142.

Deon

Szavai súlyosan zengenek, minden hanggal összenyomva. Érzem, hogy a lelkiismeretem megássa magának a sírt és épp haláltusáját járja, de nem adom Asame tudtára a helyzetet. Helyette bölcsen hallgatok és várok. Pont arra a két-három emberre aggat számomra tiltólistát, akikre Kazuki felhívta a figyelmemet. A feltűnő Keiyuura, akire nagyon kíváncsi vagyok és úgy vélem, lesz köztünk némi rivalizálás, részemről legalábbis borítékolttá vált, mikor barátom elárulta, hogy a srác egy jelenség. Ezt a címet én akarom birtokolni és nem másodhegedűsként, bár egy hatodik érzék azt súgja a fülembe, hogy jobb lenne, ha szépen nyugton maradnék, főleg, ha Asame azt mondja róla, jobb, ha távol maradok tőle. A másik a különleges páros yakuza-tagja, de nyilván nem lesz nehéz nem a közelébe kerülni, hiszen a többi yakuzával lesz. Nem mintha ismerkedni szeretnék az este, mert mint mondtam korábban Asaménak, nem vagyok valami nagy partyarc, szóval én leginkább úgy képzelem el a ránk váró órákat, hogy Kazu mellett fogok lógni, meg aki odamerészkedik hozzánk, egyébként meg kicsire összehúzom magam és full ideg leszek.


Ez a Keiyuu nekem egyre érdekesebb alak. Izgatja a fantáziám, milyen lehet. Ennek ellenére kénytelen leszek elkerülni? Szép lesz... Körülbelül a lehetetlen küldetés címmel lehetne ellátni ezt. Mindegy. Aztán a feleségekről kezd mesélni, nekem meg grimaszra áll a szám.

- Ez aztán a pszichológiai hadviselés – mondom elismerően. - Kiöltöznek, hogy véletlen se bírj elsiklani mellettük anélkül, hogy rájuk nézz, de ha megteszed, válogatott kínzásokat szánnak neked... Szép. - teszem egyértelművé, mire gondolok, majd felülök. Részemről végeztünk akkor és Asame részéről is a jelek szerint. - Nincs több kérdésem – mondom, majd felállok, a hátamra terítem a törölközőmet, körbefogom a testem körül és már indulok is a szobám felé, hogy készülődjek, mert van egy olyan félsz bennem, hogy a qipaoval el fogok bíbelődni.