200.

Asame

- Amiatt ne aggódj – mosolyodom el. - Beszéltem vele, hogy tegye el holnapra, mert jelenleg nem szándékozunk enni. Na jó, kicsit átvágtam az öreglány fejét, mert azt mondtam neki, Nishidánál ettünk, de ez még mindig sorolható a kegyes hazugságok közé... Mellesleg lehet, hogy a legjobb szakácsok férfiak, de láttál már... hülye kérdés, mindegy... szóval nem tudom, feltűnt-e, milyen elszántan harcolt Ayako veled a konyha birtokjogáért – heccelem én is Deont. - Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi a szakács, aki a főzésnek szentelte az életét, annak igenis szentségtörés, hazaárulás, felségsértés, tököm tudja, mi, ha be akarsz lépni a szentélyébe - magyarázom meg neki. Igen, nekem nem sok tapasztalatom van ezen a téren, lévén, nem volt anyám, aki főzzön, a házinéni meg mindig kiparancsolt a konyhából, így tényleg csak a tapasztalataimat tudom megosztani Deonnal mindenféle kioktatás vagy egyéb nélkül. - Kár, pedig megnéznélek egy szál kötényben, amint sürögsz-forogsz a konyhában – húzom őt tovább.


Mindenképpen megérné a látványt egy olyan, de úgyis eldönti a kölyök, hogy mit akar, ebben biztos vagyok. Én meg majd hagyom magam neki, mert egy egyszál kötényben leledző Deont tényleg megnéznék magamnak. Ráadásul sokat vacakolni sem kell a vetkőzéssel, öltözéssel, ha túlságosan felizgatna a látvány, amit okoz. Márpedig felizgatna, az már egyszer biztos. Az más kérdés, hogy arra az időre hogyan tartanánk távol a konyhától a nénit. Lenne harc a területért mindenképpen. Szabadságra küldöm, vagy bánom is én. Úgyis rég látta már az unokáit. Mikor Deon visszakérdez, hogy nekem mihez lenne kedvem, őszintén elgondolkodom. Gőzöm sincs. Vele lenni, vagy csak úgy lenni bele a semmibe. A kölyök tényleg fenekestül felforgatta az életemet, mert ilyenkor általában vagy valamelyik kaszinómban ültem számlázásokat böngészve hajnalig, vagy az egyik night klubban nézegettem a felhozatalt új árura vadászva. A lényeg, hogy soha sem kerültem haza éjfél előtt, sőt, hajnal négy előtt sem igazán. A yakuzaéletre jellemző, hogy inkább éjszaka zajlik, mint nappal, bár ez is attól függ, ki miben van benne. De mi, akik klubokat, kaszinókat üzemeltetünk, nekünk az éjszaka a természetes közegünk. A nappal az alvással, vagy egyéb dolgok intézésével telik. Erről jut eszembe, mostanában nem kicsit elhanyagoltam az éttermeimet és kaszinóimat, lassan nem ártana újra a körmükre néznem, mert a végén elbízzák magukat.

- Őszintén szólva... lövésem sincs – vallom be neki elmosolyodva. - Ryuut hazaküldtem, úgyhogy biztos, hogy házon belül maradunk. Tudod, az az igazság, hogy mióta itt vagy, felforgattad az életem – mondom csendesen, de nem bántani akarom vele, inkább csak tény. - Ilyenkor valamelyik kaszinóban ültem a számlázást bámulva hajnalokig, így nem igazán tudom, milyen szabadidős tevékenységekkel tudnálak szórakoztatni – vallom meg. - Apám szeretett régi filmeket nézni, mikor tehette. Van egy hatalmas videoszoba a házban, de hogy őszinte legyek, még a büdös életben nem jártam bent. Apám nem engedte, mert számára a tanulásom fontosabb volt, illetve egyszerűbb volt rám bízni a kaszinók körbejárkálását, mint neki megjelennie bármelyikben is, ő csak akkor ment, ha valami kurva nagy gáz volt. Miután meg halt, minden a nyakamba szakadt, utána azért nem jártam arra – mondom. - És nem is nagyon vonzott... Minden bizonnyal a saját stílusát idézi. Az öreg mániákusan ragaszkodott az antik dolgokhoz. A dolgozószobában az íróasztal is ezt tükrözi... Csak azért nem dobom ki onnan, mert elég nagy ahhoz, hogy elférjen rajta sok minden – heccelem megint, célozva arra, hogy ő is ott szokott ücsörögni rajta. - Te is... - teszem hozzá azért, hogy értse, s mikor felém nyújt egy szelet gombát, bekapom azt és hallgatom a magyarázatát. Megadom magam neki és felülve én is kiveszek egy szelet pizzát, és nekilátok enni, miközben hallgatom, amiről beszél.


Azért persze eszek én is. Na jó, nem annyit, mint ő, ez tény, de nekem ennyi elég. Nem, ez nem jelenti azt, hogy fényen élnék vagy cigin és kávén csak, bár néha úgy tűnhet.

- Igenis, anyu – húzom őt azért, mikor közli, hogy nincs kibékülve a nemevésemmel. - Ennyire nem élek bűnözőéletet – mosolygom. - Már ami ezeket a dolgokat illeti – javítom is ki magam gyorsan. - Nekem marad a cigi, kávé és néha a whisky hármasa... Ennyi bőven elég is - felelem. - Szóval, csibém, mit szeretnénk akkor csinálni? - kérdezem megint.