4.

Deon

Kibaszottul felidegesít Yoshimi. Úgy érzem, bele bírnék rúgni, de úgy istenesen. Hogy a faszomba bír ilyet mondani, hogy jobb így, hogy Tatsuki nincs itt?! Kinek jobb?! Mégis kinek?! Jeremy kivan, Shinji kivan, én kivagyok, mi lehúzzuk, akibe csak kapaszkodni tudunk, ami leginkább rám jellemző, mert én állandóan telesírom Asame ingjeit, Shinji meg mivel én is kiborultam, nem keresi annyira a társaságom, ellenben mintha Yoruét azért igen. Remélem, Bagira tud neki támasztékot nyújtani, ha már én képtelen vagyok hosszabb ideig normális maradni. Jeremyvel még szorosabbá vált a kapcsolatunk, az viszont felháborít, hogy Yoshi most löki el magától és ennyire durván, érzéketlenül. Azt hittem, szereti azt a fiút!


Alig várom, hogy a fekete BMW elhagyja a kaput, már robogok is előkeríteni a föld alól is Yoshimit. Gyilkos pillantásokkal állítom félre az utamba kerülőket, és ilyenkor senki nem akar előttem maradni, mert tudja, hogy rúgok, lökök, vagy fellökök és átgyalogolok bárkin, aki nem Asame, Shinji, Jeremy vagy Ryuuichi. Talán még Terukit és Raktarit se gázolnám el, de abban már nem vagyok biztos. Hamar megtalálom a keresett személyt, a pihenő megfagy a látványomtól, azt hiszem, senki se tudja, hogy most mi az okosabb, kámforrá válni, beleépülni a székbe, vagy felállni és rohanni, én azonban céltudatos vagyok, odarongyolok Yoshimihez és a legmorgósabb hangomon utasítom, hogy vonuljunk vissza. Én kerítek menedéket, visszamegyek a szobákhoz és egy vendégszobába találomra bevetem magam. Tudom, hogy ordítozni fogok, valószínűleg ami a kezem ügyébe kerül, azt hozzávágom, úgyhogy nem akarok fültanúkat, senkinek semmi köze, miért osztom ki, miért használom egyben bokszzsáknak.

- Hogy a kénköves pokolba vagy képes azt mondani, hogy jobb így, hogy Tatsuki nincs?! - Üvöltök. A hangom elcsuklik, úgy szakadt ki belőlem, mintha ágyú volnék és a hangerő is olyan mértéket öltött, hogy ha csak egy lépéssel közelebb lennék a testőrhöz, nekiszegeztem volna az ajtó fájának. - Kinek jobb?! - Már szakad is ki a következő, már megfontolt mondat, amin nem bírok felülemelkedni, amit fel kell tennem neki. Ő keresztbe fonja a kezeit maga előtt, ezzel elutasítja a mondandóm, mégis hallgat. - Mi lett jobb, te istentelen hülye barom?! - Beleremegek az indulataimba. Valószínűleg a szemeim szikrákat szórnak, az arcom vörös, mint egy rák bőre és azt is megérzem, hogy kövér, forró könnycseppek folynak rajta végig. Én megcsinálom azt, amit Jeremy nem mer vagy nem tud. Engem nem érdekel, hogy lát bőgni és tombolni, az sem, hogy mit gondol rólam, mire véli a szavaimat, hogyan értelmezi őket. Szarom le, ha kiakad, ha dühbe gurul, ha menekülni akar, vagy akár azt is, ha ő is nekiáll sírni. Én nem tágítok, nem vonulok vissza, nem adom fel, nem félek és nem is fogok. - Hogy lehetsz ennyire irigy, érzéketlen, önző, ostoba és vak?! - szegezem neki a következő kérdést. - Válaszolj! - követelem.

- Nem ezt mondtam Jeremynek - mondja halál nyugodtan, szinte flegmán. Nem hagyom, hogy ez felbosszantson, mert ha elvesztem a maradék józan eszem, nem biztos, hogy túléli ezt a beszélgetést. -, hanem hogy ettől még lehet jobb. Nem ugyanaz.

- Te tökre nem fogtad, mit képvisel Jeremy számára Tatsuki - közlöm szinte döbbenten.

- De igen - válaszol még mindig színtelen hangon. - De ha nem lép tovább, akkor beleragad abba, amiben most van. Az első lépés, hogy megpróbál látni valami pozitívat. Amíg erre nem képes, addig marad lenn.

- Gondolkodj már, ember! - szakad megint ki belőlem az üvöltés. - Hogy lásson pozitívat, mikor ezzel azt érted el, hogy elutasítson még téged is?! Az lenne a dolgod, hogy szeresd, kitarts mellette, hagyd kizokogni magát! De nem, mert még téged is elveszített ezzel! Nem állsz mellette, bántod! - vádolom dühösen. - Azzal, hogy megpróbálod kiölni belőle a reményt és tovább rugdosni előre, nem segítesz neki semmit! Nekem sem mondta senki, hogy Tatsuki él, hiszen nem tudni, de azt sem, hogy meghalt! Lehet... Érted?! Lehet, hogy él és lehet, hogy meghalt! Most csak az biztos, hogy eltűnt és nincs a városban!

- Az istenbe már! - Megremeg. Végre nem faarccal bámul rám vissza, mert már kezdett kurvára dühbe gurítani. - Szerinted hányszor próbáltam bocsánatot kérni? Beszélni vele? - Leengedi a kezét és a falnak támaszkodik. - Nem hallgat meg, hót felesleges, bármit mondok neki, mit hogyan gondoltam. Már tök mindegy, mert nem bocsát meg.

- Pont erről beszélek... - mondom neki csendesen, a kiabálástól kissé berekedten. - Te megbocsátanád, ha Raktari meghalna és azt mondaná, talán jobb így? - Aljas, undorító, szemét kérdés, de ahhoz, hogy átérezze Jeremy helyzetét, hajlandó vagyok bármilyen eszközt kézbe venni és mélyen belevágni a szívébe. Nem fogom ennyiben hagyni a dolgot és most sem azért vagyok itt, mert gyűlölöm őt, hanem mert meg akarom menteni a kapcsolatukat. Tudom, hogy szeretik egymást és azért, hogy együtt is tudjanak lenni, leszek ostor, gumifal, akármi, mert én tudom kezelni ezeket a helyzeteket, kibírok mindent. Hiszek abban, hogy ők jó páros és ezért messzire vagyok képes elmenni.

- Nem - mondja csendesen, ugyanakkor érezhető, hogy szégyelli magát. - Csak én sem tudtam kezelni a helyzetet. De megbántam teljes mértékben. Szeretem Jeremyt! Tudom, hogy elrontottam, de próbáltam helyrehozni, de mindig ellenséges és elutasít.

- Pedig Raktari szeret téged. Őszintén, jobban annál, minthogy belepofátlankodjon bármibe is veled kapcsolatban. - Mélyítem a sebet, amit üthettem rajta. Érezze a húsába vájóan a fájdalmat, amit eddig úgy fest, nem sikerült megértenie. - Minden vágya az, hogy veled legyen, de csendben meghallgatja, ahogy Jeremyről áradozol neki és eltűri, hogy ezzel bántod, kínzod.

- Ezt most fejezd be! - csattan a hangja. Jó, befejezem. Nem azért, mert nem akarom tovább bántani, ítéletideig tudnám csinálni, még csak haragudnom sem kellene rá, hanem burkoltan jutalomnak szánom, hogy nem kínzom tovább őt. - Tudom, tisztában vagyok vele, és a francba is, mert én is szerettem, de ez már más. Nem tudom kizárni az életemből, ha akarom, sem, de ő választotta ezt, mikor nem szólt, mikor nem jelzett - védekezik, én pedig tudom, hogy most belenyúltam a lényegbe. Aztán hirtelen észbe kap és befogja a száját, s tüntetően másfelé néz. Kár, pedig tetszett az iménti. Most legyek továbbra is görény? Bepróbálom előbb emberi módon, aztán ha nem megy, még újra elővehetem a korábbi módszeremet.

- Raktarit hibáztatod, mert nem jöttetek össze korábban? Te tettél valamit ennek érdekében? - kérdezem meg nyíltan a testőrt.

- Nem hibáztatom, illetve mindketten hibáztunk - mondja ki csendesen. - Én azt hittem, hetero, így nem mertem, ő meg azt, hogy nem érdekel engem, így ő sem lépett. Ennyi. De ennek már nincs jelentősége.

- Ha nem lenne jelentősége, nem hoztad volna szóba, hogy szeretted, nem védekeztél volna azzal, hogy ő választotta azt, hogy mintha semmi sem lenne részéről, melletted marad, aztán nem bántad volna meg a szavaid és néztél volna másmerre - világítok rá nyíltan. - Nem csak a szavaidból olvasok és már mondtam nem egyszer, ha nem is neked, hogy fiatal vagyok, nem hülye.

- Deon, kérlek, ezt ne feszegessük! - Láthatóan zavarban van és szinte könyörög. - Én Jeremyt akarom visszakapni, őt szeretem és ennek elégnek kell lennie.

- Miért ne feszegessük? - kérdezem meg nyíltan. - Hagyjuk, hogy ez fekélyes sebbé nője ki magát? Nem győztél meg róla, hogy ezen túl lehet lépni - közlöm vele őszintén.

- Mert mit kéne mondanom? - kérdez vissza kicsit ellenségesen. Ha nem lennék kibukva, most mosollyal válaszolnék erre. - Hogy igen, félig-meddig még mindig szeretem Raktarit is? Ettől jobb lesz? Mert szerintem nem.

- Jobb lesz, mert legalább nem hazudsz magadnak, és nekem sem, amivel nem dühítesz tovább - válaszolok őszintén. - Raktari nagyon szerethető fickó, ti nagyon közel is álltok egymáshoz, ezért én kicsit sem csodálkozom, hogy kicsit bele vagy gabalyodva - jelentem ki egyszerűen.

- Mikor bevallotta nekem, mi a helyzet - kezd beszélni, s közben lecsúszik a fal mellett és leül -, megfordult a fejemben a mi lenne, ha. Hiszen Jeremy olyan, amilyen - Milyen?! Na jó, most nem hasogatok szőrszálat... -, Raktari meg pont az ellenkezője. Nála nem lennék második és tudom, hogy sosem csalna meg. De mégis Jeremy mellett maradtam és ez nem azért volt, mert hogyha elhagyom, sem kezd ki velem a barátom. Jeremy nem pótlék, vagy ilyesmi. Szeretem azt a kölyköt. De Raktarit is. - Törökülésben leülök vele szemben a szőnyegre. Nem messze tőle, mégis meghagyva a kellemes távolságot a beszélgetéshez.

- Nekem is kattogott a fejemben egy ideig, hogy milyen lett volna, ha időben felismerem, hogy Tatsuki szeret engem tényleg - vallom be egyszerűen. - Nem tudom, hogy ez normális-e, én végiggondoltam. Eszembe sem jutott olyasmi, hogy szakítanék Asaméval miatta, de attól még el kellett játszanom ezzel a gondolattal, mert tudnom kellett, hogy a vakságommal mit veszítettem el és a döntésemmel mit nyertem. Asame és Tatsuki hasonlít néhány dologban, de másban oltárira különbözik. Kétség sem fért hozzá, hogy nekem Asame kell, mindenképpen őt akarom, mert számomra ő konkrétan a tökéletes. Mindenben - jelentem ki magabiztosan. Közben rendbe rakom a képem, mert már megnyugodtam, nem fogok sírni és ordítozni, amíg ilyen marad a beszélgetés hangulata. - Néha morog, néha rideg, néha nem értünk szót, vagy félreértjük egymást, csináltam nagy baromságokat, bántott meg jó alaposan, néha fel bírnék robbanni, hogy kihagy dolgokból, vagy nem tartja be, amiben megállapodtunk, satöbbi, meg is lógtam tőle egyszer, de attól még vele akarok lenni. El bír viselni, méghozzá hosszútávon is és minden helyzetben. Ez kurvanagy szó és ha nem lenne elég, mindig nyugodt, megértő és következetes. Tudom, mi az, amit neki köszönhetek és azt is, hogy ha itt hagynám, azzal kiiktatnám az érző részét véglegesen. Ha meghalna, lelkileg vele halnék. Nekem csak ezek fontosak, minden máson át tudok lépni, amíg ezeket érzem - mondom meg őszintén, kertelés és kozmetikázás nélkül. - Ezeregy szajhával kefélt, szerintem az egyetlen igazi meglepetés, amit sikerült számára okoznom, az a lolitás akcióm volt, mégis engem akar, pedig kicsinál az, hogy nem tudok újat mutatni, meglepő és elképesztő lenni. Van olyasmi is, amit másnak megengedett, nekem tilt. Az bosszant is, meg igyekszem megértően elfogadni is. De most mit sírjon a szám? Minden kapcsolat így működik. Nincs olyan ember a baráti körömben, akivel ne lett volna gondunk egymással legalább egyszer. Megbántott, megsértett, és viszont. És? Nem dőlt össze a világ - zárom le ennyivel, egyszerűen. - Neked kell tisztáznod ezt a dolgot magadban Raktarival. Nekem is van olyan barátom, akivel eléggé hajszálon függenek dolgok. Megbeszéltük, hogy ez a szitu és nem kéne elszakítani azt a hajszálat és azon vagyunk, hogy ezt betartsuk.

- Én... - Látom, hogy még bőven gondolkodik és igyekszik összeszedni, mit érez. Nem baj, kivárom. - Nem olyan könnyű ez nekem sem. Igyekszem egyenesbe jönni, de az, hogy van két lehetőséged, elgondolkodtató. - Egyáltalán nem. Asamét senki nem tudná felülmúlni számomra, sem pedig pótolni. - De mikor látom Jeremyt, látom, hogy szét van esve és fél, meg fáj neki, akkor annyira szeretném megnyugtatni, szeretném csak átölelni és hagyni, hogy kiadja magából. - Akkor mi a faszról beszélünk?! Mi elgondolkodtató számodra? Jeremyt szereted, ő hiányzik neked... - Elrontottam, nagyon csúnyán, de nem akarom őt elengedni. És most nem arról van szó, hogyha kikezdenék Raktarival, akkor élből utasítana vissza, mert így lenne. - Igen, így lenne, ebben én is biztos vagyok. Ha eddig kibírta, akkor ezután is ki fogja és a tartása, az elhatározásai szikla szilárdak. - Ez nem fontos és nem érdekel, eszemben sem jutott. Sokkal inkább az, hogyan kérjek bocsánatot Jeremytől, ha meg sem hallgat, hogy hogyan tudnám elérni, hogy megint bízzon bennem, vagy legalább csak meghallgasson. Már ez is elég lenne, ha nem utasítana el élből. Meg látom, hogy nem alszik sokat, hogy nem eszik, félelmetes, mennyit fogyott egy hét alatt, mióta összevesztünk. - Ja, ezzel tökre egyetértek. Bár ha magamra nézek, én is dobom le magamról a kilókat. - És ez már nem csak Tatsukinak szól, tudom. - Persze, hogy nem. Jeremy épp csak nem betegszik bele, hogy ekkora hülye vagy, és nagyon örülök, hogy ezt végre te is felfogod. - Mert előtte, ha kértem, valamennyit legyűrt a kedvemért. Azt is tudom, hogy éjszaka úgy alszik, hogy beájul az ágyba. Órákig ültem mellette, mert ilyenkor nem ébred meg és legalább mellette lehetek. Nem érdekel, hogy fáradt vagyok, mert neki van szüksége rám. Észre sem veszi, de ha rosszat álmodik, már nem ébred meg, de ha ilyenkor megfogom a kezét, simogatom, vagy beszélek hozzá, akkor megnyugszik és visszaalszik - meséli keserűen és mégis halványan mosolyogva, ahogy hallom a hangjából. Jeremy se tudja, hogy ott ül mellette éjjelente, de ez megmagyarázza a Yoshimi szemei körül sötétlő karikákat, a kialvatlanságát és az aggodalmát is. - Mindig figyelem távolról, ha én nem érek rá, akkor Raktari vagy Teruki. De az nem ugyanaz. - Még jó, hogy nem ugyanaz. - Most is, mikor bevágtatott a pihenőbe, megint élből elküldött, nem is figyelt rám és rögtön tőlük kért segítséget. Ez nem baj, amíg kér, csak... - Na ja, amíg kér, addig az még az elmegy kategória, az lesz a baj, amikor már nem is kér semmit. - Csak hiányzik, féltem, aggódom érte. Látom az arcán, a tartásán, a szemében, hogy sok neki, hogy nem bírja ezt az egészet egyben, én pedig nem tudok segíteni. Akarok... Vele akarok lenni, meghallgatni, hagyni, hogy sírjon, vagdalkozzon, lenni a bokszzsákja, ha kell. De nem tudom, meg tud-e valaha bocsátani. Túlléptem azon, hogy sosem lesz csak az enyém, mert ő nem olyan. Leszarom, mert amit kapok tőle, az mindennél több. Beletörődtem, hogy Tatsuki mindennél fontosabb, elfogadtam a helyem és ennek megfelelően próbáltam gürcölni és tenni. És egyetlen hülye mondattal összetörtem mindent. Nem akartam, nem így, nem ezt akartam kifejezni, nem akartam őt elveszíteni és nem tudok beletörődni. Vissza szeretném kapni őt, újra átölelni, újra magamhoz szorítani, segíteni, meghallgatni, vele lenni, támogatni... - Hirtelen lesz vége a sorolásának, talán visszazökken, rájön, hogy épp teljesen kiadja magát nekem, nem tudom. - Szánalmas, mi? - kérdezi meg, de látom rajta, hogy készül valami olyasmire, hogy megint kiabálni fogok, kifakadok, pedig nem, nem terveztem.

- Elárulom, nekem két lehetőségem is van Asamén kívül. Mindegy, milyen, de van, nem maradna hideg az ágyam - közlöm flegmán, mert bosszant, hogy ezen ennyit szarozik. - Kiábrándító, hogy felnőtt férfi és testőr létedre mennyire mulya tudsz lenni. Jeremyvel szerintem nem is olyan nehéz bánni, nagyon könnyű motiválni és meggyőzhető - mondom meg őszintén a véleményemet. - Ha nem hallgat, legyél kreatív! Írj neki, vagy kérj fel egy magamfajta szócsövet, de baszd meg, ne várd a csodát, mert csak mindketten szenvedtek! Akkora hülyék vagytok... - teszem hozzá mérgesen. - Ha szánnálak, nem lennénk itt. Annyiszor a tudtodra adtam már, hogy a töketlenség nem begyere... egyszerűen felbosszant - vallom be nyíltan. - És mi van, ha elutasít, de tudod, hogy hiányzol neki? Mi a francért engeded el?! Nem elég szóban előadni ezt, tegyél is már valamit! Úgy viselkedsz, mintha bármi kétséged lehetne afelől, hogy az a kis hülye nem veled akar lenni! Persze, haragszik és bántja, amit mondtál, meg minden, de hogy ennyit szerencsétlenkedtek, az már tényleg mindennek a teteje. Összekötözlek titeket! - fenyegetőzöm komolyan.

- Ez nekem is eszembe jutott - szalad ki a száján és megint másfelé néz el inkább, úgy folytatja. Mi is jutott eszébe? Mert elég sok mindent mondtam az előbb. - Mármint hogy magamhoz kötöm és akkor nem tud menekülni. Egyébként írtam neki, de egyszerűen széttépte és kidobta. Sőt, még rajzolni is próbáltam, de az is a kukában végezte. - Azért majd megdorgálom, mert neki is mélypont az, hogy kidobálták a rajzait. - Próbáltam kedvesen, durván, fenyegetőzve, meghunyászkodva, és még ezer módon. Azóta azon agyalok, hogyan tudnék vele megint beszélni, vagy csak érintkezni és kommunikálni. De mindent elutasított. - Komolyan beszél, szóval valószínűleg tényleg megpróbálta ezeket. - Próbáltam a dojóban, a medencénél, kinn a kertben, a szobájában, a folyosón, a konyhában, a pihenőben elkapni, de sehol sem sikerült, mindig elutasított. Egyébként az, hogy szerencsétlenkedünk... Talán pont ez fog összehozni minket újra.

- Nagyon remélem - mondom ki őszintén az első gondolatomat. - A nemlétező hócipellőm tele van már a hülyeségeitekkel. - De ez szerintem tökéletesen érezhető volt abból, ahogy viselkedtem vele. Úgy fest, Jeremy is átállt arra, hogy ha ő nem rendezi magában, nem bocsát meg, nem lehet vele beszélni, elutasító, közönyös, kerüli a másikat, és majd ha hajlandó vagy képes túllépni, lehet hozzá menni bocsánatkérés folytán.


Sosem értettem azokat a párokat, akik képesek így összeveszni. Yoru és Asahito más, két impulzív ember, akik minden pillanatban imádják egymást, noha néha Yorunak tényleg a töke tele van a yakuzájával. De attól még szereti és azért szankcionálja, hogy aztán jól kibéküljenek az ágyban. Vagy a falra kenve... vagy az asztalon... vagy ahol épp egymásra találnak. Mi is vesztünk már össze Asaméval, jól rávágtam az ajtót, aztán vagy utánam jött és nem hagyta annyiban, vagy hagyott megnyugodni és én jelentem meg úgy, ahogy Shabu szokott, mikor kaját akar kunyerálni.


Előhúzom némi gondolkodás után a zsebemből a telefonomat és megfontolt, komoly képpel üzenetet írok Jeremynek: "Tudsz róla, hogy Yoshi miért kialvatlan? Éjjelente bent ül nálad, hogy legalább aludni tudj. Fogja a kezed és megnyugtat. Ez a srác kegyetlenül szeret és olyan, mint egy kivert kutya, mert folyton passzolod, elutasítod. Felspanolom, hogy még egyszer nyisson feléd és ha visszautasítod, elkezdem lebeszélni rólad, mert a végtelenségig nem húzhatjátok ezt az egészet, mert így mindketten kimúltok.". Nagyon szándékosan fenyegetem meg a srácot és biztos vagyok benne, hogy ezek után legalább beszélni hajlandó lesz Yoshimivel, mert tisztában van manipulatív képességeim hatékonyságával.

- A Tatsukival kapcsolatos dolgokat egyelőre, ha nem életbevágóan fontos, most hagyd, Jeremy teljesen padlón van - szólalok meg komolyan, letéve magam mellé a készüléket, s újra felnézve rá. - Nem akar számolni vele, hogy Tatsuki meghalt, hisz benne, hogy él. Nem számít az igazság, ha ez a hit átsegíti a pirszingesem elvesztésén, akkor higgye, hogy él és van egy jó oka távol lenni, nem jelentkezni. Úgy látom, tőlem elfogadja, hogy lehet - emelem ki megint a szót -, hogy már nincs az élők soraiban, de ahogy Shinji és én is, makacsul ragaszkodik ahhoz a lehetőséghez is, hogy nagyon is él Tatsuki. Egész addig hinni fogjuk, amíg a tetemét a saját szemünkkel nem látjuk - közlöm határozottan a testőrrel. - Ahogy tudjuk, úgy kezeljük, megyünk tovább, Jeremy rajzol, tanul, erősödik, hogy ha Tatsuki előkerül mégis, akkor a pirszingesem ne legyen csalódott, sőt, büszke legyen. Őt motiválja, hogy egy olyan ember elégedettségét kivívhatja, aki hulla közönyös átlagosan, rohadt ritkán dicsér és őbenne mégis lehetőségeket lát, hiába vannak gondjai, hibái, hiába nem látott benne rég senki semmit. Ha Tatsuki nem tér vissza, legalább már benne lesz a lendület, ami tovább hajtja és szép lassan elcsitul, bár el nem fog múlni semmi, ha pedig kiderül, hogy meghalt, legalább már tudja, hogy önerőből is képes dolgokra. Rohadt nehéz lesz, ha utóbbi teljesül, de csak akkor tudjuk túllépni, ha összefogunk. Jeremy már vesztett el olyan személyt, akire számított, akit szeretett. Egyedül volt és nem is jutott túl rajta, míg nem beszélte ki magából. Jól megsirattuk a múltat, utána lett csak jobb neki - árulom el Yoshiminek. - Tudok Jeremyre hatni, ahogy bárkire, de ha félinfóim vannak, nincs saját motivációm, vagy nem kér meg rá valaki, nem mozdítom a kisujjam se.

- Rendben van, igyekezni fogok nem elcseszni, nem akarom elveszíteni. Segíteni fogom és támogatni, ahogy szüksége van rá - mondja komolyan a szemembe nézve. - Köszönöm - teszi hozzá őszintén. - Túl fogunk lendülni ezen, remélem. Szeretem, mindennél jobban, most tudom csak igazán, hogy mennyire. Nem akarom, hogy kibukjon, hogy elveszítse magát, majd megtámasztom, mikor kell. Képes vagyok rá és több ilyen hibát nem követek el. Soha többet. Lesznek még vitáink és fogunk még összeveszni, mert kikerülhetetlen, de ilyen többet nem. Nem hagyom így elfajulni és ekkorát nem fogok hibázni. Deon, ez mindig ilyen nehéz? - He? Ezt most nem vágom.

- Jó lenne, ha most már meg bírnátok beszélni a problémáitokat és nem menekülnétek, mert én marha szívesen teszem a fejem, de azért egy idő után nem vagyok biztos benne, hogy az a helyes, hogy próbálom megmenteni, ami reménytelen. Pedig nem vagytok azok, csak baromkodtok - mondom meg keményen a véleményem most is. - Mi nehéz? - kérdezem értetlenül. Nem tudom ezt a kérdését most hova tenni és megnézem, mit írt az a másik gyogyós. Letekerem a végére, hogy csak az látszon, hogy sajnálja, köszöni, meg a vallomásai, azzal átnyújtom Yoshiminek. - Ha ezek után is ennyit bénáztok, kerítek valami fenyítőeszközt és addig kínozlak vele titeket, míg bele nem fáradok - közlöm fenyegetően a sráccal, aztán elterülök a szőnyegen. Ahogy látom, Yoshi megnézi az sms-t és remegő kézzel teszi le a mobilt a földre, mielőtt leejtené. Látszik, hogy ideges, ugyanakkor valami boldogságféle is sugárzik belőle.

- Imádlak - tör ki belőle végül az érzelem is, ezen pedig elvigyorodom. - Köszönöm. És mi nehéz? Az, hogy állandóan húzzuk egymás agyát, hogy mindig történik valami és sosem tudom, hogy éppen jó vagy rossz. De most helyrehozzuk! Biztos vagyok benne, hogy sikerül. Deon, csodás vagy! - Egyértelmű, hogy nincs teljesen magánál és nem tud mit kezdeni az érzéseivel, a hangján még azt is hallom, hogy sír. Simogatja az egóm, hogy imád és csodásnak tart, de még magammal is poénkodom ezzel, mintsem hiú örömöt éreznék. - Ha most visszakapom, soha többet nem hagyom, hogy elmenjen és sosem menekülök többet.

- Úgy legyen - mondom szigorúan, de már mosolygok. - Tiszta hülye vagy - jegyzem meg neki nevetve. - Szerintem azért ennyire nem kiszámíthatlan Jeremy. Meg kell figyelni, mi iránt hogyan érez és utána kiszámítható, nagyjából hogy fog reagálni. Érzékeny, impulzív, hajlamos túlságosan elragadtatni magát, ezért figyelni kell, mit hogyan mond neki az ember. Nem érdemes terelni, sminkelni, vagy hazudni neki, mert látja, vagy rá fog jönni, sokkal könnyebb megmondani neki, erre nem válaszolok, ezt nem mondom meg és ha kérdezi, hogy miért, akkor azt mondani, hogy azért, mert nem akarok és pont, mert ha őszintén és határozottan mondod ezt meg neki, akkor el fogja fogadni. De ha nem vagy határozott, kibillent az egyensúlyodból és végül már te se fogod tudni, hol áll a fejed. Hidd el, Jeremy semmi ahhoz képest, ami ilyen játszmákban az alvilágban vár, úgyhogy ha nem is vagyok biztos abban, amit mondasz vagy akarsz, akkor is add el magad, tégy úgy - tanácsolom őszintén. - Miért vagy bizonytalan? Mi bizonytalanít el? Vagy egyáltalán... min tudtok ennyit bénázni? - kérdezősködöm a plafont bámulva.

- Nem tudom - árulja el. - Igazából... mindig bennem van az érzés, hogy egyszer itt hagy. Néha olyan velem, mintha éppen búcsúzkodni akarna és bennem van az érzés, hogy ha kimegy, nem jön vissza többet. Nem tudom, miért van így, talán hülyeség, de tényleg ezt közvetíti időnként, ez pedig félelemmel tölt el. Nekem fájt, mikor azt mondta, hogy ha úgy alakul, akkor nem fog nemet mondani jó szexre. Ez valami olyan, amit meg én viselek el nehezen, hogy nem hűséges és ezek szerint nem vagyok elég neki. Ez bizonytalanít el, hogy talán nem fogom tudni megtartani magam mellett, mert majd jön egy jobb, aki csak egy kis szexnek indul, aztán nem csak az lesz belőle. A többit meg, fogalmam sincs, azt Jeremytől kérdezd.

- Jeremy ugyanúgy gondolkodik a hűségről, mint Tatsuki. Mindketten simán dugnak mással, mint akit szeretnek. Nem azért, mert az, akivel együttvannak, nem elég nekik, hanem mert a pillanat hevében döntenek. Ha megfigyeled, Jeremy tojik mindenkire, pedig sokan lesegetik a fenekét - árulom el, bár szerintem ezt Yoshi is tudja, észrevette már. - Felesleges féltékenynek lenni, mert nincs mire. Számára, ha mással megy el, az csak szex, de én úgy vettem észre, már csak azokra tud rákattanni, akik fontosak neki. Mint Tatsuki, akivel ez valami bizalmi dologgal függ össze. Mintha ezzel erősítené meg vagy jelezné a pirszingesem számára, hogy milyen mély a bizalma - magyarázom. - Mondtam szerintem azt neked, hogy Tatsuki mindenkit a markába vesz, akivel komolyak a szándékai. Azt akarja, hogy bízzon benne Jeremy. Ha megfélemlíteni akarta volna, a srác rettegne tőle, de nem, neki az a bizalom kellett, amivel Jeremy fordul felé. Hogy beültetéseket adhasson neki, hozzá forduljon, ha gondja van, számítson rá, satöbbi. Ez függés és nem függés egyszerre, megmagyarázni sokkal nehezebb, mint benne lenni - mondom meg őszintén. - Ha még mindig az bánt, hogy néhanapján tolnak egy menetet Tatsukival... Ez kábé annyi nekik, mintha elszívnának közösen egy cigit. Annyira semmis, ugyanakkor Jeremy kapcsolja hozzá a bizalmat, hiszen akárkinek nem hagyná, amit Tatsuki tesz szex közben vagy címén. Ez így... nagyon emészthetetlen, bonyolult vagy érthetetlen? - kérdezem meg őszintén.

- Nem, ezt értem, azt hiszem - válaszol komolyan, ugyanakkor megfontolja, hogyan folytassa. - Nem ezzel van a baj, ebbe talán bele tudok törődni, legalábbis próbálok. Tény, hogy rosszul viselem, hogy más is látja úgy, mint én. Én ezt... szóval engem nem így neveltek, még ha nem is jól, de erre biztosan nem. Nem tudok mit kezdeni azzal, hogy másé is, ha csak néha és ha neki nem is jelent sokat. Mi lesz, ha egyszer fog? Ha valaki olyannal akad össze, aki ezzel megfogja? Rendben van, Tatsukival kell neki ez ahhoz, hogy bízni tudjon, ezt már talán elfogadtam teljesen. De mi lesz, ha nem csak vele dug félre, hanem mással is? - Mint mondjuk velem? - Vagy ha egy ilyen rosszul sül el, vagy túl jól? Ez engem emészt, pláne, hogy nekem a szex együtt jár a hűséggel. Azt mondtam, el tudom fogadni, megpróbáltam, de nagyon nehezen megy. Ami a legfurább, hogy simán bevédtem Raktari előtt nagyjából azzal a szöveggel, amivel te most nekem, csak... talán sosem hittem el. - Szégyelli magát ezért, de végül nagyot sóhajtva vállat von. Nem gondolkodom, megint csak mondom, ami jön.

- Jeremy és Tatsuki szívben hűséges. Nem számít, ki mit tud az ágyban, milyen jó szerető, mennyire fel bírja húzni, mennyire kívánatos, ezek semmit sem érnek és sosem láthatja őket más úgy, ahogy a szerelmük - jelentem ki magabiztosan. - Jeremy sosem adná magát senki másnak rajtad kívül úgy, ahogy. Hűséges hozzád, csak nem úgy, hogy mással nem szexel, hanem hogy mással úgy nem, ahogy veled. Nem is tudna, mert veled azért más minden, mert szeret téged - magyarázom el. - Szoktunk beszélgetni ilyesmikről is - vallom be - és nemhogy nem panaszkodott rád, hanem mindig az jött le, hogy kifejezetten szeret veled szexelni. Hiányolta korábban a vadságot, a perverzséget, azt, hogy játssz vele, de egy olyan szabad szexualitású, nagyétvágyú, szenvedélyes sráctól, mint ő, nekem ez normálisnak tűnik. Meg... ez szerintem azt fejezi ki, hogy a két fél maximálisan bízik egymásban, merhet és mer megtenni dolgokat a másikkal... szabadságot és sokszínűséget...

