172.

Tetsuji

Kibaszott telefoncsörgés ébreszt, aminek most kurvára nem örülök. Három órája sincs, hogy lefeküdtem aludni, mert tegnap ahelyett, hogy kapásból hazajöttem volna, még el kellett ugranom ahhoz a barom Yuuyához is, mert egyszer az életben nem képes valamit nélkülem elintézni. Komolyan néha az az érzésem, hogy barmokkal vagyok körülvéve. Yuuya hű vérebem, de annyi esze van, mint egy marék szárított molylepkének, ellentétben a drágalátos bátyjával, a nála alig két évvel idősebb Shintarouval. Az a nagy büdős harci helyzet, hogy manapság nem könnyű használható vérebeket találni. Bezzeg régen, mikor még kölyök voltam. Mindegy...


Felkelek az ágyból és elmászom hugyozni, s miután elvégeztem a reggeli rutint, kávét töltök a bögrémbe, és cigit vadászok. Kezembe veszem mobilom. Ha én nem alhatok, ez a két pincsi se lopja a napot nekem.

- Kapsz öt percet, hogy összekapard magad. Az Endorfin előtt várlak - közlöm ridegen vérebemmel, mire mordul egyet, mint egy veszett korcs. - Nem hatsz meg, csak az agyamat baszod fel ezzel.

- Faszba már, Tetsuji! Miért nem alszol inkább?

- Azért baszd meg, mert valaki az éjjel egy adag szart öntött a nyakamba. Nem rémlik, ki volt?

- Mondtam, hogy nem így akartam. Ne túrázz rajta annyit. - Meg azt a jó kurva alvilági selejt anyádat, azt! - Meglesz az a kibaszott heroin. Két napot kértem... Shintarou...

- Megint a bátyád mögé bújsz, te kis korcs. Öt perced van, hogy az Endorfin előtt légy, különben azt is megemlegeted, hogy apád felcsinálta azt a riherongy kurvát, akit anyádnak nevezel! Nem vicceltem, Yuuya! Ez az utolsó esélyed, ne baszd el, különben a bátyád sem kapar ki a szarból többet. Ilyen selejt korcsot, mint te, bármelyik sarkon találok magamnak.

- Akkor mi a faszomért nem ölsz meg? - kérdez vissza kapásból, én pedig kezdek egyre dühösebb lenni. Mit nekem kávé, ha ébresztőnek van egy hisztis korcsom? Idegesen szusszanok fel és megint rágyújtok.

- Azért, te lombikszökevény, mert kicsit kurva sok mindennel tartozol nekem, amit a halálod valszeg nem oldana meg. Ezért élsz, se többért. Meg azért, mert Shintarouval veled ellentétben meg vagyok elégedve. Nem ér többet az életed egy lepkefingnál szélvihar idején - zárom a dolgot. - Tíz perced van, Yuuya! - Bontom a vonalat.


Rühes kis korcs. Ha nem lenne a bátyja, már rég betontömbként díszelegne valahol. Felhajtom maradék kávémat, majd magamhoz veszem a lakás- és kocsikulcsokat, s elindulok a megbeszélt találkozóhelyre, az Endorfinhoz. Persze Yuuya megint késik, miért is érne ide pontosan? Kocsimnak támaszkodva szívom zsinórban a második cigarettámat, mire végre megjelenik. Látom rajta, hogy kurvára be van szarva. Helyes, legyen is. Előveszem zsebemből azt a papírt, amin csak a Ninomiya Shinji név szerepel és a kezébe nyomom. Értetlenül mered rám, valami magyarázatot várva, ám egyelőre nem kap többet egy szúrós pillantásnál. Elnyomom a csikket, majd kinyitom kocsim ajtaját.

- Nézz utána, nincs-e valami infó erről a fantomról valahol! - utasítom őt ridegen, majd beindítom a motort. Shintarounak vannak kapcsolatai a hatóságoknál, így szinte biztos vagyok abban, hogy ez a kis vakarcs, ha nem boldogul, majd rohan a bátyjához. - Ajánlom, hogy keríts valami használhatót, különben elevenen megnyúzlak - morgom, azzal elhajtok és otthagyom őt a faszba.


Sukihoz megyek. Talán a csóka csicsereg valamit, ha egész ügyesen játszom a lapjaimmal. Már pedig azt fogom tenni. A kocsit valamivel messzebb parkolom le a helytől, s gyalog indulok meg a kocsma felé. Fényes nappal nem könnyű játszani az észrevehetetlent, de még nem felejtettem el, milyen volt informátorként melózni. Ahogy sejtettem a hátsó bejárat nyitva van. Sokan hagyják úgy, mert ezek az ajtók rendszerint olyan utcákra, vagy területekre nyílnak, amiket nehéz megközelíteni és épeszű ember meg sem próbálná. Lassan indulok el befelé, hangtalanul, hogy felmérjem a terepet. A hely persze üres, így kora délelőtt, tehát nem kell azon aggódnom, hogy valaki esetleg megzavar majd minket. Óvatosan térképezem fel a terepet azért még így is.


Sukit végül egy hálónak kialakított szobafélében találom meg. Bűzlik a piától, és amilyen mélyen alszik, már biztos vagyok benne, hogy nem kicsit van belőve. Remek, könnyű dolgom lesz. Kimegyek vissza a bár részbe és elvéve a jégtartó vödröt, megtöltöm azt vízzel, majd visszatérve a férfihoz a ráöntöm azt. Nem lehet kellemes, főleg, hogy a még benne pihenő jégkockák is rajta landolnak, ő pedig szinte kiugrik az ágyból, de annyira kótyagos, hogy kedvem támadna röhögni.

- Ki a fasz vagy? - morogja a kérdést prüszkölve, vacogva, ám a drog még mindig erősen dolgozik benne, ami nekem továbbra is csak előnyömre vállhat.

- Nem fontos, hogy ki vagyok, de a legrosszabb rémálmod leszek, ha nem felelsz a kérdéseimre - jelentem ki ridegen. - Ki vele, ki az a Ninomiya Shinji?

- Senki.

- Rossz válasz - húzok elő egy senbont, s szinte pillanatok alatt döföm át azt kezén, mire a férfi felüvölt. Remek. Van még ott, ahonnan ez jött.. - Szóval, ki az a Ninomiya Shinji?

- Nem tudom!

- Ejnye, Suki. Hülyének nézel? - guggolok elé megvillantva neki a következő senbont is. - A fél kocsma hallotta a szádból ezt a nevet. Csinos kis ribanc, mi? Formás seggel, olyan szájjal, amit az ember szívesen kefél meg, igaz? - faggatózom, miközben ezt a senbont is átdöföm kezén. Ismét felüvölt.

- Kibaszottul tévedsz! - üvölti a fájdalomtól. - Shinji nem ribanc! - Köszi. Hallgatlak tovább. Tehát ez a Ninomiya Shinji mégis csak valós személy. Kétlem, hogy ez a rakás szerencsétlenség itt előttem hazudna. Nem egy vadász, amelyik sokáig elviseli, ha kínozzák. Még egy senbont villantok meg előtte.

- Mit tudsz róla?

- Semmit! Évek óta nem láttam őt - hadarja. Helytelen válasz. Ez a tű is a testében landol. Én ráérek. Akár órákig csinálhatjuk ezt, miközben csodálatos sündisznót gyártok belőle. - Hagyd abba, nem tudok semmit! - üvöltözik velem, én pedig kezdek hinni neki, de még nem nagyon. Újabb senbon landol testében, majd még egy, míg várok valami használhatóbbat, végül a fickó megtörik. - Valahol a város másik felében játssza a testőrt, de ennél többet nem tudok! - hadarja el, én pedig visszaszerzem a tűket, s egy rongyban megtörölgetve azokat elrakom, majd otthagyom a faszba, hogy nyalogassa a sebeit. Már a kocsiban ülök és csak nézek ki az ablakon, miközben agyam folyamatosan azon jár, ez Kitamurának eddig miért nem ment. Ennyire nem lehetnek bénák az emberei, bár hat év után inkább szerintem csak pont leszarták az egészet. Engem sem érdekel különösebben a dolog, így nem is fogok elkapkodni semmit egyelőre. Végül csak döntök és előhalászva zsebemből mobilom rácsörgök arra a faszlámára, mert böki a csőröm erősen, mi volt ebben ilyen kibaszott nehéz.

- Mi van? - mordul bele, én pedig visszamorgok. Faszommal beszéljen így, mikor tövig benyomom a szájába, addig tudja már, merre hány méter az annyi.

- Ez a Ninomiya Shinji valahol a város másik felében játssza a testőrt - közlöm inkább, mielőtt szóban nekiesek.

- Tudom. - Tessék?! Ha most ezt tényleg jól értelmezem, akkor kábé kurva feleslegesen vesztegettem el közel két órát ezzel a szerencsétlen hülyével! Komolyan… Áááá…! Hogy nem úszkáltak cápák a magzatvizében ennek a hígagyú baromnak!

- Azt hiszem, nem értettem jól az előbbit. Mi az, hogy tudod?

- Az, hogy tudom. Az embereim leadták az infót.

- És akkor én mi a faszomnak kellettem ide? Nem is értelek, baszd meg! Komolyan, anyád mi a geciért nem tudott elkullogni küretre, mielőtt ilyen barmot szarik a világra, mint te?! - dühöngök.

- Na ácsi! Vegyél vissza, mert úgy keresztbe pakolok neked, hogy lesheted, hogy bárki is megkeféli a kis szajháidat a továbbiakban.

- Ugyan már, nem vagy te akkora halacska, hogy ezt megtehesd és pont ez a te legnagyobb bajod, innentől pedig mi ketten végeztünk - közlöm vele. - Felejtsd el a számom, a szajháim és ha még egyszer meglátom a faszszopó kis pincsidet bármelyik kurvám közelében, az Endorfin főbájaráta elé tűzöm ki kibelezve! Világos voltam?

- Meglátjuk. - Azzal bontja a vonalat. Meg. Gyanítom, én előbb, mint ő és abban nem lesz köszönet.