2.

Asame

És az annyira várt reakciók sem maradnak el. Kacérkodik, majd beint. Típikus. Én is intek. Testőreimnek, hogy kapják el. Ők utána erednek, én pedig újra elmerülök a számlákban és kimutatásokban. Előbb a munka, játszani meg ráérek utána is. És fogok is... Ebben teljesen biztos vagyok. Apám sohasem szerette az effajta dolgokat, de a mai világban elengedhetetlen, hogy az ember igenis ilyen szempontból is tekintélyt szerezzen magának.


Újabb telefonokat bonyolítok le. Az üzletnek muszáj mennie. Felhívom az egyik kapcsolatomat. A fiúk, akiket múlt hónapban szállítottam neki, máris rengeteget hoztak a konyhára éjszakai bárjában. Szeretem a jó híreket. A bevétel ötven százaléka amúgy is az én zsebembe vándorol. Az első dolog amit apámtól megtanultam, hogy valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész. És ez így van. Számtalanszor megbizonyosodtam róla az évek alatt. Jó tanárom volt...


Autót rendelek magamnak, jó fél óra telik el, mire megérkezik a sofőröm, még nem haza megyek. Először beugrom beszedni a pénzeket, elintézni néhány megrendelést. A kaszinó szerencsére ilyenkor csendes. Majd csak éjszaka kezdődik meg az élet. Ahogy általában nekem is. Bár egy yakuza sosem pihenhet. Én sem szoktam. A napi maximum négy óra alvás bőven elég ahhoz, hogy mellette végezni tudjam a dolgaimat.


Otthon már nincs teendőm, várok. Chenget négyre rendeltem magamhoz biztosítéknak pedig két emberemet küldtem a nyakára, hogy eszébe se jusson meglógni vagy elkerülni a velem való találkozást. Megfélemlítés. A módszer jól bevált. Hamar szárnyra kapott a híre, hogy Asame Seichirou még az apjánál is kegyetlenebb yakuza, olyan, akit csak az ostobák próbálnak átverni. Az okosabb pedig megszerezni a bizalmát. Nem adom könnyen a bizalmam. Senkinek. Az óvatosság pedig nagy erény ebben a világban. Életet ment.

- Asame-sama, megérkezett Cheng! – nyitott be hozzám Akito. Intettem neki, hogy küldje be. Az alig ötven éves yakuza magabiztosságot erőltetve magára lépett be és jött asztalomhoz. Nem szóltam, hellyel kínáltam és vártam mikor kezd neki magyarázkodni. Megtette.

- Itt a pénzed! - morogta. - A két legjobb emberem volt... - jelentette ki tárgyilagosan.

- Ha ez volt a két legjobb embered, a helyedben elkezdenék gondolkodni azon, hogy újak után nézzek – húztam elégedett vigyorra ajkaim.

- Sokat képzelsz magadról, kölyök...

- Annyit amennyit érek is – jelentettem ki.

- Az apád büszke lenne rád... Remek gyilkost nevelt belőled – mosolyodik el. - Remek utódja lettél.

- Hízelgéssel nálam nem mész semmire. Mit akarsz?

- Üzletet ajánlok neked. Intézd el nekem Nishidát...

- Miért tenném?

- Hatszáz millió jenért... - feleli.

- Kevés...

- Akkor tekintsd úgy, hogy ezt a pénzt se kapod meg. Nem tárgyalok nyámnyila kisfiúkkal.

- Nincs helye alkunak, Cheng! - mordultam fel. Az egyetlen ember, aki itt feltételeket szabhat én vagyok. Négyszáz milliót adtam neked, hogy fedezhesd a kis játékaid. Ez nem képezi alku tárgyát.

- Miért kéne rettegnem tőled?

- Nem kell – szegeztem rá fegyverem. - Nem könyörgök senkinek a pénzemért. Módszeresen fogok végezni az embereiddel és veled is. Utána meglátjuk – vontam meg vállaim. - Takarodj! Ez pedig itt marad – intettem fejemmel a táska felé. Morogva állt fel, szitkozódva és elindult kifelé. Félúton megállt, visszafordult. Láttam szemein a villanást... Lőttem. Kiejtette kezéből a fegyverét.

- Asame-sama! Meghoztuk a kölyköt! - rontott be Ryuuichi.