Már rég nincs értelme figyelnem Asame arcát, én mégsem tudom levenni a szemem róla. Kavarognak bennem dolgok, mindig egyre több minden, ahogy egyre több időt töltünk együtt. Azon agyalok, mikor csináljam meg anyának az ajándékom, miközben egy percre sem akarom őt magára hagyni, amíg nem küld el magától, amíg nem kíván szabadulni a közelemből. Veszélyesen ragaszkodom hozzá, ez már tényleg valamiféle őrület lehet, vagy nem tudom. Azt viszont igen, hogy ő az egyetlen, aki kihúzhat az álomvilágomból. Én élni akarok, de csak úgy, ha Asame velem van. Annyiszor és annyiféleképp elmondtam már…
Megváltozik a szeme csillogása és ajkai is mosolyra húzódnak, én pedig kérdő mozdulatot teszek felé, hogy szóra bírjam, ám most még engem nem avat be, helyette telefonál Akihitonak. Nem sértődöm meg, most azt sem. Fogalmam sincs, mi történt velem, de a meghittség kivetkőztetett magamból. Bár azon elcsodálkozom alaposan, hogy Asame arra is kíváncsi, Fei „mikor szart egy egészségeset utoljára”, s el is nevetem magam. Pont akkora hülyeségeket képes mondani, mint én.
Otthon sem szakadok le Asaméról és ő is igényli a társaságom, ezért nem is érzek rá kényszert, hogy megtegyem. Furcsa mód az étkezőben telepszünk le, és hiába vagyok éhes, az étvágytalanság miatt nem látok neki azonnal az evésnek. Csak akkor dobom be az első falatot a számba, mikor Asame a mondandójával megmosolyogtat. Megrágom a falatot és egyúttal a kikívánkozó szavakat is.
- Fiatal vagyok, nem hülye – kezdem elégedetten. – Nem mindig állok ellen és nem mindennek. Te kértél tőlem valamit, és nekem okom sincs nem teljesíteni – folytatom komolyan. – Sosem válok kutyává, nem leszek engedelmes, nem követek parancsot és az utasítgatásnak is meglesz a böjtje, de egy kérést, amely láthatóan fontos, teljesítek. Be tudok látni dolgokat, például, ha nincs igazam, ha hülye voltam, vagy ha az én akaratom éppenséggel nem aktuális. Ezt a yakuzás világot te ismered, te vagy tisztában a szabályaival, te tudod, hogy kell benne élni, én pedig, ha nem akarok rosszat neked, vagy magamnak, vagyis mindkettőnknek, akkor azt teszem, amire kérsz – ismertetem a tényállást. – Attól, mert a kiskapukat keresem és lázadok a szabályok ellen, még nem jelenthetem ki, hogy azokat képtelen vagyok betartani. Én csak annyit kértem, mondd el, miért döntöttél így – teszem hozzá szelídebben. – De nincsenek kötelezettségeid ilyesmiben velem szemben, úgyhogy lepasszolhatod a kérésem – mondom könnyedebben, vállat vonva.
Azért csak sikerül emberi mennyiségű ételt bepakolnom a gyomromba, amire büszke vagyok. Nem gondoltam volna, hogy sikerül, mert a szalonban az idegességtől összeszűkült a gyomrom, amire aztán rátett Fei látogatása, de a beszélgetés jó hatással volt rám, megjött az étvágyam is. A kávén egy pillanatra elgondolkodom, hogy kérem-e, aztán végül gyorsan úgy döntök, hogy még hosszú lesz érzésem szerint az éjszaka, ezért ártani nem fog. Ha nem akarom igénybe venni a nyugtatót, nagyon meg kell gondolnom az ilyesmit, ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy lazán kiürül belőlem a koffein, mire alvásra kerül ma majd a sor.
- Ha megosztod velem az asztalod, odatelepszem hozzád alkotni – árulom el játékosan. Összekötöm így a kellemest a hasznossal. Remek lesz. Még megeresztek egy mosolyt, aztán elhagyom az étkezőt. Sietős léptekkel teszem meg a távot a szobámig, hogy ott aztán levegyem a zoknim, átboronáljam a hajam és magamhoz vegyem a meghozott dolgokat, előtte azonban nedvszívó újságpapírt kerítek, s a három szál virágot nagy műgonddal egy könyvbe teszem préselés céljára, hogy azzal együtt csattogjak át Asame dolgozószobájába. Otthonosan mozgom immár odabent, az asztal előtti ülőalkalmatosságba teszem a cuccot, majd felmutatom a könyvet. – Ezt préselni kellene – mondom neki, remélve, segít kivitelezni a dolgot. – Anya egy hatalmas albumfélében gyűjti a virágaimat – kezdek mesélni aztán, miközben kipakolok. Meg vagyok elégedve, mert minőségi cuccot kaptam, ráadásul minden csak arra vár, hogy használatba vegyem. Tökéletes. – Mindig írok hozzá pár sort, amit úgy címzek fel a számára, hogy beleszövöm az előadás címét és azt, hogy mit játszott benne. – Miközben mesélek, rutinosan kimérem a dobozt a keménypapíron. Most ötszög lesz az alap. Nem túl nagy, épp csak akkora, hogy kényelmesen elférjenek benne a virágok. – Nincs olyan sok oldal megtöltve abban a könyvben, mert annak ellenére, hogy nekem szabad bejárásom van azokon a helyeken, ahol előad, ingyen nézhetem meg a darabokat és bármikor, kevésszer néztem meg anyát a színházban. Utálom, hogy túlmaszkírozzák és mindenféle fénnyel világítják meg, mert az, amit ő napokon keresztül gyakorol, elveszti a művészies és szép jellegét. Ennek ellenére azért mindent legalább egyszer megnéztem, mert tudom, hogy anyának ez nagyon fontos. Sőt, igazából cseleskedni is szoktam, nem jelentem be mindig előre, hogy megjelenek az előadásán, és ilyenkor megtiltom mindenkinek, hogy szóljon anyának, hogy ott vagyok, s csak odasomfordálok gratulálni neki. Ezzel értem el anno nála, hogy amikor nem tudja előre, hogy megnézem, akkor is ugyanúgy remekeljen, mint mikor előre tudta, hogy látni fogom. Így minden előadás tulajdonképpen nekem szól – teszem hozzá mosolyogva és vállat vonva. Közben már látszik is, milyen lesz a dobozka formája, s nekikezdek a kivágásának. Ezután befogom a szám, hogy Asame is tudjon haladni a dolgával, ne zavarjam őt. Miután a dobozt kivágtam, a hajtás helyeit a vonalzó mentén karcolom bele a papírba az olló hegyével, majd meghajtom azokat és összeragasztom a doboztestet és a tetőt. Amint ezzel megvagyok, félrerakom, hogy száradjon, aztán nevetve húzom elő a háromféle csomagolópapírt. Ryuuichi biztosra akart menni és egész jól választott, úgyhogy megkezdem az alakzatok kivágását is.
Megváltozik a szeme csillogása és ajkai is mosolyra húzódnak, én pedig kérdő mozdulatot teszek felé, hogy szóra bírjam, ám most még engem nem avat be, helyette telefonál Akihitonak. Nem sértődöm meg, most azt sem. Fogalmam sincs, mi történt velem, de a meghittség kivetkőztetett magamból. Bár azon elcsodálkozom alaposan, hogy Asame arra is kíváncsi, Fei „mikor szart egy egészségeset utoljára”, s el is nevetem magam. Pont akkora hülyeségeket képes mondani, mint én.
Otthon sem szakadok le Asaméról és ő is igényli a társaságom, ezért nem is érzek rá kényszert, hogy megtegyem. Furcsa mód az étkezőben telepszünk le, és hiába vagyok éhes, az étvágytalanság miatt nem látok neki azonnal az evésnek. Csak akkor dobom be az első falatot a számba, mikor Asame a mondandójával megmosolyogtat. Megrágom a falatot és egyúttal a kikívánkozó szavakat is.
- Fiatal vagyok, nem hülye – kezdem elégedetten. – Nem mindig állok ellen és nem mindennek. Te kértél tőlem valamit, és nekem okom sincs nem teljesíteni – folytatom komolyan. – Sosem válok kutyává, nem leszek engedelmes, nem követek parancsot és az utasítgatásnak is meglesz a böjtje, de egy kérést, amely láthatóan fontos, teljesítek. Be tudok látni dolgokat, például, ha nincs igazam, ha hülye voltam, vagy ha az én akaratom éppenséggel nem aktuális. Ezt a yakuzás világot te ismered, te vagy tisztában a szabályaival, te tudod, hogy kell benne élni, én pedig, ha nem akarok rosszat neked, vagy magamnak, vagyis mindkettőnknek, akkor azt teszem, amire kérsz – ismertetem a tényállást. – Attól, mert a kiskapukat keresem és lázadok a szabályok ellen, még nem jelenthetem ki, hogy azokat képtelen vagyok betartani. Én csak annyit kértem, mondd el, miért döntöttél így – teszem hozzá szelídebben. – De nincsenek kötelezettségeid ilyesmiben velem szemben, úgyhogy lepasszolhatod a kérésem – mondom könnyedebben, vállat vonva.
Azért csak sikerül emberi mennyiségű ételt bepakolnom a gyomromba, amire büszke vagyok. Nem gondoltam volna, hogy sikerül, mert a szalonban az idegességtől összeszűkült a gyomrom, amire aztán rátett Fei látogatása, de a beszélgetés jó hatással volt rám, megjött az étvágyam is. A kávén egy pillanatra elgondolkodom, hogy kérem-e, aztán végül gyorsan úgy döntök, hogy még hosszú lesz érzésem szerint az éjszaka, ezért ártani nem fog. Ha nem akarom igénybe venni a nyugtatót, nagyon meg kell gondolnom az ilyesmit, ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy lazán kiürül belőlem a koffein, mire alvásra kerül ma majd a sor.
- Ha megosztod velem az asztalod, odatelepszem hozzád alkotni – árulom el játékosan. Összekötöm így a kellemest a hasznossal. Remek lesz. Még megeresztek egy mosolyt, aztán elhagyom az étkezőt. Sietős léptekkel teszem meg a távot a szobámig, hogy ott aztán levegyem a zoknim, átboronáljam a hajam és magamhoz vegyem a meghozott dolgokat, előtte azonban nedvszívó újságpapírt kerítek, s a három szál virágot nagy műgonddal egy könyvbe teszem préselés céljára, hogy azzal együtt csattogjak át Asame dolgozószobájába. Otthonosan mozgom immár odabent, az asztal előtti ülőalkalmatosságba teszem a cuccot, majd felmutatom a könyvet. – Ezt préselni kellene – mondom neki, remélve, segít kivitelezni a dolgot. – Anya egy hatalmas albumfélében gyűjti a virágaimat – kezdek mesélni aztán, miközben kipakolok. Meg vagyok elégedve, mert minőségi cuccot kaptam, ráadásul minden csak arra vár, hogy használatba vegyem. Tökéletes. – Mindig írok hozzá pár sort, amit úgy címzek fel a számára, hogy beleszövöm az előadás címét és azt, hogy mit játszott benne. – Miközben mesélek, rutinosan kimérem a dobozt a keménypapíron. Most ötszög lesz az alap. Nem túl nagy, épp csak akkora, hogy kényelmesen elférjenek benne a virágok. – Nincs olyan sok oldal megtöltve abban a könyvben, mert annak ellenére, hogy nekem szabad bejárásom van azokon a helyeken, ahol előad, ingyen nézhetem meg a darabokat és bármikor, kevésszer néztem meg anyát a színházban. Utálom, hogy túlmaszkírozzák és mindenféle fénnyel világítják meg, mert az, amit ő napokon keresztül gyakorol, elveszti a művészies és szép jellegét. Ennek ellenére azért mindent legalább egyszer megnéztem, mert tudom, hogy anyának ez nagyon fontos. Sőt, igazából cseleskedni is szoktam, nem jelentem be mindig előre, hogy megjelenek az előadásán, és ilyenkor megtiltom mindenkinek, hogy szóljon anyának, hogy ott vagyok, s csak odasomfordálok gratulálni neki. Ezzel értem el anno nála, hogy amikor nem tudja előre, hogy megnézem, akkor is ugyanúgy remekeljen, mint mikor előre tudta, hogy látni fogom. Így minden előadás tulajdonképpen nekem szól – teszem hozzá mosolyogva és vállat vonva. Közben már látszik is, milyen lesz a dobozka formája, s nekikezdek a kivágásának. Ezután befogom a szám, hogy Asame is tudjon haladni a dolgával, ne zavarjam őt. Miután a dobozt kivágtam, a hajtás helyeit a vonalzó mentén karcolom bele a papírba az olló hegyével, majd meghajtom azokat és összeragasztom a doboztestet és a tetőt. Amint ezzel megvagyok, félrerakom, hogy száradjon, aztán nevetve húzom elő a háromféle csomagolópapírt. Ryuuichi biztosra akart menni és egész jól választott, úgyhogy megkezdem az alakzatok kivágását is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése