Nagyon nem hangzik jól most a becenevem, ahogy Asame kiejti, mert azt érzem, kezd alattam megindulni a talaj. Fura, mert nem éreztem eddig, hogy lavinaveszélyes területen feszítenék, de legalább most már ezt is tudom. Fainul nagyon nem lesz jó nekem így, asszem. Felvonom a szemöldököm a kérdésére, aztán, ahogy tovább beszél hozzám, felhúzok egy védelmi falat kettőnk közé. A pillantásom távolságtartóbb lesz, a tartásom keményebb, az arcomon pedig elutasítás jelenik meg.
- Ne beszélj velem légy szíves így - kérem meg határozottan és komolyan Asamét. Szerintem a hangomból kihallja, hogy van egy bizonyos pont, ami után teljesen mindegy, kivel nézek farkasszemet, ha úgy bánik velem, ahogy, attól megvadulok. Legalábbis igyekszem a hangsúlyba belecsempészni némi figyelmeztető élt azzal, hogy a légy szívest kihangsúlyoztam, jelezve, hogy az első lépés nálam a kérés, a másodikat meg nem szeretném meglépni, mert minden fokozatnál durvábbá válok és nem akarok veszekedni Asaméval. - Nem nézlek hülyének - jelentem ki megnyomva az egész mondat jelentőségét azzal, hogy hangosabban ejtem ki a szavakat, mint amivel eddig beszéltem. - Értem az indítékod, csak azt nem, hogy ezt miért kell így elém vetni. Azt mondtam, rajtam keresztül eléred, de ha nem akarsz ennyire közvetlen kapcsolatot, el tudok érni mást, akin keresztül akár te magad is elérheted Tatsukit. Annyi a kettő közt a különbség, hogy nekem hajnal háromkor is felveszi a telefont és beszél velem, mást meg kinyom, aztán másnap visszahívja. Szeretném, ha tudnád, hogy már azzal feldobtam őt, hogy elárultam az igazi nevét, de hogy tovább tetézzem a dolgot, nagyjából az egyetlen ember vagyok, aki tudja, hol lakik és kulcsom is van a lakásához. Döntsd el, hogy hogyan és mikor akarsz vele beszélni, ennyi - zárom ezzel le kissé dühösen ezt a témát.
A következő, amiben el kéne csiripelnem, hogyan is jutottam el oda, ahol vagyok, már eléggé necces. Idegesen lepattanok az asztalról, mielőtt bármibe is belefognék, járok egy apró kört, aztán leveszem a hajamról a törölközőt és a vendégeknek fenntartott ülőalkalmatosságra aggatom.
- Szép lassan elmondok nagyjából mindent - mondom csendesen kezdésnek, s megállok Asaméval szemben. - Nem állok kapcsolatban az alvilággal, mert nem kerültem hozzá elég közel - jelentem ki tárgyaló stílusban. - Amint tizennégy lettem, felkerestem Tatsukit, tehát nyáron lesz négy éve, hogy ismerem. Megjelentem a szalonjában, mire kiröhögött élből a korom miatt és megpróbált kitenni, de nem hagytam magam. Egy köldökékszert három-ötezer jenért kapsz meg helytől függően, én nyolcat ajánlottam, mert a korom miatt nem volt hajlandó foglalkozni velem. Ezzel már kaptam némi figyelmet, hogy aztán visszaküldjön anyám szoknyája alá. Sarkon fordultam és odavetettem neki, hogy nekem nem életcélom egyezkedni vele, ha nem elég számára az, hogy fizetőképes vendég vagyok, akkor megyek máshova, ahol csak a pénz beszél. Ezért az ügyes húzásért, mint jutalom, megkaptam tőle, amit akartam, noha figyelmeztetett, hogy nem fognak tapsolni érte a szüleim és könnyen buzinak nézhetnek. Leszartam. Nem sokkal később megjelentem, hogy a nyelvembe is akarok egy ékszert. Megint röhögött rajtam. Suli utántól zárásig ott ültem a szalonjában és randomszerűen csesztettem. Másnap reggeltől vertem az ajtót, nem lehetett levakarni, ezért hátrazárt a harmadik helyiségbe, a személyes szobájába, mert dolgozni se hagytam és a vendégei agyvizét is kellően felmelegítettem. Odabent aztán lelkifurdalás nélkül kinyitottam minden fiókot és szekrényt, belenéztem a páncélba, satöbbi. Mikor délután Tatsuki rám nézett, közöltem vele ezt. Elgondolkodott, hogy elverjen-e, én meg azt mondtam neki, csak egy kurva pirszinget akarok, ezért nem szívesen ejteném el valami zsaru mellett, hogy érdemes lenne itt alaposabban körülnézni, merthogy pár pengés fegyver mellett találtam egy pisztolyt és egy jó maréknyi tablettát is zacskóban. Egy életveszélyes fenyegetés után is ott álltam, hogy jó-jó, kussolok, csak teljesítse, amit akarok. Miért ragaszkodtam hozzá? - kérdezek bele könnyedén. Még mindig az asztal előtt ácsorgok, egyik kezemmel gesztikulálok, a másikkal csípőm alatt támaszkodom, mint mikor üzleteltem és el kellett adnom magam. - Mert ő volt az első, aki értett a nyelvemen, válaszolni tudott rá és értékelte, amit tudok. Nekem ennyi elég volt. Az első két ékszert ergo zsebpénzből vettem, a többit valóban összetapsoltam, mert amennyit ezek után kaptam apámtól, az szánalmasan kevés volt, én viszont, ha valamit akarok, azt megszerzem - jelentem ki. - Tatsuki tanított pár trükköt a pszichológiai hadviselés terén, erősített a manipulatív képességemen és igen, bízott rám apró feladatokat. Kezdetben ártalmatlan dolgokat kellett elmennem cserélni, aztán ahogy sikerrel vettem az akadályokat, egyre komolyabb feladatokat kaptam. Hogy mennyire voltam tisztában azzal, hogy mit kér tőlem? Tökéletesen - válaszolok meg egy újabb kérdést. - Sosem próbált becsapni, mert rájött, hogy az egy dolog, hogy nem vagyok egy hülyegyerek, vagy legalábbis nem a talpraesettség szempontjából, de utálom az életemet. Az anyámmal nem álltam szóba, az apámat pedig gyűlöltem, nem volt gyakorlatilag senkim, nem érdekelt semmi és velem sem törődött a kutya sem, vagyis ha gond van velem, könnyen el lehet tüntetni, nem fog sok vizet zavarni a hiányom, egyébként meg jó alapanyag vagyok. Kihasznált, igen, én pedig voltam elég naiv, hogy nem vettem észre. Csak az hajtott, hogy újabb ékszerem legyen, meg a következő napot is túléljem valahogy, Tatsukinál meg kaptam cigit és piát is, meg egy-egy jobb göncöt, amit a szüleim sosem vettek volna meg nekem. Támogattuk egymást úgy, ahogy a másiknak szüksége volt rá - jelentem ki vállat vonva. - Ahogy haladtunk az idővel, elkezdtem összeesni, bealudni, szétcsúszott a figyelmem, egyszerű infók kiestek a fejemből, elkezdtem elveszíteni a kapcsolatomat a valósággal, képzelődtem, magamban beszéltem, úgyhogy azt hitte, meglovasítok valamennyit a drogból, amit magánál tartott, de hiánytalan volt a készlet. Utánajárt, vehettem-e valaki mástól, de nem. Aztán bekómáltam három napra és egyértelmű volt, hogy ez mindig rosszabb lesz. Tatsuki szedte össze nekem az orvosom, mind a kettőt, merthogy váltottam egyszer, és ő intézte el a neki tett szívességek és a saját, velem kapcsolatos érdekei miatt, hogy a családomnak ez potom pénzbe kerüljön, vagyis ő finanszírozta nagyrészt a kezelésem. Nem teljesen legális, amit szedek, azt is Tatsuki intézte el, hogy erre ne derüljön fény. Mikor nagyjából kezelhetővé vált a gondom, tovább foglalkozott velem. Ismerem és felismerem