212.

Asame

- Pedig holnap számon akartam kérni tőled – heccelem őt én is. - Megtanulni ráérsz, nem várom el, hogy fanatikus hülye módjára visszamond nekem az egészet két napon belül, sőt évek múlva sem igazán, mert nem az érdekel, hogy betéve tudj valamit és azonnal rávágd mindenre a választ, hanem az, hogy megértsd. Az, amit itt elmondok neked, nem tesz jobbá vagy rosszabbá, de ahhoz, hogy magabiztosan tudd használni a megszerzett tudást, meg kell értened az elveit. – Állok fel és lépek oda a fabábúhoz. - A fababa technika látványos egy kívülálló számára, mert ő csak azt látja, amit... - Kezdem el az első szekciót csinálni a bábun, gyorsan, folyamatosan, ahogy azt mondtam is Deonnak. - Most még csak azt látod, hogy valamilyen megtanult dolgot, amiről azt hiheted, berögződött, csak azt használom... - csinálom tovább a gyakorlatokat, miközben beszélek és a fababa ékeinek hangja tölti be a dojot. - Ugyanakkor itt is jelen vannak az elvek, elméletek. A középvonal – támadom meg a fababa „torkát”, „ágyékát” -, a négy kapu elmélete – védek és ütök egyszerre az ékeknél –, a folyamatosság elve... Ha mindezt megérted, ráérzel, már nem azon fogsz gondolkodni, hogy „te jó ég, melyik kéz mit csinál?”, „hogy kéne védekeznem?”, hanem az egész válik ösztönössé, természetessé – hunyom le szemem és mutatom meg Deonnak a tapadós kezeket is a bábún, miközben még mindig beszélek. - Akkor nem lesz fontos, hogy lásd, mit teszel, mert a megértett elvek fogják irányítani a mozdulatot és nem a betanult technikák... - fejezem be végül, majd visszaülök. - Nem csak tudnod, érezned is kell, épp úgy, ahogy a kenjutsunál is. Ne te akard uralni a mozdulatot, hagyd, hogy ő uraljon téged, ezáltal mindegy lesz, hányan akarnak megzavarni téged harc közben, mert tudsz figyelni az újabb és újabb veszélyekre magad körül... - mondom csendesen, s várom, hogy Deon összeszedve gondolatait végre előálljon azzal, hogy miért is kérdezte, amit kérdezett.


Végül belekezd a mondandójába, én pedig figyelmesen hallgatom végig és próbálom értelmezni a Deoni káoszt, mert ez már valahol azt súrolja. Terel, tudom jól, de most hagyom neki, s mikor engedélyt kér távozni, csak egy apró bólintással jelzem, hogy rendben van, menjen csak nyugodtan. Enni? Lehet, ideje lenne lassan, de egyelőre még nem vagyok képes egy falatot sem enni. Jobban foglalkoztat most pár dolog, amin nyugodtan elmélkedhetem majd, ha egyedül leszek és kicsit elmerülhetek a fabábú ütemes püfölésében. Engem ezek nyugtatnak meg, ezek segítenek gondolkodni és ilyenkor szűnik meg a külvilág annyira, hogy tényleg csak arra tudjak koncentrálni, ami igazán lényege.

- Keresni foglak, ha megéheztem – ígérem meg neki. Értem én a célzását. - Egyszerűbb a telefon, mint körberohanni utánad a fél házat – vallom be végül. - Na meg persze ki tudja, mit csinálsz a szobádban nagy magányodban – szállok be én is a heccelésbe, majd újra felállva hajlok meg előtte, megköszönve neki azt, hogy itt volt, s megvárom, míg távozik. Amint újra becsukódik a dojo ajtaja, a fabábúhoz lépek és nekiállok a Chi Sau szekciókat gyakorolni. Ez a technika a bőrérzékelést, a tapadást és az ellenfél kezeitől való elszakadást gyakoroltatja be. Hamarosan áttérek a fabábú technikára is. Ez a száztizenhat mozdulat nyolc szekcióra van felbontva és ez fejleszti ki azt a robbanékony erőt, melyet az ütések, és a különféle rúgások során kamatoztathatunk bármikor.


Megint hagyom, hogy a mozdulatok irányítsanak és elgondolkodom. Most van időm végiggondolni Naoto temetését. Szeretném, ha minden a hagyományoknak megfelelően történne, s miután a szertartásnak vége és elhamvasztották őt, én helyezhetném őt végső nyugalomra a családi sírban. Az apja, azt hiszem, megbékélt azzal a gondolattal, hogy ott leszek a temetésen, ahogy valószínűleg azzal is nagy nehezen, hogy nem engedem, hogy ő fizesse a temetést. Nekem a pénz nem számít és egy ilyen szertartás bizony nem olcsó mulatság... Közel két és fél millió jen... Nem ár azért, hogy Naoto megmentette az életemet és évekig hűségesen szolgált, mindenben a segítségemre volt. Ezt nem lehet pénzben megfizetni. Ezt nem lehet eléggé megköszönni...


Talán egy óra telik el, mire végül megunom a gyakorlást, jobban mondva a vállam unja meg a dolgokat és erősen sajogni kezd, ezért elvonulok lezuhanyozni és átöltözni. A meleg víz kellemesen ellazít és jólesik sajgó vállamnak is. Közel fél órát ázom a zuhany alatt, végre szabadon, nem kell nagyon ügyelnem a kötésre. Illetve kellene arra a ragtapaszféleségre, amit kaptam, de majd rakatok fel másikat Ryuuval. Visszaöltözöm, magamra veszem a pisztolytáskát is és kabátommal a kezemben indulok el fel dolgozószobámba. Ledobom a székre a kezemben lévő kabátot és rágyújtok. Az órára pillantok, jócskán letelt az a másfél óra, amit Deon kért, de nem akarom megzavarni, így csak egy rövid sms-t dobok neki, miszerint mentem enni, ha akar csatlakozni hozzám.