- Sosem bántanám - mondja szelíden. - Éppen ezért tényleg már szinte túlontúl gyengéd voltam vele, de ezt megbeszéltük és változtattunk. Kellett is szerintem és most már sok mindenen túlvagyunk. Azt is tudom, hogy vannak dolgok, amiket csak nekem enged és csak velem tesz meg. Ebbe kapaszkodom - vallja be halkan. - Csak... Ígérd meg, hogy nem röhögsz ki! - kéri, de látszik, hogy komolyan, én pedig elcsodálkozom, de felmutatom a hüvelykujjam, jelezve, hogy belemegyek az alkuba. - Nem tudok megbirkózni azzal, hogy más is hallja nyögni, hogy más is csókolja, hogy mást is simogat, gyötör, vagy hogy mondjuk mást szop le. Ezekkel nem tudok mit kezdeni. Inkább bele sem akarok gondolni, de azért benne van a pakliban. - Cseppet sincs nevethetnékem.

- Nem is akarja, hogy bántsd - mondom őszintén. - Izgatják dolgok, amik nem épp simogatóak, de ezeket majd elmondja, ha akarja. De azok nem bántások és főleg nem úgy, ahogy ő vágyik rá - kötöm ki komolyan. - Ezeket neki kellene elmondanod. Én megértem, de mégis csak ő az, aki ezekről másképp gondolkodik, ezért én nem tudok sem a védőügyvédje, sem a vádlója lenni ezek miatt. Én sem akarom, hogy Asame mást megdugjon, megenné a józan eszem a féltékenység, az irigység és a düh - árulom el. - Én kibírhatatlan lennék, ha szajhát tartana a házban, abban holt biztos vagyok.

- Elmondtam neki - vonja meg megint a vállát. - Szerinte túlreagálom, és ez semmit nem jelent. Azt kérdezte, miért nem azt értékelem, amit nekem ad... Meg azt, hogy ő sosem mondta, hogy én nem lehetek mással. - Ahogy ezt mondja, megborzong. - Bár azt is hozzátette, hogy tudja, hogy ez nekem nem így megy. - Nehéz úgy Yoshimi mellé állni, hogy én is tehetek róla, hogy a fiúja nem hűséges hozzá, hogy én is megdugtam. Nem joggal értenék vele egyet és nem akarom azt hazudni, hogy szerintem valamiben nincs igaza, miközben tudom, hogy mindent helyesen állít. Ettől függetlenül kussolok arról, ami köztünk történt, mert Jeremy reszortja megosztani a pasijával azt, hogy kivel megy el, meg félek is, hogy Yoshi valami miatt berág rám és megmondja Asaménak. Úgy beszéltük meg Jeremyvel, hogy nem mondjuk el senkinek, hogy lefeküdtünk egymásnak, az a legokosabb.

- Hát... érdemes lenne elkezdeni húzni az agyát, de keményen. Hogy gondoltál rá. De nem Raktarival! Eszedbe se jusson őt választani lehetséges áldozatként még úgy sem, hogy valójában sosem nyúlnál hozzá! - figyelmeztetem. - Válassz valakit, aki tényleg tetszik neked és duruzsold bele a fülébe, hogy el fogsz vele menni, mert kívánod és amit neki szabad, azt neked is, satöbbi és áruld el, mit akarsz vele csinálni. Ha nem hatja meg, szerintem jobb, ha feladod, hogy ne szexeljen mással is, ha viszont bekapja a csalit, el fog kezdeni változtatni. Eléggé rizikós játszma, könnyen pofára lehet vele esni, szóval arra is készülj fel, hogy azt mondja, hogy oké, menj, érezd jól magad, aztán gyere vissza! - kérem újra figyelmeztetéssel ellátva őt. Szerintem Jeremy ki fog akadni, ha felmerül benne a félsz, hogy Yoshimi is képes mással dugni és esetleg más is tapasztalja, milyen az ágyban, vagy csak maga a gondolat, hogy tartana mellette alkalmi partnert. - Ne legyél túl direkt, sminkeld ki, burkold selyembe ezt az egészet. Legyen hiteles, hogy te ezen gondolkodsz, azt tervezed, mert ha rájön, hogy kamuzol, elbuktad az egészet.

- Szóval szerinted működhet az, hogy féltékennyé tegyem? - kérdezi kicsit hitetlenkedve. - Egyébként eszembe nem jutna Raktarival, végre valamelyest megbékéltek egymással talán. És mit csinálok, ha fáj neki? - kérdezi komolyan. - Bár azt sem tudom, akkor mi lenne, ha azt mondaná, menjek... Nem tudom, melyik lenne a rosszabb - vallja be végül.

- Egy próbát megér, nem? - kérdezem talán egy kicsit könnyelműen. - Ha fáj neki, akkor rákérdezel, hogy biztos nem baj-e, akarja-e, hogy lemondj róla. Ha igent rebeg, akkor úgy csinálsz, mintha lemondanál róla, ha nemet, akkor egyelőre hagyod a témát, majd később felhozod, hogy de biztos-e benne. Nem olyan magabiztos sokszor, sőt, szóval könnyű eltántorítani - mondom komolyan. - Ne sugalld neki ezek után, hogy neki is fel kéne hagynia a másokkal való keféléssel, ha bejön a tippem, már ennyi elég lesz, hogy átértékeljen egy csomó mindent. Ha sugallod vagy mondod neki, hogy ez neked is így esik, hogy fáj vagy ijeszt, esetleg ultimátumot adsz, hogy csak akkor nem, ha ő sem, zsarolásnak, rászedésnek fogja fel és kihátrál, ellök. Legyél okos - kérem csendesen. - Szerintem nem bonyolult így gondolkodni. Vagy igen? - kérdezem meg, hátha ő nem osztja a véleményemet. - Ha meg azt mondja, hogy menj, ez van, nem hiszem, hogy nagyon tudsz bármit is tenni.

- Nem bonyolult, én is így gondolkodnék. De vajon ő is? - kérdezi meg halkan. - Nem akarom bántani, sem zsarolni, azzal nem megyek semmire és megint itt kötünk ki, márpedig ez így nem oké. Szétszedjük egymást lassan. Egyébként... - Azt hiszem, hezitál, én pedig megint türelmesen várok. - Én arra gondoltam korábban, hogy ráveszem egy hármasra, vagyis megkérdezem, hogy nem akarja-e kipróbálni, mert hogy én mennyire szeretném - túlozza el a szót. - Hátha észbe kap, ha bekerül egy harmadik a képbe, csak sosem mertem megtenni. Egyébként elég hidegzuhany lenne, ha azt mondaná, “Menj csak!” - Gondolom...

- A hármas tetszetős ötlet számára - bukik ki belőlem. - Igazából szerintem jó ötlet, mert látnád a különbséget, hogy veled és mással hogy bánik, ő pedig úgy kapná meg a változatosságot, hogy az nem megcsalás, hanem még izgató is.

- Nem tudom, hogy abban az esetben is így gondolná-e, ha még egy ukét kapna maga mellé - mondja halkan, mire elkuncogom magam. Jól van, Yoshi, tanulsz... - Ugyanakkor nem tudom, hogy azt mondjuk végig tudnám-e nézni, hogy másé legyen. Szerintem nem, úgyhogy ez szóba sem jöhet, de a másik változat akár... Egyszer beleférne, ha használna a dolog. Ami azt illeti, ez szerintem is izgató - mosolyodik el nagyon halványan. - Aztán meglátnánk, ki mit és hogyan kezel.

- Ja, az tuti. A hármasnak szerintem is van egy feelingje - jegyzem azért meg. - Viszont a szex ne eszköz legyen köztetek. Ne azért válaszd ezt, mert az a célod, hogy Jeremy vagy te lássátok a másik reakcióit, hanem azért, mert ezt szeretnétek, kíváncsiak vagytok egy ilyen élményre. Ha félresikerül, vagy nem jön be a számításotok, a pofára esés már három embert érint, szóval na... érted.

- Igen, értelek - mondja halkan. - Mikor ez nekem eszembe jutott, akkor még igazából csak dugni jártunk össze Jeremyvel, bár én már teljesen belé voltam esve. Nem tudom, kíváncsi voltam és szabadelvű volt, így nem láttam akadályát. Aztán végül nem kérdeztem meg, nem tudom, miért, de inkább nem, ugyanakkor kíváncsi is vagyok rá, mert... Jó! Én is perverz vagyok valamilyen szinten, csak Jeremyvel akartam finom lenni mindig, hogy nehogy az legyen, mint korábban, vagy úgy érezze. - Asame is itt cseszte el egy kicsit. - De alapvető kíváncsiság szerintem mindenkiben van. Meg... ez megint csak furcsa, de én kipróbálnám, milyen lehet alul. - Hát ööö... Kezd elmenni ez a beszélgetés egy elég bizalmasba, amitől valahogy furán érzem magam. Nem gondoltam volna, hogy Yoshimi ilyenekről akarna velem beszélni, vagy megtenné.

- Mondtad neki? Mármint a szerepcserés kíváncsiságod - teszem nyilvánvalóra, mire gondolok. Jeremy tipikus uke, el sem tudnám képzelni semeként, szóval ez nekem elég fura, de majd beviszem neki ezt a kérdést, mert most már érdekel, hogy áll ehhez hozzá.

- Nem - vallja be. - A kölyök egyértelművé tette már az elején, hogy felesleges lenne ilyet kérnem. Legalábbis én így éreztem, szóval meg sem próbáltam.

- Nem akartalak azzal letörni, hogy Jeremy szerintem tipikus uke, meg fenntartottam a tévedés jogát, de ezek szerint nem csalt az emberismeretem. Hármas! - vágom rá erre is a megoldást egyszerűen.

- Tisztában vagyok vele, hogy Jeremy az, de ez engem nem zavar egy cseppet sem. A hármas meg... mostanában sokat agyalok rajta, ami talán hiba... De... ennek ellenére igen, elgondolkodtam rajta, csak nem tudom, ki lehetne a harmadik. Ez nekem nem egyszerű kérdés, mert idegennel elég nehéz lenne. Pedig kacérkodtam mindigis a gondolattal.

- Nem hiszem, hogy hiba lenne, főleg, ha megbeszélitek ezt az egészet. Együtt válasszatok, miután megállapodtatok, hogy seme vagy uke lesz a harmadik, úgy fair. Azt tökre megértem, hogy idegennel nem menne - vallom be.

- Nem tudom, előbb béküljünk ki, aztán meglátjuk. - Egyetértek. - A többi kialakul még, végülis akkor lesz időnk, mint a tenger ilyeneken gondolkodni. Nagyon lesokkoltalak?

- Mivel kellett volna? - kérdezek vissza csodálkozva. Felülök, hogy lássuk egymás képét és egy halvány mosolyt is megeresztek. - Nem könnyen és nem mindenkivel beszélek a szexről. A srácokkal, ha többen vagyunk, poénkodunk inkább, vagy perverzkedünk, hecceljük egymást, ha viszont ketten, akkor azért bővebben, őszintébben beszélgetünk. Jeremyvel például nagyon szeretek ilyenekről dumálni - árulom el -, mert nem tart furának vagy nevetségesnek semmiért.

- Azt hiszem, elég sokat tapasztalt ahhoz, hogy nagyon sok mindent ne tekintsen furának. Engem is meg tudott lepni néha azzal, ahogyan a dolgokról gondolkodik - árulja el mosolyogva. Egyet kell vele értenem, az ABC sorrendes csóka szerintem határozottan beteges és rémisztő volt a maga nemében. - Igazából még mindig a munkaadóm vagy - tér át komolyabbra. He? Ez most hogy jön ide? Meglepett grimaszt vágok és felvonom a szemöldököm. -, szóval azért ez nem teljesen természetes. Csak... ez önző dolog, de jelen helyzetben senkivel nem tudok beszélni ezekről.

- Hagyd már ezt a baromságot! Ha nem lenne igazam, amikor kifakadok, rohadtul elfogadnám, ha leugatsz - közlöm vele. - Akkor vagyok a munkaadód, amikor meg kell csinálnod valamit, amit mondok, testőrként helyt kell állnod, meg ilyenek. Ez most magán jellegű beszélgetés, szóval nem számít semmilyen rang - közlöm nyíltan, határozottan. - Egyébként szerintem nekem bármikor lehet ellentmondani, kell egy meggyőző érv, vagy egy kötélidegzet, mert én aztán nekiállok megvívni, veszekedni, harcolni - mondom elvigyorodva. - Meg amúgy érezni szerintem, mikor van az, hogy ellenállsz, beletaposlak a földbe - jegyzem meg lazán. Ha valamit akarok, azt szokták tudni az emberek, mert nem ismerek nemet. - Viszont szívesen beszélgetek és ha nem feszegetsz olyasmit, amiről rohadtul nem szeretnék beszélni, akkor ez nem is fog változni. Kíváncsi is vagyok és szeretem a kérdéseket is.

- Ez nekem olyan téma, amit kevés emberrel beszélek ki - vallja be. - Korábban Raktarival folytak az eszmecserék, de mióta Jeremy a képben van és tudom, mit érez, azóta próbálom őt kímélni ezzel. Nem hiszem, hogy jól jönne ki. Terukiról szó sem lehet, ha már csak annyit mondok, hogy megcsókoltam, kiszalad a világból, másban meg nem bízom meg ennyire - mondja halvány mosollyal. Bennem ezek szerint igen, ami megtisztelő. - Szóval szereted a kérdéseket, meg a beszélgetést. - Mennyi ideje is ismer? Csúnya, ha csak most koppan le neki, hogy nagyon sokat bírok pofázni és nagy élvezettel is teszem. - Akkor ebben hasonlítasz Jeremyre. Furcsa kölykök vagytok ti azért.

- Miért vagyunk furcsák? És főleg azért miért, mert hasonlítunk vagy mert szeretünk kérdezni, válaszolni, beszélgetni? - teszem fel a kérdést. - Én Jeremyvel nagyon szívesen beszélek szexről, valahogy nagyon megvan a közös hang, nagyon egy húron pendülünk. Shinjivel is szeretek erről beszélni, tetszik, hogy nyílt, komoly és megmondja a véleményét bármiről. Kazuval mókás, Yoruval inkább perverz, ha pedig ketten együtt vannak, sokkoló és röhögőgörcs-veszélyes.

- Az a furcsa, hogy mindketten ekkora szájjal rendelkeztek és nem féltek feltenni semmilyen kérdést sem. Ez nekem bejön - vallja be. - Nem sok ember képes zavarba hozni, de Jeremy igen és szerintem te is. Furcsa az is, hogy ennyire kijöttök egymással, meg mertem volna esküdni, hogy mire ide jutunk, hadban fogtok állni egymással. Nem tudom, miért, talán mert sokban hasonlítotok. De örülök, hogy van valaki mellette, aki tényleg a barátja minden hátsó szándék nélkül.

- Eléggé benne volt a pakliban, hogy esküdt ellenségek leszünk - mondom meg őszintén, hiszen éreztem a feszültséget közöttünk. - Mint Keiyuuval. De én úgy vagyok vele, hogy adok egy lehetőséget a másiknak, hogy válasszon, harcolni akar velem, vagy haverkodni. Mindkettőben tudok jó lenni, de ellenségnek nem kívánnám magam, az tuti, barátnak viszont szerintem elég jó vagyok - osztom meg a véleményemet. - Sose féltem kinyitni a szám, mindig ólajtó pofám volt és mindenki, aki most szeret és én őt, kedvel és viszont, azt annak segítségével értem el. Volt, akivel előtte veszekedni kellett, volt, akit meg kellett sérteni, volt, akinek közölni kellett, hogy leszarom őt, de ha unja a banánt és normálisan is hozzá tud állni a kérdéshez, fordulhat hozzám, meg ilyenek. Jeremyvel órákat vagyunk képesek átbeszélni. Szerintem ha egyszer pizsiben leülnénk, hogy fáradtságig dumálunk, aztán mászunk át a párunkhoz, át bírnánk beszélgetni az éjszakát, aztán reggel egymáson és magunkon röhögnénk, hogy mennyire fáradtak, kókadtak, kómásak vagyunk - jelentem ki kuncogva. - Riaszt a gondolat, mennyire képesek lennénk utálni és kínozni egymást, ha nem csípnénk a másik fejét. Példátlan gyűlölködés lenne heves összecsapásokkal és Asaménak meg Tatsukinak éles fejfájásokkal.

- Az feltűnt, hogy sokat tudtok beszélni, azért az a közel öt óra sem volt semmi, amíg festett és fogadjunk, hogy be nem állt a szátok - mosolyodik el azért. - Én örülök, hogy nem vagytok ellenségek. Nagyon hevesek lennétek egymás ellen, akkor ott nem állnátok meg és szerintem sokszor tépnétek meg egymást. - Hajjaj, az nem kifejezés! - De ez így sokkal jobb. Köszönöm, hogy vigyázol rá - teszi hozzá őszintén.

- Szerintem több volt, vagy hét - mondom utánagondolva, de már cseppet sem vagyok biztos benne. - Naná, hogy! - vágom rá lelkesen, aztán felállok és odaülök Yoshimi mellé, mert már hiányzik a hátamnak a támaszték. - Mondom, ölnénk egymást. Val'szeg szavakkal elsősorban, de én nem vagyok rest lerúgni a másik fejét, nekiugrani a torkának, vagy megtépni. Elég sok ilyen ügyem volt, suliból is ki akartak csapni párszor. Harmadikról lógattam is ki egyetemista csajt, törtem ujjakat, rúgtam ki fogat szórakozóhelyen, Tatsuki vállán is mai napig ott a fognyomom, szóval válogatott fegyvertáram volt és van - mesélem vigyorogva. - Nagyon szeretem Jeremyt, így én is nagyon örülök, hogy barátok vagyunk. Ellenségnek nem lenne ennyire jó - vallom be őszintén, mosolyogva. - Nem kell megköszönni, ez természetes. A barátaimra és arra, akit szeretek, vigyázok.

- Az tuti, de akkor ugye tudod, hogy nekem meg ketté kéne szakadni? - vigyorodik el. - Asame testőre, meg Jeremy kutyája... Remekül nézne ki, ha magamat csépelném a harcban. - Látszik, hogy most poénkodik és feloldódott csendesen, de azért megint komolyra vált. - Szerinted mikor jön haza? Vagy nem is ma akar velem beszélni?

- Te figyu! Szeretnéd, hogy megverjelek? - kérdezem meg tőle úgy, hogy belenézek a szemébe. - Még egy ilyen hülye kérdés és komolyan mondom, laposra klopfolom az okos fejecskédet.

- Most éppen miért akarsz kiklopfolni? - kérdezi meg, de elmosolyodik. - Csak kezdek ideges lenni - vallja be. - Mint az első randik előtt szokás... Pedig azért kisfiú már rég nem vagyok.

- Szú-szá - nyugtatom elvigyorodva. - Szerintem ma fogtok beszélni. - Sikerült sejtelmesen előadnom ezt, Yoshi meg érti, ahogy akarja. Úgyis tudom, hogy megbeszélik, hogy hülyék voltak, szeretik egymást, aztán kifulladásig szeretkeznek. Annyira tipikus... - Eléggé kivolt, mikor a szalonba akart menni és nem is jó érzés ott lenni Tatsuki nélkül - mondom meg az őszintét. - Minden úgy van, ahogy ő hagyta, szinte várod, hogy megérkezzen, aztán amikor szembesülsz azzal, hogy a kajamaradék a hűtőben igazából már egy penésztelep és tudod, hogy ő ilyet soha nem bírna elviselni, rájössz, hogy nem járt ott és nem is fog. Nem tudod, hogy csak még egy hetet kell várnod, vagy egy évet, vagy egy örökkévalóságot, ahogy azt se, hogy ha hátramennél a szobájába és ott találnád vérbe fagyva, hogy élnéd túl. Persze nincs ott, semmi jele annak, hogy a Kitamurával vívott háború óta ott, a lakásán, vagy bárhol, ahol előfordulhatna, járt. Nyomtalanul eltűnt Bakarival együtt - mesélem el komoran, magam elé bámulva, szorító mellkassal, nehezülő szívvel. Yoshi megpróbál átkarolni, csak a szemem sarkából látom, s noha először az ösztönös reakció lép életbe, a vérmegfagyás és azon lehetőségének lefuttatása az agyamban, hogyan védjem ki és intézzek ellentámadást, végül mégsem mozdulok, hagyom, hogy megpróbáljon vigasztalni. Nem könnyű, kicsit furcsán, talán hülyén érzem magam, de nyugton maradok.

- Akkor lesz vele dolgom, de ne aggódj, vigyázok rá. Nem fogom még egyszer megbántani, ha most visszakapom. De te sem vagy sokkal jobban - jegyzi meg lepislogva rám. - Tudok segíteni?

- Ne is, mert kinyírlak - mondom neki halvány, zavarodott mosollyal, sandítva Yoshira. Viccesek lehetünk kívülről nézve. Mindketten a fal tövében ücsörgünk, ő átkarol, egymásra lesekedünk, mint az ügyetlen szerelmesek, közben semmiféle ilyesmi nincs rajtunk, inkább két ügyetlen töknek tűnhetünk, közöttünk egy telefon. - Nem, nem tudsz - felelek őszintén. - Hiányzik, félek, hogy meghalt, várom vissza, izgulok, hogy mi van vele, miért nem jelentkezik, miért nem lehet elérni... hogy ÉN miért nem tudom elérni... - Könnybe lábad a szemem, de erős leszek, nem akarok sírni. - Aggódom, idegeskedem... Nem tudom, mindig máshogy érzek. Van, hogy szétvet az indulat és muszáj hajtanom, van, hogy muszáj valakivel egy légtérben lennem, van, hogy csak sírni van erőm és kedvem, van, hogy megihlet ez az egész és írok, firkálok... Majd ha végre lesz valami biztos, talán nem fogok ennyire csapongani.

- Nem csak te csapongsz, Jeremy is - mondja halkan. - Az első pár napban meg főleg. Hol teljesen nyugodt volt, hol mint az amnéziás, hol ideges, hol sírt, hol verekedett, hol rajzolt. Megdöbbentő volt. De most már lassan ki fog derülni valami, ki kell neki. Nem tudom, mi, de bizonytalanság hármótokat öli meg, mert Shinji is szenved rendesen. Helyre fog jönni minden, csak bízz benne! - Őszintén így gondolja, ez érződik a hangján, én pedig egyszerre szeretnék bízni és félek a koppanástól. - Nem lesz semmi baj.

- Tudom. Tisztában vagyok azzal, hogy Jeremy is csapong, ugyanolyan bolond, mint én, ahogy azzal is, hogy Shinji csendesen, visszavonultan szenved. Annak ellenére, hogy nem nagyon jó most nekünk együtt, azért ránézünk egymásra. Nem akarjuk cserbenhagyni a másikat, csak valahogy... nem vagyunk jó hatással a másikra - vallom be szomorúan. - Hagyjuk ezt, jó? - Igen, most menekülök, mert nem akarok megint kibukni és sírni, bármilyen közel is állok hozzá.

- Ha ezt érzed jónak, rendben - fogadja el a kérésemet. - Akkor inkább azt mondd el nekem, hogy mik a terveid holnapra. Vagy nem tudom... Akarsz egyáltalán beszélgetni még?

- Nem - felelem tök komolyan. - Némasági fogadalmat teszek. A következő öt másodpercre.


Egy.

Kettő.

Három.

Négy.

Öt.

- Most, hogy ezen túlvagyok, újra beszélhetünk - közlöm vele fapofával, azzal elröhögöm magam. Szívni fogom a vérét a hülye kérdései miatt, aztán vagy leszokik róluk, vagy bevallja, hogy mazochista. - Tervek holnapra? Nincsenek. Val'szeg felkelek, reggeli, dojo, zuhany, kis pihi, ebéd, szuszogás és szabadfoglalkozás, estefele megint edzés, zuhany, vacsi, alvás. De ami jön, nem t’om.

- Megnyugodtam, hogy te sem vagy normális - neveti el magát. - Mit szólnál a szabadfoglalkozás alatt egy kis játékhoz? - kérdez rá nyíltan. Hmm... Miféléhez? Val'szeg én vagyok piszkos fantáziájú, de azok után, hogy ma a hármasról fecsegtünk, valami perverz jut először eszembe. - Találtam egy társasjátékot otthon és Jeremynek bejött a dolog, egész jól lekötötte. Ha szeretnél, csatlakozz hozzánk. Szerintem ha kibékülünk, akkor az a kör sem marad ki. Raktari is szokott néha jönni, ha nem szolgálatos. Nos?

- Remélem, nem most állapítottad meg először, hogy kattant vagyok, mert akkor javasolni fogom Ryuunak vagy Asaménak, hogy küldjenek el elmeorvoshoz - heccelem a srácot. - Szívesen játszom veletek - megyek végül bele a kicsit sem piszkos vagy perverz játékba.

- Nem, de neked először ismertem el - kuncogja el magát. - Ha meg nagyon unatkozunk, kártyám is van, max átcsapunk vetkőzős pókerbe - heccel vissza.

- Ha Asame is beszállhat... - közlöm ördögi vigyorral.

- Felőlem - kuncogja el magát. - Bár megnézném, hogy hogy kártyázza le a gatyánkat is.

- Szerintem mind meglepődnénk, ha lazán kigombolt ingben, nadrágban virítana, mi meg már azért rimánkodnánk, hogy kegyelmet kapjunk - szállok be a fantáziálásba nevetgélve. - Majd felvetem neki az ötletet, kíváncsi vagyok, milyen képet vág és belemegy-e.

- Én is erre a végkimenetelre számítok - kuncogja el magát. - De ha belemegy, akkor... húúú... nem tudom, csak furcsa lenne. - Érezhető, hogy ez zavarba hozza. - Azért kíváncsi lennék.

- Belemenne. A poén kedvéért. De nem csinálná meg - mondom őszintén. - Nem bratyizik a testőrökkel, ami tök érthető is. Egy ilyen kártyapartin val'szeg szólóban nyomnám.

- Akkor az nem lenne hosszú - mosolyodik el halványan. - Ha már csak a miénkből indulok ki.

- Meginvitálom a srácokat, szerintem belemennének - ajánlom meg széles vigyorral.

- Ez nem is hangzik rosszul, de vigyázz, Jeremy nem olyan rossz benne, mint az ember hinné - mondja komolyságot erőltetve magára. - Ő még full fel volt öltözve, rajtam már kábé csak zokni volt.

- Zokni? Kiábrándító - mondom fintorogva, aztán elröhögöm magam. - Szerintem Yoru nagy kártyás, de val'szeg Kazunak sem lesz ismeretlen a póker. Ha Shin is belemegy, amit egyelőre kétlek, de azért megkérdezem, akkor Jeremynek lesz bőven ellenfele.

- Az sem sokáig maradt, aztán meg persze valahogy a kártyák már nem voltak olyan fontosak - kuncogja el magát megint. Na ja... Csodálkoztam volna, ha Jeremy társaságában nem kerül elő valamilyen formában a szex, főleg Yoshival közösen. - Kíváncsi lennék azért, hogy ki vesztené el először a ruháit... ahogy ismerem magam, én. Tényleg ki kéne próbálni egyszer, megvan a feelingje és ha sokan vagyunk, akkor azért tovább tart. - Nem árulom el Yoshinak, hogy fingom sincs a pókerről, nem volt alkalmam megtanulni, tehát nem olyan biztos az, hogy ő lenne alulöltözött a leghamarabb. Abban már cseppet sem vagyok biztos, hogy bevállalnám, hogy meztelenre vetkőzöm mindenki előtt, de azt sem, hogy nem. Passz, helyzet hoz, feeling igazít. Lehet, meg kéne kérnem Asamét, hogy tanítson meg pókerezni, aztán játsszuk a vetkőzős fajtáját.

- Izgalmas parti lesz - mondom elvigyorodva, majd egyszerűen eltávolítom magamról a mancsát, mert már nincs bajom, ez a fajta közelség pedig egyelőre mindenképp zavar. Noha kétlem, hogy Yoshi be merne próbálkozni nálam, azért megfordul a fejemben és biztos vagyok benne, hogy nem köszönné meg magának, ha erre kerülne sor. Nem Asame miatt, én verném el. - Addig gyakorolj - biztatom széles vigyorral. - Még a végén, mire összeszervezem, profi leszel.

- Én gyakorolnék, de van egy tök, aki valahogy mindig elvonja a figyelmem a kártyákról - mosolyodik el és nyújtózkodik egyet. - Ahhoz képest, hogy honnan indult ez a beszélgetés, bizarr vége lesz lassan - kuncogja el magát. - Köszönöm, hogy foglalkozol ilyenekkel - mondja komolyan, őszintén, én meg vállat vonok.

- Te szegény, most nagyon sajnállak - epéskedem vele heccelődve. - Kérj meg másokat. Új fej, új gondolkodás - biztatom könnyedén. - Amíg mondandóm van, én irányítom a beszélgetést, utána hagyom magam sodorni. Nekem nyolc a téma, ha valami nem oké vele, arról valamilyen módon tájékoztatom a másikat. Ennyi. Van most munkád?

- Jelen pillanatban nincs, éjjel megcsináltam mindent, újat meg még nem kaptam - mondja komolyan. - Ha már nem alszom, legalább haszna legyen, tegnap egész nyugodtan aludt Jem, szóval nyugodtan dolgozhattam mellette. Miért?

- Csak megkérdeztem - felelem vállat vonva. - Ki fogsz nyúlni, ha se éjjel, se nappal nem alszol - mondom neki komolyan. - Zavarna, ha Raktari bepasizna? - kérdezem meg gondosan elkerülve Yoshimi pillantását.

- Tudom, de már nem tudok én sem nélküle aludni. Azért pár órát alszom napközben, ha mást nem, mert beájulok, de ezen túl nem nagyon működik a dolog - próbál megnyugtatni egy kicsit, aztán hosszabban gondolkodik el. - Nem tudom. Igen, azt hiszem az elején zavarna és biztosan tudni szeretném, ki az. De ha boldog lenne mellette, akkor nem zavarna már. Kicsit biztosan féltékeny lennék, ahogy szerintem ő is az Jeremyre, de ezen túl tudnék lendülni viszonylag gyorsan - válaszol őszintén.

- Érdekes az, ahogy iránta érzel - jegyzem meg csendesen. - Igazából... lappangva... bele vagy esve... ugye? - kockáztatom meg.

- Igen - válaszol hosszabb hallgatás után. - Nem csak lappangva igazából... vagy nem tudom... de azt igen, hogy van egy ilyen széthúznak érzés bennem. Olyan furcsa, mert ilyen nincs, de mégis azt érzem, hogy mindkettejüket szeretem.

- Szerintem lehet - jelentem ki csendesen -, Jeremy pedig tudja, hogy valahogy így van. Mondtad, hogy olyan, mintha búcsúzna mindig - emlegetem fel - és ez nagyon benne van, mert félt téged, jobban szeret annál, minthogy lekössön és sokszor próbált meg véget vetni a kapcsolatotoknak, hogy makulátlanul boldog lehess Raktarival. Jó lenne, ha beszélnétek erről, hogy ne legyen félreértés, ne higgye azt, hogy mással boldogabb lennél, ő nem tud neked mindent megadni, nem elég jó neked.

- Szóval azt mondod, hogy Jeremy el akart volna engedni? - kérdezi meglepetten. - Próbáltam ezt megbeszélni vele, de inkább menekült a téma elől, szóval ez nem volt megoldás, közben meg tudom, hogy Raktarival esélyem sem lenne, amíg azt érezné, hogy pótléknak kell, vagy utána se. Vagyis nem tudom... Egyébként meg tudod, nekem eszembe jutott, hogy vegyük be Raktarit, csak egyiküknek sem mertem felvetni és talán jobb is így.

- Háááááát... - Elkerekednek a szemeim és végiggondolom a helyzetet. - Én biztos nem szívesen csatlakoznék egy pároshoz harmadiknak, ha az egyikért esz a fene. Vagy pedig igen és utána belehalnék, hogy csak ennyi volt - árulom el őszintén. - Ez nagyon kockázatos, Raktari nagyon sérülhet - figyelmeztetem komolyan.

- Nem egy éjszakára gondoltam - vallja be. - De ez tudom, hogy hülyeség, szóval eszembe sem jutott bejelenteni.

- He?! - bukik ki belőlem. - Hát ez no comment...

- Tudom, hogy hülyeség, nem kell mondanod - mondja meg komolyan. Még jó. Kicsit kiakadtam ezen. - Csak megoldást próbáltam találni, akárhogy, de nem véletlenül maradtam inkább kussban, mert az ilyenek sosem futnak, ugyanakkor meg igenis bánom valahol, hogy nem tudtam korábban, mi a helyzet Raktarival, ez pedig ilyen furcsán kettős, de nem akarom bántani egyiküket sem, ezt nekem kell rendezni magamban.

- Ja - bököm ki neki, majd mikor felszólal köztünk a telefon, felveszem a földről és megnézem. - Ha nem jön be az a próba, és azt mondja Jeremy, hogy menj el nyugodtan mással... Nem, mert ez Raktarinak szar! - vágok magamnak közben, míg válaszolok. - Döntsd el, hogy melyiküket akarod, aztán a másikat hagyd szabadulni tőled! - Szinte utasítom Yoshit, olyan indulatok szállnak meg.

- Deon, nyugalom, azt csinálom, elengedem Raktarit - mondja komolyan. - Csak az van bennem, hogy mi van, ha... hangsúlyozom, ha nem jól választok és a másik helyesebb lenne. - Erre belemarkolok a hajamba. Megőrjít ez a srác! - Ez megint csak baromság, de én döntöttem és Jeremy mellett maradok. Igazából nem is értem, mit gondolkodom ezen, mert imádom őt és ha nem így lenne, akkor most nem lennék ennyire magam alatt, márpedig nekem eszembe sem jutott, hogy így maradjon és ha lecseng, kezdjünk Raktarival. Nem, én vissza akarom kapni Jeremyt, szóval csak én vagyok ilyen hülye barom, hogy ezen gondolkodom.

- Húsz perc múlva megtalálod a szobájában - adom le az infót, azzal felállok a srác mellől és ellökve magam a faltól szembe fordulok vele. - Az ilyen baromságokkal nagyon ki bírsz borítani a béketűrésemből - árulom el kertelés nélkül. - Legyél már hűségesebb a választásodhoz és biztosabb magadban! Én sem értem, mit agyalsz Raktarin, mikor neked Jeremy kell! - förmedek rá, azzal nem is hagyom szóhoz jutni, kiviharzom a szobából és rávágom az ajtót. A faszom kivan Yoshival néha.

4.

Jeremy

Nagyon lassan telik az idő és mégis annyira haladunk vele. Egyre kevésbé bírom, egyre kevésbé látom értelmét, ugyanakkor minden nap azt várom, hogy kinyílik az ajtó és ott fog állni. Hogy ez csak egy újabb lecke, csak egy újabb tanulás, egy próba, amin ha nem vagyok elég erős és nem bízom benne, akkor meg fogok bukni. Hinni akarom, és tudom, hogy élnie kell, hogy mindkettejüknek élnie kell. Nem lehet itt vége, nem akarom, nem tudnám elviselni. Csigalassú minden, az órák, a napok, a percek. Kitörni is nehéz belőlük.


Yoshi segít, valamennyire. Sokat foglalkozik velem, de nem eléggé, azt hiszem. Persze munkája van, én ezt értem, ugyanakkor sokkal kevésbé vagyok én megértő, inkább érzékeny és hisztis. Legalábbis legutóbb ezt vágta a fejemhez. De mit csináljak? Kiraktam a szobából akkor, most meg mosolyszünet, hát remek... Igazából nem akarom, csak nem tudok másképp viselkedni, sajnálom! Ez van! Kezdek feladni mindent, pedig nem lenne szabad.


Mostanában, mikor senki nem ér rá, akkor is le kell kötnöm magam. Deon nem enged el innen, pedig sokkal könnyebb lenne. Mindegy... Legalább megtanultam tökéletesen úszni. Mivel már egy hete nem beszélünk Yoshival, így elég sok időt töltök lenn a medencénél. Ha nem a dojoban, vagy a szobámban vagyok, akkor itt. Nem érdekel! Akkor megerősödöm és leszarok minden mást, akkor edzek és méltó leszek Tatsuki helyére. Vagy mégsem? Én akarom, mert nem lehet itt vége mindennek. Bárcsak visszajönne!


Hiányzik. Az, hogy azt mondja, hogy “hülye kölyök”, hogy beletúrjon a hajamba, hogy megöleljen, hogy nem tudom... Ő, a lénye, a biztonságérzetem, az, amivel felém irányult. Tatsuki. Ő hiányzik.


A sírás már nincs, az csak az első pár napban használt, azóta üresség van. Rajzolok, minden nap, egyre többet és többet, és ragasztom ki őket a falra, mert mikor visszajön, akkor számon fogja kérni és nem lehet, hogy ne tudjak neki mutogatni dolgokat. Lehetetlen... Szóval dolgozni kell. Hajt előre az érzés, hogy mikor itt lesz, akkor büszke lesz rám, és ezt szeretném. Hogy megint büszke legyen és azt mondja, hogy ügyes vagyok. Ezért is edzek, mindennel és mindenkivel, akit éppen le tudok rángatni. Mindegy ki, csak kössön le. Hol Deon, hol a testőrök, hol én magamat, esetleg a víz. Van, hogy napi öt óra a medencében, az biztos, hogy javít a technikán, de persze az is, hogy Deon mutogat, meg segít. Furcsa érzés, de jó, meg látni, ahogy izmok jelennek meg rajtam. Furcsa, de meg tudom szokni.


Ma úgy keltem fel, hogy mennem kell. Még nem mondtam Deonnak, de menni akarok. Meg kell keresnem, muszáj. Egyszerűen ki kell szabadulnom innen, ráadásul dolgom is van, úgyhogy megcsörgetem a srácot. Tudom, hogyha ráér, visszahív majd. Kibaszottul üres az ágy Yoshi nélkül, ugyanakkor nem tudom megbocsátani, hogy kicsit örült annak, hogy Tatsuki lehet, hogy nincs... Ez felér egy vétséggel, egy gyilkossággal, nekem pedig ez nem kell. Akkor felejtsen el! Nem érdekel... Hiányzik ő is, de én nem fogok megtörni, majd jön, mikor már nem bírja nélkülem, addig meg próbálok nem beleőrülni abba, hogy nincs kihez bújni, kinek elsírni a bajom. De akkor sem fogok én kezdeményezni, ha belehalok sem. Amit mondott és ahogy... nem akarom újra, nem akarom még egyszer hallani. Deonnak nem mertem elmondani, nehogy nekimenjen annak a hülyének. A rohadt életbe, hogy még mindig odavagyok érte és kibaszottul hiányzik!


Elindulok valami kaját szerezni, mostanában nem nagyon eszem, egyszerűen nem kell, pedig Ayako is próbál a kedvünkre tenni, de nem esik jól, így mindig csak pár falatot fogyasztok. Mióta egyedül vagyok, aludni sem nagyon tudok, éppen ezért készítem ki magam, szinte ájulásig, mert akkor megy. Megint produkálok rohamokat is, szerencsére mindig elkap valaki idejében, de nem leszek tőle jobban, azt hiszem. Remélem, Deon hamarosan üzen, mert nagyon-nagyon mehetnékem van már.


A srác végre visszahív, mire felveszem a telót, és már hagyom is ott a kaját, amiből megint csak két falatot ettem. Megköszönöm és csak utána szólok a mobilba.

- Szia! Rám érsz egy kicsit?

- Aha. Hol?

- A konyhából jövök ki éppen, te merre vagy?

- A dojoból tartok a szobám felé. Ott jó lesz?

- Aham - mondom csendesen. - Akkor ott. - Nem szoktam, de most én teszem le a telefont.


Deon szobája felé veszem az irányt, de útközben még megállok, csak mert mikor befordulok a folyosóra, meglátom Yoshi hátát, így inkább ki is fordulok onnan és csak leskelődöm, mikor megy el, így viszont vesztek jó pár percet. Gondolom, Deon már benn van, ezért kopogok inkább, nem akarok rátörni. Persze felhangzik a jól ismert “Gyere!”, amire egy halvány mosoly azért elfutja az arcom és benyitok. Deon már fariban, bár látom, hogy nedves a haja vége, tehát most zuhanyozhatott.

- Hello - dobom le magam az ágyra, de már nem tudok mosolyogni. Megint nagyon erős a "mennem kell"-érzés bennem.

- Mi van? - kérdezi aggódva, máris felém indulva.

- El akarok menni - mondom komolyan. - A szalonba - teszem hozzá Deon szemébe nézve. - Muszáj. - Remélem, érteni fogja.

- Mit akarsz ott? - kérdezi meg.

- Senki nem takarított ki, nincs rendben tartva, senki nem néz rá, márpedig Tatsuki mérges lesz, mikor visszajön - közlöm határozottan. Deon ajkaira mosoly ül, de szemeit azonnal könnyek homályosítják el.

- Voltam ott - árulja el, majd arcához kap és letörli róla a cseppeket. Akkor nem csak én reagálok így sokszor. - Nem takarítottam... csak elmentem oda... Asame elvitt - vallja be. - Valaki vigyen el, legyen veled - kéri -, egyébként menj, ha erre van szükséged.

- Erre - mondom ki komolyan. - Már pár napja nyom és szorít, hogy kell - vallom be. - Hiányzik - mondom ezt is ki, hagyom, hogy kijöjjön, ha csak szavakban is. - Rendben, megkérek valakit, hogy vigyen el, csak ne Yoshi legyen az.

- Mi történt köztetek? - kérdezi meg a szemeimbe nézve, szomorúan. Már megint... Ugyanakkor lassan nem tudom elfojtani. Nem akarom bajba keverni Yoshit, de valakinek muszáj elmondanom.

- Azt mondta... - Szinte csak suttogom. - Azt mondta, hogy törődjek bele, hogy Tatsuki halott, pedig tudom, hogy nem. És azt is, hogy talán jobb így. - Kezdenek patakokban folyni a könnyek az arcomon.

- Ezt én is megkaptam, mint lehetőséget - vallja be. - Jól lekiabáltam érte Asame fejét, hogy fél év múlva talán előállhat vele újra, hogy a pirszingesem már nem él, de addig eszébe se jusson még egyszer megemlíteni, mert nem vagyok hajlandó elfogadni előbb ennek lehetőségét.

- Mert nem halt meg - hajtom makacsul. - De Yoshi... Olyan furcsa volt a hangsúlya és nagyon rosszul esett. Kivágtam a szobából és azóta a közelemben sem akarom látni. Ha neki így van, akkor köztünk vége.

- Én ezt... próbálom érteni... de csak azt látom, hogy hülye faszok vagytok - mondja meg őszintén a véleményét most is. - Rohadtul arra lenne szükséged, hogy Yoshimibe kapaszkodj és rohadtul tudnia kellene, hogy szükséged van rá.

- Én tudom, hogy szükségem van rá, érzem - mondom csendesen. - Kezdek széthullani, ezért is kell mennem mindenképp ma. De akkor nem kell mellém, ha ő így gondolja, hogy így jobb. Ha neki ez így jó, akkor nincs miről beszélni! - tör ki belőlem az indulat és magam sem veszem észre, hogy szinte kiabálok. - Meg tudtam volna ölni, érted?! Ha akkor nem hagyja magát kidobni, én nem tudom, mi történt volna.

- Számtalan eshetőséget zongoráztam már végig fejben - szólal meg csendesen, a szemeimbe nézve, aggódva. - Gondoltam arra, hogy nagy baja esett a kezének... - mormolja elszoruló torokkal, elfúló hangon. - Mindent megmagyarázna, mert... béna kezekkel... nem akarna élni... ebben... biztos vagyok - formálja meg nehézkesen a mondatot. - A tetoválás, a rajzolás, a pirszingszúrás, a szex is és az önvédelem, vagy a tanítás... halott ügy lenne... de akár az önállóság is belevehető.... és ezek nélkül... nem akarná folytatni - nyögi ki megküzdve magával, majd beharapja a kezét, s egy rövid ideig megfeszül. Utána elenged, immár fognyomával tarkított kezét leengedi és újra rám néz. Ugyanúgy tompít néha, mint én. Kibaszottul megvisel ez mindhármunkat, mert Shinjit is, látom. - Vagy ha már a harcban meghalt volna... vagy csak utána valamennyivel, miközben Bakari próbálta megmenteni... az is magyarázza, hogy miért nem jöttek vissza... - makog tovább. - Ugyanakkor az is lehet... hogy valahol közösen nyalogatják a sebeiket... vagy Kitamura területeit járják és vadásznak túlélőkre... Túl nagy a bizonytalanság... túl nagy...

- Én érzem, hogy él. - Még mindig képes vagyok kimondani, ugyan hetek teltek el, de csak ennyibe tudok kapaszkodni és így kell lennie. - Én... azt hiszem, ha Bakari él, ő pedig nem, akkor már itt lenne, bár lehet, ez nincs így, de én hiszem, hogy így kell lennie. Ha a másik változat él... - borzongok meg teljesen. - Nem lehet... - nyögöm ki, mert ezt fel sem tudom dolgozni, hogy lehetséges. - Szépen lassan őrülünk bele ebbe - suttogom csak. - Tudni... olyan jó lenne tudni akármit, valamit! - Megtörlöm az arcom, de tök felesleges, mert megint elöntik a könnyek. - Valami hajt, hogy menjek... hogy menjek, mert szükség lesz rá. Hogy van miért megcsinálni. - Ez már nem olyan határozott, de ezt érzem. Nem kellemes, mert szétfeszít lassan, de talán ha engedek neki, jobb lesz.

- Ha Bakari túlélte volna Tatsukit, egy ideig biztosan nem térne vissza - mondja meg nyíltan, őszintén a véleményét. - A kötelesség és az a fájdalom, amit számára a pirszingesem elvesztése jelentene, összemérhetetlen lenne. Én is hinni akarom, hogy Tatsuki él, engem is kicsinál a lehetőség, hogy már nem, de akkor is tovább kell mennünk, folytatni, haladni előre, ahogy azt elvárja tőlünk. Várhatjuk vissza évekig is, de nem robotolhatunk ebben a szar állapotban - magyarázza a vállamra téve a jobbját. - Menj. Legyen veled mondjuk Teruki vagy Raktari, ők tudják, mit csináljanak veled - kér, azzal elenged, jelezve, hogy útra lettem bocsátva.

- Ezt próbálom - mondom csendesen, komolyan. - Ha nem él, ha vége van, akkor nekem azért kell güriznem, hogy melletted méltó utódja legyek. Erre hajtok - vonom meg a vállam, de jólesik, hogy segíteni akar. - Megyek. Majd jövök. Viszek valakit. - Ennél többet nem tudok mondani, de futólag átkarolom Deont és indulok is.


Berobogok a pihenőbe és abban a pillanatban belefutok Yoshiba. Remek, más sem kellett. Egyszerűen csak ellököm, amikor megpróbál hozzám közeledni és inkább tovább is lépek. Nincs szükségem most rá, meg semmi egyébre. Azonnal a másik két férfit veszem célba és amint beérem őket, hadarni kezdek.

- Valamelyikőtök eljönne velem a szalonba? - kérdezem minden köszönés és indítás nélkül, bár próbálok kedves lenni.

- Igen - felel Teruki, majd hogy meggyőzze Raktarit, vagy megbizonyosodjon róla, hogy ő is ezt tartja okos döntésnek, ránéz. A srác egyetértően biccent, jelezve, hogy ez így rendben van, látszik rajta, hogy nem szívesen mondott volna igent. - Mikor? - kérdezi meg végül az idősebb testőr, hogy tovább gördítse a beszélgetést.

- Azonnal, ha lehet - felelek rögtön. Menni akarok, mennem kell és jobb lesz, ha most, máris.

- Tud már róla valaki? - kérdezi, miközben biccent Raktarinak és Yoshiminek, s már indul is.

- Deonnak szóltam, ő mondta, hogy kérjem meg valamelyikőtöket, hogy jöjjön - vágom rá megint, bár már csendesebben.

- Jó. Így jössz, minden nálad van? - kérdezi.

- Nem, még kell öt perc, aztán mehetünk - mondom komolyan és a szobám felé indulok. - Garázs?

- Tökéletes. - Csak biccentek és már rongyolok is el a szobám felé.


Bent összeszedem, ami még kell. Telefont nem akartam vinni, de végül meggondoltam magam és a zsebemben hagyom, aztán zsebre vágom a cigim is, mert tudom, hogy kelleni fog. Mi még? Mi még? Olyan hiányérzetem van. Végigforgok a szobában és nem tudom, mi hiányzik nekem. Mindegy, majd rájövök és ha nagyon kell, gondolom, visszahoz a házba a testőr. Meglátjuk.


Tényleg öt perc múlva érkezem meg a garázshoz és Teruki már menetkészen vár. Remek! Menjünk és érjünk oda minél előbb! Bevágom magam az autóba, amelyik mellett áll és már csak az idegesség vezet. Remegek, a kezem, a lábam, mindenem jár apró finom mozdulatokkal. Rágicsálom a számat, miközben Teruki indít. Remélem, érzi, hogy nem akarok beszélni, hogy nem is lennék rá képes, így csak bámulok kifelé az ablakon és várom, hogy megérkezzünk. Legyünk már ott! Legyünk már ott! Elharapom a szám, érzem, ahogy a fémes véríz szétárad benne, de nem érdekel, már ez is teljesen mindegy. Megbolondulok, ha még sokáig tart ez az út. Nem tudom, mennyit mehetünk még, már nem mérem a perceket, úgyis csigalassan telnek. Végre megérkezünk és Tatsuki parkolójába áll be. Azonnal ugranék ki, de aztán meggondolom magam.

