Újabb sms és újabb röhögőgörcs. Asame, baszd meg, komolyan azt akarod, hogy türelmemet elvesztve átmenjek érted?! Ne kéresd magad, mert eszemben sincs alsónadrágban végiggaloppozni a házon, annak meg végképp semmi értelmét nem látom, hogy odamenjek, hogy aztán visszajöhessek ide! Ha tudtam volna, hogy ekkora baromkodást csinálunk... nem, akkor is ide jöttem volna! Nem csak azért, mert itt leveheti rólam ezt a cuccot, ha egyáltalán akarja és nem ebben fogok pácolódni ítéletidőig, hanem mert ez akkora faszság, hogy nekünk muszáj elkövetni. Nem mi lennénk, azt hiszem. Vigyorogva pötyögöm be a választ, remélve, hogy a célozgatás immár célt ér és nem kell konkrétan megkérnem, hogy emelje fel a fenekét a kényelemből és ugyan már vegye le rólam a qipaot, aztán felőlem addig kukorékol éjszaka és ott, ameddig és ahol akar, csak engem hagyjon aludni. Ja, és tök mindegy, hogy itt, vagy az én szobámban szabadulhatok meg a ruhámtól, de ebből a kettőből lehet választani. A dolgozószoba nem alkalmas alvásra, én pedig máshol nem vetkőzöm le, abba pedig főleg nem megyek bele, hogy ő vetkőztessen le máshol. Vagy álljak neki én? Uhh, ha összecsomózom, csak az olló segíthet, ahhoz viszont eléggé tetszik, hogy ne akarjam egy használat után a kukában viszont látni.
Szóval a válasz, amit kétszer visszatöröltem: „Pontosan ezért a lényegbeli különbség miatt jobb ez a hely. Itt van ágy. Nem tudom, neked ez mennyire fontos, én fekve, kényelmesen szeretek aludni. Ehhez viszont hozzátartozna az is, hogy minimális öltözékben. Nem fogok átmenni érted, úgyhogy vagy jössz, vagy alszom egyedül az ágyadban, neked meg jó éjt a dolgozószobádban.” Amint elküldöm, újabb röhögés tör fel belőlem és most már vidáman nézem az ajtót, várom, hogy Asame végre ugorjon a provokációmra és belépjen a szobájába. Ha most sem jön, kénytelen leszek a felsőt magamon hagyni és úgy aludni. Reggel csak leoperálja rólam, ha pedig nem, akkor visszahúzom a nadrágot és ha nyomorogva is, de megkérem Ryuuichit, hogy szabadítson meg tőle, mert a gazdája egy szemét és nem volt hajlandó. Kínos lesz, ám mindig én győzök. Vagy legalábbis mindig azon vagyok, hogy én győzzek.
Szóval a válasz, amit kétszer visszatöröltem: „Pontosan ezért a lényegbeli különbség miatt jobb ez a hely. Itt van ágy. Nem tudom, neked ez mennyire fontos, én fekve, kényelmesen szeretek aludni. Ehhez viszont hozzátartozna az is, hogy minimális öltözékben. Nem fogok átmenni érted, úgyhogy vagy jössz, vagy alszom egyedül az ágyadban, neked meg jó éjt a dolgozószobádban.” Amint elküldöm, újabb röhögés tör fel belőlem és most már vidáman nézem az ajtót, várom, hogy Asame végre ugorjon a provokációmra és belépjen a szobájába. Ha most sem jön, kénytelen leszek a felsőt magamon hagyni és úgy aludni. Reggel csak leoperálja rólam, ha pedig nem, akkor visszahúzom a nadrágot és ha nyomorogva is, de megkérem Ryuuichit, hogy szabadítson meg tőle, mert a gazdája egy szemét és nem volt hajlandó. Kínos lesz, ám mindig én győzök. Vagy legalábbis mindig azon vagyok, hogy én győzzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése