült yakuza gyakran ötvözik a szexet a kínzással. Felhevített pengével vágják meg az embert, így a seb égett szagú, iszonyatosan fáj, s mivel mindjárt meg is ég, nem fog elvérezni tőle. Az égés meg egy nagyon szar dolog. Aztán, ha egy szajha nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, elégedetlenek vele, vagy valakinek példát akarnak statuálni, kiherélik. Vannak módszerek, az ember borzasztóan kreatív - zárja végül monológját. - Itt Keleten rengetegféle kísérletet végeztek el a testrészek lefagyasztásától kezdve a különféle csonkolásokon, égetéseken, vegyi teszteken keresztül egészen a nyomáspróbákon át. Ami még szerintem rémes, az a fojtás, akasztás. Az akasztásnak például két változata van. Az egyik, amikor hirtelen felrántják a delikvenst, vagy kieresztik alóla a padlót. Nyaktörés és azonnali halál, mint mikor lefejezik. A másik viszont, amikor csak felhúzzák az embert. Akkor fullad, kínlódik, ráng és fél. Alkalmazható vallatásra, de a harmadik után megnyugszik a kínra szánt, hogy nem fogják megölni. Ennyi elég? - kérdezi meg végezetül.

- Egyelőre bőven - nyelek nagyot, miközben visszazárom a szekrényt. Remeg a kezem, de igyekszem úrrá lenni rajta. Hirtelen sok volt a dolog, nagyon sok. Ettől függetlenül meg kell vele ismerkednem szerintem mindkét oldalról, de ezt majd meglátjuk még. Előbb beszélek Bakarival is. - Menjünk! - kérem csendesen. Most már jó lenne eltűnni innen, mert a fantáziám csak nem áll le és így pedig hamar kiakadhatok, amit nem kéne. Raktari hozzám lép, átfogja a vállam és kivezet a pincéből. Kint bezárja az ajtót, majd ugyanígy vezetve visszavisz a földszintre. Igazából tehetnék úgy, mintha semmi szükség nem lenne rá, de mind a ketten tudjuk, hogy ez nincs így.

- Jobb is, hogy nem Bakarit kérted meg először, hogy meséljen pár dolgot - állapítja meg. - Kimenjünk a kertbe szívni egy kis friss levegőt, vagy vigyelek vissza Yoshimihez, vagy mi legyen? - kérdezi meg. Elgondolkodom egy percre.

- Kert - mondom meg egyszerűen. Muszáj kiszakadni onnan. - Kutyák? - kérdezek végül rá erre is. Kicsit még a dolgok hatása alatt állok, szerintem ez érezhető.

- Remek ötlet - ért egyet, azzal ugyanúgy, ahogy eddig, vezet továbbra is. Szaporít a léptein, bár nem értem, miért, de hagyom. A kenelekhez irányít és beenged. Rögtön megjön a kedvem is, annyi édes dög van itt, szóval gondolkodás nélkül lépek be és kezdem el simogatni őket válogatás nélkül. Imádom a kutyákat, ezekre meg duplán igaz a dolog. Van már kedvencem is, még Terukival néztem ki. Azt hiszem, majd ha lehet, akkor le is fogom rajzolni őt.

- Hogy lehetnek ezek a kutyák veszélyesek? - kérdezem meg azért Raktarit. - Annyira aranyosak.

- Idebent. Szolgálatban meg a rémálmodban sem akarsz velük találkozni, nemhogy élőben - mondja komolyan, miközben ő is megdögönyözi, amelyiket csak tudja. - Kedvesek, barátságosak, de csak itt, egyébként őrkutyák, tanított vérebek.

- Szóval, mikor olyan mellett vannak, meg olyan vezényszavakat kapnak, akkor veszélyesek, igaz? - kérdezek rá nézve, de aztán visszatérek a dögökhöz. - Szerinted Asame rábeszélhető, hogy legalább az egyiküket lerajzolhassam?

- Támadj! - kiáltja hirtelen, parancsolóan el magát a testőr, mire a kenelben lévő összes kutya azonnal lefekszik, még az is, amit az előbb simogattam. - Ha pajtást akarsz, azt nem itt találod - kezd magyarázni komoly képpel. - Ezek a kutyák nem azért vannak itt, hogy legyen kinek elpanaszolnunk az aktuális nyavalyánk, hanem hogy megvédjék a yakuzánkat és a házat. Pihenj! - parancsolja újra, mire az ebek feltápászkodnak és pár pillanat után újra örömmámorral zsonganak minket körbe. - Persze szívesen alkalmazzuk őket ilyesmire is - mondja most már mosolyogva, kevésbé komolyan, mint ahogy az előbb beszélt -, de elsősorban ez itt az ő és a mi munkahelyünk is. Mi testőrök is harapósak vagyunk, csak azzal haverkodunk, akiről tudjuk, hogy lehet, engedélyezett, akárkivel nem. Egyébként kétlem, hogy sokat kéne könyörögnöd, csak pár szabályt be kell tartanod, de ezt majd Asame-sama pontosan elmondja, ha megkéred, hogy adjon engedélyt valamelyik kutyát kenelen kívül lerajzolni. Idebent akármelyiket akármikor. - Bólintok hozzá, de azért elgondolkodva vakargatom az egyik eb füle tövét.

- Akkor a végén csak eljutok oda, hogy feltétlenül beszélnem kell a yakuzátokkal - mosolyodom el végül. Kicsit még mindig tartok tőle, pláne, ha meglátja a mai számla végösszegét. - Te milyen fegyvereket használsz? - kérdezek rá végül erre is, mert kíváncsi vagyok, neki mi jön be.

- Kilenc milis Magnum és kardok, dobófegyverek, főleg shurikenek.

- Kardok? - kérdezek vissza. - Erről mesélhetnél - kérem is ezzel, de megadom a lehetőséget, hogy nemet mondjon.

- Mégis mit? - kérdez vissza meglepetten. - Nem a katana az egyetlen japán kard, az csupán a legismertebb. A wakizashi és tachi még elég jellegzetes, de ehhez a csoporthoz köthető a tanto, naginata és a yari is.

- Pont erről beszélek - nyúlok egy másik kutyus felé. - Mármint hogy sokféle van és én nem ismerem őket. Márpedig mindenről célszerű olyantól tanulni, aki abban jó, nem? Nekem pedig tanulnom kell, mindent.

- A dojoban található néhány fegyver, de ha mestertől akarsz tanulni, Asamét kéred fel - mondja elmosolyodva. - Miért húzódzkodsz attól, hogy beszélj vele? Még nem evett meg senkit.

- Ugyanazért, amiért Ryuuval sem mertem beszélni. Nem tudom, csak sosem volt kedves, így pedig tartok tőle. De meg fogom próbálni, mert egy csomó mindent meg akarok tőle tudni, kérdezni, engedélyt kérni, bár lehet, kiakad majd a végére - vallom be kelletlenül.

- Nem kiakadós típus és ugyan nem egy kedves ember, mert nem az a dolga, hogy az legyen, de képes rá, méghozzá nagyon. Leginkább Deonnal gyakorolja ezt, de sokat változott, mióta a kölyök itt van - mondja. - Ha nem ártasz neki, nem szeged meg a szabályait, nem bántod Deont, nincs mitől tartanod. Következetes és szigorú ember, remek főnök és becsületes férfi, ezért én nagyon tisztelem - jelenti ki őszintén. - A Tatsukival kötött kimondatlan szövetsége előnyös mindkét fél számára, ezért nem hiszem, hogy bármi okod lenne nem kihasználni ilyen lehetőségeket. Mi történhet? Vagy nemet mond és akkor ennyi volt, vagy igent és megtudhatod, amit szeretnél.

- Tudom, hogy igazad van, Deon is mondta - vigyorodom el zavartan -, csak nem olyan könnyű felülemelkedni azon, hogy a hozzá kinézetben és modorban hasonlító emberek eddig mindig bántottak. Nem voltak yakuzák, félre ne értsd, csak civilfélék, de ettől még az emlék elég maradandó.

- Asaménak nincs oka, hogy bántson, ahhoz meg annál könnyebb utat nem kapsz, hogy felülemelkedhess a múlton.

- Igazad van, de ehhez még erőt kell gyűjtenem - vallom be végül neki. - Kicsit azért is tartok tőle, mert én itt vendég vagyok és mégis kérésekkel fordulok felé, amit egy idő után lehet, zokon vesz. Persze ezt val'szeg csak az én agyam generálja - húzom el a szám.

- Közlékeny ember, szóval én nem aggódom, bár az igaz, hogy általában rettentő szűkszavú.

- Jobban, mint Shinji? - kérdezek vissza, mire Raktari ingatni kezdi a fejét. Elgondolkodva nézek inkább a kutyákra és tovább dögönyözöm őket csendben, szótlanul, ami tőlem nagyon ritka, de most jólesik. Koszos leszek meg kutyaszőrös, de ez a legkevesebb. Megnyugtatnak és kiverik az eddigi képeket a fejemből. Aztán magam sem tudom, miért, de kiszalad belőlem a kérdés. - Mindig vigyázni fogsz Yoshira, akármi is történik?

- Asame és Shinji egyformán képes hallgatni és beszédes lenni - válaszol nyugodtan. - Olyan passzban kell lenniük, meg kell hozzájuk oldószer - teszi hozzá, majd hozzám lép és felfelé löki az állam. - Nem tudom, mi fordult meg a fejedben, de szeretném, ha nem tesztelnél. Yoshi a barátom - jelenti ki, mintha ezzel mindent megválaszolhatna.

- Félreértesz - mondom a szemébe nyugodtan, csendesen. - Már most többen akarnak eltenni láb alól, mint amennyit bírnék, kezdve például Tatsuki fiaival. Márpedig bekövetkezhet bármikor ez, akkor is, ha Yoshi véd, akkor is, ha nem ő. Értesz már?

- Értelek, de ha meghalnál, sem változna semmi, Yoshi ugyanúgy hűségesen szeretne téged tovább és fájna neki a hiányod, Teruki és én pedig ugyanúgy a barátai maradnánk, mellette lennénk. Egyébként meg kétlem, hogy bárki el merne tenni téged láb alól, mert azt Tatsuki kibelezné.

- Az nem jelent semmit, mármint nem tudom. Én csak arra voltam kíváncsi, hogy akkor is mellette állnátok-e? - teszem hozzá csendesen. Meg másra is, de azt inkább nem feszegetem, jobb, ha nem teszem. - Egyébként meg ha nem válok be, maga Tatsuki fogja megtenni és ez is ott van a lapok között, ez pedig nem egyenlő Yoshi halálával is, így valakinek meg kell védenie őt saját magától, meg hogy hülyeséget csináljon, ha ez bekövetkezik.

- Nem értem, miért merült fel benned, hogy esetleg nem állnánk mellette - jelenti ki őszinte értetlenséggel az arcán, szinte kicsit felháborodva. Reméltem, hogy így lesz. - Nem hagynám cserben, főleg nem akkor, amikor a legnagyobb szüksége van arra, hogy mellette legyek - mondja meg komolyan, dacosan. - Nem fog bekövetkezni, de ha mégis életed vesztenéd valami miatt, biztos lehetsz benne, hogy Yoshiminek lenne helye a házban is, meg közöttünk is Terukival és nem hagynánk baromságot csinálni.

- Köszönöm - mondom ki komolyan, csendesen. Ez nagyon fontos nekem, mert sok dologgal kell számolnom azért, még ha nem is akarom, hogy így legyen. - Ne haragudj, hogy kétségbe vontalak, meg hogy teszteltelek! - kérek őszintén bocsánatot.

- Jó barátnak tartom magam - szólal meg csendesen. - Olyannak, amelyik előnyben részesíti a barátai érzéseit a sajátjánál. Nem érzem jogosnak a kétségbevonást, de sokkal inkább nem értem - mondja meg őszintén.

- Én csak... Csak tudnom kell, ennyi. - Hogyan tudnám megfogalmazni? - Semmiben nem lehetek biztos sosem, most pedig pláne nem, de ebben biztos szeretnék lenni, hogy bármi lesz, Yoshinak lesz kihez fordulnia, hogy sosem marad egyedül és hogy valaki fog vigyázni rá. Sok minden változik nagyon gyorsan és ezt bele kell kalkulálnom.

- Azt hiszem, kezded túlragozni ezt a gondolatot és nem vetted még észre, hogy Tatsuki is vigyáz rád és Deon is gondolkodás nélkül torokra menne érted, ha kellene - jelenti ki komolyan, mégis barátságosan. Tisztában vagyok ezzel teljes mértékben, de félek. Na jó, itt az ideje elmondani neki valamennyit, amiből talán megérti.

- Az egyetlen srác, akit tényleg szerettem, meghalt. Rákos volt - mondom ki csendesen, de már fájdalom nélkül. - Mellettem akkor nem volt senki, nem segített és a saját nyomoromban meg nem tudtam, mit tegyek, így hülyeséget hülyeségre halmoztam. Ugyanannyira félek attól, hogy én elvesztem Yoshit, mint fordítva, de tudnom kell, hogy ha megtörténik, akkor neki lesz valakije, nem marad egyedül és magára. Érted már?

- Persze, hogy nem marad magára - válaszol apró bólintásokkal is. - És mondok még valamit. Már te sem vagy egyedül. A srácok befogadtak, már vannak barátaid, Tatsuki tanít, fejleszt és gondoskodik rólad, Yoshi meg mindenben támogat, amiben tud.

- Tudom - mondom ezt most teljes határozottsággal. - Csak ezt meg is kell szokni és magamat hozzászoktatni. Nem tudom, Yoshi mit mesélt neked, mit nem, de én nagyon sokáig voltam egyedül és utaztam ágyból-ágyba, hogy ne kelljen hazamennem, ezt pedig idő kell leküzdeni - magyarázom is meg.

- Azt tudtam, hogy magányos voltál, ez érződik is rajtad, a másikról meg nem mesélt Yoshimi. Nem ad ki téged, főleg nem ilyen dolgot rólad. - Halvány mosolyt csal ezzel az arcomra. Na jó, már mindegy ez az egész, akkor lásson tisztán, talán megérti, miért vagyok vele szemben olyan, amilyen.

- Akkor majd én elmondom. Könnyebb is lesz. Apám lelépett, a bátyám molesztált, a szerelmem meghalt, ez bőven eléggé lökött előre. Marhára nem érdekelt semmi, csak ne kelljen hazamennem és ezért hajlandó voltam úgy fizetni, ahogy - mondom a szemébe. - Csak hogy tisztán láss velem kapcsolatban. Ebből húzott ki Tatsuki. Ha akkor nem lát bennem semmit, talán hónapokat élek csak. Aztán bosszút álltam, a bátyám halott, a tesóim meg Deon anyukájánál vannak, anyám meg nem tudom, hol. Nekem rohadt sok mindenem van ebben és ezért nagyon félek. Bár tudom, hogy nem vagyok egyedül, de ezt még fel kell dolgoznom és élni vele.

- Ezeket helyetted senki nem tudja megtenni, segítséget azonban sokaktól kapsz és kaphatsz. Nem te vagy az egyedüli, aki nehéz sorsot kapott, de ez teszi az embereket erőssé, szívóssá, ellenállóvá és remek emberré. Ha valami nehéz, akkor az jó lehetőség - mondja halványan elmosolyodva.

- Ennek megfelelően igyekszem kezelni a helyzetet is - vallom be. - Az elején nagyon a múltban éltem, ez lassan megszűnik és hátrahagyom. Ellenben van, amiben nagyon jól megedzett, például a testi fájdalom, amit kaptam eleget, ezért már egészen jól tűröm. Persze nem mindent, de sok mindent... Ennek ellenére nem szeretem - mondom ki ezt is egy vállvonással egyetemben. - Tudom, hogy képes vagyok nagyon sokra, már hiszek magamban és ez vezet előre. Csak még nehezemre esik elfogadni a segítséget.

- Nem baj, van időd. Deon sem olyan volt, mikor idekerült, mint most. Azt hittem, betonfalban végzi, vagy Asame kedvenc szajhájának nevezi ki, de opcionális volt az is, hogy Asame másik testőre, aki már nem él, beleveri a kölyköt a szőnyegbe - árulja el őszintén. - Minden változik, mert ilyen az élet.

- Ebben igazad van - bólintok párat és elmosolyodom. - Ahogy mindenki változik, de ez a szép benne, nem? Ennek így kell lennie, pláne, ha jó irányba megy a dolog.

- Igen, de most ne kezdjünk el arról elmélkedni, hogy az istenek munkája, vagy a mi döntéseink eredménye az, hogy ott tartunk, ahol, mert az ilyet nem szeretem - kéri, mire elnevetem magam, mivel másképpen nem tudok rá reagálni.

- Eszembe sem jutott, ugyanis nem vagyok teológus - kuncogok még mindig. - Mennyi idő telt el? Azt hiszem, kezdek éhen halni - vallom be zavartan. Mióta itt vagyok, úgy etetnek, hogy már el sem tudok vonatkoztatni tőle. Hogy fogom én ezt a király életmódot lecserélni? Majd valahogy csak megoldom. Raktari az órájára néz, így ellenőrizve az időt. - Te nem?

- Nekem amúgy is ennem kell, mert egy óra múlva indul a szolgálat, arról meg nem késhetek, előtte meg el szoktam intézni az ilyesmit. Gyere - int fejével, majd a konyhába megy, ahol kezet mos. Követem a példáját. - Mondtad, hogy vannak testvéreid. Lányok, fiúk? Milyen idősek?

- Van két húgom, Roxy az idősebb, ő most tizenkettő, Amy a fiatalabb, ő tíz, meg van egy öcsém, Rick, tizennégy éves - mondom büszkén. Imádom őket, nem tagadhatom le. Alig ülünk le, Ayako már meg is jelenik és sürögve-forogva varázsol elénk enni. Igazából ez is még mindig zavarba hoz egy kicsit, korábban akkor volt kaja, ha főztem, szóval nem olyan megszokott ez. Raktari megköszöni az ételt, majd jó étvágyat kíván. - Neked is. Van még tesód?

- Csak a bátyám volt. - Aprót bólintok és lassan enni kezdek. Még mindig nagyon jó itt a koszt és a kedvemre van minden. Ráadásul bármit kérek esetleg, ha csak el is ejtem két szóban, akkor megjelenik.

- Viszünk Yoshinak is ebédet, ugye? - mosolygok fel rá. - Mikor kapuszolgálatban vagy, az mivel jár és meddig tart?

- Viszel - mondja. - Kérj Ayakotól - tesz hozzá. Bólintok és elmosolyodom. - Te kölyök... túl sokat kérdezel és néha olyat, amire nem biztos, hogy kell választ kapj. Amúgy majd nyolckor szabadulok, de az egyetlen vágyam az lesz, hogy aludjak, ahogy ismerem magam - jelenti ki elvigyorodva. Most miért?

- Mi rosszat kérdeztem? - kérdezek rá csendesen. Most nem értem, hogy mit rontottam el, de szeretném tudni. Már megint hülyeséget csináltam?

- A munkákkal kapcsolatban nem adunk ki minden információt - válaszol egyszerűen. - Tanulj testőrnek és jelentkezz Asaméhoz, akkor mindent megtudhatsz - tanácsolja játékosan, mire lenyelem a falatot és nyelvet öltök rá.

- Ez csak a gyermeki kíváncsiságom - vágom rá vigyorogva. - De majd megkérdezem tőle, hogy mit szólna hozzá, meg azt is elárulom, hogy te tanácsoltad. Egyébként ha jól értettem, kicsit el vagyok késve korban, szóval már felesleges belekezdeni - kuncogom el magam.

- A válaszát majd oszd meg velem is! - kéri izgága vigyorral. Na most már tuti bejátszom a yakuzának, ha szóba áll velem. - Nem hinném, hogy felesleges lenne - mondja könnyedén. De az, mivel már máshova tartozom, de mondjuk ettől még ezt sem árt tanulni, mindennel lehet fejlődni. - Mit csináltok Deonnal? - kíváncsiskodik, mire kajánul elvigyorodom.

- Titok - kuncogom el magam. - Kipróbálunk ezt-azt, újítunk és kíváncsian várjuk az eredményt - vigyorgok még mindig. - De semmi perverz dologra ne gondolj, csak elleszünk, ennyi.

- Két olyan túlfűtött kölyökkel, mint ti, nehéz nem rosszra gondolni. Majd szólok Terunak, hogy néha nézzen rátok - fenyeget meg játékosan. - Vagy Asamét értesítsem? - heccel.

- Ha jól tudom, Ryuu tisztában van vele, mire készülünk, ez nem elég? De nincs ellene kifogásom, hogy Teru néha ránk nézzen. Kérlek, Asaménak semmiképpen se szólj, mert neki lesz meglepetés és Deon szeretné addig titokban tartani előtte. - Tudom, hogy csak hecc volt, de akkor is, inkább legyenek meg a szabályok, meg a miértek egy része. - Estére kiderül, mit tervezünk, oké?

- Nyugi, csak húztalak! Felőlem azt csináltok, amit akartok, csak ne legyen bajotok és ne legyen miatta balhé - mondja félkomolyan, mégis kuncogva. Bírom, hogy mindig ilyen. Befejezi a kajálást, majd kér egy kávét. Lassan én is végzek, de én még egy adagot kérek Yoshinak abból, amit Raktari evett.

- Nem lesz baj, legalábbis remélem, hacsak nem rontom el nagyon - vigyorgok. - Köszönöm, hogy levittél oda, meg a térképet is, és remélem, nem fáradsz ki nagyon - mosolygok rá kedvesen. Gondolom, még a műszak előtt van dolga, vagy ha nincs, akkor is ideje békén hagynom, azt hiszem.

- Ne köszönd, nem egy sétahajókázás volt - mondja kedvesen, a kávéját iszogatva. - Jó szórakozást, Yoshinak meg vigyél enni, mielőtt belakik a párnájával - teszi hozzá vigyorogva.

- Viszek, nem hagyom, hogy párnán éljen - vigyorgok vissza. - Holnap benézel majd hozzá, ha kialudtad magad? - kérdezek azért rá, mert akkor kihasználom az alkalmat és lelépek Bakarihoz, már ha ő is ráér.

- Biztos - válaszol, azzal felhörpinti az utolsó kortyokat, int nekem, megköszön Ayakonak mindent, majd lelép. Mosolyogva nézek utána. Rendes srác, az biztos.


Összeszedem a tálcát, amit Ayako időközben elém pakolt, majd rájövök, hogy nem biztos, hogy a levessel is elboldogulok így, de megpróbálom. Üsse kő! Csak el ne tévedjek! Magamat is meglepve csak tíz perc kell és belépek a szobába, majd széles vigyorral pakolom Yoshi ölébe a kaját.

- Jó étvágyat! - vigyorgok rá és kap egy csókot is mellé. - Mindjárt visszajövök! - kuncogom el magam, aztán kivágtatok és a szobámból szerzek ceruzákat, papírt, meg mindent, ami most kell. Visszamegyek Yoshihoz, aki szépen eszik. Ajánlom is neki! Leülök mellé a fotelba és csendben elmerülök a rajzban. Tudom, hogy figyel, érzem, de most a sárkányra akarok koncentrálni. Valami Deonosat akarok, nem azt, amit magamnak szoktam alkotni, így egy erős, délceg, hatalmas sárkány kerekedik ki belőle, és a színekkel bolondítom meg. Tartom magam az ezüstszürkéhez, de néhol egy kis kéket, feketét is csempészek bele, éppen csak árnyalva a dolgot. Mikor kész, aláírom és állok neki a másodiknak fel sem pillantva, de Yoshi félrerakja a tálcát és most már úgy figyel. Tudom, hogy valami nem oké, de fel sem pillantok rá. - Mondd!

- Baj van? - kérdez rá aggódva, mire felkapom a fejem.

- Nincs. Miért? - Nézek rá értetlenül. Valami rosszat csináltam?

- Nem mutattad meg rögtön a képed, ahogy szoktad, meg olyan furcsa voltál - mondja kicsit zavartan.

- Nem lehet - vonom meg a vállam. - Este majd megérted, addig a mi titkunk Deonnal. Ne aggódj, nem csinálok semmi rosszat, vagy hülyeséget - teszem hozzá most már mosolyogva -, de megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek.

- Rendben van - hagyja rám felsóhajtva, mire leteszem, amit csinálok, természetesen lefordítva és átmászom az ágyra, majd fölé térdelek.

- Ne sóhajtozz nekem! - Vigyorgok és hosszan, mélyen megcsókolom.

- Ezért megéri, nem? - Mosolyog ő is és a keze felcsúszik az oldalamon, be a pólóm alá. Na nem! Ha most húzzuk egymást, kiakadok, így lemászom róla inkább.

- Ezt ne csináld, kérlek - nézek rá zavartan. - Őrülten akarom, de még nem lehet - teszem hozzá magyarázatképp.

- Miért ne lehetne? Én akarom - válaszol egyszerűen, de mosolyog.

- Akkor kérj előbb engedélyt Bakaritól - mondom ezt komolyan. Ő is tudja szerintem, hogy ebben nem viccelek.

- Rendben. - Ez valahogy nagyon komolyan hangzott és kinyújtja a kezét a telómért, majd SMS-t pötyög rajta és el is küldi. - Megkérdeztem. - Adja vissza. Ezt nem hiszem el! Bakari ki fog akadni. Azért megnézem, de tényleg a kimenők között van. Yoshi, megöllek! Bár a saját nevében írt, de akkor is. Hogy írhatta ezt? "Engedélyezve van már némi pásztoróra, vagy még nagyon pihennem kell? Yoshi"

- Ha idejön és megver, én mosom kezeimet - nevetem el magam végül, de visszamászom a fotelba inkább és nekiállok a második lénynek is. Azt mondta Tatsuki, ötvözzem a két motívumom. Na akkor lássuk! De mielőtt nekiállhatnék, csöng a telóm. Na nem adom rögtön Yoshinak, látni akarom, mit írt neki Bakari. "Ha bírod... Viszont ha felszakad a sebed, vagy valami, érzéstelenítő nélkül raklak rendbe." Elröhögöm magam rajta. Érdekes egyezség, ugyanakkor én tudom, hogy semmi kétség afelől, hogy betartja a szavát. Yoshinak dobom a telefont, hadd lássa ő is, én meg beletemetkezem a munkába, de előtte még odaszólok neki. - Este, most nem érek rá. - Erre Yoshi már csak felnevet és a kezébe veszi a laptopo, s bekapcsolja. Helyes, jó kutya! A jutalom majd később.


Megint eltemetkezem a képben és élvezem is nagyon. A sárkány farkán tekerem végig a rózsát, egy ágat virágokkal, levelekkel. Úgy árnyalok, hogy a vörös elüssön a szürkétől és ezzel kontrasztot adjon, meg látszódjon is. Na nem sikerül olyan jól, mint az első, de azért még bőven elmegy, meg igazából ez csak a próba volt. Amint kész és alá is írtam, az órára nézek; szóval fél három, egész ügyes voltam. Előveszem a telóm és Deont tárcsázom.

- Szia - szól bele a srác.

- Hello, én kész vagyok - tájékoztatom mosolyogva.

- A szobámban találkozunk - mondja, azzal bontja a vonalat.


Elmosolyodom és kikászálódom nagy nehezen az ülőalkalmatosságból, Yoshi kap még egy csókot, meg a tálcát az asztalra teszem, majd visszaviszem a konyhába, vagy hátha valaki benéz és elviszi, azzal kivágtatok az ajtón és Deon szobája felé veszem az irányt.