Asame teljesen kész van, még az olyan apróságoktól is felnyög, hogy hozzásimulok. Elvesztette időközben a józan eszét, s csak élvezve minden pillanatot mozgatja az ujjait bennem, csókol, ölel, húz közelebb és közelebb talán ugyanazt akarva, mint én, hogy összeolvadjunk. Zavartan mosolygok heves viselkedésétől, és még mindig emésztgetnem kell, hogy ennyire fel tudtam húzni, hiszen semmi olyasmit nem csináltam szerintem, ami megközelíthetné azt, amit ő művelt a testemmel. Asame tudta, mit csinál, én csupán maszatoltam valamit, ami szívből jött, mégis elvakultan magáévá akar tenni. Mi ez, ha nem az igaz szerelem jele? Kétlem, hogy én tettem ilyenné, inkább annyira odavan értem, hogy már nem bír magával. Ez tetszik.
Azt hiszem, megszoktam a fenekemben azt a fura érzést, így mikor visszacsúsztatja az ujjait, már különösebb feszengés nélkül fogadom. Groteszk módon még kicsit izgat is, amitől hülyének érzem magam, holott nyilván arra megy ki a játék, hogy egy jó élménnyel gazdagodjak. Tudom, nálam semmi sem egyszerű, én semmire sem tudok normálisan reagálni, de még csak gondolni sem. Ha nem érzek különösebben semmit, az a bajom, ha izgat, amiatt eszem a kefét. Ezek után csodálkozhatnék, hogy az ágyékomon egy közel húsz centis, jelenleg kemény kiszögellés van, de ha puncim lenne, nyilván nem problémáznék ennyit a szexen. Mindegy.
Úgy érzem, Asame ugyanúgy szereti a testem, ahogy én az övét. Nem tudom, ha valamelyikünk nő lenne, ugyanígy éreznénk-e, nyilván én csajként labdába se rúghattam volna nála, de lehet, hogy igazából belém is csak a társadalmi normák nevelték, hogy az ellenkező nemhez vonzódnom kell. Sanszos, hogy ezt sosem fogom megtudni, mert az egyetlen esélyem, hogy becsajozzak, elcsesztem Tatsukinál egy laza mondattal, az Asaméval való megismerkedésem óta meg senki más nem érdekel, csak ő. Kóbor gondolatként átsuhant a fejemben még nagyon az elején, hogy azzal idegesítem fel annyira őt, hogy agyonlőjön, hogy rástartolok Ryuuichire, de így utólag, innen visszanézve kimondhatatlanul örülök, hogy még a megvalósításhoz sem kerültem közel, nemhogy a célomhoz. No meg asszem, Ryuuichi akkor se venne észre, ha én lennék az egyetlen élőlény a Földön a nők kihalása után, aki hajlandó lenne felkínálni a hátsó felét.
Halk, de egyértelmű hang jelzi az óvszer kiszabadítását a csomagolásából. A gyomrom idegesen rándul egyet, mert egy újabb lépéssel közelebb kerülök szüzességem teljes elvesztéséhez és egy lelkileg túlcsordulástól nagyon fájó pillanathoz, de hálát adok Asaménak magamban, amiért úgy intézi, hogy ténykedését ne láthassam és eszébe sem jut megállni, vagy visszavonulni. Gáz, de annyira kínosan érzem az eszközöktől magam, hogy ki tudnék szaladni a szobából. Fogalmam sincs, miért vannak rám ilyen hatással, talán csak azért, mert én sosem képzelegtem ilyenekről. Sterilebbnek álmodtam meg a szeretkezést és úgy, hogy aközben felhőtlen öröm járja át mindkét felet. Hát nem. És mégsem cserélném el ezt az álombélire.
Megremegek attól, hogy ilyen közel ahhoz, amire vágyunk még tovább húz Asame. Mert azt csinálja. Én már türelmetlenül várom, hogy ledöntsön az ágyra, valósággal leterítsen, mint egy nagy vad a prédáját és fölém magasodjon, noha nem akarok alulra kerülni, összenyomódni, tehetetlenné és kihasználhatóvá válni, ehelyett azonban cirógatja és csókolja a bőröm. Nekem hagy időt, vagy magának? Vagy csak nem akar azonnal megdugni? Igazából fogalmam sincs. Ám sokáig ő sem bírja, megemel, ám nem mozdul úgy, hogy ki tudjak kecmeregni az öléből, hanem megtart. Ezt nagyon nem értem, míg fenekemhez nem illeszti a farkát. Leesik az állam és még mindig kapaszkodva belé őszintén elcsodálkozó képet vágok, amit nem láthat. Így? Ezt nem gondolhatja komolyan! Halvány sejtelmem sincs, mit csináljak, hogyan mozogjak! Mégis így akarja, mert lassan ráenged férfiasságára és szorosan testéhez fog. Némi pánikkal küzdök, de meg kell állapítanom újra egy tényt: Asaménak nincs ki mind a négy kereke. Rám bízni ezt…
Ráadásul, ha őszinte akarok lenni, egy kicsit fáj még mindig, de most élesen, nem csupán feszítő módon, és az Asaméba való kapaszkodás sem jó, mert nem tudom megtartani magam, s azt sem tudom hagyni, hogy egyszerűen ő eresszen lefele, ezért jobbommal ügyetlenül valami támasztékhoz megfelelő talajt keresek. Nyöszörögve és remegve találom meg a keresett fogást magam mögött a combján, ám ahhoz, hogy rendesen tarthassam magam, nem csak hogy rá kell nehezednem, de ki kell egyenesednem, ami miatt már nem rejthetem arcomat a nyakához. A kapaszkodás ebben a helyzetben értelmét is veszti, ezért leszegett fejjel hátratámaszkodom a másik kezemmel is és hagyom, hogy egyre mélyebbre hatoljon bennem lassan, fokozatosan, óvatosan. A dolgon kicsit sem segít, hogy közben csókolja a nyakam és vállam, noha jólesik, csak lefoglal az ölébe ereszkedés kínzó érzése. Végül mégis megtörténik és én kicsit feszengve, remegve maradok lent, hiába van ingerem rögtön feltérdelni onnan. Pár pillanat után viszonzom Asame ölelését is, újra a vállába és hátába kapaszkodom, és várom, hogy megszokjam ezt az új érzést, de ez más. Olyan, mintha lüktetne. Ezt képzelem, vagy valódi?
Fújtatok, de próbálok kicsit megnyugodni és elengedni magam, hogy ne szorítsam olyan kétségbeesetten őt. Most sem könnyű, és még Asame is a fülembe harap, amitől felnyögök és összerándulok. Aztán valami olyasmit mond, amit hiába tudok, mégis megráz, hogy hallhatom. Hogy kimondja. Ráadásul rögtön kétszer. Érzem a roppanást a mellkasomban, amire vártam. Érzem, hogy könnyek futják el a szememet, hogy a görcsök felerősödnek és veszett módon, összegörnyedve feszülök Asame testére. Az ujjaim a bőrébe mélyednek, az állam a nyaka és válla közti izomkötegbe nyomódik, s még az sem tud érdekelni, hogy őrjítően fáj, ahogy szorítom őt magamban. Olyan katarzis jár át, olyan durva öröm és gyötrelem egyszerre, amit nem lehet szavakba önteni. Mintha markolnák a szívemet, amitől levegőt sem kapok. Össze-összerándulok, miközben a lábaim és a karjaim reszketnek, átszalad a hátamon a hideg, aztán végre megered bennem valami, és sírva fakadok. Hangosan, mint az első csókja után, kövér könnycseppeket engedve a lapockájára, fuldokolva és finoman előre-hátra ringva. Szétvet a fájdalom, megpróbál belülről darabokra tépni, megölni és most tényleg félek, hogy beledöglöm, mégis elmosolyodom. Inkább tűnik elgyötört grimasznak a mosolyom, de Asame nem láthatja, úgyhogy nem számít, valójában milyen. Boldog vagyok és az élni akarásom is erősebb, mint valaha. Most már képes vagyok élni. Ide tartozom, a valósághoz, Asaméhoz. Egy vagyok vele, bennem van, tudom, érzem, hallom, felfogom, elhiszem, hogy szeret.
Azt hiszem, megszoktam a fenekemben azt a fura érzést, így mikor visszacsúsztatja az ujjait, már különösebb feszengés nélkül fogadom. Groteszk módon még kicsit izgat is, amitől hülyének érzem magam, holott nyilván arra megy ki a játék, hogy egy jó élménnyel gazdagodjak. Tudom, nálam semmi sem egyszerű, én semmire sem tudok normálisan reagálni, de még csak gondolni sem. Ha nem érzek különösebben semmit, az a bajom, ha izgat, amiatt eszem a kefét. Ezek után csodálkozhatnék, hogy az ágyékomon egy közel húsz centis, jelenleg kemény kiszögellés van, de ha puncim lenne, nyilván nem problémáznék ennyit a szexen. Mindegy.
Úgy érzem, Asame ugyanúgy szereti a testem, ahogy én az övét. Nem tudom, ha valamelyikünk nő lenne, ugyanígy éreznénk-e, nyilván én csajként labdába se rúghattam volna nála, de lehet, hogy igazából belém is csak a társadalmi normák nevelték, hogy az ellenkező nemhez vonzódnom kell. Sanszos, hogy ezt sosem fogom megtudni, mert az egyetlen esélyem, hogy becsajozzak, elcsesztem Tatsukinál egy laza mondattal, az Asaméval való megismerkedésem óta meg senki más nem érdekel, csak ő. Kóbor gondolatként átsuhant a fejemben még nagyon az elején, hogy azzal idegesítem fel annyira őt, hogy agyonlőjön, hogy rástartolok Ryuuichire, de így utólag, innen visszanézve kimondhatatlanul örülök, hogy még a megvalósításhoz sem kerültem közel, nemhogy a célomhoz. No meg asszem, Ryuuichi akkor se venne észre, ha én lennék az egyetlen élőlény a Földön a nők kihalása után, aki hajlandó lenne felkínálni a hátsó felét.
Halk, de egyértelmű hang jelzi az óvszer kiszabadítását a csomagolásából. A gyomrom idegesen rándul egyet, mert egy újabb lépéssel közelebb kerülök szüzességem teljes elvesztéséhez és egy lelkileg túlcsordulástól nagyon fájó pillanathoz, de hálát adok Asaménak magamban, amiért úgy intézi, hogy ténykedését ne láthassam és eszébe sem jut megállni, vagy visszavonulni. Gáz, de annyira kínosan érzem az eszközöktől magam, hogy ki tudnék szaladni a szobából. Fogalmam sincs, miért vannak rám ilyen hatással, talán csak azért, mert én sosem képzelegtem ilyenekről. Sterilebbnek álmodtam meg a szeretkezést és úgy, hogy aközben felhőtlen öröm járja át mindkét felet. Hát nem. És mégsem cserélném el ezt az álombélire.
Megremegek attól, hogy ilyen közel ahhoz, amire vágyunk még tovább húz Asame. Mert azt csinálja. Én már türelmetlenül várom, hogy ledöntsön az ágyra, valósággal leterítsen, mint egy nagy vad a prédáját és fölém magasodjon, noha nem akarok alulra kerülni, összenyomódni, tehetetlenné és kihasználhatóvá válni, ehelyett azonban cirógatja és csókolja a bőröm. Nekem hagy időt, vagy magának? Vagy csak nem akar azonnal megdugni? Igazából fogalmam sincs. Ám sokáig ő sem bírja, megemel, ám nem mozdul úgy, hogy ki tudjak kecmeregni az öléből, hanem megtart. Ezt nagyon nem értem, míg fenekemhez nem illeszti a farkát. Leesik az állam és még mindig kapaszkodva belé őszintén elcsodálkozó képet vágok, amit nem láthat. Így? Ezt nem gondolhatja komolyan! Halvány sejtelmem sincs, mit csináljak, hogyan mozogjak! Mégis így akarja, mert lassan ráenged férfiasságára és szorosan testéhez fog. Némi pánikkal küzdök, de meg kell állapítanom újra egy tényt: Asaménak nincs ki mind a négy kereke. Rám bízni ezt…
Ráadásul, ha őszinte akarok lenni, egy kicsit fáj még mindig, de most élesen, nem csupán feszítő módon, és az Asaméba való kapaszkodás sem jó, mert nem tudom megtartani magam, s azt sem tudom hagyni, hogy egyszerűen ő eresszen lefele, ezért jobbommal ügyetlenül valami támasztékhoz megfelelő talajt keresek. Nyöszörögve és remegve találom meg a keresett fogást magam mögött a combján, ám ahhoz, hogy rendesen tarthassam magam, nem csak hogy rá kell nehezednem, de ki kell egyenesednem, ami miatt már nem rejthetem arcomat a nyakához. A kapaszkodás ebben a helyzetben értelmét is veszti, ezért leszegett fejjel hátratámaszkodom a másik kezemmel is és hagyom, hogy egyre mélyebbre hatoljon bennem lassan, fokozatosan, óvatosan. A dolgon kicsit sem segít, hogy közben csókolja a nyakam és vállam, noha jólesik, csak lefoglal az ölébe ereszkedés kínzó érzése. Végül mégis megtörténik és én kicsit feszengve, remegve maradok lent, hiába van ingerem rögtön feltérdelni onnan. Pár pillanat után viszonzom Asame ölelését is, újra a vállába és hátába kapaszkodom, és várom, hogy megszokjam ezt az új érzést, de ez más. Olyan, mintha lüktetne. Ezt képzelem, vagy valódi?
Fújtatok, de próbálok kicsit megnyugodni és elengedni magam, hogy ne szorítsam olyan kétségbeesetten őt. Most sem könnyű, és még Asame is a fülembe harap, amitől felnyögök és összerándulok. Aztán valami olyasmit mond, amit hiába tudok, mégis megráz, hogy hallhatom. Hogy kimondja. Ráadásul rögtön kétszer. Érzem a roppanást a mellkasomban, amire vártam. Érzem, hogy könnyek futják el a szememet, hogy a görcsök felerősödnek és veszett módon, összegörnyedve feszülök Asame testére. Az ujjaim a bőrébe mélyednek, az állam a nyaka és válla közti izomkötegbe nyomódik, s még az sem tud érdekelni, hogy őrjítően fáj, ahogy szorítom őt magamban. Olyan katarzis jár át, olyan durva öröm és gyötrelem egyszerre, amit nem lehet szavakba önteni. Mintha markolnák a szívemet, amitől levegőt sem kapok. Össze-összerándulok, miközben a lábaim és a karjaim reszketnek, átszalad a hátamon a hideg, aztán végre megered bennem valami, és sírva fakadok. Hangosan, mint az első csókja után, kövér könnycseppeket engedve a lapockájára, fuldokolva és finoman előre-hátra ringva. Szétvet a fájdalom, megpróbál belülről darabokra tépni, megölni és most tényleg félek, hogy beledöglöm, mégis elmosolyodom. Inkább tűnik elgyötört grimasznak a mosolyom, de Asame nem láthatja, úgyhogy nem számít, valójában milyen. Boldog vagyok és az élni akarásom is erősebb, mint valaha. Most már képes vagyok élni. Ide tartozom, a valósághoz, Asaméhoz. Egy vagyok vele, bennem van, tudom, érzem, hallom, felfogom, elhiszem, hogy szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése