24.

Yoru

Pár órája beszéltem Shinjivel telefonon, már amennyire azt a kemény két szót, amit kimakogott nekem, lehet beszélgetésnek nevezni, ezért úgy döntöttem, elrendezem Asát és átnézek a testőrhöz, mert kibaszottul nem tetszik, hogy senkivel nem kommunikál megint. Deon mellett ott van Asame, tudja támogatni, tudja nyugtatni, de Shin még Ryuut is a lehető legtávolabb akarja tudni magától és ennek kurvára nem lesz jó vége. Lehet, hogy néha jobb, ha az ember hagyja, míg a másik belenyugszik dolgokba, de félek, hogy Shinji esetében ez nem így működik, sőt... Nekem meg aztán játszhatja, hogy kemény és nagyfiú, pont leszarom, Asahito mellett már megtanultam, hogyan rakjam helyre, ha túl makacs valaki, úgyhogy Shinji is kezdhet aggódni, mert akkora seggberúgást kap tőlem most, hogy egyből észhez tér.


Mikor megérkezem a házba, első utam Ryuuhoz vezet, hogy megkérdezzem a férfit, merre találom meg Shinjit, s mivel azt a tájékoztatást kapom, hogy az edzőteremben van, egyelőre inkább nem zargatom, csak bevonulok a srácnak fenntartott szobába, majd ablakot nyitva ülök fel a párkányra és gyújtok rá, így várva meg a testőrt. Szerencsémre nem kell sokáig várakoznom rá, nyakában törülközővel, haját törölgetve lép be a szobába és mikor észrevesz, egy szó nélkül sétál a fotelhoz, s az asztalról elvéve cigijét gyújt rá ő is.

- Nem kellett volna idejönnöd - szólal meg végül, miközben kényelmesen elhelyezkedik a fotelben és nagyot slukkol cigijéből.

- Gondoltad, hagyom, hogy tönkretedd magad? - kérdezem meg tőle kíváncsian letelepedve elé a másik fotelba. - Én rohadtul megértem, hogy fáj, hogy szar, hogy szenvedsz, de gondolod, Tatsuki büszke lenne arra, ha így látna? Nem vagy több egy kétlábon járó szerencsétlenségnél.

- Nem, Yoru, rohadtul nem érted meg, hogy min megyek keresztül, elképzelni sem tudod - morogja újabbat slukkolva cigarettájából. - Az első alkalomból még ha nehezen is, de feláll az ember, megküzd azért, hogy továbblépjen, hogy menjen előre, de másodjára ez már cseppet sem ilyen egyszerű. Remek kérdés, hogy büszke lenne-e vagy sem, a válasz is kibaszott egyértelmű, csak tudod, ez nem így működik, hogy idejössz, betolod az orrom alá, hogy Tatsuki nem lenne rám büszke, aztán hirtelen megváltozik minden! - nyomja el a csikket a hamutartóban.

- Tudod - állok fel -, azt hittem, Tatsuki mellett megerősödtél, de rá kell jönnöm, hogy csak egy puha pöccsé váltál. Tényleg ukét csinált belőled... - mondom higgadtan, Shinji szemei pedig vészesen villannak egyet és már ront is nekem, épp csak esélyem van kicsit félrelépni előle, de a srác pokolian gyors, s nyakam megragadva nyom neki az egyik közelben lévő szekrénynek. Csuklóira szorítok, ő pedig elenged és ellép előlem. Nem, Shinji, még nem végeztünk! - Ijesztgetsz, vagy csinálsz is végre valamit? - kérdezem meg tőle higgadtan, mire visszafordul felém. Szemeiben újra az a gyilkos láng lobog, s egész tartása és mozgása megváltozik. Egy gyönyörű nagymacska kecsességével fordul felém és karba fonja maga előtt kezeit.

- Miért akarod, hogy elverjelek? - morogja a kérdést. Akarja a faszom, de legalább lehiggadsz, én meg szeretek a tűzzel játszani, mint ragadozó a ragadozóval.

- Mert még mindig nem hiszem, hogy nem egy nyámnyila uke vagy, aki csak a seggét tudja tartani. Tudod még egyáltalán, hogy kell használni a farkadat? - szúrok be újra, a jelek szerint nem hasztalanul. Tudom, hogy kibaszottul utálja, ha azzal idegesítik, hogy nem több egy ukénál. Persze tudom, hogy ez nincs így, hogy az egyetlen ember, akinek hagyta magát megdugni, az Tatsuki és sosem lesz az a tipikus uke, mint amivel most én idegelem, de talán így végre levezeti a feszültséget, kidühöngi magát, aztán mehet minden szépen tovább, s lassan feldolgozza a tetováló elvesztését is.

- Nem hiszem, hogy annyira vágynál megtudni, mennyire tudom használni a farkam - sziszegi, mire gúnyosan elmosolyodom. Most nem tud meglepni, résen vagyok, mikor újra nekem ront, s könnyedén kicselezem, ám ő nem az a tipikus testőr, akit ennyivel át lehet baszni, mert már mozdul is utánam, s megragadva karom feszíti azt hátra és ken fel a szekrényre. - Most miért nincs akkora pofád, Yoru? - kérdezi morogva, s lehelete végigperzseli nyakam bőrét.

- Fenyegetőzni már kurvára megtanultál - lököm el magam hirtelen a szekrénytől és szabadulok ki fogásából. - Ennyi, Shinji?

- Te most tényleg arra játszol, hogy elverjelek?

- Nem, Shinji, arra játszom, hogy végre mutass is valamit, mert ez eddig nulla. Ezek után rohadtul nem csodálom, hogy Tatsuki képes volt maga alá gyűrni, mert ez még nekem is menne - vonom meg vállam.

- Mi az, Asahito már nem elég kihívás? - szúr vissza, de továbbra sem hajlandó nekem rontani. Ugyan már, Shinji, te is tudod, hogy ezzel kurvára nem mész semmire.

- Még Asával is nagyobb kihívás megküzdeni, mint veled, pedig te testőr vagy - jelentem ki határozottan, mire végre megint mozdul és újra nekem ront. Itt volt az ideje. Helyreteszem én az agyát, ha ez kell, ha máshogy nem, ugyanazt a módszert alkalmazva, mint Asánál. Leszarom, hogy Tatsukin kívül még nem dugta meg más, ha nem tér jobb belátásra, megkefélem, de abban nem lesz köszönet.


Tovább feszítem a húrt Shinjinél, aminek a maga jutalma sem marad el, mert beleszaladok az egyik ütésébe. Rendben, ezt most benéztem. Nem hagyja, hogy sokáig foglalkozzak azzal, hogy kijózanodjak az ütésétől, mert már azonnal folytatja is a támadást, végül az ágyon végzem, Shinji torkomat szorítva magasodik fölém, én pedig csuklóiba kapaszkodva próbálok levegőhöz jutni alatta. Ő is piheg, majd szorítása gyengülni kezd nyakamon, ám nem ereszt el még mindig, hanem vadul rámar ajkaimra. Felmordulok, s belemarkolok hajába, ám ezzel csak azt érem el, hogy feltépi ajkaimat. Azt hiszem, itt most vége a játéknak. Ám Shinji kurvára nem így gondolja, elengedi nyakam és csuklóimat leszorítva az ágyra nyal végig először számon, majd nyakamon is, és beleszuszog fülembe.

- Eressz el! - kérem őt komolyan, de Shinji nem mozdul. - Shinji, engedj el! - mordulok rá, mire a válasz tőle is csak egy morgás, s két kezem összefogva nyúl le nadrágomhoz, majd kezdi el kibontani az övemet. Na jó, ez már rohadtul nem vicces így. - Shinji...

- Ezt akartad, nem? - húzza ki övem nadrágomból, majd összekötözi vele kezeimet és csípőmre ül. Nyugton maradok alatta.

- Csak azt akartam, hogy összeszedd magad. - Túl jól sikerült. Gúnyosan elmosolyodik, majd fejem mellett megtámaszkodik egyik karján és ágyékomra csúsztatja kezét, majd nadrágon keresztül farkamra markol.

- Azért áll a farkad is, mi? - Na elmehetsz a bús picsába, Shinji! - Vágysz erre a dugásra - közli be végül lazán, nekem meg elkerekednek a szemeim is. Ezek után mondja nekem azt valaki, hogy Tatsuki nem volt rossz hatással rá!

- Vágyik a kis faszom! Eressz el!

- Nem tűnik kicsinek - hajol ajkaimra és csókol meg, ám most teljesen másképp, mint az előbb, semmi vadság nincs benne, pedig kezdtem aggódni amiatt, hogy az, aki épp megdugni készül, egyáltalán nem Shinji és rohadtul ki kéne találnom, hogyan szabaduljak ki ebből a helyzetből, de már kibaszottul nem vagyok biztos abban, hogy a testőr nincs tudatában annak, hogy én fekszem alatta. Az sem mellékes, hogy Shinji nagyon is jól tudja, hogy senkinek sem hagyom megdugni magam, még Asának sem. Valamiért ellene mégsem tudok küzdeni, valami lebénít és nem a félelem, mert nem félek egy cseppet sem tőle. - Vigyázok rád - súgja fülembe, ahogy ismét végignyal nyakamon és állam vonalán egészen fülcimpámig. Szavai elnyugtatnak és kibaszottul nem értem, benne miért vagyok képes megbízni és elhinni neki, hogy így lesz, holott rohadtul nem vágyom arra, hogy megdugjon és bebizonyítsa, hogy nem uke, hogy attól még, hogy engedett Tatsukinak, ő ugyanaz a seme maradt, aki volt.


Lassan, egészen összekötözött csuklómig tűri fel a rajtam lévő felsőt, majd végigsimít karjaimon, s nyakam harapdálva és nyalva indul meg testemen lefelé. Megborzongom, ez így rohadtul nem lesz jó. Feljebb pakol az ágyon és mellbimbómmal kezd el játszadozni, miközben elkezdi lefejteni rólam a nadrágom, s amint végez a gombokkal, elhúzódik tőlem és lerántja rólam azt alsómmal együtt, majd magát is megszabadítja a ruháktól, miközben síkosítót és óvszert túr elő az éjjeliszekrényből és az ágyra dobja azokat. Felülök az ágyon és hátrébb csúszom. Shinji visszatelepedik mellém, majd hajamba markolva húz újabb csókba, míg én végigsimítok összekötözött kezeimmel mellkasának izmain és combján, már amennyire elérem őt így, ebben a helyzetben. Végül Shinji ismét hanyatt dönt az ágyon és fölém telepedve nyal végig testemen nyakamtól egészen ágyékomig, majd ajkai közé fogad. Felnyögök, ezt már nem bírom ki reakció nélkül, mert pokoli jól csinálja, amit csinál. Hol mélyen a torkára enged, hol az ékszerrel ingerel, én pedig kezdem elveszíteni a józanságomat is. Asahito sem panaszkodhat, ha orális szexről van szó, de Shinji... Bassza meg, még Asánál is jobb...!


Remeg mindenem, zihálok attól, amit művel, s azt sem fogom fel, hogy abbahagyja kényeztetésem, már csak arra eszmélek, hogy átfordít és feltérdeltet. Bepánikolok, rohadtul nem akarom, hogy megtegye, s már menekülnék is, de Shinji felkészült erre, mert szorosan fog vissza csípőmet átkarolva és nem érdekli, mennyire vergődöm alatta. Lenyom az ágyra, majd rám fekszik teljes súlyával, s nyakamba csókolva, fülembe suttogva kezd el csitítani. Nem, Shinji, te meg ezt nem tudod megérteni rohadtul!

- Megígértem, hogy vigyázok rád - szólal meg végül. Tudom, de ez kurvára nem vigasztal. Még Asának sem hagyom ezt, pedig őt szeretem és jobban bízom benne, mint bárkiben ezen a kibaszott bolygón. Miből gondoltad, hogy majd pont neked fogom engedni, hogy megkefélj? - Lazíts! - kér szelíden, újra térdelésbe húzva, de nem ereszti el csípőm. Kinyitja fél kézzel a síkosítót, majd csípőmet tartó mancsába teszi a tubust és nyom a gélből ujjaira. Megrándulok, ahogy hozzám ér, ám egyelőre nem hatol belém, csak simogatni kezd bejáratomnál. Nem kapkod, hosszú percekig ingerel így, majd újabb adagot nyom kezébe, s most már egyik ujját is becsúsztatva folytatja ingerlésemet. Megfeszülök, már megint szabadulnék, de nem hagy. Lassan halad előre afelé, hogy teljesen előkészítsen, s már három ujjal mozog bennem, de ezt még mindig képtelen vagyok megszokni, bármennyire is kezdem élvezni. Hülye ösztönök!


Kihúzza belőlem ujjait, de most sem ereszt. Kibontja az óvszeres tasakot, majd felgörgeti farkára a gumit és tenyerébe nyomva a síkosítóból alaposan bekeni magát is és fenekemre is ken egy jó adagot újra, végül kidobja kezéből a tubust, csípőmre fog erősen, s mögém térdelve illeszti magát bejáratomhoz. Megfeszülök, összerándulok, Shinji pedig épp csak belém nyomul és megáll, majd végigcirógat gerincem vonalán nyugtatóan. Nem szól semmit, csak vár és simogat, farkam ingerli, majd megint beljebb tolja magát bennem.


Hosszú percek telnek el, míg végül teljesen elmerül testemben, s csípőmre fogva, lassan mozogni kezd. Kibaszottul fáj, szenvedek és kínlódok alatta, s ha nem tartana ennyire erősen, már menekülnék is le az ágyról a fenébe, csak hagyja abba, az idő teltével azonban csillapszik a kín, s fel-felnyögök, ahogy testemet átjárja a jóleső bizsergés is. Shinji gyorsít a tempón, egyre vadabbul kezd el megkefélni és egyre mélyebbre tolja bennem farkát minden egyes lökéssel. Egyszerre élvezem és szenvedek ettől az egésztől, ám mikor Shinji farkamra fog és lökéseivel ellentétesen kezd el kényeztetni, megadom magam a kéjnek. Zihálva, nyögve, reszkető testtel élvezek el a testőr alatt, míg ő lök rajtam pár erőteljesebbet és ő is követ engem. Pillanatokig tart csak, míg józanságot pumpál magába, s kihúzódva belőlem fektet el az ágyon, majd mellém telepszik, hogy eloldozza kezeim.


Magához karol, takarót húz a testünkre, míg én még mindig reszketek, s másik kezét is körém fonva temeti arcát hajamba. Megkapaszkodok karjában, mindene remeg, s Shinji némán sír, miközben engem ölel.


Hagyom, hogy magától nyugodjon meg, s apró csókot lehelek mellkasára. Most van időm nekem is gondolkodni azon, ami történt. Még mindig nem értem, miért nem lettem veszett vad Shinjivel szemben, mikor hozzám ért. Asát ilyenkor már rég megütöttem, ordítoztam vele, és órákra eltűntem a szeme elől. Shinji pedig... nem hagyott menekülni, türelmesen kivárta mindig, hogy felengedjek, még ha ez hosszú percekbe is telt. Akkor sem értem magam, egyszerűen nem és ezt nem tudom hova tenni. Asahito is biztos kivárta volna mindezt, ha egyszer engedek neki, bár ismerve az ő türelmetlenségét ezt nem merem száz százalékos bizonyossággal kijelenteni.

- Ne haragudj - szólal meg végül csendesen, majd elereszt és kimászik mellőlem. Szinte letépi farkáról az óvszert és a kukába hajítva azt indul el a fürdő felé. Csak nézek utána, majd én is kikelek az ágyból. Ehh... Remek érzés, sajog az egész hátsóm, azt pedig már meg sem akarom tudni, hogy nézek ki, ahogy épp a fürdő felé veszem az irányt. Meg akarom ezt vele beszélni. Nem miatta, magam miatt, mert egyszerűen nem tudom felfogni a dolgot, ám az ajtó zárva van. Remélem, rohadtul nem tervez semmi faszságot. Visszamászom az ágyra és magam köré csavarva a takarót ülök fel törökülésbe. Kellene egy cigi, de most az is messze van, szerencsére azonban Shin itt hagyta az övét, így abból gyújtok rá. Hosszú percek telnek el és már őszintén kezdek aggódni. Az a “ne haragudj” bárminek szólhatott, így elnyomom csikkem a hamutartóba, ledobom magamról a takarót, majd újra a fürdő ajtajához megyek. Semmit nem hallok, így ismét megpróbálok bejutni, hasztalan. Rajtam nem fog múlni... Nagyobb lendületet veszek és nekirontok a faszerkezetnek, majd újra és újra, ám a sokadik ilyen nekifutásnál az hirtelen kinyílik előttem, én pedig szabályosan fellököm Shinjit és magam is ráesek.

- Ennyire hevesen még senki nem könyörgött ismétlésért - mondja teljesen komolyan, fenekét dörzsölve, én pedig csak pislogok rá, mint borjú az újkapura. Baszd, Yoru, ez szép volt!

- Azt hittem, belefulladtál a lefolyóba - morgom feltápászkodva róla, mire felnevet.

- Persze és kivetettem magam a szellőzőablakon - heccel tovább fejét csóválva, még mindig vigyorogva és ő is felkel a földről. - Vagy ennyire kellett hugyoznod? - kérdezi be ravasz mosollyal. Nagyon vicces vagy. - Tiéd a terep - hagy végül magamra, én pedig csak pislogok rá. Na jó, akkor előbb zuhany, aztán ráérek a többivel foglalkozni, asszem.


Beállok a zuhany alá és nekiállok letusolni. Nem értem Shinjit sem, illetve a hangulatingadozásait, bár tisztában vagyok azzal, hogy hajlamos a depresszióra. Talán most is emiatt van mindez? Miután elkészülök, elzárom a csapot, s kicsavarom hajamból a vizet, majd törülközőt kerítve szárítom meg magam, s derekamra kötve az anyagot lépek a mosdóhoz. Megakad szemem egy levél gyógyszeren és alaposan szemügyre veszem. Nyugtató... Gyanakodva pillantok az ajtóra, végül még kiöblítem számat, majd kimegyek vissza a szobába.

- Beszélnünk kell - állok meg nem messze az ágytól, míg a testőr lepedőt cserél, majd elkezdi áthúzni az ágyneműt. - Nem értem ezt az egészet - vallom be neki, miközben nekidőlök a baldachint tartó oszlopnak és rágyújtok.

- Nem akartalak bántani, Yoru, de másnak nem leszek uke soha a büdös életben!

- Nem erről van szó... Vagyis részben erről. Magamat nem értem. Tudod jól, mi történt velem, hogy senkinek nem engedtem, hogy megdugjon, még Asának sem és neked... nem tudom, miért hagytam, hogy megtedd végül. Asahitot ilyenkor már rég megütöttem és üvöltöztem vele... Nem értem magam. Pedig senkit nem szeretek úgy, mint őt...

- Néha teszünk furcsa dolgokat - jegyzi meg csendesen, folytatva az ágyneműhúzást. Na ezzel is sokra mentem. Felsóhajtok és segítek neki én is. - Végig arra játszottál, hogy megdugjalak... - vonja meg vállait. He?

- Hülye vagy! - tolom képébe a kezembe lévő párnát. - Akarta a franc, hogy megkefélj!

- De élvezted.

- Áááá! Elmehetsz a picsába, Shinji! Én itt próbálok rájönni arra, hogy neked mi a faszomért engedtem azt, amit még annak a férfinak sem, akiért bármikor megdöglenék vidáman, te meg csak felhúzod az agyam! Rohadt jófej vagy!

- Mit túrázol ezen? Én sem keféltem félre senkivel, mióta Tatsukival vagyok, most mégis megtettem, mégsem túrázok itt miatta ennyit. Megbíztál bennem, megkefeltélek, azt’ viszihali! Ezen nincs mit magyarázni. Megtörtént, jó volt, de ennyi. Az én seggemet még te sem kaphatod meg! Mellesleg... Tatsukival harcoltunk mindig egymással a szex előtt - mondja és letelepedve az ágyra kezdi el begombolni a párnán a huzatot. Lerakom a kezembe lévőt, majd odasétálok hozzá és mögé telepedve karolom át őt, hogy állam vállára fektethessem.

- Tudom, hogy nem könnyű, de muszáj kitartanod - mondom neki csendesen, elmosolyodva. - Emlékszel, gyerekként is mindig elvonultál, ha valami bántott, én meg órákig öleltelek ugyanígy és arra kértelek, hogy beszélj róla. Sosem tetted, de mindig megnyugodtál és ez sokat jelentett - mondom neki őszintén. Talán ez az a kapocs, ami engedte azt, hogy hagyjam magam Shinjinek.

- Semmire nem emlékszem. Van egy-két emlékfoszlány a veled töltött gyerekkoromról, meg évekkel azelőttről, de ennyi... - vallja meg csendesen. Csókot nyomok nyakára.

- Nem baj. Majd idővel...

- Vagy talán soha - bontakozik ki az ölelésből és fejezi be az ágyneműcserét. Elpakol, majd befekszik az ágyba. Nézem őt egy darabig, annyira szeretném, ha végre nyitna, ha megint merne olyan baráttá válni, mint amilyen volt gyerekkorunkban. Én már tudom, hogy miért engedtem neki, már csak neki kellene rájönnie arra, hogy a köztünk lévő gyerekkori kötelék erős és még most is megvan. Nem baj. Befekszem mellé és hozzábújva átölelem. Magához karol újra hajamba temetve arcát, én pedig elmosolyodva hunyom le szemem.


Majd idővel...

23.

Kazuki

Három nap telt el azóta, hogy Nishida Kiotóba utazott egy üzleti megbeszélésre, én pedig képtelen vagyok megnyugodni és belenyugodni abba, hogy egy hétig vissza se jön. Aggódom érte, főleg abban a helyzetben, amiben most vagyunk, bár Kitamurának csak Shinji kellett, én akkor sem szeretném, ha valami mégis balul sülne el. Még nem készültem fel arra, hogy átvegyem Nii-san helyét és beledöglenék, ha elveszíteném őt, bármennyire is benne van ez a pakliban. Rosszul alszom, egész nap szar a kedvem, fáradt és levert vagyok, miközben intéznem kellene az itthoni ügyeket, hogy minden rendben legyen, de képtelen vagyok rá. Testőreim persze próbálnak mindenben segíteni, nyugtatni, foglalkoztatni, de semmit nem segít az ő odaadásuk és jelenlétük sem. Az éjszakák pokoliak, alig tudok aludni, hiába hagyta Nishi a párnámon az illatát, egyszerűen nem segít. Már tőle is hoztam át párnát, persze semmi hatásuk. Nem tudom, mit tehetnék még, hogy jobb legyen a helyzet.


A negyedik nap végül úgy döntök, áthívom Yorut. Nem tudom, miért ő jutott eszembe, egyszerűen csak kell valaki, aki egy kicsit helyretesz és ő ebben nagyon is profi. Nem mondok neki semmit, csak arra kérem, hogy amint tud, jöjjön, ám tisztában vagyok azzal, hogy hangomból simán levágja, pocsékul vagyok. Egy-másfél óra telik el talán, mire végre befut Yoru, én pedig már türelmetlenül várom őt a lépcsőn ülve, dohányozva. Csak egy halvány mosolyra futja üdvözlésképpen.

- Pocsékul nézel ki - biztat mellém telepedve és ő is rágyújt. Ja, gondolom, mennyire, de legalább úgy is érzem magam, ahogy festhetek. - Mi a baj, Kazuki? - kérdezi meg végül kifújva a füstöt. - Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem aludt semmit. Ezt Shinjinél még megértem, hiszen elvesztette Tatsukit, de nálad nem tudom felfogni egyszerűen. Nishida él, van, semmi baja, csak üzleti tárgyalásra ment. Ez még nem a világvége.

- Nekem az - felelem halvány mosolyfintorral.

- Ennyire nem ragaszkodhatsz hozzá, mert abból csak gondok lesznek később.

- Te beszélsz? - morgom a kérdést felállva a lépcsőről. - Ugyanennyire ragaszkodsz Asához, ha nem jobban. Félted, úgy bánsz vele, mintha óvni kéne őt mindentől, pedig Asahito is meg tudja védeni magát. Sehova sem mentek a másik nélkül, és akkor te akarsz kioktatni, hogy ez a ragaszkodás nem egészséges? - kérdezem ingerülten, pedig nem akarom őt támadni. Yoru elszívja a cigijét, majd eldobva a csikket feláll és dühösen rám néz. Fasz kivan! Nem érdekelsz! Azért hívtam ide, hogy segítsen kicsit kikapcsolni, nem azért, hogy kioktasson arról, mit kellene és mit nem megtennem.

- Kazuki, te is nagyon jól tudod, hogy Asa beteg! Hogy nem azért védem és vagyok mellette mindig, mert egy gyenge fasz lenne, vagy mert nem tudok tőle elszakadni! Most is itt vagyok, nem? Bár ha felcseszed az agyam, inkább elhúzok a faszba! Az istenért... Huszonöt éves felnőtt férfi vagy, mégis úgy rinyálsz itt nekem, mint egy hisztis kurva! Szedd össze magad végre! - mordul rám, én pedig dühösen nekitámadok. Persze Bagira könnyen kicselez és hátraszorítva mindkét karom kezd el terelgetni a dojo felé, majd belökve az ajtón lép be utánam és zárja be azt. - Itt dühönghetsz, de ne rajtam verd le a faszhiányodat!

- Elmehetsz te a bús picsába! - rontok neki megint dühből, végig sem gondolva a dolgokat. Feszült vagyok, kibaszottul ideges, ő pedig csak tovább húzza az agyam.

- Ejnye, Kazu! - mondja gúnyos mosollyal, miközben ellép előlem. - Nishi mégsem mosta még ki a szádat szappannal? - kérdezi be, mire megint nekirontok, ám Yoru ismét leszerel, így a tatamin kötök ki, elterülve, mint egy béka. Tenyerembe temetem az arcom és felsóhajtok. Picsába már! - Szedd össze magad végre, Kaz! Ennél te sokkal több vagy, nem egy elkényeztetett kis szajha, akinek azon kellene aggódnia, hogy a gazdi kidobja. Uke vagy, de ettől még nem kell úgy is viselkedned, mint egy tipikus ukénak.

- Napok óta képtelen vagyok aludni, Yoru - szólalok meg csendesen. - Bármennyire is tudom, hogy Nishi tud magára vigyázni, hogy semmi baj nem lesz... Nem tudok mit kezdeni magammal, érted? Nem... - ülök fel végül, mire az időközben mellém telepedett srác a karjai közé von.

- Semmi gond, Kazu, hiszen itt vagyunk, segítünk neked, ha kell, csak merj szólni. Ettől nem leszel sem gyengébb, sem rosszabb - nyúl állam alá és megemelve fejem kényszerít arra, hogy szemébe nézzek. Nem tudom, mi üt belém, de megcsókolom, ő pedig nem lök el magától, hanem gyengéden, ismerkedőn viszonozza azt.


Elvesztem. Kezem becsúszik trikója alá és izmain simít végig ismerkedőn, miközben nem hagyom abba ajkai csókolását, s Yoru sem akar megállítani egyelőre. Nem tudom, miért teszem ezt, de kell. Annyira fel tud húzni azzal, ahogy mindig heccel és célozgat, hogy most hirtelen robban bennem minden és már nem érdekel a később, csak a most. Bagira megszabadít a felsőmtől, majd hanyatt dönt a tatamin, s sajátját is ledobva magáról magasodik fölém, hogy újabb, ám sokkal vadabb csókot követelhessen tőlem. Megkapja.


Végighúz oldalamon, miközben most lassan, ismerkedve indul el nyakamon lefelé apró harapásaival és csókjaival, bejárva vállamat, majd rátérve mellkasomra, s mellbimbómmal kezd játszadozni. Finoman harapja, szívja, vagy csak nyelvével ingerli, míg bal keze végigsimít hasamon, s nekiáll megszabadítani az övemtől. Én is érintem őt, ismerkedőn járom be testét és izmait ujjaimmal, beletúrok hajába, s jólesően meg-megremegek játékától. Szelíd nagymacskaként tornyosul fölém, s nyal végig testemen köldökömtől egészen fülem tövéig, majd bőröm harapdálva vándorol át nyakam másik felére, s újra bejárja nyelvével azt az utat, amit az előbb tett meg, csak most visszafelé. Megborzongok tőle, Yoru pedig egy határozott mozdulattal foszt meg nadrágomtól és alsómtól is szinte egyszerre, hogy félredobva azt telepedhessen újra fölém, s mellbimbómat kezelésbe véve ismét fonja ujjait farkamra. Megfeszülök alatta, elvörösödöm, s ahogy felpillant rám... Tényleg olyan, mint egy bestia, egy igazi párduc.


Nem sokáig kényeztet így, elengedi farkam, majd feláll és síkosítót és óvszert túrva elő nadrágjából dobja azokat mellém, s megszabadul ő is a nadrágjától. Feltérdelek előtte és felpillantva rá, minden gondolkodás nélkül fogadom őt ajkaim közé. Kíváncsi vagyok, milyen az, ha elszabadul benne a bestia. Tudni akarom, milyen az a Yoru, aki val'szeg minden rinya nélkül kenne fel a falra és kefélne addig, míg mozgok. Ezt akarom. Mélyen torkomra engedem őt, ő pedig beletúrva hajamba húz fel magához, hogy megcsókoljon. Feltüzel a vadsága. Fülemhez hajol és belesuttogva harap bele fülcimpámba.

- Ereszkedj négykézlábra! - utasít vágytól rekedtes hangon és elengedi hajam. Megteszem amit kér, míg ő felhúzza magára az óvszert, majd bekeni farkát a síkosítóval, s azt, ami kezén maradt, szétkeni bennem. Mögém helyezkedik, egyik kezével csípőmre fog, míg másikkal beilleszti magát és belém nyomul. Felnyögök, kissé talán fájdalmasan, ám mielőtt leugorhatnék farkáról, Yoru magabiztosan szorít rá csípőmre és tart meg, hogy ne tudjak menekülni. Hátamra csúsztatja kezét, nem mozdul még, csak végigsimít gerincem vonalán, majd lenyom a tatamira és ütemesen kefélni kezd. Nyögök és szűkölök alatta, ahogy mozgása egyre vadabbá és gyorsabbá válik. Hátamra hajol, nyalja és harapja gerincem mentén a bőrt, apró kiáltásokat, élvezettel teli nyögéseket kiváltva belőlem ezzel. Belemarkol hajamba, hátrafeszíti fejemet, miközben tovább kefél, s pillantásunk találkozik a velünk szemben lévő tükörben. A tekintetem vágytól ködös, az övé pedig egy éhes ragadozóét idézi. Erős, heves lökésekkel juttat el a csúcsra, s amint elélvezek alatta, elengedi hajam, majd ráfogva csípőmre tovább kefél, míg ő is el nem sül bennem hangosan, veszettül morogva, mint egy igazi párduc, hátam harapva, végül kihúzódik belőlem. Elnyúlok a tatamin, s abban a pillanatban összegömbölyödve zokogni kezdek. Yoru ijedten fekszik mellém és von karjaiba gyengéden simogatva. Nem tudom hova tenni azt, amit most tettem. Szeretem Nishit, mégis...

- Én... szeretem Nishidát... - küzdök meg a szavakkal.

- Semmi baj, Kazu! - próbál megnyugtatni, de hasztalan. - Én is Asát szeretem, ez nem jelent semmit. Akartad, hogy megdugjalak? - kérdezi, mire csak bólintok. - Élvezted? - Erre is csak igenlő bólintás a válaszom. - Akkor ennyi. Én nem fogom senki orrára kötni, mi történt, a többi pedig csak rajtad múlik. Ha bevallod Nishidának, bevallod, ha nem, akkor nem és továbblépünk rajta. Úgysem lesz legközelebb, mert mindketten szeretjük a yakuzánkat, nincs igazam?

- De - mondom csendesen, majd felülök, hogy elkezdjem rendbe szedni magam. Yoru is így tesz, s amint végzett, összeborzolja hajam. Elmosolyodom, azt hiszem, jobban vagyok és végre megint nyugodt.

22.

Shinji

Hetek óta nincs hír Tatsukiról és ez egyre jobban idegesít. Deon hol tombol, hol sír, hol pedig mentőövként kapaszkodik valakibe, hogy elterelje a figyelmét arról a tényről, a tetováló eltűnt. Képtelen vagyok hosszabb időt mellette tölteni, mert semmit nem tudok neki mondani, ami megnyugtatná és ezáltal én is csak feszültebb leszek. Nem teszek úgy, mint akinek kibaszott könnyen menne az, hogy túllépjen Tatsuki esetleges halálán, de azt sem mutatom senkinek, hogy valójában mennyire fáj az elvesztése. Tartom magam, amikor kell. Higgadt, megfontolt és nyugodt vagyok, mikor más a közelemben van, de mikor végre egyedül maradok, nem tudok parancsolni az érzéseimnek.


Reménykedem.


Tatsuki holtteste nem került elő, ami azt bizonyíthatná, hogy a tetoválómester tényleg meghalt, így továbbra is reménykedem abban, hogy él, hogy Bakarival van, ám napról-napra kevesebb reményt látok erre magam is, hiába akarom hinni, s az sem kecsegtet túl sok jóval, hogy az alvilági sem jelentkezett. Talán mindketten halottak, ahogy Kitamura és az emberei is, de mindennél jobban szeretném hinni, hogy ez nem így van. Örülni kellene ennek a győzelemnek, de az ár, amit fizettünk érte, túl nagy. Számoltam azzal, hogy ez bekövetkezhet, hogy Tatsuki nem éli túl ezt az ütközetet, de a valóság sokkal kegyetlenebb és nagyobb pofont képes kiosztani, mint a már oly sokszor végigrágott tárgyilagosság és racionalitás.


Nappal a munkába temetkezem, éjjel pedig csak ülök a nyitott ablakban, dohányozva, az eget bámulva. Deon nem engedte, hogy hazamenjek, inkább az egyik vendégszobába szállásoltatott el, hogy ha megunnám a munkát, vagy a mellettem lévő emberek társaságát, legyen hova visszavonulnom. Azonban aludni így sem tudok, még akkor sem sikerül pár óránál többet, mikor végül legyőz a fáradtság. Valami nem hagy belenyugodni abba, hogy Tatsuki nincs többé, hogy meghalt. Valami még mindig felkelt az éjszaka közepén és folyamatosan azt szajkózza, hogy a tetováló él, én pedig már nem tudom eldönteni, hogy megérzés, vagy egyszerűen csak ezzel próbálom nyugtatni és becsapni magam nap mint nap.

- Hagynod kellett volna, hogy veled menjek. Mihez kezdjünk most nélküled? - sóhajtom a kérdést még mindig az eget bámulva, majd elnyomom a csikket és lekászálódom a párkányról, hogy az éjjeliszekrényhez sétálva kivegyem annak fiókjából az ott lapuló kulcsokat. Tatsuki lakásának kulcsait és a Nissanét. Muszáj elhúznom innen, még ha csak egy pár órára is. Kezemben a kulcsokkal indulok el a testőrszoba felé. Ryuu szerencsémre még nem alszik, aminek most csak azért örülök, mert nem lett volna kedvem felkelteni. Pár szót váltok csak vele, hogy tudja, nem kell aggódnia, de mennem kell. Nem próbál meg visszatartani, én pedig őszintén hálás vagyok neki most ezért. Nem lenne kedvem vitatkozni jelenleg azon, hogy miért és hova akarok eltűnni kicsit.


Beülök autómba, majd kigurulva a kapun elindulok a tetováló lakására. Nem rohanok, nincs miért és most még ez a tempó is kellemesnek hat, pedig sosem szarozok, ha meghajthatom a kocsit. Továbbra is mindent úgy teszek, ahogy hetekkel ezelőtt, a kocsit az Endorfinnál hagyom, majd gyalog indulok el Tatsuki lakására, s miután felérek a negyedikre, bezárom magam mögött az ajtót, benne hagyva a kulcsokat a zárban. Kibújok cipőmből, majd elindulok befelé. Valahol abban reménykedtem, hogy talán itt lesz, bármekkora baromságnak is tűnt ez a gondolat, s az sem érdekelt volna, hogy szart a fejünkre hetekig és nem jelentkezett, csak jól legyen, de persze a lakás üres, s minden olyan, ahogy utoljára itt hagytuk. Kirakom zsebemből telefonom és cigim az asztalra, majd nekiállok levetkőzni, csak az alsót hagyom magamon, s közös szekrényünkhöz lépve nyitom ki annak ajtaját, hogy kivegyek egy inget övéi közül, s belebújva abba térjek vissza a nappaliba a kanapéra.


Az egész lakás idegennek tűnik most nélküle, s megkörnyékez az az érzés, hogy semmi keresnivalóm itt. Talán már tényleg nincs. Újabb cigire gyújtok rá, s míg komótosan szívom, azokra az együtt töltött napokra gondolok, melyektől boldognak éreztem magam. Mindegy volt, hogy mit csinálunk, csak együtt legyünk.


Hiányzik.
Pokolian.


Elnyomom csikkemet és letörölve arcomról könnyeim indulok meg szobánk felé. Itt is minden érintetlen, s minden ilyen aprósággal az eddig oly erősen bennem élő remény szép lassan, apró darabokban kezd el meghalni, de még van, még kitart, én pedig mindaddig kapaszkodni akarok a lehető legkisebb darabjába is, míg tényleg meg nem bizonyosodom róla, hogy már nincs miért reménykedni. Az ágyhoz lépek, s befekszem Tatsuki helyére. Még mindig megnyugtat az illata, ami itt maradt utána, s lehunyom szemem. Talán könnyebb lesz aludni is itt, mint ott, ahol semmi emlék nincs róla...


A másnap se jobb az előzőeknél. Hosszas unszolás után végül engedek Yoru kérésének és hagyom, hogy egy pár napra átjöjjön hozzánk. Nem tudom, mi fog változni, ha itt lesz. Nem lesz könnyebben elviselhető, nem fog kevésbé fájni, de makacsságban ő is verhetetlen. Persze abba sem egyezik bele, hogy külön szobája legyen, aminek annyira nem örülök jelenleg, mert igenis szükségem van a magányra. Kell pár óra, amit társaság nélkül tölthetek el, a gondolataimmal, ám erről most azt hiszem, le kell mondanom egy időre.


Az éjszakát megint az ablakban töltöm, persze már nem egyedül, mert alighogy elhelyezkedem fent a párkányon és rágyújtok, Yoru lép mellém és vállamra teszi kezét.

- Aludnod kellene - szólal meg csendesen végül, miután nem vagyok hajlandó mondani semmit. Nem tudok mit, ahogy aludni sem, itt nem... - Shinji...

- Képtelen vagyok rá - mondom komolyan, őszintén.

- Teljesen ki fogsz készülni így. - Tudom, de nem tudok tenni ez ellen. Tegnap sikerült aludnom öt órát egyhuzamban, de itt semmi nincs, ami a tetoválót juttatná eszembe, csak az az ing, amit elhoztam magammal.

- El kéne engednem őt... Beletörődni, hogy meghalt, hogy nincs többé, de valami nem engedi - vallom be neki. - Valami azt súgja, hogy Tatsuki él, hogy ne adjam fel, de minden nappal egyre kevesebb reményt látok arra, hogy ez igaz volna, még sem tudom azt mondani, hogy tovább kell lépnem, mert Tatsuki nem fog visszajönni... meghalt... - Törlöm le arcomról a könnyeket és fogom meg Yoru vállamon pihenő kezét. - Nem ringattam magam hiú ábrándokba azzal kapcsolatban, hogy ez nem következhet be, most mégsem tudok egyszerűen továbblépni ezen. Addig nem, míg nem látom a testét, míg nem nyer bizonyosságot ez a bizonytalanság...

- Sosem lesz halott a számodra, amíg meg tudod őrizni az együtt töltött idő emlékeit, de el kell engedned őt végre, mert csak tönkre teszed magad így. Nem azt kérem, hogy add fel a reményt, sosem kérném ezt, de azt igen, hogy lépj túl a dolgon a saját érdekedben és Deon miatt is. Szüksége van rád... és nekünk is Kazuval, Shinji. A barátunk vagy.

- Magamnak sem tudok segíteni abban, hogy továbblépjek, hogy segíthetnék Deonnak? Ráadásul miattam vesztette el. Ha Tatsuki nem akar mindenáron megvédeni Kitamurától, akkor most is élne. Évekkel ezelőtt hagynom kellett volna, hogy ez az egész véget érjen a halálommal, vagy most, mikor a nyakamra küldte Okitát, hogy ne legyen ez... - Leszállok a párkányról talán még éppen időben, mert akkora pofont kapok Yorutól, amitől egy pillanatra megtántorodom. Váratlanul ért. Felnézek rá, szemei dühösen villannak, én pedig megdörzsölöm állam. Dacosan nézek vissza rá, végül otthagy és elvéve pisztolyát az éjjeliszekrényről tér vissza hozzám, majd felém nyújtja a fegyvert.

- Akkor vess véget az egésznek, ha komolyan így gondolod! - morogja. - Megváltás lenne mindenkinek, nem? - kérdezi flegmán. - Gyerünk, Shinji! Vedd el ezt a kibaszott fegyvert! Vess véget az egésznek, ne csak a szád járjon, és tedd teljesen értelmetlenné Tatsuki halálát! - Nyújtja továbbra is felém a fegyvert, mire félrelököm a kezét, de nem szólok, továbbra is csak hallgatok, de már cseppet sem vagyok magabiztos és határozott. Végül feladom a küzdelmet magammal és az érzéseimmel szemben, s térdre rogyva zokogni kezdek, mint eddig talán még sosem, Yoru pedig letérdelve elém félrerakja a pisztolyt, s magához ölel. Sokáig tart, mire megnyugszom teljesen, de még mindig csak görcsösen kapaszkodom Yoru felsőjébe nem eresztve őt. Feláll, felhúz magához, és az ágy felé vezet, hogy leültetve rá mellém telepedjen, s továbbra sem engedve el igyekezzen még jobban megnyugtatni. Eleresztem őt végül, s engedve kérésének visszafekszem az ágyba, hogy ha nehezen is, de végül engedjek a fáradtságnak és hagyjam, hogy elnyomjon az álom.

21.

Kawano

Általában nem jó, ha Asame házhoz megy hivatalos ügyben hívatlanul. Szinte mindig rossz, hiszen amióta csak az örege kilehelte a lelkét, a Szindikátus bérence. Kibaszott Asame. A csontjaimban érzem, hogy főbe kéne lőni, amint kiszáll a BMW-jéből, halomra gyilkolni az embereit, aztán elhúzni az országból olyan helyre, ahová a Szindikátus keze nem ér el. Úgysincs maradásom itt, ennyi ember és fegyver láttán könnyen kitalálható, hogy fény derült a mocskos kis titkaimra és vége a dalnak. Pedig kurva jól alakult minden, a város is virágzik, mint még talán soha. Míg várom, hogy a kis Seichoru megjelenjen a dolgozószobámban, átfut a fejemben az a gondolat, mióta ilyen pedáns a Szindikátus. Néhány ember, pár Kínának eladott suhanc és holmi… Korábban leszarták, a kutyát nem érdekelte, csak minden legyen rendben a kibaszott várossal és jelenjen meg a yakuza a kötelező eseményeken. Változnak az idők, úgy látszik. De akkor is idegesít, hogy ez a kopó a házamban jár és a fejemet akarja. Eddig minden harcát megnyerte, túlélte a vágásokat és lövéseket, mert Asame, baszdmeg, mindent túlél. Hányan akarják a halálát? Engem addig nem zavart, hogy él, míg az utamat nem keresztezte, de kicsúsztam az időből, itt ma már legfeljebb csak az én vérem folyhat, az ő segge bebiztosított. Tudtam, hogy Takuya elárul, a fiával való fenyegetés kevés lesz. Vagyis sok, vérszemet kap. Csodálkozom is, hogy nyugton vár, hogy egészen az utolsó pillanatig számolja a másodperceket. Embert faragtam belőle, olyan testőrt, amilyenné mind válni akar. Mindent elé raktam és csak azt vártam el, hogy kövessen, bárhová megyek, ha a pokolba is szállok alá. Hogy megvédjen és takarítson utánam. Kiváló ember, büszke lennék rá, ha sikerült volna tökéletessé formálnom. De nem lett katona, megmaradt testőrnek, akinek véleménye, személyisége és akarata van. Sőt, minden elszámolt másodperc, amit a fia nélkül élt túl, keményebbé tette, tovább tanult és taktikázott… Vajon hogy csinálta? Hogyan szövetkezett Asaméval? Nem hagy nyugodni a gondolat. Azt reméli, Asame visszaadja neki a kölkét, de gondoskodott róla Zakura, hogy abból a kis töpszliből sose legyen ember. Bosszú a tökéletlenségért. Nem értem, egy hidegfejű férfit hogy képes egy asszony forró szívűvé változtatni. Mindent az a kurva rontott el. Tudom, hogy Takuya tudja, én ölettem meg, azóta lázong ellenem. És nem akar bosszút állni? Nevetséges. Teremtményem tökéletlensége még szembetűnőbb, mint valaha. Elfelejtené a veréseket, a kínokat, de éjjelente a fia üvöltésében ott lesznek. Az a gyerek még rosszabbakat is élt meg, mint az apja, Zakura egy elmebeteg, úgy játszott vele, mint macska az egérrel. Márpedig a kamaszok vagy a gyerekek játéka a legkegyetlenebb, a kíváncsiság és a kedv könyörtelen kínzómester. Mindig az a kérdés, vajon mit bír még ki a test, s mit a szellem…


Mindegy lehetne nekem, ki követ engem a poszton, de nem az. Azt akarom, hogy emlékezzenek rám. Hogy az égett szaru szagában ott legyek, hogy a nevem sötétséget hozzon a vidámságra. Fényárba öltöztettem ezt a porfészket, kitakarítottam, embereknek adtam munkát és örömöket, s kivettem a részem a szórakozásból. Hát baj ez? Baj. De Takuyával nem lesz ilyen gond, olyan átlagos, hogy az már siralmas és valóban minden képessége megvan hozzá, hogy amit én megcsináltam ezzel a várossal, azt ő fenntartsa, talán még fejlesztheti is.


Célszerűbb lett volna lőni. Nem azért, hogy megöljem Asamét, a halála nekem már úgyis lényegtelen, hanem a hátralévő idő lerövidítésére. Félek a haláltól és ez a köcsög mindent el fog követni, hogy rettegjem az utolsó pillanatot. De nem, a büszkeség nem engedi, hogy a vesztembe rohanjak végleg. Tán… még kíváncsi is vagyok, ha nem Takuya bosszúja vár, akkor kié. Kinek van több haragudnivalója annál a vérebnél? Takuyával mindent megtettem, ami csak eszembe jutott, a végére már szó szerint a bőrére nőtt a hosszú ujjú ing és a vasalt nadrág. Érdekel az ellenfelem. Persze csalódás ér, mert nem hozzá vezetnek, Asame tényleg nem ad át senkinek trófeaként, hanem le akar záratni a kibaszott pincéjébe. Meg a kurva anyádat, azt! Mintha esélyem lenne menekülni… Tudom, tudom, amióta csak belépett a kapumon, ez veszett ügy.

- Halálra éheztetsz? Vagy várunk még valamire? - kérdezem Asamét. A hangom megváltozott, a hajamból néhány tincs kibontakozik a gondosan rendezett halomból és a homlokom kezdi csiklandozni, az izmaim megfeszülnek. Túl sok időt töltöttem pincében, láncok közt, hogy el tudjam képzelni, mik várhatnak rám és még a sötétben is látok kirajzolódni eszközöket, amiket használni jobban szeretnék, mint kipróbálni a másik oldalt. A Seichirou család is híres a kegyetlenségéről, mindegy, hogy a kicsi, az öreg, vagy annak az örege, félték a nevüket. De nekem nem Asaméval van dolgom, ő csak lejelenti, hogy a küldetés teljesítve, a Szindikátus megsimogatja a fejét, újabb képzeletbeli érdemjelet akaszthat a mellkasára, várva, hátha egyszer maguk közé emelik. Minden esélye megvan rá.

- Megmondtam neked, Kawano, ígéretett tettem valakinek arra, hogy nem én foglak kivégezni, és az ígéreteimet mindig megtartom - közli hűvösen. Amint hátat fordít, idegesen rángatni kezdem a láncaimat, mint egy vadállat. Intelligensebb vagyok a dögöknél, de… de nem akarok várni. Lőni kellett volna. Valaki biztos megöl, ha megteszem.


Takuya megölte az egyetlen embert, akire számíthattam. Az a korcs… Bár ahogy rám szegezte a pisztolyt, én sem voltam benne biztos, hogy színjáték az egész. Jobban meg kellett volna égetni, hogy tudja, ki a vezére. Ha kicsit gondosabban dolgozom, Japán domborzata visszaköszönt volna az oldaláról. A kurva életbe, hogy ilyeneken gondolkodom! Ki akar engem? És mit akar tenni? A bosszú nem csak a halálról szól, a rohadt picsába! Asame, te szótartó seggfej! A hülye fejem...

- Ki az?! Meddig várjak rá?! Essünk rajta túl már!


A csend válaszol, majd hosszú, ámbár megszakított monológ után megelevenedik a sötétség és egy medveszerű rém jelenik meg az ajtóban egy hozzá képest nyeszlett testőrrel és egy szőke cicával. A mozgása eszembe jutottat minden sérülést, amit neki okoztam, a tetoválásait és az izmait… Mindig élvezet betörni az ilyen nagydarab állatokat, de ez… ez kudarc volt, nem tört meg. Az elme hatalma. Létezik ember, aki kibírja, vagyis létezik menedék, mely megóv az őrülettől. Csodálattal tölt ez a felfedezés még mindig, hiszen pályafutásom alatt még nem találkoztam ilyen erős akarattal. És még most is azt akarom, hogy üvölteni, rázkódni, sőt, sírni láthassam. Asame emberei mind hasonlóak és mindet be akarnám törni, de hogy ez… ez az egy nem a testőrség tagja, arra mérget vennék. A pillantása hűvös, a gondolkodása nem testőrökre jellemző. Puszta kézzel rárontani egy fegyveresekkel tömött autóra… Vagy Asame ilyen elképesztő hülyeségre tanítja az embereit? És mégis meghajolt a fém azokban az erős kezekben, még a láncokat is majdnem letépte. Bár olyan erőm lenne, mint az övé! Ha újra láncra verhetném, ugyanazokat tenném a kis szőkével a szeme láttára, mint amiket vele. Az dühítené, tudom, s a dühe felforralná, többé nem lelne menedéket abban a zugban a koponyája mélyén, ahova zárta az elméjét, míg kínoztam. Istenem, ha láthatnám…!

- A kígyó ragadozó, Asame… - suttogja. Nem hiszem, hogy az a szótartó köcsög még itt lenne, de ez nem zavarja a rusnya korcsot. - Azt akarom, hogy eleressze. Fusson csak Tokió utcáin, minden neszre felfigyelve, mint a patkány.

- Baromság! - szól rá a mellette álló férfi. - Te nem vagy bosszúálló, hogy ilyet kérj. Megkaptad, amit akartál, intézd el, aztán feküdj vissza - kéri. Szinte szánalmas, mégis vágyom rá, hogy az ő akarta teljesüljön. Nem csak én, a kisgyerek is azt reméli, a korcs meggyőzhető, de annak a pillantásában még mindig az elszántságot látom. Megtörhetetlen, acélos, masszív elszántságot.

- Ideje, hogy minden yakuza megjegyezze a nevem és azt, hogy a semlegességem megsértése akkor is az életükbe kerül, ha én is belehalok.

- Masao!

- Mondd meg Asaménak, hogy nem vagyok terráriumlakó, hogy a betett zsákmányra vadásszak! Majd elkapom, ha eljön az ideje - válaszol a férfinek magabiztosan, ezzel lezártnak tekintve az ügyet. Nem érdekli a testőr ellenállása, sőt, mikor a fegyveréért nyúl, hogy véget vessen a kettőnk ügyének, a rusnya korcsból egyszeriben a lebenyeit szétnyitott, fenséges kobra lesz. Rettegnem kellene a haragját, hiszen amit ígért, az a pokolnál is rosszabb lesz, de pillanatnyilag csak meredten figyelni tudom őt. A végzetem. Nem hittem volna, hogy Takuyán kívül ennyire magának akarhatja valaki a kivégzésem jogát. Áltassam magam, hogy ha Asame elereszt, lesz esélyem túlélni, elmenekülni vagy visszatérni a yakuzaszékembe? Faszság, ez az ember holtbiztos, hogy nem szolgálja a kis Seichirout és minden kint megtett lépésem maga lesz a kín. - Ne merészeld! - formálja sziszegve a testőrnek. Jól ismerik egymást, talán sokkal jobban, mint el tudom képzelni. Annyira, amennyire engem senki sem ismert meg és amennyire én sosem kerültem közel senkihez. Az ember, még ha nem is tapasztalja meg az ilyesmit, meglátja, megérzi.


A testőr feladja a harcot, a semleges kígyó akaratereje őt is legyőzte. Vajon a nyomába értem ennek az akaraterőnek? Furcsa már most a múltra gondolni, mikor a jövő szörnyűségesebbnek látszik minden megélt borzalomnál.

21.

Asame

Nem mondom, hogy nem bírtam volna ki, ha Deonnal most nem kezdünk egymással semmit, de így határozottan jobb volt. Amúgy is egy bújós dög lett mostanában, amit én cseppet sem bánok. Imádom, mikor ennyire szeretetéhes és ebből kijut jócskán testőrének és még Ryuunak is persze. Igazából sétálni indultam, valamint egy kávét beszerezni, mielőtt folytatom a munkát, de ha már eszembe jutott Shinji, akkor megejtem azt a bocsánatkérést, amit már említettem Deonnak, s egyenesen a testőrszoba felé veszem az irányt. Ryuuichi és Shinji persze most is nyakig a munkába merülve ülnek asztalaiknál, miközben a nyitott ablakon keresztül kellemes levegő áramlik be. Belépek hozzájuk, ám mielőtt mindkettő felugorhatna, hogy köszöntsenek, csak leintem őket.

- Igazából Shinjivel szeretnék beszélni - jegyezem aztán meg, mire a srác rám pillant, Ryuu pedig távozni készül, de maradásra kérem. Semmi olyat nem óhajtok mondani a kölyöknek, amit ő, mint pótapja, esetlegesen nem hallhatna. - Csak szeretnék tőled elnézést kérni, amiért kellemetlen szituációba hoztalak.

- Nincs miért elnézést kérnie, Asame-sama, ez a dolgom.

- Ebben részben igazad van, részben pedig azért nem, mert lehettem volna tapintatosabb veled. Még egyszer ne haragudj. Kiváló testőr vagy és örülök, hogy Deon mellé kerültél.

- Köszönöm szépen, Asame-sama, a belém vetett bizalmat - hajol meg mélyen, én pedig még egy utolsó pillantást vetek rá, azzal elindulok végre a konyha irányába.


Ezután lassan telt a nap. Sheon csak másnap reggel távozott, így én is reggeli után összeszedtem a kölykömet, hogy meglátogassuk a mi kis kényeskedő luvnyánkat. Jó volt látni a cicust, hogy már most sokkal jobb színben volt, még hízelgett is egy sort mindkettőnknek, s bár nehéz volt őt otthagyni, mégis meg kellett tennünk. Jobb helyen volt még pár napig a kórházban, mint nálunk.


Napok teltek el aztán eseménytelenül. Az embereink folyamatosan dolgoztak Kawano és Zakura eltűntetésén, de sokra nem haladtunk vele. Zakura még mindig foghatatlannak tűnt, ami kezdett egyre jobban idegesíteni, mert valahogy sehogy sem akart haladni az ügy. Sheon is sokszor jelent meg nálunk, én folyamatosan tartottam a kapcsolatot a Szindikátussal, remélve, hogy hamarosan valami használhatót is tudok nekik mondani. Az oyabun már türelmetlen, amit meg is értek, hiszen két olyan yakuza ellen ténykedek, akik kemény pillérei annak a területnek. Hamarosan azonban változni kezdtek a dolgok. Sheon egyre kevesebbet jött Ehimét látogatni, végül teljesen el-elmaradozott, amit kezdetben nem értettünk, aztán megtudtuk az okát ennek is.


Egy titkos hálózaton keresztül hirtelen olyan jelentések érkeztek, melyek már nem csak Kawanora jelentettek terhelő bizonyítékot, de Zakurát is alaposan befeketítette, s nem csak írásos formában, hanem képek és videóanyagok is érkeztek. Nekem ez már elég volt ahhoz, hogy Kiyosumi elé állva jelentést tegyek és arra kérjem, engedélyezze a két yakuza végleges likvidálását, így mire Sheon azzal a kérdéssel fordult felém, hogy jelentsem a Szindikátusnak a történteket, már olyan válasszal tudtam neki szolgálni, ami megpecsételte a két férfi sorsát. Megértem, az a kölyök, akit csak az életkor miatt nevezhetek annak, miért akart mindenáron szabadulni a yakuzáktól. Annyi haladékot kértem tőle, hogy összeszervezzem a saját embereim, hogy megfelelő módon csaphassak le Kawanora, míg Zakura sorsát az ő kezeire bíztam. Rendesen meg akartam szervezni ezt a leszámolást, hiszen nagyon jól tudom, hogy ha elkapkodjuk a dolgot, abból semmi jó nem sülhet ki. Pár napot kértem csak, ám úgy tűnt, az a pár nap is túl sok lesz.


Újabb videoanyag érkezett Sheontól, melyben most Takuya fia kapta a főszerepet és az, ahogy a két férfi elbánik azzal a kölyökkel. Nem akartam, hogy Deon jelen legyen, mikor megnézem azokat a felvételeket, mert ahogy a két yakuza bánt azzal a szerencsétlen fiúval… Még a kínaiak is jobban vigyáznak az értéktelen szajhákra is, holott ha valami, akkor a hasznavehetetlen szajha odakint még annyit sem ér, mint itt. Magam sem néztem végig a felvételt, valahol az anyag felénél kilőttem a gépem, majd a lemezt, amin érkezett, egy dossziéba csúsztattam, miközben már Akihitot hívtam, hogy álljon készen, mert támadunk, s arra kértem, küldje ide az egyik emberét, hogy ezt a felvételt is átadhassam az oyabunnak, mint az utolsó terhelő bizonyítékot. Három órát kért, adtam neki kettőt, s közben tájékoztattam Sheont, hogy álljon készen, mert hamarosan látogatást teszek Kawanonál, ő pedig végre leszámolhat Zakurával.


Öt autónyi testőrséget vettem magam mellé, és Akihito is biztosított arról, hogy legalább negyven embere van a környéken, akiket azonnal mozgósítani tud, valamint ugyanennyi ember áll rendelkezésre Zakura rezidenciájánál. Teljes körültekintést kértem az embereimtől. A cél az, hogy megszabaduljunk mindkettőtől, ám nem felejtettem el, hogy ígéretet tettem Masaonak, miszerint ő végezheti ki Kawanot. Szeretem megtartani az ígéreteimet és csak abban az esetben fordulhat elő, hogy nem tartom magam az ígéreteimhez, ha valamelyikünk élete múlik ezen döntésemen. Persze bebiztosítottam magamat is, előhozattam a garázsból a hetes BMW-t, s magam mellé kértem Shinjit, hogy Ryuuval együtt kísérjenek. Persze kivételesen elkértem őt kölykömtől, és megígértem Deonnak, hogy vigyázok testőrére, azonban azt semmiképpen sem akartam, hogy velem jöjjön.


Reggel hétre terveztem az indulást, hiszen még így is jócskán tíz lesz, mire Kawanohoz érünk, s amint ez megtörténik, Sheont is értesítik, hogy lecsaphat végre Zakurára, így a két yakuzát egyszerre éri támadás, tehát esélyük sem marad egymást segíteni, amivel azt érhetnék el, hogy valamelyikünket hátba támadja az ellenfél. Pontosan érkezünk, hiszen a pontosság nagy erény, én pedig még tegnap tájékoztattam róla Kawanot, hogy meglátogatom, s tíz óra magasságában már ott is leszek, várjon rám. Biztos vagyok benne, hogy sejti, miért akarok találkozni vele és van egy olyan érzésem, hogy készül valamivel. Ő ne tenné? Valóban betartom, amit ígértem, autóink pontban tíz órakor begurulnak Kawano rezidenciájának udvarára, s bár az őrség fegyverrel a kezükben fogad, én bátran szállok ki autómból, miután testőreim ajtót nyitnak nekem. Azonnal fegyveresek lépnek hozzánk és leellenőrzik, mi van nálunk, majd megkísérlik elvenni fegyvereinket, ám Ryuuichi és Shinji után embereim közül többen is előrántják pisztolyaikat, ezzel jelezve a testőrségnek, hogy bármekkora is az erőfölény esetlegesen az ő részükről, minket az sem állít meg és nem hagyják védtelenül yakuzájukat sem. Kawano emberei pár percig hezitálnak, végül ellépve tőlünk intenek nekem és két testőrömnek, hogy kövessük őket, hogy bekísérjenek minket a yakuzához, aki szintén két testőrrel fogad bennünket.

- Kemény pofára esés, mikor kiderül, hogy a kis Seichirou nem tudja az illemet - szólal meg a férfi a székében ülve, ujjaival peckesen támasztva arcát könyöklő kezén. - Minek köszönhetem ezt a rátörő modort? - kérdezi komolyan, nem leplezve sértettségét.

- Az illem annak jár, aki meg is érdemli, Kawano - jelentem ki ridegen. - Jöttem lezárni azt, amit már évek óta le kellett volna zárnia a Szindikátusnak.

- Mindigis szerettél a végrehajtó szerepében posztolni, de nem hiszem, hogy jogosan rántasz fegyvert a birtokomon egy rutineljárás alatt. Visszakaptad a kis szőkéd és a kutyád. Mit akarsz még? Tudtommal semmi dolgunk egymással - közli hűvösen.

- Az én akaratom, hidd el, cseppet sem számít itt már. Az oyabun megelégelte a piszkos kis dolgaidat. Hamarosan új yakuzát tesznek a helyedre, az már csak rajtad múlik, hogy önként távozol innen, vagy hullazsákban.

- Nagyon magabiztos vagy, de ha ez a Szindikátus akarata, te mi a francot keresel itt? Már hivatalosan is a végrehajtójuk vagy? - kérdezi gúnyolva.

- Kétlem, hogy rád tartozna, mije vagyok a Szindikátusnak vagy mije nem. Érintett vagyok az ügyben azáltal, hogy az embereimet támadtad meg, a többi viszont nem a te dolgod.

- Rám tartozik, mert ha most értesítem az oyabunt a fenyegetőzésedről és csak blöffölsz, talán már te is szarban leszel, az embereidet pedig visszakaptad. A kutyád nem lett rondább, mint volt, használható is maradt, a cafkádra meg időm sem volt, élvezhetitek a kis pártfogoltaddal.

- Ha annyira biztos lennél abban, hogy blöffölök, már hívtad volna. - Kawano int a testőrének, hogy hívja fel az oyabunt, mire a férfi már nyúl is telefonjáért és tárcsázza őt. Miután a vonal másik végén Kiyosumi minden bizonnyal beleszól, a testőr tisztelettel felvázolja neki a helyzetet, aztán hosszabb hallgatás után illedelmesen elköszön és bontja a vonalat, arcán azonban látszik, hogy végiggondol néhány dolgot.

- Asame-sama nem blöfföl - szólal meg aztán csendesen. - A Szindikátus döntése szerint Kawano-sama kiiktatásra kerül és mindenki, aki önhöz lojális marad, veszni fog - árulja el.

- Ugyan miért? - vonja őt kérdőre összeszűkülő szemöldökkel, kihúzva magát a székében, de mivel a testőr hallgat, rám pillant.

- Bármennyire is ügyesen igyekeztél eltüntetni magad után a szart, a piszkos kis dolgaid kiderültek, s bármennyire is nagyszerűen virágoztatod ezt a területet, a Szindikátus egyáltalán nem nézi jó szemmel, hogy fiatal suhancokat adsz el Kínának és nem csak olyanokat, akik már csak szervdonornak jók, hanem olyan fiatal fiúkat is, akikre társadalmunknak szüksége lehet, és nem feltétlen szajhaként. Kiyosumi-sama szemében ez hazaárulásnak számít.

- Miféle vád ez?! - bukik ki belőle hevesen, szemei megvillannak és azonnal felpattan a székéből, s előrántva rám szegezi a pisztolyát. Testőreim azonnal elém ugranak fegyvert rántva, míg Takuya meg sem mozdul, az viszont némiképp elégedettséggel tölt el, hogy a másik férfi is gazdájára szegezi fegyverét, ám nem bízom el magam.

- Nem vád, ezek már tények, Kawano, de megnézheted a saját szemeddel is a bizonyítékokat.

- Mintha még számítana - morogja dühösen, kitartva még a pisztolyt, ám lassan kezd elbizonytalanodni, hiszen tudja jól, a saját embere előbb fogja őt lelőni, mint az én testőreim.

- Igazad van, már nem igazán, viszont az már rajtad múlik, hogy méltósággal, yakuzaként végzed be a sorsod, vagy mint egy egyszerű patkány.

- Ebben a helyzetben nem létezik már méltóság, Asame - közli visszanyerve a lélekjelenlétét és lassú, de határozott mozdulatokkal lerakja az asztalra a fegyverét -, ráadásul egy yakuzát és egy patkányt is ugyanúgy kilapíthat egy autó.

- De megkapod az esélyét annak, hogy utoljára még yakuzaként viselkedhess - közlöm vele. - Kötözzétek meg!

- Mégpedig? - kérdezi, miközben idegesen pillant körbe, ám ellenállást nem tanúsít tovább az embereimmel szemben. Takuya továbbra sem mozdul, míg a másik testőr leteszi fegyverét az asztalra.

- Elrendezheted az embereid sorsát.

- Megkötözve? Végig is akarsz hurcolni, mint valamit trófeát, aztán levágod a fejem és elviszed a Szindikátusnak? - Hűvös tekintettel mered rám, hangja mélyebbé válik.

- Nem. Azért élsz még, mert ígéretet tettem az emberemnek, hogy ő végezhet veled, én pedig szeretem megtartani az ígéreteimet. - Kawano meglepetten pillant Takuyára, aki maga is ledöbben a feltételezésen. - Nem róla beszélek.

- Megtiszteltetés volna Asame-sama testőrének lenni, de a bosszú nem adná vissza a fiamat és nem semlegesítene semmilyen fájdalmat, nem törölné el az emlékeimet, ezért átadom másnak annak reményében, hogy ő megtalálja benne, amire szüksége van.

- Hogy döntesz?

- Csak a fiamat szeretném visszakapni, sama, semmi más nem érdekel - feleli őszintén. Takuya erős, szerény ember, tartja magát, így egy bólintással jelzem neki, hogy rajtam nem fog múlni, hogy visszakapja a fiát, majd Kawanora pillantok, megadva neki az utolsó szó jogát, ám ő feszélyezett képpel hallgat.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, mivel a férfi nem mond semmit. - Rád bízhatom a többit? - kérdezem meg kifelé menet megállva egy pillanatra Takuya mellett, mire a férfi biccent, majd előrántja pisztolyát és lelövi társát. Előhúzom cigimet a zsebemből és rágyújtok, végül megindulok testőreim után.

- Átadsz mindent Takuyának? - szólal meg már az autó mellé érve Kawano.

- Ez a szándékom - ismerem el neki. - Takuya nagyszerű testőr, remekül átlát mindent, így nincs okom nem rábízni a területeidet.

- Kimért, határozott, sokrétű a tudása és magabiztos, a Szindikátus sem választhatna nála jobbat - ért egyet.

- Magam is így gondoltam, mikor őt ajánlottam nekik. Akarsz még itt valamit? - kérdezem meg végül, mielőtt kiadnám a parancsot a távozásra, s bár pár emberem marad itt segíteni Takuyát, mi hazamegyünk. Az én feladataimnak ezzel vége.

- Vicces egy ember vagy te - közli felröhögve. - Megkötöztetsz, elhurcolsz és megkérdezed a kocsi mellett, akarok-e még valamit. Gondolom, a fogkefémre nem lesz szükségem - ironizál rázkódva a röhögéstől.

- Menjünk! - adom ki az utasítást, fel sem véve Kawano gúnyolódását. Őt a testőrök betessékelik az egyik BMW-be, míg én Ryuuichivel és Shinjivel saját autómhoz sétálok.


Otthon sem marad el a fegyveres kíséret, ami Kawanot illeti, s azonnal a pincébe vitetem őt, bár megpróbál ugyan megszökni, kijátszva testőreim pillanatnyi figyelmetlenségét, ám pár méternél nem jut tovább, mert több testőröm is utána ered és szinte azonnal a földre terítik őt, majd már szorosan közrefogva lekísérik a pincébe, míg én elintézem, hogy Masao értesüljön arról, Kawano itt van.

20.

Sheon

Rengeteget gondolkodtam a belépőmön. Mire elérkezett az idő, hogy megjelenjek a Seichirou-rezidencián, már a tenyeremként ismertem a helyet és a benne élők többségét. Asame végtelenül kimért ember, mindig hideg fejjel dönt, míg Deon heves és érzelgős, de a párosuk megtestesít valamit, amit megirigyeltem. Ha csak simán kinyírnám Zakurát és lelépnék Ehimével, az egész életünk bujkálással töltenénk, vagy pedig egy idegen országban, ahol valószínűleg már nem találnak meg, de akkor is ébernek kellene maradnunk mindig, míg ha átveszem Zakura helyét, az egész életünk kiegyensúlyozódna és Ehimének végre olyan élet adódna, amilyet megérdemel. Alaposan elgondolkodtam a látottakon, azon, hogy akár nekünk is lehetne ilyen életünk, s mielőtt nagyon töprengenem kellett volna rajta, már akartam. Ez volt az egyik ok, hogy úgy döntöttem, a kapun érkezem. A másik a válaszok, amiket kaptam a kis ténykedéseimre. Semmi kirobbanás, semmi támadás, semmi erőszak, semmi durvaság... Pedig vártam volna, hogy ha egy olyan neves yakuzánál okozok gebaszt, mint Asame, akkor azt megtorolja, de ő nemesi nyugalommal tűrte a kóstolgatását, s várta, hogy végre elég legyen számomra a megjelenéshez. Aztán ott van az, ahogy Ehimével bánnak. Amint megtudtam, kihez került, fel bírtam volna robbanni. Féltettem őt, mert Asame durva nagyhal, aki élvezi egy fiatal fiú gyötrelmeit és ő bizony nem adott volna túl rajta, míg engem lépre nem csal... Nem is tudom, minek köszönjem, hogy a félelmem alaptalannak bizonyult, az isteneknek, a sorsnak, a szerencsének, vagy Deonnak. Valószínűleg utóbbi játszik, mert a srác... túlzás ilyet mondani, de mintha... elrabolta volna a szívét. Rá se nézett Ehimére, egyedül Deon volt az, aki sokat járt be hozzá, de ő sem ért a kicsikémhez, csupán megpróbálta társalgásra bírni, bemutatta a barátainak, szórakoztatta. Komolyan mondom, ha tudtam volna, hogy ez a két ember tejben-vajban füröszti Ehimét, már rég beadtam volna hozzájuk. Emellé még az is elviselhető lett volna, ha néha megdugják, ők legalább nem kínozták volna, mint abban a kibaszott lebujban. Tulajdonképpen már azzal eldőlt, hogy a kapun megyek be, hogy semmi revans reakció nem érkezett a betöréseimre és Ehimével jól bántak, azonban sikerült elcsípnem, mikor Deon végigrongyolt a folyosón a vérző macskájával kibőgött szemekkel. Ha egy elkényeztetett kölyök így bír szeretni egy állatot, akkor megérdemli, hogy bocsánatot kérjek és ne bosszantsam őket tovább.


Ideges vagyok, mert ez mégis csak egy pengeélen való séta lesz, de talán ha önként átadom minden fegyverem és semmilyen ellenállást nem tanúsítok, nem lesz gond. Nem vártam, hogy ekkora fogadóbizottságot kapok, de Zakura mellett megtanulhattam volna már, hogy miképp is kell köszönteni egy olyan vendéget, aki borsot tört az orrunk alá. Két testőr... méghozzá talán a két legjobb. Az idősebb Asaméé lehet, láttam ide jönni több alkalommal is és ő ült a központi biztonsági szobában is, noha ott a másik is megfordult nem egyszer, ám a fiatalabbat Deon kereste fel. Furcsák itt a viszonyok, minden teljesen másképp működik, mint annál a fasz Zakuránál. Basszus, ha még egyszer megpróbál megkefélni, azelőtt megölöm, hogy bármiféle egyezségre jutottam volna Asaméval! Kibaszottul elegem van már a zaklatásaiból. Az első alkalommal is egyértelmű volt, hogy nem adom a seggem, ha Niju le nem lő, ott helyben kifilézem azt a barmot, de neki persze nem volt elég...! A kurva életbe már, hogy... De mindig eszembe jut, hogy anyám talán még él és ő tudhatja, hol van.


Asaméval egyszerre nehéz és könnyű tárgyalni. Olyan ember, akinél nem szívesen húznám ki a gyufát, de a korrektségére lehet építeni és javasolt is viszonozni, különben szarozás nélkül megfoszt a fejedtől. Nos, én nem szeretnék meghalni a célszalag előtt néhány méterrel. Ha sikerül megegyeznünk, nem csak Zakurát és Kawanot tudhatom a tenger alján, hanem Ehimét egy olyan élethelyzetben, amiben boldog lehet. Tudom, hogy neki nem kell ilyen sok, de nem bírnám megtagadni tőle ezt, ha már látom is rá a lehetőséget. Elfogadom a férfitől a helyet, noha meglovasítok egy szál cigit előtte, méghozzá Deon vádló pillantásai kereszttüzében. Nyilván azért ennyire rideg és hallgatag, mert haragszik rám a macska miatt. Ezt megértem és feltett szándékom legalább bocsánatot kérni tőle. Nem tehetek róla, hogy a görényem megtámadta, ám Anuri bizonyos, hogy sosem fog vezekelni a tettéért. A beszélgetést néhány hangzatosabb infó bedobálásával kezdjük, én elárulom, hogy nem tudna megállítani és azt is, hogy ismerem az alvilági emberét, Asame pedig vetít valami szépet, amiből a fele kreált infó. Hát jó, akkor rántsuk le a leplet, hiszen biztos vagyok benne, hogy tisztában van a származásommal. Egy fejvadászpár fiaként sokakat ismerek az alvilágból, de ha ez nem volna elég, mindig csak a semlegesek közt mozgolódtam. Masaohoz éppenséggel nem sok szerencsém volt, egyszer átlökött egy ablakon és rám mordult, hogy takarodjak a picsába, amivel megmentette a kis életemet, azonban a dologban nem ez a szép, hanem az, hogy a neki kilőtt vessző ellenére tette ezt. Később persze megértettem: gyerek voltam, akit mindenáron védene. Neki nem számított abban a pillanatban, hogy szándékosan lőttem rá, az ellenség táborában fészkeltem, számára csakis az volt a fontos, hogy egy tizenkét éves kölök voltam, akit nem hagyhat meghalni. Csodálom az ilyen embereket, de komolyan. Lehet, hogy a semlegesekkel veszélyesebb jóban lenni, mert egy munka bármikor eredményezheti, hogy egymást kell megölni, azonban ha megismeri őket az ember, megérti a mozgatóikat, sok értékes információra tesz szert. Azt is elárulom Asaménak, hogy tökéletesen tisztában vagyok a házban lévő kapcsolatokkal, a kis szöszi Masaoért van oda, rajta kívül senki más nem nyúlt hozzá egyszer sem a házból, Deon és ő rendszeresen kefélnek és a kapcsolatuk messze túlmutat pártfogoltságon és szeretői viszonyon, a kis feketéről azonban nem beszélek, mert úgy tűnt, a Deonnal való kapcsolata nem nyilvános a yakuza számára, én meg nem azért informálódtam ennyire, hogy elpuskázzam vele életem nagy lehetőségét. Kétlem, hogy én értettem volna félre valamit a két kölyök viszonyában, de az is lehet, hogy bakot lövök, ha feldobom a kis feketét, Jeremyt, mint Deon szajháját. Ehime szerint csak barátok. Erről a részről nem sok fogalmam van, mert sok a zavaró tényező, meg nem is ez volt a legfontosabb prioritású dolog, amit vizsgáltam a házban, úgyhogy hagyom a fenébe.


Sért a feltételezés, hogy mi is csak műbalhézunk a színpadon Zakurával, mint ők ketten Kawanoval. Én valóban gyűlölöm Zakurát, és már csak azért él, hogy kinyögje, hol van az anyám, mit művelt vele. Amint megtudom, a beleivel fogom megfojtani. Nyilván nem evidens ez a családi szeretet dolog a részemről, hiszen két alvilági gyereke vagyok, de a szüleim tényleg szerették egymást és engem is, mi jó család voltunk, csak időnként a szüleimnek el kellett menniük olyan munkát végezni, amiből nem biztos, hogy hazajönnek. Rettegtem minden alkalommal, aztán az a kretén Zakura levadásztatott a pincsijeivel. Figyelhetett már egy kis ideje, mert a két véreb felkészült volt, majdnem megfojtottak és kukaccá kötöztek, nehogy meglóghassak, majd a lelövésem után az egyetlen fenyítési alap a szüleim voltak. Látni a saját apádat rommá verve... az orra elferdült, hiányzott egy foga, a bal karja erőtlenül lógott, jobb kezén az ujjak a szanaszét álltak, s alig bírt megmaradni a lábán. Aztán egy pillanat alatt vége lett, szétloccsantotta Zakura előttem az agyát. Gondolkodtam rajta, hogy ezután megkefélt-e, mivel annyira sokkos voltam, hogy a következő néhány nap teljesen kiesett... Talán nem, hiszen még sosem újságolta el, mennyire csinos vagyok elgyötört arccal, egyelőre csupán azt emlegette, az anyámmal még eljárhat hasonlóan, úgyhogy tudjam a helyem. Persze ezután is olyan dühroman szokott következni, hogy túl sűrűn nem emlegeti, annyira azért nem hülye, hogy ne tudja, az agyam hátsó szegletében mindig ott van skarlát betűkkel, hogy anyám miatt nem csinálhatom ki és nem szökhetek meg. Azt hiszem, az egyetlen reményem pillanatnyilag Asame. Ő is tudja, hogy amíg anyámról semmit sem tudok, nem fogok lépni Zakura likvidálása ügyében, megmondtam neki, így talán remélhetem, hogy kideríti, mit művelt az életemet adó nővel. Ha nem... sajnos akkor az információ hiányában kell cselekednem, menni tovább és életem végéig ostorozni magam, amiért anyám halálát okoztam. Tisztában vagyok vele, milyen nyomokat kellene keresnem, hogy megtaláljam őt, azonban nem ment sehova, Zakura gyűjtötte be, ahogy apámat és engem is. Bassza meg a ló az egészet! Asame elhiheti, hogy ha segít nekem ennek az ügynek a felgöngyölítésében, akkor hűséges leszek hozzá. A semlegeseket mindig a saját értékrendszerük alapján lehet megfogni, Masaot egy kiskölyökkel, engem a családommal, Akihitot ővele... Mivel mindannyian emberek vagyunk, szeretünk valamit, valakit, amiért bármit megtennénk. Ha életem végéig szövetségben kell lennem Asaméval és Deonnal azért, hogy megbosszulhassam, amit velünk tettek, még azt mondhatom az isteneknek, hogy a legjobb büntetést választották, hiszen ők ketten olyan emberek, akikre felnézhetek, akiktől tanulhatok, akiket szívem szerint is követnék vagy pártolnék. És mennyit kaphatnék tőlük...! Egy villa, egy birodalom, üzletek, rang, vagyon, név... Soha többé nem lenne semmi gondunk, boldogan élhetnénk Ehimével. Sajnálom, anya, hogy ennyire önző vagyok, de tudom, hogy helyeselnéd, ha meg tudnánk beszélni... tudom, hogy azt mondanád, a halál természetes velejárója az életnek, ne nézzek hátra, csak mentsem, ami menthető és fogjam erősen magamhoz a kedvesemet. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam nektek bemutatni Ehimét... Tudom, hogy bár nem lány, nagyon szerettétek volna.


Deon sort kerít arra, hogy megtudja, mi bántotta a cicusát, én pedig végre őszintén bocsánatot kérhetek tőlük. Asame nem egy szívtelen ember, bármennyire is ezt a látszatot kelti, ám láttam őket hármukat együtt, a srác az ő ölében, a cica a srácéban... Vágyom rá, hogy az én kicsi cicusom is egy saját szőrmók döggel az én ölemben ücsörögjön így. Annyira egyszerű, mégis boldogságot hozó pillanat... annyira hétköznapi és idilli... El sem tudják képzelni ők ketten, én mennyire vágyom erre az életre. Tényleg bármit megtennék érte. Persze nem bírom ki és megerősítem Asaméban, hogy fogalmam sincs, hol az anyám, sőt, megpedzítem, hogy talán ő sejthetné, azonban a válasza kiborít. Ha anyám halott és Zakura csak fenyeget vele, még az a legjobb forgatókönyv, szinte hálás lehetnék az isteneknek, azonban ha a yakuzának igaza van és kiadta Kínának... Egy olyan elszánt harcos, mint az anyám, Kínában hosszú gyötrődésnek néz elébe, amibe bele sem akarok gondolni. Persze azonnal sikerül vizualizálni, úgyhogy felpattanok és távozom. Közlöm még Asaméval, hogy ha nem engedi meg, akkor is meglátogatom a kicsikémet, de elvinni akkor sem akarnám, ha parancsba adná, mert ő meg tudja védeni és Deon ténykedései végre éreztetik vele, milyen embernek lenni, nem csupán egy szexuális használatú tárgynak, azzal a testőre kíséretében nyíl egyenesen Ehime szobájához megyek. A férfi nyugodtan és szótlanul kísér, majd leválik rólam, amint kinyitom a szoba ajtaját.


Bent csend van, Ehime egy könyvből pillant fel, majd meg sem nézve, hol tart, félrerakja és feláll az ágyról. Épp csak be tudom csukni az ajtót, mikor a nyakamba borult és szorosan átölel, mintha csak ez hitethetné el vele, valóban itt vagyok. Átfogom vékony testét és simogatni kezdem a hátát.

- Nyugi, édes, mondtam, hogy hamarosan látjuk egymást - mormolom szerelmesen a fülébe, de ő csak elkezd sírni az örömtől. Most mérhetetlenül boldog vagyok, a sötét fellegek messze szálltak a fejem fölül. Ehime felkapaszkodik rám, lábaival átöleli a csípőmet, én meg formás fenekére téve a tenyereim megtámasztom őt, majd az ágyhoz cipelem. Leülök és ringatom, simogatom, csókolgatom, ő pedig csak szorít és szorít. - Nem megyek el, ráérek reggel vagy délelőtt - biztosítom róla, hátha akkor nem fojt meg. Bár a szeretetéből sosem lenne elég számomra.

- Hogy jutottál be? - kérdezi hüppögve.

- A kapun. Besétáltam Asaméhoz és azt hiszem, sikerült vele szövetséget kötnöm - mesélem el, erre elenged és végignéz rajtam. - Nincs egy karcolásom se, nem bántottuk egymást.

- Ne is - kéri. - Durva férfi, de jószívű.

- Tudom, már mondtad. Zakura és Kawano halálát akarja, hajlandó segíteni nekem, hogy a Szindikátus ne fejezzen le, ha megölöm Zakurát, ráadásul azt hiszem, segítene abban is, hogy átvegyem annak a fasznak a helyét - folytatom a mesélést csendesen. Közben Ehime lehúzza a mellényem cipzárját, majd finom mozdulattal lelöki a vállamról. - Máris akarsz? - kérdezem kuncogva.

- Bárhol, bármikor, tudod - suttogja, ám nem kezdeményező csókot ad, hanem átölel. Az előbb is tudtam, hogy bár valóban készségesen és örömmel adná magát nekem most is, egyelőre csupán a bőrömhöz akar simulni. A rajongása nagyon édes, s noha nekem is tetszenek a tetkóim, az, ahogy ő képes átszellemülni és simogatni őket, valami földöntúli. - Hajlandó lennél szövetkezni Asame-samaval és yakuza lenni? - kérdezi csendesen.

- Persze. Gondolj bele - kérem őt szelídeni. - Ha csak Asame szavatolná, hogy nem kerülök a halállistára, mikor kinyírom Zakurát, visszatérhetnék az alvilágba és örök veszély lenne az életem, ha viszont elintézi nekem, hogy yakuza legyek, a vele való szövetség nagyon kevés ár egy boldog életért, sőt, még ő fizet rá, mert valószínűleg rengeteget kellene tanulnom tőle.

- Szerinted megéri neki?

- Remélem. Takuyát akarja Kawano helyére - árulom el.

- Hogy van a kis Kurama? - Mosolyogva beletemetkezem a srác hajába ezt hallva. Mindig másokért aggódik, mindig azzal van elfoglalva, hogy másoknak jó legyen, az nem is érdekli, ő milyen fost él át. Köszönöm az isteneknek, hogy Asame magához vette és vigyáz rá, mérföldekkel jobb sora van itt, mint eddig bárhol. Na jó, a szüleinél jobb helyen lett volna, csak akkor sosem ismerkedünk meg.

- Jól - hazudom. Hogy lenne, mikor Zakura úgy játszik vele, mint egy rongybabával? Szegény gyerek azt se érti, mi történik, miért nem lehet az apjával. A testőrök viszont így lassan az én oldalamra állnak, hiszen egy négy éves kiskölyök kínzása minden kicsit is jóérzésű ember gyomrát felforgatja. Ha tehetném, valahogy visszaadnám az apjának, de akkor még velem sem szarozna Zakura.

- Ha majd yakuza leszel, biztos meglátogathatom. Ugye?

- Biztosan - értek vele egyet csendesen. Nem akarom felzaklatni Ehimét az igazsággal, s azt is tudom, hogy nagyon iparkodnunk kell Asaméval, különben emberségesebb lesz kioltani annak a gyereknek az életét, mint megpróbálni helyre hozni a lelkét. Zakura intézkedik róla, hogy sose lehessen belőle testőr, de hogy ezért mit fog kapni tőlem… Az első alkalommal a gyomrom majdnem kiokádtam, mikor összefosta álmában magát szerencsétlen gyerek, most már csak sajnálatot és haragot érzek. Persze nem altathatom mindig magam mellett, engem is terrorizál az a kretén, Kuramának meg még az hiányzik, hogy azt nézze, amint megpróbálnak megerőszakolni.


Őszintén kívánom, hogy Ehime simogatása űzzön el minden gondolatot a fejemből, azonban ez csak hosszú idő múlva sikerül. Kiérzem minden finom mozdulatból a szeretetet és a ragaszkodást, ami elnyugtatja a lelkem, majd felizgat. El sem bírom képzelni, miért tartották unalmasnak és vértelennek őt mások, hiszen a keze a legérzékenyebb területekre téved ösztönösen. Jó, persze tudom, hogy a kuncsaftjai perverz kis kéjencet akartak, az meg Ehiméből csak akkor bújik elő, ha rólam van szó, de hogy valamit is ügyetlenül csinálna… Láttam táncolni, persze privátban sokkal jobb volt, majdnem megvesztem, ahogy az ölembe ringatta magát, amit meg a kezével művel… Persze mindenki szájba akarja toszni, hogy fitogtassa az erejét, mintha Ehime nem adná meg magát azonnal. Gyűlöltem azokat, akik hozzányúlnak és véres tisztogatással szabadítottam meg Ehimét azoktól, akik rosszul bántak vele. Olyan törékeny és kedves… miért kell bántani?

- Hiányoztam? - kérdezem vigyorogva.

- Nagyon… - Szeretem hallani az ilyesmit. Az egyetlen ember, aki mindig vár, aki szeret, akire számíthatok, aki mellettem áll. Persze csak azért, mert apámnak és anyámnak a hiányában szenvedek, amúgy ők is velem lennének minden módon.

- Fényesre nyallak és úgy megkeféllek, hogy a nevemet fogod sikítozni - mormolom a fülébe, mire megborzongva markol a ruhámba.

- Jó. - Ebben az apró válaszban több vágy van, mintha csak egy három szavas mondatban ecsetelné, mennyire akarja. Persze köztünk a szex nem ennyire nyers, sosem tudnám pusztán megkefélni, nekem ő nagyon… gyengéden kell.


Készségesen hagyja magát kihámozni a ruháiból, amikor csak tud, bújik, én pedig csókolgatom a bőrét. Ez a néhány nap maga volt a pokol, valósággal sóvárogtam Ehime után, szükségem van a szerelmére és a közös gyönyörre. Hiába gondolok rá és verem ki magamnak, abban ő nincs benne, ezért semmit sem ér, a vágyódás semmit sem csökken, talán csak csitul, hogy aztán erőteljesebben törjön rám. Ilyenkor állatnak érzem magam, pedig tisztában vagyok vele, mennyire gyengéden bánok Ehimével, mégis ahogy meztelenül leterítem és hozzádörgölőzöm, elkap a félsz, nehogy én is bántsam. Ezekben a pillanatokban csak az ő reakciói tudnak megnyugtatni, mint most, hogy a gatyámat tolja le a seggemről. Komolyan mondom, ha Ehime akarná, befeküdnék alá, mert tudom, hogy örömet okozna nekem, ahogy csak bír. Persze ő nem olyan, neki csak az kell, hogy én rendesen megrakjam. Tudva, mekkorát képes élvezni, nem is értem, mások hogy bénázhatták el vele a szexet, hiszen olyan érzékeny fiú…


Miután sikerült megszabadulnunk minden ruhámtól, keres a fiókban síkosítót, én meg lefekszem és magam fölé húzom hatvankilencbe. Megígértem neki, hogy fényesre nyalom a fokhagymagerezd hátsóját, úgyhogy némi elővezetés után feljebb csúszom alatta, belemarkolok farpofáiba, hogy széthúzzam őket és bevetem minden tudásomat. Egy darabig Ehime még bírja, szorgalmasan járatja a kezét farkamon, aztán ráfekszik a lábamra és halkan nyögdécselve, homorú háttal kínálja magát. Szeretem ezt, az izmai teljesen ellazulnak, ezért viszonylag könnyen bele tudom dugni a nyelvem, majd az ujjam, s a teste csodálatosan ring felettem. Nehezen állom meg, hogy ne rohanjam le, vagy hogy ne csináljam addig, míg el nem élvez, de még időben le tudok állni és kicsúszva alóla mögé helyezkedem. Ő húzza szét a fenekét, én csak egyik kezére fogok és besíkosítózott szerszámmal cirógatom.

- Szeretlek - mondom meg neki. Sokat mondom, mert ebből sosem elég. Ehime is olyan szeretethiányos, mint én, talán még jobban is, csak ő sosem mutatja ki. Hálás vagyok az itteni fiúknak, amiért törődnek vele, pláne, hogy nem ilyen módon, mint én. Lassan merülök a testébe, ezért az ő “szeretlek”-je elcsuklik, de így is értem és még őszintébbnek találom. Talán ha kevésbé lenne önzetlen, nem tudott volna kicsalni belőlem érzelmeket, dugtam volna csak, mint előtte a többi fiút, de Ehime mindig odaadó volt velem. Az első alkalommal nem érdekelt, hogy kötelességből engedi, hogy megfektessem, de a másodikkal nagyon betalált nálam, hiszen örült nekem. Később elárulta, hogy én rendes voltam vele, ezért megkönnyebbült, mikor én vártam a szobában, én pedig azonnal beleestem. Hülyeség, de ez van, egyszerűen odavagyok érte.



Betartom az ígéretemet, hosszan, határozottan veszem őt birtokba, de minden mozdulatommal azon vagyok, hogy növeljem a gyönyörét, így Ehime is betartja, amit kértem tőle, a nevemet sikítja a végén. Végtelen örömöt érzek, beteljesülésnek mondhatom a saját orgazmusomat is. Ha lehetne, folyton csak dugnám őt, hogy mindketten benne maradhassunk a buddhai tökéletességben, de valószínűleg egyikünk sem bírná. Abban bízom, hogy ha yakuza leszek és együtt élünk majd, a bennünk háborgó lélek és a szeretethiány szép lassan elmúlik majd, és képesek leszünk betöltöttséget érezni egymás mellett. Ez minden vágyam.

20.

Asame

Ahogy vártam, Ehime elhozatala nem maradt esemény nélkül. Először persze csak szőrmók macskánk, Shabu volt az, akinek feltűnt, hogy valami szokatlan dolog készülődik, napokig nyugtalanul viselkedett, nem találta a helyét, aztán nem csak saját embereim, de Akihito emberei is megerősítették, hogy valaki ólálkodik a ház körül, és igyekszik alaposan felmérni, mire számíthat tőlünk védelem címén. Senki nem mondta ki, de tudtuk jól, hogy Sheon az. Megparancsoltam az embereimnek, hogy ne vegyenek tudomást róla, de figyeljenek oda és készüljenek fel minden eshetőségre. Ezután még napokig nem történt semmi komoly, mígnem Shabu vérmocskosan és megtépetten nem került elő. Nem emberi kéz bántotta, az látszott rajta, sokkal inkább valami kistestű állat. Egy percig sem volt kétséges, hogy állatorvosnak látnia kell.


Én nem mentem Ryuuichivel és Deonnal azonban. Egyrészt nem akartam egyedül hagyni Ehimét, másrészt kíváncsi voltam, történik-e még valami szokatlan a ház körül. Ryuu és a kölyök viszonylag hamar megjárják az állatorvost, ám Shabunak ott kellett maradnia, hogy megfelelő ellátást kapjon, s ez Deont is alaposan letörte, ezért amint tudom, a karjaimba vonom, hogy megvigasztalhassam. Ezután napok teltek el úgymond eseménytelenül, mikor az őrök jelentik, hogy Sheon van a kapuban és bebocsájtást kér. Meghagyom nekik, hogy az ilyenkor szokásos procedúrával fogadják, s míg ők fegyvertelenítik, átmotozzák, magamhoz hívatom Deont és Shinjit is. Ryuuichi úgyis jön, mint a ház biztonságifőnöke és mint a legjobb testőröm, így neki kár is lenne szólnom. Szerencsémre a kölyök és testőre előbb érnek be, mint vendégünk, így van pár perünk rendezni vonásainkat, aztán Ryuuichi jelenik meg az ajtóban, s bekíséri Sheont.


Cseppet sem kerüli el a figyelmemet, hogy kölyköm megint remekül néz ki, mintás szövetnadrágot és testére simuló, fekete pólót visel, s ékszerként fa golyókból álló nyaklánc és karkötő díszíti. És az sem elhanyagolható, hogy szokásához híven zokniban csattogott be és persze az asztalomon foglalt helyet, mint ahogy Shabu is mindig. Sheon is kitett magáért azonban. Egy fekete pufimellényt visel, melynek karjain és gallérján szőrme van, körülbelül rekeszizom magasságig kicipzározva, aminek következtében tetoválásai remekül látszanak, s csuklóira egy-egy szegecses bőrszíjat tett. Egyelőre csak figyelem őt, várva, hogy kezdeményezzen.

- Seichoru Asame - szólal meg a fiú érdes hangon a mutálástól és biccent is nekem. - Deon Elerden - köszön így a kölyöknek és neki is biccent. - Izumura Sheon vagyok - mutatkozik be. Bár higgadtan beszél, a pillantásán látszik, hogy feszült, arca merev, kezei néha ökölbe szorulnak.

- Szerintem felesleges a további udvariassági köröket lefutnunk - szólalok meg. - Tudom, miért jöttél, de engem az érdekel inkább, mit ajánlasz érte, hogy meg is kapd. Mik a szándékaid?

- Tévedsz - jelenti ki fölényesen elmosolyodva. - Nem Ehiméért jöttem, ha akarnám, el tudnám vinni az engedélyed nélkül és ebben a testőreid és Akihito emberei sem tudnának meggátolni. Az sokkal jobban érdekel, miért csaltál ide. - Elégedett félmosolyra húzom ajkaim és hellyel kínálom Sheont. A srác elfogadja azt, ám mielőtt leülne, elveszi az asztalról Deon eperleveles cigarettáját, s tűnődve vizsgálja meg a dobozt, majd kiszolgálja belőle magát. Csodálkozom, hogy a kölyköm nem ugrik neki, de Deon egyelőre csak figyeli őt, amit valahol nem is bánok, bár szeretem a szájalását.

- Zakura és Kawano nem kívánatos személyek, régóta keressük azt, ami miatt eltávolíthatóvá válnak és azzal, hogy Kawano elkapta az egyik emberem és a legkedvesebb szajhám, alaposan kihúzta azt a bizonyos gyufát, egy túlságosan nyílt támadás azonban nem lenne célszerű.

- Zakurát és Kawanot megetetheted ezzel a maszlaggal, de engem nem, mert én pontosan tudom, kicsoda hever az egyik vendégszobádban alaposan összeégetve. Masao sose lenne a te embered, a kis szöszi meg az ő nyakán csüng, mióta csak idekerült, te rá se néztél, ti egymással szórakoztok - közli hidegvérrel, nyíltan a szemembe nézve. - Lehet, hogy a biztonsági rendszereitek nagyon jók, nehéz volt belezavarni bármelyikbe, de vannak más módszereim, hogy alaposan felmérjem a terepet - árulja el hűvösen. - Most, hogy rendbe tettük ezt, elmondom, miért jöttem, remélve, hogy nem kell másodjára feltennem a kérdést. Miért csaltál lépre? - kérdezi meg határozottan. - Zakura hamarosan halott ember lesz, csak még nem tudom, mit csinált az anyámmal, Takuya visszakapja a fiát és aztán Kawano is haleledellé válik.

- Szerintem teljesen érthető okokból vagyok elővigyázatos még veled is annak ellenére, hogy idecsalogattalak. Nekem Kawano és Zakura feje kell, ha nem is ezüsttálcán, de belátható időn belül. Végérvényesen el akarom őket távolítani, ám ehhez szükségem van arra, hogy előkerüljenek róluk olyan adatok, amikkel sarokba szoríthatóak. És itt jössz a képbe te. A yakuzád és közted lévő feszültség nekünk nagyon is kapóra jön alkudozás szempontjából, de tudnom kell, hogy ez nem csak olcsó kis trükk, amivel engem akarsz átverni.

- Megölte az apámat és eltűnt miatta az anyám. Ez neked elég indok, hogy én is a fejét akarjam? - kérdezi harapósan, szinte vicsorogva, majd a csikkét elnyomja az asztalon lévő hamutálban.

- Elég - közlöm vele nyugodtan, rágyújtva.

- Nagyszerű. Akkor intézd el nekem, hogy a Szindikátus ne akarja a fejemet, ha elteszem láb alól Zakurát, én pedig elintézem, hogy Kawano a pokolba kerüljön - áll elő az alkujával, Deon pedig hangosan felröhög, bár öröm nincs a hangjában, csak egy nagyon kevés.

- Túl egyszerűnek tűnik.

- Egészen addig nem érdekelt ez a kurva yakuzavilág, amíg el nem vitted Ehimét. Úgy voltam vele, hogy szépen csendben elszivárgunk, miután megbosszultam a szüleimet, de most már Zakura helyét akarom.

- Mi hasznom származik abból, ha téged teszlek a helyére?

- Azon túl talán semmi, hogy ugyanúgy a két hülye halálát akarjuk - válaszol fesztelenül. - Mert mit akarsz?

- Biztosítékot arra, hogy a későbbiekben nem támadsz sem nekem, sem másnak. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Kawano helyére a testőrét, Takuyát szánom, mint szövetségest, ebből kifolyólag talán érthető, miért nem akarok a későbbiekben ellenségeskedést azon a területen.

- Eddigi tapasztalataim szerint jó szövetségesek vagytok - jelenti ki és most az eddig néma Deonra pillant.

- Mit küldtél be ide? - kérdez rá.

- Két görényt. Sajnálom, ami a macskátokkal történt, az nem volt szándékos.

- Szerencsére rendbe fog jönni - tájékoztatom. - Részemről áll az alku, ha te is így gondolod.

- Nincs okom mást gondolni - válaszol kissé flegmán. - Esetleg van tipped, mit csinálhatott anyámmal? - kérdezi tőlem komolyan. - Anya fel tud szívódni, de ismerem a hátrahagyott jeleket, amik most sehol sincsenek.

- Sok minden lehetséges. Megölte és a szerveit eladta Kínának, vagy egyszerűen csak eladta szajhának odakintre. - Sheon erre biccentve felugrik, mint aki minden kérdésére választ kapott és menne. - Ha akarod, láthatod Ehimét - ajánlom fel neki -, de elvinni egyelőre nem engedem.

- Az engedélyed nélkül is így volna - válaszol villanó pillantással.

- Fenyegetőzéssel nem mész sokra.

- Ez nem volt fenyegetőzés - közli.

- Ryuuichi elkísér - tájékoztatom, s hagyom lelépni.

- Nem kell. - Azzal elviharzik. A biztonság kedvéért utána küldöm Ryuut, Deon pedig jót kuncog rajta.

- Mennyire hasonlít rám?

- Túlságosan - dörgölöm meg halántékom és hátradőlök székemben, Deon pedig betelepszik az ölembe.

- Nekem szimpatikus. Nem vártam volna, hogy bocsánatot kér a macska miatt.

- Neked elég sok mindenki szimpatikus, akit én annyira nem preferálok.

- A Yoruval és Asahitoval kapcsolatos dolog se jött be - incselkedik bújva. - Szerintem nem lesz gáz Sheonnal se.

- Remélem.

- Nagy gáz lenne, ha átcseszné a fejünket, mi? Úgy tűnt, sokat tud a mindennapjainkról. - Bújik hozzám és vállam simogatja mindeközben.

- Nem eszik olyan forrón azt a kását, de okozna kellemetlen pillanatokat - ismerem el, mert minek tagadjam. - Viszont az én haragomat is jobb félni és nem azért mondom, mert ennyire el lennék szállva magamtól.

- Tudom - nyugtat meg halvány mosollyal. - Érdekes időszaknak nézünk elébe megint, de Sheon olyan szövetséges lehet, akivel fenyegetőzik az ember - kuncogja el magát. Mióta Shabu nincs, nagyon kis letört, csak ritkán mosolyog vagy nevet, ami nekem nagyon is hiányzik, ezért igyekszem mindig jobb kedvre deríteni, de tudom, hogy majd akkor változik ez, ha már a macska megint itt lesz.

- Én meg már most biztos vagyok benne, hogy meg is fogod tenni.

- Az lesz a barátibb, hidd el.

- Elhiszem - nyomok csókot fejére, mire átöleli nyakam, Shinji pedig csak egy meghajlással adja tudtunkra, hogy megfeledkeztünk róla, azzal távozik a dolgozószobából, míg kölyköm továbbra is csak bújik hozzám. Imádom, mikor ennyire szeretetgombóc. - Azt hiszem, tartozom majd Shinjinek egy bocsánatkéréssel.

- Azért, mert elküldted megvenni Ehimét?

- Igen - ismerem el neki.

- Pártolom, noha tudom, nem haragszik rád. Beszéltem vele erről és én jobban ki voltam rajta akadva, mint ő.

- Amúgy sem pártolás kérdése lett volna, de tényleg sajnálom.

- Tisztában vagyok vele, csak próbáltam megmutatni az álláspontomat. Annyira szeretném megnézni Shabut - motyogja -, de amíg itt van Sheon, nem akarok elmenni. Val'szeg pár óráig ellesz Ehimével, de aztán csak megéheznek és tudok vele beszélni - magyarázza is meg.

- Amint el tudunk innen szabadulni, elviszlek Shabuhoz. Ránézünk a kis luvnyára, hogy van - ígérem meg neki.

- Jó - egyezik bele vérszegényen. - Sose fogom elfelejteni, mikor megtaláltam…

- Semmi baj nem lesz vele, ne aggódj.

- Tudom - motyogja.

- Bolond kölyköm - mondom neki kedvesen, csókot nyomva fejére.

- Jól van na - szabadkozik szégyenlősen. - Megyek, keresek valami rágcsát.

- Most itt hagysz? - kérdezem tőle meglepetten annak ellenére is, hogy tudom, zavarba jött és csak menekül.

- Ne hagyjalak? - kérdez vissza halkan elkuncogva magát.

- De, végülis, menj csak… - mondom neki vállam megvonva, elkényelmesedve a székben. - Majd csak kezdek valamit ezzel itt - igazítom meg nadrágom ágyékomnál. Nem kérdéses, hogy eléggé felhúzott, én meg nem félek ezt mindenképpen a tudtára is adni.

- Ha elmegyek, nem láthatom, mit kezdesz vele - jelenti ki incselkedve. - Nagy dilemma…

- Viszont ha maradsz, akár segíthetsz is orvosolni.

- Rendesen belecsalsz a dologba - ismeri el, majd hozzám hajol, hogy megcsókoljon. Hagyom neki és csak játékos morgással veszem tudomásul, mikor finoman megharapdálja ajkaim.

- Ugyan már, a döntés a tiéd.

- Hát persze - nevet rám, folytatva szám harapdálását és csókolásom, miközben elkezdi legombolni rólam az inget.

6. összekötő vázlat

Őszintén szólva abszolút kiestem a reagból, csak elképzeléseim vannak, Deon mit akarhatott azzal a nyakörvvel. Ciki, nagyon ciki, nem jutottam előrébb két hónap gondolkodás után sem, ezért csak egy fél reagot tettem fel.

Deonnak a nyakörv csak egy apró bizalmi kérdés, amivel felméri, hogyan is állnak ők egymással a yakuzájával. Természetesen azért annyira sokáig nem bírják szex nélkül egy ilyen helyen, meztelenül, Asaménak ez meg is adja az altatót, a kölyök meg csak azért nem tart vele, mert Yoru bejelenti érkezési szándékát. Míg Bagira megérkezik, Deon összekaparja magát, majd ránéz Jeremyre, aki baromira belebetegszik a saját félelmeibe. Első körben Deon megpróbálja megnyugtatni, másodikban hagyja pihenni, hogy mielőbb felgyógyuljon.

Yorunak eszében sincs magyarázat nélkül futni hagyni Deont, gyanús neki az éjjeli idegeskedés, Asame váratlan érkezése, noha Asahito beavatta az állapota romlásába és a tervezett pihenésbe, Deon meg képtelen lenne a srác szemébe hazudni, ezért elmond mindent Yorunak. Rosszabb reakcióra számít, de tulajdonképpen belátja, hogy a feketepárduc nem az a hegyibeszédes fajta, megmondja a véleményét, ha kell, megmossa a fejét, ám alapvetően nem lő túl egy határon, s azt nagyon is érzi, hogy Deon tisztában van a tettei, hibái súlyával.

Ehimére és Akemire nem sok ideje jut Deonnak, mivel miután Yoruval átbeszélnek néhány dolgot, ránéznek Shinjire, aki bár igyekszik úgy tenni, mintha jól lenne, de ők ketten elég jól ismerik ahhoz, hogy tudják, az igazság merőben kezd elütni a mutatott képtől. Este meg Deon rátalál Shabura.

19.

Deon

A kurvára kibaszottul fáradt már nagyjából megközelíti azt, ahogy érzem magam, de még mindig nem írja le helyesen és pontosan. Holtkóma, körülbelül. A probléma csupán az, hogy képtelen vagyok aludni, annyira feszít az idegesség, nyugtalanítanak a gondolataim és egész egyszerűen nem tudom, hogyan lehetne most csillapítani bennem bármit is. Talán ha Asame hasra fektetne és lassan a magáévá tenne, minden helyre kerülne bennem. Úgy érzem, ez segítene, csakhogy a közeledésemet egy bizonyos szint után képtelen vagyok kifejezni, neki pedig legcsekélyebb szándékában sem áll komolyabban hozzám érni. Megölel, csókot nyom a fejemre, én pedig az éjszaka nagy részét agyalással töltöm. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet volt most megmondani, vagy egyáltalán megmondani Asaménak, hogy megdugattam magam Tatsukival, de csak úgy tudok tiszta lappal indítani nála, ha most minden mocsokságom bevallom, márpedig ezt akarom. Ha kivág, akkor megteszi, beledöglöm félig, elmegyek megjavulni, vagy elveszni, ha pedig sikerül jobbá válnom, mint amilyen voltam, visszajövök és megpróbálom elérni, hogy megbocsásson.


Pánik tör rám, amikor megérzem, hogy Asame szabadulni próbál tőlem, s ösztönösen csak még erősebben belekapaszkodom, ragaszkodón szorítom. Nem tudom, miért akar ilyenkor elmenni mellőlem, de nem akarom, csak azt, hogy maradjon, még átfogjon, öleljen. Persze csak nem tesz le arról, hogy itt hagy, ezért még be is szól. Azonnal eleresztem, feltartani ilyesmiben nem akartam, csupán... Mindegy. Rosszul esett, amit mondott, mégis még én engeszteltem. Tiszta hülye vagyok.


Megint azt érzem, hogy majdnem bármire képes lennék, csak hogy jobb legyen köztünk a helyzet. Kiengesztelném, ezerszer megbánnám a tettem és ki is mondanám, vagy akármi, de nem kéri, nem is biztos, hogy igényli. Összeborzolta a hajam, amivel máris elűzte a kellemetlen, fájó érzést a mellkasomból, s repesve várom vissza őt magam mellé. Szeretném érinteni, a közelében lenni, mégis mikor visszajön, mozdulatlan maradok és a yakuzámat nézve folytatom az agyalást. Egy barom vagyok, mert kockáztattam a vele való kapcsolatomat. Még akkor is így gondolom, ha pontosan tudom, mit éreztem Jeremy mellett akkoriban. Rosszul intéztem az egészet... Arról sem beszéltem, mikre vágyom és másnál kerestem. Ostoba voltam. Nem tudom, miért feltételeztem, hogy Asame nem tudna velem kemény, már a durvaságig vad lenni. Nem csak tud, de szeret is. És én is imádom, amikor olyasmiket művel velem.


Végül nem bírom ki és odabújok a yakuzámhoz, megpróbálok aludni még, bár érzem, az nem fog menni, mert túl feszült vagyok. Szeretnék eleget tenni a kérésének, de lehunyva a szemem csak rémképek kergetik egymást a fejemben. A mellettem fekvő férfi is érzi ezt, mert elégedetlenül felszusszant, amitől nem érzem túl jól magam, de nem tudom, mit tehetnék a cél elérésének érdekében. Talán a vállára hajthatnám a fejem. Nem, mert nem nyúlt hozzám, nem kérte. Akkor a karjának hajthatnám a fejem és átfoghatnám azt. Áh, egyelőre elég lesz annyi, hogy a markába csúsztatom a kezem és ujjaim az övéi közé fűzöm. Lehet, hogy tényleg csak egyelőre, de most még mindenképp jó így.


Asame bejelentése halálra rémít. Nem tudok mást elképzelni, minthogy night klubokba megy és kurvázik egy keveset. Ha nem azért, hogy dugjon, csak simán az érzetért, hogy más valakit érint meg, vagy nincs velem, de bármiért is, rosszul esik, bánt. Ugyanakkor nem feltételezek róla ilyesmit mégsem, ahogy azt sem, hogy képes lennék a saját otthonából menekülésre késztetni. Inkább semleges módon igyekszem megérdeklődni, miért nem óhajtja velem tölteni az elkövetkezendő éjszakákat és nagyon remélem, hogy nem azért, mert undorodik tőlem. Nem mintha ez valószínű lehetőség lenne. Egyenesen néz vissza bele a szemembe, látom, hogy végiggondolja, hogyan válaszoljon, végül még ijesztőbbet sikerül mondania, mint amire gondoltam. Remélem, nincs komoly baja Asahitonak és nem azért kell razziáznia az Endorfinban Asaménak. Szerencsére nem, sőt, külföldre mennek. Ennek nagyon örülök. Rájuk is fér a kikapcsolódás és talán a yakuza is nyugodtabb lesz. Megkérdezem, hátha mehetek én is, mert szeretnék minél többet tudni, tanulni, az Endorfin pedig kissé az enyém is Tatsuki miatt, de a rosszfiúm finoman lepasszol. Már nem veszem zokon, inkább beletörődöm és megpróbálok megint visszaaludni.


Most Asaménak nem megy, kávézást javasol, aminek nagyon megörülök, mert cseppet sem vagyok biztos benne, hogy képes lennék alvásra, meg nem is biztos, hogy túl jó lenne nekem. Felpörgök attól, hogy ébredni szeretne, ő meg nem is érti, alig alvással hogy lehetek ennyire felturbózva. Hát úgy, hogy a fáradtság egy ideig hajtja az embert, aztán kiüti. Engem legalábbis mindenképpen. Már ugrom is ki az ágyból és kezdek ruhákat keríteni magamnak, csak szokásos módon gondban vagyok azt illetően, hogy mit vegyek fel. Asame mesteri módon oldja meg a problémámat, mögém lép, mire azonnal hozzásimulok egy kicsit, kivesz egy menő nadrágot, majd találomra egy pólót is a kezembe nyom. Kapok egy hajborzolást is, meg tíz percet a készüléshez, ami nálam leginkább semmi, de most kifejezetten nagyon igyekszem. Miután becsukódik Asame mögött az ajtó, bevetem magam a fürdőbe, megáztatom a testem és megmutatom a bőrömnek, hogy van olyan is, hogy tusfürdő, áttörölközöm nagyjából, beleugrom az alsónadrágomba és a naciba, út közben a szobámba bújok pólóba, ott átkócolom a fejem egy fésűvel és már süvítek is a konyha felé. Eldöntöttem, hogy meglepem a yakuzámat és ez sikerül is, de csak egy megjegyzést kapok. Ennek is örülök. Nagyon.


A beszélgetés alatt folyamatosan kapom az ívet, s végül Asame győz kiütéssel, amitől jócskán égek. Képes úgy tenni, mintha csak én fixíroznék és vágynék egy egész estés együttlétet, méghozzá teljes nyugodtsággal. Hihetetlen ez a pasi... Igyekszem nem gondolni most azokra a szeretkezésekre, mert már így is túlságosan izgatott vagyok, ám a rosszfiúm mögém lép és a fülembe suttog, ráadásul azzal a feltett szándékkal, hogy odakozmál. Forrni kezd a vérem, meg sem tudom állítani magam, úgy vetődöm rá. Hamar felállok és hozzásimulok, s gátlástalanul megmutatom neki, mire képes az ágyékba kúszó hangjával és az ügyesen megformált mondataival. Válaszul a vállára kap, mintha ezzel mutatná meg mindenkinek, az övé vagyok, s most minden kétséget kizáróan valahol a magáévá is fog tenni. Még jó, hogy nincs itt senki. Ellenben attól begyulladok, hogy elindul velem, ezért heccelni kezdem Asamét. Természetesen nem tesz le, így végül átkarolom a testét, mégis beleszédülök az utazásba és a lerakásba. Aztán ami az ajtó mögött fogad...


Basszus!


Ez egy komplett kéjbarlang, mely egyszerre kellemes és perverz, hiszen a süllyesztett kád és a hatalmas franciaágy romantikussá teszi, főleg, ha a kettő közti panorámaüveget és az azon túli erkélyt veszem számításba, viszont van itt kikötözéshez alkalmas részleg is, természetesen széles választék kínálja magát a szexuális eszközökből, ráadásul a plafon egy merő tükör. Ámulok és zavarban vagyok, de persze Asame hamar feltalálja magát, csinál egy fürdőt, ami jól is fog jönni, hiszen pihentet. Az más kérdés, hogy erről a helyről nem a pihenés jut eszembe, hanem sokkal inkább a szex. De az bármilyen formában. Viszont a rosszfiúm nem adja jelét, hogy azért hozott volna ide, hogy megdugjon, úgyhogy nem igazán tudom, mihez kezdjek, téblábolok, nézelődök, szemügyre veszem az eszköztárat, végül beülök a férfi mellé a kádba. Szóhoz sem jutok, úgyhogy egészen addig nyugton maradok, míg yakuzám le nem fröcsköl. Talán játszani akar, ezért magára hagyom egy kis időre a vízben, választok egy nyakörvet a sok kincs közül, majd azzal térek vissza Asaméhoz. Kíváncsi vagyok, hagyja-e, hogy rátegyem. Ő nem ellenkezik, csak az én kezem remeg, de némi bénázás után végre sikerül bekapcsolni a nyakörvet.

- Jól áll - jegyzem meg merészen.