a drogokat, tisztában vagyok a hatásukkal és mellékhatásukkal, a fogyasztási szokásaikkal és más anyagokkal való keverhetőségükkel, anno tudtam nagyvonalakban, hogy állítják elő őket. Már kopott jócskán a tudásom, de korábban ezt kívülről betéve, ha álmomból keltettek, akkor is tudtam - teszem hozzá komolyan. - Ööö és igen, a bringára a zsét is a Tatsukitól kapott melókból szedtem össze - ismerem ezt is el. - Mindig volt a hátam mögött valaki, aki vigyázott rám, úgyhogy teljes nyugalommal és magabiztossággal csináltam, ami rám lett bízva. Nem te voltál az első, aki pengét szorított a nyakamnak, ez néhányszor előfordult, mert egyre nagyobb pofám lett, válogatás nélkül szóltam be embereknek és a hibáimból sem tanultam, inkább szóltam Tatsukinak, hogy kéne egy kis fejmosás valakinek, s ha indokoltnak ítélte, elintézte. Nem volt sok megbízatásom egyébként, mert Tatsuki kevés olyan dolgot bonyolított, amihez engem tudott használni, aztán buktam egy nagyobb üzletet és véget vetettünk a dolgoknak. Igazából annyira kibuktam, hogy nagyon és ott nyekeregtem nála napokig. Nem mentem haza, se suliba, megint csak nem bírt levakarni magáról, folyamat sírtam és hisztiztem vele, időnként követelőztem is, nem tudta kinyitni a szalont miattam, nem tudta intézni a feladatait, ellenben teremtettem neki párat, mert neki kellett gondoskodnia a távolmaradási igazolásaimról, be is kómáztam fél napra a gyógyszerem mellett, amitől frankón rosszul lettem, kurva szarul néztem ki, kábé, mint aki haldoklik, ráadásul mindent a nyakába hánytam az életemről. Ekkor szereztem a protekciómat és azt a szintet, amire a levél is utal, mert megbánta, hogy kihasznált. Nem akartam részleteibe menni, hogy milyen kapcsolat van köztünk, mert ez egy harmadik embernek nem biztos érthető, de az a segg megírta neked, úgyhogy próbálom vázolni - árulom el. - Mindketten úgy viszonyulunk a másikhoz, mintha egymás lekötelezettjei lennénk. Ő a lelkiismerete miatt, én azért, mert annak ellenére, hogy jó ideje nem bízott rám semmit, lóghattam nála, számíthattam rá. Persze az ominózus bukás után eltávolodtam Tatsukitól, mert kifordult magából és ez idegesített. Alapvetően megváltozott a viselkedése velem szemben, olyan lett, mint egy jóbarát, vagy mint egy báty, nekem viszont nem volt szükségem kötelekre, amik a valósághoz kötöttek, nem akartam itt maradni. Ezt ő tudta, ezért még több kiváltságom lett, mint az igazi név ismerete, a lakcím és a kulcs. Próbált megkötni a talajon, szóval az a páncél, amit viseltem, nagyobb részt miatta alakult ki és ő tanított meg rá, hogyan tartsam távol magamtól úgy az anyámat, hogy az neki ne fájjon nagyon, az általa tanított trükkökkel győztem le az apámat és vertem laposra lelkileg mindenkit, akiből elegem lett - mesélem el őszintén. - Viszont ezt ellene is felhasználtam és már csak akkor mentem hozzá, ha nagyon szaros volt a lelkem és sehogy se tudtam megoldani valamit. Ennek ellenére itt tartok - bökök a levélre, utalva arra, hogy Asame csakis miattam nyerhette meg magának és ilyen könnyen a tetoválóművészt. - Hallgatnom kellett mindenről, ami Tatsukival kapcsolatos, mert a kapcsolatait jobban szereti tudatosan építeni, hiszen elég rizikóval jár az, amit csinál és mindent továbbra is kézben akar tartani. Tudom, hogy be van biztosítva, ahogy azt is, hogy a neked ígért bizalma és hűsége óriási lépéselőnyt jelenthet, de nála nagyon hangsúlyos az egyelőre kifejezés. - Miközben beszélek, immár elkezdek visszaszelídülni Asaméhoz. Nehezen megy, mert úgy érzem, támadás alatt állok és védenem kell magamon kívül még ezt-azt, de azért igyekszem, mert ő nekem fontos, ezért nem akarok rá vicsorogni, mint egy vadkutya, amibe belerúgtak. - A számla, amit be fog nyújtani, ha komoly dolgokat kérsz tőle, nem lesz csekély, sőt, ha a szimatom nem csal, igencsak fájni fog. Amit kaptál ma, az ajándék, amit miattam kaptál, de én tudom, hogy Tatsuki rangsorolja az embereket, és ahogy rólad beszélt, abból ítélve te abba a kategóriába esel nála, hogy szóba sem áll veled, mert túl jó helyen vagy, túl kemény ellenfél a számára és túl nagy hal - árulom el kertelés nélkül. - Ennél fogva ez egy prezentáció is, egy névjegy, de egy hadüzenet is egyben - fejtem ki komolyan. - Pénzzel nem fizetheted meg Tatsukit, mert nem érték a számára, ráadásul a kapcsolatai révén megszerzi, amire szüksége van. Mi marad? Mire lehet szüksége, amihez te hozzájuttathatod? Találsz neki egy új utódot, vagy hagyod, hogy visszategye rám a mancsát, folytassa a tanításomat és a kezembe adja azon kapcsolatait, amik segítenek engem a yakuzalétben - magyarázom meg Asaménak. - Mint megbeszéltük, nem sok hozzám hasonló srác rohangál az utcán, tehát ha nem találsz neki megfelelőt, vagy kinevelsz neki egyet, vagy marad a B lehetőség - folytatom. - Márpedig nyilván nem lesz miattam időd az utcákat járni, hogy keress valakit, a kinevelésről nem is beszélve és azt finoman szólva én sem venném jó néven, úgyhogy a kör zárult, a szolgáltatásai ellenértéke, hogy segíthet engem az utamon, de az ő eszközeivel. Persze én mondhatok neki nemet, de nem tudom, meddig, szóval hogy mire elég a lekötelezettsége, vagyis most már inkább az irányomba való elköteleződése. Oké, hogy általad magas pozícióba kerültem, ám akkor is csak egy tizenhét éves kölyök maradtam, úgyhogy rám igazán meg fog haragudni, ha úgy érzi, lóvá akarom tenni és akkor kicsinál. Szeretném, ha éreznéd, hogy Tatsukival nem lehet lavírozni, mert elvetemült, ha valamit akar, vagyis hajlandó bármilyen eszközt bevetni és ha bizonyos célja az életébe kerül, az sem fogja megállítani, ahogy téged, vagy engem sem. Értesz így? - kérdezem meg, hiszen fontos, hogy megértse, a bizonyos cél alatt magamat értem. - A lapok tartalmát ismerve azt mondom, Tatsuki hozzám akar tartozni, engem akar segíteni, szolgálni, fogalmam sincs, ezt hogy mondják yakuzanyelven, de érted, vagyis ha tulajdonilag nem kerülne hozzám a szalon, vagy költözne, vagy kettős játékba kezdene. Ez is burkoltan-nyíltan ott van lerajzolva és én hozzáteszem, hogy ha kifizetetlenül hagyod a számlát, hiszen megtagadhatod azon fizetési módot, amit ő ajánl, vagyis nem gondoskodsz semmilyen módon arról, hogy utódhoz jusson, ha tényleg ezt akarja, amire erős a gyanúm, mert vannak olyan indokok, amiket Tatsuki elfogadna, mint az időhiányt miattam, meg hogy én a te utódod vagyok, ő keressen magának, satöbbi, egészen addig nyugton marad, amíg az első lehetőség szembe nem jön vele, hogy általa váljak yakuzává és a kezembe nyomhassa, amit nekem akar adni. Félreértés ne essék - teszem hozzá még, aztán szerintem laposállásba állítom a szám -, nem gondolom, hogy Tatsuki van olyan nagy hal, mint te, noha úgy érzem, ha akarna, lehetne, és melletted ott úszik ugye Nishida is, de Tatsuki esetében kijelenthetem, hogy kicsi a piranja, de sok társa van.
- Ne beszélj velem légy szíves így - kérem meg határozottan és komolyan Asamét. Szerintem a hangomból kihallja, hogy van egy bizonyos pont, ami után teljesen mindegy, kivel nézek farkasszemet, ha úgy bánik velem, ahogy, attól megvadulok. Legalábbis igyekszem a hangsúlyba belecsempészni némi figyelmeztető élt azzal, hogy a légy szívest kihangsúlyoztam, jelezve, hogy az első lépés nálam a kérés, a másodikat meg nem szeretném meglépni, mert minden fokozatnál durvábbá válok és nem akarok veszekedni Asaméval. - Nem nézlek hülyének - jelentem ki megnyomva az egész mondat jelentőségét azzal, hogy hangosabban ejtem ki a szavakat, mint amivel eddig beszéltem. - Értem az indítékod, csak azt nem, hogy ezt miért kell így elém vetni. Azt mondtam, rajtam keresztül eléred, de ha nem akarsz ennyire közvetlen kapcsolatot, el tudok érni mást, akin keresztül akár te magad is elérheted Tatsukit. Annyi a kettő közt a különbség, hogy nekem hajnal háromkor is felveszi a telefont és beszél velem, mást meg kinyom, aztán másnap visszahívja. Szeretném, ha tudnád, hogy már azzal feldobtam őt, hogy elárultam az igazi nevét, de hogy tovább tetézzem a dolgot, nagyjából az egyetlen ember vagyok, aki tudja, hol lakik és kulcsom is van a lakásához. Döntsd el, hogy hogyan és mikor akarsz vele beszélni, ennyi - zárom ezzel le kissé dühösen ezt a témát.
A következő, amiben el kéne csiripelnem, hogyan is jutottam el oda, ahol vagyok, már eléggé necces. Idegesen lepattanok az asztalról, mielőtt bármibe is belefognék, járok egy apró kört, aztán leveszem a hajamról a törölközőt és a vendégeknek fenntartott ülőalkalmatosságra aggatom.
- Szép lassan elmondok nagyjából mindent - mondom csendesen kezdésnek, s megállok Asaméval szemben. - Nem állok kapcsolatban az alvilággal, mert nem kerültem hozzá elég közel - jelentem ki tárgyaló stílusban. - Amint tizennégy lettem, felkerestem Tatsukit, tehát nyáron lesz négy éve, hogy ismerem. Megjelentem a szalonjában, mire kiröhögött élből a korom miatt és megpróbált kitenni, de nem hagytam magam. Egy köldökékszert három-ötezer jenért kapsz meg helytől függően, én nyolcat ajánlottam, mert a korom miatt nem volt hajlandó foglalkozni velem. Ezzel már kaptam némi figyelmet, hogy aztán visszaküldjön anyám szoknyája alá. Sarkon fordultam és odavetettem neki, hogy nekem nem életcélom egyezkedni vele, ha nem elég számára az, hogy fizetőképes vendég vagyok, akkor megyek máshova, ahol csak a pénz beszél. Ezért az ügyes húzásért, mint jutalom, megkaptam tőle, amit akartam, noha figyelmeztetett, hogy nem fognak tapsolni érte a szüleim és könnyen buzinak nézhetnek. Leszartam. Nem sokkal később megjelentem, hogy a nyelvembe is akarok egy ékszert. Megint röhögött rajtam. Suli utántól zárásig ott ültem a szalonjában és randomszerűen csesztettem. Másnap reggeltől vertem az ajtót, nem lehetett levakarni, ezért hátrazárt a harmadik helyiségbe, a személyes szobájába, mert dolgozni se hagytam és a vendégei agyvizét is kellően felmelegítettem. Odabent aztán lelkifurdalás nélkül kinyitottam minden fiókot és szekrényt, belenéztem a páncélba, satöbbi. Mikor délután Tatsuki rám nézett, közöltem vele ezt. Elgondolkodott, hogy elverjen-e, én meg azt mondtam neki, csak egy kurva pirszinget akarok, ezért nem szívesen ejteném el valami zsaru mellett, hogy érdemes lenne itt alaposabban körülnézni, merthogy pár pengés fegyver mellett találtam egy pisztolyt és egy jó maréknyi tablettát is zacskóban. Egy életveszélyes fenyegetés után is ott álltam, hogy jó-jó, kussolok, csak teljesítse, amit akarok. Miért ragaszkodtam hozzá? - kérdezek bele könnyedén. Még mindig az asztal előtt ácsorgok, egyik kezemmel gesztikulálok, a másikkal csípőm alatt támaszkodom, mint mikor üzleteltem és el kellett adnom magam. - Mert ő volt az első, aki értett a nyelvemen, válaszolni tudott rá és értékelte, amit tudok. Nekem ennyi elég volt. Az első két ékszert ergo zsebpénzből vettem, a többit valóban összetapsoltam, mert amennyit ezek után kaptam apámtól, az szánalmasan kevés volt, én viszont, ha valamit akarok, azt megszerzem - jelentem ki. - Tatsuki tanított pár trükköt a pszichológiai hadviselés terén, erősített a manipulatív képességemen és igen, bízott rám apró feladatokat. Kezdetben ártalmatlan dolgokat kellett elmennem cserélni, aztán ahogy sikerrel vettem az akadályokat, egyre komolyabb feladatokat kaptam. Hogy mennyire voltam tisztában azzal, hogy mit kér tőlem? Tökéletesen - válaszolok meg egy újabb kérdést. - Sosem próbált becsapni, mert rájött, hogy az egy dolog, hogy nem vagyok egy hülyegyerek, vagy legalábbis nem a talpraesettség szempontjából, de utálom az életemet. Az anyámmal nem álltam szóba, az apámat pedig gyűlöltem, nem volt gyakorlatilag senkim, nem érdekelt semmi és velem sem törődött a kutya sem, vagyis ha gond van velem, könnyen el lehet tüntetni, nem fog sok vizet zavarni a hiányom, egyébként meg jó alapanyag vagyok. Kihasznált, igen, én pedig voltam elég naiv, hogy nem vettem észre. Csak az hajtott, hogy újabb ékszerem legyen, meg a következő napot is túléljem valahogy, Tatsukinál meg kaptam cigit és piát is, meg egy-egy jobb göncöt, amit a szüleim sosem vettek volna meg nekem. Támogattuk egymást úgy, ahogy a másiknak szüksége volt rá - jelentem ki vállat vonva. - Ahogy haladtunk az idővel, elkezdtem összeesni, bealudni, szétcsúszott a figyelmem, egyszerű infók kiestek a fejemből, elkezdtem elveszíteni a kapcsolatomat a valósággal, képzelődtem, magamban beszéltem, úgyhogy azt hitte, meglovasítok valamennyit a drogból, amit magánál tartott, de hiánytalan volt a készlet. Utánajárt, vehettem-e valaki mástól, de nem. Aztán bekómáltam három napra és egyértelmű volt, hogy ez mindig rosszabb lesz. Tatsuki szedte össze nekem az orvosom, mind a kettőt, merthogy váltottam egyszer, és ő intézte el a neki tett szívességek és a saját, velem kapcsolatos érdekei miatt, hogy a családomnak ez potom pénzbe kerüljön, vagyis ő finanszírozta nagyrészt a kezelésem. Nem teljesen legális, amit szedek, azt is Tatsuki intézte el, hogy erre ne derüljön fény. Mikor nagyjából kezelhetővé vált a gondom, tovább foglalkozott velem. Ismerem és felismerem a drogokat, tisztában vagyok a hatásukkal és mellékhatásukkal, a fogyasztási szokásaikkal és más anyagokkal való keverhetőségükkel, anno tudtam nagyvonalakban, hogy állítják elő őket. Már kopott jócskán a tudásom, de korábban ezt kívülről betéve, ha álmomból keltettek, akkor is tudtam - teszem hozzá komolyan. - Ööö és igen, a bringára a zsét is a Tatsukitól kapott melókból szedtem össze - ismerem ezt is el. - Mindig volt a hátam mögött valaki, aki vigyázott rám, úgyhogy teljes nyugalommal és magabiztossággal csináltam, ami rám lett bízva. Nem te voltál az első, aki pengét szorított a nyakamnak, ez néhányszor előfordult, mert egyre nagyobb pofám lett, válogatás nélkül szóltam be embereknek és a hibáimból sem tanultam, inkább szóltam Tatsukinak, hogy kéne egy kis fejmosás valakinek, s ha indokoltnak ítélte, elintézte. Nem volt sok megbízatásom egyébként, mert Tatsuki kevés olyan dolgot bonyolított, amihez engem tudott használni, aztán buktam egy nagyobb üzletet és véget vetettünk a dolgoknak. Igazából annyira kibuktam, hogy nagyon és ott nyekeregtem nála napokig. Nem mentem haza, se suliba, megint csak nem bírt levakarni magáról, folyamat sírtam és hisztiztem vele, időnként követelőztem is, nem tudta kinyitni a szalont miattam, nem tudta intézni a feladatait, ellenben teremtettem neki párat, mert neki kellett gondoskodnia a távolmaradási igazolásaimról, be is kómáztam fél napra a gyógyszerem mellett, amitől frankón rosszul lettem, kurva szarul néztem ki, kábé, mint aki haldoklik, ráadásul mindent a nyakába hánytam az életemről. Ekkor szereztem a protekciómat és azt a szintet, amire a levél is utal, mert megbánta, hogy kihasznált. Nem akartam részleteibe menni, hogy milyen kapcsolat van köztünk, mert ez egy harmadik embernek nem biztos érthető, de az a segg megírta neked, úgyhogy próbálom vázolni - árulom el. - Mindketten úgy viszonyulunk a másikhoz, mintha egymás lekötelezettjei lennénk. Ő a lelkiismerete miatt, én azért, mert annak ellenére, hogy jó ideje nem bízott rám semmit, lóghattam nála, számíthattam rá. Persze az ominózus bukás után eltávolodtam Tatsukitól, mert kifordult magából és ez idegesített. Alapvetően megváltozott a viselkedése velem szemben, olyan lett, mint egy jóbarát, vagy mint egy báty, nekem viszont nem volt szükségem kötelekre, amik a valósághoz kötöttek, nem akartam itt maradni. Ezt ő tudta, ezért még több kiváltságom lett, mint az igazi név ismerete, a lakcím és a kulcs. Próbált megkötni a talajon, szóval az a páncél, amit viseltem, nagyobb részt miatta alakult ki és ő tanított meg rá, hogyan tartsam távol magamtól úgy az anyámat, hogy az neki ne fájjon nagyon, az általa tanított trükkökkel győztem le az apámat és vertem laposra lelkileg mindenkit, akiből elegem lett - mesélem el őszintén. - Viszont ezt ellene is felhasználtam és már csak akkor mentem hozzá, ha nagyon szaros volt a lelkem és sehogy se tudtam megoldani valamit. Ennek ellenére itt tartok - bökök a levélre, utalva arra, hogy Asame csakis miattam nyerhette meg magának és ilyen könnyen a tetoválóművészt. - Hallgatnom kellett mindenről, ami Tatsukival kapcsolatos, mert a kapcsolatait jobban szereti tudatosan építeni, hiszen elég rizikóval jár az, amit csinál és mindent továbbra is kézben akar tartani. Tudom, hogy be van biztosítva, ahogy azt is, hogy a neked ígért bizalma és hűsége óriási lépéselőnyt jelenthet, de nála nagyon hangsúlyos az egyelőre kifejezés. - Miközben beszélek, immár elkezdek visszaszelídülni Asaméhoz. Nehezen megy, mert úgy érzem, támadás alatt állok és védenem kell magamon kívül még ezt-azt, de azért igyekszem, mert ő nekem fontos, ezért nem akarok rá vicsorogni, mint egy vadkutya, amibe belerúgtak. - A számla, amit be fog nyújtani, ha komoly dolgokat kérsz tőle, nem lesz csekély, sőt, ha a szimatom nem csal, igencsak fájni fog. Amit kaptál ma, az ajándék, amit miattam kaptál, de én tudom, hogy Tatsuki rangsorolja az embereket, és ahogy rólad beszélt, abból ítélve te abba a kategóriába esel nála, hogy szóba sem áll veled, mert túl jó helyen vagy, túl kemény ellenfél a számára és túl nagy hal - árulom el kertelés nélkül. - Ennél fogva ez egy prezentáció is, egy névjegy, de egy hadüzenet is egyben - fejtem ki komolyan. - Pénzzel nem fizetheted meg Tatsukit, mert nem érték a számára, ráadásul a kapcsolatai révén megszerzi, amire szüksége van. Mi marad? Mire lehet szüksége, amihez te hozzájuttathatod? Találsz neki egy új utódot, vagy hagyod, hogy visszategye rám a mancsát, folytassa a tanításomat és a kezembe adja azon kapcsolatait, amik segítenek engem a yakuzalétben - magyarázom meg Asaménak. - Mint megbeszéltük, nem sok hozzám hasonló srác rohangál az utcán, tehát ha nem találsz neki megfelelőt, vagy kinevelsz neki egyet, vagy marad a B lehetőség - folytatom. - Márpedig nyilván nem lesz miattam időd az utcákat járni, hogy keress valakit, a kinevelésről nem is beszélve és azt finoman szólva én sem venném jó néven, úgyhogy a kör zárult, a szolgáltatásai ellenértéke, hogy segíthet engem az utamon, de az ő eszközeivel. Persze én mondhatok neki nemet, de nem tudom, meddig, szóval hogy mire elég a lekötelezettsége, vagyis most már inkább az irányomba való elköteleződése. Oké, hogy általad magas pozícióba kerültem, ám akkor is csak egy tizenhét éves kölyök maradtam, úgyhogy rám igazán meg fog haragudni, ha úgy érzi, lóvá akarom tenni és akkor kicsinál. Szeretném, ha éreznéd, hogy Tatsukival nem lehet lavírozni, mert elvetemült, ha valamit akar, vagyis hajlandó bármilyen eszközt bevetni és ha bizonyos célja az életébe kerül, az sem fogja megállítani, ahogy téged, vagy engem sem. Értesz így? - kérdezem meg, hiszen fontos, hogy megértse, a bizonyos cél alatt magamat értem. - A lapok tartalmát ismerve azt mondom, Tatsuki hozzám akar tartozni, engem akar segíteni, szolgálni, fogalmam sincs, ezt hogy mondják yakuzanyelven, de érted, vagyis ha tulajdonilag nem kerülne hozzám a szalon, vagy költözne, vagy kettős játékba kezdene. Ez is burkoltan-nyíltan ott van lerajzolva és én hozzáteszem, hogy ha kifizetetlenül hagyod a számlát, hiszen megtagadhatod azon fizetési módot, amit ő ajánl, vagyis nem gondoskodsz semmilyen módon arról, hogy utódhoz jusson, ha tényleg ezt akarja, amire erős a gyanúm, mert vannak olyan indokok, amiket Tatsuki elfogadna, mint az időhiányt miattam, meg hogy én a te utódod vagyok, ő keressen magának, satöbbi, egészen addig nyugton marad, amíg az első lehetőség szembe nem jön vele, hogy általa váljak yakuzává és a kezembe nyomhassa, amit nekem akar adni. Félreértés ne essék - teszem hozzá még, aztán szerintem laposállásba állítom a szám -, nem gondolom, hogy Tatsuki van olyan nagy hal, mint te, noha úgy érzem, ha akarna, lehetne, és melletted ott úszik ugye Nishida is, de Tatsuki esetében kijelenthetem, hogy kicsi a piranja, de sok társa van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése