Sikerült visszahívnom azt a részét, amelyikkel tegnap volt dolgom, akivel felhőtlenül jól éreztem magam. Ölel, simogat, csókol, amit nagyon szeretek. Hihetetlen, de úgy mozdul, azt csinálja, amire vágyom, s fordítva. Mintha legbelül teljesen egymásra lennénk hangolva és tudnánk, mit akar a másik. Már csak a felszínre kell hozni, ami megfogan bennünk. Asaménak sikerül. Én is vágyom rá, hogy sikerüljön, de nem tudom lemérni az eredményt. Fogalmam sincs, hogy kell. Talán hagynom kéne, mert ez nem valami verseny, nincs vesztes és győztes, csak két egyenlő fél van, akik mindent odaadnak a másiknak, hogy mindent, amire vágynak, megkaphassanak. Nem érdek adok-kapok, nem csak azért adunk, hogy kaphassunk, hanem adunk, mert adni akarunk és kapunk, mert a másik is adni akar nekünk. De azért nekem fontos, hogy olyat adjak, ami jó Asaménak. Mintha a nyögései nem azt árulnák el, hogy így teszek… hogy sikeresen hozom fel a szívemből, ahol érzem, mire van szüksége, azt, amire igazán vágyik. Vagy ezek csak Deon-butaságok?
Lassan mozogni kezdek ölében, s mikor bőrömbe nyög, arcomat a hajába temetem, s kezemmel is beletúrok fürtjei közé, majd puszit nyomok a fejére. Percekkel ezelőtt még annyira elszánt volt, dúltak benne az indulatok, de most szelíd és békés. A könnyeim azok, amik megnyugtatják, amik a vad oroszlánt dorombolóssá teszik? Vagy az elégedettség, hogy megkaphatja, amit akar, sőt, a zsákmány magától mászik a szájába? Bármelyik is legyen az igaz, már nem érdekel.
Állam megemelve néz bele a szemeimbe. A tekintetünk megint összefonódik, újra mindent a másik elé tárunk, szavak nélkül osztjuk meg az érzéseinket egymással, majd csókkal pecsételjük meg a megtudottak igazát. Lélekszakasztó, szívet megdobogtató, őszinte csókkal, amibe beleszédülök. Lehunyom a szemem, úgy élvezem a bőrömre lehelt csókjait, óvatos harapásait, az egész testemet mozgató hullámzást, amely a gyönyör felé sodor minket, s magát a szédülést. Bele-belekapaszkodom hátába, ismét kitapintom a hegeit, melyekről most már tudom, hogy hogyan keletkeztek, majd vallomását hallva elmosolyodom és gyorsítok a mozgásomon. Tenyereim közé fogom arcát, és miközben elemelkedek és visszasüllyedek ölébe, végigcsókolom szemöldöke ívét, aztán finoman hátrafele döntöm őt, engedve, hogy ha akarja, a lábait is kinyújtóztathassa. Lehet, hogy tudnám Asamét uralni, lehet, hogy nem, de nem akarom. Arra vágyom, hogy simogasson, kezével segítse tartani a ritmust, vagy akár szabályozza, én pedig végre egy kicsit kibontakozhassak, s meg nem szakítva a mozgásomat végignyalhassak nyakán, és amíg érem, ajkaimmal bekalandozhassam vállát, kulcscsontját, mellkasát, majd visszatérjek szájára és csókkal ajándékozhassam meg. Közben persze egy-egy nyögést, vagy sóhajt is engedek a felszínre törni. Nem mintha könnyű lenne elfojtani őket.
Lassan mozogni kezdek ölében, s mikor bőrömbe nyög, arcomat a hajába temetem, s kezemmel is beletúrok fürtjei közé, majd puszit nyomok a fejére. Percekkel ezelőtt még annyira elszánt volt, dúltak benne az indulatok, de most szelíd és békés. A könnyeim azok, amik megnyugtatják, amik a vad oroszlánt dorombolóssá teszik? Vagy az elégedettség, hogy megkaphatja, amit akar, sőt, a zsákmány magától mászik a szájába? Bármelyik is legyen az igaz, már nem érdekel.
Állam megemelve néz bele a szemeimbe. A tekintetünk megint összefonódik, újra mindent a másik elé tárunk, szavak nélkül osztjuk meg az érzéseinket egymással, majd csókkal pecsételjük meg a megtudottak igazát. Lélekszakasztó, szívet megdobogtató, őszinte csókkal, amibe beleszédülök. Lehunyom a szemem, úgy élvezem a bőrömre lehelt csókjait, óvatos harapásait, az egész testemet mozgató hullámzást, amely a gyönyör felé sodor minket, s magát a szédülést. Bele-belekapaszkodom hátába, ismét kitapintom a hegeit, melyekről most már tudom, hogy hogyan keletkeztek, majd vallomását hallva elmosolyodom és gyorsítok a mozgásomon. Tenyereim közé fogom arcát, és miközben elemelkedek és visszasüllyedek ölébe, végigcsókolom szemöldöke ívét, aztán finoman hátrafele döntöm őt, engedve, hogy ha akarja, a lábait is kinyújtóztathassa. Lehet, hogy tudnám Asamét uralni, lehet, hogy nem, de nem akarom. Arra vágyom, hogy simogasson, kezével segítse tartani a ritmust, vagy akár szabályozza, én pedig végre egy kicsit kibontakozhassak, s meg nem szakítva a mozgásomat végignyalhassak nyakán, és amíg érem, ajkaimmal bekalandozhassam vállát, kulcscsontját, mellkasát, majd visszatérjek szájára és csókkal ajándékozhassam meg. Közben persze egy-egy nyögést, vagy sóhajt is engedek a felszínre törni. Nem mintha könnyű lenne elfojtani őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése