A telefon nem sokáig cseng ki, gondolom, anya már nagyon várta, hogy felhívjam, ezért mindig magával hordta a készüléket annak ellenére, hogy ez egy cseppet sem jellemző rá.
- Szervusz kisfiam! Annyira örülök, hogy hívtál! – önt el máris anyai szerelmes szeretetével, én pedig most nyugszom meg igazán és képtelen vagyok nem mosolyogni. Jólesik hallani a hangját, már nagyon hiányzott, de a távolságtartásom tőle abszolút választott volt, mint évekkel ezelőtt, anya valahogy mégis mindig ennyire tudott örülni a legapróbb dolgoknak is. – Mi újság veled? Mesélj! – kér azonnal.
- Szia anya – köszönök neki csendesen, kicsit megszeppenve. – Hát… jobb lenne élőben mesélni és úgy terveztem, hogy ha majd a napirendünk engedi, összeülhetnénk a pártfogómmal hárman egy naaagy beszélgetésre – osztom meg vele őszintén.
- Csodás lesz mindenképp!
- Nagyon sok minden történt velem az elmúlt időszakban, a részletekbe nem is akarok belemenni, mert majd Asaméval együtt szeretném elmesélni.
- És hol van a titulus, Deon? – kérdezi megrovó hangsúllyal, mire elnevetem magam. Jó ötlet volt előbb Tatsukit hívni, így legalább jó eséllyel vidámabban fogok beflangálni Asaméhoz és elmondani neki a megtudottakat.
- Nem használjuk – jelentem ki könnyedén. – Én azt vallom, lehet valakit magázva is elküldeni a sunyiba és tegezve is felmagasztalni.
- Ez igaz, de…
- Anya, nem használjuk a formaságokat! – szólok rá, mielőtt hegyibeszédbe kezd és ezen ő nevet fel.
- Bocsánat. Tudod, amikor telefonon beszéltem vele, igazán tiszteletreméltó, komoly férfinek tűnt. Olyannak, aki el tudja érni, hogy felnézz rá, hogy tanulni akarj tőle.
- Igen, ez mind helytálló – ismerem el őszintén, és biztos vagyok benne, hogy anya kihallja a hangomból a büszkeséget is. – Nem egy beszédes ember, de annyit szövegelek mellette, hogy mostanra egész megeredt a nyelve.
- Jó tudni, hogy valakivel sokat beszélgetsz. – Nos igen, az elmúlt években nem akadt olyan ember, akivel hosszantartóan csevegtem volna. Időnként Tatsukival, de a bukásom előtt főként a feladataimról, a pirszingekről és a tanulásról esett szó, utána pedig egyre jobban leváltam róla. Furcsa, hogy olyan régóta engem akar az utódjának és valahol annyira egyértelműnek kellett volna lennie. Tanított, foglalkozott velem, próbált a kedvemre tenni, pont, mint Asame.
- Nagyon szeretek itt lenni. Van saját szobám, amiből mondjuk hiányzik a laptop és a hangszórók, de cserébe rengeteg ruhát, kiegészítőt és frizurakészítő cuccot kaptam például. Hiányzik a bringám is, de van a ház alatt egy nagy medence, úgyhogy nem kell messzire mennem az úszáshoz és saját dojoja is van, ahol ő és egy kendo mesteredző foglalkozik velem – újságolom vidáman. Ha nem mondanék semmit, csak kérdezősködnék, anya aggódni kezdene, ezért apróságokat elmesélek neki, aztán a lényeges dolgokat majd tényleg Asaméval.
- Úgy örülök…!
- Egyelőre nagyon sokféle harcstílust tanulok, hogy megérezzem, mi az, ami közel áll hozzám, de azért Asame odafigyel arra is, hogy mi az, ami nekem jobban fekszik, például a két karddal való harcolás, vagy a ninják fegyvereinek alkalmazása, amik nem terhelik le annyira a vállaimat. Miközben gyakorolok, vagy tartunk egy szusszanásnyi szünetet, történelem órákat tart nekem, a stílusok eredetéről leginkább, de azt hiszem, Japánnal kapcsolatban bármiről tudna beszélni. Hihetetlen tudása van, amivel bevallom, lenyűgöz.
- Végre valaki – sóhajtja örömmel anya. – Hosszú-hosszú ideje nem lelkesedtél semmiért, nem érdekelt senki fia, ezért most nem bírok betelni veled, Deon. Az, ahogy beszélsz… és amit mondasz… El vagyok képedve, és még több és több hálát érzek Asame-san felé.
- Tetszeni fog neked, ha majd bemutatom – árulom el anyának. – Mindig nagyon komoly, jó a megjelenése, mindenről van véleménye, határozott… - magyarázom is meg, mire édesanyám röviden elkuncogja magát, aztán hirtelen abbahagyja.
- És hogy jöttök ki? – kérdezi aggódva.
- Remekül.
- Tényleg?
- Igen. Tetszik neki, hogy ha nem értek vele egyet, megmondom, miért, hogy nem tartom magamban a véleményemet. Igazából kíváncsi is arra, mit gondolok, úgyhogy sokszor kifejezetten kikéri a véleményemet. Rengeteg dolgot beszélünk így meg, érvelünk, eszméket cserélünk, néha filozofálunk, meg ilyesmi. Szereti, hogy lázadok, hogy nem vagyok egy bólogatós kutya és nem adom könnyen fel azt, amit akarok.
- Ennek hihetetlenül örülök. Kicsit aggódtam, hogy a stílusod miatt megharagszik rád, vagy… nem is tudom.
- Nem, dehogy. Elég sok közös vonásunk van, ami azt illeti. Sok mindenben gondolkodunk ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan, és sokszor akarjuk ugyanazt, vagyunk teljesen egy véleményen.
- Értem. Ezek szerint ideális választás voltál a számára.
- Igen.
- És az iskolai tanulmányaidat is folytatod?
- Egyelőre nem, de volt róla szó, hogy szeretném az alaptárgyakat letenni, csak egyelőre nincs kedvem ilyesmiket tanulni, elég volt eddig. Asame rengeteg érdekes dolgot tud, meséket is mond például.
- Ó, ha tudnád, hogy szerettem volna mesélni nektek! Apádnak hajdanán meséltem japán meséket és történeteket, de hülyeségnek tartotta a legtöbbet, aztán annyira sok feladatot adott neked, hogy nem akartalak még azzal is fárasztani, hogy engem kelljen hallgatnod, Ayako pedig nem nagyon volt kíváncsi a mesékre.
- Semmi baj, anya, majd lesz időd mesélni, hátha tudsz olyan mesét, amit Asame nem ismer.
- Ne butáskodj! – szól rám nevetve.
- Tök komolyan gondoltam – jelentem ki, mire anya elhallgat. Szerintem emésztgeti magában a helyzetet, amint azon a bizonyos egyik naaagy beszélgetésen ő mesét mesél nekünk. Abszurd lenne? Én nem így gondolom. – Egyébként könyvei is olyanok vannak, amiket érdemes elolvasni, múlt éjjel például bealvásig a Makura no soshit olvastam, azelőtt meg egy késharcról szóló könyvet, de van a házban egy videószobának keresztelt mozi-könyvtár helyiség, ahol vannak ínyencségek is. Rengeteg lehetőségem van és ezek mellett a sulis anyagok eltörpülnek – vallom be őszintén. – Asame a japán tradíciók szerint él, igyekszem eltanulni tőle a pálcával való kultúrált étkezést, az itthoni ruhák helyes felöltését, jártunk az egyik éttermében, ahol nagyon jól és odaillőn akartam viselkedni, meg elvitt az egyik masszázsszalonjába is, és még mindig úgy érzem, hogy alig volt részem bármiben is – folytatom az áradozást. Közben elképzelem anyát, amint mosolyog és a halk, suhogásszerű hangból, amit a telefon közvetít a fülembe, arra következtetek, hogy pityereg az örömtől. – Beszéltünk róla, hogy tanít autót vezetni, a későbbiekben lehet kocsim és az üzletvezetésbe is bevezet. Nem egyszerűen tanítani akar, hanem utódjául választott engem.
- Szent ég… ez sokkal több, mint amit remélhettem volna…
- Apának el ne áruld!
- Dehogy! – vágja rá anya azonnal. – Apád rémes dolgokat feltételezett, nagyon sokat kellett beszélnem neki a hagyományainkról és még most is úgy érzem, hogy nem érti, mit jelent az, amit Asame-san érted tesz. Nem adom fel, mert én nagyon szeretném, ha nem csupán nekem mutatnád be a pártfogódat, Deon, hanem példát mutatnál a húgodnak és az apádnak is.
- Erre majd később visszatérünk, most mesélj te – kérem gyorsan elterelve a témát, mert eszemben sincs összeereszteni a hülye apámat és az idegesítő húgomat Asaméval, ezzel azonban nem akarom tájékoztatni anyát, mert rosszul esne neki.
- Nem igazán történnek szokatlan dolgok. Nem barátkoztam még meg vele, hogy nem gubbasztasz a szobádban, nem dübörög a lakás a zenédtől, érintetlenül áll a biciklid, nem ülsz le vacsorázni és dicséred meg a főztömet, nem gyűlik halomba a szennyesed, nem találom meg mindenhol a hosszú hajad, üres a fürdő, lassabban fogy a gabonapehely, nem csened el a szemceruzámat, mikor a tiédet nem találod, … - Ahogy ezeket sorolja, egyre jobban elcsuklik a hangja, én pedig szelíd, némileg keserű, szomorú és fájó, mégis valahogy groteszk módon boldog mosollyal hallgatom anyámat.
- Te is hiányzol nekem – mondom meg neki, mire elsírja magát. – Mesélj még – kérem pár perc múlva, mikor már orrot fújt.
- Ayakoval most kezdődnek a gondok. Az apád rendszeresen üzleti gazdaságtant, pénzügyet, számvitelt, üzleti kommunikációt és tárgyaló stílust tanít neki, időnként behordja a vállalathoz, de ezek nincsenek Ayakora jó hatással, gőgössé kezd válni és nem hallgat rám. Apád nem érti, mi a bajom, hiszen vele Ayako kezesbárány és nem látja, hogy gond lenne vele, az osztályfőnöke azonban a minap telefonált, hogy immár sokadszorra visszabeszél, nem figyel órán, modortalan és nagyképű, ezért pedig el vagyok keseredve.
- És ha nem engednéd, hogy Ayako apától tanuljon?
- Tudod, milyen a húgod, ha tiltom valamitől, csak a hisztijét és az ajtócsapkodást hallgathatom. Nem látja be, hogy jót akarok neki, ezért egyelőre próbálok vele szép szóval, szankciók nélkül dűlőre jutni.
- És ha apának mondanád meg, hogy nem akarod, hogy már most tanítsa Ayakot?
- Nathan nagyon elszánt, úgy tűnik, a következő húsz évre kidolgozott egy tervet és mintha lóversenyen lenne, rohan, siet, kapkod, hajt a cél felé. Nem is értem, miért ilyen eszetlen, de mióta a pártfogóddal beszéltünk, nem hallgat rám, nem oszt meg velem mindent, inkább nem is beszélget velem, ha kérdezősködöm.
- Basszus…
- Semmi baj, egyelőre lehetségesnek tartom, hogy a hiányod miatt viselkednek másképp.
- Ugyan már! – vágok közben indulatosan.
- Deon – szól rám anya, mielőtt folytathatnám. – Az apád nagyon elkeseredett volt, amiért feladtál mindent. A viselkedését tudd be annak, hogy ő nem tud veled olyan finoman beszélni, mint én, ezért veszekedett veled, kiabált, megrótt.
- Nem, anya, az apám szégyell és megvet, a húgom pedig utál. Ezen nincs mit szépíteni és hagyjuk ezt! – utasítom anyát, mint régen. Nem akarok ilyen gorombán szólni hozzá, bánom, hogy megint előtört belőlem a vadállat, de a téma, amit felhozott, nagyon érzékenyen érint. – Mesélj még. Mit gondolsz, apa miért kezdett el ennyire tervezni a céggel és Ayakoval?
- Nem tudom – válaszol kicsit késleltetve. – Viszont a napokban felkeresett minket az egykori mentorod. Emlékszel még Wong-sanra?
- Persze. Mesélj, mit akar – kérem kicsit hidegen. Anya tudja, hogy nem szívlelem Luxot és meg is érti, ő sem nézte jó szemmel az irányomba tanúsított viselkedését.
