119.

Deon

Somolygom az orrom alatt, mikor Asame megszólal, de nevetésbe fullad a dolog a kérése miatt.

- Ejtsük meg most – ajánlom, s lepattanok az asztaláról, majd a csikkem a hamutálba nyomom. Amint ő is indul, én megyek. – Anyától kell elkérni a recepteket, de előre bocsátom, kevés japán étel lesz köztük, szóval ha Ayako gyenge gyomrú, vagy nem jók az idegei, nem akar majd rám főzni – mondom Asaménak némileg mosolyogva. – Sőt, ha te is csak tradicionális ételeket eszel, kétfelé kell majd főznie – heccelem kicsit még őt. – Én viszont beszélni sem szeretnék a találkozó előtt anyával, úgyhogy többet nem segítek. Amúgy is tudni fogja, miket szeretek – teszem hozzá. Rakottak, tészták, gombás ételek, mindenféle édes dolog, levesek, előételek, sültek, … még a nyál is összefut a számban a gondolatra. Sokféle konyha ízei babonáztak meg, a franciától egészen az olaszos tésztákon át a fűszeres magyar konyháig. Kíváncsi leszek, milyen arcokat vágnak majd, ha ott lesz feketén-fehéren az orruk előtt, miket szoktam enni.


A számon egy kis hehe csúszik ki, ahogy erre gondolok, s sanda pillantást vetek Asaméra, de nem szólok erről egy szót sem, ha nem kérdez. Helyette inkább feljebb tűröm a kezemen a kendőt.

- Van kedvem – jelentem ki vidáman. Nem hiszem, hogy nagy hasznomat fogja venni, ám lehet, hogy ebben most nincs igazam. Meglátjuk. A két lényeges tényező megvan: nyugodt elfoglaltságot választott és együtt lehetek vele. Más nem nagyon fontos. - Mesélhetnél majd a terveidről is, meg az új infókról – ajánlom be heccelő módon, mégis egyértelmű, hogy komolyan gondolom, amit mondok. Korábban már utaltam neki arra, hogy kihagyott és ez nem tetszik, de nem sürgetni akarom, csupán az eszében tartani, hogy nem mondtam és mondok le róla, hogy tudjak erről az egészről lehetőleg mindent. Vagy legalábbis sok mindent.


Az ebédet én is csendben költöm el, beszéd helyett figyelem Asamét, miképp eszik. Mindig olyan komoly közben és precíz. Tetszik, ahogy mozog, úgyhogy próbálom nem túl feltűnően elsajátítani a mozdulatait. Nem akarom utánozni, egyszerűen csak tanulni tőle. Remélem, nem sértődik meg. Én viszont hülyén érzem magam, ezért sokáig nem folytatom, inkább keresek magamnak kést és villát, azzal legalább tudok úri módon enni. Kaja után nekem is jól esik a kávé és a cigi is, bár utóbbiból csak egy slukkra fáj a fogam, Asame viszont megint totál máshol jár fejben, ezért lassan felállok, körbepillantok, hogy ki láthat, s úgy ítélem, hogy talán senki, ezért mögé lépek ráfogok a szálat tartó kezére és az arcomhoz emelem, hogy elszívjam Asamétól azt az egy szippantásnyi dohányt. Elégedett vigyorral a képemen ülök vissza a kávémhoz és gyengén fújom ki a füstöt, szinte játszom vele, miközben őt figyelem.

- Remek – mondom, s nem tudom, mennyire örülök most ennek. Kazu tényleg megbántott, viszont ettől függetlenül kedvelem őt. Nem könnyű ez a barátság-dolog. Már ha mi tényleg barátok vagyunk, vagy azokká válhatunk egyáltalán. Ezenkívül még el kell gondolkodnom azon is, Asaméval tartsak-e holnap. Kedvem az éppenséggel lenne, de nem tudom, mennyire jó ötlet. Viszont… ha veszélyes lenne csak egy kicsit is, Asame nem hívna, nem? Bizonyára. Remélem. Bízom ebben. – Mennék – válaszolom.