- Bejössz? - kérdezem talán kicsit furcsán. Azt sem tudom, miért merül fel a kérdés.

- Persze. - És már száll is ki a kocsiból. Követem és már indulok is meg az ajtó felé. Leszarom, mi vár az ajtó mögött, csak menjünk már be, hadd lássam, mi van itt, milyen a helyzet! Benyitok és letaglóz a látvány. A tény, hogy minden ugyanúgy van, hogy nem változott semmi. Végigrohanom a helyet, a toporgót, a műhelyt, a pihenőt, és benyitok Tatsuki szobájába. Sehol senki, minden ugyanolyan. Visszarobogok a konyhába, muszáj látnom. Még érzékelem, hogy Teruki követ, hogy mellettem van, érzem, de már nem látom és nem is akarok vele foglalkozni. Egy bögre a mosogatóban, feltépem a hűtőt, benne egy doboz, kikapom, kinyitom és rosszul leszek a zöld valamitől, ami benne van. Azonnal kidobom, de már remeg a kezem, a szemetes sem üres, sőt... Semmi nem stimmel, nem oké, nem olyan. Nem lehet, nem! Üvölteni lenne kedvem, helyette csak sírni tudok. Reszketve omlok össze a konyha közepén, nem tudom elviselni a tényt. Nem megy! Érzem, hogy valaki megfogja a vállam, tudom, hogy Teruki az és mégis akkora vággyal fordulok felé, mintha még remélhetném, hogy Tatsuki az. Mindent megtennék most is, hogy azt mondja, “hülye kölyök”, hogy felkenjen a falra, mint régen, hogy hagyjon hibázni, aztán helyre kerülni. Minden tudás ellenére hatalmas csalódásként ér, hogy nem, most sem ő van itt. Hiányzik!

- Hiányzik - nyöszörgöm, mert nem megy másképp, ki kell mondani. - Miért nincs itt? Miért nem jött vissza? Hiszen imádja ezt a helyet! Hol van? Ugye nem hagyott el minket? - darálok összefüggéstelenül, aztán már csak motyogásba fulladnak a szavak, na meg zokogásba. Teruki szomorúan, talán sajnálattal néz, ugyanakkor azt hiszem, érti, mi játszódik le bennem, mert magához húz és átölel. Szorosan bújok hozzá, miközben újabb sírásroham tör rám. Nem megy, azt hittem, könnyebb lesz, de a valóság letaglóz és mellbe vág. Érzem, hogy lépni kéne, hogy csinálni valamit, amitől könnyebb lesz. - Segítesz rendet rakni? - kérdezem meg kicsit összeszedettebben, halkan, még mindig a karjai között remegve. - Ha visszajön, dühös lesz, hogy nincs a megszokott tisztaság. Nem akarom, hogy ezen kelljen idegeskednie. - Teruki még nem felel, ugyanakkor szorosabbra vonja az ölelését, amiért hálás vagyok, mert félek, hogy darabokra hullok, ha elenged. A fejemet simogatja közben, azt hiszem, ezzel nyugtat, vagy valami hasonló, de jólesik, picit visszaad a biztonságból, amit itt éreztem korábban és ami ma nem üli meg a helyet. Elveszett, ahogy Tatsuki is...

- Kicsit nyugodj meg - kér. A hangja most meleg, a mozdulatai gondoskodóak, még nem ereszt el, továbbra is simogat, csak már nem a fejem, hanem a hátam. - Sírhatsz nyugodtan, ha most az esik jól, arra van szükséged - teszi hozzá. Nekem nem is kell több, belemarok az ingébe, úgy bújok hozzá és még közelebb akarok kerülni, miközben ömlenek a könnyeim. Most sírok így először, már nagyon régen nem mertem így kiadni az érzéseimet. Teruki jelenléte segít. Az, hogy itt van és támogat, sokat jelent nekem, belőle jó kutya lesz, ebben biztos vagyok. Nem tudom, meddig bőgök, csak azt látom, hogy átázott az inge és ezért megpróbálok elhúzódni bocsánatkérő, szégyellős arckifejezést vágva. Nem törődik ezzel, azt hiszem, mert csak egy papírzsepit nyújt felém. Beletörlöm a szemem és kifújom az orrom. Most már sokkal jobb, bár levegőért kapkodok még egy kicsit.

- Sajnálom - mondom csendesen, bár nem tudom, mit. Talán, hogy így kifakadtam. - Kérdezhetek még valamit, hogyha más most így kijött, akkor tudjam a választ?

- Nincs mit sajnálnod, normális, hogy ki vagy borulva - mondja teljesen nyugodtan, apró, halvány, kedvesnek szánt félmosollyal. Visszamosolygok rá, bár elég gyengén sikerül, de próbálkozom. - Kérdezhetsz, persze.

- Raktari dühös rám? - kérdezem meg nyíltan. Mostanában kerül, legalábbis így érzem. Mióta mosolyszünet van Yoshival.

- Dehogy. Miért gondolod? - kérdezi meglepetten.

- Mert mintha mostanában kerülne és olyan furcsán néz rám - vonom meg a vállam.

- Fél - mondja egyszerűen, mire elkerekednek a szemeim. - Fél, hogy Yoshimi megvádolja vele, hogy mióta mosolyszünetetek van, valamelyikőtök kikezdett a másikkal. Az elutasítása nem neked, hanem annak a marhának szól, mert Raktari nem tudná megbocsátani neki, ha a képébe vágná, hogy ilyesmit tesz, képes lenne rá. Nem akar megharagudni arra az emberre, akit régóta a legjobb barátjának tart és szeret - árulja el őszintén.

- Nem nekem kéne ezzel a lehetőséggel számolni? Mármint hogy ők kikezdenek egymással? - kérdezek rá kicsit élesebben, mint akartam. - Ne haragudj! Én... én Yoshit akarom megint - vallom be, de most képtelen vagyok a szemébe nézni.

- Raktari minimum orrba gyűrné Yoshimit, ha most közelítene felé - osztja meg a véleményét. - Egyértelmű, hogy az a barom téged szeret, tehát Raktari számára csak egy pótlék lehet, abba pedig főleg nem megy bele Raktari, hogy kihasználják. Még Yoshiminak sem engedné ezt meg - jelenti ki nagyon komolyan. - Annak a bolondnak nagyon kemény tartása van, ő nem fog közétek beállni és nekimegy Yoshinak, ha tudomására jut, a problémák megoldása helyett szarban hagy téged és félrekúr.

- Igazából... nagyon reméltem, hogy így van - vallom be. - Mármint nekem eszembe sem jutott, hogy Raktari erre képes lenne, és igazából Yoshiról sem hiszem. De nem értem... Miért gondolja Raktari, hogy Yoshimi azt hinné, hogy kikezdünk egymással? - kérdezem összeráncolt homokkal. - Ne haragudj, hogy téged zaklatlak ezzel, megkérdeztem volna őt is, csak soha nem volt rá alkalom, bár már értem, miért nem.

- Semmi baj - mondja, azzal feláll és lenyújtja a kezét nekem, hogy felsegítsen a kőről. - Raktari, amióta csak ismerem, bebiztosítja magát. Nem hagyja, hogy bármilyen gyanúba keveredjen, folt essen a becsületén. Ő mindenre kényesen ügyel, gondolkodik mások helyett is néha, így igyekszik megelőzni a bajokat. Nem mindig van alapja annak, amitől tart, de azzal, ahogy hozzááll kérdésekhez, kevesebb kárt okoz, mintha nem törné állandóan azon a fejét, milyen gondot okozhatna. Ő... azt hiszem... így vigyáz Yoshimire.

- Értem - mondom meg komolyan, miközben megpróbálok úrrá lenni magamon és nem remegni, hanem normálisan menni. - Szóval akkor nem én követtem el valamit ellene. Ennek örülök, kedves srác és nem értettem, mi a probléma. Szerinted Yoshi... Yoshi szeret még?

- Igen. - Nincs kétsége efelől, ez a nyugodt, magabiztos válaszból egyértelmű. - Bánja is, hogy elpuskázta. Tudja, hogy számítottál rá és mélyen megbántott, őszerinte bocsánatot is próbált kérni, csak kőfalas elutasítás volt rá a válaszod.

- Mert azt mondta, hogy jobb így, miközben a vállán sírtam és rettegtem, hogy mi jön. Azt mondta, hogy törődjek bele, hogy halott az, akit apámként szeretek - mondom ki először komolyan. - Mit tud ez után mondani még? Hol fog ütni és fájdalmat okozni?

- Érzéketlen hülye volt, erre nincs mit mondani - jelenti ki egyszerűen. - Hibázott. Minden hibájáért ilyen súlyosan fog fizetni? Mert akkor egy idő után eladósodik, hiába megy rá mindene, hogy törlesszen neked.

- Nem, de ez most más volt. Mintha örült volna neki, miközben én éppen darabokra hullottam. - Közben leülök a kanapéra a pihenőben, és kicsire összevackolom magam, mint az első pár éjjel, mikor itt aludtam. - Szeretem, de ezt... ezt nem tudom megbocsátani, még nem.

- Van olyan, hogy az embernek szüksége van időre a megbocsátáshoz - mondja, miközben leül ő is a kanapéra. Nem túl közel hozzám, de karnyújtásnyira, igazából messze sem. - Te is sok fájdalmat okoztál már neki és mindet minél előbb igyekezett megbocsátani neked. Ezt nem azért mondom, hogy tartozol neki annyival, hogy megbocsátasz, mert szó sincs ilyenről. A megbocsátás nem tartozás függvénye - jelenti ezt ki nagyon komolyan. - Miért örült volna Yoshimi annak, hogy meghalt valaki, akit te szeretsz, aki neked fontos?

- Nem tudom. - Dehogynem! Ki kellene mondani, csak nem könnyű. Mozdulok inkább Teruki felé, mert zavar ez a távolság most. - Talán mert így nem lehet már második. Mert így neki könnyebb, mert egy főnökkel kevesebb. Vagy csak mert féltékeny volt Tatsukira. Vagy nem tudom...

- Baromság. Nem mérhető össze az, ami Tatsuki és az, ami Yoshimi a számodra. Az egyik nem pótolhatja a másikat, ezért a féltékenységnek még kevesebb értelme van, mint egyébként.

- Ezt én is így gondolom - mondom meg halkan. - De ha Yoshi nem... Már nem tudok semmit, nem értem, miért mondta azt, amit. Képtelen vagyok túltenni magam rajta. Pedig akarom, mert közben meg annyira hiányzik - vallom be csendesen.

- Szerintem az lenne a legokosabb, ha megbeszélnétek. Akár úgy is, hogy Deon megint beül közétek békebírónak és szócsőnek.

- Szeretem őt - suttogom csendesen. Megvisel ez az egész, az, hogy fáj, amit mondott. Fáj ez az egész helyzet, hiányzik Tatsuki. Három hét... Kitapétáztam a szobát rajzokkal, készültem és erősödtem, mert vissza fog jönni. De... mi van, ha Deonnak igaza van? Nem szeretném... Nem! Szükségem van Yoshira, tudom, mert érzem, ahogy mar a hiánya belül. - Meg kell beszélnünk, tudom. Csak egyszerre húzta ki az összes biztos pontot a lábom alól. Tatsuki... vissza fog jönni, érzem. Megdőlt a bizalmam Yoshiban - mondom ki végül az igazat. - Olyan szinten fájt akkor, amit mondott, mintha kitépett volna belőlem egy darabot. Tudom, hogy ő is tűr és elfogad sok mindent, de az az egy mondat megnyúzott valamit bennem, intenzíven és ölve fájt - próbálom leírni, mit is éreztem pontosan. - Én vagyok a hülye, igaz? - kérdezem meg egy kis gondolkodás után, de nem bírom tovább és megszüntetem a távolságot köztünk és fejem a mellkasára hajtom. Kell, mert különben megint roppan valami.

- Mindketten hülyék vagytok - mondja meg komolyan. - Nem igazán értem, mit szerencsétlenkedtek egymással, így nem igazán tudok mit mondani neked. - Teruki semmi ellenállást nem tanusít, sőt, amint hozzábújok, megint átölel és simogatni kezdi a hátam. - Az ember megbánt másokat. Akarva és akaratlanul is. Rajtad múlik, hogy meg akarsz-e bocsátani, vagy nem.

- Meg akarok - mondom csendesen, de még magamnak is furcsán. - Nélküle semmi sem olyan. Azt hittem, képes vagyok elengedni, de nem, már nem tudok nélküle meglenni. Csak annyi minden történik, vagyis pont az, hogy nem, illetve nem tudom megmondani. Azt érzem, hogy sok, hogy egyre több és már nem tudom kezelni belül. De beszélni fogok vele - mondom meg határozottan. - Talán itt az ideje, hogy meghallgassam és ne vitatkozzunk, hanem átrágjuk magunkat ezen.

- Ha engem kérdezel, meglehetősen itt az ideje - jegyzi meg komolyan. Tudom, csak ez nem olyan egyszerű. - Amit csináltok, felér azzal, hogy egy súlyos sérülést nem kezeltek, amely így elfertőződik, fekélyes és rothadt lesz. Mintha nem lenne elég, ami egyébként van... - teszi hozzá.

- Tudom - mondom csendesen és belefúrom a fejem a mellkasába. Most megint kisgyereknek érzem magam, akinek szüksége lenne valakire, de az most nincs elérhető közelségben, így pedig bárki megfelel. Nem akarom megbántani Terukit, mert nagyon jólesik, hogy mellettem áll és segít, meg támogat, de... De Yoshira van szükségem, érzem. Mielőtt azonban ezt megint ki tudnám mondani, megszólal a telefonom. Megnézem és elkerekedett szemmel olvasom el az sms-t. "Már Teruki is megmosta a fejem. Tudom, hogy igazatok van, ezt Yoshival kell megbeszélnünk. Ha visszamegyünk, akkor mindenképpen szeretnék vele beszélni. Én is túlzásba vittem, tudom jól. Sajnálom, hogy ennyi gondot okozunk. Köszönöm. Szeretem. Akarom. Hiányzik. Szükségem van rá." Nem húzódom messzire Terutól, csak a fejem fordítom ki, nem érdekel, ha elolvassa ő is, mert bízom benne. Végül megfogalmazom a választ, aztán nagyot sóhajtok. Tényleg rendet akarok itt tenni, legalább annyira, hogy ne legyen mindenhol por. - Csináljunk valamit - kérem őt csendesen. - Segítesz? - Még egy percig maradok így, aztán elhúzódom Terukitól. Biccent és csak most kezd el mozdulni.

- Vállalom a szemét kivitelét és a hűtő kiürítését - szólal meg, mikor talpra áll. Ettől irgalmatlan hálás vagyok. - A mosogatást megcsinálod, vagy inkább lehúzod az ágyneműket és bedobod a mosógépbe? - kérdezi meg.

- Sorban. Előbb lehúzom az ágyneműt és odarakom, aztán elmosogatok - állapítom meg végül. Ezeket szeretem csinálni és talán utána jobban is fogom érezni magam. - Mikorra kell visszamennünk?

- Mióta Tatsuki engedélyezte az alvilágiasításomat, sokkal rugalmasabb a munkarendem, vagyis addig maradunk, amíg kell - válaszol komolyan, mire aprót biccentek. - Amikor mondod, hogy vissza akarsz menni, visszamegyünk. - Újabb bólintás, még nem tudom, mikor, de most nem is fontos.


Hagyom, hogy tegye, amit mondott, így nekiáll kipakolni a hűtőből a romlott dolgokat, kidobálja őket. Kezet mos és elpakolja a már régen megszáradt eszközöket. Én nekiállok lehúzni az ágyneműt, a sajátomat és Tatsukiét is. Mintha csak tegnap ment volna el. Minden ugyanolyan, mint mikor kiugrott este Shinjivel, vagy elment üzletelni, dolgozni. Az illata megüli a helyet, a párnája, a takarója... Még mindig érezni őt a szalonban és félek, hogy ez majd elmúlik, pedig nem akarom. Mikor ezzel végzek és bepakolok mindent a mosógépbe, elindítom a mosást. Mint első alkalommal, talán még meg is leptem akkor vele. Halványan elmosolyodom, mikor eszembe jut minden, ez a hely annyira ő és most érzem csak igazán a bizonyosságot, hogy vissza kell jönnie, mert ezt nem hagyhatta így itt. Közben Teruki megjelenik egy konyharuhával és az is a szennyesben végzi. Visszamegy a műhelybe, azt hiszem, én is követem és bevetem magam a konyhába, elmosogatom, ami még ott van. Furcsa érzés ez az egész most nekem.


Mikor ez mind megvan, visszamegyek a szobájába. Amire készülök, azért tutira kapnék, de szükségem van rá. Kinyitom a szekrényt és előhalászom azt a pólót, amit először rám adott a lakásán. Megszagolom. Jellegzetes Tatsuki illata van, amire annyira vágyom. Bárcsak itt lenne és megint átölelne és azt mondaná, hogy “te hülye kölyök”, vagy hogy “bolond”, vagy bármit, csak lenne itt! Tudom, hogyha erre rájön, talán haragudni fog, de magamra veszem a pólóját lecserélve az enyémet. Kell! Nem tudom, miért, de kell. Így folytatom a pakolászást, leporolom a rajzasztalt, elpakolok, de csak annyira, hogy ne legyen akkora rendetlenség. Halványan mosolyogva végigsimítok az eszközökön, amik kinn maradtak. Mennyire szereti őket, és most tuti a falra kenne, ha látná, hogy tapogatom az eszközeit. Nem nagyon pakolok el semmit, inkább csak a port tüntetem el. Nem ártana porszívózni is egyet, de azt majd, most meg kell keresnem Terut, érzem. A műhelyben találok rá és egyszerűn csak belé csapódom és elrejtem az arcom a mellkasába. Megint sírok, pedig nem lenne szabad, de nem tudom megállni, nem megy. Talán kicsit meglepett, mert van egy kis hatásszünet, de aztán átfog és megint a hátamat kezdi simogatni. Nem szólal meg, az nekem nem is kell, sokkal jobb így. Csendesen zokogok megint, újra eláztatva az ingét, ő szótlanul tűri a kirohanásaimat és türelmesen nyugtat, szelíden vigasztal. Percekig tart, mire képes vagyok megnyugodni, mégis jobb utána. Lassan elhúzódom, de nem megyek messzire, érzem, hogy Teruki figyel.

- Jól vagyok - mondom csendesen és majdnem igaz is. Majdnem...

- Nem kell úgy tenned, mintha minden a legnagyobb rendben lenne - jelenti ki csendesen. - Én is jó megyfigyelő vagyok, már tudom, mikor van bajod és azt is, hogy mire van szükséged akkor. Mint testőr, meg foglak védeni, de amikor lehet, úgy fogok hozzád viszonyulni, mint egy báty. Ennek megfelelően sírhatsz, lehetsz őszinte, elmondhatsz dolgokat, én pedig megtartom a titkaid és igyekszem a támaszod, segítséged lenni - mondja el komolyan. Megfordulok és csendesen figyelem, majd halványan elmosolyodom. Nem tudom, mi ütött most belém, de... Ez jó!

- Miért így viszonyulsz hozzám? - kérdezem kicsit talán kíváncsian, de inkább örömmel, még ha érződik is, hogy nem vagyok éppen jó hangulatban.

- Közvetlen vagy és ahhoz, hogy bizalmas légy valakivel, annak engednie kell közel férkőzni téged - kezd válaszolni őszintén. - Nekem kell a bizalmad, máskülönben nem tudok melletted úgy lenni, ahogy kell. Márpedig én a kutyád akarok lenni, nekem semmi gondom nincs azokkal a feltételekkel, amiket ehhez el kellett fogadnom - jelenti ki magabiztosan. - Sok opció nincs, hogy mi lehetsz a számomra, amihez közvetlenség és bizalmiság tartozik. A saját nemem képviselői szexuálisan nem érdekelnek, nem érzek senki iránt gyengéden, bármennyire is kedvelem-szeretem. Tehát a szerető kilőve. Lehetnék barát, de az, amit én a barátságról gondolok, az nem fér bele abba, ami veled van. Nem a barátom vagy, barátom Raktari és Yoshimi. Nekem vigyáznom kell rád, gondoskodnom rólad, tehát apa vagy báty. Apa nem, huszonnyolc évesen nem tartom reálisnak, hogy egy kamasz fiút úgy kezeljek, mintha a fiam lenne. Tíz-tizenöt év mínusszal esetleg. Hát kizárásos alapon marad a báty - vezeti le. Azt hiszem, kicsit kicsapongó vagyok érzelmileg, ugyanis nem bírom ki és megint nekivágódom Terunak. Megint az a "kell"-érzés fog el, mint benn a szobában. Ráadásul megint szakadnak a könnyeim. Hálás vagyok és még valami hasonló meleget is érzek magamban.

- Én bízom benned - suttogom rekedten és még egy kicsit bőgve is. - Köszönöm.

- Jól van - mondja nyugtatóan, megsimogatva a fejem. - Mit csináljunk még itt?

- Még ki szeretnék porszívózni benn, aztán kész egyelőre. Mást nem hiszem, hogy tudunk tenni. A cuccait nem pakolom el, mert kiakad rajta, szóval csak ne legyen por és nagyjából legyen rend - mondom ki végül, mit gondolok. - Meg... még nem szeretnék visszamenni - vallom be végül és elhúzódva tőle törlöm meg az arcom.

- Valamit segítsek? - kérdezi meg.

- Nem kell, én szeretném - döntök végül. - Csak legyél itt, ha kell... - teszem hozzá elfordítva róla a tekintetem.

- Rendben. - Elindulok, előkeresem a porszívót és nekiállok megcsinálni. Teruki követ, de némán, tétlenül figyel, ahogy kértem tőle. Hálás vagyok neki, valahol az a furcsa melegség is bujkál bennem vele szemben. Báty... El tudnám fogadni és képes vagyok rá úgy tekinteni, azt hiszem. Addig is leköt ez a kérdés, és nem Tatsukin agyalok. Kellett már valami más, hát megkaptam. Amint készen vagyok, a mosógép is végez és kiteregetem az ágyneműt.

- Visszajövünk majd még? - kérdezem meg csendesen. Tudom, hogy Teruki úgyis figyel, szóval gondolom, most is itt áll mögöttem.

- Amikor akarsz, igen.

- Rendben, köszönöm - mondom csendesen, befejezve a teregetést, aztán megfordulok és végül úgy döntök, hogy még egy kicsit maradnék. Csak egy kicsit. Elmegyek Teru mellett és felkucorodom a kanapéra. Jó itt, szeretem ezt a helyet és valahogy még erősebben érzem, hogy Tatsuki bármelyik pillanatban beléphet az ajtón és rám ripakodhat, hogy mit csinálok, meg mit búsulok, mikor nincs miért. Mit meg nem adnék, hogy megtörténjen! Most bármit!

- Csináljak teát? - kérdezi meg a testőr. Felnézek rá, kicsit gondolkodnom kell, de végül bólintok és mellékelek egy halvány mosolyt.

- Megköszönném - mondom csendesen, aztán végül csak rászánom magam. - Megtennéd, hogy leveszed nekem azt az albumot? - mutatok fel a polcra.

- Meg. - Azzal lábujjhegyre áll és megteszi, amire kértem, s meg is kapom, majd kimegy teát főzni. Végigsimítom az album tetejét, majd végül nagy levegőt veszek és kinyitom. Nem tudom, mi visz erre, mert kínoz, amit látok, de megint csak kell. És ez mindent megmagyaráz. Ahogy haladok, eszembe jut, miről mit mesélt Tatsuki és a hangja, a hangsúlyai, minden megelevenedik. Megszűnik minden más és csak erre tudok koncentrálni. Nézegetem a képeket, lassan lapozok, van, amelyiket finoman meg is simogatok. Sokat nézegettem, hol vele, hol egyedül, de érdekelt és érdekel még most is. Nem tudom, miért, de úgy döntök, magammal viszem. Majd utólag viselem a következményét, de úgy érzem, szükséges. Visszatérek a kedvenc képeimhez, elidőzöm felettük és újra meg újra meghallgatom képzeletben a magyarázatot, a jellemzést. Teruki visszajön, hallom, ahogy csendesen tesz-vesz és a komódra teszi a két bögrét. Nem nézek fel, de érzékelem, hogy leül a székre. Azt hiszem, nem akar megzavarni, de figyel rám. Nagyot sóhajtok és becsukom a könyvet, majd felnézek rá.

- Ezt elviszem magammal - közlöm, bár nem tudom, miért. Igazából nincs sok köze hozzá, de jobb volt elmondani. Vagy nem tudom. Mindenesetre felkelek és elveszem az egyik teát és belekortyolok. - Olyan furcsa ez az egész. Minden percben azt várom, hogy belép az ajtón - vallom be. - Hiszen mintha el sem ment volna... mint mikor kiugrott a boltba, vagy kajáért. És mégis olyan üres és élettelen az egész.

- Értem, mire gondolsz. - Tudom, hogy meg fog hallgatni, így folytatom a dolgokat.

- Hihetetlenül rossz, hogy nincs itt. Annyira nem érzem magam biztonságban, mint még sosem. Tudom, hogy itt vagytok mellettem és segítetek, hogy Deon is mellettem van, meg minden, de ez nem ugyanaz. Olyan, mint mikor kiszalad a talaj a lábad alól, vagy reng a föld és azzal fenyeget, hogy minden összedől. Élnie kell! Nem tudom elfogadni, hogy ne így legyen. Amíg nem látom holtan, addig nem. Ő erős, ügyes és mindenre elszánt. Ott van neki Shinji, meg mi is Deonnal, ezért küzdött, ezért harcolt, és most, hogy sikerült, tűnne el, halna meg? Nem, az marhára nem lenne Tatsukis. Nem lehet! - Megint sírok, csendesen, de folynak a könnyeim. - Tudom, érzem, hogy él, csak oka van, hogy nem jön vissza, de még vissza fog, csak várni kell. Nem tudom, meddig, de várni kell. Addig pedig felkészülök, hogy mikor itt lesz, akkor onnan folytassuk, ahol abbahagyta, vagy talán ne is kelljen annyi energiát ebbe feccölnie. Végre béke van és nincs itt. Annyira hiányzik, minden... a lénye, az ölelése, a szavai, mikor dühös rám, vagy éppen büszke. Minden!

- Utálom a földrengést - vallja be. - Kegyetlenül rossz és ijesztő érzés, jó példát választottál, hogy érzékeltesd számomra, milyen neked a tetováló nélkül - mondja meg őszintén, miközben odatelepszik mellém és átfogja a vállaim. Gondolkodás nélkül bújok hozzá megint, mégis csak megnyugtat a közelsége és valamennyi biztonsággal szolgál.

- Én is... - suttogom halkan. - Nem ez az első, de most sokkal jobban megvisel - vallom be magamnak is. - Pedig most nem vagyok egyedül és mégis. Megijedtem... attól, ami vár, vagy nem vár. Attól, hogy én erre még nem vagyok kész, hogy nem tudok a saját lábamon megállni nélküle. Kell a segítsége, a támogatása, a türelme, ő. Szükségem van rá. Aztán meg Yoshival is összevesztem és tényleg borult minden. Fáj, félek, rettegek és pánikolok egyszerre.

- Az elsődleges, hogy Yoshimivel kibéküljetek végre - mondja komolyan. Aprót bólintok.

- Tudom és ezt ma igyekszem meg is ejteni - ígérem csendesen, de inkább magamnak, mint Terukinak. - Te sosem gondoltad, hogy rossz hatással vagyok rá? Hogy nem felelek meg neki? - Nem tudom, miért buknak ki belőlem a kérdések, de tudom, hogy őszinte lesz velem.

- Alapvetően nem vagyok híve a homoszexualitásnak, de ezért nem kényszerítenék rá senkire semmit. Néha beszéltem a fejével, hogy gondolja újra, hogy biztosan te kellesz-e neki, ám olyan határozottan téged akart, hogy nem volt mit tenni, mint elfogadni a döntését és ráhagyni, amikor kutyául van miatta. Nem tisztem beleszólni az életébe és bírálni őt - mondja meg a teát kortyolva.

- Miért volt kutyául? - kérdezek rá nyíltan. Szeretném tudni, hinni, érezni, érteni, hogy mi lehet a gond velünk és Teruki ebben tud segíteni, remélem. Az sem gond, ha beolvas, lehet, erre van szükségem éppen.

- Nem nagyon kérdezősködtem, megelégedtem annyival, hogy veled kapcsolatos a gondja, és csak akkor firtattam, ha nem veled kapcsolatos volt. Raktarira bíztam a meleg témákat - vallja be egy óvatos félmosollyal. Azt hiszem, értem, ezért finoman megsimogatom a kezét, remélem, érti, hogy ezzel fejezem ki a hálám, meg mindent, csak szavakkal nem megy.

- Én is megkínoztam őt, ugye? - kérdezem halkan. - De szeretem, csak ilyen vagyok.

- Meg. Ugye... nem volt bántó, amit mondtam? - puhatolja rám sandítva.

- Nem - nézek fel rá és aprót mosolygok. - Azon sem csodálkoztam volna, ha minden erőtökkel lebeszélitek rólam. Kínoztuk egymást rendesen, meg... hát nem leszek egy szentéletű sosem. Téged is zavar, ha megcsókolom előtted? - tudakolom csendesen, mert akkor erre vigyázni fogok jobb a békesség alapon.

- Nem erre gondoltam. Ha kérdezel, én őszintén válaszolok, aztán ha megbántódsz, megsértődsz, vagy rosszul esik, az már nem az én dolgom, hanem a meleg témára, mint szójátékra. Annak ellenére, hogy két ilyen irányultságú barátom van, nem igazán tudom, mi lehet sértő vagy bántó - vallja be őszintén -, mert ők elsősorban barátok a számomra, munkatársak, csak másodsorban más szexualitásúak. Mind a kettővel közöltem az első pillanatban, mikor kiszúrtam, hogy mi a helyzet, hogy én pajzán gondolatként se, különben a küszöb kinti felén alszanak, vagy amikor én szolgálatban vagyok, akkor a szobában, ha pedig egymásra moccannak vagy odahoznak valakit hozzánk, keresnek maguknak másikat - mondja el félénk félmosollyal. Legalább nem árult zsákbamacskát, ezt tudom értékelni. - Általában nem avatkozunk egymás életébe, én legalábbis úgy gondolom, hogy javaslatot tehetek, tanácsot adhatok, véleményt mondhatok a srácoknak, de ha hülyeséget akarnak csinálni, akkor hajrá, a saját pofon tanulságosabb a másénál. Nem zavar, hogy pasival... sráccal... konkrétan kivel... csak nekem ne kelljen látni, hallgatni. Amíg úgy viselkedtek egymással Yoshimivel, ami szerintem etikus, addig nem zavar, de ha már egymás szájában vagytok, tapogatjátok egymást, határozottan rosszul érzem magam. Szerencsére erre nem volt példa, de ezután sem tolerálnám. Nem csak tőletek nem, senkitől sem - jelenti ki komolyra váltva. - Tiniknél még elmegy ellentétes nem esetén, hogy az utcán falják egymást, de mikor már épp csak nem vetkőztetik le egymást, számomra taszító. Nem szeretem az ilyesmit, engem úgy neveltek, hogy ez nem erkölcsös, a szex a négy fal közé való, nem az utcára, mindenki szeme elé. Azt nem tudom, hogy viselném, ha csak kicsit is úgy viselkednétek előttem Yoshival, mintha járnátok, nemcsak mintha szoros kapcsolatban lennétek egymással, gyanítom, lesz alkalmam megtapasztalni, de ha lehet, ne borzoljátok az idegeimet. Nincs bajom azzal, hogy együtt vagytok, csak túl nyíltan ne előttem. - Aprót bólintok.

- Ezért kérdeztem, nem szeretném azt sem, ha neked lenne kellemetlen a dolog. Yoshival így is, úgy is vigyáznunk kell, nem szabad akármit, meg akárhol. Meg amúgy sem szeretem, ha más nézi, ahogy mi vagyunk - vallom be csendesen. - Egyébként eszembe sem jutott, hogy ez szóvicc - mosolyodom el halványan. - Én a necces szitukra asszociáltam rögtön. Azt nem ígérem, hogy sosem csókolom meg előtted, de igyekezni fogok visszafogni magam, rendben? - Úgy beszélek, mintha ez tuti lenne, de úgyis kibékülünk Yoshival, már érzem, hogy így van. Így kell lennie! - Neked van valakid? - kérdezek rá végül csendesen, de lehet, erre nem kapok választ.

- Biztos te is érzed, mikor van az, hogy a másiknak már kínos a légkör. Heteroszexuálisként meleg társaságban ez már akkor jelentkezik, amikor előkerülnek a szexviccek, vagy a szívózások, de valószínűleg ez fordítva is így lehet. Ugyanígy kellemetlen, amikor ketten a társaságból fel vannak izgulva, mindegy, ki milyen nemű, ám amikor két felszarvazott pasival kell egy szobán osztoznod heteróként, elgondolkodsz, hogy fedezed a segged, takargatod a farkad, vagy kirakod őket a fenébe. Én az utóbbit választottam. Több, mint nyolc éve élek itt nyugiban, békében, nem két fiatal meleg kandúr miatt akartam szorongni - meséli el. - Mindent meg lehet oldani, számomra az volt a megoldás, hogy ami nem tartozik rám, azt nem kötik az orromra. - Nem válaszol rögtön a kérdésre, végül csak biccent. Halványan elmosolyodom azért.

- Nem tudom, nem sokat voltam hetero társaságban - vallom be végül. - Nekem sosem jelentett gondot az ilyesmi, ugyanakkor meg megértem, hogy neked nem lehetett könnyű. Ehhez képest nagyon strammul bírod - mondom meg őszintén. - Mesélsz róla? Vagy inkább ne kérdezzem? - nézek fel rá komolyan. Csak kíváncsi vagyok, meg... Nem mindegy, mi van mögötte, ha a kutyám lesz. Szeretnék ilyenekkel tisztában lenni, mert nagyon nem mindegy.

- Nem olyan vészes, gyorsan tisztáztam a szabályokat Raktarival és Yoshimivel, utána már csak apróbb helyesbítésekre volt szükség. Nem kértem tőlük, hogy titkolják, mondtam, hogy ez számomra sem tabu, csak korlátok közt legyen tartva, különben kerítek magamnak hozzám hasonló beállítottságú szobatársakat - mondja meg apró mosollyal. Nem semmi, de nekem ez a megoldás tetszik. Nem hiszti, nem izé, hanem megoldás. - Mit meséljek? Mayunak hívják, huszonhat éves, fél éve ismerem, kevés időm van vele lenni, ezért eléggé lassan épül a kapcsolatunk, de talán ez neki is jó így, mert eléggé félénk - mond el mégis azért pár információt.

- És szép lány, okos, aranyos, kedves? Szeretsz vele lenni? Szereti a virágokat? Hol szoktatok találkozni? - lendülök bele gyerekes kíváncsisággal felcsillanó szemekkel. - Bocsi - pirulok el egy kicsit, amint észbe kapok.

- Érdekes kérdéseid vannak - jegyzi meg zavartan elmosolyodva. Miért? - Szerény, visszafogott, kedves lány, nem feltűnő, igazából elég átlagos, azt mondhatnám, nincs benne semmi különleges, mégis nagyon tetszik. Szeretek vele lenni, jókat beszélgetünk, átlagos randikra megyünk, a virágokat pedig szereti. Cserépben, kiültetve, vagy a vadon nőtteket. Egyszer vittem neki pár szálat, mire megdicsért a figyelmességemért és megkért, hogy máskor ne öljek meg növényeket a kedvéért - meséli halvány mosollyal. Képtelen vagyok visszafojtani a mosolyom. - Az előző barátnőm mutatta be nekem, mikor találkoztunk. Összefutottunk Mayuval, aztán Saya megadta nekünk egymás számát. Először csak telefonálgattunk, maileztünk, majd találkozgattunk. Ennyi nagyvonalakban.

- Ez tök jó! - lelekesedem továbbra is. - De akkor így sem okoz gondot, hogy kutya lesz belőled? - kérdezem meg komolyan, őszintén. - Egyébként ő tudja, hogy testőr vagy? Mikor találkoztatok utoljára és mikor fogtok legközelebb? És miért volt furcsa a kérdésem?

- Nem tudom. Mindenki azt akarja tudni, hogy néz ki, mik a paraméterei, mivel foglalkozik, te meg azt kérdezted, szereti-e a virágokat - magyarázza. - Tudja, hogy testőr vagyok, el is fogadta, azzal meg nem hiszem, hogy gond lesz, hogy kutya leszek - válaszol komolyan. Látszik az arckifejezésén, hogy már átrágta ezt a kérdést korábban. - Egy hónapja találkoztunk utoljára és nem tudom, mikor fogunk legközelebb - teszi még hozzá.

- Holnap - közlöm egyszerűen, de mosolyogva. - Már ha ő is ráér, úgyhogy időben kérdezd meg. Egyébként meg a kinézet nem lényeg, sokkal fontosabb, hogy milyen belülről. Szerintem - teszem hozzá csendesen. - Ehhez meg hozzátartozik sok minden. Szeretném, ha semmiben nem hátráltatna sem az, hogy kiképzést kapsz, sem az, hogy kutya leszel. Rendben?

- Előbb rendezzétek a soraitokat Yoshimivel - ellenkezik komolyan, eltántoríthatatlanul, határozottan. - Ha rendbe jöttek a dolgaitok, rá lehet bízni titeket egymásra, lehet róla szó, hogy hamarosan viszont látom a kedvesemet. Ha valamiben egyetértünk Mayuval, akkor az az, hogy a kötelesség az kötelesség. Ő természetvédő, kamasz kora óta menhelyekre jár, állatot menteni, és nagyon becsülöm ezt benne. Tény, hogy nem esett jól, mikor valami kóbor macska miatt otthagyott a kávéházban, de utólag már ezen is tudok röhögni - ismeri be, majd végül kúszik egy szerény mosoly a szájára. Nekem tetszik, ahogy ehhez a lányhoz áll és szeretném, hogy boldog legyen, szívből.

- Mi ma rendbe jövünk Yoshival, ebben biztos vagyok - mondom meg komolyan. - Ezért mondtam, hogy holnap vagy holnapután, mert minket nem nagyon fogtok látni szerintem, mikor meg igen, akkor sem sokáig. - Remélem, érti, mire gondolok, de nem akarok ennél konkrétabb lenni. - Szóval lesz szabadidőd bőven és Yoshi majd leápol minden téren.

- Jól van, majd kérek időpontot - egyezik bele végül, bár láthatóan zavarba hozza az, hogy ennyire érdekel a párkapcsolata.

- Rendben - mosolyodom el. - Szeretném, ha boldog lennél. Akkor sokkal kiegyensúlyozottabb vagy és kell is. Megérdemled - mondom meg őszintén. - Szóval igenis szakíts időt a hölgyre és foglalkozz vele is sokat!

- A testőrélet sosem kedvezett a párkapcsolatoknak - mondja egy félmosollyal. - Nincs gond a kiegyensúlyozottságommal - jelenti ki határozottan.

- Az lehet, de... most élvezd ki, hogy lehet. Ha rajtam múlik, tuti mehetsz, akár minden héten is. Szeretném, ha egy kicsit élveznéd az életet és a helyzetet - vallom be. - Utána még sokkal nehezebb lesz, mint most, nekem pedig fontos, hogy te is boldog legyél.

- Aztán ha így haladunk, jövő ilyenkor már a házasságot tervezzük - hecceli el a dolgot Teruki, de szerintem zavarban van csak.

- Remek, tervezhetem én a dekorációt? - csapok le rá, de nem akarom megbántani ezzel. - Miért hoztalak zavarba? - kérdezek végül rá.

- Nem szoktam mesélni a magánéletemről - árulja el. - Az más, ha a fiúk megkérdezik, mi van velünk, de mivel nem feszegettem én sem az övéket, úgy alakult, hogy erről nem igazán beszélünk. Ők persze fecsegnek, de az más - teszi hozzá és legyint is. - Deon szokott érdeklődni, a srácnak hatodik érzéke lehet kifejlesztve arra, mikor kitől mit és hogyan kell kérdezni. Ebből a képességből lehet, hogy te is kaptál, mert ha fél órával ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy beszélek neked a kedvesemről, hitetlen elképedéssel megcsóválom a fejem. Egyébként... korai lenne még elvennem Mayut.

- Pedig én szeretném, ha nem is mélyen, de időnként mesélnél - mondom meg komolyan, de kedvesen. - Egyrészt, ha már úgy állsz hozzá, hogy báty, akkor én is. A másik meg, hogyha nem tudok róla, akkor nehezebb együttműködni is. De csak azt, amit meg is akarsz osztani esetleg. Ez fontos, legalábbis nekem - mosolyodom el végül. - Azt csak viccnek szántam egyelőre, de ki tudja, mi lesz később, meg hogy döntesz. Sosem tudhatod, mit hoz az élet.

- Nem kell aggódnod, kényszeríteni nem hagyom magam - mondja, majd felissza teája utolsó kortyait is. - Kivégezted a tied?

- Most már igen - mosolyodom el és én is befejezem a bögrét. - Megyek, elmosom - veszem ki a kezéből az övét is és már indulok is a konyhába. Tudom, hogy követ megint, így folytatom a beszédet. - Hányszor randiztál már vele? Milyen helyeken?

- Ahhoz képest, hogy mióta ismerem, nem sokszor - válaszol csendesen -, konkrét számot nem fogok tudni mondani viszont. Általában valami kultúr programot találunk ki, beülünk egy teaházba, elmegyünk egy színházi előadásra vagy megnézünk moziban egy filmet, együtt eszünk, kiállításra megyünk, de volt rá példa, hogy egy állatotthonba mentem érte és ottfeledkeztünk - mosolyogva hallgatom. Tök jó, hogy van egy ilyen elvonatkoztatott élete is, amiben nem a feladatai játszák a főszerepet.

- Akkor talán nem ártana sűríteni a dolgokat, nem? - Felteszem a bögrét a szárítóra, majd visszafordulok felé. - Hazamegyünk?

- Menjünk - felel. - A kérdésed úgy érted, több dolgot is kellene csinálnunk? - kérdez vissza. Nem így értem, de előbb végighallgatom. - Szoktunk. Mindig egy fő program van, a többi szabadon választható, ami eszünkbe jut. Általában fél naposak a találkozóink, azalatt van időnk nyugodtan együtt lenni - mondja el kissé kimérten. Ööööö... Ezt most nem igazán értem, minek szól, de azt hiszem, most jól elbeszéltünk egymás mellett.

- Nem erre gondoltam, hanem hogy itt az ideje, hogy sűrűbben találkozzatok - mondom meg komolyan. - Fél éve ismered, szóval azért ez már komolyabb, mint egy futó kis románc. Legalábbis szerintem. Sosem voltam igazi randin - vallom be végül. Na igen, ezt talán senki sem tudja. - Milyen az? - Közben elindulok kifelé. Magamhoz veszem az albumot, furcsa érzés itt hagyni a helyet, és nem tudom... Vissza akarok jönni megint. Lehet, hogy már Yoshival, vagy maradok Terunál, ezt még nem tudom. Mindenesetre mára vége, így is sok volt.

- Mondtam, hova járunk, mit csinálunk - válaszolja. Megszokásból kinyitja az ajtót előttem, engem meg kiráz a hideg. Erről még beszéljünk majd. Be is csukja mögöttem, aztán beül a volán mögé és indít. - Ezek találkozók, ami alatt az ember jobban megismerheti a másikat. Egyszerre szórakozunk, beszélgetünk és ismerkedünk a másikkal - mondja vezetés közben.

- Sosem volt olyan, hogy nem kerültem első este valaki ágyába, így ha megismertem valakit, azt utána - vallom be -, ez meg nem valami romantikus - húzom el a szám végül. - Öööö... Ez tudom, hogy ciki lesz, de... többet ne nyiss nekem ajtót, kérlek - nézek fel rá kicsit zavartan. Ez nekem nem pálya és rosszul éreztem magam tőle.

- Hogy mi romantikus és mi nem... ízlés dolga. Mayunak például a virág a természet pusztítása, az édességek hanyagolandók, kínomban inkább megkérdeztem, mit hozzak neki, ő meg azt mondta, hogy semmit. Az ajtónyitás miatt meg ne izgasd magad - kéri elmosolyodva. - Nem értem, mit problémázol ezen te is, de ahogy akarod, neked nem kell betartani a protokollt.

- Tudod, nekem például sokat jelent, mikor csak összebújunk Yoshival és beszélgetünk. Azt hiszem, nekem ez a romantikus. Csak nem tudom mihez kötni. - Azért még mindig kicsit kínban vagyok az ajtónyitósditól. - Engem zavar, mert nem tudom... Zavar. Nem vagyok királylány, hogy erre szoruljak, sőt... Szóval nekem furcsa, de gondolom, a yakuzáknak ez természetes. Csak én még senki sem vagyok, ezért furcsa.

- Deon sem yakuza, de már meg kellett szoknia ezt. A feljebbvaló védelmét szolgálja ez, a testőr a testével védi - magyarázza el komolyan. - Mi az, hogy nem tudod mihez kötni a beszélgetéseiteket? Ezt nem értem.

- Értem - mondom csendesen. - Akkor megpróbálom megszokni. Azt hiszem legalábbis. Nem a beszélgetést nem tudom kötni, hanem a romantikát, mivel fogalmam sincs, hogy milyen az. Vagyis amiről van, az nem valami sok.

- Én sem vagyok egy különösebben romantikus alkat, amit sejtettem, hogy az lenne, azt Mayu visszautasította, úgyhogy mi egyszerűen csak jól érezzük magunkat egymással mindenféle felhang nélkül. Ha romantikázni akarsz, mondd meg Yoshiminek, ő szerintem tud ötletelni.

- Oké, majd bepróbálkozom nála - mosolyodom el halványan. - Mikor érünk haza?

- Negyed óra még - bólintok és pötyögök egy sms-t Deonnak. “Negyed óra és otthon vagyunk. Kezdek ideges lenni. Yoshi?”

- Köszönöm, hogy ma elkísértél és vigyáztál rám - mondom csendesen. - Ha úgy alakul, kereshetlek még ezzel?

- Igen - válaszol tömören, majd a visszapillantóban keresi fel a tekintetem. Ez meglep, ugyanakkor kíváncsi vagyok, mit szeretne mondani. - Félrészt hozzád tartozom - mondja meg nekem. Ez igaz, csak... ehhez még nekem is hozzá kell szokni.

- Ez nekem még mindig annyira furcsa - vallom be végül. - Mármint hogy hozzám is tartoztok és valahol... Szóval majdnem tíz év van köztünk és mégis én legyek az, aki parancsol. Ez nekem nehezen működik még. De majd megtanulom. - Közben megint szól a telóm és megérkezik a válasz is. "Még dumálunk. Húsz perc múlva küldöm a szobádba, oks?" Elmosolyodom és csak egy "Oké."-t pötyögök hozzá.

- Fiatalon kerültél jó pozícióba, így nem csoda, hogy ez fura neked - mondja csendesen. - Nem kell feltétlen parancsolnod, legalábbis magunk közt nem.

- Nem is nagyon akarok parancsolni, inkább kérni és megbeszélni. Merthogy ti vagytok az idősebbek, szóval tőletek kaphatok tanácsot. Én így gondolom. De persze, amikor kell, akkor határozott leszek és képes leszek irányítani, csak ezt még nagyon szokni kell. Pláne, hogy rögtön ketten is vagytok - vallom be végül. - De majd segítetek, remélem.

- A kor nem számít, Jeremy - jelenti ki komolyan. - Deon és köztem jó tizenegy év van, de ha mond valamit, akkor az úgy van, hacsak nem hülyeség. De nem szokott az lenni, a kölyök meglepően jó vezető - teszi hozzá. - Segítünk. Nekünk is új az alvilág - nyugtat meg.

- Tudom, hogy nem számít, de én egyik világgal sem vagyok igazán képben. Tanulok persze, de kell a támogatás, hogy ne csináljak hülyeséget. Csak ennyiről van szó - felelek komolyan én is. - Képes vagyok rá, legalábbis hiszek benne, hogy menni fog, de azért ne legyetek vakok és süketek, mert lehetek én is hülye néha.


Ezzel én le is zártam a témát, pláne, hogy megérkezünk. Még nyolc percem van, annyi idő alatt valami életet kéne lehelnem magamban, így csak egy öleléssel köszönöm meg Terunak a segítségét, és berohanok a házba. Most már tényleg otthon érzem magam, mert minden gond nélkül igazodom el. Bevetem magam a szobába és azért megejtek egy gyors mosakodást. Muszáj, egyszerűen szükségét érzem. Könnyítek is magamon, majd kézmosás után felmászom az ágyra. Szeretném tudni, mi következik most, de kicsit félek is tőle. Majd kiderül, remélem... Csak legyen jó vége!

5. átkötő vázlat

A feszültséget nem bontottuk ki, ahogy egyre nőtt és mindenki ideges lett. Persze kellett intézni mindent, de érezhető volt, hogy az a háború egyre közeleg és amint eljön, pokollá változtatja a jelent. És így is történt, azonban a harc részletei és az eredménye csak a visszautalásokból fog kiderülni, aztán ha fennmarad kérdés, sort kerítünk a megválaszolására. Az augusztus vége és szeptember eleje megy el a harccal, aztán romeltakarítás van tulajdonképpen.