1.

Deon

Mindigis tudtam, hogy vannak olyan reggelek, amikor nem szabad felkelni. Hogy miért? Arra általában elég gyorsan megadja az élet a választ. Kezdődött azzal a reggeli procedúrának nevezett katasztrófasorozat, hogy nem volt otthon gabonapehely, mert a húgom megette előlem az utolsó szemig. A folytatás borítékolható volt, veszekedés a fürdő ajtaján keresztül; először a reggelim megevése miatt, aztán inkább azért, hogy végre bejussak és ne ott csorgassam össze magam. Nem mondom, kemény kihívást jelentett szorongatni a dolgot, miközben a zuhany alól hallatszódó egyenletlen vízcsobogást hallgattam. Legszívesebben bementem volna nem törődve a tizennégy éves, elől deszka, hátul léc húgommal és míg ő a pára biztonságában takargatja nem létező idomait, én elvégzem a dolgom, fogat mosok és korgó gyomorral indulok el az iskolába. Nem, helyett egy pancser türelmével vártam ki a sorom, azt se mondtam, hogy kösz, s már bent is voltam. Jó, a reggeliről lecsúsztam, hát akkor gondoltam, én okos, belövöm a hajam. Szanaszét ágazó tincsek, kihúzott szem és a legdögösebb parfüm, hogy legyen mit szagolni is rajtam, ne csak bámuljanak bambán a suliban a szamarak.


A reggeli katasztrófasorozatnál tartottam. Tömegnyomor a buszon, egy barom meg a seggemnek feszítette az esernyőjét és azt hitte, nagyon vicces lesz, ha bepróbálja a „kis buzinak”. Arra már nem gondolt, hogy ha éhes vagyok és amúgy is ideges, nagyon szarul jár. Gyanítom, ennyire még sosem szorongatták meg a tökét. És büszke voltam magamra. Egészen addig, amíg a frizurám tökéletességét el nem rontotta azzal, hogy kettétörte a fejemen az ernyőjét. Kóvályogva léptem le a buszról és hol vigyorogva, hol pedig sírásra álló szájjal mentem végig az úton a suli felé. De meglógtam a harmadik órám után, mert megint piszkáltak. Megpróbáltak joghurtot önteni a hajamra; még jó, hogy időben kapcsoltam. Utálom az ilyen szánalmas embereket! A joghurt az asztalomon kötött ki, én pedig belenyomtam alattomos támadóm arcát, majd a hajánál fogva megragadtam és felrántottam, hogy egy dühösség miatt elkövetett nyalintással jelezzem számára, nagyon mélyen rábasz, ha velem szórakozik. Három éve megy ez, többet lógok, mint az osztályom többi tagja együttvéve, hiszen egyre keményebb próbákat kell kiállnom, mert más vagyok, mint ők, és kezdek belefáradni. Még egy évet kell kibírnom valahogy – azzal nyugtatom magam, hogy azt már fél lábon is menni fog, pedig nem -, aztán felülök a bringámra és eltépek innen.


Még mindig füstölgök, de most már a saját hülyeségem miatt, mintsem Kaoru rohadékságán, azt már megszoktam. Vagyis meg kellett volna szoknom. Viszont kacéran képen nyalni valakit, aki azt terjeszti rólad, hogy buzi vagy, nem volt okos dolog. Finoman szólva is oltári faszság volt. Hiába szívom a második cigim, nem térek napirendre. Hát hülye vagyok én?! Biztosan. Most még az üldözési mániám is elkezdhet kialakulni, mert úgy tűnik, az az öltönyös az étteremből az utca túloldalán engem bámul. Hanyagul az arcom mellett tartom a félig elszívott szálat, megállok egy pillanatra, hogy megfigyeljem, tényleg engem vizslat-e, vagy csak megaludt a tej a szájában és készül bekómálni, de megvillannak a szemei. Hú, ez baró volt! Na húzzunk el gyorsan, mert ez a fazon nem százas!


Meg egy nagy frászt! Mit félek én egy lomha, magamutogató majomtól?! Feszít ezen a puccos helyen azt üzenve: gazdag vagyok, bármit megkapok, amit akarok, úgyhogy te is hajbókolj előttem, mert megfizetem a sírköved is... az ilyenek pedig bosszantanak, mert én csóró vagyok és fiatal ahhoz, hogy elhúzzam a belem ebből a korlátolt kreténekből álló városból. Egy gyors lépés után szembefordulok vele. Nagyon is jól ismerem ezt a fajta szemvillantást, a sóvárgást a seggem betörése után, hiszen akárhányszor lógtam be a Honeyba, minden aktív buzeráns úgy bámult rám, mint éhes kutyák a mócsingra. Csakhogy engem nem csócsál el senki, vagyok annyira naiv, hogy még hiszek a szerelemben és idealista, hogy azt gondoljam, mindegy, milyen nemű, csak szeressen és én mindent megadok neki.


Mi van, fater, uncsi az asszony?! Csajnak nézel, te baromállat?! Szép kis tizenkilenc centis meglepetés várna rád a nadrágomban... Fiú vagyok és ha akarsz valamit, emeld meg a segged onnan és kapj el! És ezzel a lendülettel játékra hívom: egy nagy, utolsó slukk a cigiből, egy apró, elégedett vigyor, majd a cigi maradékát elpöccintve egy gyors középső ujjfelmutatás után iszkolni kezdek, mint a nyúl.