229.

Asame

Eltol magától és végül az ölembe mászva rakja kezeimet combjaira. Bolond kölyök - ez az első gondolatom, ami eszembe jut. Átkarolom derekát jobbommal és gyengéden törlöm le arcáról a könnyeket. Nem akartam őt megijeszteni, sem bántani. Sokat kell még tanulnunk, mindkettőnknek, de nagyon remélem, lesz rá időnk. Viszonzom csókjait, gyengéden, odaadóan, megmutatva neki, hogy szeretem. Szeretném, ha nem félne attól, hogy uralkodni akarok rajta, ha azt akartam volna, nem itt tartanánk, nem szeretkezni akarnék vele, hanem egyszerűen lefognám őt és megdugnám. Kezem végigcirógat hátán, miközben ölelve tartom őt, s nyakához hajolva játszadozom bőrével hol ajkaimmal, hol pedig nyelvemet használva, s mikor magába vezeti férfiasságomat, halkan nyögök kulcscsontjára, miközben egy percig sem eresztem őt. Csak ölelem, s várom, hogy ő maga mozduljon, mikor úgy érzi, megszokott.


Percekig csak öleljük egymást, miközben gyengéd csókokkal halmozom el hol nyakát, hol kulcscsontját, minden egyes csókommal bocsánatot kérve tőle hevességemért, hogy megijesztettem. Lassan mozogni kezd az ölemben és ismét egy jóleső nyögés hagyja el számat, melyet bőrébe fojtok. Tartom őt az ölemben, a karomban, miközben gyengéden megfogva állát nézek szemeibe. Szeretem őt, sugallom neki némán, szavak nélkül, s szerelmes csókba vonom. Nem tart sokáig, kénytelen vagyok ajkaimmal elereszteni övéit, hogy mindketten levegőhöz jussunk. Újra nyakához hajolok, újra csókolom és gyengéden harapom puha bőrét.

- Szeretlek, csibe – nyögöm rekedt hangon fülébe, miközben vissza-visszatérek bőrének megízleléséhez. A hosszú évek alatt lassan kiveszett belőlem mindaz a gyengédség, amit Tatsuo mellett megtanultam. Képes vagyok rá, tudom, hogy kell, mégis nehéz néha uralkodni a vágyaimon, az indulataimon, azon, hogy ne akarjak mindenáron birtokolni. Meg kell tanulnom újra gyengédnek lenni, újra felszínre hozni mindazt, amit Tatsuo halála elvett és amit most visszakaphatok a kölyöktől.


Újra felnyögök, nyakának bőrébe fojtva sóhajomat... Szeretlek...