- Érdeklődött felőled – mondja is, amiből kihallom a nemtetszését. - Megkérdezte, hogy vagy, mit csinálsz mostanában, mennyire épültél fel a töréseidből, milyenek a tanulmányi eredményeid, dúlnak-e már a hormonjaid, milyen kamasz lettél, … Körültekintően és udvariasan kíváncsiskodott, aztán meghívta apádat egy vacsorára magához. Úgy tudom, valamilyen visszautasíthatatlan ajánlatot tett, de nem kötötte apád az orromra, ez pontosan mit is jelent. Azt viszont elárulta, hogy Wong-san szeretne találkozni veled, vendégül látna egy nagy beszélgetésre, amelyre szeretne minél hamarabb sort keríteni. Ugye tudod, hogy nagy sértés lenne visszautasítanod?
- Sejtem, de egyelőre nem megy, túl sűrű a napirendem.
- Beszélned kell Asame-sannal, mert a családunknak nagyon fontos, hogy tisztelettudóan járj el Wong-sannal, hiszen hálával tartozunk neki a segítségéért és azért is, hogy nem követelte vissza a mai napig sem a pénzét. – Nagyon komolyan adja ezt elő, kérve burkoltan, de sugallva is, hogy ezt tényleg meg kell tennem, én azonban hallgatok. - Mielőtt olyasmit forralnál a fejedben, hogy kifizetteted a pártfogóddal az adósságunkat, figyelmeztetlek, hogy ez hihetetlenül sértő lenne egykori mentorod számára, hiszen nem kérte azt vissza, csupán a társaságodra vágyik – folytatja ugyanolyan határozottan. - Deon, igazán nem halsz bele, ha hagyod magad meghívni egy vacsorára, beszélgetsz Wong-sannal, az értésére adod, hogy Asame-san a pártfogásába vett téged, ezáltal rengeteg tanulnivalód van, újraindult az életed. Nem bánthatod meg, de neked kell ügyesen megbeszélned vele, hogy semmilyen segítséget nem kérsz tőle a továbbiakban, mert már megtaláltátok egymást Asame-sannal. Értesz engem?
- Igen – morgom, jelezve, hogy nincs ínyemre a dolog.
- Tudod jól, hogy nem kedvelem Wong-sant, ettől függetlenül kötelességünk megadni a neki járó tiszteletet, hiszen sokat tett értünk. Apádnak is segítségére volt a cégben, engem pedig több alkalommal lepett meg a jelenlétével a színházban, apró ajándékokat, figyelmességeket kaptam tőle, nem beszélve arról, hogy még a húgodnak is szánt egy kevés figyelmet. Úriemberként bánt velük, ezért te sem utasíthatod vissza, udvariasnak és készségesnek kell lenned vele.
- És ha kikezd velem?
- Hogy?! – bukik ki anyából a döbbenet.
- Volt időm újragondolni, hogy miképp közeledett hozzám és nem akarok vele találkozni ezért. Irtózom tőle.
- Ezt megértem és kétlem, hogy ilyesmit tenne, de ha mégis, akkor finoman add értésére, hogy nem kívánsz vele ilyen irányú kapcsolatot létesíteni.
- De szépen fogalmaztad meg! – kurjantom el magam dühösen.
- Deon… Kérlek, fiam, értsd meg, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemet mondhass neki. Nem csak arról van szó, hogy rengeteg pénzzel tartoznánk neki, ha hálátlanok lennénk, hanem arról is, hogy a becsületünket sértené a goromba visszautasításod. A pártfogód mellett, úgy érzem, ezt megtanulhatod, hogy mit kell megtenni csak azért, mert tartozol emberileg ennyivel valakinek. Nagyon becstelen dolog lenne…
- Jó, anya, értem és nem kell tovább magyarázni! – szólok rá. – Találkozom majd Luxszal, de nem ezen a héten, mert nem érek rá és nem beszélek Asaméval, hogy szervezze át a megbeszélteket – jelentem ki határozottan. – Jövő hét elején szakítok időt Luxra, ezzel érjétek be.
- Rendben, köszönöm. Ha ismét érdeklődik felőled, megmondom neki. Megadhatom neki a telefonszámodat?
- Eszedbe se jusson! – kérem riadtan. – Add meg az övét, aztán majd vasárnap felhívom, hogy ér rá – ajánlom, mire anya lediktál nekem egy számot, amit én jobb híján Kapocsba mentek bele. Nem tudom, melyikről fogom felhívni, egyelőre nem is akarok ezzel foglalkozni. Lényegében mindent megtudtam, amit akartam, úgyhogy kár tovább kérdezősködnöm, így elköszönök anyától, majd úgy, ahogy vagyok, alsónadrágban és pólóban, átmegyek a két telefonomat a kezemben tartva Asame dolgozószobájába.
- Szervusz kisfiam! Annyira örülök, hogy hívtál! – önt el máris anyai szerelmes szeretetével, én pedig most nyugszom meg igazán és képtelen vagyok nem mosolyogni. Jólesik hallani a hangját, már nagyon hiányzott, de a távolságtartásom tőle abszolút választott volt, mint évekkel ezelőtt, anya valahogy mégis mindig ennyire tudott örülni a legapróbb dolgoknak is. – Mi újság veled? Mesélj! – kér azonnal.
- Szia anya – köszönök neki csendesen, kicsit megszeppenve. – Hát… jobb lenne élőben mesélni és úgy terveztem, hogy ha majd a napirendünk engedi, összeülhetnénk a pártfogómmal hárman egy naaagy beszélgetésre – osztom meg vele őszintén.
- Csodás lesz mindenképp!
- Nagyon sok minden történt velem az elmúlt időszakban, a részletekbe nem is akarok belemenni, mert majd Asaméval együtt szeretném elmesélni.
- És hol van a titulus, Deon? – kérdezi megrovó hangsúllyal, mire elnevetem magam. Jó ötlet volt előbb Tatsukit hívni, így legalább jó eséllyel vidámabban fogok beflangálni Asaméhoz és elmondani neki a megtudottakat.
- Nem használjuk – jelentem ki könnyedén. – Én azt vallom, lehet valakit magázva is elküldeni a sunyiba és tegezve is felmagasztalni.
- Ez igaz, de…
- Anya, nem használjuk a formaságokat! – szólok rá, mielőtt hegyibeszédbe kezd és ezen ő nevet fel.
- Bocsánat. Tudod, amikor telefonon beszéltem vele, igazán tiszteletreméltó, komoly férfinek tűnt. Olyannak, aki el tudja érni, hogy felnézz rá, hogy tanulni akarj tőle.
- Igen, ez mind helytálló – ismerem el őszintén, és biztos vagyok benne, hogy anya kihallja a hangomból a büszkeséget is. – Nem egy beszédes ember, de annyit szövegelek mellette, hogy mostanra egész megeredt a nyelve.
- Jó tudni, hogy valakivel sokat beszélgetsz. – Nos igen, az elmúlt években nem akadt olyan ember, akivel hosszantartóan csevegtem volna. Időnként Tatsukival, de a bukásom előtt főként a feladataimról, a pirszingekről és a tanulásról esett szó, utána pedig egyre jobban leváltam róla. Furcsa, hogy olyan régóta engem akar az utódjának és valahol annyira egyértelműnek kellett volna lennie. Tanított, foglalkozott velem, próbált a kedvemre tenni, pont, mint Asame.
- Nagyon szeretek itt lenni. Van saját szobám, amiből mondjuk hiányzik a laptop és a hangszórók, de cserébe rengeteg ruhát, kiegészítőt és frizurakészítő cuccot kaptam például. Hiányzik a bringám is, de van a ház alatt egy nagy medence, úgyhogy nem kell messzire mennem az úszáshoz és saját dojoja is van, ahol ő és egy kendo mesteredző foglalkozik velem – újságolom vidáman. Ha nem mondanék semmit, csak kérdezősködnék, anya aggódni kezdene, ezért apróságokat elmesélek neki, aztán a lényeges dolgokat majd tényleg Asaméval.
- Úgy örülök…!
- Egyelőre nagyon sokféle harcstílust tanulok, hogy megérezzem, mi az, ami közel áll hozzám, de azért Asame odafigyel arra is, hogy mi az, ami nekem jobban fekszik, például a két karddal való harcolás, vagy a ninják fegyvereinek alkalmazása, amik nem terhelik le annyira a vállaimat. Miközben gyakorolok, vagy tartunk egy szusszanásnyi szünetet, történelem órákat tart nekem, a stílusok eredetéről leginkább, de azt hiszem, Japánnal kapcsolatban bármiről tudna beszélni. Hihetetlen tudása van, amivel bevallom, lenyűgöz.
- Végre valaki – sóhajtja örömmel anya. – Hosszú-hosszú ideje nem lelkesedtél semmiért, nem érdekelt senki fia, ezért most nem bírok betelni veled, Deon. Az, ahogy beszélsz… és amit mondasz… El vagyok képedve, és még több és több hálát érzek Asame-san felé.
- Tetszeni fog neked, ha majd bemutatom – árulom el anyának. – Mindig nagyon komoly, jó a megjelenése, mindenről van véleménye, határozott… - magyarázom is meg, mire édesanyám röviden elkuncogja magát, aztán hirtelen abbahagyja.
- És hogy jöttök ki? – kérdezi aggódva.
- Remekül.
- Tényleg?
- Igen. Tetszik neki, hogy ha nem értek vele egyet, megmondom, miért, hogy nem tartom magamban a véleményemet. Igazából kíváncsi is arra, mit gondolok, úgyhogy sokszor kifejezetten kikéri a véleményemet. Rengeteg dolgot beszélünk így meg, érvelünk, eszméket cserélünk, néha filozofálunk, meg ilyesmi. Szereti, hogy lázadok, hogy nem vagyok egy bólogatós kutya és nem adom könnyen fel azt, amit akarok.
- Ennek hihetetlenül örülök. Kicsit aggódtam, hogy a stílusod miatt megharagszik rád, vagy… nem is tudom.
- Nem, dehogy. Elég sok közös vonásunk van, ami azt illeti. Sok mindenben gondolkodunk ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan, és sokszor akarjuk ugyanazt, vagyunk teljesen egy véleményen.
- Értem. Ezek szerint ideális választás voltál a számára.
- Igen.
- És az iskolai tanulmányaidat is folytatod?
- Egyelőre nem, de volt róla szó, hogy szeretném az alaptárgyakat letenni, csak egyelőre nincs kedvem ilyesmiket tanulni, elég volt eddig. Asame rengeteg érdekes dolgot tud, meséket is mond például.
- Ó, ha tudnád, hogy szerettem volna mesélni nektek! Apádnak hajdanán meséltem japán meséket és történeteket, de hülyeségnek tartotta a legtöbbet, aztán annyira sok feladatot adott neked, hogy nem akartalak még azzal is fárasztani, hogy engem kelljen hallgatnod, Ayako pedig nem nagyon volt kíváncsi a mesékre.
- Semmi baj, anya, majd lesz időd mesélni, hátha tudsz olyan mesét, amit Asame nem ismer.
- Ne butáskodj! – szól rám nevetve.
- Tök komolyan gondoltam – jelentem ki, mire anya elhallgat. Szerintem emésztgeti magában a helyzetet, amint azon a bizonyos egyik naaagy beszélgetésen ő mesét mesél nekünk. Abszurd lenne? Én nem így gondolom. – Egyébként könyvei is olyanok vannak, amiket érdemes elolvasni, múlt éjjel például bealvásig a Makura no soshit olvastam, azelőtt meg egy késharcról szóló könyvet, de van a házban egy videószobának keresztelt mozi-könyvtár helyiség, ahol vannak ínyencségek is. Rengeteg lehetőségem van és ezek mellett a sulis anyagok eltörpülnek – vallom be őszintén. – Asame a japán tradíciók szerint él, igyekszem eltanulni tőle a pálcával való kultúrált étkezést, az itthoni ruhák helyes felöltését, jártunk az egyik éttermében, ahol nagyon jól és odaillőn akartam viselkedni, meg elvitt az egyik masszázsszalonjába is, és még mindig úgy érzem, hogy alig volt részem bármiben is – folytatom az áradozást. Közben elképzelem anyát, amint mosolyog és a halk, suhogásszerű hangból, amit a telefon közvetít a fülembe, arra következtetek, hogy pityereg az örömtől. – Beszéltünk róla, hogy tanít autót vezetni, a későbbiekben lehet kocsim és az üzletvezetésbe is bevezet. Nem egyszerűen tanítani akar, hanem utódjául választott engem.
- Szent ég… ez sokkal több, mint amit remélhettem volna…
- Apának el ne áruld!
- Dehogy! – vágja rá anya azonnal. – Apád rémes dolgokat feltételezett, nagyon sokat kellett beszélnem neki a hagyományainkról és még most is úgy érzem, hogy nem érti, mit jelent az, amit Asame-san érted tesz. Nem adom fel, mert én nagyon szeretném, ha nem csupán nekem mutatnád be a pártfogódat, Deon, hanem példát mutatnál a húgodnak és az apádnak is.
- Erre majd később visszatérünk, most mesélj te – kérem gyorsan elterelve a témát, mert eszemben sincs összeereszteni a hülye apámat és az idegesítő húgomat Asaméval, ezzel azonban nem akarom tájékoztatni anyát, mert rosszul esne neki.
- Nem igazán történnek szokatlan dolgok. Nem barátkoztam még meg vele, hogy nem gubbasztasz a szobádban, nem dübörög a lakás a zenédtől, érintetlenül áll a biciklid, nem ülsz le vacsorázni és dicséred meg a főztömet, nem gyűlik halomba a szennyesed, nem találom meg mindenhol a hosszú hajad, üres a fürdő, lassabban fogy a gabonapehely, nem csened el a szemceruzámat, mikor a tiédet nem találod, … - Ahogy ezeket sorolja, egyre jobban elcsuklik a hangja, én pedig szelíd, némileg keserű, szomorú és fájó, mégis valahogy groteszk módon boldog mosollyal hallgatom anyámat.
- Te is hiányzol nekem – mondom meg neki, mire elsírja magát. – Mesélj még – kérem pár perc múlva, mikor már orrot fújt.
- Ayakoval most kezdődnek a gondok. Az apád rendszeresen üzleti gazdaságtant, pénzügyet, számvitelt, üzleti kommunikációt és tárgyaló stílust tanít neki, időnként behordja a vállalathoz, de ezek nincsenek Ayakora jó hatással, gőgössé kezd válni és nem hallgat rám. Apád nem érti, mi a bajom, hiszen vele Ayako kezesbárány és nem látja, hogy gond lenne vele, az osztályfőnöke azonban a minap telefonált, hogy immár sokadszorra visszabeszél, nem figyel órán, modortalan és nagyképű, ezért pedig el vagyok keseredve.
- És ha nem engednéd, hogy Ayako apától tanuljon?
- Tudod, milyen a húgod, ha tiltom valamitől, csak a hisztijét és az ajtócsapkodást hallgathatom. Nem látja be, hogy jót akarok neki, ezért egyelőre próbálok vele szép szóval, szankciók nélkül dűlőre jutni.
- És ha apának mondanád meg, hogy nem akarod, hogy már most tanítsa Ayakot?
- Nathan nagyon elszánt, úgy tűnik, a következő húsz évre kidolgozott egy tervet és mintha lóversenyen lenne, rohan, siet, kapkod, hajt a cél felé. Nem is értem, miért ilyen eszetlen, de mióta a pártfogóddal beszéltünk, nem hallgat rám, nem oszt meg velem mindent, inkább nem is beszélget velem, ha kérdezősködöm.
- Basszus…
- Semmi baj, egyelőre lehetségesnek tartom, hogy a hiányod miatt viselkednek másképp.
- Ugyan már! – vágok közben indulatosan.
- Deon – szól rám anya, mielőtt folytathatnám. – Az apád nagyon elkeseredett volt, amiért feladtál mindent. A viselkedését tudd be annak, hogy ő nem tud veled olyan finoman beszélni, mint én, ezért veszekedett veled, kiabált, megrótt.
- Nem, anya, az apám szégyell és megvet, a húgom pedig utál. Ezen nincs mit szépíteni és hagyjuk ezt! – utasítom anyát, mint régen. Nem akarok ilyen gorombán szólni hozzá, bánom, hogy megint előtört belőlem a vadállat, de a téma, amit felhozott, nagyon érzékenyen érint. – Mesélj még. Mit gondolsz, apa miért kezdett el ennyire tervezni a céggel és Ayakoval?
- Nem tudom – válaszol kicsit késleltetve. – Viszont a napokban felkeresett minket az egykori mentorod. Emlékszel még Wong-sanra?
- Persze. Mesélj, mit akar – kérem kicsit hidegen. Anya tudja, hogy nem szívlelem Luxot és meg is érti, ő sem nézte jó szemmel az irányomba tanúsított viselkedését.
- Érdeklődött felőled – mondja is, amiből kihallom a nemtetszését. - Megkérdezte, hogy vagy, mit csinálsz mostanában, mennyire épültél fel a töréseidből, milyenek a tanulmányi eredményeid, dúlnak-e már a hormonjaid, milyen kamasz lettél, … Körültekintően és udvariasan kíváncsiskodott, aztán meghívta apádat egy vacsorára magához. Úgy tudom, valamilyen visszautasíthatatlan ajánlatot tett, de nem kötötte apád az orromra, ez pontosan mit is jelent. Azt viszont elárulta, hogy Wong-san szeretne találkozni veled, vendégül látna egy nagy beszélgetésre, amelyre szeretne minél hamarabb sort keríteni. Ugye tudod, hogy nagy sértés lenne visszautasítanod?
- Sejtem, de egyelőre nem megy, túl sűrű a napirendem.
- Beszélned kell Asame-sannal, mert a családunknak nagyon fontos, hogy tisztelettudóan járj el Wong-sannal, hiszen hálával tartozunk neki a segítségéért és azért is, hogy nem követelte vissza a mai napig sem a pénzét. – Nagyon komolyan adja ezt elő, kérve burkoltan, de sugallva is, hogy ezt tényleg meg kell tennem, én azonban hallgatok. - Mielőtt olyasmit forralnál a fejedben, hogy kifizetteted a pártfogóddal az adósságunkat, figyelmeztetlek, hogy ez hihetetlenül sértő lenne egykori mentorod számára, hiszen nem kérte azt vissza, csupán a társaságodra vágyik – folytatja ugyanolyan határozottan. - Deon, igazán nem halsz bele, ha hagyod magad meghívni egy vacsorára, beszélgetsz Wong-sannal, az értésére adod, hogy Asame-san a pártfogásába vett téged, ezáltal rengeteg tanulnivalód van, újraindult az életed. Nem bánthatod meg, de neked kell ügyesen megbeszélned vele, hogy semmilyen segítséget nem kérsz tőle a továbbiakban, mert már megtaláltátok egymást Asame-sannal. Értesz engem?
- Igen – morgom, jelezve, hogy nincs ínyemre a dolog.
- Tudod jól, hogy nem kedvelem Wong-sant, ettől függetlenül kötelességünk megadni a neki járó tiszteletet, hiszen sokat tett értünk. Apádnak is segítségére volt a cégben, engem pedig több alkalommal lepett meg a jelenlétével a színházban, apró ajándékokat, figyelmességeket kaptam tőle, nem beszélve arról, hogy még a húgodnak is szánt egy kevés figyelmet. Úriemberként bánt velük, ezért te sem utasíthatod vissza, udvariasnak és készségesnek kell lenned vele.
- És ha kikezd velem?
- Hogy?! – bukik ki anyából a döbbenet.
- Volt időm újragondolni, hogy miképp közeledett hozzám és nem akarok vele találkozni ezért. Irtózom tőle.
- Ezt megértem és kétlem, hogy ilyesmit tenne, de ha mégis, akkor finoman add értésére, hogy nem kívánsz vele ilyen irányú kapcsolatot létesíteni.
- De szépen fogalmaztad meg! – kurjantom el magam dühösen.
- Deon… Kérlek, fiam, értsd meg, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nemet mondhass neki. Nem csak arról van szó, hogy rengeteg pénzzel tartoznánk neki, ha hálátlanok lennénk, hanem arról is, hogy a becsületünket sértené a goromba visszautasításod. A pártfogód mellett, úgy érzem, ezt megtanulhatod, hogy mit kell megtenni csak azért, mert tartozol emberileg ennyivel valakinek. Nagyon becstelen dolog lenne…
- Jó, anya, értem és nem kell tovább magyarázni! – szólok rá. – Találkozom majd Luxszal, de nem ezen a héten, mert nem érek rá és nem beszélek Asaméval, hogy szervezze át a megbeszélteket – jelentem ki határozottan. – Jövő hét elején szakítok időt Luxra, ezzel érjétek be.
- Rendben, köszönöm. Ha ismét érdeklődik felőled, megmondom neki. Megadhatom neki a telefonszámodat?
- Eszedbe se jusson! – kérem riadtan. – Add meg az övét, aztán majd vasárnap felhívom, hogy ér rá – ajánlom, mire anya lediktál nekem egy számot, amit én jobb híján Kapocsba mentek bele. Nem tudom, melyikről fogom felhívni, egyelőre nem is akarok ezzel foglalkozni. Lényegében mindent megtudtam, amit akartam, úgyhogy kár tovább kérdezősködnöm, így elköszönök anyától, majd úgy, ahogy vagyok, alsónadrágban és pólóban, átmegyek a két telefonomat a kezemben tartva Asame dolgozószobájába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése