210.

Asame

Aprót bólintok, mikor Deon egy kis időt kér és hagyom, hogy kilazítsa kezét és kulcscsontját. Míg ezt teszi, kicsit megforgatom a kezemben én is a két fegyvert egy egyszerűbb gyakorlatot csinálva, de már érzem jobb vállamban, hogy lassan részemről is vége az edzésnek. Miután Deon végez és visszaáll elém, még párszor megcsináltatom vele a tanult gyakorlatokat, miközben folyamatos támadással ösztönzöm őt arra, hogy a lehető leggyorsabban és legpontosabban vigye véghez a feladatot. Nem csináltatom vele túl sokáig, mert nem szeretném megerőltetni a vállát, annak nincs értelme, hogy hetekig ne tudjon majd edzeni, mert képtelen használni a kezeit, így mikor végzünk, meghajlok előtte, majd elvéve a kardjait teszem őket vissza a helyére, s kérem, hogy üljön le az egyik tatamira. Nem szándékoztam még befejezni a tanítást, de odafigyelek rá, így egyelőre csak szóban, bemutatójelleggel folytatom tovább a dolgokat.

- Múltkor meséltem neked Musashiról, a Niten ichi ryu stílus megalkotójáról – kezdek bele, miközben helyére rakom saját kardjaimat is és Deonnal szemben ülök le seizában. - Japánban a harcászat és a harci technikák oktatásának kezdetét a X. századra teszik a kutatók. A kardvívás, vagy kenjutsu szervezett oktatása is ekkor jelent meg először. Elsősorban a katonák kasztjának tagjai kezdtek el foglalkozni vele, hiszen a leghatásosabb támadások és védekezések ismerete életük megmentését jelentette egy csatamezőn lezajlott összecsapásban. Persze ekkoriban még nem beszélhetünk kenjutsu-iskolákról és stílusokról, az összes harctéri művészetet nagy közös edzőközpontokban gyakorolták a földesurak birtokain. Musashi ebből fejlesztette ki végül a Nitent. Ezt a képzési módot, illetve az ekkor formálódó szamuráj szellemiséget nevezték Kyuba no michinek, azaz az "Íj és Ló útjának". Később, ahogy kialakult a harctéri fegyverhasználat mellett a hétköznapi fegyverviselés szokásjoga, kialakultak a speciálisan vívással foglalkozó iskolák is. A gyakorlásokat a legjobb kardvívók vezették, akik saját „titkos” stílusukat, vagy iskoláikat egy arra jellemző névvel illették. Ezek vagy az illető harcos nevét, egy családhoz tartozását, egy régebbi stílus nevének továbbvitelét, vagy vallási kötődést mutatták – magyarázom tovább. - A japán kardvívás négy, úgynevezett tradicionális alapokon álló iskolára épül. Ezek a Tenshin Shoden Shinto-ryu, a Chujo-ryu, Kager-rju és Nen-ryu kenjutsu – mondom tovább csendesen. - A kardművészeteket általában két nagy területre osztják: az egyik a Sen-ha Kenjutsu, a karddal való alapvető kiképzésen alapszik, a másik pedig a Ryu-ha Kenjutsu, ami a harcvezetés és a katonai stratégia magas szintű elsajátítását foglalja magában. A kard egyre többször a japán harcos szimbólumaként jelent meg, és elkezdődött a harcág mestereinek kitanítása, akik túl a harci formákon ellenfelek ellen is kiálltak. A kenjutsu-iskolákat az eltérő állások és tartások különböztették meg egymástól, miközben a ryu mesterei egyre több technikát és taktikát találtak föl. A kenjutsu gyakorlása során kezdetben vagy igazi kardot, azaz kent, vagy pedig fából készült gyakorlókardot, bokutot alkalmaztak, valamint a sérülések elkerülése érdekében még használatos volt a fukuro shinai is. A név eredetileg zsákos bambuszkardot jelent, de ismert olyan változata is, ahol a pengét teljes hosszában bőr borítja, ez védte a gyakorlókat a vágásoktól – magyarázom Deonnak. - A Jikishin Kage-ryu Kenjutsu az első ryuk egyike volt, amiben 1711 körül a shinaival való gyakorlást, mint kötelező tréningmódszert, vezették be. Egyik mestere, Yamada Heizaemon először kezdett el kísérletezni egy védőöltözettel, a boguval, ami a fejet és az alkart fedte. Követői összekötötték ezt a védőfelszerelést a shinai geikoval a Jikishin Kage-ryuban. Ez az edzésmód jelenti a mai kendó alapját - fejezem be végül és elmosolyodom. - Mellesleg Akihito odavan a kendoért, bár engem annyira nem tudott lenyűgözni. Jobban érdekelt a már említett Niten Ichi Ryu... Persze gyakorlásnak mindenképpen megfelelnek a kendo alapok is, így biztos fog neked tanítani azt is, ha odakerültök – mondom mosolyogva. - A Niten technikái nélkülözik a látványelemeket, az eltúlzott mozdulatokat. A Niten Ichi Ryu lényegi elemének tekinti a küzdelem során a megfelelő időzítést és az ellenféltől való helyes távolság megtalálását. Négy formagyakorlatot ötvözve szokták gyakorolni, ezeket láthatod tőlem is, mikor pont edzés közben találsz le ide – mosolyodom el. - Ez a négy gyakorlat az Itto seiho, azaz a hosszú kard technikák, a Kodachi seiho, vagyis rövid kard technikák, a Nito seiho, a hosszú és rövid karddal egyszerre végzett technikák, valamint a Bojutsu, a kard támadásának elhárítása hosszú bottal. Őszintén megvallva ez utóbbi annyira nem kötött le soha, megtanultam, mert hozzátartozott a Nitenhez és néha hasznos is, mikor kard híján esetlegesen marad a seprűnyél, mint védekezési eszköz, de az első hármat hol felváltva, csak ezt vagy csak azt, hol pedig mindet végigcsinálva gyakorolom... - Felállok végül. Odalépek ismét a kardokat tartó állványhoz és leemelve egy rövid és egy hosszú kardo, belekezdek a Nito seihoba. Nem merülök teljesen a gyakorlatba, mert most megint nem az a célom, hogy magamat szórakoztassam vagy egyszerűen kikapcsoljak, hanem hogy Deont tanítsam.


Lassan csinálok minden mozdulatot a kezemben lévő két karddal, ugyanakkor megtartom a folyamatosságot is, ám vállam hamar jelez, hogy köszöni szépen, neki elég volt ennyi egy napra, ezért kénytelen vagyok megszakítani a gyakorlást, s visszatéve a helyére a kardokat ülök vissza a tatamira és masszírozom meg jobb vállamat óvatosan.